Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. <<2.oldal>>

Levi-sama2009. 10. 14. 17:05:54#2134
Karakter: Carl




A város távoli fényei apró csillagokként szikráznak, s a hideg éjszakai szél bekúszik ruhám alá, lúdbőrözésre késztetve.
A toronyépület tetején állva figyelem a sötét sikátorokat. A védő bűbájok tökéletesen álcázzák kolóniám otthonául szolgáló házat, amely csupán egy szimpla tömbház... de nekünk az otthonunk. A legjobb rejtekhely az emberek és a magunkfajta lények, illetve a vámpírok előtt, ha közöttük élünk.
Nyugodt, csendes az éjszaka, még autók sem járnak. Már későre jár... talán éjfél lehet. Kár, hogy nincs rajtam az órám.
Tündér érzékeim jeleznek valamit, mert átfut rajtam egy ideges borzongás. A megfelelő irányba kapom a fejem. Az egyik kis mellékutcában közeledik valami...
Könnyed szökkenéssel ugrom át egy alacsony épületre, és a tetőről figyelem tovább a közeledőt. Ahogy kilép az árnyékról a holdfényre, felizzanak ezüst szemeim.
Egy vámpír. Hosszú, fakó-szőke hajú férfi, fekete öltönyben.



Kivonom a kardomat, úgy figyelem tovább. Idegesen pillant hátrafelé, mintha üldözné valaki. Pedig nincs ott senki. Érzékeim csalhatatlanok, tudnám ha követnék. Lehet hogy csapda, és meg akar téveszteni? Igen, biztosan.
Harcos társaim, Ben és John a területünk másik felét őrzik, így egyedül kell szembeszállnom vele, de nem félek.
- Állj meg - szólok rá, lágy hangom szinte belesimogat az éjszakába. Csodálkozva torpan meg, és pillant fel rám. - Tiltott területre merészkedtél, nem engedhetlek tovább. Fordulj vissza, vagy küzdj meg velem.
Csodálkozásán hamar túlteszi magát, idegesen pillant a háta mögé. Rám vicsorít és tovább sietne, de olyan gyorsan szökkenek elé, hogy ő csak meglepetten pillant rám, ahogy egyik helyről hirtelen a másikon bukkantam fel. Nem, nem varázslat. Én ilyen gyors vagyok.
Kardom ezüstösen csillan a hold fényében, szemeim ragyognak már.
- Engedj át, kölyök!
- Nem tehetem - rázom meg a fejem. - Életem árán is megállítalak ha kell, de itt nem mész tovább. Fordulj vissza.
 
Felhördül, és nekem ront.
 
Néhány kecses mozdulat csupán, és a földre hanyatlik, hörögve a halálos sebtől.
 
Szomorúan figyelem haláltusáját.
 
- Bocsáss meg - suttogom, egy ezüst könnycseppel arcomon. - Nem tudom mi elől menekültél, de akkor sem tehettem mást.
 
- Előlem.
 
Felkapom a fejem, és az alig néhány méterre álló férfi láttán belém reked a levegő.
Hogyan lehetséges, hogy nem éreztem a jelenlétét? Hiszen még egy bogarat is érzékelek kilométernyire, ha szükség adódik... akkor őt miért nem?
Alaposan végigmérem. Nagyon magas, nagyon erős. Sápadt bőre, aranyként csillogó szemei és mosolyától felcsillanó szemfogai egyértelműen jelzik mi is ő. Nagyon szép, és mégis félelmetes. Fekete haja és markáns arcvonásai ellenére is sugárzik belőle a démoni, sötét erő... amit hirtelen érzek meg. Szóval palástolta az erejét, méghozzá hihetetlenül jól. Nagyon erős...
Vele nem harcolhatok, biztosan veszítenék.
Felemelem a kardomat, elszántan nézve rá.
- Előled menekült, igaz? - Csak biccent válaszul, változatlanul mosolyogva. - Miért üldöz egy vámpír vámpírt? Területi harc?
- Megölted a vacsorámat - vigyorog rám, és megborzongok a félelemtől.
- Értem - válaszolom halkan. - Bocsáss meg, és távozz kérlek, keress máshol táplálékot.
Félek tőle, szinte jeges karmok szorítják össze torkomat, de bátran állom tekintetének súlyát.
- Melyik néphez tartozol tündér? Már vagy ezer éve nem láttam fajtád-belit... azt hittem kihaltatok.
Megrázom a fejem, mert nem beszélgethetünk idegenekkel, főleg információkat nem adhatunk ki magunkról.
- Távozz kérlek - ismétlem halkan. Felém lép, és én felveszem a harciállást. Semmi esélyem ellene, de harcolok ha kell. Szabad bal kezem felemelem, ujjaimból pedig ezüst csillámok szállnak a légbe. Így hívom a többieket. Ha szerencsém van, néhány másodperc alatt ideérnek. Ha nincs... akkor nincs.
- Szóval itt a kolóniád szálláshelye - jegyzi meg halkan. - Ha jól sejtem, alig néhányan vagytok már csak. Pedig régen...
 
Nem folytatja, csak eltűnik a mosoly arcáról. Némán figyelem őt. Igen, régen... az akkori Skóciában és Írországban, a mesék és mondák szerint a nap és hold tündérek nemzete hatalmas volt. Régen.
 
Mély, borzongató hangja keresztülhatol az éjszaka ködfátyolán.
 
- Rendben, elmegyek. Nem háborgatom családodat, ha elárulod a nevedet.
- Carl vagyok. Hold-harcos.
Elegánsan hajol meg, és én leeresztem kardomat, enyhe fejbiccentéssel viszonozva.
- Isaac vagyok. Még találkozunk...
 
Csodálkozva figyelem a hűlt helyét. Mennyire gyors... mint egy tündér!
 
Körbe fordulok, érzékeimet kihegyezve, de semmit sem érzékelek, csak a már mögöttem álló társaimat. 


1. <<2.oldal>>

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).