Reggel mikor felébredek, szerény kis hajlékomban bemegyek a fürdõbe és egy kis vizet engedek magamnak, hogy megfürödjek. Mióta elköltöztem otthonról eléggé magányos vagyok és nem találtam még senkit, aki esetleg elrabolhatná a szívemet. Házi állatom nincs a képességem miatt, hogy értek az állatok nyelvén.

Mikor elég fürdõ vizet engedtem. Elzárom. Leveszem a ruháimat, majd lassan beleszállok, és kicsit elmerülök benne. Élvezem a reggeli fürdõket. Alaposan megfürdök, majd kiszállok és leengedem a vizet. Megtörölközök, visszamegyek a szobámba és valami jó ruhát kezesek. Mikor megtaláltam egy nagyon szép ruhát felveszem, ami takarja a hátamon lévõ heget.  Leülök reggelizni, közben gondolkozok és elhatározom, hogy holnap hazamegyek a szüleimhez. Meglátogatom õket.

Reggeli után, összeszedem a cuccaimat és elindulok a boltba, ahol már lassan 4 éve dolgozok. Szeretek a modellezõ boltba dolgozni, csak néha olyan sokan vannak és a fõnök nem akar mást is felvenni mellénk így ketten kell vinnünk a boltot, aki kicsit megterhelõ olyankor. Beérek és még nincs bent Mana. Nagyot sóhajtok, majd megnyitom a kasszát és elkezdek rendezkedni. Miután mindent elrendeztem nem sokára meghozzák az mai árut, aminek „nagyon örülök”.  Átveszem a megrendelést, kifizetem õket és neki látok a kipakolásnak. Nem sokkal késõbb már Mana is megérkezik.

- Szia Roxi. – köszön nekem mosolyogva és boldogan, mire ránézek.

- Szia Mana. Hát te merre ártál? Már lassan félóra itt kéne lenned neked is. – mondom mosolyogva, de viccelõdve.

- Ugyan már Roxi tudod milyen, ha az ember szerelmes nem? Josh-nál voltam és alig akart elengedni, dolgozni. – meséli nagyon boldogan és szerelmesen.

- Elhiszem Mana, de tudod, hogy nem tudlak a végtelenségig fedezni. Most viszont szerencséd volt, mert még nem volt bent a fõnök. – mondom mosolyogva, mire az elõbb említett személy leg is érkezett.

- Sziasztok, lányok. Minden rendben van? – érdeklõdik mosolyogva és kedvesen.

- Jó reggelt fõnök. Igen minden rendben van át vettem az árut tessék, itt van az átvételi szerzõdés. – nyújtom oda a számlát.

- Minden rendben volt? Ki tudtad fizetni? – érdeklõdik, és a papírt figyeli.

- Igen minden rendben volt. Meg is számoltam és meg van minden, amit rendeltünk és az ki tudtam fizetni is. – adom a jelentést a fõnöknek.

- Rendben helyes. Ezt akartam hallani. – mondja elégedetten, majd mikor indulnak odaszólok neki.

- Fõnök. – szólok neki, mire visszafordul.

- Mond Roxanne miben segíthetek? – érdeklõdik.

- Szeretnék holnapra szabadnapot kivenni, hogy meglátogassam a szüleimet. – mondom és remélem meg adja, hiszen eddig még sosem kértem ilyet és mindig bejöttem segíteni.

- Ne haragudj Roxanne, de holnapra egybõl nem tudom neked megadni – kezd bele, mire kicsit elszomorodok, hiszen haza akartam menni a szüleimhez, akiket olyan régen láttam. Levegõt vesz és folytatja. – De abban megegyezhetünk, hogy hétvégét meg hagyom neked, szabadnapnak és megkapod még hozzá a hétfõt és a keddet is. Mit szólsz hozzá? – kérdezi, mire kicsit jobb kedvem derül.

- Rendben köszönöm szépen. – mondom hálásan, majd megyek is dolgozni.

- Ugyan már Roxi tudod, hogy nem kell megköszönnöd. Ez az üzlet nagyon sokat köszönhet neked ezt te is nagyon jól tudod. – mondja és engem figyel.

- Ez a bolt a fõnök úrnak köszönheti a legtöbbet. – válaszolom kedvesen, mire megrázza a fejét mosolyogva és távozik, mire Mana odajön hozzám.

- Köszi, hogy nem köptél be. – mondja, mire csak mosolyogva biccentek neki.

- Azzal háláld meg, hogy kezd el neked segíteni, hogy ne egyedül pakoljak. – mondom kedvesen, mire fel is veszi az árut és elkezdi pakolni.

Nagyon sokat beszélgetünk Mana-val és jól érezzük magunkat annak idején, mikor idekerült õ kezdett velem beszélgetni, meg ismerkedni, mert már akkor is vissza húzódó emberke voltam és nem igazán kezdeményeztem beszélgetést, de Mana-val tök jól meg vagyunk aminek nagyon örülök. szinte õ a egyetlen ember akivel tudok beszélgetni ebben a hatalmas városban. Persze a fõnökünkkel is tudok beszélgetni, de az inkább általában munkával való társalgás. Õ megbízik a munkámban én meg örömmel teljesíteni, ami csak tõlem telik. Kölcsönös bizalomra épül a kapcsolatunk. Még ha el is megy nyaralni, akkor is rám bíz mindent, mert tudja, hogy jól megcsinálom neki és le is írok, hogy majd ha jön mindent eltudjak neki mondani és mindenbe beletudjam avatni.

Pár perc elteltével jön egy törzsvásárló. Egy híres ember, aki szereti nálunk megvenni a kellékeit, amik a testvéreinek lesz. Minden héten eljön egyszer és vesz nekik valamilyen kis ajándékot, hogy a kedvükre tegyen.. Odamegyek.

- Jó reggelt Miss Hagara kisasszony. – üdvözlöm mosollyal arcomon.

- Áááá. Szia Roxi. – köszön vissza mosolyogva. Nagyon gyönyörû alakja van hosszú barna haja, ami szinte a fenekéig ér és a ragyogó fekete szemeirõl nem is beszélve. Mindig is csodáltam Maya kisasszonyt. – Roxi mondtam már neked, hogy tegezz, kérlek. Nem vagyok én olyan vég, hogy magáznod kelljen. – mondja mosolyogva.

- Tudom és elnézést. – kérek bocsánatot, majd látom, hogy elkezd nézelõdni. – a szokásos új játékokért jöttél? – kérdezem kedvesen.

- Igen. Összeszednéd, nekem kérlek?

- Persze örömmel. – mondom kedvesen, majd veszek egy szatyrot és elkezdem összeszedni amik, kellenek neki. Elkezdem keresgélni és pakolni a dolgokat.

Nem sokkal késõbb egy férfi jön be az ajtón. Nem sûrûn láttam még erre, de nagyon jól néz ki. Gyönyörû sötétbarna haja, ami csak a válláig ér. Igézõ csodás szemei. Szinte teljesen elájulok látványától és nagyon vonzza magához a tekintetemet. Alig tudom végezni tõle a dolgomat. Nagy nehezen összeszedem, addig Mana foglalkozik ezzel a titokzatos férfival. Visszamegyek, majd leteszem a pultra, majd elkezdem összeszámolni mikor, végzek Maya-ra nézek.

- Tessék, itt vannak a holmik, amikért jöttél. – kedvesen odanyújtom neki és észreveszem, hogy a férfi felfigyelt hangomra.

- Ó köszönöm szépen Roxi megmentõ vagy. – mondja hálásan, majd kifizeti és távozik is. Észreveszem, hogy a férfi engem figyel, ami kicsit zavarba hoz és elpirulok.

- Tudok valamiben segíteni uram? – kérdezem kedvesen, de teljesen zavarban vagyok és magam sem tudom mit kéne csinálnom. Jobban szeretem a más ismert vevõket kiszolgálni.

- Igen a legújabb repülõgép modellért jöttem. Az újságban olvastam, hogy itt lehet kapni egy olyan repülõ modellt, ami 2,4GHz-es Brushless Cessna szimulátorral kapható. – elkezdek gondolkozni, mert rémlik, amit mondott, de nem vagyok biztos benne.

- Egy pillanat mindjárt utána nézek. – válaszolom, majd elkezdek járkálni a boltba és keresem, amit a férfi kér, de olyan érzésem van, hogy nem veszi le rólam a szemét és követi minden egyes mozdulatomat és tettemet.

5 perces keresés után megtalálom, amit kért, majd odaviszem.

- Igen van ilyen modellünk és szerencséje van ez az utolsó darab. – mondom kedvesen, majd a pénztár mögé lépek és elkezdem keresni a gépben. Elég nehezen találom meg, mert más néven volt beprogramozva a gépbe, ezért Mana-val beszélnem kell. Ez az õ dolga volt.

- Tessék. Parancsoljon, itt van a modell. – tolom oda, majd mikor kifizeti, ránézek és látom rajta, hogy egy kicsit mintha le lenne fagyva. – Uram segíthetek még valamiben? – érdeklõdök kedvesen, mire látom, hogy magához tér.

- Nem ennyit szerettem volna. Köszönöm. Viszlát. – mondja kedvesen, majd kimegy az épületbõl, mire utána nézek és Mana odajön hozzám.

- Isteni egy pasi volt nem? – néz rám mosolyogva, mire rá nézek.

- Mana neked ott van Josh. Vele foglalkozz inkább, mint, hogy máris más pasikra fened a fogad. – mondom viccelõdve.

Visszamegyünk dolgozni. Sokat beszélgetünk még közben, bár nekem néha elkalandozik a figyelmem és az elõbb bent járó férfin jár az eszem. Nem is tudnám elmagyarázni mi az ami meg fogott benne, de nagyon vonz hozzá valami.

Estére már szinte megint az egész boltot eladjuk. Mana elment barátjához én meg összeírtam a rendelést. Felhívta a céget és beszéltem velük, hogy mikbõl szállítsanak le holnap mennyit. Felhívtam a fõnököt és neki is elmondtam a dolgokat és mondta, hogy intézzem nyugodtan a dolgokat, mert a másik két boltjában viszont káosz van és most azzal kell foglalkoznia.

Mindennel elkészültem. Bezártam a boltot, majd hazamentem és hulla fáradtan dõlök az ágyra és alszom el.

* * *

A hétvégéig elég lassan is simán mentek a dolgok. Nem láttam azt a férfit, ami kicsit elszomorított, de nem baj hátha visszajön még a remény hal meg utoljára. Biztatom magam. Szombaton összepakoltam pár cuccomat és elmentem a szüleimhez.

5 óra vonatozás után meg is érkeztem leszálltam. Elindulok a jól ismert farm felé. Nem sokára meg is látom szüleimet és testvéremet.

- Sziasztok. – köszönök neki, mire öcsém szaladva rohan felém.

- Szia, nõvérkém. Olyan jó látni téged. – mondja boldogan és megölel, amit viszonzok, majd látom, hogy szüleim is jönnek felém.

- Szia Roxanne. Olyan régen láttunk. Hogy vagy? Mi újság veled? Hogy boldogulsz fent a nagyvárosban? – halmoz el anyum kérdésekkel, amin elmosolyodok és megölelek mindenkit.

- Köszönöm. Nagyon jól boldogulok egy modellezõ boltban dolgozok és nagyon jó fizetést kapok. – kezdem mesélni szüleimnek.

- Te modellezõ boltba? – néz rám apám. Mindig is kishitû volt velem szembe, ami már egy ideje nem zavar.

- Igen én. – mondom kedvesen. Sosem voltam udvariatlan szüleimmel és sosem néztem le õket ezért, hogy még mindig a családtól örökölt földen vannak.

- És mond, csak kis lányom van már võlegényed? Vagy barátod? – érdeklõdik anya, amire elpirulok, és a férfira gondolok, aki bent volt, és akinek még a nevét sem tudom. Szerintem észrevette, mert egybõl rá is kérdez. – akkor van? És mikor hozod bemutatni nekünk? – érdeklõdik, mire ránézek.

- Jaj anya dehogy. Nincsen senkim és nem is lesz. Szerinted egy ekkorra heggel a hátamon kinek kellenék? – kérdezem anyut és bemegyek. A házba, ami nagyon szolid és éppen a legszükségesebb dolgok vannak csak benne. Teljesen az ellenkezõje az én házamnak. Nem mintha az minden féle luxuscikkekkel fel lenne turbózva, de ezért nem csak ennyi van benne. El is tervezem, hogy mostantól mindig fogok küldeni szüleimnek haza pénzt, hogy jobban meg tudjanak élni. Nagyon jól érzem magam itthon. Estefelé mikor már mindenki alszik, kimegyek a pajtába és meglátogatom kedvenc lovamat, Szelídet. Mikor meglát, elkezd nyeríteni és tudom, hogy nagyon boldog.

- Szia, lovacskám. – köszönök neki és elkezdem simogatni. Nem sokkal késõbb felnyergelem és elmegyek vele egy kis éjszakai lovaglásra, aminek nagyon örül. Elkezdünk beszélgetni és elmesél mindent, amit csak lát és tud a szüleimtõl. Én is mesélek neki az életemrõl, és hogy mennyire hiányzik néha az itteni élet. Nagyon jól elvagyunk és olyan pirkadat felé érünk vissza a tanyához. Az egész éjszakát át lovagoltuk és megmutatott minden újdonságot, amit csak lehetett hálám jeléül nagyon sok zabot és szénát adtam neki. Felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.

* * *

A hétvégén úgy döntöttem, hogy vasárnap hazajövök egy késõi vonattal érkeztem meg. Fogtam egy taxit és hazavitettem magamat. Nagyon jól esett ez a kis hétvége, amit otthon töltöttem. Sokat beszélgettem a szüleimmel és õk is örültek, hogy végre elveszettnek hitt lányuk végre hazament.

Másnap reggel álmosan keltem fel és mentem el fürdeni. Felöltöztem egy nagyon szép ruhát vettem fel. Kék színû estélyinek néz ki, de nagyon szeretem a hétköznapi ruhákat nagyon. Megfésülöm a hajamat, majd megyek is dolgozni. Nem sokkal késõbb megjelenik Mana.

- Szia Roxi hát te mi keresel itt? Nem szabadnapot kaptál? – érdeklõdik, mire elmosolyodok.

- Szia Mana. Hazajöttem még tegnap hajnalban és így bejöttem dolgozni. – mondom kedvesen, majd a fõnököm is megjelenik és meglepõdve néz rám.

- Roxanne. Úgy volt, hogy a szüleidnél leszel nem? – érdeklõdik, mire egy csábos mosolyt kap.

- Igen fõnök, de tegnap hazajöttem és gondoltam bejövök dolgozni, ha már úgy is itthon vagyok. – mondom kedvesen.

- Ez a jó munkaerõ. – mondja mosolyogva, majd csörög a telefonja, hogy az egyik boltba gubanc van. Leteszi a telefont és sietõsen rohan a másik boltba.

Egésznap eseménytelenül zajlott most alig volt vevõ, de én mindig találtam valamit, amivel el tudtam magam foglalni. Most éppen a dobozokat pakoltam, mikor hallottam, hogy jött valaki. Odanézek és meglátom a múltkori férfit. Istenem az a gyönyörû alkat és arc. Mindjárt itt olvadok el, de vajon miért jött? Ilyen hamar kirakta volna az elõzõ modelljét? Nem lehet tudni. Kiállok a pult mögül, majd egymás szemét figyeljük. Vajon mit olvashat ki az enyémbõl? Meg miért bámul ennyire annyira zavarba jövök, hogy már kezdek vörösödni…istenem segíts, mert mindjárt itt ájulok el, ha továbbra is azzal a mindent átlátó tekintetével figyel…

… a szeretõm leszel. – Mi a jó kibaszott életet dumál ez?! - Nem elég, hogy elmondom a titkod, de úgy megkínozlak, hogy senki sem fog felismerni, értve vagyok? – dermedten meredek rá. Ez… beteg! Egyik kezét a derekamra csúsztatja, másikkal pedig közelebb húzza magához az állam, és megcsókol. Én még mindig tök kómásan persze nem állok ellen. Nem fogom fel, hogy keveredtem én bele ebbe?! Kis idõ múlva elhúzódik tõlem, és a fülemhez hajol.

- Légy a szeretõm, és bárkitõl megvédelek, bármit megteszek, bárhol bármikor. – suttogja, és belenyal a fülembe. Megborzongok, de mielõtt még bármit is tudnék tenni, faképnél hagy. Meredten bámulok utána, aztán eszembe jut, hogy nekem még haza kéne táncolnom egy kis kajáért… Így bábu módjára ismét elindulok otthonom irányába.

Másnap ásítozva baktatok a suli felé. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, mivel egész este csak ez az Akuma járt a fejemben. Na nem mintha úgy vonzódnék hozzá, épp ellenkezõleg! De ha nemet mondok neki… az Isten szerelmére, hiszen én vámpírmacska vagyok! Nem lenne nehéz szépen elagyabugyálni, de én nem vagyok olyan… na mindegy.

A suliba érve leállok beszélgetni Noi-chiivel és még néhány tanácstaggal. Tudomásunk szerint megint egy új tanuló fog jönni. Remek, remélem az is rögtön azzal fog jönni, hogy legyek az ágyasa! Apropó ágyas… Akuma ebben a pillanatban jelenik meg mellettem, majd mit sem törõdve a többiekkel felkap, és kicipel a suliból. Hogy baszná meg a… Lehet, hogy éppen azt akarja? Valószínû. De most semmiképpen se fog neki összejönni, mert az új diák rövidesen megérkezik, és nekem, az elnöknek kell majd körbevezetni. Szívás! No de Akuma ezt nem tudja...

Egy házhoz cipel (szerintem az otthonához), majd bemegyünk, bezárja az ajtót és már nekem is ugrik. A nyakamat kezdi szívogatni. Csodálom, hogy nem állt már meg egy út menti sikátorban!

- Sajnálom! – hagyja abba pár perc múlva, majd a fejét a vállamra hajtja, és átölel. - Bocsánat! – Nincs bocsánat! De ha már így alakult, játszunk!
- Se… se… semmih bajh. – mondom sóhajtozva, tettetve, hogy felizgultam tõle. Ugye ez nem igaz, ahhoz többet kéne tennie a kis aranyosnak…
- Kiscicám, mi a válaszod akkor? – néz a szemembe komolyan. Kiscicám? Undorító becenév! Azt hiszed, ilyen könnyen megkapsz? Gondolkodást színlelek, néha-néha a plafonra pillantok, majd visszanézek rá.
- I... i.. IGEN! – kiáltom belé kapaszkodva. Ó Istenem! Annyira király színész vagyok!
- Nagyon örülök a válaszodnak kicsi cicus. – mondja, majd ismét felkap, és a háló felé kezd vinni.

- Akuma, nem kéne visszamennünk az iskolába? – kérdem ijedt hangon. Ez is csak arra ment ki, hogy közben lopva megnézhessem a mobilom, hogy mennyi az idõ… Hogy kiszámítsam, kb. mikor hív majd Noi, hogy mennyek vissza körbevezetni az új gyereket. Nyehe!

- Nem kéne, elintéztem, hogy ne keljen. – szóra nyitom a szám, de közbevág - Reggel felmentem az igazgatóiba, és megkértem, hogy engedjen el mára engemet és téged. – mondja egy perverz vigyor kíséretében. Hüm-hüm… hát nem hiszem, hogy ebben van valami igazság, de ha van is, akkor sincs semmi baj. Hiszen ez a diák korán reggel jelentette be magát, ha a diri tudta volna, hogy jön új gyerek, nem engedett volna el mára. Tehát Akuma még elõtte beszélt vele (ha egyáltalán beszélt vele)! Nyehe! Elõre is imádom ezt a gyereket! Na de folytassuk a színjátszást…

- Óh, akkor jó! – bújok közel Akumához. Épp ekkor érünk be a hálószobába. A szõke ledob az ágyra, majd fölém mászik, és pólóm alá nyúl. Vadul megcsókolom, és közelebb húzom magamhoz. Õ eközben már szedi is le rólam a felsõt, hogy nekiállhasson a melleimmel játszadozni. A kis türelmetlen! De ez még, ha úgy vesszük, nem olyan eget rengetõ baj. Csinálja csak, legalább élvezkedem egy kicsit!

Kibújtat a felsõbõl, és a melltartómtól megszabadítva a melleimet kezdi nyaldosni. Hm, egész jól csinálja. Egyik kezemmel gyengéden simogatom a fejét, másikkal pedig a lába közötti részt ingerlem. Had izguljon csak õ is rá! Annál fájdalmasabb lesz a csalódás! Egyre jobban gyorsít a tempón, már a hasamnál jár, és éppen készül letépni rólam a nadrágot is.

- Uh Akuma! – kiáltok fel kéjesen, ezzel még jobban ingerelve partnerem, mikor… megszólal a mobilom. Éppen jó idõben! Nyúlok is érte, de a szöszi kiveszi a kezembõl, és tiltóan mered rám. – Ez fontos lehet… kérlek! – nézek rá nagy, csillogós szemekkel, mire õ megenyhül, és odaadja nekem a készüléket. És igen! Noi az! Itt vége a mókának! – Gome-nasaii Aku-sama, de… most mennem kell. – tolom el magamtól a szöszit, majd felállok az ágyról, és a ruháimat a kezembe kapva az ablak felé veszem az irányt.

- De… - meg sem várom a választ, már ki is ugrom az ablakon…

A suliba érve az új diák már ott vár a termek elõtt. Ahogy nézem, srác lesz az illetõ.

- Szia! – sétálok mögé, közben a gyûrött ruhám igazgatva, amit idefelé a nagy sietségben kaptam magamra.

- Szia. – fordul meg a szõke hajú mosolyogva. A szemeim elkerekednek.

- Aito! – kiáltom boldogan.

- Yumi! – mondja a fiú is, és egymás nyakába ugrunk.

Aito Philipp, az expasim, és egyben az, akivel az elsõ ágyas kalandom is volt. Persze ezt kevesen tudját (sõt, rajtam kívül senki se). Nagyon jóba voltunk, és csak egy költözés miatt kellett szakítanunk… Mégis annyira örülök most, hogy itt van!

- Mi van veled? – kérdi a szöszi, miután abbahagytuk az ölelkezést – Van barátod – Számítottam rá, hogy valami ilyesmi lesz a következõ kérdés.

- Kösz jól vagyok, és nem, nincs. – mosolygom rá kedvesen. Hát igen. Barátom az nincs, de szeretõ az vagyok! Nyehe.

- Csodás. – vigyorog vissza rém a srác. Tudom ám, mi jár a fejében… Meg akarja ismételni azt az estét. Hát, nem hiszem, hogy most megoldható lenne. Túl szûk a programom!

Körbevezetem a suliban, beszélgetünk, bemegyünk néhány órára, majd együtt indulunk el hazafelé. Felajánlja, hogy hazakísér, de én elutasítom (hátha találkoznánk közben Akumával), így az udvar kapujában intünk búcsút egymásnak.

- Akkor szia, holnap találkozunk! – biccentek neki.

- Rendben, szia! – mosolyog rám, majd még mielõtt megfordulhatnék, magához húz és megcsókol. Nem ellenkezem. Sõt! Egyre jobban belemerülünk a csókba, mikor Aitot valaki ellöki elõlem. Megdöbbenve látom, hogy Akuma az. A szöszi felém fordul, és dühösen méreget.

- Mi volt ez?! – morran rám idegesen.

- Egy csók. – vonok vállat – A szerzõdésben nem volt benne, hogy csak veled smárolhatok!

- Nem-e? – néz rám gyilkosan, majd a földön fekvõ Aitora pillant (aki az eséstõl elájult) – Akkor megölöm. Jelenti ki ridegen.

- Ne merd! – állok elé elõvillantva macskakarmaim – Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, sosem bocsátok meg neked! – mitnha meg sem hallana ellök, és elindul Aito felé. Több se kell nekem, elé ugrom, és lekenek neki egy extra nagyot. Csak úgy nyekken!

- Ne gondold azt, hogy mindent megtehetsz velem, csak azért, mert megismerted a titkom! Teszek rá, ha elmondod mindenkinek, úgysem tudod bebizonyítani! Szõke ribanc! – kiabálom neki kikelve magamból, majd felemelem az eszméletlen Aitot, és macska gyorsasággal elillanok Akuma elõl.

Hazaviszem a szõke srácot, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy jól van (és miután a sebeit is elláttam), hazamegyek. Megcsinálom az esti teendõket, és lefekszem aludni. De nem jön álom a szememre… bánt az, amit Akumának mondtam, még akkor is, ha tényleg igazam volt. Én nem ilyen vagyok! Nagyot sóhajtva hanyatt fordulok, mikor döbbenten veszem észre, hogy az ablakom tárva nyitva van, és felettem Akuma térdel.

- Mit keresel te itt? – sziszegem neki idegesen.

- Jöttem, hogy megbüntesselek. – vigyorog rám gonoszan a szöszi – Folytassuk onnan, ahol abbahagytuk! – és letépi rólam a felsõt.

Fáradtan kelek fel reggel. Tegnap kicsit sokat írtam a mai tanácsra, úgyhogy ez nem is csoda. Hullaként megyek be a konyhába, majd miután köszöntöttem anyum és a húgom, leülök reggelizni. Sunako szokás szerint az õrületbe kerget. De most valahogy nem tud érdekelni. Mikor végzek, gyorsan visszaszaladok a szobámba, és átöltözök, aztán egy puszit nyomok Oka-san és Sunako arcára, aztán már ott sem vagyok. Ma különösen korán kell beérnem, hiszen nemcsak egy új diák jön ma a suliba, hanem értekezletet is tartunk. És nekem, a diáktanács elnökének kell erre a legjobban felkészülnie.

Útközben szembetalálkozok Noi-chiivel is, aki szintén fontos szerepet tölt be a diáktanácsban. Beszélgetünk errõl-arról, mígnem egyszer csak szembejönnek velünk az iskola szégyenei, a felsõs fiúk. Szokásukhoz híven megint kötözködni kezdenek.

- Na mit látnak szemeim, csak nem a két stréber szajhát? – kezdi az egyikük gúnyosan röhögve.

- Kopjatok le lúzerek! – vág vissza nekik Noi, majd megragadja a kezem, és átvág a fiúk között. De ezt õk sem hagyják annyiban. Elkapnak minket, és hátulról átfognak.

- Na mi az, csak nem túl nagy a szája a két kis ribancnak? – legszívesebben menten pofon vágnám mindegyiket, de erre sajnos nincs mód. A fiúk már éppen olvasnák be nekünk a következõ sértést, mikor hirtelen feltûnik mögöttük egy lány, és mindegyiknek leken egy akkorát, hogy a falnak repülnek.

- Nem szép a gyengébbeket bántani. – mormolja a csaj, majd mielõtt még bármelyikünk is köszönetet mondhatna neki, eltûnik.

- Különös. Ez biztosan az új diák volt! – állapítja meg Noi, én meg csak vállat vonok, majd újra elindulunk az iskola felé, most már gyorsabban, mint elõzõleg.

Hamar oda is érünk. A tanítás kezdése elõtt még megbeszélem a tanácstagokkal a mai teendõket, majd a tanár bejön, és megkezdõdik az óra.

- Jó napot gyerekek. – köszön a tanár.

- Jó napot Sensei. – köszönünk vissza mi engedelmesen.

- Ma egy új diák fog érkezni hozzátok. – azzal kinyitja az ajtót, és a terembe egy szõke hajú lány lép be. Ugyanaz, aki reggel megvédett minket. Noi (a padtársam) izgatottan bök oldalba. Én csak unottan legyintek neki egyet.

- Akuma Aishiteru vagyok. – mutatkozik be a lány komolyan. Erre majdnem a röhögõ görcs kezd el kerülgetni. Mióta hívnak valakit „Szeretlek”-nek?

Mindenki sorban bemutatkozik Akumának, majd õ helyet foglal az egyik padban, és az óra elkezdõdik. Még 10 perc sem telik el, már azon kapom a csajt, hogy engem bámul. Egy darabig nem veszek róla tudomást, majd visszanézek rá. Féloldalasan elmosolyodik. Elkapom a fejem felõle. Nem tetszik ez nekem…

Kajaszünetben elindulok haza az ennivalómért, mivel reggel a nagy sietségben otthon felejtettem. Még fél úton se járok, mikor egy sötét árny az egyik sikátorba húz, és befogja a számat.

- Kussolj szépen kiscicám, és nem lesz semmi bajod! – ijedten próbálok hátrafordulni, de az alak nem engedi. Inkább csak a falnak nyom, és hátulról benyúl a szoknyám alá. Halkan felsikoltok. Nem hiszem, hogy halja valaki, de azért… és az alak rejtélyes módon eltûnik mögülem. Kérdõen pillantok hátra, mikor meglátom Akumát, aki éppen pontosan elõttem áll.

- Mi történt? Hol van a támadó? – nézelõdök fel alá, de a srácot már sehol sem látom.

- Nyugodj meg, már elintéztem. Nincs semmi baj. – néz rám ridegen a szõke.

- Te követtél engem? – förmedek rá.

- Nem. Csak épp erre volt dolgom. – von vállat.

- Na persze! – nézek rá gyanakvóan, mire õ közelebb jön hozzám, és megfogja az egyik… FÜLEM?! A nagy ijedtségben észre sem vettem, hogy a füleim… fülig elvörösödöm. Szó szerint! Erre a lány arcán megint megjelenik a féloldalas vigyor.

- Mit nevetsz?! – kiáltok rá, de aztán belátom, hogy ezzel a helyzetem nem lesz jobb – Kérlek… ne mond el senkinek! – nézek rá kérlelõen.

- Hm… nem mondom el senkinek, ha… - nagy szemekkel bámulok rá. Ez most meg fog zsarolni engem?