|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| VsRealm | 2014. 05. 27. 13:17:11 | #30014 |
 Karakter: Dreamwalker Lilian LuLu
Néhány végtelenül kínos pillanat és zavarba ejtő pillantás múlva hozzáérek, és megint kurva érdekes az a padló.. Bár most nem olyan sokáig.
- Hé, ne jöjj zavarba, nekem kéne azt tennem, hiszen te vagy a sztár… - mondja kajánul fölfelé görbülő ajkakkal, aztán diktatórikus módon megindul az ajtó felé. Hirtelen lépek utána, nem akarom, hogy nélkülem menjen el. Különben meg...
- Sztár vagyok, sztár vagyok a francokat! - bár inkább magamnak motyogtam, ő mégis megfordul.
- Tessék? – Ahhbazdmeg, ne mássz a képembe, mert kénytelen leszek megcsókolni téged... Összeszorul a gyomrom a közelségétől, ajkaink majdnem összeérnek, de nyilván nem szándékosan csinálta.
- Oh, bocsánat… - én pedig a következő épeszű pillanatomban kimászom az aurájából. Mellé lépek, ő elindul, és pedig megköszörülöm a torkom s elfogadhatóra formálom az iménti mondatom.
- Azt akartam mondani, hogy ez azért túlzás, hogy sztár…
- Ó, értem… De szeretnél az lenni, nem? – Most ezt miért is kell? Jaj, hogy végső sorban ő valami fejvadász. Nyilván csak az üzletért jött. Ami nem rossz, nem azért mondom, csak hát na... Lehetne jobb is.
- Hát, igen. Minden banda tagjainak az az álma, hogy sztár legyen. – Nem igaz? – egyébként… Merre megyünk?
- A közelben van a Royal pub, oda beülhetnénk, nem szeretek üvöltözni a nagy ricsajban… - Vállat rándít és olyan természetes könnyedséggel mondja, mintha az a világ leg magától értetődőbb dolga lenne. Ehhj. Mégis inkább a kosztümös fajta... Hát, végül is... Rábólintok.
Igencsak hamar megérkezünk, de én már messziről is éreztem, hogy nem vagyok ide való... Kellemetlenül pillantok körbe a puccos kis bárban, ahol igen halkan szól valami kis régebbi dal az angolkóros országok beteg esszenciájával. Összenézek az egyik pincérrel, ő végigmér s inkább felzárkózom Rosehoz.
- Ne haragudj! Megfelel ez az ital? – fordul felém, de fogggalmam sincs, miről beszél. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nem nekem valók az itteni árak.
- Hát, éppenséggel… A pénztárcámnak annyira nem. - Vallom be zavarton, ő pedig elmosolyodok. Azok az ajkak...
- Én fizetek, ezen ne aggódj. – Összerezzenek, ahogy a pultos az üvegpoharakat koccintja a méregdrága pulton, mert váratlanul szakított ki Rose birtokló pillantásából. Ő a poharakért nyúl én pedig egy pillanat alatt felmérem a terepet és menekülőösztönömet elnyomva ülőhelyet keresek.
- Arra jó lesz? - kérdem és egy csendes kis boksz felé mutatok.
- Tökéletes! – és valóban, sugározza az elégedettséget, így a kiszemelt asztal felé veszem az irányt. Mikor odaérek, megvárom illedelmesen, hogy helyet foglaljon, elvégre ő a főnök, ő választ. Halkan nyög alattam a bőrbevonatú támlás pad és kényelmesen vesz fel új formákat a popsim alatt. Igazán burzsoá. Felkapom a fejem és elfogadom a felém nyújtott poharat és koccintunk. Óvatosan, lágy csengéssel.
- Az ismeretségünkre. – Rám mosolyog.
- Az ismeretségünkre. – Ismétlem az áldást és kortyolok. Uh, ez igencsak nívós egy pia.
- És, mikor alapítottátok ezt a jó kis bandát? Mesélj kicsit. – Az asztalra támaszkodik, a trikója egyik pántja lecsúszik a vállán, kulcscsontja incselkedik a tekintetemmel. Ahh. Khm... Szedd össze magad, Lulu! Ez a lehetőség KELL a zenekarnak... Lerakom a poharam, minden mozdulatomat végig figyelemmel kísérve, hogy tudjam kicsit kontrollálni a vonzalmam iránta, aztán lélektükreibe nézek és belevágok.
- Még a középiskolában kezdtük, talán másodikban, előtte csak ismerkedtünk a fiúkkal... Szépen lassan kiderült, hogy mindenki zenél, és kézenfekvő volt, hogy ezzel kezdjünk is valamit. - Nem tudom, mire számított, igazán.
- Nagyon jól tettétek. – Bátorítóan rám mosolyog aztán kortyol egyet, majd, mikor leteszi a poharát az asztalra megremeg a keze és elsápad kissé. Lehervad a félmosoly az arcomról és aggodalom lesz úrrá rajtam. Ezer ördög és pokol, mi a manó történhetett vele?
- Rose… Minden rendben? – Kicsit remeg a hangom, de úgy látom, neki fel sem tűnt, újfent a szemeimbe néz. Oh. Ez megnyugtató.
- Ó… Természetesen, csak elméláztam, ne haragudj, kérlek. – Édes a mosolya.
- Semmi baj, csak tényleg azt hittem, valami probléma van… - Azért mondjuk nem volt túl meggyőző, de inkább ráhagyom, úgy sem fogja elmondani, ha először nem tette. Újfent, de már nagyobbakat kortyol a méregdrága italból és kérdésre nyitja ajkait.
- És… A szerelem? Van párod esetleg? - A torkomon akad a korty. Ehh, hogy is mondjam neked...
- Szingli vagyok. – Elmosolyodom, milyen keserű... Aztán bizseregni kezd a gyomrom, ahogy végignéz rajtam. Miért is méreget? Hisz egy vak is láthatja, hogy nem vagyunk egy súlycsoport.
- Ne haragudj… de úgy érzem, sokat ittam, a koncerten is, illetve a whiskey is megütött kissé… Nem zavar, ha miután megisszuk, én hazatérnék? – A hangja elég zavart, a gondolataim pedig csak még kuszábbak ettől az éles váltástól.
- Hát… Nem, dehogyis. - Már komolyan nem értem ezt a nőt. Mindegy is, majd otthon átgondolom a meleg, habos vízben pár szál cigi közt.
- Figyelj, Lilian. – A szemembe nézne, kényszerítem magam, hogy viszonozzam. Kicsit elfáradtam, ami azt illeti. - Nagyon szeretnék még veled találkozni…! – Különleges hangsúllyal ejti a nagyon-t és önfeledt boldogság lesz úrrá a lelkemen.
- Én is szeretnék veled. Most pedig hazakísérnélek, ha nem zavar. – Máris üres a poharam. Nem akarok várni túl soká a következő találkozóra.
- Hogyne! – Bájos arca még szebb, ha felfelé ívelnek csábosan csillogó ajkai. Egyszerre állunk fel, én pedig előreengedem őt kifelé menet.
- Merre laksz? – Megvárt az utcán, kis kedves. A levegőn Rose máris üdébbnek tűnik.
- A Maine streeten, 685/b, második emelet. – Bólintok, elindulunk. Kis naiv, simán elvihetném. Bár, ha így megtalált minket, nyilván tudja, hogy nem fogom. Viszont akkor azt is tudj... oh. Ooooh. Én kis hülye. Így máris érthető minden.... Mindezek után nincs sok kedvem beszélgetni vele, de hát illik válaszolni a kérdésekre, hát megteszem. Az épülethez érve keserűen sóhajtok a klisés fordulaton, hogy az a fránya kulcs de nagyon elbúlt... Végül zárába ér.
- Köszönöm. - Ugyan mit, babám?
- Én köszönöm az italt. – Halkabban duruzsolom és kicsit közelebb lépek hozzá, nem érzem, hogy ellenére lenne, de furcsa kíváncsi közömbösség lengi körbe. Kicsit mélázik. Talán rajtam.
- Nem jössz föl a lakásomra…? Ihatnánk valamit… Nálam is aludhatnál… - Édeskés mosolyt varázsol az arcára... Oh édesem... Elmosolyodom én is, de nem akarok felmenni még hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ez nem így fog menni... Vagy mégis? Nem tudom, olyan bizonytalan vagyok.
- Mmmm, nekem úgy rémlik, hogy épp azért jöttünk el, mert valakinek sok volt az alkohol... - Vigyorgom gúnyosan, mire elpirul kissé, de közelebb lép óvatosan.
- Meglehet, de eszem ágában nincs félbehagyni egy ilyen mámoroskás éjszakát. - Hmm... Ajkaira hajolok és megcsókolom. Eleinte nem viszonozza, csak hagyja, majd, mikor az utolsó puszit adom szájára, csak azt kapom vissza. Oh.
- Hát, ez hirtelen egy kicsit sok információ... - motyogja aztán maga mögé néz, a lakásba. - Én most azt hiszem lefekszem, jó? - Még mindig lágy a hangja, nem ellenséges, de több, mint egyértelmű, hogy ezt nagyon nem kellett volna. Bassza meg.
- Persze... Nézd, énnn, én sajnálom ezt az egészet. - Az ajkamba harapok, de felszisszenek, nagyon fáj.
- Oh, gyere ide, hadd nézzem. - Mondja kicsit aggódva és arcomat kezei közé veszi. Ajkaimat mustrálja, én meg, mint egy kamasz, elpirulok. - Azt hittem, a gothok nem sajnálnak semmit, amit megtesznek. - Pimasz félmosoly ível arcán, végül elenged.
- Na, semmi baj, épp olyan tökéletes, mint előtte volt. - Akaromakaromakaromakarooohoom nyűűű. Nagyot sóhajtok.
- Gondolom. - Fél lépést hátrálok, aztán a bakancsomat kezdem fixírozni.
- Na, nem jössz be? - kérdi, de ez már messze nem olyan egyszerű ahogy elnézem. Csak megrázom a fejem.
- Azt hiszem, a legjobb lenne, ha most mennék. Majd hívj, úgy is tudod a számom. - Dobok neki egy csókot aztán egy sziával búcsúzom el.
Nem is értem, mi a franc folyik itt. Betérek a szomszéd kocsmába, s már löknék a sört, mikor visszautasítom és csak egy doboz gyufát kérek. A múltkor épp elfogyott. Bevágom az ajtót, ledobom az asztalra a telefonom és a kulcsokat, menet közben rúgom le a bakancsokat is. A fürdőbe indulok, nyomok vagy két adag habfürdőt a kádba, megengedem a meleg vizet és hálószobakomódomhoz térek. Kihúzom a legalsó fiókot és egy ezüstösen csillogó, hideg pengén futtatom végig ujjaimat. Ezek még sosem hagytak cserben. Hirtelen haraggal vágom a tölgyfaajtóba a kést ami dühömet már rég megszokva megbocsájtóan reccsen. Indulatom egyre kisebb lesz, ahogy lélegzetem lecsitul, végül felállok, hogy elpakoljak magam után. Végtelen elkeseredésem elpárolgott, úgyhogy bekapcsolom a macbookom és elindítok rajta három koncertfelvételt, hogy az szóljon nekem, míg a maradék frusztrációmat is levezetem a kád forróságban. Na jó, nem fogok maszturbálni, majd inkább mindent megteszek, hogy az én kis kosztümös tündérem megtegyen nekem egy-két szívességet, de persze 120 százalékos viszonzással.
Meztelenül fekszem a kádban és elképzelem, hogy ő simít végig a hasamon... Megrázom a fejem és nagy levegőt véve a víz alá bukom, hogy a lelketlen zúgás visszatereljen a jelenbe. És abba, hogy csörög a telefonom. Kipattanok, magamra kapom a törülközőt és felveszem a telefont. Brom az, be van tépve és hív engem is.
- Öt perc és ott vagyok. - Ezzel lerakom. Gyorsan átborzolom a hajam és felkapok valami göncöt, rohanok le. Szerencsére nem lakik túl messze, így valójában tíz perc alatt, de odaérek. Lihegve támaszkodom meg az ajtófélfában, ami fél percen belül már röhögő haverom képét és egy viharfelhőnyi füstöt keretez. Uh, kemény a parti már most.
És igazából a második vodkasör és a sokadik slukk után mára nem nagyon érzem, mi történik velem, inkább a hülye videókat nézem a többiekkel, popcornt eszek és mikor túl fáradt vagyok az élethez, elfekszem a kanapén és alszom. A csendre ébredek, elhallgatott körülöttem a zene, gondolom lemerült a laptop. Lassan mozogva szedem össze magam, majd megyek a konyhába két nagy pohár vízért, mert iszonyúan kiszáradt a szám, aztán befoglalom a fürdőt. Férfias rend uralkodik, de már megszoktam, sőt, volt, hogy magam bővítettem a káosz helyét, úgyhogy igazán egy szavam sem lehet. A tükör régi és repedt, de azt innen is látom, hogy szükségem lesz egy zuhanyra, mert a délutáni órákat csak el kéne érni ugyebár... Felkapom a telefonom az asztalról még kifele menet, beletúrok a hajamba, hogy legalább úgy látsszon, mintha a szél tette volna vele ezt a borzalmat és gyorsan hazakaptatok. A forró helyett ugyan hideg zuhany jut, mert szerelik a vezetéket, de panaszra igazán nincs okom, még egy fogadatlan hívásom is volt. Majd később törődöm vele. Hajat szárítok és gyorsan magamra kapok egy bőrdzsekit befejezés képp, az oldaltáskámba dobok egy füzetet meg egy tollat és már rohanok is.
- Lulu bazdmeg, mit keresel itt? - Joan lép mellém nagy vigyorral az arcán.
- Semmit, angyalom, gondoltam bejövök órára, tudod? - Már az előadóterem hátsó sorainak közepét foglaljuk el.
- Na de beszédgyakorlat és hangegészségtanra? Pff. - Arccal előre fejeli le az asztalt. Na nem azért, én is így vagyok vele. Hogy ki sem állhatom, de valamiből élni kell, nem igaz?
És az elkövetkezendő másfél órát masszív amőbázással töltjük, mire vége van az órának, két lapot firkáltunk teli.
- Ahh, gyere, együnk valamit a sör mellé. - És már ott sincs. Levakarhatatlan vigyorral a képemen megyek utána.
- Óhajod számomra parancs! - A hétfőkben az a jó, hogy egy helyen van az összes óránk. Kiülünk a menza teraszára, rendelünk egy-egy sört. Én egy szalámis szendvicset ő meg egy sültkrumpli tálat. Felciccentek egy sört és megkínálom cigivel. Mint mindig, ő fizet és mint mindig, elfogadja.
Csendben eszünk, ami szokatlan, de most épp el tudom fogadni, hogy csak a kajára kell figyelnem. Aztán jön az a borzasztó zenetörténet. Mi vagyunk mi, kisiskolások, hogy ilyeneket kelljen magolnunk? Rettentően kiborít, Joan pedig élvezi nézni a szenvedésemet.
- Nem akarooohom. - vágom be a durcát, de csak fejbe vág egy füzettel.
- Elég volt a hisztiből mára, kisasszony. Nyomás órára. - Már az ajtóban toporog. Nagyot sóhajtok és ránézek a telefonomra. Ja tényleg basszus, egy ismeretlen szám. El is felejtettem.
- Ne haragudj, de nekem még dolgom van. - Kiáltom utána, aztán elindulok a park felé. Rányomok a zöld gomba és hallgatom, ahogy kicsöng, de nem veszik fel, csak a sípszó és... és Rose mézédesen búgó hangja. Elmosolyodom.
- Szia, Lulu vagyok... Ügyes húzás, hogy egyenlők legyünk telefonszám téren... Na mindegy. Este összefuthatnánk, ha van kedved... Erm... hívj bátran, nálad jobb dolgom úgy sincs soha. - Lerakom és elszívok még egy szál cigit. Visszanézek, a termekben gubbasztó szerencsétleneket nézem, meg Joant, hogy grimaszol az ablakból. Nevetve integetek neki ő pedig megtisztel középső ujja felmutatásával. Nemes egyszerűséggel kiöltöm a nyelvem majd hátat fordítva elindulok. Irány a lőtér.
|
| Miria | 2014. 05. 01. 21:58:28 | #29863 |
Karakter: Rose Normann
Megjegyzés: /Realmomnak/
- Lulu bazdmeg, told ide a segged! -oh. Felkapom a fejem, s a dobost pillantom meg, aki szinte már kétségbeesetten hívja a lányt. Az nem viszi észre a fiú jeleit, én viszont igen... Vele nehezebb dolgom lesz, mint a gitárossal, aki szinte körbeugrált. Gusztustalan, ahogy az ilyen bandatagok beszélnek egymással. De legalább nem punkok...
- Ne haragudj... Szólítanak a majmok. -fordul még vissza hozzám bűnbánóan a kis virágszál... Hogy mennyire nem illik rá ez a jelző!
-Anyád a majom! - ooké, rendben, most pördülök egyet a bárpult felé, innom kell, hogy kibírjam ezt a züllött közeget. Még nincs akkora tömeg, így hamar sorra kerülök, s már kortyolgathatom is a whiskey-met, erősen gondolkodva, hogyan közelíthetném meg a célpontot a koncertjük után... Bár, lehet nem is kell addig várnom. A színpadra pillantva nem lelem őt, úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve elindulok az öltözők felé.
- Kisasszony! -mély férfi hang, ez egy biztonsági őr lehet. Megfordulva igazat kell adnom magamnak. -Oda nem mehet be! -micsoda megfogalmazás...
- Üdvözlöm... Menedzser vagyok, bandákat támogatok -magyarázom meg, hátha ért is belőle valamit, majd előveszem a papírjaimat, ám láthatólag nem nagyon érdekli.
- Amit mondtam, megmondtam! –böfögi, én pedig előhúzok a táskámból egy „kevés” pénzt, és meglengetem előtte.
- Itt van 150 dollár… Ha „nem veszi észre”, hogy én itt bementem, megkapja ezt az összeget. – elképesztő, hogy még gondolkodni sem gondolkodik rajta, csak kikapja a pénzt a kezemből, én még a kezébe nyomom az üres whiskeyes poharat, mintha csak az asszisztensem lenne, ő pedig elindul ki, a tömeg felé. Végre betérhetek az öltözőbe. Már hallom, ahogy énekel gyakorlásképp, így a hangot követem. Elképesztő, ugyan olyan jó a hangja élőben is, mint a felvételen, nincs egy elcsúszás, minden hang gyönyörű, és tiszta.
Az ajtóban megállok, nem zavarom meg azzal, hogy jelzem jelenlétem számára. Élvezettel végighallgatom tiszta énekét, amit teljes átéléssel, erőteljes érzelmekkel énekel… Különös, hogy ennyire imádja. Mikor elhallgat, elismerő tapsba kezdek. Ahogy számítottam, meglepetten rám pillant, kissé zavarba jön, én pedig elindulok felé, kacér mosollyal… Férfiakkal szoktam ezt tenni, a nőket általában feldühíti ez a viselkedés, most mégis úgy érzem, ezt kell tennem, de látom, hogy hatásos…
- Igazán gyönyörű volt. –jegyzem meg tulajdonképpen őszintén, a szemébe nézve. Ő viszont nem állja a tekintetem, s lesüti a sajátját.
- Köszönöm. - Maradsz végig? Ihatnánk utána valamit esetleg, ha van kedved. Meg aztán a nagyobb nevek utánunk jönnek. –Óh… Ez a lány megkönnyíti a dolgom. Persze…
- Majd meglátjuk – vetem oda virgoncan kacsintva, majd sarkon fordulok, elindulok a nézőtér felé. Úgyis nemsokára kezdenek. Venni akarnék egy újabb italt, ám hamar tudatosítanom kell magamban: Dolgozom. Kisvártatva fellépnek a színpadra, én pedig közelebb lépve figyelek rájuk. Az utolsó hangolások következnek, majd azt hiszem Josh, az egyik gitáros mutatja be az együttest, s megkezdődik a koncert. Figyelem a közönséget, eleinte csak lézengenek, várva az előzenekar után következő bandákat. Ám egy idő után közelebb áramlik a „tömeg”, csápolni is elkezdenek a zenére… Talán már tudják is, hogy a jelenlegi zene kismilliószor jobb, mint azok, akikre igazából várnak. A pulthoz fordulok, sört kérek, majd én is elindulok a színpad felé. Feltekintek a négyesre. „Lulu” egyszerűen szárnyal fölöttünk, olyan átéléssel énekel, hogy a hallgatókat is magával repíti olyan magasságokba, amelyekbe nem mindennap jut el az ember… A fények, és a hang zseniálisan van megoldva, közel férkőzve feladom Lulunak a sört, nehogy kiszáradjon az aranyat érő torka…
Átveszi, de látszik, hogy most nem figyel arra, ki adta neki az italt. Éneke közben bevonja a közönséget is, nagyon jó hangulat alakul ki a… Végére.
Mire tetőfokára hág a hangulat, már ahhoz képest, amit egy noname együttes ki tud csikarni a lehetőségekből, már pakolnak is eszeveszett sebességgel… Mindent kihoztak a saját lehetőségeikből, igazán jól csinálták… Ám azt nem értem, hogy a banda többi tagja is nagyon jó, nem értem, Mike miért nem akarja az egész együttest a szárnyai alá venni. Így is kaszálna. Lassan a bejárathoz sétálok, ott várok Lilianre. Tekintetemmel egy idő után meg is találom. Izgatottan siet felém, akár egy kiskutya. Mikor egymás szemébe nézünk, ő automatikusan a hajába markol, ami ismét meglep. Nem értem a reakcióit, sem pedig azt az aurát, ami körbeveszi. Hozzám lép, újra a padlót kezdi pásztázni.
- Hé, ne jöjj zavarba, nekem kéne azt tennem, hiszen te vagy a sztár… - szólok hozzá, majd megindulok az utca felé. Utánam indulva szól halkan, de nem hallom, ezért visszafordulok.
- Tessék? –ellenben olyan közel jött mögöttem, hogy szinte összeér az orrunk, ahogy visszaejtve kiejtem az utolsó hangot is. –Oh, bocsánat… - jegyzem meg, ő pedig hátrébb lép. Helyes. Mellém ér ezután, és megismétli, amit mondott az imént:
- Azt akartam mondani, hogy ez azért túlzás, hogy sztár…
- Ó, értem… De szeretnél az lenni, nem? –csapok bele hirtelen a téma közepébe, magamat is meglepve ezzel.
- Hát, igen. Minden banda tagjainak az az álma, hogy sztár legyen. –Közli a valóban egyértelműt. – egyébként… Merre megyünk?
- A közelben van a Royal pub, oda beülhetnénk, nem szeretek üvöltözni a nagy ricsajban… - mosolygok rá, ő pedig bólint.
Nem kell sokat sétálnunk, megérkezünk a pub elé, s én lépek be elsőnek. A pulthoz lépünk.
- Jó estét! - Csábos vigyorral szólítom meg a pultos fiút – Van skót whiskey-ük?
- Jó estét! Van!
- Akkor kérnék kettőt. 4 cl. –a férfi bólint, s már veszi is le a gyönyörű, lakkozott fa polcról a drága italt, hogy megtöltse vele poharainkat. Hirtelen észbe kapok.
- Ne haragudj! –fordulok Lilian felé – megfelel ez az ital?
- Hát, éppenséggel… A pénztárcámnak annyira nem. –vallja be őszintén, mire őszintén elmosolyodom.
- Én fizetek. ezen ne aggódj. – szerencsétlen… Milyen régen is volt már, hogy nekem ilyeneken kellett aggódnom. A pasas addigra a drága a pultra helyezi az italokat, én pedig a kezébe nyomok egy 50-est, egyelőre elégedjen meg ennyivel. A whiskeyeket magamhoz véve fordulok meg, hogy helyet keressünk, Lulu pedig egy, a nagyobb társaságoktól messze lévő, csöndes kis fülkékhez mutat:
- Arra jó lesz?
- Tökéletes! – elégedetten, artikulálva ejtem a szót, hogy nyomatékosítsam véleményem, ő pedig bátran megindul az egyik fülke felé. Odaérve megáll, megvárja, míg én is elsétálok odáig, s csak akkor ül le, mikor én már helyezkedem a kényelmes, támlás padon. Felé nyújtom az egyik whiskeyt, majd koccintásra emelem a sajátom. Ő is így tesz, az üvegek éles, de nem bántó hanggal, finoman összekoccannak.
- Az ismeretségünkre. –mosolygok.
- Az ismeretségünkre. –szól ő is, majd belekortyolunk az italokba. Letéve a poharat a szemeibe nézek.
- És, mikor alapítottátok ezt a jó kis bandát? Mesélj kicsit. – az asztalra támaszkodok, kissé közelebb hajolva hozzá. Észreveszem, hogy zavarba esik, lerakja a saját italát, és mélyen a szemembe nézve indít:
- Még a középiskolában kezdtük, talán másodikban, előtte csak ismerkedtünk a fiúkkal… Szépen lassan kiderült, hogy mindenki zenél, és kézenfekvő volt, hogy ezzel kezdjünk is valamit.
- Nagyon jól tettétek. –mosolygok, kortyolok bele ismét az italomba, ám mielőtt ezt még megtenném, bíztató mosolyt engedek felé. ez a lány olyan fiús… mármint nem a kinézete, csak van valami… Ő félmosolyt enged felém, és ekkor esik le a tantusz.
Hogy én milyen ostoba vagyok!
Ez egy leszbi!
Hát persze, hogy Mike nem egy helyes férfit kért meg a meló elvégzésére! Csak ritka esetben vagyok szimpatikus nőknek, mert… Hát valljuk be, irigyek a szépségemre, de ő nem. Ó, ő ugyan nem, ő teljesen másképp áll hozzám.
Mike, te tetű, hogy ezt elhallgattad előlem…
- Rose… Minden rendben? – ó, persze… Felkapom a fejem, s ismét farkasszemet nézünk, amit muszáj állnom.
- Ó… Természetesen, csak elméláztam, ne haragudj, kérlek. – mosolyodom el.
- Semmi baj, csak tényleg azt hittem, valami probléma van… - elsápadhattam, tán nem is kicsit a felismerés alatt. Kell a pénz, kell a pénz, kell a pénz. Nagyot kortyolok az italból, majd miután lenyeltem, azonnal jön a kérdés:
- És… A szerelem? Van párod esetleg?
- Szingli vagyok. – mosolyodik el halványan, én pedig legszívesebben nevetnék. Majd… azon kapom magam, hogy elkezdem figyelni őt, mint nőt. Különleges, hideg tekintetét, orrának, ajkainak vonalát. Kulcscsontját… Kissé megborzongok. Tényleg gyönyörű nő.
- Ne haragudj… - mondom hirtelen – de úgy érzem, sokat ittam, a koncerten is, illetve a whiskey is megütött kissé… Nem zavar, ha miután megisszuk, én hazatérnék? –kérdem zavartan, mert tudom, hogy nem illő, amit most csinálok.
- Hát… Nem, dehogyis.
- Figyelj, Lilian. –nézek mélyen a szemben lévő, különleges szépség szemeibe- Nagyon szeretnék még veled találkozni…! – A nagyon szót megnyomva ejtem ki a mondatot. Tessék. Be vagyok rúgva. Neki semmi baja sincsen. Kiisszuk az utolsó kortyot is.
- Én is szeretnék veled. Most pedig hazakísérnélek, ha nem zavar. –meg sem kérdezi… ez már döfi.
- Hogyne! – mosolygok rá, majd mindketten fölállunk, és kiindulunk a pubból.
- Merre laksz? –kérdi, én pedig már felfrissülve a friss levegőtől válaszolok:
- A Maine streeten, 685/b, második emelet. – bólint, s elindulunk. Körülbelül öt perc séta az egész, s közben próbálok kérdezni a bandatagokról, igen szűkszavúan válaszol. Mikor az épülethez érünk, az az elcsépelt jelenet következik, mikoris matatni kezdek a táskámban a kulcs után, majd megtalálva azt elégedetten a zárba helyezem. Elfordítom, majd Lilian felé fordulok.
- Köszönöm.
- Én köszönöm az italt. – miután ezt kijelenti, kicsit közelebb lép, én pedig megérzek valami kellemes, nőies illatot rajta. Elgondolkozom. Hátha ki tudok szedni belőle még több információt, vagy sikerül jobban megismernem…
- Nem jössz föl a lakásomra…? Ihatnánk valamit… Nálam is aludhatnál… - negédes mosollyal nézek föl rá –ugyanis sokkal magasabb, mint én.
|
| VsRealm | 2014. 04. 17. 19:41:51 | #29763 |
Karakter: Dreamwalker Lilian LuLu
Az a baj a koncertekkel, hogy kicsik vagyunk. A gyöngyöző üveggel megyek vissza a színpadhoz és lendület nélkül, csak úgy felugrom. Bár nem vagyok egy túlsúlyos tehén, a deszkák mégis reccsennek. Ejj, pedig azt hittem, felkapott hely lévén itt majd jó lesz. Ha bár a hangmérnök is késik... Mindegy. Körbekínálom a sört aztán lerakom egy erősítőre és összerakom az állványt, csatlakoztatom a mikrofont és elégedetten roppantom ki a hátam felegyenesedve. Egyre izgatottabb leszek. Odalépek Jhez, segítek a kábelekkel, mert jól összekuszálódtak.
- Én mondtam, hogy tekerd fel őket rendesen. - Remeg a keze az idegtől. nem válaszol, csak csúnyán néz rám. Ráhagyom. Ő is maximalista, akárcsak én, de ő az az aggódó fajta. Vele ellentétben én tudom, hogy minden tökéletes lesz és nem is idegeskedem emiatt. Már a huszadik csomót szedem szét, mire ő megbirkózik eggyel, így körülnézek, hogy ne frusztrálja jobban a kelleténél a helyzet.
De jó, hogy felnéztem. Oh oh, de még milyen jó. Mit látnak szemeim... itt az angyalka a kávéházból, csak most... kicsit, de csak egészen árnyalatnyit máshogy öltözik... Így sokkal szebb és közelibb. Elmosolyodom. Rám néz. Elmosolyodik. Ahw. Aztán valaki könyökét érzem az oldalamban. Odakapom a fejem, azt hiszem J siettet, de nem. Hanem nyíl egyenesen kapar a csajhoz. Hé. Én láttam meg előbb. Elkezdenek dumálni, de nem hagyom magam. Mostanában Jnek úgy is túl jól megy a szekér a lányok terén. Az
- Ismeritek egymást? – Most jut eszembe, lehet, hogy heteró. Hmm. Sőt, talán az exe. nem, kizárt, Jnek sosem lenne ilyen jó nője. Vagy ő a legnagyobb barom, hogy hagyta veszni.
- Nem, Lulu, ő Rose Normann, híres befektető és menedzser! Nem hallottál még róla? - Majd még beleásom magam a nagyok dolgába. Nem az én kenyerem...
- Nagyon örvendek! - Egyszer még kibelezlek, te szerencsétlen pöcsláda.
- Részemről a megtiszteltetés! - Milyen bájos. Mit keres egy ilyen nagy ember felénk? Már, ha valóban ő az, aki...
- Rose Normann. - A kezét nyújtja és rám kacsint. Lulukám, szedd már össze magad, reagálni kéne!
- Dreamwalker Lilian - Milyen meleg a keze. Elolvadok.
- Lulu bazdmeg, told ide a segged! - Oh Brom, te igenkultúrált köcsög. A színpad felé nyújtom a kezem és megtisztelem a dobost a középső ujjam provokatív felmutatásával.
- Ne haragudj... Szólítanak a majmok. - Mentem ki magam.
- Anyád a majom! - kapom vissza, de már repülök is, hogy egy jobb bakanccsal levegyem lábáról a szőrös arcú csávót. Mellé, na mindegy. Felrángat aztán átdobja bal kezét a vállamon, a nyakam köré kulcsolja és vészjósló hangon szól. Mentolos a lehelete. Biztos a barátnőjétől jön. Az egyiktől.
- J mondta, hogy Rose kajtat. Figyelj kicsi főnix, vigyázz vele. Magadra. - Komolyan nézek a szemébe, nem tudom mire vélni. Igaz, hogy Brom szokta intézni a hivatalos ügyeket, de nem hiszem, hogy ránk harapna egy igazán veszélyes cápa. De mindegy is.
- Ne aggódj, tudok vigyázni magamra. Ellentétben veled! Már megint késtél! - Mellkasára ütök tenyérrel és ezzel ellököm magam tőle, aztán beleborzol a hajamba és együtt állunk neki a doboknak. Már milliméterre tudom, hogy milyen szögben szereti a pergőt és a cintányérokat, szóval ezzel már nem kell pepecselni. J eltűnt, de nem is bánom. Biztos telefonál, mert Alan a basszgitáros nincs itt. Az oké, hogy próbáról kimarad, de azért vannak határok...
- Megyek, hozok egy sört.
- Nem kérek, már ittam. - Az ajkamat harapdálom. Fél óra múlva kezdés. Ééééés befut a hangmérnök. Gondolom, mert J nagyon szervezkedik egy csávóval, aki a keverőpultot bizergálja. Hátramegyek addig a back stage-be és belesüppedek az elnyűtt fotelba. Előkapom a telefonom, átpörgetem még egyszer a számlistát, csak, hogy tuti ami ziher tudjam a sorrendet, egy dallal bemelegítek a könnyebbikből, kikergetem a hangomból a reedtséget. Aztán előkapom a telefont. Még mindig kínosan keveset mutat a vibráló kijelző. Nagyot sóhajtok és elindítok egy finomságot (https://www.youtube.com/watch?v=Dy6MpsDPKts) és elkezdem végül énekelni. Mindig, mikor belemerülök az éneklésbe, felszabadulok és elfelejtek mindent, ami gyötör. Most is így van. Nem érdekel a tíz perc, sem, hogy nem sokára vizsga, nem érdekel, az elcseszett szerelmi életem, hogy kevés a pénz, nem zavarnak a bosszantó emberek az életemben. Mire az utolsó hangok hagyják el ajkaimat, Ritmusos, határozott, de magányos tapsot hallok, hát kinyitom a szemem. A nő az. Rose, ha jól emlékszem. Magabiztosan engedi be magát ragadozó mosollyal arcát és csábosan ringatja csípőjét, míg elér hozzám.
- Igazán gyönyörű volt. - A szemembe néz. Elveszek.
- Köszönöm. - Lesütöm a tekintetem. Nnnnagon érdekes műpadló. - Maradsz végig? Ihatnánk utána valamit esetleg, ha van kedved. Meg aztán a nagyobb nevek utánunk jönnek. - Vetem oda mintegy mellékesen. bér nem hiszem, hogy érdekli az ilyen zene. A kiskosztümből nem ez sütött le.
- Majd meglátjuk. - éééés egy szemtelen kacsintással kisétál. Oh. OOoohh. Örömömben ajkamba harapok aztán a levegőbe öklözök. Ezzzaz.
Na de khmm. Több komolyságot. Nagy örömömben még azt is elfelejtettem, hogy felfelé kéne lépni, ha az ember fellépcsőzne a színpadra. Gyorsan lenyomok két puszit az éppen beeső Alannek, aztán ő hamar el is rendezi a hangszert. Király. Villannak a reflektorok és pár szóval hangpróbát ejtünk a mikrofonnak, s a többiek is sorra következnek. Pompás kispajtás. Majdnem teli van a hely. Annak ellenére, hogy nem túl nagy a pince, negyven-ötvenen biztos vagyunk. Szuuuper, ez kellett még az idegeimre.
Josh Végül saját mikrofonjához lép és köszönti a vendégeket. A késést nem engedhetjük meg, pontban tízkor kezdés, sajnos nem rajtunk múlik. Merthogy bizony fognak még jönni emberek.
Itt-ott elhaló, halovány taps. Pár ismerős arc. Három éles villanás. Aztán felhördül a zene és erőszakkal tépik le rólam láncaim a dallamok. Nagy levegőt veszek, lehunyom a szemem, utolsóként a szőke angyalkára pillantva, és szabadjára engedem démonjaim ajkaimon át. Kifut a levegő a tüdőmből, mohón lélegzem és formálom a szavakat. A második számot már nem is nagyon kell bemutatni a Poison egy igazi klasszikus még Alice Coopertől. Már ahogy a fénytől látom, egyre többen mernek közelebb jönni a színpadhoz, sokan csápolnak is és velem énekelnek. Ah, a refrénben már szinte nem is hallom a kontrollerősítőből magunkat. Jól csinálja a keverő csávó, Lila és zöld fényben villog a táncér, valaki egy pohár sört csempész fel a színpadra, de nem látom, ki az. Teljesen belemerülök a pillanatba, ugrálok, tapsra buzdítok és mindent megteszek, hogy tökéletes hanggal adjam át a lelkem a hallgatóságnak. De persze semmi sem tarthat örökké. A nyolcadik szám után már a ráadást is letudtunk, pedig épp csak belemelegedtem úgy igazán. Félszeg mosollyal mutatom be a zenekart aztán kézen fogva meghajolunk és őrült sebességgel kezdjük bontani a cuccunkat, mert jön a következő fellépő. Ahj. Nem jó bemelegítő fellépőnek lenni. Mondjuk az is igaz, hogy örülhetünk a hirtelen jött lehetőségnek. Épp cipzározom be az állvány vászontokját, mikor Brom odalép hozzám és borostáját vakargatva guggol le hozzám.
- Itt ez a csaj, téged bámult végig. Ha megkérhetlek, beszélj vele az érdekünkben. És az isten szerelmére, ne hagyd, hogy kihasználjon. Elég rémsztorit hallottam már róla. Ha csak fele olyan rossz, mint...
- Nyugodj meg! Jó? Tudok vigyázni magamra. - Mondom mérgesen. - Kössz a tanácsot. Igyekezni fogok. - Kacsintok egyet kockásingű barátomra, aztán felállok és sarkon pördülve végigsétálok a színpadon, minek végén türelmesen engem mustrálva vár az a gyönyörű szőke ciklon. Abban a pár másodpercben, míg felé lépkedem, a hajamba borzolok zavaromban. Nagyon metsző tekintete van. Belém szorítja még a levegőt is.
|
| Miria | 2014. 04. 09. 22:44:29 | #29704 |
Karakter: Rose Normann
Megjegyzés: /Realmomnak/
Caramel Frappucinot rendelek. Mike King ül velem szemben, és mint ahogy azt a neve is mutatja, ő egy igazi király. Igaz, van rajta vagy 70 kg felesleg, ami miatt néha egészen vörösen fest, főleg, ha siet, de ez most a legkevésbé sem számít, csak megjegyeztem… Mike a feje az egyik legnevesebb zene stúdiónak, a MusicKingnek, ami valljuk be, passzol hozzá, illetve a Beats Audionál is rendelkezik részvényekkel, ezáltal nem csekély bevétellel. Rengeteg banda, énekes, és Dj felemelkedését, és csúcsra jutását segítette, s jócskán meggazdagodott belőle. Az utcának háttal ül, ellenben néha-néha oldalra pillant.
- Szóval az az énekesnő… A hangja… Földöntúli, Rose… Kell a stúdiómhoz az a lány. Ha sikerül beszervezned, esküszöm, multimilliomossá teszlek.
- Ez nagyon jól hangzik, Mike. – mosolyodom el elégedetten, ő pedig biccent, ami azt jelenti, látja a lányt. A járdára tekintek, s nem kell sokáig fürkésznem… A stylistoknak már hozzá sem kell nyúlniuk. Elképesztő egyéniség már így, ránézésre is. Ha jobban megnézem, e nélkül a hacuka nélkül is feltűnő jelenség. Ha valóban olyan a hangja, mint amilyennek Mike leírta, akkor ez a lány egy kincsesbánya. Velem szembe érve pillant a kávézó épületébe, egyenesen a szemembe.
Jól jegyezd meg ezt az arcot… Még sokszor fogod látni.
- Láttad? Láttad?
- Hogyne láttam volna, Mike?! Ne idegesíts…
- Valóban… - gonoszan felnevet, majd valami szörnyen drága zsebkendőt vesz elő a gusztustalanul drága öltönyzsebéből, s megtörli izzadt homlokát. –az ilyet nehezen lehet nem észrevenni.
- Ma, a Vertigóban, ugye? –bólint.
- 10-kor kezdődik a koncert, de menj oda előbb.
- Terveztem…
- Mindig elfelejtem, hogy milyen intelligens vagy, Drágám, és hogy neked nem kell mindent a szádba rágnom. Aztán ügyes legyél! – egymásra mosolygunk bájosan, majd helyszűkében nehezen feltápászkodik, a köztünk lévő székről felemeli az aktatáskáját, s pát intve Kilép a kávézóból, majd eltűnik a forgatagban. Én még nyugodtan elfogyasztom a frappucinot, szemezve az asztalra tett, a banda eddigi saját –és nem saját dalait tartalmazó CD-vel. Elviselhetetlen számomra, ha nem a nevemen szólítanak. Gyűlölöm a „drágámot”, a „kicsimet”, a „nyuszikámat”… Senkinek nem vagyok én senkije.
Úgy tervezem, hogy fél 9 – 9 körül ott leszek, és elkezdek érdeklődni –magánszemélyként – a banda iránt. Úgyis a nevemet ismerik inkább, nem pedig a küllememet. Megpróbálok minél több információt megtudni róluk, és arról, milyen viszonyban vannak egymással. Tegnap költöztem be ideiglenesen az új lakásomba, hogy közelebb legyek a célszemélyhez. Bár... Nem csak fizikailag kell közel kerülnöm hozzá, s arról tenni fogok, hogy minden tökéletesen alakuljon, úgy, ahogy azt én, és persze Mike is szeretné.
Az ajtó hangtalanul tárulkozik, ahogy lökök egyet rajta, majd belépve, s néhány lépést téve hanyagul a legközelebb eső fotelra hányom a szövetkabátomat, a táskámmal egyetemben. Csámpáznék tovább a konyhába, de észhez térve megpördülök, s még kiveszem a retikülből a CD-t. A bejárati ajtóhoz lépek vissza ez után, hogy kulcsra zárjam az ajtót, majd a zenelejátszóhoz sietek. Beizzítom a rendszert, aztán play. Elindul a zene, én pedig egy pillanatra ledermedek. Megrázom magam, nekiállok összeütni valami salátát… Zúzós, enyhén szólva nem az én stílusom. A dobos, a gitárosok is nyomják elég erősen, nem sajnálva a hangszereket, de egyáltalán nem rosszul, laikus szemmel nézve.
Aztán…
Egy pillanatra elengedem a fakanalat, szemeim kitágulnak, s csak a hangra figyelek… A karomon feláll a szőr egyszerűen…
Csodálatos!
Ez a nő igéz a hangjával, már mindent értek. Mike szerelmes rajongása is egy csapásra érthetővé vált a számomra. Egészen magas és mély hangokat is tisztán, játszva, bármiféle erőlködés nélkül kiad. Akár a popszakmában is el tudnám képzelni. Valóban… Földön túli.
Úgy terveztem, hogy belehallgatok csupán, ám azon kaptam magam az étkezés, és a készülődés közepette, hogy végighallgattam az egész CD-t. Zuhanyzás, és a hajam megszárítása után a szekrény előtt, a frissen bepakolt ruhákat nézegetem… Nem öltözhetek fel finoman, ez mégis egy goth koncert lesz. Végül felveszek egy rongyos, fekete rövidnadrágot, és egy fekete trikót, melynek elején egy nagy, fehér kereszt foglal helyet… Még a koncertezős korszakomban vettem egy Martens bakancsot. Tökéletes állapotban van, egyetlen egyszer volt még rajtam talán… Vagy öt éve. Most hasznát veszem. Fekete tussal kihúzom a szemem, s vörös rúzst kenek fel, a hajamat kontyba fogom, majd a nappaliban lévő, egész alakos tükörbe állok. Hm…
Inkább nézek ki egy mainstream hipszternek, mint egy goth nőnek… Mindegy, ezért nem fogok ruhatárat újítani. Még ezt is soknak érzem. Egy szövet hátizsákba borítom minden kellékemet, amire csak szükségem lehet az éjszaka.
Hamar megtaláltam a Vertigót, szinte tenyeremet dörzsölve lépek be a vendéglátó ipari egységbe. Már elég sokan gyülekeznek, amin egyrészt meglepődök, mert nem annyira ismert a banda, másrészt pedig egyáltalán nem csodálkozom. A tagok még szerelik össze a holmijukat a színpadon. Közel férkőzöm, azon agyalva, hogyan kezdhetnék el beszélgetni velük… Túl későn jöttem, nyolcra kellett volna, így már a koncert előtt bizonyosan nem vehetem fel velük a kapcsolatot. Ezt nem hiszem el. Most várjam végig a tetves koncertet?
Föltekintek a színpadra, s megpillantom a lányt. Meglepetésemre engem néz, és elmosolyodik. Én is mosolygok, és azon gondolkozom, mire fel kaphatom ezt a gesztust. Nem emlékezhet rám a kávézóból, csak néhány pillanatig láttuk egymást. Az egyik gitáros srác elkapja a szemezésünket, majd megilletődve elindul felém.
Jaj ne… Ne… Kérlek, ne rontsd el…
- Rose Normann személyesen a koncertünkön? Minek köszönhetjük a látogatást? – vigyorog a seggfej teli pofával, majd leugrik a színpadról, egyenesen mellém… Ó, hát… Erre nem számítottam. Mosolyt erőltetek arcomra.
- Ismeritek egymást? –lép hozzánk a nőcske is, láthatóan jó kedélyűen.
- Nem, Lulu, ő Rose Normann, híres befektető és menedzser! Nem hallottál még róla? - Majd felém fordul – Nagyon örvendek!
- Részemről a megtiszteltetés! –fogok kezet vele, széles mosollyal, majd a megilletődött nő felé fordulok.
- Rose Normann. –nyújtom felé a kezem bíztatóan, és rákacsintok. A fiú a reakciói alapján nem ismeri azt az oldalamat, amit a bandák kevésbé szeretnek. Remélem a lány sem, és a csapatból senki…
- Dreamwalker Lilian –kapja el a jobbom végül a dalos pacsirta, bár mintha kissé kipirult volna… Nem értem a reakcióját. Mindenesetre megrázom a kezét.
Kezdődjön az este, kezdődjön a játék…
|
| VsRealm | 2014. 04. 09. 22:28:00 | #29703 |
Karakter: Dreamwalker Lilian LuLu
Josh a hajamba borzol elégedett cicamosolyával, aztán kiszedi szájából a cigit, hogy hamuzhasson.
- Jó lesz ez, kislány. Este is ügyes legyél! – Nagyon lelkes, mint mindannyian. Végre nem haknizunk, bár a saját számok még annyira nem futnak. Ráadásul a CD meg a szerződéses fellépések még messzebb. De nem érdekel. Sikerülni fog. J a gitárhúrokat pengeti végig vad játékkal. Bár ne cigizne. A halálba kerget vele. De most ez sem érdekel. Behunyom a szemem és kifújom a levegőt. Pár másodperc elteltével a telezenélt levegőt szívom a tüdőmbe és elárasztja véremmel együtt minden testi sejtemet az energia és az oxigén. Felpezsdül a lelkem és önfeledté válok. Énekelek. Eggyé válok mindennel, ami él, és azzal is, ami csak lehetne. Tökéletesen tartok ki minden hangot egészen a utolsó pillanatig. Kicsit elnehezülök, ahogy átszellemültségem megszűnik, de minden csupán ennyi. Ah, egész elfáradtam. Önfeledt izgatottsággal pakolunk el minden felszerelést. Az órámra pillantok, aztán a négy fiúra mögém.
- Nyolckor a Vertigóban.. J, ott már nincs cigi. Ha, és Broom barátom, kivételesen gyere időben, mert a dobszerkód igazán időigényes. – Mosollyal az ajkaimon lépek ki a garázsajtón. A meleg nap fénye megvakít egy pillanatra, de a nyilalló fájdalomérzet is elillan hamar. Gyönyörű ez a nap és isteni reményekkel kecsegtet. Talán mert nincs nálam sok pénz, de inkább sétálok hazafelé. Bő fél óra kutyagolás. De csak úgy dübörög az elmém. Csodálom az utamba eső fákat, utcákat és egy fantasztikus dalt dúdolgatok. Nagyokat, gyorsakat lépek és suhog utánam a rövid ujjú ing. A bakancsom meg dobbantva adja hírét érkezésemnek.
De megakad a lélegzetem egy pillanatra. Épp egy kávézó mellett sétálok el, talán Starbucks. franc se tudja. Az üvegajtón keresztül pillantom meg a krémszínű kosztümben csillogó agyalt. Gyönyörű arcára önelégült mosoly buggyan vérvörösre festett ajkain. S most rám néz. Apró résnyire nyitja a száját, de számomra ennyi a kósza pillanat, hiszen mennem kell tovább. De azért megcsóválom a fejem. Még a hajam is megborzolom. Biztos csak a különös külsőm érdekelte. Azt is csak egy ócska pillanatra. Milyen keserű…
Már halkan megyek tovább hazáig. Csak fürödni akarok. Elmerülni a forró habokban és magamba szívni a víz nyugodt természetét. A nehéz tölgyfaajtót nyögve lököm be. Kicsit akad, de igazán illik a korához, nem panaszkodom. A hajópadló recseg a talpam alatt, mert már le is rúgtam a bakancsot és levedlettem a zoknim. Az egyszerű, krémszínű kanapéra dobom a nadrágzsebemből a telefont a pénztárcám és a kulcsaimat. Aztán a fürdőbe sietek és hidegvizet engedek a macskalábakon álló porcelánkádba. A kád mellett álló székre bobom a pólóm, a melltartóm és a nadrágom. Bugyiban megyek ki a konyhába, míg a víz folyik. Feltépem a hűtőt éééééééééés üres… szóval főzök egy meggyes teát. Aztán vissza, és elmerülök a levendulaillatú habokba. Bár hideg a víz, de igazán jól esik. Elnyeli a hirtelen jött bánatom a kistündér láttán. Nagyot sóhajtok és kéttenyérnyi habot fújok a semmibe. Aztán a percek csak úgy szaladnak, mint a mit sem sejtő pillangók. Alig egy órám maradt hátra. Kiugrom a vízből és gyorsan megtörülközöm, felöltözöm és belakkozom a hajam. Minden hajszál tökéletesen áll. A sminket majd ott. Újra izgatottá válok, eluralkodik rajtam a bolondos pezsgést. Felkapom a cuccaimat és már indulok is. Hétre vagyok ott. kedves biztonsági bácsi beenged. Elbeszélgetek pár szót a pultossal, aztán hátra megyek az öltözőhöz, kikenem magam, bár sok sminkre nincs szükségem.
- Hosszú a délután, kérek egy sört! – vigyorgok a hosszú hajú srácra, és koppantom a pulton az aprót.
|
| timcsiikee | 2010. 07. 16. 12:22:10 | #6112 |
Karakter: Mei Akemi
Megjegyzés: ~ Arinak
Akemi:
Tovább simogatom forró szemérmét, ajkaiban elmélyülten kutatok nyelvemmel, hajába túrva mélyítem el a csókot.
Ringatózni kezd alattam, majd megemeli csípőjét, és kezem kettőnk ágyéka közé szorul, halkan felmorranok az érzésre. Látom már nagyon belejöttél édesem.
Hátamat simítja végig, másik kezével ajkam kezdi el simogatni, és kéjesen suttog.
- Nyújtsd ki a nyelved – hö? Nem értem, de… legyen cicám, csak neked.
Vigyorogva nyújtom ki, mire rácuppan, és felnyögve mélyítem csókká az egészet. Oh, látom kreatív vagy bébi, remélem ez később is előjön majd.
Lebűvöljük egymásról a cicifixet, kezem megfogva vezeti vissza „eredeti” helyére, és kapcsolva rántom szét karcsú lábait, hogy közéjük férkőzhessek.
Lecsúszom testén, újra végigkóstolva az egészet, majd letérek a falatnyi fehérneműre.
Végignyalom, majd lassan lebűvölöm róla azt is, és amint lecsusszant bokájáról is, hirtelen felülve ránt magához az én pici vadmacskám.
Egymás előtt térdelünk, kis kezei végigsimítják testemet, és lassan, csókjaival is lefelé kezd kalandozni. Ó igen… Sejtettem, hogy aktív a kicsike, és be is jött. Helyes.
Már köldökömet nyaldossa a bugyit levarázsolva, amikor rántanám fel magamhoz, de tiltakozik. Hm? Mi a baj édesem?
- Kérlek… Had engeszteljelek ki a múltkoriért… - huncut mosollyal csillannak rám szép szemei, és megriszálja fenekét akár egy kiscica. Oh… hát hogy tudnék egy ilyen szépségnek és kérésének ellenállni.
- Rendben – vigyorodom el, és kisebb terpeszbe állítom combjaimat, továbbra is térdelve az ágyon – Egy kicsit.
Kiszélesedik mosolya, elkuncogja magát, majd visszahajol hasamra, csípőmbe kapaszkodva. Lassan halad egyre lejjebb, halkan hallom még kuncogását, főleg amikor letér csiklómra is.
- Ahh… - mélyen nyögök fel az első nyalinsátra, majd amikor folytatja, beleremeg egész testem. Fürge nyelvecskéje van, meg kell hagyni, nagyon jó csajt fogtam ki. Mhh…
Ujjaim lassan újra hajába túrnak, igyekszem nem egyre jobban rányomni ágyékomra, pedig nagyon kívánja a helyzet, főleg amikor egy mélyebbet nyalint. Nedvem lassan combjaim belső felén folyik végig, de jó kiscica módjára még azt is felnyalogatja, ilyenkor mindig vigyorogva sóhajtok egyet. Nyögve sóhajtok minden hosszabban benntartott levegő után, ujjaim hajába markolnak, de nem irányítom, nem is akarom elhúzni.
Fejem hátra vetem, szemem összeszorítom, majd egy hosszan benntartott levegőt hangosan nyögve eresztek ki, és reszketek az orgazmustól. Nyalakodik még egy kicsit a kincsem, majd elhajol tőlem, ajkait körbenyalva…
Egy hirtelen mozdulattal lököm hátára, rámászom, és hozzádörgölőzöm testéhez, egy gyors csókot váltok vele, megkóstolva saját ízem.
- Kurva jól nyalsz bébi… Be most én jövök – lihegem ajkaira, szétrántom combjait, és közéjük térdelek, és ujjaim végével kezdem el dörzsölgetni forró, nedves punciját, mire összerezzen alattam, felnyögve.
Újabb csókkal fojtom belé a lihegést, lassan ízem helyét átveszi a nyál semleges íze, és egyre hevesebben, mélyen hatolok nyelvemmel szájába. Lassan lefelé haladok testén, megkóstolva puha melleit, majd egész hamar áthidalva harapdálom meg formás hasát, letérve a ringatózó ölére, és ajkaimmal rátapadok. Ahh, nagyon fincsi és forró, még mindig.
Egy ideig csak kényelmesen ízlelgetem, majd ujjamat is bevetem, és bedugva, kicsit mozgatva folytatom tovább. Remélem élvezed, csibém, mert én baromira.
Ujjai a lepedőbe mélyednek, reszketni kezd, ekkor lelassulok, nem hagyom elélvezni. Egyik combocskáját a vállamra teszem, és vigyorogva folytatom tovább.
- Akemiii – nyögi édesen cicusom, majd ekkor elhajolok tőle, kihúzom ujjamat, és egy csalódott sóhajt zsebelek be. Nyugi, mindjárt lesz jobb is. Feltérdelek, és végigmérem pihegő testét, egyik lábacskája még mindig a vállamon pihen. A másik lába felett átvetem térdem, egyre közelebb fészkelődöm hozzá, végül ráülök combjára, szemérmünk pont összeér. Oh igen…
Átkarolom karcsú lábát, arcának minden rezdülését figyelve kezdek el mozogni és összedörgölöm csiklóinkat. A várt hatás nem marad el, folytatni kezdi a nyögdécselést, ujjai hol a párnába, hol a lepedőbe markolnak, és kéjtől csillogó szemekkel pillant rám. Kár, hogy így nem tudok lehajolni hozzá, de kárpótol a látványa, hogy mindent látok. A lapos hasat, remegő melleit, piros, kéjsóvár arcocskáját. Vágyakozva kezdem el vádliját csókolgatni mozgás közben, folyamatosan lihegve.
|
| timcsiikee | 2010. 05. 17. 09:13:56 | #5031 |
Karakter: Akemi (Ariananak)
Akemi:
Végül nem szól semmit, csak felkapja a sisakot, és mögém ül. Átkarolja derekam, elégedetten kuncogok fel ahogy kezecskéi hasamra simulnak, és már indulunk is.
~*~
Halkan megállunk az ajtó előtt, bár felesleges a csendesség, hisz csak én lakok itt, néhanap csapok egy-egy jó bulit is, ha nem koncertezünk egy hétvégén.
- Hát ez az én szerény kis lakásom – fel is nevetek az ironikusnak mondható kifejezésre. Kis lakás, naná…
- Szerénynek nem szerény, de nagyon szép – tetszik ahogy forgatja a nyelvét a kicsike, remélem nem csak a szavakban ilyen… hehe…
Kinyitom az ajtót és előre engedem, hogy szétnézhessen.
És persze a hatás nem marad el, ahogy kapcsolom fel a villanyt, és mindenre rálátás nyílik, meg is áll közében, addig én csendben be is zárhatom az ajtót, hogy ne jöhessen be senki, a kulcsot is benne vagyom.
- Na? – állok mellé végül, mikor már egy ideje mozdulatlan, és ijedtében ugrik egyet.
- Jaj… bocsi. Nagyon tetszik a berendezés – Még szép, én magam alakítottam ki. El is vigyorodom.
- Menj fel az emeletre. Jobbra az első ajtó – mutatom az irányt – Mindjárt megyek én is utánad – suttogom kis fülébe majd útjára engedem, rövid búcsúzólag még a formás kis popsijára is csapok egyet, felkacagva.
Mikor teljesen megbizonyosodtam arról, hogy felment a telefonhoz lépek, és felhívom Kitsut, háttérben persze dübörög a zene, de tippjeim szerint még az öltözőben van.
- Mit akarsz Akemi? – kérdi minden köszönés nélkül, de már hozzászoktam.
- Holnap reggelig ne merjetek zavarni vigyorgom a telefonba, és szusszanásából ítélve ő is ugyan ezt teszi – Pá – suttogom még utoljára bele, majd leteszem a telefont, a kábel szinte kitépem a falból, és mobilomat kivéve zsebemből kikapcsolom azt is. Remek… Ajtó zárva… Így már csak a kis vörös madárkámra figyelhetek, száz százalékosan.
Kabátom ledobom a kanapéra, a lépcsőn felfelé haladva elhagyom nadrágom is, - szokásomhoz híven, akkor is ha egyedül vagyok – majd már csak egy topban és alsóban lépkedek be hozzá.
Az ajtóban megállok, lassan emeli rám csodaszép szemecskéit, és ahogy végigmérem fincsi kékségbe bújt alakját, elvigyorodom, fokozatosan.
- Látom már vártál – mászom ki a kábulatomból egyszerű szavakkal, és közelebb megyek ágyamhoz, egyik kezemet arcocskájára simítva, és közelebb hajolok hozzá – Azt hittem már nem tudsz meglepni, de mindig meghazudtolod magad – suttogom szájacskájára.
- Azt mondod érdekes vagyok? – húzza kis cinkos mosolyra ő is száját, s halk, elégedett szusszanást hallatok.
- Tegyük hozzá a szexit, és teljes a kép – vágok vissza, és hogy véglegesen elnyerjem a szócsata végét, egy csókkal tapasztom be ajkait, feltérdelek az ágyra, és tenyereimmel közre fogom arcát. Finom puha ajkacskái akár csak akkor éjjel, annyi különbséggel, hogy semmi alkoholt nem érzek, így sokkal, de sokkal édesebb.
Felkapaszkodik nyakamba karcsú kis karjaival, teljesen magához ölelve, így fokozatosan ledönthetem az ágyamra, teljesen felé térdelve, kissé meggörnyedve. Elhajolok tőle, de csak alig pár millimétert, hogy közvetlen közelről figyelhessem szép arcát, vágytól izzó szemeit. Végigsimítom testét, combjától kezdve, lassan felfelé haladva, hasán pár kört rajzolva ujjammal, végül kezem becsúszik falatnyi melltartója alá. ujjaim közé siklatom már ágaskodó mellbimbóját.
Elharapja a levegőt, elfojt egy sikolyt, majd kipirult arccal néz fel rám, néha meg-megráng, ahogy masszírozom dombocskáját.
- Milyen szép vagy így – suttogom puha ajkaira, figyelem ahogy a kiszáradt száját megnyalja, s egy félmosolyra húzva szám, újra rávetem magam, és vadul csókolgatni kezdem izgatásom közben.
|
| timcsiikee | 2010. 04. 21. 10:12:59 | #4755 |
Karakter: Akemi (Ariananak)
Akemi:
Végszóra pattan ki az utolsó zár is, s szinte azonnal leesik róla, és szemem elé tárul meztelen felsőteste. Szemrevaló cukifalat, ezt már akkor tudtam, amikor a színpadról figyeltem. Lefogom tiltakozó kezecskéit, majd éhesen tapadok rá formás kebleire kezemmel és számmal is kényeztetve őt. Nyögéseit zsebelem be, s csak vigyorogva harapok rá érzékien, amitől hangja egyre erősebbé válik.
Hogy én mennyire imádom ezt…
Körmöcskéi hátamat szántját fel érzéki karmolással, amitől csak erősebben folytatom kényeztetését, egyre lejjebb haladva testén.
Kissé elhajolok tőle, hogy kipirult arcában, ködösen csillogó szemeiben gyönyörködjem, s ő készségesen néz rám, nyakamat karolva feszíti meg egész testét.
Kezem végigsiklik combján, először külső, majd belső felét cirógatom végig, kezem besiklik szoknyája alá, és két ujjal simulok szemérmére.
Forró öle már teljesen nedves, szinte elégnek ujjbegyeim ahogy hozzáérek.
Vigyorom kiszélesedik, szemeim felcsillannak, és ahogy teszek rajta ujjammal pár körkörös mozdulatot, a harisnyán keresztül is olyan síkos lesz ujjam, mintha csak benyálaztam volna.
Kiveszem onnan kezem, és élvetegen lenyalintom róla a nedvet.
- Fincsi vagy – susogom ajkaira vigyorogva, mire csak még jobban elmélyül pírja, s éhesen csókolom meg.
Kezemmel, ujjaimmal visszatérek ölére, és intenzíven masszírozva az érzékeny pontot késztetem remegésre testét, ajkaimba nyög, szorosabban ölel magához, én pedig élvezem, hogy kis testéből ilyen reakciókat csalhatok ki.
Mindkettőnk teste forrón simul egymáshoz, s miközben újra hátamat karmolja végig, ujjai beleakadnak hátul felsőm aljába, és felhúzza rajtam, így szabaddá téve az én kebleimet is.
- De kis heves vagy – hajolok tőle pár centire, majd ajkaimat megnyalva nyakára térek, és tovább folytatom kényeztetését, ujjaim a necc harisnya résébe bújtatom, becsusszanok a falatnyi fehérnemű alá, és megérzem mennyire is forró. Szinte felemészt ez az izgalom, s csak egyre jobban feltüzel. Melleinket összepréselem, és úgy hajolok arcához, közel hajolva figyelem minden rezdülését, ahogy ujjaim kényeztetése, milyen mimikát festenek szép pofijára.
Lábacskáit körém fonja, s nem tudom, hogy akarva vagy akaratlanul, de így sokkal könnyebb hozzáférhetőséget ad nekem szemérmére, s elvigyorodom. Tetszik ez a „válasz”, és hogy végre nem tiltakozik, csak élvezi. Ahogy a testében fokozatosan oldódik fel az alkohol az izgalom és az adrenalin hatására, testén izzadtságcseppek kezdenek gyöngyözni, fejét hátra veti, óvatosan a tükörnek támasztja, egyre gyorsabban kezdem forró csiklóját dörzsölgetni, s mikor már remegni kezdenek végtagjai egyik ujjamat bedugom, és hüvelykujjammal folytatom, felsikkant az érzésre, majd mikor éktelen sikollyal élvezne el, ajkaira tapadok, és így fojtom belé a hangot, nem szeretném, ha észrevennének minket.
Ahogy lassan ernyed el teste, még derekamról is lecsúsznak lábai, arcomhoz elemem ujjaim, és pihegő arcocskáját figyelve kóstolom meg ujjaimat. Mmh…
- És most… - hajolok vissza hozzá közelebb, kezeim közé fogom arcát, és megcsókolom mohón, de ekkor dörömbölni kezdenek az ajtón.
- Akemi! Gyere ki! – szólal meg Kitsu kintről, de csak összeszorítom fogaimat.
- Nem kéne…?
- Nem ! – vágom rá azonnal, és oldalát, majd melleit simogatva csókolom meg ismét. Ne most zavarjatok, amikor mindennek a közepében vagyok.
- Gyere már ki! Tudom, hogy bent vagy! Micu rosszul van, el kell vinnünk!
- A francba – hajolok el a kis édestől, és bosszúsan beletúrok hajamba. Miért pont most?
Kiscicám szomorú arckifejezéssel rendezi szoknyáját, majd kezdi lassan felvenni felsőjét. Bár ritkán esik meg az ilyen, hasonlóképp érzek. Máskor örülnék, ha csak így vége szakadna, és nem kéne minden féle nyálas búcsút venni, de valahogy most más… Talán mert még mindig teljesen rá vagyok gerjedve, bár ezzel a kis bejelentése Kitsunak, teljesen kirázta belőlem az utolsó csepp izgalmat is, csak idegesség van hátra.
Visszahúzom magamra a felsőt, majd farzsebembe nyúlva előveszek egy fekete filctollat, és a még fedetlen keblei közé odafirkantom kacifántosan a nevemet.
Meglepetten pislog le, talán nem érti.
- Kaptál egy autogramot cicám – cirógatom meg szép arcát, majd segítségképp összerántom rajta a felsőt, és bekapcsolom az utolsó zárat is fűzőjén.
Egyik kezem arcára simítom, majd puszit nyomok duzzadt ajkacskáira.
- Jövő hét végén a Red Rosesben lépünk fel… Ott megtalálsz – kacsintok rá, majd rendezve arcvonásaimat lépek ki, bezárva magam mögött az ajtót, és ott hagyva a csapon ülve Reonát.
Jé… megjegyeztem a nevét…
- Na menjünk – húzom el a szám, és másik oldaláról átkarolva Micut indulunk ki a szórakozóhelyről.
~*~
Épp hangoljuk a hangszereket, beállítjuk a hangfalakat a technikus segítségével, majd mikrofonpróba. Már elénk is gyűlt a tömeg, felállva a hátsó asztaloktól, várva mikor kezdődik a konci.
Tekintetem pásztázva fürkészi a tömeget, de nem látom a keresett jelenséget. Hmm… talán megijedt volna tőlem? Mindegy, majd találok másik falatot, hisz ebben a csajbagázsban sok finom husi van.
Elkezdjük végre az estét, és új áldozat után lesve nézek szét a tömegben élvezettel énekelve, és gitározva a számokat.
Már javában folyik az este, csak pár szám van hátra, és egy szőke ciklont néztem ki magamnak, aki vadító kék szemekkel állja pillantásaimat, ahogy vigyoromat is mindig egy mosollyal viszonozza. Tökéletes lesz.
Olykor újra szétnézek, élvezem a tomboló tömeg látványát, a szórakozó emberek tömegét, akiknek a hangulatot én adom meg, s meglepődöm, amikor észreveszem a belépő Reonát.
Ohh… csak nem eljött az én cicám? Valahogy nagyobbra duzzad lelkesedésem, mindent beleadok az utolsó számokba is, nem törődve a fáradtsággal és a fülledt meleggel, ami körülvesz.
Amikor elköszönök a tömegtől, csak levetem gitáromat, és Kitsu kezébe nyomom, nem hagyom, hogy most bármi megzavarjon. Ebből Ő, már tudja, hogy vigyáznia kell rá, majd holnap elhozza nekem.
Le sem veszem tekintetem a célszemélyről, lassan közelítem meg, majd ahogy elé érek, a falnak támasztva egyik kezem hajolok mosolyogva ajkaira, szabad kezemet a nyakára simítom, és megtartom.
- Örülök, hogy eljöttél… - susogom ajkaira, miközben fél füllel hallom, hogy a másik banda hangolja saját hangszereit – Gyere – fogom meg csuklóját, és kiviszem az utcára, egyenesen mocimhoz. Ülés alatti csomagtartójából kiveszek egy fekete bőrdzsekit, hogy a bent nagy melegség, és enyhe izzadtság után ne fázzak meg, majd a kezébe nyomok egy sisakot.
- Hova megyünk? – néz rám édesen, és mosolyogva fordulok felé.
- Hozzám – szélesedik vigyorrá mosolyom, majd fejembe húzom a sisakot, és lábam átvetem a motoron, hogy a kormányt megfogva üljek rá, a tartó lábat pedig egy könnyed mozdulattal rúgom ki alóra, és egy kattanással felcsapódik.
Kicicám felé fordulok, aki még mindig tétován áll mellettem, kezében a sisakkal. Fejemmel intve intézem hozzá kérdésem.
„Jössz?”
|
| timcsiikee | 2010. 04. 18. 14:49:07 | #4715 |
Karakter: Akemi (Ariananak)
Akemi:
Ahogy formás ki popsijába markolok számba nyög. Örülök, hogy tetszik, hehe…
Elszakad tőlem, homlokát enyémnek dönti, és résnyire nyitott ajkakkal liheg a karjaimban. Füléhez hajolok, és lágyan „súgok” bele, hogy a zene mellett is meghallja.
- Mi a neved édes? – kérdem.
- Re-o-na – válaszol kuncogva, édes hangját áthallom a dübörgésen is. Kifejezetten tetszik.
- Szép a neved, Reona – válaszolom vigyorogva, majd ráharapok cuki fülcimpájára, nyelvemmel nyakán ívelek végig, mire megremeg karcsú kis teste. Mrr.
Ahogy megint fenekébe markolok, szoknyáját is felhúzom vele, és kényelmesen becsusszanhat alá kezem.
- Ne haragudj – csóválja meg fejét, és tincsei követik minden mozzanatát – nekem ez egy kicsit túl gyors – tol el magától, de nem tud messzire, hisz a tömeg is összetart bennünket.
Először csak meglepetten pislogok, hisz nagyon ritkán találkozom olyannal, akik egyszerűen ellentmondanak nekem. Azok eddig mint vagy Heterok voltak, vagy foglaltak. Na de… nem menekülsz tőlem ilyen könnyen, ha már így kifogtalak, nem hagylak olyan könnyen elfutni, nyuszi.
Megragadom csuklóját, és visszarántom magamhoz, kis teste nekem csapódik, átkarolom, és újra a formás popsiba markolok, majd fülébe duruzsolok.
- Azt hiszed érdekel, cicám? – kérdem vigyorogva, majd nyakacskájába csókolok, karomat megnyújtva jobban beférkőzöm hátulról szoknyája alá, egyenesen lábai közé, amit sikkantva kap össze. Bőrébe vigyorgok, ahogy nyögése egy sóhajba fullad, kóstolgatásom hatására.
A tánc ritmusát továbbra is felvéve táncolok vele újra, majd egészen a falig csalogatom, ahol hátát neki feszítem, és tovább folytatom testén a felfedezőutat.
Próbálna eltolni, de kábultan csak annyit ér el vele, mintha letapizna, kacér mosollyal jutalmazom, fokozatosan, fél lépésekkel egyre közeledem a hátsó ajtó felé, közben el nem szakadva nyakacskájától. Látom ám, hogy teljesen elgyengül, ha csak végighúzom a nyelvem rajta, és halkan morranok fel, ahogy körmeivel finoman, érzékien szánt végig hasamon. Wahh…
Csak nem beadtad a derekad? Hehe…
- Gyere!
Megfogom csuklóját, és elkezdem húzni magam után, csak kábán követ, amíg azt a pár lépést megtesszük az öltöző, majd a mosdó felé, de ahogy a világosságtól a feje is tisztulni kezd, úgy próbálna menekülni, vajmi eséllyel.
(zene)
Már csak tompán hallani a zene dübörgését az ajtón keresztül, s mikor épp tiltakozásra nyitná a száját, tarkójára simítva a kezem húzom magamhoz egy csókra, és azonnal el is hallgat. Tudom, hogy nem tudsz nekem ellenállni, ahogy szinte senki… Csak egy kis ösztönzés kell.
Két oldalt végigsimítok testén, formáját végigcirógatva térképezem fel magamnak, majd feneke alá nyúlva felültetem a márványcsapra, egyenesen a tükörnek háttal.
- Ne… kérlek, hagyd abba – vállamba kapaszkodva próbál eltolni magától, de csak felkuncogva harapdálom meg puhán nyakát, s elfúló nyögése azonnal elárulja nekem, mennyire is élvezi. Ez ad nekem igazi löketet.
Combját simogatom nyugtatóan, tetszik a harisnyája, bár lehet kicsit annyi lesz neki, majd meglátom. Letérek kulcscsontjára, és belecsókolok dekoltázsába is, fűzőjének kapcsait kezdem el ujjaimmal pedzegetni.
- Nyugi cicám, először csak megkóstollak – nyalok végig ajkamon, majd újra nyakába csókolok.
|
| timcsiikee | 2010. 04. 18. 10:03:47 | #4710 |
Karakter: Akemi (Ariananak)
Akemi:
Testemen halványan fénylik az izzadtság a koncert utolsó dalánál, ujjaim között vigyorogva pörgetem meg a pengetőt, megrázom fejem, hogy csapzott hajamat kivessem arcomból, majd a mikrofonhoz lépek, hasamnál lóg a gitárom.
- Jó éreztétek magatokat az este? – kérdem kitárt karokkal, s a visítás amit válaszként kapok, csodás hatással van rám, csak vigyorogni vagyok képes. Kellemes ez a tágasabb kocsmahangulat. Vagy bár… nem is tudom. Nem nagy a tömeg, de ez valahogy személyesebbé teszi számomra az egészet. Sokszor barátaink kedvéért bevállalunk egy-egy ilyen fellépést is, hogy –ha szar akusztikával is- de egy ingyenes kis koncertet összehozzunk, vagy csekély belépőért, hisz ilyenkor sokat kaszálnak rajtunk. De mi ilyenkor csak a zene élvezetéért jövünk el. Egyesek már rendesen felöntöttek a garatra, mások csak most kezdik jól érezni magukat, hisz utánunk lesz még egy kisebb banda, akik a zárását vezetik fel az éjszakának.
Egy vörös hajú csajszit már a koncertünk elején kiszúrtam, most is őt keresem tekintetemmel, és ahogy látom, hogy ujjongva pattog, visít a folytatásért, és míg egyik keze az égben, a másikban egy pohár pia, egyszerűen levakarhatatlanná válik vigyorom. Cukipofi… csak várj amíg végzek.
Ahogy láttam barátnőivel van, pasi se közel, se távol, alig van itt pár, azok is inkább csak párjukkal, vagy nem is tudom… hahh… féltékeny disznók.
- Búcsúzóul eljátszunk még egy számot, köszönjük, hogy itt voltatok, érezzétek jól magatokat továbbra is – ha józanok lennének, most sajnálkozó óbégatások közepette kéne nekikezdenünk, de így is tökély a hangulat, nincs is pezsdítőbb, mint egy őrjöngő tömeg.
A mikrofon lábához tett sörömbe kortyolok bele, majd leteszem, és a dobos el is kezdi a felvezetést, gitárommal követem, ahogy a többiek is, majd énekelni kezdek.
(zene)
A hangok csak jönnek a torkomból, direkt egy nem túl megerőltető mégis tombolásra tökéletes számot hagytam a végére, ahol hangomat fitogtathatom a népnek, megmutatom mennyire tudok érzékletes is lenni. Kissé meggörnyedve gitározok, fejemet felfelé hajtva ajkaimmal cirógatom a mikrofont, s ahogy lágyan ejtem a „Crush” szavakat, az utolsónál vigyorrá szélesedik mosolyom, és csak éneklek tovább.
Szeretem, amikor velem együtt énekelnek, olykor hagyom is, hogy helyettem daloljanak pár szót, a vokálosommal együtt. Neki is jó hangja van, de félénkebb, így mindent rám hagy, szerencsére a vokálozásra sikerült őt rábírnom.
Még pár akkord, s hirtelen szakad vége a számnak, visítás veszi át a helyét.
- Sziasztok! – köszönök el végül mindenki nevében, a bemutatást már lezavartuk az elején, a szokottól eltérően, de nem is kell nagyon bemutatni magunkat, hisz szinte mindenki ismer itt minket.
Lekászálódunk a színpadról, s míg kicserélik a hangszereket, és a másik banda is készenlétbe áll, addig a fürdőbe vonulok, és megmosom arcomat, saját kis törcsivel dörgölöm meg. Csak én vagyok itt és a csajok, hisz ez a szolgálati öltöző mosdórésze, nem megyünk mi a zsúfolt kinti slozira, nem hozzánk való. Hehe…
Elkezdek visszasminkelni, és Kitsu máris böködni kezd.
- Csak nem kiszúrtad a kis vöröst? Láttam ám.
- De bizony, aranyom – nevetek fel – és addig nem megyek innen, míg meg nem szerzem – a többiek is nevetni kezdenek, hisz ismernek már.
- Vigyázz a fényképezőgépekkel! – szól rám Micu, s csak bosszúsan sóhajtok egyet. Na igen, a vaku a halálom, főleg ha közelről, és főleg ha hétköznapi ember. Mindegy… majd trükkösen kikerülöm őket.
Mire végzek a cicomával, megigazítom mell alattiig érő topomat, kissé buggyos nacimba rázom magam, megcsörrennek a szegecsek és a láncok, ahogy összekoccannak, majd pózba vágom magam.
- Na gyerünk, bulizzunk – intek feléjük, és csak követnek, még előttünk az egész este.
Magamhoz veszek egy pohár piát, hogy újabb löketet adjak magamnak az estére, gyorsan felhajtom a rövidet, lopok egy kortyot Micu kólájából, és belevetem magam a tömegbe.
Szeretem ezt a bódult zsongást, mindenki táncol, tombol a zene. Nem is rossz ez a kis banda, lehet felkarolnám őket, ha lenne annyi zsém rá.
Megtalálom a kis vörös cicámat, akit kiszúrtam, s elmosolyodva közelítek felé. Pattogva táncol, ő is tombol a zenére. Először csak észrevétlenül közelítem meg, táncolok mellette, de amikor térdeit rogyasztva riszálja meg a csípőjét, könnyedén csusszanok be elé, hódító kis mosollyal. Csillogó szemekkel pillant fel rám, csak úgy ragyoknak azok a kába íriszek, ártatlannak tűnő pofival az utolsó kortyot is kiissza szívószállal poharából, majd mosolyogva teszi oldalra az asztalra, végig engem figyelve.
Amint a pohár biztonságban van, én sem váratok tovább magamra, bátran simítom derekára kezem, a zene ütemére táncolni kezdek vele, tetszik ahogy mozog, egyedi, pörgős, és igazán kelletős, pont ahogy szeretem.
Néha közelebb hajolok hozzá, arcától pár centire mosolygok, köré fonom karjaim csípőjét simítom. Nagyon tetszik a kis kockás rakott miniszoknyája.
Forr a vérem, a bőrömön is érzem, ahogy teljesen be vagyok melegedve, akár csak ő. Mellkasát meg-megfeszítve csábítgat még tovább, pedig engem nem kell, már a puszta megjelenésével is felkeltette az érdeklődésemet. Elől, csípőjétől lassan felsimítom kezem, végighúzom egész testén, végigcirógatom tánc közben vállát, is, majd lassan tarkójára siklanak ujjaim, puha hajába fúrom őket, végül a megfelelő pillanatban arcomhoz rántom a drágát, mohó csókkal csábítom el, forrón befurakszom puha ajkacskái közé, és nyelvét is vad táncra hívom.
Megérzem nyelvében a piercinget, és úgy érzem megveszek. Mrrr…
|
|
