|
|
Szerepjáték
(Egyéb Anime)
| oosakinana | 2011. 04. 15. 16:28:21 | #12962 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Soramnak)
Mikor érzem, hogy viszonozza csókomat, nagyon kellemes érzés tölt el. Hiányzott nagyon és erre vágytam. Elválnak ajkaink és mindenki gratulál nekünk és tapsolnak meg éljeneznek, ami nagyon jól esik. Mostantól meg kell tanulnunk úgy élni Sora-val, hogy ne kelljen veszekednünk, hogy több ilyen helyzetbe ne kerüljünk, de előbb tisztáznunk kell mindent.
A buli, amit szerelmem hozott össze nem tart sokáig, mert mindenkinek dolga van, meg nekünk is beszélgetnünk kell, na meg Sofinak is pihennie kell. Szerencsére nem sokára el is mennek a vendégek és teljesen magunkra maradunk szerelmemmel. Leülünk a kanapéra, hogy átbeszéljük a dolgokat.
- Leon, annyira sajnálom, amit tettem. Tudom, hogy rettenetesen megbántottalak. Semmi okom nem volt rá… én csak elbizonytalanodtam. Mindent annyira tökéletesnek szerettem volna – szorítja meg a kezemet és bocsánatkérő tekintettel néz rám. – De már tudom, hogy minden így van jól…
- Sora… - nézek rá szeretettel a szememben. – Én is bocsánatot kell, hogy kérjek. Durván viselkedtem veled és…
- Nem ez nem igaz! – közbe vág szavaimba. – Te ráébresztettél arra, hogy minden úgy jó, ahogy van. És, hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tennél értem. Megígérem neked, hogy soha többé nem követek el ilyen hibát! – mondja szerelmem folyamatosan, de magamhoz ölelem szorosan, bár vigyázok, hogy gipszelt kezem ne nyomja hátát. – És… megtartom őt.
- Komolyan mondod? – meglepődök és elválok tőle. – De hiszen ez csodálatos! – mondom nagyon boldogan és hatalmas mosollyal az arcomon. – Lesz még egy gyerekünk. Egy fiú, aki majd tovább viszi az Oswald nevet!
- Nem biztos, hogy fiú lesz szerelmem. – kezdi kincsem, de hosszú csókot kapok tőle. – De ha lány lesz, és szeretnél fiút, akkor rajtam ne múljon. – suttogja a fülembe. – De ha már itt tartunk… mielőtt még túl nagy hasam lesz, meg kéne tartani az esküvőt. Persze… ha még nem gondoltad meg magad.
- Ezt meg se hallottam… tudod, hogy akár holnap elvennélek! – mondom őszintén és mosolyogva. Nagyon imádom Sora-t és nem akarom elengedni ezért is változok meg az ő kedvéért.
Egész éjszaka beszélgetünk és sikerül mindent letisztáznunk. A karom csak megrepedt, mert artista létemre szerencsére tudom, hogy kell esni. Megbeszéljük, hogy nyárra tesszük az esküvőt mág pedig Június 12-ére. Azt is megbeszéljük, hogy nem akarunk nagy fejhajtást, csak a fontos embereket hívjuk meg. Örülnék neki ha Sofi meg a szüleim is ott lehetnének, de tudom, hogy ez lehetetlen, de a lányom ott lesz.
***
Mi után lefekszünk, én úgy alszok, mint akit fejbe vágtak a gyógyszerek miatt is, meg hogy hiányzott Sora és jó végre megint magamhoz ölelve elaludni békeségben, úgy hogy tudom nem fog elhagyni.
Mikor felébredek, nem találok senkit magam mellett. Felállok, majd felveszem a nadrágomat. Átnézek a hercegnőmhöz, de nincs a helyén, akkor csak szerelmemmel lehet. Lesétálok a konyhába és nem csalódok, tényleg ott vannak.
- Milyen jó dolgom van ennyi gyönyörű nő között… - szólalok meg, amikor leérek, majd odamegyek szeretteimhez. Kincsem ajkaira egy édes mámorító csókot adok, míg kicsi lányom arcára egy kis puszit.
- Akkor milyen jó dolgod lesz, ha hárman leszünk édesem. – mondja kincsem ironikusan, amin jót nevet én meg mosolyogva nézek rá.
- Haha. Majd meg látjuk ki nevet a végén… egymagam felérek 10 férfivel!
- 11-el is. – nevet édes hangján, miközben a palacsintát süti ki.
A reggelink hamar készen lesz és leülünk hármasba reggelizni. Végre egy kis házi koszt, amit kincsem csinál. Ez hiányzott a legjobban.
- Leon már mindent elterveztem. Szeretném, ha a színek hagyományosak lennének, kitaláltam a meghívó kinézetét, az étkészletet, a koszorúslányok ruháját.
- Szerelmem mindent rád bízok. Legyen meglepetés. – mondom neki, mert én oly keveset konyítok az esküvőkhöz, mint kincsem a motorjavításhoz. – Azt gyanítom, rengeteg lányos dolgot kell majd elintézned. De ha valamiben segítenem kell, csak szólj.
- Nem, elleszünk. Sofi, Mia, Anna, és a többiek sok segítséget nyújtanak.
- Rendben… - mondom csodálkozva, majd csodálattal nézek rá.
- Mi az? Tudom… foltos lett a kötényem.
- Butus. Csak már előre elképzeltelek talpig fehérben. Majd ott állunk az oltárnál, kimondjuk az igent és te hivatalosan is Misis. Oswald leszel. A feleségem.
- Te pedig a férjem. – mosolyog rám kincsem és tovább eszünk még egy kicsit, de nem éhes senki, a gyönyörűségem, meg nem bír amúgy sem sokat enni.
***
A hetek csak úgy telnek, mint ha ostorral kergetné őket valaki, de annál jobban telnek. Minden rendben van közöttünk és ez a legjobb. elkísérem szerelmemet minden hova, ahova tudom és amikor nem kell dolgoznom, mert közben meggyógyult a kezem is és elkezdek vissza szokni a színpadra is.
Orvoshoz is elmegyek vele, ahol mindenkit meg vizsgálnak csak engem nem, ami mondhatni szerencsém. Szerencsére kincsemnek nincsenek rosszul létei és kicsit biztosabban hagyom otthon egyedül a Sofi-val, de próbálok minél több időt velük tölteni, és ha megszületik a másik kicsit tuti otthon fogok maradni vagy 3-4 hónapot.
Szerelmem állandóan beszélget a hasával, amit vagy Sofi-val vagy egyedül hallgatok ki, de olyan jó mindig hallani, amit a picinek mond.
Az esküvővel szerencsére minden rendben. Kincsem tanúja, Layla lesz, míg az enyém Kalos. Holnap van az esküvő és szerelmem teljesen be van zsongva tőle, aminek én csak örülök és reménykedni tudok, hogy a házasság további részében is ilyen lesz.
***
Reggel cirógatásra ébredek. Megfogom szerelmem kezét és felé fordulva nézek a szemébe álmosan.
- Összeházasodunk. – ahogy meghallom vissza is csukom a szemem. - Igen. Ma van a nagy nap. – mondja mosolyogva, majd egy csókot kapok az ajkaimra és lemegy. Ezek szerint nekem is felkéne kelnem? Lehet nem ártana, ha el akarom venni kincsemet.
Ahogy felállva próbálom rendbe szedni magam oda lentről sikításokat hallok. Nagyot sóhajtok.
- Mi ez a nagy kiabálás? – jövök le az emeletről, de amikor meglátom kincsem barátnőit, ahogy elé állnak, azt hiszem, inkább még sem akarom tudni. – Áá, azt hiszem, inkább nem akarok tudni róla.
- Helyes! – szólal meg Mia. – Nah, búcsúzz el tőle, mert legközelebb már csak az oltárnál fogod őt látni.
- Rendben… - mondja mosolyogva, majd odajön hozzám én meg megölelem, és nem akarom elengedni. – Holnap ilyen korra már a feleséged leszek. Izgulok.. – suttogja fülembe, én meg a hátát kezdem el simogatni.
- Nincs mitől tartanod. Ma minden tökéletes lesz. Nagyon vigyázz magadra… már alig várom, hogy elvegyelek.
- Hát még én. Te is vigyázz magadra. Az oltárnál találkozunk! – sugdolózunk, mire a többiek nevetésben törnek ki.
Adunk egymásnak egy búcsúcsókot, de amint ez meg volt nem volt lehetőségem másodikra, mert a csajok egyből elrángatták szerelmemet. Amíg kincsem minden fele járkál, addig én a kicsi Sofi-val és anyósommal ülök otthon és nyugodtan beszélgetünk meg babázunk, de csak addig, amíg el nem jön az én időm, amikor is készülnöm kell.
Felveszem az öltönyömet és már megyünk is az oltár elé. Beállok, majd nem sokkal később felcsendül a nászinduló zenéje. Mindenki hátra én. Én is oda nézek, ahol kincsemet kell meglátnom.
Lányunk az első sorban van, és onnan figyeli végig a dolgokat Mia-ék kezéből. Megjelenik szerelmem apjával az oldalán, fülig érő mosollyal. Mosolyogva nézek rá. Nagyon gyönyörű, és ahogyan lassan felém sétál még szebb, mint ahogy elképzeltem magamban. A ruhája is gyönyörű és istenien áll rajta. Meg nem mondaná senki, hogy egy szülésen túl van, és egy másikat hordoz a szíve alatt.
Mikor végre mellém érnek átveszem szerelmemet apósomtól, majd kincsemmel az oltár felé fordulunk, de nem engedjük el egymás kezét. Hallgatjuk a ceremóniát és sokszor egymásra nézünk mosolyogva. Nagyon boldog vagyok és tudom, hogy csak vele lehetek az.
- Sora Naegino. Elfogja az itt megjelent Leon Oswaldot hites férjéül? Jóban, rosszban. Betegségben, egészségben, míg a halál el nem választja? – teszi fel a kérdést, miközben, majd rám néz.
- Igen. – mondja ki határozottan és boldogan.
- Leon Oswald. Elfogja az itt megjelent Sora Naeginot hites feleségének? Jóban, rosszban. Betegségben, egészségben, míg a halál el nem választja? – kérdezi, én meg elmosolyodok, majd szerelmemre nézek.
- Igen. – mondom határozottan én is.
Felhúzzuk a gyűrűket, majd a pap folytatja.
- Ezennel házas társakká nyilvánítom önöket. Megcsókolhatja a menyasszonyt. – mondja mosolyogva. Boldogan hajolok oda kincsemhez és magamhoz ölelve csókolom meg, mire mindenki éljenzésbe és örömujjongásba kezd.
Elválok kincsem ajkaitól, majd ránézek.
- Mostantól a feleségem vagy és nem foglak elengedni soha. – suttogom.
- Nem is lesz rá szükség, hogy elengedj. – suttogja, majd a közönség felé nézünk. Kattognak, a vakuk elindulunk, de valami hiányérzetem támad. Megállítom kincsemet is, aki érdeklődve nézi, mit szeretnék.
- Elnézést, de őt elkérném. – mondom Mia-éknak, akik boldogan adják nekem vissza a csöppséget. Visszaállok kincsem mellé, aki mosolyogva és boldogan karol belém. Megsimítja a kicsit és megállunk már pár fotóra, de ekkor valami történik.
Megjelennek a bohócok és egy kis műsort adnak nekünk elő, amin jót mosolygunk. Kincsem meg lányok jót kacagnak, mert tetszik nekik és szórakoztató, de én inkább most még csak mosolygok, és nagyon boldog vagyok.
~*~
Már a lakománál vagyunk. Mellettem Kalos-ék foglalnak helyet, míg kincsem mellett szülei. A pici szerelmemnél van, hogy egyen velünk és nagyon szépen eszik is. Mosolyogva simogatom meg, amikor megszólal a keringő szám nekünk.
- Mrs. Oswald, szabad az első táncra? – nézek szerelmemre.
- Örömmel. – nyújtja felém a kezét, addig a picit odaadjuk a keresztszülőknek és a nagy szülőknek.
Kincsemet magamhoz ölelve táncolunk és teljesen egymáshoz bújva élvezzük, hogy végre házasok vagyunk.
- Szeretlek Sora. – suttogom, és a szemébe nézek.
- Én is szeretlek Leon. – mondja ugyan olyan boldogan, ahogy én és tovább táncolunk, meg fel is kérik táncolni, de tudják, hogy csak finoman, mert a másik picink már kincsem hasában van.
Jól telik az este és még jobban a nászéjszaka. Mivel eléggé kifáradtunk, ezért Sofi-t ma estére a nagy szülőknél hagytuk, hogy mi is kettesben tudjunk lenni kicsit és esetleg egy kicsit romantikázni.
Amíg otthon voltam, a házat is feldíszítettem kicsit, hogy romantikus legyen, mint amikor először voltunk együtt.
A nászéjszakánkat tökéletesen megvalósult. Édes és szenvedélyes éjszaka keretén belül. Mindketten fáradtan, de boldogan fekszünk a másik mellett és végül elalszunk.
~*~
Másnap reggel csengetésre leszünk figyelmesek. Ki zargat minket ilyenkor főleg, hogy tudja előzőnap volt az esküvőnk. Szerelmem még nagyon alszik. Adok egy csókot a vállára, majd felkelek, felveszek egy bokszert és lemegyek, kinyitom az ajtót.
Meglepetésemre Layla-val találom szembe magam, akinek ki vannak sírva a szemei és egy hatalmas folt ékeskedik az arcán. Mi történt vele?
- Layla mi történt? – kérdezem aggódva, mire beljebb engedem.
- Sora hol van? – kérdezi sírva. Becsukom az ajtót, majd leültetem a kanapéra.
- Szólok neki, addig maradj itt, jövök mindjárt. – mondom és felsietek kincsemhez. Leülök mellé és elkezdem simogatni. Megmozdul és mosolyogva fordul felém.
- Jó reggelt. – kezd el nyújtózkodni.
- Sajnálom, nem akarom elrontani a szép reggelt, de Layla lent van a nappaliban és nagyon ki van akadva. – mondom neki, mire kipattannak szemei.
- Layla? – kérdez vissza, amire bólintok. – miért nem szóltál hamarabb? – pattan ki az ágyból, felkapkodja a ruháit, majd lesiet én meg utána, hogy ne legyen semmi gond. Mikor leér egyből megöleli Layla-t és a hátát meg a fejét simogatja.
- Mi történt? – kérdezi kincsem én meg kimegyek a konyhába, hogy készítsek egy kis inni valót nekik, de közben mindent hallok. – Ki tette ezt veled? – faggatózik tovább.
- Yuri. – mondja, és jobban elkezd zokogni. Az az idióta. Esküszöm, megölöm.
- Mi történt? Layla kérlek, meséld el. – faggatja kincsem. Tálcára teszem az innivalókat, majd beviszem és leteszem eléjük.
- Terhes vagyok tőle. – mondja szipogva, amire kicsim és én is meglepődünk, egymásra nézve, de folytatja. – és erre teljesen kiakadt. Azt akarja vetessem el. – nálam itt telt be a pohár egy gyermek életét nem lehet elvenni. Az a marha. Felrobogok a szobába és elkezdek öltözni, hogy végre megöljem. Egyszer csak kincsemet látom meg.
- Leon. Mit akarsz csinálni? – kérdezi halkan és hallom, hogy aggódik is.
- Beszélek annak a hülyének a fejével ha meg nem ért a szóból fejébe verem jó párszor. – mondom komolyan, mire kincsem odajön hozzám és megölel, amire kicsit lenyugszok és viszonzom az ölelést.
- Kérlek, ne bántsd. Layla szereti és nem akarja, hogy bármi baja legyen. – mondja kicsim a szemembe nézve, amire nagyot sóhajtok.
- Tudom, de végre, akkor is meg kell pumpálni egy kis értelemmel. – mondom neki és megcsókolom. – meg hazahozom Sofi-t, mert nekem már nagyon hiányzik. – mondom a második részét kedvesen és kincsem arcát simogatom.
- Nekem is hiányzik. – mondja őszintén. – de kérlek, ne csinálj semmi ostobaságot. – kérlel szerelmem. Ennyire ismerne?
- Rendben nem fogok, ígérem. – válaszolom, majd még egy csókot adok neki és lemegyünk. Kincsem Layla-hoz megy és meg megyek először a kicsinkért, majd végül megkeresni azt a marhát.
Mikor végre megtalálom, próbálok értelmet verni a fejébe szavakkal és még arra is rávetemedek kicsit, hogy a lányunkat a kezébe adom, hátha az jobban segít. Így megnyugszik, és végre nem dühöng annyira. Rájön mi a jó egy pici babába, de még akkor is gondolkoznia kell, amire lehordom, hogy lehet ekkora marha.
~*~
Sok óra eltelik, mire valamire jutok Yuri-val. Mikor végre haza megyek. Sora már tűkön ül és aggódik miattunk. Bemegyek, egyből robog hozzánk.
- Jól vagytok? Minden rendben van? Nem történt semmi baj ugye? – halmoz el kérdésekkel és még folytatná is, ha nem fojtanám belé egy csókkal a kérdezősködéseit.
- Minden rendben van, nyugodj meg. – mondom kedvesen. – itt van Sofi. Layla? – érdeklődök kedvesen.
- A vendégszobába lefeküdt pihenni. Nagyon fáradt és kisírta magát teljesen. – mondja szomorúan kincsem. – Tudtál valamit intézni Yuri-val? – néz a szemembe.
- Még próbálkozok, de már kicsit engedett, csak még puhítani kell kicsit. – mondom, amire látom, kicsit elszomorodik. – Mit szólnál, ha addig Layla itt maradna és vigyáznánk rá? Meg esetleg ő is beletanul a babázásba. – vetem fel az ötletet szerelmemnek.
- Persze még szép hogy itt marad. Vigyázni kell rá meg a picire is. – mondja, mire elmosolyodok és megcsókolom, majd magamhoz ölelem szerelmemet.
- De rátok is vigyázni kell. – mondom kedvesen, majd beljebb megyünk.
~*~
Yuri végre rájött nagy szenvedések után, hogy nem is nagy gond egy kisbab és örülnie kéne. Kibékültek Layla-val és végre mindenki boldog megint. Kincsemmel is együtt vagyunk, aminek csak örülni tudok.
Elkezd növekedni a hasa is és már rugdos is a picike. Ötödik hónapban van szerelmem és várom, hogy meg szülessen a kicsikénk. A nemét nem kérdeztük meg, mert úgy vagyunk vele, hogy most legyen meglepetés. Sofi nagyon aranyos kislány és egyre többet van ébren és zaklat minket, de szerencsére az éjszakákat, már végig alussza, aminek nagyon örülünk így egy kis időnk marad kettőnkre.
Ma reggel mikor felébredek, kincsem még alszik és Sofi is, mert nem hallom a hangját. elmosolyodok és kincsemet kezdem el simogatni és a hasát, miközben érzem, hogy második csöppség mozgolódik. Kincsem vállára és arcára adok csókokat, amire elkezd ébredezni.
- Jó reggel. – köszön mosolyogva.
- Neked is szerelmem. – suttogom és megcsókolom, amit viszonoz, de utána érzem, hogy kétségbe esik. – Mi a baj kicsim? – érdeklődök.
- Nem tudok megmozdulni. – mondja kétségbe esett hangon, amire most már én is megijedek.
- Mi az, hogy nem tudsz megmozdulni? – kérdezem aggódva.
- Nem tudom megmozdítani a kezemet és a lábamat sem. – mondja és kezd kiakadni, ami nem tesz jót senkinek.
- Nyugodj meg kicsim. Kihívom az orvost. – mondom, és már egyből pattanok, miközben a telefonért nyúlva hívom Kate-t, hogy most már is azonnal jöjjön ki, mert Sora képtelen megmozdulni és nem tudjuk, mitől van. Meg mondom neki, hogy az ajtó nyitva jöjjön be nyugodtan, mert Sora-val leszek.
Visszamegyek szerelmemhez és elkezdem simogatni meg nyugtatni, hogy minden rendben van és rendben lesz
Egyszer csak megjelenik Kate engem meg kiküld egyből ideges vagyok, közben Sofi is felkel. A kezembe veszem és mindent elintézek vele, amit csak kell, de közben nagyon aggódok Sora miatt és nem tudom, mi van vele. Beleteszem lányomat a játszókájába, hogy játsszon.
Az ajtó előtt játkálok és várom, hogy végre megjelenjen Kate, ami nem sokkal később meg is jött.
- Mi történt Kate? – kérdezem, és bemegyünk a hálóba. Gondolom, csak egyszer akarja elmondani mi történt Sora-val.
- Jól van mindenki Sora is meg a kicsi is. – kezd bele, amire nem akarok a fülemnek hinni.
- Mi az, hogy jól van, hiszen nem tud mozogni? – kezdek kiakadni és ordítozni Kate-tel, de Sora hangja megállít a további kiabálásba.
- Leon nyugodj meg. Nem Kate tehet a történtekről. – mondja, amire megpróbálom lenyugtatni magam.
- Szóval. A pici egy idegszálon fekszik, és emiatt nem tud mozogni Sora. Nem lehet tudni mikor fog esetleg a pici lemozgolódni róla, de ha nem fog, akkor majd csak a szülést követően fogsz tudni járni Sora. – mondja, amire én magam kétségbe esek, de mintha Sora nyugodt lenne.
- Nem lehet valamit csinálni, hogy ne legyen így? – kérdezem nyugodtabban.
- Nem tudom Leon. Kockázatos a picihez hozzányúlni és nem is szokták vállalni az orvosok. – mondja, amire nagyot sóhajtok.
- Köszönjük. – köszönöm meg, mire bólint, elmegy én meg leülök kicsim mellé. – Minden rendben lesz. – mondom neki, bár ezzel magamat próbálom csak nyugtatni.
- Leon nyugodj meg. Tudom, hogy minden rendben lesz, hiszen itt vagyunk egymásnak. – mondja és elmosolyodik. Megölelem kincsemet.
- Nem foglak magadra hagyni. Itthon fogok lenni veled, amíg csak kell és ha egy évig kell itthon maradnom, akkor addig fogok, de nem foglak magadra hagyni. – mondom őszintén. – Nem élném túl, ha valami bajod lenne. – mondom őszintén és most kicsit kétségbe vagyok esve és csak arra vágyok, hogy minden rendben legyen. Miért kell nekünk mindig gondoknak lennie. Miért nem élhetünk boldogan, hogy csak a gyerekekre legyen gondunk, meg arra, hogy mikor ki vigyáz rá és mikor lépjünk fel. Nagyon aggódok szerelmem után és csak várom, hogy végre mikor fog végre megint teljes életet élni velem együtt és nem lesz ágyhoz kötve.
Mikor érzem, hogy viszonozza csókomat, nagyon kellemes érzés tölt el. Hiányzott nagyon és erre vágytam. Elválnak ajkaink és mindenki gratulál nekünk és tapsolnak meg éljeneznek, ami nagyon jól esik. Mostantól meg kell tanulnunk úgy élni Sora-val, hogy ne kelljen veszekednünk, hogy több ilyen helyzetbe ne kerüljünk, de előbb tisztáznunk kell mindent.
A buli, amit szerelmem hozott össze nem tart sokáig, mert mindenkinek dolga van, meg nekünk is beszélgetnünk kell, na meg Sofinak is pihennie kell. Szerencsére nem sokára el is mennek a vendégek és teljesen magunkra maradunk szerelmemmel. Leülünk a kanapéra, hogy átbeszéljük a dolgokat.
- Leon, annyira sajnálom, amit tettem. Tudom, hogy rettenetesen megbántottalak. Semmi okom nem volt rá… én csak elbizonytalanodtam. Mindent annyira tökéletesnek szerettem volna – szorítja meg a kezemet és bocsánatkérő tekintettel néz rám. – De már tudom, hogy minden így van jól…
- Sora… - nézek rá szeretettel a szememben. – Én is bocsánatot kell, hogy kérjek. Durván viselkedtem veled és…
- Nem ez nem igaz! – közbe vág szavaimba. – Te ráébresztettél arra, hogy minden úgy jó, ahogy van. És, hogy nincs olyan dolog, amit meg ne tennél értem. Megígérem neked, hogy soha többé nem követek el ilyen hibát! – mondja szerelmem folyamatosan, de magamhoz ölelem szorosan, bár vigyázok, hogy gipszelt kezem ne nyomja hátát. – És… megtartom őt.
- Komolyan mondod? – meglepődök és elválok tőle. – De hiszen ez csodálatos! – mondom nagyon boldogan és hatalmas mosollyal az arcomon. – Lesz még egy gyerekünk. Egy fiú, aki majd tovább viszi az Oswald nevet!
- Nem biztos, hogy fiú lesz szerelmem. – kezdi kincsem, de hosszú csókot kapok tőle. – De ha lány lesz, és szeretnél fiút, akkor rajtam ne múljon. – suttogja a fülembe. – De ha már itt tartunk… mielőtt még túl nagy hasam lesz, meg kéne tartani az esküvőt. Persze… ha még nem gondoltad meg magad.
- Ezt meg se hallottam… tudod, hogy akár holnap elvennélek! – mondom őszintén és mosolyogva. Nagyon imádom Sora-t és nem akarom elengedni ezért is változok meg az ő kedvéért.
Egész éjszaka beszélgetünk és sikerül mindent letisztáznunk. A karom csak megrepedt, mert artista létemre szerencsére tudom, hogy kell esni. Megbeszéljük, hogy nyárra tesszük az esküvőt mág pedig Június 12-ére. Azt is megbeszéljük, hogy nem akarunk nagy fejhajtást, csak a fontos embereket hívjuk meg. Örülnék neki ha Sofi meg a szüleim is ott lehetnének, de tudom, hogy ez lehetetlen, de a lányom ott lesz.
***
Mi után lefekszünk, én úgy alszok, mint akit fejbe vágtak a gyógyszerek miatt is, meg hogy hiányzott Sora és jó végre megint magamhoz ölelve elaludni békeségben, úgy hogy tudom nem fog elhagyni.
Mikor felébredek, nem találok senkit magam mellett. Felállok, majd felveszem a nadrágomat. Átnézek a hercegnőmhöz, de nincs a helyén, akkor csak szerelmemmel lehet. Lesétálok a konyhába és nem csalódok, tényleg ott vannak.
- Milyen jó dolgom van ennyi gyönyörű nő között… - szólalok meg, amikor leérek, majd odamegyek szeretteimhez. Kincsem ajkaira egy édes mámorító csókot adok, míg kicsi lányom arcára egy kis puszit.
- Akkor milyen jó dolgod lesz, ha hárman leszünk édesem. – mondja kincsem ironikusan, amin jót nevet én meg mosolyogva nézek rá.
- Haha. Majd meg látjuk ki nevet a végén… egymagam felérek 10 férfivel!
- 11-el is. – nevet édes hangján, miközben a palacsintát süti ki.
A reggelink hamar készen lesz és leülünk hármasba reggelizni. Végre egy kis házi koszt, amit kincsem csinál. Ez hiányzott a legjobban.
- Leon már mindent elterveztem. Szeretném, ha a színek hagyományosak lennének, kitaláltam a meghívó kinézetét, az étkészletet, a koszorúslányok ruháját.
- Szerelmem mindent rád bízok. Legyen meglepetés. – mondom neki, mert én oly keveset konyítok az esküvőkhöz, mint kincsem a motorjavításhoz. – Azt gyanítom, rengeteg lányos dolgot kell majd elintézned. De ha valamiben segítenem kell, csak szólj.
- Nem, elleszünk. Sofi, Mia, Anna, és a többiek sok segítséget nyújtanak.
- Rendben… - mondom csodálkozva, majd csodálattal nézek rá.
- Mi az? Tudom… foltos lett a kötényem.
- Butus. Csak már előre elképzeltelek talpig fehérben. Majd ott állunk az oltárnál, kimondjuk az igent és te hivatalosan is Misis. Oswald leszel. A feleségem.
- Te pedig a férjem. – mosolyog rám kincsem és tovább eszünk még egy kicsit, de nem éhes senki, a gyönyörűségem, meg nem bír amúgy sem sokat enni.
***
A hetek csak úgy telnek, mint ha ostorral kergetné őket valaki, de annál jobban telnek. Minden rendben van közöttünk és ez a legjobb. elkísérem szerelmemet minden hova, ahova tudom és amikor nem kell dolgoznom, mert közben meggyógyult a kezem is és elkezdek vissza szokni a színpadra is.
Orvoshoz is elmegyek vele, ahol mindenkit meg vizsgálnak csak engem nem, ami mondhatni szerencsém. Szerencsére kincsemnek nincsenek rosszul létei és kicsit biztosabban hagyom otthon egyedül a Sofi-val, de próbálok minél több időt velük tölteni, és ha megszületik a másik kicsit tuti otthon fogok maradni vagy 3-4 hónapot.
Szerelmem állandóan beszélget a hasával, amit vagy Sofi-val vagy egyedül hallgatok ki, de olyan jó mindig hallani, amit a picinek mond.
Az esküvővel szerencsére minden rendben. Kincsem tanúja, Layla lesz, míg az enyém Kalos. Holnap van az esküvő és szerelmem teljesen be van zsongva tőle, aminek én csak örülök és reménykedni tudok, hogy a házasság további részében is ilyen lesz.
***
Reggel cirógatásra ébredek. Megfogom szerelmem kezét és felé fordulva nézek a szemébe álmosan.
- Összeházasodunk. – ahogy meghallom vissza is csukom a szemem. - Igen. Ma van a nagy nap. – mondja mosolyogva, majd egy csókot kapok az ajkaimra és lemegy. Ezek szerint nekem is felkéne kelnem? Lehet nem ártana, ha el akarom venni kincsemet.
Ahogy felállva próbálom rendbe szedni magam oda lentről sikításokat hallok. Nagyot sóhajtok.
- Mi ez a nagy kiabálás? – jövök le az emeletről, de amikor meglátom kincsem barátnőit, ahogy elé állnak, azt hiszem, inkább még sem akarom tudni. – Áá, azt hiszem, inkább nem akarok tudni róla.
- Helyes! – szólal meg Mia. – Nah, búcsúzz el tőle, mert legközelebb már csak az oltárnál fogod őt látni.
- Rendben… - mondja mosolyogva, majd odajön hozzám én meg megölelem, és nem akarom elengedni. – Holnap ilyen korra már a feleséged leszek. Izgulok.. – suttogja fülembe, én meg a hátát kezdem el simogatni.
- Nincs mitől tartanod. Ma minden tökéletes lesz. Nagyon vigyázz magadra… már alig várom, hogy elvegyelek.
- Hát még én. Te is vigyázz magadra. Az oltárnál találkozunk! – sugdolózunk, mire a többiek nevetésben törnek ki.
Adunk egymásnak egy búcsúcsókot, de amint ez meg volt nem volt lehetőségem másodikra, mert a csajok egyből elrángatták szerelmemet. Amíg kincsem minden fele járkál, addig én a kicsi Sofi-val és anyósommal ülök otthon és nyugodtan beszélgetünk meg babázunk, de csak addig, amíg el nem jön az én időm, amikor is készülnöm kell.
Felveszem az öltönyömet és már megyünk is az oltár elé. Beállok, majd nem sokkal később felcsendül a nászinduló zenéje. Mindenki hátra én. Én is oda nézek, ahol kincsemet kell meglátnom.
Lányunk az első sorban van, és onnan figyeli végig a dolgokat Mia-ék kezéből. Megjelenik szerelmem apjával az oldalán, fülig érő mosollyal. Mosolyogva nézek rá. Nagyon gyönyörű, és ahogyan lassan felém sétál még szebb, mint ahogy elképzeltem magamban. A ruhája is gyönyörű és istenien áll rajta. Meg nem mondaná senki, hogy egy szülésen túl van, és egy másikat hordoz a szíve alatt.
Mikor végre mellém érnek átveszem szerelmemet apósomtól, majd kincsemmel az oltár felé fordulunk, de nem engedjük el egymás kezét. Hallgatjuk a ceremóniát és sokszor egymásra nézünk mosolyogva. Nagyon boldog vagyok és tudom, hogy csak vele lehetek az.
- Sora Naegino. Elfogja az itt megjelent Leon Oswaldot hites férjéül? Jóban, rosszban. Betegségben, egészségben, míg a halál el nem választja? – teszi fel a kérdést, miközben, majd rám néz.
- Igen. – mondja ki határozottan és boldogan.
- Leon Oswald. Elfogja az itt megjelent Sora Naeginot hites feleségének? Jóban, rosszban. Betegségben, egészségben, míg a halál el nem választja? – kérdezi, én meg elmosolyodok, majd szerelmemre nézek.
- Igen. – mondom határozottan én is.
Felhúzzuk a gyűrűket, majd a pap folytatja.
- Ezennel házas társakká nyilvánítom önöket. Megcsókolhatja a menyasszonyt. – mondja mosolyogva. Boldogan hajolok oda kincsemhez és magamhoz ölelve csókolom meg, mire mindenki éljenzésbe és örömujjongásba kezd.
Elválok kincsem ajkaitól, majd ránézek.
- Mostantól a feleségem vagy és nem foglak elengedni soha. – suttogom.
- Nem is lesz rá szükség, hogy elengedj. – suttogja, majd a közönség felé nézünk. Kattognak, a vakuk elindulunk, de valami hiányérzetem támad. Megállítom kincsemet is, aki érdeklődve nézi, mit szeretnék.
- Elnézést, de őt elkérném. – mondom Mia-éknak, akik boldogan adják nekem vissza a csöppséget. Visszaállok kincsem mellé, aki mosolyogva és boldogan karol belém. Megsimítja a kicsit és megállunk már pár fotóra, de ekkor valami történik.
Megjelennek a bohócok és egy kis műsort adnak nekünk elő, amin jót mosolygunk. Kincsem meg lányok jót kacagnak, mert tetszik nekik és szórakoztató, de én inkább most még csak mosolygok, és nagyon boldog vagyok.
~*~
Már a lakománál vagyunk. Mellettem Kalos-ék foglalnak helyet, míg kincsem mellett szülei. A pici szerelmemnél van, hogy egyen velünk és nagyon szépen eszik is. Mosolyogva simogatom meg, amikor megszólal a keringő szám nekünk.
- Mrs. Oswald, szabad az első táncra? – nézek szerelmemre.
- Örömmel. – nyújtja felém a kezét, addig a picit odaadjuk a keresztszülőknek és a nagy szülőknek.
Kincsemet magamhoz ölelve táncolunk és teljesen egymáshoz bújva élvezzük, hogy végre házasok vagyunk.
- Szeretlek Sora. – suttogom, és a szemébe nézek.
- Én is szeretlek Leon. – mondja ugyan olyan boldogan, ahogy én és tovább táncolunk, meg fel is kérik táncolni, de tudják, hogy csak finoman, mert a másik picink már kincsem hasában van.
Jól telik az este és még jobban a nászéjszaka. Mivel eléggé kifáradtunk, ezért Sofi-t ma estére a nagy szülőknél hagytuk, hogy mi is kettesben tudjunk lenni kicsit és esetleg egy kicsit romantikázni.
Amíg otthon voltam, a házat is feldíszítettem kicsit, hogy romantikus legyen, mint amikor először voltunk együtt.
A nászéjszakánkat tökéletesen megvalósult. Édes és szenvedélyes éjszaka keretén belül. Mindketten fáradtan, de boldogan fekszünk a másik mellett és végül elalszunk.
~*~
Másnap reggel csengetésre leszünk figyelmesek. Ki zargat minket ilyenkor főleg, hogy tudja előzőnap volt az esküvőnk. Szerelmem még nagyon alszik. Adok egy csókot a vállára, majd felkelek, felveszek egy bokszert és lemegyek, kinyitom az ajtót.
Meglepetésemre Layla-val találom szembe magam, akinek ki vannak sírva a szemei és egy hatalmas folt ékeskedik az arcán. Mi történt vele?
- Layla mi történt? – kérdezem aggódva, mire beljebb engedem.
- Sora hol van? – kérdezi sírva. Becsukom az ajtót, majd leültetem a kanapéra.
- Szólok neki, addig maradj itt, jövök mindjárt. – mondom és felsietek kincsemhez. Leülök mellé és elkezdem simogatni. Megmozdul és mosolyogva fordul felém.
- Jó reggelt. – kezd el nyújtózkodni.
- Sajnálom, nem akarom elrontani a szép reggelt, de Layla lent van a nappaliban és nagyon ki van akadva. – mondom neki, mire kipattannak szemei.
- Layla? – kérdez vissza, amire bólintok. – miért nem szóltál hamarabb? – pattan ki az ágyból, felkapkodja a ruháit, majd lesiet én meg utána, hogy ne legyen semmi gond. Mikor leér egyből megöleli Layla-t és a hátát meg a fejét simogatja.
- Mi történt? – kérdezi kincsem én meg kimegyek a konyhába, hogy készítsek egy kis inni valót nekik, de közben mindent hallok. – Ki tette ezt veled? – faggatózik tovább.
- Yuri. – mondja, és jobban elkezd zokogni. Az az idióta. Esküszöm, megölöm.
- Mi történt? Layla kérlek, meséld el. – faggatja kincsem. Tálcára teszem az innivalókat, majd beviszem és leteszem eléjük.
- Terhes vagyok tőle. – mondja szipogva, amire kicsim és én is meglepődünk, egymásra nézve, de folytatja. – és erre teljesen kiakadt. Azt akarja vetessem el. – nálam itt telt be a pohár egy gyermek életét nem lehet elvenni. Az a marha. Felrobogok a szobába és elkezdek öltözni, hogy végre megöljem. Egyszer csak kincsemet látom meg.
- Leon. Mit akarsz csinálni? – kérdezi halkan és hallom, hogy aggódik is.
- Beszélek annak a hülyének a fejével ha meg nem ért a szóból fejébe verem jó párszor. – mondom komolyan, mire kincsem odajön hozzám és megölel, amire kicsit lenyugszok és viszonzom az ölelést.
- Kérlek, ne bántsd. Layla szereti és nem akarja, hogy bármi baja legyen. – mondja kicsim a szemembe nézve, amire nagyot sóhajtok.
- Tudom, de végre, akkor is meg kell pumpálni egy kis értelemmel. – mondom neki és megcsókolom. – meg hazahozom Sofi-t, mert nekem már nagyon hiányzik. – mondom a második részét kedvesen és kincsem arcát simogatom.
- Nekem is hiányzik. – mondja őszintén. – de kérlek, ne csinálj semmi ostobaságot. – kérlel szerelmem. Ennyire ismerne?
- Rendben nem fogok, ígérem. – válaszolom, majd még egy csókot adok neki és lemegyünk. Kincsem Layla-hoz megy és meg megyek először a kicsinkért, majd végül megkeresni azt a marhát.
Mikor végre megtalálom, próbálok értelmet verni a fejébe szavakkal és még arra is rávetemedek kicsit, hogy a lányunkat a kezébe adom, hátha az jobban segít. Így megnyugszik, és végre nem dühöng annyira. Rájön mi a jó egy pici babába, de még akkor is gondolkoznia kell, amire lehordom, hogy lehet ekkora marha.
~*~
Sok óra eltelik, mire valamire jutok Yuri-val. Mikor végre haza megyek. Sora már tűkön ül és aggódik miattunk. Bemegyek, egyből robog hozzánk.
- Jól vagytok? Minden rendben van? Nem történt semmi baj ugye? – halmoz el kérdésekkel és még folytatná is, ha nem fojtanám belé egy csókkal a kérdezősködéseit.
- Minden rendben van, nyugodj meg. – mondom kedvesen. – itt van Sofi. Layla? – érdeklődök kedvesen.
- A vendégszobába lefeküdt pihenni. Nagyon fáradt és kisírta magát teljesen. – mondja szomorúan kincsem. – Tudtál valamit intézni Yuri-val? – néz a szemembe.
- Még próbálkozok, de már kicsit engedett, csak még puhítani kell kicsit. – mondom, amire látom, kicsit elszomorodik. – Mit szólnál, ha addig Layla itt maradna és vigyáznánk rá? Meg esetleg ő is beletanul a babázásba. – vetem fel az ötletet szerelmemnek.
- Persze még szép hogy itt marad. Vigyázni kell rá meg a picire is. – mondja, mire elmosolyodok és megcsókolom, majd magamhoz ölelem szerelmemet.
- De rátok is vigyázni kell. – mondom kedvesen, majd beljebb megyünk.
~*~
Yuri végre rájött nagy szenvedések után, hogy nem is nagy gond egy kisbab és örülnie kéne. Kibékültek Layla-val és végre mindenki boldog megint. Kincsemmel is együtt vagyunk, aminek csak örülni tudok.
Elkezd növekedni a hasa is és már rugdos is a picike. Ötödik hónapban van szerelmem és várom, hogy meg szülessen a kicsikénk. A nemét nem kérdeztük meg, mert úgy vagyunk vele, hogy most legyen meglepetés. Sofi nagyon aranyos kislány és egyre többet van ébren és zaklat minket, de szerencsére az éjszakákat, már végig alussza, aminek nagyon örülünk így egy kis időnk marad kettőnkre.
Ma reggel mikor felébredek, kincsem még alszik és Sofi is, mert nem hallom a hangját. elmosolyodok és kincsemet kezdem el simogatni és a hasát, miközben érzem, hogy második csöppség mozgolódik. Kincsem vállára és arcára adok csókokat, amire elkezd ébredezni.
- Jó reggel. – köszön mosolyogva.
- Neked is szerelmem. – suttogom és megcsókolom, amit viszonoz, de utána érzem, hogy kétségbe esik. – Mi a baj kicsim? – érdeklődök.
- Nem tudok megmozdulni. – mondja kétségbe esett hangon, amire most már én is megijedek.
- Mi az, hogy nem tudsz megmozdulni? – kérdezem aggódva.
- Nem tudom megmozdítani a kezemet és a lábamat sem. – mondja és kezd kiakadni, ami nem tesz jót senkinek.
- Nyugodj meg kicsim. Kihívom az orvost. – mondom, és már egyből pattanok, miközben a telefonért nyúlva hívom Kate-t, hogy most már is azonnal jöjjön ki, mert Sora képtelen megmozdulni és nem tudjuk, mitől van. Meg mondom neki, hogy az ajtó nyitva jöjjön be nyugodtan, mert Sora-val leszek.
Visszamegyek szerelmemhez és elkezdem simogatni meg nyugtatni, hogy minden rendben van és rendben lesz
Egyszer csak megjelenik Kate engem meg kiküld egyből ideges vagyok, közben Sofi is felkel. A kezembe veszem és mindent elintézek vele, amit csak kell, de közben nagyon aggódok Sora miatt és nem tudom, mi van vele. Beleteszem lányomat a játszókájába, hogy játsszon.
Az ajtó előtt játkálok és várom, hogy végre megjelenjen Kate, ami nem sokkal később meg is jött.
- Mi történt Kate? – kérdezem, és bemegyünk a hálóba. Gondolom, csak egyszer akarja elmondani mi történt Sora-val.
- Jól van mindenki Sora is meg a kicsi is. – kezd bele, amire nem akarok a fülemnek hinni.
- Mi az, hogy jól van, hiszen nem tud mozogni? – kezdek kiakadni és ordítozni Kate-tel, de Sora hangja megállít a további kiabálásba.
- Leon nyugodj meg. Nem Kate tehet a történtekről. – mondja, amire megpróbálom lenyugtatni magam.
- Szóval. A pici egy idegszálon fekszik, és emiatt nem tud mozogni Sora. Nem lehet tudni mikor fog esetleg a pici lemozgolódni róla, de ha nem fog, akkor majd csak a szülést követően fogsz tudni járni Sora. – mondja, amire én magam kétségbe esek, de mintha Sora nyugodt lenne.
- Nem lehet valamit csinálni, hogy ne legyen így? – kérdezem nyugodtabban.
- Nem tudom Leon. Kockázatos a picihez hozzányúlni és nem is szokták vállalni az orvosok. – mondja, amire nagyot sóhajtok.
- Köszönjük. – köszönöm meg, mire bólint, elmegy én meg leülök kicsim mellé. – Minden rendben lesz. – mondom neki, bár ezzel magamat próbálom csak nyugtatni.
- Leon nyugodj meg. Tudom, hogy minden rendben lesz, hiszen itt vagyunk egymásnak. – mondja és elmosolyodik. Megölelem kincsemet.
- Nem foglak magadra hagyni. Itthon fogok lenni veled, amíg csak kell és ha egy évig kell itthon maradnom, akkor addig fogok, de nem foglak magadra hagyni. – mondom őszintén. – Nem élném túl, ha valami bajod lenne. – mondom őszintén és most kicsit kétségbe vagyok esve és csak arra vágyok, hogy minden rendben legyen. Miért kell nekünk mindig gondoknak lennie. Miért nem élhetünk boldogan, hogy csak a gyerekekre legyen gondunk, meg arra, hogy mikor ki vigyáz rá és mikor lépjünk fel. Nagyon aggódok szerelmem után és csak várom, hogy végre mikor fog végre megint teljes életet élni velem együtt és nem lesz ágyhoz kötve.
|
| oosakinana | 2010. 12. 12. 21:13:40 | #9772 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Soramnak)
- Leon… -a közönség ujjong és őrjöng egyben, mire kicsimnek a szemei könnybe lábadnak. – Igen! Igen, ezerszer is igen! Annyira boldoggá tettél!
Ahogy szerelmem a nyakamba ugrik, karjaimba veszem és megpörgetem. Nagyon boldog vagyok kicsimmel, és ahogy most látom ő is nagyon boldog velem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is leszek ilyen boldog, mint most ebben a pillanatban.
Mikor lekapcsolják a fényeket. Szerelmemmel lemegyünk a színfalak mögé, ahol mindenki elkezd gratulálni nekünk, de szerelmem odasúgja nekem, hogy menjünk haza, amire csak bólintok, és már indulunk a házunk felé.
Amint hazaérünk, szerelmem még mindig könnyezik a meghatódottságtól, mire odamegyek hozzá, miután a kicsit lefektette:
- Édesem, örülök, hogy ennyire boldog vagy, de ha még egy könnyet elsírsz, akkor még a végén rosszra fogok gondolni. – mondom neki játékos fenyegetéssel, miközben nagyon boldog vagyok én is.
- Abbahagyom… - megölel, majd forró csókot lehel ajkaimra, amit viszonzok, és szorosan magamhoz ölelem, miközben tényleg abba hagyja a sírást. – Leon, annyi mindent adtál nekem. Nem is tudom, hogyan fogom ezt viszonozni neked…
- Szerelmem, te önmagad vagy az ajándék számomra. Mindent megadtál nekem, amire valaha is szükségem lehet…
- Azért… valamit csak tehetek az ügy érdekében. –elvigyorodik, majd ujjait végig húzza ingemen, amin elmosolyodok. Odahajolok hozzá és hosszan megcsókolom, miközben egyik kezemmel a hátát simogatom s a másikkal fenekét simogatom és markolászom. – Kívánlak… - amint meghallom, szavait elmosolyodok és egyre szélesebb lesz ez a mosolyom.
- Van, amit nem kell kétszer mondanod.
Megcsókolom, megint ami egyre mohóbb és hosszabb lesz. Egyszerűen megőrülök érte. Igaz régen is voltunk együtt, de most bepótoljuk a dolgokat. Kezeit nyakam körül érzem meg, majd egyetlen egy ugrással az ölembe terem és a lábait derekam köré fonja, mire feneke alá fogok, és a kanapé kezdek el sétálni.
- Szeretnéd, ha inkább felmennénk? – kérdezem tőle az udvariasság miatt, mert ha fent szeretné, akkor felmegyek szívesen, csak hogy jobban érezze magát.
- Nem, nem hiszem, hogy akár egy másodpercet is kibírnék most lépcsőzéssel. –válaszolja és már el is kezdi kifele gombolni az ingemet, amire megint megcsókolom.
Ahogy csókolózunk és érzem szerelmem aktivitását rájövök, hogy egyre bátrabb és jobban csinálja más ő is a dolgokat, amire kicsit elkezdek vadabb lenni és vadabbul csókolom, de ahogy érzem jól esik neki, mert egyáltalán nem ellenkezik, hogy fájna, vagy egyéb dolgok. Ahogy kicsim leveszi rólam a felsőt róla is nem sokára lekerülnek a dolgok és percek múlva már egymás alatt fekszünk teljesen meztelenül.
Éppen mellbimbói kényeztetésével foglalkozok, mikor felül, ezzel nem kicsit meglepve engem, hiszen nem tudom, mit szeretne. Lefektet a kanapén, de nem ellenkezek hagyom, hogy azt csinálja, amit szeretne.
Kezeivel elkezd lefele siklani, mire megtalálja vágyamat, amire megremegek a kellemes és felemelő érzéstől. Elkezdi kezeit mozgatni rajta, amitől sóhajokat és férfias nyögéseket. Kezeimmel édes és selymes hajába túrom bele. Nagyon élvezem szerelmem tettét, de az élvezet, akkor lesz még hatalmasabb, amikor ékességemet ajkai közé veszi amin nem kicsit meg is lepődök, de irtózatosan jól esik és még jól is csinálja. Elkezdi fejét mozgatni, amire még jobban érzem, hogy nem tudom visszább fogni magam.
- Sora… - szólok kicsimnek, majd túlkésőn, mert másodpercek múlva hangosan felnyögve élvezek kicsim szájába. Leveszem a kezemet róla, mire teljesen rám mászik.
- Nem voltam… ügyetlen? – érdeklődik szerelmem, de ha akarnék se tudnék rosszat mondani, mert olyan jól esett cselekedete, hogy viszonoznom kell.
- Tökéletes voltál. –válaszolom neki kicsit fáradtan, de magamhoz ölelem és felülök vele együtt. Megint csókba forrunk össze, mert annyira imádom ajkait, hogy nem akarok elválni tőle. Kezeimet mind eközben elindítom legféltettebb része felé, amit hamar meg találok és elkezdem izgatni, amire belenyög a csókba.
Óvatosan hátára fektetem, majd a lábát felemelve kezdem el kicsit hátrébb tolni. Ahogy a manőverrel megvoltam ujjaimat belé vezetem és elkezdem mozgatni, amivel élvezettel teli hangon nyög fel ezzel az én vágyaim felkorbácsolva.
Mielőtt szerelmem elérné a csúcsot. Kiveszem ujjait, majd férfiasságommal hatolok belé, amire hangosan felnyög, de csókjaimmal elnémítok kicsit, hogy a gyerek ne kelljen fel.
Elkezdek mozogni benne, ami nem csak engem tölt el hihetetlenül nagy örömmel, hanem szerelmemet is, ahogy érzem. Elkezdem fokozni a tempót is, mire nem sokkal később szerelmem felnyögve élvez és nem sokkal később magával ránt engem is én is a mennyek kapujába érzem magam, majd forrón megcsókolom, és kicsúszva belőle fekszek mellé.
- Annyira szeretlek… - suttogom a fülébe, majd szorosan magamhoz ölelve terítek magunkra egy takarót.
- Én is szeretlek. – válaszolja kedvesem és nem sokkal később már alszunk is.
***
Másnap reggel Sofi sírására ébredünk fel. Szerelmem feláll. Felvesz egy köntöst és menne. Fel akarok kelni én is, hogy segítsek, de visszanyom és mondja, hogy aludjak nyugodtan. Egy ideig szót is fogadok neki, de nem sokáig tudom nyomni az ágyat, mert teljesen kimegy az álom a szememből.
Mikor bemegyek a szobába, kicsim éppen egy érdekes kérdést tesz fel a törpicseknek, ami az én szívemet megdobogtatja.
- Bogaram… szeretnél kistestvért? –kérdezi a kicsitől, aki csak néz rá.
- Én szeretnék. – belépek az ajtón és mikor kicsim meglát, elneveti magát. Gondolom, érdekes képem lehet, amikor ő kócolta össze a hajamat tegnap este. Odasétálok és csókot adok ajkaira.
- Az egy dolog Mr. Oswald. –kezd bele és kapok egy puszit az arcomra. – De azt hiszem, a lányod nem szeretne.
- Dehogynem! Nem látod az arcán? Én igennek venném…
- Leon… - sóhajt egyet, majd a kicsit az ágyba teszi. – Egyelőre az sem biztos, hogy jó anya leszek… kicsit még félek is, hogy rosszul fogom nevelni őt. Annyi dolgot igényel egy ilyen csöppség… szeretnék mindent megadni neki.
- Olyan ostobaságokra tudsz gondolni… - dorgálom meg kicsit szerelmemet, de csak annyit látok, hogy elhúzza a száját. – Csodálatos anya vagy már most, kétlem, hogy még egy baba gondot okozna. És mire ő megszületne, Sofi már betölti az első évét…
- Erről nem szeretnék vitát nyitni, sem most, sem máskor. –mondja és feláll az ágyról. – Szerelmem… először ki akarom próbálni magam. És az esküvő is… ne haragudj de… nem szeretnék több gyereket mostanság. – nem nagyon örülök a válasznak és elszomorít, de ha ő ezt akarja, akkor nincs más választásom. Nagyot sóhajt, majd bemegy a fürdőbe.
Felveszek pár ruhát, majd lemegyek, a nappaliba készítek egy kis reggelit neki meg magamnak is, majd a tv- elé beülve kezdek el enni, miközben csak nézek ki a fejemből.
Nem sokkal később szerelmem lejön és odajön hozzám, de nem reagálok rá semmit.
- Ne haragudj rám…
- Nem haragszom, csak nem értelek. –sóhajtok, majd ránézek. – Ha jól tudom tegnap sem védekeztünk. Ha teherbe esnél, akkor most elvetetnéd? – nézek rá komolyan. Nem akarom elhinni, hogy megint ott tartunk, ahol Sofi születése előtt tartottunk.
- Ne kérdezz tőlem ilyet.
- Elvetetnéd?
- Lehet. De kérlek, hagyjuk ezt abba! Nem szeretnék veszekedni veled.
- Én sem akarok kicsim, elhiheted, de ez ugyan annyira érint engem is, mint téged.
- Leon, ha tényleg terhes vagyok, akkor majd gondolkodom rajta, hogy megtartom e vagy sem. De most… had éljem ki a menyasszonyi vágyaimat! Szeretnék ma ruhát nézni…
- Rendben, ezt akartam hallani! Akkor délután elmehetünk…
Megmeggyezzünk, bár én kicsit sem vagyok nyugodtabb. Pontosan ugyan ott tartunk ahol tartottunk, csak azzal a különbséggel, hogy jegyesek vagyunk és már van egy kis porontyunk.
***
Délután a kicsit beadtunk szerelmem szüleihez, mi pedig több esküvői ruha szalonba is megfordultunk, de nem próbált fel szerelmem egy ruhát sem, mert saját elképzelése van a ruháról, amit meg is próbált lerajzol kisebb nagyobb sikerrel.
Szerelmem, ahogy figyelem, már tényleg mindent eltervezett és ez látszik is rajta, hiszen meséli is, hogy szeretné, én meg nem fogok, ellenkezi meg akarom adni a tökéletes esküvőt, amilyenre mindig is vágyott.
Hazafelé menet bemegyünk kicsim szüleihez, akikkel nagyon jól elbeszélgetünk és élvezzük a pillanatokat. Nem sokáig maradunk, mert menni kell haza a kisasszony miatt. Kicsim vesz egy tesztet is.
Otthon, amíg szerelmem megcsinálja a testet, addig én csinálok egy kis harapni valót, hogy ne legyen semmi probléma és minden a lehető legnagyobb biztonságban legyen.
Mikor kicsim nem akarok kijönni a fürdőből odamegyek az ajtóhoz.
- Nos? – bekopogok az ajtón. Nem sokkal később kicsim kijön és ad egy csókot az ajkaimra.
- Negatív. – mondja, de érzem, hogy nincs minden rendben. Sora soha nem tudott hazudni és ez most is így van. Gondolom, el akarja vetetni, ezért nem szól nekem a gyerekről. Hát rendben legyen, nem fogok szólni neki, ha nem, akarja elmondani.
- Értem… kár. –teszek úgy mint aki elszomorodik, bár tényleg elvagyok szomorodva, de nem azért, mert nincs baba, hanem azért, mert hazudik.
- Együnk rendben?
- Okés…
Bemegyünk az ebédlőbe és leülünk enni. Egyikünknek sincs jó kedve és nem is beszélgetünk. Kicsim gondolom, azért,mert hazudott nekem én meg azért érzem rosszul magam, mert nem akar őszinte leni velem.
Befejezzük, de még mindig nem szólunk semmit. Egyszer csak Sora megtöri a csendet:
- Elviszem Sofi-t sétálni. – jegyzi meg.
- Rendben. – mondom, majd felállok és elpakolom a tányérokat és el is mosogatok.
- Nem jössz velünk? – kérdezi, mire csak az jut az eszembe, hogy ha el akarja vetetni a kicsit, akkor meg kell adnom rá neki a lehetőséget, bár örülnék, ha tudnék a dolgokról.
- Nem. Be kell mennem a színpadra, mert Kalos beszélni akar velem. – mondom neki, mire nagyot sóhajt.
- Rendben, akkor felöltöztetem Sofit és elmegyünk sétálni. – mondja, majd felmegy az emeltre, miközben én a mosogatót támasztom. Rosszul esik nagyon, hogy ennyire hazudik nekem. Miért nem akarja inkább megbeszélni a dolgokat? Miért a hátam mögött akar mindent elintézni?
Ahogy elmélkedek, csak egyre szomorúbb leszek és elkezdek magamba roskadni, de ez nem elég, még ideges is leszek, és a páncélom kezd lassan visszajönni, amit nem akarok, de nem tudok mit tenni ellene. Lehet, el fogom veszíteni a családomat, de gyűlölöm, ha hazudnak nekem. Úgy döntök, nem várom meg, amíg Sora-ék lejönnek, mert túlságosan is kiborulnék.
- Elmentem a színpadra, majd jövök. – kiáltok fel, majd összeszedem a cuccaimat és elmegyek.
Beülök a kocsiba és száguldok a színpad felé. Éppen hogy épségben megúsztam, mert pár kocsival majd nem karamboloztam, de ezt az idegi állapotomnak lehet betudni, legalább is annak tudom be.
Megérkezek, majd kiszállok és bemegyek a színpadra, felmegyek a lámpákhoz meg a trapézokhoz, ahonnan lógnak, majd leülök és elkezdek gondolkozni. Itt soha senki nem szokott megtalálni így csak magam vagyok és a gondolataimmal.
Ahogy elgondolkozok, egyszer csak meglátok egy csajszit, aki a trapézon gyakorol. Egy ideig csak figyelem, de állandóan a hálóba köt ki. Chhh… megint egy kis béna. Egyszer csak felnéz és egyenesem a szemembe. Gondolom most vett észre.
- Ki vagy? – kiált fel. Na, szép még engem sem ismer fel. Felállok, majd leugrok, mire csak sikítást hallok tőle, végül elkapom a trapézt és felülök rá.
- Előbb nézz szét rendesen és majd utána akard megtudni, hogy ki vagyok. – mondom neki, majd leugrok a fölre, végül távozok a teremből, mire Ken szalad felém.
- Leon. Kalos hívat. – mondja, mire bólintok, majd elindulunk Kaloshoz. Bekopogok és mikor szabad jelzést kapok, bemegyek.
- Miért kell itt lennem? – érdeklődök egyből keményen a tárgyra térve, de ezzel nem kicsit meg is lepem.
- Leon. Mi történt? Miért nem vagy otthon a családoddal és miért vagy ilyen rideg már megint?
- Szerintem semmi közöd hozzá. Az én dolgom, hogy mikor hol vagyok. – válaszolom ugyan úgy, mire feláll.
- Ne ide figyelj Kisfiam. Nagyon jól gondold meg, hogy mit csinálsz. Sora-t ne merd bántani megértetted? – mondja fenyegetve, amire kibukok véglegesen.
- Miért van az, hogy mindig mindenki csak Sora-val foglalkozik? Mi van akkor, ha ő bánt meg engem, mi van akkor, ha hazudik nekem egy olyan dologban, hogy gyereket vár tőlem? Miért akar akkor ennyire hozzám jönni, ha nem bízik meg bennem annyira, hogy elmondja, mi történik vele? – halmozom a kérdéseket, mire Kalos csak kapkodja a fejét és látom, hogy meg van döbbenve.
- Sora még egy gyerek vár tőled? – kérdezi teljesen ledöbbenve.
- Igen még egy gyereket vár tőlem, csak nem mondja el, mert el akarja vetetni, amit meg tudja, hogy elleneznék. – mondom neki, majd leülök a kanapéra és bekönnyezek.
- Beszélek vele. – mondja, mire megállítom.
- Ne tedd. Nem tudja, hogy tudom, meg nem akarom meg szabni, hogy mit csinál, ha el akarja vetetni, akkor nem fogom meggátolni benne.
- Leon térjél már magadhoz. – kezd el megint ordítani velem.
- Képzeld magamhoz tértem, de mit tudnék tenni? Nem akarok megint összeveszni vele.
- Nem is fogsz. – mondja halkan, mintha tudna valamit, amit én nem.
- Ezt hogy érted?
- Nem rég hívott. Teljesen ki volt akadva és azt mondta, hogy elmegy… - mikor meghallom az ütő is megáll bennem
- Mi az, hogy elment hova ment el? – kérdezem tőle és kicsit meg is rángatom, hogy mondja el.
- Nem tudom azt nem mondta. – mondja sietve. Kivágom az ajtóm és rohanva megyek. Elindulok a reptér fele gyalog és éppen az úttesten megyek át figyelmetlenül, amikor egy kocsi elgázol és kilométert repülök hátra, majd egy ismerős hangot vélek felfedezni.
- Leon! – megpróbálom odafordítani a fejemet, de nem megy. Mikor meglátom magam előtt az ismerős alakot rájövök, hogy Sora az.
- Miért… akarsz… itt hagyni? – kérdezem tőle akadozva és csak könnyei folynak folyamatosan.
- Kérlek, tarts ki Leon. – mondja zokogva és az arcomat simogatja. Lehunyom a szememet és elsötétül előtte minden.
~*~
Mikor magamhoz térek csak pityegő hangokat hallok meg egy nehéz sújt a karomon. Lenézek a karomra és látom, hogy Sora fekszik a kezemen. Miért akart itt hagyni? Miért akart még jobban bántani? Jobban fájnak a sebek, amiket ő okoz nekem, mint az balesetem nyomai.
Kinézek az ablakon, de nem látok semmit. Gondolom, este van, de ha Sora itt van, akkor hol van Sofi? Elmélkedek, végül arra a következtetésre jutok, hogy van Kalos-éknél vagy Miaéknál.
Egyszer csak nyílik az ajtó és Kalost látom bejönni a kicsi lányunkkal együtt.
- Hogy vagy Leon? – érdeklődik, mire csak a lányomat figyelem.
- Voltam már jobban is, de attól függ, hogy kérdezed. – mondom neki. – Ide adod a lányomat? – kérem meg, mire csak bólint. Megfogom az egyik kezemmel, mert a másik, amelyiken Sora fekszik, amúgy is be van gipszelve.
- Szia, csillagom. – adok egy puszit a fejére. Lassan érzem, hogy kezd Sora is ébredezni, amire kíváncsi vagyok, hogy hogy fogunk reagálni a másikra.
Kinyitja a szemét és rám néz.
- Leon. De jó, hogy végre felébredtél. – mondja és látom, hogy elindulnak a könnyei.
- Magam se tudom, hogy jó ötlet volt-e hogy megmaradtam. – mondom halkan és bár tudom, hogy nagyon fáj Sora-nak a szavaim, de akkor is ezt érzem.
- Ne mondj ilyeneket. – mondja sírós hangon. – Igen is jó dolog. Mi lenne a lányoddal nélküled? – Puff neki. Ez meg nekem fáj.
- El akartál menni a gyerekekkel együtt, ha még egyáltalán meg van a másik a hasadban. – mondom neki, mire csak kerek szemekkel néz rám.
- Honnan tudod?
- Sosem tudtál hazudni rémlik? – nézek a szemébe. – De ez még ne legyen elég. Egyből csak azért aggódsz, hogy mi lesz a kicsivel. Mi már nem számítunk? Vagy más az eljegyzést is felbontottad a tudtom nélkül? – kérdezem tőle, de már én sem bírom, tovább elkezdek könnyezni. – Nem látod, mennyire fáj? – kérdezem, és a szívemre mutatok. Sosem szerettem sírni, de ez már nekem is sok.
- Sajnálom. Nem akartam több fájdalmat okozni. – mondja, amire csak kiakadok.
- Mivel azzal, hogy elmész? Ki téped a szívemet vele és elvitted volna magaddal a gyerekeinkkel együtt. Mit csináltam rosszul? Mit tettem, amiért nem tudsz mellettem boldog lenni? Mit csináljak, hogy végre megértsd, hogy megbízhatsz bennem, mert szeretlek és veled akarok lenni? Mit tegyek még? – szegezem neki a kérdéseket, mire Kalos közénk áll.
- Elég legyen. – mondja, mire elveszi tőlem a lányomat. Ne. Kivezeti Sora-t a szobából.
Visszafekszek az ágyba és elkezdek sírni. Tudom, hogy szégyen, de ez már nekem sok. Túl sok, ezért volt az a páncél, mert az megvédett az ilyes fajta problémáktól.
~*~
Telnek a napok, de Sora nem jön vissza. Gondolom befejezte azt a feladatát, aminek neki kezdett és a kicsikkel együtt elköltözött. Napról napra egyre szomorúbb vagyok és az orvosok csak csodálkoznak, hogy mitől romlik az állapotom egyre jobban és miért nem gyógyulok.
Egyiknap Kalos bejön értem, hogy haza vigyen, bár nem sok kedvem van hozzá. El fogok onnan költözni, hogy az emlékek ne gyötörjenek. Vissza kell térnem a jégszívű francia herceghez, aki csak a saját sikeréért küzdött. Itt kell hagynom a Kaleido-t is, mert csak még több fájdalmam lesz, és ha egyszer vissza tudok térni, akkor esetleg visszatérek.
Elindulunk haza, de én semmit nem mondok. Rosszul érzem magam nagyon. Fáj mindenem és levegőt is egyre nehezebben veszek, ahogy közelítünk a ház felé. Kalos megáll és várja, hogy kiszálljak.
- Nincs kedved bejönni? – kérdezem tőle.
- Nem lesz rám szükséged. – válaszolja, mire csak nagyot sóhajtok.
- Kösz a fuvart. Azt hiszem, ott hagyom a színpadot. – mondom neki.
- Elébb menj be és majd azután vélekedj. – mondja, majd megfogom magam, kimászok és elbotorkálok a bejáratig. A gyomrom teljesen összeszorul. Most lesz a lehető legfájdalmasabb.
Lenyomom a kilincset és meglepő dolog fogad. Mindenki itt van a színpadtól. Középen Sora áll és lányunkat fogja és egy üdv itthon újra feliratú vászon van a fejük fölött. Csak megdöbbenve állok, és nem tudom, hogy mit csináljak.
Az idő alatt, amíg bent voltam a kórházban mindent át tudtam gondolni és úgy döntöttem nem fogom hagyni a kapcsolatunkat és harcolni fogok értünk, ha itt lesz, amikor haza jövök és most lám itt van. Elfelejtek minden rosszat, ami volt és megpróbálok csak a jó dolgokra koncentrálni, ami az életünkben van, és ott szerepel.
Mindenki csak mosolyog rám és kíváncsiak, hogy mit fogok tenni. Mikor észhez térek, csak elindulok a családom felé. Odaérve eléjük Sora bűnbánóan néz a szemembe és mintha így akarna mindenért bocsánatot kérni.
Fél kézzel magamhoz ölelem, majd ajkaihoz hajolok le és megcsókolom lágyan, miközben ölelem és a lányunkra is ügyelek, hogy ne nyomjuk össze. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy kicsimnek mi lesz a válasza cselekedeteimre.
|
| oosakinana | 2010. 11. 22. 18:08:50 | #9444 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Egyetlen Soramnak)
Tegnap szerencsére mindent megbeszéltünk és most megint boldogok vagyunk együtt és a kicsivel. Szerelmem ezerszer bocsánatot kért, de mindig próbáltam nyugtatni, hogy nincs semmi baj és ne aggódjon.
Ma reggel éppen a tusolóból jövök, levágódok a fotelbe, mikor kicsim megszólal.
- Leon… - feláll az ágyról és odajön, hozzám az ölembe furakszik és már sejtem, hogy valamit szeretne, mert kis cica szemekkel néz rám.
- Ismerem ezt a nézést… mit szeretnél? – mosolyodok el és a hátát simogatom.
- Hát, csak… úgy ennék egy kis sütit. Te nem? Arra gondoltam, hogy rendelhetnénk valami finomságot. – elnevetem magam kicsim nyávogós hangján, mire a hajamba túr bele.
- Hát, ha azt szeretnél… de előbb meg kell szereznem a telefont. – elmosolyodok, majd felkapom szerelmemet és az ágyra teszem.
Kezembe veszem a telefont és a mellettünk lévő cukrászdába telefonálok. Látom, hogy kicsim nagyon el van merülve gondolataiba, ezért most nem is zaklatom, de nincs is lehetőségem, mert már csengetnek is. Kinyitom az ajtót és látom, hogy meghozták a rendelt süteményt. Elmosolyodok, kifizetem, majd becsukom az ajtót.
Mikor megfordulok kicsim áll velem szembe és a csomagot nézi a kezemben.
- A mellettünk lévő utcában van a kedvenc cukrászdám. Már jól ismernek onnan, ezért hamar ideér a rendelésem. Parancsolj! – nyújtom oda kicsimnek, aki már a szemeivel majd felfalja a csomagot. Elmosolyodok, de a jutalmam nem marad el, ami egy forró csók és örömmel viszonzom.– Most viszont felöltözök… a kishölgy, aki hozta a sütit igen csak meredten nézett rám.
- Óóó… szóval meredten. Én meg lassan olyan leszek, mint egy elhízott… nem is tudom mi! Ez olyan igazságtalan. – válaszolja, amire csak megrázom a fejemet. Bemegyek a szobába és felöltözök. – El fogok hízni… - kicsim szavaira érek vissza a konyhába és látom, hogy kicsit bántja a dolog, de majd megvigasztalom.
- Édesem, az természetes, ha az ember felszed néhány kilót a terhesség alatt. – bemegyek a konyhába. – Emiatt igazán nem kéne pánikolnod.
- Jó, de… nagy hasam lesz… és akkor… fogok én akkor még tetszeni neked? – mikor meghallom kicsim kérdését csak a fejemet rázom. – Leon? – az arcomat a kezembe temetem és fújtatok egyet, meg elmotyogok egy olyat, hogy eszedbe ne jusson többet ilyen kérdést.
- Sora… nem tudom, honnan szeded ezeket, de jobb lesz, ha felhagysz vele. Számomra te vagy az egyetlen nő az életemben és az is maradsz.
- Rendben… - sóhajt egyet, majd csak annyit látok, hogy teljesen elsápad, majd feláll, és a fürdőbe rohan. Utána megyek, de nagyon rossz hangokat hallok a fürdőből, ami teljesen megrémiszt.
- Sora, jól vagy? – kérdezem teljesen kétségbe esve.
- I… igen. Mindjárt megyek. – válaszolja. Kijön a fürdőből, majd lefekszik az ágyra.
Leülök kicsim mellé és egy pillanatra sem hagyom magára. Kezemet hasára téve kezdem el simogatni, hogy minél hamarabb megnyugodjon a pici gyomra. Mélyen egymás szemébe nézünk és teljesen elveszek a tekintetében, de közben aggódok is érte, hogy valami baja lesz.
- Szerelmem, nagyon örülök, hogy így aggódsz értem, de jól vagyok. – mosolyog rám. Felül és megölel, mire kezeimet a hátára fonom és a fejét mellkasomnak dönti.
- De ugye szólsz, ha valami nincs rendben?
- Természetesen. – mosolyog és megint a szemembe néz. Lágyan megcsókol, miközben viszonzom, ahogy csak tudom. – Holnap el kéne mennem orvoshoz. Megtennéd, hogy elviszel minket?
- Hát persze. – Válaszolom, majd magamhoz ölelem és el sem engedem a karjaim közül ma már.
***
Másnap reggel elviszem szerelmemet a kórházba, ahol mindenki felismer minket. Hát igen mi vagyok a világsztár páros minden fele, ahol csak járunk. Meg így legalább lesz idejük rajtunk csámcsogni, ami engem nem zavar. Örülök, hogy apuka leszek, csak Sora-ért aggódok nagyon.
Végig szerelmem mellett maradok és egy percre sem hagyom magára. Mindent megtudunk, amire szükségünk van. Szerelmem a 8. hetében van, és ahogy látom már ő is nagyon örül neki, aminek én örülök. Mindenről tájékoztatják, bár nekem a fele csak az egyik fülemen be a másikon ki.
Az ultrahangon megnézzük a kicsikénket. Annyira kicsi és annyira imádni való, hogy az valami fergeteges. El sem tudom hinni, hogy nem sokára apuka leszek. Én csak mosolyogok, miközben azt figyelem, hogy szerelmem hogy sír.
***
A hónapok nagyon gyorsan telnek. Kicsim meggyőzött, hogy maradjuk Franciaországban, amit nem is elleneztem, sőt örültem is neki, mert itt legalább mindig nyugiban vagyunk és boldogok is. Kicsim meghívta szüleit, mivel nem voltam hajlandó repülőre engedni. Megismerkedtem apukájával, akivel sűrűn elmentünk beszélgetni és titokban még Sora kezét is megkértem tőle, amire igent mondott és reméli, hogy boldoggá fogom tenni a lányát, amit én is remélek
- Megint rúgott egyet, érezted? – kérdezem sokadjára szerelmemet. Annyira jó érzés, amikor rúg. Fejemet pocakján tartom kezemmel együtt és úgy hallgatózok.
- Igen, éreztem. Szép lenne, ha nem érezném… - sóhajt, majd megérzem, hogy a fejemet megsimogatja. – Szerelmem… már az 5. hónapban vagyok… és… nem tudom, jó anyuka leszek e. Mostanában folyamatosan ezen gondolkodom. Mi lesz, ha valamit elrontok? Ha rosszul fürdetem meg, vagy ha ne adj isten komplikáció lép fel a szülésnél. Én… úgy félek. – lehajtja kicsim a fejét. Ránézek. Megsimítom az arcát, majd csókot adok ajkaira és magamhoz ölelem.
- Te leszel a legjobb anyuka a világon. És én mindig melletted leszek. Nincs mitől félned… az orvosok is megmondták, hogy minden rendben van. És a felől egy csepp kétségem sincs, hogy jó anyuka leszel. Inkább attól féljünk, én milyen apuka leszek.
- Ne légy butus… a kislányod imádni fog! – kapok egy puszit, majd gyönyörködök benne, ahogy nyújtózik. – Nincs kedved sétálni egyet? Olyan szépen süt a nap.
- De, szívesen.
Felállunk és elkezdünk készülődni, de látom kicsimen, hogy nagyon elgondolkozott, ezért nem is zavarom. Nem akarom, hogy még megtudja az eljegyzéses dolgot. Ismerem és tudom, hogy a színpad az álma a vágya és mindene, ezért ott szeretném megkérni a kezét, de ez csak akkor fog menni ha hazamegyünk. Ami meg csak a kicsi születése előtt lesz. Kalos-szal már megbeszéltem mindent és előkészítik az előadást, aminek nagyon örülök, hogy nélkülünk is menni fog, mert nem akarom, hogy kicsim bármiről is tudjon.
- Indulhatunk? – kérdezem szerelmemet, mire gyorsan magára kap egy kis kardigánt.
- Igen. A sétányon át menjünk.
- De azt hittem a parkon keresztül szeretsz átmenni…
- Öhm… igen, de most nagyon szeretnék erre menni. – megfogja kezeimet és csillogó szemekkel néz rám, amiknek nem tudok ellenállni.
- Mondtam már, hogy ellenállhatatlan vagy? – kicsim elneveti magát, majd elindulunk. Sokan köszönnek, amire visszaköszönünk. Megérkezünk szerelmem kedvenc ruhaboltjához. Tudtam, hogy ezért akar erre jönni.
- Nézd, Leon. – állít meg kicsim és a kirakat felé mutat. – Hát nem csodálatosak ezek a ruhák?
- De igen. Tényleg szépek… - válaszolom, mire kicsim sóhajt egyet és rá nézek. – Öhm… ezt most célzásnak vegyem?
- Nem! Csak… megmutattam. – néz a szemembe. Rossz ennyire szomorúnak látnom, de nem tehetek most mást. Kérlek, ne haragudj Sora.
- Édesem… az utóbbi időben furcsán viselkedsz. Azt hittem ez a baba miatt van de… úgy tűnik mégsem. A házasság csak egy papír fecni… felesleges időpocsékolás. Tudod, hogy én a nélkül is imádlak. – megcsókolom és látom rajta, hogy nagyon rosszul esik a válaszom, de most valamit ki kellett találnom, hogy ne fogjon gyanút.
- Igen, tudom. – mosolyog és tovább sétálunk.
Ahogy sétálunk, tudom, hogy nincs Sora-nak jó kedve, ami engem is elszomorít kicsit, és legszívesebben most máris elvenném, de szeretném, ha olyan lenne, amilyennek megálmodta az egészet.
***
A napok és a hónapok csak úgy teltek és kicsim egyre jobban gömbölyödött, aminek én csak örülök. Nagyon boldog vagyok, hogy velem van, és minden rendben van. Este kevesebbet alszik a hasa miatt, de én meg végig ébren alszok, hogy tudjak rá vigyázni és egyből pattanjak, ha valami gond lenne.
Délután kicsimmel éppen indulnánk babaruhákat nézegetni, mert annyira szeretne, de csak Sora nyögését hallom meg.
- Áhhh… - nyög kicsim, és lesietek a hálóból, hogy megnézzem, mi van vele. – Leon! – odasietek szerelmemhez és nézem, hogy mi van, miközben a hátát simogatom. – Azt hiszem… itt az idő. – mondja, mire megijedek, de próbálok észnél lenni. Hívom a mentőket.
- Ne aggódj, minden rendben lesz! Itt vagyok… - fogom meg a kezét és nagyon aggódok miatta. Nem akarom, hogy valami baja legye se neki se a kicsinek. Annyira féltem őket.
- Annyira félek… - szorítja meg a kezem és a fájásai kezdenek erősebbek, lenni gondolom, mert egyre hangosabb nyögések jönnek fel belőle.
Mikor megérkeznek, beteszik kicsimet a mentőautóba, ahova én is beszállok és végig fogom kicsim kezét. Próbálom nyugtatni, de látom, hogy kába kicsit a fájdalomtól, amiket érez. Megérkezünk a kórházba és mindenki csak sürög, forog, én viszont drágámmal vagyok, és nem hagyom magára.
- Minden rendben lesz Sora. Melletted maradok! – próbálom kicsimet bíztatni és nyugtatni, de a fájások erősebbek, mint az én szavaim.
Nem sokkal később meg is kezdődik a szülés. Bent vagyok végig kicsimmel és minden rendben és simán megy, ahogy lennie kell.
***
- Sora. Megcsináltad. Szültél egy egészséges gyönyörű kislányt… - mondom kicsimnek, mikor meghalljuk, hogy a kicsi lányunk megszületett. Elmosolyodik, bár kicsit kába, de látom, hogy nagyon örül.
Odajön az orvos és odahozzák a kicsi lányunkat, akinek olyan fehér haja van, mint nekem. Mosolygok rajta egy sort, majd odaadják kicsikém kezébe.
- Szia, pöttöm. Megérkeztél? – mondja Sora a lányunknak, mire a nővér odajön hozzánk.
- El kell vinnem, megvizsgálni a picikét, de nem sokára a kórterembe visszük magukhoz. – mondja, és Sora odaadja a picikét. – Mi lesz a pici neve? – érdeklődik, mire válaszolnék, hogy én mire gondoltam kicsim megelőz.
- Sophi Oswald. – mondja, amire a számat is eltátom.
- Sora. – mondom kicsim nevét és örömkönnyek gyűlnek a szemembe. Rám néz és látom, hogy meg van ijedve.
- Ne haragudj Leon. Szólni akartam, de meglepetésnek gondoltam. Nem akartam… - nem hagyom, hogy befejezze, mert ajkaira tapadok és szenvedélyesen megcsókolom.
- Imádlak Sora. Ennél nagyobb örömöt nem is okozhattál volna nekem. – mondom neki és könnyeim még mindig folynak, de legalább most már kicsim is boldog és örül a boldogságunknak.
~*~
Pár nappal később mivel nincs, semmi komplikáció haza engedik Sora-t és a lányomat. Örömmel és boldogsággal várom őket haza, mert rossz volt esténként itthon aludni nélkülük.
Már vagy 2 hete itthon vagyunk és boldog mindenki. Itt minden olyan jó és békés. Bár örökre itt maradhatnánk, de előbb még otthon el kell intézni mindent és a legfontosabb dolgot, amire szerelmem vár és végre az ő boldogsága is teljes lesz.
Ma reggel a kicsi sírására ébredek fel. Sora mellettem úgy alszik, mint akit fejbe vertek. Elmosolyodok és csókot adok a fejére, majd átmegyek a kicsi Sophi. Mivel elég büdösnek találtam kicserélem a pelenkáját és megcsinálok mindent, amit tudok, de a picike éhes is. Beadok neki egy cumit és odaviszem az anyukájához. Leteszem az ágyra közel Sora-hoz, aki gondolom, már félig ébren van.
- Szia, csillagom. – mondja, de még a szemét nem nyitja ki.
- Szia, mami. Éhes vagyok, és apuci nem tud megetetni fincsi tejecskével, amivel te. – mondom gyermeki hangon, amire elnevetjük magunkat és Sora is kinyitja a szemét.
- Pedig fincsi tejecskéje van apucinak is. – mondja, de a saját mondatába belepirul, amire én elmosolyodok, majd odahajolok és megcsókolom.
- Abból csak anyuci kaphat. – suttogom neki, majd a nyakába csókolok bele.
Nevetünk egy kicsit, majd a picurkának ad kicsim enni, addig én lemegyek a konyhába és mivel tudom mennyire fáradt, ezért készítek neki egy kis reggelit és ágyba viszem.
10 perc alatt készen vagyok a szendvicsekkel és teával. Tálcára teszem és felviszem neki. Bemegyek, mikor a kisasszony éppen büfizik.
- Egészségedre csillagom. A másik gyöngyszememnek, meg hoztam reggelit, hogy ő se panaszkodjon. – mondom kedvesen, majd leülök a tálcával együtt.
- Köszönöm szépen Leon. Képtelen vagyok kimászni az ágyból. Fáradt vagyok és még ez a csöppség is leszívja az energiámat. – mondja, mire csak megcsókolom.
- Nincs semmi baj. Pihenjél nyugodtan. Itt leszünk veled és vigyázunk rád. – mondom mosolyogva és nagyon boldogan, viszont eszembe jut, hogy vissza kéne mennünk. – Sora.
- Igen? – néz rám érdeklődve.
- Nem gondolkoztál még rajta, hogy visszamenjünk a Kaleido-hoz? – kérdezem és ránézek.
- De nagyon is sokat. Hiányoznak az emberek és a fellépések is, de jelen pillanat Sophi-val kell foglalkoznom és veled. – néz rám, de látom a szemében, hogy legszívesebben visszamenne, és újra fellépne.
- Akkor menjünk vissza. Otthon is tudsz vigyázni ránk és ott még a barátaid is segítenek nekünk a picire való vigyázásba, mert hát Kalosznak meg kéne mutatni a keresztlányát. – próbálok rá hatni kicsit, de csak meglepődöttséget, szomorúságot és mindent látok vegyülve az arcán, még egy halványi boldogságot is.
- És akkor mi lesz Sophi-val? Mi lesz velünk? – kérdezi és látom, hogy aggódik kicsit. Odabújok hozzá a kicsivel együtt és megcsókolom.
- Ott is segíteni fogok neked és bébi csőszeink is lesznek. Meg tudnál újra szerepelni is, velem együtt. Kalosz olyankor tud vigyázni a picire, de ha nem együtt lépünk fel, akkor meg valamelyikünk vigyáz rá. – magyarázom neki.
- Erre még alszok párat jó? – néz rám. Nagyon megfontolt lett mióta a kicsink megszületett. Sora-nak csak előnyére vált az anyaság. Nagyon jól áll neki és nagyon sokat komolyodott és mindent rendesen átgondol, mielőtt döntést hoz.
~*~
Egy hét elteltével Sora még is csak úgy dönt, hogy rendben menjünk vissza, hiszen Layla-val is beszélni akar, meg a többiekkel, hogy megnyugtassa őket is minden rendben, hiszen egy szó nélkül jött el és tűnt el majd egy évre.
Mikor megérkezünk, beszállunk a kicsivel együtt a kocsiba. És egyből a színpad felé megyünk. Meggyőzöm Sora-t, hogy beszéljünk Kaloszszal, mert nekem fontos beszélni valóm van vele. Amint megérkezünk, inkább átveszem a kicsit, hiszen szerelmemet úgy is le fogják támadni és akkor nem fogja tudni hova rakni a picikét.
Kiszállunk és igazam is. Rozetta, Mia, Ana meg a többiek egyből Sora-t támadják le, de persze a kicsit is alaposan megnézik, de mivel alszik, nem adom most oda senkinek, amit megértenek.
- Sora. Van egy műsor, amit rád szabtam ki és jönnöd kéne, hogy megbeszéljük a részleteket. – Lelkendezik Mia.
- Mia. Nyugi. Most egy kicsit még csak a lányommal és Leonnal szeretnék foglalkozni, majd később lépek esetleg megint színpadra. – mondja, mire csak tovább mosolyognak a lányok.
- De Leon lesz a párod. – mondja, mire Sora rám kapja a fejét.
- Te mit mondasz? – érdeklődik, mire puszit adok a homlokára.
- Vállaljuk el ennyivel tartozunk a közönségünknek, hogy ennyire eltűntünk. – mondom neki, mire látom, hogy elkezd gondolkozni, majd Mia-ék felé néz.
- Rendben. – mosolyogva elvállalja, mire a lányoknak nem is kellett több. Megfogják a kezét és már viszik is befele. Utána kiabálom, hogy Kalosznál leszek, amire csak bólint. Felmegyek Kaloszhoz és megbeszélem vele a dolgokat, hogy, hogy is lesz, meg mint is lesz, majd elkezd babázni egy kicsit, mert közben a kisasszony felkelt és elkezdett ismerkedni a környezettel.
~*~
Éppen főpróbán vagyunk, mert ma lesz az előadás. Mindenki annyira izgatott, de főleg én. Nem tudom, hogy Sora mit fog mondani vagy egyáltalán, hogy fog reagálni. Gondolom, ezt ő is megérzi rajtam, mivel egésznap ilyen vagyok és kicsit szétszórt is, amit meg is jegyez.
Este a fellépésnél, már tűkön ülök, hogy kezdődjön végre és fent lehessünk a színpadon. Éppen a kezdést várom toporogva, mire Sora odajön hozzám.
- Mi a baj? Nagyon feszült vagy. – néz rám és megölel. Erre van nekem szükségem.
- Csak miattad meg Sophi miatt aggódok. – mondom, és csak részben hazudok.
- Nem lesz velem semmi baj. Sophi meg biztonságban van a szüleimnél, meg Kalosznál. – próbál nyugtatni, de ha tudná, hogy valójában miért is vagyok ideges. Megcsókolom és ezzel is terelni próbálom a gondolataimat, ami nagyjából sikerül is.
Megkezdődik az előadás. A Főnixet adjuk elő és ebbe még Layla is visszatért, hogy Sora-val szerepeljen együtt a kedvünkért és persze a finálé meglepetés miatt.
Az előadás nagyon gyönyörű és Sora teljesen tündököl a színpadon. Megváltozott a tündöklése, de jó irányban. Óvatosabb sokkal és odafigyelő. Ugyan úgy mosolyog és látom, hogy mennyire boldog fent a trapézok között. Hiába lett egy lánya meg én. Akkor is a színpad lesz az örök álma, amiben segíteni fogok neki, hogy örökre tündököljön teljes fényében.
Már majdnem az előadás végénél tartunk. A közönség csak úgy ujjong és örülnek, hogy vége mind a ketten megint szerepelünk. Én is örülök, de most jelen pillanat más valaminek örülnék a legjobban.
Mikor a trapézzal leengedik, Sora-t nem érti, hogy miért nem hunynak le a fények és addig nem hagyhatja el a színpadot, amíg látszik. Odamegyek hozzá mosolyogva, de teljesen izgulva.
Alig állok a lábamon. Teljesen ki vagyok merülve, de csak Sora élteti bennem a vágyamat meg a kislányom, hogy végre hazamenjünk és pihenjünk együtt és hogy végre egy család legyünk, úgy hogy mindenki boldog.
Mikor Sora elé sétálok, és megállok értetlenül néz rám.
- Leon mi történik itt? – kérdezi és látom, hogy nem ért semmit.
- Sora emlékszel arra, amit Franciaországban mondtam neked a házasságról? – kérdezem és látom, hogy elszorul a szíve, de bólint. – Hazudtam akkor ott neked. – rám kapja a tekintetét és most már végképp össze van, zavarodva látom rajta.
- Leon… - ujjaimat ajkaira teszem.
- Kérlek, had fejezzem be. – kérlelem, mire bólint. – Hazudtam neked ott akkor, mert nem hagyományosan szerettem volna a dolgokat elintézni hanem úgy, hogy minden meg legyen, amire vágysz és most minden és mindenki itt van. A szüleid, a színpad, a barátaid, a lányunk és a szívünk. – mondom, majd letérdelek elé. Kiveszem a dobozkát, amit kinyitom és egy nagyon szép eljegyzési gyűrű található benne. Fehéraranyból.
- Sora Naegino. Hozzám jössz feleségül?
|
| oosakinana | 2010. 10. 30. 20:51:38 | #8950 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Soramnak)
Ma van a fesztivál napja. Kicsimen érzem, hogy fesztült, de majd lesz jobban is, ha meg a trapézok között lesz. Ott mindig megnyugszik, legyen akár milyen stressz helyzetben.
- Indulhatunk kicsim? – kérdezem az ajtóban várva szerelmemet.
- Igen, mehetünk. – válaszol határozottan, ami tetszik.
Beszállunk a taxiba és megkérem a taxist hova vigyen minket, meg mondok még neki pár szót franciául, amit tolmácsolok kicsimnek is, hogy értse, miről van szó.
Mikor megérkezünk és belépünk, az ajtón egyből jönnek a gyűlölködő szavak és elkezdek félteni szerelmemet, mert tudom, hogy mennyire nem szereti az ilyet, és hogy mennyire nem bírja, remélem most nem fog összeomlani, mert sok energiánk van benne és a kapcsolatunk is.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. – magamhoz húzom és az öltözőnknél megállok. – Csak féltékenyek hidd el.
- Jó… - látom, hogy nem teljesen tudtam megnyugtatni, de úgy is azon leszek.
Bemegyünk és átöltözünk. Kicsim választotta ki a ruhát, ami pontosan illik a manőverünkhöz. Vörös színben pompázik és most azt is tudom, hogy milyen gyönyörűen áll rajta a szoknya. Meg kell kérnem, hogy otthon több szoknyát hordjon, mert egyszerűen már így megveszek érte. Elmegyünk bemelegíteni, majd a színpad mellé állunk és várjuk, hogy sorra kerüljünk, amire megszólal egy hang mellettünk.
- Áh, csak nem az Angyalok Tánca páros? – kérdezi, bár legszívesebben megtépném, csak hát nőket nem bántok.. – Remélem most sikerül, nem úgy, mint a Cirkusz Fesztiválon.
- Csak figyelj… lesz, itt még meglepetés azt garantálom. – válaszolom kicsim helyett és nem akarok több szót erről a témáról váltani.
- Majd meglátjuk.
Mivel a lista végén voltunk ezért könnyen át tudtunk nézni a dolgokat, és közben próbáltam szerelmemet is nyugtatni amennyire tudtam.
- Most következzék a híres Leon Oswald a francia cirkusz hercege, és partnere Sora Naegino a fény korszakának megteremtője. – elmosolyodok a jelzőkön, bár amit Sora-ra mondtad az teljesen igaz és valóságos is.
- Rajta! – mondja kicsim és már fent is vagyunk a trapézokon.
Kicsimet figyelem, hogy mit fog reagálni a közönségre, de nem látok rajta semmit, csak nyugalmat. Ez nagyon jó jel, legalább minden simán fog menni és ő is koncentrálni fog.
Elkezdjük a manőverünket és forr közöttünk a levegő. Felperzseljük az egész színpadot a közönséget és még a maradék versenyzőt is, akik minket figyelnek.
Az angyalok tánca tökéletes, de nem fejezzük be ennyivel, hanem még tovább is megyünk a spirál után lesz vége a manővernek. Mikor végzünk egy trapézon állva forró és szenvedélyes csókot váltunk, mire a közönség teljes őrjöngésbe kezd bele. Szerelmem annyira meghatódik, hogy elkezd pityeregni, ami olyan gyönyörűvé teszi.
Az eredményhirdetésnél természetesen mi állunk a dobó legmagasabb fokára, amiért egy nagy csomó mindenki gyűlöl minket, de hát ilyen ez az artista szakma a jobban ésa szerelmesebbek győznek.
***
A szállodában együtt fürdünk ami nagyon jól esik, főleg a kényeztetések, amik az elmúlt egy hétben kicsit sajnos elmaradtak.
- Ügyes voltál… nagyon szeretlek. – mondom páromnak, miközben a nyakát csókolgatom.
- Én is szeretlek. Nem is tudod mennyire. – válaszolja és a mellkasomra ad puszikat. Szorosan ölelem magamhoz és a fenekére rakom mind a két kezemet., miközben a fejét puszilgatom.
Egyre jobban kezd fokozódni a vágy közöttünk és már nagyon kívánom szerelmemet.
- Mi lenne, ha az ágyban folytatnánk? Avassuk fel. – mondom kicsimnek, majd a karjaimba véve megyek be a hálóba és leteszem az ágyra. – Szerelmem, ugye nem baj ha… - kérdezem meg, mert nem akarom, hogy baj legyen belőle, vagy ha nem akarja, akkor le tudjak még állni.
- Édesem… én is ugyan azt szeretném, mint te. – megcsókol, mire heves csókkal viszonzom neki kedvességét, mert annyira kívánom.
Elkezdem simogatni minden fele, ahol csak tudom és kényeztetem, mire ő csak sóhajokkal és nyögésekkel jutalmaz meg.
- Annyira… szeretlek… - suttogja fülembe. Ennyire jól esik, hogy velem van. tovább simogatom, amíg el nem érem ágyékát és elkezdem izgatni, hogy kevésbé fájjon neki a behatolás majd.
- Én is nagyon szeretlek. – suttogom neki, majd egy élvezetes szenvedélyes éjszakát töltünk együtt.
***
Még pár napig maradunk, és mindent megmutatok kicsimnek és egyszerűen élvezzük az együtt töltött pillanatokat. Olyan felhőtlen minden és boldogság megint. Úgy szeretném, ha most már mindig ilyenek lennénk.
Éjszakai repülővel megyünk haza, ahol tovább folytathatjuk minden napjaink boldog együtt élését. Megérkezve leszállunk, és Sora-n egy kisebb fajta megkönnyebbülést látok, amire csak mosolygok, mert olyan édes ilyenkor.
****
3 hét múlva
- Eszünk valamit? – kérdezi és bemegy a konyhába. – Úgy kívánok valami édességet. Valami sütit. Vagy inkább céklát! – kinyitja a hűtőt, amire csak elmosolyodok. Kis bélpoklos
- Most ebédeltünk. – lépek a háta mögé, de mivel mostanában sokat eszik, ezért csak egy villát nyújtok neki, hogy ne kézzel egye.
- Tudom, de olyan éhes vagyok. És annyira megkívántam a céklát. Biztos azért eszem ennyit, mert a vitánk után nem valami sokat ettem. Most bepótolom. – elkezdi enni, bár az emlékek felidézésével kicsit elszorul a szívem, hiszen magamat hibáztatom miatta.
Kicsimnek azonban nem volt elég a cékla és popcornt is készítettem neki, amire ő berakta a kedvenc filmjét. Én nem igazán értem meg szeretem, de ha szerelmem szeretné, akkor legyen. Érte bármit.
Leülünk nézni, mire kicsim meg szólal.
- Jaj, Leon nézd Lizzyt… úgy sajnálom ebben a részben. – mondja szerelmem és látom, hogy elkezd könnyezni. Magamhoz ölelve csókolom meg.
- Pedig most vallottak szerelmet neki… ez miért szomorú?
- Megható! – vágja rá durcásan. Olyan kis aranyos ducisan, de mostanában kicsit hamar ingadozik a kedély állapota, de nem tehetek róla semmit és nem is szólok inkább semmit. Biztos valami hormon van a dologban.
- Hányadika van? – érdeklődik.
- 12.-e szerelmem. Miért?
Kicsim hirtelen felül engem halálra ijesztve és csak néz maga elé. Látom, hogy nagyon gondolkozik, de inkább nem zavarom most benne. Remélem, minden rendben van s nem lesz, semmije szakítsunk a vége, mert azt nem akarom.
Legközelebb azt látom, hogy kicsim felpattan, és a hasához kap.
- Leon… azt hiszem… terhes vagyok.
- Tessék? – mondja kicsim, amire még hirtelen én is lefagyok, és nem tudom, mit mondja, vagy mit csináljak esetleg. – Hogy mi vagy?
- Még nem biztos de… de már 5 napja meg kellett volna jönnie a menzeszemnek. És… annyit eszem mostanában és… - lerogy az ágy mellé. Egy kis idő múlva észhez kapok és letérdelek szerelmem mellé és magamhoz ölelem.
- Nyugodj meg Sora! Ez nem a világ vége… lehet csak vak lárma. Bár én örülnék neki…
- Örülnél? – kérdzi felháborodva, mintha ez lenne a világ legszörnyűbb dolga.. – De egy babával annyi gond van… és… én még a színpadnál akarok maradni. Egy gyerek… - meglepődök kicsim szavain és csak elkezd sírni. Szorosan magamhoz ölelem. Egy gyerek egyáltalán nem átok és nem lenne semmi baj belőle, ha lenne egy picikénk. Olyan jó lenne.
- Sora… veszek egy tesztet, addig maradj itt.
Felállok és elmegyek a közeli patikába. Kicsit néznek csak hülyének, de nem érdekel. Mikor visszaérek, kicsim egyből beszalad a fürdőbe és megcsinálja a tesztet.
- Na? – kérdezem kicsimet 10 perc után, mire csak az eredményt mutatja, ami pozitív lett.
- Terhes vagyok. – mondja döbbentem, mire felkapom és megpörgetem.
- Annyira örülök kicsim. – mondom boldogan, de ez a boldogság hamar elszáll, mikor kicsimet sírni látom.
- Ez nem jó Leon érted? – mondja kicsit hisztérikusan, mire leteszem.
- Miért nem jó szerelmem? – kérdezem tőle és még mindig nem értem az egészet.
- Mert nem akarok még gyerek. Ugrálni akarok még. Szerepelni színdarabokban. A magánéletem nem állhat a jövőm útjába. – mondja, ami kicsit szarul esik, mert ezek szerint én is a jövője útjában állok.
- De szerelmem egy baba nagyon nagy öröm. – próbálok hatni rá.
- Miért nem hallgatsz rám egy kicsit? Miért mindig az van, amit te akarsz? Gondolj már egy kicsit rám is és a jövőmre is. – mondja, majd eltaszít magától és elszalad.
- Sora! – utána kiáltok és rohanok is, de mire utolérem, már a taxiban van, és már indulnak is. idegességemben a kezemet a falba verem és ideges vagyok. Sora tényleg meg akarja ölni a közös gyermekünket? Nem hiszem el. Pedig már annyira kezdtem reménykedni, hogy lehet egy családom.
Felhívom Layla-t. csörög és felveszi,
- Szia, Leon. Miben tudok segíteni? – halom bársonyos hangját.
- Szia Layla. Egy olyan baj lenne, hogy Sora sírva elszaladt tőlem, de nem tudom, merre van. – mondom neki, mire közbe vág szavaimnak.
- Mit csináltál már megint vele? Nem jó, hogy ti együtt vagytok. Mindig csak szenvedtek és balhéztok.
- Tudom, de akkor is szeretem. – suttogom halkan. – És az a gond, hogy Sora terhes lett. Teljesen kiakadt és… elszaladt tőlem. – a fájó részeket inkább nem részletezem senkinek. Elég, ha csak én tudok róla.
- Leon. Te teljesen meg vagy örülve? Sora még gyerek, neki a színpad az élete, - hallom Layla kiakadt hangját.
- Tudom, már rájöttem, csak sajnos későn. – mondom halkan. – kérlek, keresd meg, mert engem gyűlöl. – suttogom, majd leteszem a telefont. Nem tudok tovább senkivel sem beszélni.
Miért kell minden jó után rossznak következnie? Miért ilyen igazságtalan az élet? Nem bírok tétlenül ülni egy helyben. Felállok és elmegyek megkeresni szerelmemet. Nem találom semerre. A partra lemegyek, a színpadhoz. Layla házánál is megfordulok, de semmi világosságot nem találok.
- Merre vagy Sora? – kérdezem halkan, de választ senkitől nem kapok.
~*~
Az elmúlt napokban senki nem szólt, hogy meglenne Sora. Keresem és teljesen bejárom az egész várost, de sehol semmi. Enni nem ettem és aludni is csak ritkán olyan félórákat. Teljesen ki vagyok merülve. Bemegyek a színpadra, hogy megkérdezzem nem-e tudnak valamit. Benyitok a próbaterembe és meglátom Őt. Kerekre nyílnak a szemeim. Látom, ahogy ugrál és még mindig nagyon gyönyörű, de az egyik ugrásnál kicsit összegömbölyödik vagy a terhesség további tünetei miatt vagy az ab… képtelen vagyok arra gondolni. Odaszaladok, és már elkapnál, mire Ken, felugrik és elkapja szerelmemet. Megkönnyebbülök, és már tartanék oda hozzájuk, hogy megtudjam, mi van Sora-mmal, mikor meghallok egy mondatot.
- Kicsim jól vagy? – mikor meghallom az ütő is megáll bennem és a szívem teljesen összetörik.
- Igen jól vagyok köszönöm. – mondja halkan alig hallható hangon.
Jól van ennyi nekem elég. Megfordulok, és inkább elmegyek onnan el nagyon messzire.
Nem szólok senkinek fájó, összetört szívvel megyek el messzire. Felülök az első gépre és visszamegyek Franciaországba.
~*~
Mikor megérkezek első utam a temetőbe vezet. Meglátogatom húgomat, esik az eső. Ahogy letérdelek, nem érdekel, hogy sáros lesz mindenem. Elkezdek sírni, amit legutóbb csak húgom halálos ágyán tettem meg. Nagyon szenvedek és képtelen vagyok megálljt parancsolni a könnyeimnek. Tovább zokogok és szenvedek.
~*~
Nem tudom hány napja vagyok már Franciaországba. Nem számolom a napokat. Kalos hívott fel egyszer, de már róla sem tudok semmit. Senkiről. Sora, mindig, amikor ez a név és arc feltűnik, előttem sírni támad kedvem.
Egyik nap mikor éppen Sora-ra gondolok, egyszer csak csengetnek. Nagy nehezen kimegyek ajtót nyitni. Mikor kinyitom, meglepődve látom, hogy Sora áll velem szembe ugyan úgy kisírt szemekkel, de a hasát fogja és simogatja, ami változatlan. Ezek szerint elvetette a kicsit és gondolom Ken-nel van együtt.
- Szia. – Köszön ezzel is visszahozva gondolkozásomból.
- Szia, Sora. – köszönök neki, mert nem akarok bunkó lenni. – Mi járatban? – kérdezem tőle, majd elengedem az ajtót és visszamegyek a nappaliba.
- Azt szeretnénk, ha visszajönnél. – néz a szemembe, amire meglepődök.
- Kik? Te meg a barátod? Köszönöm, de inkább itt maradok nincs kedvem nézni, ahogy enyelegtek. – mondom neki és igaz, hogy a szokásos rideg hangomon, de így is, amit mondtam elég bántó lehet.
- Én és a gyerekünk szeretné. – mondja, rákapom a fejemet. Azt hiszem, valami gond van a fülemmel.
- Tessék? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért.
- Nem vetettem el a gyerekünket. Igazad volt. – válaszolja, és a hasát simogatja. – ré kellett ébrednem, hogy egy gyerek tényleg áldás egy olyan kapcsolatban, mint a miénk. – rám néz, de én már nem tudom, milyen kapcsolat van közöttünk?
- Mi van közöttünk Sora? Mindenki engem gyűlöl, mert bántottalak. Mindent elrontok, mert egyszerűen nem tudom, mit csináljak, hogy neked is jó legyen. Ha haza megyünk megint csak veszekedni fogunk és megint szét fogunk menni. – mondom halkan és a fejemet fogom. – Meg tudtom szerint Kennel jársz már. – válaszolom, mire csak meglepett hangját hallom.
- Honnan veszed ezt a marhaságot?
- Mielőtt eljöttem Franciaországba, bementem a színpadhoz. Láttam, ahogy gyakorolsz és leesni készültél, de ő elkapott még előttem. Az előtte lévő napokban csak téged kerestelek. Nem tudtam merre vagy nem szólt nekem senki, hogy mi van veled. Végig jártam az egész várost, hogy tudjam, mi van veled a kórházakat is felkerestem, mert aggódtam, hogy bajod esett. És akkor mikor megláttalak. Csak Ken szavai visszhangzottak a fejembe. Kicsim jól vagy? – mondom neki és nagyot sóhajtok. Felállok és odamegyek Sora elé.
- Nem tudom, hogy te mit érzel vagy egyáltalán szeretnél-e még velem lenni vagy sem, de én azt tudom, hogy nagyon szeretlek, szükségem van rád, de nem csak rád, ha nem a pici gyerekünkre is, de ha azt mondod, hogy hagyjalak, békén titeket elfogadom, és nem fogok balhét csapni. Nem fogok semmit sem tenni, csak elengedni. – válaszolom, mire egy hatalmas pofonnak leszek tulajdonosa.
- Leon Oswald. Nekem csak rád van szükségem és ne mondj olyat, hogy nem teszel semmit értünk, mert ez nem igaz. Én voltam már megint hülye, akkor, amikor ott hagytalak. Én vágtam olyanokat a fejedhez, amik nem voltak igazak. Te mindig is azt nézted, hogy nekem mi a jó. Ha kellett olyan filmeket néztél velem, amiket nem szeretsz. Meg tetted minden kérésemet és kívánságomat, legyen az bármilyen hajmeresztő. – mondja és megölel, aminek nem tudok ellen állni. Megölelem ugyan úgy és nem akarom elengedni. – Szeretlek Leon és kérlek, ne haragudj rám. – suttogja. Eszem ágába nincs haragudni rá.
Felemelem a fejét és ajkaira adok csókot, amit már olyan régen nem tettem meg. Hiányoznak a csókjai a közösen eltöltött percek. A tökéletes pillanatok…
|
| oosakinana | 2010. 10. 29. 20:29:53 | #8925 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Soramnak)
Reggel félig ébren vagyok, de még is inkább alszok, mert fáradt vagyok. egyszer csak azt érzem, hogy kicsim ki akar mászni mellőlem. Nem akarom, hogy itt hagyjon, mert akkor nem lesz tökéletes ébredésem.
- Szeretlek. – hallom gyönyörű hangját és egy puszit kapok az arcomra, amire megfogom a kezét, mikor elfele indul.
- Hová mész? – nyitom ki kicsit a szemem és szerelmem gyönyörű meztelen testével találom szembe magam, de inkább most a szemét figyelem, mert kicsit fáradt vagyok.
- Reggelit készíteni. Aludj csak. Szeretnék a kedvedben járni. – elmosolyodik. Mosolya még mindig olyan gyönyörű. Az arcomat is megsimítja.
- Elég, ha itt vagy nekem. – mondom mosolyogva, majd nem sokkal később megint az álmok mezején vagyok, és kicsimmel álmodva alszok el.
Mikor felébredek kicsim még mindig nincs mellettem. Felállok és veszem, felfele a bokszerem mikor isteni illatok csapják meg az orromat, amire csak elmosolyodok és odasétálok kicsimhez.
- Hűű, ez remekül néz ki! – mikor odaérek, hozzá magamhoz ölelem, és a fenekét kezdem el simogatni, mivel pasiból vagyok, ezért szeretem kicsit a csajom fenekét kisajátítani magamnak.
- Szereted? Komolyan? – néz rám nagy gyönyörű barna szemeivel, amire elmosolyodok és lágyan megcsókolom.
- Nagyon szeretem. De téged meg annál is jobban.
Leülünk az ágyra és elkezdünk enni. Kicsimre nézek és látom, hogy a gondolataival meg ő maga sem jár itt teljesen, hiszen ilyenkor általában, csak egy helyre koncentrál nagyon és nem reagál semmire.
- Minden okés? – érdeklődök és közelebb hajolok hozzá.
- Persze. – válaszolja, bár kicsit aggódok, hogy valami baj van. próbálom kitalálni, hogy mi lehet, de ezt ő is észreveszi. – Óóóó, ne nézz így rám.
- Mi a baj? Talán a tegnap este? Valami fáj? Mond el! – kérdezem aggódva.
- Dehogy is. A tegnapi volt életem legszebb estélye! Azon gondolkodtam, hogy… bemutatnálak a szüleimnek.
- Jaj, Sora a szívbajt hozod rám. Ez egyáltalán nem probléma! Nagyon szívesen megismerném őket.
- Ennek örülök! Azt hittem, nem fogod jó ötletnek találni…
- Ne is mondj ilyeneket kicsim. Ez a világ egyik legtermészetesebb dolga. Csak örülni tudok neki!
- Akkor rendben! – egymáshoz hajolva kezdünk el lágycsókot váltani, ami egyre jobban kezd szenvedélyes lenni. Beleül az ölembe, amin kicsit meglepődök, de nagyon jól esik a bátorsága. Csókunk csak hevesebb és mélyebb lesz. Szerelmem hátát simogatom eleinte, de a végén inkább a feneke markolászásánál maradok, miközben ő a hátamat simogatja, majd egyszer csak elválik ajkaimtól
- Leon, ne haragudj! – simítja meg a hátam. Gondoltam, hogy meg fogja találni, de nincs semmi baj. Fejét a nyakamba fúrja, ami olyan jól esik, hogy ennyire bújik hozzám, csak nem akarom, hogy szomorú legyen, mert nem ér annyit az egész karmolásos dolog.
- Sora… nem kell bocsánatot kérned. Ez volt az első… és különben sem fáj, hidd el.
- De…
- Semmi, de szívem. Begyógyul holnapra nyoma sem lesz. Nyugodj meg.
- Oké.. – mondja a végén és látja, hogy nincs értelme veszekednie erről, mert felesleges. Befejezzük a reggelit és utána a nap hátra lévő részében gyakorolunk. Teljesen jó minden. Igaz, hogy a koreográfia nem teljes, de az érzelem meg van közöttünk és ezt senki nem veheti el tőlünk, mert ez csak a miénk és mi élvezzük.
***
7 nappal később.
Napról napra jobban mennek a próbák és a magán életünkben is jól megy minden. Imádom kicsimet és érzem, hogy ő is engem. Bemutattuk a mutatványt Kalos-nak is, aki megdicsért minket és bejelentettük, hogy együtt vagyunk. Így legalább nem kell bujkálni. Eleinte féltették Sora-t tőlem, mert, hogy milyen szadista vagyok, de azért annyira csak nem. Megmutattam mindenkinek a kedvesebbik énemet és már egyből el is kezdtek féltékenykedni. Főleg May és Sharlott.
De nem csak Sora-ra voltak féltékenyek. Érzem, hogy Yuri is egyre jobban mozdul kicsikémre, ami nekem nem nagyon tetszik.
Az elmúlt időben szerelmemnek többet csörög a telefonja, ami érdekel, de megbízok benne és úgy vagyok vele, biztos csak a csajok zaklatják állandóan, hiszen van egy pár barátnője, akiket érdekli, hogy mi van velünk.
- Leon. – mondja nevem, ahogy a tusoló felé sétálunk. – Ma van egy kis elintézni valóm a városban.
- Elintéznivaló? Elkísérjelek?
- Nem! – vágja rá egyből, amire elkezdek kicsit gyanakodni. - Nő… nőgyógyászhoz megyek.
- Valami gond van, hogy oda mész? – érdeklődök, mert tényleg érdekel, miért akar elmenni itthonról, hiszen az első alkalom óta nem voltunk együtt és mára tervezek egy romantikus éjszakát.
- Dehogy, ez csak egy egyszerű éves vizsgálat. Mára kaptam időpontot. Oda szeretek egyedül elmenni, ha nem baj.
- Nem, dehogy. – válaszolok közömbösen, hiszen tudom, hogy nem oda akar menni, de nem faggatom. Sora soha senkinek nem tud hazudni, de most még is megpróbálja. Nem mondok semmit, mivel megbízok benne és remélem, hogy szólni fog, ha gond van.
Miután kicsim felöltözik, már indul is el otthonról.
- Akkor elmentem. Szeretlek!
- Én is szeretlek, vigyázz magadra! – szólok utána, mert azért aggódok miatta.
Amíg otthon ülök egyszer csak csörög a telefonom, amit nem értek, hogy miért. felveszem a telefont.
- Igen tessék? Leon Oswald. – szólok bele.
- Leon. Sora… - hallom May hangját, amire felpattanok.
- Mi van Sora-val?
- Yuri-val van. – mondja, amire csak ideges leszek és leteszem a telefont. Kicsit ideges vagyok és dühös is. ennyire nem szeretne, vagy ennyire nem bízna meg bennem. Tudtam, hogy sántít, a dolog, de azért a remény nem halt meg bennem, hogy még is odamegy és csak szimplán cikinek érzi, hogy erről beszéljen velem. Csalódott és dühös vagyok egyben.
Ki állok az ajtóba és ott várom kedvesemet és visszakerült az állarcom is.
- Sora… tudom, hogy Yurival találkoztál. – mondom neki minden kertelés nélkül és azt is közlöm, vele kitől tudom. – May felhívott.
- Leon én…
- Hogy tehetted ezt velem? Miért? Valamit rosszul csinálok? Vagy – inkább nem fejezem be a mondatot, mert nem akarom megbántani vagy, hogy olyat mondjak, amit később megbánok. A kezemet az arcára teszem és látom, hogy pirosabb, mint kéne lennie.– Megütött? – kérdezem dühösen és legszívesebben most szétverném Yuri-t. – Sora, megütött?
- Igen, de… nem szándékosan. – szemeibe könnyek gyűlnek. Gyűlölöm, amikor sír. A mosolya sokkal szebb.
- Ahhoz nekem is lesz egy két szavam!
- Leon, kérlek ne! – megfogja a karomat és az egész testem megfeszül az idegességtől.
- Miért nem szóltál? Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz! Mindent… miért csináltad? – vonom kérdőre és nem titok, hogy nagyon pipa vagyok. kirántom a kezemet a kezeiből és felmegyek az emeletre.
- Leon… kérlek… - hallom még Sora utolsó két szavát, de már az ajtót csukom be.
Nem fog érdekelni. Senki nem bánthatja következmény nélkül a szerelmemet. Felöltözök. Lemegyek és látom kicsimet összeesve a földön. Odamegyek, és a kanapéra fektetem, mire megragadja a karomat.
- Hova akarsz menni? Kérlek, maradj itt velem. – mondja, mire csak elfordítom a fejemet.
- Most mennem kell. – válaszolok, majd lehámozom magamról a kezeit és felállok a kulcsokat felvéve, beszállok a kocsimba és egyből hajtok a színházba, mivel ilyenkor Yuri mindig ott szokott lenni.
Amint megérkezek, egyből száguldok a gyakorló terem felé. Berontok és meglátom Yurit, ahogy éppen May-jel hetyeg. Odamegyek, és egy olyat behúzok neki, hogy elvágódik.
- Leon mi a francokat csinálsz? – mondja May és felháborodva áll elém, de a szokásos goromba tekintetemet vágom be.
- Ha jót akarsz magadnak, akkor most szépen elhúzol innen. – mondom komolyan és iszonyatosan bunkón.
- Nem fogom hagyni, hogy megöld Yuri-t – válaszolja komolyan, mire csak közelebb lépnék hozzá, de Yuri elhúzza.
- May menj ki innen.
- De hát…
- MOST! – hangsúlyozzuk ki egyszerre mind a ketten. Kimegy, mire csak gyilkos szemekkel nézünk egymásra.
- Nem elég, hogy a húgomat megölted most még Sora-t is el akarod venni tőlem? – kérdezem tőle idegesen és ökölbe vannak szorítva a kezeim.
- Ha el tudom venni, akkor nem is szeret, igazán nem gondolod? – kérdezi vigyorogva, amire csak elkezdek gondolkozni. – Szerinted miért sms-ezett velem annyit? – még mindig vigyorog, amire beverek neki még egyet, de magával ránt és elkezdünk verekedni eszem ágába nincs hagyni magam. Úgy ütjük, verjünk egymást, hogy öröm nézni. Ahogy verekszünk, egyszer a szemet veri, mire beletérdelek ágyékába. Mind a ketten fetrengünk egymás mellett fájdalmasan, mire Sora hangját hallom meg.
- Magatoknál vagyok?! – hallom sírós hangját, mire rá nézek fél szemmel. – Miért okoztok fájdalmat a színpadnak? – mondja kiakadva. – Fenevadak vagytok mind a ketten. Semmi keresni valótok nincs a színpadnál – mondja kiabálva. – Miért akarjátok, hogy csak harc legyen és szenvedjen a színpad? – néz ránk, felállok, és kicsit ideges vagyok. ő mondja, hogy fájdalmat okozok a színpadnak.
- Akkor a nem is érdekel, hogy mekkora fájdalmat kaptam tőled? Csak a színpad érdekel? Téged akartalak megvédeni, de látom Yuri-nak igaza volt. Elvett tőlem, mert nem szeretsz, úgy amilyen vagyok. – mondom neki, mire csak meglepett arcával találom szembe magam. Látom, hogy mondani szeretne valamit. – Mindegy Sora. Elmegyünk a versenyre egy hét múlva, utána soha többet nem fogsz látni és nem fogom bántani a drága színpadodat, mert neked ő a mindened, a többiek meg… mindegy. – nem mondom végig, majd elmegyek mellette és nagyon fáj, a szívem nagyon fáj. Nem tudok mit kezdeni. Legszívesebben megint elkezdenék sírni, de nincs mit csinálnom. Én egy szörnyeteg vagyok, akinek nem lehet megváltoztatni a szívét. Gonosz voltam és úgy néz ki, leszek is.
Hazaérek a házamba bezárkolok és kikapcsolok mindent. Egyedül kell lennem. Nem akarok semmi mást csak magányt és szenvedést. Kimegyek a gyakorlóterembe és folyamatosan hajtom magam, mint akkor. Pont, mint akkor, csak most sokkal nagyobb a fájdalom, amit érzek.
~*~
Egész héten nem beszéltem senkivel, csak gyakoroltam. Aludni sem aludtam semmit, de nem érdekel. Elérkezett a napja, hogy elinduljunk a versenyre. Beszállok a kocsiba és indulok felvenni a jegyeket. Összetalálkozok Sora-val és kicsit rossz állapotban van ő is. tudtam, hogy gonosz leszek, én vagyok, azaz ember, aki mellett az emberek csak szenvednek. Ennyire szenvedett volna mellettem is, csak nem vettem volna észre? Nem szólok semmit, de ő sem. Felszállunk és repülünk Franciaországba, de ott is egy hetet még minimum el kell töltenünk és mivel össze leszünk zárva, mert egy két személyes szobát kértünk, ezért nincs más választás, csak az, hogy vele legyek.
Egész úton nem szólunk semmit, bár hallom, hogy Sora kicsit sír, amire összeszorul a gyomrom teljesen és nem tudom, hogy mit mondhatnék, amitől megnyugodhatna, ezért inkább csendben maradok.
~*~
Pár óra elteltével már a szállodában pakolunk kifele, mikor egyszer csak nagy döbbenést hallok besietek a hálóba és látom, hogy Sora eszméletlenül fekszik a földön.
- Sora. – odasietek és a karjaimba véve teszem az ágyba. A lábát felpockolom és hozok egy kis borogatást. Leülök mellé és a homlokán cserélgetem a borogatást.
Egy idő után csak annyit hallok, hogy egyenletesen szuszog, magyarán elaludt. Szegénykém. És mind ez miattam van. tényleg egy szörnyeteg vagyok. vele maradok egész éjszaka és eszem ágába nincs elhagyni többet, csak nem tudom, hogy kérjek tőle bocsánatot, mert ha ezt nézzük, nem vagyok annyira a szavak embere. Ahogy elgondolkozok, egyszer csak azt veszem észre, hogy elkezd forgolódni, majd sikítva felül és elkezd zokogni.
- Sora. – mondom hangját, majd beülök mellé és szorosan magamhoz ölelem, mire szinte menekülve bújik karjaimba. – Sajnálom. Ne haragudj, kérlek, amiért ezt tettem veled. Nem aka… - nem engedi befejezni, mert kezét számra teszi.
- Ne mindig mindenben magadban keresd a hibát, mert más is szokott hibás lenni. – mondja, mire értetlenül nézek rá. – Te ne haragudj rám. – suttogja, mire szorosan magamhoz ölelem, leveszem kezét ajkaimról és lágyan megcsókolom. Ez a csók hiányzott nekem. Rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok Sora nélkül élni akár mennyi is próbáltam az elmúlt hétben nem jött össze és nem is fog összejönni.
- Szeretlek Sora. Teljes szívemből. – suttogom neki és mélyen a szemébe nézek. – Ne haragudj, hogy szörnyeteg voltam. – mondom teljes mértékben megbánva a történteket, mire a hátamra borít és őt figyelem mit szeretne.
- Csak légy velem kérlek, és ne veszekedjünk többet.
- Benne vagyok, de akkor titkolózás le legyen közöttünk rendben? – nézek gyönyörű, de meggyötört szemeibe. Bólint, majd szorosan magamhoz ölelve a hátát simogatom, és a fejére adok lágy puszikat, amíg el nem alszik.
Nem sokkal később én is elalszok, de éberen, hogy ha kell, akkor vele tudjak lenni és ne hagyjam magára.
~*~
Másnap reggel, mikor felébredek, oldalra fordítom a fejemet, ahol egy édes angyalkát látok, aki édesen alussza az álmát. Annyira gyönyörű. Csodálom szépségét és elkezdem simogatni lágyan. Egyszer csak azt veszem észre, hogy felül és körbe néz. Kapkodja a fejét. Felülök hozzá és a vállára adok egy puszit, amire rám kapja a fejét.
- Leon.
- Igen én vagyok az és mostantól mindig veled leszek, és soha nem hagylak el. – suttogom és megcsókolom, majd a hátára fektetem, és úgy ölelem magamhoz és simogatom, ahol csak tudom. élvezem, hogy megint velem van. nem tudom, hogy lehettem ennyire hülye, és csak azért, mert féltékeny vagyok, de azt az egyet tudom, hogy nem akarom elveszíteni… SOHA…
|
| oosakinana | 2010. 09. 16. 19:48:27 | #7853 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Sorámnak)
- Leon! – karjaimba szalad, majd rekedtes hangon és sírós hangon szólal meg. – Kérlek, bocsáss meg! Nem akartalak megbántani. Nem akartalak eltaszítani, de annyira féltettelek saját magamtól, hogy azt hittem ez lesz a legjobb lépés! De nem tudok nélküled élni… szeretlek! – hozzám bújik, mire szorosan ölelem magamhoz és a fejemet is kicsit ráhajtom, mire a hajam ráomlik lágyan.
- Sora, olyan buta vagy… - magamhoz szorítom finoman, majd annyira eltávolodok tőle, hogy lágyan megcsókolhassam. – Csak nem képzeled, hogy ártanál nekem? – kérdi furfangos mosollyal az arcán.
- De…
- Semmi de. Gyere haza velem… nem szeretnélek újra elveszíteni.
- Rendben… - bólint mosolyogva, mire forrón megcsókolom.
***
Nem sokára már megint a házamba vagyunk és én a nappaliba vagyok pihenésre ítélve a vállam miatt, szerelmem meg a konyhába, de legalább velem van.
- Szerelmem… mit ügyködsz a konyhába egyedül? – kérdezem, bár azt hiszem sejtem, de azért jobb megbizonyosodni róla.
- Meglepetést készítek neked. – válaszolja röviden
- Ne segítsek? – kérdezem és felállok a kanapéról, hogy bemenjek segíteni neki.
- Ne! – kiabál vissza, mire megállok. – Egy lépést se! Egyedül készítem el, ha törik, ha szakad… ha meglátnád, nem lenne meglepetés.
- Ahogy gondolod… - elnevetem magam lágyan.
- Nem vicces… tudok főzni! – elmosolyodok, majd vissza ülök a kanapéra és tovább nézem a tv-t, hogy mit is mondanak benne a versenyről, hogy mire is kell felkészülnünk.
***
- Kész! – kiáltja el magát, mire bemegyek és megnézem mit ügyködött.
- Ez tartott két és fél órán keresztül? – érdeklődök, mire látom, hogy fel van háborodva és most lehet, hogy kicsit robbanni fog.
- Neked sütöttem! Most először készítettem tortát… - csípőre teszi a kezét és hátat is fordít nekem. Olyan imádni való, amikor ilyen kis gyerekesen viselkedik. – És még epret is tettem rá… - sóhajt, mire odamegyek és a kezemet a derekára helyezem.
- Köszönöm… - búgom a fülébe, majd egy apró csókot nyomok a nyakára, mitől érzem, hogy megnyugszik.
- Megkóstolod ugye? – kérdi, mire megfordul és a kezét az arcomra teszi, mire én megfogom, és egy csókot hintek rá.
- Hát persze. E lesz a világ legfinomabb tortája, biztos vagyok benne. – mondom mosolyogva, majd leülünk. Szerelmem vág két szeletet, majd elém teszi. Elmosolyodok, majd megkóstolom.
- Nagyon finom. – mondom őszinte véleményemet.
- Komolyan? – ránézek és látom, hogy iszonyatosan boldog és hogy örül a válaszomnak. – Örülök! – végre ő is megkóstolja és látja, hogy igazat mondok.
Amíg eszünk Sora többször bocsánatot kér, és az egyik bocsánat kérésénél el is sírja magát, de szerencsére sikerül megnyugtatnom, hogy nincs semmi baj és megígérjük egymásnak, hogy nem foguk elhagyni a másikat.
Annyira boldog vagyok Sora mellett. Soha senkivel nem voltam ilyen boldog Sofi halála óta. Örökre vele akarok lenni és nem akarom, hogy elhagyjon.
- Drágám nem vagy már fáradt? – kérdezi kicsim, bár igaz, hogy majd le ragadnak a szemeim, de nem érdekel.
- Egy kicsit…
- Egy kicsit? Mindjárt leragadnak a szemeid.
- De olyan jó téged nézni. Minden porcikádat… a gyönyörű hajadat. A csillogó szemeidet…
- Te már nagyon fáradt lehetsz. – feláll, majd engem is felráncigálva megyünk az emeletre. Az ajtók előtt megáll, majd felém fordul.
- Aludhatok nálad? – kérdi elpirulva, ami csak még szebbé teszi.
- Micsodakérdés ez? Hát persze… nagyon is szeretnélek magam mellett tudni.
- Akkor átöltözöm, mindjárt jövök.
Elbúcsúzunk egy kis időre, majd bemegyek és átöltözök én is, de a szobám ajtaját nyitva hagyom, hogy be tudjon jönni nyugodtan. Tekintetet érzek magamon, majd hátra nézek és meglátom Sora-t az ajtóba, amire csak elmosolyodok.
- Csak nem zavarba jöttél? – odamegyek hozzá, majd felkapom a karjaimba és az ágyra fektetem.
- Nem… - elpirul, mire csak tovább mosolygok.
- Látom… de nincs miért. Tudod, hogy szeretlek. – válaszolom, majd felé hajolok és amilyen szenvedélyesen csak tudom megcsókolom, hogy érezze is mennyire szeretem és kívánom. Érzem ő is kíván engem hajamba túr bele, mire a combján simítok végig, mire megremeg az érintésemre és közelebb húz magához. Szinte forr közöttünk a levegő, de Szóra megszakít.
- Leon… - szemembe néz, és a hajam rácsúszik. – Ne haragudj, de én még… én még…
- Nem haragszom… - elmosolyodok, és a homlokára adok egy puszit. Tudom, hogy nem volt még senkivel. – Nekem kell bocsánatot kérnem. Elszaladt velem a ló…
- Nem, csak még… nem érzem kész magam. Szeretnélek minél közelebb tudni magamhoz, de…
- Nem kell magyarázkodnod… - lefekszek és magamhoz ölelem. – Nem erőltetek semmit, és addig várok ameddig, csak szeretnéd. – mondom nagyon kedvesen és őszintén.
- Köszönöm szépen… nagyon szeretlek. – válaszol halkan, majd az arcomra kapok egy puszit. Eszem ágába nincs siettetni, meg majd romantikusabb helyzetbe lehet, jobban fogja, majd akarni ő is.
***
Reggel ahogy felkelek nincs kedvem kiszállni az ágyból szerelmem mellől így inkább az arcát kezdem el simogatni, amire lassan ébredezni kezd.
- Jó reggelt. – köszönt és nyújtózik egyet, mire kicsit nyelek egyet, hiszen olyan szexi, ahogy itt fekszik.
- Jó reggelt édesem. Jól aludtál?
- Remekül… - felei boldogan, majd az órára néz és vissza rám. – És te?
- Melletted nagyon jól alszom… megnyugtat a jelenléted.
- Ennek örülök. – válaszolja, majd amint kimegy a fürdőbe az én telefonom megszólal. Felveszem és Kalos hív, hogy az moszkitók már itt vannak nálunk és zaklatni fognak minket. Mikor Sora kijön, csak a döbbent arcommal találja szembe magát.
- Mi történt?
- A firkászok. Megtudták, hogy hol lakom… Kalos most hívott, hogy nyüzsögnek a színpadnál és valószínű itt is vannak. – mondom neki, mire látom, hogy meglepődik.
- Csak nem a fesztivál miatt?
- De igen… legalábbis nagyon valószínű.
Lesétálunk a lépcsőn és óvatosan kipillantunk az ablakon. Csak ugyan vannak itt páran… szerencsére nem vesznek észre minket.
- Ezek nem mennek el, csak ha adtál interjút.
- Hát ez remek… de én még nem adtam sosem interjút. Azt sem tudom, hogy hogyan kell.
- Majd én, megtanítalak. – elmosolyodok, majd megölelem. – Előbb reggelizzünk, ezek úgy is itt lesznek, ha akarjuk, ha nem… elég frusztráló, tudom… de már Franciaországban hozzászoktam. És ha lehet… ne hozzuk nyilvánosságra, ami kettőnk között van… abból csak baj lenne.
- Rendben… - mondja, mire megcsókolom, majd bemegyünk a konyhába és elkezdünk valami reggelit közösen összeütni.
Elkezdünk reggelizni, közben beszélgetünk, hogy mit is kel vagy kéne Sora-nak mondania és próbálok senki segíteni, hogy minél jobban sikerüljön és rólunk ne kérdezzenek…
~*~
Egy hét elteltével nagyon jól megy minden. A koreográfiával is haladunk nagyon jól. Igaz Sora többet gyakorol, mint én, de nem akarom, hogy vita legyen, ezért ha szól, hogy pihenjek, pihenek, és csak akkor megyek fel a trapézra, ha valamit nem tud nélkülem megoldani, amúgy csak lentről figyelem és mondom neki, amiket megbeszéltünk, mert nálam volt a papír. Eszembe jutott valamit és felnéztem, majd mikor látom, hogy trapézon van felszólok neki.
- Sora gyere le légyszi. Eszembe jutott valami. – mondom, mire elmosolyodik, majd leugrik, és nem sokára ott van mellettem. Odamegyek és megölelném, mire eltol magától finoman.
- Most inkább ne. Büdös vagyok meg izzadt. – néz rám mosolyogva, mire csak elnevetem, magam, majd nem törődök, semmivel megölelem és megcsókolom, amit viszonoz.
- Engem nem érdekel semmi, csak azt, hogy a közelembe légy. – mondom őszintén.
- Rendben. – elmosolyodik, majd leül. Gondolom nagyon elfáradt. – Szóval mi jutott eszedbe? – érdeklődik.
- Ja, igen. Arra gondoltam, hogy mit szólnál, ha beletennénk az angyalok táncát is? – kérdezem, mire látom, hogy felcsillan a szeme, majd feláll, és a nyakamba ugrik, amire mosolyogva és boldogan ölelem magamhoz, majd a hátát simogatom.
- Remek ötlet. Nagyon tetszik. – mosolyogva néz rám és megcsókol szenvedélyesen, amit viszonzok, közben a hátát és a fenekét simogatom. Eleinte nem állta így az érintésem, de már hozzá szokott és nem húzódzkodik el tőlem, aminek nagyon örülök.
- Mit szólnál, ha mára pihennél egy kicsit? – kérdezem, mire csak bólint. – Holnaptól meg már edzhetek én is veled együtt. – elmosolyodok, majd megcsókolom, és a hátát simogatom továbbra is.
Felveszem az ölembe, majd úgy viszem be a házba, ahol már kicsit előkészítettem a romantikus hangulatot, főleg fent a szobába. Leteszem, majd körbe néz mosolyogva.
- Szépen néz ki a ház. – felém fordul mosolyogva. – Mit tervezel? – érdeklődik, mire csak kicsit elvigyorodok.
- Majd meglátod szerelmem. – mondom kedvesen és a nyakába csókolom bele, mire érzem, hogy megborzong.
- Elmegyek, lefürdök, utána a tiéd vagyok. – mondja kedvesen, mire bólintok és már el is tűnt a szobájába. Mosolyogva és boldogan bámulom az ajtót, majd a szobámba megyek, ahol rózsaszirmokkal van körbe borítva az ágy és a lágy hangulatot is a gyertyák fénye adja, ami olyan félhomállyal fedi be a szobát.
Ahogy rendezkedek, leveszem a felsőmet és kopogást hallok, amire elmosolyodok, majd odamegyek az ajtóhoz és megölelem kicsimet, majd megcsókolom, és beljebb invitálom. Ahogy közbe néz, látom, hogy kicsit megijed, de félig el is mosolyodik. Hátulról megölelem, a kezemet a hasára teszem és belecsókolok a nyakába.
- Ne aggódj nem lesz semmi baj. – suttogom, majd a fülére adok puszit, mire megremeg kezeim között. Megfordul, és a szemembe néz.
- Ígéred? – kérdezi félelemmel a hangjában. Megsimítom az arcát.
- Ígérem. Ha valami nem jó csak szólj nyugodtan és leállok. – mondom őszintén, mire csak elpirulva bólint.
Megcsókolom eleinte lágyan, majd egyre intenzívebben. Nem akarom egyből letámadni. Óvatosan az ágy felé vezetem, majd a kezemet a hátára teszem és végig fektetem az ágyon óvatosan, de a csókot egy pillanatra sem szakítom meg. Tovább csókolom. Elhagyom ajkait és a nyakát csókolgatom, tovább mire kisebb sóhajok hagyják el ajkait, közben simogatom az oldalát és egy idő után, felsője alá csúsztatom kezemet és úgy simogatom tovább a testét, mire érzem, hogy elkezd remegni alattam. Kezeivel ő sem tétlenkedik. Hajamba túr és úgy mélyíti a csókot, míg a másik keze a hátamat deríti fel, ami igazán jól esik és libabőrös leszek minden egyes érintése után.
Óvatosan leveszem róla a felsőt, mire elkezdi takargatni magát. Végig simítok a karján és kicsim szemébe nézek.
- Kérlek, ne takard magad, hiszen gyönyörű vagy. – suttogom neki, mire elvörösödik és zavarában még a fejét is elfordítja. Visszafordítom a fejét. Megcsókolom szenvedélyesen és a kezét a nyakam köré irányítom, mire szorosan hozzám bújik. Gondolom, hogy takarja magát.
Tovább simogatom minden fele és még a melleit is érintem, amire felsóhajt, és kicsit feljebb emeli a mellkasát. Tovább csókolom, majd elhagyom ajkait és a nyakára térek át, mire újabb sóhajok hagyják el ajkait, amik tovább perzseli az én vágyamat. Lejjebb haladok csókjaimmal. Kulcscsontjára, majd mikor elérem, a melleit elkezdem kicsit kényeztetni nyelvemmel és csókjaimmal, mire felnyög és a hajamba túr bele, amit nagyon élvezek, hogy érzem ujjaim haj koronámba. Kezeimmel tovább simogatom, majd óvatosan és finoman leveszem róla az alsót és összeszorítja a lábát, mire csak finoman elkezdem simogatni és érzem, hogy remeg érintéseimre, majd finoman kicsit szétfeszítem a lábát és ágyékát kezdem el eleinte simogatni, ami hangosan felnyög, és egyre sűrűbben kezdi el venni a levegőt. Tovább simogatom ágyékát, mire egyre jobban enged a lábán a szorításból.
Mikor mér elég kemények bimbói, lejjebb haladok csókjaimmal és mikor elérem ágyékát, picit rátapadok és elkezdem csókokkal halmozni és nyelvemmel is besegítek, mire szinte elkezd vergődni alattam és hangos nyögések hagyják el ajkait. Finoman belevezetem egyik ujjamat, amire szinte felsikít. Tovább kényeztetem, mire egyre jobban elkezd ösztönösen viselkedni és vonaglani kezd alattam, ami még jobban korbácsolja a vágyaimat.
Már annyira vágyok szerelmemre, hogy szinte szétpukkanok. Mikor még egy ujjamat vezetem kicsimbe, megint felsikít kicsit. Felé hajolok és megcsókolom szenvedélyesen, mire karjait egyből megérzem a nyakam körül és szorosan ölel magához. Mielőtt elélvezne, abba hagyom a kényeztetését. Leveszem magamról a nadrágot és már áll a szerszám, mint a cövek.
Kicsit elszakadok szerelmemtől és a fiókba nyúlok, ahonnan kiveszek egy óvszert, közben kicsim a nyakamat és a vállamat csókolgatja. Felhúzom a gumit, majd szerelmem lábai közé helyezkedek, majd lassan és óvatosan kezdek el belé hatolni, amire a hátamba mar és felkiált.
- Leon… - nyögi, mire a hátamat marja.
- Nem fog sokáig fájni ígérem. – suttogom rekedten és akadozva. Gyengéden egy mozdulattal próbálok meg belé hatolni, ami sikerül, de kicsim hangosan felsikít és a körmeit a hátamba vési, ami nagyon szép nyomot fog hagyni és kicsit a vállamba is beleharap. Nem mozdulok, csak hagyom, hogy hozzá szokjon az helyzethez.
Az arcát simogatom orrommal és csókolgatok. Egy olyan 10 perc után elkezdek lassan mozogni benne, mire csak a körmeit érzem a hátamba, de nyögések szakadnak fel belőle. Eleinte próbálom vissza fogni magam, hogy megszokja a dolgokat és átadja magát az élvezetnek. Amint megérzem, hogy megtörtént elkezdek kicsit gyorsabban mozogni és belőlem kisebb férfias nyögések szakadnak fel és a nyakát csókolgatom.
Próbálok minél finomabb és érzékenyebb lenni vele, hogy ő is élvezze az együtt létet ne csak én. Tovább simogatom, ahogy csak tudom, de közben tartom is magam, hogy ne nehezedjek rá teljesen. Fokozom a tempót, majd az egyik mélyebb lökésnél mind a ketten egyszerre nyögünk fel és élvezünk el.
Lihegve nézünk egymás szemébe. Megcsókolom, majd kicsúszok belőle és mellé fekszek, majd szorosan magamhoz ölelem és betakarom magunkat.
- Szeretlek Sora. – suttogom neki és a hátát meg a fenekét simogatom, közben a homlokára adok egy puszit.
- Én is szeretlek Leon. – suttogja. Felnéz a szemembe, és megcsókol lágyan, amit viszonzok. – Köszönöm. – elmosolyodik és kicsit el is pirul.
- Nem kell mit köszönnöd. Örülök, ha tetszett és nem bántad meg a dolgot. – mondom őszintén és tovább ölelem, majd a lábát a derekamra húzom, és úgy simogatom.
- Nem bántam meg és még élveztem is. – érzem, hogy teljesen elvörösödik, amire elmosolyodok, majd tovább húzom magamhoz és szépen lassan egymás karjaiban alszunk el.
Szerkesztve oosakinana által @ 2010. 09. 16. 19:57:13
|
| oosakinana | 2010. 09. 03. 11:37:51 | #7508 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Sorámnak)
Érzem, hogy visszacsókol, majd eltávolodik tőlem, amit, cseppet sem akarok.
- Leon. Kérlek… ezt.. Nem szabad. – ellök magától és felszalad a szobájába. Csak nézek magam elé, hogy most még is mit csináljak, vagy mit csinálhatnék. Hiszen szeretem, és nem akarom elengedni őt. Felmegyek, az ajtajánál megállok és hallgatózok, de semmit. Akkor gondolom, alszik. Átmegyek a saját szobámba, majd lefekszek és a csókra gondolok. Annyira édes volt és szeretném még többet érezni, de csak sajnos ez a múlt. Nagy nehezen elalszok.
Este csak arra ébredek fel, hogy puha ajkakat érzek ajkaimon. Kinyitom kicsit a szemeimet és Sora-t látom meg.
- Sora… - kinyitom végleg a szememet és felülök. Ránézek, de elfordul tőlem.
- Leon… én…
Odahúzom magamhoz és megölelem, érzem, ahogy bújik hozzám és ő is vágyik az ölelésemre és az érintéseimre. Elkezdek közeledni ajkai felé, majd szenvedélyes csókba forrunk össze. Beletúr a hajamba, ami nagyon jól esik. Soha senkinek nem engedtem, hogy a hajamhoz érjen kivéve Sofi-nak, de ő a húgom volt. Sora viszont a szerelmem. Kezeimet dereka köré fonom és magamhoz ölelem. Szinte forr közöttünk a levegő, de nem akarom, még megfektetni előbb érezze és fogadja el, hogy szeretem és legyen velem.
- Sora, miért utasítottál vissza este? – kérdezem halkan és magamhoz szorítom.
- Mert… ez nem szabad. A partnered vagyok… én ezt nem érdemlem meg.
- Miket beszélsz? – kérdezem, és két kezemmel fogom meg az arcát. – Miért ne lennél jó? Olyan buta vagy…
- Leon… én, szeretlek. Nem tudom tovább visszafojtani. Ne haragudj… - mondja, majd elkezd zokogni szinte és a könnyei nagyon folynak. A szavak hallatán engem boldogság jár át és nagyon örülök neki, hogy ő is szeret tényleg, mert én is szeretem kimondhatatlanul.
- Én is szeretlek… de ne sírj, kérlek. Nem akarom látni, ahogy könnyek, törnek elő a szemeidből… - letörlöm a könnyeit. Szorosan magamhoz ölelem, mire érzem, hogy hozzám bújik, és nem akar elmenni, aminek felettébb örülök, mert nem merném elengedni egy percre sem.
Kezdek fáradni. Ledőlök, kicsim rám fekszik, majd egymást ölelve egymás karjaiban alszunk el.
***
Másnap reggel mikor kezdek félálomba visszajönni észem, hogy szerelmem elég jól aludhatott az este, mert most keresztbe fekszik rajtam ráadásul ágyékomon, amire kicsit meg is lepődök. Egyszer csak nagy puffanást hallok egyből kinyitom a szemem és odamegyek Sora-hoz.
- Sora! Az istenit a frászt hozod rám! – ölelem magamhoz szorosan. – Nem elég, hogy keresztbefekszel, még sérülést is okozol magadnak!
- Nem sérültem meg! – mosolyog és viszonozza az ölelést, aminek nagyon örülök, és a szívem repdes a boldogságtól.
- Leon… a vállad! – a hátam mögé megy és megnyomja mire felszisszenek, mert eléggé érzékeny ütésre vagy nyomásra a vállam, mire látom, hogy megrémül, majd egyből megy lefele és a telefonthoz nyúl. Gondolom orvost hív.
- Sora, ez semmiség! Ne aggódj folyton… - mondom neki, és próbálom nyugtatni, de semmi haszna nincs.
- Nem akarom, hogy…. Úgy járj, mint szegény Layla kisasszony! Nem akarom, hogy szenvedj… tudom, hogy fáj, ne hazudj nekem! – mondja aggódva, mire már hívja is a dokit, aki azt mondja, hogy menjünk be és nézessük meg, mert komolyabb bajom is keletkezhet belőle.
Nem kötözködhetek Sora-val. Nem akarom, hogy megint sírni lássam. Bemegyek vele a kórházba, ahol meg tudják nézni a vállamat. Bemegyünk, majd Sora úgy kísér mintha attól tartana, hogy el fogok szökni és egy rab lennék, amin elmosolyodok. Bemegyünk a dokihoz, aki Katy orvostársa. Leülök és Sora-t kiküldi, hogy nyugodtan meg tudjon vizsgálni.
- Nagyon érzékeny a válla? – érdeklődik, mire rá nézek.
- Hogy őszinte legyek, csak ha nyomásra érzékeny. – mondom őszintén – mozdításra nem érzem, de amikor a trapézon vagyok akkor igen. – válaszolom őszintén a dokinak.
- Értem jöjjön, megröntgenezzünk. – mondja, majd kimegyünk. Odamegyek Sora-hoz és egy puszit adok a homlokára, majd mikor rám néz az ajkaira.
- Hova mentek? – érdeklődik aggódva.
- Ne aggódj, csak a röntgenbe. – mondom kedvesen és már jön is velem. Megérkezünk, elengedem, de a kezét végig simítok, majd bemegyek és megröntgenezik a vállamat. Pár perc az egész, majd szólnak, hogy menjek ki, mert kell egy kis idő az eredménynek. Odamegyek kicsimhez és megölel, aki szinte bújik a karjaimba.
- Nagyon fáj? – érdeklődik, mire elmosolyodok, majd megcsókolom, hogy ne törje ilyen butaságokon a csinos kis buksiját.
- Ne aggódj nincs semmi baj. – mondom kedvesen, majd a hátát kezdem el simogatni. – érted tettem és ezért egyáltalán nem fáj. – mondom őszintén, mire kiszakad az ölelésemből.
- Te bolond vagy. Mi az, hogy értettem tetted és ezért nem fáj? – mondja kiakadva, majd a könnyei is elindulnak. Nem akarom sírni, látni egyáltalán nem. – fejezd be a hősködést. Egyáltalán nem érek ennyit, hogy miattam mindenki tönkre tegye a karrierjét és az életét. Én nem érek ennyit. – mondja sírva, majd elszalad.
- Sora! – kiáltok utána és legszívesebben utána mennék, de az orvos akkor jött ki.
- Kérem, jöjjön be. – mondja a doki, majd nagyot sóhajtva és aggódva bemegyek.
- Van valami komoly bajom? – érdeklődök, és nagyon aggódok, de nem miattam, hanem Sora miatt. Remélem nem lesz semmi baja.
- Ahogy látom nagyon csúnyán kiugrott a válla a helyéről. – mondja a doki és folytatja. – Egy kis csont darabka is letört a vállcsontjából, ami miatt begennyesedhet a válla, de semmi komolyabb baja nincs, és nem lehet. Egyszerűen pihentetni kell legkevesebb 1 hétig. – mondja komolyan a doki. – felírok magának egy gyógyszert, ami segíteni fog, hogy meggyógyuljon a válla. – odaadja a receptet, majd felállok, gyorsan megköszönöm, és már rohanok is Sora után, hogy megtudjam merre ment és hol van. Nagyon aggódok miatta. Telefonon is próbálom elérni, de nem veszi fel, mire még idegesebb leszek, nem akarom elveszíteni, amikor még most kezdődött el minden.
Egyszer csak csörög a telefonom. A főnök keres. Felveszem.
- Igen tessék? – szólok bele, de nagyon aggódok.
- Szia Leon. Gyere gyorsan az irodámba sürgős megbeszélni valóm van veled. – mondja komolyan.
- Rendben, de mi van Sora-val? Elfutott és nem tudom, merre van. – mondom aggódva, mire nagyot sóhajt.
- Azt mondtam gyere ide. Ne aggódj, Sora itt van. – mondja, mire már le is teszem a telefont és rohanok a főnök irodájához. Annyira futok, hogy a belemet is kiloholom. Beesek éppen és szinte sípolva veszem a levegőt, hiszen a kórháztól futottam majdnem. Mikor meglátom Sora-t megkönnyebbülök, de nem néz rám hanem háttal áll nekem.
- Sora. – szólok neki, de semmi reakció és meg sem fordul elindulnék felé, de Kalos közbe szól.
- Hagyd békén Sora-t – mondja Kalos, mire ledermedek. Mi van?
- De miért?
- Mert így is elég nehéz itt nem akarom, hogy jobban megkeserítsd a minden napjait. Elfogom hozni Sora-t tőled még ma. Jobban szólva a cuccait és May-jel fogsz menni a fesztiválra. Ez Sora külön kérése volt és gondolom te is így látod jónak. – mondja, mire nem értek semmit.
- Nem, nem és nem. Nem fogok May-jel menni. Sora-val akarok menni. Vele akarok beszélni. – mondom Kalosnak, mire szúrós szemekkel néz rám.
- Nem érdekel, mit akarsz. Én vagyok a főnök, és ha azt mondom, hogy May-jel mész, akkor vele fogsz menni. – mondja komolyan, mire felveszem állarcomat, amit eddig sikerült lent tartanom.
- Na, azt már nem.
- Ha fogadsz szót jobb, ha visszamész Franciaországba. – meglepődök, majd Sora-ra nézek.
- Sora te is ezt akarod? – kérdezem tőle, de semmi válasz. – Mond a szemembe, hogy nem szeretsz és elmegyek örökre. – mondom neki komolyan, mire megfordul és látom, hogy könnyes a szeme és még mindig sír. Szóval nem akarja, hogy elmenjek ez kicsit megnyugtat, de a válasza annyira nem.
- Nem szeretlek. – mondj akadozva és a szemembe néz közben folyik a könnye.
- És még én vagyok a hazug. – mondom neki, mikor megtudom, hogy nem szeret. – és én játszok mások érzelmeivel. – Kalosra nézek. – Rendben itt hagyom a színpadot. – mondom komolyan, majd az ajtó felé megyek, de onnan még visszafordulok, és Sora felé nézek. – Csak hogy tudd én tényleg komolyan szerettelek és még mindig szeretlek. – mondom, majd fájó szívvel ott hagyom Szerelmemet. Hazamegyek, összepakolom a cuccaimat. Felveszem a telefont és jegyet foglaltatok, de csak a másnap reggeli gépre tudnak jegyet adni. Nagyot sóhajtok, majd nem törődve a vállammal úgy sem lesz, rá szükségem most már lemegyek gyakorolni, de csak addig bírok, amíg a fájdalom hagyja. Legalább a fájdalom eltereli a figyelmemet a történtekről és legalább nem a szívem fog megint fájni.
Este nem bírok aludni nagyon, fáj a vállam és már megint csak Sora-ra gondolok, nem tudom itt hagyni, de itt kell hagynom, hiszen nem szeret megmondta tisztán és érthetően, hogy nincs rám szüksége. Egész éjjel nem alszok semmit.
Másnap reggel felkelek, majd összeszedem a cuccaimat. Hívok egy taxit és kimegyek a reptérre. Leadom a csomagjaimat, amikor egy hangot hallok meg.
- Leon! – hallok egy ismerős hangot, majd megfordulok és látom, hogy Layla szalad felém. – Leon kérlek várj. – mondja, majd kicsit lihegve áll meg előttem.
- Mi az Layla mit szeretnél? – kérdezem tőle ridegen.
- Tényleg szereted Sora-t? – érdeklődik, mire csak mélyet sóhajtok.
- Azért megyek el, mert ő nem szeret így nincs mi a színpadhoz kössön. Amit meg Sofi-nak ígértem régebben meg már valóra váltottam. – mondom komolyan, majd rám néz és látom, hogy elmosolyodik.
- Sora szeret téged. – mondja, de csak annyit ér el, hogy felveszem az állarcomat.
- Kötve hiszem, mert ő maga mondta nekem, hogy nem szeret.
- De makacs egy fejed van, gondoltam, hogy erre szükségünk lesz. – előveszi a mobilját, majd lejátszik egy beszélgetést:
- Szereted igaz?
- Elmondhatatlanul. Teljesen belé zúgtam és annyira fáj, hogy elmegy.
- Akkor miért nem teszel, ellenne?
- Mert azt mondtam neki, hogy nem szeretem, ami hazugság, csak nagyon aggódok érte. Neki akarok jót. Nem akarom, hogy járjon mint te. Te is miattam sérültél meg és most ő is. nem akarom mindenkinek derékba törni a karrierjét. Ezért kell elengednem, hogy meggyógyuljon.
Ennyi volt a beszélgetés és kikapcsolja, mire csak kerek szemekkel nézek rá. Sora végig sírt a felvétel alatt, amire a szívem is összeszorult. Azt hiszi, hogy az én sérülésem miatta van és a Layla sérülése miatt is magát okolja.
- Érted már? – kérdezi, mire elrakja a telefonját.
- Merre van most Sora? – kérdezem tőle, mire elmosolyodik.
- Nálam úgy tudja, hogy el kellett mennem egy kicsit az apámhoz, de mondtam neki, hogy várjon meg, mert még beszélni akarok vele. – mondja, majd odanyújtja a slusszkulcsát. – Menjél nyugodtan én meg várom a csomagjaidat. – mondja kedvesen.
- Nagyon szépen köszönöm, majd meghálálom. – mondom neki, majd kiszaladok a kocsihoz és gyorsan száguldok Layla villájához. Bemegyek, majd Sora kijön a nappaliból. Gondolom azt hitte, hogy Layla vagyok. Egymás szemébe nézünk, mire látom, hogy meg van lepődve, de nem baj meg akarom vele beszélni a dolgokat, ezért bele is kezdek.
- Szeretsz Sora? Kérlek, őszintén válaszolj. – mondom neki és mélyen nézek a szemébe.
|
| oosakinana | 2010. 08. 30. 20:54:32 | #7400 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Sora-nak)
Látom a szemeibe, hogy meg van ijedve és nem tudja, most mit csináljon. Nem sokkal később felébred a sokkból.
- Ne haragudj Leon… - kér elnézést, de nem tudok rá haragudni. Valamiért a szívem nem engedi.
- Semmi baj, előfordul. Fellendítelek. – mondom neki, majd elkezdem lendíteni, de eléggé fáj a vállam, de próbálom nem mutatni. Fellököm a trapézomra. Megfogja, majd át is ugrik egy közelebbire, mire én is felmászok a sajátomra. Fáj a vállam, de nem mutatom. Jobban szólva nem akarom mutatni.
- Fáj a vállad? – kérdezi és ránézek. Mondjam meg neki vagy inkább ne? Inkább nem mondom el neki.
- Nem, dehogy.
- Nem tudsz hazudni nekem… hagy nézzem meg kérlek. – mondja nekem, mire meglepődök, de lemászok, nem hiszem, hogy tudnék most is így értelmesen gyakorolni. Mikor lemegyek szinte már ott is terem előttem és minden áron meg akarja nézni a vállamat, de ne hagyom neki. Kitartóbb, mint gondoltam, mert fél óra könyörgés után megadom magam és hagyom, hogy megnézze a vállamat.
- Huhh, mázli nem olyan komoly. Kicsit megrándult… nem ártana, ha pihentetnéd egy napot.
- De.. – mondanám neki, hogy felesleges, de nem hallgat végig, mert közbe vág.
- Nem szeretném, ha rosszabbodna. Már így is leégetted a talpad miattam. – ugyan már a talpammal kifoglalkozik? Látom, hogy szégyelli magát a történtek miatt. Úgy hiszem, hogy rendelnem kell egy hálót, hogy megnyugodjon. Mikor észreveszem, hogy elmenne, megfogom a kezét és finoman visszarántom, hogy ne hagyjon itt.
- Túl szigorú vagy magadhoz. Ezek apró sérülések, bármikor előfordulhatnak. – megszorítja a kezemet. Nem akarom elengedni bármeddig, tudnám fogni a kezét és valamiért olyan jól esik.
- Inkább te vagy túl engedékeny… - válaszolja, majd elengedi a kezemet és leül velem szembe a szemét figyelem. Észre se vette, hogy milyen gyönyörű szemei vannak. Felveti, hogy beszéljük meg, milyen ugrást szeretnék addig is pihenek és hasznosan telik a nap. Beleegyezek, mivel amúgy is meg kell valamikor beszélni.
- Arra gondoltam, hogy indulhatnánk két külön helyről. Az elején a dupla és a tripla szaltók látványosak, de nem elég a zsűrinek.
- Igen, ez több mint valószínű. Már én is gondolkodtam ezen. Mivel az egész szám nem haladhatja meg az 10 percet így takarékosan kell felhasználni az időnket. Osszuk föl 3 részre. A kezdés, a csúcspont majd a befejezés.
- Ez remek ötlet! – tapsolni kezd és elmosolyodik, ami egy halvány mosolyt az én arcomra is csal azért. Tetszik, mikor ilyen lelkes és boldog. – A középső résznek kell lennie az extrémnek… vessünk be egy szalagot. Egy vörös szalagot! Lehetne benne egy nagyon dinamikus pörgés. Egy páros pörgés, ahol összefonódva pörgünk, majd a végén szétválunk, egy megfogjuk a szalagot. – feláll, és úgy próbálja elmutogatni, hogy gondolta és már mindent beleadott a kezét, a lábát és érzem a szívét is, de amilyen hülye pózokba néha kerül, kénytelen vagyok kicsit felnevetni– Ne nevess ki! – rivall rám.
- Nem nevettem… - mosolygok rá, mire ő is elmosolyodik.
Az elmúlt órákban szövögetjük terveinket és próbálunk minél jobbat kihozni mind a ketten ebből az egészből, de csak a középrészt beszéltük meg tüzetesebben, hogy még is hogy lesz, mint lesz és még a végén egy kisebb gyakorlásra és rá tudom venni, ami nem tart sokáig, mert félti a vállamat.
***
Furcsa módon elég hamar eltelik a nap és méh jól is érzem magam. Sora olyan szinten jó kedvet tudott varázsolni, hogy többször nevettem, amit elég régen csináltam valljuk be. Vacsorára pizzát rendelünk, de Sora megígérte, hogy reggelre készít reggelit, amire kíváncsi leszek, hogy ki fogja jobban túlélni a konyha vagy Sora.
Vacsi után leülök, tv-z és egy francia adón éppen az Erotika fesztiválról magyarázni, amit érdemes végig hallgatni. Nagyon koncentrálok, hogy megértsem mit is akarnak mondani, mert mit ne mondjak, kicsit felejtetem, mióta itt vagyok, és nem használom annyira a nyelvet. Mondják, hogy csak a legjobbak indulnak rajta és már Sora-t is bejelentették, hogy menni fog ráadásul velem. Kikapcsolom, inkább nem akarom hallani a további pletykákat. Felállok és bemegyek a fürdőbe.
Mikor belépnék egy hangos sikítást hallok, mire hátra lépek egyet és szívem a torkomban dobog. Úgy megijedtem, azt se tudtam hirtelen, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Nem sokkal később észhez térek és rájövök, hogy Sora van bent.
- Ne haragudj Sora nem tudtam, hogy bent vagy! Tényleg… eszembe se jutna. De nem láttam semmit! – mondom neki őszintén, hiszen még azelőtt hátra léptem, hogy láthattam volna esetleg valamit.
- Öhm… tudom. Nincs semmi baj… csak… basszus ez olyan kellemetlen. – hallom, hogy az ajtónál lépked. Észbe kapok, hogy jobb lenne innen elhúzni a csíkot.
- Azt hiszem, én most fölmegyek, és odafent fürdök… rendben? – kérdezem tőle kedvesen és kicsit én is zavarban vagyok, de már megyek is fele.
Letusolok, de nem is tudom, mit csinálok, hiszen Sora jár a fejembe folyamatosan. Mikor lefekszek és felveszem a pizsamanacimat még akkor is csak ő rajta jár a fejem és képtelen vagyok elaludni. Egyszerűen nem jön álom a szememre. Nem tudok mit csinálni, csak forgolódok.
- Ááááhh! – hallom meg egyszer Sora sikítását, mire az ütő is meg áll bennem felpattanok és szaladok át hozzá.
- Sora! – berontok hozzá. Odamegyek és megfogom a két kezét. – Mi történt? – kérdezem tőle és félek, hogy valami történt, ami esetleg nem lenne jó senkinek.
- A szüleim… az igaziak… látom… ahogy… meg… meghalnak – mondja zokogva és a karijaim közé borul. Szorosan ölelem magamhoz. Egyik kezem a hátán a másik a derekán van és próbálok rá vigyázni, hogy ne legyen semmi baja és megnyugodjon.
- Sss, nyugodj meg. Itt vagyok. – suttogom neki, mire érzem, hogy szorosan bújik hozzám és mintha el akarna bújni bennem. Tovább ölelem, és kicsit simogatni kezdem a hátát, hogy megnyugodjon teljesen. Percek telnek, el mire megnyugszik és már csak szipogást lehet hallani tőle. Óvatosan lefektetem, majd mikor felállok és indulnék, kifele egy kezet érzek meg a csuklómnál.
- Maradj velem… kérlek. – mondja nekem, én meg csak lágyan elmosolyodok és visszaülök mellé.
- Addig maradok, amíg szeretnéd… aludj csak. – mondom halkan. Megfogja a kezemet és legközelebb már csak az egyenletes szuszogását hallom.
Még szerencse, hogy ilyen nagy az ágy. Befekszek mellé, de hogy ne ijedjen meg nem bújok a takaró alá. Amint lefekszek, oda bújik hozzám, majd a fejét a mellkasomra helyezi. Elmosolyodok, majd kicsit elkezdem cirógatni, majd magamhoz ölelem és lassan most már békésen elalszok.
~*~
Másnap reggel mikor felkelek, Sora még mindig rajtam fekszik. Gondolom az éjszaka kicsit lefárasztotta.
Elkezdem kicsit simogatni. Érzem, hogy kezd ébredezni. Kinyitja a szemét, majd kicsit riadtan ül fel.
- Ne haragudj… - mondja és folytatná is, de nem engedem neki, mert felülök és az ujjaimat az ajkaira teszem.
- Nincs semmi baj. Ne szabadkozz. Megértem, hogy szükséged volt most valaki. – mondom kedvesen, majd egy puszit adok a homlokára, ami csak meglepi, bár engem is. felállok, majd átmegyek a szobámba és felöltözök. A vállam még kicsit fáj, de nem vészes. Gyakorolni viszont kell. Jut eszembe hálót kell rendelnem. Felveszem a telefont és a legjobb szolgáltató céget hívom, hogy minél hamarabb hozzanak nekem hálót.
Akkor ez is elintézve. Ma estére már lesz is. lemegyek és lent Sora látványa fogad, amint a konyhában tevékenykedik. Neki támaszkodok a falnak és csak figyelem, ahogy dolgozik és próbál kiigazodni. Mikor észrevesz, rám néz és elvörösödik.
- Jól van, na, nem mindenki ismeri ki magát annyira a konyhádban. Amúgy meg ahelyett, hogy csak ott állsz és figyelsz, segíthetnél is, mert így holnap utánra sem leszek kész. – mondja nekem, mire csak felnevetek, majd odamegyek és segítek neki.
Látom, hogy az egyik polcról nem tud levenni egy tálat. Odamegyek a háta mögé, majd megint neki simulok. Leveszem, majd megfordul és mosolyogva néz rám.
- Köszi. Pont ez kell. – mondja kedvesen, mire csak mosolyogok.
- Tudom. Ezért vettem le neked. – válaszolom, majd tovább készítjük a reggelit, ami most csak egy kis szendvics akar lenni.
Reggeli után. Megyünk gyakorolni. Átöltözök az öltözőbe, majd bemegyek és nyújtok egy kicsit, majd felmegyek a trapézra és elkezdek ugrálni, de a vállam kicsit még is fáj. Annyi kell. Látom Sora is bemelegít. Végig követtem a szememmel, majd feljön és rám néz.
- Vállad, hogy van? – érdeklődik, mire csak elmosolyodok.
- Mutassam inkább? – kérdezem, mire csak megkönnyebbülten sóhajt.
Elrugaszkodunk mind a ketten és a megbeszélés nélkül elkezdjük csinálnia tegnap megbeszélt középső részt nagyon jól sikerül és többször megtudjuk csinálni. Gyönyörűen ugrik, szinte el vagyok ámulva tőle. Eddig még soha nem vettem észre, hogy milyen kecsesen is mozog. Sokat változott mióta megismertem. Sokkal lágyabb és nőiesebb a mozgása. Jó hatással volt rá Layla.
~*~
Már lassan estefelé jár az idő a vállamban az óta egyre erősödött a fájdalom. Hát igen a megerőltetés. Gondolom Sora is észrevette, mert rám szól.
- Leon elég lesz ennyi. – mondja, majd rám néz. – én még gyakorlok egy kicsit, de te menjél, pihentesd a vállad. – mondja, és nem is tiltakozom, mert tényleg fáj a vállam.
- Rendben, de csak óvatosan. Nem sokára hozzák a hálót és onnantól kezdve eshetsz nyugodtan, de addig nem szeretném, ha kitörnéd a nyakad. – mondom neki komolyan, majd bemegyek az öltözőbe és az ajtóból figyelem, hogy mit csinál, hogy ha bármi van, akkor tudjak neki segíteni. Szerencsére nem történik semmi. Beljebb megyek és elkezdek vetkőzni. Teljesen meztelenül állok az öltözőbe, mire Sora benyit és be is jön, majd mikor meglát Ádám köztűmben, kerekre nyílnak a szemei, de nekem is. le vagyunk fagyva mind a ketten és csak nézzük egymást. Egy idő után Sora hamarabb feleszmél miután végig nézett rajtam.
- Öhm…. Ne haragudj. Bocsi. – szalad ki szinte az öltözőből rák vörösen.
Én még mindig csak ott állok és nézek, ki a fejemből nem tudom hova tenni a dolgokat. Felöltözök, majd csengetnek is.
Ajtót nyitok és meghozták a hálót. Beirányítom őket. Felszerelik. Kifizetem őket, ami nem kerül, hű de kevésbe, de hát kitelik. Miután elmennek, bemegyek a házba, de Sora-t sehol nem látom. Megszomjaztam, ezért bemegyek a konyhába és nyitok ki vele egy kis üdítőt, mire Sora-val találom szembe magam, aki rám nézve még mindig rák vörösre pirul el. Mikor már menne is elfele. Meg fogom a kezét.
- Várj, kérlek. – szólok neki, mire csak meglepődve néz rám, de megfogja ő is a kezemet. Leteszem az inni valót. Közelebb lépek hozzá, és majd csak akkor állok meg, mikor már egymás előtt vagyok pár milliméterre. Közelebb hajolok hozzá annyira, hogy mát szinte a bőrömön érzem a leheletét, de ő is az enyémet. Még közelebb hajolok hozzá, majd lágyan és gyengéden megcsókolom. Nem veszem, vissza ajkaimat kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő lépése. Ez szükséges ahhoz, hogy nyerjünk az erotika fesztiválon és azt hiszem, most már bemerem vallani, hogy szeretem. Vajon ő is bemeri vallani és visszacsókol?
|
| oosakinana | 2010. 08. 29. 21:33:35 | #7359 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Sora-nak)
Folyamatosan csak gyakorlok és semmi mást nem csinálok, agyon hajtom magamat, ahogy mindig is tettem. Az órára nézek és már lassan este 8 van. Leszállok, majd lemegyek és elkezdek törölközni, mivel eléggé leizzadtam. Bemegyek a házba, hogy megnézzem mi a helyzet, és látom, hogy megjött Sora.
- Csakhogy megérkeztél… már 8 óra – mondom neki, mikor belépek az ajtón, majd rám néz és látom, hogy kicsit megnéz.. – Megmutatom a szobád. Gyere utánam. A bőröndjeidet hagyd csak itt, majd felvitetem. Nem örülnék, ha meghúzódna valamit… még a miatt is fájhatna a fejem. – mondom neki, majd elindulok a lépcső felé..
- Rendben. – követ, majd egyszer elhaladunk egy kép mellett, ami igazán fontos nekem nem nézek hátra, de hallom, hogy kicsit kuncog. Nem mondok semmit. Nem akarok.
- Ez lesz a te szobád… - kinyitom az ajtót neki, majd bemegy és körbe néz. – Ez a vendégszoba, ezért olyan amilyen.
- Ez nagyon szép. Köszönöm.
- Az én szobám a tiéd mellett van. Lehetőleg ne kelts föl az éjszaka közepén, ha van valami gondod.
- Nem is számítottam a segítségedre…
Elhúzom a számat, pedig nyugodtan zavarhatna. Örülnék neki, de hát mit tehetnék. Ott hagyom és lemegyek kajálni egy kicsit. Nem sokkal később Sora is megjelenik.
- Csak nem éhes vagy? – kérdezem, de nem nézek rá. Bár ilyen hülye kérdést is csak én tehetek fel.
- Éhesnek éhes vagyok… csak nem itt. Látom rajtad, hogy undorodva viselsz el engem. – mondja, mire megy az ajtó fele. Még is hova akar menni, már este van. El fog tévedni.
- Hová mész? Ha nem látnád már besötétedett.
- Sétálni! – emeli fel a hangját, majd mielőtt kimenne, visszaszól. – Leon… én sosem leszek olyan, mint Sofi. Ezzel együtt kell elfogadnom engem. Bármennyire is szeretnék, nem tudok olyan lenni, mint ő. Ne kívánj olyat tőlem, ami legbelül neked is fáj.
Mondja nekem, majd ott hagy. Utána szólok, de csak az ajtónak beszélek. Gyűlölöm, mikor a húgomhoz hasonlítja magát. Tudom nem ő. Sofi a húgom, viszont Sora nem. Ő valahogy több, csak nem tudom, hogy miért és miért van ez. Akarom-e vagy sem, de a fesztivál. Nagyot sóhajtok, majd utána megyek és elkezdem keresni, hogy még is merre van.
Nem sokkal később meg találom, majd odamegyek hozzá.
- Csak nem gondoltad, hogy hagylak az utcán éjszakázni? – megyek oda hozzá.
- Hagyj békén… - mondja, majd befordul a pad felé. Megrázom a fejemet.
- Ne viselkedj már ilyen gyerekesen… gyere haza. – mondom kedvesen és csak őt figyelem.
- Nem megyek. – makacs. Gondolom magamban, majd felveszem, a karjaimba elindulok vele haza, de szorosan ölelem magamhoz, hogy ne ejtsem le. - Ha ezt fogod csinálni, elképzelhető, hogy egy ágyban alszunk. – mondom neki, ami nem is lenne olyan rossz ötlet. Legalább hátha el tudnám dönteni magamban mit is érzek.
- Tegyél le, légy szíves! – elkezd kapálózni és izegni mozogni, de nem hat meg tovább sétálok vele. 10 perc után abba hagyja és már végre nyugodtabban bújik ő is hozzám, mire a szívem kicsit hevesebben kezd el verni. Nem tudom, mit csináljak vele. Lenézek rá és látom, hogy kezd álmosodni, majd szól még egy utolsót.. – Leon… tegyél le…. – mondja halkan, majd elalszik. Elmosolyodok, majd tovább viszem a házba. Bezárkolok, majd felviszem, Sora-t az emeletre megállok, és az ajtókat bámulom, hogy hova is vigyem. Végül úgy vagyok vele. Jobb lenne, ha még nem ijesztek rá. Beviszem, majd lefektetem és be is takarom, majd nem tudom miért, de odahajolok hozzá és egy lágy puszit adok a homlokára. Kimegy, majd átmegyek magamhoz. Letusolok, majd befekszek az ágyba, de nem bírok elaludni. Csak Sora jár a fejembe meg, ahogy a karjaimban cipelem. Elég sokáig forgolódok, majd, majd végül nagy nehezen elalszok.
~*~
Másnap reggel arra kelek, hogy a konyhából nagy csörömpölés lesz. Kiszállok az ágyból, majd félmeztelenül, ahogy aludtam úgy sietek le. Bemegyek és Sora-t látom, ahogy a földön ül és maga körül meg a szétfojt kaja. Odamegyek hozzá nem foglalkozva, hogy a forró kaja kicsit égeti a talpamat.
- Minden rendben van nem ütötted meg magad? – kérdezem tőle a tegnap esti hangnemben, mire látom, hogy kicsit meglepődik.
- I… Igen. – mondja akadozva, majd felveszem a karjaimba, hogy ne legyen baja és leültetem egy székre.
- Maradj, itt készítek mindjárt egy kis kaját neked. – mondom neki, majd nem hagyom, hogy válaszoljon. A konyhába megyek, majd kiveszek pár tojást és készítek neki tükörtojást, majd tányérra teszem ízlésesen meg ízesítem, majd odaadom neki.
- Tessék. Jó étvágyat. – mondom neki, majd visszamegyek és feltakarítom a koszt, amit okozott.
- Leon hagyd, megcsinálom én. Elvégre én csináltam. – mondja nekem, mire ránézek.
- Egyél nyugodtan. – mondom, majd tovább folytatom a takarítást. Mikor végzek a talpam is eléggé megsínylette a dolgot, de nem érdekel. Felmegyek a szobámba, majd elkezdek öltözni és a gyakorlós ruhámat veszem fel, majd megnézem a lábam és Sora. Kopogás után, pont akkor nyit be és meglátja.
- Leon. A lábad. – mondja, majd odajön hozzám. – Hol tartod az elsősegély dobozkádat? – kérdezi, mire végig őt figyelem.
- Bent a fürdőbe, de hagyd nincs semmi komoly baja. – mondom, csak az árnyékának. Bemegyek a fürdőbe és látom, hogy nem igazán éri el a dobozt. Odamegyek a háta mögé és kicsit neki simulva nyúlok fel a dobozért és veszem le neki, majd megfordul, és egymás szemébe nézünk mélyen. Csak őt figyelem és látom, hogy el van pirulva. Tekintetem mélyen a szemébe fúrom, majd finoman végig simítok a karján, amire meglepő, de nem húzódik el. Őt figyelem még mindig és a karját simogatom. Teljesen meg vagyok babonázva és nem tudom, mit csinálok, és mit akarok, csak teszem, amit jónak érzek.
- Le… Leon. – mondja halkan a nevemet és érzem, hogy kicsit megrettent tőlem, de valami mást is látok a szemébe, de nem tudom pontosan, hogy mit.
- Öööhm… tessék itt a doboz. – mondom kicsit észhez térve, majd bemegyek a szobába és leülök az ágyra. Kijön utánam, majd leül mellém és a talpamra tesz egy kicsi kötést. Olyan puha a bőre és az érintései is kellemesen jól esik. Mikor végez ránézek.
- Köszönöm. – ránézek és egy bájos mosolyt küld felém, amit mindig is lehet látni a színpadnál is. – Mit szólnál hozzá, ha ma csak gyakorolnánk, hogy jobb legyen az összhang utána meg estefelé, vagy dél után megbeszélnénk, hogy milyen gyakorlatot adjunk elő? – nézek rá és várom, hogy mit fog mondani, remélem, bele fog menni, mert ettől jobb ötletem nincs. Ez a kettőnk ugrása kettőnknek kell megcsinálni.
- Rendben. – mondja végül, amire kicsit megkönnyebbülök. Lemegyünk, majd átmegyek a gyakorló terembe, mert Sora-nak még át kell öltöznie. Bemegyek és egy kis nyújtás után megyek fel a trapézra, közben gondolkozok. Itt az a gond, hogy mivel nincs védő háló, és nem lehet hiba. A lemenéshez van egy kis szőnyeg, de az akkor sem a legjobb esésnek. Nem sokkal később megjelenik Sora is. nem szólunk egymáshoz. Nyújt egy kicsit ő is, majd feljön a trapézra és elkezdünk ugrálni és szinte táncolunk a levegőbe. Nem is kellenek szavak, hogy megértsük egymást és tudjuk, mit akar a másik. Egymás után csináljuk a mutatványokat, majd egyszer Sora rosszul engedi el a trapézt és látom, hogy fog tudni semmit sem elkapni.
- Sora. – kiabálom, majd odalendülök, majd leereszkedek és csak a lábfejemmel tartom magam, majd megfogom a kezét, de egy kicsit kiugrik az én vállam, de megtartom. Kisebb fájdalmat érzek, de nem mutatom ki csak Sora-t figyelem, aki riadtan néz felém…
|
| oosakinana | 2010. 08. 28. 20:15:40 | #7312 |
Karakter: Leon Oswald
Megjegyzés: (Sora-nak)
Az Angyalok tánca óta teljesen máshogy vélekedek Sora-ról. Olyan mintha a hugom lenne. Ugyan olyan vágyakkal, csak más kinézettel és teljesen nem hasonlít rám.
Tegnap Kalos behívatott, hogy beszéljünk egy két dologról és akkor mondta, hogy most fogják megrendezni az Erotika fesztivált, amit kicsit nehéz feldolgoznom, hogy pont Sora-val kell mennem, hiszen kicsit magam se tudom tényleg hányadán állok vele. Kezdek kicsit össze zavarodni.
Most is éppen nála vagyok és Sora-t várju, aki szokásához híven persze, hogy késik és már kezd az idegem a plafonon lenni. Végre kopogás és megérkezik.
- Lehetnél kicsit gyorsabb is Sora! Megőszülök, mire ideérsz! – mondja Kalos komolyan, amivel egyetértek, de nem mondok semmit.
- Elnézést, de a szállóból jöttem és…
- Ülj le! – mondja neki a szavaiba vágva, mire leül velem szembe, de csak a hideg tekintetemmel találja szembe magát. – Ebben az évben először rendezik meg az Erotika Fesztiválját.
- Az Erotika Fesztiválját? Még nem hallottam róla.
- Igen, mert ez az első. Hasonló, mint a Cirkusz Fesztivál, de itt megszabott keretek között kell kidolgozni a mutatványt. A lényeg, hogy a párok minél szenvedélyesebb illetve erotikusabb előadással készüljenek. A versenyen ti ketten fogtok elindulni, ne kelljen csalódnom bennetek. 3 és fél hét áll a rendelkezésetekre. Elmehettek.
Az utolsó mondatára felállunk és elmegyünk. Csendben megyünk egymás mellett, mire csak egyszer megszakítja a csendet.
- Te tudtál erről? Nekem úgy tűnik, hogy igen… Miért nem szóltál nekem is.
- Csak tegnap értesültem róla. Kalos mondta, hogy ne szóljak… - válaszolom kicsit kimérten és vigyázok a szóhasználatomra.
- Dühös vagy? – kérdezi, és rideg szemeimbe néz, amiből gondolom, próbál leolvasni valamit, de nem láthat rajta semmit, mert az állarcom visszatért és semmit nem lehet olyankor leolvasni rólam.
- Nem erről van szó. Csak… láttalak a Cirkuszfesztiválon. Nem tudom, elbírod e terhet, ami egy ilyen fesztivállal jár. Te is tudod, hogy ott más körökben forgunk, mint itthon. Az emberek megpróbálnak mindennel ártani egymásnak, ez alól mi sem vagyunk kivételek. – mondom neki szomorkásan, hiszen az a fesztivál a húgom akaratának az ellenkezője és nem tudom, hogy mi lesz.
- Nézd Leon… - elém áll, mire megállok, és a szemembe néz mélyen. – Azok után, amin keresztül mentünk, én nem kételkedek a teljesítményükben. Annyi mindent átéltünk már, miért ne sikerülne? Vagy talán nem bízol meg bennem?
Elfordítom a fejemet, majd kikerülöm és tovább megyek, majd még visszaszólok neki.
- Találkozzunk a gyakorló teremben 5 perc múlva. Meglátjuk, ott mit fogsz gondolni.
- Rendben… - mondja, majd egyből megyek átöltözni kedvenc dresszemet, veszem fel és a hajamat szokásosan nem kötöm, össze bemegyek és elkezdek nyújtani. Nem sokkal később hallom, hogy nyílik az ajtó és Sora lépbe rajta.
- Mindenkit kiűztél innen? – kérdezi, de nem nézek, rá még mindig inkább nyújtok, azzal többet érünk mind a ketten..
- Maguktól mentek el…
- Hát persze. – mondja és hallom a hangján, hogy mosolyog na mindegy. Nagyot sóhajtok, majd feltesz egy kérdést. – Leon… mit értettél azon, hogy mit fogok gondolni majd ezek után? – áll velem szembe.
Fogom magam és a falnak nyomom, majd szinte az arcába bújok és kicsit átváltozok, de ahogy látom le van döbbenve, hogy észrevegye. A combját kezdem el finoman simogatni, majd a nyakához hajolok, és lágy csókot lehelek rá. Érzem, hogy szívem majd kiugrik a helyéről és egyre jobban kívánom őt. Nem sokáig fogom bírni, hogy ne csókoljam, de ahogy gondoltam tényleg leállít.
- Mit csinálsz? – eltol magától, mire csak a szemébe nézek
- Képes lennél elviselni az érintéseim? Készen állsz te erre? A szenvedélynek csak úgy áramlania kéne belőlünk. Szinte össze kéne olvadnunk a gyönyörtől és tűztől… ez még nekem is nehezemre esik. Nem azért, mert nem vagy tökéletes partner. Hanem azért, mert hiányzik belőlünk valami… valami fontos. Tudod, hogy mi az ugye?
Nézek rá és látom, hogy lassan leesik neki a dolog végre és felfogja, hogy mire is megy kis a játék.
- Nem tudom, mennyire állok készen vagy mennyire nem. Én csak azt tudom, hogy akarom ezt a versenyt! A kérdés, hogy te mennyire szeretnéd…
- Szeretném. Én csak miattad… nem érdekes. Inkább találjuk ki a mutatványt – mondom komolyan, majd két szökkenéssel már a trapézon is vagyok.
Egy kis bemelegítéssel kezdünk, hogy egymásra hangolódjuk. Egy kicsit elgondolkodok, de azért oda tudok figyelni ellenben Sora nem. Leesik a hálóba, mire a trapézról lenézek rá.
- Sora. Kapd össze magad és idekoncentrálj, ne ábrándozz. – mondom komolyan, majd visszamászik és tovább gyakorlunk, de csak nem akar figyelni. Rendben akkor keményítsünk.
- Ha nem kapod össze magad, akkor May-jel fogok menni a fesztiválra és nem lesz választásod. – mondom komolyan, mire egy kisebb dühös tekintettel néz rám. Ez az ezt akartam. – Figyelj. Úgy fogjuk csinálni, hogy szaltózgatunk egymást keresztezve, majd amikor szólok, egy magasabb trapézról leszaltózol hozzám, ahol elkaplak. – mondom komolyan, majd elkezdjük csinálni a gyakorlatot. Az eleje még megy is. mikor szólok neki, hogy jöjjön egy feljebb álló trapézra megy, majd elkezd szaltózni felém, de ahogy látom egy kicsit fél és inkább a alját fogja meg és nem a kezemet. Elegem lesz a dologból. Lemegyek, mire Sora-t hallom meg.
- Most hova mész? – kiált utánam.
- Szerinted hova? Beszélek Kalos-szal meg May-jel. Ha képtelen vagy még hozzám is érni, akkor nem tudok veled mit csinálni. Elegem van. – mondom, de egy percre sem fordulok meg, majd felöltözök, és már megyek is megkeresni May-t.
- May. Gyere velem most azonnal. – mondom komolyan, mire rám néz.
- Még is mi a francnak? – kérdezi, mire szúrós szemekkel rá nézek.
- Ha akarsz velem szerepelni, akkor velem jössz, ha nem akkor itt maradsz. – mondom, majd elindulok, mire okos kutyus képpen követ. Bemegyünk Kalos-hoz.
- Kalos May-jel fogok elmenni a fesztiválra. – jelentem ki neki, mire Sora is beront.
- Nem engedem át a helyemet May-nek én vagyok a színpad sztárja. – mondja Sora és kicsit liheg.
- Mi a bajod Leon? – érdeklődik.
- Egyszerű. Sora fél tőlem. – mondom komolyan.
- Ez nem igaz. – mondja Sora, mire rá nézek, és pár lépést hátrál.
- Még hogy nem. – mondom neki, majd Kalosra nézek. – May sokkal jobb lenne ő nem fél tőlem és még érzelmet is ki tudunk csiholni egymás között. – mondom komolyan, mire odamegyek May-hez, majd megcsókolom, aki egyből viszonozza és a kezeit a tarkómra teszi. Pár percig csókolózunk, majd Kalos-ra nézek. – Látod? Sora fél az érintésemtől. – mondom neki.
- Ne haragudj Leon, de akkor meg kell tanítanod Sora-t, hogy ne féljen tőled, ugyan is vele fogsz menni. – mondja komolyan, mire kicsit dühös leszek, Sora arcán meg egy győzedelmes mosoly jelenik meg.
- Sora te meg oda fogsz költözni Leon-hoz és meg tanulsz bírni benne és elviselni zaz érintését.
- De Kalos… - ellenkezne, mire nekem húzódik kicsi mosoly az arcomra.
- Nincs semmi, de Sora. Pakolj össze és menjél a szobád meg oda lesz adva egy kezdőnek. Mia-hoz, Anna-hoz és Shara-hoz nem mehetsz, ha még is megtudod, hogy otthagytad Leon-t, akkor tényleg May fog menni helyetted és nem fog érdekelni, hogy te vagy a színpad sztárja. – mondja komolyan, mire kettőnkre néz.
- Felfogtátok? – mondja ellent mondást nem tűrő hangon.
- Igen. – mondjuk egyszerre, majd kimegyünk és indulnék a házamba, hogy kipihenjem a mai napot, vagy is gyakoroljak, mire Sora utánam szól.
- Még is merre laksz? Azt elárulod? – mondja, mire megfordulok. Odanyújtok neki egy papírt, amin rajta van.
- Ida gyere. Tessék itt a kulcs másolata, mert a gyakorló terembe leszek. – mondom neki, majd otthagyom és hazaindulok a kocsimmal. Beparkolok, majd bemegyek és levetkőzök, majd bemegyek a gyakorlóba, majd felveszem a nadrágomat, majd elkezdek gyakorolni, közben nem is figyelek semmire és senkire, csak a trapézok és a húgom emléke…
|
|
