|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Meera | 2010. 06. 02. 16:25:13 | #5274 |
Karakter: Senton Hauron
Lefekszem aludni, a kutyákat lent hagyom, rájuk parancsoltam még a múltkor, hogy ne kezdjék meg Kaijit, azt majd én fogom megtenni, idővel. Az inget ledobom, otthagyom a földön, fekete melegítő nadrágomat felkapva fekszek le, s alszom el szinte rögtön.
***
Valaki azonban, ahogy alszom, megérinti a felkaromat, mintha ébreszteni akarna. Első reakcióm az, hogy felpattanok, és már ütnék is az arca felé, de az illető olyan jelentéktelenül kismérettel rendelkezik, hogy szimplán berogyasztva lábait elkerüli a koponyarengető ütést.
Felkapom a drága éjjeliszekrényen heverő lámpát, és a fekete árny felé hajítom, de ez kikerüli, végül magát a szekrényt hajítom felé, s ennyi időbe telik az is, hogy a párnám alól kikapjam a tőrt, amit még Renotól kaptam. Jól irányzott dobással a szíve felé hajítom, de egy valahonnan előkerített vázával blokkolja, majd mikor eltervezem, hogy halálra fogom rugdosni, hideg fémet érzek meg a torkomon.
- Mr. Senton, felesleges az ellenállás – mély, öreg hang, de engem az zavar a legjobban, hogy majd másfél fejjel nagyobb vagyok nála, és ilyen simán levert... - A széles vállak és a sok izom van, mikor akadályozza az embert.
Kiköpök.
Lefelé irányít, a kutyáimat elaltatta, mire felmorranok. Finoman előrelök, ekkor Kaiji jelenik meg az ajtóban. Remek, már csak az idióta jelenléted kellett a még nagyobb szarhoz.
Le kellett mennünk a nappaliba, és a lámpát is felkapcsoltatta a sráccal, aki furcsán engedelmeskedett az idegen férfinek, aki talán az ötvenes éveit taposhatja. Ingerülten kattog az agyam valamiféle megoldáson, habár az öregen úgy látszott, hogy tényleg valamit konkrétan meg akar beszélni. Fagyos arcot veszek fel, semmit nem mutatok ki.
Kaiji lazán felül az egyik pultra, semmiféle félelme nincs, érdeklődve mered ránk. Szép látvány, ahogy ott üldögél, de nem most kellene ezen fantáziálnom. Szúrós szemekkel próbálom a tudtára adni, hogy menjen ki, ha kinyitja a bejárati ajtót, nyert ügyünk van.
- Az egész háztartása alszik, és csak reggelre ébrednek fel. Ne vegye magára Senton úr, csupán mi vagyunk túl jól képzettek.
- Meg a jó édes anyját – morgom vissza neki, de inkább csak magamnak. - Ez engem nem izgat, azért ülök a társaságában, mert féltem az agyam, de három perc múlva lerúgom a veséjét akár így, akár úgy. Bal karomat odaszorítom az oldalamhoz, hogy ne lássa a tetoválásomat.
Mocskos szatír.
Leültet, hogy valahogy egy szintben legyünk, de így is fél fejnyivel magasabb vagyok nála. Kis pocok, úgy fogok rád taposni, hogy nyikkanásra sem lesz időd.
- Nem érdeke egyikünknek sem, az agyvelő kiloccsantást sem szeretném demonstrálni, de ha kopogok, úgy is elhajtott volna. Ismeretem Önt, a legnagyobb bűnszövetkezet feje volt az apja.
- Akkor marhára nem ismer.
- Nem. Akkor maga nem ismeri az apját – mondja bölcsen, hátamon az összes izom megfeszül, de mással nem jelzem, hogy bekaphatja a kurvára nagy...
Tekintetünk összefeszül, de inkább a vállaim mögött pislog rám sunyin, hogy ne tudjak teljes ütést bevinni, ha esetleg gyorsabb lennék mint ő. Az én kék szemem elsötétül, az övé kivilágosodik a szórakozástól.
- Nem magam miatt jöttem. Kajiji, gondoltam beugrom érte.
- Nem vagyok magának senkije uram – szól bele immár az escort is. Ez sosem tudja, mikor fogja be a pofáját? - Nagyon szeretném, ha elmenne, és megnézné, odakint vagyunk-e.
Mozdulok, lövés durran, elhajolok, és a párszékkel nekiszegezem az öreget a falnak, de akkor is a kölyköt vizslatja. Perverzkém, nagyon rossz helyre jöttél. Erősebben megnyomom a széket, így mélyen a hátába vájódik a fa. Az asztalt beterítette a kék festék, én pedig számítottam erre a trükkre. Tényleg tárgyalni jött, de ez esetben a kölyökről van szó, és abban nincs kímélet.
- Nos, az ominózus három perc után kvázi berobban a csinos bomba a segge alatt, tehát inkább ne öljön meg. Játszhatjuk azt, hogy nem hisz nekem, de mindjárt kiderül az igazság. Örülök, hogy végig hallgat – zárja le a témát felsőbbrendűen, mire felhúzom az orromat, akaratlanul. - Szeretnék egy jövedelmező üzletet ajánlani Önnek.
- Mennyire jövedelmező üzletet tudna nekem ajánlani?
- Annyira, hogy eltarthassa az egyetlen unokám. Nos, a székre leülnék, és megbeszélhetnénk igazi japán udvariassággal.
Lent a pincében robban valami, a kutyák kótyagosan bár, de vicsorítva jönnek le a lépcsőn, Brutus fogai között ott van a sétapálcám, ami fekete fényével baljóslatúan csillan fel a lámpafényben.
***
Az öreg pofázik, jó sokáig, követni tudom követni, de nem értem, mi ez a hirtelen követelőzés Kaiji körül. Az escortot el akarja vinni, vagy nálam akarja úgymond „altatni”. A külföldi üzletlehetőségek említésénél viszont igen erősen elgondolkozom az ügyön. Tény, hogy jobbára egész Japán az én hatásköröm alatt van, de tovább nem tudok nyúlni.
Ezzel az ütőkártyával érkezett ide az öreg.
Rafinált egy tata, az egyszer biztos.
- Ha Kaijit kidobná az utcára, akkor hozzám jöhet, a birtokomra, Olaszországba.
- Nem! Nem megyek sehova magával! - visít fel a kölyök, de egy pillantásomtól rögtön visszább vesz szeszélyes viselkedéséből. A buzik melegágya, Olaszország.
Heh.
Mi is a gúnyneve Velencének... „Európa kurvája”.
Találó.
- Miért most érdeklődik ennyire Kaiji iránt? Tudtommal minden pillanatban kimenthette volna a gyalázatos escort láncból, de nem tette. Seggében volt a keze? - vettem kissé élcelődőre a mondanivalómat, ujjaimat sátor módjára összeillesztettem, a fölül figyeltem reakcióit.
- Egy üzletember elfoglalt – emeli fel ujját figyelmeztetőn. A pálcával az álla alá nyúlok, és élvezem Kaiji éhes pillantását. Látom, ő se komálja az ipsét.
- Valóban? Annyira, hogy egyetlen unokáját ott hagyja a fertőben fetrengeni?
- Maga is tudhatná, hogy a hatalom sokrétű.
- A rejtélyes beszédét én megfejtem, de attól tartok Kaiji nem érti a kódolt üzeneteit. Szívesen meghallgatná ő is, hiszen róla van szó – villan a szemem, az öreg eltolja a pálcát egy nyugodt mozdulattal.
- Felajánlottam egy kecsegtető ajánlatot, és Ön, Senton Hauron elutasítja?
- Egy szóval sem mondtam ilyesmit – felelem, és érzem, hogy Kaiji dühödten, s kétségbeesve pillant rám kéken izzó szemeivel.
- Na látja. A hatalom mindenre képes.
- De Kaiji marad – oldalamról helyeslő mozgolódás támad.
- Emelje fel a bal karját Senton úr, és mutassa meg az unokámnak, mije is van Önnek – búgja titokzatosan, és én morogva meredek rá.
Francba.
Kaiji nem sokat teketóriázik, minden félelem nélkül fogja meg ujjaival a felkaromat, és emeli fel az izmos végtagot. Csodálkozva, és némileg értetlenül mered a sárkányra, ami pont a kezem alatt tekereg, és szinte felfalja a vállamat.
- Pont, mint az apjáé.
- Kussoljon - eresztem le a karomat, habár Kaiji hideg ujjai bizseregtetik a bőrömet, amit roppantmód élvezek, de most nincs idő rá.
|
| Meera | 2010. 05. 21. 21:09:59 | #5102 |
Karakter: Senton Hauron
Miután lerendezem a rendőrséget, kimagyarázom magunkat, megfordulok a kiabálásra, és látom, hogy Kaiji elutasítja a mentősök segítségét. Visszanézek a rendőrre, aki feltesz még pár kérdést, és elsétál dolgát végezve, de a hátam mögött megérzem valaki sunnyogását.
Gyere csak.
Kiragadja a kezemből a sétapálcám, ami jó húzás volt, ugyanis sántítok mint állat, sikerül a bokámat és a térdemet tönkrevágni az esésben, és mindezt miatta. Hálátlan kis féreg...
Elkezd püfölni, ütlegelni, hátha attól aggódó kis lelke könnyebb lesz...
Meg az édes kurva nagy fityfenét.
Lelök a földre, és magamban megjegyzem, hogy lám, mégis szeret felül lenni. A fele sem tréfa, amikor a torkomnak szorítja a pálcát, és kéken villámló szemeivel gyilkosan mered rám. Vicsorít, mint egy rémesen rossz kutya, fehér fogai izzanak a sötétben. Teljesen beindult, a tegnapi alázatosság úgy reppent el, mint ez a kis klub.
- Te utolsó aljadék! Te nyomorult korcs! Te emberi szemétdarab! - ordít, visít, szerencse, hogy a körmeit elbénázta valahol, mert különben kicsapta volna a szemeimet.
Kis escort.
- Higgadj le, bocs, hogy nem hagytalak porrá hamvadni, most pedig szállj le rólam – utasítom tisztán, de már türelmem végén. Mit képzel magáról ez a hálátlan suhanc... - Kölyök, nem mondom még egyszer.
- Dögölj meg! - az istenért nem mozdul meg, de én nem óhajtok itt feküdni.
Be fogok keményíteni, és sírni fog.
És én élvezni fogom.
- Rajta vagyok, amint látod. Nos, vagy eltakarodsz, vagy beverem a fejed – közlöm vele, majd elkapom ében tincseit, jól megmarkolom, és közben lerántom magam mellé. Elkapom a csapkolódó, karmos kezeit, összeszorítom a csuklóit, és kegyetlen módon felrántom egyenes állásba. Lököm magam előtt, dühösen morranok a fülébe, és ingerülten indulok meg vele így a felkelő nap fényével kísérve.
- Hálásnak kellene lenned, hogy a kis buzeráns haverjaidat kihajtattam a gyújtogatás előtt, kölyök – köpöm szinte fülébe a szavakat, rángása kissé alább hagy.
- De nem jutott ki mindenki!
- Francokat nem – taszítom meg erősen, mire térdre esik, de újra felrántom, nem hagyom, hogy fetrengjen, saját magát sajnáltatva. Sőt, egy kis sebet sem engedek ejteni rajta, mert a kis drága vérzékeny...
Hogy oda ne rohanjak.
- Érzem! - kétkedés, és már a gyűlölet beszél belőle.
- Egy escort nem érez semmit, és ha nem fogod be a pofád...
- Akkor vajon mi lesz?! - hisztérikusan cseng a hangja, amit gyorsan megoldok. A legközelebbi ház falához kenem törékeny testét, és hátulról teljesen nekisimulok, belepasszírozva a téglák közé. Lehet, hogy őfensége pehelysúlyú, de én nem.
- Ahh – nyögi, de inkább a fájdalom az, ami kipréselte magát szájából. Görcsösen rángatózna a kezeim ellen, de ez is egyre csökken.
- Ez tetszik mi? Élvezed, hm? - suttogom vészesen hidegen, és közömbösen a fülébe. Szinte megfagy a levegő szavaim nyomán, érezhetően fokokkal hűl le a levegő. Térdem a lábai közé nyomom hátulról, és haját megragadva hátrarántom a fejét.
- Tisztába tegyelek a dolgokkal, vagy egy drogériában vegyek neked pelenkát, kölyök? - ordításnál is baljóslatúbban susogom ezt a fülébe. Megalázni felesleges, az ilyenek hozzá vannak szokva ehhez a bánásmódhoz, de legalább lecsillapodott.
A bensője viszont tuti karmolássza belülről.
Jeges félelem az most, amire vágyom, és mélyet szippantok a levegőből.
Áhh...
Felesleges beszélnem, várom szavaim hatását, ami lassanként elér a tudatáig. Száját összepréseli, szemeit kínlódva lehunyja, és szinte hallom, hogy kattog az agya. Megperdítem, és most elölről veszem szemügyre, egyik kezemmel felrántom a csuklóit a feje fölé, másikkal erősen csapok a falra.
Mutatok neked valamit, ami talán még neked is új lesz drágám, és ettől tuti, hogy bekussolsz egy időre...
Szemei kikerekednek, mikor megérzi, hogy számmal lecsapok az övéire, óvatosan, lágyan cirógatom nyelvemmel a kiszáradt ajkakat. Megremeg, hitetlenkedő tekintetét érzem magamon, de folytatom. Szabad kezemmel beletúrok a hajába, tarkójánál fogva közelebb húzom magamhoz, állkapcsát automatikusan nyitja ki, bebocsátást engedve. Falom, nyalogatom, és rájövök, hogy igenis finom és roppantul édes.
Csuklóit nem engedem el, nem vagyok bolond, és ha mégis elengedném, lehet, hogy elcsúszna a fal mentén. Nyakát tarkójánál szoros bilincsben tartom, de nem annyira, hogy érezhetően fájjon neki. Ajkaimmal megérintem arcának vonalát, és belecsókolok a nyakába, mire halk sóhaj hagyja el a száját. Nyalogatom a hófehér bőrt, érzem vérének sebes száguldását az ereiben, egyszerűen túl jól érzem magam ott. Lüktet az ere, én pedig csókolom, és megszívom kissé. Megint nyög.
Újszerű helyzet, nemde?
Úgy döntök, hagyom a kicsikét, ennyi elég lesz neki, repetáért viszont könyörögnie kell.
Megint megfordítom, csuklóit ezúttal a háta mögött fogom össze, és tolom magam előtt, lábai kábán követik az enyémek utasításait.
***
Otthon leteszem a kanapéra, kijelentem csak úgy mellékesen, pár szóban hogy a lenti fürdő csak az övé, a többit meg úgyis látja. Nem szól semmit, összegömbölyödik, és úgy döntök, felesleges tovább beszélnem hozzá.
Közömbösség és közeledés.
Hidegség és melegség.
Ezeket fogom kombinálni, hogy betörjem.
Kis vadcica. Mert nem is macska, ez a kis escort kölyök.
Hmm...
Szerkesztve Meera által @ 2010. 05. 21. 21:23:27
|
| Meera | 2010. 05. 13. 19:08:44 | #4996 |
Karakter: Senton Hauron
Az út azonban nem telik olyan csendesen, mint ahogy én annyira szerettem volna. A kölyök beszélni kezd, amitől komolyan az arcom lerohad:
- Mi lenne, ha itt kiszállnék, és többé nem látnánk egymást? - hangja egyszerűen érdeklődő, és parancsoló is egyben. Fogalma sincs, kivel beszél, főleg, hogy én mit tervezek.
- Vissza foglak vinni, ne aggódj, csak kölcsön szobanövénynek kellesz! - felelek kimérten, mire dobbant a lábával türelmetlenül, s duzzogni kezd. Eltökélten gondolhatja, hogy vissza nem fog oda menni. Mondjuk, a helyében osztanám a véleményét.
- Magának adott! - próbál olyan hangot megütni, amitől megrémülök.
- Én viszont semmit nem tudok kezdeni, egy ilyen csenevész vállfával – mordulok rá, mire felháborodottan tiltakozik. Ez a fiú semmire sem lenne jó, még a plázába sem vennék fel ablakpucolónak. Belemar az ülésbe, és a huzatot kezdem el sajnálni. - Engedjen ki...
Nem felelek, minek.
Tökéletesen nyilvánvaló, hogy nem megy sehova, csak velem haza.
Ahh...
Sajnos.
- Engedjen ki! - lendíti öklét, de elkapom azokat a nádszál csuklókat, és feddőn pillantok rá. Annyira nincs kedvem ehhez az egész cécóhoz, hogy az már fájdalmasan kínos. Szíve vadul dobol, és rémülete a szemeiben csillog. Elengedem, és inkább megint lehunyom a szemem, talán ezzel remélve, hogy kizárhatom az életemből.
***
Amikor megérkezünk, és ahogy a sofőröm kiengedi az automatikus ajtózárat, a srác szinte feltépi az ajtót, s kiront a limuzinból. Első dolgom az, hogy utána lendülök, és a karját elkapom a könyökénél, megszorítom, és lökdösve magam előtt megyünk be együtt.
A Nap már régen elment pihenőzni, francokat, nekem is aludnom kellene már, hullára fáradt vagyok. Kaiji csendben szemlélődik, nem szól semmit, és valószínűleg nem is lát semmit sem, ebben a sötétben.
- Mi a neve? - kérdezi, pusztán társalgás kezdeményezéséből.
- Neked uram – válaszolok hűvösen.
- Én Kaiji – húzza el a száját, s halkan dudorászni, énekelni kezd.
Ezt...
Ne merészelje akkor levágni, ha alszom, mert fejbelövöm.
A házat látva nem győzik álmélkodni, tisztára úgy viselkedik mint egy elsős, élete legelső osztálykirándulásán. Elragadtatva bámulja a nagy épületet, de én csak belépek vele az ajtón. Elengedem a karját, és otthonosan mozogva ledobom a kabátom, túl fáradt és bosszús vagyok ahhoz, hogy én itt most felakasszam a fogasra, s kellemes esti csevejbe bocsátkozzak egy escort fiúval.
Döbbenetemre lehajol érte, és felakasztja saját maga, amitől úgy érzem magam, mintha cselédet hoztam volna haza. Nem is olyan vad ez a pipogya deszka, mint amilyennek mutatta magát. Biztos alap reakció.
Körbeviszem a házban, de villanyt nem kapcsolok. Kiégetné még a szemem, és ezt nem lehet, túl sok mindenen kell rajta tartanom. Lezavarom a kanapéra az amerikai stílusú nappaliban, és pusztán pillantással jelzem számára, hogy itt tölti a maradék idejét.
Felmászok a lépcsőn, aminek nincs is korlátja, s jobbára az átlátszó üveglapok lebegnek a levegőben. Lenézve még látom, hogy lefekszik, gondolom, kivételesen tud aludni egy jót.
***
Mikor beérek a szobámba, rögtön az abból kinyíló irodámba megyek, és felkapom a hi-fi távirányítóját, és bekapcsolok valami kellemes zenét. Most az idegeimre kell pár szám, mire megnyugszom.
Felkapom a telefont, és unottan tárcsázom üzlettársam, Reno számát. Késő van már, de felveszi, és unottan, morcos hangon szólal bele:
- Mi a francot akarsz Hauron?! A fejemben apró lények légkalapáccsal kényeztetik az idegeimet. Fogd rövidre – annyira el tudom képzelni, hogy masszírozza az orrnyergét.
- Reno. Van számodra munkám.
- Nos, téves számot hívtál – nyögi bele, de nem gondolja komolyan. Folyton valami nőügybe keveredik, állandóan kihasználják. Nincs szerencséje.
- Van egy escort lebuj a Kazuma utca forgalmasabb részén. Azt akarom, hogy ma éjjel, legkésőbb hajnalban felgyújtsd az egészet, Mr. Takuma pedig – emelek fel egy poharat, amit már megtöltöttem közben whiskyvel. - felőlem akár bent is éghet.
- Ez durva, mindig gyors fejlövést kérsz. Mi van?
- Semmi. A lényeg, hogy a nevemben vedd el a pénzt, amit ad, majd égjen az egész. A kölyköket viszont takarítsd ki, és a telefon kábelt vágd el, hogy ne tudjon időben rendőröket hívni, és az áramot is szüntesd meg abban a negyedben.
- Fú, őszintén mondom, nem csodálom, hogy egy nő sem mer veled egy fél napnál tovább maradni.
- Csak rád bízom az ilyeneket – halkítok a zenén, mert zavar a ronda szinkron.
- És én imádom is az ilyen kihívásaidat. Kár, hogy nem fogod látni – röhög bele, és hallom, hogy a tolla serceg.
- De, fogom is, és közönségem is lesz -válaszolok unottan, majd megbeszélünk pár dolgot, azután leteszi a kagylót. Elfekszem a bőr fotelben, és kikapcsolom a hi-fit.
Most már irritál.
Ámde ahogy elhallgat a zene, rögtön éneklést hallok meg a lenti régiókból, és tényleg nem is rossz. Dallamos, néhol szívet fájdító, de mégis rendes, igényes éneklés, Kaiji az, pedig azt hittem, hogy vékony cérnahangon kornyikálni kezd.
Ez arra ösztönöz, hogy felkeljek, és kimenjek a kiugróra, s onnan meredjek a kivilágított nappalira, ahol a hűtőből vesz ki valami szénsavas üdítőt, majd a mikróba is meghajít valamit.
Lehet, hogy egy ideje nem eszik rendesen?
Mondjuk, csak rá kell nézni.
Nem zavartatja magát, úgy tűnik, feldobja a hangulatát és fesztelenné teszi az éneklés. Gúnyosan vigyorgok, és úgy meredek rá, s perceken belül feleszmél, hogy figyelem.
Kétkedő és gyanakvó pillantással méreget, ezután megszólal:
- Sajnálom, éhes voltam – óvatosan közelíti meg a társalgás kezdetét.
- Csak tessék – intek nagylelkűen, majd eszembe jut valami. - Tudsz főzni?
- Úgy ahogy – szalad ki a száján a meggondolatlan kijelentés.
- Akkor csinálj nekem ráment. Azt csak tudsz - fordulok el tőle, és morgását még a szobámban is hallom. Elfekszem az ágyon, és nagyot ásítok.
Itt megengedhetem magamnak, nem lát senki.
És ahogy itt fetrengek, azon kapom magam, hogy már alszom is, de előtte még ínycsiklandó illatok csapják meg az orromat...
***
Valami a fejemre esik, ezért hirtelen kapom fel a fejem, és kikapom a párna alól a pisztolyt, amit ott tartok, s a hívatlan valamire szegezem. A hideg fém egy fekete bozontba fúródik, és én kikerekedett szemekkel nézek farkasszemet Kaiji borzas fejével, valamint a csövet egyenesen az agyába toltam. Kishíján.
Előrelátóan elteszem a fegyvert, és a hajamba túrok. Jót aludtam, az fix, de mit keres ez a kelekótya escort fiú az ágyam mellett? Lenézek, és látom, hogy egyik kezében evőpálcikát szorongat, az éjjeli szekrényemen pedig egy tál rámen díszeleg.
Kihűlve.
Mélyet sóhajtok, és lenézek a törékeny srácra, aki a szőnyegen aludt el, jobbára az ágy szélének támasztva hátát. Eltorzult pozitúrában terült el, mint a nagy alföld. Keze volt az, ami orrba vágott, álmában nyilván még jobban lecsúszott, s kapaszkodni akart.
Még jó, hogy nem nyomta ki a szemem.
Hirtelen eszembe jut az égetéses dolog, és rögtön az órára pillantok, remélve, hogy Reno nem végezte még el a munkát. Kikelek az ágyból, majd lenézek a kölyökre. Annyira esetlen és szánalmas, persze a nyelve úgy fel van vágva...
Végül felnyalábolom, és kishíján hátraesek. Nagyon nekiszedelődzködöm, hogy felemeljem, de arra nem számítok, hogy könnyebb. Leviszem a kanapéra, és oda teszem, mert ott a helye. Nem fogom az ágyamba belerakni. Más hímnemű azon nem feküdhet.
Rádobok egy takarót, majd felmegyek, hogy átöltözzem. Felveszek egy fekete zakót és egy kék inget, gyorsan megfésülködöm, megfogom a sétapálcám, s lesétálok a lépcsőkön.
Kaiji már felébredt, és kissé homályos szemekkel ugyan, de pislog rám, értetlenül.
- Mi...? Én... - kezdi, a sötét ellenére is látom, hogy az arcára rá van száradva a nyál. Talán most aludt legjobban escortos pályafutása alatt.
Ez gonosz volt.
De élvezem.
- Kapd össze magad, megyünk – lendítem felé a pálcám, mire méltatlankodva pattan fel.
- Mégis hova a büdös fenébe? - jön meg a hangja azonnal,
- Szeretnél itt maradni? - vonom fel a szemöldököm. Mikor észbekap, hogy végül is ez úgy hangzott, mintha itt akarna maradni, gyorsan témát vált.
- Hova?
- Megyünk Mr. Takumához – mosolyodom el halványan, és sejtelmesen, arcáról lerí, hogy tudja: rosszra készülök. De aztán morfondírozik egy kissé, majd rájön, hogy valószínűleg ez az menedzsernek lesz minden szempontból égés.
Hehe.
Égés.
- De én nem megyek kocsival – akadékoskodik tovább. Mi baja a kocsimmal, komolyan? Kék szemei zavartan kutatják a sötétet, és körvonalaimat szuggerálja merőn.
- Akkor is beszállsz.
- Szó sem lehet róla! - ellenkezik, mire belenyúlok a zsebembe, és a benne levő fiolát megmarkolom, s leszedem a tetejét, azután egy keveset a rongyzsebkendőmre csorgatok.
- Akkor gyalog megyünk.
- Jó – sóhajt megkönnyebbülten, ámde ahogy megfordul, és kilép előttem az ajtón, egy kézmozdulattal az arcához szorítom a kendőt, s kevés kapálózás után már ernyedten lóg a karjaimban.
Hülye idióta.
Egyszerűen beteszem a kocsiba, majd szólok a sofőrnek, hogy teljes gázzal induljon a tegnapi escort helyhez, a Kazuma utcában. Kaiji némán, és számomra roppant örömmel hangtalanul fekszik az ülésen. Miután a kócerájt leégettettem, lehet, hogy nem nyírom ki, hanem helyette szerzek neki egy házat, és rendes állást.
Igen, tudok rendes is lenni, ha kell.
***
Mikor megérkezünk, még mindig nem kelt fel, talán a testsúlyához képest sokat tettem a kendőre. Felviszem a szemközti panelház tetőjére, és ott leültetem az egyik szellőzőcsőhöz döntve testét. Nézem a még tökéletesen zsibongó, és működő escortot, de nem is olyan sokára, Reno intézkedni kezd. Mellettünk, egy fekete árny a szomszéd szálloda tetején elvágja a telefon vonalat, és az áram is elmegy az egész körzetben.
Közelebb állok a párkányhoz, és zsebredugott kezekkel figyelem, ahogy bentről ordítások és férfihangú sikítások törnek ki, majd nem is olyan sokára erre, kirohan az összes kölyök az utcára. Egy fekete maszkos pasas bezárja belülről a nagy kék szárnyakat, s mint a villám, olyan gyorsan csapnak fel a lángok.
A falakat és az ablakokat nyalogató narancsvörös lángok mint a selyem harapódzik el az egész épületen, és bentről egyetlen egy darab keserves és kínszenvedő üvöltés hallatszik. Száll a pernye, a keletkezett szél és légnyomás megdobja a hajamat, és ördögi vigyort engedek meg magamnak.
A tervem az volt, hogy megszerzem a dupla védelmi díjat, leégetem a kócerájt, és alacsony áron megvásárolva egy éttermet építtetek oda. Jövök egyel a egyik ismerősömnek, és hát törlesztenem nekem is kell, hiába enyém a város. Előveszek egy szál szivart, és éppen meggyújtanám, amikor mocorgást hallok meg, és Kaiji mellém kerül
Arcára azonban kiül a rémület, a düh és az elkeseredés, a fájdalom. Nem tudom hova tenni, hiszen utálta ezt a helyet, és végtére is ő maga is burkoltan arra célzott, hogy tűnne már el a föld színéről.
Ha most azzal jön nekem, hogy ott maradt az mp3-a, itt és most fejbe fogom lőni.
- Te utolsó...! - csap felém, és mire észbekapok, felsérti a vállam a... Kétcentis körmeivel?! Reflexből nekinyomom a stukkert a homlokának, de izzó kék szemében látszik, hogy magasról leszarná, ha fejbe lőném.
- MAGA IDIÓTA! - üvölti, hangja pár oktávval magasabban szól, mikor egy nagy durranással kitörnek az épület üvegablakai, amik épen maradtak. Szállnak a szilánkok, csillanva, csilingelve.
És azt hiszem, ekkor kúszott fel arcomra életem legkönyörtelenebb vicsora.
Teljesen bevadult a kicsike, elfelejtette, hogy kivel van itt, a hol az teljesen mellékes. Mire felocsúdok, Kaiji már sehol sincs, ellenben már az utcán lökdösi a kimenekített kölyköket, és egyenesen a bejárat felé rohan. Azok már félig megégtek, így könnyűszerrel – és talán a túlzott adrenalin hatására-, simán félrelöki őket, és beront a füstöt okádó ajtón.
Leeresztem a fegyvert, és zsebrevágom, majd nézem a rövidesen összeomló épületet. Idióta escort fiú, fogalmad sincs, mibe keveredtél, vagy mibe rohantál. De így jár az, aki szarik az egészre.
Rágyújtok, és elégedetten fújom ki a füstöt. A lángok már a fél épületet felemésztették, recsegnek a tartóoszlopok és főgerendák. Mélyet szippantok a levegőből és a szivarból is. Ez a kettősség igenis tetszett. Kívül is füst, belül is füst. Mintha lebegnék.
Csörög a mobilom, hát felveszem.
- Itt Senton.
- Itt Reno! Te...! Valaki bement, azt hiszem, hogy egy kölyök visszament! - kivételesen rémülten csengett a hangja. - Bizonyítékokat adhat ellened, lecsuknak, nekem oda mindenem!
- Hát szedd le. Van puskád nem? - morgok, és tovább bámulom a tüzet.
- Te megvesztél? Nincs röntgen szemem! Hogy látnék át ezen a füstön ember?! - hord le a sárga földig, talán ő az egyetlen, akinek megengedem.
- Mit vársz, mit tegyek.
- Küldj be valakit! - kontrázik rá azonnal.
- És ha az emberem bent ég? - kit érdekel amúgy...
- Mindig mondod, hogy a legjobb munka az a munka, amit saját magad végzel el! Hát tessék! Befelé! - kiabál, majd a hangja elhal. - Vigyázz magadra.
- Ch – felelek ennyit tömören, majd kinyomom a készüléket, és lecsörtetek a lépcsőkön, a szivart elnyomva a párkányon, ami mint egy apró zászló jelzi elhaló füstjével, hogy itt volt valaki...
***
Berontok a bejárati ajtón, és körülnézek. Minden ég. A függöny, a kanapé, a lépcső, minden, ami volt valamiből. A növények, a festmények, még az étel is, ami az asztalon maradt. Fentről lábdobogást hallok, tompult kiáltást, majd durranás hangjait.
Türelmetlenül rohanok fel a pernye és füst között a lépcsőn, ami valóságos szikrákat köp magából. A sétapálcámmal elcsapdosom a felém röppenő kisebb fadarabokat, és keresem azt a megőrült barmot, aki képes volt a semmiért berontani ide.
- Zen! ZEN! - hallom Kaiji ordítását, majd az egyik sarkon megpillantom a szinte már tökéletesen átsült igazgatót, aki elszenesedett kezét felém nyújtotta, de hangszálait már végigperzselte a füst és korom.
Szám elé rakom a zsebkendőm, hogy ne érjen el engem is ez a vég, és a rekkenő hőségben futok tovább a srácért, akit meg is találok az egyik szobában. Beomlott mögötte az ajtókeret és a fél fal, ott álldogál, kétségbeesve, kutatva szemeivel a kijáratot. A lángoktól alig látom alakját, csak a szemeit látom, és semmi mást. Hátrébb lépek, és egy erőteljes rúgással taszítom arrább a súlyos gerendákat, amik már félig elégtek. Hatalmas recsegéssel és ropogással eldöndülnek, beszakítva a padlót, hogy a lenti nappali tátongjon a lábunk alatt.
Uhh...
Odaugrom hozzá, leveszem a zakóm, és a fejére teszem, majd magamhoz szorítom, s leugrok.
Ordít, mint akinek az anyját nyúzzák a szeme előtt, azt hiszem, hogy több pillanatra nem is hallottam semmit a külvilágból. A lenti óriási csillár tetejét elkapom, és azzal együtt, immár lassabban zuhanunk a föld felé.
Kissé rosszul veszem be a talpra esést, de nem volt vészes, és kimászok az egyik még használható ablakon, hogy kint az utcán a rendőrök és tűzoltók elébünk csaplassanak.
Kellemetlen.
Hősnek érzem magam.
De ez egy jó alibi.
Felveszem pókerarcom, és leporolva magam otthagyom Kaijit a földön, hogy a mentők kezelésbe vegyék. A bokám sajog, de nem veszek róla inkább tudomást, az ápolókat elhessegetem magam mellől. A rendőrök kérdéseire próbálok nem túl természetesen reagálni, ferdítek is a vallomásomon. Ha túl nyugodtnak látszom, az még bajba kever.
|
| Meera | 2010. 05. 10. 16:21:41 | #4924 |
Karakter: Senton Hauron
Büszkén szállok ki az éjfekete kocsimból, és sétapálcámra támaszkodva nézem az előttem álló escort helyet. Nem szeretek ide bejárni, túlságosan is nyomasztó, a legtöbb kölyök úgy került ide, hogy a szülei eladták. Unalmas ez az egész, ráadásul a főnökük azt hiszi, hogy én minden pitiáner ajánlatára vevő vagyok, és elfeledteti velem, miért is jöttem.
Nevezetesen védelmi pénzért.
Ez a kis lebuj túl jól működik ahhoz, hogy ne tudjon fizetni, így a szánalmas próbálkozásai mit sem érnek, főleg nem ellenem. Az egyik kezem közömbösen zsebre teszem, másikkal elhatározottan markolom meg a pálcát. Aki jobban ért hozzá, annak feltűnik, hogy egy pisztoly van beleépítve, ha netalántán alkalomadtán valaki túlságosan is megunta az életét.
Testőreimmel besétálok az éjkék bejárati ajtón, és a barokk elrendezésű belső teret látva halkan felsóhajtok. Az új őrök még nem értették miért, de hamarosan rájöttek: egy csapat tizen- és huszonéves csörtetett le az oldalsó márványlépcsőkön, szabályosan körülrajongva bennünket. Körbeállnak bennünket, de puszta pillantásomtól elrebbennek.
Én a nőket szeretem.
Méltóságteljesen kérdezem meg az egyik srácot, aki csillogó szemekkel mered rám:
- Hol van Mr. Takuma? - mély hangomat hallva elpirul, ami nálam egy lenéző pillantást eredményez. Lesüti a szemeit, és suttogva felel:
- A tetőtérben. Odavezessem, uram?
- Teljes mértékben felesleges – haladok el már mellette, úgy válaszolok, a pálca figyelemfelkeltően kopog a kezem alatt, direkt. A testőrök lent maradnak, habár legszívesebben bárhol máshol lennének, mint itt. Elhúzzák a szájukat, orrcimpáik megremegnek, de mással nem mutatják a bosszankodásukat.
A lépcső kiszögellése alatt kanapék húzódnak el, és az árnyékban egy srác feküdt, fülhallgatóval a fülében, s aludt. Szemeit lehunyta, fekete haja szétterült a karfán, aminek fejét döntötte, lábai lelógtak a kanapéról.
Elfordítom tőle a fejem, irritáló sok férfi egy helyen, főleg ha egyesek ennyire túlbuzgók.
***
Az irodában Mr. Takuma megint pár srácot akar rám sózni, akik nem éppen kelendőek, azt akarja, hogy védelmi pénz helyett felajánlja a teltebb alkatúakat és erősebb fizikumúakat. Az ide járó férfiemberek a gyenge, nádszál, ártatlan és védtelen fiúkákat szeretik, nem az effajta kigyúrtakat. Unottan, kifejezéstelen arccal hallgatom végig mondandóját, s mikor látja, hogy semmit nem reagálok rá, kapkodni és hadarni kezd:
- Mindkettőknek jövedelmező lenne ez az üzlet, Mr. Senton. Elvinné az üzletet romboló srácaimat, így nálam nagyobb a profit, magánál pedig új munkaerő jelenik meg, plusz jövedelmet hozva. Ebből értetődik, hogy én is jobban és hamarabb tudnék fizetni, feleslegesek lennének ezek a hirtelen ellenőrzések – remeg meg a keze, de az íróasztal lapja alá helyezi inkább őket, hogy ne lássam. Csupán lemondóan nézek rá, majd végül csak megszólalok, ne lógjon az ügy a levegőben.
- Arra nem gondol, hogy nekem akkor is kiesést okozna mindez? Fel kell ruházni őket, szállást kell adnom nekik, el kell intéznem a személyazonosságuk kérdését.
- Ez nem szükséges, itt maradhatnak – ajánlkozik, csakhogy kiismertem már.
- És akkor megint ugyanott tartunk, ahol eddig – mutatok rá most már kissé fenyegetőbben, megunva a tétlenkedést és a lassúságot. - Akkor is magának kell élelmeznie őket, valamint ott vannak a közüzemi terhek. Kétségkívül maga a legrosszabb ügyfelem, akit valaha a hátán hordott a föld.
- De kérem, uram, hallgasson meg! - kiált utánam kétségbeesve, mikor látja, hogy megelégeltem a beszélgetést, és felállok. Ez a vizenyős szemű ipse semmit nem ért az üzlethez, csak ahhoz, hogyan használjon ki másokat, és ha ez nem megy, kezet lábat nyal, hogy célját elérje.
Erre nem vagyok vevő.
- Felesleges szócséplés az egész. Figyelmeztetésképpen szétveretem a felső szintet, a lakrészeket. Most szoktassa hozzá a kölykeit a nélkülözéshez. A legközelebbi viszontlátásra – fordítok neki hátat, eleresztve fülem mellett a rimánkodását.
Hogy ez sosem unja meg...
Arra azonban nem számítok, hogy megmarkolja az öltönyöm szegélyét. Villámgyorsan megfordulok, és a pálca végét a homlokához illesztem, és úgy tolom hátrébb.
- Ne érjen hozzám, maga féreg – lököm meg, arcán izzadság cseppek gyöngyöznek, szemei rémülten cikáznak, de végül bebandzsít, és a sétapálcát bámulja merőn.
- Egy napot adjon! Egy napot! - zihálja, lehelete bűzös, mint Párizs csatornái a középkorban. Elfintorodom, és megtaszítom, úgy, hogy nekiesik az asztalnak. Megragadom a kilincset, és undorodva sétálok ki a folyosóra, le a lépcsőn.
Természetesen továbbra is követ, én pedig intek a testőreimnek, hogy intézkedhetnek, habár az arcukat látva inkább a fiúkat ütnék agyon.
- Ne... NE! KÉREM! Várjon, várjon! Odaadom a legjobban profitot adó srácomat! - sípoló tüdővel ér utol, ezért beszéde is pár oktávval magasabban szól. Remegő kézzel int a kanapén üldögélő srác felé. - Aichi Kaiji!! Kaiji! Felkelni, azonnal mész az úrral!
A kanapén ülő srác megmoccan, de más jelét nem adta, hogy hallott volna valamit főnöke ideges rikácsolásából. A férfi sem volt rest, rögvest ledöcögött a lépcsőn, és megrázta a fiút, miközben ordított vele.
- Kaiji! Azonnal elmész Mr. Sentonnal, ameddig a tartozásunkat ki nem fizetjük! - fulladozik, már szinte csuklott. A fekete hajú csak mogorván ránéz, és kék szemeivel valóságosan átfúrja a hájas pasas fejét.
- Mit nem képzel magáról – ciccent gúnyosan, kirántja karját Mr. Takuma kezéből, aki már készen is áll a válasszal.
- Tojok rá, hogy ti ketten Zennel szeretitek egymást, és hogy te ez miatt sehová nem mész senkivel, de most itt az otthonod léte a tét! Ha nem húzod el a valagad Mr. Sentonnal, garantáltan nem lesz hol laknod!
- Kit érdekel?
- Te nyavalyás, elkényeztetett hímringyó! - csattan egy óriási pofon, és a megnevezett elesik, arcán éktelen vörös folt díszeleg, szemei viszont felparázslanak. A kövér emberke megint csapna, de a sétapálcám hamarabb eléri a torkát, mielőtt lesújtana.
- Felesleges játszania a nagymenőt. Kiskorúakat én is tudok bántalmazni – mordulok rá, mert néha azért a szánalom apró szikrája is fellobban bennem. Ez igaz. Csecsemőt is lehetne ennyi erővel ütlegelni, hogy legyen oka a sírásra, ha már bömböl.
- Vigye el! Magának adom! - mutat rá a srácra, akinek ökle pillanatok alatt a gyomrában volt a dagadéknak. Elismerő pillantást vetettem rá, majd elengedem a pálcát, ami súlyos koppanással érkezik a márvány lapokra, és mindenki rám néz.
- Indulunk. Kölyök, maradsz. Mr. Takuma? Sok szerencsét az életben – lépek ki a nagykapunk, utánam a mogorva hústornyok jöttek csak.
- Ha...Ha... Nem viszed el Kaijit, öngyilkos leszek! Beállítom gyilkosságnak, minden a te hibád lesz! - ordít torkaszakadtából a köpcös, mire csak a fejem fordítom félig vissza, hogy lenéző pillantást vethessek rá.
- Felőlem, ha ennyi esze van. És nem engedtem meg, hogy tegezzen.
- Kérem, kegyelmezzen... Ho-holnap a dupláját kapja! - keresi a szavakat, de az utolsó mondat számomra is érdekesen visszhangzik az előtérben. Tudom, hogy nem képes kifizetni a szimpla árat sem, de megszántam a kölyköt, mert ha én most elmegyek, bizonyára szétvereti ez az idióta, aki üzletembernek nevezi magát.
Egy escort cég főnökeként.
- Ám legyen – sóhajtok, és a Kaiji nevezetű felé intek. - Gyerünk. De figyelmeztetem, ha nem lesz a duplája holnap az asztalon, leromboltatom a kócerájt. Világos voltam? Teremtse elő a pénzt a föld alól is.
- Én ugyan nem megyek – villantja rám a szemeit, és most már engem is ellenségének tart. Gyönyörű szemei vannak, de nem tartom kizártnak azt sem, hogy kontaktlencse.
- Nem kell aggódnod kisfiam, a nőket szeretem. Felőlem egy kanapén fogsz dekkolni egész este – mondom lenézően, és talán erős megalázás is süthetett a hangomból, ugyanis embereim behúzták a nyakukat.
Beülvén a kocsiba, a Kaiji nevezetű mégis bepattan mellém az ülésre, és mogorva fejet vág, ámde mikor a kocsi kikanyarodik, grimaszolni kezd Mr. Takumának. Örülhet, hogy végre lehagyhatja azt az ótvaros helyet. De nem tudja, hogy most mint túsz van nálam. Szemeiben mértéktelenül látszódik a megkönnyebbülés, de valami bánat is csillan a kék szemekben. Tényleg, mintha említették volna, hogy van valami pasija ott.
Ough...
Lehunyom a szemem, fejem az ablaknál megtámasztom, és arra gondolok, hogy talán be kellene fejeznem az üzletelést a homoszexuálisokkal.
Szerkesztve Meera által @ 2010. 05. 10. 16:23:17
|
|
