Megérkezek, és alighogy kiszállok, Sunny jön pizsamában elém…
-Juuung! – most nincs kedvem ehhez a túlzott jókedvedhez…
-Ne most Sunny, fáradt vagyok… - próbálok bemenni, de csak ugrál előttem.
-De Jung, de Jung! – Sunny, a francba ne idegesíts már fel, jobban.
-Hagyd abba! – kiabálok rá, megszorítva a karjait. Jung, te hülye, mit csinálsz!? Ez fáj neki… - Ne haragudj, hosszú volt a nap, inkább lefekszem. – mentegetőzök, és elvonulok a szobámba.
Istenem, ezt nem hiszem el. Miért mindig Sunnyn vezetem le a dühömet!? Bevetődök az ágyba és azzal a gondolattal alszom el, hogy fájdalmat okoztam neki.
Felkelek, és benézek Sunny szobájába, hogy bocsánatot kérjek tőle a tegnapiért. Elvégre semmi rosszat nem csinált, én meg rákiabáltam…de nincs a szobájában. Már fent van? A konyhában találom meg. Az asztalra dőlve alszik. De mi ez? Egy újság…Miért nézegeti a lakáshirdetéseket? Óvatosan kihúzom feje alól az újságot, de felkel rá.
-Mik ezek a bekarikázott lakások? – nézek rá kérdőn?
-Nem akarok tovább zavarni. Az igazság az, hogy mostanában mindig csak morogsz velem, láb alatt vagyok…Tegnap, mikor adtad azt a puszit, azt hittem, hogy valami megváltozik pozitív irányba, de talán tévedtem. – nem, nem tévedtél… - Nem vagyok elég jó lakótársnak…De ne aggódj, az adósságaimat törleszteni fogom, nem megyek el fizetés nélkül. – el akar menni? Tényleg ennyire megbántottam volna?
-De…hogy fogsz egyedül boldogulni? – nem is értem ezt minek kérdeztem, nem ezt akartam mondani…
-Majd megoldom. Visszaadnád az újságot? – nyújtja a kezét.
-Nem… - mondom halkan.
-Miért nem? Az enyém! – Sunny…
-Mert…mert nem akarom, hogy elmenj… - nem merek aszemébe nézni.
-Ezt nem így látom. – mondja egy kis fáziskésés után.
-Sunny…sajnálom, hogy mindig veszekszem veled…sose akarlak megbántani, de mindig sikerül…Nem akarom, hogy elmenj, annyira megszoktam már, hogy…
-Van kin levezetned a mérged? – vág közbe.
-Nem! Azt, hogy velem vagy. Ha nem lennél, már biztos megőrültem volna egyedül… - mondom őszintén – Maradj, kérlek.
-De én ezt már nem bírom. Mindig csak…
-Sunny… - magamhoz húzom, és szorosan átölelem – Sajnálom. Ígérem…próbálok megváltozni… - ekkor érzem, hogy ő is átölel.
Állunk így még pár percig, aztán szépen lassan elengedjük egymást. Jung, ez mi volt? Nem értem magamat…
Megfogom az újságot és kidobom a kukába. Nem engedlek el…Ránézek az órára és villámsebességgel kezdek öltözni, készülődni. Mosolyogva köszönök el Sunnytól és megyek dolgozni.
Egész nap alig tudok odafigyelni arra amit csinálok. Csak ezen a hírtelen érzelmi kitörésemen agyalok. Régen éreztem már ilyet. De az nagy csalódás volt. Azt is alig akarom meghallani, hogy lejárt a munkaidő. Baktatok hazafelé azon agyalva mi vár otthon. Vagy mégis elment, amit nem szeretnék, vagy otthon van és csinált valamit. Ajj…nem. Otthon vár engem, és minden rendben van. Igen, ez a kép tetszik.
Mikor hazaérek, a nevemet kiabálva szalad ki elém, akárcsak tegnap. Most mosolyogva fogadom, és köszönök neki. Látom rajta, hogy kicsit meglepte, de fülig érő mosollyal megyek tovább a házba. Rögtön elszáll a jókedvem mikor a konyhaasztalon meglátom a számlákat…
-Ezt nem hiszem el… - mondom a kezembe véve – Már megint számlák. Még meg se kaptam a fizetésemet, és ezek már itt vannak. Megint nem tudom elvinni a kocsimat… - és ekkor találkozik a tekintetem Sunny mérges pillantásával – Megint morgok igaz? – kérdezem kínos mosollyal.
-Igen…
-Ne haragudj. Én igyekszem, de…
-Semmi baj. Majd megoldjuk, ahogy eddig is. – mosolyog rám.
Elég optimista nemde? De talán neki van igaza…Leteszem a számlákat a kezemből és Sunny már jön is és fecseg nekem. Én meg akármennyire nincs kedvem hozzá, végig hallgatom. De kezdek nagyon álmos lenni…
-Jung…Jung, figyelsz? – kérdezi, mikor már kezdtem volna elszenderedni – Te mindjárt elalszol… - mondja, és kezemet megfogva behúz a szobába.
Bedobom magam az ágyba és már alszom is. Olyan mélyen alszom, hogy mikor felébredek, észlelem, hogy késésben vagyok, sőt, el is késtem. Remek…Elkezdek kapkodni és mikor Sunnyba ütközök véletlen, bocsánatkérés helyett letorkollom.
-Sunny, miért nem ébresztettél fel!?
-Neked is jó reggelt… - megcsörren a telefonom. Persze a főnök az, hogy már fölösleges bemennem, mert helyettesítenek.
-Hát ez fantasztikus… - morgom.
-Ne búslakodj. – mosolyog. Mit mosolyog? – Legalább ma egész nap velem leszel… - erre odakapom a fejem és látom kicsit elpirult.
-Hát…rendben. – mosolygok.
Mikor mondom neki, hogy jöjjön el velem moziba, erősködik, hogy nem mert mindig morgok, hogy nincs pénz és ne költsem rá. De csak meggyőzöm. A moziban ülünk. Nézünk valami…nem is tudom, talán valami romantikus filmet, de nem nagyon tudok odakoncentrálni. Folyton az kattog a fejemben, hogy végül is ez most egy randi vagy mi…Mikor vége, kicsit zavartan megyek ki. Megkérdezi, hogy tetszett-e amire igen a válasz és büszkén halad tovább mellettem. Igen, ő választotta a filmet. Kis kitérővel megyünk haza, mert még elsétálgatunk ide-oda, de jól érzem magam. Sok idő után, végre tényleg kikapcsolódok és nem idegeskedek.
Azon kapom magam, hogy kéz a kézben megyünk hazafelé. Nem is tudom mikor fogtuk meg egymás kezét. De jó érzés…mármint olyan melegséggel tölt el. Olyan finom puha bőre van, és olyan pici keze…aranyos. Remélem nem bánja, bár akkor már elengedett volna…gondolom…
Hazaérünk és felveti az ötletet, hogy főz, de mondom, hogy fölösleges. De ő makacs és csak összedob valamit. Most így akarja megköszönni, hogy elvittem moziba? Megvacsorázunk, és megy is a szobájába, de még az ajtó előtt utol érem.
-Köszönöm ezt a napot, és a vacsit is. – mondom mosolyogva.
-Én is köszönöm. – mosolyog ő is.
Állunk egymás előtt, és nézünk egymás szemébe. Hülye késztetés jön rám. Meg akarom csókolni…de ha ezt megteszem, talán tényleg elmegy tőlem. Vagy minden marad így…vagy jobb lesz. Ha nem próbálom meg, nem tudom meg soha…
Arcára csúsztatom a kezem, másikat meg derekára és magamhoz ölelem. Lassan közelítek felé, hogy ha esetleg ő nem akarja, ellökjön magától. Már alig pár centi választja el egymástól az ajkainkat…
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 02. 22. 17:48:15
-Köszi Sunny, de most mennék végre zuhanyozni. –szinte levegőnek nézve megy a fürdőbe. Órákig babusgattam a kocsiját, mert tudom, hogy egyedül csak az ócskavas számít neki, és ez a hála érte? Nyüsssssz! Én dolgozhatok vele, de bezzeg nem vinné el egyszer sem szervizbe vagy kocsimosóba.
- Nomu pissayo… (túl drága) –sosem költene ilyenre, de azért sem hálás, ha valaki ingyen csinálja meg neki. Mire visszaér, addigra már megterített asztal fogadja. Fogadok, hogy nem is ízlik neki. Miután befejezem, felállok, nem akarom hallani, hogy Sunny, nem tudsz főzni és hasonlók. De Jung megfogja a kezem. Csak néz rám, de egy kukk sem jön ki a száján.
-Mit akarsz? –essünk túl rajta.
-Köszönöm –átölel, micsoda?- finom volt, és ügyesen kitakarítottadkocsimat. –mi volt abban a vízben, hogy ennyire megváltozott?
-Sunny…-mi van Junggal, mi lehet vele…-Sunny! –jah igen, az én vagyok- Holnap van kedved eljönni a színitanodába?
-Persze! – naeiiiiil!!! (holnaaap!!!)
-Jól van, reggel ugyanúgy, mint ma. Jó éjt! –mondja. Annyeonghi jumushipshio… (jó éjt) Bemegyek a szobámba, Jungra gondolva bújok bele párnáimba. Ma olyan kedves volt, és megölelt. Éreztem, hogy milyen erősek a karjai, és olyan finom illata van. Ma este mosollyal az arcomon alszom el.
Reggel hamar felébredek, még az óra csörgése előtt, nagyon izgatott vagyok. Úgy döntök, hogy megnézem Jungot is.
-Mit keresel? –kérdezem tőle, mikor végre megtalálom.
-Gyógyszert, fáj a fejem. – khol-a-pa? (fejfájás?) Óh, azt tudom, hol van. Kiveszem az egyik fiókból, aztán a kezébe adom. Miután beveszi, elindulunk. Az úton inkább egy szót sem szólok. Haragszom is még Jungra, meg most biztos, hogy leharapná a fejem, ha egyet pisszennék is. Semmi kedvem vitatkozni vele, most csak a munka érdekel. Már nagyon izgatott vagyok.
Ma párba leszünk osztva, ezért húzni kell magunknak valakit. Add, hogy ne Jung legyen az, add, hogy ne Jung…
Jung az…Ah nee yooo (nee) Biztosan morogni fog velem, mint mindig. De nézzük, hogy mit húz feladatként…Egy szerelmes párt? Ez vicces lesz, nagyon is az. Miután megbeszéljük a dolgot, és végig nézünk mindenkit, belekezdünk a kis darabunkba.
Egész természetesen játszom el Jung barátnőjét, bár még sosem gondoltam úgy rá, mint a fiúmra. Jobban mondva senkire, talán túl gyerekes vagyok. Mindegy… Megfogja a kezem, közelebb hajolunk egymáshoz, aztán…Tudom, hogy ez voltaképp csak egy szájra puszi, de nekem akkor is ez életem első csókja…
Hazafelé azon gondolkodom, hogy jó ötlet volt-e ebbe belemenni. Mindig is úgy képzeltem el, hogy az első csókot a szerelmemtől kapom majd egy mozi után, vagy séta közben a parkban, de nem a morgós Jungtól, aki sokszor inkább úgy viselkedik velem, mintha a lánya lennék. Na jó, gondoljunk valami másra.
-Mész ma dolgozni? –kérdezem tőle.
-Öhm…remélem, mármint nem mondták, hogy lenne valami, de elmegyek megnézni. Igazán lehetne…-már megint morog. Otthon is csak kirak, aztán megy tovább. Most haragszik rám, vagy mi? Mit csináltam? Így viselkedik egy barát?
-Chingu? (barát?) –vajon tényleg csak egy barát? Gyorsan lezuhanyozom, aztán felveszem a pizsamámat. Elég fáradt vagyok, de nem tudok aludni. Jungnak is ez volt az első csókja? Olyan zavartnak tűnt, talán. Vagy talán mégsem, hisz ő színész, biztos már máskor is…meg biztos volt már barátnője. Mikre gondolok!
Kocsicsikorgás, megjött Jung! Mezítláb szaladok ki elé, hogy megkérdezzem, ne főzzek-e valamit neki, mert ha már nem kellett dolgoznia, talán együtt vacsorázhatnánk.
-Juuung! –kiabálom, miközben majdnem neki szaladok.
-Ne most Sunny, fáradt vagyok…-morogja az orra alatt, de én csak tovább erősködöm.
-De Jung, de Jung! –körülötte ugrálok, miközben próbál bejutni tőlem. Egyszer csak erősen megszorítva a kezemet fog le, még fel is sikkantok egy kicsit.
-Hagyd abba! –kiabál le, mire összehúzom magam- Ne haragudj, hosszú volt a nap, inkább lefekszem. –mondja halkabban, aztán elenged és a szobájába megy. Nem vagyok kiskutya, hogy kaparjam az ajtaját, elegem van! Kimegyek a szemközti újságoshoz, aki még ilyenkor nyitva van, még az sem érdekel, hogy pizsamában vagyok. Elég hóbortos vagyok, már nem is csodálkozik senki. Veszek egy mai újságot. Egész éjjel nem alszom, olcsó lakást keresgélek. Az újság felett alszom el a konyhában.
Reggel arra ébredek, hogy Jung húzza ki a fejem alól az újságot. Kissé még kómásan nézek rá, elég rosszul aludtam.
-Mik ezek a bekarikázott lakások? –néz rám az újság mögül. Felhúzom az orromat, nem is akarok válaszolni, de aztán mégis csak mondok valamit.
-Nem akarok tovább zavarni. Az igazság az, hogy mostanában mindig csak morogsz velem, láb alatt vagyok…-mondom lehajtott fejjel. –Tegnap, mikor adtad azt a puszit, azt hittem, hogy valami megváltozik pozitív irányba, de talán tévedtem. Nem vagyok elég jó lakótársnak…De ne aggódj, az adósságaimat törleszteni fogom, nem megyek el fizetés nélkül. –teszem még hozzá szomorúan. Csak állok előtte, a szemébe sem merek nézni. Eddig nem érdekel, ha kiabált vagy morgott, de tegnap annyira rosszul esett azután a…életem első csók vagy puszija után.
Belépek a lakásba, és vízcsobogást hallok. Jajj Sunny nem zártad el a csapot!? Na mindegy, úgyis fürödni akartam, jól fog esni. Bemegyek a fürdőbe, belenézek a tükörbe. Hát mit ne mondjak elég nyúzott vagyok. Leveszem a pulcsim, mire…
-Hát te meg mit keresel itt? – Sunny áll a tus alatt teljesen…meztelenül…!?
-Sunny… - istenem, ki is megyeks fürdőből - Ma előbb végeztem, azért vagyok már itthon. Gondoltam, lezuhanyzom, de nem tudtam, hogy itt vagy. Azt hittem, hogy úgy hagytad a csapot… - kezdek magyarázkodni.
-Persze, mert szerinted én ennyire szétszórt vagyok… - lép ki egy szál törülközőben. Láttam már így de most valahogy még is zavarba hoz kicsit, persze jól álcázom.
-Sunny… - még jó, hogy félbeszakított, mert nem tudom hogy folytattam volna.
-Meg sem érdemled, hogy főztem neked, meg kitakarítottam az autódat. Mielőtt még megkérdeznéd, nem…nem lett semmi baja… - magához veszi a ruháit, és megy is a szobájába.
Kitakarította a kicsi kocsimat? Valahogy nem bízom benne, muszáj megnéznem, hogy van-e valami baja. Alaposan szemügyre veszem, de tényleg nincs rajta több karcolás és sérülés, mint amennyi volt rajta. Szépen kitakarította, szép munka…de ezt nehezemre fog esni bevallani. Ahogy megyek be, már elém is pattan.
-Nos? – néz rám nagy szemekkel.
-Köszi, Sunny, de most mennék végre zuhanyozni. – kikerülöm és bemegyek a házba.
Az ajtóból visszanézek, lehajtott fejjel áll ott, lehet meg kellett volna dicsérnem…mindegy. Veszek egy gyors zuhanyt, de tényleg gyorsat, tuti Sunny már egy csomó vizet engedett, és ez is elég drága. Nem engedhetjük meg magunknak…tehát gyors fürdés és megyek a konyhába, azt mondta főzött nekem. Leülök a megterített asztalhoz. Egész végig nem szól hozzám, pedig mindig fecsegni szokott. Még a semmiről is órákig tud beszélni, ami idegesít, de most mégis hiányzik. Befejezi az evést, feláll az asztaltól és menne el. Utána lépek és megfogom a kezét. Visszafordul, és a szemembe néz. Gyerünk Jung, nyögd már ki, ne legyél mindig ilyen morgós…megérdemli. Nem is néztem még, milyen szép szeme van…
-Mit akarsz? – kérdezi hírtelen Sunny kicsit mérgesen.
-Köszönöm – átölelem, amit eddig még nem is csináltam… - finom volt, és ügyesen kitakarítottad a kocsimat. – mosolyogva engedem el, kicsit meg van döbbenve.
Én is magamon. Nem tudom hogy jutott eszembe megölelni, de jól esett. Jut eszembe, mielőtt elfelejtem, meg megígértem neki.
-Sunny… - nem figyel – Sunny! – szólok még egyszer, mire felém kapja a fejét – Holnap van kedved eljönni a színitanodába? – ma meglepően kedves vagyok…
-Persze! – vágja rá azonnal.
-Jól van, reggel, ugyan úgy mint ma. Jó éjt.
Bemegyek a szobámba, lefekszem, de nem tudok aludni. Mi lett volna, ha meglátom a zuhany alatt? Vajon olyan szép, mint ahogy…Jung, te perverz! Próbálom elhesegetni a gondolataimból, de akkor meg a szép szemei jutnak eszembe. Mi van velem???
Nagy nehezen sikerül elaludnom, de pár óra múlva kelhetek is, az óra csörgésére. Lecsapom a csörömpölő kütyüt, és felülök az ágyam szélére. Ajj de fáj a fejem…olyan érzésem van mintha másnapos lennék, nem is szoktam inni, de nagyon fáj. Mint egy holtkórós kitámolygok a szobából és a fürdőbe megyek. Azt hiszem ott vannak a gyógyszerek…jó napom lesz megint. Elkezdek kotorászni de semmit se találok, ez nagyszerű. Sunny meg értetlenül néz rám…
-Mit keresel? – kérdezi, már…már teljes harci díszben. Nem is olyan lusta, ha az ő érdekeit szolgálja valami.
-Gyógyszert, fáj a fejem. – egyszerű de érthető válasz.
Belenyúl a fiókba és egyből megtalálja a fájdalomcsillapítót. Biccentek neki, és beveszek egyet. Remélem használ majd valamit. Elkezdem összekapni magam, nehogy elkéssünk, meg aztán még dolgoznom is kell, bár tegnap nem mondták, hogy milyen munka lesz. De azért elmegyek megkérdezni van-e valami…
A kicsi kocsi most egyből indul, szokatlan, de kellemes meglepetés. Nem tudom mi van Sunnyval, nem beszél. Lehet csak tekintettel van a fejfájásomra…jobb is, mert morgósabb vagyok a kelleténél. Ezt észre is veszik mikor megérkezünk.
Most valami újat próbálunk ki, párosával leszünk. Sunny húzhat magának először párt. Engem húzott…erre kíváncsi leszek, remélem nem ront el semmit…Én meg kihúzom mit kell eljátszanunk. Nem hiszem el…Sunny kíváncsiskodik, mert nem látja a kis kártyácskát…megmutatom neki és elmosolyodik. Szerintem ez nem ilyen vicces…egy szerelem pár kell eljátszanunk hihetően. Az utasítások: randin vagyunk, és hazakísérés után egy szájra puszival kell elválnunk.
Mindenki kap időt, hogy megbeszélje, hogy fogják előadni. Mi is megbeszéljük, mindent nagyjából elpróbálunk, kivéve azt a bizonyos puszit. Kicsit kellemetlen, nem inkább zavarban vagyok, főleg hogy egész este ő járt a fejemben…
Csendben nézzük a többiek produkcióját, közbe kis pillantásokat vetek rá. Elkalandoznak a gondolataim, hogy mi lenne, ha ebből a pusziból egy csók lenne…de ekkor szólnak, hogy mi jövünk. Szépen el is játszunk mindent, valami furcsa bizsergés van bennem, mikor megfogom a kezét. Nem tudom mitől lehet. Aztán jön a vége, és görcsbe rándul a gyomrom…ez normális? Lassan hajolunk egymáshoz, míg össze nem ér az ajkunk. Finom, puha…rövid volt de akkor is elkápráztatott kicsit.
A kocsiban visszafelé megfagyott hangulat van. Vajon ő is érzett valami furát, mint én, vagy ez csak nálam van? Nincs merszem rákérdezni…
-Mész ma dolgozni? – kérdezi megtörve a csendet.
-Öhm…remélem, mármint nem mondták, hogy lenne valami, de elmegyek megnézni. Igazán lehetne… - kezdek morogni…
Ismét beáll a csend. Nem tudok mit mondani…kiteszem otthon és megyek tovább, kivételesen a kocsikámmal, mert tankolni is kell. Majdnem fekszik a mutató, annyira nincs benne üzemanyag. Örülök, ha elmegy a benzinkútig.
Mikor már csak 30 méter hiányzik, leáll…neee….kifogyott. Egyenesen próbálok a lendületben lévő autómmal begurulni, de az utolsó métereknél teljesen leáll. Remek….még jó, hogy nem túl nagy. Kiszállok és odatolom…most csak félig tudom tankolni…Bocsánat kicsi kocsi, majd legközebb többet kapsz. Megyek fizetni és indulok tovább. A munkaadómhoz érek, és nagy szemekkel néz rám, hogy mit keresek itt. Hát kettőt találhatna…Felvilágosítom, és ő is engem, hogy nincs munka ma…senkinek sincs, nem csak nekem. Remek…a kelleténél idegesebben megyek haza…már csak az kéne, hogy Sunny is valamit csináljon otthon és kiszaladok a világból…
-Jung, te nem is figyelsz rám! –szólok rá, mikor már vagy egy jó tíz perce hiába beszélek neki, mindenre csak valamit hümmög.
-Sunny, eléggé elfáradtam ma, tudod, én dolgoztam…-hogy lehet ilyen gonosz? Nem az én hibám, hogy nem találok magamnak munkát. Utálom, utálom, utálom! Morcosan elvonulok.
Este a szobámban várom, hátha átnéz hozzám. Persze nem azért, hogy bocsánatot kérjen, mert az derogál neki, de azért, hogy aludjak, mert nem fogok tudni felkelni, vagy, hogy megint mossam le a kocsiját…De semmi. Biztos elaludt. Jobb lesz, ha én is alszom, hogy reggel jó korán kelhessek fel.
Ez így is történik, hajnalok hajnalán már fent vagyok. Nagy lelkesedésemben a végén orra bukom, amire Jung-Hee is felébred.
-Jól vagy? –kérdezte, miután segített felállni.
-Igen, köszi…Mikor indulunk? Én már kész vagyok. –mosolygom, mintha semmi sem történt volna.
-Nemsokára… Az a nemsokára szerencsére hamarabb eljön, mint gondoltam, szóval már indulunk is, illetve csak indulnánk, ha az ócskavas nem fulladna le már elsőre…
-Gyerünk kicsi kocsi, indulj! –bizony indulj, vagy az oldaladba rúgok, nyüssz…De azért csak elindul.
A társulatba érve elkap az izgalom. Minden olyan fényes és nagy, és az élet is annyira nyüzsgő! Csodálatos!
A bemutatások után rögtön a mélyvízbe kerülök, ami kicsit ugyan feszélyez, de azért megpróbálom venni az akadályokat. Úgy érzem, hogy sikerült is, bár ezt sosem lehet tudni, hisz nem magamnak kell, hogy tessek…
Persze a hazaúton már kicsit elevenebb vagyok, Jung pedig jó hallgatóság. Hálás vagyok, amiért elhozott, nem is olyan mogorva, mint aminek elsőre látszik. Jungnak ugyan el kell mennie itthonról, de én úgy döntök, hogy meglepem őt, mire hazaér.
Az első dolgom, hogy főzök valamit. Nem én vagyok a legnagyobb konyhatündér Koreában, de azért pár egyszerű dolgot még én is meg tudok úgy csinálni, hogy ehető legyen. Az egyik, amit el tudok készíteni ráadásul Jung kedvence, szóval ma ez lesz. Szépen megterítek hozzá, az ételt meg még a lábosban hagyom, hogy ne hűljön ki, mire hazaér. A második dologtól valahogy jobban félek… Mivel nem vitte el a kocsit, hisz csak a közelben van, gondoltam, meglepem azzal, hogy az is csillogni-villogni fog, mire megjön a munkából. Pénze sosincs arra, hogy elvigye egy autómosóba, hisz mindenét az albérletre, a rezsire és arra költi, hogy még engem is voltaképp eltart. Ideje meg nem sok van, hogy maga takarítsa ki, hisz mindig dolgozik…
Először belülről takarítottam ki alaposan, majd kívülről is lemosom. Igaz, hogy majdnem sikerül letörni a visszapillantó tükröt, de csak megússza, sőt a szokástól eltérően nem karcolom meg, nem csapom be az ajtókat, és még a kerékbe sem vágom bele a seprűt, ahogy néha véletlenül vagy épp idegességemben szoktam. Minden tökéletesen sikerül, a kocsi jobb, mint újkorában.
Mivel piszkos és fáradt vagyok, úgy döntök, hogy egy gyors zuhany után lefekszem aludni, míg Jungra várok. A zuhany alá állva halk dúdolásba kezdek, mivel hangosan csobog a víz, más úgy sem hallja. De egyszer csak valami mozgolódást veszek észre a függöny mögül. Kikukucskálok, hogy mi lehet az, legnagyobb meglepetésemre Jung jött haza.
-Hát te meg mit keresel itt? –kérdezem kétségbeesetten, majd gyorsan visszahúzom a függönyt. Még jó, hogy csak a fejemet dugtam ki…
-Sunny…-zavartan köhögni kezd, majd odébb is megy. Talán ő is zavarban van? –Ma előbb végeztem, azért vagyok már itthon. Gondoltam, lezuhanyzom, de nem tudtam, hogy itt vagy. Azt hittem, hogy úgy hagytad a csapot…-motyogja. Közben én már magamra tekertem egy törölközőt, így abban lépek ki a zuhany alól.
-Persze, mert szerinted én ennyire szétszórt vagyok…-válaszolok durcásan.
-Sunny…-kezdene bele a kínos magyarázkodásba, de én félbeszakítom.
-Meg sem érdemled, hogy főztem neked, meg kitakarítottam az autódat. Mielőtt még megkérdeznéd, nem…nem lett semmi baja…-felkapom a ruháimat, és gyorsan átviharzom a szobámba.
Miután felöltözök, az ablakból látom, hogy Jung az autónál áll. Mikor látom, hogy elindul befelé, én is kijövök.
-Nos? –nézek rá kérdően, hogy vajon mit szól a mai szorgalmasságomhoz. Mindig csak szid, hogy milyen lusta és ügyetlen vagyok, ami legtöbbször igaz is, de remélem, hogy ma kapok egy kis dicséretet is, mert már nagyon jól esne.
Annyira rossz napom van. Elég sok melót kaptam és ráadásul annyit szerencsétlenkedtem, hogy az már nekem fájt. Áhh ez van ha otthon is csak a munka van csinálva. De most remélem Sunny nem csinált semmi őrültséget otthon…na és lemosta szegény öreg kocsimat.
Lassan battyogok haza és közben azon töröm a fejemet, hogy holnap mennyi dolgom lesz…már előre rosszul vagyok, de legalább a nap elején gyűjtök egy kis erőt és jókedvet a színitanodában. De amit meglátok a házhoz érve…jaj ne Sunny mit műveltél az autómmal? Esküszöm mindjárt rám jön a dührohammal egybekötött sírógörcs.
-Sunny, mit művelsz az autómmal? – kérdem idegesen mintha nem tudnám. Elég egyértelmű…
-An nyoung! (szia) – idétlenül vigyorog rám…még nevetnék is rajta, ha nem tűnne fel, hogy meg se mer mozdulni…
-Sun-Hee, ugye nem…? – és ahogy elhúzom a kocsitól…a tükör és a dísztárcsa, amit eddig tartott szépen leválnak az autóról…nem hiszem el Istenem mit vétettem? De mire is számítottam egy két bal kezesre bíztam az én kicsi kocsimat…
-Mianhe (sajnálom)…jwesonghamnida (nagyon sajnálom)… - igen tudom mint minden más kárt amit okozol…
Leguggolok, hogy visszategyem a dísztárcsát a helyére és felvegyem a földről a visszapillantó tükrömet. A tárcsa a helyén, bár nem teljesen, de most megteszi, később megcsinálom…de mikor felállok, egy vödör víz csapódik az arcomba. Na ez már mindennek a teteje…miért?miért?miért? Előző életemben biztos valami bűnöző voltam, és Isten most így áll bosszút…
Aztán nem tudom milyen megfontolásból, de a vödör maradék tartalmát magára borítja. Hát ez igazán aranyos volt azt meg kell hagyni…kis mosolyra húzódik a szám széle, visszafordulok az autóhoz és megpróbálom visszahelyezni a visszapillantót. Még hallom, hogy csapódik az ajtó…gondolom bement, nem is baj, legalább nem okoz több kárt szegénykémben. Nagy nehezen, egy csavarhúzóval meg egy kis ügyességgel sikerül visszatennem a helyére és a dísztárcsát is megigazítom. Elégedetten veszem szemügyre a megjavított darabokat és lemosom szemem fényéről a maradék habot, és bemegyek a házba.
-Sikerült? – kérdi mikor belépek, de mikor vetek rá egy mérges pillantást, tereli a témát - Hagyjuk…Öhm csináltam ebédet. – végre egy jó hír. Bár olyan biztos vagyok benne, hogy nem ő csinálta, mint abban, sose lesz énekesnő…
-Te, vagy Chun-Hei? – kérdem és fintorogva bólint egyet….nah nem megmondtam!?
-És milyen napod volt ma? Mikor viszel már be a társulathoz? Tudod, hogy én színésznő is vagyok! – jaj hagyjuk már! Sunny és a hülyeségei…
-Színésznő, mi? Csak úgy, mint énekes is, igaz? Sunny, ne hazudj már ennyit. Egyébként meg keress magadnak egy rendes munkát, vagy életed végéig nekem kell majd törlesztgetned. A kocsi kárait is felszámolom. – közlöm vele a hideg tényeket, mire ingerülten az asztalra csap és felém hajol.
-Csak azért hazudok, mert nem találok munkát, ráadásul te még azt is felszámolod, ha levegőt veszek. Undok, zsémbes öregember vagy már most! Mi lesz veled később? Meg sem éled, mert annyit idegeskedsz… - kinyújtja a nyelvét és kiszalad a házból.
Hát igen ha mindig van valami amit valaki elront és nekem kell megcsinálni, akkor igen ilyen vagyok és ilyen is leszek. De még mindig jobb ilyennek lenni, mint ilyen gyerekesnek, mint ő. Erről jut eszembe…ha így elrohan, tuti valami elromlik, valami csoda folytán…
-Sunny, gyere vissza! – kiabálok utána, és utána megyek. Az én kis kocsimnál áll papucsával kezében, lendítésre készen… - Ne! Meg ne próbáld! – figyelmeztetem határozottan, nem mintha érne bármit is amit mondok…
-Nem bántom az autódat, ha elviszel magaddal a színitanodába…Szóval? – héé most komolyan megzsarolt? Nem hiszem el…hát ezt érdemlem én??
-Jól van, eljöhetsz, csak hagyd már ezt abba… - nem nagyon volt választásom…ha nemet mondok képes és elkezdi ütlegelni az én kis drágámat…
Örömében a nyakamba ugrik és egy nagy puszival jutalmaz. Ez azért tényleg édes, ilyenkor kicsit kiengesztelve érzem magam a károkért amiket csinál…
-Tudtam, tudtam, tudtam…Neked aranyból van a szíved. Holnap reggel én is megyek veled, de most együnk, mert korog a hasam! – hát igen…egyszer ez az arany szívem visz a sírba…
Visszamegyünk a házba és eszünk tovább, persze a mosoly az arcáról egy pillanatra se tűnik el. Mibe mentem én bele?
Mikor befejezzük az evést, elkezd fecsegni, de annyira érdektelen dolgokrl, ogy nem is figyelek, csak bólogatok és néha még egy- egy aha is belecsúszik, hogy társalgásnak tűnjön a dolog…
-Jung, te nem is figyelsz rám! – háborodik fel…én meg csak a szemeimet forgatom.
-Sunny eléggé elfáradtam ma, tudod én dolgoztam… - vetek rá egy pillantást, aminek hatására már be se kell fejeznem a mondatomat, ami úgy hangzana, hogy nem úgy mint egyesek. Mert így is érti és be is vágja a durcát és elvonul.
Olyan aranyos mikor durcázik…1, mert csendben van, 2, mert…mert egyszerűen megmosolyogtat. Mint most is. Elmosolyodom, persze éppen hogy csak egy kicsit, nehogy feltűnjön neki, és lepihenek egy kicsit, amiből az sül ki, hogy már csak másnap reggel kelek fel.
Egy nagy durranásra, vagy inkább csattanásra ébredek. Lassan kinyitom a szememet, és Sunnyt pillantom meg a földön, amint épp motyog valamit mérgelődve. Feltápászkodok és odamegyek neki segíteni felállni.
-Jól vagy? – kérdezem ásítva…
-Igen, köszi…mikor indulunk? – kérdi teljes izgalommal – Én már kész vagyok. – mondja 200W-os vigyorral.
-Nemsokára…
Elkezdek készülődni és a reggeli után már útnak is indulunk. Beülünk a pici kocsimba, de nem indul be elsőre. Basszus kulcs…na jó nyugi…
-Gyerünk kicsi kocsi indulj! – áhh csak ez kellett neki és már be is indul…megsimogatom a műszerfalat és megyünk is.
A társulathoz érve, kicsit félve szállok ki a kocsiból…csak ne csináljon semmi butaságot – nézek fel az égre és rimánkodok magamban.
Belépünk az épületbe, és látom Sunnyt, mennyire izgatott. A terembe érve mindenkinek bemutatom és elkezdjük. Kis csoportokba állítanak minket és bizonyos szituációkat kell eljátszanunk. Minden csapat kihúzza magának a bizonyos kis kártyácskát amin rajta van, mit kell eljátszaniuk, aztán egy másik papíron van a sorszám, hogy ne legyen vita ki kezdjen ezt is véletlenre bízzuk.
Mikor az ő csoportjára kerül a sor, végig őt figyelem. Nem is olyan ügyetlen, mint ahogy képzeltem…bár elég feszülten mozog a színpadon. A szituációjuk egy énekesnőről szól. És Sunny alakítja az énekesnőt…és a hangja se rossz, bár ezt soha nem fogom bevallani neki, mert annak az esélye, hogy valaki felfedezze igen csekély…de majd máskor is elhozom ide, had tanuljon ha akar.
Hazafelé egész úton azt hallgatom, hogy milyen jól érezte magát és milyen rendes vagyok, hogy elvittem és stb…kis lelkes…
Hazaérve gyorsan eszek valamit, és már megyek is dolgozni, most speciel valami fizikai munkával rukkoltak elő, nem nagyon van hozzá kedvem, de muszáj, mert ma le kell adnom a lakbért…
Egész délután a szaros dobozokat pakolom egy raktárépületben, és már nagyon elegem van. Már csak abban reménykedek, hogy ha hazaérek nem lesz semmi romokban és pihenhetek…
- Lolli lolli lollipop boy neon naui lollipop…-énekelgetem vidáman azt a dalocskát, amit Jung-Hee idegesítésére mindig énekelni szoktam. Még nincs itthon, de bármikor megjöhet, én meg szeretem ezzel fogadni. Ma egy kis mihaszna léhűtő voltam, semmi munkám nem akadt, ezért itthon lógattam a lábam. Ennek nem fog örülni, főleg, hogy megígértem neki, lemosom a kocsiját. Kocsi…Ha még egyáltalán lehet annak nevezni ezt az ócskavasat. De azért gyakran tesz jószolgálatot nekünk, ha épp sietünk valahova. Na jó, lemosom…
Nagy nehezen előkotrok egy vödröt, amibe langyos vizet engedek, hogy „megfürdessem” az ő legféltettebb kincsét. Akkor kezdjünk hozzá! Megállok az autó előtt, aztán nyakon öntöm a vödör tartalmával. Kicsit talán túl sok mosószert tettem bele, csupa hab az egész. Épp a szélvédőhöz próbálok hajolni, hogy lemossam a habot, mikor letöröm az egyik visszapillantóját.
-Aniyo! (nem) -hogy ezért mit fogok kapni Jungtól…-gyorsan felkapom, próbálom visszahelyezni, de közben belerúgok a kerékbe, és még a dísztárcsa is leesik. Jaaaj, ez a kocsi kezd szétesni a kezeim között. És, ha ez nem lenne elég, még Jung-Hee is megjelenik.
-Sunny, mit művelsz az autómmal? –kérdezi idegesen, miközben a lábammal a tárcsát, a kezemmel a tükröt tartom.
-An nyoung! (szia) –kínosan mosolygom, mozdulni sem merek.
-Sun-Hee, ugye nem…? –megfogja a karom, odébb húz, mire az eddig tartott dolgok kizuhannak a kezemből.
-Mianhe (sajnálom)…jwesonghamnida (nagyon sajnálom)…-nyüszögöm halkan, aztán, hogy javítsak a helyzeten, legalább a habot el akarom tűntetni. Meglódítom a maradék kis vizet, míg Jung a tárcsát próbálja a helyére varázsolni. Persze arra nem gondoltam, hogy előbb kel fel, mint ahogy a víz odaér. Azt hiszem, hogy ezt az arckifejezést sosem felejtem el, de hát hogy is nézhetne rám, ha most öntöttem le vízzel…Annyira kínosan érzem magam, hogy végső elkeseredésemben magamra borítom még azt, ami a vödörben van. Erre meglátok egy aprócska mosolyt. Gyorsan kihasználva a helyzetet, befutok a házba. Jót kuncogok az ajtónak dőlve, már nem is tudom, hogy hányadik eset, hogy valami bajt hozok Jung-Hee fejére…Mindig morog egy kicsit, de tudom, hogy a szíve mélyén nagyon szeret. Jung nagyon jó ember, mindig mindenkin segít, rajtam is, mikor mindenemet ellopták, és nem volt hová mennem. Sokat kell még dolgoznom, hogy visszafizessem az adósságomat, de nem bánom, mert szeretek vele lenni. Folyton mosolyoghatnékom van, ha a közelében vagyok. Csak titokban lesem az ablakból, hogy szerelgeti az autót. Mikor elindul befelé, gyorsan teríteni kezdek.
-Sikerült? –kérdem mosolyogva, de még mindig elég morcos hangulatában van, jobb ilyenkor hagyni –Hagyjuk…Öhm csináltam ebédet. –terelem el gyorsan a szót.
-Te, vagy Chun-Hei? –belelát a gondolataimba, vagy mi? Jó igen, az az asszony csinálta, akinél béreljük a szobákat, de hát ez eredmény szempontjából ugyanazt jelenti, vagy nem? Elhúzva a szám bólintok, és már fele akkora lelkesedéssel sem szedek neki a tálba.
-És milyen napod volt ma? Mikor viszel már be a társulathoz? Tudod, hogy én színésznő is vagyok! –húzom ki magam büszkén.
-Színésznő, mi? Csak úgy, mint énekes is, igaz? Sunny, ne hazudj már ennyit. Egyébként meg keress magadnak egy rendes munkát, vagy életed végéig nekem kell majd törlesztgetned. A kocsi kárait is felszámolom. –szólal meg két falat között, mire én az asztalra csapva tenyereimet elé hajolok.
-Csak azért hazudok, mert nem találok munkát, ráadásul te még azt is felszámolod, ha levegőt veszek. Undok, zsémbes öregember vagy már most! Mi lesz veled később? Meg sem éled, mert annyit idegeskedsz…-nyújtom ki a nyelvem, majd gyorsan kiszaladok a házból.
-Sunny, gyere vissza! –kiabál utánam, tudja, hogy ilyenkor valami rosszra készülök. Papuccsal a kezemben állok meg a kocsi előtt, könnyedén kitörhetném az üvegét. –Ne! Meg ne próbáld! –figyelmeztet komolyan, de ügyet sem vetek rá.
-Nem bántom az autódat, ha elviszel magaddal a színitanodába…Szóval?
-Jól van, eljöhetsz, csak hagyd már ezt abba…-válaszolja unottan, mire eldobom a papucsom, és a nyakába ugrok egy nagy puszira.
-Tudtam, tudtam, tudtam…Neked aranyból van a szíved. Holnap reggel én is megyek veled, de most együnk, mert korog a hasam! –nagyon lelkes vagyok, meg nyughatatlan is, ezért sem tudok sokáig egy helyben maradni. Beszaladok a házba, hogy végre én is ehessek.
