-Annyira aggódtál, hogy előbb eltöltöttél pár napot Marissával, és csak utána jöttél utánam? – mi? Hogy gondolhatsz ilyet?
-Ez nem igaz! Azonnal kidobtam, csak te jártál a fejemben és azon gondolkodtam, hogy hogyan jöjjek utánad. A poklot jártam meg, mert nem voltál velem. – mondom neki őszintém, aztán kopognak az ajtón.
-Sunny, már itt is vagyok. – szól egy férfi hang. Ki lehet az ilyen későn? Csak nem...már mást talált?
-Ez ki? – nézek kérdőn Sunnyra.
-Mindjárt elküldöm. – mondja, aztán kinyitja az ajtót, úgy hogy ne lássam, de én látni akarom ki az, szóval mögé lépek.
-Igazából azért jöttem, mert a búcsúzás elmaradt. – mi, mi, mi a francot csinálsz???
-Ne merd megcsókolni! – kilököm a folyosóra a srácot, és verekedni kezdek vele. Mégis mit képzel magáról ez a kis szarházi?
-Elég volt! – áll közénk Sunny. Nem szeretnék kárt tenni benne, szóval befejezem, bár még mindig ökölben van a kezem…
-Hogy merted?! – nézek Hyunra.
-Pontosan tudom, hogy ki vagy! Ez nem azt jelenti, hogy visszaélhetsz Sunny bizalmával! – ordítom le a fejét.
-Egész este együtt mulattunk, csak el akartam köszönni, ez még nem bűn. A lakótársad gyönyörű. – hogy ki?
-A lakótársam? Sunny a barátnőm, te gyökér! – nem igaz, hogy nem esett még le…
-Miattad volt olyan szomorú? – Sunnyra nézek - Gondolom ez azt jelenti, hogy többet nem akarsz velem találkozni. – mondja Híun, de Sunny csak hallgat - Jól van. Jó éjszakát! – nézek utána ahogy elmegy, még véletlenül se akarjon visszafordulni, de Sunny behú a szobába.
-Ne! Ne mondj semmit! – úgy sem lenne értelme mentegetőznöd…
-De mondok, mert ezt a csókot, vagy inkább szájra puszit nem én akartam. Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy megtörtént. – ezt most higgyem is el!?
-Persze, azért voltál vele ilyen késő estig. Az ő szobájában is jártatok? – ahogy kimondom, kapok egy pofont.
-Hogy mondhattad ezt?! Én nem az a fajta nő vagyok. Lehet, hogy a te barátnőd ilyen, de én nem! Mit gondolsz, hogy nekem könnyű volt azt hinnem, hogy vele vagy, hogy őt csókolod, hogy ő…hogy ő lett a tiéd, és nem én? – most mit mondjak?
-Nem voltam vele… - válaszolok röviden.
-Én sem vele. Mindvégig hiányoztál. – aha, mint ma?
-Azt láttam az előbb, hogy mennyire hiányoztam. Nem csak a ruháid, de te is nagyon megváltoztál – ezt igazolja ez a pofon is…
-Én ugyanaz vagyok…az a lány, akinek csak te vagy fontos. – jó, mindegy.
-Jó, ezt ne most beszéljük meg, ideges vagyok. Megyek. – már mennék is, de…
-Jung, kérlek… - elém lép és karomat fogva fordít magához. Most komolyan meg akar csókolni??
-Ne csókolj meg azzal a szájjal, amihez fél perce egy másik férfi ért! – lököm el magamtól.
-Jung! – megint meg akar csókolni.
-Mondom, hogy ne! – erősebben lököm meg, de nem vettem észre, hogy mögötte ott egy kisszekrény, és neki vágódik. Istenem…azonnal magamhoz ölelem - Ne haragudj, nem akartam. Nem láttam, hogy van ott valami. Úgy sajnálom… - mondom, közben simogatom, ahol beütötte.
-Én is…mindent. – erősen dörzsölni kezdi a száját, még vérezni is kezd…
-Ne-ne-ne… - kiveszem a zsepit a kezéből amivel dörzsölte a száját - Hagyd ezt. – arcára simítom kezeimet és megcsókolom.
De jó végre csókolni…annyira vártam már ezt. Elbotorkálunk az ágyig, ahol hanyatt döntöm és fölé mászva csókolom tovább. Maga elé emeli a kezeit, aztán leteszi… szeretnék vele lenni úgy…de tudom, hogy ő még nem.
-Nem fogok semmit csinálni veled, ne félj…Csak szeretek csókolózni veled. – mondom mosolyogva, és felhúzom magamhoz, hogy átöleljem.
-Köszönöm…köszönöm, hogy tisztelsz …és köszönöm, hogy itt vagy… - de édes…
-Köszönöm, hogy itt lehetek.
-Nekem még van itt munkám, itt maradsz velem? Legyen ez a karácsonyi ajándékom… Kérlek… - kérlel boci szemeivel.
-A karácsonyi ajándékod? Minden kiment a fejemből, még a karácsonyt is elfelejtettem…csak te jártál a fejemben… - megsimogatja az arcomat.
-Akkor maradsz? – kérdezi mosolyogva.
-Csak ha nem lesz gond a szállodában… - nem szeretnék neki bajt…
-Biztos nem lesz, majd én elintézem. – rendben.
Összebújva aluszunk…először, és nagyon jó így. Abban a pár napban míg itt vagyunk, így alszunk és kín keservesek a reggelek, mikor el kell szakadnom tőle. A próbáira mindig elkísérem, és annyira ügyes, olyan gyönyörűen énekel…nagyon büszke vagyok rá. Az előadást is megnézhetem. Sose láttam még ilyen szépnek…a színpad mintha neki lenne teremtve.
Mikor véget ér az előadás, az öltözőjében várom egy csokor virággal.
-Nem olyan szép, mint te, de neked hoztam. – mondom mikor benyit és a kezébe adom a virágokat.
-Köszönöm. – és beleszagol a csokorba. Közelebb húzom magamhoz, hogy megcsókoljam, de a virág közénk áll. Talán szándékosan nem tette le…csak egy puszit sikerül adnom neki…
-Kint megvárlak. – elengedem és kimegyek.
Gyorsan átöltözik és már itt is van. Mintha egy másik lány lépett volna ki az öltözőből. Alaposan végigmérem, és igen…az én Sunnym az…
-Valami baj van? – kérdezi kicsit zavartan.
-Nem, nincs. – mosolygom – Gyönyörű vagy. – adok a homlokára egy puszit és kézen fogva sétálunk vissza a hotelbe.
Este összepakolunk, mert hajnalban repülünk haza.
Ahogy hazaérünk, bedőlünk az ágyba, mert nagyon fáradtak vagyunk. Vagyis jobban mondva berántom magammal az ágyába, mikor felviszem a szobájába a bőröndjét, mert én vele ellentétben, semmilyen járművön nem tudok aludni. Persze Sunny nem akar aludni, mert ő kipihent, úgyhogy kisebb birkózás alakul ki, mert fel akar kelni az ágyból én meg nem hagyom. A vége az lesz, hogy mindketten nevetünk, aztán fölé hajolva csókolom meg. Ebben a pillanatban April nyit be a szobába.
-Jung megta…? Ohh látom igen. Szóval kibékültetek? Együtt vagytok? – nem elég feltűnő?
-A csengőről nem hallottál? – morgom az orrom alatt.
-Ne morogj…pihenj, mindjárt jövök. – kapok az arcomra egy puszit, és Aprilt kitessékelve a szobából, ő is kimegy.
Ez a pihenés olyan jól sikerül, hogy el is alszom, viszont édes ébresztőm van. Sunny az arcomat simogatja, aztán ajkaimra ad egy puszit. Mosolyogva nyitom ki a szemeimet, aztán felülve közelebb húzom és megcsókolom. Kicsit el is kalandoznak a kezeim…végig simítok a combján, és felsője alá nyúlnék, de megfogja a kezemet és elhúzódik.
-Ne haragudj… - mondom kínosan a fejemet vakargatva.
-Semmi baj… - mondja piros pofival – Téged keres valaki… - mondja lehajtott fejjel.
-Ki? – mitől lettél ennyire letörve?
-Marissa…
-Mi? Mit keres itt megint? – kérdezem idegesen és kirontok a szobából.
Már jó pár napja, hogy csak várok Jungra. Meguntam, kész. Én hülye…miben reménykedtem? Hogy majd magához veszi azt a kis pénzt, amit otthagytam, és azt is az én felkutatásomra költi, mikor Marissa sokkal, de sokkal többet adhat neki?
Naiv Sunny! Vagyon naiv vagy…
Másnap este találkozóm van Hyun-Gi-vel, a műsor vezető producerével. Nagyon meglepő, hogy egyidős velem, máris ilyen fontos beosztása van. Kellemes megjelenésű, udvarias férfi. Meghívott, hogy nézzünk meg együtt egy opera darabot, hogy abból is tanuljak, nem utolsó sorban pedig, hogy kikapcsolódjak, mert ő is észrevette, hogy mostanában lehangolt vagyok.
Jól érzem magam Hyun társaságában, szinte az egész estét végig nevetem. Teljesen más, mint Jung, ő sokszor morgott velem. Múlt karácsonykor el akartam menni vele megnézni egy karácsonyi darabot, de lekiabált, hogy nem szórhatjuk erre a pénzt, elég fizetnie a tv után, ami valljuk be őszintén, az egyetlen kulturális szórakozásunk volt. De nem panaszkodtam, mert vele lehettem…De már nincs velem, elhagyott egy másik nőért. Vajon most is együtt vannak? Mondta már neki, hogy szereti? Talán egy ágyban fekszenek, talán épp…Igen Sunny, tőle megkapja a testiséget is, Jungot testben és lélekben is elveszítetted. Örökre.
-Mire gondol az est legszebb ragyogása? –kérdezi Hyun, miközben kisegít a taxiból már odahaza.
-Csak arra, hogy jól éreztem magam, és szeretném megköszönni a mai estét. –mondom mosolyogva. Kegyes hazugság, de legalább nem bántottam meg, és amit mondtam, igaz is.
-Én köszönöm. És, ha még fel is szaladhatok hozzád a…-közelebb hajol- mosdóba, mert messze lakok, és nem biztos, hogy hazáig kibírom. –elnevetem magam.
-Persze, gyere csak. –az a legkevesebb, hogy felengedem pisilni, ha már mindent ő fizetett, a jegyektől az éttermi fogásokon keresztül a taxiig mindent.
-Menj csak előre, addig fizetek, hogy várjon meg a sofőr. –bólintok.
Elindulok a hotelbe, de valahogy furcsa érzésem van a liftbe szállva. Eddig mindig megkérdeztem a portán, hogy kerestek-e, de ma nem, hisz már lemondtam róla, és amúgy is biztos szólnának. Vagy mégsem? De mire is gondolok, mikor valószínűleg most Jung legnagyobb problémája az, hogy a bal vagy a jobb kezével ölelje a barátnőjét.
Belépek a szobába, felkapcsolom a lámpát, és…
-Jung? –tényleg ő az? Úgy ver a szívem, nem tudok nem mosolyogni. –Nem is mondta a recepciós, hogy…-ő nem, de a szívem megsúgta.
-Mert megkértem, hogy ne szóljon, hogy itt vagyok. –vág közbe, majd csend következik- Miért? Miért hagytál csak úgy magamra? Marissa már nem jelent semmit. Ezt neki is megmondtam…téged szeretlek. Sunny. Annyira aggódtam érted, és annyira szenvedtem, mert nem tudtam merre vagy, és féltem, hogy már nem is látlak…-idejön, és magához ölel.
-Annyira aggódtál, hogy előbb eltöltöttél pár napot Marissával, és csak utána jöttél utánam? –ellépek tőle, és flegmán rá sem nézek.
-Ez nem igaz! Azonnal kidobtam, csak te jártál a fejemben és azon gondolkodtam, hogy hogyan jöjjek utánad. A poklot jártam meg, mert nem voltál velem. –kicsit enyhülök, már mennék oda, hogy megcsókoljam, mikor kopognak az ajtón. Hyun! Istenem…
-Sunny, már itt is vagyok. –kiabál be.
-Ez ki? –néz rám Jung.
-Mindjárt elküldöm. –persze Jung azért csak mögém topog, hogy lássa, ki az.
Kinyitom.
-Igazából azért jöttem, mert a búcsúzás elmaradt. –Hyun közelebb húz magához, és egy puszit ad a számra. JÓ ÉG! NE!!!
-Ne merd megcsókolni! –Jung szinte kitépi az ajtót, és a folyosóra lökve Hyunt, ütni kezdi, aki persze nem hagyja magát.
-Elég volt! –én állok közéjük, hogy abbahagyják.
-Hogy merted?! –Jung szinte lángot okád dühében.
-Jung, mi ütött beléd? Nem emlékszel rám? Én tettem be a lakótársadat a produkcióba. –szabadkozik Hyun.
-Pontosan tudom, hogy ki vagy! Ez nem azt jelenti, hogy visszaélhetsz Sunny bizalmával! –ne kiabálj már Jung!
-Egész este együtt mulattunk, csak el akartam köszönni, ez még nem bűn. A lakótársad gyönyörű. –ajjaj….
-A lakótársam? Sunny a barátnőm, te gyökér! –azt hiszem, hogy nem veszik észre, hogy én is itt vagyok.
-Miattad volt olyan szomorú? –mindketten rám néznek, én meg a földre. Még most is az vagyok. –Gondolom ez azt jelenti, hogy többet nem akarsz velem találkozni. –inkább nem mondok semmit, mégis csak a főnököm, de a hallgatás…-Jól van. Jó éjszakát! –elmegy, én meg behúzom Jungot a szobába.
-De mondok, mert ezt a csókot, vagy inkább szájra puszit nem én akartam. Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy megtörtént. –szabadkozom előtte.
-Persze, azért voltál vele ilyen késő estig. Az ő szobájában is jártatok? –durr. Hatalmasat keverek le neki.
-Hogy mondhattad ezt?! Én nem az a fajta nő vagyok. Lehet, hogy a te barátnőd ilyen, de én nem! Mit gondolsz, hogy nekem könnyű volt azt hinnem, hogy vele vagy, hogy őt csókolod, hogy ő…hogy ő lett a tiéd, és nem én? –elcsuklik a hangom.
-Nem voltam vele…-én hiszek neked, de te nekem?
-Én sem vele. Mindvégig hiányoztál. –egy picit közelebb megyek.
-Azt láttam az előbb, hogy mennyire hiányoztam. Nem csak a ruháid, de te is nagyon megváltoztál –már megint morogsz…
-Én ugyanaz vagyok…az a lány, akinek csak te vagy fontos. –miért nem hiszel nekem? Én is hiszek, hinni akarok.
-Jó, ezt ne most beszéljük meg, ideges vagyok. Megyek. –ne!
-Jung, kérlek…-elé lépek, megragadom a karját, és úgy fordítom magam felé. Meg akarom csókolni őt, ezért közelebb hajolok, de…
-Ne csókolj meg azzal a szájjal, amihez fél perce egy másik férfi ért! –ellök magától.
-Jung! –nem is volt csók, csókolni csak őt csókoltam, ahogy most is akarom. Megint megpróbálom.
-Mondom, hogy ne! –most durvábban lök el magától, így kicsit neki esek az ajtó melletti fiókos kisszekrénynek. Ezt Jung is meglátja, mert elengedi a kilincset, és magához ölel. –Ne haragudj, nem akartam. Nem láttam, hogy van ott valami. Úgy sajnálom…-közben simogatja a derekamat, ahol beütöttem magam.
-Én is…mindent. –erősen ledörzsölöm a számat egy papírzsebkendővel, még egy kicsit vérezni is kezd az ajkam.
-Ne-ne-ne…-elveszi tőlem a zsebkendőt- Hagyd ezt. –kezeit arcomra csúsztatja, majd lágyan megcsókol. Végre. Hagyom, hogy nyelve átcsússzon a számba, és úgy viszonzom a csókot. Fogadok, hogy ilyet még az a kis…szóval az a Marissa sem kapott. Jung csak az enyém!
Mindent együtt fogunk megtanulni, a bizalmat is a másik iránt.
Miközben csókolózunk, az ágyig érünk el, ahol Jung eldönt, és fölém mászva csókol tovább. Védelmezően magam elé emelem a kezemet, mert nem akarom, hogy…De nem számít. Csináljon csak azt, amit akar velem. Ha magáévá akar tenni, hát itt vagyok. Igaz, hogy házasság nélkül én sem, és úgy tudtam, hogy ő sem akarja, de nem baj. Tényleg szeretem, úgyhogy az övé vagyok. Le is teszem a kezeimet magam mellé.
-Nem fogok semmit csinálni veled, ne félj…Csak szeretek csókolózni veled. –mosolyog, miközben felhúz magához, hogy átöleljen.
-Köszönöm…köszönöm, hogy tisztelsz …és köszönöm, hogy itt vagy…-mosolygom rá.
-Köszönöm, hogy itt lehetek. –jaj te…
-Nekem még van itt munkám, itt maradsz velem? Legyen ez a karácsonyi ajándékom… Kérlek…-szépen tudok ám nézni, nem mondhatsz nemet.
-Ne! – lök el magától, még a fejemet is bevágom a falba, ahogy neki ütközöm.
-Sunny, mi a baj? – kérdezem a fejemet dörzsölgetve.
-Mit csinálsz? – öhm…
-Semmit, csak megcsókoltalak. – válaszolok egyszerűen.
-Ajánlom is, mert meg tudom ám védeni magamat még tőled is! – ezen azért elmosolyodom. Inkább aranyos volt, mint ijesztő.
-Tényleg nem akartam semmit. – vagyis nem tudom, hogy mit akartam, de ezt nem kell tudnia…Megsimogatom az arcát, és megyek tovább.
Másnap azzal jön haza, hogy 1 hónapra Szöulba kell költöznie a fellépései miatt. Kicsit szomorú is miatta, én is…de én mindenben támogatom. Addig is ki tudom pofozni kicsit a házat és hazajöhet majd, akkor meg majd szabadnapot veszek ki. Megoldunk mindent…
Addig is míg nem utazik, próbálok a lehető legtöbbet otthon lenni. Dolgozni ugyan kell, de előbb jövök el, nem maradok túlórázni. De mikor valamelyik nap hazamegyek, az üres ház fogad. Megyek Sunny szobája felé, de még a bőröndjei sincsenek itt…nem, nem mehetett búcsú nélkül. Épp nyitom az ajtót, hogy átmenjek Aprilhez, mikor egy jól öltözött, csinos nőt pillantok meg.
-Marissa? – nem lehet ő, de mégis, mert mosolyogva biccent – Mit keresel itt? – kérdezem olyan hangsúllyal, hogy érezze nem örülök a látogatásának.
-Jung, beszélni szeretnék veled. – és beengedi magát.
-Nincs miről beszélnünk. – morgom a választ.
-Ne mondd, hogy még mindig haragszol…olyan régen történt. – mondja leülve a konyhában.
-Pontosan. Olyan régen, hogy már nem is érdekel. Boldog vagyok egy nővel, akit szeretek, úgyhogy akár el is mehetsz. – nyitom ki az ajtót.
-Fogadni mernék, hogy nem tudná megadni azt amit én adhatnék. Nézz körül Jung, mellettem olyan életed lehetne, amiről mindig álmodtunk. Szeretlek… - hozzám akar érni, de elhúzódom.
-Nekünk semmi közünk egymáshoz…. – vágom rá.
-De…de azt mondtad várni fogsz rám, hogy engem szeretsz… - mondja ledöbbenve.
-Igen, akkor még gyerek voltam és feleségül akartalak venni, hogy lefeküdj velem. De már nincs szükségem rád…mint mondtam, van egy barátnőm, akivel a lehető legjobb a kapcsolatunk. – mondom büszkén.
-Volt… - fordít hátat és ismét leül.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy már voltam itt, de a szomszédod, April nyitott ajtót. Azt mondta beszél a barátnőddel, hogy mellettem jobb életed lenne… - tessék?
-Hogy merted!? Takarodj a házamból, és vissza se gyere, menj vissza és éld a milliomos életét. Nekem nem kell… - majdnem hogy szó szerint kidobom a házból, és átmegyek Aprilhez.
Dörömbölök az ajtón, de senki nem nyit ajtót. Később újra próbálkozom, addigra már le is nyugszom. Elmondja mi történt, és azt is, hogy Sunny előbb elutazott Szöulba. Csak így itt hagyott…feladta a kapcsolatunkat, mert megjelent Marissa…Ennyit jelentettem neki? Csak forgolódom az ágyban, nem jön álom a szememre.
A következő pár nap megint a rgi morgós Jung vagyok. Senki nem tud felvidítani, senkivel nem tudok nyugodtan beszélgetni. Mindenről Sunny jut eszemeb…mikor beülök a kicsi kocsiba, mikor leülök enni a konyhába, mikor a fürdőszobába megyek, mikor elmegyek a szobája előtt…A francba, hogy csak így elment, ahelyett, hogy beszélt volna velem előtte. El kell menjek Szöulba, meg kell keressem…szükségem van rá!! Bepakolok pár ruhát, és a legszükségesebb holmiijaimat, betelefonálok a munkahelyemre, hogy pár napig távol leszek, és elindulok az autóm felé.
-Hova mész? – kérdezi April.
-Megkeresem Sunnyt, akárhol is van, megtalálom! – mondom komolyan.
-Tessék. – mi ez? – Itt a címe. – mosolyog.
-Ezt előbb nem tudtad odaadni? Hagyod, hogy szenvedjek?? – kiabálom le a fejét.
-Ő kérte, hogy akkor adjam oda, ha utána akarnál menni. – rendben… - És még valami. – pénzt ad?
-Ezt nem fogadhatom el. – akármilyen kedves…
-Nem, ezt is Sunny küldi, azt mondta, ez elég arra, hogy megtaláld.
-Köszönöm… - elveszem és megyek is a reptérre.
Sose ültem még repülőn, de semmi különös. Egész úton azon gondolkodom, hogy mit mondjak neki, ha megtalálom. Vagy ne is mondjak semmit? Nem tudom, de még a taxiban is ezen gondolkodom, ami elvisz a megadott címhez.
Egy nagy szálloda elé érkezem. A recepciós felenged a szobájába, de senki nincs bent, pedig már elég későre jár…Az ablakon bámulok ki és nézem az esőt, mikor nyílik az ajtó, és Sunny felkapcsolja a lámpát.
-Jung? – látom az örömöt a szemében – Nem is mondta a recepciós, hogy…
-Mert megkértem, hogy ne szóljon, hogy itt vagyok. – vágok közbe, aztán egy kis csend telepedik – Miért? Miért hagytál csak úgy magamra? Marissa már nem jelent semmit. Ezt neki is megmondtam…téged szeretlek Sunny. Annyira aggódtam érted, és annyira szenvedtem, mert nem tudtam merre vagy, és féltem, hogy már nem is látlak… - odamegyek és magamhoz ölelem.
-Soha nem voltál a terhemre, és nagyon szeretném, ha velem maradnál. –sóhajt egyet- Csak azért viszlek el, mert szeretlek. De utána az orvoshoz megyünk, és nincs vita…-csak bólintok.
Jung nagyon figyelmes velem, hoz inni, bekötözi a lábamat, és lázcsillapítót is hoz nekem Apriltől. Még a meghallgatásra is segít bemenni. Nagyon izgulok, talán ez életem nagy lehetősége, nem akarom elmulasztani.
Miközben éneklek, minden eddigi emlékem eszembe jut, amit énekléssel töltöttem. Még egész kislány voltam, mikor megszerettem a zenét, azóta hajszolom az álmomat.
Mindent beleadtam, mai még így betegen is bennem volt, amitől elgyengülök, de szerencsére még Jung időben elkap, mielőtt összeesnék.
Viszont érdemes volt minden fáradtságos munkám, mert én kapom meg a szerepet. Örömömben Jung nyakába ugrom, majd oda megyek, és megköszönöm.
Miután végeztünk, és egy hosszú, kínos autókázáson is túl vagyunk, megérkezünk az orvoshoz. Kiderül, hogy pár napig szigorú pihenésre lesz szükségem, és még egy krémet is használnom kell, amit Jung hazafelé kivált, bár nem örülök neki, hogy megint rám költi a pénzét.
Otthon még a kocsiból sem szállhatok ki egyedül, Jung a karjaiban visz a szobába, sőt a bokámat is bekeni. Nagyon gondoskodó. Míg kimegy a konyhába, addig én lepihenek. Hosszú volt ez a nap, nem vagyok képes megvárni őt, egyszerűen elalszom…
Reggel, mikor körülnézek, meglátom Jungot a székben aludni. Egész éjszaka itt volt mellettem, hogy borogassa a homlokomat? Csak nézem és nézem őt, óvatosan megsimogatom az arcát, amire fel is ébred, így gyorsan elrántom a kezemet, hogy ne vegye észre.
-Hogy vagy? –kérdezi, miközben megfogja a homlokomat.
-Jól vagyok. –mosolygom.
-És a lábad? Új kötés kell rá…-elkezdi bekenni a lábamat.
-Egész este itt voltál? –nézek rá kíváncsian.
-Igen…mert…bejöttem hozzád, mert beszélni akartam veled, de aludtál. Betakartalak, és adtam…hát öhm…adtam egy puszit a homlokodra, de forró voltál…magas lázad volt. Muszáj volt itt maradnom, cserélgetni kellett a borogatást…Ne haragudj, csak aggódtam…-haragudni? Dehogy, sőt…
-Miről akartál beszélni? –még el sem mondta.
-Arról, hogy…Sunny, én nem akartalak megbántani. Nem akartalak sírni látni, főleg nem miattam. Nem akartam ezt…Sajnálom, hogy miattam vagy beteg. –lehajtja a fejét- Szeretlek, és bármit megtennék, hogy…-nekem ennyi is elég, már többet tett, mint amit várhattam volna. Felbiccentem a fejét, és adok egy apró csókot a szájára. –Akkor most…mi…? –néz rám reménykedve.
-Csak ha megígéred, hogy nem fogsz többet kiabálni velem…-mondom, mire megfogja a kezemet.
-Ígérem. Megváltozom…érted. –közelebb hajol, és lágyan megcsókol. A csók után csak mosolyogni tudunk mindketten, Jung pedig megsimogatja az arcomat, és az ágyra ül át.- Szeretlek! –kapok még egy puszit a számra- Gyönyörű vagy. –még egyet- És ha még egyszer butaságokat beszélsz, megharaplak. –mosolyog, és még egy puszit ad nekem.
Nem is mondok semmit, csak hozzá bújok és ölelkezünk. Kicsit ugyan még fáradt vagyok, de nem akarom elengedni.
-Pihenned kell. –óvatosan lefektet, és hagyna pihenni, de megfogom a kezét.
-Nem maradsz itt velem…pihenni? –kérdezem kicsit elpirulva. Ugye nem ért félre?
Jung végül kis hezitálás után befekszik mellém. Kicsit bátortalanul, de mellkasára teszem a fejemet, és átölelem a derekát. Most olyan meghitt minden, főleg, hogy még a hátamat is simogatja, másik kezét pedig a kezemre teszi.
A romantikus hangulatnak hála álomba merülök, a legédesebb álomba, ami csak létezhet…
Reggel Jung előtt ébredek, ezért úgy döntök, hogy míg felkel, elmegyek a fürdőszobába készülődni. Pont a zuhany alatt állok, mikor hirtelen Jung nyit be az ajtón.
-Úristen, ne haragudj…-neee!
Gyorsan elfordul, és kimegy. Vajon mennyit látott? Magamra kapok egy törölközőt, és utána megyek, hogy kérdőre vonjam, de mikor meglátom, csak elpirulok, ahogyan ő is.
Közelebb lép, és szenvedélyesen megcsókol. Először még a karjaiba olvadok, de aztán megszólal a vészcsengő a fejemben.
-Ne! –durván lököm el magamtól, szegény, neki is esik a falnak.
-Sunny, mi a baj? –simogatja a fejét, amit bevágott.
-Mit csinálsz? –nézek rá rémülten.
-Semmit, csak megcsókoltalak. –hát persze…
-Ajánlom is, mert meg tudom ám védeni magamat még tőled is! –mondom harciasan, hogy komolyan is vegye, de ő csak elmosolyodik.
-Tényleg nem akartam semmit. –megsimogatja az arcomat, és megy a dolgára, én meg szaladok felöltözni.
Másnap a próbán kiderül, hogy nyolc előadás Szöulban lesz. Még sosem voltam Szöulban…
Kicsit elkenődök, mert ez azt jelenti, hogy a heti két hétvégei fellépés miatt oda kell költöznöm egy hónapra, és Jung sajnos nem jöhet, de ő vígasztal, hogy addig lesz ideje újítani a házikónkon, és én is nyugodtan koncentrálhatok a fellépéseimre. Ráadásul egy-egy napra haza is jöhetek
Nem mondom neki, de csak azért megyek bele, hogy a keresetemmel segítsek neki. Ő már annyit segített, hogy ideje lesz nekem is, és persze visszaadni minden eddigi tartozásomat is.
Pár nap múlva egyedül vagyok otthon. A szövegemet próbálom memorizálni, skálázok, Jung épp dolgozik. Egyszer csak határozott kopogást hallok az ajtón. Oda megyek, és megnézem, hogy ki lehet az. Egy fiatal lány áll az ajtóban, nagyon elegáns, messziről látszik, hogy nem erről a környékről való. Megporolgatja a kezét, majd illedelmesen meghajol.
-Jó napot –én is meghajolok- Mit tehetek érted?
-Jungot keresem, Marissa vagyok. –Marissa? Ez Jung volt barátnőjének is a neve. Az nem lehet, hogy ő…
-Ő most házon kívül van. Én…én April vagyok, az egyik szomszédja. Most én vigyázok a házra. –be sem merem vallani, hogy a barátnője vagyok. Egyrészt szégyellem, hogy egy házban lakunk, nem lenne illendő, ezt senki sem értheti meg, másfelől, ha ő tényleg Jung barátnője volt, nem hozhatom kínos helyzetbe, hogy most csak egy magam fajta szegény lány jutott neki. –Megvárhatod itt bent is. –beengedem.
-Honnan ismeritek egymást? –kérdezem, miközben teát töltök ki a lánynak.
-Régi história…egy időben egy pár voltunk, csak én bolond fejjel szakítottam vele. –ebben a pillanatban leejtem a csészét- Jól vagy? Nem vágtad meg magad? –áll fel a lány.
-Nem, csak kicsúszott a kezemből…-kínos nevetés közepette szedegetem össze a darabokat, de a szívem darabkáival nem tudok mit kezdeni. Összetörtem.
-És hogyhogy felkerested? –közben mindkettőnknek sikerül teát öntenem, és leülök vele szemben.
-Szakítottam a barátommal. Ő nagyon gazdag volt, mindent megadott nekem, cserébe csak…nem szeretek erről beszélni, de oda adtam magam neki, amikor csak kérte- ribanc…Óh Sunny, hogyan juthatott ilyen csúnya szó az eszedbe?! –De ennek már vége, kidobott, én meg rájöttem, hogy pont azt nem adta meg nekem, amit Jung meg akart…házasságot. –egyre jobban összeszorul a szívem.
-Ezért jöttél Junghoz? Hozzá akarsz menni? –nem, mondd, hogy nem!
-Azt mondta, hogy ha kell, örökké várni fog rám, és azt is, hogy csak engem tud szeretni. Remélem, hogy ez nem változott…Nem tudod, van valakije? –el fogom veszíteni emiatt a buta fruska miatt…
-Idejössz két év után, és azt várod, hogy a karjaiba omolhass? Jung azt hitte, hogy azért szakítottál, mert nem akartál férjhez menni, erre kiderül, hogy egy gazdag férfival hetyegtél?! Hát milyen nő az ilyen? Ha jön egy másik, megint összetöröd a szívét? Jung ennél jobbat érdemel…Most boldog egy másik lánnyal, talán jobb lenne, ha békén hagynád. –pattanok fel a székről az asztalra támaszkodva.
-Miféle lánnyal? Vajon ő meg tudja adni neki, azt, amit én tudok? Már én is gazdag vagyok, Jung mellettem jól élhetne, mert most nem úgy látom, hogy ezt teszi.
-A saját erejéből fog jól élni, mert tehetséges, és egyszer valóra váltja az álmait…-engem nem fog meggyőzni.
-Álmok…Miféle álma lehet egy ilyen helyen, ilyen körülmények között? Az álma az volt, hogy elvehessen…Megkérte a másik lány kezét is? –mintha kést szúrnának a mellkasomba…Leülök, és megrázom a fejemet. –Látod? Biztos vagyok benne, hogy Jung jó barátod, te is beláthatod, hogy még mindig engem szeret. Eljöttem, hogy felmelegítsük a kapcsolatunkat, nekem már csak ő maradt. Szeretem őt. Az a másik lány is biztosan szereti, de nem adhat neki annyit, amennyit én adok. –magyarázza.
-Igazad van…-hol vagyok én ehhez a nőhöz képest…-Beszélek azzal a lánnyal, szerintem már estére nem lesz itt. Gyere vissza hatra, Jung akkor fog hazajönni, akkor nyugodtan beszélhettek. De légy vele őszinte, és ne bántsd többé…-hevesen bólogat a lány.
Mikor elmegy, összepakolom a holmijaimat. Az utolsó bőröndöt húzom be, mikor April jelenik meg.
-Sunny, nem csak két nap múlva kéne utaznod? –néz a pakkokra.
-De igen, viszont Jungtól most azonnal. Hamarabb elutazom Szöulba. Visszajött a barátnője, vagy a menyasszonya, vagy ki a fenéje, és eldöntötte, hogy visszaszerzi. Az a lány nagyon csinos, drága ruhákat hord, ki van sminkelve…én egy senki vagyok hozzá képest…és igaza van, Jung még mindig őt szereti. –gyorsan letörlöm a kibuggyanó könnyeimet.
-Miket beszélsz te lány? Az volt az a gazdag liba ma nálatok? Hát te ezerszer szebb vagy, hiába is bújik a sminkje alá, a közeledbe sem érhet. Ráadásul Jung csak azért szerethette, mert akkor téged még nem ismert. Köztetek sokkal több van puszta szerelemnél, legjobb barátok is vagytok. Tudod, hogy ez mit jelent? Azt, hogy te vagy neki az igazi. –mondja mosolyogva April. Ő könnyen beszél…Luival mérhetetlenül boldogok azóta is, mióta találkoztak.
-Ugyan…én csak idegesítem, és azért vallott szerelmet, mert nem volt itt az a másik. Nem versenyezhetek vele…nézz csak rám. Jung többet érdemel nálam, ő a világ legnagyobb szívű embere. Annyi mindent tett már másokért, értem is, hogy megérdemli, hogy most én adjak neki. Visszaadom a szabadságát, hogy azzal a másikkal legyen. –elindulok kifelé.
-Ez butaság! A legrosszabb rémálmát adod ezzel neki. Elveszti a szerelmét! –kiabál utánam April.
-Most kapja vissza…-nézek vissza, aztán beteszem a csomagjaimat a rendelt taxiba.
-Megvárom őt, és elmondok neki mindent. Utánad fog menni Szöulba, ugye tudod? –beszállok az autóba.
-Nem fog, mert elveszi azt a lányt, és boldogan élnek, míg meg nem halnak a gyerekeikkel együtt…-normális vagyok én? Magamnak okozok fájdalmat azzal, hogy ezt elképzelem.
-Nem fogja nélküled bírni. Elnézed, hogy az utolsó pénzét is a szöuli utazásra költi majd, vagy azt, hogy egy liba akarja elvenni tőled? Harcolj Sunny, harcolj! –bíztat tovább.
-Ezt a csatát már elveszítettem. Jungba voltam életemben először szerelmes, és a szerelem csak egyszer jön el az ember életében. Kereshetünk mást, de az már nem lesz az igazi. Én sem leszek az Jung számára az, pedig egy pillanatra elhittem, és boldog voltam tőle. Én tényleg nagyon szeretem őt, pont ezért megyek el. Hagynom kell lehetőséget neki a választásra. –megfogom April kezét, és egy kis cetlit csúsztatok át neki- Mondd azt, hogy nem jövök vissza többé, de ha ennek ellenére is kidobja a lányt, és meg akar keresni, add ezt oda neki. De csak akkor! Ez a szállásom címe, és…-veszek ki egy kis pénzt a próbákért kapott fizetésemből- mondd meg neki, hogy az új Sunny megpróbál neki mindent megadni. Ennyi elég lesz, hogy megtaláljon. Várni fogok rá, és szeretem…-már megint sírok, ez nem lehet igaz…- Annyong-hi kyeshipshio… (Viszlát…)
Szomorúan ülök fel a magángépre, mai Szöulba viszi a stábot, köztük engem is. Most még színészek nem jönnek, ők a megbeszélt két nap múlva csatlakoznak. Hatalmas épülethez visznek, ahol zajlani fognak a próbák, és hasonlóan nagy szállodában is fogunk lakni. Elképesztő, mintha másik világba csöppentem volna. Bár itt lenne Jung is, hogy lássa, hova jutottam, és, hogy büszke legyen rám…
A következő három napban nagyon rossz idő van. Van mire fognom, hogy miért nem jön Jung, de valójában tudom, hogy azzal a másik lánnyal van. Lehet, hogy már feleségül is vette? Talán most is éppen együtt vannak. Csak remélni tudom, hogy most már Jung igazán boldog, ha már én nem lehetek az. Hazajövet mindig meghagyom a portán, ha Jung-Hee Lee keres, engedjék fel…Abban reménykedem, ha reggel megfordulok az ágyban, nem az üres párnák fogadnak, hanem ő. De sosincs így, és én mindig egyedül ébredek.
Ez a mai nap is egy ilyen, már harmadik napja, hogy eljöttem otthonról, és ma is egyedül ébredtem, és egyedül fekszem is le. Holnap korán próbára kell mennem, de este 11-kor még mindig az ajtót nézem, hátha nyílik, és egy kicsit ugyan ázottan és fáradtan, de Jung lép be rajta. Semmi. Ma sem jött el, és holnap sem fog. Túl kell lépnem rajta, és a munkára koncentrálnom. Talán egy szép napon majd elhalványul az emléke, és akkor engem is megvigasztal valaki…
‐Igen, de nem kötelező igent mondanod. – mondom gyorsan, nehogy azt higgye, hogy erőltetni akarom…
‐De nem, én csak…szóval…hát rendben. De ugye ez nem azért van, mert…? – ezt most nem értem.
‐Mert, mi? – kérdezek rá.
‐Azt mesélted, hogy nagyon szeretted a barátnődet, meg azt is, hogy feleségül akartad venni csak azért, hogy…öhm…szóval, hogy végre együtt legyetek. Ha én a barátnőd vagyok, ez azt jelenti, hogy velem le akarsz feküdni, mert úgy sem veszel feleségül? – mi? Jajj dehogy…
‐Nem Sunny, nem várok el ilyen dolgot tőled. – remélem megnyugodott.
‐Szóval velem le sem akarsz…? – én nem így értettem…ajj…ne sír Sunny…
‐Sunny, ne butáskodj! Tisztellek, és tényleg nem… - kezdek bele, de int, hogy ne folytassam....Megértette, hogy értettem?
‐Én tudom, hogy csúnya vagyok, és idegesítő is, meg csak egy pótlék, annyira sajnálom… - nem vagy. Miért nem érti mit akarok mondani!?
‐Sunny, ne mondd ezt! – kiabálok rá, de abban pillanatban meg is bánom, mert jobban elkezd sírni. Jung de hülye vagy…
‐Engem miért csak bántani tudsz? Mindig csak kiabálsz bármit is teszek. Ha ez a szerelem, akkor nekem nem teszik. Fáj a szívem, fáj, hogy bántasz, pedig azt mondtad, hogy nem fogsz… - nem akartam.
‐Bocsáss meg, néha olyan hülye tudok lenni. – átölelem, de eltol magától.
‐Nem Jung, nem haragszom, de nem akarok a barátnőd lenni. Azt kívánom, hogy bár visszajönne hozzád az a lány, és bár elvehetnéd feleségül, hogy boldog légy, ne kelljen többet morognod egy buta lány miatt. – bemegy a szobájába és rám vágja az ajtót.
Hiába kopogok az ajtón, hogy engedjen be, nem nyitja ki. Sunny…én úgy sajnálom…Elmegyek a saját szobámba. Lehet, most kicsit egyedül akar lenni. Olyan rossz, hogy nem értett meg. Muszáj megmagyaráznom neki…
Kicsit később, mikor már kigondolom mit mondok neki, benyitok a szobájába, de sehol senki, az ablak nyitva. Ugye…ugye nem…? Sunny hova mentél? Lemegyek a konyhába, aztán ki az udvarra. Sétálok még a környéken hátha megtalálom, de nincs sehol. Talán átment Aprilhez. Közeledek a házhoz, és meglátom Sunnyt az ajtó előtt ülni.
‐Sunny! Már betegre aggódtam magam, hogy hova mehettél. – magamhoz is ölelem.
‐Miért jöttél ide? Nem akarok megint sírni, már fáj a szemem… - mondja megdörzsölve a szemeit.
‐Nem akarlak sírni látni, főleg, mert nincs miért sírnod. – na jó, kezdjünk bele a magyarázásba… - Kölyök voltam még, mikor bele akartam vágni a házasságba, az nem volt igazi elhatározás, csak puszta pillanatnyi elmezavar. Azóta azért már megkomolyodtam, és még fontosabbak lettek a hagyományok, az értékek, amit meg kell őriznünk. Az eszem ezt tudja, de… - ez nem fog menni…
‐De? – kérdez rá.
‐Hazaviszlek. Teljesen feldagadt megint a bokád, nem járkálhatsz így. – felveszem a hátamra, és elindulok vele.
‐De? – jól van…
‐De a szívemben egész nap az zakatolt, hogy milyen gyönyörű vagy, és mennyire szeretnélek a karjaimban tartani, szeretni téged. Az igazság az, hogy ezt is csak így merem elmondani, hogy nem nézek a szemedbe, mert nem merek belenézni ilyet mondva. – sikerült elmondanom, de nem jön semmi reakció… - Nem mondasz semmit? – nem mond semmit, csak erősebben kezd kapaszkodni.
Hazaérünk, leszáll rólam, és már indulna is a szobájába. De most akkor mi van? Nem mondott semmit…
‐Sunny, akkor most mi van velünk? – kérdezem megfogva a kezét.
‐Mi lenne? Ez a dolog nem működik köztünk, így aztán maradunk lakótársak. Vagyis…Azt hiszem, hogy szeretnék átköltözni Aprilhez. A tartozásomat persze törleszteni fogom, ígérem. Holnap elmegyek arra a meghallgatásra, hogy legyen munkám. – de én…ezt nem akarom…
‐De én nem szeretném, hogy elmenj. Nem akartalak megbántani, morogni sem akartam veled, csak az idegesített, hogy nem értesz meg. Miért nem hiszel az érzéseimben? – szeretlek.
‐Jó éjszakát… - és elmegy aludni.
Lefekszem, de csak kérdések kavarognak a fejemben…Hogy lehettem ilyen hülye? Hogy tehetném jóvá? Tényleg szakított velem? Sokat forgolódok mire el tudok aludni.
Reggel az ébresztőre kelek és gyorsan elkészülök. Viszont Sunnyt nem látom…még alszik?
‐Sunny! Nem akarlak zavarni, de nem azt mondtad, hogy érdekel a meghallgatás? El fogsz… - mondom benyitva a szobájába, de… - Sunny! Mi van veled? Fáj valamid? – kérdezem ijedten, mert rémesen néz ki.
‐Csak a bokám…lehet, hogy gyulladás lett benne, és ezért vagyok lázas. – ez is az én hibám…
‐Most azonnal bemegyünk a kórházba. – venném a karjaimba, hogy vigyem, de nem engedi.
‐Nem Jung, nekünk arra nincs pénzünk, nagyon drágák a gyógyszerek. Csak hozz valamit inni, és…
‐És? – kérdezek rá megfogva a kezeit.
‐És…és ne haragudj rám…Ugye itt maradhatok veled? És el kell mennem arra a meghallgatásra is, mert ez életem nagy lehetősége. Nem számít, hogy beteg vagyok, nem akarok mindig a terhedre lenni. Elviszel? Jung, segíts… - hogy mondhatnék nemet…?
‐Soha nem voltál a terhemre és nagyon szeretném ha velem maradnál. – sóhajtok egyet – Csak azért viszlek el, mert szeretlek. De utána az orvoshoz megyünk, és nincs vita… - megadóan bólint egyet.
Hozok neki inni, és ahogy tudok segítek neki elkészülni. Bekötözöm a lábát és még Aprilhez is átszaladok lázcsillapítóért, ami nagyjából hat is egy kicsit mire megérkezünk. A derekát ölelve segítek neki bemenni, és le is ültetem egy székre. Ahogy tegnap ígérték, eljöttek ma a színházból, hogy meghallgassák Sunnyt is. Megsimogatom az arcát, és biztatásul rá mosolygok, bár nagyon aggódom. Gyönyörűen énekel még betegen is. Elképesztően erős nő…A végén, mikor befejezi, látom hogy nincs jól, de mielőtt összeesne, elkapom, és leültetem.
Elmondják, hogy mindenki nagyon szépen énekelt, de csak egy valakire van szükségük és nagyon örülnek, hogy Sunny el tudott jönni ma, mert így övé a megtiszteltetés, hogy szerepelhet egy musical előadásban. Nagyon boldog, át is ölel örömében, aztán még annyi ereje van, hogy odabicegjen megköszönni a lehetőséget. A jövő héttől kezdhet is.
De tovább nem maradhatunk, el kell vinnem Sunnyt az orvoshoz. Nem beszélünk a kocsiban. Néha lopva rápillantok, de nem igazán tudom mit mondjak neki.
Az orvos azt mondja, hogy pár napig pihentetni kell a lábát, csak a legszükségesebb helyekre menjen, mint például a wc. Felír neki valami krémet a bokájára, amit hazafele ki is váltok. Persze Sunny erősködik, hogy nem kell, de nem érdekel. Nem hagyom, hogy tönkre tegye magát…és különben is az én hibám, hogy ma ilyen rosszul van.
Azt sem engedem, hogy egyedül szálljon ki a kocsiból. Ölbe veszem és felviszem a szobájába. Az lett mondva, hogy ne sétáljon feleslegesen. Bekenem a lábát, és megyek a konyhába, mert muszáj lesz ennie valamit.
Mindenben segítek neki, mint mikor itthon maradtam vele, szintén a lába miatt, csak akkor együtt voltunk…Most megint olyan lesz mint anno…úgy jövök haza, hogy ideges vagyok…mindig lesz valami, sose lesz nyugtom…és már megint morgok. Ez az amit Sunny mondott, meg kell változnom. És mi tudná a legjobban megváltoztatni az embert, ha nem a szerelem!? Felmegyek hozzá, ezt meg kell beszélnünk…
‐Sunny… - nyitok be a szobájába, de látom, hogy alszik…biztos nagyon kimerült. Betakargatom, felpolcolom a lábát – Szép álmokat… - megpuszilom a homlokát.
Forró a homloka…Gyorsan hozok be egy tálba hideg vizet meg egy kendőt. Leülök az ágya mellé egy székre, és a homlokára teszem a hideg vizes kendőt. Cserélgetem rajta a borogatást, hogy lemenjen a láza.
Kezemet a homlokára teszem…úgy érzem lejjebb ment. Jól van…azért még itt maradok, hátha megint felmegy a láza. Újra a homlokára teszem a vizes kendőt.
Kezdek elálmosodni, a szemeim egyre nehezebbek, és el is alszom a széken ülve.
Reggel arra kelek fel, hogy valaki néz…Kinyitom a szememet, és Sunnyt látom meg az ágyban ülni. Megdörzsölöm kicsit a szemeimet, és feljebb ülök…nem alszom többet széken ülve. Nagyon kényelmetlen, fáj mindenem…De most nem én vagyok a fontos.
‐Hogy vagy? – kérdezem kezemmel megnézve, hogy lázas-e.
‐Jól vagyok. – tényleg mosolyog?
‐És a lábad? Új kötés kell rá… - neki is állok bekenni a lábát.
‐Egész este itt voltál? – néz rám.
‐Igen…mert…bejöttem hozzád, mert beszélni akartam veled, de aludtál. Betakartalak, és adtam…hát öhm…adtam egy puszit a homlokodra, de forró voltál…magas lázad volt. Muszáj volt itt maradnom, cserélgetni kellett a borogatást… - magyarázom neki – Ne haragudj, csak aggódtam… - kész a kötés.
‐Miről akartál beszélni?
‐Arról, hogy…Sunny, én nem akartalak megbántani. Nem akartalak sírni látni, főleg nem miattam. Nem akartam ezt…Sajnálom, hogy miattam vagy beteg. - hajtom le a fejemet – Szeretlek, és bármit megtennék, hogy… - magára emeli a tekintetemet, és ad egy puszit a számra. Kicsit meglepett – Akkor most…mi…? – nézek rá, reménykedve, hogy újra együtt vagyunk…
‐Csak ha megígéred, hogy nem fogsz többet kiabálni velem… - megfogom a kezét.
‐Ígérem. Megváltozom…érted. – közelebb hajolok és gyengéden megcsókolom. Mosolyogva válok el édes ajkaitól és cirógatom meg az arcát, aztán a székről átülök mellé az ágyra – Szeretlek! – pici puszi a szájára – Gyönyörű vagy. – újabb puszi – És ha még egyszer butaságokat beszélsz, megharaplak. – mosolygok és kap még egy puszit.
Hozzám bújik, és csak öleljük, és öleljük egymást az ágyon ülve. Ez jó…nagyon jó. Simogatom a hátát és érzem, ahogy egyre lazábban ölel. Talán álmos…igaz is…
‐Pihenned kell. – bújok ki mosolyogva a karjaiból. Lefektetem, aztán mennék is, de mielőtt még felállhatnék, megfogja a kezemet.
‐Nem maradsz itt velem…pihenni? – most igazából nem tudom miért piros az arca. Talán mert beteg…
Odébb kúszik az ágyon. Most…feküdjek be mellé? Ránézek az ágyra, aztán Sunny szemébe. Tanácstalan vagyok, nem akarom, hogy megint félreértsen…De csak mosolyog. Akkor most…befekszem mellé. Kicsit bátortalanul, de végül is a mellkasomra teszi a fejét, derekamat ölelve. Megmosolyogtat. Annyira aranyos tud lenni…Egyik kezemmel simogatom a hátát, másikat ölelő kezére teszem.
Addig simogatom, míg el nem alszik, aztán én is álomba zuhanok halk szuszogására.
Mikor felébredek, Sunny nincs mellettem. Megmondta az orvos, hogy ne császkáljon feleslegesen…most hol van? Ajj, hogy sosem fogad szót…Pedig azt hittem, én kelthetem majd fel…hát de nem…
Kikelek az ágyból és megyek keresni. Konyhában nincs, az én szobámban nincs, bár ott miért lenne? Mindegy…biztos ami biztos. Kopogok a wc ajtón, nem jön válasz, benyitok, nincs…oké…kezdek mérges lenni…Ha a fürdőben sincs, és átment Aprilhez én nem tudom mit teszek…De ott van…Én hülye meg kopogás nélkül nyitottam be.
‐Úristen, ne haragudj… - kérek rögtön bocsánatot, és azonnal hátat is fordítok neki, mert éppen zuhanyozik.
Kimegyek, és megállok az ajtó előtt. Hiába fordultam el, amit láttam beleégett az agyamba…Istenem de szép. Nem tudom, gondolatban hányszor nyitottam be a fürdőbe, és láttam meztelenül, de arra leszek figyelmes, hogy nyílik az ajtó. Egy törülközőben jön ki a fürdőből. Lassan nézek végig rajta…ahogy látom, mindketten elpirultunk. Közelebb lépek hozzá, és olyan szenvedélyesen csókolom meg, ahogy eddig még nem.
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 09. 02. 22:22:09
Közelebb húz magához, és úgy csókol tovább. A hosszú csókot én szakítom meg, aztán kezemet az arcára teszem.
-Ha ez egy álom, soha nem akarok felébredni…Ez volt a legszebb dolog, amit valaha mondtál nekem. El se tudod képzelni, milyen boldog vagyok most. –mondja szorosan ölelve.
-Jung, össze fogsz törni…-már kicsit kezd szoros lenni az ölelés, így elenged.
-Ne haragudj…-feláll, és elszalad borogatásért. Mikor visszajön, az ölébe veszi a lábamat, és ráteszi a borogatást. Nem nagyon beszélgetünk, Jung néha masszírozza a lábamat. Olyan nyugodt minden, hogy egyszer csak elalszom.
Reggel még mindig fáj a lábam, alig bírok lezuhanyozni, végig a csempének dőlve állok. Aztán bemegyek Jung szobájába, aki még mélyen alszik, de…hány óra? Felébred, felül, és megpuszil.
-Jó reggelt, nekem már az. –mosolyog- Hogy van a lábad? –húha…
-Jobban. –jól van, ez nem hazugság, csak egy apró füllentés- Nem fogsz elkésni? –csak ne kezd el morogni.
-Mennyi az idő? –kérdezi ijedten. Szerencsére Jung hamar összekapja magát, még biztos odaér. Közben megyek, hogy elbúcsúzzam, de Jung kiszúrja, hogy sántítok, és leültet egy székre. Megfogja a bokámat, mire felszisszenek.
-Sunny, miért mondtad, hogy jobban vagy? Hisz fel van dagadva…-mondja kissé már a morgás határát súrolva.
-Nem akartam, hogy aggódj miattam…-tényleg nem.
-De miért? Nekem nem fáradtság, ha foglalkozni kell veled, én csak örülök neki. –előttem térdelve simogatja meg az arcom, aztán csókol meg- Hozok valamit és bekötöm a lábadat- El ne mozdulj…-nem nagyon menne.
-De miattam ne késs el…egyedül is menni fog. –próbálok felállni, de nem engedi.
-Az én feladatom vigyázni rád. Itthon maradok veled. –aztán megy. Pár perc után hoz egy kenőcsöt, amivel bekeni a bokámat, amit be is fásliz. A karjaiban visz az ágyba, amitől kicsit zavarba jövök, de mégis csak kényelmesebb, mint a saját lábamon elbicegni addig.
Egy darabig csak csendben ülünk, de aztán faggatni kezdem Jungot azokról a dolgokról, amit eddig még nem kérdeztem meg tőle. Amikor arról mesél, hogy volt már valakije, elszomorodom, de próbálom leplezni. Nekem még nem volt igazán senkim, csak udvarolgattak a fiúk, de eddig még nem találtam magamnak senkit. Eddig…
Jung egész nap nagyon figyelmes velem, mindenhova a kezében cipel. Kicsit ugyan zavar, hogy miattam maradt itthon, de legalább végre szabadnapot vett ki, és nem dolgozza ma is agyon magát. Főz is, törődik is velem, minden nagyon jó. Néha még csókolózunk is, amit kezdek egyre jobban élvezni. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen jó, pedig az. Este a fürdőhöz kísér, kedves.
-Ne segítsek? –erre elvörösödik, és korrigál- Mármint…öhm…vigyázz, nehogy eless… Adok az arcára egy puszit, aztán megyek fürdeni. Fürdés után még egy puszi, és irány az ágy.
Reggel végre sikerül meggyőzni, hogy nyugodtan menjen dolgozni, én már elleszek. Egész nap csak unatkozom, nem csinálok semmit, csak Jungot várom, és pihenek, még az álom is elnyom.
Arra ébredek, hogy Jung simogat, aztán megpuszil. Remek hírrel jött haza, annyira örülök, hogy kaphatok egy esélyt, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes. A mai napban csak az bánt, hogy nem csináltam semmit, de Jung örül, hogy pihentem. A konyhába megyünk, megvacsorázunk, és beszélgetünk. Jung felkísér, a szobám elött toporog, mintha mondani akarna valamit.
-Valami baj van? –kérdezem.
-Baj az nincs. –mire gondolhat?
-Hát akkor? –kérdezek újra.
-Azon gondolkoztam, hogy…aludhatok-e…veled? –kérdezi kissé zavartan.
-Velem akarsz aludni? –kicsit megijedtem azt hiszem.
-Igen, de nem kötelező igent mondanod. –teszi hozzá gyorsan.
-De nem, én csak…szóval…hát rendben. –csak kinyögtem, hogy mit akarok- De ugye ez nem azért van, mert…?
-Mert, mi? –kérdezi értetlenül.
-Azt mesélted, hogy nagyon szeretted a barátnődet, meg azt is, hogy feleségül akartad venni csak azért, hogy…öhm…szóval, hogy végre együtt legyetek. Ha én a barátnőd vagyok, ez azt jelenti, hogy velem le akarsz feküdni, mert úgy sem veszel feleségül? –miért kérdeztem meg, mikor félek a választól.
-Nem Sunny, nem várok el ilyen dolgot tőled. –óh…
-Szóval velem le sem akarsz…? –kimondani sem tudom. Nem tehetek róla, de elsírom magam.
-Sunny, ne butáskodj! Tisztellek, és tényleg nem…-intek neki, hogy be se fejezze.
-Én tudom, hogy csúnya vagyok, és idegesítő is, meg csak egy pótlék, annyira sajnálom…-törölgetem le a könnycseppeket az arcomról.
-Sunny, ne mondd ezt! –kiabál rám erőteljesebben. Egy pillanatra még sírni is elfelejtek a döbbenettől, de aztán újra pityegni kezdek, jobban mondva már úgy hullnak a könnyeim, mint a tavaszi zápor.
-Engem miért csak bántani tudsz? Mindig csak kiabálsz bármit is teszek. Ha ez a szerelem, akkor nekem nem teszik. Fáj a szívem, fáj, hogy bántasz, pedig azt mondtad, hogy nem fogsz…-egyre jobban sírok.
-Bocsáss meg, néha olyan hülye tudok lenni. –átölel, de eltolom magamtól.
-Nem Jung, nem haragszom, de nem akarok a barátnőd lenni. Azt kívánom, hogy bár visszajönne hozzád az a lány, és bár elvehetnéd feleségül, hogy boldog légy, ne kelljen többet morognod egy buta lány miatt. –bicegve, de elszaladok a szobámba, aminek az ajtaját be is zárom. Jung hiába kopog, nem nyitok ajtót. Mikor elcsendesül minden, kinyitom az ablakot, és kimászva rajta April házához indulok.
Mikor megérkezek, nincs otthon senki. Nem tudok mást tenni, mint leülni a küszöb elé, és várni. És várni, és várni, és várni… Úgy egy óra múlva váratlan vendég érkezik.
-Sunny! Már betegre aggódtam magam, hogy hova mehettél. –Jung az, aki azonnal átölel.
-Miért jöttél ide? Nem akarok megint sírni, már fáj a szemem…-dörzsölgetem meg a szemeimet.
-Nem akarlak sírni látni, főleg, mert nincs miért sírnod. Kölyök voltam még, mikor bele akartam vágni a házasságba, az nem volt igazi elhatározás, csak puszta pillanatnyi elmezavar. Azóta azért már megkomolyodtam, és még fontosabbak lettek a hagyományok, az értékek, amit meg kell őriznünk. Az eszem ezt tudja, de…-hm?
-De? –nézek rá a mondat végét várva.
-Hazaviszlek. Teljesen feldagadt megint a bokád, nem járkálhatsz így. –tereli el a szót. Felvesz a hátára, és úgy visz hazafelé.
-De? –kérdezek rá megint az előbbi be nem fejezett mondatra.
-De a szívemben egész nap az zakatolt, hogy milyen gyönyörű vagy, és mennyire szeretnélek a karjaimban tartani, szeretni téged. Az igazság az, hogy ezt is csak így merem elmondani, hogy nem nézek a szemedbe, mert nem merek belenézni ilyet mondva. –csend- Nem mondasz semmit? –kérdezi. Válasz helyett csak a pólójába bújok, miközben tovább kapaszkodom, hogy le ne essek róla. Mikor hazaérünk, indulnék a szobámba, de Jung megfogja a kezemet.
-Sunny, akkor most mi van velünk? –kérdezi.
-Mi lenne? Ez a dolog nem működik köztünk, így aztán maradunk lakótársak. Vagyis…Azt hiszem, hogy szeretnék átköltözni Aprilhez. A tartozásomat persze törleszteni fogom, ígérem. Holnap elmegyek arra a meghallgatásra, hogy legyen munkám. –olyan nehéz ezt mondanom.
-De én nem szeretném, hogy elmenj. Nem akartalak megbántani, morogni sem akartam veled, csak az idegesített, hogy nem értesz meg. Miért nem hiszel az érzéseimben? –nem tudom…
-Jó éjszakát…-nincs kedvem tovább beszélgetni Junggal, ezért inkább megyek lepihenni.
Másnap reggel arra ébredek, hogy reszketek, fázom, de közben folyik rólam a víz. Még ahhoz is gyenge vagyok, hogy felkeljek, így aztán önkéntelenül is, de visszaalszom.
-Sunny! Nem akarlak zavarni, de nem azt mondtad, hogy érdekel a meghallgatás? El fogsz…-Jung rémülten néz rá, mikor kinyitja az ajtót- Sunny! Mi van veled? Fáj valamid? –kérdezi riadtan.
-Csak a bokám…lehet, hogy gyulladás lett benne, és ezért vagyok lázas. –nyöszörgöm nagy nehezen.
-Most azonnal bemegyünk a kórházba. –már venne is fel, de én ellenkezek.
-Nem Jung, nekünk arra nincs pénzünk, nagyon drágák a gyógyszerek. Csak hozz valamit inni, és…
-És? –fogja meg a kezemet.
-És…és ne haragudj rám…Ugye itt maradhatok veled? –kérdezem jobban megszorítva a kezét.- És el kell mennem arra a meghallgatásra is, mert ez életem nagy lehetősége. Ne számít, hogy beteg vagyok, nem akarok mindig a terhedre lenni. Elviszel? Jung, segíts…-kérlelem.
‐Hát…nagyon megleptél vele, mert…nem is tudom…azt hittem, hogy a húgodnak tartasz. – ohh, azt hiszem ezt hívják visszautasításnak…
‐Bűn lenne, ha ilyet éreznék a testvérem iránt. Sosem éreztelek annak. De értem, hogy mit akarsz mondani. – készülök felállni, hogy menjek a szobámba, mikor Sunny a vállaimra rakja kezeit és visszaültet.
‐Még nem fejeztem be. Igen, olyan voltál, mint egy vigyázó bátyó, aki mindig vigyázott az ő szeleburdi kishúgára, de bennem sem testvéri szeretet van…Nehéz ezt szavakba önteni, mert nem tudom, hogy mi az a szerelem, de azt igen, hogy mindig nagyon vártalak haza, azt akartam, hogy a közelemben légy, még akkor is, ha kiabálsz is velem. Az sem zavart, ha morogtál, mikor a nyakadba ugrottam, mert tudtam, hogy a végén úgy is megölelsz. Olyan régóta veled élek, és szinte te tartasz el mindkettőnket, amit néha szégyellek, de eszembe jutatja, hogy egyszer milyen jó apa lesz például belőled, mert mindent megadsz azoknak, akiket szeretsz. Megbízható vagy, felelősségteljes, és…és nagyon szerethető. Én tőled…én tőled kaptam az első csókomat. Nem csókolhattál volna meg, ha nem éreznék irántad semmit… - a szívem kezd kiugrani a helyéről…akkor most nem utasít vissza és…
‐Sunny, ez azt jelenti, hogy…? – kérdezem félénken.
‐Ez azt jelenti, hogy félek. Félek tőled Jung, mert ha a barátnőd lennék, sírva fakadnék, ha kiabálnál velem. Én nem akarok szomorú lenni miattad. – felpattanok és puszit adok a homlokára. Soha többet nem fogok kiabálni veled…
‐Nem akarom, hogy szomorkodj. Ha egyszer…egyszer együtt leszünk, akkor csak az számít majd, hogy boldog legyél velem együtt. Akkor már nincs te és én, csak mi… - szeretlek…
‐Finom a csókod…Megcsókolsz megint? – kicsit meglep a kérése, de persze, hogy megteszem.
Kósza tincseit kisimítom az arcából, és elmosolyodom…annyira szép. Piszézek vele, aztán megcsókolom. Most…most viszonozza a csókot. Érzem, ahogy kezecskéi felkúsznak a hátamon, én meg szorosabban ölelem magamhoz. Annyira finom és édes a csókja…
‐És most? – kérdezem mosolyogva.
‐Hát…még nem tudom…De szeretném jobban megismerni a nem morgós Jungot is. – nyújtja ki a nyelvét, mire elmosolyodom és átölelem.
Reggel megint jól kelek fel. És csak egyre jobb, mikor meglátom Sunnyt is. Miközben dolgozom, csak ő jár a fejemben és az a tegnapi csók.
Hazafelé beugrom egy boltba egy tusfürdőért, aztán megyek haza. Épp azon jár a fejem, hogy ha hazamegyek, lesz-e olyan kedves köszöntésben részem, hogy megcsókol…jó lenne. De ahogy haladok, észreveszek néhány srácot, akik egy csinos lányt molesztálnak…ő…ő Sunny. Azonnal odasietek, és nagy ütést mérek arra a férfire, aki fogja. Szegénykém, ahogy ijedten ellép majdnem elesik, de megfogom.
‐Ha még egyszer hozzáértek a barátnőmhöz, nem élitek meg a holnapot! – kiabálom, és ahogy látom a tekintetük a kabátomon van…csak nem azt hiszik, hogy fegyver van nálam? Nem baj, ennek köszönhetően gyorsan elfutnak.
‐Jung, megmentettél… - mondja szorosan ölelve magához.
‐Igazából a tusfürdő mentett meg. Hazafelé vettem és betettem a kabátom zsebébe. Szerintem azt hitték, hogy pisztoly van nálam. – mondom nevetve.
‐A tükör! – micsoda? Leguggol a táskájához és belenéz - Neked vettem a másikért cserébe, azt akartam, hogy egyforma legyen…ez olyan igazságtalan… - elkezd sírni…
‐Sunny, téged nem is az érdekel, hogy ki akartak rabolni, hanem, hogy eltört ez a hülye tükör? Ne butáskodj, na gyere ide! – felhúzom magamhoz, és letörölgetem a könnyeit - Először is, mától nem engedlek el egyedül még a sarki boltba sem, bár az ilyen hősködők nem túl ártalmasak, csak csókot próbálnak lopni, ha nincs pénz, de esküszöm, hogy tőled azt sem kapják meg! Másodszor, ez a tükör pont olyan, mint ami az enyémen van, tökéletes lesz ez az egy is, meg amúgy sem kellett volna erre a pénzedet költeni… - vígasztalom szerelmemet.
‐Igen, értem…jó… - helyes…Felkapom a karjaimba és elindulok vele haza - Jung, mit csinálsz? – kérdezi ijedten.
‐Nem fogsz fájós bokával mászkálni, inkább hazaviszlek. – közlöm vele a tényeket.
‐Nem, túl nehéz vagyok… - kicsoda? Ugyan már…
‐Dehogy vagy az. Csak kapaszkodj! – mondom, és szót is fogad.
Hazaérve lerakom óvatosan az ágyára, és elindulok borogatásért. Az most biztos jót fog tenni a bokájának.
‐Jung! – szól utánam.
‐Sunny? – fordulok meg.
‐Saranghae… - mi? Jól hallottam?
‐Hogyan? – kérdezek vissza lassan közeledve felé.
‐Azt mondtam, hogy…szeretlek… - ismétli meg.
‐Micsoda? – kérdezek vissza újra leülve mellé megszorítva a kezét.
‐Ha százszor kell is elismételjem, újra és újra azt fogom mondani, mert…szeretlek Jung…szerelemmel szeretlek, úgy, ahogy te engem, nem pedig úgy, mint egy testvért. Már nem hálás vagyok, hanem…szerelmes… - ez nem lehet igaz…tegnap még nem volt benne biztos most meg…most meg még egy csókot is kapok.
Közelebb kúszva átölelem és mélyítem el kicsit a csókot. Olyan puhák az ajkai…olyan…olyan csókolni valóak. Úgy érzem perceken belül úgy kell majd felmosnia a padlóról…
Sunny szakítja meg a csókot, és néz a szemembe mosolyogva, aztán az arcomra simítja a kezét.
‐Ha ez egy álom, soha nem akarok felébredni… - mondom magamhoz ölelve – Ez volt a legszebb dolog amit valaha mondtál nekem. El se tudod képzelni milyen boldog vagyok most. – mondom szorosabban ölelve.
‐Jung, össze fogsz törni… - mondja, mire azonnal elengedem.
‐Ne haragudj… - felállok és elszaladok borogatásért.
Visszaülök mellé, az ölembe teszem a lábát, és rárakom a borogatást. Nem igazán beszélgetünk, inkább csak gyönyörködöm benne. Néha végig simítok lábán, még meg is masszírozom neki. Aztán már csak azt veszem észre, hogy alszik. Óvatosan felállok az ágyról, betakargatom és elmegyek én is aludni. Szívesen aludnék vele, de…de lehet ez még korai lenne…?
Reggel arra ébredek fel, hogy besüpped mellettem az ágy. Mikor kinyitom a szememet, Sunnyt látom meg. Ilyen jó reggelem sem volt még szerintem. Felülök és egy puszit adok az arcára.
‐Jó reggelt, nekem már az. – mondom mosolyogva – Hogy van a lábad? – de jó kedvem van…
‐Jobban. – mosolyog rám…neki van a világ legszebb mosolya…én meg azt hiszem a tegnapi vallomása óta a fellegekben járok – Nem fogsz elkésni? – kérdezi félénken.
‐Mennyi az idő? – kérdezem ijdeten.
Az órára nézek és elkezdek kapkodni. Basszus el fogok késni…Gyorsan kiszaladok a fürdőbe, összekapom magam, aztán irány le, de…Sunny tényleg sántít? Leültetem egy székre, és szemügyre veszem a bokáját. Mikor megfogom, felszisszen kicsit.
‐Sunny, miért mondtad, hogy jobban vagy? Hisz fel van dagadva… - nem morog…nem morog…
‐Nem akartam, hogy aggódj miattam… - Sunny…
‐De miért? Nekem nem fáradság, ha foglalkozni kell veled, én csak örülök neki. – előtte térdelve simítom meg arcát, aztán gyengéden megcsókolom – Hozok valamit és bekötöm a lábad. El ne mozdulj…
‐De miattam ne késs el… egyedül is menni fog. – állna fel, de nem engedem.
‐Az én feladatom vigyázni rád. Itthon maradok veled. – mielőtt mondhatna bármit, már megyek is.
Találtam valami ízületi gyulladásokra kenőcsöt, amivel be is kenem a lábát, aztán be is fáslizom. Felkapom a karjaimba és ugyan úgy elpirul, mint mikor tegnap hoztam haza. Édes…Leteszem az ágyra, és…és most mit csináljunk?
Ülünk csendben, aztán ő töri mega csendet. Kérdezget rólam mindenfélét, ami még nem tudhat rólam. Aztán egy elég kényes témába is belebotlunk…Megkérdezi, hogy volt-e már barátnőm. Szóval elmesélem neki az egész sztorit. Ami röviden annyi, hogy volt és nagyon szerelemes voltam. Ő szeretett volna szeretkezni velem, én viszont meg akartam várni az esküvőt, szeretem betartani a szabályokat és a hagyományokat…hát megkértem a kezét, mire szakított velem. Szomorú, de most 2 év után újra szerelmes vagyok. Neki még nem volt barátja…én vagyok neki az első…boldoggá akarom tenni…nagyon boldoggá…
Mikor menni akar valahova, a karjaimba viszem…persze nem minden helyiségbe megyek be vele, csak elviszem odáig…Én nagyon élvezem ezt a napot, hogy vele lehetek. Bár a főnököm nem nagyon örült neki, hogy nem megyek, de nem érdekel. Sunny az első…Főzök is neki, ami nem is lett olyan rossz. Próbálok egész nap a kedvében járni. Néha, hol ő, hol én adunk a másiknak puszit, vagy csókot. Olyan puha ajkai vannak…
Este a fürdésre kerül a sor…elviszem a fürdőig, aztán…
‐Ne segítsek? – de ahogy jobban belegondolok mit is kérdeztem, elvörösödöm – Mármint…öhm…vigyázz, nehogy eless… - istenem de hülye vagyok.
Kapok az arcomra egy puszit és bebiceg fürdeni. Ajj, remélem nem gondolja, azt, hogy én csak…mert nem, tényleg nem…vagyis, nem mintha soha nem akarnám vele, de majd csak az esküvő után. De az nem most lesz…ha lesz…remélem lesz…
Ezek után meg se kísérlem, hogy megkérdezzem aludhatok-e vele…pedig gondoltam ma talán magamhoz ölelhetném, és úgy aludhatnánk…de nem. Megy mindenki a maga szobájába. Persze, csak egy jó éjt puszi után.
Reggel meggyőz azzal, hogy már tényleg jobban van, úgyhogy mehetek dolgozni. De előtte még a színész tanodába megyek. Jön valaki, akit még senki nem látott. Be is mutatkozik, és kiderül, hogy azért jött, mert musical darabokba keres színészpalántákat. Mindenkit megnéz, és azt mondja, holnap visszajön, hogy megmondja kikre lesz szüksége. De nekem eszembe jut Sunny. Neki igazán szép hangja van és ebből maradjon ki? Na nem…megkérem az illetőt, hogy holnap még nézzen meg egy embert, és belemegy. Sunny nagyon boldog lesz.
Mikor hazaérek, édesen alszik a szobájában. Gyengéd simogatással keltem fel, aztán egy puszival köszönök neki. Még mindig nagyon finom ajkai vannak. Elújságolom neki, hogy ma mi történt, és hogy holnap velem kell jönnie. Majd kiugrik a bőréből. Olyan aranyos. Aztán lecsügged, mert ma nem csinált semmit itthon…de igen is csinált. Végre egyszer szót fogadott nekem…pihent. Így holnap el tud jönni velem.
Lemegyünk a konyhába, tényleg jobban van, csak picit biceg. Összeütünk valamit együtt, és vacsora közben beszélgetünk. Egyre jobban élvezem a társaságát. Aztán felmegyünk, és a szobája előtt megtorpanok. Olyan, mintha hazakísértem volna…nem tudom hogy kérdezzem meg…
‐Valami baj van? – kérdezi. Ennyire látszik, hogy töröm valamin a fejem?
‐Baj az nincs…
‐Hát akkor? – jól van…
‐Azon gondolkoztam, hogy…aludhatok-e…veled…? – kérdezem, és kicsit zavarban is vagyok. Egyre többször vagyok zavarban mióta együtt vagyunk…
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 07. 14. 00:07:42
-Ezt April mondta? És, ezt honnan veszi? –kérdez vissza, miközben kínosan mosolyog.
-Én mondtam neki, hogy biztos nem igaz…-mondom, majd elindulok kifelé.
-Ilyen nehéz lenne elképzelni? –ő is feláll az ágyról- Mármint…-Jung tényleg elpirult?
-Miért? Igaz? –kérdezem meglepetten.
-Én…-nem fejezi be, helyette közelebb lépve csúsztatja kezét az arcomra- Nagyon fontos vagy nekem Sunny. Fontosabb, mint hittem. Meglehet, hogy…beleszerettem a gyönyörű szemeidbe, abba az aranyos nevetésedbe, a szép szádba…-Jung egyre közelebb hajol hozzám, aztán…megcsókol… Még sosem éreztem ilyen bizsergető érzést, mégsem merek megmozdulni. Mit tegyek? Jung nyelve ajkaimon siklik végig, mire akaratlanul is résnyire nyitódik a szám. Ezt kihasználva tör utat magának nyelvével a számba. Másik keze derekamat öleli, magához ölelve csókol hosszú-hosszú percekig. A csók után viszont nem tudom, hogy mit kéne tennem vagy mondanom. Az édes forróságot még mindig ajkaimon érzem, Jung teljesen elvarázsolt, de nem merek rá nézni.
-Sunny, nem akartalak megijeszteni. –töri meg végül ő a csendet.
-Nem…nem tudom, mit mondjak. –elájulok, elájulok…
-Nem is kell semmit. Csak…mondjuk, engedd, hogy udvaroljak neked…a…a kedvedért megváltozok. Nem fogok többet morogni…legalább is megpróbálok nem morogni…
-Nekem…idő kell…-csak ennyit tudok válaszolni, aztán a szobámba rohanok. Nem akarok gondolkodni, inkább gyorsan magamhoz veszem a pizsamám és megyek tusolni, viszont Jungba botlok.
-Ne haragudj…-mosolyog kínosan, mikor majdnem nekem ütközik.-Nem történt semmi. –jaj ne, elpirultam!
-Menj nyugodtan, majd utánad fürdök…-bólintok, aztán megyek a fürdőszobába.
Mikor leérek, pont Aprillel beszélget, de aztán fel is pattan, gondolom, hogy fürödni mehessen. Mosolyogva közeledik felém, még a karomon is végig simít. Most igazából nincs kedvem beszélgetni senkivel sem, még Aprillel sem, inkább megyek a szobámba aludni. Félálomban lehetek, mikor még valamennyire érzékelem Jungot, ahogy betakar és megsimogatja az arcomat. De olyan fáradt vagyok, hogy nem is reagálok semmit, csak elalszom.
Reggel kicsit kínosan érzem magam a tegnapiak miatt, de próbálok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Jung is nagyon kedves, még morogni sem morog, pedig általában minden reggel bal lábbal kel fel. Épp indulóban van, mikor visszafordul.
-Legyen szép napod. –kapok egy puszit az arcomra- Szia! –csak némán és bizonytalanul intek utána, bár ezt ő már nem látja. Aztán az arcomhoz érek, de megrázom a fejemet. Nem gondolhatok egész nap Jungra, legalább itthon dolgozzam, ha már nincs rendes munkahelyem.
Minden nagyon jól is megy, míg Jung kocsiját nem próbálom meg lemosni. Én nem tudom, hogy hogyan történt, vagy mit csináltam, de már csak arra leszek figyelmes, hogy az egyik visszapillantó a földön koppan. Hát miből van ez az autó, cukorból, ha vízzel érintkezik, akkor szétesik? Vagy a vödör füle volt? Annyira mindegy, Jung így is-úgy is leharapjaa fejemet. Mikor meglátom Jungot közeledni, először az asztal alá bújok, de persze ez nem megoldás, így aztán csak elősunnyogok, hogy mihamarabb túl essünk rajta. Köszönök neki, mikor belém, megmossa a kezét, leül…akkor most jövök én…talán…
-Sunny, valami baj van? –Istenkém, most segíts…
-Nem fogsz haragudni, ha elmondom? –csak ne kiabálj…
-Nem. –de igen, én tudom…
-Le akartam mosni az autódat, de…-kérlek Jung, légy hozzám kegyes.
-Ez kedves. De mi történt?
-Véletlenül letörtem az egyik visszapillantó tükröt…-most kell befogni a fülemet?
-Semmi baj…majd megcsinálom. –nem is kiabál, még egy apró morgás sincs, vagy, hogy fizessem ki?
-Tényleg nem haragszol? –kérdezek rá, csak, hogy biztos legyek benne.
-Nem. –mondja mosolyogva- És…és te a tegnapi…csók miatt?
-Hát…nagyon megleptél vele, mert…nem is tudom…azt hittem, hogy a húgodnak tartasz. –nyüszögöm ki nagy nehezen.
-Bűn lenne, ha ilyet éreznék a testvérem iránt. Sosem éreztelek annak. De értem, hogy mit akarsz mondani. –már épp állna fel, mikor visszanyomom a vállainál fogva.
-Még nem fejeztem be. –nézek rá komolyan- Igen, olyan voltál, mint egy vigyázó bátyó, aki mindig vigyázott az ő szeleburdi kishúgára, de bennem sem testvéri szeretet van…Nehéz ezt szavakba önteni, mert nem tudom, hogy mi az a szerelem, de azt igen, hogy mindig nagyon vártalak haza, azt akartam, hogy a közelemben légy, még akkor is, ha kiabálsz is velem. Az sem zavart, ha morogtál, mikor a nyakadba ugrottam, mert tudtam, hogy a végén úgy is megölelsz. Olyan régóta veled élek, és szinte te tartasz el mindkettőnket, amit néha szégyellek, de eszembe jutatja, hogy egyszer milyen jó apa lesz például belőled, mert mindent megadsz azoknak, akiket szeretsz. Megbízható vagy, felelősségteljes, és…és nagyon szerethető. Én tőled…-zavartan tördesem az ujjaimat- én tőled kaptam az első csókomat. Nem csókolhattál volna meg, ha nem éreznék irántad semmit…-magyarázom tovább.
-Sunny, ez azt jelenti, hogy…?
-Ez azt jelenti, hogy félek. Félek tőled Jung, mert ha a barátnőd lennék, sírva fakadnék, ha kiabálnál velem. Én nem akarok szomorú lenni miattad. –hirtelen feláll és megpuszilja a homlokomat.
-Nem akarom, hogy szomorkodj. Ha egyszer…egyszer együtt leszünk, akkor csak az számít majd, hogy boldog legyél velem együtt. Akkor már nincs te és én, csak mi…-Jung… Nem tudom, hogy mit mondhatnék, vagyis…talán mégis…
-Finom a csókod…Megcsókolsz megint? –nem szól semmit, csak elsimítja az apró tincseket az arcomból. Mosolyogva cirógatja meg orrával az orromat, majd lágyan, mégis érzésekkel telien csókol meg. Most sokkal jobban viszonzom, mint legutóbb, kezeim is hátára csúsznak, míg ő derekamat öleli. Azt hiszem, hogy már egészen jól megy, de az furcsa, hogy neki elsőre is olyan jól sikerült. Ő már biztosan csókolózott. De remélem, hogy még szűz! Biztosan az, hisz még nem volt nős…Jung egyszerű férfi, hagyománytisztelő, tehát az esküvőnk után én leszek az első, akivel…Ááá…elkalandoztam! Nyugi Sunny, még csak csókolóztok, nem a kezedet kérte meg! Jó ég…Tényleg beleszerettem Jungba…az én Jungomba…
-És most? –kérdezi a csók után még mindig mosolyogva. Sokkal aranyosabb így, mint morgósan.
-Hát…még nem tudom…De szeretném jobban megismerni a nem morgós Jungot is. –nyújtom ki egy kicsit a nyelvemet, mire elmosolyodva bólint és megölel.
Másnap úgy döntök, hogy meglepem őt. April kicsinosít, egy aranyos kis szoknyát és egy könnyed blúzt veszek fel, mert jó idő van. Szeretnék gyorsan elszaladni az autókereskedésbe, és a spórolt pénzemből venni két teljesen új tükröt a kocsira. Nem kerülhet olyan sokba…
Az utam sikerrel zárul, megvannak a tükrök, már csak Jung előtt kell hazaérnem, hogy megfőzzek, aztán átadhassam az ajándékot. Arra persze nem számítok, hogy út közben négy rosszarcú fickó belém köt.
-Hova-hova szépségem? Nagyon sietős? –próbálok úgy tenni, mint aki meg sem hallja, de követni kezdenek.
-Kislány, elvitte a cica a nyelvedet? –nyugi Sunny, nem túl feltűnően gyorsíts…
-A haverom kérdezett valamit aranyom! –túl késő. Az egyik brutális állat elkapja a kezemet, és magához szorít.
-Most azonnal engedjen el, vagy kiabálni kezdek maga féleszű orángután! –nem vagyok az a fajta lány, aki csak úgy szó nélkül hagyja magát molesztálni, bár itt mit sem ér a bátorság, mikor túl gyenge vagyok.
-Kiabálj csak annyit, amennyit akarsz, itt úgy sem hall meg senki, már későre jár, mindenki otthon van, csak a rosszlányok maradnak az utcákon. Az olyanok, mint te…-kitépi a kezemből a táskát és odadobja a másiknak, hogy nézze át.
-Szemét, aljas féreg! –hiába a kapálózás, már ketten fognak le.
-Főnök, ebben csak két visszapillantó, egy parfüm meg egy üres tárca van, semmi pénz.
-A kicsike már úgy is becézget –mi van? A féreg neki becézés? –szerintem szórakozzunk el vele…-ne!
-Ne érj hozzám te utolsó mocsok! –üvöltöm torkom szakadtából.
-Nyugi van, csak egy csókot kérünk, semmi mást…-nem, azt sem adok! Az én csókom csak Jungé, senki másé! És mintha farkast kiáltottam volna, Jung üti meg olyan erővel hátulról a férfit, hogy ki tudok szabadulniafogságból. Mikor ellépek, kibicsaklik a bokám, de szerencsére van, aki megfogjon.
-Ha még egyszer hozzáértek a barátnőmhöz, nem élitek meg a holnapot! –üvölti, miközben magához ölel. Nem is értem, hogy mi történik, de ezek a zűrös alakok azonnal eltűnnek.
-Jung, megmentettél…-csak ölelem és ölelem, el sem akarom engedni.
-Igazából a tusfürdő mentett meg. Hazafelé vettem és betettem a kabátom zsebébe. Szerintem azt hitték, hogy pisztoly van nálam. –mondja kissé nevetve, hogy az én feszültségemet is oldja.
-A tükör! –feleszmélek, hogy a táskámat csak úgy ledobták a földre. Gyorsan oda kuporodom, de már késő, az egyik eltörött. –Neked vettem a másikért cserébe, azt akartam, hogy egyforma legyen…ez olyan igazságtalan…-nem bírom tovább, sírni kezdek.
-Sunny, téged nem is az érdekel, hogy ki akartak rabolni, hanem, hogy eltört ez a hülye tükör? Ne butáskodj, na gyere ide! –felhúz a földről és letörli a könnyeimet- Először is, mától nem engedlek el egyedül még a sarki boltba sem, bár az ilyen hősködők nem túl ártalmasak, csak csókot próbálnak lopni, ha nincs pénz, de esküszöm, hogy tőled azt sem kapják meg! –Jung lassan Super Man-né válik a szememben- Másodszor, ez a tükör pont olyan, mint ami az enyémen van, tökéletes lesz ez az egy is, meg amúgy sem kellett volna erre a pénzedet költeni…-olyan megértően beszél, szóhoz sem jutok, csak figyelem, ahogy a szája beszél, de szinte nem is hallom, hogy mit. Elolvadok Jung közelében…
-Igen, értem…jó…-hebegek még mindig őt csodálva, aztán hirtelen felkap a karjaiba- Jung, mit csinálsz?
-Nem fogsz fájós bokával mászkálni, inkább hazaviszlek.
-Nem, túl nehéz vagyok…-motyogom zavartan.
-Dehogy vagy az. Csak kapaszkodj! –nyakához bújva kapaszkodom végig belé, úgy érzem magam, mint egy óriás csecsemő, csak a kisbabáknak nem ver így a szíve, ha valaki felveszi őket. A torkomban érzem a szívverésemet, Jung illata olyan finom, az ölelése pedig olyan gyengéd…
Mikor megérkezünk, az ágyig visz be, aztán menne, hogy hozzon rá borogatást, de én utána szólok.
-Jung!
-Sunny? –néz vissza rám.
-Saranghae…-végre kimondtam, amit valójában érzek, még akkor is ha félek.
-Hogyan? –kérdez vissza bizonytalanul, miközben pár lépést tesz felém.
-Azt mondtam, hogy…szeretlek…-nyugodj meg szívem, verj lassabban, mert el fogok ájulni…
-Micsoda? –leül mellém az ágyra, megszorítja a kezemet, mintha nem hinné el.
-Ha százszor kell is elismételjem, újra és újra azt fogom mondani, mert…szeretlek Jung…szerelemmel szeretlek, úgy, ahogy te engem, nem pedig úgy, mint egy testvért. Már nem hálás vagyok, hanem…szerelmes…-halványan elmosolyodom, aztán életemben először csókot kezdeményezve megcsókolom őt.
‐Sunny, itt van egy Lui nevű fiú, és téged keres. – szinte hátraugrom Sunnytól, ahogy April beviharzik…hogy nem tanult meg kopogni…
‐Óh Lui, róla teljesen megfeledkeztem… - nanana…ki az a Lui?
Csak nem udvarlója van? Akkor én…? Utána nézek, és egy magas viszonylag jóképű, bár én ezt nehezen tudom megállapítani, áll az ajtó előtt. Hát azért igazán elmondhatta volna, hogy barátja van. De Jung mit is vártál, mikor mindig csak veszekszel vele!?
Bemegyek a szobámba és levetődöm az ágyra. De, úgy fáj…Belefúrom a párnába a fejem, és csak morogok magamban…ha jobb lettem volna hozzá, ha nem morgok annyit…
‐Jung, mi a baj? Megbántottalak valamivel? – mikor jött be?
‐Sunny… - öööö - Fáradt vagyok. Elment már a barátod? – ajj ezt most minek kérdeztem…
‐Ő csak egy fiú a piacról, de ez most nem fontos. – csak egy fiú? A szívemről egy hatalmas kő esett le… - Miattam vagy szomorú? – ezt is elrontottam…mindent csak elrontok…most miattam érzi rosszul magát.
‐Miattad? – kérdezek vissza.
‐April azt mondta, hogy… - jaj, mit mondott?
‐Hogy? – sürgetem kicsit.
‐Hogy…szerelmes vagy…belém…Ez igaz? – hát, mindenre számítottam, csak erre nem. Istenem…most mit mondjak neki? Én…én nem akarom megijeszteni…
‐Ezt April mondta? – kérdezek vissza…hogy ennek a nőnek mindig jár a szája… - És, ezt honnan veszi? – mosolygok kínosan.
‐Én mondtam neki, hogy biztos nem igaz… - feláll és elindul kifelé.
‐Ilyen nehéz lenne elképzelni? – szólok utána, és felkelek az ágyról – Mármint… - azt hiszem most elpirultam.
‐Miért? Igaz? – kérdezi meglepődve.
‐Én… - hát nem vagyok a szavak embere, inkább a tetteké. Közelebb megyek hozzá, és arcára simítom egyik kezemet…milyen puha a bőre – Nagyon fontos vagy nekem Sunny. Fontosabb, mint hittem. Meglehet, hogy…beleszerettem a gyönyörű szemeidbe, abba az aranyos nevetésedbe, a szép szádba… - súgom az utolsó szavakat egyre közelítve az ajkaihoz…mikor hajszálnyira vagyok, kicsit megtorpanok, aztán megcsókolom.
Finoman csókolom, nem akarom megijeszteni. Persze az biztos, hogy váratlanul érte, most is csak áll, mit a cövek…meg se mozdul. Nyelvemmel végig nyalok ajkain, mire résnyire kinyitja a száját, így nyelvemmel táncra hívhatom az övét. Másik kezemet derekára fonom és magamhoz ölelve csókolom tovább. Hosszú percekig tart a csók, amit én szakítok meg. Teljes pírban úszik az arca, mikor elválunk egymástól, rám se néz csak zavarodottan bámul maga elé.
‐Sunny, nem akartalak megijeszteni. – mondom kis idő elteltével, mikor még mindig nem mond semmit.
‐Nem…nem tudom mit mondjak. – még most se néz rám…
‐Nem is kell semmit. Csak…mondjuk engedd, hogy udvaroljak neked…a…a kedvedért megváltozok. Nem fogok többet morogni…legalábbis megpróbálok nem morogni…
‐Nekem…idő kell… - sarkon fordul és elmegy…gondolom a szobájába.
Lehuppanok az ágyra, hanyatt dőlök és a párnát az arcomra szorítva kiabálok egyet…feszültség levezetésnek nem is rossz…Most mit csináljak? Várjam meg míg kigondolja mit szeretne? Bár…lehet, hogy az fájna…Vagy kezdjek neki udvarolni a belegyezése nélkül? De minek kéne a beleegyezése, hogy udvaroljak neki? Ahhoz nem kell, viszont ahhoz kellett volna, amit az előbb csináltam…megcsókoltam…nem is tudom, hogy akarta-e, de én megtettem…Megpróbálom jóvátenni. Többet fogok foglalkozni vele…Igen, ez az!
Felállok, és a fürdő felé veszem az irányt. Most jól fog esni egy fürdő. Annyira figyelmetlen vagyok, hogy a fürdő ajtaja előtt majdnem összeütközöm Sunnyval.
‐Ne haragudj… - mosolygok kínosan.
‐Nem történt semmi. – mondja piros pofival. Öhm…most mitől pirult el?
‐Menj nyugodtan, majd utánad fürdök… - mosolygok.
Bólint és beiszkol. Mikor meghallom a víz csobogását, megfordul a fejemben, hogy meglessem, de nem…legyűröm a késztetést és a konyhába megyek. Leülök az asztalhoz, nem sokkal később April ront be, és Sunnyt keresi. Látom, valaki nagyon jól érezte magát…fülig ér a szája. Bár most kicsit mérges vagyok rá, mert mindig fölöslegesen jár az a nagy szája. De hogy honnan tudta, hogy…hogy szerelmes vagyok Sunnyba, az rejtély…
‐Beszéltetek Sunnyval? – érdeklődik April.
‐Igen, April…szoktunk beszélgetni. – semmi köze hozzá…
‐Jung…tudod mire vagyok kíváncsi… - óh, hogyne tudnám.
‐Majd Sunny mesél ha szeretne. Ha jól hallom, jön is. – mondom, mikor meghallom lépteit a lépcsőn.
Felállok, és mikor meglátom Sunnyt, mosoly szökik az arcomra, mikor elmegy mellettem, megsimogatom a kezét. Nem tudom miért csináltam…úgy éreztem muszáj hozzá érnem.
Fürdés után, ami kicsit hosszabb ideig tartott mint általában, benézek Sunny szobájában. Félig kitakarózva alszik. Aranyos, de így meg fog fázni…beosonok, és betakargatom. Megsimogatom az arcát és megyek aludni.
Reggel semmi morgás nélkül üdvözlöm, aztán elkészülés után indulok is dolgozni. De…visszafordulok.
‐Legyen szép napod. – adok Sunny arcára egy puszit – Szia! – most már irány a munka.
Autó nélkül megyek, hisz most csak ide megyek pár háztömbnyire. Fölöslegesen ne fogyjon a benzin…Kivételesen hamar elrepül az idő miközben jár a kezünk. Már alig várom, hogy hazaérjek.
Sajnos nincs az az üdvözlés, mint általában, hogy rohan elém a nevemet kiabálva és már mesél is…Csend van. Lehet, hogy nincs is itthon? Bemegyek a házba, és egy megterített asztalnál vár. Ez…ez aranyos. Köszönünk egymásnak, megmosom a kezemet és leülök vele szemben enni. Túlságosan csendben van…remélem nem a tegnapi vallomásom miatt…
‐Sunny, valami baj van? – hát elég régen tettem fel neki ezt a kérdést…
‐Nem fogsz haragudni, ha elmondom? – ajaj, mit csináltál?
‐Nem. – erőltetek egy mosolyt az arcomra.
‐Le akartam mosni az autódat, de… - megakad és rám néz boci szemekkel…
‐Ez kedves. – mosolygok – De? Mi történt?
‐Véletlen letörtem az egyik visszapillantó tükröt… - hadarja el. Csendben ülök, és nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne kezdjek vele kiabálni…de hát megígértem. Nem morgok.
‐Semmi baj…majd megcsinálom. – válaszolok, és eszek tovább…szegény kicsi kocsim…
‐Tényleg nem haragszol? – de…egy kicsit…
‐Nem. – mondom mosolyogva – És…és te a tegnapi…csók miatt? – kérdezem, de már meg is bántam, mert félek, hogy mit fog válaszolni…
Szerkesztve Garfield által @ 2010. 05. 18. 14:24:55
-Majd megoldom. Visszaadnád az újságot? –na jó, most hazudtam, mert még semmit sem tudok, de ezt mégsem mondhattam.
-Nem…-mi?
-Miért nem? Az enyém! –erősködöm tovább.
-Mert…mert nem akarom, hogy elmenj…-biztos, csak udvarias akar lenni.
-Ezt nem így látom. –válaszolom.
-Sunny…sajnálom, hogy mindig veszekszem veled…sosem akarlak megbántani, de mindig sikerül…Nem akarom, hogy elmenj, annyira megszoktam már, hogy…
-Van kin levezetni a mérged? –szólok közbe.
-Nem! Azt, hogy velem vagy. Ha nem lennél, már biztosan megőrültem volna egyedül…Maradj, kérlek.
-De én ezt már nem bírom. Mindig csak…
-Sunny…-váratlanul magához ölel- Sajnálom. Ígérem…próbálok megváltozni…-óh Jung… Én is megölelem őt, hosszú percekig csak így állunk. Aztán Jung kidobja az újságomat a kukába, de nincs ideje maradni, dolgoznia kell.
Úgy döntök, hogy elmegyek a közeli piacra, hogy vegyek ezt-azt, meg egy kis gyümölcsöt, mert tudom, hogy azt Jung nagyon szereti. Épp válogatok, mikor leszólít egy kedves fiú. A neve Lui, és ő is a környéken lakik. Elég sokat beszélgetünk, aztán sietek haza.
Mikor Jung megérkezik, a nevét kiabálva szaladok ki elé. Minden jól alakul, míg be nem érünk.
-Ezt nem hiszem el…-óh a számlák- Már megint a számlák. Még meg se kaptam a fizetésem, és ezek már itt vannak. Megint nem tudom elvinni a kocsimat…Megint morgok, igaz? –kérdezi kínosan mosolyogva.
-Igen. –nem is kicsit.
-Ne haragudj. Én igyekszem, de…
-Semmi baj. Majd megoldjuk, ahogy eddig is. –mosolygom. Ezután beszélgetünk egy kicsit, jobban mondva megint csak én beszélek.
-Jung…Jung, figyelsz? Te mindjárt elalszol…-na jó, akkor majd máskor folytatjuk. Bevezetem a szobájába, aztán én is megyek lefeküdni.
A reggel már kevésbé indul fényesen, Jung szokásához híven megint engem hibáztat valami olyanért, amiről nem is tehetek, mikor belém szalad a nagy kapkodásban.
-Sunny, miért nem ébresztettél fel!? –talán, mert nem egy ébresztőóra vagyok.
-Neked is jó reggelt…-válaszolom neki, aztán a telefonja csörgése megmeni attól, hogy ezúttal én boruljak ki. Kiderül, hogy nem kell bemennie, így aztán próbálom menteni a menthetőt.
-Hát ez fantasztikus…-morogja.
-Ne búslakodj. Legalább ma egész nap velem leszel…-vajon ennek a felvetésemnek ő is örül? Jaj…
-Hát…rendben. –feleli mosolyogva. Ez az! Felmerül az ötlet, hogy menjünk moziba, ami elsőre nem hangzik túl jól, mert a pénz miatt mindig baj van, de mégis belemegyek Jung noszogatására. Kiválasztok egy kellemes romantikus filmet, amit már rég meg akartam nézni. Miután megnézzük, a filmet elindulunk hazafelé. Sokat beszélgetünk, sétálgatunk, még a kezemet is megfogja. Nem bírom abbahagyni a mosolygást, nem tudom, hogy mi van velem. Talán csak rég éreztem magam ilyen jól…
Otthon összedobok egy kis vacsit, de miután megesszük, úgy döntök, hogy további beszélgetés helyet inkább lefekszem, mert álmos vagyok, bár még nincs annyira késő. Jung az ajtóban még feltartóztat.
-Köszönöm ezt a napot, és a vacsit is. –mondja mosolyogva.
-Én is köszönöm. -válaszolom szintén mosolyogva. Egy darabig csak állunk, aztán Jung az egyik kezét az arcomra, másikat a derekamra csúsztatja, és megölel. Mi van vele? Talán egy kedves simogatással akarja a tudtomra adni, hogy többé nem morog velem ok nélkül?
-Sunny, itt van egy Lui nevű fiú, és téged keres. –lép be hirtelen April, mire Jung azonnal elenged. Most képzelődöm, vagy tényleg zavarban van? Óh de Lui…!
-Óh Lui, róla teljesen megfeledkeztem…-azonnal kirohanok a ház elé, ahol az a fiú vár, akivel tegnap a piacon találkoztam. Bocsánatot kérek tőle, mert elfelejtettem, hogy mára találkozót beszéltünk meg. April is kijön utánunk, sőt félrehúz engem.
-Sunny…ezt lehet, hogy nem Jung előtt kellett volna. –mondja.
-Hogy érted?- nem értem.
-Nagyon bánatos lett, a szobájába ment búslakodni. –micsoda?
-De miért? –még mindig nem értem.
-Jaj Sunny, nem igaz, hogy nem vetted észre…Jung szerelmes beléd. Persze, hogy rosszul esik neki, ha másik fiúval találkozgatsz.
-Mi az, hogy szerelmes? Ez nem igaz! Jung sokszor inkább utál, mint szeret. –válaszolom határozottan.
-Akkor menj be és nézd meg! –kiabál le, majd Luihoz megy, hogy feltartsa, míg én Junggal beszélek. Visszamegyek a házba, Jung szobájának ajtajában állok meg. Látom, hogy az ágyon fekszik, gondterhelten a párnákba fordulva. Halkan bemegyek, leülök mellé, és a hátára teszem a kezem.
-Jung, mi a baj? Megbántottalak valamivel? –kérdezem egész halkan.
-Sunny…-meglepetten ül fel és néz rám- Fáradt vagyok. Elment már a barátod? –a barátom?
-Ő csak egy fiú a piacról, de ez most nem fontos. Miattam vagy szomorú? –lehajtott fejjel ülök mellette, összezavarodtam. Nem tudom, hogy mit érzek, vagy mit kéne éreznem. Talán Jung egyszer már volt szerelmes, csak csúnyán kikosarazták. Én azt sem tudom, hogy mi az a szerelem. Jung fontos nekem, szeretek vele lenni, szeretek mindig vele lenni, de vajon ez szerelem?
-Miattad? –most csak úgy tesz, mint aki nem érti?
-April azt mondta, hogy…-jaj…
-Hogy?
-Hogy…szerelmes vagy…belém…Ez igaz? –nézek rá nagy szemekkel. Azt hiszem, hogy meg fogok ijedni az igentől, mert Jung nekem eddig egy morgós bátyó volt, most viszont az első szerelem is lehet. Idő…időre van szükségem, hogy felfogjam ezt az egészet, mert elzárkózni nem akarok az érzés elől. Eközben kint April és Lui eltűnnek, jobban mondva együtt mennek el randizni. Fél szemmel látom őket elmenni, de ez most nem számít. Csak Jungra figyelek.
