|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2013. 06. 27. 20:19:44 | #26326 |
 Karakter: Jung-Hee Lee
- Jung…mit…mit csinálsz? – ül fel kérdőre vonva, szóval megijesztettem…
- Semmit, csak megcsókoltalak, és…olyan gyönyörű vagy… - mosolyodom el - Mi lenne, ha kitűznénk az esküvőnk napját? – gyors témaváltás, mert nem akarok magyarázkodni…
- Én nem szeretném… - micsoda? nem…? jól hallottam?
- Miért nem? A szertartás miatt aggódsz? Félretettem egy kis pénzt, mindenre jut, még a ruhákra is. – mosolygok, hátha ez a baj.
- Nem erről van szó… - kel fel az ágyból - Csak tudod túl gyorsan igent mondtam, és nem biztos, hogy okos dolog volt. Sokszor gondolok bele, hogy nem én vagyok az első, akinek megkérted a kezét, és igen, tudom, hogy engem választottál, de mégis…Ha ő akkor igent mond, te már férj lennél, és talán már apa is…reggelente az ő fülébe súgnád, hogy szereted, és este őt ölelnéd át… - sóhajt - A színházban ezt úgy hívják, hogy beugró…ha a főszereplő nem tud fellépni, esélyt kapsz a szereplésre, de ez az esély nem a rendezőn múlik… - beugró? ez nem így van…
- Sunny…nekem csak te kellesz és senki más. Felajánlhatta magát, az életét, a pénzét, de semmi sem kellett, csakis te. Akkoriban kötelességnek éreztem megkérni a kezét, mert úgy volt helyes, de a tiédet szívből kértem meg, mert szükségem van rád. Ha nem vagy mellettem, úgy érzem, hogy nem kapok levegőt, hogy elveszett vagyok…Sunny, én szeretlek téged a szó legnemesebb értelmében. Az első pillanattót kezdve szerettelek, még akkor is, ha valami miatt haragudtam és megkeseredett voltam. Te vagy az én éltető napsugaram, nélküled nem tudok már élni… - ölelem magamhoz szorosan.
- Én is szeretlek, de úgy érzem, hogy mindig kicsit jobban, mint te engem… - fordul felém lehajtott fejjel - Nem szabad összeházasodunk azért, mert…nem is tudom…Kicsit olyan, mintha ezt sugalltam volna neked, mintha csak rád erőltettem volna. Bizonytalan vagyok, hogy valóban boldoggá tudnálak-e tenni, és ez nekem olyan rossz, mert… - egy csókkal hallgattatom el. Egy szerelmes csókkal, éreznie kell mennyire szeretem és minden egyes perccel boldoggá tesz, mikor velem van.
- Sunny, ne beszélj butaságokat. – homlokának dőlök sajátommal - A szerelmem olyan végtelen, hogy azt szavakban le sem tudom írni, hát nem érzed? – kezét a mellkasomra teszem, így érezheti szapora szívverésemet - Érzed milyen gyorsan ver? Csak te érted…
- Akkor is…én… - újra megcsókolom…nem akarom, hogy bizonytalan legyen miattam.
- Emlékszel arra a tavaszi napra, mikor ide költöztél? – mosolyogva bólint.
- Most lesz két éve, de mintha csak tegnap történt volna… - én is így érzem…átlépte a küszöböt, és beragyogta az életemet.
- Gyere hozzám aznap…az évfordulón…a költözésed évfordulóján. Hozzám jönnél feleségül aznap? – térdelek le elé.
- Igen… - újra megcsókolom, olyan boldog vagyok, hogy elmondani sem tudom.
Lassan elérkezik Sunny beköltözésének az évfordulója, egyben az esküvőnké is. Gyönyörű tavasz van, akárcsak akkor mikor Sunny betoppant az életembe. Az egészben az az egy nem tetszik, hogy cikkeznek rólunk. Nem akarom, hogy bármelyikünkről is valami pletyka terjedjen esetleg a jövőben…
- Holnap… - bújik ölelésembe Sunny a konyhában. Még csak az egyik ingem van rajta, persze én már teljes harci díszben vagyok…Sunny még megigazítja a nyakkendőmet - Holnap ilyenkor már a feleséged leszek… - ad egy puszit az orromra - Izgatott vagy? – kérdezi aranyosan.
- Nagyon. – mosolyodom el…de… - Nem is az esküvő miatt… - vallom be. Nagyon várom már, hogy a szerelmünk beteljesüljön a nászéjszakában. Azt akarom, hogy az övé legyek, és ő az enyém…örökre…Ahogy látom lassan leesik neki, hogy mire is gondolok, mert elkerekednek a szemei.
- Menned kell…Nemsokára itt vannak a szüleid, és még el kell hoznod az öltönyödet is. – igen igen…tudom, ahogy azt is, hogy avarba jöttél.
- Jól van, sietek haza. Már most hiányzol. – de tényleg…
- Te is nekem…nagyon – csókol meg – nagyon – még egy csók, egész addig csókoljuk egymást, míg az ajtóig nem érünk, sőt Sunny még az ajtót is úgy nyitja ki, hogy közben engem csókol.
- Sunny… - egy női hangot hallunk meg. Én előbb látom meg, hogy ki az, mint Sunny…ahogy látom nem is igazán akar megfordulni, tudja ki áll a háta mögött - Kislányom… - mondja könnyes szemekkel, mikor Sunny megfordul.
- A kislánya? Nem asszonyom, bizonyára összetéveszt valakivel. Nem veszünk semmit… - csukná be az ajtót, de az apja megfogja az ajtót.
- Csak hallgass meg minket! – kéri az apja...
- Ha nem akarod, nem kell… - súgom…tudni kell, hogy ha nem akarja, nem engedem be őket hozzá.
- Kaptok két percet…nem többet… - már állnék félre, hogy beljebb jöjjenek, de… - itt… - mondja határozottan.
- Sunny, mi azt hittük, hogy megtagadtál minket. Életjelet sem adtál magadról, mikor megírtuk az új címünket, legalább is ezt hittük. A szomszédunk sosem adta fel a neked szánt leveleket, mert féltékeny volt apád sikereire. Aztán ahogy elkezdett körbevenni a hírnév, olyanokat olvastunk, hogy gyűlölsz minket…de a legutolsó interjúd…Néztünk a tv-ben, amikor az egyik reggeli műsorban nyilatkoztál, hogy visszavonulsz, hogy férjhez mész, és…Most már tudom, hogy mekkorát tévedtem, tévedtünk…Szeretünk kicsim! – sírja el magát az asszony.
- Én…nem tudom, hogy mit mondjak… - sóhajtja Sunny.
- Bocsáss meg… - borul az anyja a földre, de Sunny utána nyúl, és felsegíti.
Végül megtörik a jég, és Sunny beinvitálja a szüleit a házba. Elmesélik, hogy a gyerekek akiket láttunk, az unokatestvérei, és mesélnek kicsit magukról, meg megismerkedek velük én is, de nekem mennem kell a szüleimért. Mikor viszont visszaérünk, egy nagyon nagy segítséget kapunk…egy jól fizető, biztos állást kínál fel nekem Sunny apukája, az egyik ismerősénél. Gazdasági igazgatást tanultam, csak nem tudtam befejezni az iskolát, de most ez is meglesz a gyakorlattal. Nagyon örülök neki, főleg azért, mert így nem kell majd aggódnom azért, hogy hogy tartom majd el a családomat. Mert…hát nekem minden álmom az lett, hogy Sunny babát, babákat szüljön nekem, és boldogan, gondok nélkül éljünk.
Másnap végre eljött az esküvőnk napja. Sunny Aprilnél készülődik, én meg itthon apu segítségével. Sokat beszélgetünk…elmondja, hogy ez egy férfi és egy nő életében is a legfontosabb nap. Így is nagyon izgulok, de még apu is rátesz egy lapáttal…de nem akarok rászólni…olyan büszkén néz rám.
Mielőtt azonban elindulnánk az anyakönyvezetőhöz, hogy egybekeljünk, rózsaszirmokkal díszítem a szobát és az ágyat is. Próbálom romantikusan díszíteni mindent, hogy ha az ünnepség után feljövünk ide, ne legyünk feszültek a nászéjszaka miatt…
A vendégek, ami igazából a szűk családi kör, és Aprilék, elfoglalják a helyüket, én is. Ott állok a helyemen, és nem tudok megnyugodni. Mikor megpillantom Sunnyt, elfelejtek levegőt venni…annyira gyönyörű, hogy szavakba sem lehet önteni. Az édesapja kíséri hozzám, és talán kicsit szorosan fogom meg a kezét, de izgulok. De nem történik semmi baj…mikor Sunny kimondja az igent, nagyot dobban a szívem. A feleségem lett, és már senki nem veheti el tőlem.
Sokáig ünneplünk, egész estig…és én már nagyon izgatott vagyok. Sötétedés után Sunnyt behívom a házba. Egész a szobáig megyünk…
- Hát ez? – kérdezi Sunny meglepetten, de azért látom, hogy tetszik neki.
- Mindent az én kis feleségemnek… - csókolok a nyakába, de ellép tőlem…mégse akarja?
- Elmegyek lezuhanyozni… - már indulna is, de megfogom a kezét.
- Nem akarsz velem zuhanyozni? – kérdezem, mire kihúzza a kezét a kezemből.
- Nem, de mindjárt jövök. Addig te is lezuhanyozhatsz itt, aztán vedd fel ezt… - ad a kezembe egy köntöst.
- Hát…jól van… - erőltetek magamra egy mosoly. De azért megteszem amit kér. Lezuhanyozom, és magamra veszem ezt a köntöst, aztán az ablaknak támaszkodva nézek kifelé Sunnyra várva…
- Visszajöttem… - válaszolni sincs időm, Sunny előre nyúlva széthúzza rajtam a köntöst, és lesimítja rólam.
- Su…Sunny… - fordulok meg…a szívem a torkomban dobog. Elpirulva néz a földre, aztán magáról is lecsúsztatja a köntöst…ismét elakad a lélegzetem, ma már másodszor…
- Odaadó és szerető feleséged leszek, nem kell emiatt aggódnod… - alig hallom amit mond, mert benne gyönyörködöm.
- Mennyire szép vagy… - mosolyodom el a szemébe nézve - De, ha nem…
- De én igen… - szakít félbe - Szeretném… - megnyugtató…
- Akkor jó, mert én is…nagyon… - édes…milyen zavarban van…
Az ágyra dönteném, de valahogy Sunny kerül felülre, és hosszan kezdünk csókolózni. Sunny testemre hint bátortalanul apró csókokat, aztán leér lábam közé, megfogja merevedésemet. Döbbenten nézem…vajon honnan…? Aztán eszembe jut, hogy April neki is biztos megmutatta azokat a könyveket. Kizökkent a gondolatomból, mikor elkezdi mozgatni rajta a kezét, nyögések szakadnak fel belőlem, aztán lassan szájába veszi…jó ég…
- Sunny… - nyögök fel erre a csodás érzésre, de ijedten enged el.
- Nem akarod, igaz? – tessék? viccelsz?
- Nem erről van szó… - fújom ki a levegőt - Meglepődtem, de…ez jó… - pirulok el.
Folytatja amit az előbb kezdett el. Teljesen kezdem elveszteni a fejemet, ahogy látom, érzem, hogy ki-be járok szájában. Sose éreztem ilyet, és ez…ez már túl jó. Muszáj, hogy…felbiccentem a fejét, és felülre kerülök. Csókjaimmal járom be testét. Melleit csókolgatom, és gyömöszölöm…halk nyögései arra késztetnek, hogy lejjebb menjek. April könyve szerint…a nyelvemmel kell…hát…megpróbáljuk. Sóhajaiból, és nyögéseiből ítélve élvezi amit csinálok. Nagyon mocorog alatt, úgyhogy fölé mászom és tekintetét keresem. Kell az engedélye, nem akarom, hogy rossz legyen neki bármi is. Rám mosolyog, ami azt jelenti, hogy nem gondolta meg magát.
Ahogy behatolok, Sunny felnyög, biztos fáj neki…óvatosan kezdek el mozogni, de ahogy látom, cseppet sem kellemetlen neki az érzés, sőt…olyan élvezeteket nyújt mint nekem. Megnyugodva folytatom, hogy gyors tempót diktálva, hogy lelassulok, hogy tovább tartson. Élete legszebb éjszakáját szeretném nyújtani neki. De nem tudjuk a végtelenségig húzni, szinte egyszerre nyögünk fel gyönyörünkben…
Le sem lehetne törölni a mosolyt az arcomról…egyszerűen boldog vagyok. Tényleg, igazából egymáséi lettünk…kimondhatatlanul szerelmes vagyok. Egymás karjaiban alszunk el…
Reggel arra ébredek, hogy Sunny nincs mellettem. Na mindegy, kimegyek zuhanyoznim hogy tiszta és friss legyek, mikor megcsókolom a kis feleségemet. Mosolyogva lépek a zuhany alá, és a tegnap este jár a fejemben. Annyira jó volt az egész…nem is…Sunnynak nem is fájt. Pedig a könyvek…azok…ez furcsa…elgondolkodtató…
- Jó reggelt! – ugrik a nyakamba Sunny a konyhában, aztán az asztalhoz ültet - Hogy aludtál? – kérdezi mosolyogva.
- Jól… - válaszolok még mindig gondolkodva.
- Minden rendben? Vagy megbántad? – tessék? ugyan, dehogy…
- Semmit sem bánok. – mosolygok, és az ölembe húzom - De valamit kérdeznem kell…Reggelre kitisztult a fejem, és elgondolkodtam. Nem fájt, hogy együtt voltunk? – vagy csak én nem vettem észre?
- Nem igazán…mert? – ohh…akkor talán…
- Volt már valami baleseted, vagy műtéted…tudod…intim helyen…? – alig merem megkérdezni.
- Nem… - áll fel.
- Akkor…voltál… - mielőtt befejezhetném, hatalmas pofont kever le nekem.
- A feltételezés is sértő! Nem tehetek róla, hogy a testem vágyott a tiédre, és arról sem, hogy ennyire figyelmes voltál, hogy szinte semmit nem éreztem. Szinte…nem egyáltalán nem… - kapja fel a táskáját.
- Sunny, én nem így értettem. Tudom, hogy nem volt más az életedben, de bármi előfordulhatott, és…
- Nem erőszakoltak meg, nem voltam még öntudatlan, és balesetem sem volt. Fogadd el, hogy te vetted el a szüzességemet, ha tetszik, ha nem! April könyve sok dologban segített, gondolom, hogy neked is odaadta lapozgatni… - hát igen…el is pirulok - És most haza akarok menni… - mi?
- De hát itthon vagy… - meg akarom állítani, de kikerül - Ez az otthonod, és én nagyon szeretlek. Hiszek neked, csak furcsálltam. – magyarázom.
- Nem úgy érzem. – csapja be az ajtót.
Nem is tudom miért kérdeztem meg…én és a nagy szám…örülnöm kéne, hogy nem okoztam neki fájdalmat. April és a hülye könyvei, legszívesebben átmennék hozzá, hogy megköszönjem, hogy most miatta hagyott el a feleségem. De megint csak itt morgok…mikor most elment, és ne tudom mihez kezdjek. Mit tettem…?
A konyhaasztalnál ülök, és azon töröm a fejem, hogyan szerezhetném vissza a feleségemet, de enm tudom mit tegyek. Ekkor betoppan April, megint kopogás vagy csengetés nélkül, és arról kezd faggatni, hogy miért vagyok ilyen kétségbeesett. De milyen is lehetnék…? Jobb ötletem nincs, elmesélem neki, hogy mi történt reggel. Tőle is megkapom, hogy mennyire ostoba vagyok…ezzel nem segít, csak még jobban elszomorít. Aztán leül mellém és bíztatni próbál.
- Még nincs semmi veszve, tudom, hogy nagyon szeret téged. Ti egymáshoz tartoztok, ezt még rendbe lehet hozni…menj el hozzá, vagy hívd fel, hogy megbeszéld vele a történteket. Sunny csak hírtelen haragból ment el. Biztos csak össze van zavarodva… - igaza van.
- Azt hiszem van is itt valahol egy telefonszám, a szülei hagyták meg nekünk…felhívom… - nézek Aprilre – köszönöm… - mondom nagyot sóhajtva, mire elmosolyodik, aztán elmegy.
Tárcsázni kezdek…az édesanyja veszi fel, aki nagyon aggódik, mert Sunny csak sír és nem tudja miért, mert nem mond nekik semmit…azt tudja, hogy nem akar beszélni velem. Megmondom neki, hogy átmegyek, de ne szóljon neki, nem akarom, hogy elmenjen valahova, míg odaérek.
Az anyukája beinvitál, és útbaigazít, hogy merre találom Sunnyt. Külön szobája van, ez kedves…Bekopogok, és egy mély levegővétel után belépek. Sunny az ágyon fekve szipog. Édesem…
- Nem kérek semmit anya, köszönöm… - mondja sírós hangon.
- Sunny… - ülök le mellé az ágyra.
- Jung? Mit keresel itt? Nem akarlak látni! – mondja az ágy másik végébe húzódva, maga elé húzva a lábait. Fél tőlem…?
- Csak szeretném ha meghallgatnál. – mondom lesütött fejjel – Ne félj tőlem…nem akarok neked semmi rosszat… - annyira fáj, hogy ilyennek látom, mikor tegnap életem legszebb napja volt, mikor tegnap életem legszebb napja volt, mikor kimondta, hogy igen…
- Rendben… - mondja, kicsit, de tényleg csak kicsi lazítva magán.
- Nem akartalak megbántani…én csak nem értettem, minden könyv, amit April adott, azt írta, hogy ez elsőre a nőknek fáj… - mondom zavartan – Nem tudtam, hogy sikerült annyira…hát…izgalomba hoznom téged, hogy nem éreztél fájdalmat… - hebegem – De ez jó…mármint, örülök, hogy nem fájt, mert féltem ettől, mert sose akarnám, hogy miattam fájjon neked bármi is… - a lábán pihenő kezét megfogom – Sunny nagyon szeretlek, sajnálom, hogy miattam sírtál…én nem akartam ezt… - nézek a szemeibe, de csak szomorúságot látok.
- Nem is tudom mit mondjak. Jung, nagyon megbántottál…
- Engedd, hogy jóvá tegyem… – vágok közbe – gyere velem haza…kérlek… - közelebb ülök hozzá, és arcára simítom a kezemet – Sunny, annyira sajnálom…egész nap a tenyeremen kéne hordozzalak, amiért életem legszebb napját és éjszakáját adtad nekem. A nászutunkat kéne tervezni, de tönkretettem mindent… - sütöm le a fejemet, de Sunny puha kezét érzem meg az arcomon.
- Rendben hazamegyek veled, de még nem tervezhetjük a nászutat…sajnálom, de nem is tudom, hogy…
- Nem akarsz többet velem lenni? Ennyire rossz volt este…? – kérdezem kipirosodott arccal.
- Nem…az…az…nagyon jó volt… - zavarba van, nem is néz a szemembe…olyan aranyos… - Csak ez a reggel…ez…kell egy kis idő. – néz a szemembe.
- Amit csak szeretnél…csak gyere velem haza…szerető férjed leszek, többet nem rontok el semmit…megígérem. – hajolok közelebb, de várok, hátha nem akarja ezt a csókot…kis hezitálás után végül Sunny csókol meg, aztán szorosan magamhoz ölelem.
Viszont nem megyünk haza azonnal, mert az anyukája ha már itt vagyunk, ebédet főzött, és illetlenség lenne csak úgy elmenni, így maradunk ebédre, sőt csak késő délután indulunk haza, mert Sunny anyukája előszed egy csomó képet a kicsi Sunnyról. Nevetgélünk, és majdnem végig fogom a kezét a kis feleségemnek. Még mindig bűntudatom van a reggel történtek miatt…
Otthon nem tudom mihez kezdjek. Azt hittem ma már együtt zuhanyozhatunk, mint a szerelmesek, akik sehova nem akarnak menni a másik nélkül, de…nem kérdezhetek rá, mert az ő tempójában haladunk. Úgy érzem hiába a feleségem már, újra udvarolnom kell neki, hogy megint bízzon bennem, Sunny nem szól, hogy fürödjek vele, de miután én is végzek a fürdőben, ott toporgok Sunny szobájának ajtajában. Vajon szeretné, hogy vele aludjak? Nem tudom mit kén csinálnom…ajj…elindulok felé, aztán megtorpanok, és visszamegyek…Ezt eljátszom még néhányszor mire eljutok az ágyig, amiben már Sunny fekszik…és alszik…
- Aludj jól szerelmem… - lágyan homlokon csókolom, betakarom, és elindulok kifelé, de megfogja a kezemet…hát mégsem alszik!?
Nem szól semmit, csak beljebb fekszik, helyet hagyva nekem, és felemeli a takarót. Elmosolyodva bújok be mellé, és ölelem magamhoz még egy puszit adva a homlokára.
Reggel mikor felébredek, Sunny buksija a mellkasomon pihen, derekamat öleli, és valami nagyon édesen szuszog. Lágyan simogatom a hátát, nehogy felébredjen, aztán hajával babrálok. Egy ideig így fekszünk, de aztán eszembe jut valami, és óvatosan kibújok öleléséből és felkelek. Gyorsan összeütök egy kis reggelit, és elszaladok a sarki virágos bódéhoz, hogy vegyek egy szál vörös rózsát.
Ágyba viszem neki a reggelit…olyan édesen alszik még. Leteszem a szekrényre a tálcát, és leülök mellé. Mosolyogva kezdem simogatni az arcát, és mikor felébred, ajkait csókolom finoman.
- Jó reggelt. – mosolygok – Sose mondtam még, de annyira aranyosan alszol…és még ébredés után is annyira szép vagy… - homlokon csókolom, aztán az ölébe teszem a tálcát, miután felült – Jó étvágyat. Aztán reggeli után elmehetnénk valahova…mondjuk sétálhatnánk a parkba, fagyizhatnánk, mindegy, csak veled lehessek. – mosolygok – Vagy esetleg kitalálhatnánk, hogy melyik szoba legyen a hálószobánk… - mosolygok még mindig.
Szerkesztve Garfield által @ 2013. 06. 27. 20:33:24
|
| Saya | 2012. 07. 04. 00:56:16 | #21921 |
 Karakter: Sun-Hee Jeong
Reggel arra ébredek, hogy Jung végig simít ajkaimon. Látom rajta, hogy zavarban van, és már kelne is fel, de még visszahúzom egy csókra. Hmm…finom…
-Jó reggelt szerelmem…-de jó ezt hallani.
-Neked is. –mosolygom, közben arcán simítok végig.
-Ma későn jövök haza…-egy puszit az a kezemre- Ha már aludnál, majd bebújok melléd. –mosolyog.
-Megvárlak. –próbálok majd ébren maradni, hogy lássam őt.
-Rendben…próbálok sietni. –el is kezd készülődni. Én meg már nem tudok visszaaludni, nélküle nem is az igazi, kimegyek a konyhába reggeli után kutatni. Egy idő után Jung is megjelenik, átölel hátulról, és megpuszil.
-Akkor majd jövök, legyen szép napod. Szeretlek…-én is téged.
A következő hetek is hasonlóan telnek, szinte alig látom Jungot, mert korán megy, későn jön, és van, hogy meg sem tudom várni, mert elalszom. Sajnos én is kimerült vagyok a színházi munkáim miatt…
El is érkezik csakhamar a bemutatóm napja, de Jungot nem látom sehol, pedig megígérte, hogy eljön…De az előadás jól zajlik le, és közben Jungot is sikerül észrevennem a nézőtéren, tehát mégis eljött, ha kicsit késve is. Jó, hogy itt van…
Az öltözőbe érve egy szép csokor fogad, amit tőle kaptam, vagyis gondolom, hogy ezért késett, így ez megbocsátható. Olyan figyelmes…úgy örülök neki. Sietek is hozzá, miután átöltözök, ő már a színház előtt vár.
-Köszönöm a virágokat. –mosolygok rá, mikor odaérek.
-Gyönyörű vagy. –mondja, majd egy lágy csókot ad nekem. –Mehetünk? –belé karolva megyek a kocsihoz, aminek az ajtaját kinyitja nekem. Ma tényleg nagyon figyelmes…
-Hova megyünk? Kíváncsi vagyok.
-Gondoltam elvinnélek vacsorázni. Vagy nincs kedved? Fáradt vagy hozzá?
-Nem, csak…nem kell rám költened, otthon is vacsorázhatunk. –hogy őszinte legyek azt még jobban is szeretem, mert ott csak ketten vagyunk.
-Én szeretnélek elvinni…-hát…jó…
Kellemes estét töltünk együtt. Finomak az ételek, sokat nevetünk, és az étterem is nagyon hangulatos.
-Kérdezhetek valamit? –miért lett ilyen furcsa?
-Persze. –mosolygok.
-Még mindig szeretsz? –reggel óta mi változott volna.
-Ez meg milyenkérdés? –még mindig csak mosolygok, de mivel Jung arca nagyon komoly, megfogom a kezét- Szeretlek…-mondom, mire egy csókon hint kézfejemre- Valami baj van? –csak nem egy másik nő?
-Nem. –válaszolja mosolyogva, aztán feláll, és elém térdel még mindig fogva a kezemet.- Tudom, hogy nem kellett volna csak úgy bejelentenem, hogy a menyasszonyom vagy úgy, hogy meg sem kértem a kezedet, és ezért bocsánatot kérek. Még csak nem is hozzád méltó gyűrűt viselsz…-de én nem így érzem…-Ezért most, ha még te is úgy gondolod, szeretném, ha lecserélnénk ezt a gyűrűt. Boldoggá tennél egy életre, és lennél a feleségem? –te jó ég….Olyan sok minden kavarog a fejemben, de nem akarok most gondolkodni, csak igent mondani…
-Igen. –könnyek szöknek a szemembe, miközben Jung felhúzza a gyűrűt az ujjamra, míg a régi átkerül a másik kezemre
-Szeretlek! –ölel át, és meg is csókol. Az étteremben lévők tapsolni kezdenek, ami kicsit kínos, mert láttak mindent, de jó érzés, hogy mások is osztoznak az örömünkben. Az étteremtől még egy pezsgőt is kapunk ajándékba, kedves tőlük.
Este fürdés után átmegyek Aprilhez, mert el akarom neki is újságolni…Mire visszajövök, Jung már lezuhanyozott, és úgy néz ki, hogy engem keres…
-Merre jártál?
-Elmeséltem Aprilnek, hogy megkérted a kezemet. –mesélem, mire magához húz és megcsókol.
Az én szobámba megyünk, mint mindig.. Együtt bújunk be a takaró alá, majd Jung fölém hajol és megcsókol. Hosszú csókunk közben a hátát simogatom, mert jól esik, hogy csókol, de aztán combomon simít végig, és húzza fel lábamat a derekához. Megszakítja a csókot, én meg mozdulni sem merek…
-Jung…mit…mit csinálsz? –ülök fel döbbenten.
-Semmit, csak megcsókoltalak, és…olyan gyönyörű vagy…-mosolyodik el- Mi lenne, ha kitűznénk az esküvőnk napját? –vált gyorsan témát.
-Én nem szeretném…-gyűrögetem a takarót zavartan.
-Miért nem? A szertartás miatt aggódsz? Félretettem egy kis pénzt, mindenre jut, még a ruhákra is. –mosolyog.
-Nem erről van szó…-állok fel- Csak tudod túl gyorsan igent mondtam, és nem biztos, hogy okos dolog volt. Sokszor gondolok bele, hogy nem én vagyok az első, akinek megkérted a kezét, és igen, tudom, hogy engem választottál, de mégis…Ha ő akkor igent mond, te már férj lennél, és talán már apa is…reggelente az ő fülébe súgnád, hogy szereted, és este őt ölelnéd át…-sóhajtok- A színházban ezt úgy hívják, hogy beugró…ha a főszereplő nem tud fellépni, esélyt kapsz a szereplésre, de ez az esély nem a rendezőn múlik…
-Sunny…nekem csak te kellesz és senki más. Felajánlhatta magát, az életét, a pénzét, de semmi sem kellett, csakis te. Akkoriban kötelességnek éreztem megkérni a kezét, mert úgy volt helyes, de a tiédet szívből kértem meg, mert szükségem van rád. Ha nem vagy mellettem, úgy érzem, hogy nem kapok levegőt, hogy elveszett vagyok…Sunny, én szeretlek téged a szó legnemesebb értelmében. Az első pillanattót kezdve szerettelek, még akkor is, ha valami miatt haragudtam és megkeseredett voltam. Te vagy az én éltető napsugaram, nélküled nem tudok már élni…-ölel át jó szorosan.-Én is szeretlek, de úgy érzem, hogy mindig kicsit jobban, mint te engem…-lehajtott fejjel felé fordulok, aztán magamra erőltetek egy mosolyt- Nem szabad összeházasodunk azért, mert…nem is tudom…Kicsit olyan, mintha ezt sugalltam volna neked, mintha csak rád erőltettem volna. Bizonytalan vagyok, hogy valóban boldoggá tudnálak-e tenni, és ez nekem olyan rossz, mert…-megcsókol. Úgy csókol, mint aki sosem akarja, hogy véget érjen. Viszonzom, karjaiba olvadok, percekig…
-Sunny, ne beszélj butaságokat. –homlokával homlokomnak dől- A szerelmem olyan végtelen, hogy azt szavakban le sem tudom írni, hát nem érzed? –megfogja a kezemet, és szívéhez teszi- Érzed milyen gyorsan ver? Csak te érted…
-Akkor is…én…-megint megcsókol.
-Emlékszel arra a tavaszi napra, mikor ide költöztél? –mosolyogva bólintok egyet.
-Most lesz két éve, de mintha csak tegnap történt volna…-akkor néztem, először a szemébe.
- Gyere hozzám aznap…az évfordulón…a költözésed évfordulóján. Hozzám jönnél feleségül aznap? –megint letérdel elém, mintha csak újra meg akarná kérni a kezemet, de ezúttal véglegesen, és visszavonhatatlanul.
-Igen…-és én visszavonhatatlanul kimondom újra a választ. Hiszek benne…bennünk.
Közelebb lépve újra megcsókol, és a csók alatt végre az én szívem is megnyugszik…
Telik az idő, és lassan a tavasz végén járunk. Gyönyörű ilyenkor a természet, az egész környéket finom virágillat járja át. Mára már mindenki tud az esküvőnkről, még az újságok is. Jung ennek annyira nem örül, ő nem akarja, hogy bármelyikünkről is cikkezzenek, de sajnos ez ellen nem sokat tehetünk…
-Holnap…-mosolyogva bújok Jung karjaiba a konyhában. Csak az egyik inge van rajtam, abban aludtam, de ő már fel van öltözve, így a nyakkendőjét igazgatom. Mások azt gondolnák, hogy elaludtam egy átszeretkezett éjszaka után, azért keltem későn és azért vagyok így öltözve, pedig ez nem így van. Jung azóta sem nyúlt hozzám úgy…Még mindig mindketten csakis a másikra várunk. –Holnap ilyenkor már a feleséged leszek…-adok egy puszit az orrára- Izgatott vagy?
-Nagyon. –mosolyodik el- Nem is az esküvő miatt…-tágra nyílnak egy pillanatra a szemeim, aztán elhessegetem a gondolataimat arról a tényről, hogy holnap az övé leszek…Remélem, hogy képes leszek odaadni magam, és azt is, hogy nem okozok csalódást neki.
-Menned kell…Nemsokára itt vannak a szüleid, és még el kell hoznod az öltönyödet is. –az én ruhám már Apriléknél van, hogy Jung ne lássa. Én sem nézem meg az övét, babonából…
-Jól van, sietek haza. Már most hiányzol. –oh de édes…
-Te is nekem…nagyon-csók- nagyon- újabb csók, és így tovább egészen a bejárati ajtó kinyitásáig, amit úgy nyitok ki, hogy közben Jungot csókolom.
-Sunny…-elszakadnak ajkaink egymástól, mert egy ismerős női hangot hallok meg magam mögött. Térdeim remegni kezdenek, a szívem a torkomban dobog, mert nem tévedhetek…biztos ő az…Megfordulok és igen…Anya…-Kislányom…-néz végig rajtam könnyes szemekkel.
-A kislánya? Nem asszonyom, bizonyára összetéveszt valakivel. –nem tudom neki megbocsátani, hogy eldobott magától- Nem veszünk semmit…-csuknám be az ajtót, de ekkor apám kitámasztja az ajtót a kezével.
-Csak hallgass meg minket! –az apám sem állt ki mellettem, nincs joga kérni.
-Ha nem akarod, nem kell…-súgja Jung a fülembe. Látszik, hogy kész kilökni apámat, ha én úgy akarom. De nem akarok veszekedést, így nem kérem meg rá, hogy dobja ki őket.
-Kaptok két percet…nem többet…-jönnének be, de- itt…-teszem hozzá, vagyis nem jöhetnek be.
-Sunny, mi azt hittük, hogy megtagadtál minket. Életjelet sem adtál magadról, mikor megírtuk az új címünket, legalább is ezt hittük. A szomszédunk sosem adta fel a neked szánt leveleket, mert féltékeny volt apád sikereire. Aztán ahogy elkezdett körbevenni a hírnév, olyanokat olvastunk, hogy gyűlölsz minket…de a legutolsó interjúd…Néztünk a tv-ben, amikor az egyik reggeli műsorban nyilatkoztál, hogy visszavonulsz, hogy férjhez mész, és…-igen, élő adásban majdnem elsírtam magam, mikor a szüleimről kérdeztek. Csak annyit mondtam, hogy hiányoznak, semmi mást. –Most már tudom, hogy mekkorát tévedtem, tévedtünk…Szeretünk kicsim! –anya elsírja magát, és látom, hogy apám szemébe is könnyek gyűlnek.
-Én…nem tudom, hogy mit mondjak…-sóhajtom.
-Bocsáss meg…-anyám megtörten borulna a földre, de nem engedem, hogy így megalázza magát. Érte nyúlok, és felsegítem.
Végül beljebb jönnek. Elmondják, hogy azok a gyerekek, akiket láttam, az unokatestvéreim, vagyis azóta sem született testvérem. Apám egy jól menő vállalkozást irányít, anyám pedig megmaradt háziasszonynak. Miután Jungot is kicsit megismerik, elindul a szüleiért. Így van alkalmam, hogy még többet meséljek róla, a szüleimnek meg arra, hogy megmutassák azt az álomszép menyasszonyi ruhát, amit a nagy napra vettek nekem. Anyám mindenképpen oda akarta adni, még akkor is, ha nem bocsátok meg neki. Igaz, hogy újra kell építeni a kapcsolatunkat, de belemegyek a próbálkozásba. Viszont itt akarok maradni, ebbe a meghitt kis faluba, ami a valódi otthonom. Csak annyi segítséget fogadunk el, mikor már Jungék is megérkeznek, hogy Jung új és biztos állást kap apám egyik ismerősétől. Jung valaha gazdasági igazgatást tanult ösztöndíjjal, csak a további tanulmányok helyett inkább el ment dolgozni. Most lesz alkalma a gyakorlattal ezt befejeznie, és elhelyezkednie. Végre nem kell fizikai munkát végeznie. Ennek szívből örülök. A szüleim ahhoz is ragaszkodnak, hogy befejezzem a tanulmányaimat, és mivel a színészi és énekesi álmaimat elértem, úgy döntök, hogy Junggal együtt fogom tanulni a gazdaságot. Ki tudja…egyszer talán saját cégünk is lehet…Majd...valamikor...esetleg...
Másnap elérkezik életem legfontosabb napja, vagyis az esküvőnk. Én Aprinél készülődök, hogy Jung ne lásson az esküvő előtt. Nagyon izgatott vagyok, egész nap a torkomban dobog a szívem. El sem hiszem, hogy ez velem történik meg.
-Milyen? –kérdezem Aprilt, mikor felveszem a ruhámat. Megpördülök előtte.
-Egyszerűen tökéletes. –mondja mosolyogva April.
-Tényleg? –kérdezek vissza bizonytalanul. Minden eddiginél szebb akarok lenni, hogy Jung ma még jobban belém szeressen.
-Igen. –megszorítja a kezeimet, mert látja, hogy tördelem az ujjaimat- Minden rendben lesz, ne aggódj! Ti egymásnak lettetek teremtve. –mosolyogja.
Sikerül megnyugodnom, de az anyakönyvezető felé indulva újra idegesség fog el. Behunyom a szememet egy pillanatra, veszek egy nagy levegőt, és elindulok. Nem sok embert hívtunk meg a szertartásra, hogy meghittebb legyen, de akiket igen, azok mind itt is vannak. Apám vezet az oltárhoz, látom, hogy könnyes mindkét szeme. Én mindaddig tartom magam, míg meg nem látom Jungot. Ő is legalább annyira meg van hatódva, mint én, és legalább olyan izgatott is, mint én, amit abból tudok, hogy a kelleténél erősebben szorítja meg a kezemet, mikor odaérek. Vagy csak attól fél, hogy elszökök? Nem fogok…
Nagyon szép esküvőnk van, pontosabban volt, mert…el sem hiszem, de igen…Jung felesége lettem. Annyi nehézség után végre hivatalosan is összetartozunk. Éjszakába nyúló mulatozás veszi kezdetét, de mi sötétedés után elszökünk a kíváncsi szemek elől, pontosabban Jung hív be a házba.
-Hát ez? –Jung nagyon kitett magáért…a szoba romantikus díszítésbe öltözött…
-Mindent az én kis feleségemnek…-a nyakamba csókol,de én ellépek.
-Elmegyek lezuhanyozni…-indulnék a másik szobába, de megfogja a kezemet.
-Nem akarsz velem zuhanyozni? –kihúzom a kezemet a kezéből.
-Nem, de mindjárt jövök. Addig te is lezuhanyozhatsz itt, aztán vedd fel ezt…-a kezébe nyomok egy szép köntöst.
-Hát…jól van…-egy mosolyt erőltet az arcára.
Gyorsan lezuhanyozom Apriléknél és a házak mögött visszaosonok a házunkba. Jung az ablaknak támaszkodva néz kifelé, mikor a szobába érek. Mögé lépek és átölelem őt.
-Visszajöttem…-előre nyúlva megfogom köntösének övét és széthúzom. Vállaira teszem kezeimet, és lassan lesimítom róla a könnyed kis anyagot.
-Su…Sunny…-mélyen elpirulva nézek a földre, mikor visszafordul felém, de aztán magamról is lecsúsztatom a köntöst.
-Odaadó és szerető feleséged leszek, nem kell emiatt aggódnod…-nézek fel rá, de csak pár másodperc múlva találkozik ismét tekintetünk, mert Jung végig néz előbb rajtam.
-Mennyire szép vagy…-mosolyogja, és én még jobban elpirulok- De, ha nem…
-De én igen…-vágok közbe- Szeretném…
-Akkor jó, mert én is…nagyon…-ne hozz jobban zavarba!
Az ágyra döntene, de végül úgy sikeredik, hogy én kerülök felülre. Hosszas csókolózás veszi kezdetét, legalább addig is bátorságot merítek. Félénken adok puszikat Jung testére, főleg, hogy tudom…tudom, hogy lejjebb kell merészkednem. Kezembe veszem Jung férfiasságát, és míg Jung ezen lepődik meg, én azon, hogy mekkora…Nincs viszonyítási alapom, de szerintem ez elég nagy…Aprilnek vannak furcsa könyvei, az egyikbe bele is lapoztam, mert azt mondta, hogy segítségemre lehet. Ott azt írták, hogy a számba…de…ez…ez nem fog beleférni…Annyira kínos, hogy itt nézegetem, legalább a kezemet elkezdem mozgatni rajta. Jung halk nyögése szerint nem csinálhatom rosszul, így ráveszem magam, hogy a számba vegyem még akkor is, ha nem tövig.
-Sunny…-nyög fel, mire azonnal kiveszem a számból.
-Nem akarod, igaz? –kérdezem kétségbeesetten.
-Nem erről van szó…- kifújja a levegőt- Meglepődtem, de…ez jó…-kicsit az ő arca is kipirul, mire elmosolyodom, és fesztelenebbül térek vissza munkámhoz. Kezd örömet szerezni, hogy neki örömöt okozok…Egy idő múlva, mikor már merev állapotba kerül, Jung felbiccenti a fejemet. Teljes testsúlyát bevetve kerekedik fölém, és nyom le gyengéden az ágyra. Mohóbb, mint én sokkal intenzívebben csókol végig. Nagyobb odafigyelésben részesíti kebleimet, ami életem eddigi legfurcsább érzését váltja ki belőlem. Sokkal bizsergetőbb érzés, mikor céljáig ér. Nem is tudom, hogy mit csinál velem, csak azt, hogy még sosem éreztem ilyet. Ez az érzés arra késztet, hogy még lábujjaimmal is a lepedőbe markoljak, hogy sóhajaim nyögéssé változzanak…ezernyi apró villámcsapást érzek mindenhol az egész testemben…
Mielőtt észhez térhetnék, megtámaszkodik fölöttem, és a tekintetemet keresi, hogy szemembe nézve feltegye szavak nélkül is a kérdést. Mosolyom az engedély a beteljesüléshez. Egy apró nyomást érzek, az érzésre felnyögök. Ennyi volt? Szinte nem is fájt…Köszönöm Jung, hogy ilyen gyengéd és figyelmes vagy velem. Mozgása maga a földi paradicsom, miközben belőle is jobban előjön „A férfi”, és teljesen birtokolni kezdi testemet. Néha lassabb tempóra vált, engedi, hogy utolérjem, és mintha csak meg lenne írva, szinte egyszerre repülünk az élvezetek legfelső mennyországába…
Hát megtörtént…az övé lettem…fel sem fogom…Jung és én…Olyan boldog vagyok…
Vissza sem megyünk már az ünnepségre, egymás karjaiban alszunk el.
Reggel előbb ébredek fel, mint…a férjem…ezt még szokni kell. Zuhanyzás után reggeli készítésébe kezdek. Nem sokra rá hallom, hogy csobog a víz, vagyis ő is felkelt. Gyorsan megterítek, és csókkal köszöntöm, mikor a konyhába ér.
-Jó reggelt! –rögtön a nyakába csimpaszkodom, de mivel fáradnak tűnik, inkább asztalhoz ültetem- Hogy aludtál?
-Jól…-ez nem volt túl meggyőző. Azt hittem, hogy a karjaiba vesz és megpörget, ha meglát.
-Minden rendben? Vagy megbántad? –nem akar a férjem lenni? Rossz volt neki tegnap?
-Semmit sem bánok. –végre elmosolyodik, és az ölébe vesz- De valamit kérdeznem kell…Reggelre kitisztult a fejem, és elgondolkodtam. –nem kezdődik jól- Nem fájt, hogy együtt voltunk?
-Nem igazán…mert?
-Volt már valami baleseted, vagy műtéted…tudod…intim helyen…? –micsoda?
-Nem…-kiszállok az öléből.
-Akkor…voltál…-hirtelen jött düh kerít a hatalmába, és hatalmas pofont keverek le neki.
-A feltételezés is sértő! –nézek az arcát fog Jungra- Nem tehetek róla, hogy a testem vágyott a tiédre, és arról sem, hogy ennyire figyelmes voltál, hogy szinte semmit nem éreztem. Szinte…nem egyáltalán nem…-magamhoz veszem a táskámat.
-Sunny, én nem így értettem. Tudom, hogy nem volt más az életedben, de bármi előfordulhatott, és…
-Nem erőszakoltak meg, nem voltam még öntudatlan, és balesetem sem volt. Fogadd el, hogy te vetted el a szüzességemet, ha tetszik, ha nem! April könyve sok dologban segített, gondolom, hogy neked is odaadta lapozgatni…-elpirul, szóval igen- És most haza akarok menni…
-De hát itthon vagy…-fog meg az ajtóban, de kitérek előle -Ez az otthonod, és én nagyon szeretlek. Hiszek neked, csak furcsálltam.
-Nem úgy érzem. –becsapom magam mögött az ajtót.
A szüleimhez megyek vigasztalást keresni. El sem hiszem, hogy ezt tette velem Jung. Nem volt joga tönkretenni a boldogságunkat…Én elhittem neki, hogy nem volt senkivel, pedig neki már volt barátnője is. Hogy hihette, hogy én csak úgy másé lettem? Hogyan is hihette, mikor az én szívem nem ismer mást, csak őt? Mi lesz, ha utánam jön, meggyőz, hogy hazamenjek? Nem leszek képes soha többé az övé lenni, mert mindig ez jutna az eszembe…És , ha mégsem úgy értette, hogy mással is voltam? Már semmit sem tudok. Megszakad a szívem…
Szerkesztve Saya által @ 2012. 07. 04. 20:28:21
|
| Garfield | 2012. 01. 28. 22:17:18 | #18831 |
Karakter: Jung-Hee Lee
- Hát akkor… - jajj ne..
- Sunny, nem…nem aludhatnék veled? – fogom meg a kezét.
- Szeretnél? – bólintok, hisz ezért kérdeztem… - Hát…April szerint meg kell barátkoznom a testeddel is, szóval…kezdjük el. – bújik hozzám - De semmi olyan, ami… - ennyire nem bízol bennem!?
- Tisztellek, bízz bennem…csak én vagyok az. – csókolom meg finoman.
Arra ébredek fel, hogy Sunny felül. Örülök, hogy vele aludhattam. Mostanában csak akkor tudom kialudni magamat, ha mellettem van…Simogatnám meg a hátát, mikor fura dolgot hallok tőle.
- Nem akarok a szeretőd lenni… - hogy mi?
- Szerető? Kinek a szeretője? Az enyém? – ülök fel meglepetten, és látom, hogy sírt is…
- Én csak…Nem tudok így tovább élni… - feláll, és lecsúsztatja magáról a hálóruháját!? Sunny, mit művelsz!? Ezt nem…nem szabad…jó ég…Mielőtt még megfordulhatna, felpattanok, és nem engedem neki.
- Sunny…mit…mit csinálsz? – nem vagyok fából…remegő kezeimmel melleire teszem a kezeit - Nem akarok odanézni, kérlek öltözz fel. – de még mennyire oda akarok nézni, sőt nem csak nézni, de…nem lehet még…
- Tedd meg Jung, csak feküdj le velem… - sírja el magát.
- Hogy kérheted ezt tőlem, mikor éppen te voltál az, aki…? Sunny, én ennél többre becsüllek. – a szemébe akarok nézni, úgyhogy rá terítek egy takarót, és magam felé fordítom - Ha a feleségem lennél, minden más lenne. Szabadon szerethetnélek, és végre az enyém lehetnél, de…nem szabad, és ezt te sem akarod. Hiszen reszketsz, és bűntudatod van, pedig semmi sem történt. – simogatom meg az arcát, hogy megnyugodjon végre.
- Ha…ha a feleséged lennék, de még a menyasszonyod sem vagyok… - sóhajtja - Kérjem meg én a…? – dehogy! ujjaimat szára téve csitítom el.
- Úgy féltem, hogy nemet mondanál…És attól is, hogy csalódsz bennem. – ölelem meg.
- Hazugság… - miért hazudnék neked…?
- Igen? Akkor várj itt… - gyorsan elmegyek a szobámba, hogy idehozzam a gyűrűt - Ez még nem az, amit adni szeretnék, mert egy szebbet, és értékesebbet akarok venni neked… - megmutatom neki. Igen ez egy elég egyszerű gyűrű, igen csak kicsi kővel… - Ezt azelőtt vettem, mielőtt elindultam volna érted Szöulba. Elbizonytalanodtam, és rájöttem, hogy nem erőltethetek rád valamit, amit nem akarsz. Aztán, mikor láttalak ott, rájöttem, hogy neked több jár. Utána összekavarodtak a dolgok, most még jobban, és…Nem kérhetem meg így a kezedet, mert te ennél különlegesebbet érdemelsz. – magyarázom neki.
- Szóval ez…Jung…én…
- Sunny… - nem így akartam megkérni a kezét…olyan fura így, hogy csak egy pléd van rajta és…és nem is ilyen olcsó gyűrűt szántam neki.
- Jung… - közelebb lép hozzám, és…
- Jó ég! – April!?
- Hogy kerülsz ide? Egyáltalán…hogy jöttél be? – megy utána Sunny.
- Azt hittem, hogy még fent vagytok, és érdekelt, hogy hogy sikerült az este. Az ajtót nem zártátok be, gondoltam még ébren vagytok…Bejöttem, hogy megkeresselek, mert furcsálltam, hogy nem vagytok sehol sem, aztán… - persze ez feljogosít arra, hogy átjáró háznak nézd a házunkat, és ki-be mászkálj… - Odaadtad magad neki? – kérdezi…
- Nem! Próbáltam, de nem ment volna…Azt hiszem… - na jó, ideje kimennem…
- Sunny a menyasszonyom. – ölelem magamhoz Sunnyt - Együtt aludnunk talán szabad, mert Sunny és én is csak egymásra várunk, természetesen az esküvőig. – talán látszik rajtam, hogy mérges vagyok és ezért sem marad sokáig April, de nem is bánom…
Pár nap múlva April esküvőjére vagyunk hivatalosak, mint tanúk. Kicsi esküvő, de annál bensőségesebb. Megtörténik a szertartás, utána náluk megünnepeljük őket, de az estét már mindenki a saját házában tölti.
Bárcsak a mi esküvőnk lett volna ma. De még egy rendes gyűrűt sem tudtam neki adni…nemhogy egy esküvőt megszervezni…
Este fürdés után Sunny szobájába megyek. Az ablak előtt áll és néz kifelé.
- Sunny… - hátulról ölelem át - Esik a hó? – nézek ki én is az ablakon.
- Igen. Ugye milyen szép? – simogatja a kezemet.
- Az egyedüli szépség itt te vagy… - belecsókolok a nyakába, aztán nevetve lehuppanok az ágyra - Mi lesz ma? Együtt alszunk? – muszáj megkérdeznem…nem akarom ráerőltetni magamat Sunnyra. Olyan ütemben haladunk, ahogy szeretné.
- Hát…rendben. – mosolyog, és bebújunk a takaró alá.
Reggel mikor felkelek, elmosolyodom, ahogy rá nézek. Annyira szép…az oldalamra fordulok, és simítom ki kósza tincseit az arcából, aztán az arcát cirógatom, és végül ajkán simítok végig. És ezzel sikerül is felkeltenem. Hirtelen nagyon zavarba jövök…azt hiszem nem szabadott volna ezt…vagy hát nem is tudom…de annyira szeretem…Ülnék fel, de Sunny megállít, és megcsókol.
- Jó reggelt szerelmem… - nem tudom mi van velem, de úgy érzem, még egy ilyen csók és elolvadok.
- Neked is. – mosolyog édesen és arcomon simít végig. De vége kell, hogy legyen a reggeli idillnek, pedig most úgy maradnék, de sokat kell dolgozzak…
- Ma későn jövök haza… - fogom meg a kezét, és adok rá egy puszit – Ha már aludnál, majd bebújok melléd… - mosolygok.
- Megvárlak. – hogy lehet valaki ennyire szép!? Na de most már muszáj készülődnöm…
- Rendben…megpróbálok sietni. – fel is kelek gyorsan készülődni.
Mire kijövök a szobából, Sunny már a konyhában van. Miért nem pihen még? Hátulról átölelem és egy puszit adok az arcára.
- Akkor majd jövök, legyen szép napod. Szeretlek. – és megyek is.
Sokad dolgozok a következő hetekben. Van, hogy Sunny már nem tud megvárni, és már alszik mire hazaérek. De hát nem is baj, pihenje is ki magát, ne legyen fáradt a színházban. Erről jut eszembe, nemsokára előadása lesz. Muszáj ott lennem, és addigra talán meg lesz amit szeretnék…
Az előadása napján reggel megígérem neki, hogy ott leszek, mindenképp, de muszáj ma is dolgoznom. Rohanás az egész napom. Dolgozok mint egy gép, utána még az ékszerüzletbe is el kell mennem, mert összeszedtem a pénzt arra a gyűrűre, amivel már megkérhetem a kezét. Gyönyörű gyűrű. Három kő van benne. Egy középen, ami kicsit nagyobb mint a mellette lévő másik kettő. És fehérarany…remélem, hogy tetszeni fog neki, és hogy még mindig szeretne hozzám jönni, mégha elvileg jegyben is járunk…
Még haza kell rohanjak, hogy lemosakodjak és öltönyt vegyek, mégse koszosan, és izzadtan kéne színházba mennem.
Pont beesek még előadás előtt, így nem tudok már az öltözőjéhez menni, de azt a csokor virágot amit hoztam neki, azért bevitetem egy kis cetlivel, hogy „Szeretlek! Jung”.
Leülök a helyemre, és mint mindig, minden előadásán, büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodálatos párom van. Gyönyörű, mint mindig, és a hangja…csodálatos. Az előadás végén felállva tapsolok, és ahogy látom, ki is szúrt, mert rám mosolyog.
Az előadás végén sajnos már nem engednek senkit az öltözőkhöz, így a művészbejárónál várom meg. És tátva marad a szám, mikor meglátom…mintha tudta volna, hogy vacsorázni szeretném vinni. Gyönyörű…Még akkor sem jutok szóhoz, mikor egy lépéssel előttem van, csak gyönyörködöm benne.
- Köszönöm a virágokat. – mosolyog rám. Az én szívem pedig a torkomban dobog…
- Gyönyörű vagy. – végre megtaláltam a hangomat…átlépem a köztünk lévő kis távolságot, és ajkaira hintek egy kis csókot. Igazából szenvedélyesen megcsókolnám, de tudom, hogy utcán nem szereti, mert nem illik… - Mehetünk? – kérdezem a karomat tartva, hogy belém karoljon. Még a kocsiajtót is kinyitom neki.
- Hova megyünk? – jajj meg se kérdeztem, hogy van e hozzá kedve…
- Gondoltam elvinnélek vacsorázni. Vagy nincs kedved? Fáradt vagy hozzá? – kérdezem félreállva.
- Nem, csak…nem kell rám költened, otthon is vacsizhatunk. – mosolyog.
- Én szeretnélek elvinni… - úgyhogy mehetünk tovább, ha csak a pénz aggasztja. Engem most nem érdekel…
Jól telik az este, szerencsére nem is kell most odafigyelni, hogy mit rendelünk, mivel szinte éjjel-nappal dolgoztam, jól kerestem…
Sokat nevetünk…imádom hallani a nevetését, olyan édes. Mikor már a desszertnél tartunk, hirtelen elkezdek izgulni. Azt hiszem ideje lenne megkérnem a kezét. Csináltam már ilyet, de…de nem a megfelelő személyt akartam akkor feleségül venni. Sunny az igazi, tudom, érzem, és éppen ezért félek, hogy mégis nemet mond. Másrészről pedig, ha igent mond, végre hozzá méltó gyűrű lesz az ujján.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezem magamra erőltetve egy mosolyt. Nagyon izgulok.
- Persze. – mosolyog.
- Még mindig szeretsz?
- Ez meg milyen kérdés? – mosolyog még mindig, de látja, hogy komolyan gondolom, és a kezemre csúsztatja a kezét – Szeretlek. – megfogom a kezét és csókot hintek rá – Valami baj van? – dehogy…
- Nem. – mosolygok. Felállok, a kezét nem engedem el, és letérdelek előtte – Tudom, hogy nem kellett volna csak úgy bejelentenem, hogy a menyasszonyom vagy, úgy, hogy meg sem kértem a kezedet, és ezért én bocsánatot kérek. Mégcsak nem is hozzád méltó gyűrűt viselsz… - nézek rá a kezére. Látom, hogy meg akar szólalni, úgyhogy gyorsan folytatom – Ezért most ha még te is úgy gondolod, szeretném, ha lecserélnénk ezt a gyűrűt. Boldoggá tennél egy életre, és lennél a feleségem? – közben a doboz is előkerül, és kinyitom.
- Igen. – mondja könnyes szemekkel. Átteszi a régi gyűrűt a másik kezére, így fel tudom húzni az ujjára az eljegyzési gyűrűt.
- Szeretlek! – ölelem át, és csókolom meg. Aztán esik csak le, hogy az étteremben vagyunk, és mindenki minket figyel, én meg előtte térdelve ölelem és csókolom…ehh…
Az étteremben mindenki tapsolni kezd nekünk és sok boldogságot kívánnak. Még egy pincér is megjelenik egy üveg pezsgővel, hogy a cég ajándéka, és gratulálnak. Nagyon kedvesek. És én ennél boldogabb nem is lehetnék…
Otthon a lefekvéshez kezdünk készülődni, Sunny után én is lemegyek fürdeni, de mire a szobájába megyek, nincs ott. Talán az én szobámban van. Mosolyogva megyek át, de nincs ott sem…hmm…lemegyek a konyhába és akkor lép be a bejárati ajtón.
- Merre jártál?
- Elmeséltem Aprilnek, hogy megkérted a kezemet. – annyira boldognak látszik, hogy nem is mondok rá semmit, csak elmosolyodom, és magamhoz húzva megcsókolom.
Már szinte megszokásból megyünk Sunny szobájába és bújunk be a takaró alá. Fölé hajolva lopk tőle egy csókot, de nem is tudom, hogy…kicsit hosszabbra sikerül a csók. Közben Sunny a hátamat simogatja és olyan jól esik…
Fölötte támaszkodom, és csókoljuk egymást…nem tok betelni vele. Szerintem rövidzárlatot kapott az agyam…Combján simítok végig, és húzom a derekamhoz, mikor észhez térek és megszakítva a csókot szemébe nézek. Nem tudom mit mondhatnék most…remélem nem ijesztettem meg…
|
| Saya | 2011. 10. 24. 17:30:50 | #17410 |
Karakter: Sun-Hee Jeong
-Ez…ez a férfiaknál természetes…
-És ezt most higgyem is el? –vágok közbe.
-Had fejezzem már be…-sóhajtok- Reggeli merevedésnek hívják. Nem attól van, mert én…öhm…csináltam magammal valamiz az este. Ezt én nem tudom szabályozni…
-Jung, kit akarsz hülyének nézni? –már nagyon ideges vagyok.
-Nem hazudok neked…sose csinálnék olyat, amitől kellemetlenül éreznéd magad…szeretlek…-én is, de ez…El kell mennem. –Most meg hova mész?
-Muszáj levegőznöm…-sajnálom…
Persze csak Aprilhez megyek át, mert ő az egyetlen, akinek erről tudok mesélni…
-Sunny, ez…ez normális…Tudod, egy egészséges férfinek akár három, négy, vagy öt erekciója is lehet, és ezek fél óráig is eltarthatnak…-hogy mi?
-Micsoda? –döbbenve ülök le- Szóval ez tényleg…Ez nem olyan dolog, hogy valamit csinál, vagy valamiről álmodik, vagy…
-Sunny, ezt nem lehet előre kiszámítani. Talán nem alszotok eleget együtt, hogy ezt észre vedd, de előfordulhat, hogy erre ébredsz…-simogatja meg a fejemet.
-Most olyan ostobának érzem magam…Azt gondoltam, hogy…mindegy is már, hogy mit gondoltam. Szinte semmit nem tudok ezekről a dolgokról, és esélyt sem adok Jungnak, hogy megismertessen önmagával, és…és a testével…-sóhajtok.
-Félsz? –néz megértően April.
-Jungtól? Nem. Én csak…-hogy magyarázzam el?- Nem vagyunk házasok, nem lenne illő még csak beszélni sem erről, de tudom, hogy Jung férfi, és azt is, hogy az ő teste máshogy működik, mint az enyém. Nem a teste, vagy az a tudat rémít meg, hogy mi lesz egyszer köztünk, hanem az, hogy…-süketnek, némának és vaknak kell lennem, hiszen nem vagyok a felesége.
-Értem én, de még sosem gondoltál…arra? –mosolyodik el.
-Hogy mi…? –kicsit elpirulok- Jung olyan…annyira vonzó, és…-még jobban elpirulok- Igen, néha gondolok rá, hogy milyen lesz vele lenni. Biztosan nagyon szép, és…és…
-Élvezetes? –nevet.
-April! –fordulok el tőle.
Kicsit elbeszéljük az időt, ráadásul fáradt is vagyok. Ledőlök a kanapéra gondolkodni a ma reggel történteken, de ez a koránkelés eléggé megviselt ahhoz, hogy elaludjak…
Mikor felébredek, April elmeséli, hogy Jung már keresett. Ideje hazamennem…
Mikor hazaérek, látom, hogy meg van főzve, és terítve is. Jung úgy néz ki, hogy hazavárt ebédre…Ez kedves tőle…
-Szia…-oh Jung.
-Szia…-köszönök vissza, de…-Nem is tudom mit mondjak…én…-rémesen érzem magam.
-Nem kell semmit. Nem vagy éhes? –gyorsan melegíteni kezdi az ételt.
Leültet az asztalhoz, hogy együtt együnk. Egyikünk sem beszél, végül mégis ő töri meg a csendet.
-Nem ízlik? –észre sem vettem, hogy annyira elbambultam, hogy csak a kanállal játszom.
-De, finom, csak nem vagyok…
-Sunny, fogadok, hogy ma még semmit sem ettél…csak egy kicsit…-nyújt felém egy falatot- a kedvemért…-mosolyog.
-Na jó…-mosolyodom el én is, és bekapom azt a kis falatot.
Végre jól elvagyunk, azt hiszem ez már kellett azután a kínos szituáció után. Jung kitalálja, hogy evés után menjünk ki a parkba. De nem sétálni, hanem csónakázni megyünk…
Egymás mellett sétálgatunk, egy idő után belé karolok. Közben megérkezünk a tóhoz. Kibérelünk egy csónakot, amibe elég nehézkesen, de Jung segítségével csak bejutok. Kicsit ugyan megborulok, de ő elkap. Ad egy puszit a homlokomra, és segít leülni.
Mikor már egy ideje csónakázunk, átülök mellé. Szeretném kipróbálni az evezést, hogy ne csak neki kelljen…Viszont, mikor ketten próbálunk evezni, az egész nem úgy sül el, mint szeretném, szóval hamar beleunok. Szeretnék visszaülni a másik oldalra, de megint elvesztem az egyensúlyomat, és egyenesen Jungra esek…
-Ne haragudj, véletlen volt…-támaszkodom fel. Kissé zavarban vagyok…
-Úgy szeretlek! –visszahúz magához és megcsókol.
Naplemente van…lassan elindulunk, hogy sötétedés előtt hazaérjünk, de most már nem csak kellemesebb, de egyenesen romantikus hangulatban.
Otthon megfürdünk, természetesen külön-külön, aztán megvacsorázunk. Olyan álmos vagyok, hogy itt helyben is el tudnék aludni…Elindulunk lefeküdni, Jung pedig a szobám ajtaja előtt még megcsókol.
-Hát akkor…-veszek egy nagy levegőt, hogy jó éjszakát kívánjak.
-Sunny, nem…nem aludhatnék veled? –fogja meg gyengéden a kezemet.
-Szeretnél? -kérdezem, mire bólint- Hát…April szerint meg kell barátkoznom a testeddel is, szóval…kezdjük el. –bújok hozzá- De semmi olyan, ami…-lépek el.
-Tisztellek, bízz bennem…csak én vagyok az. –csókol meg lágyan újra magához húzva.
Reggel én ébredek előbb, és akaratlanul is az a testrésze az, amit megnézek…Viszont most semmi, hála az égnek. Mielőtt felkelteném, elgondolkodom a tegnapon. Olyan butaság, de azt hittem, hogy azért hív el csónakázni, mert meg akarja kérni a kezemet. Minden reggel azzal kelek, hogy melyik nap térdel elém, hogy melyik nap kap a karjaiba és visz el a legközelebbi templomba, hogy ott és akkor feleségül vegyen…És legbelül nem az fáj, hogy még nem történt meg a leánykérés sem, hanem az, hogy valaki mással már megtörtént. Vele le akart feküdni, és ezért megkérte a kezét…velem csak le akar feküdni…Mást mondd, de valójában ez az igazság.
-Nem akarok a szeretőd lenni…-suttogom magam elé elmorzsolva pár könnycseppet, mikor Jung felül.
-Szerető? Kinek a szeretője? Az enyém? –kérdezi döbbenten, miközben letörölgetem könnyeimet az arcomról.
-Én csak…-lehunyom egy pillanatra a szememet, hogy megnyugodjak- Nem tudok így tovább élni…-felállok neki háttal az ágyról, és döntésre szánom el magamat. Lassan lecsúsztatom magamról a hálóinget, ami könnyedén csúszik le rólam a földre. Kilépek belőle, és meg akarok fordulni, de hirtelen mögém lép, és nem hagyja.
-Sunny…mit…mit csinálsz? –kérdezi remegve szorítva kezeimet kebleim elé- Nem akarok odanézni, kérlek öltözz fel.
-Tedd meg Jung, csak feküdj le velem…-sírom el magamat végül.
-Hogy kérheted ezt tőlem, mikor éppen te voltál az, aki…? Sunny, én ennél többre becsüllek. –rám terít egy plédet, és maga felé fordít- Ha a feleségem lennél, minden más lenne. Szabadon szerethetnélek, és végre az enyém lehetnél, de…nem szabad, és ezt te sem akarod. Hiszen reszketsz, és bűntudatod van, pedig semmi sem történt. –simogatja meg az arcomat.
-Ha…ha a feleséged lennék, de még a menyasszonyod sem vagyok…-sóhajtok- Kérjem meg én a…? –ujjait ajkaimra teszi.
-Úgy féltem, hogy nemet mondanál…És attól is, hogy csalódsz bennem. –ölel magához.
-Hazugság…-fordítom el a fejemet.
-Igen? Akkor várj itt…-fél percen belül visszajön egy kis dobozkával a kezében- Ez még nem az, amit adni szeretnék, mert egy szebbet, és értékesebbet akarok venni neked…-egy aprócska kövű gyűrű van a dobozban- Ezt azelőtt vettem, mielőtt elindultam volna érted Szöulba. Elbizonytalanodtam, és rájöttem, hogy nem erőltethetek rád valamit, amit nem akarsz. Aztán, mikor láttalak ott, rájöttem, hogy neked több jár. Utána összekavarodtak a dolgok, most még jobban, és…Nem kérhetem meg így a kezedet, mert te ennél különlegesebbet érdemelsz.
-Szóval ez…-megnézem azt a dobozkát. Szép, de nagyon egyszerű kis gyűrű. Jungnak nem telt volna többre, de engem ez nem érdekel. A világon ennél szebb gyűrű most nem létezik számomra. Csak nézegetem, és gondolkodom. -Jung…én…-hordani akarom ezt a gyűrűt, de nem mondhatom ki.
-Sunny…-azt hiszem, hogy mind a ketten majd belepusztulunk, hogy nem vagyunk házasok, és abba is, hogy egyikünk sem mer lépni. Mert ez az igazság…a tisztelt miatt nem merünk még házasságra sem gondolni, pedig gondolunk mindketten...
-Jung…-lépek közelebb hozzá, mikor hirtelen April lép be az ajtón.
-Jó ég! –csukja be maga mögött az ajtót, én is felsikítok.
-Hogy kerülsz ide? Egyáltalán…hogy jöttél be? –megyek utána és vonom felelősségre.
-Azt hittem, hogy még fent vagytok, és érdekelt, hogy hogy sikerült az este. Az ajtót nem zártátok be, gondoltam még ébren vagytok…Bejöttem, hogy megkeresselek, mert furcsálltam, hogy nem vagytok sehol sem, aztán…-végig néz rajtam- Odaadtad magad neki?
-Nem! –válaszolok határozottan, aztán…-Próbáltam, de nem ment volna…Azt hiszem…
-Sunny a menyasszonyom. –lép ki Jung is a szobából, és ölel magához- Együtt aludnunk talán szabad, mert Sunny és én is csak egymásra várunk, természetesen az esküvőig. –kissé morgós kedvében van...April hamar el is megy, mi meg mehetünk aludni.
Pár nap múlva megint April kerül főszerepbe, de most valami egészen másért. Férjhez megy, méghozzá Luihoz. Kihez máshoz…Nagyon kis esküvőt tartanak, csak a szülők és mi vagyunk ott, mint tanuk. Régóta tervezgették ők is, végül Lui lépett és két nap alatt meg is szervezte.
Én is pont így képzelem el…Persze szeretnék szép egy nagy ruhát, de ekkora esküvő nekem is elég. Az esküvő után az otthoniak tartanak egy kicsi ünnepséget, evéssel és ivással, de aztán mindenki elcsendesedik és nyugovóra tér.
Este pizsamában állok az ablak előtt. Idén korán jött a tél, és az első hó épp most esik le. Az ablak üvegére teszem kezemet, és ránézek az ujjaimra. Hordom a gyűrűt. Jung nem kérte meg a kezemet, csak kijelentette, hogy a menyasszonya vagyok. Ez olyan, mintha előléptetett volna, hogy megússza a leánykérést. Persze rábólintottam, hogy az vagyok, de ez csak hivatalosan igaz, a gyakorlatban még nem. Ráadásul ezt mindenki tudja, ami még kínosabb…
-Sunny…-öleli át hátulról a derekamat- Esik a hó? -néz át a vállam felett.
-Igen. Ugye milyen szép? –simogatom a kezét közben.
-Az egyedüli szépség itt te vagy…-csókol bele a nyakamba megfeledkezve magáról, aztán nevetve az ágyhoz megy, és leül a szélére- Mi lesz ma? Együtt alszunk?
-Hát…rendben. –mosolyodom el. Nem is tudom, hogy minek kérdezi meg, mert most már minden nap együtt alszunk. Egy-két napja volt még csak az a kínos…szóval az…de én már túl vagyok rajta, és most már reggel nem az az első, hogy a takaró alá nézzek.
Együtt bújunk be a takaró alá, és most még jobb hozzá bújni, mint valaha…
|
| Garfield | 2011. 10. 08. 21:45:41 | #17189 |
Karakter: Jung-Hee Lee
- Nem tudok mit mondani, tényleg nem…Magam sem tudom, hogy igazán mi van velem, csak mostanában olyan sok minden történik velünk, és kicsit összezavarodtam. – hajtja le a fejét.
- Sunny, ha a tegnap… - de nem engedi befejezni…
- Nem-nem, ne beszéljünk róla. – kezd el nevetni kínosan. Szóval amiatt van összezavarodva… - Öltözz át, addig én megterítek. – mondja mosolyogva.
- Ha ezt szeretnéd… - adok egy puszit a szájára, és megyek.
Megyek gyorsan megmosakszom, mert izzadtan és koszosan mégse ülhetek asztalhoz. Aztán magamra kapok egy rövidnadrágot és egy atlétát.
- Jó étvágyat! – teszi elém a vacsorát, mikor leérek. Elkezdek enni, de…miért csak én egyedül eszek?
- Sunny, te nem eszel?
- Oh, a vége odaégett, nekem már nem maradt, de te egyél csak. – de…nem, ez nem így működik. Leteszem a kanalat…
- Sunny… - kezdek bele, de nem hagyja, hogy tovább mondjam, hogy felőlem ehet az enyémből, vagy kimegyek neki a boltba valamiért…
-Tessék, olvasd csak a fejemre, hogy mennyire buta, ügyetlen és haszontalan vagyok… - mi? de én nem is ezt akartam…
- Tényleg buta vagy… - mosolyogva felállok és magamhoz ölelem - és a legönzetlenebb ember, akit csak ismerek… - még jobban magamhoz ölelem. Én annyira szerelmes vagyok…
- Jung… - most sír? De…miért? Mit csináltam? Istenem…
- Mi a baj? – nem engedi, hogy elengedjem, csak szorít magához.
- Jung, ugye tényleg szeretsz? Úgy szeretsz, ahogy egy férfi szeret egy nőt? – nem értem miért kérdezi…de…
- Úgy szeretlek, sőt…te vagy a legjobb barátom, a lakótársam, és néha még a nyugtatom is. – nevetek kicsit, hátha Sunny is megnyugszik - De mi a baj? Érzem, hogy valami tegnap óta megváltozott. Nem beszéljük meg? – de most komolyan…
- Nem…nem szeretném, mert…félek…Nagyon félek a jövőtől, de dolgozom az elfogadásán bármit is tartogasson…Csak tudod…nagyon nehéz a múlt szellemei ellen harcolni, főleg,, ha az ember úgy érzi, hogy kevés annak a valakinek, aki a minden neki…- - ül le letörten. De én ezt nem értem…
- Ajj Sunny…tudom, hogy nem vagyok egy észlény, de tényleg nem értem, hogy miről beszélsz. Milyen szellemek és…? – ma már harmadszorra szakít félbe…
- Semmi, jobb, ha elfelejted. – áll fel - Látod? Már jobban is vagyok! – mosolyog, de látom ám, hogy ez csak egy műmosoly… - Most kimegyek a kertbe, és szedek egy kis salátát. Szép nagyra megnőttek, már lehet csinálni egy kis húst mellé…Éhes vagyok, mindjárt jövök. – és kimegy…
Akkor én meg megyek Aprilhez. Ő biztos tud nekem valamit mondani, hogy mitől ilyen Sunny. És bingó, persze, hogy tudja, hiszen ő rémisztette meg. Tombolni tudnék, hogy mindig bekavar valamit. Szépen elregéltetem vele, hogy mégis mit mondott pontosan.
Hát az agyamat eldobom…miért mondta, hogy nem akarom feleségül venni!? Sunny a mindenem, miért ne akarnám!? April az a szerencséd sokszor, hogy nő vagy…
Aztán elindulok vissza, a kis házunkba és ahogy elmúlik a bennem előtörő düh, úgy jön elő a félelem. Azért ilyen Sunny, mert már nem akar velem lenni? Szakítani akar velem, azért amit April mondott neki?
- A kocsinál voltál kint? Azt hittem, hogy már eleget csodá… - kezd bele, mikor visszamegyek a konyhába, de nem hagyom, hogy végig mondja. A szekrénynek döntve csókolom meg - Jung, mi ütött beléd? Megije… - újara megcsókolom.
- April megijesztett…Ugye nem azon gondolkodsz, hogy elhagyj? Én nem bírnám ki nélküled, te vagy a napfény a szürke életemben. – elkezdem puszilgatni.
- Én nem akarlak elhagyni téged, csak biztos akarok lenni a kapcsolatunkban. Nem várom el, hogy holnap feleségül vegyél, de azt igen, hogy ameddig ez nem következik be, tartunk bizonyos távolságot. Átölelhetsz, megcsókolhatsz és együtt is aludhatunk, de semmi nyakcsókolgatás, meg fenék fogdosás, és egyebek, rendben? Tisztelned kell, sőt ha a feleséged lennék is tiszteled kéne. A nőnek kell diktálnia az intimitásban, mert a férfiak túl nagy étkűek…khm… - köszörüli meg a torkát. Aranyos mikor zavarban van…
- Úgy lesz minden, ahogy szeretnéd, de…Nem bízol bennem? – válaszul csak elfordítja a fejét…értem… - Szóval nem… - elengedem, és elfordulok tőle.
- Ez nem teljesen igaz…Te vagy a világ egyik legmegbízhatóbb embere. Még sosem csaptál be, éppen ezért bízok is, csak…A bizonytalanságom önmagamból fakad, meg abból a sok veszekedésből, ami köztünk volt. Pontosabban te mindig kioktattál, meg morogtál velem, én meg csak hallgattam, tűrtem…Igaz, megváltoztál, de ne értem tedd… - akkor mégis kiért? ajj mostanában annyira nem értelek…
- Ezt hogy érted? – fordulok felé.
- Magadért, mert te ezt akarod, és nem azért, mert én akarom ezt…Azért ne kiabálj velem, mert a szíved nem engedi. – a mellkasomra teszi a kezét, a szívem fölé - Most is haragszol, jól tudom. – Sunny…
- Igen haragszom, nagyon haragszom, de magamra. Bármit teszek, vagy mondok, te akkor sem vagy boldog. Emlékszem, hogy mekkora mosollyal lépted át először a ház küszöbét, és most…Megölte a mosolyodat ez az átkozott morgós természetem. – boldognak akarlak látni újra…
- Ez nem igaz, csak…csak mindketten túl bonyolultak vagyunk. – mosolyodik el.
Azt hiszem most sikerült megbeszélni mindent. Visszafogom magamat, bár ez nem azért van, mert tiszteletlen vagyok vele, csak egyszerűen…annyira…mi a jó szó erre…kívánom. Igen, talán ez az…És próbálok változtatni a morgós természetemen.
Este együtt alszunk, aminek én nagyon örülök, mert sokkal jobban és nyugodtabban is alszom, ha mellettem alszik. De reggel…Arra ébredek, hogy az arcomba csapódik egy párna.
- Jung, te perverz állat! – és megdob még egy párnával.
- Sunny, mi ütött beléd? – hatásosabb lett volna egy puszival vagy simogatással felkelteni…
- De hát feláll! – mi? - Perverz!
- De mi… - lenézek magamra és… - Oh… - gyorsan el is takarom magamat… - Sunny, ez nem… - próbálom megmagyarázni, de nem hagyja.
- Áhh, nem érdekel. Nem gondoltam volna, hogy éjszakánként magaddal… - MI? dehogy….én nem. - Undorító. – kiviharzik a szobából.
Gyorsan beállok a hideg víz alá, hogy lecsillapodjak…mármint, hogy ne álljon és kimegyek Sunnyhoz. A konyhában van…
- Sunny… Nem tudsz mindent erről a dologról, szeretném megmagyarázni, bár ez elég kínos… - azt se tudom, hogy magyarázzam el…Ő ezt nem tanulta biológia órán? Ajj…
- Hát még nekem mennyire kínos. Többé nem aludhatunk együtt, de mondd csak…
- Ez...ez a férfiaknál természetes...
- És ezt most higgyem is el? - vág közbe.
Had fejezzem már be... - sóhajtok - Reggeli merevedésnek hívják. Nem attól van, mert én...öhm...csináltam magammal valamit az este. Ezt én nem tudom szabályozni... - hogy magyarázzam máshogy!?
- Jung, kit akarsz hülyének nézni!? - ne kiabálj már...
- Nem hazudok neked...sose csinálnék olyat, amitől kellemetlenül éreznéd magad...szeretlek... - nem is tudom most mit csináljak. Annyira kínos ez az egész...Aztán se szó se beszéd, elindul kifelé - Most hova mész?
- Muszáj levegőznöm... - szóval egyedül akar lenni. Értem én...nem nagyon akar hinni nekem.
Egész délelőtt nem jön vissza. Szeretnék kicsit kedveskedni neki, így egfőzök és meg is terítek. Már ebéd idő van, de Sunny még sehol. Szerintem már eleget levegőzött, ideje lenne, ha bejönne. Ennyire azért nem kiakasztó ami történt. Különben is, sokszor lesz még ilyen...
Az asztalnál ülök és lesem az ajtót, hogy mikor nyílik de nem nyílik. A francba már. Kezdek morcos lenni. Lehet, hogy szólni kellett volna neki erről. De ki a fene gondolta volna, hogy nem tudja!?
A kertben nincs senki. Megnézem a kocsiban, hátha ott van, de nincs. Mondjuk miért lenne ott!? Mindegy...de hol lehet pizsamában? Ohh tudom már. Biztos Aprilhez ment át. Akkor megek és hazahozom. De mi van ha nem akar velem hazajönni? Ajj sose tudom meg ha csak itt állok...
Kopogok...
- Szia April. - köszönök mikor kinyitja az ajtót - Sunny...
- Igen itt van, gyere be. - félreáll, hogy be tudjak menni - Elaludt a kanapén... - ohh...
- Elmondta mi történt reggel, igaz? - kissé zavarban vagyok...ehh...
- Igen. - ne nézz már így ráám.
- Én nem akartam...ez csak úgy...úgy lesz. Nem én akartam, hogy felálljon....
- Jung, nyugodj már meg!
- Nagyon ki van bukva? - nem akarom, hogy valami perverz állatnak nézzen.
- Semmi baja. Bár most kicsit rosszul érezte magát, hogy kiabált veled, mert mondtam neki, ez egy természetes dolog... - szóval nem haragszik...
- Köszönöm... - sóhajtok megkönnyebbülten...
- De számíts arra, hogy egy darabig nem fog veled aludni... - sajnos...ezt gondoltam...
Nincs szívem felkelteni Sunnyt, így hazamegyek. Nem tudnék Aprillel cseverészni, mikor Sunny elmesélte neki a reggelünket. Elég kínos lenne...
Otthon az ágyamban fekve bámulom a plafont és cikáznak a gondolatok a fejemben. Remélem nem akar velem emiatt szakítani velem...abba beleőrülnék. Szeretem és...
Ez ajtócsukódás volt?
Felpattanok és a konyhaajtóban megállok, mikor meglátom Sunnyt, ahogy a megterített asztalt nézi.
- Szia... - mosolygok, mikor felém fordul és észrevesz.
- Szia... - kínos csend.... - Nem is tudom mit mondjak...én...
- Nem kell semmit. Nem vagy éhes? - már melegítem is a kaját.
Pár perce még meg akartam beszélni a reggel történteket, de azt hiszem, ez fölösleges. Egyszer úgyis megtörtént volna, és ugyanígy reagált volna.
Leültetem az asztalhoz, és enni kezdünk. Mindketten feszültek vagyunk. Azt tudom, hogy én azért, mert félek, hogy el akar hagyni...de Sunny...hát nem tudom. Aztán kis idő múlva megunom ezt a fagyos légkört és a csendet.
- Nem ízlik? - kérdezem, mert látom, hogy csak túrkál az ételben az evőeszközzel.
- De, finom, csak nem vagyok...
- Sunny, fogadok, hogy ma még semmit sem ettél...csak egy kicsit... - nyújtok felé egy falatot - a kedvemért... - mosolygok rá.
- Na, jó... - végre elmosolyodik és elfogadja a falatkát.
Azt hiszem sikerült feloldanom ezt a nyomott hangulatot. Beszélgetünk, nevetgélünk, egymást etjük...jól érezzük magunkat. Kaja után támad egy ötletem, hogy menjünk ki a parkba csónakázni. Régen voltam már...még kissrác voltam, mikor utoljára csónakban ültem, és Sunnyval biztos jó móka lenne.
Mivel nincs messze, elindulunk gyalog. Először egymás mellett sétálunk, aztán belémkarol, ami nagyon jól esik. Igazából nem tudom mit csináljak...mikor otthon megláttam a konyhában, úgy megöleltem és megcsókoltam volna....
Bérlünk egy csónakot és én be is pattanok, hogy besegítsem Sunnyt. Ez kicsit nehézkesen megy...szerencséje van, hogy itt vagyok. Megfogja a kezemet és ahoyg beteszi egyik lábát a csónakba, elveszti az egyensúlyát, de én elkapom. Mosolyogva adok egy puszit a homlokára és segítek neki leülni.
Beevezek a tó közepére, aztán meglepetésemre Sunny óvatosan átül mellém. Szeretné kipróbálni az evezést. A terv az, hogy egyszerre evezünk...ő az egyik lapáttal én a másikkal. A bökkenő az, hogy én gyorsabban és könnyebben evezek, így az sül ki ebből, hogy forgunk a csónakkal. Megúnja, mert nincs sikerélménye és hírteen feláll, hogy visszamenjen a helyére, de megbillen a csónak, és rám esik. Kicsit váratlanul ér, így én meg hátra esek, de Sunny szerencsére nem üti meg magát, mert rajtam landol így is...
- Ne haragudj véletlen volt... - támaszkodik fel Sunny.
- Úgy szeretlek! - nevetem el magamat aggódó, ijedt arcát látva. Most meg el is pirul, annyiraédes...Visszahúzom magamhoz és megcsókolom. Először a mai napon...
A csók után kicsit romantikusabb lesz a légkör, főleg, hogy már a Nap is kezd lemenni.
De ideje hazamenni, mert már kezd hűvös lenni, nem szeretném, ha megfázna.
Otthon egymás után lefürdünk, aztán még együtt megvacsizunk. Részemről szeretném húzni az alvást, mert tudom, hogy nem fog velem aludni. De látom, Sunny ár nagyon fáradt, úgyhogy elindulunk a szobák felé. A szobaajtaja előtt megcsókolom...remélem, hogy nem küld a saját szobámba...
|
| Saya | 2011. 06. 25. 20:38:29 | #14533 |
Karakter: Sun-Hee Jeong
Sóhajt, aztán beül a kocsiba.
Látszik rajta, hogy nagyon tetszik neki, aminek örülök is, csak hát…
Elindulunk. Szinte már fura, hogy nincs az a furcsa hangja, mint a másiknak. Mindig attól féltem, hogy lerobbanunk, de ezzel nem kell.
Egy darabig még megyünk, majd Jung megáll egy szép helyen. Kikapcsolja a biztonsági övét, aztán rám néz. Most ez mi?
-Meg se köszöntem…-közelebb hajolva megcsókol, de nem akarom viszonozni. Még mindig nagyon haragszom rá. –Köszönöm, nagyon tetszik az autó. –mosolyog, de hamar feladja, és visszaül- És…köszönöm, hogy ilyen türelmes vagy hozzám, és a hülyeségeim ellenére is velem vagy…-markolássza a kormányt- Szeretlek Sunny…tudom, hogy bunkó voltam, és…-jól van Jung, elég lesz. Valahol megértem a reakcióját, éppen ezért enyhülök, és csókolom meg.
-Én is szeretlek…-mondom mosolyogva, mire most ő csókol meg- Tényleg tetszik az autó?
-Viccelsz? Imádom! –körbenéz, aztán hátra megy- Nem jössz ide mellém? –na jó.
Hátra mászom hozzá, de mielőtt leülhetnék, Jung az ölébe ránt. Kissé zavarban vagyok, hogy így magához ölelt, főleg, hogy el sem enged. Arcomra csúszik egyik keze, másik derekamon pihen meg, és így húz még közelebb. Csókolózni kezdünk, miközben másik keze is a derekamra kerül. Kezd egyre szenvedélyesebbé válni a csókcsatánk, én haját túrom szét, vagy vállait simogatom, ő meg a hátamat, de aztán…a fenekemet…
Egy kicsit lefagyok, de Jung addig puszilgatja számat, míg engedem neki, hogy tovább csókoljon.
Újra a fenekembe markol, és nyakamat kezdi csókolni. Egy pillanatra még félre is döntöm neki a fejemet, de aztán ráeszmélek, hogy mi felé haladunk…Eltolom magamtól.
-Azt hiszem, ideje hazamenni…-mondom zavartan.
-Rendben…-mondja levegő után kapkodva.
Jung előre mászik, de én maradok. Hazafelé látom, hogy többször is rám néz a visszapillantó tükörben. Most először féltem kicsit tőle…Félelem? Nem, nem ez a jó szó rá, inkább csak elbizonytalanodtam.
Mikor megérkezünk, Jung kiszáll, és kinyitja nekem az ajtót, sőt ki is segít. Becsukja az ajtót, és ad a számra egy puszit.
-De édesek vagytok…-szólal meg April a hátunk mögött.
-Szia…-köszön Jung, aztán mi kettesben maradunk Aprillel. Olyan kevés időm van, hogy most csak a kocsiról tudok neki mesélni, a többit majd holnap…
Mire beérek, addigra Jung már az ágyában alszik. Nem tudok ma vele aludni…Inkább a saját szobám mellett döntök.
Reggel mire felébredek, ő addigra sehol, mert dolgozni ment. Hát ez van…
Délután átmegyek Aprilhez, mert szükségem van egy kis csevegésre, egy barátnő tanácsára. Elmesélem neki, hogy Jung elég heves volt a kocsiban, és azt is, hogy kicsit elbizonytalanodtam…
-Sunny, én nem akarlak téged letörni… –mondja.
-Ezt hogy érted? –kérdezem két korty tea között.
-Jung már volt szerelmes, sőt meg is kérte a lány kezét. Te mióta is ismered, és még mindig nem kérte meg? Jó darabig nem is jártatok…ez nem szerelem első látásra, inkább csak egyfajta kötődés…-nagyot sóhajtva felállok, és kibámulok az ablakon.
-Miért bántasz April? –nem sírok, nem sírok…azért sem- Talán csak ő is próbálta elnyomni ezt magában, mint én, mert ő is bizonytalan volt az érzéseimben, ahogy én is az övéiben. Azt mondta, hogy szeret, és azt is, hogy igen is elvenne majd valamikor.
-Azért mondom ezt neked, mert a barátnőm vagy, és nem akarom, hogy szenvedned kelljen. Kétségbeesetten kapaszkodsz egy olyan fiúba, akinél jobbat érdemelnél. Be kell látnod, hogy Jung nem a családod, és sosem lesz az. Régóta ismerlek mindkettőtöket, és tudod Jung nem az a fajta ember, aki habozna…Ha meg akarta volna kérni a kezedet, akkor már megtette volna.
-Szóval tegnap tényleg le akart velem feküdni? Azért akart, mert sosem fog elvenni? Nekem ő az igazi, és azt hittem, hogy ez fordítva is igaz…Én csak…csak azt akartam, hogy szeressen valaki…Boldoggá akartam tenni őt, még azzal is, hogy akár elengedem, de ő…Kihasznál? –most már tényleg elsírom magam, mire April átölel.
-Nem Sunny, ez azért túlzás. Én is tévedhetek, akár el is vehet…De ha mégsem, akkor sem zárja ki, hogy nem szeret, legfeljebb nem lesz törvényes a kapcsolatotok?
-Nem lesz törvényes? –ellépek- Az az ócska nő kellett volna neki? Az a kétszínű, rosszindulatú, hazudós banya, de én, aki a szívét-lelkét kiteszi érte, aki eltűri, hogy mindig kiabáljon vele…én nem? Mennyivel több az a lány, mint én? Különb azért, mert nem vagyok ribanc, és nem akarom odadobni magam csak úgy?! –tényleg így lenne?
-Sunny, ne beszélj így…És az is lehet, hogy Jung csak fél, mert már megégette magát. Ne ítélj elsőre. Nem azt mondtam, hogy nem szeret, csak azt, amit látok. –hát persze…
-Hyun nagyon gazdag, elvitt vacsorázni…azt hitte, hogy szabad a szívem, és aztán egy puszit adott a számra. Semmit nem éreztem, inkább csak megijedtem. Jungnak nincs semmije, nem visz el szórakozni sem, mégis…ha megcsókol, úgy érzem, hogy enyém a világ, hogy én vagyok a világ legboldogabb nője. Persze az sem ártana, ha néha jobban figyelne rám…-letörlöm a könnyeimet.
-Csak vágysz a törődésre, a romantikára, igaz? –bólintok- Ez természetes, nem lehet csak adni és adni, és cserébe nem kapni semmit. –ad nekem egy zsebkendőt.
-Jobb lesz, ha megyek, mert még el kell ugranom a piacra is, hogy tudjak főzni Jungnak vacsorát, és talán jó lesz arra is, hogy elgondolkodjam…-talán…
-Elkísérlek én is. –mondja April, és el is indulunk.
Este épp a vacsorát főzöm, mikor „valaki” befogja a szememet.
-Na ki vagyok? –kérdezi mosolyogva.
-Remélem, hogy egy nagyon helyes fiú…-viccelem el a dolgot.
-Én azt nem tudhatom, de ezt neked hoztam. –egy csokor? Nekem?
-Ezt miért kapom? –nagyon meglepett.
-Csak úgy, mert szeretlek. –ad egy puszit a számra.
-Köszönöm. –gyorsan vázába is teszem. Szeretnék tovább főzni, de Jung nem igazán hagy, még a nyakamba is belecsókol.- Jung…
-Mi a baj? –kérdezi.
-Semmi, csak nem tudok így főzni…
-Nem csak most…tegnap este óta. Mióta hazajöttünk a kocsikázásból. Sunny…látom, hogy bánt valami…beszéljük meg. –jól van Jung. Elzárom a gázt, és felé fordulok.
-Nem tudok mit mondani, tényleg nem…Magam sem tudom, hogy igazán mi van velem, csak mostanában olyan sok minden történik velünk, és kicsit összezavarodtam. –lehajtom a fejemet.
-Sunny, ha a tegnap…
-Nem-nem, ne beszéljünk róla. –nevetek kínosan- Öltözz át, addig én megterítek. –mosolygom.
-Ha ezt szeretnéd…-ad egy puszit a számra, és megy is.
Most veszem csak észre, hogy a lekapcsolt tűzhelyen felejtettem az ételt. Sajnos olyan forró volt a lábos, hogy az alja odaéget…Jaj ne…Nem baj, Jungnak azért még tudok adni, ha nekem nem is jut…Egy napot kibírok.
-Jó étvágyat! –teszem elé a finom illatokat árasztó tálat, mikor kijön a konyhába. Csak egy háromnegyedes sortot és egy trikót vett fel magára, biztos melege van az egész napos munka után, még ha meg is mosakodott. Sokat erősödött…igen, kimondottan izmosabb lett.
-Sunny, te nem eszel? –kérdez rá kizökkentve a gondolataimból.
-Oh, a vége odaégett, nekem már nem maradt, de te egyél csak. –ebben a pillanatban leteszi a kanalat.
-Sunny…-tudom-tudom, most jön a szokásos lecseszés, mert semmi sem jó, amit csinálok.
-Tessék, olvasd csak a fejemre, hogy mennyire buta, ügyetlen és haszontalan vagyok…-lehajtott fejjel megállok előtte, csak abban reménykedem, hogy rövid lesz…
-Tényleg buta vagy…-mosolyogva feláll, és magához ölel- és a legönzetlenebb ember, akit csak ismerek…-szorít jobban magához.
-Jung…-sírni kezdek.
-Mi a baj? –kérdezi ijedten, de nem engedem neki, hogy elengedjen.
-Jung, ugye tényleg szeretsz? Úgy szeretsz, ahogy egy férfi szeret egy nőt? –hallani szeretném. Kérlek…
-Úgy szeretlek, sőt…te vagy a legjobb barátom, a lakótársam, és néha még a nyugtatom is. –neveti el kicsit magát- De mi a baj? Érzem, hogy valami tegnap óta megváltozott. Nem beszéljük meg? –néz a szemembe végre.
-Nem…nem szeretném, mert…félek…Nagyon félek a jövőtől, de dolgozom az elfogadásán bármit is tartogasson…Csak tudod…nagyon nehéz a múlt szellemei ellen harcolni, főleg,, ha az ember úgy érzi, hogy kevés annak a valakinek, aki a minden neki…-bánatosan leülök a székre.
-Ajj Sunny…tudom, hogy nem vagyok egy észlény, de tényleg nem értem, hogy miről beszélsz. Milyen szellemek és…?-nem baj.
-Semmi, jobb, ha elfelejted. –felállok- Látod? Már jobban is vagyok! –mosolyodom el. Így a legjobb mindkettőnknek, mert ez a dolog neki is kínos lenne. –Most kimegyek a kertbe, és szedek egy kis salátát. Szép nagyra megnőttek, már lehet csinálni egy kis hús mellé…Éhes vagyok, mindjárt jövök. –mosolyogva megyek ki.
Mire visszaérek, Jung már sehol. Biztos kint van a kocsinál, na nem baj…gyorsan megvacsizom addig.
Már épp a tányérokat teszem el, mikor megjelenik Jung.
-A kocsinál voltál kint? Azt hittem, hogy már eleget csodá…-a szekrénynek döntve csókol meg- Jung, mi ütött beléd? Megije…-újabb csókot kapok.
-April megijesztett…Ugye nem azon gondolkodsz, hogy elhagyj? Én nem bírnám ki nélküled, te vagy a napfény a szürke életemben. –agyonpuszilgat.
Lehet, hogy April mindent elmondott neki, vagy csak azt, hogy bizonytalankodom? Áruló…
-Én nem akarlak elhagyni téged, csak biztos akarok lenni a kapcsolatunkban. Nem várom el, hogy holnap feleségül vegyél, de azt igen, hogy ameddig ez nem következik be, tartunk bizonyos távolságot. Átölelhetsz, megcsókolhatsz és együtt is aludhatunk, de semmi nyakcsókolgatás, meg fenék fogdosás, és egyebek, rendben? Tisztelned kell, sőt ha a feleséged lennék is tiszteled kéne. A nőnek kell diktálnia az intimitásban, mert a férfiak túl nagy étkűek…khm…-köszörülöm meg zavartan a torkomat.
-Úgy lesz minden, ahogy szeretnéd, de…Nem bízol bennem? –elfordítom az arcomat- Szóval nem…-elenged, és hátat fordít nekem.
-Ez nem teljesen igaz…Te vagy a világ egyik legmegbízhatóbb embere. Még sosem csaptál be, éppen ezért bízok is, csak…A bizonytalanságom önmagamból fakad, meg abból a sok veszekedésből, ami köztünk volt. Pontosabban te mindig kioktattál, meg morogtál velem, én meg csak hallgattam, tűrtem…Igaz, megváltoztál, de ne értem tedd…
-Ezt hogy érted? – visszafordul.
-Magadért, mert te ezt akarod, és nem azért, mert én akarom ezt…Azért ne kiabálj velem, mert a szíved nem engedi. – szívére teszem a kezét- Most is haragszol, jól tudom.
-Igen haragszom, nagyon haragszom, de magamra. Bármit teszek, vagy mondok, te akkor sem vagy boldog. Emlékszem, hogy mekkora mosollyal lépted át először a ház küszöbét, és most…Megölte a mosolyodat ez az átkozott morgós természetem. –dehogy Jung!
-Ez nem igaz, csak…csak mindketten túl bonyolultak vagyunk. –mosolyodom el.
Bár még mindig kavarognak a gondolatok a fejemben, rájöttem, hogy nem tehetek ellene semmit. Ha Jung így akar 20 év múlva is élni, akkor így fogunk, csak remélem, hogy tiszteletben fog tartani.
Este végül is együtt alszunk Jung szobájában. Jó hozzábújni, megnyugtat, ha vele vagyok.
Reggel előbb kelek fel, mint ő, de nem akarom felkelteni. Ma egyikünk sem megy sehova, had pihenje ő is ki magát. Már kelnék ki az ágyból, mikor…
-Ez… -Úristen, Jung…a…öh…- Jung, te perverz állat! –fejbe vágom egy párnával, aztán a testére is rádobok egyet.
-Sunny, mi ütött beléd? –kel fel meglepetten, és kissé rémülten is.
-De hát feláll! –kiabálok- Perverz!
-De mi…Oh…-végre eljut a tudatáig, hogy mi van, így eltakarja magát- Sunny, ez nem…
-Áhh, nem érdekel. Nem gondoltam volna, hogy éjszakánként magaddal…Undorító. –kiviharzom a szobából a konyhába. Innom kell egy jó pohár hideg gyümölcslevet, hogy megnyugodjak.
-Sunny…-jön utánam pár perc múlva- Nem tudsz mindent erről a dologról, szeretném megmagyarázni, bár ez elég kínos…-pff…
-Hát még nekem mennyire kínos. Többé nem aludhatunk együtt, de mondd csak…-most én vagyok morgós kedvemben.
|
| Garfield | 2011. 06. 07. 20:59:13 | #14147 |
Karakter: Jung-Hee Lee
- Jung… - néz rám a csók után. Gyönyörű szemei vannak…
- Igen? – cirógatom meg az arcát.
- Lassan haza kéne menni, nem? Nem úgy néz ki, mintha ez elállna… - ohh…tényleg.
- Rendben, de… - ebben a cipőben nem fogsz tudni gyorsan menni… - Van egy ötletem. – leveszem az ingemet.
- Mi…mit csinálsz? – hogyhogy mit?
- Csak leveszem, hogy legyen mit rád teríteni. – rá rakom a fejére. Nem vastag ing, de talán egy kicsit mégis segíteni fog, hogy ne ázzon meg annyira - Pattanj fel a hátamra. – fordulok meg.
- Micsoda? Na de miért? Ezt már aztán igazán nem kéne… - ne csináld már Sunny…
- Azt mondtad, fáj a lábad. Hát akkor? Végig akarod bicegni az utat? Inkább gyorsan hazafutok veled, és legalább te engem védesz az eső elől. – mosolyogva mutatom neki, hogy ugorjon már a hátamra.
- Na de…Rendben, de ha nem bírsz már, akkor cserélünk. – ezt most te sem gondolhattad komolyan…
- Erre nem lesz szükség. – segítek neki a hátamra mászni, és megyünk is.
Próbálok a lehető leggyorsabban hazafutni, hogy tényleg ne ázzon meg szegény, ha már a lába fáj. Percek alatt otthon is vagyunk, és Sunny hoz nekem egy törölközőt, de ahelyett, hogy a kezembe adná, törölgetni kezd. Aztán rám tekeri…
- Így ni…most már nem fogsz fázni te sem. – olyan aranyos…
- És te? – nem fogsz megfázni?
- Én nem fázok, szinte meg sem áztam. Na jó…csak egy kicsit. – mosolyog.
De aztán mégis megyünk fürdeni, először ő, aztán én. Utána lefekszünk aludni. Együtt. Így a legjobb.
Igaz, hogy törődésre vágytam, de ez már sok lesz…bebugyolál, aztán még a párnámat is igazgatja. Nagyon édes, de…
- Sunny, elég lesz. – megfogom a kezét és lehúzom magamhoz - Most már pihenj te is… - mosolygok.
- Rendben. Jó éjt Jung… - kapok egy jó éjt puszit.
- Neked is. Szép álmokat. – magamhoz ölelem és így alszunk el.
Reggel viszont mikor felkelek, nincs mellettem. Keresem a lakásban mindenhol, de nincs. Kimegyek a kertbe, és akkor mondja April, hogy elment valamiért a színházba. Nagyon jó, akkor is a színházba megy, mikor nekem nem kell dolgoznom…Nem hiszem el, hogy minden fontosabb, mint én. Mérgesen leülök reggelizni, és nem sokra rá megjelenik Sunny.
- Jung! – ne kiabálj, itt vagyok… - Van egy jó hírem. – ölel át hátulról.
- Az jó lesz, mert megijedtem, hogy hol vagy…Nem is mondtad, hogy ma mész valahova, csak April mondta, hogy látott elmenni valamiért a színházba. – morgok.
- Igen-igen, nem akartalak felkelteni, tegnap este meg elfelejtettem szólni. Ne haragudj, úgy is örülni fogsz neki… - mi ez a mosoly?
- Minek? – kérdezek rá.
- Ennek itt. – két csekk? - Ezeket neked adom, úgy is együtt lakunk, és te már eddig is olyan sokat tettél értem. – értem. Nekem ad egy olyan csekket, amit az a Hyun írt alá!?
- Szóval azt mondod, hogy azt csinálok velük, amit akarok? Te nem akarsz venni rajtuk semmit? – leteszem az evőeszközt és kezembe veszem azt a csekket.
- Nem, nem akarok… - ha tényleg ezt szeretnéd…
- Rendben. – fogom és darabokra tépem azt a csekket amit attól a Hyuntól kapott.
- Ezt miért kellett?! – pattan fel a székről.
- Mert annak a Hyunnak van az aláírása rajta. Tőle nem kell semmi. – ennyi az egész…
- Én dolgoztam meg érte, mindenki más is ekkora összeget kapott. Olyan sokat gyakoroltam, a szívem-lelkem beleadtam, hogy összegyűjtsem a pénzt az új autódra, te meg így fogadod, Összetéped a nehezen megszerzett keresetemet, mintha nem érne semmit? Kit érdekel, hogy ki írta alá, mikor én ezzel neked akartam jót…És…én csak azt akartam, hogy végre mosolyogj… - azért dolgozott, hogy új autót vegyen nekem? Én…úristen, mit csináltam!?
- Nem is tudom, hogy mi ütött belém, csak hirtelen haragból… - de nem tudom befejezni.
- Nem érdekes. Hozzászokhattam volna, hogy neked képtelenség örömöt okozni. – mondja és nagy hévvel megy el.
- Sunny… - szólok utána és mire kiérek a házból, már sehol sincs.
Hogy lehetek, ekkora balfék!? A keresésére indulok. Minden lehetséges helyen megnézem, ahol csak lehet, de semmi. Már a lehető legrosszabbra is gondolok, hogy lehet elütötte egy autó, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Már besötétedett, inkább gyorsan hazamegyek, háta már hazament.
És hála az istennek itthon van. Egy új autóban ül, épen és egészségesen. Annyira megkönnyebbültem. Sose bocsájtottam volna meg magamnak, ha valami baja lett volna…
- Sunny, azt sem tudom, hogy mit mondjak. – kezdek bele…
- Akkor ne mondj semmit. Ez itt a tiéd, de a kettőnk nevére irtattam, nehogy ezzel is csinálj valamit. – édes…
- Sunny…meg sem érdemlem. – szeretném megölelni, de nem engedi, ami nagyon fáj…
- Tényleg nem. Ülj be, és próbáld ki…ha szeretnéd, elmegyek veled… - rám se akar nézni…sóhajtok egyet, hogy ezt megint elszúrtam, és beülök a kocsiba.
Ahogy a kormány mögött ülök, minden szemügyre veszek. Végig simítom a műszerfalat, megmarkolom a kormányt…igazán nagyon szép belülről is. Elfordítom a kulcsot és elsőre indul is. Olyan halk, duruzsoló hangja van a motornak…már most imádom. Még akkor is halk a motor, mikor elindulok. Nem zötykölődik…szép egyenletesen megy. Imádom! Komolyan!
Kocsikázunk egy kicsit, aztán egy szép, parkos helyen félreállok és leállítom a motort. Kikapcsolom a biztonsági övet, és rá nézek.
- Meg se köszöntem… - közelebb hajolok, és megcsókolom, bár ez valahogy nem egy finom csók. Mintha nem is akarta volna, hogy megcsókoljam – Köszönöm, nagyon tetszik az autó. – mosolygok, aztán sóhajtva visszaülök a helyemre – És…köszönöm, hogy ilyen türelmes vagy hozzám, és a hülyeségeim ellenére is velem vagy… - közben a kormányt markolászom. Nem jön válasz…ránézek – Szeretlek Sunny…tudom, hogy bunkó voltam és… - megcsókol.
- Én is szeretlek… - mosolyog. Visszahúzom magamhoz, egy csókra – Tényleg tetszik az autó?
- Viccelsz? Imádom! – hátra nézek, körbenézek az egész kocsiban. Nagyobb is mint a másik volt…ebben el lehet férni a hátsó ülésen is…hátraülök. Kényelmes – Nem jössz ide mellém? – kérdezem vigyorogva. Tényleg nagyon tetszik…
Hátra is jön hozzám, jobban mondva hátra mászik. Ideje sincs leülni, mert magamhoz ölelem. Így valahogy úgy alakul, hogy az ölemben ül velem szemben. Kicsit elpirulva akar az ülésre ülni, de nem engedem. Arcára simítom a kezemet, másikkal derekát ölelve húzom jobban magamhoz, és megcsókolom. Arcáról lejjebb siklik a kezem, hátát végig simítva pihen meg derekán.
Imádom a puha, édes ajkait. Úgy csókoljuk egymást, mintha még soha nem ízleltük volna a másik száját. Kis kezei már teljesen összekócolták a hajamat, simogatja a vállamat, a karomat…Úgy néz ki, kicsit szeretne felfedezni magának. Akkor én is…simogatom hátát, aztán egyre lejjebb, mikor fenekét fogom meg, lefagy pár másodpercre. De ahogy apró puszikkal borítom be finom ajkait, sikerül neki visszazökkennie, és újra csókolózni kezdünk.
Fenekébe markolva térek át nyakára. Édes, még félre is dönti a fejét, hogy jobban hozzáférjek. Aztán mintha valaki megijesztette volna, tolja el magát tőlem.
- Azt hiszem ideje hazamenni… - mondja kicsit rekedtes hangon.
- Rendben… - kicsit kapkodom a levegőt…
Előre mászok, Sunny meg úgy dönt inkább hátul marad. Menet közben kicsit igazítok a visszapillantó tükrön, hogy lássam. Elgondolkozva bámul ki az ablakon. Vajon mire gondolhat? Remélem nem gondolja, hogy képes lettem volna itt a kocsiban leteperni…Jó, gondoltam rá, de akkor sem tettem volna meg. Megbeszéltük, hogy házasság előtt nincs…nincs szex. Nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen nehéz lesz kibírni…
Mikor megérkezünk, gyorsan kiszállok, hogy ki tudjam nyitni neki az ajtót. Még ki is segítem, mint egy hercegnőt. Becsukom az ajtót, közben adok szájára egy puszit.
- De édesek vagytok… - hallom meg April hangját.
- Szia… - köszönök neki, és megyek be. Mikor visszanézek, látom, hogy Sunny még beszélget vele.
Elmegyek fürdeni, és lefekszek. Meg akartam várni, hogy adjak neki egy jó éjt puszit, és hozzábújva aludjak, de elalszom.
Reggel az ébresztő csörgésére ébredek. Sunny? Nagyon álmosan, kicsit morcos is vagyok, átmegyek a szobájába, hátha ott van. Itt van…alszik…de miért nem velem aludt? Azt akartam, hogy ő ébresszen, nem egy hülye csörömpölésre…mindegy. Hagyom aludni, mert ha jól tudom ma nem kell dolgoznia. Nekem viszont igen. Gyorsan elkészülök, és homlokára nyomok egy csókot, persze, hogy ne ébredjen fel, aztán megyek is.
Mindenki megdicséri az új autómat. Meg van aki kinevet, hogy az „asszony” vett nekem kocsit. De jobbnak látom nem foglalkozni ezzel. Különben is, a kettőnké nem csak az enyém…
Este érek csak haza. Sunny a konyhában főz, észre sem vette, hogy hazajöttem. Persze, mert az új autó nagyon csendes. Odaosonok mögé, és befogom a szemeit.
- Na ki vagyok? – kérdezem mosolyogva.
- Remélem, hogy egy nagyon helyes fiú… - hááát…
- Én azt nem tudhatom, de ezt neked hoztam. – tartok el egy csokor virágot.
- Ezt miért kapom? – kérdezi felém fordulva.
- Csak úgy, mert szeretlek. – adok ajkaira egy puszit.
- Köszönöm. – rögtön szerez is neki egy vázát, és beleteszi. Aztán megy vissza főzni. Míg keverget valamit, hátulról átölelem és nyakába csókolok – Jung… - szól rám.
- Mi a baj? – kérdezem, mert most már tuti van valami…tegnap este óta van valami…
- Semmi, csak nem tudok így főzni… - aha…
- Nem csak most…tegnap este óta. Mióta hazajöttünk a kocsikázásból… - nem válaszol – Sunny…látom, hogy bánt valami…beszéljük meg. – kérem szépen, mire végre elzárja a tűzhelyet és felém fordul.
|
| Saya | 2011. 04. 30. 00:47:11 | #13307 |
Karakter: Sun-Hee Jeong
-Akkor menjünk…-a karjaiban visz a szobába.
Az ágyra fektet, és az arcomat kezdi simogatni. Olyan jól esik a gyengéd érintés…Jung sokat dolgozik, mégis annyira puha a keze. A hajamba túr, és meg is csókol. Átöleli a derekamat, én meg mellkasára teszem a kezemet. Érzem, hogy hevesen ver a szíve, épp oly hevesen, mint nekem. Percekig csókolózunk így, majd Jung fölém kerülve csókol tovább. Nem is tudom hogy, de egészen a derekához kerülnek lábaim, mintha…Nem, ez nem olyan póz, Jung nem is ilyen, vagy…mégis? Combomon simít végig, majd a nyakamat csókolva feljebb húzza a felsőmet. Jaj Jung…ezt még nem…
-Sajnálom…-ül fel hirtelen- Én csak…Jobb, ha most lenyugszom kicsit. –kimegy.
-Jung…Utána megyek, és bekopogok a fürdőszobába.
-Jung…jól vagy? Bemehetek? –kiabálok be.
-Igen…-bemegyek, Jung a kád szélére ül- Ne haragudj…-haragudni? Miért? Ugyan…
-Nem haragszom. –mondom, mire magához ölel.
-Csak annyira kívántalak…Szeretlek…-motyogja a hasamhoz bújva.
Kívánt??? Tényleg kívánt? Nem lehetek az övé házasság nélkül, ráadásul én még nem…Vagyis igen, elméletben tudom, hogy mit hogyan, és mit hova, de akkor is…Nem tudom elképzelni, hogy én most olyanokat csináljak Junggal. Ez olyan szégyenletes…Házastársakként más lenne…talán…Huh, nehéz lesz ez nekem. Bár…néha furcsa érzés önti el a testemet, bizsergés és melegség…Szeretem őt, nem tudom minden ilyen fajta gondolatomat elhessegetni.
-Én is szeretlek. –válaszolom gondolatmenetem után. Felemelem buksiját, hogy rám nézzen, és megsimogathassam az arcát, majd egy puszit adok a szájára.
Megfogom a kezét és visszaviszem a szobámba. Ma éjszaka együtt alszunk…
Másnap korán kell kelnem, mert egy újabb előadásra kell gyakorolnom. Amióta Szöulban szerepeltem, könnyebben kapok új szerepet. Nem tudom, hogy Jungnak mikor kell indulnia, de a biztonság kedvéért azért felkeltem őt. Adok neki egy puszit és indulok is.
Mikor a hosszú nap után hazaérek, látom, hogy Jung az autóját szereli. Ilyenkor jobb nem zavarni, de hátha örülni fog nekem.
-Szia! –köszönök neki mosolyogva.
-Csakhogy hazaértél…merre jártál? –gondoltam, hogy ez lesz…
-Elhúzódott a próba. –mosolyogva közelebb lépek- Miért vagy morcos? –átölelem.
-Sunny, csupa kosz vagyok…-ezért nem ölelsz vissza?
-Nem baj. –adok egy puszit a számra- Szóval, mi történt? –próbálok legalább én kedvesnek lenni vele, ha ő már megint nem tud az lenni velem. Jung, hát te sosem javulsz?
-Reggel nem indult be a kocsi, és úgy néz ki, másik alkatrészek kellenek…nem tudom megcsinálni. Mindegy…menjünk be…-hát jó.
A következő pár napban is sokat próbálok. Talán jobb is ez így, mert Jung bár nem vette észre, megint megbántott. Az a hülye kocsi…Tudom már…Össze fogok neki spórolni egy újra. Ez az! Az összes pénzemet félreteszem, és ha elegendő lesz, veszek neki egy új autót, amivel nem lesz baja, és nem fog többet morogni sem. Szeretném, ha nyugodt lenne, és nem kéne idegeskednie ilyenek miatt.
Az előadás napján csak egy valaki hiányzik…Jung. Reménykedek benne, hogy el tudja magát kérni, de már nem is tudom…
Az előadás sikeresen lezajlik, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Jung nem jött el. Úgy vártam, annyira szerettem volna, ha büszke lenne rám. Most már ő az én családom, nekem csak ő számít, és pont ő nem lehetett is…
Kifelé megyünk a többiekkel, mind örülünk, hogy sikerünk volt, és akkor…Jung? Tényleg te vagy az? Azonnal odaszaladok hozzá.
-Jung! Hogy kerülsz ide? Azt hittem sokáig dolgozol…-mondom átölelve őt, és végre ő is megölel. Olyan finom illata van, most egyáltalán nem koszos, így nincs ok a morgásra.
-Igen…hát előbb eljöttem, hogy lássalak a színpadon. –ad a homlokomra egy puszit. Vajon tudja, hogy tiszteletet, hűséget és szeretetet takar ez a gesztus? Remélem, ezért kaptam. –Sétálunk? –bólintok.
Sokat beszélgetünk és nevetünk, jól érzem magam vele. Egy idő után leülünk egy padra, hogy a csillagokat nézzük. Még a csillagokon is nevetünk, főleg, mikor új ábrákat találunk ki.
Jobban tetszik, mikor át is ölel, sokkal meghittebb így az egész.
Mivel későre jár és hűvös is van, elindulunk hazafelé. Elég fáradt vagyok, csak lassan bandukolunk, mikor hirtelen elered az eső. Úgy esik, mintha dézsából öntenék…
Egy buszmegállóban találunk menedékre, bár eddigre már csurom vizesek leszünk. Még ezen is csak nevetni tudunk, nem tudom mi van ma velünk.
-Nem fáj a lábad ebben a cipőben? –kérdezi Jung.
-Egy kicsit, de kibírható. –hozzá bújok.
-Ha szeretnéd megmassz…
-Nem. –vágom rá- Most…most jó így ülni veled. –összekulcsolt kézzel nézzük az esőt.
-Szeretlek…-mondja.
-Én is szeretlek. –mondom mosolyogva a szemébe nézve.
Jung közelebb hajol, és megcsókol. Most nem jár erre senki, így visszacsókolok.
-Jung…-pillantok fel rá a csók után.
-Igen? –simogatja meg az arcomat.
-Lassan haza kéne menni, nem? Nem úgy néz ki, mintha ez elállna…-mosolygok kínosan.
-Rendben, de…Van egy ötletem. –hirtelen leveszi az ingét.
-Mi…mit csinálsz? –nézek rá döbbenten.
-Csak leveszem, hogy legyen mit rád teríteni. –a fejemre teszi- Pattanj fel a hátamra. –fordul meg.
-Micsoda? Na de miért? Ezt már aztán igazán nem kéne…-mondom komolyan.
-Azt mondtad, fáj a lábad. Hát akkor? Végig akarod bicegni az utat? Inkább gyorsan hazafutok veled, és legalább te engem védesz az eső elől. –mosolyog és mutatja, hogy szálljak fel.
-Na de…-nagy levegő- Rendben, de ha nem bírsz már, akkor cserélünk. –tíz percre lakunk innen, csak kibírnék valamennyit Junggal a hátamon…
-Erre nem lesz szükség. –felvesz a hátára és már indulunk is.
Jung mintha még gyorsabban futna, mint az előbb. Ez hihetetlen. Hogy van ereje velem a hátán…Nem is nézné ki az ember belőle, hogy ilyen erős, de a fizikai munka azért megerősíti az embert. Tényleg…érzem minden izmát megfeszülni, ahogy tart engem. A fenekemet fogja hátratéve kezeit, és bár tudom, hogy ez szükséges, mert a nyakába kapaszkodva egyedül nem bírnék fent maradni, mégis csak zavarba ejtő.
Pár perc múlva megérkezünk haza. Gyorsan hozok Jungnak egy törölközőt, nehogy megfázzon. Jó alaposan meg is törölgetem őt.
-Így ni…most már nem fogsz fázni te sem. -tekerem vele körbe felső testét.
-És te? –kérdezi tőlem.
-Én nem fázok, szinte meg sem áztam. Na jó…csak egy kicsit. –mosolyodom el.
Miután mindketten veszünk egy jó meleg fürdőt, persze külön-külön, újra egy ágyban kötünk ki, de szigorúan alvás céljából. Jó alaposan bebugyolálom Jungot a takaróval, hogy egy kicsit se lógjon ki alóla, csak a feje. Megigazgatom a párnáját is, hogy minél kényelmesebb legyen.
-Sunny, elég lesz. –fogja meg mosolyogva a kezemet, és húz le magához- Most már pihenj te is…
-Rendben. –lefekszem mellé- Jó éjt Jung…-adok egy puszit a szájára.
-Neked is. Szép álmokat. –magához ölel, és így is alszunk el.
Másnap nagyon korán kelek, mert be kell mennem a színházba a csekkemért. Ezzel, és a szöuli fellépésemmel már vehet Jung magának egy új kocsit. Nem a legdrágábbat és legújabbat, de egy olyat, ami működőképes. Miután átvettem, sietek is haza hozzá.
-Jung! –támadom le reggeli közben, az asztalnál- Van egy jó hírem. –ölelem át hátulról.
-Az jó lesz, mert megijedtem, hogy hol vagy…Nem is mondtad, hogy ma mész valahova, csak April mondta, hogy látott elmenni valamiért a színházba. –megint morgós vagy,
-Igen-igen, nem akartalak felkelteni, tegnap este meg elfelejtettem szólni. Ne haragudj, úgy is örülni fogsz neki…-mosolyogva leülök mellé.
-Minek? –néz rám.
-Ennek itt. –előveszem a két csekket, és elé rakom- Ezeket neked adom, úgy is együtt lakunk, és te már eddig is olyan sokat tettél értem. –látom, hogy nagyon bámulja az egyiket, a szöuli munkámért. Igen, azon sokkal nagyobb összeg van.
-Szóval azt mondod, hogy azt csinálok velük, amit akarok? Te nem akarsz venni rajtuk semmit? –leteszi az evőeszközt és a kezébe veszi a nagyobb összegűt.
-Nem, nem akarok…-olyan furcsán néz…Nem örül?
-Rendben. –a szemem láttára tépte szét. Döbbenten nézem, hogy mit csinált, még a szám is tátva maradt. Ezt most meg miért…?
-Ezt miért kellett?! –ugrok fel mellőle szemrehányóan nézve rá.
-Mert annak a Hyunnak van az aláírása rajta. Tőle nem kell semmi. –de hülye vagy.
-Én dolgoztam meg érte, mindenki más is ekkora összeget kapott. Olyan sokat gyakoroltam, a szívem-lelkem beleadtam, hogy összegyűjtsem a pénzt az új autódra, te meg így fogadod, Összetéped a nehezen megszerzett keresetemet, mintha nem érne semmit? Kit érdekel, hogy ki írta alá, mikor én ezzel neked akartam jót…És…én csak azt akartam, hogy végre mosolyogj…-sokkal jobban fáj, hogy nem tudom megvenni neki az autót, mint az, hogy elúszott ez az összeg.
-Nem is tudom, hogy mi ütött belém, csak hirtelen haragból…-magyarázkodna, mikor meglátja az arcomat.
-Nem érdekes. Hozzászokhattam volna, hogy neked képtelenség örömöt okozni. –kiviharzok a lakásból.
Jung durva reakciója ellenére sem adom fel a kocsi megszerzésének ötletét. Ez a második autó sokkal jobb lesz, meg kell szereznem neki. Sikerül is elintézni a dolgot, de ezúttal azonnal készpénzzé teszem a csekket. Emlékszem még arra az autóra, amit Jung kinézett egy kis szalonban. Viszonylag olcsó, így meg tudom venni ennyiből, és még marad is egy kevéske pénz.
Mikor hazaérek, sehol senki. Az egyik szomszéd elmondja, hogy Jung engem ment el keresni. Na jó, akkor várunk…A kocsi már úgy is itthon, azzal hoztak haza a szalonból. A környékbéli gyerekek rögtön meg is csodálják, tetszik nekik, hogy ilyen szépen csillog, és hogy „új szaga van”, ahogy ők mondják.
Már besötétedik, mire Jung hazaér. Mikor meglát, látszik, hogy megkönnyebbül, és elindul felém. Az autóban ülök, lábamat kilógatom az ajtón, ami nyitva van.
-Sunny, azt sem tudom, hogy mit mondjak…-kezd bele.
-Akkor ne mondj semmit. Ez itt a tiéd, de a kettőnk nevére irtattam, nehogy ezzel is csinálj valamit. –sóhajtok a földet bámulva.
-Sunny…meg sem érdemlem. –meg akar ölelni, de nem engedem.
-Tényleg nem. –kicsit haragszom rá- Ülj be, és próbáld ki…ha szeretnéd, elmegyek veled…-rugdosok egy kavicsot közben, hogy ne kelljen rá néznem.
|
| Garfield | 2011. 04. 26. 22:41:16 | #13249 |
Karakter: Jung-Hee Lee
- Jung… - miért nem tud békén hagyni?
- Mit akarsz? – kérdezem tőle, Sunnyt magamhoz ölelve.
- Az igazságot elmondani. Meg fogok halni, és utolsó kívánságomként be akarom tartatni veled az ígéretedet. Nem akartam, hogy szánj, de ki kell mondanom: megtagadnád egy haldokló kívánságát? – mi?
- Ha az lennél is nemet mondanék. A szívem már másnak tett ígéretet, a neked tett is csak azért született meg, mert nem ismertem még Sunnyt. Sunny az életem, és mondhatnám, hogy sajnálom, de nem sajnálom. Őt szeretem. – remélem felfogta…
- Jegyezd meg Jung-Hee Lee, hogy a pokol tüze vár rád, amiért egy szinte halott embert utasítottál vissza! – kiabál, aztán megy is.
- Jung, én… - fogja meg Sunny a kezemet.
- Tudom, hogy egy szörnyű és önző embernek tartasz, de nem tudtam igent mondani. – átölelem.
- Nem, nem én…Tudod, mit? Bízol bennem? – bólintok, de nem értem miért kérdezi - Két nap múlva légy a hivatalban… - mi? Most hova mész?
- Sunny! Mit jelentsen ez? – bemegyek utána a szobájába, és látom pakol. De hova megy? Miért?
- Két nap, csak ennyit kérek. Szeretlek! – megcsókol és elmegy.
- Sunny… - miért?
Alig bírom ki ezt a két napot. De biztos vagyok benne, hogy van ésszerű magyarázat erre az egészre. Vagyis remélem, hogy van…de miért pont a hivatalba? Nem értem és mérges is vagyok, hogy egy szó nélkül hagyott itt megint…
Ahogy kérte, egykor a hivatalban vagyok, de…mi ez? Esküvő? De…mit keres Sunnyn ez a ruha…?
- Ezennel házastársaknak nyilvánítom önöket. Csókolja meg a feleségét! – mi? Nem…ez nem lehet? Ez biztos csak egy rossz álom…
- Neeem!!! – üvöltöm, és rohannék Sunnyhoz, de lefognak. Nem engednek oda…
- Tökéletes időzítés, így akartalak látni. – Marissa? Ő mit keres itt? - Tudtam, hogy Sunny inkább örökre elválaszt magától, csakhogy ne érezd magad rosszul miattam és főleg miatta. Milyen érzés, ha az, akit szerettél, máshoz megy? – Sunny tapsolni kezd…miért? Nem értem…Teljesen összezavarodtam.
- Csodás előadás volt Marissa, csak az a baj, hogy ebben a darabban nem te voltál a rendező. Vagy talán akarsz még valamit mondani? – kérdezi Sunny Marissa-tól.
- Hogy nem vagyok beteg? Természetesen nem, csak fájdalmat akartam okozni Jungnak, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sül el. – csak figyelem az eseményeket…nem jutok szóhoz…
- Jól? Biztos vagy te abban? – elengednek és Sunny idejön az…az üres házassági papírral? - Hyun a bűntársam, nem pedig a férjem. Ez az egész komédia arra volt jó, hogy nyilvánosan, úgy száz ember előtt alázzalak porig. Hogy a hivatal emberei, hogy pár barátod, és a mi barátaink is lássák, ki vagy te valójában. Mit gondoltál? Junggal senki sem játszhat, vagy teheti bolonddá, míg Sun-Hee Jeong az oldalán áll. – hatalmas kő esik le a szívemről…Sunny…
- Átkozott… - nem Marissa, te vagy átkozott…
- Sakk-matt Marissa… - int, hogy dobják ki, aztán felém fordul - Nagyon haragszol? – haragudni? Gyere ide…szorosan magamhoz ölelem. De azért…
- Majdnem belehaltam, hogy elveszítettelek. Kockázatos játék volt Sunny. – még jobban magához húz - Ugye csak hozzám jönnél, nem pedig… - kezdek bele, de közbe vág.
- Szeretnéd? Egy nap tényleg szeretnéd? – buta kérdés.
- Remélem, hogy nem ijesztelek meg, de…igen, mindennél jobban. – mondom őszintén.
- Köszönöm! – nyakamba ugrik, és az emberek tapsolni kezdenek körülöttünk.
Úgy gondolom, hogy Sunnynak meg kéne látogatnia a szüleit, mert már nagyon rég itt van velem, és a szüleinek joguk van tudni, hogy hol van és kivel. Nem is kell sokat győzködnöm, belemegy.
Két órányi kocsikázás után el is érünk abba a faluba, ahonnan Sunny eljött. De kiderül, hogy elköltöztek. Abba a faluba, ahol mi lakunk, egy gazdagabb környékre. Sunny alig akarja elhinni, de hát nincs más választásunk, elindulunk oda. Egy hatalmas ház előtt állunk meg…
- Ez egy nagyon nagy ház Jung. Jó helyen vagyunk? – a cetlire nézünk, de…
- Ez az a cím. – de ez akkor is furcsa. Sunny azt mesélte, hogy szegények a szülei…
- Talán itt dolgoznak, vagy… - nem fejezi be, mert meglátunk kijönni egy nőt az ajtón.
- Elnézést! Mr. Jeongot vagy a feleségét keressük, jó helyen járunk? – kiabálok oda.
- Én vagyok az, tessék? – közelebb jön, aztán ahogy megpillantja Sunnyt, hirtelen hátrálni kezd a gyerekekkel együtt - Nem veszünk semmit, hagyjanak békén! – jajj, félreért…
- De mi nem ela… - mielőtt be tudnám fejezni, már csukódik az ajtó.
- Kegyetlen! Te is meg az apám is! – kiabál az ház felé Sunny.
- Talán nem ismert meg… - próbálom nyugtatni.
- Dehogy is nem. Hogy tehette ezt velem? – megrogy, én meg ijedten kapok utána, és segítek leülni neki a járda szélére.
- Sunny…úgy sajnálom, nem kellett volna erőltetnem a találkozást. – magamhoz ölelem és buksiját simogatom. Hogy lehettem ilyen hülye!?
- Azért jöttem el, hogy segítsek nekik, minden hónapban pénzt küldtem, és nézd…Azóta lett három kistestvérem, és még csak nem is tudtam róla. Teher vagyok nekik? Én miért nem vagyok elég jó a szüleimnek? Mert szegény vagyok? Próbálok meggazdagodni, én csak miattuk, nem magam miatt, és… - kicsim…ne sírj…
- Lehet sok pénzük, a világ legszebb gyémántja már akkor sem az övéké. – mosolyogva törlöm le a könnyeit.
- Én? Ezt rám értetted? – ugyan ki másra érteném?
- Te vagy a legnagyobb kincs az életemben, és az ő gondjuk, ha az övékében nem lehetsz az. – vígasztalom.
- Igazad van. Nekem te vagy a családom, nem kell más. – hozzám bújik.
Ülünk még itt egy kicsit, míg összeszedi magát, aztán a karjaimban viszem a kocsihoz, és beültetem. Hamar hazaérünk innen.
- Tehetek valamit, amitől jobban éreznéd magad? – kérdezem magamhoz ölelve már otthon.
- Igen…csókolózzunk addig, míg el nem alszunk. – neveti el magát.
- Ezt szeretnéd? – kérdezem mosolyogva…jól hangzik.
- Igen… - rajtam ne múljon.
- Akkor menjünk… - felkapom és a szobájába viszem.
Lefektetem az ágyra és arcát cirógatom. Annyira szép…
Hajába túrok, és gyengéden megcsókolom. Kezem lesiklik derekára, övé meg a mellkasomra…ahogy mélyül a csók, úgy ölelem egyre szorosabban magamhoz. Pár perc múlva már fölé mászva csókolom. Kezemnek nem tudok parancsolni, mikor felhúzza lábát derekamhoz, és végig simítok combján, egészen fel a fölsője alá kúszik kezem és nyakára térek át. Kicsit feljebb húzom fölsőjét, és akkor esik le mit is csinálok…
- Sajnálom… - ülök fel hirtelen – Én csak… Jobb ha most lenyugszom kicsit. – felállok és kimegyek.
Bemegyek a fürdőbe és jó hideg vízzel kezdem az arcomat mosni. Nem hiszem el, hogy ilyen hülye vagyok…el akarsz szúrni mindent Jung!? Ostorozom magamat egy darabig, míg Sunny bekopog.
- Jung…jól vagy? Bemehetek? – fogok egy törölközőt és megtörlöm az arcomat.
- Igen… - bejön én meg leülök a kád szélére – Ne haragudj …
- Nem haragszom. – akkor jó…Nagyon sóhajtok és magamhoz ölelem. Olyan jó illata van…
- Csak annyira kívántalak…Szeretlek… - dörmögöm a hasába.
- Én is szeretlek. – felemeli a fejemet, megsimogatja az arcomat, és kapok a számra egy puszit.
Megfogja a kezemet és visszamegyünk a szobájába, mert velem akar aludni.
A következő nap korán kel, mert újabb előadásra készülnek. Mikor engem felkelt, ő már indulásra kész. Csak egy puszit kapok és indul is. De…mégis mennyi az idő? 7 óra??? Úristen, el fogok késni…a fenébe, ha nem érek be, ki fognak rúgni. Különben meg…miért kellett ilyen csinosan elmennie? Mindenki meg fogja bámulni…
Beülök a kocsiba, elfordítom a kulcsot, de nem történik semmi. Jajj, ne most csináld…gyerünk indulj be…Nem indul…nem hiszem el…
- Az istenit! – ütök a kormányba. Mehetek gyalog, és siethetek…
Az egész napom ilyen „remek” és mikor hazaérve meglátom a kicsi kocsimat, még jobban elmegy a kedvem mindentől. Bütykölhetem meg megint…Bemegyek a házba, de sehol senki. Hol van Sunny? Ülök egy darabig, várom, hogy hazaérjen, aztán megunom a semmittevést. Fogom a szerszámaimat és megyek megnézem tudok-e tenni valamit az autóért.
Már egy jó ideje szerelgetem, de semmi. Azt hiszem pár dolgot ki kell cserélnem rajta, ami plusz pénz, és most pont erre nem lesz pénzem…
- Szia! – köszön teli jó kedvvel Sunny.
- Csakhogy hazaértél…merre jártál? – tudod te hány óra?
- Elhúzódott a próba. – mosolyog és közelebb lép – Miért vagy morcos? – átölel.
- Sunny, csupa kosz vagyok…
- Nem baj. – mosolyog és ad egy puszit a számra – Szóval, mi történt?
- Reggel nem indult be a kocsi, és úgy néz ki, másik alkatrészek kellenek…nem tudom megcsinálni. Mindegy…menjünk be…
A következő napok is hasonlóan telnek. Mikor felkelek, már nincs itthon, vagy épp akkor megy, mire hazaérek, még nincs itthon és ha hazajön, akkor is nagyon fáradt. Kicsit mérges vagyok emiatt, de örülök is, hogy Sunnynak valóra vált az álma.
Az előadása napján elvileg dolgoznom kéne késő estig, de muszáj megnéznem. Előbb lelépek, hogy odaérjek. Pont kezdésre érek oda, de itt vagyok…
Annyira gyönyörű a színpadon. Nem is tudok másra gondolni, csak őt nézem, és hallgatom, ahogy énekel. A darab végén felállva tapsolok, de még így sem szúr ki a közönségből, pedig egyszer mintha a szemembe nézett volna…
A művészbejáró előtt várom. Remélem én magam is elég nagy meglepetés leszek neki, mert virágot sem volt időm venni…
Hosszú percekig várok, mire megjelenik az ajtóban a többi színésszel. Jó látni, hogy ilyen jó kedve van…aztán mikor észrevesz, ideszalad hozzám.
- Jung! Hogy kerülsz ide? Azt hittem sokáig dolgozol… - mondja átölelve.
- Igen…hát előbb eljöttem, hogy lássalak a színpadon. – adok a homlokára egy puszit – Sétálunk? – bólint.
Akkor veszem észre, hogy magassarkú van rajta, mikor már egy ideje sétálunk. De nem panaszkodik, sokat nevetünk együtt, aztán egy parkos résznél leülünk egy padra és nézzük a csillagokat. Sok nevetés lesz abból, hogy nem találjuk a csillagképeket, meg hogy milyen alakzatokat veszünk ki a csillagokból…Már hiányzott, hogy így kettesben legyek vele, hogy csak egymásra figyeljünk.
Egy kis idő után, egymást ölelve ülünk a padon és nézzük az eget, közben beszélgetünk. Olyan romantikus…legalábbis én így érzem…
Kicsit lehűl a levegő, meg már nagyon késő van, mikor elindulunk haza. Mégsem sietünk, szép lassan sétálunk, aztán hirtelen kezdünk futni, és állunk be egy buszmegállóba, mert elkap minket egy futó zápor. El is nevetjük magunkat, mert alig egy perc alatt, nagyon eláztunk…Úgy néz ki az idő sem akarja, hogy hazamenjünk még marasztal minket…
- Nem fáj a lábad ebben a cipőben? – kérdezem kínosan…
- Egy kicsit, de kibírható. – bújik hozzám.
- Ha szeretnéd, megmassz…
- Nem. Most…most jó így ülni veled. – összekulcsolja a kezünket és nézzük az esőt, ami úgy néz ki nem igazán akar elállni…
- Szeretlek… - töröm meg a csendet.
- Én is szeretlek. – mondja mosolyogva a szemembe nézve.
Közelebb hajolok, és lopok szerelmemtől egy csókot. Ma este először csókolhatom édes ajkait. Tudom, nem szereti ha az utcán csókolom meg, és nem is illik, de…hiányzik…a francba is törődésre vágyom…
|
| Saya | 2011. 03. 31. 20:40:42 | #12679 |
Karakter: Sun-Hee Jeong
-A karácsonyi ajándékod? Minden kiment a fejemből, még a karácsonyt is elfelejtettem…csak te jártál a fejemben…-megsimogatom kedves szavai hallatán az arcát.
-Akkor maradsz? –kérdezem mosolyogva.
-Csak, ha nem lesz gond a szállodában…-jaj de jó!
-Biztos nem lesz, majd én elintézem. –nem lesz baj.
Az elkövetkezendő napok nagyon kellemesen telnek, főleg, hogy Junggal lehetek. Jung még a próbáimra is elkísér, sőt az előadásra is. Kellemes meglepetés ér az öltözőbe érve…
-Nem olyan szép, mint te, de neked hoztam. –egy gyönyörű csokor virágot kapok. Erre nem is számítottam, ez olyan kedves.
-Köszönöm. –beleszagolok a virágba, aztán Jung közelebb húz magához, hogy megcsókoljon, de a nagy virág miatt csak puszit tud adni. Nem is baj, annyi ember mászkál erre…
-Kint megvárlak. -biccentek, közben kimegy. Sietek az öltözéssel, hogy ne várjon sokat rám.
-Valami baj van? –kérdezem meg tőle, mikor odaérek. Kicsit elbambult. Mire gondolhat?
-Nem nincs. Gyönyörű vagy. –ad egy puszit a homlokomra.
Kézen fogva megyünk vissza a hotelben, jót tesz a lelkemnek ez a késő esti andalgás. Sajnos a hotelben viszont nem sok idő marad a romantikázásra, mert pakolnunk kell. Másnap hajnalban indul a gép, amivel hazamegyünk…
Hazaérkezve nem meglepő, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Jung aludna, engem is magával húz az ágyba, de én aludtam a gépen. Egy kicsit birkózunk is, mert Jung csak nem enged, végül fölém támaszkodva csókol meg. Ekkor meghallom az ajtó hangját.
-Jung, megta…? Ohh látom, igen. Szóval kibékültetek? Együtt vagytok? –oh April…
-A csengőről nem hallottál? –mérgelődik Jung.
-Ne morogj…pihenj, mindjárt jövök. –adok neki egy puszit, aztán kimegyünk Aprillel.
Kicsit beszélgetünk, aztán…
Na jó, szólok Jungnak, ezt neki kell elintéznie.
Halkan megyek be, nincs szívem felébreszteni, de mégis muszáj lesz. Lágyan simogatni kezdem az arcát, majd kap egy picike csókot az ajkára. Mosolyogva ül fel és húz közel magához. Megcsókol, de ennyivel nem ér be. Keze megindul combomon, sőt a felsőm alá ?! Mi a…?! Megfogom még időben, és odébb ülök. Jung, elfelejtetted, hogy házasság nélkül nem leszek még a tiéd sem?
-Ne haragudj…-mondja kínosan.
-Semmi baj…-vagyis mégis- Téged keres valaki…-lehajtom a fejemet.
-Ki? –kérdezi.
-Marissa…-még a nevét is utálom kimondani.
-Mi? Mit keres itt megint? –Jung után menve megyünk Marissához.
-Jung…
-Mit akarsz? –kérdezi Jung, és mikor odaérek, magához húz. Mintha védeni akarna tőle. Tényleg ennyire veszélyes lenne ez a lány?
-Az igazságot elmondani. Meg fogok halni, és utolsó kívánságomként be akarom tartatni veled az ígéretedet. Nem akartam, hogy szánj, de ki kell mondanom: megtagadnád egy haldokló kívánságát? –tényleg beteg? Nem látszik rajta.
-Ha az lennél is nemet mondanék. A szívem már másnak tett ígéretet, a neked tett is csak azért született meg, mert nem ismertem még Sunnyt. Sunny az életem, és mondhatnám, hogy sajnálom, de nem sajnálom. Őt szeretem. –szorosabban bújok hozzá, jobb, ha én nem mondok semmit.
-Jegyezd meg Jung-Hee Lee, hogy a pokol tüze vár rád, amiért egy szinte halott embert utasítottál vissza! –kiabál rá, majd viharosan távozik.
-Jung, én…-fogom meg a kezét.
-Tudom, hogy egy szörnyű és önző embernek tartasz, de nem tudtam igent mondani. –újra magához ölel.
-Nem, nem én…Tudod, mit? Bízol bennem? –bólint- Két nap múlva légy a hivatalban…-beszaladok a szobába.
-Sunny! Mit jelentsen ez? –jön be utánam, mikor már a ruháimat pakolom össze.
-Két nap, csak ennyit kérek. Szeretlek! –egy gyors csók, és összepakolás után minden további szó nélkül elrohanok. Nincs sok időm, azonnal cselekednem kell.
Oh csak add, hogy cselszövés legyen, mert ha nem…az én cselszövésem túl kegyetlen lesz.
Két nap múlva a hivatal fehérbe öltözik. De nem csak a hivatal…én is. A torkomban dobog a szívem, és utálom magamat, hogy ezt kell tennem, de nem maradt más megoldás.
Pontban egy órakor Jung tűnik fel a teremben, az ajtóban pedig meglátom Marissát is. Bólintok az embernek, hogy mondja ki.
-Ezennel házastársaknak nyilvánítom önöket. Csókolja meg a feleségét! –néz Hyun-ra.
-Neeem!!! –üvölti el magát Jung, és rohanna hozzánk, de két ember lefogja.
-Tökéletes időzítés, így akartalak látni. –lép végre elő Marissa is. A terveim halad minden, pont jó, ahogy elképzeltem. – Tudtam, hogy Sunny inkább örökre elválaszt magától, csakhogy ne érezd magad rosszul miattam és főleg miatta. Milyen érzés, ha az, akit szerettél, máshoz megy? –gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon, és tapsolni kezdek.
-Csodás előadás volt Marissa, csak az a baj, hogy ebben a darabban nem te voltál a rendező. Vagy talán akarsz még valamit mondani? –nézek rá.
-Hogy nem vagyok beteg? Természetesen nem, csak fájdalmat akartam okozni Jungnak, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sül el. –nevess csak, míg teheted.
-Jól? Biztos vagy te abban? –kérdésem után bólintok, hogy engedjék el Jungot. Odasétálok hozzá a házassági papírral, ami üres. –Hyun a bűntársam, nem pedig a férjem. Ez az egész komédia arra volt jó, hogy nyilvánosan, úgy száz ember előtt alázzalak porig. Hogy a hivatal emberei, hogy pár barátod, és a mi barátaink is lássák, ki vagy te valójában. Mit gondoltál? Junggal senki sem játszhat, vagy teheti bolonddá, míg Sun-Hee Jeong az oldalán áll. –Jungnak igaza volt Szöulban, megváltoztam. Erősebb és elszántabb vagyok.
-Átkozott…-morog.
-Sakk-matt Marissa…-mosolyogom, és intek, hogy dobják ki, aztán Junghoz fordulok- Nagyon haragszol? –amikor vele beszélek, újra az a kislány leszek, akivel az első napon találkozott. Összehúzva magamat biccentem le fejemet bocsánatkérésként. De ő megölel.
-Majdnem belehaltam, hogy elveszítettelek. Kockázatos játék volt Sunny. –erősen markolom meg ruháját, hogy ne engedjen el, ha akarna se.
-Ugye csak hozzám jönnél, nem pedig…-kezd bele.
-Szeretnéd? Egy nap tényleg szeretnéd? –nézek mélyen szemébe, mintha csak mi lennénk a teremben.
-Remélem, hogy nem ijesztelek meg, de…igen, mindennél jobban. –oh Jung…
-Köszönöm! –a nyakába ugrok, mire az ott lévők tapsolni kezdenek. Mint egy mese, azzal a különbséggel, hogy ez a valóság.
Pár nap múlva, a karácsonyi ünnepek után Jung érdekes ötlettel áll elő. Szerinte meg kéne keresni a szüleimet. Nagyon rég volt már, hogy eljöttem otthonról, azóta nem is kerestek. Kicsit fáj, de talán nem volt pénzük utánam jönniük. Belemegyek.
Két órára van az a falu, ahol felnőttem, és ahol laktam. Jung kocsikája jól viselkedik, megállás nélkül elvisz az uticélunkig. Azonban ott kiderül, hogy már elköltöztek. Először megijedek, hogy kilakoltatták őket, de a szomszéd szerint nem erről van szó. A mi kis falunk nevét adja meg, azon belül is egy gazdagabb környéket. Nem létezik, hogy ott laknak…
De mivel nincs más információnk, hazazötyögünk, és arra a környékre megyünk.
-Ez egy nagyon nagy ház Jung. Jó helyen vagyunk? –nézek a cetlire, majd egy két emeletes, kertes házra. A kert is szépen rendezett, hatalmas udvara van, még egy kutya is van benne.
-Ez az a cím. –erősít meg, de ő is csodálkozik.
-Talán itt dolgoznak, vagy…-mielőtt befejezhetném, egy nő lép ki az ajtón. A karjában egy kisbabát tart, mellette egy 3-4 év körüli kislány áll. Mindahányan nagyon elegánsak, látszik, hogy gazdagok.
-Elnézést! Mr. Jeongot vagy a feleségét keressük, jó helyen járunk? –kiabál be Jung, mire az asszony közelebb jön. Az ajtóban egy talán egy éves kisfiú kukucskál ki, aztán az apja felemeli, és visszaviszi.
-Én vagyok az, tessék? –anya? Közelebb jön, és rám néz. Arcára rémület ül ki, és hátrálni kezd a kislányt is terelgetve a ház felé. –Nem veszünk semmit, hagyjanak békén! –kiabál vissza.
-De mi nem ela…-be sem tudja fejezni Jung, az asszony becsapja az ajtót.
-Kegyetlen! Te is meg az apám is! –kiabálok be, bár tudom, hogy ezt már úgy sem hallja.
-Talán nem ismert meg…-vigasztal Jung.
-Dehogy is nem. Hogy tehette ezt velem? –elgyengülve rogyok meg, Jung segít leülni a padkára, hogy kicsit összeszedjem magamat.
-Sunny…úgy sajnálom, nem kellett volna erőltetnem a találkozást. –simogatja a fejemet, miközben magához ölel.
-Azért jöttem el, hogy segítsek nekik, minden hónapban pénzt küldtem, és nézd…Azóta lett három kistestvérem, és még csak nem is tudtam róla. Teher vagyok nekik? Én miért nem vagyok elég jó a szüleimnek? Mert szegény vagyok? Próbálok meggazdagodni, én csak miattuk, nem magam miatt, és…-elerednek a könnyeim. Mi lehet annál fájóbb, ha egy szülő megtagadja a gyermekét? Az anyám és az apám is…de miért? Mert az akaratuk ellenére is eljöttem, hogy segítsek? Nem lázadásból, jó szándék vezérelt.
-Lehet sok pénzük, a világ legszebb gyémántja már akkor sem az övéké. –mosolyog rám szelíden, miközben letörli a könnyeimet.
-Én? Ezt rám értetted? –komolyan így hiszi?
-Te vagy a legnagyobb kincs az életemben, és az ő gondjuk, ha az övékében nem lehetsz az. –Jung…szerelmem…
-Igazad van. Nekem te vagy a családom, nem kell más. –szorosan hozzá bújok.
Még kicsi ülünk ott, aztán elindulunk haza. Jung a karjaiban visz az autóig, és mivel csak pár utcára lakunk innen, öt perc alatt haza is érünk.
-Tehetek valamit, amitől jobban éreznéd magad? –kérdezi Jung engem szorongatva, mikor belépünk az ajtón.
-Igen…csókolózzunk addig, míg el nem alszunk. –nevetek.
-Ezt szeretnéd? –mosolyogja meg Jung is.
-Igen…-felelem. Bár valójában azt szeretném, hogy ez a mai nap meg nem történtté váljon. Az a ház, az a kert, és még a kutya is az én álmom volt, amit a szüleim nélkülem, engem kizárva váltottak valóra. Nagyon szeretem Jungot, de nem mellette nőttem fel, nem ő volt velem a nap 24 órájában…és az is igaz, hogy nem ő hagyott el.
Ő nem olyan, ezért szeretem annyira.
|
|
