Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

<<1.oldal>> 2. 3. 4.

Garfield2018. 01. 12. 21:29:51#35345
Karakter: Jung-Hee Lee





Kicsit féltem egyedül otthon hagyni, de az elmúlt napokban mintha kicserélték volna. Láthatóan sokkal jobban van, és talán még egy kicsit tetszik is neki, hogy nincs felügyelet alatt. Bár nekem egész nap hiányzik, és minden nap sietek hozzá haza, ahogy ma is.

-          Szia! – ugrik a nyakamba ahogy belépek az ajtón, annyira aranyos, hogy muszáj megcsókolnom.

-          Szia… - újabb csók – Ma szinte ragyogsz. Jó napod volt? – felemelve viszem beljebb.

-          Nagyon. – nevet édesen – Főztem, takarítottam, és végre hétvége. Három nap csak veled. – mosolyog.

-          Ugye nem felejtetted el, hogy ma megyünk kontrollra? – emlékeztetem, mert attól tartok kiment a fejéből.

-          Oh…mehetnénk máskor? – jajj ne nézz így.

-          Sunny, ez fontos. Lehet, hogy csökkenteni tudják a gyógyszer adagodat. – magyarázom komolyan.

-          Tudom, csak úgy elfáradtam, és igazából kedvem sincs hozzá.

-          De a következő héten az orvosod nem rendel. Most várjunk egy hetet? – kérdezem sóhajtva.

-          Egy hét nem nagy idő. Kérlek… - jó legyen, rábólintok.

-          Akkor megyek és lemondom, te csak pihenj, majd én megterítek. – csókolom meg.

Nem tudom mi ez a hirtelen jött dolog, hogy nem akar menni…nem akarja tudni, hogy van? Mindenesetre én azt látom, hogy jól van, és jó kedve van. Jól telik a hétvége. A következő héten egyik nap mikor hazaérek, olyan fura, hogy ekkora a csönd. Azonnal a szobánk felé veszem az irányt…

-          Kicsim, lepihentél? – nyitok be.

-          Nem igazán. Ülj ide mellém, jó? – mosolyog, de…

-          Sunny… - fogom meg a kezét – megijesztesz…Valami baj van? – kérdezem aggódva.

-          Nem, de nem biztos, hogy örülni fogsz neki. Leálltam a gyógyszerekkel, de van másik orvosom, aki felügyel. – tessék?!

-          Mi az, hogy leálltál? Azokat nem viccből kapod, ugye tudod?! – kérdezem eléggé kiakadva.

-          De teljesen jól vagyok már, és képzeld ezt egyedül is el tudtam dönteni minden felügyelet nélkül. Felnőtt ember vagyok, nem egy kisgyerek, akinek bárkinek is a beleegyezése kéne. Mellesleg nem kérdezted meg, hogy miért tettem. – most tényleg ő van megsértődve?

-          Jó…Miért tetted? – kérdezem úgy, hogy eléggé érezhető, hogy nem tetszik nekem.

-          Azért, hogy szülhessek. – már el is felejtettem miért voltam mérges ahogy ezt kimondta – Igen, pontosan tudom, hogy téged is bántott. – húzza vissza a kezemet – Had szüljek neked…Én készen állok rá testileg és lelkileg is, igazán. Nem próbálod meg ezt elfogadni és bízni bennem? Nem próbáljuk meg? – kérdezi kicsit jobban megszorítva a kezemet.

-          Biztos, hogy elég jól vagy? Mi lesz ha összeveszünk valamin, és...? - nem fejezem be, csak lehajtom a fejemet - Annyira félek, hogy bajod esik... - ha arra gondolok, hogy majdnem elveszítettem, mert nem figyeltem rá eléggé...

-          Most sem értünk egyet teljesen, mégsem érzek semmi mást, csak azt, hogy szülni szeretnék neked. - Sunny...

-          Szeretnék beszélni a másik orvossal, biztosan tudni szeretném, hogy nincs baj azzal, hogy ilyen hirtelen leálltál a gyógyszerekkel. - aggódom.

-          Kérlek bízz bennem...hidd el, hogy jól vagyok... - közelebb ül, szinte hozzám simul.

-          Sunny, én bízom benned, csak... - hirtelen magához húzva csókol meg...eléggé meglepett, eltelik néhány másodperc mire visszacsókolok.

-          Elviszlek az orvoshoz, de nem ma. - mintha zavarban lenne.

-          Miért? - nem értem.

-          Mást szeretnék... - mondja piros pofival, és az ingemet kezdi kigombolni, amitõl én is zavarba jövök kicsit, de azért mosolygom.

-          Ennyire szeretnél babát? - kérdezem meglágyulva...rá nem lehet haragudni.

-          Igen, és tudom, hogy azért voltál szomorú, mert nem vagyok terhes... - lecsúsztatja rólam az inget, és mellkasomra simítja kezét. 

-          Szeretlek és ez független attól, hogy van e gyerekünk. - mosolygom. Olyan zavarban van, hol szemembe néz, hol a számat...elmosolyodom, és megcsókolom. Az ágyra húz, fölé támaszkodva csókolom tovább, míg meg nem érzem, hogy szerelmem a nadrágomat oldja szét...megszakítom a csókot, és már kérdezném, hogy ez biztos jó ötlet e, de megelõz...

-          Szeretlek...bízz bennem... - ad egy apró puszit ajkamra. Lejjebb tolja a nadrágomat, és férfiasságomat kezdi simogatni.

-          Bízom... - sóhajtom, és már csak arra tudok gondolni, hogy szeretkezni fogunk. 

Lassan levetköztetem, és szabadon maradt puha bõrére csókokat hintek. Annyira jó látni és hallani, hogy élvezi amit csinálok. Minden együttlétünk fantasztikus, de ebben volt még egy plusz is. Gyereket szeretne tõlem, és ez nagyon boldoggá tesz. 

Másnap délelött Sunnyval készülõdünk, mert elvisz az új orvosához. A másikkal majd én beszélek, bár nem tudom mit mondjak neki. Mégis õ mentette meg az életét és ilyen hirtelen vált orvost...értem, hogy miért, csak...mindegy, majd megoldom. Bármit megtennék Sunnyért. Mikor felveszem az ingemet, elém lép, és mellkasomra simítja a kezeit, majd derekamat átölelve csókol meg. Segít begombolni az ingemet, és kapok még egy puszit. Apróságnak tûnõ dolgokkal olyan romantikussá tudja varázsolni a pillanatokat...

Az orvos valóban azt mondja, hogy Sunnynak semmi szüksége a továbbiakban a gyógyszerekre. Természetesen megvizsgálja, vért is vesz tõle, és ameddig nincs eredmény, elmondja, hogy lehetséges, hogy a sok hormont tartalmazó gyógyszerek miatt sokat kell próbálkoznunk, mire Sunny terhes lesz, de legyünk türelemmel. Átbeszéljük azt is, hogy mivel kicsim elhagyta a gyógyszereket, több odafigyelés nem árthat. De ezzel szerintem nincs gond. A lelet megérkezik, ami az orvost igazolja. Kicsit megijedtem mikor elmondta, hogy leállt a gyógyszerekkel, de örülök, hogy nincs már szükség ezekre. Helyette vitamint szed, hogy megkönnyítse a teherbe esést. Boldog vagyok.

Otthon Sunny a konyhába megy, hogy valamit összeüssön, mert ma még nem is ettünk. Mögé állva ölelem magamhoz és csókolok a nyakába.

-          Annyira örülök, hogy meggyógyultál... - mondom nyakát csókolva.

-          Akkor már nem haragszol? - kérdezi felém fordulva.

-          Nem haragudtam tegnap sem, csak megijedtem. - simogatom az arcát - Nem tudnám megbocsátani magamnak ha újra valami bajod esne. - ölelem át.

-          Már jól vagyok, és... - néz a szemembe - koncentrálj arra, hogy hamarosan babánk lesz. - ad egy puszit.

Telnek a hetek, majdnem minden nap szeretkezünk, a második hét elteltével már terhességi teszteket is veszünk, hátha megfogant a pici, de semmi. Kicsim elég csalódott emiatt. Én próbálom biztatni, hiszen az orvos is megmondta, hogy idõbe fog telni, de félek, hogy újra romlani fog a kedve, depresszíos lesz...próbálom elhessegetni a gondolatot, és mellette lenni.

Egyik nap egy csokor virággal sietek haza a munkából, és az a látvány fogad, hogy süt. Nem is tudom mikor sütött utoljára. Elmosolyodva lépek háta mögé és simítom csípőjére a kezemet. Kicsit összerezzen...nem vette észre, hogy hazajöttem? Nyakába csókolok, és elé tartom a virágot. 

-          Köszönöm, nagyon szépek... - felém fordul és kapok egy puszit, de nem veszi el a virágot, és engem sem ölel át. Magamhoz szeretném húzni, de... - Lisztes leszel. - mosolyog.

-          Mit árthat egy kis liszt? - magamhoz ölelve csókolom meg, ami még mosolygósabbá teszi szerelmemet - Milyen finomságot készítesz? Segíthetek?

-          Örülnék neki. - gyorsan vázába teszem a virágot, kezet mosok és feltűröm az ingemet.

Jól telik a délután, sokat nevetünk, főleg az én ügyetlenkedésemen. Jó látni, hogy tényleg nincs szüksége a gyógyszerekre. Igazán boldog vagyok. 

Este együtt megyünk fürdeni...hihetetlen, hogy még mindig zavarban vagyunk, mikor meztelenül látjuk egymást...annyira szép, ha akarnám sem tudnám levenni róla a szememet. Egyik csókunk közben teljesen belesimul az ölelésembe, és fenekemre csúsztatja a kezét. Megmosolyogtat a bátorsága, nem szokott ilyet csinálni. Elzárom a vizet, és karjaimba véve viszem az ágyba. Törölközőért nyúlna, de szerintem semmi szükség nincs rá...végig fektetem az ágyon, és fölötte támaszkodva csókolom meg. Teljesen elvesztem a fejemet simogató kezeitől. Mikor sikerül elszakadnom finom ajkaitól, nyakát kezdem csókolni, majd lejjebb melleit. Hátamba marva nyög fel ahogy megszívom mellbimbóját. Muszáj megcsókolnom, annyira vágyom a csókjára...közben ujjamat vezetem kicsimbe. Számba harap, de aztán azt nézi, hogy megsértett e, de ugyan...mosolyogva csókolom meg újra, majd nyelvemmel segítek rá az örömszerzésre. Hajamba túrva élvez el nemsokára. Folytatom még egy rövid ideig, mikor újra kezd nagyon jó lenni neki, fölé mászva csókolom meg, és csúszok szerelmembe lassan. Hátamat marja, ahogy gyorsítok a tempón, de a mennyek kapujánál fordít a felálláson. Fölém kerülve csókol meg szenvedélyesen, majd fogadja magába merevedésemet. Szeretem nézni, ahogy meglovagol, egyszerűen gyönyörű...Felülök hozzá, hogy megcsókoljam, és ebben a pillanatban jut fel a csúcsra, ami engem is a gyönyörbe taszít. Magához ölelve kapkod levegő után, ahogy csillapodik légvételünk, kiszáll az ölemből, és egymást ölelve fekszünk le.

Reggel kicsim csókjaira ébredek. Csillogó szemeibe nézve, máris jól indul a napom. Magamra húzom, és hajába túrva csókolom meg. Imádom a puha ajkait. Én csak egy kis reggeli összebújásra vágytam, de azt hiszem most szerelmem mást is szeretne, mert kezecskéje már egészen máshol jár.

A reggeli szeretkezés és zuhany után együtt reggelizünk. Ma nem dolgozom, úgyhogy egész nap együtt lehetünk.

-          Mire gondolsz? - kérdezem megfogva a kezét, mikor láthatóen elkalandozott - Nagyon mosolyogsz. - simogatom arcát.

-          Csak... - hirtelen elpirul - semmi... - most mitől lett zavarban?

-          Mondd el... - kérem mosolyogva.

-          A tegnap este és a ma reggel jár a fejemben... - ha lehet még pirosabb lett az arca.

-          Szerintem is csodálatos volt. - kulcsolom kezébe a sajátomat mosolyogva - Arra gondoltam...de ha még nem szeretnéd nyugodtan mondj nemet, nem akarok semmit eröltetni...szóval elutazhatnánk...tudod, nászútra... - puszilom meg kezét.

 


Szerkesztve Garfield által @ 2018. 01. 12. 21:30:12


Saya2017. 08. 01. 23:04:45#35201
Karakter: Sun-Hee Jeong



http://kephost.com/images/2017/07/11/sunheejeong.png

-Egy baba? -magához ölel- Szerelmem, nyugodj meg, most azonnal elmegyünk az orvoshoz. -segít felállni.

-De nem vetetem el...-megpuszil.

-Most megtudjuk, hogy terhes vagy-e, és ha igen, babánk lesz. -mosolyog.

-De mi lesz, ha beteg lesz? -annyira aggódom.

-Sunny...szerelmem...-felbiccenti a fejemet- Először el kell mennünk az orvoshoz, jó? -bólintok, mire megcsókol.

Egyenesen a kórházba megyünk, és bár Jung próbál nyugtatni, én szörnyen ideges vagyok, de szerencsére azonnal fogadnak.

-Mi a helyzet? -kérdezi, mikor kijövök a vizsgálatról.

-Nem tudom, azt mondták menjünk vissza az orvosomhoz, mert átküldik neki az eredményeket. -mesélem neki.

-Akkor menjünk...-ad egy puszit a homlokomra és megyünk. Még a doktornő is megvizsgál, míg várjuk az eredményeket, amiknek az eredményét szeretném, ha Jung is hallaná, így bent marad.

-Az eredmény negatív. Nem terhes. -mondja az orvos. Nem várok babát? Nem lesz egy picike kisbabám?

-Akkor mitől vannak ezek a tünetek? -kérdezi Jung.

-Úgy tűnik a szervezetének már sok ez a mennyiségű hormon? Szóval lejjebb vehetjük a napi adagot, ami azt jelenti, hogy szépen javul az állapota. -nem vigasztal túlságosan.

-Ez...ez jó...-mosolyog Jung- Doktornő, ezek a gyógyszerek mellett ha babát szeretnénk...?

-Egyelőre nem javasolnám. Nem tudhatjuk milyen hatással lehetnek egy magzatra ezek a gyógyszerek. De amilyen szépen javul, már nem biztos, hogy olyan sokáig szüksége lesz ezekre. -feleli az orvos.

-Köszönöm. -mondom.

-Megtenné, hogy egy kicsit kifárad? -kérdezi Jungtól az orvos.

-Öhm...persze. Kint várlak, jó? -ad egy puszit  a homlokomra és megy is.

Az orvos azért biztat, szerinte egészségügyi akadálya nem lesz, hogy babát vállaljunk, ami jó, de...hát de...Jobb lett volna, ha nem kell várni. Kicsit azért jobb kedvem van. Mire hazaérünk, a szüleim már ott vannak, és mikor meghallják mi újság, ők is örülnek, hogy javulok. De hol van Jung? Az erkélyen találom meg.

-Jung...Valami baj van?

-Nem, semmi baj nincs. -visszafordul, én meg hátulról átölelem.

-Látom, hogy bánt valami, kérlek mondd el...-ha ő szomorú, én is az vagyok.

-Ne aggódj miattam...-mondja mosolyogva felém fordulva, az arcomat simogatva- Boldog vagyok, hogy ilyen szépen gyógyulsz. -ad egy puszit a számra és magához ölel.

-Sunny...-anyu jön ki- Bocsánat, nem akartam zavarni, csak elköszönnénk...

-Tessék csak. -mosolyodik el Jung.

-Lent megvárlak. -mondja anyu.

-Mindjárt jövök. -indulnék, de Jung visszahúz és megcsókol.

-Szeretlek...

-Én is szeretlek. -adok neki egy puszit és megyek. Mikor visszamegyek, még mindig ott van, ezért újra odabújom hozzá. Pontosan tudom, hogy mi a baj...nekem is fáj...

Reggel előbb ébredek, mint ő, ezért puszilgatva ébresztem. Derekamra simítja a kezét és maghoz húz.

-Jó reg...-be sem fejezhetem, mert megcsókol. Belemosolygom a csókba, közben Jung maga alá fordít.

-Gyönyörű vagy...-simítja végig az arcomat- Szeretlek...-újra megcsókol.

Valahogy annyira belemélyülünk a csókba, hogy kezeim szinte maguktól indulnak meg a hátán és a pólót is leveszem róla. Mikor fölé kerülök, ő is leveszi a hálóingemet. Muszáj újra megcsókolnom, de...

-Nem szeretnéd? -alig csókolt vissza, mi a baj?

-De, nagyon, csak nem vettünk óvszert...-oh...

-Igazad van. De, ha megpróbálnál vigyázni? -nagyon zavarban vagyok, de akarom őt.

Nem sokáig gondolkodik rajta, az ágyra döntve csókolgat, ahol csak ér, majd leveszi az utolsó ruhadarabot is rólam. Megcsókol és ujjaival kezd izgatni, miközben már melleimet csókolgatja. Lábaim közé ereszkedve segít rá nyelvével is az öröm szerzésre mindaddig, míg le nem csap rám az orgazmus. Még egész testemben érzem ezt a mennyei érzést, mikor fölém magasodva csókol meg és okoz újabb élvezetet azzal, hogy belém csusszan.

Fokozatosan gyorsuló mozgása közben a hátát marom, de mikor lelassul, én veszem át az irányítást és fölé kerülve fogadom újra magamba. Jung közben végig simogat, és a végén rásegít, hogy átlépjem a mennyek kapuját. Ezt az érzést nem lehet megszokni...annyira jó. Érzem, hogy hamarosan ő is elmegy, ezért most helyette én vigyázok és mellé fekve csókolom meg, hogy kezemmel elégítsem ki. 

Pár nap múlva Jungnak dolgozni kell menni. Fura lesz itthon egyedül.

-Ha szeretnéd, akkor betelefonálok, hogy...

-Nem, menj csak dolgozni, nem lesz semmi baj. -nem lehetek egész életemben felügyelet alatt.

-De ha mégsem szeretnél egyedül lenni, a szüleid itt laknak a közelben.

-Tényleg nem lesz semmi gond. -hozzá bújva csókolom meg.

-Szeretlek, gyönyörű kis feleségem...-ölel magához szorosabban.

-Én is szeretlek. -mosolygom.

Még kikísérem az ajtóig, aztán egyedül maradok. Leülök az ágyra és csak arra tudok mondani, amit a doktornő mondott. A gyógyszereken kívül semmi akadálya nincs annak, hogy babát vállaljak. Kockázatos, tudom, de egyszerűen nem érzem már szükségét, hogy tovább szedjem. A mai adagot már be sem veszem. Itt van nekem Jung,  az én legjobb gyógyszerem. Már nincs szükségem kedélyjavítókra és egyéb ostoba hormonokra. A testem készen áll egy kisbabára és egész biztos vagyok benne, hogy a lelkem is. Csak az a baj, hogy ezt senki nem értené meg, Jung sem, mert féltene. Éppen ezért hazugságra kényszerülök.

Összekészülődöm és elindulok a patikába. Olyan jó érzés kimozdulni felügyelet nélkül. Végre megint önállónak érzem magam. A patikában nincsenek sokan, nyugodtan tudok válogatni. Hmm...nézzük csak...Szükségem lesz terhességi vitaminokra, tesztekre és óvszerre is, mert pár napig még véletlenül sem szeretnék teherbe esni. Had ürüljön csak ki a szervezetemből a gyógyszer. Azt hiszem előtte felkeresek egy olyan orvost, aki nem tud rólam semmit, csak, hogy más is kimondja, hogy rendben vagyok.

Ez így is történik. A gyógyszereket kicserélem a terhességi vitaminokra, így Jung úgy látja, mintha szedném. Eleinte kicsit furcsán érzem magam, de talán csak az idegeskedés miatt, hogy mi lesz, ha mégsem sül el jól. Pár nap alatt minden rossz érzésem elmúlik, főleg, hogy az új orvosom is azt mondja minden rendben velem. Türelmetlenül várom haza Jungot.

-Szia! -ugrok már az ajtóban a nyakában, ő pedig megcsókol.

-Szia...-megint megcsókol- Ma szinte ragyogsz. Jó napod volt? -derekamnál fogva emel meg és visz beljebb.

-Nagyon. -nevetek- Főztem, takarítottam, és végre hétvége. Három nap csak veled. -mosolygom.

-Ugye nem felejtetted el, hogy ma megyünk kontrollra? -ne...

-Oh...mehetnénk máskor? -nézek rá kérlelő kutya szemekkel.

-Sunny, ez fontos. Lehet, hogy csökkenteni tudják a gyógyszer adagodat. -magyarázza.

-Tudom, csak úgy elfáradtam, és igazából kedvem sincs hozzá. -kimutatnák a vizsgálatok, hogy leálltam a gyógyszerekkel.

-De a következő héten az orvosod nem rendel. Most várjunk egy hetet? -sóhajtva néz rám.

-Egy hét nem nagy idő. Kérlek...-nagy nehezen de rábólint.

-Akkor megyek és lemondom, te csak pihenj, majd én megterítek. -megcsókol és megy is. Csalódottnak látom, de talán elnézi majd nekem ezt a kis füllentést, ha megtudja miről van szó.

A következő héten idejét látom annak, hogy Jungot is beavassam, fogalmam sincs hogy fog reagálni, kicsit félek is, de a telefonomban épp azt nézegetem, hogy a mai nap lenne a legalkalmasabb arra, hogy teherbe essek a menstruációs naptáram szerint. Az ágyban ücsörögve idegesen várok rá.

http://kephost.com/images/2017/07/27/sunnybed.png

-Kicsim, lepihentél? -nyit be Jung.

-Nem igazán. Ülj le ide mellém, jó? -mosolygom, hogy ne aggódjon, hogy valami baj van.

-Sunny...-megfogja a kezemet- megijesztesz...Valami baj van?

-Nem, de nem biztos, hogy örülni fogsz neki. -mielőtt tovább kérdezne, folytatom- Leálltam a gyógyszerekkel, de van másik orvosom, aki felügyel.

-Mi az, hogy leálltál? Azokat nem viccből kapod, ugye tudod?! -teljesen kiakadt, ez remek.

-De teljesen jól vagyok már, és képzeld ezt egyedül is el tudtam dönteni minden felügyelet nélkül. Felnőtt ember vagyok, nem egy kisgyerek, akinek bárkinek is a beleegyezése kéne. Mellesleg nem kérdezted meg, hogy miért tettem. -morgok most már én is.

-Jó...Miért tetted? -bár gúnyosan kérdezi, azért válaszolok.

-Azért, hogy szülhessek. -egy kicsit meglágyul az arca- Igen, pontosan tudom, hogy téged is bántott. -visszahúzom a kezét- Had szüljek neked...Én készen állok rá testileg és lelkileg is, igazán. Nem próbálod meg ezt elfogadni és bízni bennem? Nem próbáljuk meg? -szorítom meg jobban a kezét.
 


Garfield2017. 07. 26. 22:35:53#35194
Karakter: Jung-Hee Lee






-          Nagyon-nagyon jó volt. – bújik hozzám mosolyogva, és visszadőlünk - Azóta is csak ez jár a fejemben, és... – megrázza a fejét – semmi… - mintha zavarban lenne.

-          Mondd…És? – kérdezem kíváncsian.

-          És csak arra tudok gondolni, hogy mikor fogunk újra szeretkezni... – szegénykém nagyon zavarban van.

-          Amikor csak szeretnéd... – válaszolok, de feláll, és elindul az ajtóhoz. Ezt nem igazán értem, de ha menni akar, akkor menjünk. De ahogy felülök, bezárja az ajtót.

-          Most? – jön vissza hozzám.

-          Sunny, kicsim, gyertek le vacsorázni! – kopog be Sunny anyukája…a legjobbkor.

Sunny megunja, hogy a szülei mindig mindenhol ott vannak, és költözni akar. Őszintén szólva támogatom az ötletet, egész addig, míg azt hiszem, hogy hazaköltözik velem. De nem. Kinézett itt az utcában egy házat. Nem tudom miből tudnám megvenni, hogy Sunny boldog legyen. Már ott tartok, felveszek valami hitelt, mikor az apja előrukkol azzal, hogy megveszi nekünk. Nem nagyon örülök neki, nem szeretem az ekkora ajándékokat, nem szokásom elfogadni különben sem semmit, de tudom, hogy ez Sunnynak fontos lenne, és jobban gyógyulna, így belemegyek. Kb. két hét alatt berendezzük, és költözünk.

-          Nagyon utálod? – kérdezi kicsim mikor belépünk a házba.

-          Veled mindenhol otthon érzem magam. – magamhoz húzom, hogy megcsókolhassam.

-          Anyu szeretne tartani egy kis házavatót. Szerinte jót tenne, ha találkoznék a családom többi tagjával is, de...én nem tudom... – sóhajtja.

-          Nem szeretnél egy kicsit velük lenni? – ölelem magamhoz.

-          Én csak veled szeretnék lenni...úgy, mint... pontosan úgy, mint legutóbb... – mondja piros pofival.

-          Pontosan úgy? – kérdezem mosolyogva. Mosollyal az arcán bólint, hát nem szeretnék csalódást okozni. Igyekszem mindent úgy csinálni, ahogy legutóbb…

Míg el nem jön a házavató buli napja, Sunny anyuja rengeteget van itt. Segít mindenben. Igazán hálás vagyok neki. A buli egész jól zajlik, sok emberrel, vagyis családtaggal és barátokkal ismerkedem meg. De egy idő után feltűnik, hogy Sunny nem vesz részt a partiján. Elindulok megkeresni, de nem találom a házban. Megkérdezem anyósomat, és azt mondja, hogy valószínűleg a kertben van. Mintha kicsit aggódna, most már én is kezdek nagyon aggódni.

-          Szerelmem, aggódtam érted...Minden rendben? – megyek ki, és ülök le mellé, a lépcsőre - Gyere be, meg fogsz... – simítom arcára a kezemet, de… - Te sírtál?

-          Jung! – ölel át szorosan - Tönkre tettem az életedet, az enyémet és most az övét is... – kezd heves sírásba.

-          Miket beszélsz? Boldog vagyok veled és...

-          Meg fog halni, de én nem akarom megölni... – Sunny, mi van veled?

-          Kicsoda? – nem értem.

-          A babánk. – ki?! - ehet, hogy kisbabát várok. Kérlek, segíts! Élnie kell...Nem halhat meg az én hibámból...Védd meg őt! – jézusom, már nagyon sír.

-          Egy baba...? - kérdezem magamhoz ölelve. És ekkor értem meg miért sír. A gyógyszerek... - Szerelmem, nyugodj meg, most azonnal elmegyünk az orvoshoz. - segítek neki felállni.

-          De nem vetetem el... - kezd bele, de egy apró puszival szakítom félbe.

-          Most megtudjuk, hogy terhes vagy e, és ha igen, babánk lesz. - mosolyodom el. Olyan jó érzés ezt kimondani.

-          De mi lesz ha beteg lesz? - kapaszkodik belém kétségbeesetten.

-          Sunny...szerelmem... - magamra emelem a tekintetét - Először el kell mennünk az orvoshoz, jó? - félve bólint, és megcsókolom.

Érzem, hogy kicsit megnyugszik, aztán elindulunk. Nem viszem vissza a házba, egyenesen a garázshoz megyünk. Az út alatt végig fogom Sunny kezét. Mikor a kórházhoz érünk, csókot hintek a kezére, és halványan elmosolyodom. Én is félek de nem mutathatom...csak megijeszteném, és így is elég rémült.

Az orvosához megyünk, akinek Sunny elmond mindent. Végig fogja a kezemet, egy percre sem engedi el. Tényleg nagyon fél, és még itt is elsírja magát. Azonnal telefonál az orvos, hogy a nőgyógyászaton várakozás nélkül fogadják. Ide nem kísérhetem be. Majd beleőrülök a várakozásba.

-          Mi a helyzet? - kérdezem azonnal felpattanva ahogy kijön a vizsgálóból.

-          Nem tudom, azt mondták menjünk vissza az orvosomhoz, mert átküldik neki az eredményeket. - értem.

-          Akkor menjünk... - homlokon csókolom, és elindulunk.

A doktornő még megvizsgálja, míg meg nincsenek az eredmények. A szokásos rutinvizsgálatok. Mivel Sunny szeretné hogy maradjak, nem megyek ki. Mire a doktornő végez, az eredmények is megvannak. Óráknak tűnő perceken keresztül olvas.

-          Az eredmény negatív. Nem terhes. - néz ránk a doktornő. Nem tudom, hogy mit is érzek most...

-          Akkor mitől vannak ezek a tünetek? - kérdezem, mert Sunny szóhoz sem jut.

-          Úgy tűnik a szervezetének már sok ez a mennyiségű hormon. Szóval lejjebb vehetjük a napi adagot, ami azt jelenti, hogy szépen javul az állapota. - mosolyog.

-          Ez...ez jó... - fut végig egy halvány mosoly az arcomon. Sunnyra nézek, de nem mond semmit - Doktornő, ezek a gyógyszerek mellett ha babát szeretnénk...?

-          Egyenlőre nem javasolnám. - vág közbe az orvos - Nem tudhatjuk milyen hatással lehetnek egy magzatra ezek a gyógyszerek. De amilyen szépen javul, már nem biztos, hogy olyan sokáig szükség lesz ezekre. - mosolyog Sunnyra.

-          Köszönöm... - csikarja ki magából.

-          Megtenné, hogy egy kicsit kifárad? - néz rám a doki.

-          Öhm...persze. Kint várlak, jó? - Sunny bólint, homlokon csókolom és kimegyek.

Nem tudom miről beszélhetett az orvossal, de egy kicsivel jobb kedve van mikor kijön. Arcára simítom a kezemet és homlokon csókolom, aztán elindulunk. Mire hazaérünk csak Sunny szülei vannak a házban. Nagyon aggódnak, de megnyugtatjuk őket, elmeséljük mit mondott az orvos. Nagyon örülnek, hogy ilyen szépen javul, én is örülök...kisétálok az erkélyre, megtámaszkodom, és csak nézek magam elé...bevallom nagyon jó érzés volt, míg abban a hitben voltunk, hogy Sunny babát vár...Kicsit csalódott vagyok, hogy mégsem. 

-          Jung... - hátra pillantok a hang irányába. Gyönyörű feleségem áll az ajtóban - Valami baj van? - kérdezi.

-          Nem, semmi baj nincs. - mosolyodom el, aztán visszafordulok. Ölelő karjaot érzem meg a derekam körül.

-          Látom, hogy bánt valami, kérlek mondd el... - mondja alig hallhatóan hozzám simulva. Felé fordulva mosolyodom el.

-          Ne aggódj miattam... - cirógatom pofiját - Boldog vagyok, hogy ilyen szépen gyógyulsz. - adok egy puszit ajkaira és magamhoz ölelem. Nem szeretném, ha azon idegeskedne, hogy elszomorodtam, hogy nem terhes.

-          Sunny... - lép ki az erkélyre anyuja - Bocsánat, nem akartam zavarni, csak elköszönnénk...

-          Tessék csak. - mosolyodom el

-          Lent megvárlak. - mosolyog ránk az anyukája.

-          Mindjárt jövök. - bújik ki az ölelésemből, és elindul, de megfogom kezét, és finoman visszahúzom magamhoz, hogy lágyan megcsókoljam.

-          Szeretlek...

-          Én is szeretlek. - mosolyodik el és ad még egy puszit a számra.

Jó ilyen jókedvűnek látni és tényleg boldog vagyok, hogy gyógyul, csak...igazából nem is gondoltam még gyerekre, de jó érzés volt míg azt hittük, hogy babánk lesz. Kicsit elszomorodtam, de ha Sunnynak nem kell már szednie a gyógyszereket, elmehetünk nászútra, és talán ott megfogan majd az a baba...olyan szép lenne. Mosolyogva támaszkodom a korláton mikor Sunny végig simít a hátamon, és a vállamra támasztja derekamat átkarolva a fejét. 

Reggel arra ébredek, hogy Sunny puszilgat. Hmm...jó erre ébredni. Lágyan simogat, és puszilgatja ajkaimat...derekára simítom a kezemet, és magamhoz ölelve csókolom meg.

-          Jó reg... - köszöntene mosolyogva, ha nem szakítanám félbe csókommal. Elmosolyodik miközben ajkait csókolom. Lassan az ágyra döntöm, és fölé támaszkodva mosolyodom el a szemeibe nézve.

-          Gyönyörű vagy... - simítom végig arcát - Szeretlek... - nem várom meg míg válaszol, lágyan csókolom meg.

Sunny kezecskéi felsőm alatt a hátamra simulnak, majd leveszi rólam a pólómat. Elmosolyodva hagyom, hogy fölém kerüljön, így könnyebben levehetem róla a hálóingét. Elakad a lélegzetem, mikor végig nézek rajta...csak egy bugyi van rajta....annyira szép. Lehajol hozzám, hogy megcsókoljon, de eszembe jut valami.

-          Nem szeretnéd? - kérdezi Sunny, mikor nem csókolok vissza olyan intenzíven.

-          De, nagyon, csak nem vettünk óvszert... - kicsit zavarban vagyok.

-          Igazad van. - süti le a tekintetét - De ha megpróbánál vigyázni? - kérdezi zavartan.

Rendben...menni fog....Ledöntöm az ágyra, és lágyan megcsókolom. Gyönyörű testét végigcsókolva jutok el lábai közé. Lehúzom róla az utolsó ruhadarabot, és rá pillantok. Annyira édes, ahogy zavarban van, még annyira izgatott. Muszáj megcsókolnom, közben ujjammal kezdem kényeztetni. Lassan még egy ujjamat is kicsimbe vezetem, közben melleit csókolom. Lejjebb ereszkedve nyelvemmel okozok még nagyobb élvezetet neki. Egész addig folytatom, míg át nem lépi a mennyek kapuját. Fölé magasodva csókolom meg, csókunk közben meg egyszerűen szerelmembe csúszok.

Lassan kezdek mozogni, ami hamar felgyorsul. Sunny a hátamat marja, de amikor újra lelassulok, és megcsókolom, ledönt magáról, és az ölembe mászva fogad magába. Melleire siklanak a kezeim, mikor kicsit gyorsabban ringatja a csípőjét, fenekébe markolva élvezem. Fölém támaszkodva csókol meg, így átvehetem a ritmusát, és nem is kell sok csak pár lökés, hogy szerelmem csókunkba nyögve érjen fel a csúcsra. 

Érzem, hogy én is mindjárt elmegyek, de nem kell semmit mondanom, mert Sunny mellém fekve csókol meg, közben kezecskéjét merevedésemen mozgatja, míg el nem élvezek. 

Pár nap sajnos vége az egész napos romantikázásoknak mert dolgoznom kell. Reggél bűntudattal készülődöm, mert igaz, hogy sokkal jobban van, de nehezemre esik egyedül hagyni.

-          Ha szeretnéd, akkor betelefonálhatok, hogy...

-          Nem, menj csak dolgozni, nem lesz semmi baj. - ad egy puszit.

-          De ha mégsem akarnál egyedül lenni, a szüleid itt laknak a közelben. - hozzám bújik.

-          Tényleg nem lesz semmi gond. - mosolya nagyon bíztató, még meg is csókol.

-          Szeretlek, gyönyörű kis feleségem... - ölelem magamhoz kicsit szorosabban.

-          Én is szeretlek. - neki van a leggyönyörűbb mosolya a világon.


Saya2016. 11. 21. 22:35:05#34789
Karakter: Sun-Hee Jeong



The image “http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunheejeong.png” cannot be displayed, because it contains errors.

-Biztos, hogy...-biztos. Megcsókolom.

-Te nem akarod? -kérdezem a hajába túrva.

-De igen, nagyon...csak nem akarok fájdalmat okozni...

-Értem...-eltolom magamtól és fel is kelek.

-Sunny...-derekamat ölelve húz vissza magához- Szeretlek...-én is téged. Megcsókolom, majd az ölébe mászva kezdem kigombolni az ingét, majd le is csúsztatom róla. Olyan izmos...

-Én is szeretlek...-újra megcsókolom.

Fenekembe markolva húz közelebb, majd a felsőmet veszi le rólam. Hát tényleg újra vele leszek...úgy izgulok...Hozzá bújva próbálom leplezni zavaromat. A nyakába csókolok, Jung pedig a melltartómat veszi le rólam. Rögtön magam elé kapom a kezeimet.

-Szerelmem...-mosolyogva fogja meg az arcomat- Gyönyörű vagy...-elhúzza előlem a kezeimet és végig néz rajtam. A tekintete olyan, mintha itt helyben fel akarna falni, ajkaimmal meg is teszi.

Az ágyra fektet, először nyakamat, aztán melleimet csókolgatja. Egyre gyorsabban dobog a szívem, már a torkomban érzem. Lehúzza a még rajtam lévő ruhákat, és újra végig néz rajtam. Combjaimon simít végig, és megcsókol, de fölé kerülök, hogy most én vetkőztessem le őt. Minden vágyam, hogy vele lehessek, tagadhatatlanul kívánom...Először csak a kezembe veszem férfiasságát, aztán ösztönösen a számba veszem. Már az boldoggá tesz, hogy ennyire élvezi, hogy a hajamat túrja, hogy mély nyögései engem is felizgatnak...

Egyszer csak felbiccenti a fejemet, de azt hiszem ez csak azért van, mert kezdte túlságosan élvezni, pedig szívesen folytattam volna. Újra az ágyra fektet és végig csókolja minden porcikámat, míg a lábaim közé nem ér le. Nyelve és ujjai olyan mámorral borítják be egész testemet, amiről azt hittem, hogy soha nem érezhetem már újra. Lehet valami ennyire jó? Nem, lehet sokkal jobb is, és én ezt akarom!

Fölé mászva ülök az ölébe és fogadom magamba merev tagját. Ohh...Jung...Felül hozzám, hátamat simogatja, nyakamat csókolja és halkan suttogja, hogy szeret. Szenvedélyesen csókolom meg, és lassan mozogni kezdek. Olyan mélyen van bennem, és ez annyira nagyon jó. Hátra döntöm, hogy izmos mellkasán támaszkodhassam meg és gyorsabban mozoghassak. Jung a fenekembe markolva löki magát belém, aztán teljesen átveszi az irányítást és ő kerül felülre. El sem hiszem, hogy igazán szeretkezünk...szenvedéllyel, ösztönösen...Dereka köré fonom lábaimat, és újabb csók alatt élvezem, hogy mélyen és gyorsan mozog bennem. Nem bírom már tovább, átadom magam az orgazmus érzésének, és pár lökés után, mikor Jung a nyakamat szívja meg, megérzem, hogy ő is elélvez.

Mellém fekve húz magához, így ölelő karjaiban pihenhetek, míg csillapodik szapora légzésem. Muszáj őt megcsókolnom. Magammal húzom a fürdőbe is, szeretnék vele együtt zuhanyozni.

Mosolyogva kezdjük fürdetni a másikat, Jung kicsit tovább megy és mikor háttal állok neki, melleimet gyömöszöli meg. Felé fordulva csókolom meg, de...merevedését nem tudom nem érezni...

-Ne haragudj, én csak...-kezd magyarázkodni.

-Ne kérj bocsánatot, mert kívánsz...-én is téged.

Kezemet kezdem mozgatni rajta, miközben a nyakát csókolom. Már térdelnék le, de nem engedi, helyette megcsókol és ujjait csúsztatja belém. Pár perc után leállítom, ő pedig fenekembe markolva emel fel és dönt a csempének. Olyan lassan csúszik belém, amilyen lassan csak tud, de hamar gyorsabb tempóra vált. Hátát karmolom, csókolózunk, és hamarosan együtt lépjük át a mennyek kapuját.

Már készülünk indulni, csak még a táskába teszek el pár ruhát, mikor mögém lépve ölel át és csókol a nyakamba. Egész testemben libabőrös leszek. Imádom!

-Kimondhatatlanul szeretlek...-finoman megszívja a nyakamat.

-Naaa...nyoma marad...-mosolyogva fordulok felé és nyakába kapaszkodva csókolom meg.

-Gyönyörű vagy...-mondja a hajamba túrva, és a bókért cserébe kap egy puszit -Mehetünk? -bólintok.

Hazaérkezve anyu fogad minket, és nagyon boldog, hogy Junggal kezdünk rendbe jönni. Nem bonyolódom magyarázkodásba, hogy mi történt ma köztünk. Ez a mi édes titkunk. Este Junggal épp filmet nézünk összebújva, mikor...

-Hova szeretnél menni nászútra? -kérdezi a hajammal játszadozva.

-Nem tudom...még nem gondolkodtam rajta...-kicsit odébb húzódom.

-Még nem szeretnél? -ül fel ő is.

-Azt hiszem ez még korai lenne. -sajnálom.

-Majd megyünk, amikor szeretnél...

-Haragszol? -kérdezem félve.

-Dehogy...-mosolyog- A mai nap után csak boldogságot érzek, és csak remélni tudom, hogy neked is olyan jó volt, mint nekem...

-Nagyon-nagyon jó volt. -mosolyogva bújok hozzá és dőlünk vissza- Azóta is csak ez jár a fejemben, és...-megrázom a fejem- semmi...-mosolyogva pirulok el.

-Mondd....És? -néz kíváncsian rám.

-És csak arra tudok gondolni, hogy mikor fogunk újra szeretkezni...-vallom be zavartan.

-Amikor csak szeretnéd...-hatalmasat dobban a szívem szavaira. Felkelek az ágyból és az ajtóhoz sétálok. Már jönne utánam, mikor a kulcsot elfordítom a zárban.

-Most? -visszasétálok az ágyhoz, de ekkor valaki kopogni kezd az ajtón.

-Sunny, kicsim, gyertek le vacsorázni! -anyu az.

A következő napok ugyanígy telnek, nincs egy kis időnk sem egymásra. Tudom, hogy a szüleim aggódnak, de a túlzott féltésben nem tudok újra Jung felesége lenni, csak egy kislány, akit pátyolgatnak. A költözés mellett döntök, de nem vissza a régi házba. Egy csodaszép házat láttam meg az utca végén, amibe már akkor beleszerettem, mikor felépült.  Sosem lakta még senki, a telket vették meg és építettek rá házat, és azóta is eladó. Nagy kert, csendes környék, azt hiszem erre van szükségem. Jung nem örül annak, hogy apu úgy dönt megveszi nekünk, de félreteszi büszkeségét a gyógyulásom érdekében. Két hét alatt berendezkedünk és költözünk is be.

-Nagyon utálod? -kérdezem Jungtól az ajtón belépve, bár a háza még megmaradt. Sosem adatnám el vele azt, ami az övé.

-Veled mindenhol otthon érzem magam. -húz magához, hogy megcsókoljon.

-Anyu szeretne tartani egy kis házavatót. Szerinte jót tenne, ha találkoznék a családom többi tagjával is, de...én nem tudom...-sóhajtok.

-Nem szeretnél egy kicsit velük lenni? -ölel meg újra.

-Én csak veled szeretnék lenni...úgy, mint...-érzem, hogy elpirultam- pontosan úgy, mint legutóbb...

-Pontosan úgy? -kérdezi mosolyogva, mire én is mosolyogva bólintok. Ma éjjel újra az övé leszek, és valóban pontosan úgy, mint akkor. Még a zuhanyzót sem hagyjuk ki.

A következő napokban anyu sokat van itt, segít csinosítgatni még a házat és készülni a házavatóra. Elég sokan jönnek el, és nem is lenne annyira rossz, ha én nem lennék ilyen rosszul.

-Kicsim, mi a baj? -kérdezi anyu a konyhába, mikor kijövök újabb szendvicsekért.

-Mostanában megint sokszor vagyok fáradt, és ez a fáradékonyság kezd állandósulni, ahogy a szédülés is. Azt hittem lassan elhagyhatom a gyógyszereket, de...-mondom csalódottan.

-Semmi baj, hagyj időt magadnak...-simogatja a hátamat- Egyél egy kis sajtos szendvicset...-nyújtja felém, de eltolom.

-Fúj, nem! Olyan büdös...hányingerem van tőle...-fintorgok- Megromlott?

-Oh nem! -ejti le a földre- Drágám, ne haragudj, de meg kell kérdeznem...Voltál együtt a férjeddel?

-Anya, együtt vagyunk, kibékültünk.

-Sunny...az ágyban...-mondja halkan.

-Anya! Én erről nem akarok veled beszélni. -mondom meglepetten és kissé rémülten is.

-Csak válaszolj...-erősködik tovább.

-Igen, de miért érdekes ez? A felesége vagyok, és én akartam. -miért kell magyarázkodnom?!

-Oh kicsikém, nem védekeztetek? -ohh...megrázom a fejem, és kezdem érteni.

-Én...mi...nem is tudom...mi nem gondoltunk erre, csak úgy megtörtént...-négyszer is, de mivel azóta kezdtem rosszul lenni, amióta itt vagyunk, valószínűleg már itt fogant meg a baba. Egy...baba?!

-Sunny, nem tarthatod meg...Beteg lesz. Hormon gyógyszereket is szedsz. -tudom, azok segítettek eleinte abban, hogy egyáltalán élni legyen kedvem és a függőségem megszűnjön a másik gyógyszer iránt. Sosem gondoltam arra, hogy közben teherbe eshetek és megbetegítem a saját babámat.

-Meg kell halnia? -elerednek a könnyeim- És, ha nem is vagyok terhes? Kérlek, ne szólj senkinek...

-Nem fogok, de...gondold át...-simogatja meg az arcomat.

Muszáj elszabadulnom, most képtelen vagyok visszamenni. Felveszek egy kabátot és kimegyek a kertbe zenét hallgatni. Egyedül ez az, ami képes mindig kissé megnyugtatni.

http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunnywinter_zpsppdv1hcd.png

-Szerelmem, aggódtam érted...Minden rendben? -jön ki Jung és leül mellém- Gyere be, meg fogsz...-megfogja az arcomat- Te
 sírtál? -kérdezi aggódva.

-Jung! -ölelem át szorosan- Tönkre tettem az életedet, az enyémet és most az övét is...-sírok karjaiban.

-Miket beszélsz? Boldog vagyok veled és...

-Meg fog halni, de én nem akarom megölni...-kapaszkodom belé.

-Kicsoda? -néz értetlenül.

-A babánk. -tágra nyílnak a szemei- Lehet, hogy kisbabát várok. Kérlek, segíts! Élnie kell...Nem halhat meg az én hibámból...Védd meg őt! -zokogok. Ha kell mindenki elől eltitkolom, de nem vetetem el. Neki élnie kell, ha kell, még én is meghalok érte. Ha...egyáltalán létezik...De azt hiszem igen, és ő nagyon is élni akar, mert bár felelőtlenségből született, életem legnagyobb kincse és csodája lenne.
 


Garfield2016. 10. 21. 12:20:27#34682
Karakter: Jung-Hee Lee



 

 

-        Jung… - húzódik el tőlem…tudtam, hogy még nem kellett volna…
-        Ne haragudj, én… - kezdenék magyarázkodni, de közbe vág.
-   Nem, dehogy. Te vagy az én legjobb gyógyszerem. – mosolyog édesen - Az esküvőnk...emlékszem rá...Amikor megcsókoltál, egyszerűen beugrott. – ennek nagyon örülök, csak hirtelen elkomolyodik… - Hiányoznak a csókjaid... – ohh Sunny…
-     Ahogy nekem a tiéd... – derekára simítom a kezeimet, és lassan közelebb húzom magamhoz. Nem tudom, hogy tényleg akarja, így várok, míg közeledik felém, aztán megcsókolom. Annyira szeretem csókolni a puha ajkait…Sokat beszélgetünk a délután folyamán, és már bátran csókolom meg, nem ellenkezik, csak mosolyt látok az arcán…
 
Telnek a napok, Sunny egyre jobban érzi magát. Egyik nap végre rászánja magát, hogy kimozduljon, és kocsikázunk egyet, de olyan csöndben van. Aggasztóan csendben…
-        Sunny, mi a baj? – kérdezem mikor pirosat kapunk.
-        Semmi… - újra beáll a csend, de meghallok egy számot a rádióban, amit tudom, hogy ő is szeretett énekelgetni, mire elmosolyodom.
-        Emlékszem, amikor először hallottalak énekelni... Már akkor csodálatos hangod volt. – mondom mosolyogva.
-         Szereted, ha énekelek? Hmm...már lassan el is felejtem, hogy kell...
-         Ugyan, ez butaság. – kis idő múlva elkezd énekelni. Tényleg szép hangja van, mindig is szerettem ha énekel.
-         Látod? Már nem megy úgy, mint régen... – nevet kínosan.
-         Csodálatos hangod van és te még csodálatosabb vagy. – szorítom meg kicsit a kezét - Nagyon rég nem énekeltél...Remélem ez jót jelent. – mosolyodom el.
-        Nem aludhatnék ma otthon? Hozzád bújva...úgy, mint régen...Csak mi. – hát én nem is tudom…
-      Én nagyon szeretném, de... de nem lesz ez még neked korai? Úgy értem maga a ház...az emlékek...Nem akarom, hogy bármi visszazökkentsen. – nem válaszol, csak bánatosan néz ki az ablakon…utálom így látni… - Kössünk alkut...Én most hazamegyek pár ruháért, hogy nálatok aludhassak, de eljöhetnél velem. Legalább megnézed, hogy mit vált ki belőled...
-         Rendben van. – válaszolja, de még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó ötlet…
 
Ahogy megérkezünk, már megyek is a szobába, hogy a lehető leggyorsabban összepakoljak, hogy ne érezze magát rosszul itt. Mikor végzek jön be a szobába. Megfogja a kezemet, és leültet mellé, az ágyra.
-        Nagyon rossz itt lenni? – kérdezem.
-        Először kicsit fura volt, de már nem. – mosolyodik el. Megnyugtató… - Te vagy az én otthonom, ott vagyok otthon, ahol te vagy. – édes…Arcomra simítja a kezét, majd hajamba túrva csókol meg. Nyakam köré fonja kezeit, így dől el az ágyon magával húzva csókunk közben.
-        Lassan ideje lenne mennünk, nem? – mondom rekettes hangos, aztán megköszörülöm a torkomat. Elég zavarban vagyok, mert…annyira kívánom, de ez még korai lenne…
-         Majd mehetünk, de előtte... a feleséged akarok lenni... – mondja kipirult arccal.
-         De hiszen az vagy. – puszilom meg ajkait.
-         Igen, de...tégy igazán azzá...újra... – csókol meg szenvedélyesen.
-       Biztos, hogy... – szakítom meg a csókot, de nem tudom befejezni a kérdést, mert édes csókjával hallgattat el.
-         Te nem akarod? - kérdezi a hajamba túrva.
-      De igen, nagyon...csak nem akarok fájdalmat okozni... - annyira félek, hogy fájna neki...
-         Értem... - tol el magától, és kel fel szomorúan.
-     Sunny... - ülök fel, és húzom vissza magamhoz, hogy átöleljem a derekát - Szeretlek... - felbiccenti a fejemet, és kezét arcomra simítva csókol meg. Lassan az ölembe ül, és elkezdi kigombolni az ingemet. A torkomban dobog a szívem, mikor lecsúsztatja rólam. 
-          Én is szeretlek... - mondja piros pofival, és megcsókol.
 
Fenekére simítom kezeimet, és közelebb húzom magamhoz. Annyira hiányzott már...el sem hiszem, hogy a karjaimban tarthatom. Feltűröm a fölsőjét, és le is veszem róla. Hozzám bújva csókol meg, aztán nyakamba csókol. Kikapcsolom melltartóját, és lassan leveszem róla, de maga elé kapja a kezeit, és elkapja fejét.
-    Szerelmem... - simítom arcára a kezemet mosolyogva és magamra irányítom tekintetét - Gyönyörű vagy... - elveszem kezeit, és végig nézek rajta, aztán megcsókolom.
 
Az ágyra fektetem, és fölé mászva csókolok nyakába, aztán lejjebb haladva melleit is, közben nadrágját gombolom ki. Feltérdelve húzom le róla. Kicsit leblokkolok, ahogy újra végig nézek rajta. Álomszép...Combajin végig simítok, majd fölé mászva csókolom meg, amit hajamba túrva viszonoz, aztán ledönt az ágyra, hogy ő kerüljön felülre. Lassan lekerül rólam a nadrágom, és az alsóm is...a szívem szinte kiugrik a helyéről, mikor kezébe veszi félig merev tagomat. Kezét mozgatja rajta, aztán kis idő után szájába is veszi. Hihetetlen mennyire jól csinálja...hajába túrva élvezem.
 
Fejét felbiccentve késztetem, h fejezze be, mert majdnem szájába...Lefektetem az ágyra és gyönyörű testét végig csókolva jutok el célomig. Nyelvemmel kezdem kényeztetni, aztán ujjaimat vezetem kicsimbe, és magasodom fölé, hogy megcsókoljam. Nem látom rajta, hogy fájna neki, úgyhogy tovább folytatom. 
 
Kis idő múlva újra az ágyra dönt, és rám mászva fogadja magába merevedésemet. Felülök hozzá, és vállamra hajolva vár egy kicsit. Hátát simogatom, és nyakát borítom be csókjaimmal, közben tucatnyiszor suttogom, hogy szeretem.
 
Lassan kezd mozogni, miután szenvedélyesen megcsókol. Hátamra dönt, hogy mellkasomon támaszkodjon meg, és gyorsítson tempóján. Fenekébe marva mozgok vele együtt, aztán fordítok, és felülre kerülve hatolok belé. Derekam köré fonja lábait, és lehúz magához, hogy csókoljon és öleljen, míg gyorsabban mélyebben mozgok benne. Karjaimba mar, és hangosabban nyög fel, mikor feljut a csúcsra...pár lökés után nyakát megszívva élvezek el én is.
Mellé gördülve húzom magamhoz. Kell pár perc, mire csillapodik a légvételünk. Mellkasomon pihen a buksija, és derekamat öleli...annyira boldog vagyok, remélem pont ugyan így érez ő is.
 
Pár perc után fölém támaszkodik és mosolyogva csókol meg, de mielőtt nagyon belemelegednénk a csókba, felkel, és kezemet megfogva húz maga után. A fürdőbe jövünk. Figyelem, hogy nem e zaklatja fel, hogy itt vagyunk, de még mindig mosolyog. Beállunk együtt a zuhany alá. Hozzám bújva csókol meg, aztán lágy mozdulatokkal kezd fürdetni. Ugyan ilyen finom mozdulatokkal simogatom végig gyönyörű testét. Mikor háttal áll nekem, magamhoz húzom, melleit "mosom meg", de valójában finoman simogatom, markolászom. Elhúzódik tőlem, és felém fordulva csókol meg, de piros pofival szakítja meg csókunkat, mikor megérzi merevedésemet.
-          Ne haragudj, én csak... - kezdek magyarázkodni, de...
-          Ne kérj bocsánatot, mert kívánsz... - mondja zavartan.
 
Kezét kezdi mozgatni rajtam, és nyakamat csókolja. Le akar térdelni elém, de...erre semmi szükség. Szemébe nézve észre veszek egy kis csalódottságot, de nem teszem szóvá. Megcsókolom, közben ujjaimat vezetem szerelmembe, de pár perc után leállít. Olyan ösztönösen jön minden, még magamat is meglepem...fenekébe markolva emelem meg, hátát a csempének támasztom, és lassan hatolok kicsimbe. Hátamat mardossa és karmolja, ahogy gyorsítok a tempón. Szenvedélyesen csókoljuk egymást, és pont egy ilyen csók alatt szinte egyszerre megyünk el. 
 
Boldogságot látok rajta végre olyan hosszú idő után, miközben készülődünk. Valamit még betesz nekem a táskába, mikor mögé állva ölelem át és csókolok a nyakába.
-    Kimondhatatlanul szeretlek... - dörmögöm a nyakába, és megszívom nyakán finom bőrét.
-        Naaa...nyoma marad... - nevetve fordul felém, nyakam köré fonva kezeit csókol meg.
-        Gyönyörű vagy... - túrok hajába, és simítok rajta végig, kapok az arcomra egy puszit - Mehetünk? - kérdezem mosolyogva, mire bólint.
 
Felkapom a táskát, megfogom Sunny kezét, és az autóhoz megyünk. Kinyitom neki az ajtót, aztán a hátsó ülésre teszem a táskát, és mehetünk is. 
 
Mikor megérkezünk, Sunny anyukája aggodva jön elénk, de szerelmem megnyugtatja, hogy ennél jobban nem is lehetne. És elmondja, hogy szeretné, ha ma este vele aludnék. Sunny anyuja szinte röpköd az örömtől, hogy lányát boldognak látja.
 
Sunny most végre olyan, mint régen. Vannak még pillanatok, mikor olyan komollyá válik, de azt hiszem ez hamar el fog múlni. Egymáshoz bújva nézünk valami filmet az ágyban. Nyugodtnak és boldognak érzem magam. Végre igazi friss házasok lehetünk. Erről jut eszembe.
-          Hova szeretnél menni nászútra? - kérdezem a haját babrálva.
-          Nem tudom...még nem gondolkodtam rajta... - húzódik el.
-          Még nem szeretnél? - kérdezem én is felülve.
-          Azt hiszem ez még elég korai lenne. - hajtja le a fejét.
-          Majd megyünk amikor szeretnél... - mondom, hátha megnyugszik.
-          Haragszol? - kérdezi bátortalanul.
-          Dehogy... - mosolyodom el, mikor végre rám néz - A mai nap után csak boldogságot érzek, és csak remélni tudom, hogy neked is olyan jó volt, mint nekem... 

 



Szerkesztve Garfield által @ 2016. 10. 21. 12:25:15


Saya2016. 08. 13. 20:10:27#34521
Karakter: Sun-Hee Jeong



The image “http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunheejeong.png” cannot be displayed, because it contains errors.

Butaságokat kérdezel...te vagy a legtökéletesebb nő a világon. Te vagy az életem...meg sem érdemellek...-gyengéden megfogja az arcomat- Szeretlek...Tudom, hogy még időre van szükséged, és én melletted leszek, minden nap eljövök hozzád, és egy nap újra mellettem fogod álomra hajtani a fejedet, és csókokkal  köszönthetlek minden reggel...-mosolyodik el ajkaimra nézve.

-Tényleg ezt akarod? Mert most még...

-Ezt akarom mindennél jobban! -vág a szavamba, és egy kicsit meg is mosolyogtat.

A kertben sétálgatunk, beszélgetünk, míg aztán anyu nem szól, hogy talán mára ennyi elég lesz. Nagyon félt.

-Holnap is láthatlak, ugye? -kérdezi az ajtóban még a kezemet fogva.

-Igen, szeretném, ha átjönnél. -tényleg jó, ha itt van velem.

-Szabad? -mit?- Szeretnélek átölelni...-bólintok és közelebb lépek Junghoz. Derekamnál fogva húz teljesen magához, míg én kezeimmel hátát ölelem- Szeretlek szerelmem...-ad egy puszit még búcsúzóul az arcomra. Miért nem csókolt meg? Hmm...

Másnap egész nap várom, de hiába. Talán mégis rájött, hogy csak egy teher vagyok számára. Este az ágyamban fekszem, mikor belép a szobába.

-Szia...

-Szia...Azt hittem, hogy ma már nem jössz...-ülök fel az ágyon, mire elmosolyodik.

-Sokáig dolgoztam, de itt vagyok...-leül mellém és egy puszit ad a homlokomra- Hogy érzed magad? -megfogja a kezemet.

-Jobban...-hozzá bújok.

-Ennek örülök. -sokáig magához ölelve simogat, olyan sokáig és annyira megnyugtatóan, hogy egyszerűen elalszom a karjaiban. Vele is álmodom. Rég nem aludtam már ilyen jól.

Reggel mikor felébredek, meglátom, hogy Jung a fotelben alszik. Megint ez a fájdalmas érzés a szívemben, hogy nem akar...még csak mellettem lenni sem...

-Jó reggelt...-ébredezik.

-Neked is...Miért a fotelben aludtál? Nem akartál mellettem aludni?

-Nem akartam köszönés nélkül elmenni, de azt sem akartam, hogy úgy érezd erőltetek valamit, amit talán nem akarsz még- leül mellém- De ha szeretnéd, ma veled alszom...

-Nem is tudom...-magam elé húzom a takarót.

-Mi a baj szerelmem? -fogja meg a kezemet, de elhúzom tőle.

-Menned kell dolgozni...

-Ha szeretnéd betelefonálok, hogy...

-Nem, egyedül szeretnék lenni. -nem kérek a sajnálatból.

-Rendben, ha végeztem, jövök. -mielőtt elindul még beköszön egy pusziért.

Egy hét múlva a rossz érzés még mindig nem múlik, és mivel most nincsenek gyógyszerek, valakinek beszélnem kell róla. Anyunak elmondom, hogy félek Jung Marissa miatt képtelen velem lenni és ez nagyon fáj. Viszont délután Jung érkezik meg egy csokor virággal Pedig azt hittem ma már nem jön.

-Szia! Hogy vagy?

-Nem tudom...össze vagyok zavarodva...-sóhajtom.

-Ezt neked hoztam. -adja oda a csokrot.

-Köszönöm. -egy virág nem pótolja a gyengédséget.

-Anyukád mesélte, hogy miket mondtál neki...Miért nem mondtad nekem, hogy mi bánt?

-Te nem tudod milyen érzés volt, hogy visszautasítottál, és...

-Féltem, hogy újra fájdalmat okozok...-vág közbe- Nem Marissa miatt nem...érted...-mondja zavartan- Fájdalmat okoztam, és nem tudtam mit csináltam rosszul...féltem, hogy megint fájna, és...

-Nem a te hibád volt...

-De igen...ahogy az is, hogy a gyógyszerekhez fordultál...tudnom kellett volna, hogy valami nincs rendben. Sajnálom...-átölelem őt- Annyira hiányzol...-te is nekem. De mielőtt ezt kimondhatnám, megcsókol. Egész puhán és finoman.

-Jung...-elhúzódom tőle, mert...

-Ne haragudj, én...

-Nem, dehogy. Te vagy az én legjobb gyógyszerem. -mosolyodom el- Az esküvőnk...emlékszem rá...Amikor megcsókoltál, egyszerűen beugrott. -magyarázom boldogan, aztán elkomolyodom- Hiányoznak a csókjaid...

-Ahogy nekem a tiéd...-lassan átöleli a derekamat, hogy közelebb húzzon. Kicsit vár, hogy közelebb hajolok-e, de megteszem, így újra megcsókol. Szinte az egész délutánt ezzel telik, nem tudunk egymással betelni. Beszélgetünk, de csak a szép emlékekről, miközben újabb és újabb csókok csattannak el.

Pár nap múlva eljutunk odáig is, hogy kicsit kimozduljak. Jung elvisz kocsikázni engem, de folyamatosan jár az agyam. Talán túlságosan is, mert észre veszi, hogy nagyon csendben ülök.

http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunnycar_zps0nnpags7.png~original

-Sunny, mi a baj? -kérdezi, mikor pirosat kapunk.

-Semmi...-újabb hosszú csend következik, csak a rádió szól a kocsiban.

-Emlékszem, amikor először hallottalak énekelni...töri meg a csendet- Már akkor csodálatos hangod volt. -mosolyogja.

-Szereted, ha énekelek? Hmm...már lassan el is felejtem, hogy kell...

-Ugyan, ez butaság. -egy kicsit elgondolkodom, aztán egész halkan énekelni kezdek. Jungnak láthatóan nagyon tetszik, ezért a végére már én is felszabadultabb vagyok.

ZENE

-Látod? Már nem megy úgy, mint régen...-nevetek kínosan.


-Csodálatos hangod van és te még csodálatosabb vagy. -szorítja meg egy pillanatra a kezemet- Nagyon rég nem énekeltél...Remélem ez jót jelent. -mosolyogja.

-Nem aludhatnék ma otthon? Hozzád bújva...úgy, mint régen...Csak mi. -nézek rá és lelkiekben felkészülök a nemleges válaszra.

-Én nagyon szeretném, de...-tudtam- de nem lesz ez még neked korai? Úgy értem maga a ház...az emlékek...Nem akarom, hogy bármi visszazökkentsen. -nem szólok semmit- Kössünk alkut...Én most hazamegyek pár ruháért, hogy nálatok aludhassak, de eljöhetnél velem. Legalább megnézed, hogy mit vált ki belőled...-mondja kissé bizonytalanul, mintha már most megbánná, hogy megengedte.

-Rendben van. -bólintok és hamarosan meg is érkezünk.

A házba érve Jung nagy léptekkel megy a szobába, mintha sietne, hogy körülnézni se legyen időm, de ez nem így működik! Benyitok a fürdőszobába. Új tükör. A tükör...Én akkor nem akartam meghalni, mégsem bántam volna, ha megtörténik, mert úgy éreztem, hogy Jung karjaiban búcsúzni ettől a világtól mégsem olyan rossz dolog. Az ölelésében lenni sosem az. Eszembe jut, mikor rám nyitott, mikor zuhanyoztam. Megmosolyogtat, ha az arcára gondolok. A csobogó víz sok régebbi emlékünket is visszahozza...mikor még a régi kocsiját mostuk le együtt én meg mindig ügyetlenkedtem, ő meg csak morgott, mégis annyit nevettünk. Bemegyek a szobába, ahol Jung már a táskáját csukja be. Lassan az ágyhoz sétálok, megfogom a kezét és leültetem magam mellé.

-Nagyon rossz itt lenni? -kérdezi aggódva.

-Először kicsit fura volt, de már nem. -mosolyodom el- Te vagy az én otthonom, ott vagyok otthon, ahol te vagy. -arcára simítom a kezemet és a szemébe nézek. Ujjaim megindulnak hajában és megcsókolom őt, amit már a végére nyakába kapaszkodva folytatok. Olyan ösztönösen és természetesen húzom magamra és dőlök el az ágyon. Csak boldogságot érzek.

-Lassan ideje lenne mennünk, nem? -köszörüli meg a torkát, olyan piros az arca.

-Majd mehetünk, de előtte...-én is elpirulok- a feleséged akarok lenni...

-De hiszen az vagy. -ad egy puszit a számra.

-Igen, de...tégy igazán azzá...újra...-hetek óta a felesége vagyok és csak a nászéjszakánkon szeretkeztünk. Azt hiszem ő is megérti, hogy erre gondolok. Szenvedélyes csókkal bizonyítom be, hogy készen állok rá, jobban, mint bármikor. Abban nem vagyok biztos, hogy ő is, vagy egyáltalán akar-e még engem. Fájna, ha ismét visszautasítana, de egy próbát megér. Anyuék csak estére várnak haza minket, és még csak délután van. Rengeteg időnk van még arra, hogy elszánja magát. Feltéve persze, ha el akarja szánni...
 


Garfield2016. 07. 10. 23:44:25#34447
Karakter: Jung-Hee Lee



 

--                 -        Én vagyok más? Tényleg?! – kérdezi teljesen kiakadva - Öhm...akarom mondani...semmi baj...Rögtön jövök. – mi?

Nem értem a viselkedését, és ezeket a hirtelen hangulatváltásait. Mintha már nem is az lenne, akit feleségül vettem. Egy ideig várom, hogy visszajöjjön, de már aggasztóan sokat van a fürdőben.

-          Sunny, minden rendben? – kopogok a fürdőszoba ajtaján.

-          Igen... – kiabál nekem, aztán nem sokra rá hatalmas csörömpölést hallok.

-          Sunny! – rontanék be, de be van zárva az ajtó, csak dörömbölök, hogy nyissa már ki. Ahogy nílik az ajtó, Sunny véresen esik ki - Sunny! – azonnal felkapom - Az Istenért, mit tettél magaddal?! Hallasz?! – kérdezem ijedten…mi a fene történt?!

-          Véletlen volt...én nem...nem akarok még meghalni...

-          Nem i fogsz! – a kocsi felé kezdem vinni.

-          Ugye nem haragszol, hogy kevés voltam neked? Tudom, hogy te nem, de én boldog voltam veled...Én... – mi? Mi van?!

-          Miről beszélsz?! Mi a büdös francokat beszélsz?! – már futok vele…

-          Én...én igazán szerettelek...szeretlek... – ne…Sunny, ne veszítsd el az eszméletedet.

-          Sunny! – kiabálom a kocsiban a nevét, hogy térjen magához – Sunny…gyerünk, nyisd ki a szemed! – próbálom vezetés közben magához téríteni – Az Istenit!!! Mi a fenét tettél?! Sunny!

A karjaimban viszem be a kórházba, és azonnal jönnek a nővérek, és kérdezgetik, hogy mi történt, de…de nekem fogalmam sincs. Felfektetik egy ágyra, és eltolják a vizsgálóba. Míg vizsgálják, felhívom a szüleit, hogy Sunny kórházban van, és nem hiszem, hogy ki fogják engedni ma. Egy órán belül meg is érkeznek, de Sunnyról még mindig semmi hír.

Ha meglátok egy nővért a vizsgáló irányából jönni, azonnal kérdezem, hogy tud e valamit, de válasz mindig ugyan az. Még nem…

Végre megérkezik az orvos, és elmondja, hogy a sérülése a kezén nem okozhatott eszméletvesztést, így kimosták a gyomrát, amiben rengeteg nyugtatót volt…Nyugtató? Nyugtató?! Elég sok szívódott fel mire beértem vele a kórházba, és sajnos még nem tért magához, és nem is tudják megmondani mikor fog, és mennyire lesz ez káros hatással rá…elküldték bevizsgálásra amit gyomrában találtak, az eredmény után többet tud mondani.

A szülei nekem esnek, hogy mit tettem a lányukkal és hogy nem vettem észre, hogy gyógyszerezi magát…De nem térek magamhoz. Egy egész doboz gyógyszert beszedet?! Miattam?

Szabadságot veszek ki, hogy itt tudjak lenni Sunny mellett. Napokig ülök az ágya mellett, és szorongatom a kezét, és kérlelem, hogy ébredjen fel végre, és helyre hozok mindent, amit csak elrontottam. Szinte kávén élek, az orvos már miattam is aggódik, de nem érdekel semmi, csak az, hogy visszakapjam a feleségemet.

Egyik nap, mikor Sunny szülei is bent vannak, az orvos jelenik meg, hogy megérkezett az eredmény, hogy milyen hatású nyugtatót szedett. Befolyásolta az agyi működését, és…és teljesen kifordította önmagából…ezt észre vettem, de nem gondoltam, hogy gyógyszert szed…Mikor túladagolta magát, a keringése összeomlott, és károsodhatott az agya is, mert nem kapott elég oxigént…ezért van kómában. De ha ez mind nem lenne elég, Sunny apja megint nekem esik, hogy ez az egész miattam van…mintha nem tudnám…

-          Ez nem...iii...igaz... – Sunny… - Én csak egyet akartam bevenni, de...de..

-          Sunny! – szorítom meg a kezét… - Felébredt az én szépséges hercegnőm… - puszilgatom a kezét, de egyszerűen kicsúszik a kezeim közül…nem tudja megtartani?!

-          Olyan volt, mintha megállt volna az idő...nem emlékeztem, hogy bevettem egyet is... – mondja már sírva - Mi van a kezemmel? – kérdezi.

-          Ne erőltesse... – mondja az orvos, és vizsgálni kezdi - Rendbe fog teljesen jönni, csak adjon magának időt…

Két hét múlva engedik ki a kórházból, addigra már fizikailag teljesen rendben van. Mentálisan…hát…terápiára van szüksége. Az édesanyja kijelenti, hogy jobb, ha ők viszik haza, és szól, amikor már Sunny jobban van, és láthatom. Kicsit kiakadok, de talán tényleg jobb lesz neki és a gyógyulásának, ha nem vagyok mellette minden nap…

Minden nap felhívom a szüleit, hogy van a feleségem, és mennyire javult már…de őszintén szólva már félek is attól, hogy mi lesz akkor, ha újra találkozunk. Nem tudnám elviselni, ha azt mondaná, hogy el akar válni…Két hét múlva viszont az anyukája azt mondja, hogy szerinte már jól van ahhoz, hogy tudjunk egymással beszélni…át is megyek.

-          Sunny... – szólítom meg, mikor meglátom az előtérben… - Anyukád szólt, hogy sokkal jobban vagy...úgy örülök...Hiányoztál... – mondom halvány mosollyal.

-          Javulok, de a fejem még nem a régi. Emlékszem, hogy nálad laktam, de arra nem, hogy hogyan kerültem oda. Emlékszem, hogy a feleséged vagyok, de az esküvőnkre nem. – a kanapéra mutat, és leülünk - Azt hiszem ideje beszélnünk. Talán most már készen állok rá...Készen állok arra, ami elől a gyógyszerekbe menekültem nagyon helytelenül...

-          Féltem jönni, féltem a reakciódtól...Azt hiszem bántalak az akaratomon kívül is.

-          Láttalak vele. Láttalak és hallottam, amiket Marissának mondtál, és rájöttem, hogy őt szeretted szerelemmel, amit irántam érzel, az puszta kötődés és barátság. – már nyitnám a számat válaszra, de… - Ne is mondj semmit...Nem kell.  – mondja mielőtt megszólalhatnék - Most kell megharcoljam a visszautasításod szégyenét, mert arra tisztán emlékszem, hogy amióta beszéltetek, én már nem kellettem neked. De jól is van ez így. Neked ő a boldogság, akkor ne is légy mással... – mosolyodik el - Amikor azt hittem meghalok, féltem, és nem akartam még elmenni, de boldog is voltam, hogy félre állhatok az utadból... – elég ebből!

-          Sunny! – csapok az asztalra - Soha többet ne merj ilyet mondani! Én akkor veled akartam meghalni! – mondom mérgesen - Csak téged szeretlek, és ha valaha is helye volt Marissának a szívemben, az csak azért volt, mert akkor még nem ismertelek. Azt akarom, hogy megint mosolyogj, hogy megint életvidám és ügyetlen legyél... – térdelek elé, megfogom a kezét - Törd le a visszapillantó tükröket, az sem zavar, ha szétvered a kocsimat, csak visszakapjam az angyalomat...

-          Nem leszek a terhedre, én már nem az vagyok, aki régen. – húzódik el tőlem.

-          De az leszel, és én segíteni fogok. – fogom meg újra a kezét.

-          Biztos vagy ebben? És biztos vagy abban, hogy én elég jó vagyok neked? – hogy te nekem?

-          Butaságokat kérdezel...te vagy a legtökéletesebb nő a világon. Te vagy az életem...meg sem érdemellek… - simítom kezemet az arcára - Szeretlek... - ajkaira pillantva úgy ver a szívem, majd kiugrik a helyéről, de nem tudom megcsókolhatom e - Tudom, hogy még időre van szükséged, és én melletted leszek, minden nap eljövök hozzád, és egy nap újra mellettem fogod álomra hajtani a fejedet, és csókkal köszönthetlek minden reggel... - mosolyodom el megint ajkaira pillantva.

-          Tényleg ezt akarod? Mert most még...

-          Ezt akarom mindennél jobban! - mondom határozottan szavába vágva.

Azt hiszem kicsit megnyugszik, még halványan el is mosolyodik. Neki van a világ legszebb mosolya...olyan boldog vagyok már attól is, hogy itt lehetek vele. Sétálgatunk a kertben, és az esküvőnkről kérdez. Fáj, hogy nem emlékszik rá, de majd fog. Elmesélem neki, hogy életem legszebb napja volt, hogy mennyire gyönyörű volt abban a hófehér ruhában, és milyen hevesen vert végig a szívem. Pont mint most...amikor csak vele vagyok...

Az anyukája szól, hogy talán mára elég volt ennyi Sunnynak. Aranyos, hogy ennyire figyel rá, pedig az én dolgom lenne...

-          Holnap is láthatlak, ugye? - kérdezem a kezét fogva az ajtóban.

-          Igen, szeretném, ha átjönnél. - mosolyog bizonytalanul.

-          Szabad? - értetlenül néz rám - Szeretnélek átölelni... - most én is bizonytalan vagyok...rossz belegondolni is, hogy nemet mond. De bólint, és tesz felém egy lépést...Derekára csúsztatom a kezeimet, hogy magamhoz húzzam, kis kezei felsiklanak a hátamon, és teljesen belebújik az ölelésembe

-          Szeretlek szerelmem... - súgom a fülébe. Rám néz, kezei a karjaimra siklanak...arcára adok egy puszit búcsúzóul. 

Másnap elég sokáig dolgozunk, késő délután érek csak Sunnyékhoz. Az anyukája nyit ajtót, és elmeséli, hogy várt engem, de aztán lemondóan a szobájába ment...elég labilis még, de javul. Bekopogok a szobájába, aztán be is nyitok. Pont úgy fekszik az ágyon, mint a nászéjszaka után, mikor megbántottam...

-          Szia... - köszönök neki, mire felül az ágyon, és rám néz.

-          Szia...azt hittem ma már nem jössz... - akaratlanul is elmosolyodom, olyan aranyos.

-          Sokáig dolgoztam, de itt vagyok... - leülök mellé az ágyra, és homlokon csókolom - Hogy érzed magad? - kérdezem megfogva a kezecskéjét.

-          Jobban... - mosolyodik el, és hozzám bújik.

-          Ennek örülök. - mosolygok, és csak ölelem magamhoz hosszú perceken keresztül, közben lágyan simogatom a hátát, gyönyörű pofiját, karját... - Milyen napod volt? - kérdezem megtörve a csendet, de nem jön válasz - Sunny...? - elaludt...istenem de aranyos...

Kicsit később az anyukája néz be, és látja, hogy Sunny a karjaimban alszik. Az ágyra fektetem, de hiába kér, hogy menjek el, nem akarok, mert nem tudom hogyan reagálna arra, hogy itt hagytam köszönés nélkül. Végülis itt maradhatok...a szobájában lévő fotelbe ülök, és egy darabig nézem ahogy alszik. 

Reggel mikor felébredek, Sunny már ébren van. 

-          Jó reggelt... - köszöntöm mosolyogva.

-          Neked is. Miért a fotelben aludtál? Nem akartál mellettem aludni? - kérdezi...olyan zavart a tekintete.

-          Nem akartam köszönés nélkül elmenni, de azt sem akartam, hogy úgy érezd erőltetek valamit, amit talán nem akarsz még. - magyarázom átülve az ágyra, mellé - De ha szeretnéd, ma veled alszom...

-          Nem is tudom... - húzza maga elé a takaróját...mintha meg lenne rémülve.

-          Mi a baj szerelmem? - fogom meg a kezét, de el is húzza.

-          Menned kell dolgozni... - néz az órára. 

-          Ha szeretnéd betelefonálhatok, hogy...

-          Nem, egyedül szeretnék lenni. 

-          Rendben, ha végeztem, jövök. - csak bólint, de még mindig zavart a tekintete. 

Az anyukájától kapok váltás ruhát, és megengedi, hogy letusoljak. Még benézek Sunnyhoz, hogy elköszönjek...adok a homlokára egy puszit, és megyek is. Egész nap azon agyalok, hogy mi volt ez reggel. Hogy mi járhatott a fejében...

Egy hét elteltével még mindig elég zavart, mikor átmegyek, és  még mindig nem mondja miért. De nem akarok erőszakos lenni, az orvos is megmondta, hogy hagyjunk neki időt. 

-          Ma időben végzek a munkával, betérek a virágoshoz, hogy meglepjem Sunnyt. Az anyukája elmeséli, hogy elég zavartan beszélt ma neki valami Marissáról és hogy nem akartam vele lenni. Eléggé zavarba jövök, hogy az anyukájával beszélt erről, hogy mi nem...Jobbnak látom, ha bemegyek Sunnyhoz.

-          Szia. Hogy vagy? - kérdezem mikor felém fordul 

-          Nem tudom...össze vagyok zavarodva... - sóhajt.

-          Ezt neked hoztam. - adom át a csokrot.

-          Köszönöm. - veszi el, de még egy mosoly sem?

-          Anyukád mesélte, hogy miket mondtál ma neki... - mondom zavartan - Miért nem mondtad nekem, hogy mi bánt? - kérdezem egy lépést téve felé.

-          Te nem tudod milyen érzés volt, hogy visszautasítottál, és...

-          Féltem, hogy újra fájdalmat okozok... - vágok a szavába, mire értetlenül néz rám - Nem Marissa miatt nem...érted... - mondom zavartan - Fájdalmat okoztam, és nem tudtam mit csináltam rosszul...féltem, hogy megint fájna, és...

-          Nem a te hibád volt...

-          De igen...ahogy az is, hogy a gyógyszerekhez fordultál...tudnom kellett volna, hogy valami nincs rendben. Sajnálom... - meglepetésemre átölel - Annyira hiányzol... – mikor rám néz…csak arra tudok gondolni, hogy szeretném megcsókolni…az résnyire nyitott ajkaira pillantok, és olyan hevesen kezd verni a szívem…Nem tudom, hogy fog reagálni rá, de finoman megcsókolom…



Szerkesztve Garfield által @ 2016. 07. 10. 23:47:02


Saya2016. 03. 27. 21:56:03#34126
Karakter: Sun-Hee Jeong



The image “http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunheejeong.png” cannot be displayed, because it contains errors.

Egy idő után azt látom Jungon, hogy nem igazán élvezi, amit csinálok, mintha egészen máshol járna...

-Valamit rosszul csinálok? -tudom az a baj, hogy egyáltalán én vagyok az, aki csinálja...

-Nem, csak...Sunny, ezt most...inkább hagyjuk. Nem tudnám élvezni, mikor az előbb okoztam fájdalmat...-ezek kifogások, de nem erőszakoskodhatom, hogy mondja az igazat a szemembe.

-Értem...sajnálom...-elfordulok tőle.

-Miért kérsz bocsánatot?

-Mert nem tudlak...-azt hiszem végleg elveszítettem.

-Szerelmem...nem kell bocsánatot kérned, nem neked...te semmi rosszat nem tettél. -ölel át hátulról. Ezzel gyakorlatilag azt mondta, hogy nem én tehetek róla, de valójában azt akarta mondani, hogy az a másik nő...A történtek ellenére Jung karjaiban alszom el, talán erre még jó vagyok neki...

-Jó reggelt! Hogy aludtál? -simít ki néhány tincset mosolyogva az arcomból, mikor felébredek.

-Elég jól, azt hiszem. -ülök fel, közben véletlenül lecsúszik rólam a takaró, és már kibomló köntösöm sem takarja kebleimet.

-Akkor jó...ennek örülök...-csókol meg hosszan- Pihenj még egy kicsit...vagy akár egész nap. -simít végig az arcomon- Sietek haza...szeretlek...-ad még egy puszit, és elmegy. Hát tényleg nem vagyok már nő a szemében?

Felkelek az ágyból, és megállok az ablak előtt. Nézem, ahogy elmegy, majd visszafordulva meglátom magam a tükörben. Közelebb sétálva karmolok végig a tükörképemen.

-Miért nem lehetek ő? Miért vagyok csak a második a szívében? -most már ott tartok, hogy utálom magamat, ezért mérgemben elhajítom a tükröt, ami apró darabokra hullik. Beveszek újra a gyógyszerből, és kicsit sikerül megnyugodnom. Összetakarítom a szilánkokat, rendet teszek a szobában, és még főzni is van időm. Már mosogatok, mikor Jung megjön.

-Virágot a leggyönyörűbb virágnak a világon! -nyújtja elém a csokrot, amit hozott a hátam mögött állva.

-Ezt...ezt miért kapom? -fordulok meg.

-Mert kimondhatatlanul szeretlek...-magához húzva csókol meg.

-Köszönöm. -szegény Jung...megpróbálja velem is beérni. Mesél a napjáról, nagyon jól érzi magát az új helyen, de én inkább csak hallgatom, nem akarok semmit mondani. Este már lefekvéshez készülődünk, de előtte még beveszek két gyógyszert is, hogy nyugodtan aludjak. Mikor megyek vissza, megpillantom, hogy azt a macit akarja kidobni, amit Marissa adott neki.

-Nem kell kidobni. -fogom meg a kezét.

-De nekem ez nem kell...-ennyire fáj rá gondolnia, hogy emléket sem akar róla?

-Fontos volt neked, nem kell csak miattam ezt tenned.

-Régen tényleg fontos volt, de mára már semmit nem jelent. Más lett fontos. -hazugság.

-Tudom, hogy még mindig a szívedben él...-veszem el tőle a macit.

-Még mindig a maciról beszélsz? -kérdezi a szemembe nézve.

-Felejtsd el...-leteszem, de végül ő kidobja.

-Sunny, minden rendben van? -ül mögém és ad puszit a vállamra.

-Persze. -megfordulva mosolygok rá.

Hiába telnek a napok, köztünk semmi sem változik. Jung nem akar velem lenni mióta találkozott Marissával. Egyik nap legnagyobb meglepetésemre alig, hogy elment, már jött is vissza. Valami történt?

-Szia...

-Ma nem dolgozol? -kérdezem meglepődve felbukkanásán.

-Szabadnapom van, csak még volt egy kis dolgom. Végre veled lehetek egész nap. -ad egy puszit a számra.

-Igen...

-Baj van? Más terveid voltak?

-Nem, dehogy...-be kell vennem a gyógyszert, még nem volt időm.

-Nem jössz vissza kicsit az ágyba? -kérdezi, közben leveszi a nadrágját.

-Máris, csak...

-Nem szeretnél? Csak magamhoz akartalak ölelni, és gyönyörködni benned...de mintha már nem is akarnád, hogy hozzád érjek. Olyan más vagy mostanában, és nem tudom miért. Elrontottam valamit? -kérdezi.

-Én vagyok más? Tényleg?! -kérdezem kiakadva- Öhm...akarom mondani...semmi baj...Rögtön jövök. -kiviharzok a fürdőszobába és magamra zárom az ajtót.

Nyugodj meg Sunny, és szedd össze magad! Valahogy el kell érned, hogy elég jó legyél neki! Talán megelégszik velem, vagy nem? Azt mondta, hogy Marissa nagyon fontos volt neki és nagyon szerette, biztosan nem tudom ezt felülírni. Én csak idegesítem őt, én csak egy kolonc vagyok, akit sajnál. Sosem szeretett, de talán, ha elengedném őt, nem haragudna rám. Egyikünk legalább boldog lehetne, és talán a gyógyszerek segítenek, hogy...

-Istenem...Mit tettem? -nézek az üres gyógyszeres üvegre. Addig nyugtatgattam magam, hogy bekapkodtam az össze szemet. Már rég nem vagyok a saját tetteim ura, és azt hiszem most végzetes hibát követtem el. -Mit csináljak? -kezdek el sírni.

-Sunny, minden rendben? -kopog be Jung.

-Igen...-kiabálok ki- nem...-mondom már halkabban, de kezdek nagyon szédülni- Mit csináltam magammal? Mivé lettem? -nézek mérgesen tükörképemre, és újra elfog a düh. Ököllel verek a tükörbe, és igaz eltörik, de össze-vissza vágja mindkét karomat.

-Sunny! -dörömböl már kintről Jung. Már minden csupa vér, vagy előttem folyik össze minden, nem tudom...de azt igen, hogy úgy érzem megfulladok.

-Nem...nem akarok meghalni...-térdre esek, de még így is megpróbálok eljutni az ajtóig- Nem akarok egyedül meghalni...-utolsó erőmmel fordítom el a kulcsot, és így kinyílik az ajtó, én meg Jung lábai elé zuhanok ki.

-Sunny! -vesz fel az ölébe- Az Istenért, mit tettél magaddal?! Hallasz?! -kiabál rémülten.

-Véletlen volt...én nem...nem akarok még meghalni...-kapaszkodom belé.

-Nem is fogsz! -elindul velem kifelé.

-Ugye nem haragszol, hogy kevés voltam neked? Tudom, hogy te nem, de én boldog voltam veled...Én...-elfogy a levegőm, megfulladok...

-Miről beszélsz?! Mi a büdös francokat beszélsz?! -már szalad velem a kocsi felé.

-Én...én igazán szerettelek...szeretlek...-nyúlok az arcához, hogy megsimogassam, de a kezemben már nincs elég erő. Erőtlenül zuhan vissza, az utolsó, amit hallok az Jung hangja, ahogy a nevetem kiabálja, de egy utolsó nehezen vett lélegzet után már sem szólni, sem mozdulni nem tudok. Most...meghalok?

Az élet olyan rövid. Mindannyian arra törekszünk, hogy nyomot hagyjuk valakiben, míg élünk, mert úgy könnyebb végleg elmenni, ha azzal a tudattal halunk meg, hogy lesz olyan, aki majd emlékezik ránk. Vajon Jung emlékezni fog, vajon megőriz a szívében évekig, évtizedekig? Szeretett? Szeretett valaha? Annyi kérdésem lett volna még hozzá, és annyi mindent el akartam volna még mondani. Ha tudta volna, hogy én mennyire szerettem, ha tudta volna, hogy egy szavába került volna, és én elengedtem volna. Ő volt az örömöm, ő volt a mosolyom, minden szívdobbanásom és levegővételem. Életem szerelme, bárcsak boldogok lehettünk volna...

Pittyegő hangok, egy világos szoba. Valami szúró érzés a karomban...Infúzió? Élek? Hangokat hallok magam körül, de nem tudom kinyitni csak résnyire a szememet. Talán ennek köszönhetően, de szembesülök a rideg valósággal...

Az orvos beszélget anyámékkal és Junggal. Épp azt ecseteli, hogy olyan nyugtatót szedtem, ami kihatott az agyi működésre is, és szinte teljesen átformálta a személyiségemet. Összeomlott a keringésem, és az oxigén hiányos állapot valószínűleg még jobban károsította az agyamat. Az apám neki esik Jungnak, hogy miatta akartam megölni magam, de ez...

-Ez nem...iii...igaz...-mondom ki nehezen, ahogy az is nehezemre esik, hogy kinyissam a szememet- Én csak egyet akartam bevenni, de...de...

-Sunny! -Jung szorítja meg a kezemet- Felébredt az én szépséges hercegnőm...-megpuszilgatja a kezemet, de ahogy enyhül a szorítás, kicsúszik a kezéből és mellém zuhan.

-Olyan volt, mintha megállt volna az idő...nem emlékeztem, hogy bevettem egyet is...-csordul ki a könnyem- Mi van a kezemmel?

-Ne erőltesse...-lép mellém az orvos és a szemembe világít- Rendbe fog teljesen jönni, csak adjon magának időt...-időt? Mégis mennyi időt?

Egy hét után ébredtem fel, és újabb két hét telik el, mire kiengednek a kórházból. A szüleim hazavisznek magukhoz, és ha őszinte akarok lenni magamhoz, én sem akarok Jung mellett lenni. Hiányzik a gyógyszer, nehéz elviselni az érzelmeket. Az egyetlen, ami megnyugtat az a zene. Két hét terápia alatt is sokat javul az állapotom, magamtól sétálok és a kezemet is fel tudom már legalább vízszintbe emelni. Próbálom megtalálni a lelki békémet, de egyelőre inkább csak a tagadási fázisban vagyok, és próbálom kizárni az eddigi életemet, ha már kaptam egy újabb lehetőséget a folytatásra.

Egyik nap az előtérben sétálgatva hallgatom a zenét. Egész halkan ahhoz, hogy meghalljam, hogy valaki a nevemen szólít. Félve nézek vállam fölött hátra.

http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunnymusic_zpsxsgbo7qf.png

-Sunny...-Jung arcára keserű mosoly ül ki- Anyukád szólt, hogy sokkal jobban vagy...úgy örülök...Hiányoztál...

-Javulok, de a fejem még nem a régi. Emlékszem, hogy nálad laktam, de arra nem, hogy hogyan kerültem oda. Emlékszem, hogy a feleséged vagyok, de az esküvőnkre nem. -mesélem neki, aztán a kanapéra mutatok, hogy üljön le- Azt hiszem ideje beszélnünk. Talán most már készen állok rá...Készen állok arra, ami elől a gyógyszerekbe menekültem nagyon helytelenül...-ülök le vele szembe.

-Féltem jönni, féltem a reakciódtól...Azt hiszem bántalak az akaratomon kívül is. -hajtja le a fejét.

-Láttalak vele. Láttalak és hallottam, amiket Marissának mondtál, és rájöttem, hogy őt szeretted szerelemmel, amit irántam érzel, az puszta kötődés és barátság. Ne is mondj semmit...Nem kell. Most kell megharcoljam a visszautasításod szégyenét, mert arra tisztán emlékszem, hogy amióta beszéltetek, én már nem kellettem neked. De jól is van ez így. Neked ő a boldogság, akkor ne is légy mással...-elmosolyodom- Amikor azt hittem meghalok, féltem, és nem akartam még elmenni, de boldog is voltam, hogy félre állhatok az utadból...

-Sunny! -csap az asztalra- Soha többet ne merj ilyet mondani! Én akkor veled akartam meghalni! -mondja mérgesen- Csak téged szeretlek, és ha valaha is helye volt Marissának a szívemben, az csak azért volt, mert akkor még nem ismertelek. Azt akarom, hogy megint mosolyogj, hogy megint életvidám és ügyetlen legyél...-elém térdelve szorítja meg a kezemet- Törd le a visszapillantó tükröket, az sem zavar, ha szétvered a kocsimat, csak visszakapjam az angyalomat...

-Nem leszek a terhedre, én már nem az vagyok, aki régen. -húzódom el.

-De az leszel, és én segíteni fogok. -fogja meg megint a kezemet.

-Biztos vagy ebben? És biztos vagy abban, hogy én elég jó vagyok neked? -nézek rá félve, miközben hosszú idő után hevesen ver a szívem, ha ajkaira pillantok.
 


Garfield2016. 01. 08. 23:44:54#33855
Karakter: Jung-Hee Lee



 

-          A hálószobánk? – kérdezi abbahagyva az evést…öhm…
-          Ezzel nem arra céloztam, hogy...érted, ugye? – magyarázkodom, mire bólint, és tovább kezd enni…jól van… - Akkor? Mit csináljunk ma? – kérdezem, mert nem mond semmit.
-          Én kitakarítanék. Tudom, hogy téged is zavar, ha kosz van, és...nem tudom...most takarítani lenne kedvem. – sóhajtja…hát nem erre számítottam.
-          Értem, és megértem. – adok neki egy puszit - Adok neked annyi időt, amennyi csak kell. – mosolygok, bár elég nehezemre esik - Akkor én elmegyek a piacra és veszek friss gyümölcsöket, hogy ne legyek láb alatt... – csak bólogat…hát jó…
 
Nem tudom mit tehetnék, hogy újra az a mosolygós, jókedvű lány legyen, aki alig várta, hogy a feleségem legyen. Nagyon megbántottam, de valahogy jóvá fogom tenni…
Mindenfélét vásárolok, tudom, hogy szereti a friss gyümölcsöket, és most hogy nem kell annyira nagyon összekuporgatni mindenre a pénzt, a legszebbeket vásárolom, ami csak van a piacon. Két nagy szatyorral megyek haza.
-          Szia! – adok Sunnynak egy puszit, mikor meglátom az udvaron sepregetni - Ne segítsek? Csak leteszem a szatyrokat, és már itt is vagyok.
-          Nem kell, de van bent neked valami...Azzal az üzenettel, hogy nem te voltál a hibás... – ez elég furcsán hangzik. Lássuk mi az.
 
Bemegyek, és…ez az  plüssmaci, amit én adtam Marissának adtam. Leülök és a kezembe veszem. Eszembe jut pár kedves emlék, és az, hogy itt van ez a plüss, azt jelenti, hogy megbánta amiket tett. Meg kell bocsátanom neki, nem akarok haraggal élni egész életemben, hiszen, ha nem hagy ott, talán sose találkozom Sunnyval, és most nem lenne a feleségem. Azt hiszem tudom hol lehet. Elindulok abba a kávézóba, ahol először találkoztam vele. Tudtam én…odamegyek hozzá.
-          Jung? Te...hogy kerülsz ide? – kérdezi meglepetten…de sír? Miattam?
-          Elfelejtetted, hogy itt találkoztunk először? Nem akartam, hogy úgy menj el, hogy azt hiszed haragszom...Na jó, haragszom, de...megbocsátok... – egy zsebkendőt nyújtok felé - Akkor is sírtál... – jegyzem meg, miközben a könnyeit kezdi törölgetni.
-          Igen, mert hazafelé elestem és kiszakadt az új harisnyám. A szakadást nézted meg, de azt hittem valami perverz vagy... – neveti el magát.
-          Egy kicsit kihasználtam a helyzetet, hogy hozzád érhetek. – mosolyodom el az emlékre - Hogy jutottunk el idáig?
-          Az én hibám. És...mindegy... – áll fel hirtelen - Köszönöm, hogy eljöttél. Légy boldog! – megy el, de utána megyek.
-          Mi és? – fogom meg a kezét, hogy megálljon.
-          A bosszú után, a sok hülyeség után, amit csináltam, és mikor meghallottam, hogy megnősültél...én...én rájöttem, hogy megint beléd szerettem. Tessék, kimondtam...nevess csak... – ohh…nem tudom mit kéne tegyek, de magamhoz ölelem vigasztalásként.
-          Tudod, hogy nagyon szerettelek, de nekem már...
-          Ott van Sunny, igaz? – vág közbe - És ez jól is van így. – igen.
-          El fogsz felejteni... – mondom a megnyugtatására - Nem akarom, hogy szenvedj miattam. Volt idő, mikor bármit megtettem volna azért, hogy boldog legyél, és hidd el, most sem akarok rosszat neked.
-          Túl jó ember vagy. Sunny nagyon szerencsés...Köszönök mindent. – ad egy puszit az arcomra - Mennem kell...hamarosan indul a gépem.
-          Légy boldog! – köszönök el.
-          Te is...vagyis...már az  vagy... – int nevetve.
 
Igen…én már boldog vagyok Sunny mellett. Ohh Sunny. Biztos aggódik, mert nem tudja hol vagyok. Elindulok haza, de mikor megérkezek, az üres ház fogad. Vajon hol lehet? Utánam indult volna? Megkeresem. Bolyongok egy darabig, bejárom a környéket, de sehol sem találom. Aztán eszembe jut, hogy talán Aprilnél lehet. Becsöngetek, és azt mondja, hogy már hazament tőle. Rendben…ezek szerint jól elkerültük egymást.
Otthon nagy a csend, felmegyek hátha a szobában van, és…
-          Sunny...hát te? – kérdezem zavartan, hiszen egy köntösben fekszik, és az sem takar túl sokat belőle…
-          Fürödj le, lazítsd el az izmaidat, én itt várlak... – mondja csak így egyszerűen…
-          Biztos vagy te ebben? – kérdezem, mire bólint - Rögtön jövök...
 
A zuhany alatt végig azon gondolkodom, hogy tényleg megbocsátott nekem? Reggel még nem is akart velem beszélgetni, most meg…Lehet, hogy beszélt Aprillel és megnyugodott a szíve? Talán újra tud bennem bízni?
-          Nem jössz közelebb? – kérdezi, miután boxerben megyek be, csak kicsit megtorpanok.
-          De...de igen... – megcsókolom édes ajkait, és a köntöse alá nyúlnék, de megfogja a kezemet. Gondoltam, hogy mégsem akarja…
-          Rajtam maradhatna? És a lámpára tehetnénk egy rongyot, hogy kisebb fénye legyen? – elég fura kérdések…
-          Öhm...persze... – biztos zavarban van, vagy nem tudom… Leveszem az alsómat, és fölé mászva csak feljebb tűröm, ami rajta van.
-          Jung – sóhajtja nevemet.
 
Ha már mást nem enged, nyakát csókolom, és simogatom ahol csak érem. Mikor úgy érzem kellően ellazult, és annyira nincs is már zavarban, hozzáillesztem magam, és…fájdalmasan kiált fel, mikor…
-          Sunny... - azonnal ki is veszem, de fájdalmában végigkarmolja a karomat…jézusom, a könnye is kicsordult… - Mit csinálok rosszul? – kérdezem kétségbe esve.
-          Semmit, de egy pillanatra ki kell mennem... – kimegy a fürdőbe, én meg csak nézek magam elé. Mikor először voltunk együtt egyáltalán nem fájt neki, most meg…valamit nagyon elszúrtam…Már jó ideje kint van, de nem merek utána menni…
-          Minden rendben? – kérdezem rögtön, mikor végre bejön - Talán korai volt, és...
-          Semmi baj. – vág közbe - Legközelebb vehetnénk síkosítót... – hogy mit? Csak döbbenten nézek rá - Megpróbálhatnánk újra? Csak ezúttal engem hagyjunk ki, mert...nem számít...Kérlek... – térdel elém - Jó feleség szeretnék lenni, ugye megengeded? Ígérem ügyes leszek...kérlek szépen... Nem tudnék aludni, ha nem elégíteném ki a vágyaidat... – mire feleszmélek meglepettségemből, hogy mitől lett ilyen bátor, már a kezében van a férfiasságom.
 
Sunny nagyon jól csinálja, de még mindig csak kattog az agyam, hogy mi lehet a baj...eléggé aggódom, és a feszültségtől nem is tudom annyira élvezni a dolgot...
-          Valamit rosszul csinálok? - kérdezi rám nézve...de a tekintete...nem is tudom, nem olyan, mint szokott lenni...
-          Nem, csak...Sunny, ezt most...inkább hagyjuk. Nem tudnám élvezni, mikor az előbb okoztam fájdalmat... - mondom zavartan.
-          Értem...sajnálom... - mi? Felül az ágyra nekem háttal.
-          Miért kérsz bocsánatot? - nem értem.
-          Mert nem tudtalak...
-          Szerelmem... - vágok közbe - nekem kell bocsánatot kérnem, nem neked...te semmi rosszat nem tettél. - ölelem át hátulról.
 
Felhúzom az alsómat, nehogy Sunny zavarban legyen, és mellé bújok. Magamhoz ölelem, és addig simogatom, míg el nem alszik. Nyugodt szuszogása engem is álomba ringat.
 
Reggel előbb ébredek, de olyan édesen alszik, hogy nincs szívem felébreszteni, éppen írnék neki egy üzenetet, mikor felébred.
-          Jó reggelt. - mosolygok rá - Hogy aludtál? - simítom ki kósza tincsét gyönyörű arcából.
-          Elég jól, azt hiszem. - ül fel, de ahogy lecsúszik róla a takaró, meglátom, hogy a köntöse alvás közben kioldódott, és már semmit nem takar...
-          Akkor jó...ennek örülök. - közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, csak nem tudok parancsolni magamnak. Elég hosszúra nyúlik a csók, már fölé hajolva csókolom, mikor beugrik, hogy nekem mennem kell - Pihenj még egy kicsit...vagy akár egész nap. - simítok végig az arcán - Sietek haza...szeretlek. - lopok még egy puszit és nagy nehezen elindulok.
 
Egész nap Sunnyra gondolok. Este eléggé megijesztett, de reggelre mintha kicserélték volna...a csókja is teljesen más volt. Lehet Marissa zavarta össze, de remélem nem hiszi, hogy nem szeretem. A világon mindennél és mindenkinél jobban szeretem. Hazafele veszek neki egy nagy csokor virágot és édességet. Remélem örülni fog neki.
Ahogy belépek az ajtón, meglátom a mosogatónál...valószínűleg a víz csobogásától nem hallotta, hogy megjöttem.
-          Virágot a leggyönyörűbb virágnak a világon! - háta mögé lépek és elé tartom a virágot.
-          Ezt...ezt miért kapom? - kérdezi meglepetten felém fordulva.
-          Mert kimondhatatlanul szeretlek... - mondom boldogan, és magamhoz húzva csókolom meg.
-          Köszönöm. - mosolyog zavartan.
 
Vázába teszi, aztán leültet enni. Izgatottan mesélek a napomról, mert végre olyat csinálhatok, amibe nem kell megszakadnom, és többet is keresek vele. Nagyon hálás vagyok az apukájának, hogy elintézte nekem ezt az állást. Figyelmesen hallgat, de egy szót sem szól. Mikor én kérdezek a napjáról, csak annyit mond, hogy semmi különös nem volt, és meséljek tovább. 
 
Este miután külön lefürödtünk, és feküdnénk az ágyba, valahogy előkerül a maci, amit tegnap Marissa hozott vissza. Sunny meg eltűnik. Pont dobnám ki a plüsst, de megfogja a kezemet.
-          Nem kell kidobnod. - mondja kimérten.
-          De nekem ez nem kell...
-          Fontos volt neked, nem kell csak miattam ezt tenned. - ezt nem értem.
-          Régen tényleg fontos volt, de mára már semmit nem jelent. Más lett fontos. - elveszi tőlem a macit.
-          Tudom, hogy még mindig a szívedben él...
-          Még mindig a maciról beszélsz? - nézek a szemébe, de megint olyan furcsa...
-          Felejtsd el... - teszi le a játékot, én meg azzal a lendülettel kidobom.
-          Sunny, minden rendben van? - kérdezem a hátához simulva és a vállára hintek pár csókot.
-          Persze. - felém fordulva mosolyog, de...ez olyan mű...furcsán viselkedik…
 
Adok neki időt, de aggaszt a viselkedése. Reggelente nagyon jó, élettel teli a tekintete, és olyan, mint régen...de este olyan mintha nem is ő lenne. Kimért és érzelemmentes a hangja...nem is tudom. Szeretkezni sem merek vele, mert nem akarok fájdalmat okozni neki. Mikor hozzá érek, nem ver hevesen a szíve, nem lesz szapora a levegő vétele, és nincs vágy a szemében...szinte csak...csak felkínálja magát, de ez nekem így nem megy. 
 
Hetekkel később sem javul a helyzet. Annyira vágyom már arra, hogy visszakapjam a régi Sunnyt. Aki ha hazaértem boldogon ugrott a nyakamba, vagy csókkal köszöntött, aki megremegett, ha a nyakába csókoltam, aki zavarba jött akár egy csóktól…Még az is hiányzik, hogy elrontson valamit, mint régen.
Arra vetemedek, hogy nem szólok Sunnynak, hogy szabadnapom van és átmegyek Aprilhez. Elég hülyén érzem magam, hogy tőle kérdezem, hogy mi lehet a feleségemmel, de Sunny nem is akar velem beszélgetni. Meghallgatja, hogy mi volt a munkahelyemen, hogy milyen volt a napom, de másról már nem is beszélünk, és aggaszt ez a hirtelen hangulat változás. April nem érti az egészet, de szívesen átjön később. Megköszönöm neki és megyek is, mert látom rosszkor jöttem.
-          Szia... - megyek fel a szobába.
-          Ma nem dolgozol? - kérdezi meglepetten.
-          Szabadnapom van, csak még volt egy kis dolgom. Végre veled lehetek egész nap. - adok egy puszit ajkaira.
-          Igen... - mondja zavartan.
-          Baj van? Más terveid voltak? - mintha nem örülne nekem.
-          Nem, dehogy... 
-          Nem jössz vissza kicsit az ágyba? - kérdezem levéve a nadrágomat.
-          Máris csak...
-          Nem szeretnél? Csak magamhoz akartalak ölelni, és gyönyörködni benned...de mintha már nem is akarnád, hogy hozzád érjek. - mondom szomorúan. - Olyan más vagy mostanában, és nem tudom miért. Elrontottam valamit? 


Szerkesztve Garfield által @ 2016. 01. 09. 00:01:59


Saya2015. 02. 07. 08:41:19#32436
Karakter: Sun-Hee Jeong



The image “http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunheejeong.png” cannot be displayed, because it contains errors.

Az ágyamban fekszem, és próbálok nem sírni, mikor valaki benyit. Anya mondta, hogy ennem kéne valamit, de nem akarok...

-Nem kérek semmit anya, köszönöm...-oda sem nézek.

-Sunny...-Jung ül le mellém.

-Jung? Mit keresel itt? Nem akarlak látni! -egyszerre érzek haragot és szomorúságot. Magam elé húzva lábaimat távolabb ülök tőle.

-Csak szeretném, ha meghallgatnál. Ne félj tőlem...nem akarok neked semmi rosszat...

-Rendben...-mondom, bár a szívem most még jobban fáj, hogy látom.

-Nem akartalak megbántani...én csak nem értettem, minden könyv, amit April adott, azt írta, hogy ez elsőre a nőknek fáj...-mondja zavartan- Nem tudtam, hogy sikerült annyira...hát...izgalomba hoznom téged. hogy nem éreztél fájdalmat...De ez jó...mármint, örülök, hogy nem fájt, mert féltem ettől, mert sosem akarnám, hogy miattam fájjon neked bármi is...-megfogja a kezemet- Sunny, nagyon szeretlek, sajnálom, hogy miattam sírtál...én nem akartam ezt...

-Nem is tudom mit mondjak. Jung, nagyon megbántottál...-a legnagyobb sértést vágta a fejemhez, amit egy férj mondhat a feleségének. Pedig én csak neki őriztem meg a tisztaságomat.

-Engedd, hogy jóvá tegyem...gyere velem haza...kérlek...-közelebb ülve arcomra simítja kezét- Sunny, annyira sajnálom...egész nap a tenyeremen kéne hordozzalak, amiért életem legszebb napját és éjszakáját adtad nekem. A nászutunkat kéne tervezni, de tönkretettem mindent...-hajtja le a fejét, de most én simogatom meg az arcát.

-Rendben hazamegyek veled, de még nem tervezhetjük a nászutat...sajnálom, de nem is tudom, hogy...

-Nem akarsz többet velem lenni? Ennyire rossz volt az este...? -kérdezi piros pofival.

-Nem...az...az nagyon jó volt...-mondom zavartan- Csak ez a reggel...ez...kell egy kis idő.

-Amit csak szeretnél...csak gyere velem haza...szerető férjed leszek, többet nem rontok el semmit...megígérem. -közelebb hajol, hogy megcsókoljon, de megvárja, hogy én beleegyezzek. Megteszem, és megcsókolom, miközben szorosan magához ölel.

A napot a szüleimmel töltjük. Az az igazság, hogy ez kicsit feledteti a szomorúságomat, főleg, hogy egészen estig elterelődnek a gondolataim a reggelről. Hazaérve kicsit zavarban vagyok, hogy mit mondjak vagy tegyek. Egyedül megyek fürödni is, és egyedül fekszem az ágyamba. Félálomban vagyok már, mikor Jung lép az ágyhoz.

-Aludj jól szerelmem...-egy csókot nyom a homlokomra, betakar, és menne, de megfogom a kezét. Megengedem neki, hogy velem aludjon, egyszerűen nincs szívem kitenni őt.

Reggel Jung simogatására kelek, ami mellé egy csók is jár. Körbenézek, és meglátok egy tálcát rajta reggelivel és egy szál rózsával.

-Jó reggelt! -mosolyog- Sosem mondtam még, de annyira aranyosan alszol...és még ébredés után is annyira szép vagy...-még egy puszit ad a homlokomra, majd elém teszi a tálcát- Jó étvágyat! Aztán a reggeli után elmehetnénk valahova...mondjuk sétálhatnánk a parkban, fagyizhatnánk, mindegy, csak veled lehessek. Vagy esetleg kitalálhatnánk, hogy melyik szoba legyen a hálószobánk...-mosolyogja.

-A hálószobánk? -abba hagyom az evést.

-Ezzel nem arra céloztam, hogy...érted, ugye? -bólintok, és tovább kezdek enni, de nem mondok semmit. Jung töri meg a csendet. -Akkor? Mit csináljunk ma?

-Én kitakarítanék. Tudom, hogy téged is zavar, ha kosz van, és...nem tudom...most takarítani lenne kedvem. -sóhajtok.

-Értem, és megértem. -ad egy puszit- Adok neked annyi időt, amennyi csak kell. -mosolyodik el megértően. Akkor én elmegyek a piacra és veszek friss gyümölcsöket, hogy ne legyek láb alatt...-bólogatok, hogy rendben.

Jung már egy órája is távol van, én meg az udvart sepregetem, mikor egy ismerős arc jelenik meg.

-Marissa? -magam elé fogom a seprűt, képes lennék leütni vele.

-Sunny, nyugodj meg, kérlek...-még sosem láttam ilyen meghunyászkodva- Nem akarok semmi rosszat. Hallottam az esküvőről is, és gratulálok. Hozzád jöttem, nem Junghoz. Kérlek.,..öt percet adj...

-Ötöt. -mondom kis időnyi hezitálás után.

-Ostoba voltam. Féltékeny voltam rád, és úgy éreztem elvetted azt, ami az enyém lehetett volna. Csak én már akkor s zakkant voltam, és elengedtem a legjobb dolgot az életemben...-Jungot?- Próbáltam bosszút állni, de ennek már semmi jelentősége...Őszintén örülök, hogy Jung boldog. Békülni jöttem, és azért hozzád, hogy ne legyen olyan kellemetlen...-pedig ezzel is rendesen megalázza magát...valóban ennyire komolyan gondolja a bűnbánatot?- Én...elutazom Amerikába, ott kezdek új életet, de nem akartam haraggal a szívemben elmenni. -elővesz egy macit a táskájából- Ezt még Jung adta nekem. Megőriztem, és sokat jelentene nekem, ha odaadnád neki. Persze ki is dobhatod...megérteném...

-Oda fogom neki adni. -átveszem a medvét. Egy fehér maci, piros szalaggal a nyakában. Aranyos.

-Csak annyit üzenek neki, hogy ő nem volt hibás, csak én. Tedd őt boldoggá, ha én már nem tudtam...-sír?

-Marissa...

-Irigyellek Sunny...Legyetek boldogok! -mosolyodik el, aztán elmegy. Beviszem a macit, aztán folytatom a seprést. Nemsokára Jung is megérkezik.

-Szia! -ad egy puszit- Ne segítsek? Csak leteszem a szatyrokat, és már itt is vagyok.

-Nem kell, de van bent neked valami...Azzal az üzenettel, hogy nem te voltál a hibás...-furcsán néz, de aztán bemegy.

Az ablakból nézem, ahogy kissé letörten ül le a maci mellé, és veszi azt kézbe. Hosszú percekig nézegeti, aztán felpattan és elindul. Időm sincs átgondolni mit tegyek, ösztönösen követem őt. Nem megy messzire, egy közeli kávézóba megy be. Mint egy nyuszika, aki a róka elől bújik osonok be, és ülök le abba a boxba, ami az az asztal mellett van, ahova odalép, és aminél Marissa ül. Kihallgatom őket.

-Jung? Te...hogy kerülsz ide? -még most is szipog.

-Elfelejtetted, hogy itt találkoztunk először? Nem akartam, hogy úgy menj el, hogy azt hiszed haragszom...Na jó, haragszom, de...megbocsátok...-egy zsepit ad neki- Akkor is sírtál...-törli le a lány könnyeit.

-Igen, mert hazafelé elestem és kiszakadt az új harisnyám. A szakadást nézted meg, de azt hittem valami perverz vagy...-nevet.

-Egy kicsit kihasználtam a helyzetet, hogy hozzád érhetek. -Jung...-Hogy jutottunk el idáig?

-Az én hibám. És...mindegy...-felpattan- Köszönöm, hogy eljöttél. Légy boldog! -elindul, Jung meg utána, én meg utánuk. Egy fa mögött sikerül elbújnom.

-Mi és? -fogja meg a kezét.

-A bosszú után, a sok hülyeség után, amit csináltam, és mikor meghallottam, hogy megnősültél...én...én rájöttem, hogy megint beléd szerettem. Tessék, kimondtam...nevess csak...-ahelyett, hogy kinevetné, Jung magához öleli. A fába kapaszkodjak, hogy remegő lábaim még megtartsanak, másik kezemmel számat fogom be, hogy ne sírjak túl hangosan. Közben lassan elengedi.

-Tudod, hogy nagyon szerettelek, de nekem már...

-Ott van Sunny, igaz? -vág közbe a lány- És ez jól is van így.

-El fogsz felejteni...Nem akarom, hogy szenvedj miattam. Volt idő, mikor bármit megtettem volna azért, hogy boldog legyél, és hidd el, most sem akarok rosszat neked.

-Túl jó ember vagy. Sunny nagyon szerencsés...Köszönök mindent. -mosolyogva ad egy puszit az arcára- Mennem kell...hamarosan indul a gépem.

-Légy boldog! -mondja neki Jung.

-Te is...vagyis...már az  vagy...-nevet, aztán int, és elindul.

Megvárom, hogy elinduljon, aztán elkezdek szaladni. A hosszabb úton megyek, de mivel futok, így is hamarabb érek haza. Átmegyek Aprilhez. Mire beenged már zokogok. Szinte belefulladok könnyeimbe.

-Sunny! Az istenért, mi történt? -kérdez April aggódva, mikor lerogyok elé.

-Jung...Jung...-hebegem könnyeimet nyelve.

-Mi történt vele? Megsérült...vagy bántott? Sunny, beszélj már! -szól rám, próbálom összeszedni magam.

-Még mindig őt szereti...csak haragudott...Én...én csak pótlék vagyok...-nagy nehezen elmesélem neki mit láttam és hallottam, közben főz nekem egy nyugtató teát, sőt ad egy tablettát is. Mintha kiütötték volna belőlem az érzéseket...A nyugtató hat, és ha átmenetileg is, de teljesen lenyugszom. Be kell valljam jó érzés, hogy nem érzek semmit. Sem bánatot, sem féltékenységet, sem azt, hogy egy senki vagyok Jung szemében.

-Jung jó ember, csak nem akart haragot. Megsajnálta, nem szereti. -magyarázza April.

-Azt mondta nagyon szerette. Az első szerelme volt, hát nem érted? Őt akarta feleségül venni, de aztán megharagudott rá. Mindig ott lesz a fejében, és talán rá fog gondolni akkor is, mikor mi....-már nem tudok sírni, a szavak mögött nincsenek érzések a gyógyszernek köszönhetően.

-Butaság. Az gyermeteg szerelem volt, míg amit irántad érez felnőtt, igazi nagybetűs szerelem. Nem azért vett feleségül, hogy lefeküdhessen veled, hanem azért feküdt le veled, mert feleségül vett, érted? Nem kötelességből, hanem, hogy a felesége legyél. Luinak mondta még az esküvő előtt, hogy szeretné, ha szülnél neki egy olyan aranyos kislányt, mint amilyen te vagy. -mosolyogja.

-Ugyan...A mi házasságunk el van átkozva, először azt hitte rosszéletű vagyok, aztán visszatáncolna az első szerelméhez...nem akarok gyereket. Elmentem ahhoz az orvoshoz, akit ajánlottál...még az esküvő előtt...írt fel nekem tablettákat...-tabletták...Akarom azokat, amik Aprilnek vannak. Van egy fickó az utcában, aki egy gyógyszergyárban dolgozik, ő tudna nekem szerezni...-Én lassan megyek is...

-De ne feledd, amit mondtam. Feleség vagy, és a feleség dolga, hogy boldoggá tegye az urát. Jung szeret, és...Hallod, Sunny? -kiabál utánam, de én már az udvaron vagyok.

Még mindig nem haza megyek, hanem ahhoz a sráchoz, aki viszonylag elég olcsón ad bárkinek bármilyen gyógyszert. Két dobozzal kérek abból a nyugtatóból, amit April is adott. Neki orvos írta fel, mikor meghalt a nagymamája, de nekem szükségem van rá, hogy egyáltalán életben maradjak. Nem kell erről senkinek tudnia...

Folyamatosan April szavai csengnek a fülemben, hogy mi a dolgom. Jung kedvében kell járnom, ha már csak egy ilyen pótlék jutott neki, mint én, legalább élvezze ki. Nem tudom hol van megint, mindenesetre én lefürdök, és befekszem az ágyába. Nem kell sokat várnom, hogy megérkezzen...

http://i685.photobucket.com/albums/vv211/korean-heart/sunnybed_zpscnsnldut.png~original

-Sunny...hát te? -kérdezi zavartan.

-Fürödj le, lazítsd el az izmaidat, én itt várlak...

-Biztos vagy te ebben? -bólintok- Rögtön jövök...-már szalad is lezuhanyozni, aztán izgatottan tér vissza egy szál bokszerben. Bocsáss meg nekem, hogy velem kell beérned...

-Nem jössz közelebb? -kérdezem tőle.

-De...de igen...-fölém hajolva csókol meg, és nyúlna a köntös alá, de megfogom a kezét.

-Rajtam maradhatna? És a lámpára tehetnénk egy rongyot, hogy kisebb fénye legyen?

-Öhm...persze...-biztos azt gondolja zavarban vagyok, valójában csak nem akarom látni, mikor nem néz rám, mert másra gondol. Így neki is könnyebb lesz mást ide képzelnie. Mindent érte...Levetkőzve mászik vissza rám feljebb tűrve köpenyemet.

-Jung...-megérzem combomhoz feszülni kemény tagját. Hogy lehet máris...? Ő viszont hiába simogat, miközben melleim takarása miatt be kell érnie nyakam csókolgatásával. Nem tudok ellazulni, csak megjátszom, hogy élvezem. Ám mikor egyetlen mozdulattal akar belém csúszni, felkiáltok. Még a mécses is eltörik nálam...nagyon fáj...

-Sunny...-gyorsan kiveszi merev férfiasságát, ami ugyanolyan fájdalommal jár, ezért karjait végig marva nyöszörgök újra- Mit csinálok rosszul? -érzem, hogy kezd elmúlni a tabletta hatása, és lassan elöntenek az érzések. A fél tabletta csak erre a pár órára segített.

-Semmit, de egy pillanatra ki kell mennem...- a fürdőszobába érve már elsírom magam. Gyorsan előkotrom a táskámból a tablettákat, és nem bízva semmit a véletlenre kettőt is beveszek. Kicsit szégyellem magam saját magam előtt. Nem akarok gyógyszerfüggő lenni, de abból nem lehet baj, ha pár hétig szedem. Csak esténként, napközben Jung úgy is dolgozik. Utána biztos megnyugszom...Mert meg fogok nyugodni...Ugye? Remélem...Lassan hat a gyógyszer, és újra kimért és nyugodt tudok maradni. Megmosom az arcomat, és visszamegyek a szobába.

-Minden rendben? -kérdezi aggódva- Talán korai volt, és...

-Semmi baj. Legközelebb vehetnénk síkosítót...-csak néz rám megdöbbenve, hogy miket ki nem ejtek a számon- Megpróbálhatnánk újra? Csak ezúttal engem hagyjunk ki, mert...nem számít...Kérlek...-elé térdelek sarkaimra ülve- Jó feleség szeretnék lenni, ugye megengeded? Ígérem ügyes leszek...kérlek szépen...-pislogok rá nagy szemekkel- Nem tudnék aludni, ha nem elégíteném ki a vágyaidat...-ha erre sem vagyok képes, mi haszna abból, hogy elvett? A gyógyszernek hála, legalább erre képes vagyok. Nem hiányoznak az érzéseim, mert ha érzek, nagyon fáj...és nem akarom, hogy fájjon...
 


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2018. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).