Mikor bajban vagy és már nem látod a kiutat, akkor jössz rá igazán, hogy milyen egyedül is vagy valójában. Ha nincs aki támogasson, segítsen a nehéz helyzetekben és vigyázzon rád, ráeszmélsz, hogy teljesen egyedül maradtál a világban, ahol senkit sem érdekel, hogy élsz e vagy sem. Még csak alig egy hét telt el mióta elvesztettem az utolsó embert, aki tényleg mindig kedves volt hozzám és befogadott, bár nem is ismert. Most azonban ő sincs többé. Mr. Clark már elég öreg volt és végül ez vitte el. Egy éjszaka lefeküdt aludni, aztán másnap már nem ébredt föl. Akkor olyan fojtogató bánatot éreztem, mint még soha. A gyászra azonban már nem volt időm, mert a két éve otthonomnak hívott kis házat lefoglalta a bank, mivel az Mr. Clarknak adósságai voltak. Még mielőtt kiértek a végrehajtók sikerült összeszednem némi pénzt - amit apró segítségekért kaptam - és pár ruhát belegyömöszöltem egy kopott hátitáskába. Fogalmam sem volt mi lesz velem, hol, hogy, miből fogok élni és ez a kilátástalan helyzet késztet arra, hogy állandóan keressem a lehetőséget. A hajléktalan szállón ahol ideiglenesen helyet kaptam már nem maradhatok sokáig, de az utcán sem aludhatok. Nem bírnám ki, hogy nap mint nap a hideg betonon feküdjek és a szemétből keresek magamnak ennivalót. Már a gondolattól is összeszorul a torkom, de próbálom nem elsírni magam az utca kellős közepén. Állandóan próbálok munkát találni, de szinte mindenhol ugyan az a baj. Nem vagyok nagykorú, nincsen törvényes képviselőm, aki beleegyezne, hogy dolgozzam és ami sok helyen a legnagyobb akadály hogy semmilyen végzettségem nincs, mert kénytelen voltam félbehagyni az iskolát. Diákmunkára nem alkalmaznak, mert oda egy oktatási intézmény igazolása kellene, hogy ott tanulok. Tehát az sem jöhet szóba. Megállok az állásközvetítő iroda előtt, ahová most jövök először, de nem tudok már szívből reménykedni. Mindenhol elutasítottak, akkor itt miért lenne másképp? Bemegyek és a váróban türelmesen üldögélve hallgatom az előttem álló nő szavait, és mikor az én számomat mondják az üveges pulthoz lépek. - Jó napot! - Személyi igazolványt, egészségügyi kártyát és orvosi igazolást kérek! – sorolja a recepciós, unott, monoton hangon. - Tessék. – mindent kipakolok elé és a kezeimet tördelve feszülten várom, hogy mindent átnézzen, de mikor a következő mondat elhagyja a száját, már tudom, hogy itt sem lesz szerencsém. - Ön fiatalkorú Mr. Clayton, ezért amennyiben mihamarább munkát szeretne kapni, szükség lesz a törvényes képviselője vagy a hivatalosan megnevezett gyámja írásos engedélyére. - Értem. Köszönöm szépen! – gyorsan összeszedem a papírjaimat és kisietem az épületből, mert már érzem is a szúrást a szemeimben, magamban pedig mantraként ismételgetem, hogy ne sírj. Csak ne sírj! Addig sikerül is tartanom magam ameddig a város forgatagából egy parkba nem érek, ahol egy lócára kucorodva engedem ki a könnyeimet. Fogalmam sincs mihez kezdjek most, de az biztos, hogy nem fogom kibírni ha az utcára kerülök. Az én szervezetem soha nem volt elég erős, folyton megfáztam ha hideg volt. Pár nap alatt tüdőgyulladást kapnék és ott találnának meg valamelyik sarokban. Erre a gondolatra csak még inkább előtör belőlem a zokogás, magamat átkarolva próbálok enyhíteni a testem remegésén, de kevés sikerrel. Remegő kezekkel előhalászok egy zsebkendőt és megpróbálom rendbe szedni magam mielőtt az utcára lépek. Vissza kell érne a vacsoraosztásra különben éhes maradok. Visszafelé menet megint elhaladok amellett az épület mellett, ahol mindig sietősebbre veszem a lépteimet, de most az egyszer – talán a rám törő reménytelenség okozza – lassítok egy kicsit és jobban szemügyre veszem. A sötétvörös téglaépület magasan nyúlik a többi romosabb épület között, de innen semmit sem látni. Sok helyen be van húzva a sötétítő, de senki nincs kint. Onnan tudom, hogy ez egy olyan hely, ahol… prostituáltak élnek, hogy egyszer, bolond módon bementem. Mikor még nem ismertem a város ezen részét és szállásra volt szükségem azt hittem itt találok. Elsőre ki gondolta volna, hogy a XXX Hotel azt jelenti, amit. A recepciós egy alig ruhának nevezhető valamiben volt, de csak akkor rohantam ki, mikor megkérdezte, hogy lányt vagy fiút szeretnék e az éjszakára. Te jó ég! Még most is ég az arcom, ha csak rágondolok. Sietősre veszem a lépteim és alig tíz perc alatt visszaérek a zsúfolt szállóra. Általában egy hétig marad itt mindenki, mert utána a munkaközvetítő talál állást, de nekem még ők sem tudnak. Így már csak két napom marad itt, de ha addig sem tudok mit kezdeni magammal, találnom kell egy másik szállót ahol van hely.
***
Egy gyors vacsora után megvárom, míg kiürül a közös fürdőszoba, mert nem szeretek mások előtt fürödni. Késő este van már mire mindenki elalszik, így gyorsan elvégzem a tisztálkodást, majd visszaosonok az ágyamhoz. Nagyon kényelmetlen, rúgós ágy, de jobb mint a semmi. Az álom azonban csak nem akar jönni, mert az agyam egyre csak zakatol. Olyasmin is, ami miatt már a saját épelméjűségemet is megkérdőjelezném. Meg tudnám tenni, ha tényleg nem lenne más választásom? Képes lennék rá? Nem tudom egyáltalán hogy merült fel bennem, hogy egy bordélyban keressek munkát, de… nem is tudom. Ott biztosan nem néznék, hogy hány éves vagyok, ugye? Sehol máshol nem találtam semmit és nem is kellene örökké… csak míg nagykorú nem leszek, mert akkor már alkalmazhatnak legálisan. Addig pedig, ha nincs más választásom – mert tényleg nincs – kibírnám… talán. Bár nem is tudom, hogy egyáltalán felvennének e egy olyan helyre. Hiszen én még soha nem voltam senkivel Úgy. Tudom hogyan kell, de… nem tudom kibírnám e, hogy idegen emberek használják a testem. Már a gondolattól, hogy egyáltalán le kell vetkőznöm ismeretlenek előtt, feljebb húzom a takarómat. Erre még így nem is gondoltam és igazából mivel még nem szeretkeztem senkivel fogalmam sincs mit éreznék, vagy milyen érzés lehet. Amit régen Jake csinált az tetszett, de őt akkor még azt hittem hogy szeretem. Ha olyan valakivel találkozok aki egy cseppet sem tetszik, akkor milyen lesz? És ha nem akarom vele? Úristen, legszívesebben a föld alá ásnám magam már a gondolattól is! Nem, nem, nem! Ezt biztosan nem fogom csinálni! Inkább alszom az utcán a csupasz földön. A fejemre rántom a takarót és próbálom kiűzni a gondolatokat, míg végül győz a kimerültség és elalszom…
***
A két nappal ezelőtti kijelentésemmel szemben most éppen azzal az épülettel állok szemben, ahová megfogadtam, hogy soha többé nem teszem be a lábam. Újra átgondoltam a lehetőségeimet, amik nincsenek, de megint ott lyukadtam ki mint a múltkor: vagy ez, vagy mehetek még egy hétre egy szállóba, ha lesz hely, aztán pedig az utcára. Végül arra jutottam, hogy bármennyire is félek és zavarban vagyok belül, elfojtom. Szeretnék még egyszer valamikor boldogan élni és szeretni valakit, de ez csak úgy lehetséges, ha kibírom a megpróbáltatásokat egy ideig, bármilyen nehéz is legyen az. Csak addig kell ezt tennem míg nagykorú nem leszek, aztán pedig találok tisztességes munkát. Fél év. Ennyit kell kibírnom. Nagy levegőt veszek és a hátitáskám pántját megszorítva benyitok az épületbe. Azonnal megcsap a tömény parfüm illata, az aromagyertyák szúrós virágillatával keveredve és a már ismert recepciós pultig haladok, ahol ezúttal egy másik fiatal nő ül, valamiféle áttetsző csipkeköpenyben és épp a körmeit festegeti. - Öhm… elnézést hölgyem… - szólítom meg zavartan, mire rám kapja a tekintetét.
Már-már zavaró ahogy végigmér és próbálom elkerülni, hogy a testére nézzek. - Helló szépségem! Sajna zárva vagyunk, de ha később visszajössz szívesen elszórakoztatlak, mi szólsz? – búgja elmélyült hangon, egy csábítónak szánt mosoly kíséretében. Érzem, hogy elvörösödik az arcom és meg kell köszörülnöm a torkom, hogy beszélni tudjak. - Bocsánat, hölgyem… - Carol... – vág a szavamba mosolyogva. - … Carol, de én nem ezért… én… itt szeretnék dolgozni. – tessék, kimondta. Felhúzza a szemöldökét és úgy néz végig rajtam még egyszer, mire először gondolok el azon, hogy mi van, ha egyáltalán nem is felem meg a külsőm. Hiszen Carol is milyen szép. Zavartan billegek a cipőm sarkán, ő pedig végre feláll és int, hogy kövessem. - A főnökkel kell megdumálnod szívem, ilyesmikről ő dönt. Egy lépcsőn vezet fel, ami elég zavaró, mert nem tudom hogy hová is nézzek. Carolon átlátszó ruha, a falakon pedig pajzán festmények és képek sokasága, így végül csak a lépcsőfokokat nézem, míg el nem fogynak. Újabb folyosó, majd megállunk egy sötétbarna ajtó előtt. Bekopog, és szinte rögtön kiszólnak, hogy gyere be. - Te várj itt picinyem! – int még felém, majd eltűnik. Körbenézek, de mindenfelé csönd van, és egymás után sorakoznak az ajtók, de egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítottam. Nem egy piszkos és dohányszagú lyuk, hanem inkább olyan mintha tényleg egy hotel lenne. Csak a képeken látszik, hogy ez nem az. Nyílik az ajtó és Carol perdül ki rajta, majd befelé terel egy cseppet sem könnyítve a zavaromon azzal, hogy a fenekemre simít. Belépve először észre sem veszem, hogy van itt valaki, de aztán oldalra nézek és az ablakpárkánynak támaszkodva egy nagyon magas és félmeztelen férfit látok meg. Akaratlanul is végigsiklik rajta a tekintetem, de zavarba is jövök tőle, főleg attól, hogy a nadrágja lazán a csípőcsontján „egyensúlyoz”. Az arcára nézek és látom, hogy egy apró mosoly bujkál az ajkain, de amikor a szemibe pillantok és összefonja maga előtt a karjait, már érzem hogy felforrósodik az arcom. Ő lenne a főnök itt? Nem is tudom, valahogy nem ilyenre számítottam. - Öhm… - most mit kellene mondanom? – Üdv a nevem Daniel Clayton. - Szóval, itt akarsz dolgozni? – a hangja is férfias, csak úgy, mint a külseje, de most már nem jövök zavarba, mert eszembe jutott mit is kell majd itt tennem. - Igen. Végignéz rajtam, majd az asztal felé int a fejével és mikor leül a székére, én tétován megállok az asztal előtt. - Ülj le, mert ez esetben le kell szögeznünk és meg kell beszélnünk néhány dolgot. Már előre félek ezektől a dolgoktól, de teszem amit mond és leülök. Most már nem futamodhatom meg, ha idáig elmerészkedtem. A táskámat az ölbe pakolva szorongatom, miközben figyelem hogy mit csinál. Valamiféle papírokat vesz elő. - Gondolom még nem dolgoztál bordélyházban – rám néz, megrázom a fejem – Mennyire vagy tapasztalt? Mintha ezek már megszokott kérdések lennének a számára, a hangjából ítélve, de nekem nagyon furcsa és zavaró. - Semennyire. – remélem, részletek nem kérdez, mert abba belehalnék. - Szűz vagy? – kivesz egy papírt miközben engem figyel azokkal a félelmetes sötét szemeivel. Tudom, hogy muszáj válaszolnom, de olyan nehéz erről így beszélni. - I-i-igen. – elkapom róla a tekintetem és a táskámat kezdem nézni. - Értem. Ez a szerződés, amit alá kell írnod, nem felbontható, tehát a megszabott időtartamig nekem dolgozol. Ha megteszed, amit mondok és teljesíted a kötelességed akkor egész jó életed lesz itt. Kapsz saját szobát, ahol a vendégeidet fogadod, a konyhában pedig magadnak készíted az ennivalót. Munkaruhákat szintén biztosítok. Hallgatom amit mond, és a szívem egyre jobban zakatol, de nem futok el. Arra kell gondolnom, hogy ha ezt kibírom utána jobb lesz. - Re-rendben. És… és a fizetést hogy kapom? – nem igazán tudom, hogy ez itt hogyan működik. - A kuncsaftok nekem fizetnek, amiből te harminc százalékot kapnál, de ebből tíz megy a szobáért, a kajáért és a ruhákért. A pontos összeget nem tudom megmondani, attól függ mennyi kuncsaftot fogadsz. Ha ügyes vagy borravalót is kaphatsz, ami csak a tiéd. Kuncsaft… vagyis mennyi emberrel fekszem le. A szerződésre nézek és gyorsan átolvasom, de nagyjából az van benne, amit elmondott, egy kivételével. Egy évre? - Uram? - Mac. – mondja, majd az asztalra könyökölve közelebb hajol. Furcsa embernek tartom, tényleg nem ilyennek képzeltem egy bordélyház vezetőt. - Én… én csak fél évig szeretnék itt dolgozni. – motyogom halkan. Remélem nem bosszantom a kérdéseimmel. - Sajnálom kicsikém, az nem lehetséges. Az egy év a minimum, ha az letelik elmehetsz, vagy meghosszabbíthatod, de rövidíteni nem lehet. Egy évig itt kell dolgoznom? Az túl sok, én azt nem akarom! Félév múlva nagykorú leszek és akkor már… - Héé, figyelj rám… nem olyan hosszú az az idő hidd el. Gyorsan elmegy majd, és ha belejössz szép kis summát összeszedhetsz magadnak. – már-már kedvesnek mondanám a hangját és a mosolyát. Vagy így, vagy úgy de tudom, hogy el kell fogadnom, mert nincs választásom. - Rendben. – megfogom a tollat és a vonalra odafirkantom a nevem, majd mikor ez megvan ő elveszi és megnézi. Most már legalább nem kell az utcán éjszakáznom, akármilyen hely is ez, és akármit is kell majd itt tennem…
Hát én rohadtul nem vágom már, hogy mi van... egyik percben állok, és megölni készülnek egy idegen furcsán nagy szerszámmal, s másikban már dőlök el, miközben valaki a szemembe villogtatja 24 karátos vigyorát és kész... de mivel nem jut el agyamig, hogy miért is kerülök hirtelen vízszintesbe, nem is zavar, csak vihogok tovább, nagyon értelmesen hagyva, hogy a fölöttem tornyosuló fehér szörnyeteg rám vigyorogjon fekete cukormáza mögül... mert érdekes íze volt az tuti... biztos valamit már nyalt előttem... négercsókot... a kis édesszájú... ha ezt tudom, akkor adok neki abból a vicces porból, ami Goshoék nyaltak két másodperccel kalandos Kotoval kevert utazásom előtt...
Kék szemecskéimmel érdeklődve tanulmányozom a hófehér hajtömeg mögül kilátszó asztal alatti kis üzeneteket, melyekben félpercenként értesít valaki mindenkit, hogy ki is az akit itt már... megdugtak? Jééé! Vajon Koto is bevési ide a nevem? Elvégre most csőre tölt! Hehe... Vagy valami hasonló... mert az előbb az izéje... meg a micsodája kint volt, és megdugni akar... vagy megásni? Nem tudom... remélem azért holnap nem egy egész bokor fog a fenekemben burjánzani, mert annak nem nagyon örülnék... kivéve, ha sör nő rajta... hehe... söröcske...
Alkohol ködös tudatomon át is érzékelem, ahogy combjaimon lassanként égnek merednek szőrszálacskáim, ugyan is nadrágom olyan varázslatos módon keveredett le rólam, amit még Harry Potter se tudna megmagyarázni... abrakadabra! Tűnt el naci! HUSS!!!! Nem értem, hogy erre mi szükség van, de rém erős bennem a gyanú, hogy perceken belül komplett szántást rendez majd be a lábaim között.. fasza! VIP kiskertem lesz... hehe...
S lám máris fél pucér vagyok, ugyan is egy perc és alsóm is társul hozzá, amiről szentül hittem, hogy a szobatársam technokollal ragasztotta a seggemhez... rémlik, hogy azzal hülyültünk, vajon ez tuti biztos szüzesség őrző vagy segg gyantázó, de most hogy látom valamelyik csoporttársam fején zászlóként lebegni szerény fehér neműm, már nem vagyok ebben biztos, hogy hatásosan képes megvédeni féltett fenekem hamvasságát, és egyre jobban fog el a gyanú, hogy itt valami nincs rendjén... de persze, mert részeg vagyok, és úgy bebasztam, mint az albán szamár, csak röhögök, de teli torokból, amivel sok ember figyelmét magamra hívom... csupán bámulnak, mint a birkák, én pedig kedvem szerint kis híján bégetnék rájuk, csak hogy két vihogás között nehezen megy...
- Nem akarom, hogy sikíts! – említi meg csak úgy mellékesen Koto a fehérterrorista, aki géppisztolyt rejteget a gatyájában, de engem még ezzel sem tud lelombozni. Nem sikítok! Énekelek, wazze! Énekelek! MERT ZENE NÉLKÜL MIT ÉREK ÉN?! YEEEAAAHH!!! Forog a világ, még fekve is, és azt kéri nem énekeljek? De hát ez így a legjobb! Forogva, szédülve, fekve, fél pucéran, veteményes előkészületeivel combjaim bájos partjain... és akkor most... hukk... mondjuk el együtt a mi atyánkat! Mi gatyánk ki vagy a szennyesben... hukk... izzéé... áldassék... a mosógép, ami kimos... WAZZE HOL NYULKÁL EZ! Hehe...
Munkahelyi ártalom a dalolászás, ugyanis ha valaki napi rendszerességgel fut több kilométert, miközben a parancsnoka kibebaszott angol kiejtéssel futó dalokat énekel, hamis hangon magas C és hörgős halálmetál között ingázva, és kötelez, hogy te is csináld, rászoksz, és próbálod olyan tűrhetően csinálni, hogy mellőze a dobhártya szaggatást, amit a feljebbvalód rád bocsát... de most legalább nincs a tüdőm a torkomban! Csak Koto nyelve! És milyen jó helye van neki! Ficánkol, mint halacska a hálóban... tán a mandulám keresheti... azt hiába... már kivették... hehe... bújócska...
- Énekelni tudok. Énekeljek?! – érdeklődöm bárgyú mosollyal extra hangerővel, de hogy jelezze, hogy itt tehetség kutatónak semmi helye és, hogy jelenleg be kell érjem szerény személye akusztikus lehetőségeivel, számba harapva passzíroz a padlóba egész testével, amiről nem hittem volna, hogy ilyen nehéz... olyan, mint egy rohadt nagy párna... legalábbis a színe hasonlít hozzá, és amúgy is... fehér benne a tömés... nem? Minden pasiban fehér... a biológia jó tantárgy... asszem... már ami megmaradt két vígan haverkodó agysejtem környékén...
Furcsa mód, mikor nyelve ismét számba tolakodik, s megint megpróbálkozik mandulám megkukkolásával, én pedig merő udvariasságból és mert olyan aranyos fiú vagyok, viszonzom, testem úgy kezd hullámozni alatta, mint egy partra vetett halé, mikor épp azon szenved, hogy vízbe érjen... milyen kár, hogy itt maximum a földre öntött wisky-ben úszhatok... bár az is jó! ALKOHOL!
És még be is jön! Mert tény, hogy nyelve és random géppisztolyának közös játéka felébreszti a répácskám, mely hangos zöldség dalokat énekelgetve simul hasamhoz, hadd üdvözölje új pajtásait... ööö ... Koto golyót és fegyverét! Durr! Le fog lőni... itt halok meg! Éljen! Szép az élet az ibolyák alatt! Hehe...
Még szesz fátyolon keresztül is jól kiveszem, milyen faszán, lazán de igazán jólesően bizsereg testem, s én úgy érzem, hogy hiába nevetgél vígan szerencsétlenségem küzdeni akarásán, én azért megmutatom neki, milyen vicces, hogy a hal mozgástól feláll a szolgálati fegyverem... hopp... még sem... miközben vadul kapálózva átölelem, mikor már sikerült kivenni a nagy fehér foltból a vállait, ő aljasul próbálja elcsenni tőlem pisztolyomat, ám lévén milyen jól tudom az előírást, ellenség közeledtével megpróbálom ráfogni s megsimogatni vele valamely érzékeny testrészét, merő szeretetből, de mivelhogy egyik ujjam sem gondolta igazán komolyan a szorítást, repül, és ki tudja hol áll meg, s kinek lő egy plusz lyukat bokájának szép környékére...
Vihogok, mint a tejbe tök próbálom felfogni, hogy miközben polip módjára tapogat a csápjaival fölöttem mit is szeretne tulajdonképpen elérni, mert hogy nekem most legszívesebben hidat lenne kedvem csinálni nagy mocorgásomban, az tuti... de mivel a koordinációs készségem már nem a józan régi énje és tornász sem vagyok, maximum egy elcseszett gerincsérves, így legfeljebb azt érem el, hogy a wisky-s por keveréket felnyalatom hátammal, reménykedve, hogy a hátam közepén is vannak olyan szervek melyek képesek az alkohol befogadására... kedvem lenne még inni... PIÁT! MOST! GYERÜNK! ÖNTSD BELÉM ISTENEM A SZESZT!
Hajnal kék szemecskéim fókuszálatlanul figyelnek fel egy gyanús fémes villanásra két centivel fenekem környékén, amikor már épp az erős pia szag miatt iható után kutatnék, s mielőtt még felfoghatnám, vajon mi az anyám kínja az, amivel épp az ánuszomat csiklandozza, már meg is kapom a választ, mert még a seggemben, totál beállva, mint a kapanyél is felismerem, milyen pisztoly csövem alakja, s az a fájó, alkohol mámoron áthatoló, feszítő érzés nem igazán akarja belopni magát a szívembe és a hátsómba... VÉGBELEK SZERELMÉRE!? MI EZ?
Könnyeim végig folynak arcomon, ahogy eljut homályos tudatomig a villámgyorsan józanító szaggató fájdalom, ajkaimat extra hangos ordítás hagyja el, ujjaim reflexszeren markolnak a fehér szörnyeteg ruhájába, hogy megkíséreljék letépni róla vékony anyagot... erőlködve próbálom meg ki erőszakolni magamból az idegen tárgyat, mely épp tágítani akar, lábaim kétségbeesetten kapálóznak Koto nagy teste alatt, de lévén, hogy épp a parkettába épít, nehezen megy...
MI A FASZOMÉRT DUGTA FEL A PISZTOLYOMAT? Mert ugye ez az? Csak nehogy elsüljön... vicces lenne... beesne az eső...
Persze, ahogy megmozdul bennem a kemény fém, elmúlik az a csöppnyi jó kedvem is, ami hirtelen támad eszmefuttatásomban arcomon ragadt, s eltorzult pofival, s támadóm szájába sikítva kínomat, próbálom meg darabokra szaggatni ezt a köcsögöt, mielőtt még ő nyársal fel kedvesen kis magánszámának keretében... ez... ez nagyon rossz....
Ficeregve, kitágult szemekkel próbálom mozogni, hogy elmászhassak alóla, de tagjaimból az a cseppnyi erő is elszivárgott, mely alapos alkoholos állapotomban, még rendelkezésükre állt, így csupán fenekemmel lökdösve próbálok szabadulni, ezzel persze csak azt érve el, hogy mélyebbre és mélyebbre kerüljön bennem a fegyver csöve, furcsa fémes hidegségével egyre inkább kellemesebben simogatva belülről... ez hívhatják anál-gyönyörnek... a szappanos cucc... lehajolsz és besiklik a kobra...
Próbálok rá ordítani, ám nyelve erőszakosan, dominánsan mozog számban, egy percre sem hagyva, hogy akár levegőt is vehessek... a pisztoly egyre vadabbul mozog bennem, én pedig szépen lassan elhanyagolhatónak érzem azt a kellemetlenséget, mely a hirtelen jött zsibbasztó gyönyörrel jár együtt... bekábulva szántanak végig körmeim csupasz bőrén, arcizmai megrándulnak, s szinte belerezonálja számba élvezetét... ez az állat egy mazochista...
Hirtelen múlik el a jólesően feszítő érzés, s én szinte, már-már magamtól megszégyenülve nyögök fel csalódottan, hogy percekkel később, már valami sokkal vastagabbak üdvözöljek viszont... hangosan felsikítva simulok hozzá forró, sápadt testéhez, s egyre inkább kezd eltűnni szemeim elől a csodálatos, színektől villódzó valóság, Kotó fehérlő körvonalaival együtt, ugyanis minden eges lökéssel egyre kényelmesebben merülök el valami kurva sötétben, és puhában, amit úgy hívnak... hogy... izé... úgy.
Vadul mozog bennem, halványan, bizsergő tagjaimtól elkülönülve érzem csak, hogy ki s be mozog bennem valamije, amiről eddig sem derült ki, hogy micsoda, s ahogy hatalmas koppanással autógrammot koponyájával az asztal aljának sápkórós támadóm, halvány kis mosollyal fogadom a testemben szétáradó orgazmus szerű valamit, hogy aztán kényelmesen merülhessek el tudatalattim alkoholos, édes kis álmaiban...
*
Egy cseppet érzem csak, ahogy egyszerre több pontból is fájok, ami nem elég, hogy a fejemet érinti NAGYON, de valamely furcsa indoknál fogva a seggem is úgy fáj, mintha valaki egy seprűvel turkálta volna meg... nagyon nehezen teszem túl magamat azon az apró tényen, hogy bármerre fordulok fáj, és mikor felülni próbálok egy diszkrét ordítás hagyja el számat, melyet inkább hasonlítanék egy lányos sikításhoz, semmit egy olyan férfihoz üllő üvöltéshez... tévedek, vagy tegnap este valami eszméletlen jelentős történhetett, ha így csípőből kivágom a magas C-t... de wazze...
Ekkor jut el csak agyamig, és az első napsugaraktól kis híján kiégetett retinámon keresztül a tény, miszerint én rohadtul nem otthon vagyok, és hogy az a hely, amit magam körül látok, legszerényebben is pokolhoz hasonlatos érdekes kavalkádhoz hasonlatos, semmint a katonai bázison megszokott fasza rendnek... komolyan... most beszartam. Kezd hiányozni Gosho lábszaga... azért... ez furcsa...
Nem süti a dolog, az tuti... előfordult már egyszer-kétszer, hogy valami olyan helyen ébredtem, ahol eddig legvadabb álmaimban nem voltam, de ez... ez fölül mindent az ébredéssel egyetemben, ami meglehetősen nagy benyomást tett sajgó ánuszomra... hmm... milyen szakszerű megfogalmazás...
Kócos fekete tincseimbe túrok vékony ujjaimmal, hogy határozatlanul vakargatva sajgó tarkómat fedezzem fel, hogy tulajdonképpen melyik haverom, melyik aktuális csajának lakásán is lehetek, ahova nyilván a seggrészegség határának átlépése után kerültem nagy kegyesen, hogy reggelre ne egy vesével legyek szegényebb... persze nagy kutakodásomban az is feltűnik, hogy ami rajtam van kurvára nem az enyém, és hogy az átható halál-mix nevezetű piaszag helyett kellemes, gyümölcsös tusfürdő szagom van, és hogy tele vagyok kibaszott foltokkal és...és...BASSZA MEG, MI A FASZOM TÖRTÉNT TEGNAP?!
Innentől kezdve megszületik bennem az egyetlen épkézláb magyarázat, miszerint egy egyenruha fétises barom megdugott, s jobb híján a saját lakására hozott, hogy szex rabszolgát csináljon velem, hogy szerény személyem feneke non-stop farok melegítővé nője ki magát... na jó. Ez nem az eredeti feltételezés, mert az egy kellemes átszexelt éjszakát rejt... amire nyilván nincs esélyem... szóval... inkább nem gondolkodok, mert eszembe jut az első megoldás felé hajlani, ami még a hátsóm sajgását is megmagyarázná, de nyilvánvalóan érthető okok miatt KURVÁRA NEM ÖRÜLNÉK NEKI! Ezt az elképzelést már akkor kizártam a fejemből, mikor a zuhanyzóban először akartak megtámadni, és én úgy lekaratéjoztam a tagot, hogy azóta csupán puli módban mer követni...
Végül is amellett döntök, hogy szépen csendesen húzom el a csíkot, miután kiengedem a fáradt olajt, mielőtt még valami kobraharapó vadállat bukkan elő az egyik felismerhetetlen ruhaköltemény alól... komolyan... itt vagy egy transzvesztita lakik, vagy egy pszichopata... az elsővel könnyen albánok, ha nem tűsarkúval esik nekem, a másikkal pedig kérdéses mit kezdenék, lévén, hogy a szolgálati pisztolyom valahol nagyon messzire nyaral...
Mátrixos mozdulatokkal tornázom magam két lábra, hogy még véletlenül se kelljen szegény seggemet megerőltetni, mert attól tartok úgy maradok, s mint valami telefosott nadrágú vén tata botorkálok majd végig az utcákon, a nép nagy örömére... mert hogyha így állítanék ki, tuti körbe röhögnének... ez ziher...
Bizalmatlanul fürkészem a lakás berendezését, két méterenként megpördülve, ösztönös katonamozdulatokkal készen állva arra, hogy bármilyen kezembe akadó tárgyat az első felbukkanó vélhetőleg élőlénynek titulálható egyénnek vághassam merő önvédelem céljából... Araszolok feltartott kezekkel, ujjaimmal pisztolyt formálva, mintha épp gyakorlaton lennénk, de mikor azt látom, hogy semely gyanús bútordarab nem akar nekem ugrani véletlenszerű támadó készségem elmúlik, s nagyot ásítva, magamra öltve a világ legmásnaposabb pofázmányát indulok az első szoba felé, ami remélhetőleg egy sárgára és egy hányásra készen vár... mert hogy a kettő közül melyik jön előbb azt csak a jó Isten dönti majd el... vagy képen pisálom a csempét vagy lehányom a farkam, lényegében ugyan az a végeredmény... egyre furcsább ez a hely. Mindenhol peckes rend, de ha nem láttam vagy öt tükröt, akkor egyet se... mi lakik itt? Egy autoszexuális? Mert hogy csak magának akar örömet szerezni az tuti...
Ám mielőtt még a beazonosított helyiség felé terelhetném magamat, hangos mély ordításra leszek figyelmes, melyet perceken beül egy fájdalmasan ismerős fehér paca követ, aki anyaszült meztelenül lába között hatalmas kolbászát libegtetve sprintel ki a fürdőszobának vélt teremből, én pedig ledermedve hatalmas szemekkel várok, míg kis híján maga alá teperve torpan meg előttem, egy perc alatt a földbe gyökerezve... és íme most jött el az a pillanat, hogy azokat a filmekből jól ismert flashback-et elővegyük, s butus fejecskémben felmerüljenek az elmúlt éjszaka összes részeg és perverz emléke, melytől egyáltalán nem leszek boldogabb, és melyekben ez a fehér köcsög túlnyomó többségben bennem illetve felettem szerepel, ezzel elnyerve totális ellenszenvem és gyilkolási listám no. 1. helyét, és azt hogy a másodperc törtrésze alatt kapcsolva ordítsak fel hozzá vágva a lehető legközelebbi tárgyat, ami kezem ügyébe akad, és el lehet mozdítani a helyéről...
- TE FEHÉR KÖCSÖG! SZARRÁ LÖVÖM A SEGGEDET HA EGYSZER MEGTALÁLOM A PISZTOLYOMAT! – rikítom teljes hangerővel, s további kedves fenyegetőzésekkel és dolgokkal vágom agyon, hadd ne érezze már magát jól azok után, hogy tegnap este olyan kellemes farkalt meg, mintha épp egy délutáni teát szürcsölgetett volna... MEGDUGOTT EGY PASI! TE KURVA ÉLET!
Fel sem bírom fogni mély agressziómba, milyen lelombozó is az egész, mert nem csak a szüzességemet vette el, amit mellesleg egy lánynak tartogattam, akivel nyilván egyszer úgy is találkoztam volna, hanem meg is rontott, s beszennyezte a testemet ez a vén pedofil! Ez... ez... sárba tiporta az éledező férfiasságomat... most... most új értelmet nyert a ne hajolj le a szappanért szabály... mert mostantól már nem számít... úgy szippantok be mindenkit majd a hátsómba, mint porszívó a porcicát... ÉS EZ ENNEK A KÖCSÖGNEK A HIBÁJA! TE SÁPKÓROS BAROM!
- Vávávááárj...! – próbálnak csitítani magam előtt kezekkel, hogy némileg védje magát a bútor és berendezési tárgy esőtől, amit szempillantásokon belül rázúdítok. Kedves nézőink, ma reggel nagyon vigyázzanak, mert enyhe délnyugati ingóság esőre kell számítani néhány csonttöréssel megtoldva... AJÁNLOM IS TÖRJÖN LE A FARKAD! Ha az lehetséges... nem tudom...
- Te beteg, pedofil! Megszentségtelenítetted a testem! – rivallok rá teljes beleéléssel, egy percre egy hisztis, megerőszakolt nővel összehasonlítva magamat, de amint a kezembe akad az eddigi legnagyobb tárgy, amit ebben a kócerájban fogtam, elnyomja a káröröm és a remény, hogyha ez a ruhafogas eltalálja, minimum szellemi fogyatékos lesz egy életre, ha impotens nem is...
- És milyen jó volt - erre a kijelentésre már nyeli is be a fogast, amit én meglepő vehemenciával címeztem önimádóan vigyorgó képébe, hadd ne legyen már neki jó, mert az a tény, hogy úgy fáj a seggem, mint egyheti non-stop hasmenés után, nem dob a kedvemen, és azt akarom, hogy ezt ő is érezze... ROHADJ MEG, BASZKI!- Izéke, nem akartam, hé várj
már, várj már, ne azt a cdt ...ne dobd el. Bocsika, csokika, jóváteszem. – kezdené, ám mivel nem nagyon érdekel, hogy épp mit rimánkodik kis híján felnyársalom a CD-ivel és egy szőrös valamivel, ami úgy vinnyog erre a galád támadásra, mint egy kiherélt kanmacska... avagy kandúr... mindegy... AZT HISZED KÁRPOTÓLHATSZ, CSEZD MEG!? Seggbe kurtál, meggyaláztál... és... MÉG A NEVEMET SEM TUDOD! MILYEN ERŐSZKOLÓ VAGY BAZD MEG?!- Mondjuk kinyalom a segged egy évig. Szóval ne szarj túl nagyot. Oké?
Erre a fület gyönyörködtető pár mondatra megáll kezemben a DVD lejátszó, amit következő sorban vágtam volna ehhez a szánalmasan földet gyarapító faszhoz, de mivel kimondott néhány ínycsiklandóan kárörömet jelző szavacskát, fejecskémben felmerül a tény, hogy ezt az abnormális kinézetű fazont, aki tegnap este belekarcolta a monogramját a fenekembe, úgy szívathatom szarrá egy éven keresztül, ahogy szeretném, ha nem verem ki most még ép protézisét ezzel a lejátszóval... nagy a kísértés... határozottan jól állna neki a két fog közötti szóköz.
Felvonom egyik ében szemöldökömet, s kezeimet leeresztve pillantok le rá erősen elgondolkozva azon, vajon kifizetődő-e nekem egy ilyen állatot egy teljes évig a pokolba kergetni... eltöprengve méregetem... buksimban ezernyi gonosz kis gondolaticska körvonalazódik, ahogy azon a problémán is átugrok, hogy hogyan viszem én el az akadémiára... azt akarod, hogy bosszút álljak? Akkor nagyon sokáig fogsz kutyatápon élni, wazze!!!
Végül is számra halvány, csintalanul gonosz kis mosoly ül ki, hajnal kék szemeimben megcsillan a ravasz huncutság lángja, amire ő egyszeriben vigyorodik el, erős gyanúm szerint azért mert nem pontosan ugyan arra gondolunk ebben a szent pillanatban... nem baj haver, hamar rájössz milyen egy szemét kis dögöcske tudok lenni, ha akarok... már pedig az még nem voltam, szóval ha vért izzadok is olyat mutatok, hogy beszarsz...
Végül is felsőbbrendűen, igazi katonás tartással fonom keresztbe az övéhez képest vékony karjaimat mellkasom előtt, hogy villogó íriszekkel közvetítsem felé, mit is vállalt... A HALÁLT. Én tudom.
- Biztos vagy te abban, hogy hajlandó vagy ezt a tortúrát vállalni? Nem leszek finom veled, ugye azt tudod? – érdeklődök még utoljára, mielőtt a saját halálos végrendeletét írja alá önként, dalolva, ami persze nekem nem baj, csak neki lesz az... természetesen kegyetlen azt tuti nem tudok majd lenni, de katonai szigorral olyan kezes bárányt faragok belőle, hogy a végére még egy nyugdíjas nagyinak is több lesz a lelkiereje...
- Ugyan öcsi...- kezdené el, de én összehúzott szemekkel, dühösen összeszoruló ajkakkal fojtom belé a szót, mielőtt még ismét izékévé degradálna le... persze nyilván élvezi, hogy ilyen férfiatlanul „édes” méreg, ami kiül a pofimra, de a legkevésbé sem érdekel, mert az elkövetkezendő egy évben olyan férfiatlan lesz, mint egy herélt kis kutya...
- Yoruki. Yoruki a nevem, de neked ezentúl „uram”.- magyarázom el neki, jól jangsúlyozva az utolsó szócskát, hadd érezze a jelentőségét annak, ami perceken belül kezdetét veszi majd. SZENVEDNI FOGSZ, WAZZE! De úgy, mint a huzat!
- Igen, mindegy, szóval nem tudsz olyat mutatni, amivel beszarathatnál, Yoru-chan. – húzza elmosódott festékes száját ezer wattos vigyorra én, pedig dühösen felmordulva forgatom meg szemeimet új becenevem hallatán, ami nyilván nagyon tetszik neki, mert úgy tűnik új hobbija az engem való idegesítés lesz... hát jó. Lesz dolgom veled bőven, de ha kell ellopom a tábornok lovaglópálcáját és azzal dominállak meg...
- Utoljára mondom, hogy Yoruki, de neked uram. Mindegy... lényegtelen. A fontos az, hogy a szavadat nem szegheted meg, és bármit is mondok neked, az szent és sérthetetlen. – húzom ki magam, mutatóujjammal vádlón a lába között pihenő, nemi szervnek titulát vadállatra emelve, mely gonoszan kuncogva mered felém, mint valami árboc... azért... azért ez zavarba ejtő... így hát meg is jelenik arcomon az összképet rontó vörös arcpír, és immár látom a furcsa, színtelen szemeiben villanó szarkasztikus és élveteg fényből, hogy ez itt nem fog rá túl komolya behatást tenni. Avagy leszarja, amit mondok... de lesz ez még jobb is...- Azzal, többet nem érhetsz semelyik testrészemhez, vágod?
- Szeletelem. De inkább szopatom, ha nem gond. –villogtatja fekete szembogarait perverzen az idiótája, én pedig közelebb lépve, nagy vehemenciával csapom tarkón, de úgy istenesen, csak hogy lássa, hogy max. 50 kilónak tűnök, de van bennem erő... NE SZÓRAKOZZÁ’ MERT MEGETEEM VELED A GÖRÉNYED!
Meg is érzi, mert felmorranva szorongatja meg fájlalt testrészét, ahonnan az imént a gerincét vertem ki... ÚGY KELL NEKED!
- Nem pofázik vissza! Szóval... kezdjük is a seggnyalást ott, hogy... csinálsz nekem reggelit, aztán összecuccolsz, mert ha vége a tavaszi szünetnek legyen bármilyen fontos dolgod, jössz velem az akadémiára, ami mától a személyes poklod lesz. – magyarázom teljes beleéléssel, szemeimmel immáron a távolba révedve, nem is arra figyelve, milyen faszságot csinál már megint szemforgatás és élveteg vigyor keretében. Mert én tudom, hogy amit ott fog kapni, azt nem fogja megköszönni...
Végül is egy utolsó szúrós pillantás előtt hátat fordítva neki indulok a szobába, hogy ruháimat és szolgálati fegyveremet megkeresve öltözzek valami kényelmesebbe és kevésbé életem megkeserítője illatú dologba, mert ha még egy percig fogok hordani olyat, aminek úgy villan ki a seggem, hogy kis híján tekintettel harap bele, akkor vagy kigyullad a fejem vagy megőrülök...
Jah... és még telefont is kell kunyerálni, hogy apám századosi kapcsolatait kihasználva jutassam be ezt a házi rabszolgát a koleszba és a suliba, immáron hivatalos kis kutyámként. Nagyon nem vagyok az a rohadtul gonoszfajta, de tény hogy ő megérdemli, hogy eme új oldalam kifejlődjön eddigi kedves kis lelkemben... zsír lesz. Nekem tuti, de neki... majd megtudja, milyen is a katonaélet... hehe...
Egy cseppet kótyagosan botorkálok a pultba kapaszkodva két métert, hogy a mellettem nyalakodó párt nehogy megzavarjam indiszkrét csuklásommal, amit messziről hall bárki a dübörgő zene ellenére is... hukkk.... komolyan mondom ez rosszabb, mintha érezném, hogy valaki végig taposott az acélbetétes bakancsomon, de úgy teljes erőből.. mit ez nekem, katona vagyok! Hehe... egy cseppet részeg katona, de tuti hogy azért tuti, hogy valakit így is eltalálnék a fegyveremmel... hihi...
Halkan vihogva csúszok meg a lábam alá gurult pohártól, melyet egyik akadémia társam gurított el merő véletlenségből, mikor szédelegve elbucskázott a saját lábában, amit maga alá vetett, s mely alám guruló pohártól én is követem a mozdulatsorát meglepő lassúsággal... nem tudtam, hogy a pia lassít... vagy az agyam lassult be, vagy szimplán valaki leszünetelte az időt... hol a távirányító! Hangot neki! Hehehehee....
Hangosan koppanva csapódik fejem a pult szélének, de lévén, hogy az agyamban honoló tompa zsibbadáson kívül semmit nem érzek csak vihogva terülök el, akár egy ingyenes szőnyeg... de jó meleg van! Kellemesen hűt a padló, ugyan is ha nem tenné tuti biztos, hogy levágnék egy sztriptízt a pult tetején... megőrülök... meleg van... valaki kölcsönözzön már egy pingvint...
Jééé... csillagokat látok! Mióta vannak zárt helyen csillagok? De fényesek, megyek el is kapok párat! Höhöh... nem tudom... miért nem? Na megállj csak!
Kacarászva mászok egykéz két láb a padlón, ugyan is szabad kezemmel sörömet szorongatom, melyet mindene egyes a csillag elkapására irányuló sikertelen próbálkozásom alkalmával meghúzok, s nagyot sóhajtva konstatálom, hogy minél többet kortyolok annál több csillagot látok, és annál kevésbé érzem, hogy Gosho a szoba társam épp a vesémet készüli lerugdosni nagy táncolhatnékjában...
- Yo...kuri...Yo... Yoruki! Mi a frásznak... mászol te a padlón?- érdeklődik realizálva, hogy a lába már harmadszorra akad meg valamiben, s bár egy cseppet koordinálatlan a mozgása, azért szédülve lehajol hozzám, és fél kézzel megragadva állít talpra, de úgy, hogy kis híján megint seggre esünk, csak ezúttal viszem őt is az altájba...höh... de könnyű vagyok! Ez vicces! Ezt még egyszer!
- Csillagot kere...hukk...sek...- pillázok fel rá homályosan, a három közül az egyikre fókuszálva, amelyiket az igazinak vélek... most... akkor... neki vannak ikertestvérei? Akkor ő most 20 szemű? Mert egyszer négy meg még egyszer... meg még félszer mert a harmadiknak már csak monoklija van... jééé... Goshonak monoklija van! Hadd én is neki egy másikat!!! WÍÍÍÍÍÍ!!!!
- Ne verd má’ ki a szemem, wazze!- morran rám, s vékony kezeimet elkapva próbál úrrá lenni hirtelen öldöklési rohamomon, melyet most a kelleténél is lelkesebben csinálok, ugyan is az alkohol általában egy picit agressz...agresszívabbá tesz... nem pörög a nyelvem... hehe... vicces... és akkor most kimondom hogy psz...pszh...pszichogorus... pszihológus... hö! Te de jó vagyok!
Mikor már végképp nem tud mit kezdeni velem véletlenszerűen lök arrébb, s az első a mivel találkozok egy hatalmas fehér folt, ami hangosan felmorranva kezd el mozgolódni, ahogy szabad kezemmel átölelem, hogy ne hogy pofára essek.. nekem csak sör kell, vér az nem! Nem vagyok én vámpír! Ráadásul holt biztos, hogy akkor nem a saját véremet nyirbálnám, hanem másrét... mondjuk Goshoét! A hadnagy azt mondta érte úgy sem káááár!!! IMÁDOM A TAVASZI SZÜNETET!!!!!! WÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!
- Vigyázz már a kurva életbe is!- kiált rám egy mély hang, a fehér folt gazdája, mely lassan eltűnik arcom elől, ahogy megfordul az illető, akit korlátként használok, s akinek eme hirtelen mozdulatára, kis híján megint eltaknyolok, így nagy ügyességembe kerül, hogy legalább azt a furcsa mintájú ingjét elkapjam, amelynek gombjai elegánsan pattognak el, ahogy szétszaggatom egyensúlyozni akarásommal... milyen szép gombok! És milyen szépen repülnek...hhűűű... biztos finomak lehetnek...- mi a fasznak szaggatod az ingem, kölyök?
- Bo...bocsánat... nem vagyok... beszámítható!- mosolyogok fel rá kábán, s hogy bizonyítsam mennyre nem vagyok az, halkan felnevetve bújok hozzá, s szabad kezemmel nyakát átkarolva húzok ismét sörömből, mely mikor elfogy elhajítom, hátha valakit fejbe talál, s mikor ez megtörténik jót röhögve borulok ismeretlen támaszom nyakába... milyen jó illata van.... mmmmm... fiiinnooooomm...
- Azt látom...- hordozza végig rajtam furcsa, fekete szemeit, amikről hirtelen az ugrik be, hogy kontaktlencse... vajon ha megtapogatom, megver?
Arcán furcsa, élveteg mosoly bontakozik ki, ahogy felfedezi széééééépp fekete acélbetétes bakancsomat, s ahogy egyre feljebb halad tekintete, úgy lesz furcsább már eddig is épp elég horrorisztikus arckifejezése... na igen... egyenruhában támolyogtunk ide be, hogy bulizzunk már egy jót a tavaszi szünet megnyitásaképp, s nekem csak annyi erőm maradt két vodka között, hogy ledobjam a kabátomat, így most kimelegedve, egy atlétában, terepnaciban bakancsban és a dögcédulában virítok, mint reflektor a feketelyukban... de jól nézek ki! Tudom, mert a csajok buknak az egyenruhára!! Hehe...
Homályos kék szemeimet fekete szájára összpontosítom, amit hirtelen nem tudok hova tenni mi a jó fenének ilyen színű... lehet hogy beteg? Lehet, hogy annyira fázik, hogy belilult? Na majd én felmelegítem, ahogy egy hős katonához illik!
Hozzá simulva vigyorgok fel rá, melyben segít derekam köré kulcsolódó két, hooosszzúúú keze, amelyek beazonosíthatatlan utat járnak be testemen... jééé... tapiz... tök jó! Hehe... még a pasiknak is bejövök! Pöpppeeecc!!!
- Sz...sziiaa... Yoo... Yoruki vagyok! Köszi, hogy megtartasz!- makogom lassan forgó nyelvvel, miden egyes szótagban erőlködve, hogy jól mondjam ki, amit közölni szeretnék... mert nagyon valószínű, hogy nem sikerül normálisan beszélnem! Nem gáz! Meleg van, buli van, alig látok, alig élek, parti tááájjmm!!!! Ez az élet, wazzeeee!!!!
- Szívesen Yoru-chan... mondd, nem lenne kedved dugni egyet? – érdeklődik kedvesen, nyelvével furcsa kanyarulatú vigyorral megcirógatva arcomat, amire én csak kábán pislogva tátom el számat... dugni? Mit? Hova? Hmm... felőlem...DUGJUNK!!! Én egy sörös üveget akarok a számba! És te? Te mit?
Egy cseppet kótyagosan bólintok egyet, jelezve, hogy oké csapjunk a lecsóba, s hogy még jobban megerősítsem szavamat, kikapom a szemeim előtt elhullámzó piás poharat valakinek a kezéből, s lehúzva tartalmát sóhajtok fel megkönnyebbülten.... alkohol... alkohol... forog veled a világ!!!!
- Oké! Du...dugjunk! Úgy is kell valami...valami.... valami. A tavaszi szünet erre van! Tudod... katonai akadémiára járok és most szünet van...mi meg bulizunk! Tök jó... hogy találkozunk...- vigyorgok fel rá édes kis kutya arccal, ő pedig furcsa pedofil arccal kezd el terelgetni az egyik sarok felé, ahol reményeim szerint lesz fal, aminek neki dőlhetek mert szédülök... és ha tovább forog a terem, akkor sugárba lerókázok valakit... gyerünk Rudi! Adj nekik! Hehehe...
- Tudod, Yoru-chan, kibaszottul bírom az egyenruhásokat.- hinti el fülembe morogva, fogaival játékosan megharapdálva azt, melytől kábán bizsergő testemben furcsa forróság támad... hhmm... ez tök jó... csináld még!!! Egy pasi rágcsálja a fülemet.... tök vicces... csiklandoz... hehe...hátam a következő másodpercben már a fallal találkozik, én pedig sóhajtva dőlök a hideg vakolatnak, hogy lehűtse szesztől lángoló bőrömet... hahh.... de jó...
Hosszú, sápadt ujjai combjaimra fonódnak, könnyedén emeli fel derekáig, hogy közelebb férhessen hozzám.... tök kedves... nem eged elesni.. bár egy lábon kétséges a dolog... ugró iskolázni akar? Benne vagyok! – rohadt szexi a bakancsod...- duruzsolja számba, játékosan megnyalintva számat, hogy furcsán perverz tevékenysége közben, sápad ujjaival vérlázítóan ívelhessen végig említett lábbelimen, amit hirtelen nem tudok hova tenni... tudom én hogy szexi! Csak rohadt nehéz tisztán tartani... főleg terepgyakorlat után! Rémálom... ggrrrr...
- Kö...köszi...- csuklok fel halkan, enyhén elpirulva hirtelen nagyon közel lévő arcától... szinte érzem a számon a leheletét, ahogy átáramlik belém, és felmelegít, és erősíti a forró bizsergést, mely lassan de biztosan halad ölem felé... jjéé... furcsa.... felizgultam! Hehe... vicces...
Vigyorogva szorul hozzám egész, izmos testével, s ahogy kemény ágyéka az enyémhez szorul, felmorranva tapad ajkaimra, s hatol nyelével lassan mozduló számba... mmmm... bent van a nyelve a számban... megcsókolt... azt most viszonozni kell igaz? Hát... hajrá...
Lustán mozdul nyelvecském, hogy domináns játékára legalább egy kicsit koordinálatlanul de azért válaszoljak, mert ciki lenne ha nem tennék... annak a fekete valaminek íze számba tódul, gyümölcsös aromája elkábít, beköltözik ízlelő bimbóimba, s ahogy nyelve egyre erőszakosabban körözz számba, már csak egy kósza nyögésre futja... érzem, ahogy nyálam meleg csíkot szánt szám szélén, végig folydogálva nyakamon, bekúszva atlétám alá, borzongásra késztetve túlfűtött, érzékeny bőrömet... furcsa... olyan... meleg...
Szinte eltudnék folyni karjaiban, az alkohol mámor és a hirtelen rám törő vágy keverékétől, ami durván nekem nyomuló alakjából sugárzik át, minden egyes reszkető porcikámba, akár egy fertőző betegség... mintha lázas lennék... csak attól nem áll a répácskám, és nem látok csillagokat.. hehe...
Mikor elválik tőlem, arcára ugyan az a furcsa kanyarulatos vigyor költözik, most már egy cseppet elkent fekete valamivel, amitől úgy néz ki mintha épp most csapolt volna le valakit egy adag vérrel... talán még is csak kellett volna fokhagymát hoznom... bár nem hinném, hogy megijedne ha a képébe nyomnám...
- Kemény a farkad, öcsi...- morogja halkan fülembe, mivel ha nem lenne ilyen közel max. egy biztosan kóválygó foltot látnák, ugyan is az alkohol vakító hatású... meg butító... meg... meg.. inkább ből....
A farkam? Egy perce igazán nem értem, hogy mire is céloz, de mikor keze lekalandozik az említett táj felé, én csak kábán vihogok fel, s fejemet megrázva mosolygok fel rá bugyi húzó édesen... az nem a farkam... vagy mim... mert nincs is olyanom! Nem vagyok én majom...
- Az nem a farkam... az a pisztolyom!- rikkantom boldogan, s hogy bizonyítsam eme állításom, elővakarom zsebemből a fémes szerkezetet, s orra előtt meglebegtetve kacarászok elkenten... hehe... nem emlékeztem hogy elhoztam-e... he... még jó hogy nincs kibiztosítva, vagy biliárdoztam volna egyet a golyóimmal!
Szemei úgy csillannak meg, mint egy 80 wattos égő, mind a 32 fogát bemutató vigyort kanyarít arcára, hogy hosszú ujjaival áhítattal simogathassa végig kezemben egy cseppet kótyagosan álló pisztolyt, mely láthatóan nagyon lenyűgözi... szájához húzza, és én egy percre attól kezdek rettegni, hogy lelövi magát, mert így hirtelen a sok vérrel meg az agyvelővel meg a darabokkal nem tudnék mit kezdeni, ráadásul még azt sem tudnám elkaratyolni, hogy nem én voltam.... helyette énekelnék egy dalt! BAJBAN A RÉSZEG TENGERÉSZEG BAJBAN A RÉSZEG TENGERÉSZEG!!! JJJJEEE!!!!
Végül is, ha lelövi magát akkor eladom a szerveit és a pénzt magamnak adományozom, mert rászoruló vagyok... azt hiszem... nem néger vagyok?
Nyelvéve merészen ível végig a pisztoly csövén, sóhajtva hunyja be szemit, s ízlelgeti a hideg fémet, mintha egy nyalóka lenne, aminek nem lőpor hanem...hát... nyalóka íze van... nem emlékszem milyen íze van a nyalókának! Hö... tök jó...
Biztos ő is beállt már mint a kapanyél, azért keveri a szezont a fazékkal... fazonnal...vagy mi... rájöttem valamire. Részegen nem tudok beszélni... és arra is, hogy hosszú ideig tartott erre rájönnöm. Egy cseppet tényleg elbutulok... nem gáz! Nem fáj... hehe...
- Én is megmutassam, az enyémet?- érdeklődik kedvesen, s ahogy eszeveszett bólogatásba kezdek, s hatalmas kék szemekkel pillázok fel rá, csupán kettőnk közé nyúlva húz le valamilyen cipzárt, amitől előszabadul valami kemény, ami úgy nyomódik a hasamnak, mintha egy gépfegyver lenne... JÉZUSOM EZ LE AKAR LŐNI!!
- Várj... várj... mielőtt... lelőnél.. először mondd meg a neved! Név nélkül csak nem ölhetsz...lőhetsz... dughatsz meg...nem? – makogom összefüggéstelenül, azon gondolkozva, hogy vajon a három közül melyiket szeretné velem megtenni,mert ha megölni akar, akkor gyorsan be kell szednem a biztosítási pénzt és el kell hogy temettessem magammal, mert a túlvilágon biztos hasznát fogom venni... mert van az az izé, aki pénzért visz át a tejúton, hogy a másvilágra kerüljek... azt hiszem... vagy az nem itt van?
- Koto vagyok. Elégedett vagy? – vonja fel fehér szemöldökét megrovóan, csípőjével türelmetlenül hozzám dörgölőzve, kemény fegyverét szinte hasamba fúrva, amelytől merő véletlenségből elönt a halálfélelem... de csak nevetgélni vagyok képes, fittyet hányva arra, hogy menten legyilkolnak egy vastag izéval, amit a gatyájából húzott elő... már azt sem tudok fiú vagyok-e vagy lány! Azt sem tudom, hogy hol vagyok.. mit nekem egy kis lövöldözés! Adj neki! Bele a fenekembe! Hehehhee...
- Hát, mint állat... most már dughatod!- kiáltom el magam kezeimet a magasba emelve kábán lebegtetve pisztolyomat, s mire legközelebb realizálom, hogy mi történik körülöttem, s nem csak a fényes csillagok lebegnek a szemim előtt, Koto a fehér hajú terrorista, már az atlétám tépi szét, ami meglephetne, de nem teszi... PUCÉRKODJUNK! NUDISTA STRANDON VAGYUNK!
Vicces ez a fazon... tényleg bírom! Még ha a gatyámban matat akkor is! Hehe...
