Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Bleach)

1. <<2.oldal>> 3.

Levi-sama2009. 09. 17. 13:20:31#1868
Karakter: Hanatarou



 Hana
 
Ajkamat rágcsálva pislogok fel rá, úgy várom összeszorult torokkal a válaszát. Jaj ha megharagszik rám... nagyon rossz lenne... Belegondolva ebbe, elkap a remegés, de ekkor hangosan felnevet, és fejecskémet mellkasához húzva simogat tovább. Szorosan átölel... bizsergek...
Halk sóhajjal szívom magamba finom illatát... testéből áradó melegségét...
 
Forró leheletét érzem fülemen, és nyelvének csiklandozását is. Beleremegek, s úgy bizsereg a bőröm, mintha hangyák mászkálnának alatta...
- Dehogy is - válaszolja halkan, nyakamat végignyalva lassan. Ahh remegnek a combjaim... A következő pillanatban fogai bőrömbe mélyednek, és megrezzenek az enyhe fájdalomtól, és ajkamba harapva fojtom magamba a nyögést, amikor érzékien felnevet. Ahh te szent citromfű...!
- Nem tudnék rád haragudni, amíg ilyen kis édes vagy… Nem kell aggódnod. Nem érdekel, hogy tapasztalatlan vagy. Hiszen ha itt nem lennél érintetlen... Nem lennél ilyen finom falat, Hana-chan... - simítja meg fenekemet, és halkan felmorranva markolja meg.  - Így viszont ellenállhatatlan vagy.
 
Hogy ellenállhatatlan? Én? Komolyan ezt gondolja rólam?
 
Szívem vad kalimpálása szinte már hallható... Arcom már inkább főtt rákhoz hasonlít, mégis boldogsággal töltenek el a szavai...
 
Megérzem ujját a popsi nyílásomnál, és megrezzenek, annyira különös érzés. Még senki nem érintett meg ott... és nem is gondoltam soha arra a testrészemre másképpen, mint... ahh...
Égő képpel, zavartan rágcsálom ajkamat. Jaj nekem...
- Ichimaru-kapitány…. - suttogom. - ...mindig zavarba hozol….
Elrejtem előle lángvörös arcomat kezeimmel, de elhúzza őket, és hajamba markolva rántja fel fejemet. Nyelve talán arcomnál is forróbb, és én reszketve sóhajtok fel, csókra nyújtva számat, a következő pillanatban már érzem is éhes, vad csókját...
Nyelve, íze és ahogy számat masszírozza... jaj... ahh úgy érzem elolvadnak a csontjaim, és kocsonyássá válnak a végtagjaim...
Megszakítva a csókot pillantok fel rá tágra nyílt szemekkel, és a furcsa érzéstől nyikkanni sem tudok. Pihegve kapaszkodom ruhájába, vörös arccal felfogva... hogy bedugta az ujját... az én... a fenekembe...!
 
Te szent kötszer!!!

Mély hangján halkan nevetve figyeli arcomon az elképedést, és ahogy mozgatni kezdi bennem az ujját, felsikkantva ájulok bele szinte a karjaiba. Mintha elektromos örvények keringenének a testemben, úgy remegek és rándulok össze minden egyes mozdulatára... ahh...

- Kapitány... - pihegem teljesen elgyengülve.
- Alig várom, hogy végre benned lehessek, Hana-chan - dörmögi rekedten, száját az enyémhez simítva, majd meg is nyalintva.

Kész. Azt hiszem most fog az arcom meggyulladni, olyan forrón sistereg már a zavartól. Én... nem szoktam hozzá, hogy ilyeneket mondjanak és tegyenek velem... jaj de kínos...
 
Fordul egyet a világ, és én már a földön fekszem, ő pedig fölöttem, és már a péniszkémet is simogatja, izgatóan csókolgatva nyakamat. Jaj... ez csodálatos...
- Ichi... Ichimaru...kapitány... - nyöszörgöm belé kapaszkodva, és a következő pillanatban már azt sem tudom hol vagyok, csak a bennem mozgó ujjakat érzem, és a péniszkémet masszírozó kezét... illatát, csókjait...
 
Milliónyi darabkára esek szét, az égen a nap is felrobban, vakító fehér fényében szinte megszűnök létezni...
 
Valaki felsikolt...
 
De hiszen ez én vagyok...
 
Kinyílnak szemeim, és kábán figyelem mosolygó arcát, ahogy lenyalja ujjait.
- Jó volt, Hana-chan? - mosolyog le rám, ismét becenevemen szólítva. Úgy tűnik, ezután mindig így fog hívni... „Virágocskának”... Tetszik...
Arcomat cirógatva mosolyog le rám, amitől szívecském vadul kalimpálni kezd. Boldogan sóhajtva dörgölőzöm nagy és meleg tenyerébe pofimmal. Felmosolygok rá félénken, de megszólalni képtelen vagyok, mégis megpróbálom...
- Nagyon... - sóhajtom elhalóan. Kedvesen ölel magához, én pedig bújok hozzá, szívem a boldogságtól feszíti mellkasomat, pocakomban pillangók röpködnek.
Úgy szeretnék nevetni, énekelni vagy csak szimplán világgá kiabálni... mennyire jól érzem most magam... Boldog vagyok azt hiszem.

Ichimaru kapitány...
 
***
 
Lángoló pofival integetek a távozó Ichimaru kapitánynak, és kábán hallgatom a körülöttem zsongó többiek szavait.
Elkísért engem a csapatomhoz, gyógynövénygyűjtésre...
Ahogy határozott léptekkel, mégis higgadtan lépked, hakamáját a szél meglebbenti... haja ezüstösen csillan a napfényben... Olyan széééép és férfias és menő és...
- Hanatarou! - kiabálja valaki a fülembe, és végre észreveszem, hogy körülöttem állnak, és engem figyelnek.
- Tessék...
Záporozni kezdenek rám a kérdések, és belegondolva miket is műveltünk ma... Hát inkább nem szólalok meg.
Vörös pofival hagyom ott őket, és egy kis kosárkát magamhoz véve keresek egy csöndes helyet, hogy szedegessek valamit...
...és álmodozhassak...
 
Mélyen magamba szívom a virágok és gyógynövények édes illatát, és a puha fűben elterülve szegezem tekintetem a habos felhők lágyan hömpölygő dombjaira.
 
Kedves mosolya, mély hangja a fülemben... szájának érintése...
Megcirógatom ujjaimmal ajkamat, és behunyom szemeimet. Még érzem magamon az illatát..., és az altestemben lévő zsibongás, rajtam eluralkodó édes fáradtság is emlékeztet az elmúlt órácskára, amit együtt töltöttünk.
Mosolyogva, felszakadó hatalmas sóhajjal fordulok oldalra, és rámosolygok a kis virágra. Cickafark... Pont olyan színű, mint Ichimaru kapitány szeme.
 
***
 
Nagy szaladgálásra érünk vissza a főhadiszállásunkba. Csodálkozva figyelem, mi ez az izgalom, de nem érek rá sokáig bámészkodni, egy társam siet hozzám.
- Vérzéscsillapító ecsetelőt! Izuru hadnagy sebei felszakadtak!
 
Eldobva a kosaramat, rohanok és viszem az üvegcsét. Odabent már keményen dolgoznak a többiek. Bekenik a vérző sebeket, bekötözik, és aztán néma csönd borul a helyiségre.
Senki nem mond semmit, ő pedig könnyes szemekkel fekszik. Kapitányunk lép be a szobába, és Izuru mellé lép, majd ránk se nézve parancsol ki mindenkit a szobából.
- Távozzon mindenki - mondja halkan.
 
A folyosón halkan susogva széled szét mindenki, és egyik csoporthoz verődve megtudom mi történt.
- Ichimaru Kapitány volt nála látogatóban...
- Igen, én is láttam...
- Én hallottam is, hogy a hadnagy... - szólal meg Hojoma, aki a hadnagy kirendelt gyógyítója.
- Mit? Mit hallottál? - fordul egyik társunk felé minden fej, aki mélyen elvörösödve hajtja le a fejét.
- Hát... hát hogy izé... - makogja.
 
- Elég legyen! - szól ránk a kapitányunk, ahogy kilép a kórterem ajtaján. - Mindenki menjen a dolgára, most azonnal. Megtiltom, hogy erről beszéljetek bárkivel is.
Meghajlunk, és szétválva szaladunk a feladatainkat végezni.
 
Képtelen vagyok kiverni a fejemből a törtéteket. Mi történhetett? Ichimaru kapitány mondott valamit a hadnagynak, amitől úgy felizgatta magát, hogy sírt és még a sebei is felszakadtak? De mi olyat mondhatott neki? Hiszen a kapitány rendes ember... lehet hogy Izuru hadnagynak az a baja, hogy még mindig nem gyógyult fel, és nem mehet vissza dolgozni? Igen... bizonyára ez viselte meg.
 
*
 
- Hanatarou! - lép hozzám a csoportunk vezetője. - Hojoma nem érzi jól magát, ezért ma te végzed el a hadnagy sebellátását és kötszercseréjét. Jól tudom, hogy van neked egy különleges fájdalomcsillapító kenőcsöd, amit te találtál fel? Azt is vidd magaddal, hátha segít.
- Igenis!
Kissé furcsállom, hiszen Hojoma soha nem beteg, és imádja a munkáját, és szinte mindig a hadnagy körül sündörög... Mi történhetett vele?
 
Belépek a hadnagyhoz, aki szinte ugyanúgy fekszik, csak épp könnyes szemei az ablakon keresztül figyelik ahogy a napkorong eltűnik a láthatáron.
- Bocsánat... - szólalok meg halkan, és ő megfeszül, majd ahogy rám pillant, elernyed.
- Te vagy az? - leheli, és fáradtan hunyja be szemeit. - Mit akarsz?
- Engem bíztak meg a sebellátással, és hoztam fájdalomcsillapító kenőcsöt is...
Felpattannak a szemei, és felém fordul.  
- Honnan veszed, hogy fájdalmaim vannak?
- Nem tudom, nekem csak mondták, hogy hozzak. Talán nincsenek? Mert akkor...
- Tedd az éjjeliszekrényre. Majd én...
Hangja elhal, és behunyja szemeit.
- Khm... rendben. Akkor én most átkötözöm a sebeit hadnagy úr - töröm meg a csendet félénken. Biccent. Nagyot nyelve vágom le róla a gézt, majd a gyógynövényes ecsetelővel ellátom a sebeket.
- Nagyon lassan gyógyulnak a sebei hadnagy... - csóválom a fejecskémet, felmérve állapotát.
Dühösen felhorkan, majd egy keserű nevetéssel rázza meg a fejét.
- Rájöttem magamtól is.
Tétován pislogok rá. Úgy megkérdezném mi történt, mit mondhatott neki Ichimaru kapitány, amitől ennyire felzaklatta magát, de nem tehetem...
Sebei fölé emelem a kezeimet, és kékesen felizzó halvány fény jelzi a gyógyerőmet. Regenerálom a sebszéleket, enyhítem a fájdalmait. Arca azonnal kisimul, és felsóhajt.
- Hogy is hívnak? Hanata...
- Yamada Hanatarou - felelem készségesen.
- Hogy érzed magad kishaver? Rendes veled Ichimaru Kapitány?
- I...igen - dadogom elpirulva.
- Rendben van. Tégy mindent úgy ahogy mondja, és ne ellenkezz. Akkor nem bánik veled majd úgy... ahogy velem. Most menj, hagyj pihenni.
Bekötöm a sebeit, és meghajolva távozom.
 
Képtelen vagyok megszólalni. Az a fájdalom a tekintetében... és amit mondott...
 
Összerándul a gyomrom.
 
Lehet... lehetséges volna, hogy valóban bántotta őt?
 
***
 
Nem hagy aludni a gondolat. A hálókörletben a szobatársam már alszik, amikor éjszaka kilopózom, és felkeresem Hojoma szobáját. Halkan beosonok, és felébresztem őt. Csodálkozva pislog rám.
- Mit akarsz? - suttogja, nehogy felébressze a szobatársát.
- Tudni szeretném... mi történt Izuru hadnaggyal. Tudom, hogy tilos róla beszélned, de kérlek...
- Hanatarou... te vagy az, akivel mostanában Ichimaru kapitány találkozgat ugye? - suttogja remegő szájjal, sápadtan. Biccentek. - Elárulom, de ez titok. Nem adhatod tovább!
 
***
 
Szédelegve rogyok le az ágyamra. Zúg a fejem Hojoma szavaitól, és képtelen vagyok elhinni amit mondott.
Ichimaru kapitány bántotta. De miért? És mit jelent az a szó, hogy megerőszakolta? Rá is kérdeztem Hojománál, de ő csak dadogott valami olyat válaszul, hogy nem akarta azt csinálni. Ha ez alatt AZT érti, akkor...
 
Ichimaru kapitány, miután velem volt, Izuru hadnagyhoz ment, és és... AZT csinálta vele, ráadásul úgy, hogy a hadnagy nem akarta?
Rémülten kapom a szám elé kezecskémet, nehogy felsikkantsak.
Akkor azért kellett neki a fájdalomcsillapító, és ezért sírt... Istenem, az a fájdalom a szemeiben!
 
Ichimaru kapitány...
 
...rossz ember lenne...?
 
***
 
Sápadtan kelek fel reggel. Alig aludtam valamit.
 
Egész nap, másra sem tudtam gondolni, csak erre. Aztán másnap is, és harmadnap is.
 
Ichimaru kapitány nem jelentkezik, és én most először... megkönnyebbültséget érzek.
 
A hadnagy sebei végre begyógyultak, de alig beszél. A kenőcs amit tőlem kapott, elfogyott teljesen.
 
Aktuális faladatom, egy különleges ellenszer készítése, így a laborban szeletelgetem a felhasználandó gyógynövényeket, amikor nyílik az ajtó. Kopogás nélkül csak a feletteseink közlekednek, így azonnal leteszek mindent a kezemből, és meglepetten hajolok meg Izuru hadnagy előtt.
- Búcsúzni jöttem - néz rám kék szemeivel kedvesen. - Köszönök mindent Hanatarou, főleg a kenőcsöt.
Félénken mosolygok fel rá ahogy elém lép.
- Nagyon szívesen, hadnagy úr... - pittyegem meghatottan. Halvány mosoly játszadozik ajkain, majd elkomorul.
- Ma délután tér vissza Ichimaru kapitány. Készülj fel rá...
 
Búcsút intve távozik.
 
Én pedig búcsút intek a munkámnak, mert úgy remegnek kezeim, hogy képtelen vagyok bármit csinálni.
 
***
 
- Hanatarouuuu! Érted jöttek! - kiabálja valaki, és kidugom fejem a labor ajtaján. Már délután van, a hadnagynak igaza volt. Elkerekednek a szemeim, ahogy felismerem őt, és azonnal elé szaladok, illedelmesen meghajolva.
- Engem küldött érted - fintorodik el, szitokszavakat mormolva orra alatt. - Gyere...
 
Magamban viaskodva követem, búcsút intve a többieknek.
 
Picikére összerándult gyomorral lépek be Ichimaru kapitány osztagának főépületébe, ahol a belső udvaron már ott áll... Ő.
Izuru hadnagy megtorpan.
- Az én feladatom itt véget ér. Menj... - suttogja.
- Helyesen döntöttél Izuru - mondja neki a kapitány mosolyogva. - Elmehetsz. Ja igen...
Szélesebb mosollyal figyeli ahogy felé lépkedek, majd ismét Izurura pillant.
- Aizen kapitány már vár téged. Ne késs...
Izuru elsápadva hátrálni kezd és elszalad, a kapitány pedig kuncogva fordul felém.
 
Remegve sietek oda hozzá. Minden lépés nehezemre esik, mert félek... félek tőle.
Pedig ugyanúgy mosolyog rám, kedvesen.
Meghajlok neki udvariasan, és köszöntöm őt.
- Szia Hana-chan - búgja lágyan. - Gyere ide...
Remegve simulok hozzá, és durva, mohó csókját fogadva kapaszkodom görcsösen a hakamájába. Nyelve a számban köröz, és bár félek... mégis elönt a forróság a hozzá társuló bizsergéssel.
Hosszú másodpercek múlva kissé ellazulva ölelem át a nyakát, és belesóhajtva a csókba adom át magam az élvezetnek.
Azonban amikor ajkaink elválnak és belemarkol a fenekembe, elszáll a varázs, ismét jeges félelem mar belém.
Nyelve és forró lehelete csiklandozza fülemet, halk szavai inkább tűnnek dorombolásnak.
- Sajnos fontos feladatok szakadtak rám, ezért nem tudtam veled találkozni, de... gondoltam rád, ajándékot is hoztam neked. Később odaadom... - Közben keze a felsőm alá csusszan, és végigsiklanak hosszú ujjai hátam érzékeny bőrén.
- Kö... köszönöm... - suttogom, lesütött szemekkel.
- Mond csak Hana-chan... - dörmögi, csípőjét előrelökve, hogy érezzem hasamon vágyát. Halkan felnyögve vetem hátra a fejemet, és behunyt szemekkel hagyom hogy szájával ajkamat cirógassa. - Miért félsz?
A hirtelen, váratlanul nekem szegezett kérdéstől összerezzenek, és szemeim felpattannak. Türelmesen mosolyogva néz le rám, de ereje csipkedi bőrömet, és derekamat ölelő karja erősen tart.
- Mert nem akarom... - suttogom, de elhal a hangom. Nem akarom, hogy bántson... Félek!
Lehajol hozzám, fülét a számhoz közelítve, arcán rendületlen mosollyal.
- Mit nem akarsz? - Pihegve kapaszkodok ruhájába, vad remegésem nem akar csillapodni. - Válaszolj, Hana-chan.
Összerezzenek a parancsoló hangsúlytól. Ilyen hangon még nem beszélt hozzám. Mély hangjában olyan erő van, amely a kapitányok sajátja. Kizár minden ellentmondást.
Ijedten felnyikkanva szorítom össze szemecskéimet, mert... én nem szoktam hozzá a rettegéshez...
- Én... - dadogom, de nem tudok megszólalni.
Halk kuncogással simogatja meg arcomat, és remegő ajkaimra ad egy kis puszit.
- Nem örülök neki, de végülis nem lep meg ez a fejlemény - búgja lágyan. - Édes kis Hana-chanom... ha jól viselkedsz, teljesíted minden kívánságomat, akkor nem foglak bántani.
Felpillantok mosolygó arcára, és könnybe lábadnak a szemeim. Csak biccenteni tudok... ő pedig felnevetve kap ölbe, és indul el velem.
 
„Tégy mindent úgy ahogy mondja, és ne ellenkezz. Akkor nem bánik veled majd úgy... ahogy velem.”
 
Egy tágas, nagy szobába visz. Lábával rúgja be az ajtót, a csattanástól pedig összerezzenek.
- Mmm... - fúrja bele arcát a hajamba, miközben az ágyhoz lépked velem. - Nagyon finom illatod van. Mi ez?
- Liliom... liliom esszenciát készítettem, mielőtt... - belém reked a levegő, amikor végignyalja nyakamat, és finoman a bőrömbe harap. Halkan felnyögve hunyom be szemeimet.
 
Nem lesz semmi baj, csak... csak szót kell fogadnom, és hagynom kell magam... és akkor nem fog bántani... Ugye nem fog akkor bántani?
 
Huppanok az ágyon, ahogy rádob. Szemeimet összeszorítva fekszem, levegőt sem merek venni amikor megérzem ahogy benyomódik mellettem a matrac.
- Hana-chan... - leheli lágyan. - Nézz rám.
Felnyitom szemecskéimet, és rápillantok. Mellettem fekszik, oldalán pihen, a párnára könyökölve. Mosolyogva figyel engem.
- Bosszantó - sóhajtja. - Pedig annyit vesződtem veled, az a kis dög meg mindent tönkre tett. Vele később számolok, majd holnap reggel. Előbb te jössz.
Nagyot nyelek, és ő kuncogva simogatja meg arcomat.
- Ne vágj ilyen képet, mert túlságosan is kívánatos vagy ilyenkor, és nehéz lesz visszafogni magam - hajol le hozzám, ajkamba harap, és végigsimít oldalamon, egy vad morgással markolva popsimba. - Nem mintha nem lennél mindig az...
Hirtelen fölém mászik, és szinte beleszegez az ágyba, úgy csókol tovább. Zihálva tér át a nyakamra, és az enyhe fájdalomtól ahogy harapdálja és szívogatja bőrömet, nyöszörögve remegek alatta. Arcom már piros, és zsizseg az egész testem...
- Három kurva napot kellett erre várnom - dörmögi, és szétrántja a felsőmet, amelynek szövete halk reccsenéssel adja meg magát. Végigsimítja mellkasomat hosszú, sápadt ujjaival.
- Ichimaru... kapit... - zihálom, lángoló pofival.
 
- ICHIMARU KAPITÁNY! - kiabálja valaki az ajtón túlról.
Ő káromkodik egy sort, nagyon csúnyán, majd kiszól.
- Mi van? - morran.
- Azonnal hívatja önt Yamamoto Genyruusai Shigekuni Kapitány!
 


Hiyahiya2009. 08. 31. 14:54:52#1718
Karakter: Gin





 
 
 
Élvezem, ahogy számat kitölti farkacskájának finom íze, nyelvemmel tapogatom, ahogy meg-megrándul kényeztetésem alatt… egész ennivaló kis alakja reszket, sugározza magából az izgató kéjt, ami felajzz, akár egy vadállatot… hiába az ember az ösztöneinek nem tud parancsolni… és bizony nekem nagyon erősek a szexre termett vezérlőim…. Hehe…
- Kah... kahpit…kaphithány... – pihegi kis barikám, én pedig csak sunyin vigyorgok, ahogy vékony kis ujjai hajamba kalandoznak kapaszkodót keresve… gyerünk, Hana-chan… tessék bátornak lenni! Mostanában úgy is olyan kis tanulékony vagy…
Perverz vigyorom veszélyesen szélesedik ki, ahogy hímvesszője csúcsocskáját nyalogatom élvezettel, akár a finom kis nyalókát… mert az is… és azt is tudom, hogy belül, kis lukában is ugyan ilyen édes…. Meg fogom zabálni ezt a kis boci szeműt… főleg, hogy itt kínzom magam… hiába erősek a mazochista hajlamaim. Mindig ezt csinálom… tüzelem magam,, feszegetem a tűrés határaimat, hogy mikor végre megkapom őket, olyan hévvel dughassam meg őket, miután örülnek ha lábra állni tudnak… kurva jó nézni, ahogy sikoltozva döbbennek meg hirtelen durvaságom miatt, élvezet figyelni az arcukra kúszó kéjjel keveredett félelmet… mert bár nem nagyon figyelek a finomságra általában, aztán nem mondhatják, hogy nem nyújtok kifogástalan teljesítményt az ágyban… csak épp örülnek, ha egyben maradnak utána…hehe…   
Egy szempillantás alatt, mikor már csak levegőért kapkod hevült kéjében, akkor veszem számba tövig farkacskáját, s szívom erősen, s neki már ennyi is elég, hogy kéjes kis sikolyocskával élvezzen el, finom kis magjával öntözve ízlelőbimbóimat…mmrrr… fincsi…
Elégedetten, széles mosollyal nyalintom le számról spermáját, majd kába kis barikámat kapom karjaiba, mielőtt a földre ájulna nekem… ennyire elgyengülté, Hana-chan? Kis édes… mi lesz veled, amikor több menetet kell bírnom alattam? Hmmm? Már alig bárom, hogy benned lehessek… forró lehetsz és kibaszott szűk… a legjobb párosítás…
Kiscicaként bújik hozzám, ziháló kis alakja izgatóan feszül vágytól bizsergő testemnek, melytől kőkemény farkam, szinte kínzó lüktetésbe kezd… aahhhrrr… lehet, hogy itt helyben megdugom…  
- Kapitány... Olyan könnyűnek érzem a testem... mintha lebegnék...- suttogja lágy kis hangján bódultan, homályos kis szemecskéivel arcomat fürkészve… ohh, hát nem édes? Mintha lebegne… hehe… azért Hana-chan mert én szoptalak le, és mert értek ahhoz, hogy kell valakinek olyan gyönyört okozni, ami után csak zihálni képes… és persze a kínzás is az egyik mesterségem, de remélem, rajtad nem kell kipróbálnom… kár lenne a pompás kis testedért…  
Halkan nevetek ártatlan kis megállapításán, s következő célomként, nyáltól csillogó, duzzadt kis ajkacskáját találom meg, s vágyam csillapításaként vadul, kíméletlenül letámadva őt csókolom meg, mint egy állat… de érzem, hogy még ettől is reszket a kicsike, és élvezi… Hana-chan…
Kéjenc mosollyal hajolok fincsi fülecskéjéhez, hogy forró leheletemmel simogassam….mmmm… meg is rágcsálom kicsit… miért ne? Ez a fiúcska mindenhol finom…  
- Na és jó érzés? – érdeklődöm vágytól rekedtes hangon, érzékien karcolgatva kis báránykám fülecskéjét… biztos vagyok a válaszban, de az ő cuki kis szájacskájából akarom hallani… úgy is szeretem a hangját, főleg ha nyögések formájában hagyják el puha kis ajkait… kíváncsi leszek, akkor milyen hangokat fog majd kiadni, mikor majd alattam izzad…
Izuru-chan száját néha be kellett fogom, olyan hangosan sikoltozott… persze nem a kéjtől… a fájdalomtól, én pedig éleztem… ahogy azt hiszem ma is fogom, mikor elmegyek hozzá… 
- Csodálatos... – leheli halkan, cuki kis mosollyal, amitől mindjárt cukros bácsinak érzem magam… s én elégedett vigyorral ölelem magamhoz csinos kis alakját… piros kis pofiját mellkasomba temeti, ruhámban bújik el, s békésen szuszog, mint, aki nem az oroszlán karmai között készül békés pihenésre… nos… téved, ha biztonságba hiszi magát, mert cérnaszálak választanak el attól, hogy vadul meghúzzam itt és most, magasról leszarva, hogy akarja-e vagy sem… persze van önuralmam! És most csillogtatom is…   
- Nemsokára mutatok valamit, ami ennél is jobb – jósolgatom neki halkan sunyi arckifejezéssel, fejecskéjét cirógatva lágyan… bizony ám… hamarosan nagy fiút csinálok belőled Hana-chan… és onnantól fogva kifogásod sem lehet az ellen, hogy bárhol, bármikor meghúzzalak…ahogy akarlak…mmrrrr…
Ahogy lepereg szemeim előtt a jövő képeinek széles és rohadt pikáns repertoárja, kis híján egy igazi ragadozó vigyort villantok, de nem teszem… még a végén kis boci szeműm megijedne itt nekem, lés akkor durvának kéne lennem… már pedig az első fontos a szüzeknél, nem igaz? Ha jól csinálom önként fog könyörögni hogy dugjam meg újra és újra, én pedig örömmel kedveskedek neki, ha azt akarja…hehe…
Felemeli buksiját, s mélykék boci szemeivel pillázik fel rám, egyszer mélyvörös arcpírral, majd falfehéren… hmm…? Mi az?
Csak nem megijedtél? Ugyan arra semmi szükség… nagyon nincs beleszólásod abba, hogy lefeküdj velem vagy sem… mert előbb vagy utóbb, így vagy úgy de megtörténik…  
- Mi a baj, Hana-chan? – kérdezem felvont szemöldökkel, ujjaimmal puha pofiját simogatva… kis édes… hát nem megijedt már most?! Sejtem mit szeretne mondani, de ajánlom neki, hogy ne az legyen… úgy sem tehet semmit. Legfeljebb megerőszakolom. Azt pedig nem élvezné nagyon… és az utána következő számtalan alkalmat sem.
- Ichimaru kapitány olyan kedves velem... Nagyon-nagyon hálás vagyok, de...- motyogja halkan, már kezdené az ellenkezést, ami hirtelen kezdi baszni az idegeimet intenzíven… fel akarsz dühíteni Hana-chan? Inkább fogd be azt a cuki szád,m mielőtt olyasmi hagyná el, ami nem tetszik nekem…
Lehajtja fejecskéjét, nem mer szemeimbe nézni, ám én nem hagyom annyiban… látni akarom azokat a szép boci szemek, ahogy közlöm, vele, hogy innen nincs menekvés… nincs bizony…  
- De? – morranok egy cseppet sem kedvesen, melytől ismét csak szégyenlőségi rohamot kap, s ijedten pillázik szemecskéivel rám.. na mi lesz? Bökd ki mi nyomja a csőröcskédet, hátha nem foglak megbüntetni érte…
Persze, ha most visszakozni kezd, hidege hagy, szarok rá, de egészen biztos, hogy Izuru-chan ültette el a fülében a bogarat… tudom én, hogy nem hisz neki, de a kis szöszi elég meggyőző tud lenni ha akar… be kell tömnöm azt a nagy száját, hogy ne beszéljen… 
Ujjaim szorulnak karcsú kis derekán, érzem, ahogy durván bőrbe mélyednek, alkarom csípőcsontját szorítja testemhez erősen, és tudom, hogy csupán egy rossz szó, és egy mozdulattal összeroppantom… persze nem akarom megölni, csak némi fenyítés és erődemonstráció végett tennék ilyet… kell, hogy kicsit fájjon, különben nem tudja, hogy kell engedelmeskedni…
Izuru-channál bevált… nála is be fog…
- Hm? – morgom türelmetlenül, ugyan is nagyon érdekelni, hogy kis barikám mit szeretne mondani…
- Én... nem szeretnék csalódást okozni neked Ichimaru kapitány! Annyira de annyira szeretnék ügyes és okos lenni, a kedvedre tenni, de én... én nem vagyok sem ügyes, sem okos... és nem tudom hogyan kell... AZT csinálni... Ne légy rám dühös kérlek szépen... – kéri, könnyektől csillogó nagy baba szemecskékkel, melyeket rögtön el is rejt ruhám anyagában, hogy ott pityeregjen halkan ez a kis hülyeségen…
Ohh… hát csak ennyi? Kis édes…. Azt hiszed nem tudom, hogy olyan ártatlan vagy, mint a frissen hullott hó? De pont ezért vagy tökéletes préda… tanulékony, szorgalmas és kis készséges… könnyen bemocskolható…és kibaszott fincsi falat…
Hangosan, rekedtesen nevetek fel, kicsúfolva ezzel butus kis barikámat, hosszú ujjaimat puha kis hajába bújtatva, s fejét hátra segítve, hogy felnézhessen rám, végre…komolyan azt hiszi, hogy ezért képes lennék rá haragudni? Mikor pont ezért fenem rá a fogam…?
Hát a te kis hamvas hátsódra áll fel a farkam, nem?    
Úgy izgatja a fantáziám, ahogy van… és pont azért tetszik, mert olyan kis naiv, hogy könnyedén kedvesnek lát, és így minden sokkal egyszerűbb... Hana-chan… sokat kell még tanulnod… és én szívesen segítek neked benne.
- Kis butusom... – duruzsolom halkan, ő pedig csak nagy könnyes boci szemekkel pislog, mint egy kis fiú… kis aranyos… megzabállak, olyan naiv vagy…
Sápad ujjaimmal könnyedén csippentem meg állacskáját, hogy finom, lusta csókot válthassak vele… nyelvem ráérősen kúszik meleg kis szájacskájába, nyelvecskéjét cirógatja, olyan visszafogottan, ahogy hirtelen jött jókedvemből telik… számban érzem fincsi kis ízét, s kéjenc vágyam ismét teljes erővel lángol bennem… kába kis nyögéssel kapaszkodik kimonómba, s ez csak még jobban… nagyon édes vagy Hana-chan… itt és most meg kéne, hogy dugjalak…
A kis ostobaságaid, csak még több mocskos fantázia képet toboroz fejembe… ilyen ártatlan pofival bármilyen helyzetben kurva izgató tudnál lenni… főleg a lábaim között, farkam fölött… mmrrrr….
Elszakítom tőle számat finoman, s ő szégyenlős kis pillantásokkal pillázik rám, fekete szempillái alól… mi az? 
- Nem haragszol rám...? – kérdezi alig hallhatóan, olyan arckifejezéssel, amire legszívesebben felröhögnék… és meg is teszem. Hangosan nevetve vetem hátra fejem, kis fejecskéjét mellkasomnak simítva, lassan körözve selymes fekete tincsei között ujjaimmal… megszeppenten hallgat, de testének vad reszketése már alább hagyott… ami annyit jelent, hogy már nem fél… ennivalóan naiv…
Karjaimat közé fonom, magamhoz szorítom, s úgy hajolok le fülecskéjéhez, hogy nyelvemmel izgatóan bizsergettem végig ívét…érzem, ahogy beleremeg a kicsike, s halk sóhaj hagyja el pici szájacskáját, ahogy forró leheletemmel csiklandozom nyakának érzékeny bőrét… 
- Dehogy is…- búgom halkan, s nyelvemmel lassan, érzékien ívelek végig nyakacskája karcsú ívén… mrrr… finom falat… bele is harapok egy kicsit erősebben a kelleténél, s ahogy összerándulva szisszen fel halkan, felkuncogva lehelek apró, égető csókot puha bőrébe…. Megremeg… kényelmes kettősség, nem igaz? A mániám… és ráadásul erősen kedvfüggő szokás…nem baj, eddig mind élvezte… egy ideig…hehe…- nem tudnék rád haragudni, amíg ilyen kis édes vagy… Nem kell aggódnod. Nem érdekel, hogy tapasztalatlan vagy. Hiszen ha itt nem lennél érintetlen…- kezem, alattomos kígyó módjára siklok szétnyílt kimonója alá, egyenesen hátra, ahol kerek, firmás kis fenekéhez kalandozik, hogy ujjaimmal erősen, halkan felmorranva markolhassam meg…- nem lennél ilyen finom falat, Hana-chan…Így viszont ellenállhatatlan vagy. – siklik mutatóujjam bejáratához, s szinte alig érintve, pillangószárnyszerűen, kezdi cirógatni, bársonyos kis lukát…aaahhhrrr…. Úgy bizony Hana-chan… ez a forró kis hely az, ami a legjobban vonz benned… érzem milyen kis meleg… pulzál ujjaim alatt, és izgatóan dörzsölődik kezemhez, ahogy megrándul… hrrrr….
Ahogy lepillantok arcára perverz mosolyommal, lángra gyúl csinos kis pofija, s ajkacskáját harapdálva, szemeit szorgosan lesütve próbálja titkolni mélységes zavarát, ami nem megy olyan könnyen… sőt. Egyáltalán nem megy neki, de nem is baj. Még izgatóbb… el sem tudja képzelni, hogy mennyire az őrületbe kerget ezzel a kis szűzies viselkedéssel. Bárkit le tudna venni a lábáról, persze fogalma sincs róla… kis édes…
- Ichimaru-kapitány… mindig zavarba hozol… - motyogja megszeppenve, kis félénken, apró kezecskéivel tűzpiros pofiját takargatva. Elhúzom onnan, s szabad kezemmel hajába markolva tartom meg fejecskéjét, hogy nyelvemmel tűzforrón ívelhessek végig égő pírban tüzeli kis pofiján… megremeg, halk kis sóhajjal hunyja be szemecskéit, felkínálva nekem húsos kis ajkacskáit… mm… ha itt vagyok el is fogadom…hehe…
Vadul csókolom meg, nyelvem érzéki tekergőzésre kezd szájacskájának nedves kis barlangjában, s ahogy kábultan viszonozza, belevigyorgok kis nyelvjátékunkba… milyen kis készséges már most… nagyon tetszik, Hana-chan, hogy ilyen könnyen tanítható vagy… Izuru-channak egy hónap kellett, mire felfogta, hogy nincs más választása, hogy vagy kedve lesz, vagy sokáig fog a gyengélkedőn nyaralni…
Főnyeremény vagy, barikám…
Ahogy megszakítom kis nyelvgyakorlatunkat, érzékien kezdem harapdálni alsó ajkacskáját, ő pedig kábultan, bódult kis pillantásokkal, sóhajtozva hagyja magát… hirtelen nyílnak nagyra mély kék szemei, s nyikkan meg rémülten, ahogy mutatóujjam belé csusszan, s belülről kezdi masszírozni finoman…
Megszeppenve pislog rám közvetlen közelről, kezecskéi erősen markolják meg vállamat, én pedig halkan nevetve mozgatom benne tovább ujjamat… ugyan már… hidd el… egész kellemes érzés… sőt… baszott jó…
Ahhrrr… milyen forró… és az izmocskái szinte összepréselik ujjamat… hhrrrr…
- Alig várom, hogy végre benned lehessek, Hana-chan… - duruzsolom szájába élvetegen, vágytól rekedtesen, s nyelvemmel élvezettel nyalintom meg elnyíló kis szájacskáját felkuncogva.
Ha lehet még élénkebb színekben sziporkázik zavart kis arca, de ahogy prosztatáját kezdem masszírozni erőteljesen hangos kis sikkantással veti hátra fejét, hogy reszketve boruljon vállamra… látod Hana-chan? Élvezni fogod te ezt… feltéve, ha beléd férek…hehe…
Ledöntöm a földre, szabad kezemmel farkacskáját cirógatom, nyelvemmel nyakacskáján ívelek végig bizsergetően, s ő csak halkan nyöszörögve markolássza kapitányi haorim vállát…
- Ichi…Ichimaru…kpahitány…- nyögi kábultan, ahogy hüvelykemmel makkján körözök lágyan… kuncogva simogatom leheletemmel bőrét, s ahogy benne mozgó ujjam hirtelen gyorsasággal, és erőséggel nyomul prosztatájának, kezem hirtelen kezd kíméletlen masszírozásba péniszén… vadul, nyögve remeg alattam, mint a kocsonya, ajkaim alatt érzem, hogyan száguld pulzusa, ahogy kicsi szíve hevesen dobol mellkasában… kis édes…
Ahogy itt piheg alattam, kiszolgáltatottan, kábultan, attól egyenesen megveszek… baszott izgató…
Hangos kis sikollyal feszül ívbe karcsú kis teste, intenzív masszírozásaimtól, spermája ujjaimra csorog, s én perverz vigyorral tisztogatom meg kezem, s puha kis pociját…még mindig kurva fincsi… hehe…
- Jól volt, Hana-chan? – kérdezem halkan, kipirult kis pofiját cirógatva, s ő édes kis mosolyocskával simítja arcocskáját tenyerembe… ezt egy határozott igennek veszem. Ejnye… ha most így élvezed, akkor mi lesz, mikor már a farkam lesz benned? Hmm?
Kis édes…
- Nagyon…- leheli halkan, s én elégedett arckifejezéssel ölelem magamhoz, s kezdem cirógatni, mezítelen, formás combjait… úgy látszik nagyon hamar sort kerítek a nagy fiúvá avatásodra Hana-chan… nem sokáig bírom cérnával, ha így folytatod… de nem is baj… ahogy most elnézem ezer százalék, hogy élvezni fogod…
 
 
*
 
Mosolyogva állok megy Izuru-chan szobájának ajtajában, s élveteg tekintettel mérem végig nyugodtan fekvő alakját. Hana-chan gyógyfüveket szed, én magam kísértem el a csapatteásaihoz, akik előtt úgy vöröslött a pofija, mint egy lámpa…igazán édes volt. És ahogy leléptem, meg is rohamozták a kicsikét…
Legszívesebben egész nap puhítottam volna, azonban most van egy kis dolgom itt… el kell beszélgetnem Izuru-channal, hátha jobb belátásra tudom bírni, a kotyogással kapcsolatban.
nem veszi észre, hogy itt vagyok, csupán akkor, mikor reitasum jeges fergetege végig söpör a szoba békés levegőjén, s fájóan marja törékeny alakját… megremeg, szemei nagyra tágulnak, s szinte hallra váltan pillant felém… milyen aranyos… határozottan jól áll neki a félelem.
- Ka…kapitány! Mit keres itt? – kérdezi döbbenten, s én széles vigyorral teszem be magam mögött az ajtót. Így ni… nem kell, hogy bárki is bejöjjön…
Lassú, elcsigázott léptekkel sétálok az ágy mellé, kiélvezve a belőle áradó édeskés félelmet, árnyékomat ádáz kígyóként terítve karcsú kis testére… kell egy kis hatás, hogy később még jobb legyen az előadás. Másképp nem tanul… hányszor, de hányszor kellett őt megbüntetnem, a hülyeségei miatt… egyszer az érzelmek miatt, másszor, a szerelme miatt, most meg, belekotyog mindenbe… csúnyábban is elláthatnám a baját, de én az élvezetesebb megoldást választom… a számomra élvezetesebbet…hehe…                                 
- Én? Gondolom meglátogatlak. A kapitányod vagyok, és aggódom érted, Izuru. – támaszkodom meg kezeimmel ágyának fehér lepedőjén, lehajolva hozzá, ezzel még nagyobb ijedtséget kiváltva belőle…- Főleg most… nem félted azt a pici szádat? Hmm? Hiszen hányszor megbeszéltük, hogy nem kotyogsz… igaz? Te mégis beszéltél… miért ijesztesz meg egy ártatlan kis fiút, ha nem muszáj? Szégyelld magad, Izuru…
Láthatóan elsápad, ki fut, minden szín az arcából, s rémülten húzódik el tőlem, azonban nincs esélye… villámgyorsan kapok csuklója után, s durván megszorítva tartom helyén… nem menekülsz… úgy sem tudnál…
- Tudni kellett, hogy kivel áll szemben! Tönkre fogod tenni!- kiáltja kétségbeesetten, s én hangosan felnevetve rántom le róla a takarót. Ugyan már… hát Hana-chant nem lenne szívem bántani… míg engedelmes. És ahogy ismerem, az marad… csak kicsit félénk, ennyi… nem kell itt vészmadárkodni…
Te és ő nem vagytok egy nevezőn… te sosem voltál ilyen téren engedelmes… bármit kértem, mint kapitányod, ugrottál vakon… de mikor a szexhez lyukadtunk ki, mindig a kis makacsot játszottad… nem volt szerencséd. Lehet, hogy neki több lesz… sőt! Biztos…
- Az csak tőle függ… de, amit nem tud, az nem fáj neki. És ha meg tudja…- nyalintom meg számat kéjes gonoszsággal.- az neked fog fájni… kurvára…Mit szólnál, ha most rögtön meg is mutatnám, mire gondolok? – mielőtt bármit is mondhatna, erőszakosan rántom hasra, s élvezettel simulok hozzá… nyelvemmel élvetegen ívelek végig gerince mentén, s ő megremeg a visszafojtott sírástól… ne pityeregj Izuru-chan! Fájni fog egy kicsit, de egy harcos ennyit elvisel…- legközelebb majd tartod a szádat…
Nagy levegőt venne, hogy hozzám vágjon valamit, de késő… kioldom, hakamám övét, s egy szempillantás alatt hatolok belé durván… tenyerem szájára tapad, ezzel tompítva fájdalmas sikolyát, s lenyelve pofiján végig szánkázó könnyeit…elégedetten morranok fel, ahogy péniszemet körül ölelik ánuszának izmai, forró kis teste, remeg alattam a félelemtől… nem kellett volna pofáznia…
Persze nekem nem gond… én élvezem…
Nyakára siklik nyelvem, forrón kényeztetem, hogy aztán halkan nevetve dughassam meg keményen, és durván… kíméletlenül mozgok benne, felsebezve bejáratát… érzem vérének aromás illatát… belémélyesztem fogaimat, erősen harapom meg nyakát, rajta felejtve bíbor fognyomaimat, s ő még csak tenni sem tud ellenne. Hagyja magát, zokogva, könnyeit nyelve, reszketve, halkan sikoltozva… nem tehet mást… szenvedjen csak, hiszen ez a büntetése…
Én viszont kurvára élvezem…. Testem lángol a kéjben, és az égető gyönyörben…már rég nem dugtam…
Hangosan felhördülve élvezek belé, élvezem, ahogy az orgazmus forró hullámai végig nyaldossák testemet, ágyékomban robbanva forrón…mmmrr…
Ahogy kihúzódom belőle, sírdogálva omlik vissza az ágyra, öklét szája elé tartva, elrejtve előlem fájdalmát, és szégyenét… ugyan már, így is látom rajtad. Felesleges…
Szinte gyengéden simogatom meg puha, könnyáztatta pofiját, s lehajolva hozzá, nyaldosom le a fénylő kis cseppecskéket…
- Tartsd csukva a szádat, és többet ilyesmire nem lesz szükség…érthető?- kérdezem halkan, kisöpörve szőke tincseit arcocskájából. Biccent reszketve én pedig mosolyogva kuncogok fel elégedetten.- Okos fiú. Jobbulást, Izuru…
Rendbe szedem magam, s mintha mi sem történt volna lépek ki a szobából, ahol távozásom után hangos zokogás lesz úrrá… hehe… így jártál Izuru-chan… de legalább biztos lehetek benne, hogy többet nem fog beszélni. Ez tuti.

 
Kíváncsi vagyok, hogy kis Hana-chanom mit csinálhat…kis édes… holnap este már nálam alszol… arról gondoskodom… hehe…                  



Levi-sama2009. 07. 24. 22:46:39#1285
Karakter: Hanatarou



 Hanatarou:
 
 
Gyorsan túlteszem magam az iménti találkozón, és zavaromat feledve mesélem el Ichimaru kapitánynak, miért is volt olyan érdekes az a könyv, amit a minap olvastam...
 
Megpillantom a gyakorlópályát, és izgatottan kezdek mocorogni. Ha a kapitány nem ölelne magához, akkor most biztosan ugrándoznék! Jaj de jó, jaj de jó, Ichimaru kapitáááány tanítani fog engeeeem! Nyáááá!
 
Megállunk a tér közepén, sehol egy lélek sem, csak a csend. Felém lép, a szellő meglebbenti ruháját, arcán halvány mosoly... olyan magas, erős, férfias és lenyűgöző jelenség...
 
 
Csodálattal bámulom, apró szívecském kalimpál mellkasomban...
 
Mögém lép, és átkarolja derekamat, arcát a pofimhoz simítja... jaj nyughass szívem.
- Kezdhetjük? - kérdezi mély hangján, simogatóan. Izgatott mosollyal bólogatok, és észrevehetetlenül ficergek bele jobban az ölelésébe. Imádom amikor hozzámér...
Halk nevetése jólesően borzongatja végig gerincemet, és úgy hallgatom ahogy magyarázza mit kell csinálnom.
- Értem! - bólintok lelkesen, és behunyom szemecskéimet. Koncentrálni, koncentrálni, koncentrálni. Karjai erősebben ölelnek, testének melegsége már majdnem elvonja a figyelmemet, de igyekszem figyelmen kívül hagyni a zavaró tényezőket, és koncentrálni a...
Ááááááááááá!!!!
Mintha jegesvízzel marnák a bőröm, és aztán jégszilánkokkal karcolgatnának!
Halkan felsikkantva fogom vissza fájdalmam hangjait... Te szent kamilla! Hiszen ez fááááj!!!
Néhány másodpercig tart csak a kín, a gyötrlem... és Ichimaru kapitány megszünteti.
 
Zihálva kapaszkodom derekamat fogó karjába, és nekidőlök. Úgy érzem, mintha fordult volna velem egyet vagy kettőt a világ...
Gyengéd simogatása térít magamhoz a shokkból, és behunyom szemeimet. Ajkamra siklanak ujjai...
- Látod, Hana-chan? - búgja kedvesen becézve. - Ilyen az én reiatsum... csak azért mutattam meg, hogy tudd mit kell érezned. Másé a rangjától s fajától függően más. A hollowoké, ha erős fáj, legalább annyira mint az enyém... de van, amit egészen nehezen lehet érzékelni, azok nagyon veszélyesek...
Nem folytatja tovább, csak nyakamba szuszogva szorít magához, lehelete bzsergeti érzékeny bőrömet. Elolvadoook, de a kíváncsiságom erősebb.
- De... de a többieké milyen? - cincogom. - És hogyan érezhetem én is? Hogyan kell koncentrálni...?
Erős karjába kapaszodom, és ujjacskáimmal alaratlanul is végigsimítom erős, köteges izmait. Wáóóó olyan erős... fél kézzel legyőzne kard nélkül bárkit! Biztosan ő a legerősebb kapitány egész Soul Societyben! Nem is... az egész világon!
- Majd meglátod… csak hunyd be a szemed, és próbál megérezni mások lélekenergiáját is… mondjuk azokét, akik épp most sétálnak el a fal mögött…
Már éppen kérdezném hogyan, de belém fojtja a szavakat.
- Csak hunyd be a szemed, és koncentrálj erősen…
Okéboké. Becsukom szemecskéimet, és minden erőmmel koncentrálni kezdek. Prímán sikerül is, egészen addig, amíg Ichimaru kapitány finom cirógatását meg nem érzem mellkasomon, mellbimbómon... benyúlt a ruhám alá...!!! Ahh istenkém... beleremegek teljesen az érintéseibe... így nem tudok koncentrálni...
- Mit érzel Hana-chan...? - dorombolja a fülembe, és megborzongok a vágytól. Nagyot nyelek, és próbálok nem a testem izgatott bizsergésével és a kincsecském keményedésével foglalkozni... Mit is érzek, mit is érzek...
A forró bizsergésen kívül, érzem mások reiatsuját is... azt hiszem... a falon túl...
- É…érzek, valami hideget, ami szúr egy kicsit… nem fáj, csak szúr, és mozog... - motyogom bizonytalanul. Elégedetten morran, és érzem nyelvének nedves forróságát, végignyalja nyakamat. Jaj nekem... elgyengülnek a térdeim, és felsóhajtok...
- Jó úton haladsz Hana-chan… hányan vannak, hmm? - duruzsolja, nyakamat harapdálva finoman. Jahj... íhgy...nnhh...nnhhem tudhhhok konchhhentrálhhhni...
Ujjai már pocakomat cirógatják, és én már kocsonyaként remegek, pont úgy, ahogy Rikichi kezében szokott remegni a gyümölcszselé...  
Merevedését a popómhoz szorítja.
- Né...négyen! - nyögöm.
- Majdnem heten vannak... - kuncogja - de ha sokat gyakorolsz, menni fog ez... de… azt hiszem ennyi elég volt mára... mi lenne ha pihennénk egy kicsit?
Megharapdálja közben fülecskémet is.
Sejtem, miféle pihenés is lesz ez, és lángoló pofival biccentek, egy rendben-t habogva, és már a falhoz is szorít, szemből simul hozzám. Remegve kapaszkodom belé, így fogadva heves csókrohamát, hozzám nyomuló testét, finom kesernyés illatát, testéből áradó forróságát és erejét. Jaj remegek... ez valami hihetetlen... el sem hiszem, hogy ez velem történik...
 
Öklöcskémbe folytom sikkantásomat, amikor letérdel elém, és nadrágom övét kioldja. Csak nem...?! Lecsusszan a nadrágom, és ő élvezettel, lassan végignyalja már megkeményedett kincsecskémet. Összeszorítom szemecskéimet, és belenyöszörgök kezembe... ahogy elmerülök szájának tűzforró, gyönyörűségében... jaj nekem...
Hosszú ujjak kulcsolódnak a csuklómra, és kábán pillázok le rá, egyenesen a mélybordó szemekbe. Most látom másodszor, de.. most még intenzívebb hatással van rám ez az álomszép szempár...
- Ne fogd be a szád... - búgja lágyan, széles mosollyal. - ...hallani akarom a hangodat... rohadt izgató... - teszi hozzá morogva. Tövig bekapja az én kincsemet, és én nyögdécselve, megbűvölve figyelem.
- Kah... kahpit... - zihálom - kaphithány...
Remegő ujjacskáimat hajába bújtatom, selymes, ezüst tincsei finoman cirógatják bőrömet...
- ...nhhh... - nyöszörgöm, ahogy nyelvével makkomon körözve vigyorodik el. Ahh istenem micsoda látvány...!
 
Hirtelen mélyen beszippant, és én felsikoltva szakadok szét és hullok ezer darabra az álomszép fehérségben.
Lábaim teljesen elgyengülnek, és összerogynék, ha erős karjaival nem ölelne magához. Remegve, behunyt szemekkel simulok karjaiba...
- Kapitány... - lehelem halkan. - Olyan könnyűnek érzem a testem... mintha lebegnék...
Kuncogva hajol le hozzám, forró, durva csókját érzem, majd fülemhez hajol és megharapdálja.
- Na és jó érzés?
- Csodálatos... - suttogom, felpillantva rá, édes kis mosollyal. Kezdek magamhoz térni, ezért jobban belefészkelődöm karjaiba. Pofimat mellkasába fúrva, szuszogva szívom magamba finom illatát.
- Nemsokára mutatok valamit, ami ennél is jobb - simogatja meg a buksimat. Felpislogok rá. Tudom ez mit jelent. Elpirulok, majd elsápadok... Fogalmam sincs akarom-e, de abban biztos vagyok, hogy bármit is akar, nem tagadhatom meg tőle. Szerintem nem is szeretném... De azért félek... AZT még soha nem csináltam... Állítólag fáj is... És ha elrontok valamit és csalódni fog bennem? Vagy feldühítem, megbántom és elveszítem a barátságát...?!
 
Jaj azt soha nem bocsátanám meg magamnak!
 
- Mi a baj, Hana-chan? - cirógatja meg pofimat.
- Ichimaru kapitány olyan kedves velem... - suttogom. - Nagyon-nagyon hálás vagyok, de...
Lesütöm szemecskéimet, de állam alá nyúl és szemkontaktusra kényszerít. Nem mosolyog, érzem ahogy kezd dühös lenni. Jaj nekem, máris csalódást okozok!
- De?
Ajkamba harapva pislogok fel rá megszeppenve.
Másik karja, amellyel derekamat fogva ölel magához erősebben, fájdalmasan szorul körém, keze durván markolja húsomat.
- Hm? - morran halkan.
- Én... nem szeretnék csalódást okozni neked Ichimaru kapitány! - nyögöm ki halkan, könnybe lábadt szemekkel. - Annyira de annyira szeretnék ügyes és okos lenni, a kedvedre tenni, de én... én nem vagyok sem ügyes, sem okos... és nem tudom hogyan kell... AZT csinálni... Ne légy rám dühös kérlek szépen...
 
Arcocskámat mellkasába fúrva szipogok halkan, elkeseredetten. Most biztosan nagyon dühös, és csalódott bennem... mert nem tudom hogyan kell csinálni. Bárcsak tapasztaltabb lehetnék, és a kedvére tehetnék úgy, ahogyan elvárják tőlem!
De én csak én vagyok. A kis butus Hanatarou, aki csak a gyógynövényekhez és a főzetekhez ért, aki elesik a saját lábában, folyton bajba keveredik, és aztán mások segítségére szorul.
 
Ez vagyok én: a kis butus Hana-chan...
 
Ellazul a szorítás, és mély hangján felnevet. Hajamba túrva markol tincseimbe, úgy húzza hátra fejecskémet. Mosolyog...
- Kis butusom... - súgja kedvesen. Szipogva pislogok fel rá. Nem haragszik...? Tényleg nem? Államat megfogva csókol meg, nyelve számba csusszan, és lassan, kényelmesen simogatja meg az enyémet. Halkan felnyögve kapaszkodom ruhájába kezecskéimmel.
Véget ér a csók, pirulva nézek fel rá.
- Nem haragszol rám...? - suttogom félénken.


Hiyahiya2009. 07. 08. 14:04:32#1115
Karakter: Gin



Gin:
 
Amikor kiérünk a 4. osztag épületéből, még mindig fecseg, és mondja, be nem áll a finom kis szája, amiben egy nappal ezelőtt más vonta el a beszédre szánt teret…mrrr… azt hiszem, ma is „megkérem” majd, hogy segítsen a bennem súlyosan tomboló kis vágy szörnyetegen.
Nem tehetek róla! Ha a közelében vagyok, fel támad bennem az állatias kéjsóvárság, és csupán arra vágyom, hogy szemeim mellett kezeimmel is tépdessem a fölös ruhadarabokat, és olyan hévvel dughassam meg, hogy moccanni se tudjon utána… micsoda csúnya gondolatok! Hiszen csak egy angyali, boci szemű kis fiú! De a legizgatóbb fajtából….hehe…
Unohana-san nem fog örülni, ha őt is tönkrezúzom lelkileg… de ugyan miért tennék ilyet? Hát Izuru is csak magából indul ki… nem engedte magát, ezért kapott büntetést. Épp úgy, ahogy hamarosan ismét fog kapni egyet, és gyanítom én élvezni fogom, de ő nem. Végül is, a büntetésnek ez a lényege. Igazából hálásnak kéne neki lennem, mert ha nem unom meg a folytonos nyáltól csöpögős ingyen cirkuszát a „szerelmével”, akkor valószínű most nem sétálhatnék ezzel a kis barikával, aki még mindig itt trécsel lelkesen, kipirult, fincsi kis pofival, mint a tökéletes kis áldozat, semmit sem sejtve…
Igen… mivel Izuru jól beszél. Ő már tudja, hogy ezen a téren, milyen az én kedvem. Épp ezért igazán kedves, hogy így aggódik Hana-chanért. De semmi oka rá. Hiszen én áldott, kedves ember vagyok a szemében, s amíg ebbe a naiv kis hitvilágába ringatja magát, addig semmi csúnya és rosszat nem fog hallani, sem pedig tapasztalni. S ahogy elnézem készséges kis szerető lesz, aki bármit meg tesz majd….aaahhhr…. már előre dorombol bennem buja énem, ahogy beúsznak szemeim elé az elképzelhető legpikánsabb fantázia képek arról, mit tudnék vele művelni, a kis „megteszek bármit, amit kérsz Ichimaru kapitány” játék során… és meg is fogom tenni. Miért ne? Ő úgy is tanulni szeretne…hehe…
Mosolyogva figyelem, ahogy csacsog megállás nélkül, s tekintetem szinte pofátlan módon időzik puha kis száján… megnyalintom szám szélét, s úgy kísérlem belé fojtani a szót. Szeretem, mikor beszél, de a legjobb, mikor vagy a nyelvem vagy a farkam veszi át a szavak helyét…hehe…  
- Hana-chan. - vágok közben mély hangomon, s kis barikám szinte parancsszóra pillázik fel rám, nagy, csinos kis szemecskéivel, mint egy ártatlan kis gyerek… hamarosan már ezzel a problémával sem kell bajlódnia… hehe…
Amilyen kis készséges, minden akadály nélkül tudnám rávenni, arra hogy önként hulljon a karjaimba… kell neki egy kis setgítség, és már csinálja maga is. Hiszen olyan kedves vagyok vele… illik viszonoznia…
Gonoszkás mosoly szökik a gondolattól arcomra, s ahogy piros kis pofiját megsimogatom, tovább tobzódnak fejemben a z ördögi ötletek… ha pedig nem adja be a derekát magától, akkor megmutatom neki milyen is az, mikor valami nagyon fáj… persze én reménykedem, hiszen pozitív ember vagyok. Abban is reménykedem, hogy Izuru miután kettesben leszünk, majd elgondolkozik, azon, hogy jó fiú lesz….
Pipiskedve, hosszú szempillák borított kisszemhéjait lehunyva ágaskodik fel hozzám törékeny kis alakja, s ahogy bátortalan, mégis hozzá képest merész kis puszit kapok, legszívesebben felröhögnék… kis édes…
Hosszú ujjaim kígyóként kúsznak puha, selymes tincsei közé, s erősen tartva ösztönzöm arra, hogy még csak véletlenül se akarjon elhúzódni, bár tudom, hogy kába kis barikámnak ez úgy sem jutna eszébe… éhesen siklik nyelvem szájának puha nedvességébe, s ahogy nyelvecskéje is ügyetlen, finom kis játékba kezd felmordul bennem a vágy eszeveszett szörnyetege, s tőle vezérelve, morogva passzírozom magamba karcsú kis testét, melyen remegés fut végig…. Kőkemény péniszem neki nyomódik, s bár rögtön kedvem támad ahhoz, hogy letépjem formás kis hátsójáról a ruhát, és meghúzzam, még is kedvesen, mégis mohó szenvedéllyel csókolom tovább, bódítva őt…
Azt hiszem eme tervemet, majd akkor léptetem életbe, mihelyt elveszíti a szüzességét általam… onnantól, már csak a közönség fogja zavarni… de megoldom én az is….hehe… 
Ahogy elválok tőle részegülten, pillái alól tekint fel rám, homályos kis boci szemeivel, én pedig gyönyörködve kiszolgáltatott kis helyzetében cirógatom finoman puha kis pofiját… megfoglak enni Hana-chan… főleg, hogy már a karmaim között vagy… innentől gyerekjáték lesz. Tudom, hogy mit beszélek, mivel tapasztalt férfi lévén, már sok hozzá hasonló kis szüzet rontottam meg, és pontosan tudom, hogy az ilyen kis barikáknak mi kell ahhoz, hogy kéjsóvár kis bestia legyen belőlük… kár hogy Izuru-chan mindig az érzelmekkel traktált… szerelem nélkül is kurva jó volt a szexuális életem vele…hehe…  
Ám kis műsor zavaró egyénem végre felfedi magát Hana-chan előtt is, s apró köhintéssel kíséreli meg nyilvánvalóvá tenni számunkra itt létét. Egy ideje már itt van… már akkor itt volt, mikor megcsókoltam. Éreztem azt a fojtogató, erős reiatsut, amit annyira próbál eldugni…
Végül is Aizen kapitány sokban hasonlít rám, így erősebb szövetségesek már nem is lehetnénk…. Már pedig a mi terveinkhez szükségben ilyen erős „kapcsolatra”… én meg sosem voltam szívbajos, ahogy ő sem. Van mikor nyugodtszívvel nézzük végig, ki hogyan dugja meg új kis áldozatát… ki tudja… lehet, hogy utána én is vagy ő is megkívánja… így meg jó üzlet a dolog…hehe…
És ahogy elnézem, Hana-chan, már most szembetűnő szépség számára… meglátjuk, hagyom-e neki, hogy falatozzon belőle. A vezetőm… de mindketten tudjuk, mikor van a „távol maradj”… ha ilyen ritkán fordul is elő… lehet, hogy Izuru-chan azért lett ilyen kis törékeny lelkű? Mert Aizen kapitány is néha megerőszakolta? Lehet… nem érdekes… Pedig ő is kedves tud lenin, mikor más is az hozzá…
Kicsi barikám arca pillanatok alatt kap lángra, ahogy tudatosul benne, ki az, aki barátságos mosollyal méri végig éhesen, ám menekülni azt nem tud… futna, szökkenne el, hogy szabadkozva mentse magát, ám én gonosz módon tartom erős karommal súlytalan kis testét, így más választás nem lévén égővörös kis pofiját inkább ruhámban rejti el… nincs rá szükség. Ezzel csak még inkább felizgat… és nem csak engem…    
- Hello – köszöntöm széles, szokásos mosolyommal, s ahogy Hana-chan szégyenlősen bújva hallgatózik, kedvem lenne széles, perverz vigyorral jeleznem szemüveges kapitányomnak, hogy milyen egy mákos alak vagyok… tökéletes áldozatot fogtam ki…
Általános dolgokról bezsélük látszólag, holott nyilvánvaló kettőnknek, hogy semmi sem ilyen egyszerű… a délutáni gyűlésre eszembe sincs elmenni. Egyrészt, mert valószínűleg megint szét unnám a fejemet, és egy-két kapitány igen szúrós tekintetét kéne elszenvednem másrészt meg ott ez a kis barika… jobb ha őt puhítom mintha egy vén pöcs monológján alszom be.
És ekkor jön Izuru… tudom, hogy mire céloz. Az egyik „kölcsönbevétel” alkalmával azt hiszem hallott egy-két dolgot, amit az olyan édes fiúknak mint neki, nem szabadna, mert sérül a lelki világuk… de nincs gond. Az ember mikor kétségbeesetten küzd és segítségért könyörög, nem hazudik… megállapított tény. Inkább az élete, mint hogy kamuzzon. És amúgy sem kell félni, hogy elfecsegi Hisagi hadnagynak… Kaname-san alatt szolgál… és ha fecsegne még… ott van Hinamori-kun is… ő viszont Aizen-kapitány beosztottja, így nincs miért aggódnunk. Tervünk hajszálpontos és kifogástalan. Egy hiba sem eshet rajta.  
- Jól van. Hamarosan kiengedik, de egy darabig még nem lesz harcképes. – tájékoztatom Hana-hanom pici fejecskéjét cirógatva lágyan, mint egy édes kis cicának… azt várom mikor kezd dorombolni a kis édes… hehe…
- És ő? – emeli barna szemeit barimra a szemüveges férfi, s én szintén őt figyel kanyarítom egy leheletnyi, ördögi árnyalatúra mosolyom… ohh tudtam én, hogy nem most állt be nálad az ideiglenes vakság Aizen kapitány… te is látom, milyen kis csinos igaz?
Szinte érezni kettőnk erős vágyának édeskés keveredését a levegőben…     
- Ó... Hana-chan. Mutatkozz be szépen. – utasítom halkan kis boci szeműmet, ki első zavar után, udvariasan, tisztelettudóan mutatkozik be, meghajolva… hiba… né hátulról, de Aizen kapitány onnan is kitűnően látja ezeket a kívánatos kis dombocskákat hátul…  
- Yamada Hanatarou vagyok, a 4-es osztagból, nagyon örvendek Aizen Kapitány! – csicsergi vékony, dallamos kis hangján, s ahogy a barna hajú férfi egy bólintás után rám villantja megnyerő mosolyát, rögtön tudom, hogy tetszik neki. Kinek nem…? Állítom, hogy fél Soul Society utána lohol, csak épp maga sem tud róla… de hiába. Ő már az én prédám…
- Milyen kis helyes. Hogy szerezted? – érdeklődik éhesen méregetve szégyenlős kis szerető jelöltemet, ki a pirospaprikával vetekedő arcszínnel rejtőzik mögém, s csak félénken bujtatja ki buksiját ezzel jelezve, hogy nem tűnt el bennem…
Nincs mitől félnie pedig… Aizen kapitány nem menni, hanem megdugni akarja… bár lehet gondolkodni, hogy melyik lenne a kíméletesebb…hehe… 
- Majd délután elmesélem. Ha megbocsátasz... nekünk még dolgunk van. Igaz, Hana-chan? – kérdezem elveszett kis báránykámat, ki csupán piros, ennivaló kis pofival bólogat félénken… oh… tényleg nem itt fog letámadni, ha le akar… nem kell félni… túl sokat fogok én mostanában a közeledben lenni ahhoz, hogy bárki más rád mászhasson…
- Igen... Ichimaru kapitány megtanít nekem néhány hasznos dolgot! – ecseteli lelkesen, s ahogy a barna férfi is felvillantja kedves, enyhén élveteg mosolyát, még jobban rejtőzik mint előtte… ejnye Hana-chan… nehogy elégjen az a cuki pofid a zavarban…
Látom szemei csillogásán, hogy Aizen kapitány tudja jól miféle tanításra gondolok én pillanatnyilag… minden olyanra, ahol ő ez a kis édes anyaszült meztelen… ismer már annyira, hogy semmit sem teszek önzetlenül, mert arról már kis kölyök koromban leszoktam…
- Akkor kellemes tanulást nektek – megy bele a rejtett kis célozgatásokba, s ahogy elköszönve távozik, s erős ujjaival merészen simogatja meg Hana-chanom piros kis arcocskáját, kedvem lenne elvigyorodni… főleg, ahogy barna szemeiben nyílt vágy, és igény csillan arra, hogy majd ő is kipróbálhassa… tudom, tudom, de egyenlőre az én kedvencem…  
Látod, látod Hana-chan… mondom én, hogy bárki szemet vethet rád, ha meglát… szükség van arra, hogy melletted legyek, különben a végén még valaki más ront meg rajtam kívül…
- Indulhatunk? – tudakolom, s ő édes kis angyalocskává válva pillázik rám mosolyogva… kis aranyos… fogadok még mindig fel sem merül benned, hogy valami nagyon veszélyes karjaiba sétálsz. De semmi baj… nekem így pont jó. Izuru, meg garantálom, hogy hamarosan nagyon szűkszavúvá fog válni… megtanítom ezt a pici nyelvecskét arra, hogy miről kell és miről nem kell fecsegni… ráadásul úgy, hogy én kibaszottul élvezni fogom…hehe…
- Igen! Már alig várom! – válaszolja izgatottan, s mihelyt a zavartsága is megszűnik ismét mellém szegődik, s én előszeretettel ölelem át karcsú kis testét, hogy áldozatom hovatartozását jelezve vezessem végig Soul Society kanyargós utcáin, az egyik gyakorló pálya felé… és ő ismét csak csacsog… kis édes….
 
 
*
 
Mint egy kis mérgezett egér úgy kezd fészkelődni, ahogy megérkezünk egy üres kis pályára, s kíváncsian feltérképezve a terepet kapkodja fejecskéjét ide-oda… helyes a hozzáállása a „tanuláshoz”… végül is… hogy ne legyek már ilyen ünneprontó, megtanítom neki, hogy kell lélekenergiát érzékelni…
De csak mert olyan vajszívű egy dög vagyok…hehe…
Kényelmesen sétálok mellé, s vállacskáit megfogva hajolok át felettük, hogy arcomat széles mosollyal simíthassam pofijához, mely szinte azonnal válaszol orv kis támadásomra, s engedelmesen bújik hozzám… kis édes…
- Kezdhetjük? – kérdezem halkan, s ő boldog kis mosollyal bólogat buksijával, s én halkan kuncogva cirógatom meg helyes kis pofiját.- Figyelj jól… itt nem az a lényeg, hogy erőlködj. Elég az is, ha nagyon figyelsz… először megmutatom, mit kell érezned, aztán megpróbálhatod te is…
- Értem!- bólint szemöldököcskéit elszántan összehúzva, szemeit behunyva… olyan erősen koncentrál a kis édes, hogy észre sem veszi, ahogy kezeim lassú kígyóként fonódnak törékeny kis teste köré… közel leszek, így nem lesz kellemes, mikor majd megérzi a reiatsumat… egyáltalán nem lesz az…hehe…
Hirtelen engedem, hogy lélekenergiám egy csöpp kis része szabadon keljen útjára, s ahogy az kitörik belőlem, Hana-chan ijedten megnyikkanva nyitja nagyra szemecskéit… reiatsum hideg marja finom bőröcskéjét, s ahogy reszketve dermed meg, csupán halk nevetéssel ragálok… mondtam, hogy nem lesz leányálom… pedig ez milyen kis kevés, ahhoz lépest, amit produkálni tudok….
Aizen-sama szinte ölni tudna a lélekenergiájával... félelmetes fickó, de a lényeg a lényeg. Eszes és félelmetesen alattomos… hehe… ezért becsülöm annyira.
Amikor úgy érzem, hogy elég szegény Hana-chanom ijesztgetéséből, visszaszorítom erőmet, s ujjaimmal cirógatom levegőért kapkodó kis barikámat… mutatóujjam reszkető kis ajkacskáira siklik, s lágyan ível végig rajtuk…
- Látod Hana-chan? Ilyen az én reiatsum…csak azért mutattam meg, hogy tudd mit kell érezned. Másé a rangjától s fajától függően más. A hollowoké, ha erős fáj, legalább annyira mint az enyém… de van, amit egészen nehezen lehet érzékelni, azok nagyon veszélyesek…- búgom halkan, s arcomat nyakacskájába temetve szívom magamba fincsi, zaklatott kis lélekenergiájával keveredet virágillatát… mint egy ajzószer úgy indítja meg testemben az izzó lávafolyamot, mely mint egy őrült vadállat lohol végig egész testemben… mmrrr…
- De…de a többieké milyen? És hogyan érezhetem én is? Hogyan kell koncentrálni…? – habogja még mindig halkan cincogva, kezecskéivel kapaszkodóként markolva őt erősen átkaroló felkaromat…perverz mosollyal érzékelem, ahogy az izmok kemény érintésétől, egy cseppet megremegve gyengül el a kis édes…
Érzed, hogy erős vagyok, igaz Hana-chan? Könnyedén összeroppanthatnálak… persze nem teszek ilyet… inkább élvezetes útra terelem a tanulást…hehe…
- Majd meglátod… csak hunyd be a szemed, és próbál megérezni mások lélekenergiáját is… mondjuk azokét, akik épp most sétálnak el a fal mögött…- duruzsolom halkan, s ő meglepetten hátra pislogva kíváncsiskodna máris, ám én ujjammal megakadályozom duzzadt kis ajkait a beszédben…- csak hunyd be a szemed, és koncentrálj erősen…  
Szótlanul, engedelmesen biccent egyet, s szemecskéit lehunyva kezd a koncentrálásba erősen, egész kis testében belefeszülve…
Derekán pihenő kezem lassan siklik feljebb, s mint egy kis csúszó-műszó, tökéletes elcsigázott észrevétlenséggel siklik kimonója alá, hogy bársonyos bőrét cirógathassák… megremeg, s ahogy ujjammal lágyan, szinte alig érezhetően kezdek körözni mellbimbócskája körül, felsóhajtva erőlködik még inkább, hogy a feladatra tudjon összpontosítani… tudom, hogy ezzel nem segítek, de nem baj… én éppenséggel pont ezért rendeltem ide… hogy puhítsam, és felfalhassam...hehe…
- Mit érzel Hana-chan…? – kérdezem halkan dorombolva, s ő megremegve nyel egy nagyot… érzem, ahogy kis kortyocska végig száguldozik nyelőcsövében, s ahogy pulzusa gyorsan lüktet szám alatt… csak nem izgulsz, Hana-chan?
- É…érzek, valami hideget, ami szúr egy kicsit… nem fáj, csak szúr, és mozog…- hebegi bizonytalanul, s én elégedett morranással ívelek végig nyakacskájának finom kis ívén… halk sóhaj szakad ki belőle, ezzel igazi, erőteljes löketet adva az ágyékomban lassan duzzadó vágynak… péniszem már fájóan kemény, de egyelőre még tartom magam, s hagyom, hadd ossza meg velem kis felfedezéseit…
- Jó úton haladsz Hana-chan… hányan vannak, hmm? – búgom halkan, s ő ismét koncentrálva merülne el gondolataiban, ám én gonosz módon harapdálom meg finoman nyakacskájának fincsi, ínycsiklandó bőrét… ruhája alatt lévő kezem szépen, lassan simogatva őt siklik hasa felé, ezzel erős remegésre késztetve őt…
- Né…négyen…- nyögi halkan, ahogy már kemény farkam is formás kis hátsójának nyomul, s én felkuncogva ingatom meg a fejemet… közel jár…
De hát… mindenbe bele kell jönni, és csak úgy tehet, ha gyakorol… a kitartást is kell neki… bár engem nem izgat, ha elkábul attól, hogy csábítgatom intenzíven…hehe…
- Majdnem… heten vannak... de ha sokat gyakorolsz, menni fog ez…- duruzsolom, s nedves kis csíkot rajzolok fülecskéjére, halkan nevetéssel megharapdálva fülcimpáját, melytől pirulva nyikkan nagy szemekkel…- de… azt hiszem ennyi elég volt mára... mi lenne ha pihennénk egy kicsit?
- Rendben…- biccent fülig pirulva én pedig, én pedig lassan hátrálva vele fordítok a helyzeten, s támasztom reszkető kis testét a hosszú kő falnak, ő pedig kezecskéivel vállaimba markolva, engedi hogy állacskáját megragadva, mohó, követelőző csókot lophassak tőle… nyelvemmel szinte letámadom az övét, s ahogy felsóhajtva viszonozza bátortalanul, halkan felmorranva szorítom a falhoz, hímvesszőmet hozzá nyomva… érezze csak, hogy kívánom…. Hiszen már találkozott vele…hehe…
Ajkaitól elválva térdelek le elé, s derekát átölelve tartom meg, nehogy kis nassom közben gyengüljenek el lábacskái…mert bizony a nasi már vár engem… ahogy kioldom nadrágját, ő pirulva kapja öklöcskéjét szája elé, hogy abba tompítsa gyönyörének hangjait, ahogy számba veszem merevedését… mmm…. Fincsi falat…
Megragadom törékeny kis csuklóját, s szelíd erőszakkal húzom el szájacskája elől, vörös szemeimmel mélyen az ő boci íriszeibe mélyedve… csodálva merülnek el tekintetemben szemecskéi, s én perverz vigyorral reagálok rá…
- Ne fogd be a szád… hallani akarom a hangodat… rohadt izgató…- morgom rekedtesen a vágytól, s péniszét cirógatva nyelvemmel tartom vele a szem kontaktust… nyögdécselve, szinte megbűvölve figyeli, ahogy eltűnik hímtagja számban…. Kis édes… tetszik a szemem? Szerencsés vagy, hogy jó kedvemben láthatod… Izuru-chan már nem imádja ennyire… szegény…

Oh… vele van még találkozóm ma… de előbb ez a kis barikát kóstolgatom… kíváncsi vagyok, mikor lesz olyan hangos, hogy a közönséget is kapjunk… én kis gonosz…           


Levi-sama2009. 06. 26. 22:08:28#972
Karakter: Hanatarou



 Hana
 
Elmosolyodik, és lehajol hozzám. Igen, lehajol, mert még ültében is magasabb nálam sokkal. Megcirógatja arcomat kedvesen, és én belesimítom. Törleszkedem, mint egy kiscica, mert észrevettem, hogy azt szereti. Ujjai hajamba kúsznak, belmarkol és hirtelen a mellkasához ránt. Ijedten sikkantok fel, és félelem hideg, fémes ízű kígyója kúszik végig lábaimon, karjaimon, egészen a torkomig.
- Tökéletes Hana-chan... - búgja lágyan. - Emlékszel még, hogy csináltam én neked? - mosolyog, és már meg is nyugodnék azt hiszem, ha nem markolna bele hirtelen a fenekembe. Lángoló arccal nézek fel rá, rémülten felnyögve.
- Igen... - motyogom, és mosolya elégedetten kiszélesedik, és nyakamat kezdi elgondolkodva cirógatni hosszú ujjaival, pont ott ahol kiszívta a bőrömet. Összerándulok az enyhe fájdalomtól.
- Akkor légy jó cicus, és mutasd meg... - susogja kedvesen, és hátát egy fatörzsnek támasztva kényelemesen elhelyezkedik.
Minden figyelmemet a nadrágja felé fordítom, remegő ujjacskáimmal kibogozom az övet és óvatosan lejjebb húzom az alsóját. Kemény merevedése előbukkan, és hasához simul. Hosszú, vastag és fényes, erek duzzadnak rajta. Teljesen más, mint az enyém. Olyan... nagy. Hogy fog a számba férni? Lángoló fejjel nézem, és idegesen nyelek egyet. Félek... még sosem csináltam ilyet, és ha rosszul csinálom, vagy elutasítom, akkor biztos megharagudna rám. És ha ez megtörténne, Unohana-sama megbüntetne... vagy kirúgna az osztagból. Nem akarok csalódást okozni Ichimaru Kapitánynak sem... hiszen olyan kedves és figyelmes velem, és ő is csinálta nekem... természetes hogy viszonzom neki a szívességet. Nem igaz?!
Tulipiros arcomat előrehulló hajam mögé rejtve rágcsálom ajkaimat idegesen. Hogy is... hogy is kell...? Jaj istenkém de zavarban vagyok!
- Ne légy szégyenlős, Hana-chan... - hallom mély hangját. - ...szeretném látni az arcodat.
Bátorságot gyűjtök és megfogom. Milyen kemény és forró! Elégedett morranását hallom, és gyanítom, arcom már nem is piros, hanem mélyvörös. Mégis megszorítom finoman, és masszírozni kezdem. De ennyi nem elég, nekem is azt kell...
Pihegve hajolok le, és megkóstolom a csúcsát. Hallom halk nyögését, ezek szerint ez jól esik neki. Megismétlem, és körözni kezdek rajta. Gyerünk Hana-buci! Meg tudod csinálni! Bátorság...
Behunyom a szemecskéimet, és mélyen a számba veszem, amennyire csak tudom. Méretét tekintve nem kis teljesítmény...
Hörögve rándul meg alattam, érzem...
Szívni és mozogni. Azt hiszem így csinálta ő is. Cuppogva utánzom le őt, emlékezve arra mit velem művelt.
Egész hamar belejövök, és úgy érzem jól csinálom, mert halkan nyögdécsel és morran időnként, és még meg is remeg amikor megszívogatom. Hajamba csúsznak ujjai, megmarkolja, és gyorsabb tempót diktál. Engedelmesen követem néma óhaját, hangosabb nyögéseit hallgatom közben. Izgatott vagyok nagyon...
Hirtelen hangosan felmorran, megfeszül alattam, és szám megtelik valami meleg és sós, sűrű dologgal.
Köhögve, fulladozva emelem fel a fejem, és arcomat megsimogatva súg a fülembe.
- Nyeld le szépen... hidd el könnyebb.
Zavartan biccentek, és szót fogadok. Dorombolva puszilja le könnyeimet, amelyek a fulladozás miatt buggyantak ki, és ajkaimat is lenyalogatja.
- Ügyes voltál, Hana-chan... ezért jutalmat érdemelsz... - búgja kedvesen. Felpislogok rá. Ügyes voltam? Tényleg? Bíztató mosolyát látva megnyugszom végre. Hű és kapok jutit is...!
- Mit? - kérdezem kíváncsian, és szétvetett lábai közé ficergem magam, mellkasához dőlve.
- Betartom az ígéretem... megtanítalak arra, amit kértél... - simítja meg orrocskámat ujjával. Juj de jóóóó!!!
- Szuper! - sikkantom boldogan, és mellkasára szorítom pofimat.
 
Ichimaru Kapitány olyan de olyan rendes!
 
*
 
Sajnos véget ér az együtt töltött küldetés, és visszatérek az osztagomhoz. A szokásos hétköznapok fogadnak. Gyógynövény gyűjtés, szárítás, gyógy-készítmények előállítása, sebesült illetve beteg shinigamik ápolása...
Már egy teljes napja nem láttam Ichimaru Kapitányt... sajnos.
 
- Hanatarouuuu! - hallom, és leteszem az üvegcséket az asztalra. Kisietek a folyosóra. Egyik csapatvezetőnk az.
- Te...tessék...
- Menj a hármas kórterembe, és kösd át Kira hadnagyúr sebeit!
 
A hadnagy szótlanul fekszik az ágyban, és amikor belépek az ajtón, meghajolok és halkan köszöntöm, rám sem néz, válaszra sem méltat. Bizonyára fájdalmai vannak...
Előkészítem a tálcát, és lebontom róla a kötéseket. Sebei lassan de biztosan gyógyulnak. Kezeimet föléjük helyezem, és gyógyerőmmel gyorsítom fel a folyamatot. Ilyen mély sebeket csak több napos kezelésekkel tudunk beforrasztani sajnos. Pár milliméternyit összehúzódnak a sebek, és én tiszta kötést teszek fel rá.
- Hogy hívnak? - szólal meg hirtelen.
- Hanatarou...
Felpattannak a szemei, és élénken pillant végig rajtam kék szemeivel.
- Te voltál kint Ichimaru kapitánnyal a hollow vadászaton?
Felsistereg az arcom szinte, olyan mélyen elpirulok ahogy eszembe jutnak az intim órák. Biccentek, és elpakolom remegő kezeimmel a kötszereket...
- Miért kérdezi hadnagyúr? - cincogom rá sem nézve. Nem válaszol, ezért egy idő után felemelem pofimat és ránézek. Komor az arca.
- Egy jó tanács - mondja halkan. - Kerüld el őt, amilyen messzire csak tudod.  
Elcsodálkozom, még a szám is majdnem tátva marad. Hiszen a saját kapitányáról beszél... miért kéne őt elkerülnöm?
- De hát... miért? - kezdem ujjaimat babrálni zavartan.
- Bízz bennem. Ő egy nagyon veszélyes férfi. Bántani fog téged...
Tágra nyílnak a szemeim.
- Talán belázasodtál Hadnagyúr? Biztosan félrebeszélsz, hiszen a Kapitány nagyon rendes ember...
- Hanatarou... - szakít félbe. Megragadja a ruhámat. - Higgy nekem! Ichimaru kapitány nem olyan, mint amilyennek hiszed! Ha... ha kedves az életed és nem akarsz itt kikötni, akkor kérd meg Unohana kapitányt, hogy intézkedjen!
Kiszakítom magam a karmai közül, és távolabb menekülök. Miért kiabál? Mi a baja? Miért mond ilyeneket Ichimaru Kapitányról? A saját kapitányáról?!
- Én... nem... - dadogom zavartan. - Ichimaru kapitány kedves ember... nem erőszakos... nem kényszerített semmire...
Felül, és remegő kezeivel markol a takarójába.
- Te nem ismered őt... először mindig kedves, de csak addig míg magához csábít. És utána már nem enged addíg, míg tönkre nem tesz... nézz rám! - kiáltja könnyes szemekkel.
De hát miről beszél? Hiszen hollowk támadták meg, azért fekszik itt... Már neki szegezném a kérdést, amikor mögém pillant és elsápad. Mi az?
Megfordulok, és Ichimaru kapitány kedves mosolyát meglátva hatalmasat dobban a szívem, felragyog arcomon egy mosoly és kiesik a fejemből minden szó, amit a hadnagy mondott. Ugyan már... kizárt, hogy olyat tegyen. Ugye...?!
Beljebb lép, és én csodálattal nézek fel rá. Olyan magas és férfias... és a kisugárzása... Minden mozdulatából árad a kapitányi felsőbbrendűség és az erő...
- Látom, jól összebarátkoztatok. Azonban Hana-chant most el kell hogy raboljam... van egy ígéretem, amivel még lógok neki. Gyere Hana-chan... - karolja át a vállamat, és én mélyen elpirulva simulok az oldalához engedelmesen.
- Jujj de jó! - lelkendezek boldogan. - Köszönöm, Ichimaru Kapitány!
Legszebb mosolyommal ragyogok fel rá. Megérdemli, mert ő egy különleges ember. Megsimogatja az arcomat, és halkan kuncog rajtam, de nem zavar. A lelkesedésem kitörölhetetlen. Elköszön hadnagyától, és kivezet az osztagom épületéből. Közben be nem áll a szám.
- ...és aztán utána is olvastam ám ennek a technikának! Nem sokat tudtam meg, de azért az is valami... És képzeld! A kapitányom megdícsért, amiért olyan ügyes voltam ma reggel, mert...
 
És csak szövegelek és szövegelek...
 
- ...és majd szorgalmasan fogok gyakorolni, mindent beleadok, és ha majd legközelebb magaddal viszel hollow vadászatra, akkor majd nagyon ügyes leszek! Bizony! És aztán..
- Hana-chan.
Azonnal félbeszakítom szóáradatomat, és ráfüggesztem babakék szemeimet. Iszom minden szavát, rezdülését...
Megcirógatja arcomat, lehajol hozzám mosolyogva. Tudom mit szeretne, és én elpirulva puszilom meg ajkait. Hajamba markolva mélyíti el a csókunkat. Mmm... halkan felnyögve kapaszkodom a ruhájába, és hozzásimulok engedelmesen. Gyakorlatlanul, de viszonzom a csókot, én is megmozdítom a nyelvem, mert nem szeretnék neki csalódást okozni. Halkan felmorranva szorít erősebben magához, és ahogy megérzem merevedését a hasamon, bizseregni kezd az ágyékom... Halkan felnyögve gyengülök el teljesen...
Jaj nekem... lángol az arcom... és az egész testem is!
Felemeli a fejét, és mosolyogva simítja meg pofimat. Kipirulva pillázok fel rá, ajkaimon még mindig bizsereg csókjának nyoma...
- Khm... - köhint valaki, és abban a pillanatban hirtelen érzékelni kezdem a külvilágot. Elszakítom szemeimet Ichimaru kapitány jóképű arcáról, és ahogy megpillantom Aizen Kapitányt, arcom mélyvörös színt ölt. Ichimaru kapitány a nyílt utcán csókolt meg... jaj nekem...
Hátraszökkennék zavaromban, de a derekamat ölelő kar szorosabban tart, így csak mellkasába tudom temetni zavart arcomat.
- Hello - búgja Ichimaru Kapitány. Hallgatom ahogy beszélgetnek, és legszívesebben láthatatlanná válnék. Megbeszélik a délutáni gyűlést, hogy mennek-e vagy sem... Aizen kapitány Izuru hadnagy után érdeklődik...
- Jól van - válaszolja Kapitányom, és hajamba bújnak ujjai, úgy cirógatja buksimat. - Hamarosan kiengedik, de egy darabig még nem lesz harcképes.
- És ő?
- Ó... Hana-chan - búgja kedvesen. - Mutatkozz be szépen.
Felemelem piros fejecskémet, és ahogy Ichimaru kapitány elenged, ellépek tőle és meghajolok udvariasan, ahogy illik.
- Yamada Hanatarou vagyok, a 4-es osztagból, nagyon örvendek Aizen Kapitány!
Biccent nekem, és Ichimaru kapitányra mosolyog.
- Milyen kis helyes. Hogy szerezted?
Zavartan elpirulva hajtom le fejecskémet, és elbújok Ichimaru kapitány mögé, hogy ne lássa lángoló arcomat. Olyan de olyan zavarban vagyok!   
- Majd délután elmesélem. Ha megbocsátasz... nekünk még dolgunk van. Igaz, Hana-chan?
Ruhájába kapaszkodva bújtatom elő lángoló pofimat, és zavart mosollyal biccentek.
- Igen... Ichimaru kapitány megtanít nekem néhány hasznos dolgot! - ragyog fel boldog kis mosolyom. Aizen kapitány elmosolyodik, és én még jobban zavarba jövök.
- Akkor kellemes tanulást nektek - válaszolja kedves hangján, melegbarna szemeivel nézve engem, majd egy biccentéssel búcsúzik. Elhalad mellettünk, és ujjával megcirógatja arcomat, majd egy különös pillantást küld Ichimaru kapitány felé. Nem értem... biztos amolyan kapitányi kommunikáció ez. Igen, biztosan.
 
- Indulhatunk? - mosolyog le rám Ichimaru kapitány. Mindenről elfeledkezve mosolygok fel rá.
- Igen! Már alig várom!
 


Hiyahiya2009. 06. 16. 11:50:14#880
Karakter: Gin



Gin:
 
Az egész erdő narancsos fényben tündöklik, s én élvezem, hogy kis műsorom nézője áhítattal ,áreget, ahogy lángoktól övezve közeledem felé… kis barika… hát nem lenyűgöztem teljesen? Leöltem pár lehelet gyenge hollowot s ő ettől a lábaim elé omlik… édes… ha ezt tudom, akkor előbb elrabolom Unohana-santól és kedvemre játszadozom vele…
Mert bizony fincsi kis Hana-chanom élvezetesebb látnivalókkal rendelkezik, mint annak idején Izuru… ő is fincsi volt, de kis barikám érintetlen, bemocskolásra való is alakja csábítóbb… vagy csak én éheztem ennyire ki magam? lehet… de tetszik az a vadállatias vonzalom, amit kivált belőlem… és az, hogy nem ismer. Naiv, és így nagyon-nagyon egyszerű lesz a markomba zárni… hehe…
Kis kezek tátott szájacskája előtt pihen, nagy boci szemei a legártatlanabb fénnyel csillognak fel rám, amitől egyenesen pedofilnak érzem magam. De nem izgat… ennek a kis édesnek úgy is kell valaki, aki bemocskolja… és az én leszek… mert, hogy másnak nem engedem az száz. Én akarok kéjenc kis szeretőt faragni belőle.
- Kapitány…- suttogja, lágy, finom kis hangja alig hallatszik a tűz hangos ropogásától, de arcocskája még így is ragyog, s elégedett, szám szegletében perverz kis hátsószándékkal kanyarodó mosoly szökik arcomra… is édes. Hát olyan gyanútlan lennél, hogy leállsz a farkassal enyelegni? Mondjuk, baszottul nem izgat. Ha édes tudatlanságban érzi jól magát, nekem megfelel. Így is, úgy is becserkészem… hehe…
Most, hogy belegondolok egy cseppet gonosz vagyok. Remélheti, hogy ő nem fog olyan csúnya kis büntetéseket kapni, mint Izuru… bár, Hana-chan jó fiú. Több is…
Biztosan, tenne olyat, ami feldühítene… és túlontúl édes, hogy bántsam… kezeim már-már ösztönösen nyúlnak cuki kis arcocskája felé, sápadt ujjaimmal jólesően simogatom puha bőrét, melytől pirongva pillázik fel rám… kis édes… megzabálom. Elképzelem, ahogy ugyan ezzel a pofival, pucér szépségében mászik rám bátortalanul… ahhrrrr… csábító jövőképek. Örülök, hogy Unohana-san érti a célzásaim. Hana-chan addig marad velem, amíg akarom.
Bár nem értem, miért félnek tőlem, hiszen kedves vagyok… a magam módján. Törődés az is, ha bántanak… mert rád figyelnek közben…
- Elégedett agy a műsorral, Hana-chan?- érdeklődöm előadásom egyetlen nézőjétől. Az ilyen kis gyenge shinigamikat mindig könnyű lenyűgözni… és én, amúgy is értek hozzá. Főleg, ha gyilkolásról van szó. Szeretem, ha néznek harc közben… szeretek erőt demonstrálni, szeretek másokban félelmet ébreszteni, élvezem a látványukat… Hmm… lehet, hogy betege lennék? Nem hinném… csak jól szórakozom.
- Megtiszelő bolt látni a harcosat, Ichimaru kapitány…- mondja kis bátortalanul, s apró kis kezecskéi lehelet könnyen simulnak az enyémre, de már ez is elég, hogy sátáni, perverz énem felébredjen, és vágytól zsibongó lüktetést hordozzon szét testemben… oh… milyen kis bátor lett.
Azt hiszem letesztelem mennyre is… szeretek hergelni másokat. Hogy miért? Szórakoztat…
Veszélyes közelségbe hajolok, magamba szívom fincsi illatát, a bennem lüktető vágynak ellenállva maradok csupán intim, csábító közelségben… gyerünk Hana-chan… tudom, hogy vonzódsz hozzám. Hát mi más miatt pirulnál ennyire?
Pipiskedve ágaskodik fel, én pedig türelmesen várom, mit tesz…
Puha kis ajkai bátortalanul érnek mosolygó, hátsószándékot sejtető számhoz, s kis híján felnevetek, mikor finom kis puszit hint rá… kis édes. Hát nem ennivaló? Ennyire szeretne? Ha igen, az megint csak azt bizonyítja,m hogy tökéletese lépességem van arra, hogyan vezessek félre másokat. Mert én nem hiszem, hogy olyan kedves lennék, hogy egy ilyen szégyenlős puszit kapjak… lehet, hogy megpuhulok? Kizárt… romlott és bemocskolt voltam már, mikor megszülettem… hehe…
Élvezettel, perverz kis gondolataimtól tobzódva figyelem lassan lángoló kis pofiját, s hagyom, hogy főjön kis levében… könnyebb lesz becserkésznem, mint gondoltam. Jó hír, mert testem már türelmetlenül, vadul követeli azt a kielégülést, amit drogként igényel… hiába. Felnőtt férfi vagyok, vannak szükségleteim…
Végül, ellenállok a bennem vadul doromboló kis vágy szörnyetegnek, s piros kis pofiját hátrahagyva lépek ki a csábos, levegőt is feltüzelő közelségből… kis barikám, úgy sem lesz sokáig ilyen kis ártatlan… előbb falom fel azt a csini kis testét… hehe… alig várom…
- Gyere, keressünk valami pihenőhelyet éjszakára.- javaslom, szokásos kis mosolyomat képemre varázsolva, nagy léptekben elindulva. Utánam siet, s csicseregve sétál mellettem, áhítatos, lelkes arccal felpislogva rám.
Csupán felületesen hallgatom, szavai alig jutnak el tudatomig… finom, duzzadt kis ajkait figyelem, ahogy formálják az édes kis szavakat… igazából öndicsőítésem hallgatása hívja fel csupán a figyelmemet, kuncogva hallgatom és élvezem… kis aranyos. Így oda vagy értem? bárcsak máson is látnám, milyen kedves vagyok… nem értem, miért nem teszik. Hiszen, Hana-chan szerint én egy angyali ember vagyok.
Ördögi kis énem kárörvendően nevetgél, és élvezi kis előadásuk minden szavát. Ohh, még a végén elpirulok.
Sokat fecseg, de nem zavar. Jobb lenne, hogyha azokat a zavart, kéjes kis nyögéseket hallanám ismét… élvezet volt hallgatni, arról nem is beszélve, hogy felhúzott vele… el sem tudja képzelni a szúz kisfiúk, milyen ennivalóak tudnak lenni… és baszott kéjsóvárak, ha egyszer ráéreznek a szex "ízére"…
Tudom, hiszen Izuru is tiltakozott, rémüldözött, mikor először megdugtam… aztán ő maga, készségesen szopott le bármikor… kár, hogy mások szerint tönkre tettem… nos meglehet. Nem szeretem, ha nemet mondanak, de végül úgy is meggyőzöm őket… hehe…
- … itt jó lesz Ichimaru kapitány?- zökkent ki finom, lágy kis hangocska gondolataimból, s én érdeklődve, kérdő pillantok körbe. Úgy látszik kis emlékidézésem tovább foglalta agykapacitásom, mint gondoltam… mindegy. Teljesen lényegtelen, hogy hol vagyunk és épp mit ecsetel, a kis barika már a markomban van… hehe… - Jó lesz ez a hely éjszakára?
Apró ujjacskáival egy csinos kis tisztásra mutat, s én szemeimet figyelmesen végighordozva ellenőrzöm a helyet… várom, hogy erős, undorító reiatsu tömeg bukkanjon fel, s ellepje a kis rétet, mint valami fojtogató köd, azonban semmi… remek. Nem lenne kedvem többet ugrálni. Úgy is itt van ez a kis boci szemű, aki csupán csillogó szemecskékkel pillázza mit csinálok, mintha egy tanár bácsi lennék…
Az is vagyok… előszeretettel fogom bevezetni a felnőttek világába… gyanítom, nem sokára már alattam fog nyögdécselni, kéjes kis sikolyokkal… ahrrr… péniszem lüktetésbe kezd a fantáziakép hatására, vadul pumpálja szét bennem a kívánalom kéjes kis szikráit…
Egy fáradt sóhaj után, mosolyogva fordulok vissza hozzá, s észrevétlenül pásztázom fincsi kis alakját… felfalom…
- Igen… úgy fest az éjszaka további részében már nyugalmunk lesz.- magyarázom, s ő szép kis boci szemeivel csodálattal pislogva méreget, s lelkes kis "Szuper!" kitörése után tüzet rakva riszálja csinos, kerek kis fenekét előttem… kényelmesen dőlök le a fűbe, s egy szál gazt fogaim közé véve követem finom, kecses kis mozdulatait. Az az igazság, hogy jelen pillanatban éhes vadként vetném magam rá, letépném azt a sok hülye göncöt, és kegyetlenül meghúznám… de nem teszem. Nem kell, hogy már most féljen tőlem… nincs oka rá. kedves, okos és szorgos akkor semmi gond. én is roppant mód figyelmes tudok lenni az ilyen szép is barikákkal. Persze ez csak attól függ, hogy melyik milyen készséges, mikor kedvem szottyan perverzkedni egy picit…
- És mit csináltál az előbb? Különleges képességeiddel körültapogattad a környéket?- kíváncsiskodik ártatlanul, én pedig pofátlan módon stírölöm csinos kis fenekét, ahogy tökéletes látószögben hajolgat számat megnyalva vigyorodom el, s csupán egy halvány kis morranással válaszolok…
Kis édes… ha tudná valójában milyen erős vagyok az a pici, fincsi kis szájacskája egy darabig biztos tátva maradna… én pedig előbb-utóbb valami nagyon finomat raknék vele… hehe… gyanítom megijedne egy kicsit… de hát egyszer mindent el kell kezdeni…
- És erre minden harcos képes, vagy csak a kapitányok? Vagy csak te Ichimaru kapitány?- faggatózik tovább a kis édes s az egyik pokrócra letelepedve hallgatja esti mesémet. Igazából a reiatsu-érzékelés jó dolog… már messziről tudom kik hetyegnek éppen… a vibráló, és égető olyankor a lélekenergiájuk… de ezé a barikáé fincsi… szinte a számban érzem az ízét, kellemesen cirógatja bőrömet, ahogy kíváncsian heveredik le az egyik takaróra s hallgatja, amit magyarázok…
Úgy látom hamar tanul… egy jó pont… Gin bácsi szereti, ha a kis diákok hamar belerázódnak a dolgokba…
- Hű… és milyen érzés?- pillázik édesen, nagy, mélykék boci szemecskéivel, puha, harapnivaló kis ajkait kíváncsian eltátva követeli a választ…. A kíváncsi hamar az ágyamba kerül, Hana-chan… és ha így folytatod te nem jutsz el odáig… mert már most erővel kell magamba fojtanom azt a vad, égető vágyat, ami arra ösztönöz, hogy gondolkodás nélkül teperjelek le és úgy meghúzzalak, hogy utána lábra se tudj állni… ahhrrr… felállva lépek hozzá, s kezeimet tarkóm alá támasztva kezdem a csillagos, szép eget fürkészni… igazából baszottul nem izgat az ég… sokkal a mellettem pislogó kis fiúcska…innen érzem finom, gyümölcsös illatát, s mint valami ajzószer úgy sajdítja testemen a vad kívánalmat… kis édes…
- Attól függ milyen lélekenergiája van annak a valakinek. Ha olyan kevéske, mint neked, akkor cirógató, ha olyan, mint egy hollow vagy én, akkor fájdalmas is tud lenni.- okítom tovább s ő meglepett kis pofival pillant fel… szeretem, mikor ilyen arcot vág. Akaratlanul is perverz fantáziám bevetíti elém a képet, ahol ugyan így csodálkozik farkamra, tudatlanul nézegetve… hehe…
Gin… hát nem bírsz magaddal?
- Fájdalmas? De most itt vagy velem… akkor miért nem érzem? Kíváncsiskodik tovább, s türelmesen magyarázok neki… hihetetlen, mennyit tud fecsegni, végül is nem izgat. Főleg, ha kis Hana-chanom úgy törleszkedik, mászik hozzám ficeregve, mint a mérgezett egér… mosolyogva figyelem, ahogy gyanútlanul, forró, vad vágyamat izzítva sétál karmaim közé, s kis híján élveteg vigyort villantok aranyos kis pofijának üdvözléséül… de nem akarom elrontani ezt az "idilli" helyzetet… mikor éreztem utoljára magam egy ilyen csini kis barika közelében dugás nélkül? Soha? Talán az a helyes válasz… hehe…
Akár egy tanár bácsi úgy okítom kis Hana-chanom, ő pedig gyanútlanul mászik nyitott csapdámba, hogy akaratlanul is de feszegesse önmegtartóztatásom…
Én pedig mint egy lesben álló nagymacska várom, hogy pöttöm kis bátorsága elillanjon…
- Azt hiszem, amikor harcoltál.. akkor éreztem a te erődet is…- állapítja meg ártatlanul, apró kis kezecskéje izgató kis érintést nyújtva simul mellkasomra, s a bennem tomboló szörnyeteg dorombolva élvezi tétova kis közeledését… gyerünk Hana-chan… nem harapok… annyira… hehe…
Észbe kapva készülne menekülni, ám már késő… karommal magamhoz szorítom karcsú kis testét, s ő első tiltakozása után készségesen bújik hozzám, mint egy kis cica, piros kis arcocskáját vállamnál elbújtatva… ennivaló kis boci szemű…
- Olyan furcsán forró volt, és mintha szurkálta volna a bőrömet. Az volt az?- kérdezi lágy kis hangján, s én mélyen magamba szívva finom illatát ajzom magam tovább…. Lehet, hogy mazochista vagyok? Hmm… nem hinném… majd kis barikám segít a bajomon…
- Ühümm…- vigyorgok arcomat hajába temetve magam elé vetítve perverzióim kifogyhatatlan tárházát. Szemeim élvezettel fixírozzák hozzám simuló piha kis testét, s ördögi, manipulatív kis ötletem már meg is születik…. Most jön Gin bácsi harmadik leckéje… elégítsen ki. Ez az alap, és biztos vagyok benne, amilyen kis aranyos nagyon ügyes lesz…
- És ha teljesen el tudod rejteni, akkor a hollowok nem is érzékelik?- fecseg tovább édesen. Ennek be nem áll a szája… ami nem baj, mert szórakoztat, de most jobban örülnék, ha a merevedésem tömné be az a pici kis szájacskáját… a képre testemben vad zsizsegés támad, péniszem fellüktet, s perverz mosolyra ösztönöz… ideje lenne Hana-chan, ha megrontanálak…
- Nem…- búgom halkan, s fincsi kis fülecskéit célzom meg először… gyengéden megrágcsálva vívom ki halk kis sóhaját, s az édes kis hang csak még jobban beindít… úgy is túl unalmas lenne az éjszak, ha nem játszanék vele egy kicsit… hehe…
- Kapitány… huhh…- hebegi halkan, s én fölé kerekedve lejtem fogságba kívánatos, karcsú kis alakját, s kecses kis nyakára vetődök éhesen… kábító csókokkal halmozom el, s bele vigyorgok bőrébe, ahogy megérzem erecskéinek száguldozó pulzusát ajkaim alatt… izgatott lehet a kis boci szemű… hehe…
- Szeretnéd, hogy megtanítsam neked, Hana-chan?- ajánlom fel nem kis hátsó szándékkal, s mikor nyitná szájacskáját én éhesen, meg se hallgatva válaszát támadom le puha ajkait, s kíméletlenül csókolom duzzadt kis száját… nyelvem vadul kergeti, kényezteti nyelecskéjét, s szinte megrészegít az a fincsi íz, ami bekígyózik tudatomba… isteni… úgy, ahogy csini kis testének minden porcikája… bele nyöszörög a csókba, megremeg, ezzel behódolva nekem… kis aranyos…
- Rendben, megtanítom neked. de nem most… lesz még arra időnk bőven…- duruzsolom mosolyogva, s ahogy fejecskéjével bólintva beleegyezik, legszívesebben ördögi vigyort villantanék… okos barika… persze magamhoz mivel ebben a tanításban jócskán lesz más is… hehe… rossz tulajdonság a hátsó szándék, de amit nem tud, az meglepi… szeretek meglepetéseket okozni másoknak…érdekes képet vágnak közben… hehe…
Belém kapaszkodó ujjacskái elengednek, boci szemecskéiben látom csillanni, hogy már tudja mi lesz a következő lecke. Ücsörögve gyötri pofiját a paprika roham, zavartságát levezetve játszik ujjaival és én hirtelen pedofilnak érzem magam… de nem gond. Annak lenni is jó…
- Akkor most… most én dogom neked… azt… csinálni?- habogja remegő kis hangján, piros kis arcát fekete tincseibe rejtve.. a szopásra gondol? Ha igen jól sejti… minél előbb tanulja meg, annál előbb használhatom ki..
Perverz, élveteg vigyorral dőlök hátra, s édes kis pofiját fürkészve hozom még jobban zavarba… tetszik, hogy nem sikoltozik és ellenkezik, mikor akarok valamit… na nem mintha nem tudnám elcsábítani a prédáimat, de türelmetlen vagyok… túl sok esti vágy és kéjsóvárság szorult belém…és ha Hana-chan most nem jelentkezne önként, kénytelen ennék ráerőszakolni… már pedig őt nem szeretném tönkre tenni… még. Ez csak attól függ meddig marad ilyen kis készséges…
- Igen. De ne félj, majd segítek…- nyugtatom meg, vágytól óceán mély hanggal. Naná, hogy segítek…amilyen vaj szívem van szívesen fogom jó helyre terelni… ugye, milyen kedves vagyok? Hehe…
Bizonytalanul süti le szemeit, kezecskéit szája elé szorítja, látom, ahogy remeg, s még enyhe, tétova félelme és kiszolgáltatottsága is élezi vágyam pengéjét… tombol bennem a forró lángokkal felcsapó kívánalom, s édes kis barikámat követeli… végül egy nagy levegővel evickél elém, s ruháját piszkálva néz rám szép mélykék szemecskéivel, tekintetével szinte azt üzenve, tegyek vele bármit… rajtam ne múljon… hehe…


Hiyahiya2009. 06. 16. 11:48:41#879
Karakter: Gin



Gin (2):

- Akkor… megkérlek… hogy segíts…- makogja lángoló arcocskával, s én hosszú ujjaimmal selymes tincseit megragadva irányítom magamhoz egy éhes, durva csókra… duzzadt kis ajkai készségesen nyílnak meg előttem, és én ezt kihasználva bódítom el kicsi báránykámat, kiélvezve nedves kis barlangjának puhaságát… mmrrr… finom…s ő reszketve enged… okos…
- Túl izgató az alázatosságod Hana-chan… Vetkőztess le…- utasítom, leheletemmel ingerlően cirógatva puha kis ajkait… kíváncsi vagyok mikor riad majd vissza… talán, mikor majd meglátja mekkora szerszámot kell kényeztetnie… hehe…
Kicsusszannak ujjaim közül puha kis hajszálai, s ahogy bátortalan ujjacskái lefejtik rólam kimonóm, vigyorogva figyelem, ahogy lopva tanulmányozza izmos felsőtestem… szép, igaz? Sokan dicsérték már… elég egóm is lett tőle…
Megmarkolom ében fürtjeit s ő, kezecskéit mellkasomra simítva engedi, hogy vezetgessem engedelmesen csókolgatnak puha kis ajkai, s bőröm vadul szikrázik érintése nyomán, péniszem őrült iramban lüktet, s szemeim képtelenek betelni a látvánnyal… ahogy mély vörös arcpírral, remegve kényeztet és belepirul sóhajaimba, egyszerűen észbontóan édes…
S ahogy elbizonytalanodik, mikor duzzadó hakamámhoz ér, széles vigyor szökik arcomra… legyünk gonoszak… ki tudja… lehet, hogy rámászom közben… mindenesetre jobb, ha csupasz, meztelen kis alakját látom közben… mmrrrr…
Már szabadítana is meg tőle félbe, mikor megállítom… szegény kis Hana-chan… milyen gondoz vagyok, hogy csak még jobban zavarba hozom…
- Előbb vetkőzz le Hana-chan… szeretnélek nézni közben…- búgom irdatlanul mély hangon, s figyelem, ahogy ebbe is belenyugszik… hát nem ennivaló? Ezek után már senki nem mondhatja, hogy bármire kényszerítve van… hiszen kedvesen érem…
- Igen… kapitány…- suttogja, s máris neki lát a vetkőzésnek… szépen lassan tűnnek el az irritáló ruhadarabok, s előbukkan formás, szép kis teste… izgatóan vetít árnyékokat a lobogó tűz alakjára, boci szemei zavartan pislognak rám, pici, törékeny kis barikám úgy remeg, miután épp megenni készülném… ahrrr… jó sejtés…
- Így… így jó lesz?- kérdezi reszkető kis hangján, s én számat megnyalintva vigyorodom el. Hülye kérdés… még szép, hogy jó…
Ilyet nem kérdezünk egy hozzám hasonlótól Hana-chan...
Széles mosollyal hajolok előre, s ujjaimat kígyóként puha kis arcocskájára fonva simogatom meg kipirult pofiját... kis édes. Milyen kis forró a bőre... ennyire zavarban lenne? Igazán édes így... és kiszolgáltatott. Imádom, ha az emberek a lábaim előtt hevernek, és utasítgathatom őket. Rossz, hatalommániás szokás, de később gyümölcsöző lesz...
Hana-chan meg amúgy is, olyan kis készséges... miért ne használjam ki?
Megremeg, s mélykék boci szemecskéit lesütve, simítja pofiját tenyerembe,  s én gonoszkás kis énemnek engedve csusszanton sápadt ujjaimat hajába, s a puha kis fürtöket megragadva rántom mellkasomhoz fejecskéjét. Ijedt nyikkanással reagál, apró kezecskéi rémülten kapaszkodnak meg alattam lévő kimonómban... nem kell ennyire pánikba esni? Kicsit durva vagyok, na és? A hevesség teszi... hehe...
- Tökéletes, Hana-chan... emlékszem, még hogy csináltam én neked? – érdeklődöm jó kedvűen, bár rontja az összképet tengermély hangom, s hakamám jól észrevehető dudora... van ilyen.
Egész, pompás kis teste reszket, főleg mikor szemeimet tüzetesen végig hordozom rajta, s egyik pofátlan kezem már kalandozik is kecses kis hátán, hogy formás hátsójába markolva bírják apró, zavart, paprika rohammal járó nyögésre.... megzabálom. Ilyen ártatlan kis ukéval még sosem találkoztam... fincsi, pikáns kis csemege...
- Igen...- hebegi halkan, alig láthatóan bólint, hangja remeg... szorításom gyengül, nyakára siklanak ujjaim, hogy lágyan cirógathassam meg a harapnivaló, fincsi kis bőrét... eljátszok lila kis jelemen, érezhetően rándul egyet, de nem izgat... jó kis bizonyíték arra, hogy kihez tartozik, nem igaz?
Főleg Unohana-sannak... ebből már tudni fogja az a némber, hogy ezentúl senki máshoz nem küldheti az én kis barikámat... mert az enyém.
Milyen szerető lennék, ha engedném, hogy lecsapják a kezemről? Izuru sem szabadult tőlem könnyen... még most a 4. osztag gyengélkedőjén fekszik emiatt... Hana-chant pedig nem szeretném bántani... tél szép hozzá. Kár lenne a pofijáért...  
- Akkor légy jó cicus, és mutasd meg... – duruzsolom halkan, majd ismét kényelembe helyezem magam, s perverz vigyorral figyelem, ahogy reszkető kis ujjacskái neki látnak hakamám övének bontásához.
Úgy hámozza le rólam, mintha attól félne, hogy ami előbukkan bekapja... ettől azonban nem kell tartania... sok élvezetet fog még neki okozni...hehe...
Szemecskéi nagyra nyílnak, arcocskája szinte sistereg, ahogy meglátja merev péniszem, jól láthatóan nyel egyet, s lehajtja fejecskéjét, hogy sötét, puha tincsei takarják mély zavarát... kis édes.
Nem tudja, de a helyzet, és a ez a látvány csak még inkább felizgat...
- Ne légy szégyenlős, Hana-chan... szeretném látni az arcodat. – kuncogom halkan, s összeszorított ajkacskákkal engedelmeskedik, s óvatosan, félve fonja karcsú ujjacskáit merevedésemre... mintha ezernyi apró kis szikra pattogna szét bennem, úgy hullámzik bennem a vad vágy, már csak attól hogy hozzám ért... elképesztő...
Halkan felmorranva bíztatom, ám ahogy látom ezzel csak tovább nehezítem a helyzetét... majd csak megbirkózik vele... egyszer mindent el kell kezdeni.
Egyik kezemre támasztom államat, s úgy fixírozom szép kis pofiján örvénylő érzelmeit, ahogy biztatja magát, majd elszánt kis szemecskékkel, még mindig félve kezdi masszírozni hímtagomat, majd óvatosan, összeszorított szemecskékkel nyalintja meg makkomat...
 


 
Fölnyögve vigyorodom el, ahogy rózsaszín kis nyelvecskéje bátortalanul munkálkodva rajzol finom köröcskéket, majd még egy utolsó biztató kis biccentés után szájába veszi...
Felhördülve rándul testem, s bár arcomon lehet, hogy még mindig széles, perverz mosolyom honol, minden porcikámat égeti a tűzforró, állatias kéj, s csak nagyon nagy önuralomnak köszönhető, hogy nem markolom meg fejem, s nyomom farkam tövig nedves, meleg kis szájacskájába... arról nem is beszélve hogy hat rám a látvány...
Ahogy ki-be csusszan péniszem puha szájában, behunyt szemekkel, reszketve szop, két kis remegő kezecskéjével masszíroz, kerek kis feneke tökéletes látószögben kápráztat tovább... kurva jó...
Arról nem is beszélve, hogy minden ügyetlensége ellenére, nagyon ügyes... ez igen Hana-chan...
Ahogy egyre elviselhetetlenebbé válik s vágy, és forró kéj szörnyetegének dorombolása, hajába markolva gyorsítom tempóját, s mély hangomon nyögdécselve élvezem kényeztetését...
Kéjes morranással feszül meg testem, ahogy elér az orgazmus, végig hullámoznak lávaforró habjai minden porcikában, belém kúszva, észbontó, megrészegítő gyönyört ad belém pumpálva...
Elégedett mosollyal ülök fel, s serények krehécselő kis barikámhoz hajolva, cirógatom meg égő vörös arcocskáját... hmm... szegény... egyszerűbb lenn ha lenyelné... hehe...
- Nyeld le szépen... hidd el könnyebb. – tanácsolom halkan, s ő szófogadóan, küszködi le torkán magomat... állánál fogva emelem fel fejecskéjét, s szeme sarkaiban tanyázó kis könnycseppeket lecsókolva kalandozok tovább ajkacskáihoz, s spermámat halkan dorombolva nyalogatom le duzzadt, rózsás kis szájáról... – ügyes voltál, Hana-chan... ezért jutalmat érdemelsz...
Nagy, boci szemecskéi még mindig félve pislognak fel rám, ám ahogy egy megnyugtató mosolyt kap, megnyugszik egy kicsit... nem kell itt tovább izgulni. Most már egészen biztos, hogy okos fiú lesz... és akkor én is kedves leszek... már amennyire tőlem kitelik...
- Mit? – kérdezi halkan, s kíváncsian fészkelődik közelebb hozzám, nagyokat pillázva.... kis édes. Azért érdekes, hogy épp az imént szopattam le magam vele, és nem játszik lelki beteget... úgy látszik jól tudok másokat manipulálni, ráadásul édesebb, mint Izuru... ő rögtön kiverte a hisztit, mikor a farkamat a szájába nyomtam... Hana-chan... főnyeremény vagy... hehe...
- Betartom az ígéretem... megtanítalak, arra, amit kértél... – simogatom meg mutatóujjammal pisze kis nóziját, s egy édesen elmosolyodva, egy „Szuper” rikkantással fogadja el... aranyos kis boci szeműm... hát mindig belesétálsz a csapdáimba?
Nem baj... jó dolog a meglepetés... én is imádom...hehe...
 
 
*
 
Mosolyogva zaklatom jelenlétemmel ismét a 4. osztag dolgozóit vidoran, a legcsekélyebb energiát sem fektetve abba, hogy kerülgessem a kis gyógyítókat... félre állnak azok maguktól is, miután kihajlongták magukat egy „Jó napot Ichimaru kapitány” után...
Heh... már megint itt esz a fene. Hiába... tegnap váltam el Hana-chantól, és hogy ne zaklassam tovább a küldetés hátralévő részében nem is támadtam le... pár forró, részegítő csók nem számít annak.. és még a taperolás sem.... azt a formás, kívánatos kis testet muszáj érinteni... hehe...
Így hát, már most barika hiányom van, és lám itt vagyok, hogy megkeressem, s kedvem szerint töltsem ki rajta a felgyülemlett, temérdek szexuális vágyat, amit sürgősen csillapítani kell...   
Na nézzük csak, hol van az én boci szeműm...
Tovább sétálva kutatom, fincsi simogató kis reitasuját, s ahogy megtalálom, ajkaimat megnyalintva indulok el, hogy elkaphassam kis áldozatom.
Valahogy, egy cseppet sem lepődöm meg, mikor Izuru kórtermének ajtaja elé vezetnek a lélekenergia „nyomok”... hogy miért nem? Gondoltam rá, hogy szőke kis hadnagyom, veszi majd a fáradtságot és beszél Hana-channal. Félti tőlem.. pedig nincs oka rá... még.
A bejárat mellé támaszkodva hallgatózok, s halkan nevetek a drámai előadáson....
- Hanatarou... higgy nekem! Ichimaru kapitány, nem olyan, mint amilyennek hiszed! Ha... ha kedves az életed, és nem akarsz itt kikötni, akkor kérd meg Unohana kapitányt, hogy intézkedjen! – könyörög Izuru, halk huppanás, s léptek hangja...
- Én... nem... Ichimaru kapitány kedves ember... nem erőszakos... nem kényszerített semmire...- motyogja bizonytalanul barikám, s széles, gonosz vigyor szökik arcomra ettől a naiv kijelentéstől. De hogy nem kényszerítettem... csak épp nem annak tűnt... Aizen-sama, nagyon jó tanító mester ilyen téren... főleg ha az ember gyerekkorától kezdve az ő keze alatt tanul...hehe...
- Te nem ismered őt... először mindig kedves, de csak addig míg magához csábít. És utána már nem enged, addig míg tönkre nem tesz... nézz rám! – hallatszik a kétségbeesett kiáltás Izuru részéről...
Kezdem unni. Az egyáltalán nem zavar, hogy Izuru-chan próbál áskálódni, és az igazat, a szín tiszta valóságot tudni Hana-channal. Kis barikám naiv, és ha okos marad, akkor nem kell ilyen csúnya dolgokat megtapasztalnia... ha meg igen, akkor már késő lesz. Persze én pozitív ember vagyok... reménykedek. Hehe...  
Hirtelen fordulok az ajtóba, s kezemet homlokomra simítva lesek be nyitott szemeimet Izuru-chanra villant vívom ki hirtelen lesápadását, s megdermedését...
 
 


Érezhetően hűl meg a levegő a kis szobában, s ahogy Hana-chan értetlenül hátra fordul, mosolyogva intek neki... nem kell, hogy megijesszem... elég az, ha Izuru összezavarta...
Szép kis pofija felderül, kedves kis mosoly ül ki rá, s bár boci szemecskéiben látható bizonytalanság ü, azért én barátságos maradok és sötét aurájú... Izuru érzi csak, hogy lélekerőm alattomos kígyó módjára terjeng a kis helyiségben...
Ő már remeg is, s rettegve húzza fel gézbebugyolált testére a takart, kacsú ujjaival szorosan markolja meg a vékony anyagot...  
Ejnye na... hát van nekem most fontosabb dolgom is, mint hogy megbüntesselek... majd rendezzük még a dolgot...
- Látom, jól összebarátkoztatok. Azonban, Hana-chan most el kell hogy raboljam... van egy ígéretem, amivel még lógok neki. Gyere Hana-chan...- karolom át vállacskáit hozzá lépve s ő felvidult arccal, izgatottan simul oldalamhoz... kis édes...
- Jujj de jó! Köszönöm, Ichimaru kapitány! – mosolyog fel rám angyalian, édesen, s én csipán arcát megcirógatva kuncogok fel halkan... ha lenne érzékeny lelkivilágom, most nagyon nagy bűntudatom lenne, amiért tanulás mellett molesztálom is... de mivel ilyen problémákkal nem küszködök, ezért nem zavar... hehe...
Még egyszer utoljára pillantok hátra vállam fölött, is ördögi fél mosollyal köszönök el halálra vált hadnagyomtól...
- Később még találkozunk, Iruzu. – intek neki, majd a kórteremből kilépve, hallgatom barikám fecsegését... kis édes.     
        


Levi-sama2009. 06. 01. 18:16:34#94
Karakter: Hanatarou



Levi-sama és Hiyahiya játéka. A Gportál ezt sem kímálte, egy Gin bejegyzés sajnos innen is hiányzik.


Hana (1):

Mosolya kiszélesedik, és arckifejezése olyan ijesztővé válik... Félelmetes ez a férfi, holott tudom hogy nincs miért félnem tőle. Eddig sem bántott.
Mégsem vagyok képes fékezni remegésemet.
- Felelőtlen dolog ilyesmit mondani Hana-chan... főleg nekem... - búgja hihetetlenül mély hangon a fülembe, és beleremegek perzselő leheletének és nyelvének cirógatásába. Levegőért kapkodva kapaszkodom bele ruhájába, a félelem és az izgatottság keverékétől szívem a torkomban dobog, még a fülemben is hallom.
Nyakamat nyalja meg finoman, és teljesen elgyengülök... ez finom érzés... ez tetszik...
Az viszont már megrémiszt, amikor hajamba markol és félrerántva fejemet folytatja tovább. Ez a mozdulat durva volt, és fájt... de nem merek megnyikkanni sem, mert nem akarok csalódást okozni vagy felbosszantani őt. Ennyit igazán elviselek...
És különben is... jó érzés amit csinál egyébként. Beleszédülök a bizsergető érzésbe, és kábán hajolok szájához. Csókolj meg... csókolj meg...csókolj meg...
- Szeretnéd, hogy megcsókoljalak Hana-chan? Mondd ki - hallom halk parancsát. Zavartan elpirulva nyelek egyet. Most... most mondjam ki...? Szóval... ajaj...
Figyelem mosolygó száját, és igen. Akarom, hogy megcsókoljon... vágyom rá. Kuncogva nyalja meg ajkaimat nyelvével, és ez végre áttöri bennem a gátat.
- Kérlek... - rebegem félénken, hozzá bújva szorosan, ruhájába kapaszkodva kezecskéimmel.
Felmordul, és vadul csókol meg, szinte durván, de még így is olyan finom... forróság cikázik végig testemen, és teljesen elgyengülök. Ha nem szorítana magához erős karjaival, minden bizonnyal már szétestem volna.
Abbahagyja a csókot, de én képtelen vagyok elszakadni tőle... annyira finom...
- Azt mondtad, örömet akarsz okozni nekem, Hana-chan... - búgja. Biccentek. - Csak feküdj nyugodtan, és figyelj... megkóstollak egy kicsit...
Tágra nyílt szemekkel pislogok fel rá, kábaságom kezd múlni. Megkóstol? Ezt...ezt hogy érti? A kapitányok emberhúst esznek? Áh ez butaság... akkor meg? Lehet hogy máris csinálni akarja „azt”? Amit férfi és nő csinál? Jaj nekem... vajon két férfi hogyan szeretkezik?! Gondolom ő is belém fogja dugni a micsodáját, de nekem nincs olyan micsodám amibe bele lehetne micsodázni. Jaj...!
Mire feleszmélek, már a puha, virágokkal tarkított füvön fekszem, és ő fölöttem térdel.
Szétrántja a felsőmet, és én öklöcskémet a szám elé szorítva, tulipiros képpel szorítom össze szemecskéimet. Jaj nekem...!
Remegve tűröm harapdálásait, és megdermedek. Lehet, hogy szó szerint gondolta? Kiharap belőlem egy darabot? Jesszumpepi! De ez a gyanú hamar elillan, amikor mellbimbómat kezdi gyengéden nyalogatni...
- ...hnnn... - nyöszörgöm kábán, és remegve élvezem apró kis szikrákat amelyek újra és újra végigcikáznak testemen, és kábán kapaszkodom meg széles vállaiban.
- Megjelölnek magamnak, Hana-chan - súgja, és nyakamhoz hajol. Felszisszenek a fájdalomtól. Felemeli a fejét, és elégedett mosollyal nézi a nyakam. Zavartan szorítom össze szemhéjaimat... jaj nekem... ez most mire volt jó?
- Innen mindenki, egész Soul Society tudni fogja, hogy az enyém vagy... - válaszol néma kérdésemre.
Az övé vagyok? Na de ez csak átmeneti dolog, hiszen ha visszamegyünk, akkor már megint a saját kapitányom tulajdona leszek, nem? Akkor viszont baj lesz belőle, ha... jaj...
- I...Ichimaru kapitány... ez... ez sokáig ott marad...? - habogom nagy szemecskékkel. Halkan nevet, és ettől forró hullámok szaladnak végig gerincemen. Gyengéden simít végig arcomtól a hasamig.
- Remélem. Ha pedig nem... hát csinálok újakat... úgy is csábító kis falatka a nyakad, Hana-chan...
Mosolyogva nyalja meg mellbimbómat, majd erősen megszívja, és én a fájdalomtól felnyögve markolok a puha fűbe, úgy hagyom hogy folytassa tovább hasamon is.
Nadrágomat megfogja, hogy lehúzza, és én rémülten markolok vállaiba. Remegve, félve nézek le rá...
- Ne félj Hana-chan... most jön a legfinomabb része a dolognak... - súgja mosolyogva. - ...és ahogy elnézem, a nassom is arra vár, hogy megízleljem...
Hosszú ujjai micsodácskámat simítják végig ruhámon keresztül, és én felnyögök a furcsa érzéstől. Hátrahanyatlok. Kábán pihegve engedem neki, hogy lejjebb húzza nadrágomat, és már érzem is forró nyelvét... forró villám cikázik végig testemen, és beleremegek a furcsa és mégis csodálatos érzésbe. Teljesen körülöleli szájának forrósága, és ezúttal már nem fáj amit csinál, sőt... hihetetlenül finom és selymesen lágy, simogató érzés. Úgy érzem, lelkem szárnyakat bont, és a levegőbe emelkedik, hogy a színes virágokkal teli mező felett lebegjen...
Érzékeim felfokozódnak, sokkal jobban hallom a madarak csicsergését, érzem Ichimaru kapitány finom illatát, amely elkeveredik a virágok fűszeres aromájával... a puha fű cirógatását bőrömön...érintéseit, ajkainak mély forróságát...
- Finom vagy Hana-chan... minden egyes nap élvezni tudnám... - duruzsolja mély hangján, lágyan. Mélyen lepirulva csuklok fel halkan.
- Neh... mondj ilyeneket, Ichi... Ichimaru kapitány... zavarba hozol vele... - dadogom remegve.
- Hiszen ez a lényeg Hana-chan... mondd... mit szólnál ha azt mondanám, hogy itt is rohadt fincsi vagy, hmm? - kérdezi vidáman, és combjaimba markolva feszíti szét lábaimat. Forró nyelve popsi nyílásomra siklik, és felnyögve nyalja végig. - ...isteni...
Számra szorítom kezecskémet, hogy ne sikítsak fel. Szóval így csinálják a férfiak egymással? A micsodáját majd oda fogja micsodálni?! De hiszen ez... de hiszen ez...
Minden eddiginél pirosabb arccal figyelem őt, ahogy visszatér előbbi tevékenységéhez, újra a szájába véve engem.
Hátrahanyatlik a fejem, és ahogy testemen végigzsizseg valami megfoghatatlan és csodálatos, belesikoltok a tenyerembe.

Ez elviselhetetlenül jó... ahh... istenem...

Mintha kiszakadnék a testemből, és hosszan lebegnék, áttetsző testemen újra és újra keresztülhatolnak a meleg napsugarak, belülről simogatva bennem mindent...

Lassan múlik el ez a csoda, és felpillantok az engem mosolyogva figyelő szempárra. Most először látom a szemeit. Gyönyörűek...
Kábán mosolygok fel rá.
Eltűnnek megint a csillogó, szép íriszek, és széles mosollyal nyalja meg szája szélét, amin az én... az én... ááááááá....!
Tulipiros képpel puffanok mentálisan arccal lefelé a földön.
Lángol a képem...

- Jó fiú vagy Hana-chan... - súgja kedvesen. - Ígérem, legközelebb te is megkóstolhatsz.


2009.05.11 21:11 Idézet
baktimi

Hana(2):

Hogy... hogy én? Nekem is a számba kell vennem az ő...
Zavartan rázom meg a fejemet. Én olyat nem tudok. Még sosem csináltam, és félek... és különben is... ez olyan furcsa... és szokatlan... és....
- Én nem... nem tudom... nem merem... - suttogom összeszorult torokkal, és zavartan birizgálom hajamat, szemeimet egy kis kankalinra függesztve. Bármennyire is nem szeretném és félek, ettől függetlenül ha ezt akarja tőlem, meg kell tennem.
- Majd segítek... most viszont öltözz fel, mert megfázol... Unohana-san még a végén engem hibáztatna érte, és akkor többet nem jöhetnél velem hollow irtásra... - mondja kedvesen, és öltöztetni kezd.
Elpirulva próbálok ellenkezni, elvégre annyira nem vagyok szerencsétlen, hogy ne tudjak felöltözni. Nem foglalkozik zavart dadogásommal, pár pillanat múlva már felöltözve, rendezetten állok vele szemben.
Még az iméntiek hatása alatt állok, és ahogy kedvesen mosolygó arcára felnézek, elönt a hála. Nem bántott, nem erőszakoskodott velem, és ráadásul megajándékozott egy csodálatos élménnyel is. Az életemet is megmentette... Ő egy csodálatos ember!
Hálás melegség árad szét bennem, és csillogó szemekkel nézem ahogy ezüst hajtincseibe túr az esti szellő lágyan.
Mit is mondott az imént? Hogy megfázom? Hát nem csodálatosan figyelmes?!
- Azt nem szeretném... mert még most sem láttalak harcolni, pedig olyan kíváncsi vagyok! Szeretném látni, ahogy legyőzöd a hollowokat! Múltkor is olyan erős voltál.. alig hittem a szememnek! Mert tudod, én még azelőtt sosem láttam kapitányt harcolni, és nagyon félelmetes volt... de tetszett! - csicsergem boldogan.
- Szeretnéd látni, ahogy megölök pár hollowt? - mosolyog le rám. Igen igen igen igen! Bólogatok, és nagy csillogó szemekkel csodálom. Derekamnál fogva ránt közel magához.
- Akkor csak figyelj... - súgja. - Vendégeink lesznek. Maradj itt, és vigyázz...
Engedelmesen bólintok, és figyelem ahogy a hirtelen előbukkanó Hollowk felé fordul. Egy széles fatörzs mögé bújva, reszketve figyelem a szörnyeket. Borzalmas... és milyen sokan vannak!
Aggodalom szorítja össze a torkomat...

Ő csak kegyetlen mosollyal emeli fel a kardját, előhívva annak különleges képességét.
Ezúttal is rövid a harc, mert csak egy egyszerű mozdulatot tesz, és a sok hollow mind szétfoszlik az örök enyészetnek átadva testüket.

Csak áll ott a tűzlángok között a mezőn, hajába lágyan túr a szél, kardját lassan elrakja és felém indul.

Shinigami ruhája körüllengi testét, széles vállait... minden létére sötét hullámok kavarognak lábai körül...

Megáll velem szemben, és én csodálattal csillogó szemekkel nézek fel rá, kis öklöcskémet a szám elé szorítva.

- Kapitány... - lehelem áhítattal. Milyen csodálatosan erős és félelmetes shinigami... hű...!
Mindig ilyennek képzeltem el a kapitányokat...
Hosszú ujjai megcirógatják az arcomat, és én kipirult pofival pislogok fel rá.
- Elégedett vagy a műsorral, Hana-chan? - kérdezi mosolyogva.
- Megtisztelő volt látni a harcodat, Ichimaru kapitány... - suttogom, kezére simítva remegő ujjacskáimat. Lehajol hozzám, de nem csókol meg. Magamtól ágaskodom lábujjhegyre, és megpuszilom mosolyogó ajkait. Fülig pirulok saját merészségemtől, remélem nem haragszik meg érte.
- Gyere, keressünk másik pihenőhelyet éjszakára - mondja. Felvidulva biccentek, és ő kényelmes, lassú léptekkel, fenséges testtartásával lépeget előre, én pedig szedve aprócska lábaimat, csillogó szemekkel mesélem el neki a harcának minden részletét, hátha valami elkerülte a figyelmét.
- ...és aztán amikor felemelted a kardodat, akkor az a középső nagy, tudod, amelyiknek az a nagy szarva volt a homlokán... akkor... - és csak beszélek és beszélek, de nem zavarja. Barátaim ilyenkor már nyafognak hogy fogjam be, de ő csak mosolyog, és néha, amikor őróla áradozom, halkan kuncog az orra alatt.
- És aztán amikor füstté váltak... itt jó lesz Ichimaru kapitány? - mutatok egy kis mezőre, amely mellett egy patak csörgedezik, meghitten szikrázva a hold fényében.
- Hm?
- Jó lesz ez a hely éjszakára? - ismétlem meg csillogó szemekkel, a megfelelő irányba mutatva. Alaposan megszemléli a helyet, majd behunyja szemeit, mintha koncentrálna valamire. Hű, biztos valamelyik különleges kapitányi képességét használja... Felsóhajt, és lemosolyog rám.
- Igen. Úgy fest az éjszaka további részében már nyugalmunk lesz.
- Szuper! - ragyogok fel rá, és nekiállok egy újabb tábortűz összeállításához. Ő kényelmesen lehever a puha fűbe, egy kis kamilla virág szárát rágcsálva figyel engem közben.
- És mit csináltál az előbb? Különleges képességeiddel körültapogattad a környéket?
- Ühüm...
- És erre minden nagy harcos képes, vagy csak a kapitányok? Vagy csak te, Ichimaru kapitány? - csacsogom közben. Türelmesen válaszolgat, és csillogó szemekkel hallgatom, miközben már a takarókat rendezem el a füvön, amire heverve fogunk aludni.
A tűz sárgás fénye meghitt narancsszínbe vonja a kis búvóhelyünket, ahol aludni fogunk.
Hasra fekszem az egyik takarón, és felkönyökölve, kezecskéimre támasztom fejemet, úgy figyelem őt, ahogy beszél. Elmondja, hogy hogyan kell érzékelni távolból valaki másnak a lélekenergiáját.
- Hű... és milyen érzés? - firtatom kíváncsian. Feltápászkodik, és a mellettem lévő takaróra fekszik. Karjait a feje alá fűzi, és a csillagos eget fürkészi szűk szemrésein keresztül.
- Attól függ, mennyi lélekenergiája van annak a valakinek. Ha olyan kevéske mint neked, akkor cirógató, ha olyan mint egy hollow vagy mint én, akkor fájdalmas is tud lenni.
- Fájdalmas? - emelem meg kíváncsian a fejecskémet, és arcát fürkészem. - De most itt vagy velem... akkor miért nem érzem?
Mosolyogva meséli el, hogy a nagy erővel rendelkezők hogyan rejtik el, fojtják el azt, és én sajtkukacként ficergek hozzá közelebb, hogy jobban halljam, annyira izgalmas dolgokat mesél.
- Azt hiszem, amikor harcoltál... akkor éreztem a te erődet is... - pislogok rá, és mellkasára teszem kis kezem. Már teljesen mellette fekszem. Jé, észre sem vettem mikor másztam mellé!
Ahogy felfogom, elpirulva húzódnék el, de karjával magához ölel. Először megfeszülök, de aztán engedelmesen ellazulva simulok oldalához, fejemet vállgödrébe fektetve.
Hol is tartottam? Ja igen.
- Olyan furcsán forró volt, és mintha szurkálta volna a bőrömet. Az volt az? - csicsergek tovább.
- Ühüm... - dörmögi a hajamba.
- És ha teljesen el tudod rejteni, akkor a hollowk nem is érzékelnek?
- Nem... - harapdálja meg a fülemet, és én kipirulva sóhajtok fel.
- Kapitány... nnhh... - nyöszörgöm elkábulva hogy rám hengeredik, és nyakamat kezdi csókolgatni.
- Szeretnéd, hogy megtanítsam neked, Hana-chan? - duruzsolja, de nem várja meg a válaszomat, durván, éhesen csókol meg. Nyelve számba hatol, vadul ficánkolva kergeti az enyémet.
- ...mmfff...
Felemeli a fejét, és lemosolyog rám.
- Rendben, megtanítom neked. De nem most... lesz még arra időnk bőven.
Félénken pirulva biccentek, és ruhájába kapaszkodom.

Kezdem sejteni, mi következik...

Kicsusszanok karjaiból, és felülök. Ujjacskáimat zavartan pirulva babrálom.
- Akkor most... most én fogom neked...azt...csinálni...? - motyogom, minden egyes szóval pirosabb arcszínt öltve.
Széles mosollyal fekszik hanyatt, és könyökéire támaszkodva néz kedvtelve.
- Igen. De ne félj, majd én segítek... - mondja, megint azon a nagyon mély hangon, amitől megremeg a gyomrom és mindkét térdem.
Torkomban dobogó szívvel szorítom mindkét öklöcskémet a szám elé néhány másodpercre, és lángoló pofival meredek egy kis kankalinra, majd nagy levegőt veszek.
Menni fog! Megcsinálom!
Mellé térdelek, és görcsösen kapaszkodva saját ruhámba, pislogok rá szolgálatkészen.
- Akkor... megkérlek... hogy segíts...
Felmorranva markol a hajamba és magához ránt egy vad csókra. Remegve hagyom, félelemtől összeszorult torokkal, de aztán elbódít a mézédes, finomsága.
- Túl izgató az alázatosságod Hana-chan... - súgja a számba. - Vetkőztess le.
Elenged, és én remegő ujjacskáimmal oldom ki az övét, és nyitom szét mellkasán a felsőjét. Elém tárul izmos mellkasa, lapos, barázdált hasa, fehér bőrére narancsszínű és barna árnyékokat rajzolnak a tábortűz lángjai. Újra hajamba markol, úgy vezeti fejemet a nyakához. Remegve támaszkodom meg mellkasán, és engedelmesen csókolgatom a bőrét ott, ahová a fejemet vezeti.
Tűröm a megalázó helyzetet, közben sóhajait hallgatom. Leérek a kritikus részhez, és remegésem már nagyon erős, de nagyot nyelek, és bátran markolok ruhájába hogy lehúzzam róla. Megállítja a kezemet.
- Előbb vetkőzz le Hana-chan... - utasít halkan, rekedtes, mély hangján. - Szeretnélek nézni közben.
- Igen... kapitány... - lehelem engedelmesen. Ülő helyzetbe támaszkodik, és mosolyogva figyel. Kilazítom az övemet, és ruhámat lecsusszantom vállamról, majd nadrágomból is kibújok. Szégyenlősen pillantok rá.
- Így... így jó lesz...? - cincogom mélyen elpirulva, félénken remegve.


Hiyahiya2009. 06. 01. 18:14:26#93
Karakter: Hanatarou



Hana:

Látszólag örül neki, hogy megköszöntem a szívességét, pedig ez a legkevesebb, hiszen lekötelezettje, adósa lettem.
Ööö... miért mosolyog ilyen furcsán?
Közelebb lép, behatolva a személyes terembe. Önkéntelenül is hátrálni kezdek, és zavartan pislogok fel rá. Valamit súgni szeretne a fülembe, azért hajol ilyen közel? Valami titkot?
Juj már nagyon közel van... juj...

Karjaival a falhoz támaszkodik mellettem, és én értetlenül pillázok fel rá. Még nem láttam kapitányt ilyen naaagyon közelről. Finom, frissen vágott fűre emlékeztető illata van, mint a kedvenc gyógynövényeimnek.
- Meghálálhatod a segítségem Hana-chan... - mondja, lágyan, kedvesen mosolyogva. Erős, férfias kezével arcomat megsimogatja. Kardforgatástól érdes bőre végigbizsergeti piros képemet, ami mellesleg nem tudom miért is az.
- Mi...mivel? - pislogok fel rá. Biztos valamilyen különleges gyógynövényfőzetet szeretne, amit a kapitányok úgy szeretnek. Bármilyet is kér, mindenképpen megcsinálom neki, ha heteken át kell a hozzávalókra vadásznom. Ez a minimum, amiért a jelentéktelen kis életemet megmentette.
- Aranyos vagy... - mosolyog rám, mély hangjától elpirulok, pláne hogy arca már alig egy centire van az enyémtől. Nem értem... mit... akar...

Jézus! Felnyikkanok ahogy végre felfogom, hogy miért is van a szája pár milliméternyire az enyémtől. Ő is meg akar csókolni, mint az a kopasz shinigami! Tulipiros arccal sütöm le szemeimet.
- Ichimaru... kapitány... - picsogom félénken, és a szívem is megáll egy pillanatra, ahogy halkan morogva simul hozzám, és a falhoz szorít. Forró nyelvét érzem a számon, hosszú ujjait hajamban. Úgy érzem kigyulladok és lángra kapva hamvadok semmivé, és kábán szakad fel belőlem egy sóhaj...
Nyelve a számba hatol... életem első csókja... Milyen forró, édes és szívdobogtatóan különös érzés. Csak ne lennék ennyire zavarban. Próbálom eltolni magamtól, de kezeim alatt a mellkasának kemény izmait megérezve teljesen elgyengülnek a térdeim. Milyen... milyen hatalmas és erős férfi...
Bódultan hunyom be halvány szemeimet, és bátortalanul viszonzom nyelvének vadító kergetőzését. Ahh istenem... ez... ez finom!
Elenged, és ajkai elválnak tőlem. Szédelegve emelem fel nehéz szemhéjaimat hogy felnézhessek rá. Olyan magas... szinte elveszek mellette.
- Így hálálhatod meg, Hana-chan... - búgja mosolyogva, és hosszú ujjai nyakamat cirógatják. Szívem a torkomban lüktet, szinte hallhatóan hangosan, levegőt sem kapok rendesen...
- Még találkozunk, Hana-chan - súgja, és én a falhoz támaszkodva, teljesen elgyengülve figyelem széles vállait, magas, erős termetét és a lépteire körülötte lebegő ruházatot.
Hű...
Megcsókolt engem a nagy Ichimaru Kapitány...

Lecsusszanok a fal mentén, és kábán pihegve próbálom visszanyerni uralmamat remegő testem és zakatoló szívem felett. Még a fülemben is hallom ahogy dübörög. Bamm-bamm-bamm...

Két társam lép mellém.
- Láttad?
- Hihetetlen!
- Elképesztő!
- Hanataorut megcsókolta Ichimaru kapitány!

Izgatottan kezdenek faggatni, és én kábán rázom csak meg a fejem és hagyom hogy felsegítsenek, összekaparják a táskámat és eltámogassanak a főhadiszállásig. Nehezen, de összeszedem magam, úgy hallgatom faggatózásukat.
- Hihetetlen! Ki gondolta volna, hogy egyszer majd egy kapitány vet rád szemet Hanataoru...!!!
- Ugye tudod ez mit jelent?!

Megtorpanok.

- Hogy érted ezt? - kérdezem torkomban dobogó szívvel.
- Egy kapitány szeretőjének lenni nagy kiváltság. Ráadásul csak akkor utasíthatod el a közeledését, ha Unohana kapitány nem egyezik bele.
- Te...tessék? - motyogom elkábulva a hallottaktól. Hevesen bólogatva vesznek körül.
- Nem utasíthatod el. Ha téged választott, az nagy megtiszteltetés, úgyhogy ne okozz csalódást az osztagunknak!
- Mi...mi? - nyílnak tágra a szemeim, és idegesen hadonászni kezdek a kezeimmel. - De hiszen csak megcsókolt! Nem fog, úgy értem... jaj nekem!!! És egyébként is, én fiú vagyok! És nem akarom!
- Az nem számít. Nem dönthetsz erről Hanataoru...
Vállon veregetnek és magamra hagynak kusza gondolataimmal. Karcsú ujjaimmal óvatosan végigsimítom ajkaimat, amelyek még mindig bizseregnek ha eszembe jut az a csók...
Nem vagyok tudatlan, jól tudom mi zajlik az ágyban férfi és nő között. A pech az hogy fiú vagyok. Úgyhogy gőzöm sincs mihez kezd lét férfi egymással...
Megrázom a fejem.
Áh, kizárt hogy Ichimaru kapitány és én... neeem... Bizonyára csak egy kis szeszély volt az a csók, és nem lesz folytatása.


*

- Isane hadnagy hívat téged - szól az egyik társam, és kezemet megtörölve hagyom félbe a gyógynövények mosását.

Félénken kopogok be a hadnagy szobájának ajtaján, és az engedélyt meghallva benyitok és tisztelettel hajolok meg előtte, halkan köszöntve őt.
- Gyere be és foglalj helyet - mutat maga elé a tatamira. Letérdelek vele szemben, kérdően pillantok fel rá torkomban dobogó szívvel. Nagyon ritka, hogy a hadnagy szóba áll egy magamfajtával.
- Hallottam biztos forrásból a történteket... - kezdi bosszúsan sóhajtva. - Ichimaru kapitány nem egy olyan ember akit elutasíthatsz, és Unohana kapitány sem teheti meg.
Felnyikkanva nézek rá piros képpel.
- Nem értem...
- Ó dehogynem érted. Szóval a lényeg: ha Ichimaru kapitány akar téged, szót fogadsz, bármit is kér. Ha nem teszed meg és megharagszik, az az egész osztagunkat érinteni fogja, ami borzasztóan kellemetlen lenne. Világosan fejeztem ki magam?
Zavartan hajtom le fejemet, és arcomba hulló hajam mögé rejtem piros képemet.
- Igen Isane hadnagy... - motyogom.
- Helyes. És most menj a kapitány szobájába, mert az imént érkezett Ichimaru kapitány hozzá. Ne okozz csalódást. Te csak egy haszontalan kis állatka vagy, mint a többség. Fogd ezt fel úgy, hogy átmenetileg most ő a gazdád. Eredj.

*

Halkan kopogtatok majd belépek.
- Jó napot Unohana kapitány, Ichimaru kapitány - köszöntöm őket rangjuknak megfelelő meghajlással és tisztelettel.
- Őt viszem - jelenti ki határozott hangján Ichimaru kapitány.
- Tessék? - nyögöm visszafojtott lélegzettel, és szemeim pingpongoznak a két kapitány között. Unohana kapitány nem tűnik valami vidámnak, ami szívmelengető érzés. Ő nem örül hogy oda kell dobnia engem, látom rajta.
- Rendben van... - mondja végül mégis, és Ichimaru kapitány már mellettem is áll, vállamat átkarolva, határozottan az ajtó felé terelget.
- Hollow irtásra megyünk, Hana-chan! - mondja mosolyogva.

Tyű! Ő és én... hollow vadászatra megyünk! Ez hihetetlen!

Torkomban dobogó szívvel hagyom hogy a kijárathoz vezessen, a többiek tekintetének zavarba ejtő kereszttüzében. Valaki a kezembe nyomja útitáskámat kötszerekkel és egyéb dolgokkal megtöltve, és már az utcán is vagyunk.

- Me... megtisztelő Ichimaru kapitány, hogy engem választottál... - motyogom s pislogok fel rá tulipiros képpel, majd zavartan sütöm le szemeimet, amikor meglátom arcán az ismerős mosolyt. „Azt” a mosolyt. Jaj nekem...
Félresimítja egyik arcomba lógó hajtincsemet, megcirógatja arcomat. Jól van, menni fog. Egyszerűen csak... a kedvére kell tenni, bármit is jelentsen az. Mélyen elpirulva simítom arcomat a tenyerébe.
- Kiscica... - búgja, hallom hangján hogy mosolyog. Zavartan pislogok fel rá, felém közeledő arcára. Ujjai hajamba túrnak, felkészülök a csókra és szorosan behunyom a szemem.

Dobb-dobb-dobb... Zakatol a szívem...

Nem történik semmi, csak perzselően simítja végig szájával az arcomat. Pöttöm sóhajjal simítom széles mellkasára aprócska kezeimet, és halkan felnyögök amikor beleharap finoman a fülembe.
- Menjünk... - súgja, és hátralép.
Azt hiszem, arcbőröm már hiperpiros tartományokban járhat, úgy követem őt, közben körülpillantok és elönt a hála hogy nem csókolt meg fél Soul Society előtt. Így is mindenki minket bámul. Jaj nekem...

*

Elhagyjuk a várost, és egy idő után már túltéve magam zavaromon, félénken pislogok fel rá. Ő csak nyugodt léptekkel halad mellettem, arcán halvány mosollyal. Igyekszem tartani vele a lépést, de elég nehéz úgy hogy amíg ő egyet lép nekem kettőt kell. De nem panaszkodom, nem szólok hozzá, nehogy megzavarjam jelentéktelen fecsegésemmel. Utóbbi egyre nehezebb.
Szeretném kérdezgetni... a kardjáról, csatáiról, a legyilkolt hollowkról, mindenről, de visszafogom magam, mert rangban annyira felettem áll, hogy meg sem szólíthatom ha ő nem kérdez.
- Nagyon csöndben vagy - jegyzi meg halkan, és én meglepetten pislogok fel rá. Háta mögött összekulcsolt kezekkel, elegánsan és fejedelmien lépked mellettem.
- Hát... - habogom zavartan. - ...nem akarlak zavarni a buta kérdéseimmel...
- Kérdezz nyugodtan.
Felcsillannak a szemeim, és félénken kérdezgetni kezdem. A hollowkról, a csatáiról... a kardjáról... Mosolyogva, türelmesen válaszolgat.
Idővel belemelegedek, és csak úgy ontom magamból a kíváncsi kérdéseket.
- És mennyi volt a maximum amennyit egyszerre végeztél ki? És sokáig tartott? És milyen volt? Tényleg? És teljesen egyedül?
És csak kérdeztem és kérdeztem, amíg ránk nem esteledett.

*

- Mi a baj? - hallom a kérdést, és elpirulok. Észre vette hogy elszontyolodtam.
- Beesteledett, és nem találkoztunk egy hollow-val sem, pedig már úgy szeretnélek harcolni látni Ichimaru kapitány... - motyogom. Halkan kuncogva karolja át a vállamat, és én mélyen elpirulva pislogok fel rá.
- Itt letáborozunk. Bizonyára kimerültél már a sok gyaloglástól... - mutat egy békés kis tisztásra, amelyet fűzfák vesznek körül, és sok szebbnél szebb virág festi tarkára.
- Rendben! - biccentek felvillanyozódva. Végre hasznomat veheti, úgyhogy most kiteszek magamért. - Máris gyűjtök gallyakat, és tüzet rakok!
Elporzok, és pár perc múlva már vidáman pattog a kis tűz. A kapitány kényelmesen eldőlve pihen, könyökére támaszkodva figyel engem, miközben sündörgök. Kiterítek két pokrócot is, de csak int a fejével hogy nem kéri.
Hű milyen kemény férfi...
És mennyire kedves és barátságos! Szerintem félreértették a többiek az egészet. Az a csók csupán baráti puszi volt, és semmi több. És különben is, azért rendelt maga mellé egy gyógyítót, mert ha megsérül, szüksége lehet rá, és azért választott engem, mert pont ott voltam. Ennyi és nem több! Igen!
A felfedezésem boldogsággal tölt el, mégis... furcsán érzem magam.
- Hana-chan...
- Tessék kapi... - belém reked a levegő ahogy felpillantok tevékenységemből. A földön ül, egy fatörzsnek támasztva hátát, és csábítóan mosolyog rám. Megveregeti maga mellett a puha füves földet.
- Gyere ide.
Fülig pirulva szorítom öklöcskémet a szám elé, és fejemben száguldoznak a gondolatok.



Most mit csináljak, most mit csináljak? Jaj mami... Gondolkozz! Gondolkozz! Nem okozhatsz csalódást az osztagodnak és a kapitányodnak...
Derekamat átölelve húz magához, és elégedetten felmorran ahogy engedelmesen az oldalához simulok. Beleremegek mély hangjába, és arcomat mellkasába fúrom zavaromban, kezeimmel ruhájába kapaszkodom... Jaj nekem... lángol a fejem...
Államra fonódnak hosszú ujjai, úgy emeli fel fejemet. Mosolyogva simít végig szájával ajkaimon, és megremegve sóhajtok fel ahogy nyelve a számba siklik. Elkábulok teljesen ettől a csóktól...

Olyan... jó érzés...

Kérés nélkül bújok az ölébe, és halk nyögését hallva megszeppenve pillantok fel rá.
- Valamit... rosszul csináltam?
- Nem - mosolyog rám, és popsimba markolva szorít magához.
- Akkor jó... - motyogom félénk mosollyal, majd elbizonytalanodom, és mélybordó színű pofival támasztom kezeimet a mellkasához. - Most mit kell csinálni?
Kuncogva cirógatja meg az arcomat.
- Attól függ mit szeretnél.
- Örömet okozni neked... kapitány... - suttogom, és félelem kaparja torkomat, kezeim megremegnek mellkasán. Zavarban vagyok és félek, mert fogalmam sincs mi történik két férfi között. Ráadásul hiába kedves velem és gyengéd... ő akkor is egy félelmetes, harcos shinigami.
De nem tehetek mást, mint szót fogadok neki, bármit is kér... mert amíg a kapitányom mást nem parancsol, az övé vagyok.


„Te csak egy haszontalan kis állatka vagy, mint a többség. Fogd ezt fel úgy, hogy átmenetileg most ő a gazdád.”

”Kiscica...”

Félénken pillantok újra rá.

Gyerünk, meg tudod csinálni... légy bátor, és viselkedj úgy, ahogy elvárják tőled!

Mellé csüccsenek, és zavartan lehajtott fejecskével csitítgatom zakatoló szívemet, nehogy meghallja. Szinte dübörög a mellkasomban... rá is szorítom kezemet.


Hiyahiya2009. 06. 01. 18:12:26#92
Karakter: Gin



Gin:

Ráérősen lépkedek ismét a 4. osztag épülete felé, hogy újonnan megjött unalmamat és a papír munkát halogatva látogassam meg Izurut, és új, finom kis falatomat, aki gyanítom a tegnap este óta még mindig be van rezelve, és zavart kis fejecskéjében úgy száguldoznak a gondoltok, mint a végtagok egy véres harc során... őszintén megmondom, rohadtul élvezem bolondítgatni Hana-chan, bár még el sem kezdem igazán... ha elkezdem, ő azt észre fogja venni, és nem csak egy pirulással fogja megúszni... szép lila foltokkal, harapásnyomokkal, duzzadtra csókolt ajkakkal...mmrr... már attól belém hasít a forró kéjsóvár vágy, ahogy elképzelem piros kis arcát, ahogy kétségbeesett nyögésekkel próbál tiltakozni, én pedig élvezett figyelem hasztalan ellenállását, hogy lecsaphassak rá, és úgy dugjam meg, ahogy még álmába sem képzelte volna... kicsit előre sietek... de a tervezés, mindig jó dolog... sikert hoz. Márpedig én mindig elérem, amit akarok. Hana-chan sem lesz nehéz célpont...
Könnyedén tűrom ki az épület ajtaját, s fejemet jókedvűen, szokásos mosolyommal kapkodom a folyosón járkálók között, le-lenézve egy alacsony kis szépségre... ohh, aranyosak, kár, hogy jelenleg más szerepel az étlapon... és egy darabig ott marad. Például addig, míg elszórakoztat. És amilyen kis édes, az sokáig fog tartani...
Csalódottságomra nem találom, legalábbis sasszemeim nem veszik észre, pedig mindenkit kiszúrok szinte elsőre, ha keresem... van ilyen. Ebben a porfészekben úgy sem lesz nehéz megtalálni. Elég ha csak megkeresem azt fincsi kis lélekenergiáját, és már ott is vagyok... különleges, szinte zamatos az a leheletnyi reiatsu, ami körbe veszi, már-már ez is élesíti, vadítja vadászösztönöm éhes követelőzését... rendesen felhúzott az egyszer biztos...
Mosolyogva tolom el az ajtót, ahogy megérkezem Izuru szobájához, s belépve zavarok ki mindenkit, aki itt van. Nem kell itt ekkora tömeg. Elég, ha kis szöszim és én maradunk együtt a kínos csendben. Vagy inkább a szórakoztató némaságban? Ha csak magamból kell kiindulnom, akkor én már az arcán megjelenő halvány meglepettség és félelem jelét is élvezem, amit látványomra csalogat pofijára. Hát nem édes?
Nem értem miért fél... jóllehet a cserbenhagyásos küldetés, kicsit, egy nagyon picit szándékos is volt... egyrészt, mert nem volt kedvem kaszabolni, másrészt jobb volt nézni, ahogy szerencsétlenkedik a hollowokkal, harmadrészt pedig... már csak saját magam enyhe bosszúérzete miatt kellett, hogy elszenvedje ez a kis leckét. Az egy dolog, hogy kerüli a molesztálásaim, de az már egyenesen nevetsége, hogy nem engedi. Megerőszakolhattam volna, ha akarom, fittyet hányva rá, hogy kit szeretek, meg kit nem, és az egyéb nyálas szarságot mellőzve, tépdestem volna a ruháit, de Tousen-san hadnagyában érkezett közönség már nem volt vevő erre akis produkcióra. Pedig lófaszt se szólhat bele, mit csinálok, és mit nem. Azért jobbnak láttam, nem rontani az hírnevem. Vagy félnek tőlem, vagy imádnak, nem kell hogy A főkapitány azért balhézzon, mert bántalmazom a hadnagyom... ezért az a kis „ Jó szórakozást Izuru” végszó, és a ház tetejéről való élvezkedés, míg ő szarakszik kiérdemelt volt szerintem... szerintem.. az más dolog, hogy mások nem így vélnék. De amit nem tudnak a nem fáj nekik. Ez pedig a mi titkunk marad, igaz, Izuru-chan?
Mihelyt egyedül maradunk arcomon talán kissé ördögi mosoly jelenik meg, aminek láthatóan szőke hadnagyom sem örül... oh, hát nem csak azt hiszed, hogy tovább kínozlak? Lenne hozzá kedvem, testi vágyam kielégülésre vágyik, és látva a mostani gyengécske kis helyzeted, még sikoltozni is nehezedre esne, nem hogy tiltakozni... ideális, fantáziaébresztő, és kegyetlen kis énem előbukkanására alkalmas, de csak benézek... Hana-chan jobban érdekel...hehe...
Oda sétálok, alakomat ijesztően rajzolja körül a beszűrődő napfény, árnyékom gézbebugyolált alakján simul, jól látom, ahogy megremeg minden lépésemre... érzem a félelmét... nyugalom! Békét kötni jöttem... már ha tudok olyat...
- Félsz, Izuru? – kérdezem hirtelen, hangom, mint egy kígyó, úgy siklik végig a szobán, hogy nyakára tekeredve kússzon fülébe, megdermedésre, sápadtságra ösztönözve. Ennyire utoljára, akkor rezelt be tőlem, mikor megmutattam neki ki az erősebb. Egyetlen egyszer kellett neki megtanítani, hogy még mikor ideges is, akkor se ugasson, mert utána csak vonyítani fog... és megtanulta! Ügyes és okos fiú... jól idomítható.
Nem válaszol, jól tudja, hogy felesleges lenne. S igen! Igaza van! Egyáltalán nem azért vagyok itt, hogy érzékeny kis lelkének a gondjait hallgassam. Csak meglátogatom, ahogy azt a jó kapitány teszi, ha a hadnagya lesérül... az már más, hogy mindezt saját szórakozásom javra teszem...
- Nincs okod rá, mert nem azért jöttem, hogy megdugjalak. Egészen egyszerűen úgy gondoltam, meg nézzem, hogy vagy... – kezemet óvatosan simítom arcának puha bőére majd fáslitól világít, vékony nyakára csusszanton, s figyelmeztetően szorítom meg- ugye megtanultad a leckét, Izuru? Nem akarlak bántani, túlságosan is édes vagy ahhoz. Ezért remélem, legközelebb készségesebb leszel, ha szükségem lesz rád...
- De én... Ichimaru kapitány én...- kezdene bele, ám én nyakát hirtelen megszorítva fojtom belé a szavakat. Nyikkanva hallgat el, be fogja cuki kis szájacskáját, s némán, nagy szemekkel pillant ördögi, kegyetlen mosolyomra. Rohadtul nem érdekel, mit akar. A lényeg az, ha akarom, akkor szétteszi a lábát, és késsz. Bár, most lesz egy kis nyugalma... Hana-chan jelenleg lefoglalja kéjsóvár testem minden részletét... szemeim előtt fel-felvillan meztelen testének erotikus képe...
- Nyugodj meg. Nyugtod lesz egy darabig. Találtam magamnak más játékszert. Addig is... élvezd a szabadságod, Iruzu...- engedem el hosszú ujjaim fogságából karcsú nyakát, majd egy utolsó kedves kis arc cirógatás után intve távozok, s magára hagya hallom meg kétségbeesett zihálását, s halk suttogását, miszerint „ki lehet az a szerencsétlen?”
Ugyan miért lenen Hana-chan szerencsétlen? Ha készséges, és des marad, akkor nagyon jó leszek hozzá... hehe...
Oh, ha már itt tartunk, jó lenne megtudni, hogy hol keressem a kis édest. Nem akarok fölösleges végig baktatatni minden helyet Soul Societyben. Nincs hozzá kedvem, ugyan is a vágyam, hogy játszhassak vele sokkal gyorsabba követelőzéseket diktál, mint hogy itt szarakodjak.
Észrevétlenül, mosolyogva toppanok az egyik kis gyógyító el, aki tegnap esti kis öldöklésemnél jelen volt, s lehajolva hozzá nézek meglepett arcával farkasszemet. Tudom, én hogy nem szokása mások kapitányoknak, ilyen kedvesnek lenin, de ha rólam van szó, akkor sosem lehet tudni.
- Hol találom Hanatarout? – érdeklődöm jókedvűen, s ő nagyot nyelve lép egyet hátrébb, majd zavartan motyogja el hogy „elment gyógyszerekért”, én pedig se szó, s beszéd elégedetten indulok tovább, hogy kis prédámat megtalálhassam... szinte számban érzem lékenergiájának csiklandoz finomságát... keressük meg a kis boci szeműt...

*

Hamar rábukkanok finom kis reiatsujára, magamba szívom, mint egy szivacs, s ágyékomban szinte ösztönösen kezd forrni a vágy, sürgetve a kis édes megtalálását... már nincs messze... a tegnap este óta javíthatatlanul kívánom, és azt hiszem hamar kell sort kerítenem a becserkészésére. Persze csak szép finoman –először-, mert Unohana-san nagyon morcos tud lenni, mikor lelkileg összetöröm az egyik kis beosztottját...de én tudok várni. Egy kicsit. Csak addig, míg biztos nem vagyok benne, hogy nem tiltakozik annyira. Onnantól, már pofon egyszerű...
Ahogy közeledem, úgy érzek meg több lélekenergiát is, amik erősebbek, mint Hana-chané... oh, csak nem társasága van? Persze ez engem egy cseppet sem izgat, leszarom, hogy kivel van, ha én most akarom, akkor most csalogatom el egy kicsit... vagy épp kijelölt prédám hovatartozását fitogtatva, szorítom a falhoz, és kóstolom meg egy kicsit...mmrrr... még úgy sem éreztem azokat a duzzadt, finom kis ajkacskákat... ideje lenen sort keríteni rá, és ha már ott leszek, meg keresem azt a világgá futott kis nyelvecskét is... hehe...
Észrevétlenül állapodom meg az egyik tetőn, s ahogy megpillantom kis áldozatom szorult helyzetét, gonosz kis hangocska szólal, meg a fejemben, ami azt mondja, nézd csak tovább, hátha lecincálják róla a ruhákat...
Hmm... nézzenek oda.... Komamura-san hadnagya, és Kenpachi egyik beosztottjai szórakoznak önfeledten. Ez mind jó is lenne, hanem épp a kopasz akarna lecsapni az ÉN prédámra. És itt már a gonosz kis hangocska, is úgy gondolja, vessünk véget a játéknak, mert a hamarosan azoknak az apró kis ajkaknak minden finomságát elcsórják az orrom előtt... biztos vagyok benne, hogy szűz, az én kis Hana-chanom... egészen biztos, mert ha nem lenne az, most épp lovagolna rajtam valahol, vagy épp egy félre eső falnál húznám meg... de tekintettel vagyok rá., hogy ilyen kis szégyenlős.. hát nem vagyok kedves?
Ideje véget vetni a játéknak, hogy életbe lépjen az enyém...
- Engedd el. – hasít mély hangom az idilli kis hangulat „békés” levegőjébe, s ha reitasum csípős kis rezgése nem lenne elég, akkor már látványom is felkelti a szórakozók figyelmét. Felém fordul minden arc, s ahogy elfogják azzal a diónyi értelmükkel ki is az, aki épp feléjük közeledik, a kopasz ijedtébe ejti formás kis hátsójára Hana-chant, majd a többi barommal együtt hajlongva hátrál el, hogy a gatyájukba csinálva hozzák el a belüket. Na azért... ideje, hogy édes kettesben lehessek Hana-channal... sürgősen pótolnom kell az elmaradásomat...
Határozott léptekkel sétálok elé, s ahogy boci szemeivel végig követi alakomat, s elismer,a akaratlanul is elvigyorodni lenne kedvem.. itt ül a lábaim előtt, úgy néz fel rám, mind egy védtelen kis bárányka, kék szemecskéi olyan naivan csillannak, hogy pikáns gondolataim felajzva cikáznak fejemben... igató így, főleg, ha belegondolok, mi mindent lehet ne csinálni ebben a pózban... pár ruha le, és a kis bárányka találkozna a lompossal...
- Jól vagy? – érdeklődöm, már csak a kedvesség, és a látszat miatt, kezemet leeresztve hozzá, hogy furfangos kis rántással húzassam majd magamhoz... kell az ilye lopott kis érintés, mert zavartságba ringatja, és akkor a legizgalmasabb,a legkönnyebbe elkapni...és persze az sem árt, ha nem rezel be tőlem, így harmadjára... szeretném, ha a becserkészése hamar letudódna, mert olyan gondolatok tobzódnak a fejemben, amik már most legszívesebben cafatokra cincálnák ruháit...
- Igen... – habogja, lágy kis hangján, s ahogy apró kis kezecskéjét megragadva óvatosan fölsegítem magamhoz, csábító közelségbe, úgy menekül zavart kis arcocskával, mint farkas elől a nyuszika... ohh... szóval azért még is csak nyomot hagyott benned, a tegnap este, igaz? Ennek örülök, nagyon édes így...hehe...
- Mit tettél, hogy beléd kötöttek? – kérdezem meg halkan, s egy pillanatra hagyom, hogy meneküljön, elfuthasson, biztos kis távba, és legyőzhesse zavartságát, ami engem egy cseppet sem zavar...
Jót kérdezek, pedig pontosan tudom, miért is szekírozzák olyan élvezettel. Meg akarják dugni, csak épp gőzük sincs róla, hogy kéne kezelni az ilyen kis barikat... és most már esélyük sem les rá. Elég volt ez a kis találkozás, hogy tudassam velük, szálljanak le róla, mert ő az enyém. Általában nem szoktak másik osztag kapitányai ilyen nagylelkűen közbelépni, de ha igen, akkor mindenkinek egyértelmű, hogy a vita tárgya, már foglalt, és ha legközelebb hozzá érnek, tőből búcsúzik a kezük a testüktől. Persze, Hana-chan, mindez nem tűnik fel... olyan kis naiv, hogy még a nyílt célzásokat sem értené..
- Nincs különösebb oka, gyakran csinálják. Általában hagyom nekik hogy kiszórakozzák magukat, mert nem bántanak igazából, egyszerűen csak... dobálják a táskámat, majd visszaadják, de ma feldühödtem, mert különleges gyógynövényeket viszek éppen a főhadiszállásra, és féltettem őket, ezért bokán rúgtam az egyiküket. – szövegel aranyosan, be nem áll az az édes kis szája, s én élvezettel figyelem, ahogy egyre jobban bele éli magát, megered nyelvecskéje, és egész szórakoztató kis csacsogás lesz belőle... ohh.. milyen kis harcias...egy 4. osztagos sem merne ilyet tenni. Ez tetszik. Morcosabb, mint ahogy azt hittem. Hehe...- De...de...de... de nem bántottam, nem is tudnám, csak...csak...- szabadkozik kis kezeit ide-oda kapkodva... aranyos...
- Te mindig ennyit beszélsz? – kérdezem halkan felnevetve, s sápad ujjaimmal élvezettel simogatom meg kipirult, egyre pirosabb kis arcának finom bőrét, s ahogy ajkacskáját kezdi harapdálni, ismét pikáns kis fantázia foszlányok úsznak szemeim elé... perverzen vigyorodnék el, de helyette csak bőszen mosolyogok tovább, élvetegen fixírozva cuki kis pofiját, melyen látható zavar ül...
Ugyan ezzel a pofival, egy ágyhoz kikötözve is lehetne, és verődhetőbe alattam, ahogy kéjesen ízlelgetem csinos kis testét...
- Bocsánat... Nem akartam untatni Ichimaru kapitány, én csak... csak még annyit szeretnék mondani, hogy...- makogja halkan, de nem hagyom, hogy végi mondja, nagy tisztelettudó hajolgatásában... ugyan.. ha untatnál, már rég vállra kaptalak volna, és a közeli raktárban sikoltoznál alattam...
- Nem untatsz. Hallgatlak. – csökkentem azt a fránya túlontúl nagy távot, magamba szívom finom, fűszeres kis illatocskáját, ágyékom lüktetni kezd, merevedésem feléled, csupán gondolataimtól, látványától, illatától...mmrr.. nem semmi ez a hatás tőled Hana-chan... gyanítom sokan fenik rád a fogukat, igaz? Szar nekik, hogy már az én karmaim között pislogsz gyanútlanul...
- Még nem volt alkalmam... pedig már másodszor is megmentett. Köszönöm szépen! – mosolyodik el ellenállhatatlanul, olyan édesen, hogy hirtelen cukros bácsinak érzem magam mellette... olyannak akinek a nyalókája már nagyon kívánja, hogy ez a kis szájacska bekapja...és nyalogassa, kényeztesse... Gin, mikre gondolsz? Perverz állat...hehe...
Ha már itt tartunk... meg akarod hálálni a kedvességem? Benne vagyok... a kérés, annyi hagyd magad... hehe...
Mosolyom gonoszkásás, élveteggé válik, bizalmatlanságot, zavart kiváltó kifejezés ül ki arcomra, ezzel kifejezve, hogy igen, nagyon is rosszra gondolok... ugyan ezzel a éppel gusztálom végig a kis aranyost, kinek édes kis mosolya mellé, nagy szemekkel való pillázás is társul, ahogy figyeli szélesedő vigyorom...


Közelebb lépek, ő pedig elhátrál, akaratlanul is úgy reagálva, ahogy számítottam rá, és ahogy tökéletes csapdába esik a fallal a háta mögött... biztosan sétálok felé, s mikor megérzi háta mögött a kemény kőfalat, nagyra tágulnak mélykék szemecskéi, s szájacskáját zavartan fogja be, amint szembesül a ténnyel, hogy ő bizony, most szorul helyzetben van... ahonnan addig nem menekül, míg ki nem elégítetem a kóstolgatásra való igényemet... kezeim a falra támaszkodnak, elzárva az egér utat, édes, izgató közelségbe zárva őt...
- Meghálálhatod, a segítségem, Hana-chan...- duruzsolom mély hangomon, s mosolyogva simítom egyik kezem arcocskájára, hüvelykujjammal jókedvűen, zavartalanul cirógatva puha, duzzadt kis ajkacskáit, melyek megremegve nyílnak el a meglepettségtől, és a naivitás leglesőbb fokát verdeső értetlenségtől... nem is sejted, mit szeretnék tőled igaz? Ideje lenne, egy rá kis célzást tenni rá... hidd el, tetszeni fog...főleg nekem...
- Mi...mivel? – habogja nagyokat pislogva, boci szemeivel olyan ártatlanul figyeli arcomat, hogy kedvem lenne felnevetni. Nagyon édes... azt hiszem a hozzá hasonló velejéig férfi, nem tud ellenállni az ilyen eddig sosem látott tiszta, megrontatlan szépségnek... ideje lesz, bevonni a felnőttek játékaiba...és én önző módon vállalom a tanító bácsi szerepét. Első lecke: Gin bácsi erotikus, fullasztóan izgató csókjának megtapasztalása...
- Aranyosa vagy... – búgom lágyan, alig pár centire rózsasín kis ajkaitól, melyek leheletem forrócirógatásától megremegve engednek el egy apró kis sóhajt, melyet zavart nyikkanás, és erős piros paprika roham övet... nem kell izgulni...profi vagyok, kis ujjamból rázom ki a csábítást...
- Ichimaru... kapitány...- nyöszörgi halkan, s én felmorranva simulok hozzá egész, vágytól lüktető testemmel...
Nyelvemmel lassan, pille könnyedséggel rajzolom körbe szájacskáját, sápad ujjaim dús, selymes tincsei közé bújnak, lágyan markolnak bele, megakadályozva, hogy ellenállhasson... amolyan biztosság féle... nem hinném, hogy jelenleg a menekülésre tudna figyelni, de jobb biztosra menni... sóhajtva adja meg magát, s nyelvem egy szempillantás alatt csusszan nedves, meleg kis szájacskájába, birtokba veszem, kiélezem, finom édes kis ajkait, kiéhezetten, erotikusan csókolom, kába, félénk kis nyelvecskéjét cirógatva... kezecskéi reszketve simulnak mellkasomra, megpróbálna eltolni magától, de helyette inkább kimonóm alatt is érezhető izmaimat tapintják ki, s az erőfölény felismerésétől gyengécskén markolnak ruhámba...
Apró kis nyál hidacskával válok el tőle, melytől csillognak duzzadtra csókolt, puha kis ajkai, csodás kis összképet alkotva élig lehunyt, fekete szempilláival eltakart szemecskéivel, és kipirult, bágyadt is arcával... mmrrr... finom vagy nagyon, Hana-chan... és így, kiszolgáltatottan, csak még édesebb, fincsibb célpont vagy... de azt hiszem, ennyi elég lesz mostanra... legközelebb ígérem, foltocskát is kapsz magadra...
- Így hálálhatod meg, Hana-chan... ívelek végig mutatóujjammal karcsú nyakának ívén, s ahogy megremegve fojtja magába feltörni kívánó sóhaját, halkan kuncogva lehelek, finom kis puszit zavartan összeszoruló kis szájacskájára...
Kár hogy mennem kell... vár a papír munka... pedig szívesen szórakoznék még egy kicsit kis boci szeműmmel... de a kötelesség, kurva szar dolog... meg kell tenni. Addig is kigondolom, hogy tudnám ezt a kis aranyost, kettesben tartani magammal egy kicsit tovább...
- Még találkozunk, Hana-chan.- lépek el tőle egy intéssel, majd jó szokásomhoz híven elsétálok, de két lépés után már a kámfor nyel el... a shunpo jó dolog. Egy másodperc alatt tűnök el, pláne hogy kapitány lévén, még gyorsabb is... még több értetlen kis percet hagyva Hana-chanomnak, a gondolkodásra... azt hiszem, most már érti, mit akarok tőle... ha akar ellenne tenni se tud, mivel rangban felette vagyok... ha akarom, megtehetem vele, amire vágyom.... de amilyen aj szívű vagyok, elcsábítom... hihetetlen milyenkedves tudok lenni...

*

Székemen hintázva, unalmamban kis papírrepülőket hajtogatva ülök irodámban, s tengetem időmet, a lehető legrosszabbul...
Jelenleg éppen, azon kéne mesterkednem, hogy hogyan tudnám magamhoz édesgetni kis barikámat... gyors módszert szeretnék, mert olyannyira képes felizgatni, hogy csupán önfegyelmem érdeme, hogy nem támadom le. Szeretem én az önkínzást, és a játékot, de ha megunom, akkor le kell hogy vezessem a feszültséget... és hol tudnék, vajon olyan helyet találni, ahol nyugodtan maradhatok kettesben a kiszemeltemmel? Jó kérdés... nem mintha valaha is zavart volna a közönség, sőt! Ha meglátják, hogy vele vagyok, és mit művelek vele, akkor tudni fogják, hogy már foglalt... ami csak jó, de fölösleges pletyka és felhajtás lenne. Egyenlőre... pláne ha Unohana-san megtudná, hogy kicsi Hana-chan nem is igazán önszántából repked a kalitkámba... ahh.... mennyi kellemetlen akadály...
Unottan kezdem a következő papír repülőt, mikor is megakad szemem a címen... egy egyszerű hollow irtó kis körül, Seireitei körül... amit kapitánynak ajánlott megcsinálni...ohh... piszik egy mázlista vagyok... azt hiszem ideje lesz ellátogatni Unohana-sanhoz, hogy kunyeráljak egy gyógyítót... egy édes, boci szemű kis gyógyítót...
Elégedett mosollyal hajtom össze a repülőt, s halkan kuncogva engedem útjára... jó móka lesz...



*
- Egy gyógyítót szeretnék kérni a küldetésemre. – jelentem be igényeimet a fekete hajú nőnek, ki gyanakodva mér engem végig, a bizalom ez apró kis szikrája sem látszik arcán, pláne nem a szemeiben, ahol már javában titkos terv, és gonoszság után kutat.. kár az erőfeszítését, erről az arcról, nem fog semmit leolvasni...hehe...
- Gondolt valakire, Ichimaru-san? – talál bele rögtön a közepébe. Ejnye, na! Hát nem kell ilyen kis ellenségesnek leni, ezzel a szúrós szemmel! Hát milyen ártatlan kérés ez! Csak Hana-chan kérem el egy picit... nem fogom megenni.. csal falatozgatok belőle...
- Igen. – erősítem meg balsejtelemit a legnagyobb örömmel, s mintha csak megérezte volna, nyílik az ajtó, s feltűnik mögötte kis barikám karcsú alakja, nagy szemei melyekkel kíváncsian pislog körbe, s ahogy meglát, engem zavartan elpirulva hajol meg egy „Jó napot Unohana kapitány, Ichimaru kapitány” köszönéssel... édes... Unohana-san rögtön látja arcomon az élveteg mosolyt, s mielőtt még nyithatná a száját, hogy nem, őt nem engedi az oroszlán karmaiba, megelőzöm. - Őt viszem.
- Tessék?- szólal meg halkan Hana-chan is, s kis fejecskéjét meglepetten felkapva néz hol vigyorgó énemre, hol pedig az előttem elő nő komor, aggodalmas szemeibe... ez a némber érti, hogy miért is szeretném annyira őt magammal hurcolni. Még szép, hogy hátsó szándékaim vannak. Meg sem próbálom titkolni, csak épp senki sem ugathat érte. Ugyan mi baj lesz, ha egy kicsit játszadozom vele? Mindenki ezt csinálja a Gotei 13-ban...
- Rendben van...- egyezik bele, szemeit belenyugvóan behunyva, egy percnyi feszült csend után. Ez a beszéd! Egy perc alatt termek Hana-chan mellett, s vállacskáját átlelve húzom magamhoz, s fordítom a kijárat felé széles mosollyal. Besétáltál a csapdámba, te kis aranyos, és még csak nem is a saját akartadból. Lógok eggyel neked, Unohana-san...
- Hollow irtásra megyünk, Hana-chan! – közlöm vele nemesen az igazságot, mosolyogva,s a hogy meglepetten nyílnak tágra szemei halkan felnevetve tolom tovább a folyosón... élvezet lesz megrontani... és persze erő bemutatót tartani neki... a múltkori semmiség volt ehhez képest... hehe... Élvezni fogja... hát még én...hehe...


1. <<2.oldal>> 3.

© Copyright 2009-2020. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).