|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Laurent | 2012. 12. 24. 00:54:17 | #24580 |
 Karakter: Dorian
Megjegyzés: ~Leonidasz~ Fa alá
Dorian:
A kastély nagy lázban ég. Mindenki Elianról beszél, és a leendő jegyeséről, én pedig kezdek megőrülni ettől. Hát tényleg nincs semmilyen más téma, amiről esetleg beszélhetnének? Már egy hónapja talán, hogy különféle külföldi mesteremberek jönnek ide, és mindenféle egzotikus növényeket próbálnak honosítani, különleges ételeket tanítanak készíteni a szakácsoknak, puccos ruhákat varrnak a szabók, és tengeren túlról hozott anyagokkal van felcicomázva az egész ország. Azon csodálkozom, hogy az ország maga nem vonul ki arra az útvonalra, amerről várható a leendő sógor, hogy virágokat meg ilyesmit dobáljanak elé, majd a lába nyomát csókolgassák. És ha beszélnek is, csak arról tudnak, hogy mi hogy fog történni, és mi fog megváltozni az idegen megérkeztével. Arról nem, hogy hogy néz ki, ki ő, vagy milyen ember is. Ostoba fehérnép.
Egyedül a húgom bizonyult megfelelő információforrásnak, aki nemtörődöm kérdéseimre készségesen válaszolt, kibővítve véleményével és fantáziájával, legalábbis amiről nem tudott, vagy nem volt benne biztos azt a saját gondolatai szerint alakította. Kinek hogy, nem? Amíg edzéseken vagyok, vagy csak a napi teendőim végzem, Elian csicsereg mellettem, ha épp nem valami ruhapróbán van, vagy épp a vendégszobát tervezi újra, esetleg az ünnepi menüt nem gondolja át. Tehát ez a bizonyos Lord Roux egy igen sokat élt, tapasztalt alak. Legalább a húgomat meg tudja védeni minden bajtól, és ez megnyugtató. Bár belegondolva, hogy kétszer akkora szekrényhez megy hozzá majd az az ember, aki képes sérülés nélkül hozzámérni... Ellenérzésekkel viseltetek a jövevénnyel kapcsolatban, pedig még meg sem érkezett!
A másik, ami zavar, hogy még nem történt semmilyen eljegyzés, csupán egy ,,tárgyalásra” jönne szegény férfi, és itt már mindenki az esküvőt tervezi. Frusztráló, de ugyanakkor nagyon jó ürügy arra, hogy miért bújok a papírok mögé. Attól nem tartok, hogy elorozzák a trónt előlem, elvégre, ha tényleg rátermettebb, akkor szó nélkül engedném át úgyis, nekem nem hiányzik a bálozás meg ezek. Örömmel vállalnám a szerepet a színfalak mögött, ahol senki sem ér hozzám. Sőt, nem is lát! Egy pillanatra elmerülök az álmokban, hogy milyen jó is lenne egy olyan hely, ahol csak négy kerítés szabna határt nekem, és az ég. És láthatatlan cselédek vennének körbe, sosem találkozva velem. Kopogás szakít ki a szép, idilli hangulatból.
-Felség, megjött a szabó.
~*~
Ruhám egyedi szabású, ugyanakkor a testvére a húgomon lévő ruhának. Bordó alapon arany hímzés tekereg mindenfelé. Csak ugye, amíg ő nagy szoknyát visel, én nadrágban állok. Szerencse, hogy a nagy izgalomban nem jutott eszébe személyiséget cserélni velem, ugyanis nem akarom elbaltázni a nagy lehetőségét. Márpedig ha a hercegnő hirtelen egy fóbiás kislánnyá válik, az nem lesz túl jó első benyomásként.
A nagy szalonban várakozunk. Anyánk ott ül a kanapén Elian mellett, mindketten komolyak, és nyugodtak külsőre, csak én látom a testvérem kezét remegni, és sejtem, mennyire ideges. Apám épp egy kis bort tölt magának, én pedig az ablak előtt állok, háttal a napsütötte birtoknak. Lassan érnek el hozzánk a kinti folyosón lévő vastag szőnyeg miatt a léptek hangjai, és a szobában lévők sorra pillantanak várakozón az ajtó felé. A komornyik lép be, bejelenti a vendéget, és mondja, hogy már bevezette a bálterembe. Egy emberként lépünk az ajtóhoz, és mi is arrafelé indulunk.
Először a királyi házaspár jelenik meg, akik egy kis bájcsevely után megismerkednek a mellettem izguló hölgyemény reménybelijével. Aztán ő lép be, elvégre érte és miatta van ez az egész. Káprázatos mosollyal lép be, és amíg minden figyelem rá irányul, én is besurranok a terembe, egy poharat csaklizva, és egy könnyed bort kóstolgatva elégedetten bújok egy beszélgető páros mögé, megfigyelve azt az alakot, akit a szülők a húgom mellé néztek ki. Őszintén szólva, elsőre olyan, mint egy kifejlett hegyi medve – legalábbis a méreteit tekintve. Bársony ruhája sötét, és ránézésre is igen nehéznek tűnik. Pazar, de elsősorban igazi fegyverek díszelegnek rajta, nem úgy mint az ittlévők többségének, akik csak csillivilli botokat aggattak fel. Megjelenése határozott, tiszteletet parancsoló. Pár lépéssel oldalra lépve igyekszem arcára is pillantást vetni a ragyogó szőke tincsek alatt. Szemei hihetetlenül kékek, és bár az az érzésed, hogy akármikor átláthatsz rajtuk, víztükörnek tűnnek csupán, amik azt mutatják, amit látni szeretnél, de minden mást a titokzatos mélyben tart, míg fel nem zavarják. Impozáns egy jelenség, még akkor is, ha a forradás a gyönyörű látványt kissé elferdíti, de ettől inkább tűnik számomra olyannak, aki a végsőkig küzd, mint aki gyáván mások háta mögé bújik.
Hogy miért lobban fel bennem máris ellenszenv? Mert ahogy a húgom csillogó reményekkel az arcán lép elé, izgatottságát mosoly mögé palástolva, megszólalva, a lovag arca még mindig közönyös, lenéző, vagy talán... Valami más. Mintha Elian egy kőszoborhoz beszélne, nem is egy férfihez. Pedig mindene megvan. Dús keblek, széles, ringó csípő, könnyed természet, nyíltság, szinte tökéletes... Összeszűkülnek a szemeim, ahogy nézem kettősüket, és már első pillanatban tudom, hogy ezek ketten nem egymáshoz valók. És miért? Természetesen, mert a Lord nem elég rugalmas. Ennyi erővel egy rút boszorkányt is megpróbálhatnának rásózni! Látom, ahogy a húgom arcáról lassan eltűnik a lelkesedés, a kíváncsiság és a várakozás. Lehunyt szemekkel fordulok el, mindig is utáltam látni a szemeiben a csalódottságot. Pedig külsőre igen szemrevaló, összeillő pár. De egy ilyenhez, ugye, ketten kellenek.
- Dorian, ne bújkálj már, gyere!
Jelenik meg anyám a balomon, és húzni kezd a cseppet sem leendő esküvőt tervező pár felé. Kifejezéstelen arcot húzok, és nem esik nehezemre. Leginkább semmilyen véleményem nincs arról hogy ezek ketten mit akarnak egymással, legalábbis amíg ez a kolosszális alak nem akarja a húgom megbecsteleníteni, vagy bántani. Az meg, hogy nekem személy szerint nem tetszik, már személyes probléma, ami senkire sem tartozik.
- Lord Roux... - bűbájmosoly a hölgyek arcán. - Had mutassam be Elian bátyját, a trónörököst, Dorian herceget.
- Lord Roux. - hajtom meg a fejem, így nem látszik udvariatlanságnak, hogy nem fogok vele kezet, hiszen ,,nem láttam”.
- Felség.
Hangja mély bariton, merem állítani hogy ha mindenki sikoltozna ebben a teremben, akkor is mindenki meghallaná, ha elkiáltaná magát. Felegyenesedek, és továbbra is úgy teszek, mint aki nem látja a lehanyatló jobbot.
- Remélem, kellemesen telt az útja, Lord. Érezze otthon magát szerény kastélyunkban.
Kellemes hangom ellenére tekintetem komoran pillant rá. A női hallgatóság kissé félreáll, elvégre a férfiak beszélgetése ,,unalmas”. De lánymásom ismerve tudom, hogy inkább azon mesterkedik, hogy én keltsem fel a monumentális lovag figyelmét. Micsoda primitív női praktika! Ezzel szemben Roux úgy mér végig, mintha egy új fémből készült kard lennék a kovács műhelyében. Egy arra járó komornyik tálcájára teszem kiürült poharamat, majd sóhajtva pillantok vissza a ,,beszélgető partneremre”. Aki ügyesen felmérte, hogy minden vendég tartja tőlem a pár lépés távolságot, legyenek bármekkora elfoglaltság közepén.
-Remélem, a húgomat nem fogja sem hamis reményekbe ringatni, sem megbántani. - jegyzem meg kellemes csevely-hangnemben.
- Nem állt szándékomban.
És felpillantva rá egy pillanatig úgy érzem, hogy egy tisztességes, belül kedves alakkal van dolgom. Egy pillanatig. De semmi félreértés nem történt. Kihúzom magam, habár magasságban messze nem érhetem utól, és összeszűkült szemmel nézek a szemeibe.
- Akkor mi áll szándékában? Csak megnézte, megfelel-e igényeinek, majd úgy döntött, hogy inkább passzolja valami lantot pengető, kardot sose fogott alaknak? - tetőtől talpig végigmérem. - Sajnálom, hogy nem felel meg mindenki az elvárásainak.
Mindezt halkan mondom neki, ám kedves hangnemben, így a körülöttünk lévőknek nem tűnik fel a hozzáállásomban beállt változás. Ám felcsendül a nyitó zene, és a parkettről lassan levonul mindenki. Látom, hogy húgom tekintete engem keres, én pedig ügyesen válok kámforrá a tömegben, így a királyi házaspár kezdi el a táncot. Mivel nem leszek biztonságban a táncikálás végéig, hát csak félrevonulok, és egy nagy függöny mögül ciccegek. A nagy Lord még arra sem veszi a fáradtságot, hogy egy táncra elvigye a látszat kedvéért Eliant. Tényleg nincs a szándékában semmi. Biztos az ingyen étek végett jött ide is. Megmagyarázhatatlan oknál fogva egyre inkább... gyűlölöm ezt az alakot, aki kimagaslik a tömegből, és látványosan az italos asztalnál állva múlatja az időt. Ha felérném, biztosan megpróbálnék behúzni neki! Állandóan ugyan olyan arcot vág, és ez irritál. Késztetést érzek rá, hogy elkövessek valamit ellene, csak hogy ez a kőtömb megmoccanjon. Hát még egy ekkora felhajtás sem vált ki belőle semmit?
És persze mellékes a tény, hogy én sem kérek fel senkit táncolni, sőt vele ellentétben én senkivel sem társalgok. Mert nekem van rá kifogásom, márpedig kétlem, hogy ő is hasonló problémákkal küzdene. Nincs mentsége rá!
~*~
Az ünnepi vacsora tűnik életem legrosszabb történésének. Persze, azon kívül, hogy megszülettem. A tetemes asztalnál számtalan hely van, de neeem, nekem az élet törvényéből adódóan a sok közül is pont oda kell ülnöm, ami máris annak a tömbnek a szomszédságában van! Összeszorított fogakkal ülök mellette, tüntetően beszélgetve mindenki mással, csak vele nem, hiába pillant felém többször is húgom szúrósan. Lábaim szorosan a székem alatt, apróra húzom össze magam, és kerülök minden mozdulatot amivel egy centivel is közelebb érnék bárkihez. Érzem a sok lapos tekintetet, ami rajtam csattan, de nem tud foglalkoztatni. Igen lefoglal, hogy a tányéromra összpontosítsak.
- Igen bájos a húga, felség.
Az evőeszközeimmel játszok, azt tettetve, hogy eszem, pedig semmi étvágyam. Így meglepetésként ér a hang, és első reakcióként máris az említettre pillantok, aki épp fülig pirulva süti le a szemét. Majd tudatosítva, hogy ki is szólt hozzám, kelletlenül pillantok bal oldalra.
- Parancsol? - tettetek udvarias süketséget, hogy visszakozhasson.
- Tűnődtem az ártatlanságán, ha ennyire pirul a téma hallatán.
Szinte levegőt sem kapok a ledöbbenéstől. Bárki más szájából apró piszkálódásként hatna, de ettől a hegyi medvétől úgy hangzik, mintha épp kérdőre vonta volna Elian szüzességét. Egy pillanat műve, hogy a vörös köd ellepje a fejem, pedig nem szokásom így fellobbanni. Úgy tűnik, ez a Lord ezt hozza csak ki belőlem. A szék halkan csekken, ahogy hirtelen felállva hátratolódik a lendülettől.
- Azonnal vonja vissza.
Szólítom fel, és szikrázó szemekkel nézek le rá, ha már kivételesen állva legalább magasabb vagyok tőle, mint ő ülve. Állát megemelve néz rám, míg én ujjaim ökölbe szorítva várom válaszát.
- Nem áll szándékomban.
Kesztyűm felkapva az asztalról keményen arcon vágom, és a teremre súlyos csend zuhan. Én, aki csendes figyelő szoktam lenni, egyik pillanatról a másikra határozottan párbajra hívtam ki a kétszer akkor Lordot. Elian felsikolt, anyám elájul, apám pedig sápadtan markolja az asztal szélét. Csak én sejtem, hogy valójában örül. Ha meghalok, végre nem kell nyűglődnie velem, ha meg életben maradok, legalább büszke lehet rám. Az udvar pedig pletykára éhesen szomjazza Lord Roux válaszát. Nem kell várni, egy nagy tenyér emeli fel az ölébe hullott kesztyűt, majd olyan elnéző pillantással néz rám, mint ahogy egy hisztiző gyerekre szoktak a dajkák.
- Segédek nélkül, holnap napfelkeltekor várom a lugasban. Fegyvernemet választhat.
Sziszegem neki, azzal sarkon fordulok, és dühösen fújtatva távozok. Aprócska léptek szaporán topognak utánam, de nem állok meg, nem vagyok kíváncsi senkire. Ha nem lenne ennyi udvari szabály, bizony Isten, hogy ott az asztalnál képen töröltem volna még vagy kétszer! Hogy milyen diadalmas érzés volt, amikor teljes erőmből a bőrkesztyűvel vágtam felé, és aztán a hófehér bőr a csattanástól kivörösödött. Már csak remélni tudom, hogy lőni kell majd, merthogy közelharcban simán a földbe döngöl. S mégis félelem nélkül térek a szobámba, tiszta haraggal, és hőn remélve, hogy holnap sikerül azt a tökéletes maszkot meglazítani arcán.
|
| Levi-sama | 2012. 03. 12. 21:12:35 | #19820 |
 Karakter: Igor
Igor
- Ahh igen... kérlek... kérlek...!
Még könyörög is érte. Ez a nekem való kis ribanc, tökéletesebb már nem is lehetne. Pucsít formás seggével, és én hangos nyögéssel mélyen bevágom neki. Abban a pillanatban, ahogy keményen rényomok prosztatájára a makkommal, sikoltva összerándul és elélvez. Szépséges. Igazi szépséges kis kurva. Ahogy remeg, nyöszörög, izzadtságtól sikamlós, csillog a bőre, hosszú sötét haja hullámzik körülötte, maga a gyönyör. A legszebb látvány az a költeménybe illő segge, amiben benne vagyok keményen és lüktetve. Ó igen. Falom szemeimmel a látványt, hagyom hogy kiürítse a tárat, majd amikor lehanyatlik erőtlenül, rongybabaként, könnyedén megemelem és úgy megbaszom, ahogy eddig még soha senkit.
Közel járok már... Nagyon közel...
- Gyerünk mozogj! – hördülök fel türelmetlenül, végigkarmolom hátának alabástromfehér, hibátlan bőrét. Nyögve kezd ütemesen vonaglani alattam, és amíg ő megdolgozik az én gyönyörömért, addig mennyei hátsóját gyúrom kezeimmel. Bűn ilyen jó seggel élni, ez valami hihetetlen. Egyre jobban elmerülök az öntudatlanságban, bizsereg a farkam, és ez átterjed az egész testemre. Az elmúlt évek legfaszább orgazmusa érik éppen, mindjárt eldurranok... hhh...
Megfordítja a fejét, és ibolyakék szemei az enyémbe fúródnak.
- Igen ez az... – sziszegem, amikor gyorsabbra veszi a ritmust. Vágtára fogom, zsibbad már az egész farkam, a golyóim kőkemények, nem hallani mást, csak ahogy nedves bőr csapódik nedves bőrhöz, csattog és cuppog csodás segge...
Rádőlök, mellette támaszkodom meg kezeimmel, és ahogy fölötte görnyedek, kényelmesen elmarkolom keményen meredő farkát, és megnyalom izzadt kis pofiját.
- Nem akarom még, hogy elmenj… - dörmögöm vigyorogva.
- Kérlek…. Eressz… ez fáj… nem jó…
- Az nem baj, szeretem, ha fáj egy kicsit…. – röhögök egyet, de hirtelen megcsókol, fogaival keményen belemar a számba. Felmordulok, és eldurran az agyam. Mit érdekel már engem, hogy ő elélvez vagy sem? Hajába tépek, és torkáig megdugom a nyelvemmel is, ő pedig mozog alattam, egy pillanatra sem áll meg a segge, olyan profin riszál, hogy ettől meg kell veszni.
- Hhh…. Had lovagoljalak meg… Igor… kérlekhh… - Ez az. Pontosan tudja, hogy mit imádok, könyörög nekem. Igen... - Kérlekhhrr…
Megperdülök vele, és ő kéjesen lovagolni kezd. Kemény farka hol az én hasamhoz, hol az övéhez csapódik. Nyögve, hörögve mozog, teste nedvesen csillog, haja kócosan lobog körülötte, arcán tiszta élvezet. Szája sarkából folyik a nyál, és ahogy engem néz azokkal az ibolyakék szemekkel... Ez a tekintet...
Ibolya...
Hirtelen rámarkolok csípőjére, teljes erővel ráhúzom a farkamra, és hangosan morogva, hörögve, egész testemben vadul remegve élvezem tele. Távolról hallom a sikolyát, de nem érdekel, mert hidegen zsibadok, rázkódok.
- A kibaszott... kurva... élet...be... – sziszegem, és teljesen elgyengülve zuhanok vissza a hátamra. Még mindig rázza testemet a kéj. Harapom a levegőt, és a mellkasomon pihegő ibolyát sem látom szinte. Semmit sem látok. Vagyis de. Kibaszott csillagokat.
- Nh...
- Ja – válaszolom. – Ez kurva jó volt.
Gecitől és izzadtságtól csatakosan fekszünk, és még arra sincs energiám, hogy kivonszoljam magam a fürdőbe. Kiszívott belőlem minden energiát ez a szép kis ringyó. Azt hiszem megtartom, hülye is lennék eltenni láb alól, amikor életemben ekkorát még nem élveztem.
*
Reggeli. Gazdagon megpakolt sonkás, paprikás, hagymás rántotta illatozik előttem, ő meg valami zabpelyhet nyammog. Izgat minden mozdulata, ahogy kanalazza a tejes löttyöt, belekortyol a teájába, hátraveti válla felett hosszú haját. Idáig érzem az illatát. Én választottam neki a tusfürdőjét, finom virágosat. Húzta a száját, amikor megkapta, de amióta itt van nálam, azóta megszokta hogy vannak bizonyos dilijeim. Volt rá majdnem egy hete. Azóta éjjel-nappal bedurrantok neki, amikor csak kedvem támad. Igazi kis profi kurva, imádom. És főzni is tud, a süteményei pedig mesések. Ha nem futnék és gyúrnék minden nap, biztos elhíztam volna. Ő meg alig eszik, ami idegesít, mert még mindig sovány. Elfogy a nanoméretű tálkájából a zabpehely, és leteszi a kanalát. Csak nézem őt, tetszik ahogy már bátrabban a szemembe mer nézni. Tisztára törlöm a tányéromat egy kenyérhéjjal. Nézem ahogy vékony ujjaival megfogja a bögréjét, és belekortyol a teába. Én is leöblítem a reggelit.
- Milyen volt a futás reggel?
Próbál társalogni, csakhogy én utálom a fölösleges csevegést. Nem válaszolok. Elveszi előlem a tányért és a bögrét, a sajátjával együtt a mosogatóhoz sétál. Egyszerű fehér pólóban és lenge pamut sortban van, amit a minap vettem neki. Nem visel alatta alsónadrágot, megtiltottam neki. A szinte áttetsző, vékony anyag bevág a fenekébe, abba a díjnyertes seggbe, amiért meg kell veszni. Nézem ahogy mosogat.
- Azt hiszem ma sütök egy kis pulykát, talán burgonyával... – folytatja a csevegést, és ecsetelni kezdi milyen süteményt tervez mellé. Elengedem a fülem mellett a szövegelést, és megerőszakolom a tekintetemmel. Hosszú haja lágyan hullámzik körülötte.
- Gyere ide, ibolya.
Megdermed a mozdulatban, majd elzárja a csapot és megtörli kezeit. Nem néz rám, ahogy felém lép, arca kipirult, ajkai duzzadtan csillognak, már megint harapdálta őket. Olyan szexis ez a szokása. Megtorpan előttem, a lenge kis rövidnadrág nem titkol előlem semmit, farka keményen nekifeszül az anyagnak. Megcirógatom mutatóujjammal, és ő megrándul.
- Már vártad, mi? – vigyorgok fel rá kajánul. Nem válaszol, megint harapdálni kezdi duzzadt szájacskáját. Laza csuklómozdulattal rábökök hüvelykujjammal az előttem lévő asztalra. Engedelmesen felül rá, széles terpeszben pontosan velem szemben. Ahogy széttárja lábait, a lenge kis nadrágból elővillan kerek kis herezacskója. Végigsimítom combját egyik kezemmel, és megérintem ott. Reszketeg sóhajjal jutalmaz érte. Félrehúzom az anyagot, és szinte kiugrik a farka, amelynek végén már ott csillog az előváladék.
- Igor... Igor... – nyöszörgi szexisen.
- Mi ez? Ez nem is pénisz – dörmögöm vágytól elmélyült hangon. – Olyan mint valami gyümölcs.
- Igor.. neh... nehh...
Megfogom, és abban a pillanatban felsikkant és telespricceli a kezem, de még a mellkasomra is jut belőle. Zihálva, lehajtott fejjel ül előttem.
- Sa... sajnálom... én... tényleg sajnálom...
Elvigyorodom.
- Ez nem semmi – nevetek, nedves kezemen csordogáló fehér nedvét lenyalom. Finom édes ibolya íze van. – Nos, rendben van, megbocsátom, és most szopj le.
|
| Levi-sama | 2011. 02. 27. 21:01:26 | #11801 |
Karakter: Igor
Szinte a gyomráig benyeli, de ami igazán kikészít, ahogy felnéz rám azokkal a végtelenül kék szemekkel. Ezekkel tudott elcsábítani a kis ringyó, és még mindig képtelen vagyok elszakítani tekintetem róla. Egyszerűen eszméletlen érzés, hogy mélyen a szájában vagyok, és végig a szemeiben gyönyörködhetem, és szép arcában. Hörögve, morogva élvezem, remegve támaszkodom a csempének karjaimmal, próbálom visszafogni a gyönyört. Még, még akarom élvezni, még...
Végigharapja a tövétől a makkig, ismét beveszi... hrrr...
Eddig bírtam. Belemarkolok a hajába, kezeim közé veszem fejét és keményen rárántom száját, a torkáig nyomom magam, és hangos nyögéssel élvezem tele. Igen... igen... igen... ez az... ez kurva jó... rohadt jó... ahh...
Lecseng az égzengés és földindulás. Kibaszott jó volt.
Elengedem mielőtt megfulladna, és letérdelek elé, zihálva támaszkodom a földre. Miután elég oxigénhez jutottam, már látom is hogy terpeszben ül előttem, és maszturbál. Hohó, na nem.
- Még nem végeztem. Ne élvezhetsz, csak úgy el, nélkülem, Ibolya… - vigyorodom el gonoszan, kezét elhúzom farkáról.
- De I… Igor… - nyüszögi aranyosan. – Nem bírom tovább… akarom…
Ez az... könyörögj.
- Folytasd!
- Azt akarom… hogy bennem legyél…. Hogy hozzám érj,… hogy megkefélj,… Magamban akarlak érezni.
Ujjai visszacsúsznak farkához, majd széttárja teljesen lábait, és rózsaszín kis bejáratához csúsznak. Körözni kezd rajta, majd halk nyögéssel magába tolja egyik ujját. Morogva figyelem, kezeim formás combjait simítják végig, felérek csípőjéhez, megragadom őt egy durva mozdulattal magamhoz rántom. Felsikkant, de engedelmesen ül az ölembe. Még nem vagyok merev, és a hideg zuhanytálca egyre kényelmetlenebb, így felállok vele és kisétálok a hálóba. Úgy ahogy van, nedvesen hajítom az ágyba.
http://www.youtube.com/watch?v=yF-GvT8Clnk&feature=related
- Folytasd – utasítom újra, miközben a kis bárszekrényhez lépek és töltök magamnak egy pohár vodkát. Széttárt lábakkal fekszik, engem figyel homályos szemeivel, egyik keze farkát masszírozza, másik kezének ujjai pedig cuppogva csúszik ki és be a végbelében. Nem rossz látvány. Felhajtom a vodkát, töltök újra. Farkam már ismét tettre kész. Közelebb lépek hozzá, felemelem a poharamat, és magasról csorgatom testére a hideg italt. Felnyög ahogy mellkasán és hasán megérzi, és ívbe feszül a teste. Elengedi farkát, szétkeni testén. Mosolyogva figyelem.
- Hasra.
Szót fogad, kitolja formás kis seggét, ujjai szorgalmasan dolgoznak. Gerincén végigcsorog a vodka, megborzongva nyög fel, amikor megérzi. Elhajítom a poharat, mögé térdelek, kezeim végigsimítják testét, majd kerek seggét markolászom.
- Tudod mi következik most? – kérdezem rekedten a vágytól.
- Igen... meg fogsz baszni...
- Nem, Ibolya, nem. - Hátrapillant a válla felett, zihálva pucsít még jobban, már négy ujja mozog hevesen a kis seggében. Megfogom kezét és félretolom onnan. Rámarkolok csípőjére, és mélyen belenézek kék szemeibe. – Szétbaszlak.
- Ahh igen... kérlek... kérlek...! – nyögi teljesen kifordulva önmagából. Teljesen felemeli a fenekét. Milyen kéjsóvár kis kurva. Tudtam én, hogy jó vásárt csináltam vele.
Egy durva lökés, ő felsikolt, hosszan rángatózva markolja az ágyneműt, úgy élvez ahogy még eddig soha. Kis segge szinte satuba szorít, s csak hosszú másodpercek múlva csillapodik le annyira, hogy képes legyek én is végre megmozdulni. Majdnem magával rántott a kis ribanc, de nem eszik ilyen forrón a kását. Előbb még jól megrakom.
|
| Levi-sama | 2011. 02. 04. 22:45:41 | #11092 |
Karakter: Igor
Mosolyogva figyelem szemeiben a rettegést, körmei kezem bőrébe vájnak.
- A…az…
- Igen?
- U..utolsót… Az utolsót… választom. É…élni akarok…
Könnyei kicsordulnak. Megszánnám, ha ismerném ezt az érzést. Hátralököm az ágyon. Most szívesen megbasznám, de még el akarok intézni pár dolgot.
- Jól teszed. Van bő három órád, amíg hazaérek. Fürödj le, vagy amit akarsz. A szökés még csak meg se forduljon a fejedben, különben vége az alkunak – nevetek halkan. Katt.
Nem kell bezárnom az ajtót, úgysem tud innen megszökni, a környék tele halálos csapdákkal. Hm... talán figyelmeztetnem kellett volna rá. Mindegy. Inkább visszalépek, bezárom az ajtót és a számkódot is beütöm.
Órákkal később, amikor visszatérek, már sötét van. Kiemelem a csomagtartóból a papírzacskókat, és besétálok velük a házba. Be kellett vásárolnom, egy szem kaja sem volt a házamban, csak néhány konzerv. Márpedig ezt a hétvégét pihenéssel és gyógyulással akarom tölteni, na meg sok kúrással. A konyhában bedobálom a hűtőbe a vásárolt cuccokat, majd a hálómba sétálok. A fürdőből vízcsobogás zaja szűrődik ki. Tökéletes az időzítés.
Ledobom a ruháimat, besétálok és néhány hosszú pillanatig gyönyörködöm a zuhanyzóban álló karcsú testben. Tényleg fogyott, de a segge még mindig kurva jó. Mögé lépek, megragadom derekát és magamhoz rántom. Mrrr... Felém fordul, ibolyakék szemei felragyognak rám keskeny arcából. Lapos hasa, szexi köldöke alatt pihés szőre nedvesen göndörödik, ernyedt kis farkacskája igazán ennivaló látvány. Kezével el is rejti, elhúzódik tőlem, de nem tud hová menekülni. Hehe.
Nyakánál fogva rántom magamhoz, állát megragadom másik kezemmel, és már ré is vetem magam a szájára. Kurvákat sosem csókolgatok, általában csak hátulról megbaszom őket és kész. Ő az első, akivel nem bánok úgy. Természetesen nem értékeli, inkább mellkasomat, karjaimat verdesi kis ökleivel, gőze sincs mennyire felizgat ezzel. Szájába tolom nyelvemet, a falhoz szorítom, préselem, nyomom. Elengedem a nyakát, végigfuttatom kezeimet a testén, mohón feltérképezve a rég érzett idomokat, majd belemarkolok fenekébe, majd rásózok. Jó nagyot szól, hrrr... Ajkába marok fogaimmal.
Valami ellenkezésfélét nyöszörög, de kurvára nem érdekel. Felemelem a fejem, mélyen belenézek azokba a hihetetlenül kékségesen kék szemeikbe, és belétolom egy ujjamat. Kurva szűk, mintha az életben nem dugta volna meg senki. Ez az... imádom az ilyet. Már alig várom, hogy benne lehessek.
Elködösülnek szép szemei, érzem ahogy kis farka keményen dörgölőzik az enyémhez.
- Igazi kis kéjenc kurva vagy – suttogom mosolyogva. – Mutasd meg, mit tudsz.
Térdre nyomom, ő pedig saját magát kényeztetve azonnal rábukik, és szopni kezd. Fújtatva támaszkodom kezeimmel a csempéknek, terpeszben állva magasodom fölé, s fejemet a zubogó víz alá tartva, félig lehunyt szemekkel figyelem őt. Szájából ki-be siklik a farkam, rózsaszín nyelve ficánkol a makkomon, majd a herémen, s vissza mélyen a torkába. Morogva, fújtatva figyelem, combjaim remegnek a gyönyörűségtől, érzem ahogy végigsimít rajtuk, majd körmeivel végigszántja a kemény izmokat.
- Akarod, hogy a szádba élvezzek? – kérdezem tőle vigyorogva. Felpillant rám, azzal a dögös, szexis homályos tekintettel, amitől ordítani tudnék, annyira tetszik. Kiejti szájából farkamat, nyálcsík húzódik a szájáig. Hrrr...
- Igen, kérlek... élvezz a számba – nyöszörgi. Széles mosollyal bólintok.
- Akkor szopj erősebben, kis kurva.
|
| Levi-sama | 2011. 01. 11. 15:49:33 | #10412 |
Karakter: Igor
Persze nem válaszol. Olyan kis egyszerű, kizártnak tartom, hogy valóban ő volt az, aki fülest adott zsaruknak. Boris rossz helyen kereste a téglát, és elhamarkodott döntést hozott amikor likvidáltatta ezt a kis husit. Azonban nem lep meg, hiszen mindig is ilyen volt. Meg egy indok is kellett, amivel tisztára moshatja a kezeit, ha már ráunt és lelöveti a szeretőjét. Ibolyácska elődjei is erre a sorsra jutottak, azokat nem rám bízta, csak ezt az egyet. Nyilván azért, mert tudja jól, hogy mennyire tetszik nekem, így ajándéknak sem volt rossz.
Hiába várok választ, inkább felkapcsolom a hifimet. A kedvenc számomra van beállítva. Ledobom a bőrkabátot egy fotel háttámlájára.
- Me…megunt… - hallom hátam mögül. Nevetve fordulok meg. Na nem mond.
- Azt én is észrevettem, Ibolyácska. – De valami nyomós oka csak van, hogy a kis kedvencét ilyen hirtelen megunta… De most, hogy nézem, mintha fogytál volna egy kicsit. Beteg voltál?
- Nem volt étvágyam….
- És miért nem volt étvágyad? – kérdezem gonosz mosollyal. Azonnal dühösen mered rám, sziszeg mint egy kis vadmacska. Aranyos.
- Nem akarok róla beszélni…. Most… most meg fogsz ölni? Mert ha igen, akkor gyorsan csináld. Nincs kedvem se hozzád, se az élethez… - hadarja belelkesülve.
Felröhögök, hát beszarok rajta!
Megcirógatom arcát, majd erősen ujjaim közé szorítom állát és közelebbről nézek a szemeibe. Nem tud elhúzódni. Ezek a szemek... wrrr...
- Tudhatnád már, hogy a gyors és fájdalommentes halál nem tartozik a repertoáromba. Ibolya.
Kis öklei mellkasomon puffannak, mosolyogva engedem el, a lendülettől hátravágódik az ágyon. Ijedten mereszti rám nagy szemeit, de nem vetem rá magam. Inkább felállok, és kimegyek a fürdőbe. Megszökni úgysem tud, nekem viszont az oldalam egyre jobban fáj.
Az elsősegélyládával térek vissza, ledobom mellé az ágyra. Gyanakodva térdel fel, és rám néz.
- Értesz a sebekhez, Ibolya?
- Valamennyire igen – bólint tétován.
- Helyes.
Leülök mellé, elhúzódik tőlem és az ágy végéből figyeli ahogy felhúzom a fekete pólómat és a földre hajítom. Az oldalamon lévő kötés tocsog a vértől.
- Mi történt veled?
- Frontális ütközés egy késsel – morgom kedvetlenül. – A ládában találsz tűt és cérnát. Megcsinálnám én is, de pont nem érem el, ezért neked kell.
Kinyitja a ládát, előkotorja az orvosi varrókészletet és sápadozva lefertőtleníti a sebemet. Halkan sopánkodik, hogy milyen ronda meg hogy kórházba kéne mennem inkább, de megcsinálja.
- Ez nem fáj? – kérdezi amikor belém döfi a tűt. Meg sem rezzenek, hiszen annyi sérülést szenvedtem már életemben, hogy ez meg sem kottyan. Egy újabb ronda heg lesz a testemen a több száz mellett. Nagy ügy.
Befejezi a hímzést, rátesz egy kötést. A szekrényhez lépek tiszta pólóért.
- És most? Mi lesz velem? – kérdezi. Hátrapillantok rá a vállam felett. Komolyan figyel rám, nem löki az előbbi rizsát.
- Két választásod van. Meghalsz, vagy életben maradsz. Ha utóbbi mellett döntesz, hasznossá kell tenned magad.
Ajkába harap, sápadtan mér végig, miközben felcsatolom a fegyvertartó hámot a vállaimra. Ellenőrzöm a Desert Eagle tárát. Teli. Rászegezem, és ellenőrzöm a kis irányzékot is rajta. Szívatom, mert imádom a rettegést látni azokban a szép szemekben.
- Mit... mit kell tennem? Én... nem tudnám elviselni, hogy...
A tokjába csúsztatom fegyveremet és a kabát után nyúlok. Felveszem, majd az ágyhoz sétálok és lehajolok hozzá, állát nagy markomba veszem. Mosolyogva figyelem remegő ajkait.
- Hogy minden éjjel megkúrjalak? Pedig ez az ára, Ibolyácska. Hidd el, ez még mindig sokkal elviselhetőbb, mint az, amit akkor tennék veled, ha elutasítanál.
Kezem a nyakára csúszik, megmarkolom.
- Válassz!
|
| Levi-sama | 2011. 01. 09. 19:23:14 | #10380 |
Karakter: Igor
- Ne..Neh… kérlek, ez fáj… I…iii…. Igor… Kér..lek…
- Gyerünk tovább!
- Kérlek!
Ezek a szemek... ó bassza meg! Képes lennék már most ordítva elmenni, de még nem lehet. Még élvezni akarom, minden porcikáját kihasználom amíg lehet...
Hajába markolok, megperdülök és magamra ültetem. Mielőtt komoly kárt tennék benne, inkább hagyom hogy ő lovagoljon rajtam. Boris kurva dühös lenne, ha megsebesülne miattam.
Keményen meglovagoltatom, halkan utasítom mit és hogyan csináljon.
Kurva jó a kicsike.
Ahogy felettem vonaglik, láthatóan élvezettel... hrr... és ahogy simogatja magát... hhh...
Sikoltásával egy időben összerándul a szűk izomgyűrű farkam körül, és hangosan nyögve élvezek el én is.
Hú bassza meg... ez rohadt jó volt.
Mellkasomon piheg félájultan. Legördítem magamról és felállok. Elégedetten mérem végig őt, majd véresre karmolt mellkasomat. Imádom a kis vadmacskákat. Halvány mosollyal öltözöm fel, és távozom. Mielőtt még becsuknám az ajtót, visszanézek rá. Maradhatnék még, reggelig van még pár óra. Megingok, majd inkább távozom.
***
Amikor behajtok Boris háza elé, levedlem magamról a verdát és felvonszolom magam a lépcsőn, nem jár más a fejemben, csak hogy milyen kurvára fáj a sérülésem. Csúnyán megsérültem, de vigasztaló a tudat, hogy aki ezt okozta, már a halakat eteti. Magával.
Az ajtót nyitó fiút meglátva mosoly húzódik a számra, ő pedig sápadtan hátrál befelé.
A kedvem határozottan javul. Kár hogy nem Ibolya szemű az, de ez sem csúnya. De rég láttam őt. Talán két hónap is eltelt, mióta megkeféltem. Jó rég volt. Néhányszor eszembe jutott azóta, és talán egyszer láttam, amikor itt jártam – mivel gyakran megfordulok itt -, de akkor is csak néhány másodpercre, mert elszaladt ahogy észrevett.
- Mit... mit akarsz itt?
- Szólj a gazdinak – borzolom meg a haját, és elsétálok mellette. A szokásos fogadószobába sétálok, és ledobom magam a kanapéra. Belenyilall a fájdalom az oldalamba, kabátom alá csúsztatom a kezem. Franc, megint átvérzett a kötésem.
Besétál az ajtón végre Boris, oldalán egy csodaszép, fekete hajú japán szépséggel. Hű. Új még, ijedten kapkodja szép tekintetét, majd remegve simul Borishoz amikor az magához öleli.
- Elhoztad? – kérdezi üdvözlésképpen Boris.
- El.
Felé nyújtom a kis csomagot, ami öt zsoldosom életébe és az én bőrömbe került. Sebaj, egy heggel több a testemen sosem volt nekem probléma. Bólint köszönetképp. Komor a hangulata, és ha ez meglátszik rajta, az ritka dolog.
- Van még egy munkám számodra.
Felmordulok.
- Ma már kurvára nincs kedvem semmihez, Boris.
- Ezt még tedd meg nekem.
Mivel oroszra váltott, komoran viszonzom pillantását. Nagyon furcsán viselkedik.
- Lökjed.
***
Belépek a szoba ajtaján, és széles vigyorra húzódik a szám. Az ágyon heverő kötözött sonkához sétálok, acélszürke szemeimmel végigmérem. Még mindig csodaszép. Hm.
Leguggolok az ágy mellé, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk. Ó még a száját is felpeckelték.
- Nem gondoltam volna, hogy felkerülsz a megunt játékok listájára, Ibolya szemű.
Könnyes szemeivel néz engem, pánikban van, sápadt és egész testében remeg. Lassan megnyalom a számat, a párnára omló haját végigsimítom ujjaimmal, ő pedig megrándul.
- Igen, jól sejted. Én vagyok a takarító bácsi. Boris különleges halálnemet tartogat azoknak, akik ártanak neki.
Felkapom, a vállamra dobom és kisétálok vele. Odakint csak behajítom a kocsim csomagtartójába.
Röpke egy órás autózás után megállok vidéki kis házam előtt. Jó kis hely ez, van mellette egy szép nagy tó, annak az aljában pedig néhány tetem. A halállomány igencsak megduzzadt. Jól tartom őket. Hehe.
Kibányászom kis utasomat, és minden hadakozása ellenére beviszem a házba és a hálószobámig meg sem állok. Ki kell nyírnom, de előtte még elszórakozom vele.
Remegve, zokogva húzódik az ágy fejéhez, minél távolabb tőlem. Hátrakötött kezeivel szánalmas látványt nyújt.
Leülök mellé, ő meg már nem tud hová menekülni előlem, így inkább szobormerevvé válik. Lehúzom szájáról a nyakkendőt és kiveszem a szájába tömött rongyot.
- És most halljam, mivel húztad ki a gyufát.
|
| Levi-sama | 2010. 12. 01. 16:43:43 | #9575 |
Karakter: Igor
Megjegyzés: ~Arianának
Lehajtja a fejét, elrejti előlem szép arcocskáját. Ejnye.
Rámarkolok kis farkára, és kiszélesedik vigyorom.
- Nocsak… Úgy látom valaki mégis csak élvezte… Csak megjátszod, hogy nem évezed. Igaz kicsi ibolya? Valld be!
Kész, máris újra felhúzott, pedig most zavartunk le egy menetet. Ellenkezne, szabadulna, de a falhoz préselem.
- Engedj… kérlek! Én…
Végigsimítom szinte gyengéden a merev kis farkát, látom oldalról, hogy ajkába harap. Hehe.
- Te?...
- Szem…ét…
Beleröhögök a hajába. Tudtam, hogy van benne spiritusz, első pertől kezdve, amikor megláttam őt.
- Imádom mikor így bókolsz nekem, kicsi ibolya… Folytasd!...
Csak csendben nyöszörög, makacsul hallgat, miközben kiverem neki. Ó bassza meg, milyen szép így... Nem képzeled, hogy csak így hagylak elmenni? Keményen megmarkolom, mielőtt elélvezne.
- Kérd, hogy folytassam!... – dörren mély hangom a szoba csendjében. Tényleg, már nem szól a zene, fel sem tűnt, úgy lefoglalt ez a kis ribanc.
- Soha… - suttogja, szemei ragyognak a haragtól. Kurva szép. De mindjárt kitöröm a nyakát.
Felmordulva préselem a falhoz még jobban, és egy mozdulattal tövig belévágom hímtagomat. Ha csak ez kell, szétbaszlak egy kurva szó nélkül, cicám.
Megtorpanok, mert kis híján ellövöm a tartaléktárat. Huh... túl jó a kicsike...
Túljutok a holtponton, és vadul kezdem pumpálni. Úristen de rohadt jó benne... hhrrr...
Vad morgásaim, hörgéseim az ő halk nyüszítéséhez párosulnak, izzadt bőrünk hangosan csattog. Remélem hallod Boris... ahhrr...
Hátraejti fejét a vállamra, végre láthatom szép arcát. Könnyezik, arca kipirult, ajkai duzzadtak és sebesek. A látványtól csak méginkább beindulok.
- I…gor….
Na végre elkezdett könyörögni. Azt hittem, már keményebb eszközök kellenek.
- Hogy mondod? Nem hallottam tisztán… - kérdezem vigyorogva, a tempón nem lassítok egy cseppet sem, kis farkát pedig erősen tartom, hogy ne tudjon még elmenni.
- Kérhll…ek… Csináld. Nehhmm bírom tovább…
Kuncogva hózódok ki belőle, és elengedem. A falhoz támaszkodva, erőtlenül csúszik le, zihálva, haragtól izzó szemekkel pillant fel rám. Csuklóját megragadva sétálok az ágy felé, ő pedig vagy akar vagy nem, kénytelen félig a padlón csúszva követni engem. Az ágyra hajítom, és ahogy fölé mászom, kezeit feje fölött lefogom és dominánsan vigyorgok le rá.
- Ha ilyen szépen könyörögsz nekem, nehéz betartanom az ígéretemet, amit Borisnak tettem, kicsi ibolya.
Beleharapok duzzadt alsóajkába, és élvezettel felmordulok vérének ízétől. Tekereg, vonaglik alattam, kemény farkacskája már vörösen lüktet. Zihálva emelem fel fejemet, lenyalom vérét a számról, mohón csillogó szemekkel nézek le rá, szabad kezemmel végigsimítom a párnán szétterülő haját.
- Ha... ha kárt teszel bennem... – lihegi – Boris szétrúgja a segged...
Felnevetek.
- Ez felhívás keringőre, kicsi ibolya? – kérdezem gyilkos mosollyal, párnám alól kezembe csusszan kedvenc vadásztőröm, hideg és kőkemény acélpengéjén végignyalok lassan, mélyen a szemeibe nézek. – Elhiheted nekem – suttogom, miközben a penge oldalával megcirógatom arcát -, vagyok annyira őrült, hogy ne érdekeljen Boris.
Megremegnek ajkai, és könnybe lábadnak a szemei.
- Ne kérlek! – zihálja – Könyörgök... kérlek...
- Ez az – hörrenek fel halkan. Kicsúszik a kés ujjaim közül, belemarkolok lábaiba és szétfeszítve combjait egy vad mozdulattal hatolok ismét belé. Felkiált, és az én mély nyögésem csatlakozik hozzá. Durván kezdem el baszni.
- Könyörögj még... Halljam! Csodásan csinálod... – hörgöm a fülébe.
|
| Levi-sama | 2010. 11. 19. 21:04:36 | #9387 |
Karakter: Igor
Megjegyzés: ~ Arinak
Végre beállhatok a zuhany alá, és lemoshatom a testemre ragadt vért.
Fáradt vagyok, mert kissé problémás volt a kijutás. Egy belső, speci riasztórendszernek hála, nem kevés őr jelent meg, s a végén már úgy daráltuk őket, mint a turmixgép.
Behunyt szemekkel tartom arcomat a forró vízsugár alá, kezeimmel megtámaszkodom a csempén. A víz végigsimogatja testemet, vörössé színeződve örvénylik a lefolyó felett, mielőtt eltűnne a csatornában.
Elmosolyodom, majd vigyorrá szélesedik jókedvem, pedig közeleg a hajnal, kurvára fáradt vagyok, izmaim zsibognak a harctól.
Fürdés után csak lekezelem az újonnan szerzett sebeket. A tükörben figyelem magam, a testemet behálózó hegeimet. Ujjaim fájnak kissé, de élvezem. Nincs jobb egy kiadós verekedésnél, és ma este mindenből jutott, amitől zsiboghat ereimben az adrenalin. Erre születtem, ez éltet. Enélkül egy kibaszott zombi lennék.
Elvágódom az ágyon, és behunyom szemeimet. Feldereng előttem egy ibolyakék szempár...
*
Kiszállok kocsimból. A matt fekete ajtót becsapom, majd kiegyenesedem, s kezeim a hosszú bőrkabátom zsebébe süllyesztve pillantok körbe sötét napszemüvegemen keresztül.
Szám sarkában füstöl a bagó. Ledobom a földre és eltaposom bakancsommal.
Lassan, nyugodt léptekkel haladok beljebb. Az ajtót maga Boris nyitja nekem. Nocsak. Ennyire izgult volna?
- Hogy ment? – szegezi nekem az üdvözlő kérdést.
- Egy kurva húspépet csináltunk a házból – vigyorgok rá. Elhúzza a száját, és int a fejével.
- Gyere velem.
Követem a dolgozó szobájába. A tágas szoba közepén, a bőrkanapé és fotel közötti üvegasztalon egy kis aktatáska vár. Ellenőrzöm, tele van pénzzel. Egyik fogdmeg felé nyújtom.
- Vidd ki a kocsimba.
Nem féltem a pénzt, nincs olyan eszement senki ezen a helyen, aki hozzá merne érni ahhoz, ami az enyém. Várakozva nézek Boris szemeibe. A bárpulthoz lép, tölt két pohárba vodkát, egyiket felém nyújtja. Egymás felé emeljük a poharakat köszöntésképpen, majd felhajtjuk. Brr... jó anyag.
- Hála neked, most sokat haladtam előre a terveimben – mondja, miközben a kezében forgatja üres poharát. – Gondolom felesleges elmondanom miért, hiszen téged sosem érdekeltek a családi ügyek.
Családi ügyek. Milyen szépen fogalmazta meg a maffia szarságait.
- Eltaláltad.
Leülök a kanapéra, kitárt karjaimat a háttámlára dobom lazán. Fegyvereim tetszetősen domborodnak kétoldalt a hónaljtokokból. Jéghideg szemeimmel követem Borist, ahogy az asztalhoz sétál és leül. Ujjait összefűzve ráncolja homlokát, majd hosszas csend után szólal csak meg. Csak halvány mosollyal várom mivel hozakodik elő. Szereti a hosszú, drámai felvezetést.
- Árulj el nekem valamit, Igor. Miért kell neked Alvian?
- Furcsállod? – vonom fel egyik szemöldököm. Bólint.
- Máskor is adtam már neked a szeretőimből, de eddig csak ajándékok voltak, sosem kérted egyiket sem.
- Szép.
- Ez nem indok. Mindegyik nagyon szép.
Vigyorra húzódik a szám.
- Nem fogom meggondolni magam, Boris. Akarom a kicsikét, ne is próbálj lebeszélni róla.
Homlokát ráncolva néz rám összefont ujjai felett néhány másodpercig.
- Rendben, de a kérdésemre még mindig várom a választ.
Sóhajtva ejtem hátra a fejemet, és a plafont vizslatva gondolom át. Feldereng előttem a búzakalász kék, vagy inkább ibolyás árnyalatú kék szempár, enyhe lilás árnyalattal. Talán azért látszik ilyennek, mert néha lila ruhák is vannak rajta, ki tudja. Amikor először a szemeibe néztem, úgy éreztem már láttam valahol ezt a szempárt, és megmozdult bennem valami. Valami ősi és vad, birtokló... Szét akartam akkor őt tépni, darabokra hasítani és beleveszni, elveszni benne. Rég kívántam meg ennyire bárkit is.
- A szemei... – dörmögöm halkan.
- Mi van vele?
- Nem ismerős neked? – nézek rá komolyan. Elgondolkodva néz rám.
- Láttad már valahol? Lehetséges, hogy kém?
Megrázom a fejem.
- Nem sokat éltél Oroszországban, Boris. Nem értheted. Ennyit erről, és most kérem a jutalmam.
- A második emeleti vendégszoba a tiéd, ma éjjel a vendégem vagy.
- Jó.
Felállok, és visszanézek még rá az ajtóból. Homlokát ráncolva mered az asztalra. Elvigyorodom.
- Félted őt? – kérdezem mély hangomon.
- Tőled? Kurvára.
- Jól teszed.
*
Félmeztelenül ülök az ágyban, egy pohár vodkát kortyolgatva. Odakint már teljesen sötét van, a lejátszóból csorog a jó zene.
Nyílik az ajtó, és besomfordál rajta ő. Rám sem mer nézni, csak nesztelenül becsukja az ajtót és közelebb jön, majd biztonságos távolságban a szoba közepén lévő puha szőnyegen megáll. Kíváncsian figyelem, miközben nyelvemen forgatom a testes alkoholt. Rohadt erős, de nem nekem. Egy vérbeli orosz meg sem érez egy pár pohárnyit.
Hosszú haja kibontva, inge szétnyílik mellkasán és hasán, ahogy kezeit felemelve tincseibe túr. A zene átfolyik a testén, együtt ring, vonaglik vele. Ujjai lapos hasára siklanak, majd fel a mellkasára. Lecirógatja magáról az inget, szemeit behunyva folytatja. A műsorát látva nehéz eldöntenem, hogy most azonnal verjem ki magamnak, hogy enyhítsek kínjaimon, vagy hagyjam hogy a látványtól élvezzek el.
Kurvára tudja, hogyan kergessen az őrületbe bárkit ez a kis profi ribanc.
Felhajtom a maradék vodkát, az éjjeliszekrényre teszem a poharat és felállok az ágyból. Ruganyos, alattomos és gyors mozgással termek előtte, észrevesz és megretten. Csodaszép szemeiben félelem, arca sápadt, ajkai megremegnek. Imádom ezt a reakciót. Szeretem ha félnek tőlem.
Szorosan behunyja szemeit, és remegő kezekkel, kissé bénábban, de folytatja tovább a táncot. Mosolyogva figyelem, mögé sétálok és beleszagolok a hajába. Étvágygerjesztő gyümölcsös illat. Mandarin? Nem tudom, de nagyon finom.
Tovább táncol, egy-egy mozdulatától libbenő haja mellkasomat cirógatja. Mosolyogva felemelem egyik kezemet, ujjaim hátoldalával végigsimítom vállától a karját lefelé. Megrezzen, de nem húzódik el. Okos fiú. Némi tétovázás után, hátával mellkasomhoz simulva folytatja a táncot, selymes bőre ahol hozzám ér, szinte éget.
Lecsúszik majd fel, fenekét ágyékomhoz billenti tánc közben, tökéletesen csábítóan dögös. Micsoda műsor... Ez tetszik.
Hagyom neki, karjai a magasba emelkednek, és feje felett hátranyúlva megérinti arcomat, majd továbbrebbennek, lassan felém fordul tánc közben. Mellkasa enyémhez ér, majd ujjai futnak végig bőrömön. Nem néz a szemembe, pedig látni akarom. Amikor egyik keze hasamra csúszik, a másik pedig piercinges mellbimbómra téved, megragadom azt a csuklóját és megrántom. Mellkasa az enyémhez csapódik, és mivel épp csak az államig ér, ijedten kapja fel a fejét. Gyönyörű szemeiben kavarognak az érzelmek. Fél. Retteg. Kurva szép.
Hagyja, hogy térdre nyomjam, majd amikor elengedem csuklóját, végigsimít hasamon, rózsaszín nyelvéve belenyal köldökömbe. A zene átfolyik vállaim felett, teljesen elkábít, és nem csak ez. A látvány, az igéző szempár, a bennük örvénylő félelem és izgatottság, ahogy bőrömön siklik a nyelve... mindjárt szétdurranok. Nadrágomon keresztül végignyal farkamon, végig mélyen a szemembe nézve, mintha pontosan tudná mit akarok. Felmordulok. Ez az.
Vigyorogva figyelem, ahogy kigombolja nadrágomat, kiszabadítja szinte előugró farkamat és azonnal rábukik.
Behunyom a szemem és felsóhajtok. Jó a kicsike... igazán tehetséges.
Hajába markolok és mélyen ráhúzom a farkamra. Fulladozik, de nem húzódik el, csak remegve hagyja, hogy megkeféljem a száját.
Hangosan felhördülve élvezem tele.
Amikor a végső finom remegés is megszűnik, és ő lenyelte az utolsó cseppet is, elengedem és zihálva hanyatlik hátra a szőnyegen, sápadt arca elé tartja egyik kezét, megtörli a száját.
Lehajolok érte, felrántom. Egy kurva szó sem hangzott eddig el közöttünk, nincs is rá szükség. Lerúgom lábamról a fölöslegessé vált bőrnadrágot és alsót, majd a nyakánál fogva a falhoz szorítom. Belehajolok az arcába, néhány centiről nézem azokat a szemeket. Azokat a különleges, szép szemeket. Lassan elhomályosulnak a levegő hiányától, majd amikor kezd elernyedni és már nem küzd ellenem, kezei lehanyatlanak véresre karmolt karjaimról, elengedem. Hangosan zihálva kap levegőért, köhögni kezd, keze felém lendül hogy megüssön. Nevetve penderítem meg, a falhoz szorítom egész testemmel. Beleharapok a vállába, miközben ő ellenem hadakozik.
- Te szemét állat! – ordítja rekedten, de a hangos zene szinte elnyeli szavait. – Engedj el rohadék! Ááá!
Lenyalom kiserkent vérét a válláról, és hosszú haját finoman végigsimítom egyik kezemmel, a másikkal csukóit préselem feje felett a falba. Gyönyörű haja van. Lassan a csuklóm köré tekerem. Selymes és csodásan lágy. Félrerántom a fejét, nyakába fúrom arcomat és mélyen beszívom illatát.
Amikor megérzi farpofái közé nedvesen sikló, ismét kemény farkamat, torkán akad az ordítozás.
- Gyerünk, kis kurva – súgom rekedten. – Tudod mi a dolgod.
Hátramozdítja fenekét, és halk nyögéssel, lassan felnyársalja magát velem. Behunyom a szemem a testemen végigáradó forró borzongató kéjtől. Igen... ilyennek képzeltem. Forró, szűk, de nem satuként szorít. Pontosan tudja hogyan tágítsa magát a legkevésbé fájdalmas módon. Néhány másodperc múlva már nyöszörögve mozog, őrjítő körökkel. Cuppogva húzódik ki belőle a farkam, majd merül el benne ismét. Megbűvölve figyelem. Gyönyörű segge van... Elengedem a haját, amivel eddig pórázon tartottam, és belemarkolok a két farpofába. Milyen kemények és mégis puhák.
Izzadt bőrünk összecsapódik minden lökésemre, egyre hangosabb és gyorsabb csattogás. Ahogy közeledik a vége, elengedem a seggét és belemarkolok a hajába, ő pedig karomat karmolja ismét. Kiáltásai, sikolyai ahogy a zenébe olvadnak... hhrrr...
Nem baszom meg keményen, pedig szívem szerint azt tenném.
Halk hörgéssel ürítem belé magamat, és zihálva támaszkodom meg kezeimmel a falhoz simuló, remegő teste mellett.
Sír.
- Miért bőgsz? – kérdezem mély, rekedt hangomon. – Egy karcolás sincs rajtad, kicsi ibolya.
Lenyalom felém eső arcáról a sós könnycseppeket, vigyorogva nézek le rá. Már nem fél a szemkontaktustól, igazi harag örvénylik gyönyörű szemeiben.
|
| Levi-sama | 2010. 11. 01. 17:25:13 | #9015 |
Karakter: Igor
Megjegyzés: ~ Ariana012nek
- Igor, volna egy melóm neked.
Elmosolyodom, és hátradőlök a fotelben, bőrkabátom szétnyílik mozdulatomra, elővillan hónaljaim alól a két csodaszép Desert eagle pisztolyom agya.
Boris, a főnököm velem szemben ül, foteljének karfáján egyik kedvenckéjével. Ez a fiú tetszik a legjobban, olyan csodaszépen tud tőlem félni. Alig egy hete volt, hogy amikor megérkeztem, ő nyitott nekem ajtót. Szép arcán pánikkal menekült volna előlem, de ezzel csak még jobban felkeltette a vadászösztönt bennem. Csuklóját megragadva rántottam magamhoz, és felsikoltott. Nevetve nyaltam meg az arcát, majd elengedtem. A főnök kis háreme tabu, még nekem is.
Azóta még jobban kerül, most is csak ül ott a karfán, és még csak rám sem mer nézni.
- Na és milyen meló? - kérdezem, de nem szakítom el szemeimet a kis ibolya-szeműről.
Egy fogdmeg lép mellém, és aktát tol a képembe. Unottan nézem át. Egy elég komoly meló, ritka az ilyen. Nem is kockázatmentes, pontosabban nagyon is az. Azért egy ilyen befolyásos politikust kicsinálni nem kis dolog. Alattomos mosoly kúszik képemre.
- Nocsak-nocsak... felfelé törsz?
- Elvállalod vagy sem? - morogja hidegen a szemembe nézve.
- A nagyfőnök tud róla?
Naná hogy nem. Tutira ezt a saját zsebére csinálja, és ha ez moszkvában kiderül, komoly következményekkel jár majd.
- Akkor nem téged kérnélek erre - mosolyodik el. - Tudomjól, hogy te tartod a szádat, és csendben dolgozol.
- Ahogy azt is, hogy senkinek nem tartozom hűséggel, csak a nagyfőnöknek.
- Ő most nagyon messze van, Igor. Jó pénzt kaszálhatsz ezzel a kis bulival.
Megdörzsölöm az államat.
- Tudod, hogy a pénz nem minden.
Boris elmosolyodik, keze a kis ibolya-szemű combjára siklik. Izgatóan tapadós kis bőrnadrág feszül a drágán, fekete inge szétnyílva enged betekintést lapos hasára, fehér, selymes bőrére. Boris mesterien játszik, ezúttal is pontosan tudja mit kell felajánlania.
- Alvian - búgja lágyan a fiúnak. - Mutasd meg Igornak, milyen ügyes vagy.
Vigyorogva figyelem ahogy megborzong, majd szót fogadva feláll és felém lépked. Szemeim végigsiklanak rajta, megnyalom a számat, farkam már keményen feszül bőrnadrágomnak.
Széttárt lábaim közé térdel, mellkasával hasamhoz dörgölőzve lassan csúszik feljebb rajtam, szemei végig az enyémekbe merülnek, majd lassan, nagyon lassan megnyalja az egyik pisztolyom kilógó fegyveragyát. Rózsaszín nyelve végigsiklik a kilógó fémen, és én felmordulok. Úúú de tud a kis ribanc... és micsoda illata van. Hajába markolok, és durván rátapasztom számat az övére. Megfeszül, de nem húzódik el. Okos. Beleharapok szájába, és ő felnyög a fájdalomtól.. wwhhrrr...
Szemébe nézve szakítom meg a csókot, amit nem is neveznék annak, hiszen még csak meg sem kóstoltam igazán.
- Téged az isten is kurvának teremtett, kicsi ibolya - suttogom rekedten. Így szoktam őt becézni, mert a szemei olyanok, mint az orosz búzamezőkőn nyíló ibolyák. Ez nem akármilyen bók volt, mégsem értékeli. Sápadtan elhúzódik tőlem, igyekezetében még néhány hajszál is ujjaim között marad. Felnevetek mély, öblös hangomon.
- Rendben Boris. Elvállalom, de a pénz mellé őt is akarom.
Elégedetten biccent.
- Egy éjszakára megkapod, de nem tehetsz benne komolyabb kárt, még terveim vannak vele.
Ezt megbeszéltük.
***
Kiugrunk a fekete, besötétített ablakú terepjáróból, négy másik zsoldossal együtt. Testünket fekete ruha fedi, arcunkon sötét festék. Az éjszaka csendjében nem hallani mást, csak az épület előtti parkban a fák leveleinek zörgését. Behatolunk. Késekkel, hangtompítós géppisztolyokkal haladunk előre. Az őrség csendben hullik, majd az előre egyeztetett stratégia szerint hárman beállnak a helyükre, egyikükkel pedig előre sietünk. Hálószoba.
A célszemély sehol.
A fülesembe hallom egyik emberem hangját:
- Hátsó kert. Jakuzzi.
Csendben siklunk a folyosón, a kertajtó nyitva. Nevetgélés, kuncogás hangjai. Nem veszik észre hogy közeledünk, csak akkor eszmélnek fel, amikor a férfi nyakán végigszalad pengém, míg a nő nyakát társam töri ki. A biztonság kedvéért a férfi fejébe még belelövök egy tárat, míg semmi más nem marad belőle, csak a vízfelszínen úszkáló vér és agyvelő.
A meló elvégezve. Már csak ki kell jutni innen.
|
| zsebike | 2010. 02. 15. 19:57:38 | #3671 |
Karakter: Aiya(vége)
Vége
|
|
