Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. 2. <<3.oldal>> 4.

timcsiikee2009. 11. 15. 15:51:12#2480
Karakter: Ellan (F41)






Ellan:

Testemet langyosság öleli körbe, de mielőtt azt hinném hogy egy újabb bűbáj, vagy más ártalom, kipattannak kis szemeim, és látom hogy anyag vesz körül. Zsivaj csapja meg fülecskéimet, félte tekintek ki a takaró anyag mögül, az éktelen zajtól szörnyen megrémülök.
Nestor néz rám, arca sima, megnyugtató.
- Nyugalom… Minket ünnepelnek, nem kell félned – szól rám, de valahogy nem csillapítja szívem heves verdesését, nekem akkor is félelmetesek a zajok.
- Mit… ünnepelnek…? - préselem ki magamból a szavakat, kifejezve kíváncsiságomat.
- A területünkre betörő emberek kivégzését, akik portyázni jöttek ide. Mellesleg nagy szerencséd volt, hogy nem kaptak el téged.
Jaj… Akkor… Ők megmentettek engem? Ha nem fogják meg azokat… az embereket, akkor ők kaptak volna el engem. Megmentett… Tompul a zaj, ahogy egy épületbe visz, fojtogat a környezet, de szerencsére alig érzem meg. Olyan tágas itt minden, a falak sincsenek egymáshoz közel, nem érzem magam bezárva… nagyon…
Fényes környezetbe visz, mindenhol puha anyagok, halvány-fakó színek elvétve néhány aprócska növény.
Több virág kéne ide… vagy fa… bokor… sokkal hangulatosabb lenne… Letesz valahova karjaiból, forog velem a virág, majd kiszabadulok a melengető béklyóból. Jaj elszédültem…
- Hozz bort és ételt, és neki is valamit. Azt hiszem gyümölcsöt esznek és virágot – milyen figyelmes… tudja mit szeretek. De… mi az a bor? Kíváncsi vagyok… hm… mi lehet?
És mi ez a puha amin épp ülök? Nagyon kényelmes, jobb mint az avar és levelek. És mi ez a sok szögletes és egyenes izé? Olyan furcsa.
Felkelek, szárnyaim is kinyújtóztatom, majd körbeleskelődöm. Ezen a falon, mintha lenne valaki… De nem mozog… és olyan lapos. Hm… Hasonlít egy elfre. Én csak egyszerű mintákat tudok rajzolni a porba. Ez vajon milyen léből lett felkenve? És olyan szép dísz van körülötte.
Egy nagyobb, és díszesebb valami pedig vizet fakaszt, oda lépdelek hozzá. Érdekes… eddig az erdőben csak lefelé csurgó hideg vizet láttam.
- Kövess, Ellan – dörren egy hang, azonnal oda kapom fejem, és látom, hogy… végre ugyan olyan mint én… Hihi…
De… neki nincsenek szárnyai. Vajon miért? Megindul egy átjáró szerűség felé, hogy a helyiség majdnem másik sarkából utolérjem szárnyaimmal segítve gyorsaságomon követem őt.
- Hová megyünk? – kérdem megint kíváncsian. Tovább repkedve lassítok le mögötte, vállaira teszem kezem és úgy kukkantok előre, felcsillannak szemeim ahogy egy gőzölgő vizes csoda jelenik meg, ez is hatalmas terület, ami egy szobához képest nagy lehet, és mindenhol nagy víz felület.
Hátra fordítja felém fejét, szemem sarkából látom mosolyát. Olyan szép ez a hely, és mintha több növény lenne itt… vagy csak káprázik a szemem? Zöldet látok… Imádom a zöldet.
Nagy keze az én törékeny ujjaimra simul a vállán, megfogja vigyázva össze ne roppantson, felém fordul természetes valójában, majd hátrálni kezd.
Hova visz?
Közelít a víz felé, de félve reppennék az ellenkező irányba…. Miért gőzölög? Remélem nem marja le a lábacskáimat. De efelől megbizonyosodom, mikor ő lép bele, hogy nem történik semmi… Akkor egy próbát csak megér. Végig a lábaimat nézve állok a víz felszínére, majd először megijedve kapom fel mancsaim, végül lassan csak-csak ráállok.
- Ez meleg! – szélesedik ki mosolyom, kicsusszantom kezem ujjai közül, leeresztve szárnyaim csobbanok a vízbe, majd gyorsan úszkálva járom körbe a kis részt.
Felcsapva a felszínre hátra vetem fejem, majd meg is rázom, tekintetemmel őt keresem. Mellkasáig lepi el a víz, kényelmesen egy helyben ücsörög a vízben. nyakig a vízben hozzá úszok gyorsan, pont elé, és térdeire támaszkodva emelkedem ki a vízből, hogy egy kényelmesebb szemkontaktust vegyek fel vele.
- Te nem szeretsz úszni? – mosolygok rá – Én imádok – mondom boldogan, majd lábaimmal csapkodom egy kicsit a víz alatt.


Levi-sama2009. 11. 15. 14:45:18#2479
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg





Csipog valamit válaszul, és elmosolyodom. Ez volt az a kis csilingelő hang az előbb, mostmár tudom. Kis dalos pacsirtám... mától csak nekem énekelsz, és mást is teszel majd, amelynek az énekléshez nem sok köze lesz. Hehe...
Elindulok kis zsákmányommal vissza az embereimhez.
Érzem hogy ficeregni kezd, de magamhoz szorítom, nehogy kislisszoljon karmaim közül. Törékeny kis szépség, nem venném a lelkemre, ha baja esne miközben előlem menekül.
 
- Ellan. Ellannak... hívnak... - szólal meg a világ legédesebb, legdallamosabb hangja karjaimban. Lepillantok rá bordó szemeimmel, és figyelem ahogy ujjacskáit kezemre szorítja. Köhög egy aprót, de hihetetlen zöld szemei kíváncsian pislognak fel rám. Milyen hosszú szempillái vannak. Félénk kis mosolya nagyon édessé teszi, ellenállhatatlanná. Kissé remegve hajtja fejét mellkasomra.
- Szép neved van, Ellan... - dörmögöm, megcirógatva ujjaimmal bőrét. Sétánk közben halkan zümmögve dúdolgat, és egyszerűen ez is fantasztikus. Nem csodálom, hogy ennyire ritkák a zöld elfek. Lám, én találtam egyet és soha többé nem akarom elereszteni, csak hallgatni akarom és sétálni vele a karjaimban... örökké.
Ahogy a tisztásra lépek, megrázom a fejem hogy kiszabaduljak a bűvereje alól, majd a felém siető harcosom felé fordulok.
- Végeztünk mindennel amit parancsolt, Herceg... - elakadnak szavai amikor meglátja a karjaimban pihenő zöld elfet. Szemei nagyra nőnek, és csodálkozva hajol közelebb hozzá. - Hát ez meg...?
- Amint látod, ez zöld elf. Most találtam az erdőben.
- Él még?
- Persze, csak elaludt ahogy látom. Álomba zümmögte magát - mosolyodom el, majd összehúzom a szemöldököm. Teljesen meztelen. - Adj valami takarót.
 
Néhány órával később egy kis takarócsomaggal a karjaimban lépek be palotám kapuján, és a dicsőségemet éljenző tömeg zaját hallva elmosolyodom. Aprócska fej kukkant ki a takaróból, és remegő kezecskék kapaszkodnak a karomba. Bizonyára szokatlan neki ez a zaj, hiszen az erdőben mindig csend van.
- Nyugalom... - szorítom finoman magamhoz. - Minket ünnepelnek, nem kell félned.
Ismét előkukkant, amikor pedig a széles, cirádás lépcsőn viszem fel, bátrabban nézelődik. Zöld kis fejdíszének csillogó gyöngyei megcsillannak a fáklyák fényében.
- Mit...ünnepelnek...? - kérdezi kissé akadozva, látom nem megy könnyen neki a beszéd.
- A területünkre betörő emberek kivégzését, akik portyázni jöttek ide. Mellesleg nagy szerencséd volt, hogy nem kaptak el téged.
Belépek a lakosztályomba, ahol minden ezüst és krém színben pompázik. Hatalmas, oszlopokkal és szaténnel dekorált ágyamhoz lépek, leteszem őt és finoman kigöndörítem a takaróból.
- Hozz bort és ételt, és neki is valamit. Azt hiszem gyümölcsöt esznek és virágot - utasítom szolgámat.
Kibukkan szép kis teste végre a takaróból, és ő ásítva nyújtózkodik egyet, szárnyacskáit meglebbentve. Álmosan pislogva néz körül, nem zavarja meztelensége. Engem sem zavar, mi az hogy... élvezettel legeltetem rajta a szememet, úgy figyelem ahogy lemászik az ágyamról és körbesétál a nagy hálószobámban. Megcsodálja a festményeket, szobrokat, a ruhásszekrényt a kis szökőkutat és a többi bútort is. Az ágyamra ülve dobom le magamról csizmámat, fegyvereimet és ruháimat, majd egy ajtó felé indulok, ami a fürdőhelyiségbe vezet.
- Kövess, Ellan.


timcsiikee2009. 11. 14. 00:35:25#2456
Karakter: Ellan (F41)






Ellan:

Csodás pirkadat, melyet sokadszorra előzök meg, mikor már akkor nyitva vannak pilláim, amikor még csak az utolsó csillag tűnik el az égről. Ahogy teljesen felébredek, egy furcsa illat, vagy inkább szag üti meg orromat, felkelek a levelek közül, megmozgatva kis orromat.
- Jó reggelt – hallom a zizegést, amit az egyik közeli kis bogár berreg, míg mellettem halad el. Kinyújtózom, felnézek az égre, és habár már billiomodjára látom, nem tudok betelni vele.  A tiszta ég látványa, felhőtlen, makulátlan sima fények, a pöttyök amik nem eltűnnek, hanem úgy tűnik, mintha egyre erősödve világítanák meg az egész eget, hogy a feketét megközelítő kéket világosabbá tegyék.
Az ég miért nem tud néha zöld lenni? Biztos az is vagyon szép lenne.
Az első dolog ami az eszembe jut, hogy a vízhez szeretnék menni. Folyton járom-kelem az erdőt, de már nem tudok eltévedni. Mindig máshol alszom, és mindig szerzek új állatka barátokat.
- Prikk! – szólítom az egyik kis madárkát, aki majdnem egy éve tart már mindig velem, bár az ő élete oly gyorsan telik, sajnálom máris, de örülök, hogy van akivel tudok néha csivitelni egy kicsit.
- Ellan – válaszolja vidáman, de mér csak messziről hallom a csipogását, megindulok reppenve a víz felé, egyfolytában őt szólongatom.
A kis forráshoz érve a belőle keletkező tavacska partján állok meg, billegve nézek körbe, és máris látok egy frissen nyílt virágot, pár gyümölcsöt, össze is szerem őket, leülök egy vékony ágra, és kis társam várva kezdek el majszolni.

Újra előlibbennek fekete kis szárnyaim, megemelkedve reppenek a vízre, és két lábon állva tapicskolok felszínén. Egyre közelebb ér a csipogó hang, az ég felé nyújtom kezem, és ujjamra már meg is érkezik kis barátom. Vígan sétálok körbe a vízen, olykor megállok, őt figyelve.
- Hol voltál ilyen sokáig? Máskor hamarabb érsz ide mint én – kérdezem tőle, szinte liheg. Felemeli egyik szárnyát, és csőrével oda hajolva vakargatja meg magát.
- Szörnyűség történt. Te nem érezted? – igazából…
- Valamit éreztem, de… nem… nem láttam semmit… Mi történt?
- Kint a mezőn… OTT! ott az egyik! Menekülj gyorsan Ellan! – csapkod, majd azonnal felrepül, megrettenve fordulok hirtelen hátra.
Egy magas, robosztus alak, haja izmos vállaira folyik, sőt még azon is túl. Tekintete engem szuggerál, s ha nem tudnám, hogy ott van, talán észre sem venném, úgy beleolvad a félig sziklás környezetbe. Olyan ridegnek, és kegyetlennek látszik, bennem reked a levegő is az ijedtségtől. Kitárom szárnyaim, hogy felrepülve nyerjek egérutat, ám amikor már azt hinném sikerült előle elmenekülnöm, egy árny vesz körbe, visszarántva a föld felé.  Folyt, szinte úgy érzem összeszorít ez az erő, levegőt nem tudok venni, szívem mindjárt kiugrik a helyéről, szárnyaim visszahúzom, majd szinte elvesztem eszméletem. Összecsuklanak végtagjaim, és már csak a gravitáció hatását érzem, már várom az erősebb becsapódást, mikor…
Erős karokba érkezem. Engem félig beburkoló kábulatomból ébredezek lassacskán, körültekintve nézhetem meg közelebbről az ezüstös alakot.
Miért kapott el? Miért tart ilyen gyengéden? Olyan furcsa és más az arca, biztosan egy sötét elf, ezer éve nem láttam már ilyet.
- Szerencséd, hogy nem találtak rád az emberek – emberek? hol? merre? Biztos erről akart nekem Prikk szólni. Jajj, olyan figyelmetlen vagyok, remélem nem vettek észre – Ki vagy? – kérdi az idegen, először szemeire, majd fülére téved tekintetem.
Szóra nyitom szám, de a levegő mintha csak kicsusszanna, hangot véletlenül sem formába öntve.
Talán jobb is így, mert lehet első hangom jobban hasonlítana egy kanáriéra mint elfére.
 
 
 
 
Szemeiben olyan tüzet látok, mint soha, végigpásztáz, szinte már ez a tekintet égeti testemet. Megremegek, de több mozgásra nem vagyok képes.
- Én Nestor vagyok, szépségem. Mostantól a gazdád – jelenti ki mosollyal ajkain, arcomat pír önti el mondatára, majd megrázom fejem, ahogy erőmből telik.
- Csri… - nyikkanok meg halkan, de sajnos még mindig madár hangon, ellenkezni próbálnék, de csak apró mozzanatokra futja tőlem, egyre torzuló csipogó hangra, míg végül ki nem alakul a normális beszédem. Közben már elindult velem egy irányba, lesütve szemeimet próbálom összeszedni magam, hogy legalább egy értelmes hangot ki tudjak adni magamból, de egyszerűen nem megy.
Egy kis feltámadó szél libbenti meg haját egyenesen arcomba, erőtlenül simítom ki, de csak lassan. Kissé vizes, de mégis olyan bódító, furcsa illata van.
Egy kis erőt nyerve kapaszkodom meg engem tartó karjában, de erősebben szorít magához, hogy végül moccanni se tudjak.
Félek…
Nem akarom az erdőből elmenni, én itt akarok maradni.
A szavaiból én azt értettem, hogy az emberek elől akar megmenteni, és ha ez igaz, talán el kéne fogadnom a segítséget. De miért ennyire segítőkész velem?  Talán mert eredendően egy faj vagyunk?
Én félek az emberektől, nagyon… és nem akarom, hogy elfogjanak, mert az nekem egyenlő lenne a véggel. Ő viszont… talán tudja, hogy az én fajom nem képes a bezárt életre, talán csak egy hozzá közeli erdőbe visz, nekem az is megfelel. És ha nem figyelem rideg színét, arca komorságát, talán még barátságos is lehetne. Habár durvák az arcvonásai is, mégis van benne valami, ami megfog. Ez egy elf tulajdonsága lenne vajon, Nem tudom. De ahogy ezen gondolkodom, egyre jobban könnyebbülök meg, és a félelmem is oldódik. Viszont egy gondolat nem hagy nyugodni… Hogy a gazdámnak nevezte magát.
Ez talán egy viszonzást jelent a védelméért cserébe? Mert biztos vagyok benne, hogy ő nem fél az emberektől, ő sokkal erősebb és bátrabb annál, hogy féljen tőlük, ebben biztos vagyok.
- Ellan – mondom halkan, s bár késve, de kérdésére válaszolva – Ellannak… hívnak… - elcsuklik hangom, köhögök egy cseppet, de hamar elmúlik, csak kiszáradt a torkom. Két kis mancsommal egyik kezét fogom meg ami majdnem mellkasomra érve ujjaival tart engem, és ahogy erőm engedi szorítom meg kezét. Olyan hideg, és erős, mintha szikla lenne, és a színe is olyan. Lenéz rám, ezüstös szemekkel, kissé komor az arca, rémisztő, de megpróbálok félelem nélkül mosolyt erőlteti arcomra. Szinte ledermesztenek a világos szemek, remegés fogja el testem, próbálok megnyugodni, de nehezen megy. Ilyenkor mindig egy kis dallal szoktam nyugtatni magam, és ezt el is kezdem csukott szájjal dúdolgatni nagyon halkan, lehunyom szemeim, érzem hogy oldódik fel bennem a feszültség is, már nem remegek annyira, viszont félek. Nem tudom, hogy hová visz.
- Szép neved van, Ellan… - hangja mély és dörmögve búgó, de szinte rá sem figyelve dúdolgatok tovább, kis fejemet mellkasának döntöm, erős támasztékot nyerve ezzel magamnak. Léptei ringatnak a séta közben, úgy érzem mindjárt elkábulok.
- Végeztünk mindennel, amint parancsolt, Herceg… - hallok egy hivatalos hangot.
Herceg? Tényleg egy herceg karjaiban lennék? Talán csak álmodom, de lehet még nem, viszont a súly a szemeimre egyre csak telepszik, a hangok távolodnak, és fel sem fogom, már alszom is.
 
 
 
 

 


Levi-sama2009. 11. 13. 19:23:06#2453
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg





 
 
 
Megperdítem kétvégű acélbárdomat, és borvörös szemeim kegyetlenül villannak a lecsapás pillanatában. Az ember bandita szájából kibugyog saját bíborvörös vére, és szörcsögve hanyatlik a földre. Felkapom fejemet, a szél arcomba fújja ezüst hajtincseimet, de nem zavar. Így is tisztán látom a vérben úszó mezőn fekvő holtakat.
Elf harcosaim mind életben maradtak, bár van közöttük néhány sérült, veszteségünk még sincs.
Undorral törlöm le mellkasomról a holdfényben feketének tűnő emberi vért, és bárdomat hátamra erősítve lépek át egy tetemet. Elf harcosaim azonnal körém gyűlnek.
- Mindenki itt van? - zendül mély baritonom, és végigmérem őket.
- Igen, Herceg. Az ember-hordából senki sem maradt életben.
- Helyes. Portyáztak az erdőnkben, bizonyára varázslényeket kerestek. Találtatok náluk valamit?
- Nem, Herceg. Csak csapdákat, valószínűleg fehér elfeket kerestek vagy kisebb lényeket.
Összehúzom ezüst szemöldökömet haragom jeléül. Undorítóak az emberek... Képesek egy másik lényt, amely intelligensebb és kifinomultabb... fogságba ejteni, majd megölni vagy eladni. Ami még rosszabb, saját perverz örömeikre kihasználni őket.
A világon nincs még egy ilyen megvetendő faj, mint ők.
- Égessétek el a testeket, hogy bűzlő hullájuk ne rontsa erdőnk levegőjét. A vadállatoknak sem méltó eleség.
- Igen, Herceg.
Tekintetem a horizont felé fordul. Aranysárga fény melegíti fel az ég hűvös kékjét. Hajnal...
Érzékeny szaglásomat zavarja a hullák és az égő hús bűze, így körbe sétálok inkább. A hajnali pára finom, kesernyés illatát színezi a nem messzire lévő forrásvíz. Elindulok abba az irányba, hogy megkeressem. Legalább lemoshatom magamról a vért.
Kilépek a fák közül, és a kis tó partján letérdelve merítem kezem a vízbe.
Belekortyolok a hűs, tiszta vízbe. Igen... ez finom. Mielőtt azonban arcomba fröcskölhetnék egy adagot, csilingelésre figyelek fel. Mi ez?
Körülpillantok, és csak második alkalommal tűnik fel... Elkerekednek szemeim, és kezeim is ölembe hullnak meglepetésemben.
Egy zöld elf? Azt hittem kihaltak...
Csodálkozva figyelem ahogy egy színes madárkával a kezén sétálgat a víz felszínén, fekete piheszárnyával néha lustán csapkodva, hogy ne nehezedjen a víztükörre túlságosan. Teljesen meztelen, formás és karcsú... Légies, különleges jelenség. És csicsereg, mint a kismadár. Szemmel láthatóan beszélgetnek.
Megbűvölve figyelem, ahogy félkört leírva körbesétál, de nem látom az arcát, mert háttal áll nekem.
A madár észrevesz, és éktelen csivitelésbe, verdesésbe kezdve lendül a levegőbe.
Rémülten fordul felém, és mintha megállna az idő.
Barna hajának enyhén zöldes árnyalata van, és a hátáig ér. Göndör hullámokban repked arca körül, amelynél szebbet nem láttam még. A szemeinél zöldebb talán nincs is e világon...
Aranyos kis növény fejdíszéből két hosszú szár hátra lóg, és egy-egy gyöngy csillog a végükön.
Álomszép.
Széttárja szárnyait és a levegőbe emelkedik, szép arcocskáján rémülettel. Nem... nem menekülsz előlem.
Bal kezem felemelem, halk szavakat mormolok, mágiám bűvereje minden egyes kiejtett szóval erősödik, sötét hálóként körülölelve lebegő alakját, majd köré zárul.
Sebzett madárként hullana alá a vízbe, ha nem kapom el hirtelen, alá szökkenve.
Egy mozdulattal hárítom róla a varázskötést. Aléltam hever karjaimban, és én megbűvölve csodálom. Nem annyira kicsike, ha állna a földön, a mellkasomig is érne talán. Elf és emberi mércék szerint azonban igencsak aprócska. Az arca... nem láttam még szebbet életemben.
Felnyílnak azok a hihetetlen zöld szemek, melyekben a világ tükröződik, de mégis más... egy szebb és békésebb világ. Puha, rózsaszín szája résnyire nyílik, és pihegve pislog fel rám. Fél tőlem. Nem számít, már hozzászoktam az érzéshez.
- Szerencséd, hogy nem találtak rád az emberek - dörmögöm halkan, hogy ne ijesszem meg még inkább. - Ki vagy te?
Válaszolna valamit, látom rajta, de hiába mozgatná ajkait, nem jön ki rajta hang. Nagyon bájos így...
Végigfuttatom rajta bordó szemeimet, és birtoklási vágyam fellobban. Régebben is volt már, hogy megkívántam egy-egy szép elfet, így meg sem lep ez a fejlemény. Ő túl szép... de én akkor is be fogom mocskolni, és nem eresztem amíg be nem telek szépségével.
- Én Nestor vagyok, szépségem - mosolyodom el kissé gonoszan. - Mostantól a gazdád.



Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 11. 13. 19:24:40


1. 2. <<3.oldal>> 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).