Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. <<2.oldal>> 3. 4.

timcsiikee2010. 08. 15. 23:20:36#6898
Karakter: Ellan
Megjegyzés: ~ Levi-samanak





 
Ellan:

Hirtelen visszaránt, és értetlenül pislogva rebbentem meg szárnyacskáimat. Mi lehet a baj?

- Várj még egy kicsit – hát… jó, de nem tudom miért. Visszabújok mellé, szeretem a testéből áramló langymelegséget – Még nem ébredtem fel teljesen – Á, már értem! Mivel ő nagy, biztos lassabban ébred fel. Én kicsi vagyok, tehát gyorsan megy. Így világos mit a napocska.

- És mikor fogsz felébredni? – kérdezem halkan.

- Néha sokáig tart... Ha fáradt vagyok. De ha valaki ilyen édesen ébresztget, ahogy te, akkor gyorsan megy – Én? Édesen? Pedig nem csináltam szinte semmit.

Hmm… Lehajtom fejem, de én már mozognék, úsznék, bár meg kell valljam, jól esik egy kis nyugalom is.

- Fáradt vagy még? Miattam igaz? Mert korán felkeltettelek – pedig tényleg nem akartam, olyan csendes voltam, mint… mint egy bogárka. Egy kicsi katica, aki csak sétálgat a leveleken.

- Nem baj, nem haragszom. Minden perc időpocsékolás, amit alvással töltök melletted, vagy bármi mással. – Izé… hogy is? De hát azt hittem szeret aludni. Én is szeretek, csak nem tudok sokat. Jobban szeretek úszni, vagy a fűben sétálgatni. Hmm… Furcsa ez a lény, néha nem értem miket mond.

Végigsimít rajtam nagy tenyere, kellemes érzés árad szét bennem, teljesen elandalít egyetlen simító érintés. Mintha elgyengülnék tőle, de mégis egyre többre vágyom, nem akarom, hogy abbahagyja, nagyon jól esik.

Felém kerekedik, nagy teste teljesen körbe tudna engem venni, olyan nagy, szemeim a szürkés bőrön futnak végig, ujjai arcomat érintik. Rájöttem, hogy szeretem ezt az érintkezést. Az állatokat is szerettem mindig simogatni, és élveztem, ahogy tapintom őket, de hogy valaki engem cirógasson… teljesen más.

Válláról lassan bukik le a szürke hajzuhatag, és eljátszadozva fúrom közé ujjaimat. Pont úgy néz ki, mint amikor a vízesés alá dugom az ujjaimat, bár az kicsit erősebb.

Lefogja csuklómat, és abbahagyom a játszadozást. Valami rosszat tettem? Arcára pillantok, de egy cseppnyi haragot sem látok, csak lágy tekintetet, olyan, mint a harmat hajnalban. Milyen szép.

Lehajol hozzám, szájával érint puszikat hagyva bőrömön, a borzongásom kellemes, de egyre intenzívebbé válik. Furcsa érzés, nagyon, mégis nagyon jó! Nem tudtam, hogy szájjal is lehet így cirógatni, sokkal másabb érzés. Gyengédebben érint, mégis erősebben érzem, olyan furcsa ellentét ez.

Amikor száját szájamhoz érinti puhán, apró sóhaj szökik ki kicsi torkomon, még magamat is meglepem vele. Ennyire jó hogy lehet? Még!

Kicsit lábamra nehezedik, szája helyett most valami forróbbat, nedvesebbet érzek, és ahogy ajkamhoz ér szinte szikrák pattannak nyomán.

- Nyisd ki a szád, kicsi Ellanom... – lehelete nedves szám csiklandozza, és aprót nyüszögve teszek kérésének eleget. Nyelve most számba furakszik, körbe-körbe jár, és ahogy hozzáér az én nyelvemhez, valami furcsa bizsergés áraszt el, összpontosulva hasamban. Miért érzem úgy, hogy érintenem kell? Hogy ha szeretem, hogy simogat, akkor biztosan ő is szereti? Ahogy mozog a számban, reszketni kezdek, de mivel nagyon jó érzés, nem szólok, hogy hagyja abba. Érezni akarom, tudni, hogy mi ez.

Elhajol tőlem, szemei egyre jobban csillognak minden perc után. Kapkodom a levegőt, hűvösséggel tölt meg, de én meleget akarok, forró levegőt, forró érintést, ami felmelegít.

Ujjbegyeivel simít végig testemen, ezzel máris apró szikrákat csalva rám, de nem tesz mást, csak lágyan néz. Most… most miért hagyta abba?

Vagy ő nem akarja?

- Még – mondom halkan, hirtelen olyan melegem lesz, mintha takaróba lennék bugyolálva, mintha egy forró nyári napon a száraz avar alá bújtam volna.

- Hm? – néz rám furcsállón, ujjai mozgása is abbamaradnak. Legalább azt ne.

- Olyan jó – sütöm le pilláimat, majd visszanézek rá. Nem akarom, hogy olyat csináljon, amit nem szeretne, de ahogy érzem nincs ellenére. – Még szeretném.

Mosolya kiszélesedik, még fogai is elővillannak egy kicsit, fehéren rikítnak szürke keretükben. Szó nélkül visszahajol, újra ajkával érint, és próbálom mozdulatait utánozva viszonozni, de amikor nyelve visszacsusszan számba, teljesen elgyengülök, és elernyedve hagyom, hogy ízlelgessen, hogy kutasson.

Kezei engem simítanak, és én is őt, testem felhevül, szívem kalimpál, majd megérzem, hogy lent, lábam között feszülni kezdek, bizsereg, és picit megijedek ettől. M… mitől nőtt meg?

Érzi zavarom, ezért elhajol tőlem, értetlenül pislogva, szám elé téve öklöcskéimet pislogok le kiegyenesedett tagomra. Ez vajon azért van, mert olyan jó amit csinál? Tényleg nem éreztem még ilyet, biztosan ezért van. De mit csináljak vele?

Kérdésemet szó nélkül megválaszolja, ahogy ujját végighúzza rajta, és megrándulva nyögök fel. Milyen érzékeny, mintha ezer simogatással érne fel egyetlen érintés.

- Neh…Nestorh… - kapkodom a levegőt, és felé nyújtom egyik kezem, de ahogy újra megérint, lehullik az ágyra, megfeszülök, és csillogó szemekkel nézek rá. Másik kezem ujjai az anyagba mélyedtek, de most elernyedt.

- Ne félj – duruzsolja lágy hangon, miközben ujjai közé veszi, kicsit megemeli, szívem majd kiugrik a helyéről, de hiszek neki. Ő biztosan tudja mit kel ezzel ilyenkor kezdeni.

Bólintok válaszként, a szavak a torkomon akadnak, viszont egy pillanatra sem veszem le róla a szemem.

Meghúzza rajta a bőrt kicsit fel és le, olyan hullám csap le testemre, hogy felnyögve feszülök meg újra, egyik öklömet szám elé kapom, fejem oldalra csapódik, szemeimet összeszorítom, olyan erősen, hogy majdnem könny szökik ki belőle.

Ez… ez túl jó, szinte kirobban, olyan furcsa. Kicsit még félek tőle, de azt mondta nem kell. Újra mozgatni kezdi ujjait rajtam, nyöszörögve remegek, de hagyom magam. Lábaim egyre széjjelebb vannak, egyenesen feszítve tartom, mintha csak ezzel tartanám vissza magam.

Felém hajol, érzem testének közelségét, és valami furcsa illatot is. Olyan… olyan mintha mindkettőnk testének az illata keveredne, majd egy furcsa még valami keveredne közé, és ez teljesen elbódít. Nyakamat cirógatja ajkaival, újabb kicsi nyögés hagyja el számat, a több pontos érő kellemes bizsergése. Lefelé haladva kezdi el puszilgatni testemet, néha nyelvét is végighúzza bőrömön, és olyan érzésem van, mintha alig lélegeznék, mintha alig érezném magam. Teljesen el vagyok kábulva, mint egy este mikor már régóta ébren vagyok, de mégsem vagyok álmos. Felnyitom szemecskéimet, látom, hogy két oldalamat haja is simítja, ezzel csak fokozva remegésem, egyre több, egyre erősebb, egyre jobban érzek mindent, és kezdek félni. Mi történik mindennek a végén? Nem akarom, hogy abbahagyja, mégis félek az ismeretlentől.

Miért csinálja ezt velem? Honnan tudja, hogy ez jó? Bár biztosan látja. Neki is jó ez? Vagy nekem is ilyesmit kéne csinálni? Alig tudom megmozdítani ujjaimat is, úgy átjárja a bizsergés minden tagomat, hogy mozogni is alig tudok. Nestor… Nestor… Félek, de… ne hagy abba… Olyan jó...
 


Levi-sama2010. 08. 14. 21:35:53#6860
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg




 

Aprócska, alig érintés... mégis azonnal éberré válok, felnyílnak szemeim. A kis zöld elfem mellettem térdel, és merevedésemet nézi, majd sajátját. Szép ki arca értetlen és kíváncsi. Nagyon helyes így, olyan ártatlan. Félénken megérint, ezúttal végigsimít karcsú, halovány ujjaival péniszemen és elfojtok egy nyögést. Csak halálra rémíteném. Inkább mosolyogva figyelem őt, majd zavart kis arcpírját, amikor felfedezi hogy figyelem.

- Jó... reggelt! – motyogja, kezecskéjét szája elé téve ijedten.

- Neked is, kicsi Ellan. – Magamhoz húzom, selymes bőre és puha teste az én kemény testemhez idomul. – Jól aludtál?

- Igen. De ugye ma már velem alszol az erdőben?

- Ha nem jön közbe semmi, akkor mindenképp. Mihez lenne ma kedved?

A kis birodalma felé pillant. Őt ismerve, valami egyszerű és ártatlan dolog mellett dönt.

- Úszni! – sikkantja gyermeki örömmel, és már reppenne is, csak épp csuklóját megfogom és nem eresztem. Tétován pislog vissza rám a válla felett. Tudom hogy tilos őket korlátozni, de nem bírom megállni.

- Várj még egy kicsit – húzom vissza, és egy kissé vonakodva, de visszabújik mellém. – Még nem ébredtem fel teljesen.

- És mikor fogsz felébredni?

- Néha sokáig tart... ha fáradt vagyok. De ha valaki ilyen édesen ébresztget ahogy te, akkor gyorsan megy – mosolygok le rá kedvesen. Kíváncsian pislog rám, fejecskéjét karomon pihenteti, fejdísze csiklandozza bőrömet.

- Fáradt vagy még? Miattam igaz? Mert korán felkeltettelek – csücsörít aranyosan, bűntudatos pislogással.

- Nem baj, nem haragszom. Minden perc időpocsékolás amit alvással töltök melletted, vagy bármi mással.

Ráncolja homlokát, nem igazán érti mit akarok ezzel mondani. Kis aranyos. Teljesen tudatlan. Végigsimítom oldalát, formás fenekét és combját. Merevedésem fájóan lüktetni kezd, és én egy halk sóhajjal konstatálom, hogy még mindig várni és várni és várni kell. Nem tudom meddig lesz erőm hozzá. Alaptermészetem is... a sötét elfek mohósága és vadsága is a felszínre akar törni. Lassan, óvatosan fölé fordulok de nem nehezedem rá. Sötétzöldes haja a párnán csillog, szemeiben el tudnék veszni örökre, sápadt és halovány bőrén siklanak végig sötétszürke ujjaim. Ezüst hajam előrefolyik, akár a víz és ő csilingelően felkacagva fúrja bele ujjacskáit. Mosolyogva figyelem játékát, majd finoman megfogom törékeny csuklóját. Felpillant szemembe. Igen... a tökéletes pillanat. Ez az. Lehajolok hozzá, arcára hintek egy kis puszit, homlokára, behunyt szemecskéire... szájára. Csak leheletkönnyen, apró puszikkal csábítom. Kezeim ökölbe szorulva markolnak a lepedőbe, amikor számba sóhajt lágyan. Csípőm megrándul, kemény hímvesszőm combjához ér. Nem ijed meg, nem ellenkezik akkor sem, amikor forró nyelvemmel megérintem puha ajkait.

- Nyisd ki a szád, kicsi Ellanom... – suttogom.

- Nh...

Csak egy apró nyögés. Egészen kicsi, és már édes és forró szájában vagyok, apró köröket rajzolok picike, fürge nyelvére. Ah igen... Behunyt szemekkel mordulok fel, ujjaim szinte ropognak, olyan erővel szorítom ökölbe kezeimet. Izmaim megfeszülnek, amikor megérzem kicsi kezeit végigsiklani karjaimon, egészen a vállamig.

Lassan visszahúzom nyelvemet és elválok tőle. Alattam piheg, akár egy csapdába ejtett madárka. Mellkasában hevesen kalimpál szívecskéje. Megcirógatom ujjaimmal, heves vágyam ellenére nem fogom őt lerohanni, bántani. Ő túl értékes kis kedvenc.


timcsiikee2010. 02. 09. 10:32:16#3576
Karakter: Ellan (F41)






 
 
Ellan:

Megrázza fejét és arcán egy kis szomorúságot látok, ami rám is kihat. Vajon mi lehet a baj? Vajon mit mondott neki az a csúnya alak, aki az előbb elhívta tőlem? Tudtam én, hogy gonosz.
- Sajnos el kell mennem, nem tudok veled maradni, de sietek vissza hozzád – csak szépen pislogok rá.
- Elmész? És hova mész? – kérdem nem múló kíváncsisággal. Elhoz ide aztán elmegy? És visszajön még? Azt mondta, majd siet vissza hozzám, akkor biztosan visszajön. Egy csókocskát kapok megint számra, ami kellemes, de valahogy nem tart olyan sokáig mint szeretném, a kíváncsiság elemészti az érzést.
- Az emberek megtámadtak egy elf falut. Utánuk megyek a sereggel. Talán még az éjjel visszatérek hozzád, de lehet hogy csak holnap – mondja határozottan. Jaj… ezért nem szeretem az embereket, sőt utálom őket… félek tőlük – Nézd csak, Ellan. Egyél valamit, és érezd jól magad a kis barátaiddal. Sietek vissza… - szavai őszinte ígéretnek tűnnek, de valahogy nincs kedvem enni, ha nincs itt… furcsa, még sosem éreztem ilyet.
- Siess vissza – szólok utána mikor észbe kapok.
- Úgy lesz – szól még vissza utoljára majd eltűnik… Megint. Most mit csináljak? Annyi száz éven át csak egyedül voltam és az állatokkal beszélgettem, elvoltam egyedül most mégis úgy érzem, hogy unatkozom, hogy nem tudok mihez kezdeni.
Ránézek a fényes tárgyra, amin szebbnél szebb gyümölcsök pihennek, és csak rám várnak, de nincs kedvem hozzányúlni, nem érzem éhesnek magam. Talpam alatt még mindig hidegnek érzem a fényes lapos talajt, így felreppenek majd a zöldellő fűre ereszkedem le megint. Sokkal kellemesebb mint az a hideg izé. Tekintetemmel pásztázom végig a környéket, mire végre megtalálom kis barátomat, és mellé reppenek, de körüle elillannak a színesebb madarak.
- Na mi van kölyök? – mondja csipogva és meglepődöm. Eddig gazdájának hívott, most meg csak így? De mindegy is mivel ezt jobban megszoktam.
- Semmi – mondom kicsit lehangoltan.
- Ha semmi, akkor miért zavartál meg? Épp csajoztam! – csipogja kicsit feszülten, majd elreppen. Megmosolygom szavait. Régen mindig Prikk is ilyen szavakkal repült el tőlem, ha nem velem akart lenni. Lenézek a kis hintámra, ami most üresen áll mozdulatlanul, így óvatosan lereppenek és bele is huppanok. Az indákba kapaszkodom, lábam a földet éri és csak picit lököm meg magam, el nem válva a földtől.
Oldalra döntöm fejem, és érzem hogy az álmosság a szemhéjimra telepszik, mint mikor az avar közt szoktam pihenni. De ez most nem olyan kellemes, mert… hi… hideg… Még sincs kedvem elmozdulni innen, meg akarom várni Nestort a vacsorával. Azt mondta, hogy siet, és azt is akarom, hogy velem aludjon, hogy tudja milyen jó az erdőben aludni. Megvárom… Pedig olyan hideg így… hideg…

~*~

Pici apró pötty… egyetlen pontnyi melegség, mely szét akar áradni testemben, de olyan gyorsan elillan, ahogy keletkezett. Mély sötétségből ezek a kis szikrák ébresztenek fel, majd ahogy felnyitom szemeim, a szürke ismerős arcot pillantom meg. Csak álmodom, vagy tényleg Nestor jött vissza? Mindegy is, már az is jó érzés, hogy láthatom. Furcsa, még nem éreztem ilyet.
- Szia – mondom elcsukló hangon, majd mély levegőt kíván tüdőm és eltunyult izmaim a mozgást kívánják, ki is nyújtom a magasba karjaimat.
- Szervusz Ellan – hallom meg azt a mélyen simogató hangot, ami csak az övé lehet – Egy falatot sem ettél. És miért nem feküdtél le rendesen aludni? – kérdezi halkan, mintha csak nem akarná fülem és érzékeim sérteni a hangosabb beszéddel.
- Megvártalak. Így sokkal jobb nem? – kérdem álmosan. Azt reméltem, hogy biztos neki is jobban fog esni, ha együtt ehetünk, de lehet tévedtem… De az a melegség ami belőle árad, egyszerűen vonz magához, az után a hideg után amiben el is aludtam. Érezni akarom ezt a melegséget. Hirtelen kényelmetlenné válik a helyzet az ölében, de egy kis fészkelődés után újra kényelmesen pihenhetek meg… Olyan nagy, erős és könnyű támaszkodnom rá.
- Nem vagy éhes?
- De igen… borzasztóan… - ha most lenne kedvem megmozdulni, biztosan a hasamra szorítanám a kezem, de bőven elég az ő közelsége ahhoz, hogy elnyomja a korgásomat. Lehunyt szemekkel dőlök neki őt karolva, s mikor egy kis hideget érzek meg számnál megborzongok, de illatából ítélve egy szőlőszemmel etet, így bekapom, majd jóízűen megeszegetem. Nyami… szeretem a szőlőt, és a banánt is amivel szinte már töm, de csak nyöszörgök neki egy kicsit és máris érti mire gondolok, pedig meg szem szólaltam. Ragad magával a hívogató sötétség, s erre csak sok lapáttal tesz rá a testéből áramló melegség. De mikor megmoccan a világ, csak azt észlelem, hogy gyenge menetszellő cirógatja meg arcom, ismét felkapom fejem.
- Alszol velem a kis erdőben? – kérlelem álmos szemecskékkel, minden erőmmel rá tekintve.
- Sss… aludj – csitít el egyetlen pillanat alatt, s már csak kellemes puhaságot érzek magam körül, s alig pár pislogás múlva már az álmok határát átlépve alszom el.

~*~

A nap első sugarai játszanak arcomon, azonnal megérzem, és tudom mindig, hogy ez az a pillanat, amikor nekem fel kell kelnem, mert ezt szoktam meg. Szinte automatikusan röppennék fel, félálomban, de szárnyaim nem akarnak moccanni, s mikor kinyújtózva nyitom fel szemeim, akkor látom csak, hogy egy erős kar ölel át teljesen, lefogva engem. Jé… nem az erdőben vagyunk… én… én egy épületben vagyok. Egy hatalmas szobában. Még szerencse, hogy ilyen nagy, mert ki tudja mi történne velem egy szűk helyen, nem élném túl, én szabadnak szeretem érezni magam. Viszont ilyen izmos béklyótól aligha érzem magam szabadnak, na de mindjárt kijátszom.
Óvatosan fészkelődöm, hogy ne keltsem fel, de egyszer megakadok ahogy arcát figyelem. Olyan nyugodt és sima, fel sem ismertem volna hogy ha nem lenne ilyen szikla szürke.
Hehe… Lassan csak sikerül kikecmeregnem karjai alól, majd azonnal fel is reppenek, de ahogy vidáman, győzedelmeskedve öltöm rá a nyelvemet, karja hirtelen megmozdul, én csak felsikkantok, majd fordul velem a világ, és megint az ölelésében szorongok, arcától alig pár centiméterre.
- N… Ne… Nestor – szólítgatom akadozva. Lehelete perzseli bőrömet. S mikor halkan felmordul félálomban, még meg is remegek. Juj… olyan mint egy téli alvó maci, csak ezüst bundában – Nestor – megint felsikkantok ahogy jobban magához ölel, de még mindig csak kellemesen, de mélységes zavarba hoz ezzel.
Végre kezd ébredezni hangomra. Hiába kezdetben nem akartam felkelteni, most már muszáj, mert olyan érzésem van, hogy perceken belül lángra kap az arcom.
- Hm? – morog még mindig halkan, de nem tűnik félelmetesnek, inkább csak… vicces. Nem is találom rá a megfelelő szót.
- Engedj el! – motyogom alig érthetően, és szinte azonnal lazul a szorítás, hihetetlen gyorsasággal reppenek ki karja alól…
De hisz még mindig alszik. Képzeltem volna azt, hogy felkelt? Hmm… lehet.
Most még a kis erdőm rejtett zugai sem érdekelnek hisz bőven lesz még időm mindent felfedezni, inkább nézem őt, ahogyan alszik. Hátára gördül, majd megunva a repkedést ülök le csípőjére terpeszben, hogy tovább figyelhessem a mindig komor arcot, ami most teljesen más.
Mi ez a kemény amit lábam között érzek? Jaj…
Hiába fészkelődöm, nem lesz kényelmesebb.
Mellé térdelek, majd a különös dolog felé hajolok, és megböködöm kis ujjaimmal. Ez lenne az, amiről tegnap mesélt? Biztos vagyok benne. Lenézek saját ágyékomra, de azt kell tapasztalom, hogy nekem nem ilyen. De miért nem? Ez zavar.
Végig simítom rajta kezem, és megrándul így azonnal magamhoz rántom kacsóm, és ott is tartom. Lehet ha piszkálom ezt az izét, akkor leharapja a kezem? Az enyém nem csinált még ilyet, akkor szerintem az övé sem. Felnézek Nestor arcára, és megint úgy érzem hogy mindjárt meggyullad arcom.
Vajon mióta néz engem? Azok a szemek és az a halvány mosoly olyan furcsa érzést kelt bennem.
- Jó… reggelt! – motyogom halkan, majd kis öklömet szám elé szorítva sütöm le pilláimat. Már megint piszkáltam, biztos miattam kelt fel, pedig azt akartam, hogy pihenjen még.
- Neked is, kicsi Ellan! – mondja dörmögő hangon, majd szabad kezét nyújtja felém. Tudatlanul csúsztatom bele saját kezem, mert nem tudom mit akar.
Sikkantok egyet, ahogy ránt rajtam óvatosan és magához ölel, majd megszeppenve kucorodom mellé.
- Jól aludtál? – kérdi tőlem, pedig én is ezt akartam tőle kérdezni… azt hiszem.
- Igen – bólintok rá, bár nem ott aludtam ahol szerettem volna vele, de nagyon kellemes volt – De ugye ma már velem alszol az erdőben? – kérdem kíváncsian felpillázva rá, várva válaszát.
- Ha nem jön közbe semmi, akkor mindenképp – válaszol készségesen, majd kezét arcomra simítja. Kérges a sok harctól és kemény munkától… gondolom én, de még így is olyan jó érzés, amikor ilyen finoman megérint… Mintha csak egy frissítő falevél lenne.
- Oké – mondom elmosolyodva.
- Mihez lenne ma kedved? – kérdezi kedvesen, és elkezdem képletesen a fejemet törni ezen.
Lenézek az ágyról, rá a zöld területre ami az én ajándékom, végig futtatom tekintetem mindenhol, végül egy helyen állapodik meg szemem.
- Úszni! – mondom lelkesen. Úszni mindig van kedvem, bárhol, bármikor és bármennyit! Imádom! A tavacskában akarok úszni!
 
 


Levi-sama2010. 02. 06. 20:37:28#3541
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg





- Elfogadom... köszönöm... - válaszolja halkan, és mellkasomnak feszíti kezecskéit. A madár élesen kezd csipogni, és a fejemre száll. Észbe kapok. Te jó ég, magamhoz szorítottam, és kis híján összetörtem törékeny kis testét. Ejnye, jobban kell ezentúl figyelnem...
Ellan csicsereg valamit a madárkának, aki ettől megnyugszik majd hosszas pittyogásba kezd neki. Ellan csak kuncog rajta, majd a kishaver visszareppen az egyik fára.
- Mit mondott neked? - nézek le Ellanra.
- Semmit - kuncog a tenyerébe. - Gyere...!
Húzni kezd, már amennyire képes a kis lakrésze felé. Ráül a hintájára, hosszú lábait kecsesen összeszorítja és várakozóan pillázik fel rám.
- Légyszi lökj meg! - Kis édes. Mögé lépek és finoman meglököm, nehogy leessen róla és összetörje magát. Csilingelő nevetése akár a legfinomabb kristálycsengettyű. Haja finoman libben utána, szárnyai hátához simulnak, de minden mozdulatára szikrázóan csillognak a fáklyák és gyertyák fényében. Tudatosul bennem, hogy esteledik. Hmm... alig várom az éjszakát.
- Herceg...!
Felkapom a fejem, és az ajtóban álló tanácsosomat látva elkomorulok. Ellan hintáját megállítom, és fölé hajolok.
- Bocsáss meg, mindjárt jövök. - Nem csókolom meg végül, mert senkire nem tartozik a magánéletem.
Kisietek, miközben egy köntöst kapok magamra, hiszen még mindig meztelen vagyok. A súlyos, fekete bársony anyag, ezüst hímzéssel pont a méretemre szabták.
Az egyik kisebb terembe sétálok, és már várnak is rám. Ahogy elnézem, az összes tanácsosom eljött. Nocsak.
- Mi történt?
- Az emberek megtámadták a zöld szurdok melletti kis falut.
- Veszteségek?
- Mindenkit lemészároltak, és elf gyermekeinket magukkal vitték.
- Mekkora sereg?
- Száz felfegyverzett katona.
- Arno! - mordulok fel, és hadvezérem már előre is lép. - Azonnal menjetek utánuk, és mészároljátok le mindet egy szálig! Induljatok, mindjárt megyek én is.
Visszasietek a lakosztályomba, és már reppen is felém az én kis Ellan-om.
- Szia! - mosolyog rám tündérien, szárnyacskái izgatottan verdesnek. Viszonzom köszönését, és megcirógatom pofiját. Kezemet megfogva kezdene húzni, egész kis teste megfeszül az erőlködésben, de alig érzem. Olyan kis törékeny.
- Kérlek! Alszol majd velem a kis erdőben? - pislog rám gyönyörű szemeivel. A fenébe is, pont most kell nekem is harcba mennem. Komoran rázom meg a fejem, és magamhoz húzom őt, de nem szorítom meg erősen.
- Sajnos el kell mennem, nem tudok veled maradni, de sietek vissza hozzád.
- Elmész? És hova mész? - csücsörít aranyosan. Halvány mosollyal puszilom meg szájacskáját.
- Az emberek megtámadták egy elf falut. Utánuk megyek a sereggel. Talán még az éjjel visszatérek hozzád, de lehet hogy csak holnap.
Körülpillantok, és az ablak alatt lévő kristályból faragott asztalt és a kecses fehér fából faragott székeket meglátom. A szolga már behozta ezek szerint a vacsoránkat.
- Nézd csak, Ellan - mutatok arra. - Egyél valamit, és érezd jól magad a kis barátaiddal. Sietek vissza...
Felkapom magamra gyorsan a nadrágomat, magamhoz veszem kardomat és pajzsomat, adok egy búcsúpuszit neki és kisietek.
- Siess vissza - integet utánam aprócska kezével.
- Úgy lesz - vetek rá egy utolsó vágyakozó pillantást. Ennyit a csodás éjszakáról...
 
*
 
Véresen, kissé kimerülten de elégedetten szállok le lovamról a palotám udvarában. A szolgálók elkísérik az állatot hogy ellássák, én pedig hármasával veszem a lépcsőfokokat, úgy sietek fel a lakosztályomba. Késő éjjel van már, biztosan alszik...
Nesztelenül lépek be az ajtón, és körülpillantok. Sehol nem látom őt, de érzem a jelenlétét kifinomult érzékszerveimmel.
A fürdőhelyiségben megtisztálkodom, és egy földig érő hófehér selyeminget veszek magamra majd visszasétálok. Az asztalon lévő étel érintetlen. Őt a hintáján találom, az indákba kapaszkodva bóbiskol. Ejnye.
Letérdelek elé, így fejem egy magasságba kerül az övével. Sápadt bőre szinte ragyog az ablakon beszűrődő holdfényben. Intek egyet, és a falakon néhány fáklya meggyullad, halvány fényt ajándékozva nekünk, így legalább nem rémül halálra ha felébred. Megcirógatom arcocskáját, és figyelem ahogy lassan felemelkednek a hosszú szempillák. Szemei mélyzöldek, és felcsillannak amikor meglát.
- Szia... - motyogja, és nagyot ásítva nyújtózkodik.
- Szervusz Ellan - simítom kezeimet combjaira. - Egy falatot sem ettél. És miért nem feküdtél le rendesen aludni?
Kezeit felém nyújtja, és egy teljesen egyszerű, természetes mozdulattal az ölembe csusszan, karjai nyakam köré, lábai derekamra kulcsolódnak, arcát pedig nyakamba fúrja.
- Megvártalak. Így sokkal jobb nem? - motyogja a bőrömbe, és én beleborzongok. Heves vágy hullámzik végig testemen, hímvesszőm pedig kőkeménnyé merevedik. Megérzi, ezért mocorog kicsit hogy ne nyomja őt. Valószínűleg fogalma sincs mi lehet ez, de szerencsére túl álmos hogy foglalkozzon vele.
Felállok, és az asztalhoz sétálok vele, majd a székre telepedem. Elvackolódik a karjaimban.
- Nem vagy éhes?
- De igen... borzasztóan...
Mosolyogva teszek szájacskájába egy szőlőszemet, és ő mellkasomra támasztva fejét behunyt szemekkel kezdi rágni. Nagyon aranyos. És tényleg éhes. Elpusztít egy egész fürt szőlőt, és fél banánt mire végre ellenkezően nyöszörögni kezd, hogy már jóllakott.
Közben én is eszem, majd az ágyhoz sétálok vele.
- Alszol velem a kis erdőben? - emeli fel szempilláit, végtelenül álmosan pislogva rám.
- Sss... aludj. - Lefekszem mellé, és oldalamra fekszem, hogy fejét karomon pihentetve simulhasson mellkasomhoz. Mielőtt elalszom, még hallom ahogy halkan zümmögve álomba szenderíti magát.
Túl fáradt vagyok. Holnap éjjel magamévá teszem, amikor majd lesz türelmem és energiám is hozzá. Most csak kiélvezem a békét amit kapok tőle és pihenek.
Haját megcirógatom és azonnal mély álomba zuhanok.


timcsiikee2010. 01. 24. 15:30:32#3386
Karakter: Ellan (F41)







 
Ellan:

- Simogatlak – jön az egyszerű válasz, majd homlokomra hajolva nyomja rá ajkát – Ez a törődés jele, ezzel bizonyára te is tisztában vagy, hiszen a madarak és más állatok is megérintik egymást.
Igaza van… egy biccentéssel válaszolok neki, majd szürke tekintetébe merülve nézek fel komoly arcára. Lassú vízcsepegés hallatszik, ahogy kihúzza ujjait lábaim közül, államat fogja meg vizes tagjaival, majd rám hajolva ajkamra nyomja övét és én csak elkerekedett szemekkel tapasztalom a forró puhaságot, majd lassan félig lehunyom pilláim és úgy figyelem ahogy elhajol tőlem.
Mi volt ez? – kérdezném, ha lenne bennem most elég energia, de képtelen vagyok már megszólalni is, csak mint a szépen hajladozó virág úgy csücsülök itt az ölében kényelmesen, meg sem inogva. Felemeli kezét, mormol valamit, markát összeszorítja ökölbe, majd ahogy leemeli, és kitárja nekem tenyerét, felcsillan szemem.
- Ő a tiéd – mondja halkan, de teljesen a madárra figyelek.
- Jaj, hogy kerülök ide, hol vagyok? – csicsergi édesen, és nyelvén válaszolok neki.
- Szia, Ellan vagyok, és ez a nagy lény varázsold ide téged – mondom mosolyogva.
- Igen? Akkor te leszel a gazdám, vagy ő?
- Én leszek, de inkább csak a barátod – nem válaszol, csak a „gazdám” szót hajtogatja, és felreppen a fejemre.
- Köszönöm! – válaszolok Nestornak örömmel. Vajon miért kaptam tőle egy ilyen édes kis ajándékot?
- Nagyon szívesen – mondja dörmögve, majd megint ajkamra hajol, és ijedtemben megint csak kapkodni tudom a levegőt… Nyáá… elvesztem az eszem.
Elhajol tőlem, majd ölébe felkap, és visszavisz a másik terembe, letesz a puhaságra, majd ahogy látja mennyire fázom, felmelegít… Vajon hány féle varázslatot ismer még? Nagyon ügyes! Felnevetek, majd hasra fordulok.
- Nagyon szerethet téged – mondja új kis barátom.
- Gondolod? De hisz még csak ma találkoztam vele.
- Igen? És hagytad, hogy megcsókoljon?
- Csók? Az mi?
- Ellan! – szól Nestor, és azonnal felé kapom fejem, fejemen új kis barátommal mögé reppenek, és vállára támaszkodva áthajolok felette, majd az előtte elterülő kis zöld területet vizslatom.
- Hú… De szép… - majdnem pont olyan ,mint egy erdő szeglete.
- Szereted a vizet is ugye?
- Igen… - bólogatok hevesen, de abbahagyom amint a kis madár megszólal, hogy szédül.
Látom ahogy kezét egy irányba tartja, majd azon a ponton egy kis tavacska növekszik, és egy ágon liánhinta fonódik ki teljesen magától. Mondtam… ügyesebb mint egy mágus!
A madárka átreppen a hinta ágára, hívó dalba kezd, és nem kell sok idő még több madár csatlakozik, és így teljessé válik a kép… Ez egyszerűen gyönyörű, még szebb az erdőnél is.
Fordul velem egy pillanatra a világ, és csak azt veszem már észre, hogy erős karokba zárva pihegek.
- Fogadd el tőlem ezt a kis kedvességet édes Ellan – ezt… ezt csak nekem csinálta? Hogy jobban érezzem magam itt ebbe a hatalmas terembe bezárva is? Tényleg nagyon kedves velem. Túl kedves, vagy ahogy a madárkám mondta – akinek a nevét sem kérdeztem még meg – szeret. De miért szeretne engem? Hisz még nem is ismer.
Annyira szép, és nagyon hasonlít az erdőre, de még sem az, ezt nem szabad elfelejtenem. Remélem ez nem azt jelenti, hogy mostantól itt kell majd élnem.
Még nem válaszoltam, és még mindig szorít.
- Elfogadom… köszönöm… - mondom halkan.
Vagy már erősebben? Alig kapok levegőt. Kis tenyereimet mellkasának feszítem, de olyan gyenge vagyok, hogy meg sem érzi próbálkozásom. Ilyenkor annyira nem szeretem, hogy ilyen kis könnyű testem van.
- Engedd el! Összeroppantod! – jön kis barátom segítségemre, és fején kezd el kopácsolni, hirtelen lazul a szorítás, és én azonnal lefogom a kis kopácsolót.
- Nyugi, nincs baj… - mondom neki, még mindig markomban tartva, és feje búbját simogatom – és ő nem érti mint mondasz – világosítom fel.
- Igen? Akkor mondd meg neki, hogy… - és annyi féle dolgot csivitel össze, hogy megszólalni sem tudok, de csak felkuncogok, majd elengedem, hogy visszamenjen kis barátai közé.
- Mit mondott neked? – kérdi Nestor, furcsálló arccal, de megint csak elkuncogom magam.
- Semmit – teszem szám elé kezem, hogy elrejtsem nevetésem – gyere – fogom meg kezét, majd felreppenek, és húzni kezdem, de jön magától is ahogy érzem. Belecsüccsenek a hintába, visszahúzom szárnyaim, majd megfogom a hinta szárait, és lóbálni kezdem lábaim.
- Légyszi lökj meg! – kérem vidáman, majd kicsit hátra dőlve nézek rá, szépen ragyogó szemekkel. Arcán egy félmosoly fut át, majd közelebb lép, és hátulról hintáztatni kezd.
Felkacagok, de egy idő után ráérzek, és magamtól is megy a hintázás, ha csak gyengén is, de Nestor mindig segít egy kis löketet adni.
- Herceg – szólal meg hirtelen egy alak az ajtóból, megáll a hintám, hisz Ő megfogja, majd lassan leereszt.
- Bocsáss meg, mindjárt jövök – mondja, fejemre simítva kezét, majd felém hajolna, de tekintete az alakra terelődik és inkább visszahajol.
Kár… pedig annyira szerettem volna azt a kellemes puhaságot érezni, amit az előző alkalmakkor is. Olyan kellemes volt. Egyhelyben áll a hintám, lábujjaim a puha talaj, a fűszálak csiklandozzák, lassan rá is ereszkedem. Körbenézek a csodás idevarázsolt tájon, tekintetem végigfuttatom a zöld felületen.
Imádom a zöldet. Puha kis léptekkel megindulok egy irányba, csak a füvön lépve, simítva meg-megérintek minden fát ami az utamba akad. Milyen szép mind, egyszerűen csodálatos. Olyan mintha a legtöbb fa már több mint 50 vagy 100 éves lenne. Liánok és Orchideák, virágok mindenütt, és az avar…
Még csak fűből áll, hisz pár perce teremtette ide az egészet, de idővel biztosan az is lesz, ha lehull pár levél. Lassacskán bejárom az egész területet, minden egyes növényt megnézve és felismerve. Kilépek a fák közül, majd ahogy a fű helyett a kőre lépek, hideg fut át rajtam, bele is borzongok, így inkább felreppenek. Nem szeretem, ha ennyire hideg valami. Egy rés van a falon… szép szabályos és egyenes, itt repültek be a madarak is. Megközelítem én is, látom hogy narancssárgás fény szűrődik be rajta csíkokban. Azt hiszem ez az ablak… Hallottam már róla. Egy rés a külvilág és a négy fal között ami egyes lényeknek menedéket nyújt. Én is érezhetném így, de nem tudok. Nekem a természet az otthonom.
Nyílik az ajtó, Nestor lép be rajta.
Épp ideje volt, már majdnem besötétedett. Elmosolyodom, majd felé reppenek, és meg is állok előtte. Ajkára hajolok és egy gyors kis puszit hintek rá.
- Szia! – üdvözlöm vidáman.
- Szia – viszonozza köszöntésem, és felém nyújtja kezét, hogy arcomra simítsa. Lehunyom szemem, és cirógatására belesimítom tenyerébe arcomat, majd megfogom mindkét kezemmel erős ujjait, húzni kezdem. Leszállok a földre, majd sarkaimra támaszkodom, és fenekem kitolva kezdem erősebben húzni magam felé, de meg sem moccan… nekem ez nem fog csak úgy menni.
- Kérlek! Alszol majd velem a kis erdőben? – kérdem, kérlelő szemecskékkel.
 


Levi-sama2009. 12. 27. 22:37:37#3025
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg



 
 
Puha, hajlékony és kellemes hangja minden érzékemet végigcirógatja. Behunyom szemeimet, és bőrömön érzem a finom víz cirógatását, fülemben édes hangját, számban a harmónia semmihez sem fogható légies ízét. Nagyon jó... Tényleg a zöld elfek nagyon különlegesek, nem csodálom hogy mára kihalófélben vannak. Nincs senki, aki ha egyszer is megtapasztalja egynek a közelségét, ne vágyna rájuk örökké. Napokon, éveken át képes lennék őt hallgatni, és a karjaimban tartani. Elbűvölő és varázslatos lény.
Hátát cirógatom ujjaimmal finoman, mert jó érzés megérinteni őt. Lassan elhalkul a hangja.
- Tetszett? - leheli halkan. Karcsú, izmos combjára fektetem tenyeremet, és végigsimítom.
- Igen, nagyon szép hangod van.
Pirulva mosolyodik el, szép szemei felragyognak.
- Örülök... még senki másnak nem énekeltem - feleli, szavai kissé akadoznak, és szaporábban veszi a levegőt. Úgy piheg, mint egy riadt kismadárka, és ha jól látom kis kezeit az ágyékára szorítja. Halvány mosollyal csúsztatom ujjaimat összezárt combjai közé, és lágyan cirógatom tovább finom bőrét.
- Ne...Neshtorhh... - sóhajtja, és gyöngyfehér bőrén a pír még jobban elmélyül. - miht... csináhlsz...velem?
- Simogatlak - dörmögöm a homlokára adva egy kis puszit. - Ez a törődés jele, ezzel bizonyára te is tisztában vagy, hiszen a madarak és más állatok is megérintik egymást.
Biccent kis fejecskéjével, és elnyíló ajkakkal kapkod levegő után. Szép szemeivel felnéz a szemembe. Olyanok, mint a harmatos, puha, friss fű... vagy akár a tiszta smaragdkő. És ezekben a páratlan szemekben félelem csillan. Nem szabad félnie tőlem, így inkább sóhajtva húzom ki kezeimet combjai közül, és állának vonalát simítom végig ujjaimmal. Lehajolok hozzá és puha kis ajkára szorítom a számat. Csak ennyi és nem több. És most bűvöljük el.
Elengedem arcocskáját és felemelem a kezemet. Elmormolok néhány varázsrónát, és ujjaim között felragyog egy kis fény. Öklömbe zárom, és arca elé tartom. Kíváncsian figyeli ahogy kinyitom ujjaimat. Egy aprócska énekesmadár pislog fel rá fekete gombszemecskéivel. Szárnyait kitárja, tollai felragyognak a szivárvány színeiben. Picike sárga csőrét kinyitja, és kellemes madárdal tölt be mindent.
- Ő a tiéd - nézek Ellan szép arcára. Gyönyörű mosollyal, ragyogó szemecskékkel nézi a kis teremtményt. Csicsereg neki valamit, ugyanazon a dallamos hangon, amit a madárka viszonoz és felreppen egyenesen a fejére. Ott tollászkodni kezd, Ellan pedig felragyog rám.
- Köszönöm!
- Nagyon szívesen - puszilom meg újra a szájacskáját, ezúttal hosszabban. Hagyja magát, habár pihegő kis légvételei és izgatott remegése elárulja őt. Ennél izgatóbb már nem is lehetne... Karjaimmal körülfonom, lábai alá nyúlok, és kiemelkedem a vízből, majd átsétálok vele a hálószobámba, amely nem más, mint egy hatalmas terem, középen egy emelvényen lévő óriási ággyal. Lefektetem őt, didergését látva kezemet teste felett végighúzom, meleg varázsfuvallattal szárítva őt meg. Önfeledten fordul hasra, és csilingelő nevetéssel foglalja le magát a madárkájával. Nem bánom hogy nem figyel rám, inkább ellépek tőle és a terem sarkához sétálok. Hm... jó nagy terület, elég lesz ez neki. Felemelem mindkét kezemet, mágiám felparázslik ujjaim körül, hajamat lebegteti az erőm. Mormolni kezdek. Először bezöldül a márványpadló, és kinő a fű. A sarok falán puha moha kúszik fel a plafonig. Apró, színes virágok nyílnak a pázsiton, majd halk pukkanással kinőnek a fák. Egyre nagyobbak és nagyobbak, amíg a plafonig nem érnek. Bokrokon és faágakon édes és lédús gyümölcsök fejlődnek ki, finom virágillattal keveredik édes aromájuk. Mágikus, langyos szellő simogatja bőrömet, amely borzolja a fák csipkézett leveleit.
Elgondolkodva nézem művemet.
 - Ellan - szólok hátra, és már hallom is ahogy szárnyacskáit verdesve hozzám libben. Vállamra támasztja kis kezeit, és arcát az enyémhez simítva nézi kis lakrészét.
- Hú... - nyílnak nagyra hajnalzöld szemei. - De szép...
- Szereted a vizet is ugye?
- Igen...
Ujjaimmal a füves padlóra mutatok, egy kis tavacskát, aranyhalakkal növesztve egy kis csillogó pontból. Gondolok egyet, és egy indákból készített, virágokkal díszített hintát is növesztek egy nagyobb ágra.
Ellan kicsi madara felreppen, és egy faágon letelepedve éktelen dalolászásba kezd. A hatalmas ablakon bereppen még néhány madárka, és így teljessé is válik a kép. Egy kis magánlakosztály, á lá zöldelf.
Kicsi elfecském csuklóját megfogva finoman magam elé húzom őt, és karjaim közé zárom.
- Fogadd el tőlem ezt a kis kedvességet édes Ellan.


timcsiikee2009. 12. 13. 15:35:07#2803
Karakter: Ellan (F41)






 
Ellan:

Mögötte kucorogva várom a választ, nem mozdul…
- A péniszem. nejed is van – mi? Milyen furcsa szavak. Vállára hajtom fejem, úgy kukkantok magamnak is… oda… Jé… tényleg hasonló, de…
- De nekem nem ekkora… - jegyzem meg halkan… Ami neki van az túl nagy. Lehet hogy azért, mert amúgy a teste is nagyobb az enyéménél?
- Nekem sem mindig, csak ha olyan valaki érinti meg a testem, mint te – akkor csak nem gondoltam rosszul, hogy az túl nagy. De hogy nőhetett meg így csak attól, hogy hozzá értem… én? Csak nem egy pontot nyomtam meg ami miatt ez lett? Nem, az nem lehet…
- Nem értem… - ha erősebben gondolkodom, akkor sem tudok rájönni.
- Tudod mit jelent vágyni valakire? – vágyni? Nem… Én nem szoktam ilyeneket csinálni. Vagy lehet, hogy mégis, csak nem tudok róla? Megrázom fejem válaszként, remélem elmondja nekem mit is jelent.
- Tetszik a külseje, kedveled őt és szeretnéd ha a közel maradna hozzád. Megérintene – Oh… azt hiszem értem. Akkor vajon ezért hozott volna magával? Kedvel engem, ez jó…
Megsimítja karomat vizes ujjaival, kicsit beleremegek. Tehát azért kérte hogy mossam meg a hátát, mert szereti ha érintem, mert kedvel és… vágyik is rám? Hű… Biztos jó érzés lehet.
- Értem! – mondom felvidulva.
- Valóban? – kérdi felvont szemöldökkel. Nem hisz nekem?
- Igen! – mondom határozottan – Te vágysz rám, úgyhogy én most itt vagyok közel hozzád… - hajolok arcához elé reppenve – Örülsz?
- Igen – válaszolja mosollyal… Milyen szépen áll neki… tetszik, sokkal másabb, barátságosabb így az arca – Gyere ide – mondja csuklóm megfogva, és ismét az ölébe ültet, most oldalasan. Észbe se kapok, már egy másik elf jön be oda ahol mi vagyunk, de nem a vízbe, csak egy szegletbe ülve egy hangszeren kezd játszani, ami kellemes kis füleimnek.
Mellkasára hajtom fejem ahogy ő elkényelmesedik, hallgatom a csobogást amit az erdőben is megszoktam már, hallgatom a lágy fúvó dallamot, és nekem is egy kis dallam születik fejemben azt kezdem halkan dúdolni szemem lehunyva.
Megint erős kezét érzem meg karomnál.
- Énekelj nekem, kicsi Ellan – mondja halkan. Annyira azért csak nem vagyok kicsit.
Felpislogok rá… Na jó… hozzá képest tényleg az vagyok.
- Tényleg szeretnéd? – kérdezem kíváncsian. Nagyon szeretek énekelni.
- Mhhm… - bólint egyet, és szélesebben mosolyodom el… Örömmel.

(zene)

Halkan kezdek rá a fejemből kipattanó dallamra, előre nézek, a növényekre figyelve énekelgetek. Lábammal lassan csapkodom a vizet, és ha lábfejem is kibukott a vízből csendesen csobogva, visszamerítem és így felváltva játszom ezt. Hajamba hajol, így fejem nem mozdítom, csak énekelgetek tovább. Azt „mondta” szereti ha érintem, így közel lévő karján is végigsimítok párszor egy-egy kis vizet merve kezecskéimbe. Hátamat kezdi megint ő is nagy kezével simogatni, amitől megbizsereg testem, ekkor egy kicsit hangom is megremeg és erősebb lesz de hamar visszahalkulok, végül befejezem a dalolgatást. Ő ekkor sem hagyja abba hátam cirógatását, sőt főleg azon a ponton halad át ujja, ahol érzékenyebbnek érzem, sokkal nagyobb borzongást vált ki belőlem mintha máshol érintene. Összeszorítom combjaim, mert érzem, hogy a lábam között is bizsereg valami, amitől kicsit megijedek, kezeimet is lábamra feszítem, hogy eltakarjam magam. Mi ez a furcsa érzés? Olyan mintha mindjárt forrni kezdene a testem körül a víz. Felcsillanó szemekkel nézek arcára, kíváncsi vagyok.
- Tetszett? – kérdem szinte suttogva, és engem is meglep hogy ilyen halkan jött ki a szó, szinte visszanyeltem a végét. Még senkinek sem énekeltem soha, csak az állatoknak és az erdőnek, de nekik tetszett, nem tudom, hogy vajon egy fajtámbelinek is tetszik e az amit én éneklek… De mindjárt elkábulok ha nem hagyja abba, de mintha észre sem venné lábamat is simítani kezdi, lassan pislogok már csak rá.
- Igen, nagyon szép hangod van – mondja halkan, keze egyre feljebb csúszik combomon, de ágyékom felett még mindig erősen feszítem kezeimet, nem merem onnan elvenni. Kicsit mintha égne az arcom, de nem tudom elrejteni. Mondatára elmosolyodom, boldoggá tesz.
- Örülök… még senki másnak nem énekeltem – pihegem halkan, majd résnyire nyitva hagyom szám, muszáj folyton levegőt vennem, vagy úgy érzem megfulladok. Két combom közé siklik óvatosan keze, azonnal le vetem tekintetem, és látom hogy már belül simogat… Jaj nekem. Elolvadok…
- Ne…Neshtorh… - miért? Miért csak sóhajtozni tudok? – miht… csináhlsz… velem? – nyelek egy kicsit.
 



Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 12. 13. 15:38:53


Levi-sama2009. 12. 13. 10:55:52#2798
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg





 
- Neked miért nincs szárnyad? - csicsereg bájosan.
- Én így születtem.
- Értem... - Kezecskéi hátamon egyszerűen nem csak békésen jóleső, de egyben végtelenül izgató is. Ez a gyönyörű kis elf nem fél tőlem, ami különösen jó érzés. Sajnos néhány ujjamon meg tudom számolni, kik közelednek felém félelem nélkül, és ezzel mindent elmondtam. Oldja a rideg magányomat is kedves, cserfes természetével.
Mellkasomra csusszannak mancsocskái.
- És csak hátat szoktatok mosni vagy máshol is? - Hátamra tapad karcsú, forró teste, és a levegőm akadozva szívom be.
- Nem... - válaszolom rekedten. - Máshol is szoktuk...
- Uhum...
Elenged, de teste még mindig a hátamhoz simul, karcsú kis ujjacskáival pedig a víz felszínére kezd rajzolgatni. Lágy hangján halkan zümmögve dudolászik, úgy tűnik ez szokása lehet, mert gyakran csinálja. Nem mintha zavarna, hiszen nagyon kellemes.
- Az mi? - kérdezi hirtelen, ujjacskája a vízfelszínt érintik ahogy ágyékomra mutat. Elmosolyodom, hisz úgysem látja, pláne amikor megérzem apró remegését a hátamon. Végtelenül izgató...
- A péniszem. Neked is van.
Elgondolkozik a válaszomon, és fejecskéjét a vállamra támasztja. Hosszú másodpercek múlva előre hajol a vállam felett, és alaposabban megszemléli ágaskodó hímvesszőmet.
- De nekem nem ekkora... - csicsergi.
- Nekem sem mindig, csak ha olyan valaki érinti meg a testemet, mint te.
Csodálkozva pislog rám, arca alig pár centire van az enyémtől. Csak egy kis mozdulat kéne, egy egészen aprócska hogy áthidaljam a távolságot és megcsókolhassam, de nem akarom megrémiszteni, mert magamhoz szeretném édesgetni. Úgy fest, hogy jól haladok.
- Nem értem... - ráncolja homlokát aranyosan.
- Tudod mit jelent vágyni valakire? - Megrázza buksiját bizonytalanul, így halvány mosollyal folytatom. - Tetszik a külseje, kedveled őt és szeretnéd ha közel maradna hozzád. Megérintene - simítom végig vállamon pihenő karját.
- Értem! - Felragyog kis arcocskája.
- Valóban? - húzom fel egyik szemöldököm hitetlenkedve. Vajon milyen elképzelést alakított ki a kis buksijában ennyi idő alatt? Mert biztos nem azt amit kellene...
- Igen! Te vágysz rám, úgyhogy én most itt vagyok közel hozzád... - csicsereg édesen. Belehajol az arcomba, gyönyörű kis mosollyal, kíváncsian figyeli tekintetem. - Örülsz?
- Igen - mosolyodok el. Olyan kis édes. A fenébe is, ez elviselhetetlen. Ujjaim kis csuklójára fonódnak, és finoman magam elé húzom. Mély hangomon lágyan dörmögöm a szavakat: - Gyere ide.
Engedelmesen csusszan az ölembe, egyik combomra csüccsenve oldalt nekem, így merevedésemhez ficergése közben hozzá-hozzá ér a combja. Izgató... nagyon is.
 
ZENE

Csettintek egyet, és egy szolgálóm lép be a fürdőbe, leül egy távoli sarokba, furulyát véve elő lágyan, halkan játszani kezd. A medence szélén csobogó kis szökőkút lágy csobogása, a halk furulyaszó és az ő megnyugtató és mégis izgató közelsége egyszerűen csodálatosan ellazít.
Behunyt szemekkel veszek mély levegőt, és kisöpröm végre fejemből a zavaró gondolatokat, érzéseket. Csak az itt és most számít. Éepillantok, ahogy megérzem fejecskéjét a mellkasomra simulni. Behunyt szemekkel lazul el ő is, érzi a békét és nyugalmat.
Halkan zümmögve kezd dúdolni, csodálatos hangján. Végigsimítom fehér vállát és karját, úgy hallgatom.
- Énekelj nekem, kicsi Ellan - súgom.


timcsiikee2009. 11. 26. 09:24:48#2599
Karakter: Ellan (F41)






Ellan:

 
Amikor kinyitom szemeim, látom, hogy a vízből kiemelve kezét arcom felé nyújtja, ujjai éppen hogy csak érintenek…
- Igen, ezt észrevettem… - válaszol mély, szinte brummogó hangon mint a medvék, arcán mosolyt látok, arcomról a fejdíszre simul ujja.
- Tetszik? – kérdezem kedvesen, és egy bólintással válaszol - Neked adom szívesen! – teszem hozzá… én az erdőben bármikor találok, vagy csinálok ilyet.
- Köszönöm, de nem szükséges. Neked jobban áll – kicsit elpirulok bókjától, és helyzetemen nem segít, hogy még mindig mosolyog. Lesütve tekintetem találok magamnak elfoglaltságot. A haja lebeg a vízen, így elterelve gondolataimat csapok le azonnal a sápadt tincsekre, ujjaim köré fonogatva játszadozom vele, igazán nehézzé vált a víztől.
- Szeretnéd megmosni a hátamat? – kérdi, de… nem… nem tudom mire gondol.
- Megmosni? – pislogok rá nagyokat… vajon milyen megmosni?
- Megmosni – mondja ismét – Megtisztítani. Megmutatom. Fordulj meg – kér halkan, kíváncsi pajkossággal mosolyodom el, hátat fordítva neki lábára ülök. Meleg vizet locsol rám, majd így cirógatja szét rajtam a nedvességet, szárnyacskáim a hátamnak feszítem, hogy ne akadjon bele, de amikor ujja arra a pontra ér, ahol a szárnyak kezdődnek, megremeged, bizsergés terjed szét testemben. Ez… juuj… ez nagyon tetszik…
- Ez nagyon jó – fordulok felé vidáman – Csinálhatom én is neked? – kérdezem nagy lelkesedéssel.
- Persze – válaszol azonnal és én már csusszanok is mögé ahogy megfordul. Hosszú haját elsöpröm az útból, ami a hátára tapadt, tenyereimbe vizet merítve emelem fel, majd a vállánál kiengedem, figyelem ahogy a cseppek gyorsan csorognak le izmain, elsimítom rajta a megmaradt vizet, és hirtelen egy dorombolás szerű hang jön ki belőle, elkapom kezem, de mivel nem mozdul, ezért folytatom. Egészen előre csúsztatgatom haját, hogy egész hátát láthassam, megkeresem azt a pontot, ahol azt hittem, vagyis reméltem hogy hátha neki is vannak szárnyai, de nincsenek… Azt hittem csak direkt nem ereszti ki őket. Azt a pontot kezdem ujjammal simogatni.
- Neked miért nincs szárnyad? – érdeklődöm tovább… ha már ilyen „lehetőségem” akadt, hogy beszélgethetek, mert itt más jobb dolgom nincs a társaságában, így kérdezgetek. Lehet több dolgot is megtanulok tőle mint a hátmosás. Vajon csak hátat szoktak mosni?
- Én így születtem… - válaszol mély hangján, most lentről felfelé kezdem simítani a hátán a következő adag vizet.
- Értem… - válaszolom kissé elbambulva, már vállánál jár a kezem, felérek, majd áttérek előre, és vállán átnyúlva már lefelé kezd siklani kezem – és csak hátat szoktatok mosni vagy máshol is? – kíváncsiskodom tovább ahogy két oldalt lefelé siklik kezem, itt még van jó pár vizes tincs rá tapadva, szinte már rá dőlök, sőt hátának simulok és vállára támasztom állam, úgy maradok, és várom a választ. Vesz egy mély levegőt. Ugye nem rosszul van?
- Nem… máshol is szoktunk… - válaszol halkabban mint eddig, kissé rekedt hangon.
- Uhum… - bólogatok piciket, hogy megértettem. Biztos jó lehet. Lelógó karjaim kicsit most elválnak tőle, ujjam alig érintik a víz felszínét, a víztükrön játszadozva csinálok karika hullámokat és egyéb formákat, dúdolgatva, még mindig rajta pihenve játszadozom, de megakad valamin a tekintetem…
Juj… a lába között van valami… ugye nem egy vízi szörny támad? Felrántom kezem, picit megremegek, és lenézek.
- Az mi? – mutatok kis ujjammal a víz alatt lévő dologra.
 


Levi-sama2009. 11. 24. 21:32:21#2587
Karakter: Nestor, a Sötét Herceg





A fürdőhelyiségbe viszem, majd behúzom magammal a medencébe.
- Ez meleg! - vidul fel szép arcocskája, majd csobb. Amíg ő a vízben ficánkol, és kényelmesen elterülök a medence szélénél, üldögélek és lazítok. Örülök, hogy ilyen kis lelkes, és cseppet sem zavarja a fogság, amelybe általában ezek a lények belepusztulnak, de majd én vigyázok rá... ha kell egy egész rohadt erdőt idézek meg neki ide.  
 
Elém evickél, és térdeimen megtámaszkodva mosolyog rám. Nem fél... annyira kis ártatlan és tudatlan, hogy nem fél semmitől. Akár egy kisgyermek.
- Te nem szeretsz úszni? Én imádok!
Meglágyulnak arcvonásaim, és halvány mosollyal érintem meg óvatosan az arcát.
- Igen, ezt észrevettem... - dörmögöm. Megcirógatom a fején lévő zöld díszt is, melynek végén a csillogó kis gyöngyök belelógnak a vízbe.
- Tetszik? - érinti meg puha ujjacskáival. Bólintok. - Neked adom szívesen!
- Köszönöm, de nem szükséges. Neked sokkal jobban áll - válaszolom. Legszívesebben felnevetnék, ahogy elképzelem magam ebben a kis fejdíszben, na meg alattvalóim arckifejezését... hehe.
Ezüst hajam szétterül a víz felszínén, és ő játszadozni kezd vele. Belefúrja ujjait, húzogatja a víz felszínén, majd arcához is simítja. Mosolyogva figyelem. Milyen aranyosan elvan.
- Szeretnéd megmosni a hátamat?
- Megmosni? - ismétli a szót, ízlelgetve. Hm... lehet hogy nem ismeri a jelentését.
- Megmosni. Megtisztítani - válaszolom türelmesen. - Megmutatom. Fordulj meg.
Mosolyogva fogad szót, és egy természetes mozdulattal ül a térdemre, kerek kis popsijával. Ahhww...
Szárnyacskái szorosan simulnak a hátára. Kis vizet löttyintek rá, és finoman végigcirógatom. Különös érzés, ezekkel a nagy, erős és harctól kikérgesedett kezekkel ilyen gyengéden érinteni valakit, de kellemes.
Nedves haja a hátára tapad, de egy finom mozdulattal félresimítom, majd alattomos kis mosollyal megcirógatom szárnyainak tövét. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ott a legérzékenyebb a bőrük, és bingo. Beleremeg az érintésbe és felsóhajt.
Merevedésem már a hasamhoz simul, de ezt ő nem veszi észre, hisz a térdemen ül. Mellesleg ha meglátná sem tudná valószínűleg, hogy mi is az.
- Ez nagyon jó - pillázik rám a válla felett amikor befejezem. - Csinálhatom én is neked?
- Persze.
Kissé oldalra fordulok, és ő már mögém is siklik a vízben, és hosszú hajamat végigsimítja ujjaival. Elmosolyodom. Látom tetszik neki...


1. <<2.oldal>> 3. 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).