Karakter: Touhi (Tesipálya)
Touhi:
Elkezdődik az új tanév, és végre nem újhúsként, hanem már másodikosként léphetek be a kapun. Kíváncsi vagyok, hogy ez az év mit tartogat számomra, természetesen nem tanulás szempontjából, mert az nem érdekes. Még szerencse, hogy népes iskolába járok, ahol jelenleg még néha szűkös a hely, és így az évnyitóra csak az újoncoknak kell bejönni. Úgysem szeretem az a kényelmetlen egyenruhát, így idén megúsztam… de évzárókor sajnos nem fogom.
Mindegy… az még messze van.
Belépek a nagy ajtón, majd felsétálok a termünkhöz, és önkényesen lefoglalok egy hátsó, ablak melletti padot, nem érdekel hogy valaki előtte már ledobta oda a táskáját. Nem sokkal később Namaki is megérkezik, és természetesen a mellettem lévő helyet foglalja le, mint mindig. Nem tudom, hogy azért haverkodik e velem, mert teszem is neki, vagy csak szereti a csínyeimet, valamint azokat a játékokat amit a felsősökkel szeretek játszani, de ha az első a jó tipp akkor pechje van.
- Ohayou – üdvözöl, elnyúlva a padon, de én csak könyökölve támasztom a fejem.
- Neked is – bambulok előre. Már szóra nyitná a száját, és tudom mit akar kérdezni így közbe vágok – Nem… még nincs semmi… - látom a fején, hogy unatkozik, de még semmit nem találtam ki a hétre – Majd szünetben szétnézünk – mosolyodom el, és pont ekkor csengetnek be.
~*~
Második nap harmadik szünete… Drága haverommal, egy fal mögül kukucskálunk ki, én pedig épp áldozatomra nyáladzom látatlanban.
- Ő az? – mutat az egyik felé, de megrázom fejem.
- Nem… az a barna… - suttogom vissza, mire elvigyorodik.
- Így már értem.
- Szóval… te belököd a mindenes kellék gardrobjába, és utána vetődöm, és ránk zárod az ajtót, oké? – súgom újra a tervet, és katonásnak mondható fegyelemmel tartja fejéhez kezét.
- Értettem – helyes… Visszaszámolok, majd a folyosón futni kezdünk, szerencsére nem kell sokat, de még így is belebotlom egy elsősbe, akit félrelökök magamtól, de még így is elérem célom, és a szépfiúval egy helyiségbe kerülök. Ő csak pislog nagyokat, közvetlen előtte állok, mert nem sok a hely, de az én kis vékony testemnek, pont elég. Kis kezeimet mellkasának feszítem, élvezettel simítok végig rajta.
- Helló – dorombolom hangocskámon, és cseppet megriszálom magam előtte. Lassan lefelé haladva guggolok le, és oldom feszültségét. Pár perccel később, már nem ellenkezik, mert sem szóhal, csak élvezi… én is pont így gondoltam…
Kopogok kétszer kettőt az ajtón, és ez a jel Namakinak, hogy nyissa ki. Ott hagyom a szépfiút nekidőlve a szekrénynek, és ráhajtom az ajtót, de nem zárom be.
- Na? – sandít rám osztálytársam, de én csak kacér tekintettel, fél mosollyal nyalom meg ajkaim.
- Nem rossz… de túl gyors volt. Ennyi elég volt belőle – mondom a végét fennköltesen, majd visszaindulunk a termünkbe.
~*~
Már egy hete hogy másodikos vagyok, és veszettül élvezem. Nem piszkálnak a felsősök, és annyi az ismert, nem ismert választékom, hogy csak csillognak szemeim.
Végignézek a folyosói tömegen.
Mind… mind az enyémek leszek. Nyehehe…
Az első órát megtartották, de a többi elmarad, mert a harmadikos osztályok megszervezték az elsősöknek a gólyaavatót.
Egy csomó szívatás, és semmi élvezet. És újabb örömteli fejlemény, hogy másodikosként semmi más dolgom nem lenne mint nézni és nevetni, de nekem jobb tervem van…
Szívesebben maradnék bent, és ebben a rengeteg szabadidőmben vadásznék egy kicsit. Hihi.
Becsengetnek, ami jelzi az avató kezdetét, már épp osonnék a terembe hogy elrejtőzzek, mikor az osztályfőnök elkezd kitolni.
- Gyerünk gyerekek, mindenki kifelé. Kötelező megjelenni! – ez nem ér… én nem akarom nézni, sokkal jobb tervem van. De sajnos egy tanárnak nem mondhatok ellent, mert oda lenne előttük a hírnevem, így inkább hagyom magam.
~*~
A tesipályán folyik a nagy esemény, de engem nem érdekel. Inkább megállok hátul, és vállammal támasztom a falat, majd vetek jó pár éhes pillantást az előttem elhaladó dögös pasikra. Szívesebben fogdosnám is meg őket, de nyilvánosan nem lehet.
Hirtelen, rántás érzem felsőm ujján. Mi a…?
Egy vörös hajú fiúcska az, felcsillanó szemekkel néz fel rám, bár nem túl sokkal alacsonyabb tőlem.
- Te vagy… Touhi-senpai? – senpai? Akkor tuti hogy elsős.
- Igen… Mit akarsz? – kérdezem unottan, majd megfogom kezét, hogy elengedje ruházatomat. A végén még összegyűri…
- Szeretném, ha megtanítanál… - nem értem miért makog ennyire, nem fogom megenni… Ő túl kis falat nekem… Hehe…
- Mégis mire fiúcska? Nem érek rá ilyen hülyeségekre – majd elfordulok tőle, hogy a pont mellettem elhaladókat jól megnézhessem magamnak.
- Hogy… Hát hogy… Hogyan kell egy fiút elcsábítani – hirtelen lesokkolok, mintha jégbe fagytam volna, majd széttörik rajtam, és kerek szemekkel hajolok vissza hozzá.
Ez nem vicc… de itt nem beszélhetem meg vele.
Azonnal megragadom csuklóját, és elkezdem befelé vonszolni, egy üres, nyugodtabb folyosóra.
- Te honnan veszed, hogy a fiúkat szeretem? – hajolok fölé.
- Mondták… és amúgy is látszik – na jó, ez hülye kérdés volt, hisz ő maga látta, hogy majd’ kiesnek a szemeim.
- És miért pont én?
- Mert láttalak a múltkor… És, szerintem te vagy ebben a legjobb… sensei – elhajolok tőle, épp indulnák el, mikor fülemet ütik a szavak… Legjobb? Sensei? Micsoda szavak, zene fülecskéimek.
Halvány mosollyal fordulok vissza hozzá, karba teszem kezeim, és ránézek, elégedetten.
Szép arc, megvan. Formás test, megvan. Csak a határozottságán kell segíteni és máris egy nagy lépést tettünk előre, látok benne jövőt.
- Na jó… vállalom – úgy is kell valami új izgalom erre az évre, és ez szerintem tökéletes unaloműző lesz – egy feltétellel. Mindent úgy kell tenned, ahogy mondom, és ma suli után gyere a porta mögé.
|
