Egy átlagos, unalmas pénteki nap. Lehetne már este, hogy beállhassak a pult mögé, és azt csináljam, amit imádok, ahelyett, hogy itt legyek és halálra unjam magam. A szünetben unottan nézek ki az ablakon a szép, tavaszi időben. Osztálytársam lép mellém, vállamra téve kezét.
-Tessék? – nézek rá.
-Olvasd ezt! Rohadt jó! - tesz elém egy füzetet.
-Mi ez?
-Csak olvasd!
-Egyáltalán ki írta?
-Az egyik évfolyamtársunk. Ne csináld már, csak olvasd el, és vidd vissza neki utána! Meg fogod találni, a szomszéd teremben van, ott ül a padban és ír.
Dünnyögve húzom magam elé a füzetet, és, bár nincs sok kedvem, azért elolvasom. Nem rossz a történet, és igen jó a megfogalmazás, a leírások. Kicsit feldobja a kedvem, majd kezembe veszem a füzetet, és átballagok a másik terembe. Szinte azonnal leszűröm, kié lehet. Először alig feltűnően megnézem magamnak. Hosszú, barna haj, gyönyörű szemek. Most is a padjában ücsörögve, az ablakon kinézve, tollát rágcsálva valami történeten gondolkozhat. Határozottan lépek elé, majd füzetét a padra helyezem. Kicsit összerezzen, majd rám néz.
-Yui küldi vissza – mosolygok.
-Köszönöm!
-Jó kis sztori! Feldobtad vele a napom! – kacsintok, majd kisétálok a teremből, vissza a miénkbe.
Végül a nap eltelik, hazarohanok, majd készülök estére. Egy gyors zuhany és hajmosás, rendbe teszem magam, majd egy szál törölközőben kutatom végig a szekrényemet. Választásom végül egy fekete, szűk pólóra és egy halászfarmerre esik, amihez természetesen tornacipő passzol. Elteszek mindent, ami kell, füles fel, majd indulok.
Mikor odaérek, már kezd gyűlni a tömeg. Kikérem a szokásos jeges limonádémat, majd elkezdem kipakolni a cuccomat. Szinte bizsereg a testem, ahogy látom, hogy gyűlnek az emberek, ahogy lassan megtelik a hely, és elmosolyodom. Legalább nem magamnak fogok ma zenélni. Elég jó formában vagyok, és úgy látom, tetszik is az embereknek, amit csinálok. Úgy 10 körül a pult elé lép osztálytársam, Yui, és maga felé int, mire fél fülemről leveszem a fülest, és behívom a pult mögé.
-Pörgesd fel egy kicsit, lassú a tempó! – kiabál a fülembe.
-Rendben – sóhajtom –, de jössz nekem eggyel!
Bólint, majd visszasétál a táncolók közé. Az a lány is vele van, akinek az irományát ma olvastam. Én fokozom a tempót, ő pedig hamar megunja a táncikálást, és inkább a pultnál foglal helyet. Hamarosan én is végzek, és munkatársam átveszi a helyem. Összeszedem a cuccom, majd a pulthoz lépek, és kérek még egy limonádét. Rettentő melegem van, érzem, ahogy minden porcikámból csurog a víz. Szinte egy szuszra felhajtom az italt, majd Yui lép mellém.
-Jó voltál ma – veregeti meg a vállam.
-Kösz.
-Ismeritek már amúgy egymást? – bök fejével a lány felé.
-A suliban találkoztunk, de, ha jól emlékszem, a bemutatkozás elmaradt. Ichigawa Chitose vagyok – nyújtok felé kezet.
Megelőzőm egy gondolattal a szerkesztőket, és lezárom ezt a storyt... Azt hiszem, elégszer szóltam már és volt, hogy én se voltam egy gyors reagálású, de mindig elmondtam, hogy miért nem tudtam választ írni. Ráadásul az üzeneteimre se reagáltál, amit megint csak nem minősítek. Bye!
Karakter: Kazeware Lynamura Megjegyzés: Gaarának, azon belül is Ro-nak :)
Felszállunk a buszra, de csak néma csendben ülünk egymás mellett. Kicsit fáradt vagyok a kezdeményezéshez, meg aztán én már felvetettem témát, szóval valamit most már mondhatna a dologról.
- Ro-nak is hívhatsz nyugodtan. Még szoktak Sam-nek szólítani de az más tészta fajta - fordul felém nagy mosollyal, ami nagyon megtetszik nekem, meg az is, hogy ilyen vidám.
- Értem. Akkor Ro, min is játszol? - teszem fel a kérdést, amin szerintem el lehet indulni.
- Klarinéton és szaxofonon fújom ki a tüdőm - feleli.
- Oh azok szépe – B klarinét és Baszus saxofon. Bocsánat hogy beleszóltam. Csak ezt kihagytam - mondja a szavamba vágva, de nem érzem magam megsértve emiatt. Egy kicsit tulbuzgó művész, de ettől még
szimpatikus.
- Semmi baj.
- Akkor jó. Munkából jössz vagy mész?
- Jövök. Egy bárban dolgozok.
- Az de jóóó! –kiáltja. Nem értem, mi olyan jó abban, hogy napi 3-4 részeget kell kihajítani az ajtón, de lehet, hogy bennem van a hiba. –Biztos jó lehet. Én is szeretnék dolgozni. Bár anyám nem hagyná. De mindegy.
Hm… én most leszállok. Viszlát. Ahm ha holnap is ilyenkor érsz a megállóba akkor beszélgethetünk tovább.
- Rendben, holnap is dolgozom, szóval vélhetőleg ott leszek. Remélhetőleg nem kell túlóráznom. Szia!
Viszonozásképp intett egyet, és már szalad is. Mennyi energia van benne. Kár, hogy nem tudtam vele többet beszélni. Egész tetszetős csaj, és még zenél is. Hmm, ha szépen megkérem, akkor még el is mosogat?
Kötve hinném, ha az anyja tiltja a munkától. Öcsém, így nevelni valakit... és akkor csodálkozom, miért van annyi ingyenélő. Nem őket hibáztatom, hanem a szülőket, akik az effajta neveltetésnek a híve. Persze,
szeresse a gyerekét, de tanulja meg, hogy az életben meg kell mindenért küzdeni, dolgozni. Vagy csak az én fránya sorsom miatt mondom ezt? Elvégre világéletemben vért izzadtam azért, hogy egy kicsit boldoguljak,
ráadásul ezekkel a részeg állatokkal kell elbírnom, ha Dave nincs a közelben. Undorodom attól, ahogy a mocskos kezükkel fogdosnak, és próbálnak kikezdeni velem, miközben egy szeszgyárnyi pia bűzlik belőlük
megbolondítva három napos kolbászlehelettel. Jó, én sem vagyok szentéletű, és a piát se vetem meg, mert bizony lecsúszik néha az az üveg whisky, vagy az a pár üveg sör, de nem csak ebből áll az életem. Életem...
van nekem olyan? Reggeltől estig taposómalmozok, majd utána fáradtan beesek az ágyba, hogy másnapra ne essek össze félholtan a kimerültségtől. Ilyen gondolatokkal térek meg kis egyszerű otthonomba. Sötét
előszobába lépek be, olyannyira, hogy vaksötét van. Arra gondolok, hogy meg sem kérdeztem útítársam nevét. Igaz, én se vittem túlzásba a bemutatkozást. Na majd holnap. Egyszerű kis egyszobás lakásban élek,
amit természetesen bérlek, mert szerintem a büdös életben nem lesz annyim, hogy egy saját lakásban éljek. Azért nem panaszkodom, mert bár nem túl fényűző lakom van, de otthonos. Legalábbis ez az érzés ébred
fel bennem, amikor a plafonon a szoba lámpája halványan bevilágítja meleg sárgás-narancssárgás színnel a helységet, amint azt felkapcsolom. A göncöm ledobom a szoba végében található fotelekre. A
szekrényekben kezdek kotorászni, ami a fotelek mellett áll egy sorban kitöltve a helyet a szoba két vége között, és nagyjából középen van az ágy közöttük. Egy vékonypántos fekete felsőt feszek fel, ami láttatni
engedi a köldököm is, meg egy ugyanolyan színű tangát. Általában ilyesmikben szoktam aludni, mert ma már úgy sem mozdulok ki sehova. Így huppanok be az ágyba magamra húzva a takarot, miközben hallgatom,
ahogy veri az a kurva eső az ablakot. Morcosan az ablak felé is nézek. Annyira hangulatrontó... mit szeret benne annyira ez a magát Ro-nak hivató lány? Meg mi ez a furcsa név? Valamit hallottam, hogy az iskolákban
a sűrűséget szoktál "ró"-nak hívni. No, mindegy... inkább kikapcsolom a gondolataim, és a TV távirányítója után kajtatok, ami egy kis asztalon áll. Mármint a TV, a távirányító az itt van mellettem, csak egy lusta
embernek már ez a pár centiméternyi távolság is mérföldnek tűnik. Hm, jó lenne egy DVD-filmet megnézni. Szitkozódások válogatott módjai között kikecmergek az ágyból, és előveszem egy számomra kedves filmet.
DVD-berak, lejátszás indul Lynuka ágybahopp, végül filmnézés. Namármost a fáradtságom mértékét úgy képzeljétek el, hogy elaludtam a kedvenc fantasy-filmemen. Reggelre már csak az össze-vissza rohangáló
DVD-márkajelzés jelzi, hogy itt kimaradt pár óra. Meg én egy jó pár körre, ha nem kapom össze gyorsan magam. 10 percem van, hogy munkába érjek, ó mi boldogság. Ismeritek a Mission Impossible-t. Na, ez pont
ilyen. És ahogy sejtettem, lehetetlen küldetést állítottam magam elé. Olyan szép fél órás késést hoztam össze, hogy ennél szebb már csak Dave tekintetének a látványa. Azt olvasom ki teljesen a szemeiből, hogy most
éppen a nyakam köré teker egy kötelet, és most készül alólam kirúgni a széket, és ha ez még nem lenne elég egy félautomata fegyverrel még meg is koronázza a cselekményt, csak hogy tutira menjen, arról már
nem is beszélve, hogy összekötözve egy zsákba téve engem mindezek után egy krokodilokkal és cápákkal teli vízbe dob be engem, ahova még egy torpedót is kilövetett rám. Nem viccelek, tényleg ez van beleírva a
szemébe. Jó... hát egy csöppet érzékeny a nyitásra, de tényleg csak egy picit.
- LYNA, AZ ISTEN BASSZON MEG TÉGED, HÁNYSZOR FOGOD EZT MÉG MEGCSINÁLNI? - Ugye mondtam?
- Nyilván annyiszor, ahányszor még el fogok aludni - No, és ezzel a mondatommal elérem szerintem azt is, hogy piranhákat is szabadítson az elméletben már amúgy is szétcincált testemre, amik valahol a négy égtáj
irányába lennének szanaszét. 3D puzzle... csak nem az Empire state building jönne ki belőle, hanem szerénységem. Azt hiszem, jobbnak láttam, ha itt azonnal munkába állok.
Szerencsére van már rutinom, ezért elég gyorsan kiszolgálom a vendégeket, délután három óra körül van egy kis pihenőm, de utána újra felpörög az élet. Csak én nem veszem fel a ritmust, aminek az az eredménye,
hogy kiborítok egy tálcát, teli sörrel, és pohárral. Az egyik az arcomat vágja meg egy kicsit, míg a másik érzem, ahogy végigszántotta a vállamtól lefele majdnem a könyökömig. Csak azt érzem, ahogy folyik ki a vér,
mintkét megvágott helyről.
- Mit csinálsz, te hülye kurva? Figyelj már oda! - mondja az elégedetlen delikvens, és egy jókorát belerúg az oldalamba. - Ezt az inget ma vettem!
- S... sajnálom... - mondom erőtlenül, mire újabb rúgást érzek.
- Fejezze be! - lép közbe Dave.
- Különben? - kérdi tőle, és már suhintja is felé az öklét a körszakállas tagbaszakadt fazon, de Dave könyedén a tenyerébe fogja az öklét, és erősen szorítani kezdi, mire amaz csak ordít, mint a hülye.
- Most pedig üljön vissza - fejezi be, mire az engedelmeskedik. - Jól vagy? - segít fel. - Ne hívjak mentőt?
- Ne! - tartom ki a kezem. - Megmaradok. Csak kösd be, ha megkérhetlek.
- Jó, de ha nem érzed jól magad, szóljál!
- Okéoké...
Leülök egy picit a személyzetnek fenntartott helységbe, és szomorúan konstatálom magam elé, hogy míg én szoktam a vendégeket verni, addig most engem ütöttek. Pontosabban rúgtak. Viszont tovább kell élni, nincs
idő gondolkodni, és a maradék három órát ismét a munkának szenteltem. Este kicsit aléltan érek a megállóba. Leülök a szokott helyemre, és néha balra fordítom a fejem azt lesvén, hogy nem jön e Ro is. Ő azonban
sehol. Ellenben jön egy kicsit dülöngélő férfi. Alig lát a részegségtől, de ahogy elnézem, arra még van szeme, hogy azt észrevegye, hogy én egy forrónadrágban vagyok, és egy topban. Így bizony nehéz nem
feltűnőnek lenni.
- Hellóó... kszééépsééégemmm. Akarsz valami igazán keményet tapasztalni?
- Te fogod mindjárt megtapasztalni, hogy milyen érzés lesz, amikor örülsz, ha hugyozni tudsz.
- Márpedig ma az ennyém leesszzz...el... - ragadja meg a karom. Ahhoz képest, hogy seggrészeg, jó erőben van.
Megpróbálok ellenkezni, de jó erőben van, és egy pofont ad, és neki nyom a falnak. Én térddel tökön rúgom, majd orrba térdelem, amint legörnyed. Végezetül megküldöm könyökkel a hátát, amitől szétterül hason a
földön. Mire jó, ha valaki önvédelmet tanult. Három perccel később megjön a busz is. Felszállok rá, és leülök leghátra a szokott helyre. Ro nem jött el. Várom, hogy induljunk, de valamiért áll a busz. Pár másodperccel
később egy lihegő alak robban be a buszba. Az emlegetett szamár. Erősen liheg, jó nagyot sprintelhetett. Miután kifújja magát felém néz, és leül mellém.
- Szia! - köszönök rá mosolyogva.
- Helló! - mondja még egy kicsit lihegve. - Huhh... állatok ezek. Szeretem, amit csinálok, de ez azért túlzás. A tanárunk nagyon komolyan veszi ezt a próbát.
- Próbát?
- Aha... egy kis zenei előadás lesz az iskolában, egyfajta ünnepség. Az iskolánk fennállásának az ötvenedik évfordulója. És most addig túráztatnak minket, amíg bele nem kékül a fejünk, avagy nem lesz reumás a
kezünk a zenéléstől.
- Látom, nálatok se aprózzák el.
- Jaj, el is felejtettem legutóbb bemutatkozni. Kazeware Lynamura vagyok.
- Engem pedig Anabela Romeo Samanta Pitersonnak hívnak becsületes nevemen.
- Maradjunk inkább a Ro-nál, oks? - mondom neki kicsit leterhelten, és fáradtan a hajamba túrok.
- De veled mit csináltak? - vált hirtelen témát.
- Ja... egy kis baleset. Most már elmondhatom, hogy összetöröm magam a munkába - azért a humoromat így sem vesztettem el.
- Jobban kéne vigyáznod magadra. Kár lenne ilyen csinos arcért - válaszolja, amire kicsit felkapom a fejem, és elvörösödök. Vajon azért mondta, mert tetszhetek neki?
- Én ettől csak jobban nézek ki. A vágott seb úgyis menő - mondom némi ironikus hangnemben.
- Jó, azért próbálj vigyázni magadra.
- Igyekszik az ember... - mondom, és itt egy kis csend támad. Majd megint ő tesz fel egy kérdést.
- Mondd csak, mivel foglalkozol még?
Hm, vártam már erre a kérdésre.
- Hát... önvédelemmel foglalkozom - persze, valóban foglalkoztam még gyerekkoromban, szóval egy kicsit hazudtam igazából. Azért láthatjátok, hogy jó formában vagyok.
- Hú, az jó - mondja őszinte csodálattal.
- Hát... ha akarod, megtaníthatlak egy-két fogásra! - mondom neki cinkos mosollyal, és várom, hogy mit felel. Talán kideríthetem, hogy vonzódik e a lányokhoz.
A nevem Kazeware Lynamura. Sokan találónak is tartják, mert olyan vagyok néha, mint a szél (a nevem Kaze része szelet jelent). Elsöprök mindent magam körül. Valahol ki is egyezek ezzel a ténnyel. Elsöpörni a szemetet, a mocskot jó messzire, és mennyivel szebb világban élhetnénk. De most egyelőre munkába kell mennem. Délutános műszakban dolgozom egy bárban, ahol bizony nem ritkán kell megvédeni magam. Szerencsére Tsukune, egy kigyúrt testű, apró tüsi hajat viselő kék szemű főnököm segít nekem, ha már én nem boldogulok. Most biztos azt hiszitek, hogy belé vagyok zúgva. De nem, én a lányokat szeretem, és sokszor reménykedtem abban, hogy ők is engem. De többnyire csak kalandjaim voltak, ezért a szerelmi életem nem egy sikertörténet. Pedig próbálkoztam mindennel, és mindenkivel szinte. A szelíd nyuszitól a legperverzebb egyénekig. Halljátok, az egyik nem csak kikötözött az ágyhoz, de még a számat is bekötötte. Először egy kicsit megijedtem a dologtól, de rájöttem, hogy valójában nagyon is élvezem a helyzetet. Persze kipróbáltam ezt fordítva is. Azóta tudom, hogy legalább annyira szeretek irányító is lenni, mint irányított. Na, miután végighallgattátok rövid bemutatkozómat, készülnöm kell, hiszen nemsokára dolgozni megyek.
Az idő 12.30-at mutat. Az idő nagyon szép. Látok egy-két csúnyább felhőt, de ettől még csak nem fog esni. Úgyhogy egy feneket éppencsak takaró fekete sortot veszek fel, és egy rövid, és szűk topot. Abból is a pánt nélküli fajtát. Elégedetten mosolygok a tükörben magam végigmérve, majd elindulok szépen a munkába. Sétálok szépen, mígnem egy fából készült épülethez nem érek. Kicsit olyan vadnyugati hangulata van. Lehet, hogy talán a Vén Bika elnevezés mond valamit. Szándékosan ilyen western-stílusu kocsmának építettük meg, ennek megfelelően lengőajtókon keresztül lehet bemenni. A kornak hűen minden fából van. Fapadló, faasztal, faszék, és végül a pult, ami az ajtóval szemben figyel rögtön farkasszemet nézve egy arra járóval.
Ne felejtsük el azonban a tényt, hogy Japánban vagyunk, ezért whisky helyett leginkább szakét szoktak kérni. Az élet itt is úgy szokott menni, ahogy a többi kocsmában. Van, aki törzsvendég lesz, és van, akit sosem látunk többé. Eseménymentes napnak tűnik, egészen délután ötig. Ekkor 3 férfi is verekedni kezd egymással. Igen, van olyan, akiből az alkohol ezt váltja ki. Próbálnék közbe avatkozni, ami sikerül is egy alakot leütve, de ekkor az egyik lefog hátulról, a másik pedig gyomron üt. Ettől meggörnyednék, de a lefogóm nem engedi, hogy össze rogyjak. Sikerül annyi erőt gyűjtenem, hogy a velem szemben álló férfit tökön rúgom, de a másik szorításából nem tudok szabadulni. Erős, vastagkarú, tagbaszakadt alak ez a férfi. Dave közbe lépése azonban itt sem marad el. Néhány apróbb karcolással megúzom. Egy kisebb vágást lehet a hátamon találni, valószínűleg valaki a körmével kapott belém, meg egy kis folt keletkezett az arcomon.
Szerencsére ezután nem sok minden történik, és végre valahára eljön a záróra is. Nyolc órakor. Azt nem mondtam, hogy busszal szoktam bejárni, és hazamenni is, amit a főnököm fizet. Leülök a megállóba. Közben leszakad az ég. Hogy én mennyire utálom az esőt. Egy kapucnis alakot látok közeledni. Azt látom, hogy sportcipőt visel, meg sortot, és néhány rózsaszín tincset látok kilógni a kapucni alól. Leülve mellém kiderül, hogy ez a bájos arcú hölgyemény. Egy kis csend után megszólal.
- Bocsi... elment már a 20.45-ös busz?
Az órámra nézek, 20.50-et mutat. Lassan itt kéne már lennie.
- Nem még, én is arra várok - válaszolom, majd szótlanul az eget kémleljük.
- Hogy én mennyire utálom az esőt! - mondom ki hangosan a gondolataimat.
- Én kimondottan szeretem! - válaszolja ő.
Mondjuk lennének ötleteim, hogy mikor szeretném az esőt, ez most nem az a pillanat. Végigmérem eközben formás lábait, kimondottan csinosnak tűnik. Szerencsém lenne, ha a lányokat szeretné.
- Te csak most még haza? - kérdem tőle látván, hogy iskolás. Márpedig azok hamarabb végeznek.
- Igen, de én szoktam zenélni, és most is külön órán voltam - utal a tokját kopogtatva, amit nem is vettem eddig észre. Közben bejön a busz.
- Szálljunk fel, aztán mesélj még nekem erről kicsit! Imádom a művészeteket és azoknak űzőit. Mindig csodálattal néztem rájuk.
Találtunk is olyan helyet, ahol kettős ülőhely van szabadon. Leülünk oda. Hm, úgy érzem szeretném őt jobban megismerni.
-Ma menjünk bevásárló körútra! – csak pislog rám… nah no comment.
-Ugye tudod, hogy nincs túl nagy kedvem elmenni bárhova is – nézek rá kicsit morcosan - és amúgy is a mai napot úgy terveztem, hogy itthon döglődök. – mondom szemrehányóan.
-Nekem okke. – vonom meg a vállam és elindulok magam mögött hagyva. Amint meghallom, hogy lábaival mellém, totyog kicsit boldog, leszek de, ezt soha nem vallanám be neki! Nem adom meg neki ezt az örömöt.
Hopszi csak egy fülke van és az én kis szöszim tanácstalanul áll egyhelyben. Hehe… van egy ötletem
Elkezdem befelé tolni az öltözőbe. Kicsit szűk de nem baj csak essünk ezen túl.
~§~
Már vagy 10 ruhát felpróbáltunk de én próbálok nem rá figyelni, hanem a ruhákra.
-Ez hogy áll?? –kérdezem bepózolva.
-Áhh nagyon szexi vagy! – dönti oldalra a fejét, ahogy csak ő tudja.
Megfordulok, hogy ne lássam az arcát és elkezdem levenni a felsőmet.
-Dóri!!!!??? – kiált rám. Megfordultam.
-Mit ak...? – nézek rá de, mielőtt befejezhettem volna pillekönnyű csókot, hint ajkaimra. Nocsak.
-Bocsánat nem akartam – próbálna hátrahúzódni de, megbotlik, éppen időben de elkaptam, és magamhoz húztam.
-De én igen.... – folytatom a félbehagyott csókot.
Lejjebb haladok a nyakára, és gyengéden beleharapok, amire halkan felnyög. Grrr……
-Látom, élvezed – mosolygok rá gonoszkásan. Egyik kezemet a fenekére másikat a derekára rakom.
-Mit csinálsz?? – próbál kiszabadulni karjaim közül.
-Próbállak szeretni! – nézek mélyen íriszeibe és elfog egy különös érzés. Nem hittem volna, hogy ezt valaha kimondom valakinek.
-Mire gondolsz? – simítok végig arcán.
-Nem tudom...
-Miért teszed ezt ve...? – hosszan csókolom, kezeivel átkarolja, a derekam én meg belemarkolok a fenekébe. Belenyög a csókba.
-Nagyon zavarban vagy. – mosolygok rá - És ha ezt teszem, akkor még jobban zavarba fogsz jönni! – hogy milyen jó gonosznak lenni!
Kezem a fenekéről előre halad, halkan felnyög.
-Ne csináld!! – kiált fel de, befogom a száját.
-Mi folyik ott?? – ostoba boszorkány.
-A franc essen belé… – morgom halkan - pedig már úgy elvoltam... – felkaptam Krisztit a vállamra és kiviharzottam vele a boltból és bedobtam a kocsimba.
-Miért mentünk el?? – kérdezi zavartan.
-Mert már szerintem eleget próbáltunk ruhát... – nem nézek a szemébe. Csak vezetek tovább.
~§~
A bevásárlóközpont elég messze volt a házamtól ezért időbe telt, míg a házam közelébe kerültünk. Kriszti egész idő alatt mellettem szuszogott. Kis aranyos.
-Hol vagyok?? – néz rám félénk arccal. Oh kis buta.
-Nyugi mállunk, vagyunk. Látom még álmos, vagy ha nem vagy képes felismerni a házunkat belülről – kacagok fel.
-Jól van, na – pirul el aranyosan.
-Itt egy üveg bor. Igyál egy kicsit. Mindjárt jövök. – csak lesz annyi szerencsém, hogy olyan ostoba lesz, hogy leissza magát.
Kimentem a konyhába két pohárért majd mellé ülve foglaltam helyet.
-Hova tűnt a bor? – nézek rá nagy szemekkel. Yes!
-Ne rám nézz! – neveti el magát.
-Nos akkor ellenőrizzük le, hogy tényleg nem e te ittad meg több mint a felét – odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Ő csak menekült előlem, míg fel nem borult én meg rá nem estem. Folyamatosan faltam finom ajkait, mint a tiltott gyümölcs olyan édesek.Gyengéden megharaptam a nyakát, amire ő belemarkolt a kipárnázott felembe. Ahh…
Elkezdem lehámozni róla a ruhákat de, ő csak takargatja magát.
-Ne legyél szégyenlős!!! Nem harapok... akkorát – és végignyalok a felsőtestén.
-Feladom – sóhajt egyet. Ez így nem olyan okés…
-Imádom a tested!! Minden egyes pontját. – kényeztetem felsőteste minden egyes részét.
Lágyan csókolgattam majd szünetet tartva, melléfeküdtem. Azonnal rám ugrott és kényeztetni kezdett. Erősen beleharapott a nyakamba én meg csak nyögdécselni tudtam.
Felemeltem a fejem és a mellkasára raktam.
-Szeretlek. – suttogtam halkan.
Amint kimondtam teste elnehezedett és elnyomta az álom.
~§~
Alszik, mint a bunda, kis gömböcként szuszog mellettem. Cuki most… jobban szeretem, amikor ilyen és nincs bepörögve vagy agresszív hangulatban, akkor nem szeretem, és úgy érzem, mintha az anyja lennék, elég bosszantó érzés de… de nem tudok nélküle élni, kell nekem!
Halkan felsóhajtok és kimegyek az udvarra, természetesen a kutyák azonnal nekem esnek de, most jól esik, hogy azt akarják, hogy törődjek velük valahogy… teljesnek érzem magam tőle.
-Kezd hideg lenni. – borzongok meg, majd felállok és bemegyek a házba. Azonnal a fürdőszobát célzom meg egy jó kis fürdésre.
A meleg víz kellemesen mossa le rólam a nap fáradalmait, és kellemesen melengeti a bőrömet.
-Kicsim! – szól be anya az ajtón keresztül.
-Igen?
-Van egy kis dolgunk, tehát elmegyünk, úgy holnap késő délután hazaérünk.
-Redben!
-Légy jó! – szólal meg utoljára és csak a földszinten hallatszó ajtó csukódását hallom. Elmentek… enyém a ház! Vagyis az enyém és Krisztié! Hehehe…
Kellemesen kifújom magam és rakok még egy kis olajat a vízbe.
-Olyan jó az illata! – szívom be a melengető méz és mandula illatot.
~§~
-Nem figyeltem és elbóbiskoltam a vízben. – jegyzem meg magamnak halkan.
-Kriszti vajon még alszik? – ülök fel a vízben. Halk lépteket hallok és kicsit megijedek de, azonnal beugrik, hogy lehet hogy Kriszti az.
-Dóri? – szólal meg egy félénk hang.
-Nem? – szólalok meg szemrehányóan.
-Bejövök – nyitja ki lassan az ajtót mintha attól félne, hogy megvakul, vagy ráugrok csak úgy minden ok nélkül. Hmm nem is rossz ötlet. Mosolyodom el de, végül inkább maradok a forró kádban.
-Látom, felébredtél – mosolygok rá kedvesen, amire aranyosan elpirul.
-Kis tulifejű – mondom foghegyről.
-Kac kac – von vállat és leül a kád szélére. Túlontúl közel van! Húzom össze magam. Elkezdi levenni a ruháit és én csak kistányér szemekkel, nézek rá. Ez most befekszik mellém a kádba?!
-Te meg mit művelsz?! – vinnyogok
-Ne nyafizz! Egyébként is szerintem nyilvánvaló. – mondja halál nyugodtan. Nah jó ez nekem bizarr.
-Én nem! – jegyzem meg durcásan, és hátat fordítok neki. Érzem a vízen, hogy bemászott de, már csak arra eszmélek fel, hogy felhevült teste a hátamnak támaszkodik. Mi a?!
-Mit tervezel – gördül arcomra gonosz mosoly. Fejemet hátrahajtom, és kicsit lejjebb csusszanok, hogy kényelmesen ajkaimhoz férhessen. Jobb keze egyik mellemre rakja másik kezével, pedig végigsimítja bordáim ívét.
Meglátjuk mi lesz ebből de, biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom.
Álmos vagyok! Ez az első megjegyzésem magamnak amint felkeltem. Megint suli… falnak megyek.
Felöltözöm, megcsinálom a hajam a reggelit, ismét elfelejtem de, kit izgat? Engem nem.
Anya elvisz a suliba ahol Krisztivel azonnal össze is, futok, bemegyünk a suliba és elkezdődnek az órák.
Irodalom órán csak bambulok magam elé, és mivel az utolsó padban ülök szemre, vehetem, hogy a többiek mit csinálnak unalmukban.
Gina természetesen megint a radírjaimat gyilkolja, kicsit el is nevetem magam rajta, előre nézek és látom Kriszti zavart mozgását. Valami itt nagyon nem stimmel.
Igazam is lett, Kriszti sírva rohan ki a teremből, mindenki össze van zavarodva még a tanár is lefagyott, sietve utána rohanok.
A domb legelrejtettebb részénél találok rá.
Nem hiszem el… ez elaludt!
- Látom te bárhol el, tudsz aludni!! De mond csak mi dúlt fel ennyire h így kirohantál a teremből szó nélkül?? – tekintetünk egybe olvad, egy ideig hallgat majd szólásra nyitja száját.
- Ricsi... – nem értem.
- mi van vele... ?? – teszem szóvá gondolataimat.
- Szakított velem... – könnyei csak úgy mossák szép arcát. Minek itatni az egereket? Felemelem a kezem és letörlöm az arcáról a könnyeket.
- És miért szakított veled? – kérdem. Kezembe adja telefonját és elolvasom az smst.
- Ne törődj ezzel az idióta fiúval.!! – nyújtom neki egyik kezem és felrántom magamhoz.
- Már megint elpirultál – kuncogok fel. - a végén félreértem – megsimogatom a fejét. Hogy én mennyire imádom húzni az agyát.
- Tudod mit kiskutyám?! Ma este menjünk el egy bárba!!! Mit szólsz az ötlethez?? – kiskutyásan csillannak fel szemeim.
Csak bólint egyek és hazasunnyogunk.
~§~
Lassan ballagok Krisztiék felé… hogy én mennyire jólelkű vagyok, hogy elviszem bulizni…
- Itt van a Dóri – kiált ki Kriszti a házból.
- Mi van kiskutyám?? Mien csinos vagy!!!! – Hogy elpirult a drága.
- Imádlak zavarba hozni!!!! – hogy én mien jó vagyok. Oszkárt nekem!
- Jaj de vicces!!! – éles ujjait bordáim, közé szúrja, mire felsikkantok. Megölööööm!
- Na menjünk!!!! – sürgetem.
~§~
Megérkezünk az étteremben és Kriszti természetesen valamit otthon hagy.
- Áááá!!! Elfelejtettem pénzt hozni!!! - -.-
- Nyugi majd én kifizetem!!! – nyugtatom meg és ő kedvesen hozzám búj.
Elég rég vagyunk itt és semmi, sem történik.
Talán elszóltam magam.
Vivi…
- Szióka cica! Rég láttalak!!!!! – gyenge mosolyt küldök felé.
- Szia Vivien. Ja rég volt. – szemezgetünk egymással, és eszembe jutnak azok az idők mikor még nem ismertem Krisztit.
- Ő ki?? – szegezi rám dühösen tekintetét Kriszti.
- Nocsak Dóri... Ő az új csajod?? – néz rém szemrehányóan Vivi. Feh…
- Nem – rideg szemeimet Vivire szegezem.
- Ugye nincs senkid kicsinyem?? – simít végig Kriszti arcán, és olyan közel hajol, hogy ez már a nagyon közel kategóriába esik!
Gyorsan magamhoz rántom Krisztit.
- Meg ne próbáld!!! - szinte már morgok.
- Mert akkor mit teszel?? – felránt magához és egy pillekönnyű csókot, hint ajkaimra. Sajnálom, hogy ezt látnod kell Kriszti.
Kirántom magam a karjai közül és egy VIP részlegbe, viszem ahol kettesben, lehetünk, rádobom az ágyra és az ajtóból figyelem, amíg észhez tér.
- Mi volt ez?? – ugrik ki az ágyból - tudni akarok mindent!!!! – nézése szinte égeti bőrömet.
- Ez nagyon nehéz.. be kell vallanom ... Ő volt az előző szerelmem. – szégyenlem magam de ez van az életem azon részéhez semmi köze, amit nem vele töltök el.
Teste megremeg előttem és kitör ezernyi kérdés formájában.
- Mióta szereted a lányokat?? Vagy miért választottad ezt?? – arcomat elfordítom tölle. Ehhez semmi köze.
- És a legfontosabb – megfogja kezeimet és mélyen íriszeit az enyémekbe, fúrja - Miért nem mondtad el nekem??
- Mert féltem h emiatt megutálsz... Féltem hogy nem lehetek a közeledben.! – nah ez annyira nyálas lett, hogy ha nem dőlök le, kidobom a taccsot. Eldőlök, és magammal rántom az ágyra, és finom csókot adok cseresznye ajkaira.
- Ezt nem tehetem!!!!! – sírva kifutok a szobából és elfutok egy messzi hűvös sikátorba.
Ez nem én vagyok!
Halkan pihegek a sikátorban… bárcsak ne lenne ez ilyen nyomasztó, de legalább szeretem a sötétet.
Remélem Kriszti, hazatalál, hogy micsoda bajok lennének abból, ha eltűnne, a nagyszülei kinyírnának. Testemen végigfut a hideg, lassan lecsúszom a hideg földre.
~§~
Úgy fél órája lehetek itt a sikátorban, ahogy a macskák felborítják a szemeteseket és veszekednek az élelemért… szegények.
Egy csöppnyi kismacska, mint aki iszákos „sétál” felém. Halkan nyávog, kis szemeibe alig van élet.
Felveszem a földről, és magammal viszem haza.
~§~
Reggel… úúútálom a reggelt.
Valamiért mozog az ágyam. A lépcső felé nézek, és Krisztit látom, meg ahogy éppen felmászik.
- Hogy a pikbe kerülsz te ide?!- szinte úgy visítok, mint egy macska, apropó macska.
- ÁÁÁÁ hol van? – kezdem el keresgélni a cicust.
- Mi hol van? – néz rám gyerekesen.
- Hát a macskám! – végszó apa bejött a macskával a kezében. Hupsz…
- He… he… meg tudom magyarázni!
- Semmi baj… meg tartjuk! – vigyorog rám olyan apásan utána csak Kriszti, ugrik a nyakamba.
- Jáj hol vagyok? Mi ez a hely? Az emberek?Kedvesek!
- Nagyon vicces. – mondja apa és Kriszti szinkronban.
