Szinte szétmarcangolom. Annyira kívánom már, hogy mindenhogy érezni akarom: puha finom bőrét, húsát a számban, testének forróságát a farkam körül... wwrr...
Hiba sikolt, kiabál, rángatózik, előlem nincs menekvés. Kezembe kerül a 44-esem, hideg fémje szinte égeti tenyerem bőrét az ő forró kis teste után. Seggéhez érintem a csövet és gonosz félmosollyal nézek le rá. Még ez a látvány is szexis.
- Idefigyelj kis szukka. Vagy én baszlak meg, vagy ezzel foglak. És hidd el, jobb ha te választasz.
Milyen nagylelkű vagyok. Pedig egyszerűbb lenne ezzel tágítani és megalázni, de... annyira tetszik hogy megkegyelmezek neki és kap egy esélyt.
Látom tekintetében a reményvesztett csillogást, és már tudom hogy megtörtem őt. Nem volt könnyű, de nehéz sem. Épp válaszolna, azonban megzavarnak. Francba. Felöltözöm és lemosolygok rá.
- Türelem moj zsuk. Mindjárt jövök.
A folyosón csak elvigyorodom amikor meghallom dühös ordítását. Alig várom hogy visszamehessek.
*
Odalent egész delegáció fogad. Egy kurva nagy bőrönddel.
- Boris-sama – lép elő a sorból egy idősebb férfi, arcából ugyanazok a szemek néznek rám, mint amelyeket könnybe lábadva hagytam a hálószobában. – Kérem engedje el a fiamat...
Egy nagy bőröndnyi pénzt tesz le a földre, kinyitja. Hm.
- Annyi amennyit elloptál, vén ember?
- Sokkal több. Könyörgöm, bocsásson meg, félreértés történt, nem szándékos lopás. Egyszerűen csak egy szállítmány rossz helyre ment, de már visszatért... és a kárt a saját zsebemből állom... kérem engedje el a fiamat!
Értékes kapcsolat ez, és pontosan tudom, hogy ha kinyírom, nehéz lesz a helyére találni valakit. Ráadásul már eléggé meg lett leckéztetve.
- Egy hét múlva várom önt csemetéjével együtt az estélyemen – válaszolom mosolyogva. – Szergej, kísérd az urat a fiához.
Lesz majd nemulass ha meglátja kicsi fiacskáját pucéran, kikötözve és spermától tocsogva. Hehe... kár hogy az csak a saját spermája, de hát ne legyünk telhetetlenek.
A kétségbeesett ordítást hallva csak elmosolyodom és töltök magamnak egy vodkát a bárszekrénynél. Kár hogy elszalasztottam ezt a jó kis numerát, de nem baj. Majd legközelebb.
*
Az estély a szokásos. Fényűzés, alvilág, politikai és művészvilág képviselői. Csillog a sok gyémánt, a kristálypoharak és a szebbnél szebb ruhák. A mellettem díszelgő csodaszép, hosszú hajú fiúcska derekán pihen bal kezem ahogy a vendégeket fogadom.
Mitsuryousa megérkezik, karján egy csinos nővel, mögötte pedig a kis Yochi is, szintén egy csinos tartozékkal a karján. Halván és gonosz mosoly kúszik a számra amikor a vénember komoran, hidegen üdvözöl. Nem bocsátja meg nekem egyhamar a fiacskáját ért sérelmet, de kekeckedni nem mert velem, mert elhozta a kisfiát. Gyanítom kemény harc lehetett iderángatni a kis makacs édest. Yochi is elém ér, szemeiben a gyilkos düh sokkal szebb mint emlékeztem. Vet egy sajnálkozó pillantást a mellettem álló szép fiú felé.
- Üdv- veti oda nekem, mellettem az embereimben benne reked a levegő. Pofátlan a kis édes, mint mindig.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívást, zájcsek (nyuszi).
Felhorkan. Hehe.
- Csak megiszunk valamit és már megyünk is, nem zavarjuk itt a levegőt – válaszolja pökhendien. Elengedem a partnerem derekát és lecsapok az ő kis finom ujjaira, keményen a kezem közé kaparintva őt. Elereszti a lánykát és lesápad.
- Mi a francot akarsz? – sziszegi.
- Táncolni fogsz velem – jelentem ki lazán, majd behúzom magam után a táctérre, a tömegbe. Magamhoz szorítom karcsú, remegő testét. A zene kellemesen andalító, de rám nem nyugtató hatással van, pláne hogy itt van végre a karjaimban.
- Eressz el te mocsok állat – sziszegi. Nyilván ne akar botrányt, elvégre jó néhány politikus és befolyásos személy jelenlétében ez rossz fényt vetne apucira.
Kuncogva vonom közelebb magamhoz, ágyéka az enyémhez simul. Beszívom illatát és megnyalintom a fülét.
- Hiányoztam? – dörmögöm és ő megrezzen.
- Egy fenét!
Fenekére csúszik a kezem és megmarkolom.
- Te hiányoztál nekem. Sajnáltam hogy nem tudtalak jól megbaszni, mielőtt elengedtelek...
Felemelem a fejem és lepillantok rá. Kék szemeiben harag és félelem. Nyami.
Hitetlenkedve nézem ahogy vetkőzik, egyre több bőrfelület szabadul fel, és ezzel párhuzamosan a pulzusom is növekszik. Ugye nem? Ugye nem?!
Amikor az utolsó ruha is eltűnik, oldalra kapom fejem. Nem… nem akarom látni a…
Lassan felém mászik, és durván megragadva arcom fordít maga felé.
Felém térdel és évelődve figyel. Hogy én mennyire utálom…
- Mire végzek veled, annyira gyűlölni fogsz, hogy azt már szerelemnek hívják... – soha… SOHA! Te szemét ruszki!
- Te… - durr. Éles pofon csattan képemen, és csak úgy zsibbad az arcom. Basszus ez mindjárt kiüti a fogaimat.
- Akkor beszélsz, ha engedélyt kapsz rá szukka. – szuka? Azt mondta szuka? MEGÖLÖM!
Durr. Most már szinkronban lüktet a pofim, és idegességem egyre nagyobb, még félelmem is elnyomja. Ó hogy baszódnál meg. Rohadt ruszki vendégszeretet.
Újra maga felé fordít, a könnyektől alig látok, durván belecsókol számba, és szinte azonnal nyúl fenekemhez, beletolva ujját.
A meglepett fájdalomtól azonnal felsikoltok, pont a szájába. Ez… ez fáj.
A könnyen csak jönnek, és hiába akarom visszatartani őket, csak úgy folynak végig arcomon… Utálom, gyűlölöm! Miért kell a seggemben turkálnia? Szadista állat.
Meglepődöm, amikor az enyhe fájdalmat egy másik érzés kezdi uralma alá hajtani, feltérdel, és ágyékom megragadva masszírozza.
Ne… a francba. A testem elárul engem.
Nem… neh… nehm hagyhatom neki, ho-hogy… ahh… nem bírom … szétrobbanok.
Felsikoltva élvezek markára, összetört lélekkel rogyok össze a megfeszülés után.
- Pubícsnaja zsenysena... Tudtam én hogy egy kéjes kis ribanc vagy... – szemét… pontosan tudja mit kell ahhoz tennie, hogy véglegesen megutáljam. De miért teszi ezt? Én nem ártottam neki semmit.
- Nyisd szét a lábad – dörmögi azzal az idióta akcentusával, és persze nem moccanok. Miért nem elég neki ennyi? Kiélvezkedte magát, még mindig nem elég?
Hirtelen szétfeszíti lábaimat, és éhesen vizslat.
- Jobb, ha engedelmeskedsz majlinkij. Hosszú még az éjszaka...
- Mi? – kapom fel azonnal fejem. Ugye… ugye nem akar még? hagyjon már békén.
Megszólalni már nem merek. Még pár ilyen pofon, és a szép fogaim darabokban peregnek ki.
Bár sokkal egyszerűbb lenne, ha bekötné a számat, mert akkor egyikünket sem zavarná, ha meg is próbálnék megszólalni. Előre félek saját magamtól is.
Előre hajol, közben felemeli lábaimat, térdhajlataimba megkapaszkodva hajol hasamra.
Finoman szagol egyet, majd a szemembe néz. Undorító… már nem is tudok újat kitalálni rá.
Alsó ajkamra harapok, hogy visszafojtsam a hangokat és a szavakat is, nem tudom mennyire fog sikerülni. Ha nem akarja hogy beszéljek, hangokat se akarjon tőlem.
Először csak egy csókot hint oldalamra, azonnal össze is rándulok, kellemes érzés cikázik végig testemen, de még ez is fáj a tudattól, hogy Ő okozza nekem.
Pár pillanat telik csak el, és a gyengéd csókot egy erős harapás váltja fel. Véresre harapom a szám, már az is fáj, összeszorítom szemem, újabb könnyen szöknek, de akkor sem adok ki hangot.
Észreveszi vívódásomat, és újra eljátssza ezt a másik oldalt is, egyre erősebben kezd mindenem sajogni, lábaim meg-megfeszülnek, az összes ujjam görcsbe áll majd megfeszül, nem bírom már sokáig.
Fokozatosan feljebb halad, elidőzik mellkasomon, erősen megszívva és ekkor kiszakad az első fájdalmas nyögés. Utálom, ha a gyengepontjaimat használja ki.
Elégedetten vigyorodik el, combjaim már lassan a hasamat nyomják, de egyre csak kúszik feljebb testemen végül közvetlen arcom előtt áll meg pár centire tőlem. Félénken kinyitom szemem, ekkor látom hogy egyik lábam a vállára van dobva, a másikat tartja.
Ne… ne… hol a keze? Ááá!
Felkiáltok meglepetten, amikor egyszerre több ujját is megérzem magamban. Istenem… Miért?
Összeszorítom szemem, rágcsálom a számat, ide-oda vetem fejem. Amikor mozgatni kezdi őket, egész testem veszettül vonaglani kezd, majd ahogy ez is csitul a fájdalommal együtt, feltérdel ismét.
- Látom már felkészültél majlinkij. – dörmögi halkan, és kezeimet rángatni kezdem. Miről beszél?
Amennyire tudom felemelem fejem, látom a testemet amit foltok borítanak.
Megjelölt… ez a szemét megjelölt engem nem is akár hogy. Már épp borítaná el agyam a vörös köd, amikor meglátom, hogy mit illesztget a fenekem felé.
- Ne! Ne!! NE!! Hagyd abba! – kiáltozom, lábaimmal kapálózni kezdek, de erősen tart. Franc… Franc!! Ha azt belém rakja, és tuti szétszakadok! TUTI!
Fémes csörgés üti meg fülem, és azonnal ledermedek, kipislogom könnyeimet, és Őt figyelem.
- Idefigyelj kis szukka. Vagy én baszlak meg, vagy ezzel foglak. – a pisztolyt a fenekemhez nyomja, a hideg fémtől kiráz a hideg, és megremegek a félelemtől is. – és hidd el, jobb, ha te választasz – olyan kaján vigyor terül szét arcán, amiből azonnal tudom, hogy mire is gondol. Ugye nem akar azzal?
Bár én ebből az alakból már mindent kinézek... Mindent.
Épp szólásra nyitnám a szám, hogy életem legmegalázóbb választását a szájamra vegyem a halálfélelem torkában, amikor kicsattan az ajtó.
- Főnök, egy fontos… – Durr…
Azonnal kikerekedik szemem, szinte kiesik, ereimben meghűl a vér, és moccanni sem merek. Füstös szag borítja be a szobát, a hullát egyszerűen csak kihúzzák, nem is látom, hogy kik és bezáródik az ajtó.
Ez… ez csak… csak simán… fejbe lőtte! MEGÖLTE!
Engem is simán megölhetett volna.
- Chh… - ledobja a pisztolyt az ágyra, de még nem moccan. Érzem, hogy rám néz, éget a tekintete, de én nem merek. Ennél nagyobb félelem, már nem érhet, de akkor sem.
- Nyugi, csak egy kis senki volt… - ez után oroszul motyog valamit, majd lemászik az ágyról, ruhái után.
Erre persze azonnal feléledek, és figyelem, hogy megbizonyosodjam róla, tényleg leszállt rólam. Valamiért már csak a tudat is megnyugtat, hogy nem basztat éppen.
De azért… ugye… nem akar így hagyni? Ugye nem?
- De… - épp szólalnék meg, amikor felém kapja fejét, már teljes díszben. Szúrós tekintetétől megrianok, összerezzenek, főleg amikor újra azt a vigyort villantja rám.
- Türelem moj zsuk. Mindjárt jövök – elsétál az ágy mellett, felkapja pisztolyát, és kimegy.
Ez… itt hagyott… Ez a szemét itt hagyott kikötözve! Ordítva egyet rángatózni kezdek, majd mikor már látom, hogy semmi esélyem, lenyugszom. Mi a francot csináljak?
- Kösz, kihagynám - morogja, majd felfortyan. - Előbb harapom le, minthogy leszopjalak!
Magnum hideg csöve nyomódik halántékához, azonnal elcsendesedik. Na azért.
- Csak tedd amit mondok, és nem loccsantom szét a cuki fejed – vigyorgok le rá gonoszan.
Kinyitja puha ajkait és végignyalja a farkam. Ó igen...
- Ez az... - sziszegem elégedetten amikor tövig bekapja és szopnikezdi. Ez a fiú nem először csinál ilyet. Tuti.
Lágyan, lassan kezdem szájba baszni, és rohadtul tetszik a látvány. Ahh bozse moj boh... ez a fiú gyönyörű és egyszerűen őrjítően szexi!
Rekedt sóhajjal élvezem tele a száját, egész testemben remegve a gyönyörtől...
Elégedetten mászom le róla, ő pedig veszettül köpködni kezd.
- Most örülsz? – morogja. - most már gyűlöllek is.
Elvigyorodom.
- Ó nem majlinkij… dehogy. Még nem gyűlölsz eléggé.
Ledobom a zakót, kigombolom ingemet és ledobom az ágy melletti fotelbe. Elsápad, szemei nagyra nőnek ahogy kezdi végre megérteni a lényeget. Ledobom magamról az utolsó ruhadarabot is és felnevetek amikor ő zavartan elfordítja a fejét. Fölé mászom lassan, állát megragadva fordítom felém az arcát.
Feltérdelek és alaposan végigmérem. Szeretem felülről nézni őt. Pont jó helyen van alattam.
- Mire végzek veled, annyira gyűlölni fogsz, hogy azt már szerelemnek hívják...
- Te... - kezdené, de arcán csattan egy pofon és oldalra bicsaklik a feje.
- Akkor beszélsz ha engedélyt kapsz rá szukka.
Mondana valamit de egy újabb pofontól a másik oldalra csuklik a feje, könnyei kicsordulnak. Állát megragadva fordítom magam felé és durván beleharapok puha ajkába, ezzel egy időben lábai közé nyúlok és középső ujjam ánuszába tolom. Belesikolt a számba én pedig felmordulok. Jó szűk.
Sikoltozását és ellenkezését figyelmen kívül hagyva az éjjeliszekrény fiókjából előveszem a síkosítót és bekenem vele az ujjamat majd ismét vissza belé. Újabb sikoly. Nyelvemmel szájába hatolva hallgattatom el és mozgatni kezdem az ujjam. Vigyorra húzódik a szám amikor első kéjes nyögését meghallom, majd zokogását abbahagyva nyögdécsel tovább. Feltérdelek és folytatom tovább, másik kezemmel merev kis farkát masszírozom.
- Pubícsnaja zsenysena... Tudtam én hogy egy kéjes kis ribanc vagy... - suttogom amikor felsikoltva elélvez. Remegnek ajkai, könnyesek a szemei, pedig még nem is csináltam vele semmit.
- Nyisd szét a lábad - utasítom halvány mosollyal. Hát persze hogy nem fogad szót. Szétfeszítem és alaposan végigmérem. Csodaszép még itt is a kis dög. - Jobb ha engedelmeskedsz majlinkij. Hosszú még az éjszaka...
Csak pislogok egyet és máris fordult velem a világ, hátam helyett a hasam nyomja az édes puhaság, s még csak nyekkeni sem volt időm, máris háttal vagyok neki… Ajjaj… nem valami kecsegtető helyzet, tekintve a rám leselkedő sanyarú sorsot. Segítsééég! Valaki mentse meg a szűzi seggem!
Rám hajol, majd érzékien a vállamba harap, ami a végére túl erőssé válik. Ittai!
- Az jó… - dörmögi mély baritonon – azt akarom, hogy gyűlölj is, majlish – nyelve fut végig rajtam, amitől a hideg is kiráz, majd erős ujjai a fenékizmaimon érzem - Jó kis kemény segged van – én is tudom, te mocsok.
- Nh... menj a francba! . hiába akartam visszafogni, egy gyengébb szitkozódás még így is elhagyja szám. Egyszerűen nem bírom megállni, hogy szavakban legalább ne tapossak a képébe.
- Oh el fogok menni, megnyugodhatsz. Többször is, és reményeim szerint ebből legalább egyszer a szádban, majlinkij... – he? Ez meg mit képzel magáról? Szopja le egy pitbull!
- Ó, hogy baszódnál meg a jó édes… - és a többi finomság, amit már nem félek kiejteni, egyszerűen elszáll a halálfélelmem, ha ilyen dolgokat „közöl” velem, és csak még jobban bassza az agyam, amikor szertelenül felnevet.
- Tudod... amikor először megszólaltál, azóta vágyom erre... – mi? Miről van szó, amit én még nem tudok? Csak nem felvette az eddigi „beszélgetésünket”? Ami lassan már baszélgetéssé kezd alakulni?
Még egy pislogás és újra azt az undorító ruszki képet kell figyelnem… Ó inkább fordíts vissza, nem bírom ezt. Hatalmasra kerekednek szemeim, amikor egy gatyazárral nézek farkasszemet, s azt nézhetem premier plánban, hogy az övét oldja ki. Érzéki susogással rántja ki nadrágjából, majd egyetlen szó nélkül csak úgy kikötöz az ágy támlájához. He? Ezt meg hogy merted?
- Megbaszhatnálak e nélkül is, de mindig is szerettem a kikötözős szexet – baszd meg a jó ruszki nénikéd! Ez most… ez most… komolyan előkapja a kobráját? Mert látom ám, hogy nem csak egy mezei sikló ficereg abban a gatyában, az egy OSZLOP! Szívem már a torkomban dobog, mikor ténylegesen elő is csúsztatja a zipzár mögül, szemeim a kistányér méretével vetekednek, s orrom is megcsapja az a jellegzetes szag, amitől azonnal elfintorodom.
- És most megtanítalak szopni, majlish – jelenti ki egyszerűen, s agyam most teljesen leblokkol. EZ most komolyan azt hiszi, hogy megteszem? Minek néz engem?
- Kösz, kihagynám – mondom halkan, de csak még jobban arcomba dugja szervét, ami teljesen kiidegel. Először csak morgok egyet fogaimat csikorgatva, összeszorított szemekkel elfordulva tőle, majd ahogy arcom kezdi cirógatni a meleg szerszámmal, elpattan a fejemben a húr, és azonnal felé fordulok.
- Előbb harapom le, minthogy leszopjalak! – ordítom teli torokból, de épp hogy kicsusszan az utolsó hang is a torkomon, egy hideg fém nyomódik halántékomnak, s egy ponty képét magamra öltve kezdek megint pislogni… A kurva életbe…
- Csak tedd amit mondok, és nem loccsantom szét a cuki fejed – mondja olyan elégedett vigyorral, hogy azonnal seggbe rúgnám, ha nem egy stukkert nyomna a fejemhez.
Most mi a retket csináljak? Vagy csinálom amit akar, vagy tényleg vége az életemnek. Nem ismerem, de van egy olyan érzésem, hogy komolyan beszél… bassza meg…
Undorodó fintorral vetek egy pillantást a merev bőrszivarra, amit másik kezével fog és letolva, felém irányítja. Nem… nem nézek a szemébe semmi pénzért többet, mert az csak még nagyobb zavarba hozna, nem beszélve arról, hogy nagyobb lenne az önelégültsége is tőle. Lehet még ezt növelni? Jó hogy nem fejeli le a Holdat!
Megnyalom kiszáradt ajkaim, majd arra vetemedem, amit kurvára nem akarok. Először csak ajkaimmal érintem meg a végét, s el nem szakadva tőle nyelvemmel sasként kezdek körözni rajta. Fokozatosan benedvesítem, így egyre többet engedek a számba, s kibaszottul idegesít a közben halántékomon lüktető pisztoly.
Mikor már nem tudok többet a számba engedni, enyhén megszívva húzódom le róla, s az elő váladék miatt amit megérzek, öklendeznem kell egyet, s ki is köpöm farkát. De köhécselni sincs időm, megint a szám elé nyomja, amit már majdnem azonnal be is kapok, s megpróbálom megint a számba venni, majd kihúzni szívás nélkül. Remegő nyakkal próbálok mozogni lassan, ahogy erőmtől és ingeremtől telik, de úgy látszik, hogy ő ezzel nem elégszik meg, s lök egyet csípőjével, amivel majdnem a torkomba nyomta péniszét.
Ez… ez olyan undorító.
Megint elfog az öklendezés, de erősen tartja magát a számban, s már együtt kezdünk el mozogni, ő csak alig ring meg. Egyre jobban nyálazom be tagját, hogy az ő ízét ne érezzem, majd megint elkezdem megszívni fokozatosan egyre erősebben. Mellkasomban szétárad a forróság, és nem csak attól, hogy felettem térdel, egy másik érzés is kezd eluralkodni rajtam, amit nem tudok megmagyarázni, még magamnak sem. Már olyan intenzíven kényeztetem, hogy tényleg nevezheti szopásnak, és ahogy erre gondolok kezdek megint begurulni. Nyöszörögve egyet állítom meg, és én is így teszek. Fogaimmal lassan, érzékien kezdem karcolni az érzékeny bőrt, majd makkjához érve ezzel is ugyan ezt teszem, mire megrándul, csípőjével is, és egy fojtott nyögés hagyja el torkát. Hehe… ha csak egy pillanatra is, de kurvára élveztem ezt az irányítást. Felmorranva tolja vissza számba farkát, újra gyors mozgásra kényszerítve.
Remélem minél hamarabb abba hagyja, mert már érzem ahogy lüktet, egyre forróbb és keményebb, és…
Placcs…
Feltörő sóhaja és a keserű íz a számban ordításra késztetne, ha nem lenne tele a szám. A kibaszott kurva életbe.
Ahogy lenyugodott ő is, kihúzza férfiasságát ajkaim közül, de én még mindig nem nézek rá.
Idegesen fordulok oldalra, már ahogy béklyóm engedi, majd egy hatalmasat köpök az ágy mellé, a fehér váladékot eltűntetve a számból. Még pár apró köpés, de még így sem tudom azt a borzasztó ízt eltűntetni a nyelvemről… ez borzalom.
- Most örülsz? – morgom ingerülten, miközben elveszi fejemtől a pisztolyt – most már gyűlöllek is – köpöm undorral a szavakat felnézve rá, de azonnal meghökkenek ahogy arcán meglátom azt a sejtelmes kifejezést.
- Ó nem majlinkij… dehogy – leszáll rólam, és inggombjait kezdi pedzegetni – még nem gyűlölsz eléggé – vigyorodik el kajánul, ami nekem semmi jót nem sejtet… Semmit!
- Te idióta vagy! - válaszolja nyílegyenesen a szemembe nézve. Tetszik hogy ilyen kis vadóc. Igazán szexis. - Ne rajtam éld ki a ferde hajlamaidat te ruszki.
Késem hideg pengéje a következő pillanatban a nyakánál van, de azonnal lehiggadok. Kevesebbért is nyestem már el valaki nyakát de őt itt előbb megkúrom. Csodálkozva pislog rám, fogalma sincs milyen közel járt a halálhoz alig két másodperce.
- Ezt meg honnan szedted? - hápogja. Hideg mosollyal mérem végig.
- Szerintem neked az teljesen mindegy moj zsuk. Óvatosan mozogj - utasítom kajánul, és pólója alatt végigsimítom testét szabad kezemmel. Mellbimbóit keményre simogatom, és amikor már kipirulva piheg alattam, elveszem a késem torkáról.
- Te...
- Igen? - zavartan, duzzogva fordítja el a fejét tőlem, én meg halkan felnevetek. Gyermeteg. Lenyiszálom róla a ruháit, és néhány másodperc múlva egy halom ruhacafat közepén fekszik csupaszon. Összecsattintom a pillangókést, és halvány mosollyal gyönyörködöm művemben. Felles rám. Cuki.
- Mielőtt azt hinnéd biztonságban vagy... majlish... tudd, hogy bármikor előkapok egy ilyet. - Ledobom a zakómat, és fölé hajolok, feje mellett megtámaszkodom karjaimmal.
- Kívánatos kis tested van Yochi... - mormolom ajkaiba, ő pedig remegni kezd alattam és elfordítja a fejét. Fogalma sincs mennyire felizgat ezzel.
- Undorító...
- Mindjárt élvezni fogod majlinkij... - válaszolom lágyan, és nyakára tapasztom mohó számat. Kéjes kis nyögését hallva vigyorogva szívom meg a bőrét. Na persze. Undorító mi? Hehe...
Egy durva mozdulattal a hasára rántom, és hátához simulva harapok a vállába, hogy fájjon is meg nem is.
- Az jó... azt akarom hogy gyűlölj is, majlish. - Végignyalom a hátát, és fenekébe markolok. - Jó kis kemény segged van.
- Nh... menj a francba! - sziszegi. Felnevetek, és feltérdelve nehezedek rá. A válla felett figyeli ahogy kigombolom az ingem és félrehajítom.
- Oh el fogok menni, megnyugodhatsz. Többször is, és reményeim szerint ebből legalább egyszer a szádban, majlinkij...
Felháborodott anyázását csak hangos nevetéssel reagálom le, és ezúttal nem érzek késztetést arra hogy elmetszem a torkát. Helyette más elnémítási lehetőségek jutnak eszembe.
- Tudod... amikor először megszólaltál, azóta vágyom erre... - súgom, majd a hátára fordítom és válla mellett kétoldalt megtámaszkodva térdeimen, gyakorlatilag a feje fölé térdelek. Nadrágszíjamat lassan, idegőrlően bontom ki, majd csuklóira tekerem és a feje fölött az ágytámlához erősítem. - Megbaszhatnálak e nélkül is, de mindig is szerettem a kikötözős szexet.
Nem szólal meg, csak néz rám hatalmas szemekkel, ajkai felháborodottan remegnek, szemei szinte szikráznak a haragtól. Tetszik... Kurva szép.
Lehúzom a sliccem, és kiszabadítom ruhám börtönéből merevedésemet.
Tekintete szemeimről a hajamra téved, először lágy bizsergető érzés lepi el fejem, majd éles fájdalom hasít bele, ahogy belemarkolva ránt egyet tincseimen. Áú!
- Eressz el… - kezeimmel egyre több erőt megpróbálva összegyűjteni igyekszem eltolni magamtól, de nem érzek mást, csak kő kemény mellkasát.
- te kis elkényeztetett majlish – gggrrrr már megint orosz, kezdek kibukni tőle – Fogadjunk, hogy apuci nem mesélt neked a titkos kis életéről.
- Hagyj békér – morgok rá, ficeregve próbálok kicsúszni alóla, de teste még jobban rám nyomul.
- Szórod a papa pénzét, és fogalmad sincs mennyi vér tapad hozzá… - badarság
- Nem igaz! – rivallok rá – És mássz le róla, különben… - most nem találom a szavakat. Miért kell beszélnem mielőtt gondolkodom? Tudod mit? Leharapom az orrod.
- Különben? – tudja jól, hogy ellene semmit sem tudok tenni, magamban bosszankodva találok ki ezer meg ezer szitkot, de ajkaimra harapva próbálom magamban tartani őket, nem akarok nagyobb bajba keveredni, de még jobban feldühít amikor nevetni kezd. Hatalmasra kerekednek szemeim, amikor öle enyémhez nyomul… mi a franc?
- Mondd csak Yochi… - duruzsolja elhalkulva, ujjai szorítása lazunak, újabb bizsergető érzés száguld végig rajtam, ahogy lágyan kalandozik fejemen keze. Vajon mit akar? – Voltál már férfival? – Ez nem normális!
- Hogy lettem volna? – háborodom fel – Én is férfi vagyok, nem látsz a szemedtől? – ez idióta. Hát minek nézett engem? Hosszú hajam van de attól még férfi vagyok!
Megint nevet, lassan fogom fel mondandóját… Jajj ne…
- Ebben az esetben… megtisztelve érzem magam.
- MI? Hogy érted ezt? Mi van? – ugye nem? Ugye nem? Ugye nem? Jaj, jaj, jaj. Teljesen ledermedek… ez… ez meg fog…
- Meg foglak kúrni… kicsi Yochi. Újra és újra. És tudod mi a vicces?! Hogy te élvezni fogod… rohadtul… - szörnyen lágyan duruzsol a fülembe, és ha nem fagyasztaná le minden idegszálam maga a kijelentés, talán el is lágyulnék tőle.
Ő? Engem? Neem, azt már nem.
- Te idióta vagy! – morgom egyenesen a szemébe. Egyre erősebben kezdek el alatta ficánkolni, minden erőmet beleadva, szó szerint mintha az életem menteném, bár most valójában csak a seggemet – Ne rajtam éld ki a ferde hajlamaidat te ruszki – morgom tovább, szemem összeszorítva próbálok menekülni, de megint ledermedek, amikor hideg fémet érzek meg, egyenesen a nyakamnál – Ezt meg honnan szedted? – kerek szemekkel lesegetek lefelé, nagyjából egy pillangó bicska szerű penge csillag meg… Basszus…
- Szerintem neked az teljesen mindegy moj zsuk – vigyorodik el alig visszafogottan. Alig kapok levegőt, néha egy-egy lélegzetvételt is nagyon visszafogottan veszek, félek hogy átvágja a nyakam, ha teszek egy hirtelen mozdulatot – Óvatosan mozogj – kicsit felemeli a fejét, de közben végig engem néz, másik keze megtalálja pólóm alját, alá simítva kezét találja meg hasam, mellkasom, a szabad bőrfelületen kalandoznak hideg ujjai.
Szemeim összeszorítom, kiráz a hideg is ahogy hozzám ér, de nem… nem merek megmozdulni, pedig egy pasi tapiz engem… egy orosz… Grrr…
Ajkaimra harapok, és ha nem félnék a sérüléstől, remegnék mint a kocsonya.
Megtalálja ujjaival mellbimbómat, a körül kezd körözni, ekkor már alig bírom remegésem visszatartani, arcom totálisan égni kezd, aprócska légvételekkel jutok levegőhöz, egyre jobban szorítom össze szemeimet. Lejjebb csúszik testemen a penge, egy nagyot sóhajtok fel, amikor elhagyja torkomat minden nyom nélkül, egy cseppet sem felsértve, de sajnos ezzel azt is sikerül elérnie, hogy így már nem tudom az apró nyögéseket sem visszafojtani.
Szemét dög… hogy utállak… Hülye ruszki!
- Te… - nyögöm ki halkan, de gondolatban a falba verem fejem. Miért kell nekem megszólalni?
- Igen? – kérdi negédesen, de csak elfordítom fejem a szekrényeket nézve, bosszúsan hallgatom kuncogását. Remegni kezdek ahogy más hasamnál simul a penge, majd megérzek egy apró húzást, végül egy nagy reccsenést végül hideget.
A PÓLÓM! - rikkantanám éktelen hanggal, de azonnal úgy ráharapok megint számra, hogy nem csodálkoznék ha véres lenne… A francba…
Élvezettel simít végig rajtam, de már ez sem elég neki, nadrágomra tér le a penge… Én… én ezt nem bírom tovább idegekkel. De egy mély levegőt fújok ki amikor gombom pattan le, aztán… az új övemet siratom, hisz a bicska éle úgy hasítja át akár a vajat. Pár pillanat csend keletkezik, majd amikor hallom a bicska kattanását, kinyitom a szemem, rá nézek, és látom, hogy élvezettel néz végig rajtam, a kezében lóbálva a kis tárgyat. Mikor már tisztán látom arcát, eldobja a kis játékszerét, de mielőtt bármit is gondolhatnék, közbeszól.
- Mielőtt azt hittén biztonságban vagy… majlish… tudd, hogy bármikor előkapok egy ilyet – vigyorodik el mondata végére. Nyelek egy nagyot és elkerekedett szemekkel nézem ahogy leveszi élveteg arckifejezéssel öltönyét, majd lehajol hozzám, könyökkel támaszkodva meg mellettem…
Én meg itt fekszem alatta… szétszaggatott ruhában. Kezdek fázni…
- Kívánatos kis tested van Yochi… - duruzsolja szinte már ajkaimra, fejem egyre jobban nyomom a matracba, hogy ne kelljen ennyire közel lennem hozzá, de látnom sem kell, hallom, érzem hogy nyelvével aprót nyal körbe száján… Most az idegességtől kap el a remegés, megint oldalra fordítom fejem, továbbra is ajkaim rágcsálom, nem akarok meg szólalni, nem akarok már semmit, csak eltűnni innen teljesen mindegy hogy hova, de nem akarok ennek a férfinak a játékszerévé válni… Félek tőle… Ki tudja milyen szadista hajlamai vannak?
- Undorító… - morgom alig hallhatóan összeszorított ajkaim közül kicsusszanva, még jobban remegni kezdek, és csak remélni tudom, hogy nem hallotta meg.
- Mindjárt élvezni fogod majlinkij… felfallak – épp kapnám oda félő tekintetem, mikor nyakamra tapad ajkaival, akaratlanul tör fel belőlem egy kis nyögés, és ezt még jobban nehezemre esik kontrollálni, mikor újra végigsimít csupasz bőrömön…
Sóhajaimba némán fűzöm bele szavaimat.
- Ahh.. deh… utállak… ühm…
Még elintézek pár dolgot, és meglátogatom őt a szobájában.
- Ja,,, te vagy az? - kérdezi leereszkedően. Heh... a kis elkényeztetett taknyos. Apuci féltve óvott fiacskája, akinek szolgahadak lesik kegyeit... Brrr.
Ellenállva a késztetésnek, hogy megtanítsam a tisztességes viselkedésre, inkább végigfuttatom rajta szemeimet. Nagyon szép.
- Ha már Japánban vagy… tanulhatnál egy kis japán vendégszeretetet… A tiéd elég… primitív - szájal. Kis édes... mindjárt szájon vágom. Felé lépek, vészesen villogó szemeimből sütő agressziót nem érti. Hát tényleg egy elkényeztetett kölyök. Fogadok, még soha nem ütötte meg senki. Nem ismeri a félelmet sem.
Elé lépve ragadom meg mellkasán a ruhát és hátrahajítom az ágyon. Nyugalom Boris, nem tehetsz kárt benne.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy kioktass. Érted már, moj zájcsek? - dörmögöm, acélkék szemeimmel fagyosan pillantva le rá.
- Értem - nyöszörgi, ijedten markolva a csuklóimat. Meg sem érzem, olyan kis gyenge. Lassan kifújva a levegőt engedem el. Alig pár szót váltottunk még, és úgy fel tudott dühíteni, amire ritkán akad példa.
- És mondd csak… meddig kell ’élveznem’ a társaságotokat?
- Amíg én úgy akarom... moj kraszavicsa. - Oh hát nem dühösen csillognak azok a szép szemecskék? Gúnyos mosollyal figyelem.
- És ha én nem akarom?
- Nincs választásod.
- Sejtettem... Miért vagy itt? Talán szórakozni akarsz?
- Mondták már, hogy túl nagy a szád, moj zsuk?
Látom dühös arcán szétterülő pírt, majd zavartan pislogva mér végig, felfogva a helyzetét. Bizony majlinkij... épp feletted térdelek, nem is akárhogyan. Halvány mosollyal szívom magamba finom illatát. Jó lenne megkefélni itt és most, de ezzel várnom kell amíg az üzletet meg nem kötöttük, és meg nem kaptam amit akarok. Addig... elszórakozom vele egy kicsit. Hm... belekóstolok.
Szóval problémád volt az orosz vendégszeretettel? Hehe...
- Most megtapasztalod az én vendégszeretetemet - vigyorodom el. Elkerekedő ibolyakék szemecskéit látva nagyon-nagyon gonosz hangulat fog el. Beletúrok az ágyon szétterülő szőke hajzuhatagba, és erősen megmarkolom.
- Eressz el... - feszíti neki kezeit mellkasomnak.
- Te kis elkényeztetett majlish (kölyök)... - dörmögöm még mindig vigyorogva. - Fogadjunk, hogy apuci nem mesélt neked a titkos kis életéről.
- Hagyj békén - veti közbe sziszegve, de elengedem a fülem mellett szavait. Fickándozásával is csak annyit ér el, hogy ránehezedek és belepréselem az ágyba.
- Szórod a papa pénzét, és fogalmad sincs mennyi vér tapad hozzá...
- Nem igaz! És mássz le rólam, különben...
- Különben? - kérdezem lágy mosollyal. Imádom az ilyen kis tüzes fiúcskákat...
Ajkába harapva fojtja magába a szavakat, ami nevetésre késztet, majd halk dorombolással szorítom ágyékomat az övéhez. Halk nyögését hallva elvigyorodom.
- Mondd csak Yochi... - nézegetem kedvtelve, és haját elengedve simítom végig arcát és nyakát. - Voltál már férfival?
- Hogy lettem volna? - vicsorog rám. - Én is férfi vagyok, nem látsz a szemedtől?
Felnevetek. Csípem a srácot.
- Ebben az esetben... megtisztelve érzem magam.
- Mi? Hogy érted ezt? Mi van? - hadarja lesápadva, még a vergődést is felfüggeszti. A füléhez hajolok, és elégedett mosollyal súgok bele.
- Meg foglak kúrni... kicsi Yochi. Újra és újra. És tudod mi a vicces?! Hogy te élvezni fogod... rohadtul...
- Mali krasza. A nevem Boris. Te pedig Mitsuryousa Yoshi vagy – mintha nem ismerném magam. Teljesen hülyének néz? És mi az hogy Boris? Csak van teljes, tisztességesebb neve… és minek is nevezett az előbb? Miért tud ez ennyi mindent rólam?
- Honnan ismersz? Miért vagyok itt? Hol vagyok egyáltalán…? – azonnali válaszokat akarok. Nem járja, hogy csak úgy hébe-hóba elraboljanak. Sokkal fontosabb dolgom is van ennél.
- Őszinte leszek veled, hisz talán soha nem lesz alkalmad elkotyogni senkinek. Ha pedig mégis, annak úgysem lesznek következményei. Gondolom fogalmad sem volt róla, hogy apád az alvilággal is üzletel néha... És ezúttal hibát követett el tat szkot. - Hibát? – pislogok rá értetlenül.
- Az orosz maffia nem tűri, ha át akarják verni majlinkij. Ezért, hogy megtanítsuk apucit a jó modorra, úgy döntöttem, egy ideig a vendégem leszel.
- Elraboltak! Miféle vendégség ez? – feleselek vele. Ez egyszerűen felháborító! Velem így nem lehet bánni!
Arcán egy vérfagyasztó vigyor terül el, lehajol hozzá, és úgy veszi tenyerébe arcom, hogy összenyomódik, ajakim összeszűkülnek.
- Ruszkij gusztyipinsztva- ez a pacák oroszul dumál itt nekem. Hé haver! Nem tanultam ruszkiul!
- Tessék? – préselem ki a szavakat, majd egy kuncogással elereszt, és arcizmaim végre megint a helyükre kerülhetnek.
- Orosz vendégszeretet – válaszol készségesen. Fél kézzel int, hátra sem nézve én pedig elkerekedett szemekkel nézek fel az elém lépő hegyre. Úr isten… - Ő itt Szergej. Ő lesz a testőröd, amíg nálam vendégeskedsz. Szergej nem beszél japánul, úgyhogy ne is erőlködj vele – te szent lócitrom…
- Testőr? Nem inkább börtönőr? – még oda is túl nagy lenne. A colos pasas felránt, hogy két lábra álljak, majd kivezet a szobából, egy végtelennek tűnő folyosóra.
Nem félek, pedig úgy érzem kéne, viszont ez a majdnem három ajtós, agresszív szekrény itt mellettem kissé megrémiszt. Olyan mogorva az arca, és… inkább nem gondolok semmit, a végén még kimondanám.
- Tényleg nem tudsz japánul? - nézek fel rá, morog valamit, számomra teljesen érthetetlent, s közben néz előre. Ezt helyeslésnek veszem. Vagy ha ez japán volt… tanulhatna még egy kicsit. Egyetlen udvarias mozdulata, hogy kinyitja az ajtót, majd belök egy rendezettnek mondható szobába. Biztos valami vendégszoba, de úgy látom… ez is bővelkedik orosz vendégszeretetben. Randa… ehh…
- Hé! És eloldozni ki fog? – fordulok hátra, felé kiabálva, de csak becsapja rám az ajtót. Remek. Itt állok, egy közepes méretű és ocsmány szoba közepén, összeragasztott kézzel. Azt sem tudom pontosan miért vagyok itt, és meddig, de máris nagyon elegem van belőle. Haza akarok menni!
A puha ágyikómat akarom! A szobalányaimat és azt a kényelmet amit csak otthon kapok meg. Ez közel sincs ahhoz képest, ez csak egy silány hétköznapi vendégszoba… Többet érdemlek! Így bánnak az oroszok a vendégeikkel?
Fel alá járkálok a szobában, ahol csak egy ablak van. Kinézek, de kinyitni még nem tudom. Talán egy harmadik emeleti szobában lehetek, így az ugrás kizárt. Keresek egy éles tárgyat, jelen esetben egy szekrény sarka is megteszi, majd kioldom a kezem, és letépem róla a ragasztót.
- Idióta ruszkik – morgok magamban, majd kinyitom az ablakot is, lehajolva látom, hogy pár ember van az épület lábánál, így azonnal visszakapom a fejem, nehogy meglássanak. Ezek annyian vannak mint a…
Na jó most majdnem mondtam egy hülyeséget.
Mit kéne tennem?
Levetem magam a ’kis’ ágyra, és gondolkodó fejet vágok, de hirtelen meglepődöm. Ez az izé tök kényelmes! Hátra vetem magam, forgok benne párat és élvezem a puhaságot. Hasra fekszem, épp átölelem olyan kicsi hogy majdnem átérem, lábaim felfelé állnak mint egy kicsi cica farkincája.
Hirtelen kilincs csörgése hasít fülembe, és azonnal felpattanva szedem össze magam, talán kissé zavarba is jövök. Csak nem nézett hülyének… elvégre látnia sem kellett volna.
- Ja… te vagy az? – nézek a Boris nevű alakra, úgy látszik egyedül van. Vagy a kutyái a szoba előtt csaholnak? Kényelmesen megint levetem magam az ágyra, de csak leülök, egyik lában átvetem a másik felett, hátam mögött megtámaszkodom karjaimmal és az ablakon tekintek ki. Nem szól, csak bezárja az ajtót. Csak nem megkukult?
- Ha már Japánban vagy… tanulhatnál egy kis japán vendégszeretetet… A tiéd elég… primitív – bököm ki, közben cipője kopogását hallom felém közeledni, de nem nagyon érdekel. Velem szembe áll egy pillanat alatt, majd megragadja ingem a nyakánál, felránt, kicsit hátrébb tesz az ágyon, erőszakosan hátra dönt és lábam között feltérdel az ágyra. Automatikusan teszem csuklóira kezem, de nem bírom megmozdítani, közel hajol arcomhoz, szemeiből szikrázik a fagyosság. Megijeszt.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy kioktass. Érted már moj zájcsek? – már megint ezek az orosz szavak… JAPÁN VAGYOK! Beszélj úgy. De elég… félelmetes így.
- Értem – nyöszörgöm halkan,mert kissé fojt az ing ahogy szorongatja, és mikor lazít fogásán, kicsit felköhögök. Mássz már ki a képemből!
Csak félek ha ezt hangosan kimondanám, akkor nagyobb bajom is eshetne mint hogy kicsit megszorongat. Itt az ideje komolyan venni a dolgot.
- És mondd csak… meddig kell ’élveznem’ a társaságotokat? – kérdem éllel, összehúzva szemeim, hogy ne tűnjek túl rémült vagy túl gyávának, bár belül most rendesen ver a szívem.
- Amíg én úgy akarom… moj kraszavicsa – fogamat csikorgatom megint az orosz szavak hallatán. Utálom ha nem értek valamit. Vigyor terül el arcán, élveteg és gonosz. Sugárzik belőle, hogy nem jó fiú, de már rájöhettem volna, hisz ha orosz maffiáról beszél… Nem is értem miért dacolok ennyit, örülnöm kéne hogy élek még. De ez a fickó idegesít.
- És ha én nem akarom? – mondom nagyon halkan kicsit sziszegve a végén, mert már megint szorít és a közelsége megőrjít.
- Nincs választásod – közli elkomorult arcon, erős akcentussal.
- Sejtettem… - morgom halkan – Miért vagy itt? Talán szórakoztatni akarsz? – nem bírom megállni hogy ne beszéljek, pedig jobb lenne már befogni…
- Mondták már, hogy túl nagy a szád, moj zsuk? - még egy orosz szó és komolyan bemosok neki… Utállak!
Válasz nélkül hagyom, csak tovább csikorgatom a fogam. Miért gyengültem így le a teste közelségétől? Mondjuk… nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy legérzékenyebb pontjaimat közelítette meg. A térde az ágyékomnál pihen, keze a nyakamnál… arca meg az enyémnél. Azt hiszem ez elég válasz, örülök, hogy így megmagyaráztam magamnak. Hirtelen ellágyulnak arcán a mogorva ráncok, de kegyetlen külseje nem tűnik el, kisugárzásával együtt. Már megint ez a sejtelmes gonosz mosoly… Chh…
- Most megtapasztalod az én vendégszeretetemet – mondata végére vigyora még nagyobb lesz, hirtelen nem tudom mire gondol, így megrándulok. Mit akar? Itt helyben főbe lő? Vagy átváltozik és normális házigazda lesz? Bár kétlem hogy bármi szórakoztatót művelne… legalábbis számomra. Az oroszok nem ismerik a japán szórakozási alapokat.
Mosolyogva figyelem a kanapén heverő szőkeséget. Ki gondolta volna, hogy üzletfelem fia ilyen kis fincsi falat?
Ébredezik.
- No lám... - lépek közelebb hozzá, és fölé hajolva figyelem ahogy felnyílnak szemei. Gyönyörűszép, ibolyakék szemecskék. Nem rossz.
Mondani akar vlamit, és én „előzékenyen” lerántom szájáról a szikszalagot.
- ÁÁÁÁÁÁÁÚÚ - kiáltja. - Ez fájt!
- Felébredt a kicsike... - vigyorodom el, és felállok.
- Nem tudom ki vagy, de biztosan összetévesztesz valakivel. Még soha nem láttalak, nem ártottam neked. Lennél szíves elengedni?
Felül, hosszú szőke haja pedig aranyló zuhatagként terül szét vállain. Csendben figyelem. Valami kurva szép.
- Mali krasza (kis szépség) - mosolyodom el. - A nevem Boris. Te pedig Mitsuryousa Yochi vagy.
Elkerekednek a hajnalkékségű szemek, és még duzzadt szájacskája is tátva marad.
- Honnan ismersz? Miért vagyok itt? Hol vagyok egyáltalán...?
Kezemet felemelve szakítom félbe a szóáradatot. Mosolyogva figyelem. Mint egy kis eltévedt szőke herceg. Mit szólna vajon, ha azt mondanám, hogy elrabolta a gonosz kékszakáll, és most a vártoronyban elzárja?
- Őszinte leszek veled, hisz talán soha nem lesz alkalmad elkotyogni senkinek. Ha pedig mégis, annak úgysem lesznek következményei. - Közelebb lépek hozzá, hideg tekintetem az övébe ásva. - Gondolom fogalmad sem volt róla, hogy apád az alvilággal is üzletel néha... És ezúttal hibát követett el tat szkot (a barom).
- Hibát? - suttogja. Bólintok.
- Az orosz maffia nem tűri, ha át akarják verni majlinkij. Ezért, hogy megtanítsuk apucit a jó modorra, úgy döntöttem, egy ideig a vendégem leszel.
- Elraboltak! Miféle vendégség ez?
Vigyorogva hajolok le hozzá, és állát megfogom. Ajkai összenyomódnak, cuki kis csücsörítéssé.
- Ruszkij gusztyipinsztva (Orosz vendégszeretet).
- Tessék? - kérdezi csücsörögve. Kuncogva engedem el.
- Orosz vendégszeretet. - Intek egyik emberemnek, egy hatalmas, kétméteres szekrénynek, aki mellénk lép. - Ő itt Szergej. Ő lesz a testőröd, amíg nálam vendégeskedsz. Szergej nem beszél japánul, úgyhogy ne is erőlködj vele.
- Testőr? Nem inkább börtönőr? - felesel pimaszul a kis édes. Csak mosolygok rajta, és intek. Szergej megragadja a felkarját, és talpra rántja a kis édest, hogy a szobájába vigye.
Amikor becsukódik az ajtó mögöttük, lefagy a mosolyom.
- Ideje tudatni apucival, hogy hol a fiacskája... - veszem elő a mobilomat.
Végre szombat van, és végre kellemes hétvége. Nyár van, így még azok az ismerőseim is, akik dolgoznak, most el tudnak velem jönni, még ha nem is olyan sok időre.
Álmosan fetrengek még hajnali kilenc órakor a vörös selyem ágyamban, nyújtózom, közben kifújom az arcomba lógó tincseimet. Lassan ideje lesz felkelni, pedig aludnék még szívesen.
Felkapok egy bordó selyemköpenyt, és elvonulok a fürdőmbe. Hosszú kellemes tusolás után, ami alatt szintén majdnem elaludtam, nem vágyom másra, mint egy jó kávéra. Szólok is, hogy készítsék a reggelim, míg felöltözöm.
Hajam most kiengedve hagyom, enyhén hullámosra beszárítom. Felkapok egy fehér inget, egy kényelmes farmert és irány az étkező.
Sütimet majszolva hívom fel pár barátom, de sajnos csak az egyikük ér rá. Ez az egyik hátránya, ha csak te nem dolgozol… egy idő után elfog az unalom. De mit tehetnék? Erre még várni kell, és amíg lehet, addig kihasználom a nyugodt semmittevést.
Hamar összekapom magam, és minden cuccom amit ilyenkor vinni szoktam, majd elindulok.
Szeretem a kényelmet, de az emberekkel jobban szeretek érintkezni, így a vonatot választom.
Kisétálok az állomásra, közben elhaladok egy játszótér mellett. Lelassítok, hogy mosolyogva nézhessek végig a sok felhőtlenül vidám gyerekre, akik hintáznak csúszdáznak, vagy homokoznak, szüleik pedig egy szélre eső padon ülnek és egymással beszélgetnek. Ilyen kicsi koromban sosem játszottam együtt ennyi gyerekkel, nem is tudom milyen lett volna…
Végre megérkezem, és alig kell várnom pár percet, be is suhan a vágányra.
Amint leszállok barátom már ott is vár, hasonló stílusú felszerelésben.
- Bocsi Yo, de csak egy kicsit tudok a városban lenni, szóltak hogy délután melóm van.
- Eh… na mindegy. A lényeg, hogy legalább te lejöttél. Ezért meghívlak majd ebédelni – veregetem meg vállát mosolyogva – de előbb irány pár bolt, szeretnék szétnézni.
Lassan el is indulunk egymás mellett haladva, és a sétáló utca minden szépségét megcsodáljuk.
Majdnem úgy teszünk, mintha először látnánk az egészet, pedig már megszámolni sem tudom igazán. Meglátok egy fekete szegecses övet, amit valamiért muszáj megvennem, és fel is teszem, ezzel is helyet spórolva a kezemben.
Dél környékén beülünk egy gyorsbüfébe, és elbeszélgetjük az időt, de nem sokáig, mert sajnos mennie kell.
- Köszi a kaját! – int még vissza felé – Hamarosan találkozhatunk még majd – és ki is lép az automata ajtón. Visszafordulok maradék ebédemhez, és lassan megeszegetem. Azt hiszem ennyi volt a mai séta, inkább hazamegyek és bedobom magam az ágyba. Ha lesz kedvem, talán csinálhatnék is pár új képet, már vagy két hete nem frissítettem őket.
Nem vagyok fáradt, így viszonylag elég gyors léptekkel sétálok a legközelebbi vonatállomás felé, hogy hazafelé induljak.
Benéznék apámhoz vagy anyámhoz, de nem tudom, hogy elfoglaltak e vagy sem, így úgy döntök inkább csak hazamegyek.
Felmegyek a peronra, nyugodtan állok a nyüzsgő tömegben, hüvelykujjaim zsebembe akasztva várom a vonatom, de késik. A menetszélben meglibben a hajam, kissé hunyorítok hogy nehogy a szemembe menjen valami. Hirtelen az orromra nyomnak egy nagyon büdös zsebkendőt, hirtelen csavarodik egyet a világ, és csak a sötétség marad.
~*~
Lassan és laposakat pislogok… Fáj a vállam… meg a nyakam is… Leestem volna az ágyamról és nem vettem észre? Próbálok felébredni, de csak foltokat látok. Nehéz a lábam, meg sem tudom emelni, karjaim a hátam mögött, és valami szorítja a csuklómat. Mi folyik itt? Nem moccanok, próbálok minél csendesebben kijózanodni kómámból. Idegen szavak ütik meg a fülem, nem is olyan közelről, de nem is távolról hallom, viszont bármit is mondanak, nem japán így nem értem. Végre élesednek a körvonalak. Egy nagy kanapén fekszem, oldalra döntve, kezem és lábam bekötözve, nem szólva számról, ami le is van tapasztva. Kellemetlen ízt érzek a számban, és alig bírok megmozdulni. A közeli fotelben ül egy szürke öltönyös alak, kényelmesen elhelyezkedve, páran körbeveszik, páran pedig az ablaknál állnak.
Várjunk csak… idegen alakok… én meg vagyok kötözve… fegyverük van… HOL VAGYOK?
Félelmemben mocorogni kezdek idegesen, próbálom kiszabadítani magam a kötelek szorításából.
- No lám – hallok egy mély hangot, és azonnal ledermedek. Ajjaj, észrevették hogy ébren vagyok. Cipő kopog a parkettán, én pedig összeszorítom szemeim.
Valaki közeli jelenlétét érzem, így kinyitom szemeim, és nem is kell messzire fókuszálnom. Körülbelül 20-30 centiméterre lehet a képe az enyémtől.
Tudom hiábavaló, de idegesen motyogok betapasztott szájammal, amit ezért határozottan tép le rólam.
- ÁÁÁÁÁÁÁÚÚ – kiáltom el magam – ez fájt… – tuti, hogy a bajuszomat is kitépkedte ezzel.
- Felébredt a kicsike… - szólal meg gonosz mosollyal ajkain, majd felegyenesedik, hisz eddig hozzám volt leguggolva.
- Nem tudom ki vagy, de biztosan összetévesztesz valakivel. Még soha nem láttalak, nem ártottam neked. Lennél szíves elengedni? – fordulok a hátamra, majd hasizmom segítségével tornázom fel magam ülő helyzetbe. Kék szemeimmel végigmérem elegáns alakját a sötét öltönyben. Lassan visszafordítja rám tekintetét válla felett, de még nem válaszol. Mi van megkukult? El kell engednie! Én egy tévedésből vagyok itt. Mi ez a bánásmód? És a legfontosabb… Hol vagyok?
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 08. 26. 09:23:36
