Karakter: Alexander Swallow Megjegyzés: (Hime-channak)
- Hallottál az új fürdőről? – kérdezi, és közelebb lép. - Nyugati stílusú és már terveztem, hogy elmegyek.
- Egy hete volt a megnyitója, nem? – kérdezek vissza, miközben magamhoz ölelem. Igen, hallottam már róla, de nem tudom, elmenjek-e vele oda. Csábít, de úgy hallottam, a belépő nem éppen olcsó mulatság.
- De, de. Pont arra gondolok – kacsint rám. Tudtam. Ha neki ez kell, akkor elviszem, nehogy egy csóró senkinek nézzen, és lekopjon rólam. Ahhoz túlságosan is fontos nekem, bár nem tudom miért, hiszen alig két napja ismerem. - Holnap nem lenne kedved eljönni velem oda? Mindenféle európai stílusú dolog van.... finn szauna is, amit rég ki akartam volna próbálni – mosolyog rám. Meg tudnám zabálni, olyan édes. - De ha nincs kedved....
- De, hogyne lenne – mondom azonnal, hiszen valóban jó lenne vele oda elmenni. - Pezsgőfürdő, szauna meg minden, veled – vigyorgok rá. - És egész nap büntetlenül bámulhatlak egy szál alsóban. – Felnevet, majd a fülemhez hajol.
- Ahogyan én is téged – suttogja, és lágyan a nyakamba csókol. Puhák az ajkai, édesek, mint a méz. - De most megyek, még a boltba is be szeretnék nézni munka előtt.... deee –pillant a polcra, majd megragad egy Shakira CD-t. - Ezt elviszem. – Erre muszáj hangosan felnevetnem. Nem hittem volna, hogy ilyesmit hallgat.
- Shakira? – kérdem nevetve. - Jó ízlésed van, kicsi Hime – kuncogom, mire rám ölti a nyelvét. Aztán fizet, és egy búcsúcsók után távozik is.
Aznap nagyon boldogan dolgozom, hiszen másnap nemcsak hogy szabadnapom lesz, de az egészet Himével fogom tölteni. A főnök is észreveszi rajtam a jókedvet, de mikor rákérdez csak annyit mondok, hogy a holnapi szabadnap dobott így fel. Ő meg annyiban hagyja.
~*~
Másnap reggel pontosan hétkor érkezem a buszmegállóhoz, ahol először találkozunk. Azonnal feltűnik, hogy Hime milyen jól néz ki a barna cipőjében és a narancssárga ingében. Mintha ráöntötték volna. Én egy sima farmerben és pólóban pózolok. Nem csókolom meg, de mosolyogva mellé lépek és megfogom a kezét.
- Szép vagy – suttogom.
- Te is dögösen nézel ki – néz végig rajtam. Szemei elismerően csillognak. Hát igen, a legjobb farmeromat vettem fel.
- Busszal mehetünk? – kérdem, és intek az éppen közeledő járat felé. De ha nem akarja, fogunk egy taxit és kész.
- Nekem jó, remélem, tömött lesz – vigyorog rám, és hála égnek a vágya valóra válik.
A busz tömött, így észrevétlenül állhatok Hime mögé, hogy átölelve csókoljak a nyakába. Épphogy fel nem sóhajt. Ő pedig kezével simogatja az enyémet. De szeretném már érezni őt máshogy is, mert ha ez így megy tovább, odalenn gondok lesznek. Aztán megérkezünk, és mikor bemegyünk, egy unott képű portáslány fogad minket. A körmeit reszelgeti, és nem nagyon töri magát miattunk. A hely kihaltnak tűik, és mikor két szekrénykulcsot kérünk a férfi öltözőkhöz, végre nagy kegyesen ránk néz. De úgy, mint akit egy fontos dologban zavartunk meg. Utálom az ilyeneket.
- Tegnap volt a csúcsforgalom - mondja, és unottan felsóhajt. - Van pár előjegyzésünk délutánra, de ilyenkor sosem szoktak sokan lenni... egy-két párocska, és annyi - jegyzi meg, és tovább reszeli a körmeit, ugyanazzal az unott és bunkó arckifejezéssel, mint eddig.
- Ahh, de megütöttem volna – morgom már az öltőzőben, mire Hime lágyan megcsókol.
- Ne foglalkozz vele! – Suttogja ajkaimra. Milyen igaza van. - Ma senki nem rontja el a napunkat – kacsint rám, majd belép egy paraván mögé. Várok, míg kijön, és amikor végül felbukkan, a szemeim elkerekednek. - Remélem, nem túl kihívó – néz rám vigyorogva.
Pillanatokig csak meresztem a szemem, mert tényleg jól néz ki abban a kihívó, vöröses színű fürdőnadrágban. Diszkréten elrejti, amit el kell rejtenie, de amikor megfordul, látom, hogy falat hátsóját jól hangsúlyozza az anyag. Azt hiszem, ha nem tudnám, mire vállalkoztam, szívrohamot kapnék, de így hála égnek sikerül erőt vennem magamon. Látom, hogy Hime elégedett, kaján vigyort vág, tehát elérte, amit akart. Kis pimasz.
- Lélegzetelállító vagy! – lépek oda hozzá, és miközben megcsókolom, fenekébe markolok. Belenyög a csókba. – Hát illik engem ennyire kínozni? – kérdem, mikor megszakítom a csókot.
- Bocsi – vigyorog rám. – Te nem öltözöl át?
- De, de mindjárt – mondom, és hátrébb lépek, majd lassan belépek a paraván mögé, de amíg beérek addig is stírölöm. Szerintem tetszik neki.
Bár nekem nincs olyan puccos fürdőnadrágom, mint neki, de szerintem nem szégyenkezhetem. Gyorsan átvedlek a fekete alapon sötétkék csíkos gatyámba, majd kilépek a paraván mögül. Hime elégedetten néz végig rajtam. Nem látszik rajta, hogy neheztelne rám, amiért nem egy drága fürdőnadrágban lát, helyette átölel és megcsókol, majd hozzám dörgöli magát. Beleborzolok a hajába, majd mikor nagy nehezen sikerül egymástól elszakadnunk, betesszük a ruháinkat a szekrénybe és bezárva az ajtót elindulunk, hogy felfedezzük a fürdőt.
- Na és mit szeretne elsőnek kipróbálni az én kis drágám? – kérdem, miközben lazán átölelem a derekát.
- Mi lenne, ha elsőnek fürdenénk egyet, aztán irány a gőz, édesem? Vagy inkább a finn szauna – kacsint rám, amit jó előjelnek veszek.
Igent bólintok, és találomra az egyik termálvizű medence felé vesszük az irányt. Senki sincs itt, csak egy életmentő üldögél fenn a helyén, és pár személyzetis unatkozik a parton. Talán nem jó ötlet, de előbb le szeretném hűteni magam. Ahogy belelépünk, érzem, hogy kellemes a víz, nem túl hideg, de nem is forró. Hime nem fogja meg a kezem, és már én is levettem a kezem a derekáról. Nem szeretném, ha közszemérem sértésért kidobnának minket. Leülünk a medence szélén elhelyezett padon, amely körbefut a medence alján. A víz a mellkasomig ér, Himének a válláig. Nem tudom, mit mondjak, de hála égnek mindenkinek háttal vagyunk, és a vízben nem látszik úgysem semmi. Megfogom Hime kezét, míg ő a másik kezét a combomra helyezi. Ránézek, mosolyogva. Kintről, a nagy ablakokon beszűrődik a napsugár, és fénybe von mindent.
- Örülök, hogy elhívtál – mondom.
- Én meg örülök, hogy veled lehetek – mosolyog rám. – Jó itt veled. Sokkal jobb, mint a klubban.
- Szeretsz ott dolgozni? – kérdem. Nem is tudom, miért kérdeztem meg, remélem, nem fog bunkónak tartani.
- Többnyire igen. A vendégek kedvesek, és a hostok többségét is bírom – válaszol. – Miért kérdezed?
- Csak érdekelt. A hostokról mindenkinek megvan a véleménye, te is tudod. Sokan csak kurváknak tartanak titeket, szajháknak, akik pénzért bárkinek eladják a testüket – vallom be.
- Én is pénzért fekszem le másokkal – mondja vállat vonva. – Téged zavar?
- Csak akkor zavarna, ha a szeretőm lennél – csípem meg gyengéden szabad kezemmel az állát. – Szóval, ha egyszer úgy alakulna, ne merj mással elmenni, érted? – nézek a szemébe, de nem gondolom komolyan. Szerintem ő is tudja, mert elmosolyodik.
- Rendben, de akkor sűrűn kell meglátogatnod, vagy megcsallak – vigyorog rám.
Olyan szívesen megcsókolnám, de itt nem lehet. Kíváncsi lennék, vajon őt zavarja-e, miket mondanak mások a háta mögött, minek csúfolják, minek tartják. Talán még a vendégei között is van olyan, aki csak egyszerű ringyónak tartja, de előtte meg kedves, barátságos, míg a háta mögött mindennek elhordja. De szerintem Hime egy érzékeny és gyönyörű fiú, akinek jó szíve van, és könnyű megbántani. Én nem fogom hagyni, hogy bántsák, ha kell, megvédem.
Jó egy óra után végül megunjuk az üldögélést, és úgy döntünk, irány a finn szauna. Mikor belépünk, azonnal megcsap a forróság. Nyírfával fűtött szauna, ahogy az kell. Hime elégedett, és amikor leülök, egyből az ölembe pattan, és nyakamat átkarolva, szenvedélyesen csókol meg. Én sem vagyok rest, derekát átölelve viszonzom csókját, amely kiéhezettségről tanúskodik. Pedig a múltkor rendesen megpakoltam, de úgy tűnik, nagyon vágyik rá, hogy ismét a magamévá tegyem. Én is nagyon vágytam már rá, és ennek nyomatékot is adok azzal, hogy fenekébe markolok. Belenyög a csókba, de nem hagyja abba. Végigsimítok a hátán, miközben ő a tarkómat és a hajamat simogatja, majd a vállaimat. Érzem, hogy kezdek keményedni odalenn, és ő is megérezheti, mert elválik ajkaimtól, és elégedett mosoly ül a képén. Megsimogatom gyönyörű, lágy vonású, puha arcát, és odahajolva csókot hintek a nyakára, majd finoman megharapom a puha bőrt. Újfent felsóhajt.
- Mondd édesem, most hogy készültél? – suttogom buja hangon a fülébe.
Elkéri a mobilomat, és ez valahogy kedvező válasznak látszik. Elmondja, hogy beírta a számát és a mailcímét, csörgessem meg, amit meg is teszek. Aztán kikísérem, ahol megcsókolom, ő pedig magához ölel és elhív a boltba, másnap. Azt hiszem, be is fogok menni. Élvezem a társaságát.
***
Aznap este már nem voltam senkivel. Kedvem sem lett volna, így inkább bementem a pult mögé és felajánlottam a pultos srácoknak, hogy segítek. Szoktam, így most is elfogadták. Egy-egy italt kiviszek, de többségében állok és kevergetek egyszerűbb koktélokat, sört csapolok, szakét töltök, ilyenek. Úgyis fizetik az éjszakát, miért is kellene akkor csak ülnöm és unatkoznom? Így legalább a pultosoknak is lazább éjszakája van, nem kell annyira kapkodni.
Tizenegy körül érek be a boltba. Kellemes hely, nagyon szimpatikus, és a tulaj sem annyira bunkó. De ami fontos. itt van Alex.
Kisebb közjáték után megkérdezi, hogy mikor vagyok szabad és el is mondom, mire meghív, hogy töltsem vele a napot, ami kifejezetten tetszik, kellemes ötlet és legalább nem unatkozom otthon, és ami még jobb: vele lehetek. Aztán majdnem sikerül megsértenem, de nem vesz magára, így végül boldogan simulok érintéseibe és hagyom, hogy csókoljon, amíg a főnöke szét nem zúz mindent...
Így már inkább a sorok között nézelődünk, amikor nekem eszembe jut, hogy hova is akarok menni vele!
- Hallottál az új fürdőről? - kérdezem, és közelebb lépek. - Nyugati stílusú és már terveztem, hogy elmegyek.
- Egy hete volt a megnyitója, nem? - kérdez vissza és magához ölel.
- De, de. Pont arra gondolok - kacsintok rá. - Holnap nem lenne kedved eljönni velem oda? Mindenféle európai stílusú dolog van.... finn szauna is, amit rég ki akartam volna próbálni - mosolygok rá. - De ha nincs kedved....
- De, hogyne lenne - mondja azonnal. - Pezsgőfürdő, szauna meg minden, veled - vigyorog rám. - És egész nap büntetlenül bámulhatlak egy szál alsóban. - Felnevetek, majd a füléhez hajolok.
- Ahogyan én is téged - suttogom és lágyan a nyakába csókolok. - De most megyek, még a boltba is be szeretnék nézni munka előtt.... deee - pillantok a polcra, és leveszek egy CD-t. Nem tudom, mi ez, nem is az a lényeg. - Ezt elviszem. - Hangosan felnevet, mire megnézem a kezemben tartott lemezt.
- Shakira? - kérdezi nevetve. - Jó ízlésed van, kicsi Hime - kuncogja, mire ráöltöm a nyelvem és a kasszához sétálva fizetek, majd egy búcsúcsók után indulok is.
***
- Hime-chan, ez nem vicces - morran rám Haru-chan. - Ha már ilyen helyre mész, pont vele, miért egy ilyet vennél fel? - kérdezi őszinte döbbenettel. Nos, igen... még munka előtt hazaszaladtam a fürdőalsóimért, hogy segítsen választani egyet holnapra. Most épp egy fehér, érdekes anyagú, fecske fazonú darab feszül rajtam.
- Miért, mi ezzel a bajod? - kérdezek vissza és pördülök egyet a tükör előtt. - A fenekem nagyon szexi benne, és minden látszik - simogatom meg magam.
- Pont ez az - fújtatja. - Ez a múlt században volt divat! Meleg vagy, host vagy, híres vagy és szexi - néz végig rajtam. - Miért akarnád egy ilyennel elrontani az összképet? - mutat fintorogva az alsó felé.
- Akkor mégis melyiket javaslod? - kérdezek vissza és csípőre teszem a kezem. Nem idegesít, épp ellenkezőleg: Haru-channak jobb szeme van az ilyesmihez, mint nekem.
- Na, mutasd, mid van - sóhajt fel drámaian, és kiborítja a táskát. Minden darabhoz van hozzá illő törülköző, hiszen nem mindegy, milyenben megyek. Borotválni nem kell semmimet természetesen, már évekkel ezelőtt kifizettem egy komolyabb összeget lézeres szőrtelenítésre, és nekem be is vált.
Haru felveszi az egyik vörös darabot. Hosszabb fazon, de testhez álló, nem olyan, mint egy boxer vagy egy lazább, trendibb fürdőalsó. Az egész vöröses anyagból van, szeretem is. De nem tudtam, mennyire lehetne...
- Nem lesz ez túl... direkt? - kérdezem, miután felpróbáltam és körbeforogtam a tükör előtt.
- Miért, haverral még, vagy szeretővel? - lép mögém és suttog.
- Jó, ez igaz - hagyom rá. - De akkor is... nem szeretném elrémíteni - sóhajtok fel.
- Ugyan, kérlek - legyint. - Ha ezzel a testtel elrémíted, akkor vagy vak, vagy bolond - nevet fel. - De nyugi, én már voltam a fürdőházban, és kifejezetten jót szeretkeztem a gőzkabinban - kacsint rám, és visszaül a székre.
- Na, akkor ez marad - felelem, és direkt nem reagálok a szeretkezéses dologra. Nem akarok Alexre erőltetni semmit, a végén még azt gondolná, hogy nimfomán vagyok, vagy akármi...
***
Az éjszaka nem mentem el senkivel, pont azért, hogy másnak rendben legyek. Egyszerű volt arra fogni, hogy ma nem készültem dolgozni, így nem szeretnék kockáztatni. Közben meg dehogynem készülök... csak a holnapra. Már azon gondolkodom, hogy melyik ingemet fogom felvenni... de azt hiszem, egy narancssárga mellett döntök, hozzá egy barna nadrág és egy barna papucs. Az tökéletes lesz addig, amíg kiérünk a fürdőhöz, azt hiszem busszal. De nem tudom, Alex hogyan is dönt.
Aztán reggel hétkor, ahogy meg is beszéltük, ott vagyok már a buszmegállóban, ahol először találkoztunk, és meg is érkezik Alex. Nem csókol meg, hiszen sokan vannak, csak mosolyogva mellém lép, és észrevétlenül megfogja a kezem.
- Szép vagy - suttogja.
- Te is dögösen nézel ki - mondom elismerően. Ez a farmer, ami rajta van... hah.
- Busszal mehetünk? - kérdezi, és int a fejével, hiszen épp közeledik egy járat.
- Nekem jó, remélem, tömött lesz - vigyorgok rá, és be is jönnek a számításaim. Annyian vannak, hogy senki nem veszi észre, ahogy Alex a tömegben mögöttem áll, hátulról ölel és néha belecsókol a nyakamba. Olyan jó... az ujjaimat a kezére vezetve simogatom, és remélem, hogy lesz alkalmunk kicsit kettesben lenni a későbbiekben, a fürdőben is.
Ahogy beérünk, a portás lányhoz lépünk, és kérünk tőle két szekrénykulcsot a férfi öltözőben, de a hely nagyon kihaltnak látszik.
- Tegnap volt a csúcsforgalom - mondja, és unottan felsóhajt. - Van pár előjegyzésünk délutánra, de ilyenkor sosem szoktak sokan lenni... egy-két párocska, és annyi - jegyzi meg, és tovább reszeli a körmeit, ugyanazzal az unott és bunkó arckifejezéssel, mint eddig. Érdekes, hogy némelyik embernek mennyire nem fontos, hogy ha ilyen helyen dolgozik, normálisan viselkedni is tudjon.
- Ahh, de megütöttem volna - morogja Alex, de kihasználva, hogy ketten vagyunk az öltözőben, elé lépek, és lágyan megcsókolom.
- Ne foglalkozz vele suttogom ajkaira. - Ma senki nem rontja el a napunkat- kacsintok rá, és belépve az egyik paraván mögé átveszem az alsómat a vörös fürdőnacira, majd ahogy végzek, kilépek elé.
- Remélem, nem túl kihívó - nézek rá vigyorogva. Remélem, azért annyira van kihívó, hogy kicsit el tudom csábítani fürdőzés előtt... közben... után...
Azt hiszem, veszélyesen kezdek vonzódni ehhez a fiúhoz... de arra sajnos semmi biztosítékom nincs, hogy ő milyen szemekkel tekint rám.
Karakter: Alexander Swallow Megjegyzés: (Hime-channak)
- Ugye most végigmegyünk? - kérdem, miközben az ágyhoz tolom.
- Nem szólok hozzád többet, ha nem - vigyorog rám, miközben széttárja a lábait, és így húz magához.
Gondoskodóan, finoman csókolgatom, simogatom, és érzem, mennyire jólesik neki a dolog. Talán a többi vendége nem szokott vele ilyesmit tenni, csak megdugják, és kész. Férfiasságát kényeztetem, közben tágítani kezdem, de nagyon óvatosan, hogy neki is jó legyen. Szeretem, ha a partnerem is élvezi az együttlétet, nemcsak én. És Hime-channal amúgyis óvatosan és finoman kell bánnom, hiszen annyira törékeny. Sóhajtozik a karjaim között, teste remeg, és érzem, nem sok kéne neki, hogy elmenjen már a tágítás közben. Aztán érzem, hogy finoman feltámaszkodik, és arra kényszerít, hogy mellé feküdjek. Vetkőztetni és kényeztetni kezd, minden kis centit a bőrömből, amit már nem fed ruha, csókkal kényeztet, és nagyon jólesik. Aztán a férfiasságomat is kezelésbe veszi, igen profin, percekig játszik vele, de érzem, hogy nagyon kezdek keményedni odalenn. Nem akarok most elélvezni, így ujjaimat hajába simítom. Finom szálú, selymes és puha haja van.
- Elég lesz - suttogom, ő pedig veszi az adást.
Hagyja, hogy ledöntsem az ágyra, a hátára fekszik, felhúzza lábait, én pedig elmerülök benne. Hallom hangos nyögését, édes hangja nektár füleimnek. Tudom, hogy feszítem, tudom, hogy fáj neki, hiszen nem lehet ehhez a mérethez szokva. Ám nem panaszkodik, csak karjait a nyakam köré fonja, fejét hátrahajtja és hangosabban nyög fel. Csodálatos érzés benne lenni, fenek kerek, bejárata még mindig szűk, de ez nem gátol meg abban, hogy beljebb nyomakodjak még egy kicsit. Csókolom, ölelem, simogatom gyönyörű testét, miközben egyre nagyobbakat lökök rajta, de nem olyan nagyokat, hogy fájjon neki. Nem telik bele sok időbe, mire mindketten elélvezünk. Ő teszi meg előbb, hangosan nyögi a nevem, majd én is követem. Azután pár utómozgás után kihúzódom belőle.
Még sosem éreztem magam ilyen jól senkivel, senkivel sem volt ilyen mennyei együtt lenni.
- Huh, de jó volt - fáradtan sóhajt fel, és hozzám bújik.
- Egyetértek - szuszogom kimerülten, és csak ölelem.
Sokáig egyikünk sem szól egy szót sem, csak pihenünk. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lefekszem Himével. Persze, mint sok korombeli álmodoztam róla, de sosem gondoltam komolyan a dolgot, hiszen nekem nincs ennyi pénzem. Azt sem tudom, hogy ezt hogy fogom kifizetni, de majd valahogy csak lesz.
- Alex - szólal meg jó fél óra után -, menni kellene zuhanyozni, nem? - kérdi, és felnéz rám.
Ránézek, mire elpirul, majd felkel. Nem szégyenlősködik, de nem tudom, miért pirult el. Nem tudom, mit látott, ami pirulásra késztette, de nagyon édes volt az előbb. Nézem, ahogy elsétál, ahogy nedveim lefolynak a lábán. Meg tudnám zabálni. Megnyalom a számat és utána megyek, majd a zuhany alatt megölelem és a nyakába csókolok.
- Baj van? - simítja meg a karom.
- Semmi, csak irtó szexi voltál, ahogy lefolyt a combodon... - suttogom érzékien. Kuncogva fordul meg.
- Nem bírok egyszerre ennyit - mondja, és kezét félig merev farkamara kulcsolja. - De ennyit vállalhatok - sóhajt fel, mert közben én is ugyanezt teszem vele.
A zuhany alatt elégítjük ki egymást, már csak kézzel, és második kör lévén, Hime-chan hamar elmegy. Nekem azonban több idő kell, így Hime simogat, kényeztet, míg végül én is elélvezek kezei között. Ez már kellett, nagyon vágytam már ilyen kényeztetésre.
~*~
Majdnem fél órával később már a boxban ülünk és iszogatunk, amikor egy másik host jelenik meg előttünk. Gyönyörű, talán szebb, mint Hime-chan. Hosszú, fekete haj, angyali arc, sötét szemek. Csinos, világoskék kimonót visel. Úgy látom, nagyon magas helyen állhat.
- Szép estét! - hajol meg illendően. - Haru vagyok - tehát ő Haru-chan, akiről Hime-chan mesélt.
- Ülj csak le! - mutat Hime a box egy másik részére, mire Haru mosolyogva foglal helyet.
- Nem sok időm van, csak látni szerettem volna a megmentődet - néz rám.
- Kuncsaft? - kérdem kíváncsian.
- Igen, az egyik törzsvendégem, Akira-san - feleli Haru-chan. - De... köszönöm, hogy megmentetted Himét. A főnök üzenetét is hozom - vigyorodik el, és mindketten kíváncsian nézünk rá. - A segítségedet még három ingyen alkalommal köszöni meg, de utána sem lesz ellenére, ha Hime elintézi a te kiesésedet.
- Rendben, köszönjük - bólint Hime, majd Haru távozik is. Úgy tűnik, megérkezett a vendége, és valóban, egy jól öltözött férfit látok a bejáratnál.
Még kicsit ülünk, iszogatunk, csókolózunk, simogatjuk egymást, flörtölök vele. Majd az órámra nézve megállapítom, nagyon eljárt az idő, nekem meg mennem kell. Holnap még meló van.
- Három alkalmad van még - kacsint rám Hime. - És még utána is rengeteg - mosolyog rám, majd megölel.
- Te fizeted ki az éjszakákat? - kérdem komolyan. Ez olyan, mintha én lennék a host, ő meg a kuncsaft.
- Nem kifejezetten. Csak a yattot nem teszem el, hanem a főnöknek adom, és az ajándékaimat is - mosolyog rám édesen. Mindjárt meghalok, vagy megzabálom. - Emiatt ne aggódj, a biztos fizetésem miatt a yatt nem is hiányzik, az ajándékok meg pláne, rengeteg kacat van már otthon - sóhajt fel. - Az a szobor is az enyém hivatalosan, de mire kellene? - mutat rá egy majdnem életnagyságú szoborra, ami egy meztelen férfit ábrázol.
- Az egy ajándék volt? - kérdem, és a szemeim elkerekednek. Nem semmi vendégei lehetnek. Hát igen, a hírnév.
- Igen, de ne érezd magad rosszul emiatt sem, kérlek. - megölel és a fülemhez hajolva suttog. - Nálad jobban eddig senkivel nem élveztem a szeretkezést, Alex. Ha nem jönnél többé, én... nagyon szomorú lennék. De ha gondolkodni szeretnél... - Elenged és feláll. - Akkor azt is szabad, csak szeretném tudni, hogy látlak-e még valaha.
- Add ide a mobilod! - mondom, miközben én is felállok. Nagyot néz, de felém nyújtja. Elegáns, fehér mobil, és elég drágának nézem. Elveszem, majd beleírom a számom és az email-címem. - Csörgess meg! Kéne a számod, hogy egyeztethessünk, Hime-chan - mosolygok rá.
Elpirul, de megcsörrent, én pedig már mentem is a számát. Még ki is kísér, és búcsúzóul megcsókol, én pedig szorosan magamhoz ölelem. A végén bele fogok szeretni, ha ez így folytatódik. Végül halkan a fülébe suttogok.
- Délelőtt, ha van kedved, bejöhetnél az üzletbe - mondom halkan. - Szeretnélek még látni.
Ahogy elengedem látom, hogy a szemei milyen boldogan csillognak. Már fél győzelem. Elköszönök, még egyszer megpuszilom a pofiját, és elindulok hazafelé.
~*~
Másnap frissen és kipihenten kelek. Kíváncsi vagyok, vajon Hime-chan bejön-e ma hozzám, vagy ne is reménykedjek benne. Anyám persze nincs itthon, így magamnak kell reggelit és ebédet készítenem. Megreggelizek, felöltözöm, elpakolom a kaját, mobilt, aztán cipőt húzok, és indulok is. Kellemes, meleg idő van, nem viszek kabátot, csak egy könnyebb dzsekit, az is elég. Bezárom az ajtót, és elindulok. Gyalog megyek, van még elég időm, és nem is fogok elkésni. Igazam is van, mert akkor érek be, amikor a főnök éppen a kasszát rendezi.
- Jó reggelt! - köszönök oda.
- Reggelt! - bólint a főnök. - Látom, egyszer időben beértél. Nagy csoda.
- Miért, főnök? Már ez is baj? - vigyorgok rá, majd gyorsan, mielőtt még kedve támadna meglegyinteni, hátrasietek.
Lerakom a táskámat, dzsekimet, aztán felkapom a köténykémet. Sötétkék, rajta a bolt logójával és egy táblácskával, amin a nevem áll. Kesztyűt is húzok, hiszen nem tapogathatom össze-vissza a cuccokat. Már vár rám két doboz, amiket ki kell pakolnom. Holnap pedig szabadnapom van. Kíváncsi vagyok, vajon Himének mikor van kimenője. A főnök végez a kasszával, és már indul nyitni. Én meg hátramegyek a dobozokkal és elkezdek kirámolni belőlük. Rakás CD, DVD, magazin, meg néhány csecsebecse, amiket a tinilányok szoktak hordani. Előkerül egy Dir en Grey fiura, ami Kyot ábrázolja. Ezt elteszem, imádom Kyot, szerinte neki van a legjobb hangja a világon. A pénzt majd beteszem a kasszába, miután lehúztam az árut a pultnál. Van még belőle pár darab, azokat kipakolom a pulthoz közel, hiszen ott a helyük. Fél óra alatt végzek mindennel, és magamhoz szólítok egy magazint, elvégre nekem is kell valami szórakozás. A pulthoz menve lehúzom a figurát, majd berakom a pénzt a kasszába. Kyo-baba már az enyém, úgyis már csak ő hiányzott a gyűjteményből. Még egyszer körbenézek, hogy minden rendben van-e, mindent oda tettem-e, ahová kell, majd beülök a kasszába. Lábaimat felrakom a pultra, és kinyitom a magazint.
A délelőtt csendesen telik egészen tizenegyig, amikor is csiligelve nyílik az ajtó. Odakapom a fejem, és kit látnak szemeim? Hime-chan lép be az ajtón. Amikor meglát, enyhén elpirul, majd odasétál hozzám. Fekete, feszes nadrágot és ezúttal apró, gyémántszerű kövekkel kirakott lila inget visel. Kábítóan szép, még nekem is kezd melegem lenni, amikor rám emeli gyönyörű, barna szemeit.
- Szia! - térek magamhoz, és lepakolom a lábaimat a pultról.
- Szia, Alex! - mosolyog rám. - Gondoltam, beugrom még munka előtt. Ugye nem baj?
- Egyáltalán nem - rázom a fejem. - Örülök, hogy látlak.
Az ajtónyitásra a főnök is kidugja a fejét az irodából, de mikor látja, hogy vevő - ő mindenkiről azt hiszi, hogy vevő - van, rám mordul, hogy szolgáljam ki, és ne próbáljam elcsábítani. Mikor visszamegy, összenevetünk Himével. Ha tudná, hogy a fiú már rég elcsavarta a fejem, tuti kivágna az ajtón mindkettőnket.
- Mikor vagy szabad? Úgy értem, mikor van szabadnapod? - kérdem.
- Elvileg ma lenne - sóhajt Hime. - De az egyik hostunk megbetegedett, szóval a holnapi napom fejében elvállaltam a mai estét. De holnap szabad leszek, és vasárnap is.
- Remek, mert én is - hajolok hozzá. - Lenne kedved holnap velem tölteni a napot? Mármint, ha csak nincs más terved.
- Úgy érted, hogy - ül fel a pultra -, nem hivatalosan?
- Pontosan. Elmehetnénk valahová. Ahová szeretnéd - hajolok hozzá, és finoman megcsókolom. Érzem, ahogy visszacsókol. - Szeretnélek jobban megismerni, Hime-chan - csókolom meg újra puha, édes ajkait.
Percekig csókolózunk, aztán elválunk egymástól. Olyan szép, megdöbbentően gyönyörű, és kell nekem. De nem úgy, ahogy a többi fiú kellett, őt meg akarom ismerni, és talán lehet köztünk valami. Nem tudom, hogy ő hogy van vele, hiszen biztosan sokan keresik a kegyeit, de remélem, nem utasít vissza.
- Lehet róla szó - válaszolja végül mosolyogva. - Még sosem volt külföldi szeretőm - elhúzom a szám. - Jaj, nem úgy értettem, csak... hogy is mondjam... én...
- Tudom, nyugi, ettől nem ugrom a torkodnak - rázom a fejem. - Csak ne így mondd! Ez olyan, mintha valami státuszszimbólum lennék. Tudom, hogy a japánok között menőnek számít, ha valakinek külföldi, főleg nyugati párja van. De nyugi, nyugaton ugyanígy divat, ha valakinek afrikai, vagy ázsiai párja van. Szóval, nem veszem a szívemre.
Megborzolom a haját, és mintha kissé megnyugodna. Tudom, hogy nem rosszból mondta, hiszen nem tudhatja, hogy sok eddigi társam csak azért járt velem, mert lehetett velem menőzni. Igen, divatos és menő ha a szerelmed gaijin, bár sokan lenéznek minket. Hime legalább nem. Aztán ismét felé fordulok.
- Ha jól sejtem, a Hime-chan csak a genji-na neved, igaz? - kérdem.
- Így van - kuncog. - Anyámék nem Himére kereszteltek.
- És szabad tudni az igazi neved? - ülök fel én is a pultra, végighúzva a kezem az arcán. Édesen pirul el, ahogy mélyen a szemébe nézek.
- Mikami - suttogja halkan.
- Gyönyörű neved van - csókolom meg ajkait újra.
- Swallow! - hallok egy hangot, mire riadtan rebbenünk szét. A főnök az. - Ne udvarolj, és ha lehet, ne itt éld a nemi életed, világos?
- Persze, főnök, mint a nap - vigyorgok rá.
Morogva megy vissza az irodába. Hime szemmel láthatóan meg van kissé ijedve, elvégre a főnök rajta is végignézett. Tudja, hogy meleg vagyok, de sosem csinált belőle ügyet, és ez nem az első alkalom, hogy rajtakapott valakivel csókolózás közben. Halkan nevetek rajta, majd Himére nézek. Ő korántsem tartja viccesnek a dolgot.
- Talán, jobb lenne ha mennék. Nem szeretném, ha bajod lenne ebből - mondja, de megfogom a kezét.
- Nem lesz semmi baj, nyugi, a főnök tudja hogy meleg vagyok. És nem ez az első alkalom, hogy rajtakapott - mosolygok rá, majd leugrom a pultról. - Gyere, körbevezetlek a boltban. Ha megtetszik valami, szólj!
Bólint, bár látom, a kezdei jókedve már tovább tűnt. Talán attól fél, a főnököm felismerte? Lehetetlen, hiszen ő nem jár ilyen helyekre, nem ismer hostokat. Sőt, nem is szereti őket, és nem hinném, hogy tudná, mi fán terem egy host.
Körbevezetem a boltban, beszélgetünk, főleg a zenéről, meg hírességekről. Hime-chan tényleg okos, mint ahogy azt megállapítottam már tegnap este is. Sokan azt mondják, a hostok buták, de ha buták lennének, nem kellenének senkinek. Hime-chan pedig értelmes, művelt, biztosan járt egyetemre is, vagy talán jár is. Ezt azonban nem kérdem meg tőle. A végén kiderülne, hogy nekem csak egy érettségim van. Aztán hirtelen megáll, és felém fordul.
- Már tudom, hová szeretnék menni holnap - jelenti ki mosolyogva, és két kezét a nyakam köré fonja.
- Hová? - kérdem kiváncsian, közelebb húzva magamhoz. Megőrjít ez a fiú.
Már azt sem tudom biztosan, mennyi idő telt el. Két... három nap. A főnöknek természetesen elmondtam, hogy mi történt, hogy fog jönni egy fiú, akitől nem veszek el pénzt. Abban az esetben egyezett bele, ha én kifizetem az estét, ami nem is baj. Van elég pénzem, és Alex megérdemelne ennyit.
Aztán az egyik este épp Scottal, a top semével ülünk egy hátsó boxban és az egyik vendégével kapcsolatban adok neki tanácsot, amikor megjelenik a főnök és közli, hogy Alex Himét keresi. Felcsillannak a szemeim, majd elnézést kérek Scottól és megyek is. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, így kicsit zavarba is jövök, amikor meglátom. Igaz, pár nap telt el, de már most is sokkal helyesebbnek látom, mint amilyen volt.
- Örülök, hogy eljöttél, Alex - köszöntöm kedvesen. Leülök mellé és rendelek egy üveggel az egyik márkás italból, miközben elmondom, hogy féltem, talán elfelejt. Ő a tudtomra hozza, hogy ez nem így van, csak nem tudott eljönni, mert most kapott fizetést. Nos, igen... olyan kevés pénzből nehéz lehet spórolni. A terveim között szerepelt az is, hogy bemutassam Haru-channak, aki mint mindig, most is késik, de nem akarok tovább várni. Alex jelenléte izgató, kellemes társaság, vicces, mégis szexi. Muszáj éreznem, hogy milyen, ha nem kell megállnia aktus közben és nekem nem kell elrohannom. Hátra kísérem, a saját szobámba, és látom, hogy tetszik neki. Nos, igen. Szeretek mindenféle fantáziát kielégíteni, így nem kell azon aggódnom, hogy nincs megfelelő vibrátor vagy bilincs: itt nekem minden van.
Amikor felébred döbbenetéből, magához húz, és csókolózni kezdünk. Kevés emberrel tudok ennyire élvezetesen csókolózni... de vele valami isteni.
- Ugye most végigmegyünk? - kérdezi, miközben az ágyhoz tol.
- Nem szólok hozzád többet, ha nem - vigyorgok rá, és széttárom a lábaimat, majd így húzom még közelebb magamhoz.
Csókol, simogat, mindezt olyan finoman és annyira gondoskodóan, hogy elolvadok a karjai között. Hihetetlen érzés, hogy valaki ennyire tud rém is figyelni szex közben, nem csak magára. Miközben a nyakam csókolja, majd a férfiasságomat kényezteti, és közben tágítani kezd, minden érintése olyan, mintha egy kis fuvallat lenne, mégis beleremeg az egész testem. Pedig nem vagyok kiéhezve... ezzel nem tudnám magyarázni.
Csak sóhajtozni tudok, a testem remeg, és majdnem elélvezek aközben is, ahogy tágít. Tudom, viszonoznom kell, és meg is teszem. Finoman megtámaszkodom a karomon, így kényszerítem arra, hogy mellém feküdjön, és én kezdem el vetkőztetni, kényeztetni őt. Minden kis centit csókkal kényeztetek, ami a ruhából felbukkan. Minden tudásomat szeretném bevetni most, elkényeztetni, amennyire csak tudom és megadni neki mindent, így hosszú percekig időzöm férfiasságával. Egészen addig, amíg finoman a hajamba nem simulnak ujjai.
- Elég lesz - suttogja, és én veszem az adást. Hagyom, hogy eldöntsön az ágyon, a hátamra fektessen, felhúzom a lábaimat, és hangosan nyögök fel, ahogy elmerül a testemben. Feszít, kicsit fáj is, hiszen nem mindennapiak a méretei, de nem bánom. A nyaka köré fonom karjaimat, a fejem hátrahajtom, így nyögök fel egyre hangosabban, ahogy egyre inkább élvezni tudom. Ahogy a testem is engedi, valami mennyei... minden lökése, minden érintése, minden csókja telve van azzal a fura érzéssel... mintha vigyázna rám. Tudom, hogy nem szabadna ennyire élveznem a szexet valakivel, de akkor sem tudok parancsolni magamnak. Szinte önkívületi állapotban vagyok attól a milliónyi érzéstől, amivel ostromlom. Szenvedély, vágy, gondoskodás, kielégülés... hihetetlen.
Nem telik el sok idő egyikünknél sem, hogy elélvezzünk. Én teszem meg elsőnek, a nevét nyögve hangosan, majd ő is követ. Istenem... talán sosem volt még ennyire jó a szex senkivel.
- Huh, de jó volt - sóhajtok fel fáradtan, és közelebb húzódok hozzá.
- Egyetértek - szuszogja, de többet nem szólunk. nem alszik ő sem és én sem... én még csak nem is gondolkodom, csak élvezem az illatát. Ahogy itt fekszik mellettem, az annyira idilli. Sosem volt még ilyen, mióta host vagyok.
A menetrend mindig ugyanaz. Beszélgetés, simogatások, csókok az egyik boyban, beráncigálni hátra, és minden felvezetés nélküli szex. Mondjuk engem legalább rendesen előkészítenek, hiszen rólam mindenki tudja, hogy utálom az erőszakot. Ha el is viselem, nagyon bíznom kell egy-egy partnerben, ami viszont hihetetlenül ritka. Bár egy báron belül általában be vagyunk osztva, hogy ki milyen szolgáltatásokat tud nyújtani. Van, aki például nem bírja elviselni az én modoromat, a kedvességemet, és inkább Haru-chan pimaszságát kedveli. Nem az dönti el ugyanis, hogy ki a top seme, agy a top uke, hogy kinek milyen kiterjedt a vendégköre, hanem az, hogy mennyi bevételt hoz. Lehet egy negyedkategóriás hostnak napi három ügyfele is, ha bírja, akkor sem érne utol engem, vagy akár a legszerényebben kereső ukét sem itt, nálunk.
- Alex - szólalok meg végül, majd’ fél óra után. - Menni kellene zuhanyozni, nem? - kérdezem, és felnézek rá. Furcsa szemekkel méreget, kissé bele is pirulok, de amikor bólint, felkelek. Nem vagyok zavarban előtte meztelenül, hiszen az imént voltunk együtt.
Az viszont kicsit megzavar, mikor pillanatokkal később megérzem, ahogy megölel és a nyakam csókolja, amikor már a zuhany alatt állok.
- Baj van? - simítok engem ölelő karjára.
- Semmi, csak irtó szexi voltál, ahogy lefolyt a combodon... - suttogja érzékien. Kuncogva fordulok meg.
- Nem bírok egyszerre ennyit - jelentem ki, de ujjaimat félig merev merevedése köré kulcsolom. - De ennyit vállalhatok - sóhajtok fel, hiszen közben ő is ugyanazt teszi velem, így a meleg víz alatt állva elégítjük ki egymást, már csak kézzel. Második kör révén nem tart sokáig, én viszonylag hamar elmegyek, őt még simogatnom, csókolgatnom kell kicsit, de azt hiszem, ő is ki lehetett még erre a kicsire éhezve. Valahogy kellett. Méltó lezárása volt a mai estének.
~*~
Majd’ fél óra múlva kint ülünk az egyik szabad boxban, kortyolgatjuk az italunkat. Én mellette ülök, amikor hirtelen megáll mellettünk Haru-chan. Most is csodaszép, mint mindig... ezt a hosszú hajat mindig is irigyelni fogom tőle.
- Szép estét - hajol meg illendően és be is mutatkozik.
- Ülj csak le - mutatok a boksz másik részéhez, és ő mosolyogva meg is teszi.
- Nem sok időm van, csak látni szerettem volna a megmentődet - néz Alex felé.
- Kuncsaft? - kérdezi Alex.
- Igen, az egyik törzsvendégem, Akira-san - feleli Haru-chan. - De... köszönöm, hogy megmentetted Himét. A főnök üzenetét is hozom - vigyorodik el, és mindketten kíváncsian nézünk rá. - A segítségedet még három ingyen alkalommal köszöni meg, de utána sem lesz ellenére, ha Hime elintézi a te kiesésedet. - Hm.. ez korrektnek hangzik.
- Rendben, köszönjük - bólintok, és Haru-chan már áll is fel, hiszen Akira-san megérkezett.
Kicsit még ülünk, iszogatunk és szórakozunk, csókok, flört és simogatások, ahogy az lenni szokott, majd Alex szól, hogy neki indulnia kellene.
- Három alkalmad van még - kacsintok rá. - És még utána is rengeteg - mosolygok rá, és megölelem.
- Te fizeted ki az éjszakákat? - kérdezi kicsit komolyabban.
- Nem kifejezetten. Csak a yattot nem teszem el, hanem a főnöknek adom, és az ajándékaimat is - mosolygok rá. - Emiatt ne aggódj, a biztos fizetésem miatt a yatt nem is hiányzik, az ajándékok meg pláne, rengeteg kacat van már otthon - sóhajtok fel. - Az a szobor is az enyém hivatalosan, de mire kellene? - mutatok a majdnem emberi nagyságú szoborremek felé, ami egy meztelen férfit ábrázol.
- Az egy ajándék volt? - kérdezi.
- Igen, de ne érezd magad rosszul emiatt sem, kérlek. - megölelve a füléhez hajolok, és halkan belesúgok. - Nálad jobban eddig senkivel nem élveztem a szeretkezést, Alex. Ha nem jönnél többé, én... nagyon szomorú lennék. De ha gondolkodni szeretnél... - Elengedem, és felállok. - Akkor azt is szabad, csak szeretném tudni, hogy látlak-e még valaha.
Karakter: Alexander Swallow Megjegyzés: (Hime-chanomnak)
- Nem szeretek adósa maradni senkinek - jelenti ki határozottan, majd lehalkítja a hangját, így csak én hallom a továbbiakat. - De én csak a szexhez értek, csak a testemmel tudok hálálkodni. - Ránézek, ez meglepett. Belefutottam egy hímkurvába?
- Kurva vagy? - kérdezek rá, mire elmosolyodik. Tudtam! Miért kell nekem mindig az ilyenekkel összefutnom?!
- Nem, ez azért erős szó. Host vagyok - néz a szemembe. Ja, az más, bár ha jól tudom, a hostok is lefekszenek a kuncsaftokkal, ha azok jól fizetik őket. - Itt a bár nem messze, Black Rose a neve.
- De az nem egy melegbár? - kérdem meglepetten. Ismerem a helyet, bár sosem voltam benn. Túl drága az egy magamfajta embernek.
- Ki mondta, hogy hetero vagyok? - nevet fel halkan, majd közelebb lép, és úgy tesz, mintha leporolná a ruhámat. - Ha nem szereted a fiúkat, majd lehunyod a szemed.
- De... ez... abszurd - jelentem ki. Nem igaz, hogy velem történik ez.
- Miért lenne ez abszurd? Ha te nem jelensz meg, engem megerőszakolnak, utána meg megkéselnek. A minimum, hogy hálálkodni akarok neked. Hidd el, nem bánnád meg. Hallottál Himéről? - suttogja halkan.
- Hime... azt hiszem. Ott dolgozik, abban a bárban. Meséltek már róla valamit.
- Én vagyok Hime. - Megremegek egy pillanatra. Sose gondoltam volna, hogy belefutok a Black Rose sztár-hostjába.
- De te... nem a bár első számú passzívja vagy?
- De, az vagyok - nevet fel. A nevetése vidám, csilingelő. - Épp ezért fogom meghálálni a kedvességet. Szóval, gyere, van a bárban egy privát szobám - kulcsolja a kezét a csuklómra.
- Én nem akarok oda menni - mondom, és a buszmegálló felé nézek. Nem áll ott senki, a busz, ami jön, már a későbbi járat. Kevesen lesznek rajta. - Menjünk hozzám, az édesanyám nincs ma otthon - most ő lepődik meg.
- Biztos? Nem félsz, hogy kirabollak vagy megöllek? - néz rám oldalra biccentett fejjel. Olyan szép így, és bevallom, szívesen elmennék vele, de nincs annyi pénzem, amit ő kérne tőlem egy alkalomért.
- Ugyan, dehogy - nevetek fel hangosan. - Nem látszol gyilkosnak, ha meg mégis, erősebb vagyok, megvédem magam - kacsintok rá. - Gyere, itt a busz.
A buszon persze egymás mellett ülünk, és Hime a combomra teszi a kezét. Kellemes az érintése, puha, lágy, és nem tolakodó. Sosem voltam még hosttal, az ilyen fiúkat nem az én pénztárcámhoz szabták. Nem is tudom, miért akarja meghálálni, láthatja hogy én is közönséges városi suttyógyerek vagyok.
- Hime - szólalok meg hirtelen -, merre voltál, mikor megtámadtak?
- Hát, épp a bárba mentem volna - érkezik a válasz. - De nem volt fontos, csak unatkoztam otthon.
- A környéken laksz?
- Mondhatni - bólint. - A tulajtól kaptam saját lakást nem messze a bártól, de inkább a parkon keresztül szoktam járni. Tudod, amelyik mellett az a zenebolt van - rám néz, mire felnevetek. Pont a munkahelyem közelében lakik. Ez vicces. - Mi ilyen vicces? - kérdi érdeklődve. Kis aranyos, bár lehet, most csak megjátsza magát. A hostoknál nem lehet tudni.
- Nem, semmi baj, csak én pont ott dolgozok - válaszolom ránézve. Aztán az eszembe jut valami. - De mond, a hostok nem tanulnak önvédelmet?
- Nem, mi nem - mosolyog rám. - A tulaj nem engedi, hogy verekedésekbe keveredjünk, félti a külsőnket. Egyébként is ritkán járunk egyedül, én is a többiekkel szoktam menni, csak úgy gondoltam, hogy fényes nappal úgysem támadnak meg. De láttad, amikor meg is történt a buszmegállóban is csak nézte mindenki - sóhajt fel. - Mondjuk igazuk lehet, igaz, hogy a testem árulom és megérdemlem, de ez akkor sem ok arra, hogy meghaljak, nem? - olyan szomorú a mosolya. Sajnálom szegényt, hiszen a legtöbb ember anélkül ítéli el, hogy ismerné. Mint engem.
Ezek után nem nagyon szólunk semmit. Lassan hazaérünk, és már nyitom az ajtót, amikor hallom, hogy megszólal Hime mobilja. Udvariasságból nem hallgatózom, de azért pár szófoszlányt így is elcsípek. Mikor végez belép utánam az ajtón.
- Baj van? - kérdem.
- Nem, semmi ilyesmi - válaszol, majd a bejáratnál leveszi a cipőjét. - Csak tilos a báron kívül együtt lennem bárkivel is - vallja be. Ezt nem tudtam.
- Ha bajod lehet ebből, akkor nem kell - lépek elé, és a vállára teszem a kezem. Nem szeretném, ha baja lenne belőle, hogy most itt van velem. - Nem ér annyit, hogy kirúgjanak miatta.
- Ugyan, ne viccelj - kuncog fel, és átkarolja a nyakam. Én sem vagyok rest, hanem karjaimat egyből a derekára fonom. - Szerinted mi csak azokkal bújunk ágyba, akik fizetnek ezért? Van, akinek szeretője van, Alex, és a tulaj sosem tudja meg, ne félj - suttogja, miközben felém hajol. Olyan szexi kis dög. - Vezess a szobádba, a többi az én dolgom.
A szobámba megyünk. Nem túl nagy, egy ágy, asztal, szék, szekrény, meg egy kis fiókos polcos valami, amin a CD-im, meg hasonlók vannak. Látom, hogy körbenéz, bár inkább engem vizslat. Úgy tűnik, bejövök neki, tetszik neki, amit lát. Való igaz, én is szívesen legeltetem rajta a szemem, hiszen nem mindennap van ilyen csinos és kívánatos fiú a szobámban, mint Hime. Ha az ismerőseim megtudnák, kit vittem ma ágyba, szerintem elsárgulnának az irígységtől. Azonban van egy olyan érzésem jobb, ha senki nem tudja, hogy Hime nálam van.
- Itt vagyunk - szólalok meg, majd bezárom az ajtót és valami pörgős zenét nyomok. Zene nélkül nem tudok élni.
- Akkor most már szabad? - kérdi, és elkezdi kigombolni az ingét. Elém tárul gyönyörű, világos bőrű, hibátlan mellkasa. Akaratlanul nyelek egyet.
- Szabad - válaszolom magamhoz húzva a szépséget.
- Meg is csókolhatlak? - kérdi, miközben két karjával átfonja a nyakamat, és egyik lábát felemelve a derekamat is öleli, jobban magához húzva.
- Milyen kérdés ez? - közelebb hajolok, de ő kezdeményez. Ajkai kívánatosak és puhák, lágyak, mint minden rajta.
Elém térdel, de nem akarom, hogy leszopjon, helyette felhúzom és lefekszem az ágyra, majd intek, hogy feküdjön rám. Először furán néz rám, de megteszi, amit mondok, így hamarosan bejárata és hátsó fele meredezik felém. Mennyei látvány, alig várom, hogy végre hozzáérjek. Óvatosan érintem meg a fenekét, mire felsóhajt. Úgy tűnik, jólesik neki, talán ritkán van része ilyen élvezetben. Aztán érzem, hogy megmozdul.
- Alex - nyög fel hirtelen. - Azt most... nem szabad! Nem így... készültem.
- Rendben - válaszolom mély, reszelős hangon, és érzem, hogy megborzong. Teljesen megbabonáz ez a fiú. Nem tudom, hány éves lehet, talán olyan korú, mint én, de lehet, hogy idősebb. A japánokról nehéz megállapítani. - Akkor csak ennyi, rendben? - kérdem, és egyik ujjammal megsimogatom a bejáratát. Már így is mennyei érzés, hogy hozzáérhetek. Hány hasonló fiú mondhatja el magáról, hogy személyesen találkozott Himével? - Nyögj még! - sóhajtom, majd újra az ajkaim közé veszem. Mennyei érzés, nagyon finom. Ő szorgosan nyög a kedvemért, bár lehet, élvezi is.
Ahogy a percek múlnak, Hime hangja is egyre hangosabb. Szinte rátolja magát az ujjamra, de kínosan ügyelek rá, hogy ne tegye. Ha felkészületlen, elég ronda dolgok történhetnek. Bár én nem vagyok beteg, és gondolom ő sem, ha nem akarja, nem fogom megtenni vele. Pedig baromira szeretném, és szerintem ő is érzi ezt. Aztán nagy sokára hangos nyögéssel megy el. Még szuszog párat, majd leszáll rólam, és öltözni kezd.
- Köszönöm, nagyon élveztem - mosolyog rá, mire intek. Odahúzom magamhoz egy csókra, átölelem, de nem fektetem le mellém. Azt hiszem, ő sem akarja. - Mennem kell - suttogja.
- Látlak még? - kérdem. Látni akarom még ezt a szépséget.
- Tudod, hol van a Black Rose. Gyere le, és mondd meg az egyik pultosnak, hogy Alex keresi Himét - mosolyog rám, majd elindul kifelé.
Én még sokáig fekszem azután, hogy a bejárati ajtó becsukódott. Ez a fiú teljesen megbabonázott, nem is tudom, hol jár az eszem. Csak jó fél órával később jut eszembe, hogy a számát sem tudom, és ha elmegyek, muszáj lesz számot és email-címet cserélnünk. Látni akarom őt, érinteni, hallani a hangját, megcsókolni, magamhoz húzni. Lassan felkelek, és elindulok a fürdő felé. Muszáj lesz lemosni magam, mert ragadok mint a fene. Jó munkát végzett a fiú, én is élveztem a dolgot. Legközelebb talán többre is lesz lehetőségem, mert szívesen megdugtam volna. Viszont, ezt be kell vallanom magamnak, okosnak és intelligensnek találom. Ő teljesen más világban él, mint én, és már annak is örülhetek, hogy egyáltalán hajlandó volt velem szóba állni.
~*~
A következő napokban nem történik semmi említésre méltó. Nincs pénzem, hiszen a fizumat még nem kaptam meg, így a klubba sem mehetek el. Van egy olyan érzésem, hogy Hime már el is felejtett. Hogyne felejtett volna el, hiszen én csak egy vagyok a sok ember közül, akikkel nap mint nap összefut. Én azonban képtelen vagyok kiverni őt a fejemből. Hála égnek, ma fizetésnap van, és ha a főnök nem felejti el, még pénzt is kapok. Akkor talán este lenézek a klubba és megnézem, hátha ott van Hime. Amit kétlek, mert biztosan van jobb dolga is, mint arra várni, mikor toppanok be. Oda csupa gazdag, vén fószer jár, akik szép pénzt fizetnek neki egy-egy alkalomért. Ráadásul, nekem a fizetésem sem fedezne egy vele töltött órát, ő ennél sokkal többet keres.
A nap végén a főnök jön oda hozzám egy borítékkal. Ez most vagy a fizetésem lesz, vagy kirúg és ez azért van nála boríték.
- Swallow, itt a fizetésed - mondja, és a kezembe nyomja a borítékot. Nehezebb a szokásosnál.
- Van benne némi extra is.
- Ki vagyok rúgva? - kérdem hirtelen, hiszen más nem jut az eszembe. Pedig mostanában nem csináltam semmit. Nem balhéztam, nem késtem el, nem is gyújtottam rá a boltban, nem értem, mi oka lehet lapátra tenni engem. - De, főnök...
- Dehogy vagy kirúgva, te idióta - mordul rám. - Jól dolgoztál, gondoltam megérdemelsz egy kis jutalmat. És csütörtökön leltározok, szóval szabad vagy.
- Értettem, főnök. Köszönöm! - hajolok meg. - Én akkor most megyek.
Bólint, én meg átöltözöm, aztán a táskámat felkapva már kinn is vagyok az ajtón. Azonnal rágyújtok, benyomom a zenét és elindulok. Lábaim akaratlanul is a klub irányába visznek, ami a buszmegálló közelében van. Nem tudom, miért megyek oda, hiszen akármennyit is adott a főnök, nem fogja fedezni Hime árát, pláne, ha még együtt is akarok lenni vele. Vajon csekket elfogadnak? Vagy részletfizetést?
Nem hiszem, így amikor meglátom a klubot, és odaérek, tanácstalanul állok meg a bejáratnál. Igazán szép, ki van rakva az öt legjobb aktív és passzív host képe. Azonnal kiszúrom Himét, aki persze a legelőkelőbb helyen foglal helyet. Mellette egy másik host képe, akit Haru-channak hívnak. Mindketten megnyerőek, de Hime sokkal szebb, nem csoda, ha több vendége van. A bejáratot felül egy fekete rózsa díszíti, szóval innen kapta a Black Rose, vagyis Fekete Rózsa nevet a hely. Hirtelen csevegő hostok egy csapata lép ki, akik több idősebb férfit fognak közre. Egy pillanatra abbahagyják a beszélgetést, ahogy végigmérnek, de már mennek is tovább. Gyönyörűek, elegánsak, és látszólag gondtalanok. Végül összeszedem minden bátorságomat, és bemegyek.
Hatalmas tér fogad, kis boxok osztják meg a teret, a terem egyik felében hosszú bárpult, előtte néhány fiú, talán hostok lehetnek, akiket most nem kértek. A pult mögött egy csapos töltögeti az italokat, és egy tálcára teszi őket. Egy fiú már ugrik is, hogy vigye. Pincér lehet, mert több fiatal fiút is látok tálcákkal egyensúlyozni. Nem tudom, kinek szólhatnék, mire végül egy idősebb úr veszi észre a tanácstalanságomat. Ő lehet a hely tulaja, elegáns, középkorúnak vélem.
- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdi. Barátságos hangja van.
- Jó napot! Alex vagyok és Himét keresem - mondom udvariasan.
- Azonnal szólok neki - mondja a férfi, bár látom, hogy végigmér. Na igen, egyből lerí rólam, hogy nem vagyok idevalósi.
Közben int egy fiúnak, aki az egyik boxhoz kísér, majd int, üljek le. Mire felocsúdnék, már el is tűnik. Körbenézek. Majdnem minden box foglalt, amit látok. Fiúk üldögélnek idősebb, vagy fiatalabb, láthatóan gazdag emberek mellett. Italt töltenek, beszélgetnek, nevetgélnek. Egyik-másik fiú egy-egy vendéggel távozik hátra. Gondolom ott lehetnek a privát szobák. Az egész hely nagyon hangulatos, de túl drága nekem. Talán mégsem volt jó ötlet idejönnöm, és már azon morfondírozok, talán jobb lenne elhúzni innen a csíkot, amikor egy ismerős hang szólít meg.
- Örülök, hogy eljöttél, Alex - felnézek, és Himét pillantom meg. Igazán gyönyörű, világoskék, átlátszó inget visel, lábain feszes, fekete nadrág, arcán vidám mosoly ül. Meghajol.
- Ülj le! - intek, mire helyet foglal.
Azonnal mellettünk terem egy pincér, Hime rendel valami italt, a fiú meghajol és elsiet. Én meg még mindig nem tudok felocsúdni a látványtól. Hime rám néz, majd elpirul, szemmel láthatón ő ugyanúgy meg van lepve, mint én.
- Azt hittem, elfelejtettél - mondja halkan, miközben közelebb araszolgat hozzám, és a kezét a combomra teszi. - Nagyon szomorú voltam.
- Ne haragudj, de... - sóhajtok egyet - én nem vagyok gazdag. Meg kellett várnom míg fizetést kapok - kínosan érzem magam, mire megpaskolja a lábam.
- Semmi gond, majd alapárat számítok fel - kuncog, és körbenéz. - Úgy tűnik, Haru-chan még nincs itt.
- Haru-chan? - kérdem, majd eszembe jut a kép, amit kinn láttam. - Ő a második számú passzív, igaz?
- Igen, és a legjobb barátom - mosolyog rám. - Szeretnélek neki bemutatni. Nagyon megijedt, hogy bajom eshet, és le is szídott. Szerinte nem lett volna szabad aznap... tudod...
- De hát nem történt semmi - vonok vállat. - És gondolom senki sem tud róla rajtunk kívül.
Hime a fejét rázza. Én meg megkönnyebbülök. Megérkezik az ital, és látom, hogy kb. a fizum háromnegyede elmegy rá. Ez drága ital. Hime tölt nekem, majd a kezembe adja a poharat. Én meg rágyújtok, majd megkínálom őt is. Visszautasítja.
- Nem dohányzom - mondja.
- Jobb is - nevetek. - A végén rondák lennének a fogaid, és a bőröd is elszíneződne. Akkor aztán senkinek sem kellenél - nyomom meg a nóziját.
- Szóval a kedves vendég gúnyolódik rajtam? - húzza fel az orrát, de látom, hogy csak viccel.
- Ha így folytatod, a kedves vendégnek másra is lesz gusztusa a beszélgetésen kívül - hajtom fel az italt. Igazán finom. Látom, hogy Hime szemei felcsillannak. - És remélem, most nem fogod azt mondani, hogy nem így készültél - suttogom a fülébe.
Válasz helyett feláll, és a kezét nyújtja. Megfogom, majd vezetni kezd hátrafelé. Ahogy gondoltam, ott már másfajta szórakozás dívik. Mikor közlöm vele, nem tudok sokat fizetni, csak legyint egyet és megjegyzi, ez legyen az ő gondja. Ebből arra következtetek, ha ilyen jól megy neki, talán megengedheti magának, hogy néha kivételt tegyen valakivel.
Mikor beérünk egy üres szobába, a szemem-szám tátva marad. Igazán jól felszerelt szoba, aminek nagy részét egy ágy teszi ki. De nem ez az, ami meglep. Mindenféle szexuális segédeszközök, óvszerek, sikosítók, meg még amit az ember el tud képzelni. Hime látja a meglepettségem, de nem szól, vár, hogy magamhoz térjek. Ez sikerül is, így hamarosan már a karjaimban tartom és megcsókolom. Nem kérdem szabad-e, vagy sem, és úgy tűnik, ő sem visszakozik. Akarom őt, de tudom, hogy finoman kell bánnom vele, mert ő egy törékeny kis virágszál, akire vigyáznom kell.
Csak a bárba akartam eljutni... semmi mást nem szerettem volna, csak elmenni a bárba, erre most itt vagyok, körülöttem egy csapat rossz fiú, és hiába nézek kétségbeesetten a buszmegállóban álló tömegre, senki sem segít. Nem hiszem el... miért?!
- Hé, gyere szépségem! - vigyorog rám az egyik fiú. Olyan ronda... nem akarom! - Ne kéresd magad!
- Úgy van, tudjuk, hogy azt akarod, hogy megbasszunk - röhög fel a másik, nekem meg felfordul a gyomrom. Én ezt nem... én nem vagyok kurva!
- Hagyjatok békén! - szólítom fel őket, de a hangom épp annyira gyenge, amennyire szokott. Nem akarom... könyörgöm... valaki... - Engedjetek el! - tiltakozom tovább, de csak azt érem el vele, hogy lefog az egyik, a másik meg megint közelebb lép. UNDORÍTÓ!
- Az ilyen kis ringyónak még megtiszteltetés is, ha a magunkfajta fiúk megbasszák. Szóval kussolj, vagy baj lesz! - rivall rám, de én ezt nem akarom! A mögöttem álló a fenekemhez nyomja az ágyékát, és a nyakamba liheg. Hányingerem van... érzem, hogy ellepik a könnyek a szemem. De nem tudok mit tenni. Olyan gyenge vagyok. Most meg fognak ölni? Nem akarom... semmit sem akarok ezektől.
- Jaja, Shota nem válogat az eszközökben. - De miért nem segít nekem senki? Ilyen rossz az, amit csinálok?
- Na mi van, gaijin? Mi a faszt akarsz, he? - hallom meg az egyik hangját. Ez a fiú... ki ő? Segíteni fog?
Olyan gyorsan történik minden... már nincs is itt senki, csak ő, már a busz is elment, de akkor sem tudom abbahagyni a sírást. Olyan félelmetes volt...
Rám teríti a kabátját és egy zsebkendővel letörli az arcom. Milyen kedves gesztus... talán ő emberszámba vesz engem? Megnyugtat, én meg megköszönöm neki. Alex... szép neve van, és azt hiszem, a szemében klátszik, hogy nem undorodik tőlem. Akkor... talán nem szabadna elengednem csak így.
- Hogy hálálhatnám meg, hogy megmentettél? - kérdezem, miután én is bemutatkoztam.
- Mire gondolsz? - kérdez vissza meglepetten, felvont szemöldökkel.
- Nem szeretek adósa maradni senkinek - jelentem ki határozottan, de némileg halkabban folytatom. Ez a része már nem tartozik, csak rá és rám. - De én csak a szexhez értek, csak a testemmel tudok hálálkodni. - Rám néz, látom, hogy megleptem.
- Kurva vagy? - kérdezi, mire elmosolyodom.
- Nem, ez azért erős szó. Host vagyok - nézek a szemébe. - Itt a bár nem messze, Black Rose a neve.
- De az nem egy melegbár? - kérdez vissza meglepetten.
- Ki mondta, hogy hetero vagyok? - nevetek fel, de még mindig halkan. Közelebb lépek, de nem érek hozzá, csak úgy teszek, mintha leporolnám a ruháját. - Ha nem szereted a fiúkat, majd lehunyod a szemed.
- De... ez... abszurd - jelenti ki most ő.
- Miért lenne ez abszurd? Ha te nem jelensz meg, engem megerőszakolnak, utána meg megkéselnek. A minimum, hogy hálálkodni akarok neked. Hidd el, nem bánnád meg. Hallottál Himéről? - suttogom neki.
- Hime... azt hiszem. Ott dolgozik, abban a bárban. Meséltek már róla valamit.
- Én vagyok Hime. - Érzem, hogy megremeg, de csak egy pillanat erejéig.
- De te... nem a bár első számú passzívja vagy?
- De, az vagyok - nevetek fel. - Épp ezért fogom meghálálni a kedvességet. Szóval, gyere, van a bárban egy privát szobám - kulcsolom ujjaimat a csuklójára.
- Én nem akarok oda menni - mondja, és a buszmegálló felé pillant. Nem áll senki, ezzel a busszal kevesebben járnak, ami most jön. - Menjünk hozzám, az édesanyám nincs ma otthon. - Meglep, hogy fel akar vinni magához.
- Biztos? Nem félsz, hogy kirabollak vagy megöllek? - nézek rá oldalra biccentett fejjel. A legtöbb ember nem visz fel a lakására hostot vagy kurvát, mert fél tőlünk. Pedig épp a vendégek lopják ki az óvszereket a privát szobákból... mindegy.
- Ugyan, dehogy - nevet fel. - Nem látszol gyilkosnak, ha meg mégis, erősebb vagyok, megvédem magam - kacsint rám. - Gyere, itt a busz.
A buszon egymás mellé ülünk. Ahogy sejtettem, kevesen vannak, így bemelegítésnek a combjára teszem a kezem, de nem mozdítom semerre. nem tudom, mennyire van ebben otthon, mert hiába vad és szexi, lehet, hogy életében még nem volt hosttal.
- Hime - szólal meg hirtelen. - Merre voltál, mikor megtámadtak? - kérdezi.
- Hát, épp a bárba mentem volna - felelem. - De nem volt fontos, csak unatkoztam otthon.
- A környéken laksz?
- Mondhatni - bólintok. - A tulajtól kaptam saját lakást nem messze a bártól, de inkább a parkon keresztül szoktam járni. Tudod, amelyik mellett az a zenebolt van - nézek rá, mire felnevet, én meg értetlenkedek. - Mi ilyen vicces? - kérdezem érdeklődve.
- Nem, semmi baj, csak én pont ott dolgozok - néz rám most ő. Hm... érdekes fordulat. - De mond, a hostok nem tanulnak önvédelmet? - kérdezi.
- Nem, mi nem - mosolygok rá. - A tulaj nem engedi, hogy verekedésekbe keveredjünk, félti a külsőnket. Egyébként is ritkán járunk egyedül, én is a többiekkel szoktam menni, csak úgy gondoltam, hogy fényes nappal úgysem támadnak meg. De láttad, amikor meg is történt a buszmegállóban is csak nézte mindenki - sóhajtok fel. - Mondjuk igazuk lehet, igaz, hogy a testem árulom és megérdemlem, de ez akkor sem ok arra, hogy meghaljak, nem? - kérdezem mosolyogva, de kissé szomorkásan pillantva rá. Meglepetten pislog.
Amíg elérünk hozzájuk, nem nagyon szól semmit. Már az ajtóban állunk, amikor nekem megcsörren a mobilom. Haru-chan az...
- Hime! Hol a fenében vagy?! - visít bele a telefonba. - Az egyik vendégem látta a taxijából, hogy téged akartak megverni a buszmegállóban! Hol vagy, mi a baj?
- Semmi baj, Haru-chan - felelem. - Megmentett egy fiú, épp hozzá igyekszem.
- Hime, ez tilos - suttogja bele a telefonba. - Nem adhatod el a tested a báron kívül senkinek.
- Akkor majd szerepjátékban eljátsszuk, hogy a privát szobában vagyunk - kuncogok fel. - De örülnék, ha te nem mondanál erről senkinek semmit, Harum.
- Nem fogom említeni, ne félj - sóhajt bele a telefonba. - Azt mondom majd, hogy hazamentél pihenni.
- Köszönöm.
- Ne hálálkodj - feleli sziszegve. - Haragszom rád és ezért kapsz is holnap, ha bejössz! Sőt, átmegyek! Köteles vagy főzni nekem finom ebédet - jelenti ki, és lecsapja. Ideges, tudom.
- Baj van? - kérdezi Alex.
- Nem, semmi ilyesmi - felelem, és követem a lakásba, majd az előszobában leveszem a cipőt. - Csak tilos a báron kívül együtt lennem bárkivel is - vallom be.
- Ha bajod lehet ebből, akkor nem kell - lép elém, és a vállamra teszi a kezét. - Nem ér annyit, hogy kirúgjanak miatta.
- Ugyan, ne viccelj - kuncogok fel, és átkarolom a nyakát. Nem pirul el, nem jön zavarba, hanem a derekamnál karol át. Milyen dögös... - Szerinted mi csak azokkal bújunk ágyba, akik fizetnek ezért? Van, akinek szeretője van, Alex, és a tulaj sosem tudja meg, ne félj - suttogom, és közelebb hajolok. - Vezess a szobádba, a többi az én dolgom.
Nem lep meg, hogy az anyjával él, sőt, kicsit túlzok, ha azt mondom, hogy irigylem ezért. Jó érzés lehet, ha van melletted valaki, aki szeret, akit az anyádnak nevezhetsz.
Miközben előttem megy, van időm megfigyelni, hogy tényleg mennyire férfias az alakja. Fiatalabb lehet, mint én, de nem csak az arca szép, hanem a teste is. Könnyen lehetne belőle is sikeres host. Az aktívok nagy része feleannyira nem izgató, mint ő.
- Itt vagyunk - szólal meg, és bezárja mögöttem az ajtót, majd meghallom, ahogy zenét kapcsol. Nem ismerem, de pörgős, kellemes.
- Akkor most már szabad? - kérdezem, és kigombolva az ingem, közelebb lépek.
- Szabad - feleli, és magához húz.
- Meg is csókolhatlak? - kérdezem, miközben a karjaimat a nyaka köré fonom, és egyik lábamat felemelve a derekához húzom, így is szorosabban ölelve őt.
- Milyen kérdés ez? - Közelebb hajol, de én kezdeményezek. Valahogy izgat ez a fiú... nagyon izgat.
Úgy kezdjük, ahogy ez kezdődni szokott, ő áll, én elé térdelek. Akkor lep meg igazán, amikor felhúz magához, lefekszik az ágyra és int, hogy feküdjek rá. 69? Ez a fiú egyre furább és furább... De megteszem, hiszen rég éreztem már ilyet. A partnereim többsége hallani sem akar erről, általában magamat kell kitágítanom, vagy vibrátorral csinálják. Ezért is nem megyek már el, csak azokkal, akik tudnak kényeztetni. Egy-egy olyan vendég, aki semmibe néz, visszaveti a hangulatomat napokra, azt pedig nem akarom. Jobban szeretem, ha csorgatják értem a nyálukat és epekednek értem.
- Alex - nyögök fel, ahogy megérzem fenekemnél az ujjait. - Azt most... nem szabad - nyögök fel. - Nem így... készültem.
- Rendben - válaszolja olyan hangon, hogy végigfut a testemen a borzongás. Szexi... túlságosan is szexi. - Akkor csak ennyi, rendben? - kérdezi, és megsimogatja a bejáratomat egyik ujjával, de nem érzem, hogy be akarna hatolni. Ez így rendben is van, azt hiszem. - Nyögj még - sóhajtja, és újra az ajkai közé vesz, amire nekem ívbe feszül a testem, és ahogy kérte, felnyögök. A zene elnyomja, és úgyis ketten vagyunk, azt mondta.
Forró minden. A levegő... a testem szinte porrá ég, ahol csak megérint. Egyre hangosabb vagyok, szinte rátolom magam az ujjára, de kínosan ügyel rá helyettem is, hogy ezt most nem szabad. Tényleg nem készültem fel erre... egy ideje nem volt vendégem, nem szeretek felkészületlenül szeretkezni, csúnya dolgokat hallani erről. De valahogy ösztönösen akarom érezni magamban, viszont ő mindig elhúzza a kezét a fenekemről, ha túl erőszakos vagyok. De még így is percekkel később, hangosan nyögve élvezek el, majd nem sokkal utána ő is.
Szuszogok párat, majd leszállok róla, és öltözni kezdek.
- Köszönöm, nagyon élveztem - mosolygok rá, és int. Odalépek hozzá, és hagyom, hogy magához húzzon egy csókra, de nem fekszem le mellé. - Mennem kell - suttogom.
- Látlak még? - kérdezi.
- Tudod, hol van a Black Rose. Gyere le és mond meg az egyik pultosnak, hogy Alex keresi Himét - mosolygok rá, és felöltözve el is indulok kifelé. Nem találkozom senkivel szerencsére, így egyenesen a bárba megyek. Kíváncsi vagyok, hogy látom-e még valaha ezt a helyes és szexi fiút.
Karakter: Alexander Swallow Megjegyzés: (Hime-channak)
Dögunalom a mai nap, de ez van minden hétfőn. Na igen, a kölyköknek iskola, és mivel jön a nyári vizsgaidőszak, nem sok középiskolás és egyetemista fiúcska mászkál mostanában errefelé. Pedig néha egész jó bőröket lehet látni. A múlt hét óta csak a lógós iskolakerülők járnak be, de ők meg nem érdekelnek. Tróger lúzerek, akik csak meresztik rám a szemüket, meg néha beszólogatnak, de ha rájuk dörrenek egyből befogják a pofájukat és elhúznak melegebb éghajlatra. A cuccokat már reggel kiraktam a polcokra és most is csak egy harmincas éveiben járó faszi nézelődik a sorok között. Úgy látom, hogy segítségre lenne szüksége, de lusta vagyok felemelni a seggem. Fogom magam, és elfekszem a pulton. Dögunalom minden, de már csak két órát kell szenvednem és végzek. Hallelúja!
- Hé, Swallow! - hallom meg a főnök hangját. - Úgy látom, az a vásárló segítségre szorul.
- Majd szól, ha kell neki valami - dünnyögöm, és fél szemmel a főnökre nézek. Mibe fogadjunk, hogy odaküld?
- Húzz oda, és kérdezd meg! - dörren rám, sóhajtok egyet. Úgy tudtam. - Gyerünk már, Swallow, emeld fel a segged! Ezért fizetlek, nem? Vagy azt akarod, hogy kirúgjalak?
- És hol talál valakit, aki ennyiért hajlandó lenne gürizni? - kérdem vigyorogva, pimasz hangnemben, de azért megteszem, amit a főnök kér.
Feltápászkodom, majd végiggrasszálok a sorok között. Nem mintha a főnök nem tudná, hogy a legtöbb idősebb vásárló utálja a képem, és csak azért nem ordítanak velem, mert kedvelik a tulajt. Sokan még mindig előítélettel viseltetnek irántam, mert gaijin vagyok. Ahogy látom, a vásárló tanácstalan, így odamegyek, bár körülbelül akkora kedvvel, mintha azt kérték volna, ugorjak fejest egy cápáktól hemzsegő tóba. Lépteim zajára a férfi felnéz és látom, hogy összehúzza a szemöldökét. Hurrá, ez sem fog simán menni.
- Segíthetek? - kérdem a tőlem telhető legudvariasabb hangnemben.
- Nem is tudom - a vásárló szemmel láthatóan hülyének néz, mint a legtöbb japán, aki azt hiszi, egy külföldi sem képes megtanulni japánul. - Nincs meg nektek az új Metallica CD? - kérdi szájbarágósan. Nem válaszolok, idegesít az ipse. - Érted, amit mondok?
- Ja - bólintok, - Két sorral arrébb - mutatok ararfelé, amerre az ilyesmiket tartjuk. - Ott tartjuk a kemény rockot, papi. Bár azt hiszem, te már kinőttél abból a korból. Az ilyen vénségek inkább az enkát nyomják.
Látom, hogy a feje elvörösödik, én pedig elégedetten vigyorgok, majd megfordulok és visszamegyek a helyemre. Ismét szereztem magamnak egy ellenséget, de legalább jó napom volt. Ez sem jön ide többet, bár nem ő az első aki elriasztottam a "bájos" modorommal. A főnök sehol, amikor visszaérek, hehe, siker. Látom, hogy a "kedves" vevő végül megtalálja a CD-t és a pulthoz lép. Elveszem, beblokkolom, fizet, zacskóba teszem és távozik is, vissza se néz. Azért látom én, hogy idegbeteg a csóka, de megkapta a magáét. Nem kéne fogyatékosként kezelnie. Azt kapta, amit megérdemelt.
A következő két órában nem sok vevőnk van, pár gimnazista tér be, akik gondolom talán kollegisták lehetnek. Néhányuk mint mindig, most is megbámul, vesznek pár magazint, meg CD-t, de nem maradnak sokáig. Félnek tőlem, a gaijintól, a hidegszeműtől, ahogy maguk között neveznek. Engem nem zavar, hadd féljenek, nem szeretem a kisfiúkat. Nekem egy érettebb uke kell, talán egy host-féle, de azok meg nagyon drágák. Eh, fene sem érti, miért fizet valaki azért, hogy lefeküdjön egy idegen fiúval, aki iránt semmit sem érez.
~*~
Végre letelik a munkaidő, én meg bezárom a kasszát, és hátraviszem a főnöknek. Mindig ő szokta megszámolni a bevételt, meg a blokkokat. Eleinte félt, hogy lopok, de már megtanulta, hogy nem nyúlom le a kasszát, nem lenne értelme elveszíteni az állásom. Aztán leveszem a köténykém - helyre kis világoskék kötényke rajta a nevemmel és a bolt nevével - aztán felkapom fekete színű, fehér műszőrmegalléros bőrdzsekimet és elköszönök a főnöktől. Amint kilépek, egyből cigire gyújtok. Ma busszal megyek haza, bár igazából sétálni szoktam, ám ma az időjárás úgy tűnik, nem kegyes hozzám, mert hatalmas esőfelhők gyülekeznek az égen. Bármikor eshet. A buszmegálló alig két sarokra van, öt megálló és otthon is vagyok. Mire odaérek, már el is szívom a cigim, és épp gyújtanék rá egy újabbra, amikor hangokat hallok. Odakapom a fejem. Négy fiú áll körbe egy ötödiket, aki a jelek szerint jobban szeretne máshol lenni. A négy srác közönséges városi suttyógyerek, mint én is, nálam talán pár évvel fiatalabbak. Az ötödik tag azonban valódi szépség. Bájos, fiatal pofikája van, mint egy kis angyalkának, haja lágy esésű, barna, biztos vagyok, tapintásra mint a selyem. Haja elől rövidebb, hátul azonban egy tincs nagyon hosszú. Gyönyörű szemei szintén barnák. Termete nem túl magas, alakja vékony, lábai hosszúak, hátsója innen nézve is formás. Feszes fekete nadrágot és fehér, áttetsző inget hord, amelyből a pocakja kilátszik. Bőre hibátlan, hamvas. A négy fiú akik körbeállják láthatóan zaklatják, mármint a beszédükből ítélve.
- Hé, gyere szépségem! - mondja az egyik srác. - Ne kéresd magad!
- Úgy van, tudjuk, hogy azt akarod, hogy megbasszunk - röhög egy másik.
- Hagyjatok békén! - ellenkezik a barna hajú. Szép hangja van, mint a madárcsicsergés. - Engedjetek el! - látom, hogy próbál szabadulni, de az egyik srác lefogja, a többiek pedig közelebb húzódnak hozzá.
- Az ilyen kis ringyónak még megtiszteltetés is, ha a magunkfajta fiúk megbasszák - tolja közel a képét az első fiú. Durva arca van, sötét szemei. - Szóval kussolj, vagy baj lesz!
- Jaja, Shota nem válogat az eszközökben - mondja a fiút fogva tartó tag.
Körbenézek, de senki sem segít neki. Az emberek csak nézik a jelenetet, sokuk arcára rá van írva, hogy a fiú megérdemli. Hallom, ahogy az egyik nő megjegyzi, hogy aki úgy öltözik, mint egy lotyó, ne csodálkozzon, ha molesztálják. Közben megjön a buszom is, de a tekintetem a csoportra irányul vissza. Nem szeretem, sőt, undorodom tőle, ha valaki gyengébbeket bánt, pláne csapatban. Sóhajtok egyet és a buszomra ügyet sem vetve odamegyek a tagokhoz. Majd hazamegyek a következővel. A kezemet a nekem háttal álló fiú vállára teszem, mire rám néz. Mikor meglátja, hogy gaijin vagyok, gúnyosan rám vigyorog.
- Na mi van, gaijin? Mi a faszt akarsz, he? - kérdi undok hangnemben.
- Engedjétek el! - mondom nyugodtan.
- És ha nem, akkor mi lesz? Talán nekünk jössz? - röhög fel, a többiek meg vele röhögnek.
A fogva tartott srác riadtan néz körbe, a tekintete megállapodik rajtam. Úgy néz ki, mint egy bajbajutott kis őzike, és én utálom, ha nagyobbak a kisebbeket molesztálják. Odanyúlok és megcsavarintom a gyerek kezét, mire fájdalmas ordítással engedi el a fiút. Aztán lökök egyet a gyereken, rúgok bele egyet és elesik. A többiek persze egyből másként néznek rám, a kiskölyök pedig a hátam mögött keres menedéket.
- Na mi van? - kérdem. - Ki lesz a következő? He? - de senki sem jelentkezik. Gyáva nyulak. - Ha még egyszer meglátom, hogy bántjátok, a kórházig meg sem álltok, világos?! - rivallok rájuk. - Tűnés! - lépek egyet előre, mire mind a négyen futásnak erednek. Kukacok.
A fiú felé fordulok, aki még mindig remeg. Meg van ijedve és a levegő is lehűlt, így lekapom a dzsekimet és ráterítem. Tényleg csinos, szemecskéiben könnyek gyűlnek. Biztos megijesztették ezek a szemetek. Előveszek egy zsebkendőt és letörlöm az arcát.
- Hé, ne sírj már! Minden rendben - mondom lágyan. - Jól vagy?
Reggel korán ébredek. Kipihent vagyok és alig várom, hogy megnézzem, Hana hogy érzi magát. Remélem, jól aludt és nincs semmi baja a kis drágának. Nagyon aggódom érte, olyan kis vékony, hogy egy erősebb szellő elfújná. Felöltözöm, majd elindulok a szokásos edzésemre. A terem természetesen már nyitva és készen állva vár rám. Edzőpartnerem maga Kino, legmegbízhatóbb emberem, akire mindig számíthatok, bármilyen körülmények között. Felvesszük a kezdőállást és egymásnak rontunk. Kemény küzdelem folyik, de nem adjuk fel. Muszáj levezetnem a feszültséget, másrészt az edzés jó bemelegítés a naphoz. Ma kemény napom lesz, rengeteg tárgyalást kell lebonyolítanom, de ha tehetem, inkább a házban maradok és közben vigyázok a kis törékeny virágszálra is. A kimerítő edzés után lezuhanyozom, majd úgy döntök, a kerten át sétálva közelítem meg Hana szobáját. Talán még alszik, alig múlt reggel fél nyolc. Neki még korán lehet, ráadásul nagyon ki is volt merülve szegénykém.
Ahogy a kerten át lépdelek, hirtelen egy alakot vélek felfedezni a távolban. Fut. Közelebb megyek és Hanát látom. De mit keres itt?! Neki ágyban lenne a helye! Felé indulok és nem veszi észre, így teljes erőből csapódik neki a mellkasomnak és majdnem el is esik, de meg tudja magát tartani. Liheg, fulladozik, és rám emeli az arcát, amely sápadt, mint a telihold. A tekintetem mérges és épp kezdeném lehordani, amikor elcsúszik és a karjaimba zuhan. Elájul. Azonnal a ház felé rohanok vele, és már hívom is két emberemet, hogy azonnal keressék fel az orvosomat, jöjjön mihamarabb. Nem értem, mit kereshetett itt, ha az ajtaja és ablaka előtt is őrök álltak. De ezért valaki lakolni fog. Hanára is dühös vagyok, de azokra is, akik elhagyták az őrhelyüket.
Berohanok a házba és látom, hogy az ingem markolássza, mikor a szobájába érünk. Próbálom lefejteni apró ujjait, amikor meglátom, hogy az egyik sebes. Talán elharapta, vagy megkarcolta valamivel. Ő azonban nem enged, erőszakkal kapaszkodik belém, mintha félne, hogy ha leteszem, eltűnök. Pedig sosem hagynék magára egy ilyen tüneményt.
- Ne... ne hagyj magamra... – suttogja elesett, halk, elhaló és könyörgő hangon.
-Nem hagylak itt, ne félj! – válaszolom gyengéden. – De le kell tegyelek az ágyra. Légy most jó fiú, oké?
Bólint, de látom, hogy mennyire fél. Nagyon is. Mikor leteszem, észreveszem hogy apró teste reszket, de nem tudom, hogy a félelemtől-e, vagy mástól. Kimerültnek látszik, fáradtnak és talán fázik is, így betakargatom és még egy plédet is teszek rá. Hálásan pislog rám, és mikor leülök és megsimogatom, nem húzódik el, bár kissé fél tőlem, ezt érzem a mozdulataiból, mert kis teste hirtelen megfeszül, szemecskéi tágabbra nyílnak és lélegzete is elakad.
-Ilyet ne csinálj többet! – feddem meg. – Mi lett volna, ha történik veled valami? Meg akartad ölni magad?
-Sajnálom... – suttogja halkan. – Én... nem akartam... rosszat... csak..
-Csak? – kérdem, de megrázza a fejét. Sóhajtok egyet. – Tudod, hogy aggódtam miattad? Nem szeretném ha bajod esne, én kis őrangyalom – simítok végig az arcán, mire csodálkozva tekint rám.
-Miért... nem?
-Mert neked köszönhetem az életemet. A legkevesebb, hogy segítek neked megerősödni – válaszolom halkan.
Ekkor megérkezik a doktor is. Hana csak nagy nehézségek árán hagyja magát megvizsgálni, látszik, hogy nem bízik az öreg orvosban, aki újabb infúziót köt be neki, és szigorúan meghagyja, hogy tartsa csak be az előírásokat, különben kiporolja a hátsóját. Ez komikusan hangozhat, pedig Asakawa-sensei igencsak jó erőben van annak ellenére, hogy elmúlt már hetven éves is. Azt hiszem, Hana komolyan veszi, mert igencsak ijedten tekint rám, majd a doktorra, aki csak komolyan bólint és egy receptet, meg némi útmutatót nyújt át nekem.
Amint a doktor elmegy, azonnal hívatom Kinot és utasítom, tüntesse el azt a két embert, akik nem tudtak vigyázni Hanára. Persze ezt nem Hana füle hallatára közlöm, hanem az előtérben ejtem meg az eszmecserét. Azután elküldöm, hogy váltsa ki a gyógyszereket és főzessen egy kis gyógyteát a betegnek, meg hozasson fel némi görögdinnyét. Abban sok a víz és kevés a kalória, viszont igen finom. Kino fejet hajt, majd távozik. Tudom, hogy két emberem hamarosan a halakkal vacsorázik, de meg is érdemlik. Ha nem tudtak rá vigyázni, így jártak. Új őröket is kirendelek, majd visszamegyek Hanához, aki az ágyban fekszik. Reszket szegény, szerintem fél tőlem.
-Ne félj, nem bántalak – lépek oda az ágyához és kihámozom. – Úgy reszketsz, mintha mínusz húsz fok lenne idebenn. Gyere, megfürdetlek, pici. Utána jobban leszel. Kapsz egy kis görögdinnyét, jó?
-Nem... nem szükséges... – suttogja, de hagyja, hogy a karomba vegyem. – Én... jól vagyok... – mondja, miközben fogai összekoccannak.
-Igen, igen, persze – bólintok, miközben a fürdőbe viszem.
Leteszem a szennyesládára, de alig bír ülni, inkább elfekszik. Én meg addig jó meleg vizet engedek a kádba, hogy ne fagyjon nekem halálra. Látom, hogy nem tetszik neki, de nem sokat tudok az anorexiásokról, így nem kérdezek. Ő úgysem mondana semmit, hiszen Asakawa-sensei szerint, úgysem ismerné be, hogy beteg. Szóval jobb, ha azt hitetem el vele, hogy semmit sem tudok, és teljesen ártatlan vagyok. Ami részben igaz is. Mikor elkészül a víz leveszem róla a ruhákat és gyengéden a kádba ültetem. Fognom kell, mert alig van ereje, de a remegése abbamarad, ahogy a finom meleg víz körbeöleli a testét. Hajacskáját felfogom, mielőtt vizes lenne, majd óvatosan megmosdatom. Látom, hogy elpirul, de úgy teszek, mintha nem látnám. Nem szégyenlősködöm, láttam már meztelen fiúkat, hiszen számtalan szeretőm volt már az évek során, de egyiket sem tartottam meg túl sokáig. Viszont, sok maffiózótól eltérően, én igyekeztem róluk megfelelően gondoskodni, ha már nem kellettek. Nem egy lett később hűséges emberem.
Mikor végre végzek vele, már egészen átmelegszik. Kiemelem a kádból és megtörölgetem, majd adok rá egy jó puha, meleg fürdőköpenyt. Mivel a ruhái piszkosak, azokat otthagyom és Hanát a karjaimba kapva visszamegyünk a szobájába. Épp az ágyába teszem és visszakötöm az infúzióját, mikor kopognak és egy emberem lép be egy tálcával, rajta egy csésze gyógytea és egy kis tányér görögdinnye. Hana már tiltakozna, de leintem.
-A görögdiinnyében kevés a kalória, ellenben sok a vitamin, és a folyadék, amire szükséged van. A teában pedig édesítőszer van. Én nem élek cukorral, bár kedvelem az édességet – mondom, mire mintha megnyugodna. – A gyógytea pedig igen finom, tápláló és most inkább ezt idd, minthogy aztán tíz féle gyógyszert kelljen beszedned. Rendben, kicsim?
-Igen – bólint komolyan.
Emberem odaadja nekem a tálcát, majd meghajol és egy szó nélkül távozik. Én pedig felültetem Hanát és etetni kezdem. Talán az, hogy a dinnyében kevés kalória van, megnyugtatta, mert elég sokat eszik, ha jól számolom, vagy tíz falatot, igaz, nagyon aprókat. De eszeget. Ezúttal nem fogom hagyni, hogy kihányja. A gyógyteát is megissza szépen. Szüksége van rá. Finom kamillatea, ami nyugtató és méregtelenítő hatású. Mikor végez megtörlöm a szájacskáját és visszafektetem. Hirtelen sebes ujjára téved a tekintetem.
-Hogy sérültél meg? – kérdem kiváncsian. – Ez friss seb.
-Nem... nem tudom... Talán... megkarcoltam – válaszol akadozva.
-Értem – mondom, majd előveszek egy ragtapaszt és ráteszem a sebre. – Nehogy elfertőződjön. És köszönöm, hogy most ilyen jó fiú voltál. Kérdezhetek valamit?
-Mit?
-Hol a családod? Biztos van – nézek rá, mire megrázza a fejét.
-Nem tudom. Én... nem emlékszem... semmire. A... a nevemre sem... csak hogy... egy kórházban ébredek és... félek...
-Elszöktél onnan igaz? Így kerültél az utcára – jegyzem meg, mire bólint. – Nem kell félned. Mi lenne, ha kötnénk egy egyezséget?
-Miféle...egyezséget? – kérdi.
-Te jó fiú leszel továbbra is, és betartod az orvos utasításait. Én pedig cserébe, ha megerősödtél, akkor elengedlek. Ráadásul, mi lenne, ha megpróbálnám kideríteni, ki vagy valójában? – nézek rá kiváncsian. Kiváncsi vagyok, mit fog erre reagálni.
-Tényleg. Érted bármit megtennék, kis életmentőm – bólintok komolyan. – Nos, mit szólsz az ajánlatomhoz? Elfogadod?
Látom, hogy gondolkodik. Most nem tudja, hogy igazat mondok-e, és ha igen, miért tenném meg ezt neki. De miért ne tenném? Nem lehet jó emlékek nélkül élni. Remélem igent mond, mert ő az első ember életem során, akinek valóban szeretnék segíteni.
Valami puhán fekszem, melegség ölel körbe, és kellemes, tiszta illat kúszik orromba. Nem szeretnék felébredni. Biztosan meghaltam, hisz a földön nem voltam még ilyen helyen. Nem sikerül visszasüllyednem a kábulatba, így kinyitom szemeimet, és kábán, zavartan nézek körbe. Istenem! Itt minden annyira tiszta és szép! Hihetetlen. Nem tudom, hogy kerültem ide, de ekkor meglátom azt a férfit, akit megmentettem. Szemeim hatalmasra kerekednek, és megpróbálok menekülni, de persze ehhez kevés az erőm.
-Ne erőlködj! Szomjas vagy? –kérdi lágy, kellemes hangsúllyal. Nem tudom, mit gondoljak felőle, zavaromban kis kezemet tördelem, de nem hagyhatom válasz nélkül, hisz méh mindig kíváncsian szegezi rám tekintetét. Szólásra nyitom ajakim, de hang nem hagyja el kiszáradt torkom. A harmadik próbálkozásnál feladom, és inkább bólintok. Megtámaszt, és segít innom. Nagyon finom.. olyan tég ittam már narancslevet, de a második korty után erőt veszek magamon, és emlékeztetem magam arra, hogy egy pohár narancslének milyen magas a kalóriatartalma, így inkább eltolom.
-Ne félj, nem akarlak A neve Hiroyama Akihito. A tiéd?
- Ha… Ha… na… - préselem ki magamból nagy nehezen. Azt már nem részletezem, hogy nincs vezetéknevem, eddig nem tartották fontosnak, hogy adjanak.
- Hana Illik rád. –mondja mosolyogva, és ettől a meleg gesztustól nekem is kedvem támad hozzá, de legyűröm, hiszen nem tudom, mit akar tőlem, miért vagyok itt. Valószínűleg az Ő háza, de akkor sem értem. Az emberek nem szoktak csak úgy idegeneket a házukba fogadni.
- Hol… vagyok? –kérdem végül suttogva. Többre nem futja csekélyke erőmből.
-A házamban. Elájultál és idehoztalak. Meg akartam köszönni, hogy megmentetted az életemet Köszönöm, Hana-chan!- zavartan rázom buksim, nem volt az olyan nagy dolog. Miért ne segítettem volna, ha megtehetem? Nekem ez természetes, így nem is értem, miért akar hálálkodni. Ekkor kopognak, és egy idegen férfi lép be, kezében egy tányérral, amin rengeteg étel van. Nem szabad! Rögtön tiltakozni kezdek.
- Nem… nem vagyok… éhes… - ám ekkor áruló hasam leleplez. Dühösen vágom hasba magam, hogy elhallgasson. Ez eddig mindig bevált. Ha nagyon fájt már, akkor ez az ütögetés elterelte figyelmem. De úgy látom, Akihikot nem tudom eltántorítani. Előttem meg rögtön felsejlik, hogy milyen kövér leszek, ha megeszem az a rengeteg mindent. Már így is az vagyok, nem lehet! Nem értem, miért nem ért meg.
-Csak pár falatot, jó? Ez orvosi előírás. Ha nem eszel, az orvos nagyon dühös lesz mindkettőnkre. És ha nem erősödsz meg, nem tudlak elengedni Ha jó fiú leszel, akkor amint lábra tudsz állni, elmehetsz. Megegyezünk ebben?
- Ígé…ri? –suttogom.
- Ígérem Becsület szavamra. – Nem tudom miért, de hiszek neki, és nekilátok a falatozásnak, bár minden lenyelt kis morzsa hatalmas belső csaták eredménye. Nem tudom, meddig fogom még bírni. Hamarosan már érzem is, hogy nem megy több, jelzem, és, hála az éhnek, nem erőlteti.
-Most pihenj, jó? Ha reggel felébredtél, majd beszélgetünk. Jó éjszakát, Hana! –Elfektet, majd kivonul, egyedül hagyva engem gondolataimmal.
- Jó… jó éjszakát… Akihito… san… - suttogom végső erőmmel, és elnyelnek az álmok hullámai. Nem sokkal később viszont arra ébredek, hogy gyomrom kellemetlenül tele van. Így képtelen vagyok pihenni. Egy ideig még fekszem, nem tudom, mit tegyek, végül győz betegségem, felállok, karomból kihúzom az infúziót, és eltámolygok a fürdőig. Nem szoktam hánytatni magam, de most muszáj. Rosszul vagyok a jóllakottság érzésétől. A wc kagyló elé térdelek, és letolom torkomon két ujjam.
Először nem sikerül, hisz gyakorlatlan vagyok benne, de egyre jobba elhatalmasodik rajtam a kényszer, ujjaim még mélyebbre kényszerítem, míg nem koronázza siker ténykedésem. Amikor már a könnyek is ömlenek szemimből feladom. Lehúzom, kiöblítem szám, és visszafekszem. Észre sem veszem, hogy ujjaimon enyhén vérző sebet ejtettek fogaim. Most már kicsit könnyebb, így nyugodtan alhatok.
Reggel arra ébredek, hogy valami csiklandozza nózimat. Morcosan nyitogatom szemeim, de csak a nap süt be az ablakon, éjjel valószínűleg elfelejtették behúzni a sötételőket. Nyújtózom egyet, majd reggeli, jéghideg vizes zuhanyom után magamra kapom ruháim, és a korlátba erősen kapaszkodva, de elindulok szokásos edzésemre. Nem hagyhatok ki egyetlen napot sem, bármilyen gyengének is érzem magam.
Amint leérek, körbenézek a hatalmas hallban, sehol senki, mindenhol néma csönd. Óvatosan kióvakodok, és amint megtalálom a ház mögötti parkba vezető, kikövezett ösvényt, futni kezdek. Nem is figyelem, mennyi ideig kínzom magam, beteg agyam hajszol a végkimerülés felé, de nem állok le, amíg össze nem esem. Ezt megfogadtam magamnak, hisz tegnap bűnöztem, amiért büntetést érdemlek. Szemeim előtt összefolyik a táj, de akkor sem adom föl. Ezt ismételgetem, de ekkor beleütközöm valami keménybe, ami megállásra késztet. Felemelem sápadt arcom, és Akihiko sannal nézek farkasszemet, aki, láthatóan nincs jókedvében. Épp elkezdene lehordani, de lábaim kicsúsznak alólam, és karjaiba ájulok.
Az első, ami bekúszik zavaros tudatomba, hogy valaki karjaiban fekszem, aki sietős lépteken igyekszik valahová, majd hirtelen kiabálást hallok, majd izgatott, sietős lépteket, de nincs erőm kinyitni a szemem, elhajított babaként fekszem az erős karok között.Hihetetlen, de jól érzem itt magam, meleg, és biztonságos, nincs is kedvem felébredni, kis, sebes ujjaimmal önkívületben megragadom az ingét, és nem engedem, hiába próbálják lefeszíteni róla. Most úgy érzem, ezen a kapcson múlik az életem, ami persze erős túlzás, de zaklatott lelkemnek jól esik a biztos pont, amiben eddig nem nagyon volt részem.
- Ne... ne hagyj magamra.. –kérlelem védelmezőm elesett, gyenge hangon.
