Ulquiorra

Néma csendben rezzenéstelen arccal hallgatom Aizen-sama beszédét arról mi is fog történni a következõ napokban és mi milyen feladatokat kapunk. Pontosabban a többi espada. Nekem már részletesen elmondta a terveit, mivel én készítettem elõ a terepet, én terveztem meg a lehetséges reakciók következményeit. Mint egy tökéletes sakktáblán, elhelyeztük az embereket és arrancarokat, velük szemben pedig a kapitányokat. Minden tökéletes, kevés olyan pont van, ahol a hiba felbukkanása lehetséges lenne. De sajnos elkerülhetetlen, hogy mégis akadjon egy pár, mindent nem tudok kiküszöbölni, bár biztos vagyok benne, hogy Urunk teljes mértékig tisztában van ezekkel, és semmi nem éri váratlanul. Számomra a legelszomorítóbb, hogy ezek a kis százalékok, nem az emberek között és nem is Soul Society kapitányai között vannak, hiszen õk mind kiszámíthatóak, mindenlépésük elõre megtervezhetõ, hanem itt, az espadák között vannak rések. Kiábrándító, de Aizen-sama kordában tartja õket. Hatalmas erejével, egyikünk sem veheti fel a harcot, és ezért senki nem fog ellene szegülni.
Pont annak a nézését érzem bõrömön akivel kapcsolatban a legrosszabb érzéseim vannak.
Grimmjow… õ az egyike azon keveseknek, akikrõl úgy gondolom, hogy okozhatnak galibát. Aizen-samanak nem ellenfél, de önfejûsége és makacssága még lehet probléma. Keletlenül fordítom felé a fejem, érzem, tudom, hogy néz. Az én figyelmemet semmi sem kerülheti el. Nem is zavarna, sõt ugyan úgy nem törõdnék vele, ahogy eddig sem, de ez az arc, és ezek a szemek amikkel reszkírozz, kifejezetten irritálnak. Közönyösen, érdektelenül viszonzom nézését, de neki mintha ez csak még jobban tetszene, vigyorogva mustrál tovább. Tudom, hogy milyen egy perverz férfi, azért mert nem beszélek róla és nem foglalkozom vele, attól még pontosan tudom mi történik itt az espadák között. Sõt Aizen-sama játékairól is tudomásom van. De nem foglalkozom vele, mert nem az én dolgom és nem is érdekel. Én megcsinálom, amit kell, ami a feladatom és õrzöm a rendet Hueco Mundoban. Némán figyelem Grimmjow élveteg vigyorát és elönt az undor, készül valamire, ha akarná, sem tudná letagadni, de a legbosszantóbb ebben, hogy nem is akarja. De õ egy senki, egy semmire kellõ, néha már az õrület határát súroló arrancar csupán, aki túl sokat hisz magáról. Ha rajtam múlna, már rég nem lenne espada. Kiszámíthatatlan, az ilyen emberre semmit nem lehet rábízni. Unom már, hogy én tartom kordában. Ha tovább feszíti a húrt nem lesz más választásom és Aizen-samaval kell megbeszéljem a további espada létét. Tudom, hogy nem dönthetek az sorsáról, de befolyásom lehet rá.
Ahogy véget ér a gyûlés már húz is kifelé, számára ezek unalmas szócséplések, csakhogy ha ezek nem lennének, akkor õ nem lenne espada.
Lassan, a saját tempómban indulok utána. Beszélnem kell vele, hogy tudja, hol a helye és semmi ostobaságot ne kövessen el. Nem engedhetem meg, hogy Aizen-sama terveit keresztülhúzza.
Mégsem volt olyan sietõs, szinte alig haladtam mikor már csak pár méter választ el tõle.
- Grimmjow… - szólításomra meg áll és csak félig fordítja felém az arcát. Ez is tökéletesen rájellemzõ, annyi tiszteletet nem ad a másiknak, hogy legalább felé fordul.
- Mit akarsz Ulquiorra? Csak nem prédikálni szeretnél azokról a kurva fontos szabályokról, megint? – ami azt illeti, jó lenne, ha már végre rendesen megtanulnád õket, említem meg magamban. Legszívesebben megmondanám neki, de az nem az én stílusom. Pár lépéssel elõtte állok meg. Zsebre dugott kézzel semmit mondóan nézem. Arcomon már-már szomorú arckifejezés ül, lehangol ez a folytonos húza-vona vele kapcsolatban.
- Mit tervezel újra? – kérdezem lényegre törõen. Mert ha megint az emberek világába akar menni, hogy megküzdjön Kurosaki Ichigoval akkor mindenképp meg kell állítanom. Szabályszegés lenne, engedély nélkül egy espada sem lépheti át Hueco Mundo határát. És most nem az a cél, hogy összetûzésbe kerüljön a shinigami helyettessel. Pláne, hogy valószínûleg Grimmjow húzná a rövidebbet, Kurosaki Ichigo sokkal erõsebb, mint gondolná, bár engem nem gyõzne le, de most minden espadára szükség van.
Fenntartva a folyamatos szemkontaktust lép közelebb és közelebb. Nem áll meg, de mért nem? Gyanakvóan mérem végig. Hátrálni kezdek, nem szeretném ha a szükségesnél kisebb távolság lenne köztünk. Sugárzik a szemébõl az élvezet, én viszont egyre idegesebb vagyok ettõl. Na nem azért mert félek tõle, hanem mert haragom egyre csak nõ, hogy ilyen pofátlanságot megenged magának.
Hátrálásomnak a fal vet végett, Grimmjow viszont nem áll meg, sõt tovább jön. Egészen közel hajol hozzám, és kezével a fejem mellett megtámaszkodik. Kezdi túl feszíteni a húrt.
- Még hogy én? Mit terveznék? Paranoiás lettél, Ulquiorra? – lazastílusa, irritáló közelsége, villódzó szemei, annyira ingerel hogy már, már közel vagyok ahhoz, hogy harcba bocsátkozzam vele.
- Megint szabályt akarsz szegni. Aizen-sama …- figyelmeztetõleg mondom, mert ha már nem én fogom mondani hanem Aizen-sama, akkor a büntetés végképp elkerülhetetlen lesz. Nem érdekli, sõt unott szemforgatása egyértelmû jele, hogy mennyire lekezeli Urunkat.
- Mit jössz állandóan vele? Tudod mi vagy te a szemében, Ulquiorra? Egy baszott pincsi kutya. Semmit sem érsz, és ha hasztalanná válsz, megöl. Te meg nyalod a seggét… - ne merészeld! – mindig biztos vagy magadban, mert azt hiszed az a fasz, biztos pont. De nem az… mondd csak… milyen érzés mikor kicsúszik a kezedbõl az irányítás? – kezem görcsösen megfeszül ruháját szorítva. Hatalmas önuralom kell, hogy ne lõjem teljes erõmbõl gyomorszájon egy ceroval! Mégis mit képzel magáról?
- Ne merj így beszélni Aizen-samaról… - keze nyakamnak feszül, ezért elhallgatok. Dühöm egyre forróbb, ha nem tudnám semmibe venni, már nem élne. De parancs nélkül nem kezdeményezek harcot, ez a szerencséd Grimmjow. Ajánlom, hogy vedd le a kezed rólam!
- Nem tetszik mi? Pedig hozzá kell szoknod a kiszolgáltatottsághoz… mert én kurvára élvezem. – dühöm már szinte lángol testemben, de amennyire lehet elfojtom magamban. Nem mutathatom ki az érzéseimet, pláne nem egy ilyen idegesítõ senki elõtt. Ezzel eljátszottad az utolsó kártyádat is Grimmjow. Hidd csak hogy te vagy a jobb, majd megtanulod, hogy velem nem szórakozhatsz.
Hirtelen hozzám dörgölõzik és bennem megreked a levegõ. M..mit mûvel ez? Szája nyakam vékony bõrét érinti, majd még közelebb hajolva harap meg. Soha senki nem merészelt ilyet tenni velem. Erre pont ez a senki próbálkozik meg vele. Kezem ökölbe szorítom, de döbbenetem nagyobb annál, hogy tegyek is ellene valamit.
Széles vigyorral az arcán enged el és meg se fordulva sétál el és hagy magamra mérhetetlen haragommal és értetlenségemmel. Ha akarnék se tudnék mit mondani, de erre nem is lehet.
Nagyon felbosszantottál Grimmjow! Dühös vagyok, és azt hiszem most elõször látható is rajtam. Sokszor érzek ilyesmit, mégsem mutatom ki. Mért tenném? Tisztábban vagyok az erõmmel és a képességeimmel, és ha egyszer mégis elszámolnám magam és valaki erõsebbnek bizonyulna, akkor sorsommal kiegyezve áldoznám fel magam Aizen-sama tiszteletére. Számomra az õ céljai mindennél elõrébb valók, és ezért nem is fogom törni magam, hogy mások érzéseivel foglalkozzak. Úgyhogy hagyom, hogy Grimmjow elmenjen, mint aki jól végezte dolgát, én pedig elmegyek oda ahol még senki soha nem járt rajtam kívül, hogy teljes nyugalomba legyek és megnyugodjak. Különben egy ceroval törném be az ajtaját és vetnék véget espada életének. Egyedül Aizen-sama ismeri ezt a helyett, de itt még õ sem szokott zavarni, csak ha nagyon sürgõs. Las Noches tetején. A kupoláról egész Hueco Mundo látható. 

Pár órája figyelem a semmit, üres tekintettel, elmerengve. És egyszer csak újból bevillan…
„perverz férfi”…

„milyen érzés mikor kicsúszik a kezedbõl az irányítás?”…

” mert én kurvára élvezem.”…

Haragom ismét fellángol.
- Gimmjow, te szemét! – sziszegem. Nem is törõdtem vele, mert minek, most hirtelen mégis elönt a düh. Nem engedem, hogy egy senki szórakozzon velem.
Mire szobájának ajtajához érek már megnyugodok, de akkor is tisztáznom kell vele, hogy az eszébe vésse kivel van dolga.
Kitárva a kapu méretû ajtókat lépek be teljes sötétségbe burkolózott szobába. Még így is a félhomályban tisztán látszik testének körvonala. Erõs espada, testileg mindenképp, és ha nem lenne ilyen forrófejû sokkal feljebb emelkedhetett volna a 6-os szintjénél.
- Grimmjow… - meg se remeg hangom, határozott és szomorú, mint mindig. Mérgem is elszállt már, nem akarok harcot.
- Tudtam, hogy eljössz Ulquiorra! Tudod, hogy kibaszottul kiszámítható vagy? – nem fordul felém, csak bámul kifelé cellája rácsos ablakán. Hmm, szóval kiszámítható?!
- Mégis mi volt ez az egész Grimmjow? – nem az érdekel, hogy mit tett, és az sem érdekel miért, az érdekel mért velem?
- Hát nem érted Ulquiorra? – kérdezz vissza teljesen felém fordulva. Ugyan az a tipikus Grimmjow vigyorral az arcán, mint mindig, csak most szemei sokkal jobban csillognak, szinte már örülten villannak. Egy pillanattal késõbb már a falhoz vágva simul hozzám, és zárja el karjával a kiutamat. Szemeim meglepve villannak egy másodpercre. Hogy, hogy nem láttam a villámlépését? Na és azt sem értem, hogy mért hagytam magam. Fülemhez hajolva kezd el suttogni. Férfias hangja hatással van rám, érzem, ahogy vérem gyorsabban száguld és gyomrom összehúzódik.
- Pedig szerintem kurvára egyértelmû vagyok. – erõsen megszívja nyakamat, én pedig egy pillanatra nem fújom ki a levegõt. Izmaim megfeszülnek, szorosabban a falhoz állok, hogy támaszt adjon, és tõle távol lehessek.
- Mit merészelsz? – nézek rá. Kivételesen kiolvashatóak érzéseim. Dühös vagyok, már megint.
- Valld be, hogy élvezed! Vajon Aizennel szemben is ilyennel makacs voltál? – szemeimben harag lobban, betelt a pohár. Hirtelen egy másodperc alatt vágom állon. Repül egy pár métert, majd hangos puffanással ér földet. Nem szeretem a közelharcot, nem szívesen használom. Alkatomból adódóan sokan azt is hiszik, hogy ez az egyik gyenge pontom, de tévednek. Sok mindenben tévednek.
Feláll, de mielõtt tenne egy lépést már automatikusan emelem kezem és rámutatok. 

- Nem ezért jöttem. – figyelmeztetem, mielõtt közelebb lépne. – engem nem kaphatsz meg, ne is próbálkozz vele! Ezt jól vésd az eszedbe.