Teljesen belemerülök az érzésbe, ahogy egy másik személyt… akármit csókolhatok. Oké, volt ilyen korábban, de akkor is kifejezetten izgató, hogy ez a valaki most Grimmjow. Ahogy viszont beletúr a hajamba és az ágyra nyomva viszonozza, sõt, átveszi az irányítást, kicsit megszeppenek. Zihálok, mikor elválik tõlem, õ meg csak vigyorog. Ha ez még vigyor, és nem vicsor kategória. Még közelebb hajol, és így suttog a számra.

- Na mi van, megijedtél? – kérdezi ijesztõ hangon. Ijesztõ, de nem félek tõle. Most sem. Csak…. uhm. Nem értem, mi történik igazán. Kicsit sem segít a helyzet megoldásában, ahogy közelebb hajolva megharap. Ahogy kicsit körvonalazódik, hogy TALÁN hova is halad ez a kis… akármi, erõteljesen a hajába markolva kezdeném eltolni, de nincs sok sikerem. Sõt, mintha csak felbátorodna, elkezdi simogatni a testem. Ami azért zavaró, mert egy alsón kívül semmi sincs rajtam.

- Nem ezt akartad? – kérdezi.

- Ne-nem! – jelentem be, mire felvont szemöldökkel, kérdõen, kissé idegesen néz vissza.

- Nem?

- Mondom, hogy nem!

A harcias pillantás épp ellenkezõ hatást vált ki belõle, a csuklómnál fogva fordít meg. Hiába próbálom magam kiráncogálni a szorításából, nem nagyon van sikerem - valljuk be, jelenleg semmi komoly erõm nincs ellene.
Kicsit megnyugszom, amikor percekig nem éér hozzám, de aztán le akarja szedni az alsómat, ami megijeszt, még eszeveszettebbül próbálok szabadulni valami elöl, amit ha akarok is, nem vagyok rá felkészülve…! De természetesen nincs sikerem. Elõre hajol, a fülemhez és belesuttog.

- Ha nem viselkedsz, sokkal jobban fog fájni.

Hiába ordítok rá, hogy eengedjen el, hiába mocorgok, nem ereszt, egészen addig, amíg be nem jön valaki.
MICSODA?!
Valaki bejött, én meg Grimmjow alatt fekszem, félig letolt alsóval?!

- Remélem nem zavarlak. – A hangjára a hideg is ráz, mint mindig. Ravasz róka.

- De igen, rohadtul zavarsz! Legalább az ajtót használhattad volna! – morog rá Grimmjow, de tovább simogatja a seggem.

- Be volt zárva, és hiába kopogtam, nem nyitottad ki. Most már értem, miért nem.

- Nem akarsz elhúzni a picsába? Dolgom van.

- Azt látom… Aizen hívat.

Ahogy felkel rólam, egy sokat mondó pillantást lövell még felém, de ugyan, nem ijedek meg tõle. Ahogy eltûnik Grimmjow, Gin még egy sokatmondó pillantással jutalmaz, és egy félreérthetetlen ajaknyalással. Nyelnem kell egyet. Ha belegondolok, hogy azt, amit az elõbb Grimmjow csinált, adott esetben mondjuk Gin tenné, kicsit sem tetszik. Na nem mintha az tetszene, hogy a Hatos csinálta. De jobb. Vagyis… nem olyan kellemetlen.

Ahogy öcsörgök, rájövök, hogy akár fel is öltözhetek. Igaz, nincs sok, csak az elõzõ, szakadt, koszos cuccot találom meg, amiben idejöttem, de az is jó. Az meg, hogy alsóban várjam, kizárt, õt ismerve felhívásnak venné folytatásra.

Ahogy végzek az öltözéssel, rájövök, hogy talán jó lenne összekapni magam annyira, hogy szétnézzek kicsit. Iigaz, itt kellene maradnom, de mi történhetne? Semmi.
Kinyitom az ajtót, kikukkantok, de nincs ott senki, így elindulok balra. Nem tudom, jobbra mi lett volna, de a bal oldal szimpatikusabb volt. Ahogy viszont haladok eõre, egyre rosszabb elõérzetem van. Percekkel késõbb egy kis kanyarnál megjelenik Gin. Megint.
- Nahát, nahát, a mi kedves kis shinigamink - vigyorog rám.
- Hagyj békén! - morranok rá.
- Olyan vagy ennyi lélekenergiával, mint egy kiscica - kuncogja, és közelebb lép.
- Grimmjow védelme alatt állok! - visítok fel hirtelen, ezzel meglepve annyira, hogy elléphessek mellette. Nem távolodom el eléggé, ugyanis utánam kap, és a falnak nyom. Mivel hassal vagyok a fal felé, pont elég ideje és llehetõsége van, hogy a fenekemet kezdje simogatni, hiszen innen még csak tökön se tudom rúgni.
- Engedj már el, te vadállat! - kiabálom, de megint csak kuncog és a nyakamat csókolgatja tovább.

- Elég legyen! - hallok meg egy jól ismert hangot.
- Grimmjow! - nyögök fel megkönnyebbültemben, de Gin a nyakamba harap.
- Akkor itt van õ is - mondja, inkább magának.
- Igen Gin, itt vagyok - dörreb Aizen nyugodt hangja a folyosón. - Engedd el Kurosaki-kunt.
Erre ellép mellõlem, épn meg megfordulok és a hátamat a falnak vetem. Az arcom vörös.
- Megmondtam, hogy ne kóborolj - lép mellém Grimmjow, Aizen figyelõ tekintetét viszont magunkon érzem még egy darabig.
- Nem mondtad - morgom vissza.
- Tudod mi lett volna, ha nem érek oda, igaz? - kérdezi, és megállva rám pillant.
- Igen. De nem akartam volna. De a testi erõm jelenleg kevés akármelyikõtök ellen is, lélekenergiám végképp nincs. Marad az, hogy teszem amit tudok. - Szúrósan nézek rá.
- Vagy neked mindegy, hogy ki kap el és hol? Azért nem hallgatsz rám? - kérdezi, és most érzem, hogy idegesebb.
- Nem mindegy - felelem, de nem akarom folytatni ezt a beszélgetést. - Visszamehetnénk aludni egy kicsit? - kérdezem ingerülten.

 Az ágya nem kicsi. Az viszont, hogy én az egyik végén aludtam el, majdnem beleépülve a falba, õ meg a másikon, és így is, amikor felkelek, a karjai körém fonódva, én a lábammal ölelem a testét és a mellkasán fekszem…. És hiába ringatom magam abba a hiú ábrándba, hogy mire felébred, majd elkukacolok innen, nem tudok, hiszen engem néz.
Még ez sem lenne olyan nagy baj, de hála annak, hogya lábam átpakoltam rajta, az ágyékom a combjához ér.
A merevedésemmel együtt.
Ami vagy a reggeli, vagy fogalmam sincs, miket álmodhattam.
Megszólalni viszont nem merek, csak felpillantok rá.
- Öhm. Jó reggelt - nyögöm ki mégis, és megpróbálok kiszabadulni a karjaiból, vagy legalább úgy helyezkedni, hogy ne érjen hozzá a farkam.

Nem kell látnom, érzem, hogy ideges. Sóhajtva kapja el a karom és ránt egyenesbe, majd megszólal.
- Gyere.
Lefagyva állok.
Lépek egyet ugyan elõre, de nem merek többet, az, hogy nem érzem a közelemben valahogy most félelmetes! Aztán hallom, ahogy az ajtó nyílik és megijedek. Megint itt hagyott?!
- Grimmjow? - kérdezem halkan, szinte cincogva.
Aztán mire lereagálhatnám, hogy megint érzem az illatát, hirtelen felemel! Megijedek egy picit. 
- M-mit csinálsz?! Tegyél le!
Nem szól semmit, csak visz tovább, ha jól sejtem, a szobájába. Aztán hallom, ahogy nyílik az ajtó, és valami puhára esek. Gondolom, ez egy ágy. Automatikusan húzom magam kisebbre, bár ha bántani akar elõle nem biztos, hogy el tudok menekülni. Õ nem Yammi…
De ahogy nem történik semmi, mintha itt hagyott volna, így ismerkedni kezdek azzal, ami körülvesz. Tapogatok, lassan, de így is hatalmas csörrenéssel esik le valami, amit lelökök, ekkor megrémülök és hallom, hogy mégis itt van.
- Kinézelõdted magad? – kérdezi gúnyos hangon.
- Én… bo… - kezdeném, de nem hagyja befejezni.
- Nincs miért bocsánatot kérned, kölyök. Csak ne viselkedj már ennyire szerencsétlenül, mert felbasz.
Bólintok jelezvén, hogy értettem.
- Talán megoldhatnánk, hogy ne kelljen megint mérget juttatni a szervezetedbe. Harcolni akarok veled – morogja.

- Még jó, hogy nem látsz. Hat a méreg.
Milyen méreg?! Hogy értette, hogy hat a méreg?! - Mostantól Las Noches az otthonod.
Elsõ döbbenetemben el sem jut az agyamig amit mondott, csak a közelsége zavar meg, ahogy a fülembe suttog. Odakapok, de nem érem el. A legidegesítõbb, hogy azt sem tudom, mennyivel vétettem el!
De lassan feldolgozom azt is, amit hallottam.
Las Noches lesz az otthonom? Az nem lehet. Korábban is mondta, hogy eladtak… most meg ez! Nem, nem hiszem el.
- Mi a fene ez?! - Egyre jobban kétségbe vagyok esve. Mi történik?!
- Mostantól hozzánk tartozol shinigami. Vedd úgy, hogy a szolgánk vagy, a lábtörlõnk. - Az utolsó szót olyan gúnnyal mondja ki, hogy szinte fáj a fülemnek hallgatni. - Innen nincs menekvés. Te voltál a béke feltétele, és õk boldogan adtak oda téged nekünk, mintha mindig is csak a terhükre lettél volna…
…és nem hallom tovább. A lépteit, az ajtó záródását, de aztán semmi.

Mi a fene történik velem? Körülöttem…
Igaz lenne, amit Grimmjow mondott? Eladtak engem? Nem. Nem tudom elhinni! Tudom, mennyire vágytak a békére, és mennyire el akartak kerülni egy háborút. Az öreg egyszer, épp mikor ott voltam összehívott egy megbeszélést, és bár én nem mehettem, Renji késõbb elmondta, hogy arról volt szó, hogy pontosan milyen módszerekkel tudják elkerülni a háborút, a shinigamik elvesztését. Eleve felmerült az alkukötés lehetõsége, csak senki nem tudta még csak megtippelni sem, hogy mit akarna Aizen, ami nem létfontosságú a Lelkek Városában. Hallottam valami kulcsról, ami kellene neki, de azt nem adhatják át, ezt is Renji mondta.
Akkor végül úgy állapodtak meg, hogy én leszek az alku tárgya? Engem adnak? De miért engem? Erõs vagyok, ezt tudom, és gyorsan tudok fejlõdni. A bankai szintet is nagyon hamar elértem, és bár a vaizarddá válás nehezebb volt, az is könnyen ment. De mi lenhetne bennem olyan különleges, hogy megéri Aizennek a békét, még akkor is, ha csak ideiglenes, és késõbb talán megszegi majd?
Mert meg fogja, ezt biztosan érzem. De mi lehet az, ami miatt én kellek neki? Miért pont én?
És miért engedték ezt a többiek…? Byakuya, Toushiro, Renji… miért mentek ebbe bele? A béke kedvéért?! Senki sem ellenkezett? Még Rukia sem? Senkinek nem voltam és vagyok most sem fontos ezek szerint.
Minden, amit tettem értük, magamért az hiába volt? Semmit sem értek a harcok, a gyõzelmek?
Senkinek nem ért semmit az életem. És ha most itt vagyok, akkor apáék is… nem. Õk biztosan nem tudtak semmit. Bár ha Urahara-san tudott róla, miért nem segített?! Õ biztosan tudta! Mindig, mindent tud!

* * *

Észre sem vettem, hogy elaludtam.
Hogy is venném? Ugyanaz a sötét fogad akkor is, amikor le van hunyva a szemem és akkor is, ha nyitva van. Nincs változás. Azt sem tudom, mikor alszok, hiszen beszélni nem merek, mert nem tudom, ki hall vagy ki nem hall. Mert az egy dolog, hogy Grimmjow idejött tegnap. De mivan, ha a többiek is megkeresnek? Ha… ha Yammi?
Csak õt ne… õt még egészségesen is alig tudtam legyõzni! Ha most idejön gond nélkül megöl.
- Jó reggelt, Csipkerózsika. Hogy aludtál? - Ez Grimmjow. És ez most valami mérhetetlen nyugalommal tölt el. De akkor is elkezdett mindenem zsibbadni, fel akarok kelni! ÉS már majdnem sikerül, de megint belenyilall a tá a karomba, és visszahuppanok.
- Ne mozogj már annyit! Ha azt akarod, hogy felszakadjanak a sebeid, miért nem szólsz? Biztos tudnék tenni valamit a dolog érdekében.
Hirtelen visszavágnék, hogy õ nekem semmi, de aztán rájövök, hogy felkelni sem bírok, és jelenleg, ha kellene, inni vagy enni is képtelen lennék. Oké, lélek alakban vagyok, mert tudom, hogy abban vagyok. Csak… ez olyan kellemetlen.
- Most komolyan, hogy érzed magad? - kérdezi ismét, pillanatokkal késõbb. Õszintének érzem a kérdést, és azt hiszem, tényleg foglalkoztathatja, hogy milyen lehet vaknak lenni.
- Hát… Olyan, mintha egy üres, sötét, mindentõl elzárt helyen lennék. Nem érzek semmit… - vallom be, de nincs idõm elgondolkodni azon, hogy ezt helyesen tettem-e, mert hirtelen közelebbrõl érzem meg az illatát, és valami a nyakam bõréhez ér!
- Ezt sem érzed? - kérdezi. Még vörösebb lehetek, mint eddig - már ha az voltam, hiszen ez olyan személyes volt. Mármint persze, biztosan csak szívat, hogy nem tudom ezt sem kivédeni, de akkor is.
Viszont mielõtt szólhatnék, ordíthatnék, bármit is tehetnék, eltûnik. Legalábbis léptek és ajtó megint.

Ismét egyedül.
Én és a sötétség. Minden üreds. Tényleg. A saját reiatsumat sem érzem, ami azt jelenti, hogy nincs. Legalábbis olyan pici, hogy én már nem tudom érzékelni.
Francba! Meg kellett volna tanulni Ishidától, hogyan is kell reiatsut érzékelni, most tuti hasznos lenne. De…. de ez úgysem végleges! Biztos vagyok benne, hogy ez csak átmeneti. Mire menne Aizen egy vak, reiatsu nélküli shinigamival? Olvastam már ilyen rémtörténeteket, hogy elrabolnak lányokat, aztán eladják õket szexrabszolgáknak, de ez kizárt. Én fiú vagyok. Kinek kellene egy fiú?
El fog múlni. Idõvel látni fogok megint, csak addig félelmetes, hogy semmit sem…
De a kérdés még mindig ugyanaz: meddig fog tartani, és miért vagyok itt.

Az ajtó ismét nyílik hallom is.
- Grimmjow? - kérdezem halkan, de nem felel senki. Hallom a lépteket, de nem szólal meg, pedig mindig mond valamit, mikor bejön. - Szólalj már meg! Tudod, hogy nem látlak!
Még mindig semmi. Érzem a reiatsut, de nem tudom, hogy ez most más-e, mint Grimmjow reiatsuja vagy nem. Nem szoktam különbséget érezni, csak erõsségben.
Aztán a valaki, aki bejött elérhet elém, mert hirtelen megérzem a jelenlétét közvetlenül elõttem,  és aztán végre hangot is ad ki.
Felröhög.
És ez a röhögés…
- Hát tényleg igaz?! Tényleg itt vagy, te szerencsétlenség! - ordítja Yammi, mire összerezzenek, és próbálnék menekülni, de nem tudok. Megmerevedik mindenem, majd hirtelen, ahogy érzem, hogy még jobban közeledik, elkezdek hátrálni. A tû kiszakad a kezembõl, de nem foglalkozom vele, csak kicsúszik, és ami a fontosabb: ha Yammi most elkap, akkor megöl! Én vágtam le az egyik karját, megöl ha elkap!
- Me… menj innen! - ordítom, és próbálom azt a picike reiatsumat szabadon engedni. Ha nem is sok, hátha valaki észreveszi.
- Ugye tudod, hogy megöllek? - Érzem, ahogy az ujjai a nyakam köré fonódnak, majd lassan eltûnik a testem alól a szilárd talaj. Az ujjai egyre erõsebben szorítják a nyakamat, nyelni már alig tudok, levegõt venni pedig még kevésbé.
Igaza volt Grimmjow-nak, lábtörlõ vagyok, azokon meg ki segítene!
De nem hagyhatom, hogy így…
Alig van erõm, de megpróbálok rúgni egyet, el is érem valamilyét, mire hirtelen leesek a földre, Yammi meg ordítani kezd, hogy rohadjak meg és megöl. Kihasználva, hogy nem tudom, hol értem el, elkezdek hátrafelé kúszni, hátha elérek valamit. A testem hirtelen ütközik a falba, és fogalmam sincs, honnan van annyi erõm, hogy felálljak, amikor megérzek valami stabilt és magasat, de megteszem, és ha jól érzem, ez valamilyen fal lehet!
Mielõtt viszont elindulhatnék, a hasfalamba rúg, én meg elrepülök, és szerintem a szemközti fal az, amibe csapódok. Érzem, hogy rohadtul fáj, valami lehet, hogy el is tört, köpnöm is kell - és azt hiszem, vért.
A trappolását hallom, már felkészülök rá, hogy meg fog ölni, mikor hirtelen meghallom a cero jellegzetesen furcsa hangját, és Yammi felordít.
- Mi a fenét csinálsz, te idióta?! - ordítja valakinek.
- Az az egyik, hogy Aizennek szüksége van rá, de hogy vakon akard megtámadni, amikor alig védekezik… és még így is leszerel egy tökön rúgással…
- Grimmjow… - suttogom. Megmentett engem! - Grimmjow! - Már kiabálom, és próbálok megint felállni és a fal mentén elmászni oda, ahol hallottam.
- Takarodj innen, te szerencsétlen, mert ha nem én, akkor Aizen fog megbüntetni, hogy bántod Kurosakit. - A hangja után megyek, gyorsabban, mint az elõbb, bár érzem, hogy az adrenalin, amit a félelem és a menekülési ösztön gyártott bennem, egyre fogy. Amikor magam mellett érzem, nem messze és a hangját is onnan hallom, ahogy Yammival üvöltözik, elengedem a falat, lépek kettõt és a karom pont beleütközik valamibe.
- Grimmjow? - kérdezem halkan, és valahova arra nézek, ahol érzem azt a valakit, akinek nekimentem. Nem válaszol, nekem meg hirtelen elkezd rohadtul fájni ott, ahol Yammi hasba rúgott, és majdnem összesek, de a karom után kap.
- Yammi, kérlek, várj meg a nagyteremben. - Aizen! A hangra összerezzenek, de nincs erõm moccanni sem, annyit tudok állni, amennyit Grimmjow tart, majd ahogy elenged, le is esek a földre, de azonnal a lába után kapok. Nincs erõm másra, de kell, hogy tudjam, hogy van itt valaki, aki nem akar most megölni.
- Mivel ez a helyiség már alkalmatlan arra, hogy itt maradjon a vendégünk, kérlek, Grimmjow. Te, mint a felelõs érte, vidd át magadhoz, és felügyelj rám, hogy a többiek ne férjenek hozzá. - Még én is megszeppenek, de nem merek szólni, ahogy Grimmjow sem szól egy szót sem, de érzem, hogy ideges, még a lába is remeg. - Szayelt is a szobádhoz küldöm, hogy rendbe hozza a mi kis shinigaminkat - kuncogja, és nem hallom tovább. Elment?
Grimmjow nem szól, nem moccan, nem tudom, mit csinál, vagy mire gondol, de nekem most csak az jár a fejemben, hogy mi lesz. Most õ is meg fog verni? Ellene tuti nem tudok…. küzdeni?! Yammi elöl is csak menekültem! Ha legalább látnék…

Sajnos a gportal ebbõl is lemart egy  bejegyzést



Ulquiorra

Vigyora még szélesebbre húzódik, ha lehet ilyet mondani. Flegmán, hanyag mozdulattal vágja zsebre kezét. A pofátlan mindenedet Grimmjow. Sátáni hangon felnevet, élvezi minden egyes percét annak, hogy itt viaskodunk, mert egy nem normális mazohista állat. Forr bennem a düh, olyan méreteket öltve, hogy csak csodálkozom önuralmam mértékén. De még így se tudom magam rendesen visszafogni. Reiatsum vibrál körülöttem, szinte már égeti bensõmet és ez Grimmjowt csak még jobban feltüzeli, hogy tovább feszítse a húrt. Nem értem mit akar. Mért jó az neki, ha arra terel, hogy végül ne akarjam visszafogni magam és vérre menõ harcba kezdjek vele? Már a hûvös érzéketlen gondolkodás is nehezemre esik. Úgy az arcába csapnék, de az nem az én stílusom, ráadásul csak indokolt esetben fordulok az espada ellen, és õk se kezdenek velem, nagy részük azért, mert fél tõlem, a többi meg csak nem törõdöm. De EZ, ez nem. Kezd zavarni a viselkedése és annak kielemezése, mert nem jutok vele semmire.
- Akkor miért jöttél, Ulquiorra? Csak nem épp beszédes kedvedben vagy? Tudod… engem kurvára nem érdekel, hogy mit akarsz riszálni már megint… inkább azt, hogy annak a cserfes, szomorkás szádnak milyen íze van… tudod, hogy miért? – gondolataimat meg zavarva kérdezget, de nem akarok válaszolni. Mért érzem azt, hogy tudom mit akar mondani? De Grimmjow, ha jót akarsz magadnak, akkor te sem válaszolsz erre a kérdésre. Már állítanám is le, amikor csak azért is folytatja. – meg akarlak dugni! – mintha bombát robbantottak volna bennem, úgy tör fel éktelen haragom. Remegek az idegtõl, hogy képes az arcomba mondani. Nincs halál félelme. Eddig tartottam vissza magam, tovább nem megy, nem érdekel mit fog mondani Aizen-sama, ennek végett kell vessek. Próbálom mégis nyugtatni magam, de erõm akaratomon kívül is gyûlik. Érzem, ahogy sûrûsödik és ki akar törni, és én nem fogom megakadályozni.
- Grimmjow… - ejtem ki az utolsó gondolatot, ami most a fejemben van. Ezzel egy idõben Cerom zöld fénye villan és kilõ az idegtõl remegõ mutató ujjamból. Sajnos ennek meg is van a következménye. Sikerül ki kerülnie, ugyan akkor számára ez szerencsés dolog, mivel ha eltalálta volna, valószínûleg megint Orihimét kellett volna segítségül hívni, õt pedig nem akarom tovább kínozni, ezért aztán nem is hívnám. Kihasználja a dühtõl elborult agyam pillanatnyi hezitálását és hátam mögé suhan. Öklömet emelve készülök megütni, de megfogja csuklóm és megállít a mozdulatban. Szorítása elnyomja testemben keringõ vérem útvonalát, lélekenergiája égeti sápadt bõröm. Erõs férfi, igazi espada, és ez a tény még engem is lenyûgöz.
- Szánalmas vagy Ulquiorra. – lenézõen mér végig. Szája ismét ugyan azt a gúnyos vigyort ölti fel, amit a leginkább idegesítõnek és irritálónak találok benne. Õ nevez engem szánalmasnak? Õ, akit már az õrület vesz körül és lep el, ezzel sodorva végzete felé halálos gyorsasággal. Õ, aki magát királynak nevezi, és tényleg erõsebb is lehetne, de soha nem lesz az, mert egy nagyra vágyó senki? – sikerül végre önuralmamat helyre hoznom. Hangom sem remeg már az idegtõl, arcvonásaim rendezõdnek csupán agyamban száguldoznak a gondolatok õrületes tempóval. Hihetetlen, hogy ez a senki képes erre. Az elõbbi szorításból hirtelen vált át gyengéd érintésre, amikor arcomat megcirógatva simítja végig méreg zöldszínû könnycsíkom. Mit csinál? Megragadva államat gátol meg abban a tervemben, hogy kimozduljak keze fogságából. És ha ez még nem lett volna elég, ajkai hevesen lerohanják az enyémeket, megdöbbenésemet kiváltva, így elérve, hogy semmit ne tegyek ellene. Megcsókolt, ami önmagában még nem okozna ekkora értetlenséget bennem – próbálkoztak már egy páran, egyik sem maradt életben utána– de az a tény, hogy ez a tette hatással van rám és testemre mindenképpen elgondolkodtató. Mi a fene. Hevesen marja, harapja számat, kiserkentve vérem durva marcangolása következtében. Képtelen vagyok reagálni iramára. Hagyom magam, hadd élvezkedjen. Ennek az a legfõbb oka, hogy igazából nem tudok tenni ellene semmit, Grimmjow jelen pillanatban erõfölényben van, hiszen egész testével sakkban tart. De van itt valami más is, amit nem ismerek, nem éreztem még soha ezért nem is tudok vele mit kezdeni. Közelebb lépve hozzá próbálom tartani magam, de csak gyengécske fogásra vagyok képes, amikor vállába kapaszkodva keresem támasztékom. Kapok egy lélegzetvételnyi idõt, de csak annyira és addig, amíg újra bennem nem reked a levegõ, mert megérzem nekem nyomódó kemény férfiasságát, mellyel egyértelmûen nyomatékosítja, hogy az, amit mondott igaz, és tényleg engem szemelt ki éppen aktuális áldozatának. Gyengül izmainak szorítása derekamon és karomon, szabad utat hagyva.
- Mire vársz? Menekülj Ulquiorra… mielõtt még meghúzlak. – azonnal kihasználva a lehetõséget indulok el az ajtó felé. Nem is értem mért fordulok meg mégis és nyitom búcsúra szám. De meggondolva magam mégsem szólalok meg. Fölösleges. Hangtalanul lépek ki szobája ajtaján fejemben örült nevetése emlékével, mellyel elbúcsúztatott az imént.
Szórakozik rajtam.

Ugyanazzal az érzelemmentes arccal kopogok Aizen-sama szobája ajtaján, amilyennel Grimmjowhoz is mentem, a különbség csak az, hogy felháborodásom az egeket rengeti, dühöm pedig tombol bennem. Kisebb vitába keverednék Urunkkal, ha nem lennék teljes mértékig alázattal iránta. Minden tettének meg van az oka, az én dolgom pedig az, hogy szolgáljam azt. Csak néhány esetben tudom saját érdekeimet elõtérbe helyezni és ez is csak akkor történhet meg, ha az semmilyen módon nem veszélyezteti Aizen-sama terveit. Az összes espada közül én vagyok az egyetlen, aki ilyen nagymértékben elkötelezett. És ez így is van rendjén. Most mégis Hueco Mundo egyetlen vezetõje parancsának próbálok ellent mondani. De nincs választásom, Grimmjow dolga Kurosaki Ichigo feltartoztatása vagy megállítása, amit anélkül is megtesz, hogy erre figyelmeztetni kellene, mert a sex mellett a harc a másik legkedveltebb elfoglaltsága. Így minél késõbb jut el a lányhoz és velem is késõbb találkozik, ha ugyan találkozik. Úgyhogy csak annyit tehetek Grimmjow ellen, hogy távol tartom magam tõle és minél jobban kerülöm. De ez nem könnyû, úgy tûnik, õ mindent elkövet azért, hogy találkozzon velem. Bár merre megyek, érzem lélekenergiáját, mintha sok ezer apró tû szurkálná végig hófehér bõröm. És, mégsem botlom belé. Elkerülöm, amennyire lehet, ha megérzem egybõl az ellenkezõ irányba fordulok, és inkább kerülök egy kört. Gyerekesen viselkedek, tudom, soha nem csináltam még ilyet, hogy ne mertem volna valaki elé állni és most se félelembõl teszem. Nem akarok konfrontálódni vele, és dolgom is van elég ahhoz, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy mégis mindenhol ott van. Olcsó játékot ûz velem, arra kényszerítve, hogy haragomban ismét arra vetemedjek, hogy meglátogassam és kérdõre vonjam, de erre várhat, nincs közöm Grimmjow cselekedeteihez, addig, amíg az életemet és Aizen-sama terveit nem veszélyezteti addig nekem nincs dolgom vele.
És most mégis mit csinálok?
Hozzá megyek…

Bekopogok ajtaján, de semmi válasz. Tudom, hogy benn van. További gondolkodás nélkül lépek be a most is sötétségbe burkolózó szobába. Grimmjow heveny egyszerûséggel fekszik ágyán szokatlan komolysággal, kémleli a plafont.
- Grimmjow – szeme sem rebben hívásomra. Kicsit megdöntve fejem csodálkozom szokatlan viselkedésén. – Azen-sama hívat. Gyûlés lesz. – ezzel faképnél is hagyom, õ pedig nem tart vissza.
Már egy ideje várakozunk, mire Grimmjow belép nagykegyesen. Ami nem szokatlan, de Aizen-sama szótlanul tûri pofátlanságát. Egy pillanat csak amíg összenéznek, nekem mégis szemet szûr. Nem tetszik viselkedésük, történt volna köztük valami, amirõl nem tudok?
Csöndben hallgatjuk a 13 õrosztag egyik Exkapitányának eligazítását. Kicsit meglepõdve nézek Urunk felé, amikor közli, hogy velem együtt Grimmjow is Inoue Orihime mellett fog állni, hogy az ifjú shinigami helyettes ne tudjon hozzá férni. Hitetlenkedve kerekednek el szemeim, ellenben a szinte velem szemben ülõ kék hajú férfié, akinek örömtelien megcsillan. Mért van szükség rá? Aizen-sama ezzel az én képességeimet kérdõjelezte meg, rossz színben feltüntetve a teljes espada elõtt. Tudom, hogy nem Grimmjow kegyeibe akar járni, az egész ellenem irányul. Bólintok és továbbra is némán figyelek.
- Ezennel befejeztük Uraim. – zárja le a témát Aizen-sama, majd régi shinigamis társaival együtt kivonul a terembõl.

Csendben haladok szobám felé, elfogadom a helyzetet és tudásom legjavával fogom elérni, hogy Aizen-sama újra legfontosabb espadájának tartson.
Inoue Orihime szobája elõtt várom meg míg Grimmjow megérkezik, arrébb kell vinnünk, mert ebben a szárnyban nem lehet. Az összes espada, Aizen-samával együtt itt tartózkodik, veszélyes lenne, ha bárki itt találná meg. És bár még nem kell számítani Soul Society támadására, mégis ideje megkezdeni a felkészülést rá.

- Mért kerülsz engem Ulquiorra? – kérdezi felém tartva ideiglenes társam, közönyös szemeivel végig mérve, szokásosan lezserül zsebre dugva kezeit. Nem tudok erre mit mondani. Tudja nagyon jól az okát. Válaszra sem méltatva fordulok az ajtó felé, hogy kinyissam, de hátam mögül hirtelen csattan hangja, ahogy folytatja. – Nem szeretem, ha faképnél hagynak Ulquiorra… azt meg kibaszottul utálom, ha még csak nem is válaszolnak! – hangja feszült és csak úgy zeng a hatalmas üres térben. Félig hátra fordulva szomorúan nézek az örvénylõ szemekbe.

Grimmjow:

Széles, elégedett vigyorral figyelem a kinti, sápadt sarló alakú holdat, ahogy fényével körbe von, s elidéz bennem, egy hasonló színû, finom nyakat, melynek rohadt jó íze, még most is számban terjeng... hiába voltam egy perce még Szayel Apollo „kezelése” alatt, azért testem még mindig új, szórakoztató egyedemet követeli, alias Ulquiorrát a pincsit... tudom, érzem, hogy el fog jönni, mert olyan nyilvánvaló, hogy meg foga tenni, mint hogy itt állok, vigyorgok, és a farkam megint áll... hehe... tehetek én róla, hogy olyan szinte perverz vagyok, hogy a puszta gondolat képes felhúzni, ami elõre vetíti, mit fogok tenni sápadt arrancarommal?
Kurvára zavarhatja, hogy pofátlan módon, képes vagyok kikezdeni vele, ráadásul még csak nem is izgat, hogy meg is ölhetne. Az az igazság, hogy csak elcsigáz a veszély... meg persze.... nem ismeri, még hogy a kiszámíthatatlanság milyen elõnyöket tud szülni. Ha akarnám, baszott egyszerûen csapdába tudnám csalni... egészen egyszerûen elég lenne, ha az a formás kis seggét markolnám meg, és egy perc sem kellene a döbbenete miatt már halott is lenne... de ugyan ki vagyok én, hogy elvegyem a saját szórakozásom?
S mint valami profi jósnõ, sejtésemet beigazolva érzem meg fincsi reitasutját ajtóm mögött. Ugye megmondtam én, hogy kurvára kiszámítható vagy!? Persze még magadnak sem hiszed el, hogy így van, igaz? Szar ügy. ÉN viszont tudom, és ki fogom használni... hehe...
Egy másodper és lakosztályom bejárata, úgy tárol ki, hogy majdnem búcsúzik a az ajtókerettõl, megnyikordul ezzel felhívva a figyelmem az érkezõre, akirõl már rég tudom ki az. Ott áll, mint valami szent, és fasz nyugodtan figyel engem, é n pedig pofátlan, flegma módon, még csak rá se pillantok. Minek? Anélkül is tudom, hogy elég egy mozdulat, hogy ismét elkergessem az a kõkemény higgadtságát... most pedig csak egy célom van... baszott jó elõadást és szórakozást nyújtani magamnak... jah és kiidegelni! Kurva édes közben, és izgató...hehe...
- Grimmjow… - szólít meg, hideg és érzelemmentes, finom kis hangja fülembe kígyózik, szemeim elé vetíti, ahogy nem sokára ugyan ezt a nevet fogja nyögni meztelenül, ahogy benne vagyok...hehe...
De ne haladjunk ennyire lõre!Elõször hozzuk ki a sodrából, úgy könnyebben lehet elkapni...az ideges ellenfél a legvédtelenebb... õ pedig hiába mutatja a gyenge, eddig meg sem tapasztalt gyengepontjaival nagyon egyszerûen manipulálható...
- Tudtam, hogy eljössz Ulquiorra! Tudod, hogy kibaszottul kiszámítható vagy? – vetem oda nyilvánvaló észrevételem, ezzel hergelve õt, segítve neki, hogy ki keljen magából... gyerünk... vetkõzz ki magadból, mutasd meg, hogy milyen kis heves tudsz lenni, mikor kicsúszik alólad a biztos talaj... hidd el, én baszott szívesen foglak megtartani.. elõször... és hogy aztán mi lesz? Kibaszottul nem érdekel! Hehe...
- Mégis mi volt ez az egész Grimmjow? – kéri számon rajtam pár órával ezelõtti, apró, ártatlan, sõt még szûziesnek is tekinthetõ molesztálásom... ennyire felhúzott volna? Gondolod el mi lenne, ha rögtön a gatyádba nyúltam volna...
ha nagyon köcsög lennénk, és direkt az életemmel akarnék játszani –amit amúgy most is teszek- akkor megkérdezném, ugyan mit van úgy oda egy apró kis harapásért... én élveztem, fincsi is volt, szóval nem kell félni... megenni talán nem fogom... addig pedig vagy tûri, vagy új lyukat üt rajtam.... de nem izgat. Sokkal jobb ez a játék annál, hogy be legyek szarva attól, hogy mikor szakad el benne a cérna...
- Hát nem érted Ulquiorra? – kérdezem, láthatóan nem is törõdve azzal, hogy mit faggatózik itt nekem... tényleg ilyen lassú lenne az a híres felfogása, vagy csak szimplán olyan szûz, mint Wondervice? Simán ki nézném belõle, hogy szûzies kis jégcsap fiú... pedig lehetetlenség, hogy ilyen kurva jó testtel, és ilyen bájos kis pofival ne dugtak volna meg még...
Vad vággyal csillannak szemeim, ahogy felé fordulok, a bennem tomboló állatias énem, kéjenc módon követeli közelségét, az a finom, fûszeres kis illatot, ami testébõl árad, és felborzolja kedélyeim, felkelti kielégülés utáni kívánalmam... látom rajta, hogy kurvára nem fogja, hogy most épp miét vigyorgok rá ilyen bõszen... kis édes... te aztán tényleg tapasztalan kis uke kezdemény vagy...
Kihasználom azt, hogy eszében sincs figyelni, váratlanul termek elõtte, számára is követhetetlen módon, tenyerem csattan feje mellett, a falhoz penderítem, s testemmel élõ akadályként magasodom fölé... ohh.... milyen kis törékenynek tûnsz innen... sebezhetõek, és gyengének... pedig tudom én, hogy nem vagy az... mégis baszott szórakoztató, így látni.. ilyen meglepetten, egy másodperce látni, ahogy átsuhan pofidon a döbbenet.. meglepõdtél mi? Pedig képességemben van, hogy gyorsabb vagyok, mint a többi fasz itt Las Noches-ban...hehe...
lehajolok hozzá, forró leheletemmel csiklandozom libabõrös, hófehér bõrét, kiélvezve, ahogy megremeg... hallom, ahogy száguldozik a pulzusod, Ulquiorra... nem tudod elrejteni elõlem, hogy hatással vagyok rád... hiába szeretnéd, én a Király, olvasok tested minden egyes rezdülésébõl...
- Pedig szerintem kurvára egyértelmû vagyok. – búgom óceán mély hanggal, s a számat nyakának finom, izgatóan finomnak bizonyuló bõrére tapasztom, vadállat módjára szívom meg, már-mát lilás nyomomat ott felejtve... mmmrr..... egész testében megfeszül, menekülni, hevesen ellenállna, de innen nem tud... mert nem engedem... hehe... az enyém, itt és most, és ha kedvem tartja, akkor ezt teszem vele... vagy ami jól esik...
- Mit merészelsz? – förmed rám, méregzöld szemei gyilkos méreggel villannak, s én szabályosan bevadulok ettõl a pillantástól... mennyi érzelem, így hirtelenjében! Ejnye.. hát akkor repertoár a baszott életbe többet nem látok majd rajtad! Használjuk ki, és csesztessük tovább... úgy az igazi... úgy a legjobb becserkészni...
- Valld be, hogy élvezed! Vajon Aizennel szemben is ilyennel makacs voltál? – találgatok, és ahogy betelik nála a pohár, pofátlanságom már kiveri a biztosítékot kicsi fejecskéjében, úgy suhint pofán, hogy száguldok egy kicsit, majd nagyot huppanva érek földet.... ohh... csak nem ideges lennél?
Valahogy számítottam arra, hogy fogok kapni egy jobbost... milyen kis heves valaki! Pedig csak az igazat feltételeztem... tudom, hogy a faszkaplak is meghúzná, csupán az tartja féken, hogy MÉG van, aki szopja... kíváncsi lennék, ha helyettem most épp Aizen próbálkozna, akkor mit tenne... tuti hagyná magát...
de nem izgat. Baszottul nem. Ha tetszik neki, ha nem, ha tiltakozik, ha nem, akkor is megdugom. Akkor és ott, ahol csak kedvem szottyan... és bónuszként, felcseszem az idegeit is... csak az felejti el ilyenkor, mikor bunyózni támad kedve... hogy mazochista hajlamim vannak, élvezem, ha durvák velem, és képes vagyok ezt betudni görcsös szégyenlõsség takarásnak... pedig csak szimplán felbasztam az agyát... van ilyen... én élvezem...
Feltápászkodom, s mielõtt még bármit is tehetnék, rám szegezi sápad, karcsú ujját, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ég egy lépés,és szétszaggatja a fejem a cero-jával... most beszartam, komolyan.... azt hiszi egy espadat, rohadtul el tud intézni vele? Ne légy már ennyire hülye Ulquiorra... hát mióta lehetséges ez?
- Nem ezért jöttem. Engem nem kaphatsz meg, ne is próbálkozz vele! Ezt jól vésd az eszedbe. - vágja le a szent fazék dumát, komoly arccal, hidegen, és még mindig ingerülten... jól áll neki a düh. Egészen élõvé teszi... még hogy õt nem kaphatom meg? Ezt honnan vette?
Mind ilyen. Elõször úgy ellenállnak, ahogy csak tudnak, aztán, mikor megkóstolom õket, vagy rossz –csábító- helyen érek hozzájuk, kéjenc kis énemmel molesztálva õket, már könyörögnek, hogy folytassam... te is ilyen leszek Ulquiorra! Egyszer kell csak, hogy meghúzzalak és kéjsóvár kis dög leszel, aki fut majd azért, hogy meghúzhassák...
Alattomos mosolyra húzom számat, szemeimet összehúzom, egész arcomról lesüt a sátáni, sunyi kifejezés... kék íriszeimben csillan a flegma, pofátlan gúny, s köcsög módon, még csak rá tesz egy lapáttal, hogy semmit sem téve vágom kezeimet zsebre...

Azt hiszed beijedek tõled? Elszámítottad magad Ulquiorra! Nem félek tõled... én olyat nem tudok... senkitõl sem szarok be. Mert az az érzelem, nem létezik azén fogalom táramban sem.. Nem hogy bennem... hehe...
Széles vigyort villantva nyalintom meg számat, s álaltias hangon felnevetve húzom tovább gunyoros kis percem fonalát... nem izgat, hogy nem szeretné, hogy megkapjam. Nem kívánság mûsor...
- Akkor miért jöttél, Ulquiorra? Csak nem épp beszédes kedvedben vagy? Tudod... engem kurvára nem az érdekel, hogy mit akarsz riszálni már megint... inkább azt, hogy annak a cserfes, szomorkás szádnak milyen íze van... tudod, hogy miért? – érdeklõdöm, ahogy megbotránkozott arcán átsuhan az újabb dühroham, leengedett keze ökölbe szorul, s bár próbálja ki sem mutatni, reaitsuja feszült vibrálásából érzem, hogy milyen feszült... izgató ilyenkor... marja bõröm a lélekenergiája,és csak tovább segít vad vágyam növelésében...- mert meg akarlak dugni! – emelem fel hangom, széles vigyorral vetem fel fejem, gonoszan villogó szemekkel...

Szemei nagyra tágulnak, rám emelet keze egy percre megremeg, ahogy puha ajkai is elnyílnak egy pillanatra... oh ne tettesd már, hogy nem tudtad! Tisztán, és kedvesen éreztettem, hogy ezt akarok tõled... ohh... várj már értem... kicsit meghökkentõ és sokkoló azért ezt a számból hallani is... gondolni még csak-csak, na de hogy olyan pofátlan is legye, hogy a szemedbe mondjam-... én kis gonosz... hehe...
- Grimmjow! – hallatszik halk hangja, ami akaratán kívül is megremeg a visszafojtott indulatoktól, s ahogy elkomorul cuki pofija úgy jelenik meg ujjai végén zöld, szemének mérgezõ árnyalatához hasonlatos Cerojának kis gömböcskéje, meg egy másodperc alatt lövell felém halálosan gyorsan... ez komolyan azt hiszi, ilyen kurvaegyszerû lesz elintéznie? Azért espadaként, egy csöppöt nehezebb... hehe...
És mivel drága kis áldozatom, dühében még célozni is elfelejt rendesen, így könnyedén termek mögötte, a sonido tökéletes képességének köszönhetõen, s õ egy kis fázis késéssel de reagál.. megpördül, lendítené kezét, hogy pofán csapjon, ám én erõteljesen ragadom meg vékony csuklóját, hosszú ujjaimat ráfonom, s durván szorítom meg... kezem színe elüt sápad, puha bõrétõl, fõleg, ahogy bepirosodik a csontropogtató szorítás alatt, s bár lehet, hogy nem mutatja ki, de látom rajta, arca rándulásán, hogy azért egy igazi férfi, egy erõs férfi, és nem mellesleg egy espada ereje, nem hagyja hidegen...
- Szánalmas vagy Ulquiorra. – közlöm vele nemes egyszerûséggel, flegmán lepillantva rá, lenézõen végig mérve, karcsú, csini kis alakját... szemöldök ráncolva figyelem, kék íriszeimmel hidegen, közönyösen méregetve....

Ennél azért minimum többet vártam. Azt hittem, hogy közel harcba bocsátkozik, nem pedig egy nyamvadt Ceroval próbál meg leszerelni.. ejnye Ulquiorra.... hát a zaklatás így elvette volna a figyelmed? Mi lesz veled így... gyer