Nobu:

- Jó reggelt! – vágódik ki a szomszédos szobából egy Hachi, ami úgy mossa el lelkemrõl a pánikot, mint dagály a homokpartot. Meg vagyok mentve! Megmarad a fejeem! És bízom benne, hogy még a nemzõképességem is sikeresen meg tudom õrizni, bár ha továbbra is ilyen extrémen lestírölöm Nana mellének gömbölyû halmait, ráadásul álmomban, akkor ez kétes elképzelés. A fene!
- Ébresztõ, Nobu! – hallom hirtelen barátném kárörvendõ hangját, majd...
Fröccs.
Nyakamban landol egy pohár hideg víz tartalma, mire egybõl felélénkülve ugrok fel a futonról, és legszívesebben bazi nagyot káromkodnék, de a kis vörös leányzó a törülközõjével megakadályoz ebben, így csak ennyire telik: Most ezt minek kellett?
- Még kérdezed? – jaj ne. Rájött!!!
Fura.
Megúsztam ennyivel?
Orrát felhúzva vonul el fürdeni, én pedig eltolom magamtól Hachit.
- Köszi, már megszáradtam.
- Sajnálom, Nobu-san... tegnap megrugdos, ma nyakon önt... gondolom nem ilyen bánásmódra számítottál... – néz rám hatalmas, aggódó szemekkel. Berosálok... tökre, mintha a kishúgom lenne!
Felnevetek.
- Ugyan már... Nana mindig is ilyen volt. Én már annak örülök, hogy nem dobott ki a lakásból. Persze, ezt is neked köszönhetem... – mosolygok rá, mire pirulva süti le a szemeit. Könnyed csevelybe elegyedünk, és már azon kapjuk magunkat, hogy a telefonunkba mentjük el a másik számát.
- Na jó, Nobu! – tépõdik fel hirtelen a fürdõszoba ajtaja, és favorit énekesnõm méregtõl eltorzult arca tárul elém, hófehér, nedves testét csak egy rövid pamut anyag takarja.
Pof.
HÁT ÉN MENTEN ELVÉRZEK!!!
- Azt hiszem, eleget voltál már itt, fogd a cuccod és tünés! – ennyit a vendégszeretetrõl. Inkább engedelmes hímegyedként fogom is a motyóm, és szépen elhúzok a búsba. Ha nagyon labilis idegállapotba kerül, tényleg elveszthetem értékesnek ítélt szerveimet. Bár.. ez telefonon keresztül nem igaz.
Amint leérek a ház elé, tárcsázom Hachikot.
- Nobu-san?
- Szia Hachi. Kérlek, add ide nekem azt a szadista nõstényállatot. – kérem kedvesen.
- Szadista a nénikéd, tûagyú! – banyek.. úgy tûnik ki volt hangosítva. Mindegy.
- Nem, õ éppenséggel a mazo felé hajlik... – nevetem el magam. Na de fordítsuk komolyra a szót. – Csak szólni akartam, hogy nálam maradt az új dal felvétele is. – mondom halál lazán.
- Hogy mi? Ezt eddig miért nem említetted, seggfej?! – ejnye.
- Azt hiszem túlzottan el voltál foglalva azzal, hogy engem szekáltál. Hagyjuk ezt. Ha majd lesz egy olcsó putri, ahol meg tudom húzni magam, majd megadom a címet, és meghallgathatod. Leköteleznél. Sayonara! – puff. Szétcsapom a készüléket, és elindulok. Talán még a külvárosban találhatok egy olcsó szállodát... vagy valamit.

***
Bingó. Egy kis gyorsbüféi ebéd után találok is egy pofás hotelt. Nem túl nagy luxus, pont annyi, amennyit a jelenlegi anyagi helyzetemben megengedhetek magamnak. Kipakolok és letusolok a szobámban, Yasuval is megbeszélem a dolgokat. Természetesen Nanát védi, de ez nálam most kimerül abban, hogy kurvára felhúzott.
Lehuppanok az ágyra, és lehajtott fejjel esek mély gondolkodóba.
Én is tudom, hogy mennyire nehéz volt neki, és hogy minden makacssága ellenére még most sem heverte ki azokat a borzalmas dolgokat, amelyeket a sors a képébe vágott. Kemény csaj, sosem roskadt meg, ha igen, akkor jól titkolta. Tisztában vagyok a vágyaival, de... ez még nem ok arra, hogy így bánjon velem. Én is újjá akarom éleszteni a BLAST-et! És én csak VELE vagyok hajlandó gitározni! Kivártam, hogy Tokióba tudjon jönni, hûséges voltam... boldog voltam.
De most úgy érzem, rászartak a fejemre.
Vagy én lennék túl érzékeny? Nem tudom...

Telefonom rezgése ránt fel az önsajnálat mélységébõl.
- Igen? – szólok bele unottan.
- Nobu... – hallok egy nehézkes, sírástól remegõ hangot.
Rögtön felugrok az ágyból.
- Nana? Mi történt, Nana?
- Sajnálom...
Belém reked még a levegõ is. Igazam volt, de... ezt nem akarom. Nem akarom, hogy sírjon. Nem akarom még egyszer... úgy látni az életben.... mint akkor.. ott... a peronon...

- Ni- nincs semmi baj, Nana! Neked volt igazad, de nem élõsködök rajtad többet, megígérem! – mondom hévvel.
Csend.
- Nana?
- Helyes! – hallom hirtelen. – Akkor mondd meg, hol vagy, viszek sört, és bulizni meg énekelni fogunk egész éjjel! – elmosolyodom. Végre önmaga.
- Úgy bizony... – és már diktálom is neki a címet.

Fél óra múlva már hallom is a kopogást, és nem zavartatva magam, félmeztelenül ajtót nyitok.
- Üdvözöllek titeket! – mondom széles mosollyal, majd kijjebb tárom az ajtót, és betessékelem a két nõszemélyt. Hachi kipirult, Nana nem néz rám. Furcsa reakciók...
- Hol az a tetves magnó? – bah. Jellemzõ.
Meghallgatjuk a felvételt, és szarva rá, ki alszik és ki nem, tartunk Nanával egy kis ízelítõt Hachinak. Teljesen fel vagyok pörögve végig. Igen... már csak egy basszer és egy dobos kell, és beindul a banzáj!!
~*~
Az éj további felében úgy berúgunk, hogy nem egyszer megnézem közelebbrõl az ajtófélfát. Jókat hülyülünk, barátnõm énekel, mi pedig hol röhögünk ezerrel, hol a mellékhelyiségbe szaladgálunk, mert megártott a sok pia. Aztán ugyanez elölrõl.
Nem is csoda, hogy hajnalra már mind a hárman kész K.O-k vagyunk.
- Én elszívok.. egy cigit.. mindjárt.. hükk.. jövök – és Nanácska épp készül kiszédülni az erkélyre.
- Várj.. megyek én is... – mondom lassan forgó nyelvvel, és követem õt a balkonra.
Hûs, kellemes szél fúj, a Hold, mint egy hatalmas reflektor, úgy világítja be az éjszakát. Innen fentrõl az emberek csak apró hangyáknak tûnnek, de jelenleg annyira nem érdekelnek, hogy szinte annak is számítanak nekem.
- Kibaszott jó dal lesz – mondja váratlanul. Jól esik a bókja. – Gyönyörû akkordok.
- Még mindig gyönyörû a hangod... – támasztom meg fejemet a korláton, úgy figyelem Õt, ahogy meglepve pillant rám. A cigaretta végét oda sem figyelve nyomja el, a szellõ arcába fújja fekete haját, szürke szemecskéiben megvillan a csillagok fénye. Vékony, fehér karjain végigfut a libabõr, ahogy lenge toppja alá bekúszik a levegõ.
- És te is gyönyörû vagy.... – mondom ki hirtelen, ami az eszembe jut, majd lehunyom mézbarna szemeimet, és közelíteni kezdek felé ösztönösen, hogy egy finom csókkal simulhassak ajkaira...

- Alszik a halál! – üvölti vissza a fürdõajtóból, karcsú középsõujját cseppet sem nõiesen felém lengetve. Na igen… de máshol aligha aludhatok, és Szent Szûz Hachiko sem engedheti, hogy a konyhában végezzem egy silány matracon fetrengve. Különben is tudok hatni Nanára. El fogom érni, amit akarok!