Hiába minden, az önuralmam semmi pillanat alatt felmondta a szolgálatot, testemen leplezetlenül eluralkodik a nyers vágy. Olyan rég volt már és annyira hiányzott ez az érzés. Nem tehetek róla, Rei hibája az egész, õ tett ilyenné. Miatta nem tudom élvezetem lelni a hagyományos szexben, miatta válok éppen szabad prédájává egy nála sokkal rosszabb ragadozónak. Tenni sem tudok ellene, mert minden porcikám, minden idegszálam üvölt azért a kielégülésért, amit hosszú ideje nem kaptam már meg senkitõl.

Nekem pedig nem marad más választásom, mint megpróbálni eltitkolni elõle, hogy mennyire izgatónak találom, ahogy kezében a sötét nyakkendõvel felém hajol.

Nem kell többet mondanom. Lehúzz magához egy csókra amit rögtön viszonzok és elmélyítek. Szerencsére nem a nyálas fajta még csak az kéne. A nyakkendõm is bontani kezdi aminek csak külön örülök, hogy nem kell itt utasítanom, hogy mégis mit is csináljon. Van rutinja, abban amit csinál persze ez nem meglepõ, azért hostnak nem fog egy szûz jelentkezni, bár tény annak is meg lenne a magam szépsége és sokan fizetnének, hogy elvehessék a szüzességét.  Én is voltam már szûzzel és élveztem is, de ez fordítva biztos nem mondható el. Az se lepne meg, ha az illetõknek örökre elvettem a kedvük a pasiktól meg úgy a szextõl, de hát ez se érdekel. Egyéni szociális probléma és pont. Amikor lekerül rólam a felsõm megmutatkoznak a sebhelyeim. Úgy látom tetszik neki. Ez is én vagyok hozzám tartozik és még jól is áll nekem. Eltudnám tûntetni, de nem akarom. Ez emlékeztet kivagyok és honnét jöttem és mi mindent éltem át. Az életem része ezek a vágások. Elkezdi csókolgatni, de nekem annyira ízlenek az ajkai, hogy még kóstolni akarom így felrántom ismét egy vad csókra. Hátát simogatom õ is simogatja az izmos testem majd a derekamnál megtaláljaa pisztolyt ami mindig nálam van.

- Bocs, de nem megy – rántja el a kezét, amikor megérzi a fegyverem.

- Ne törõdj vele – dobom félre egy laza mozdulattal.

- Ez elég hangulatgyilkos volt – én meg pont leszarom, mit gondol.

- Azt mondtam, nem törõdj vele! – emelem meg kissé a hangom, hogy el ne felejtse kivel van dolga. Vissza is rántom magamhoz ezzel is nyomatékosítva, hogy itt én vagyok a fõnök.

- Azt hiszem, mégsem kell az állás – túl hamar örültem, de nem számít ígyis megdugom maximum nem jön dolgozni nem izgat.

- Ez nem így mûködik! – közlöm vele a rideg a valóságot. Milyen naiv, hogy ellent mond nekem ráadásul a saját lakásomba. Elég nagy bûn és ostobaság.

Nem húzom tovább az idõt és az ágyra dobom. Egy laza mozdulattal letépem róla felsõjét. Nem vagyok egy higgadt ember fõleg nem akar, ha kanos vagyok. Végigmérem és egyre jobban tetszik amit látok. Nem csak tetoválások, hanem piercingek is díszítik az amúgy is szexi testét.  Nagyon különleges és kívánatos. Nem találkozta még hozzá hasonlóval.

- Dögös kis szuka vagy – vigyorgok és erõsen a hajába túrva vadul megcsókol, de úgy, hogy még vérezni is kezd a telt ajka. Élvezettel nyalom le kibuggyanó vérét. Próbál szabadulni, de esélye sincsen. Leszorítom a karjait, majd egyik mellbimbóját veszem a számba. Kicsit szopogatom majd a piercinggel kezdek elszórakozni. Erõsen húzogatni kezdem, mire fájdalmas mégis kéjes nyögés hagyja el az ajkait.

- Nocsak-nocsak – vigyorodom el. Szóval tényleg mazohista kiscicával akadtam össze. Ezt már sejtettem vagyis a testét elnézve, de ez még nem jelentette azt, hogy ígyis van csupán csak szereti a testékszereket meg  a tetkókat, de tényleg többrõl van itt szó. Szereti a fájdalmat én meg imádok azt okozni.

- Akkor jöjjön a teszt – hajolok vissza a mellbimbójára, de most a másikra. Már ennyitõl kemény lesz a kis édes pedig még vissza is akart táncolni.

- Milyen búja tested van. – markolok erõsen a merev farkába. – Ahhoz képest, hogy tiltakoztál most igen csak élvezed. – kuncogok.

- Ez nem igaz. – fordítja el a fejét.

- Mondhatsz bármit a tested elárul és igazad van felesleges is tovább beszélni sokkal jobb dolgokkal is elüthetjük az idõt. – nyalok végig az ajkaimon majd tovább harapdálom a felsõtestét igen csak szép nyomokat hagyva rajta. Egyre lejjebb haladok végül minden ruhát letépek róla.

- Tényleg jobb lenne, ha elmennék. – próbál kimászni alólam.

- Kezdesz unalmas lenni. Mit játszod itt most az ártatlan szüzet? Kõkemény áll a farkad szóval ne gyere nekem ilyen olcsó dumával. – morgok rá. Igaz jóval erõsebb vagyok, de semmi kedvem hadakozni. Elõveszek egy bilincset a fiókomból és az ágy keretéhez bilincselem ki olyan gyors mozdulattal, hogy esélye sincs tiltakozni meg amúgy se lenne.

- Mit csinálsz? Azonnal engedj el. – kezdi el ráncigálni a kezeit.

- Tudod így még szexibb vagy, ahogyan itt fekszel teljesen kiszolgálva nekem. – vigyorgok és nem igen törõdöm a hisztijével.  – Most jöjjön az igazi móka. – húzódik egy kaján vigyor az arcomra.   

Leveszem a maradék ruháim és félredobom. A farkam igen csak kemény áll pedig ennyire nem szoktam hamar felizgulni, de az õ látványa és hangja igen csak nagy hatással van rám.

- Ez fincsi lesz. Remélem nem haragszol meg, ha a több részt átugorjuk. – jegyzem meg gúnyosan. Mielõtt bármit tennék azért húzók fel egy kotont a farkamra bár tény nem szeretem, de fertõzést se akarok elkapni és kitudja kinek az ágyában járt már ez a bárányka.

- Engedj el… nem is vagyok olyan jó. – próbálkozik tovább naivan.  Az lesz a vége, hogy a száját is betömöm bár nem lesz rá szükség, mert úgy fogom dugni, hogy nem lesz ereje beszélni.

- Azt majd én eldöntöm. – tudom le ennyivel. Lábaim közé mászok majd feltolva egy mozdulattal tövig beléhatolok, mire fájdalmasan felsikít, de most is ott cseng az élvezet is a hangjába. Olyan kis hamis. Az agya tiltakozik, de a teste nem. Õ akar engem, de ha nem akarna se számítana.

- Fincsi szûk és forró vagy isteni. – erõsen a combjába markolok és vadul  dugni kezdem.  

- Ahhh ne. – nyöszörgi, de a tekintete mást mond, ahogyan egyéb reakciója is.

- Inkább de nem ezt akartad mondani? Bár leszarom felõlem aztán tagadhatod a dolgokat. – vigyorgok, és csak tovább dugom. Lassan feladja a tiltakozást és átadja teljesen magát nekem. Lábaival átkarol és õ is mozogni kezd. Az a búja tekintet és hang csak egyre jobban és jobban beindít. Tényleg van tapasztalata nem is kevés. Olyan profi szinten szorít a farkamra többször is, hogy az egy külön élvezet

- Isteni tested van. – nyögöm mély hangomon. Nem mond semmit csak vonaglik alattam. A felsõtestét és a nyakát ismét harapni kezdem több helyen is felsértve és lenyalva a finom vérét. A hangja egyre kéjesebb lesz, de a fájdalom is megmarad benne, amit élvezek is és nem lepõdöm meg hiszen nagy a farkam meg durva is vagyok, de még visszafogom magam.

Egészen addig dugom, amíg el nem élvezem és õ is rögtön követ engem. Kihúzódom belõle, majd egy hanyag mozdulattal leveszem az óvszert és kidobom.

- Átmentél a teszten. – közlöm vele és elengedem. – Nos, akkor érdekel a munka? – pillantok rá közben rágyújtok. Még ha nem is akar nekem dolgozni, akkor is kell nekem ez a srác még. Sok lehetõséget látok benne, sõt lehet inkább tényleg csak saját magamnak kéne megtartano

- Mielõtt bármit mondanál van egy másik ajánlatom. Igaz kicsit a hisztid idegesítõ volt, de ezt leszámítva nagyon tetszik a tested és az ágyban is jó vagy és lemerem fogadni még sokkal többet tudsz. Valami igazán megfogott benned. Legyél az én kísérõm. Csak velem kell sexelned, de akkor, amikor én akarom. Nem kell sok szabályt betartanod csupán, ha kell legyél elérhetõ. Ezt értsd úgy, ha hajnali négykor akarlak megbaszni akkor megfoglak vagy az se izgat ha éppen órád lenne akkor is jönnöd kell, de amúgy azt csinálsz amit akarsz. Nincs semmiféle kötöttség. Rendesen megfizetlek és akár lakást is kaphatsz meg kocsit sofõrrel. Olyan luxusban élhetnél, amit el se tudtál eddig képzelni. Emellett utazni is fogsz velem, hiszen a kísérõm leszel. Sokkal jobban járnál, mintha host lennél. A te döntésed felõlem a clubomba is dolgozhatsz viszont továbbra is tartok rád igényt és szerintem tapasztalhattad, hogy az van amit én akarok, de élvezted is amit kaptál. Nem kell most döntened. Kapsz egy hét gondolkodási idõt. – fejtem ki cigizés közbe. – Most dolgom van. Amikor elkészülsz, majd az egyik emberem elvisz téged. – odahajolok hozzád. – Okosan döntsél szépségem. – kapsz még egy csókot majd felállok és kiveszek egy másik öltönyt meg ami kell.

- Várom a döntésed. – intek és kimegyek. Most nem itt fürdök direkt magára hagyom. Nagyon remélem igent mond õ is jobban járna, de hát ígyis – úgyis az enyém lesz neki fog jobban fájni nem nekem.

Bemegyek az egyik vendégszobába majd veszek egy fürdõt és elkészülve elmegyek az egyik megbeszélésre, de a fejembe csak õ jár.

Ma ismét új hostokat veszünk fel így miután elkészülök elindulok a klubomba. Ilyenkor mindig ott szoktam lenni. Na nem mintha nem bíznék az embereimben, de ez olyan dolog, ahol szeretek jelen lenni. A clubjaim az én ízlésemet tükrözik és ugye a hostok is a clubhoz tartoznak így én magam választom ki õket. Legtöbb hostom meg volt is nekem sõt még egy – két seme is, hiszen nem csak ukék vannak nálunk, de azok közül csak pár. Mindig van kedvencem, de nem tartanak sokáig, mivel nem tudta eddig senki kielégíteni hosszú távon az igényeim. Szeretem, ha valaki bírja sõt szereti a fájdalmat, de ilyennel még nem találkoztam. Nekem nem elég, ha csak vad lehetek. Szeretem a vért, ha vagdostak és egyéb ilyen finomságok. A hisztit pedig kifejezetten utálom, aki nyávog az ágyba és azt kéri legyek gyengéd. Egyszerûen nevetséges. Az emberek többsége olyan ostoba tud lenni. A legtöbbet megvettem, hiszen a mi fajunk a legundorítóbb, de legalább én tagadom. Soha nem árultam zsákbamacskát és nem is fogok. Nem játszom meg a kedvest, nem ígérek hamis dolgokat és semmi ilyesmi más. Nyílt lapokkal játszok és mindig õszinte vegyük kegyetlenül, de legalább senkit nem támadok hátba. Nem vagyok jó ember ezzel tisztában vagyok, de legalább nekem van gerincem nem úgy mint azoknak, akik megjátsszák magukat. Tény és való, hogy kegyetlen vagyok és imádok másokkal szórakozni, de azt is úgy teszem, hogy nem hazudtolom meg magamat, de arról meg nem tehetek, hogy egyesek azt hiszik képesek megváltoztatni és megkeresni bennem a jót, mert mindenkiben ott van. Igen bennem is, de nem úgy, ahogyan akarják. Próbálkozni mindig szabad, de az én esetembe teljes mértékben felesleges.

Lassan megérkezek és leparkolok majd bemegyek. Már ott vannak a jelöltek szépen felsorakozva. Végigmérem õket. Szépnek szépek, de semmi nagy szám bár a vendégeknek jó lesz. Unottan nézzem õket egészen addig, amíg meg nem pillantom õt. Azok a tetkók és piercingek. Az öltözködése se semmi és amellett, hogy szép a tekintete mindent visz. Micsoda szépség így még senki nem keltette fel az érdeklõdésem. Lassan odasétálok hozzá.

- Mi a neved? – nézzek mélyen abba a gyönyörû szempárba.

- Daryon Montgomery. Örvendek. – hajol meg illedelmesen.

- Gyere velem. A többiek jöjjenek vissza holnap. – elindulok ki. Nem izgat, hogy nem tetszik nekik a helyzet hiszen én vagyok a fõnök, aki most éppen dugni akar.

- Mégis hova? – szól után.

- Csak gyere velem. Mit nem értesz ezen? – utálom megismételni magam.

- Megyek megyek. – bólint és végre követ. Nem mondok semmit csak elmegyünk a kocsimhoz.

- Szállj be. – beülök én is. Nem nyitok ajtót neki nem vagyok én szõke herceg fehér lovon. Szerencsére nem kell semmit mondani, hanem beszáll. Máskor is dugtam már meg így ukét, de nem vittem elsõre magamhoz, hanem ott helyben, de õ más.

- A nevem Okito, de gondolom ezt tudod. Mond minek jelentkeztél hostnak és miért hiszed azt, hogy megfelelsz?  - ezeket nem én szoktam megkérdezni azt ráhagyom az embereimre a másik meg nem is érdekel, de nála mégis csak. Nem láttam még ennyire extrém fiút sõt embert se, pedig aztán sok emberrel találkoztam és fordult meg az ágyamba.

- Igen tudom. - bólint. – Nos egyetemista vagyok, de az apám nem támogat tovább és folytatni akarom meg kell alapból a pénz a megélhetéshez. A sexet pedig szeretem, és úgy vagyok vele és ez munka, ha jó vagyok sokat hozz a konyhára és mellette tudok tanulni is rendesen. Úgy gondolom igen extrém és különleges vagyok és tudok az ágyban szóval csak maga is jól járna velem. – fejti ki õszintén és igen csak magabiztosan.

- Ez tetszik, de remélem nem csak a levegõbe beszélsz, de ez hamarosan kiderül. Én magam tesztelek le. – simítok a combjára.

- Valahogy gondoltam, hogy nem teázni hív magához. – vigyorodik el. Még csak félelmet se látok a szemébe vagy, hogy tiltakozna. Egyre érdekesebb ez a kölyök.

- Nem éppen. – vigyorgok. Az úton nem beszélünk többet és igen hamar hozzánk érünk, mivel száguldok. Az otthonomat apámtól örököltem. Egyszerre megtalálhatók benne a tradicionális és a modern formák. Nem csak a ház, hanem a kert is lenyûgözõ. Nem egyedül élek, hanem van pár szolgám és pár emberem is akik a legfõbb bizalmasaim is itt élnek. Akik nekem dolgoznak tudják jól ki vagyok és azt is, ha elárulnak akkor végük szó szerint. Volt mér rá példa, de szerencsére nem sok és az se most volt.

- Váóóó gyönyörû házad van. – esik le az álla.

- Igen tudom. – bólintok. Kiszállva kocsiból besétálunk a házba mögöttem két emberrel, aki végig mögöttünk jöttek kocsival is.

- Üdvözlöm Uram. – nyitja ki az ajtót a komorna, aki apámat is szolgálta. Vendégemnek is köszön illedelmesen.

- Ne zavarjon meg minket senki. – adom ki parancsba.

- Értettem. Óhajtanak valamit? – kérdezi illedelmesen. Õ benne is feltétlenül megbízom.

- Nem köszönöm. – felmegyünk a szobámba, ami szintén tükrözte az ízlésem ez a leginkább. Igen szép fegyver gyûjtemény is van. Kardok, fegyverek is megtalálhatók a falon, polcokon.

- Nos akkor lássuk is mit is tudsz. – mielõtt bármit is mondana a falnak nyomva vadul megcsókolom. Nem csókolok mindig, de õt akarom. – Annyira szexi vagy. – harapok erõsen az ajkaira. – Mutasd meg mit tudsz és hogy miért is érdemes téged felvennem? – lehelem ezt már a fülébe.

A virágszirmok ringatóznak a víz felszínén, illatuk elvegyül a vízgõzzel.

- Emlékszel még az elsõ szeretkezésünkre? – dörmögi halkan Tousaku-sama, keze arcomon pihen. Kiscicaként dörgölõzöm meleg tenyerébe, karján siklanak végig ujjaim, elkenem a vízcseppeket barna bõrén, keményen hullámzó izmain.

- Igen… az is egy medencénél volt… pont olyannál, mint ez.

- Akkor még nem voltál az enyém.

Mosolygó arcán sötét felhõ fut át, gondolatai ismét komor irányba fordulnak, de puha cirógatásokkal terelem vissza figyelmét.

- De most már csak a tiéd vagyok, Tousaku-sama.

Mosolyog ismét, könnyed mozdulattal emel a magasba, felültet a medence szélére. Készségesen tárom szét neki lábaimat, hagyom hogy legeltesse szemeit rajtam.

- Valahogy így…

- Majdnem… - súgom, és hátradõlök, kezeimen megtámaszkodva tárulkozok fel elõtte teljesen. Mindenemet láthatja, meztelen testem porcikáit, lelkem teljes valóját.

- Ó igen…

Apró puszit hint bokámra, fogait talpamba mélyeszti, de nem fájdalmasan. Végigcsókolja lábam, combomnál már nem kuncogok, csak sóhajtozni van erõm, és ajkamba harapok izgalmamban. Nyelve meleg, szája puha és erõs, s ahogy körbeöleli péniszem, apró csillagok robbannak szét fejemben, szédülve támaszkodom a nedves márványpadlón. Szája elereszt, nyelve felkutatja kis nyílásomat, s amikor megérzem ott, hirtelen mindent fokozottabban érzékelek. A nedves bõrömön lecsorgõ vízcseppeket, leheletének meleg cirógatását bõrömön, nyelvének nedves forróságát, ujjaim alatt a durva és kemény követ... Istenem... közel járok.

Saját nyögéseimet visszhangozzák a falak, Tousaku-sama mozdulataitól a víz a medence oldalához csapódik újra és újra. Felemelkedik, megkapom amiért hangtalanul könyörgöm, de csak ingerkedve becsúsztatja és kihúzza ismét. Kínoz... hn...

- Toh… Tousaku-sama… - zihálom követelõzve. Számba mélyednek fogai, és hirtelen mélyen belém löki hatalmas hímtagját. Kitölt, feszít, és én a szájába kiáltom, mennyire jó is ez.

Hosszú perceken át a világon semmi és senki nem létezik rajtunk kívül. Az éltetõ levegõt egymás szájából szívjuk, a csók a tápláléka szerelmünknek, s ahogy ütemesen pumpál bennem, a szikrázó gyönyör feldagad bennem, s áttörve minden gátat szétárad teljes valómban.

- Szeretlek, Leo…

- Én is szeretlek Tousaku-sama.

***

Elérkezik hosszú idõ után az a pillanat is, amikor mi sem maradhatunk többé az otthonunkban. Már kevesen vannak velünk, csak a közeli testõrség. Tousaku-sama nem mond semmit errõl, de biztos vagyok benne, hogy vesztésre áll a területi harcokban, amelyek az utóbbi idõszakban sötét felhõket vontak fölénk.

Beletörõdve veszem tudomásul a sorsunkat, nem számít semmi, csak együtt maradhassunk.

A hálószobában pihenünk, fejemet az ölében pihentetem, ujjai lassan cirógatják fejem. Szívesebben aludnék most, összegömbölyödve az õ nagy és erõs testével, de nem tehetjük. Tegnap elmesélte, hogy Ibizára utazunk egy idõre, napfény és pálmafák, tenger... Talán vissza sem jövünk többé, és nem bánnám azt sem.

Megtöri Tousaku-sama hangja a csöndet:

- Elkészültél?

- Igen, még reggel.

- Akkor lassan öltözzünk fel, és indulhatunk.

Odalent vár minket a három limuzin. A középsõben utazunk mi. A repülõtérre gurul a konvojunk, majd egy üres várótermen keresztülsietünk. A magángépet már látom az üvegfalon keresztül. Szeretnék már rajta lenni, olyan jó lenne magunk mögött tudni minden rosszat... Ibiza... Biztos nagyon szép hely.

- Alig várom, hogy odaérjünk! – csacsogom lelkesen, mosolygós homlok puszit kapok. A jakuzái elõtt soha nem követ el ilyet, és ezért ez most különlegesen jólesik tõle. Szemei melegen csillognak, kemény arcvonásai ellenére jóképû arcán nem látok mosolyt, de a szemeiben igen. Olyan boldog vagyok... Egy új és közös jövõ vár ránk, lehetek még ennél is boldogabb?

- Ibizára mentek, és engem meg sem hívtatok?

Megfagy egész testem a mélyen dörrenõ hangtól. A testõrök gyûrûjében nem látok semmit, Tousaku-sama erõs keze megragadja csuklómat és maga mögé tol. Remegve simulok hátához.

- Jaj ne... jaj ne... jaj ne...! Ez Yagano! Hogy talált ránk? – nyöszörgöm halkan.

- Ki engedett ide? Szigorúan lezárattam – dörren Tousaku-sama mély hangja.

- Gondolod ez engem megállít abban, hogy visszaszerezzem azt, ami az enyém?

Nyöszörögve fúrom arcomat Tousaku-sama hátába.

- Menj fel a repülõre – súgja nekem. Hevesen megrázom fejemet, ujjaim ruhájába kapaszkodnak.

- Nem… nem… - vadul rázom a fejem. Nem és nem... nem hagyom õt el. Soha, soha, soha!

- Könyörgök… nem akarom, hogy bajod essen. Leo, menekülj el… Nem lesz semmi bajom ígérem.

- Add vissza a drága kincsemet! – ordít közbe Yagano, megrándulok.

- Már rég nem a te tulajdonod, mondtam, hogy felejtsd el, Yagano.

- Én pedig azt mondtam, hogy bármi áron visszaszerzem. Nem állíthatsz meg ebben. Add vissza! Leo! Gyere ide, most azonnal!

Rémülten kapaszkodom Tousaku-sama ruhájába, reszketek egész testemben. Nem látok semmit a testõröktõl és az õ széles hátától.

- Yan, Noang! Vigyétek Leo-t a gépre, most azonnal!

- Ne! Ne!

Kétségbeesetten hadakozom az engem megragadó erõs kezek ellen, és kétségbeesetten nézem Tousaku-samát. Elõhúzza szamuráj kardját, harci állásba helyezkedik Yaganóval szemben. Jaj ne... istenem ne!

- Ne! Ne! – sikítom kétségbeesetten. Yagano is jól bánik a kardjával... Jaj ne... ne... ne... - Tousaku-sama! Tousaku-sama!

Yan erõsebben húz magával, orra alatt bosszúsan mormolja a szavakat.

- Gyere Leo, a fõnök azt a parancsot adta, hogy...

- Kérlek várjatok még! Kérlek! Megyek én magamtól is, csak neki segítsetek! Neki!

A két jakuza klán emberei már egymással harcolnak, verekednek vagy éppen lövöldöznek egymásra. A váróterem közepén pedig egymással szemben lassan körözve sétál Yagano és Tousaku-sama. Testtartásuk, arckifejezésük, ahogy a kardokat tartják, erõs fegyelem és koncentráció tükrözõdik arcukon.

Yan és Noang összenéznek.

- Menjetek már! – kiáltom könnyes arccal. Ujjaimmal görcsösen kapaszkodom krémszínû kimonómba, amelyen apró kis kék lepkék boldogan táncolják körbe a nyíló virágokat. Kézzel festett különleges darab, Tousaku-sama kedvence. A két jakuza elrohan, beszállnak a közdelembe. Yagano támadásba lendül, kardok villannak, pengék sikolya csattan a levegõben. Tousaku-sama... Tousaku-sama...

Újra és újra villannak a pengék, szerelmem fájdalmas nyögését a zûrzavaron keresztül is hallom. Kardja a földön koppan, felkarján véres csík.

- Ne...! – sikoltom, amikor egy aljasul betalált rúgással a földre terítik, lábaim maguktól szaladnak, repülök feléjük. Látom, ahogy Yagano felemeli kardját, hogy lesújtson. Sötét szemei gyûlölettel merednek a földön heverõre, fekete öltönyében olyan, mint maga a halál. Tousaku-sama hirtelen felugrik, hátralép, így Yagano követni kénytelen. Döfésre lendíti fegyverét...

Csak érjek oda... könyörgöm Istenem, csak érjek oda...

A fém csókja hideg és fájdalmas, belemar gyomromba.

Kétségbeesett ordítást hallok, elõször Tousaku-sama szájából.

- Leo! Neeeem...!

Elnehezedik a testem, Yagano  fájdalmas ordítása hangos és érdes.

- Leo! Leo...! Nem, ez nem lehet! Leo!

Erõs és gyengéd karok fogják fel zuhanásom, a fölém hajoló imádott arcot látva megnyugszom.

Idõben érkeztem.

Remegõ ujjaim végigcirógatják az ismerõs és szeretett arcvonásokat. Szeretnék bocsánatot kérni tõle, szeretném ha tudná milyen fontos nekem, de nem tudok beszélni. Nem megy...

Mély hangján dörmögi a nevemet, s ettõl forró borzongás cikázik végig lábaimon, lábujjaim is belebizseregnek.

- Kívánlak – súgja nyakamba.

- Tousaku-sama...

Behunyt szemekkel olvadok el karjaiban, mindenhol magamon érzem bõrének melegségét, férfias illata burokba vonja elmémet. Nincs sok idõm, saját ujjaimmal tágítom ki magam gyorsan, hogy megkönnyítsem a vad rohamot, amire számítok. Túlságosan felizgultam, és magammal rántottam õt is... Olyan boldog vagyok!

Ahogy vad morgással maga alá gyûr, felnyílnak szemhéjaim, hogy lássam õt. Fenséges látvány, ahogy vad oroszlánként tornyosul fölém, sötét szemei csillognak, s ahogy a vágy uralkodik rajta, még fogai is elõvillannak. Fenségesen szép, halálos fenevad. Gyönyörû. Leveti magáról a jukatánt, izmos testét szinte teljesen beborítják a színpompás tetoválások, együtt lüktetnek, mozognak izmaival a sárkányok, mintha élnének, és õk is engem akarnának felfalni. Elakadó zihálással tárom szélesebbre lábaimat, s ahogy tettre készen fölém borul, kihúzom ujjaimat magamból, és felemelem csípõmet.

Nem... még mindig nem hatolt belém, a testem annyira éhezik rá, hogy remegve suttogom nevét, könyörgõre fogva...

- Tousaku-sama kérlek... kérlek... – száját harapdálom, csábítgatom, ölelem õt amivel csak bírom.

Végre... érzem kemény és meleg hímtagját, puha forróságommal szívom magamba, ölelem körbe õt, az enyhe fájdalom csak fokozza az édes kínt. Ahh istenem! Bennem van! Bennem van! Hangos nyögéssel ejtem hátra a fejem, szemhéjaim reszketve csapódnak le, s nem látok mást, csak ezüst és kék szikrákat, ahogy szétárad bennem a legszebb orgazmus elõszele.

- Túl szexis vagy, Leo.

Kiszámíthatatlan, ütemtelen mozdulatokkal párzunk, olyan hevesen és élvezettel, hogy az öntudatlanság határában vonaglunk szinte. Felnézek rá. Kemény, erõs férfi, ijesztõ és félelmetes, mégis nekem õ a legszebb a világon. Szeretem.

- Szeretlek, Leo… magadba bolondítottál egy életre. – Szavaitól összeszorul a torkom, forró könnyek tolulnak szemeimbe.

- Tousaku-sama – nyöszörgöm boldogan, és néhány másodperccel késõbb zokogva fogadom magamba a világ legtökéletesebb gyönyörét.

Nincsen szó... Nincs szó arra, amit érzek.

*

A hajnal elsõ napsugarai a párnákon találnak ránk. A hálószoba hangulatos, földbarna berendezései között a színes kimonóm - amely a földön hever -, mint egy színes virág, színt és életet lehel az egyszerû környezetbe.

Oldalamon fekszem, õ a hátamhoz simulva pihen, lábaink összefonódva, karja derekamon pihen, alul lévõ karján pedig az én fejem pihen. Kiskifliként kucorgok karjaiban, és nincs nálam boldogabb.

Ha józanul mérlegelem a történteket, tárgyként adtak kézrõl kézre, s mint egy buta kis színes papagáj, annak csipogtam és tettem a szépet, aki éppen kézbõl etetett. Az õ kezeiben azonban minden megváltozott, soha többé nem akarok senki mást, csak õt. Vele akarok lenni, szeretem és õ is engem... Vajon milyen életünk lesz ezután? Sokat fogok szenvedni, amikor majd odavet másoknak? Ha nem is most teszi, elõbb utóbb meg fog történni. Szeret? Yagano-sama is szeret... mégis mások ágyába küldött engem, és ha nem fogadtam szót, megbüntetett. Vajon Tousaku-sama kezet fog rám emelni majd?

Mennyi szenvedés vár még rám?

Olyan törékeny a boldogság. Olvastam már ezt a mondatot sok regényben, de most értettem meg igazán, hogy mit is jelent. Az örökös kételyek, az önzés és az aggódás, hogy vajon ugyanannyira szeret, nem-e kevésbé...

- Jó reggelt – dünnyögi egy álmos hang, és önkéntelenül mosoly terül szét arcomon, oldalra fordítom fejemet hogy megpuszilhassa a számat.

- Jó reggelt, Tousaku-sama.

Mutatóujjával végigsimítja pucér karomat, libabõrössé válik bõröm, és megállapodik a homlokomon.

- Miért ráncolod a homlokodat? Min töröd a kis fejed, kicsim, hm?

Hanyatt fordulok, és egyik kezére könyökölve mosolyog le rám. Felnézek rá, hosszú hajába túrok ujjaimmal.

- Túl boldog vagyok...

- És ez baj?

- Nem, dehogy! Én csak... félek, hogy egyszer véget ér. Mi lesz akkor? Bele fogok halni...

Megremegõ ajkaimra szorítja száját, érzem ahogy mosolyog.

- Már megint túl sokat gondolkozol, kicsi Leo. Ezt is szeretem benned.

Elmosolyodom, széles vállára, mellkasára simítom tenyerem.

- És még mit szeretsz bennem?

Igazi, önfeledt mosolyt kapok, és szívem szaporán kezd kalimpálni mellkasomban. Még soha nem láttam így mosolyogni, senkire sem! Ez az enyém! Az én mosolyom, amit csak én kaphatok, senki más! Kipirulva nézek rá, megborzongok amikor lustán cirógatni kezd.

- Szeretem ahogy rám nézel, ahogy beszélsz hozzám, és megérintesz. Szeretem a mosolyodat, és a kis halk kacagásodat, amiért keményen meg kellett küzdenem.

- Mirõl beszélsz? – pislogok rá értetlenül.

Megérinti a számat ujjaival, lassan végigsimítja, tekintete elborul, valahol máshol jár gondolatban.

- Amikor hozzám kerültél, egy sebzett kismadár voltál. Mindentõl féltél, tõlem is. Folyton attól rettegtem, hogy összetörlek szeretkezés közben. Soha nem mosolyogtál, nem nevettél, azt hittem örökre így marad már.

- És aztán...

- Aztán elértem, hogy mosolyogj. Elértem, hogy nevess, és most megkaptam a szíved, amire nem is számítottam.

- Tousaku-sama...

Megpuszilja a számat, ujjai belebújnak hajtincseimbe.

- Mondd megint, hogy szeretsz.

- Szeretlek – válaszolom azonnal, gondolkodás nélkül. Elmosolyodik, pont úgy, ahogy az elõbb.

- Újra.

- Szeretlek.

- Megint – dörmögi, hátára fordul és magára húz.

- Szeretlek... – fölé hengeredem, csípõjére ülve simítom végig bordázott hasfalát, mellkasát, ujjaim a tetovált sárkányokat cirógatják. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek...

Felnyúl hozzám, lehúz magához egy csókra, s amikor lélegzethez jutunk, számba morog.

- Mondd megint!

- Szeretlek – zihálom. Merevedése enyémhez ér, felnyögve hunyom be szemeimet.

- Folytasd! Gyerünk, hallani akarom még!

Az idõ repül, és én újra és újra elmondom neki. Sóhajtom, nyögöm, kiáltom, bármit megtennék érte, de õ csak ezt kéri, s amikor már kábán zihálva heverünk egymás mellett, a sok szeretkezéstõl kikészülve, õ magához szorít, és fülembe súgja ugyanezt a szót. Csak egyszer, de ez többet ér mindennél, és boldogabbá nem is tehetne vele.

***

A hetek múlnak egymás után. A várt csalódás nem érkezett meg. Mindig törõdik velem, kedves hozzám, bármit kérhetek tõle. Csodásak az éjszakáink és a nappalaink. Sok idõt töltünk együtt, már szinte mindenhová magával visz, tárgyalásokra, jakuza gyûlésekre, vagy éppen a bankba. Még az edzésein is ott lehetek, ami a házában, az otthonunk alagsorában egy tornateremben van, hetente kétszer. Nagyon jól bánik a karddal, és iszonyúan erõs és gyors, mert sokat gyakorol. Egyszer a kezembe vehettem egy kardját, és nagyon nehéz volt, de õ könnyedén megtartotta akár fél kézzel is...

Amikor én a medencében úszkálok, õ a parton üldögél a napozóágyban és olvas. Együtt eszünk, alszunk, minden percet együtt töltjük, de csak akkor engedi el magát teljesen, ha kettesben maradunk. Mások elõtt nem mutatja ki az érzéseit, és ez így van jól. Egy jakuzának az életébe kerülhet, ha kiszolgáltatja magát, ha hagyja, hogy mások belelássanak a szívébe. Nem akarhatom, hogy puszta önzésem miatt veszélybe kerüljön.

***

Napról napra komorabb.

Bizonyos gyûlésekre nem visz magával, csak megcsókolja a homlokomat és arra kér, hogy várjak rá. Megteszem. Bármit megtennék neki, de a boldogság rózsaszín ködén át is látom, hogy egyre több testõr vesz engem körül, õ pedig minden nappal komorabb és szótlanabb.

Egy finom vacsora után, a hálószobájában pihenünk, a vállaiból masszírozom ki a feszültséget. Megint szótlan, csak halk hümmögésekkel reagál a csacsogásomra.

- Tousaku-sama – szólítom át halkan, félbeszakítva a szóáradatot.

- Hm?

Vállára fektetem fejemet, hátához simulva ölelem körül nagy és erõs testét. Felém fordítja arcát, hízelgõ mosolygásom láttán fellazulnak feszült arcvonásai.

- Gyere ide – dörmögi. Felvidulva mászom az ölébe, nyaka köré fonom karjaimat és orrommal megcirógatom az övét. Édesen felmosolygok rá. – Soha nem kérdezel, semmit, nem faggatsz és melletted igazán lazíthatok, mindig. El sem hiszed, milyen jó ez nekem.

Hajamat cirógatja, miközben elgondolkodva pillant az ablakon túli sötét éjszakába. Finoman megharapdálom az állának hegyét, és azonnal visszaterelõdnek gondolatai felém, s ahogy csípõmmel finoman körzöm egyet, érzem ahogy keményedik.

Lassan a hátamra dönt, és széttárt lábaim közé befészkelõdik. A sötétkék kimonó alatt semmi nincs rajtam, és miközben õ a vacsora elõtt megfürdött, én beolajoztam és felkészítettem magam, ahogy mindig. Most is, könnyedén csúszik belém, és ahogy tövig elmerül, hangosan, hosszan és mélyen felnyög.

- Igen... ezt nem lehet megunni... olyan csodálatos érzés... – zihálja a nyakamba. Behunyt szemekkel temeti oda az arcát, és hangos morgásokkal, nyögésekkel gyorsan mozogni kezd. Vad, nyers, türelmetlen mozdulatokkal, keményen szeretkezik ma velem, de tudom hogy erre van most szüksége, hát megadom neki amire vágyik. Halk nyöszörgéssel, apróbb sikkantásokkal karmolom hátát, és õ imádja. Borong és remeg, ahogy újra és újra kis vörös árkokat karistolok hátára.

- Leo... Leo... – hörgi, miközben összerándulva élvez. Zihálva, fújtatva nehezedik rám.

Hosszú percek múlva emeli fel a fejét, mélybarna szemeiben szomorúság. Összeszorul a torkom. Mi a baj? Mi a baj? Csak tekintetemmel merem kérdezni, arcát cirógatom lágyan. Miért ilyen kétségbeesett még szeretkezés közben is?

Felemelkedik rólam, a karjaiba vesz és az ágyba borulunk együtt. Felvesszük szokásos kifli pózunkat, és lustán cirógatjuk egymást. Én nem élveztem el, még merevedésem van, amit lustán és lágyan simogat ujjaival.

- Veszélyben vagy.

Mintha egy bombát dobott volna le, olyan nagyot szól. Oldalra fordítom a fejem, hogy szemeibe nézhessek. Komolyan beszél, de nem lep meg, hiszen õ mindig komoly.

- Tudom, Tousaku-sama. Rengeteg testõrt adtál mellém, nem volt nehéz rájönnöm erre. Yagano miatt, ugye?

- Igen. Szövetségre lépett egy komoly ellenségemmel, aki emiatt még komolyabbá vált. A területeimen randalíroznak, komoly károkat okoznak, és a klánom tagjaira vadásznak. A halálomat akarják, hogy rátehessék kezüket a területemre és üzleteimre. A fiamat Európába küldtem, senki nem tudja melyik országba és városba. Amíg el nem rendezem ezt az egészet, mindenki veszélyben van...

Felülök, hajam arcomba hullik ahogy lenézek rá. Ijedten kapkodom a levegõt.

- Engem is el akarsz küldeni?

Felemeli a kezét, megsimogatja arcomat, gyengéd mosolyt kapok.

- Nem. Tudom, hogy te úgysem mennél.

- Pontosan – biccentek, és visszafészkelem magam a karjaiba. Csendben pihenünk. - Annyira tehetetlennek érzem magam... – suttogom.

- Miért?

- Mert... ha kiképeztem volna magam, ha tudnék verekedni vagy lõni, akkor segíthetnék neked.

Nagyot sóhajtva csókol a nyakamba.

- Sosem engednélek fegyver közelébe, sem bárhová, ahol veszélybe kerülhetsz.

- Tudom, de én vagyok az egyetlen, aki Yagano közelébe férkõzhetne, és...

- Ezt verd ki a fejedbõl! – mordul fel. – Te nem vagy képes bántani senkit! Hogyan gondolhatsz ilyen butaságokat?!

- De érted megtenném... Én gyûlölöm õt... és szeretlek téged. Ez megkönnyítené nekem, és képes lennék a szívébe szúrni egy...

Számra szorítja a kezét.

- Css... ne folytasd. Hallani sem bírom, hogy az én édes kis szelíd szerelmem ilyen borzalmakról beszéljen. Ne aggódj, én mindent elrendezek. Te pedig maradj nyugton, és viseld még el egy darabig a sok testõrt. Ígérd meg, hogy nem teszel semmit. Ígérd meg!

Elengedi a számat, így kénytelen vagyok megígérni, pedig néhány pillanattal ezelõtt úgy érzetem, képes lennék megtenni. Képes lennék megölni Yagano-samát, aki miatt olyan gondterhelt Tousaku-sama.

- Megígérem.

- Jól van – sóhajtja, és szorosabban magához ölel.

Éjjel még kétszer szeretkezünk, ezúttal lassan és türelmesen. Az éjszaka csendjét csak az én kéjjel teli, gyönyörû orgazmusom hangja tölti meg.

- A válaszom nem.

Tousaku-sama hangja komoly és mély.

Bamm!

Rémülten összerándulva nézem Yagano dühtõl eltorzult arcát. Rácsapott az asztalra! Mekkora merészség, hiszen vendég egy jakuza házában!

- Hogy vagy képes erre nemet mondani? Ennél nagyobb lehetõséget soha nem adtam még senkinek.

Dühös... dühös... ilyenkor olyan félelmetes... Szeretnék kicsike lenni, apró egérke méretû, hogy elbújhassak.

- Fegyelmezd magad Yagano, még mindig az én házamban vagy. Habár üzleti álcával jöttél hozzám tárgyalni… az ügyed személyes. Jól gondolom? A válaszom is személyes… és ezen nem fogok változtatni.

- Jól van… ha ezt választod, legyen… Tousaku. De figyelmeztetlek, hogy nem fogom annyiban hagyni.

Kiviharzik az ajtón, de elõtte még rám villant egy olyan tekintetet, amelyet jól ismerek. Ó istenem...

Bevágódik az ajtó.

- Tousaku-sama – suttogom. Õ int a testõröknek és a többi jakuzának. Kettesben maradunk. Felém fordul, kinyújtja a kezét, a jól ismert mozdulattal.

- Gyere ide, Leo…

Meg sem állok egészen addig, amíg az ölében nem ülhetek.

- Tousaku-sama… mit… mit akart Yagano-sama?

Arcomat cirógatja nagy és erõs kezével. Bõrének meleg érdessége megnyugtat és felkorbácsolja érzékeimet.

- Téged.

Sápadtan remegek meg. Õ egy jakuza, ha kedvezõ ajánlattal tér vissza hozzá Yagano, oda fog dobni, ahogy Yagano is megtette velem számtalanszor.

- De ne aggódj… soha nem adlak vissza a karmai közé… soha többé.

Magához ölel, belõlem pedig kibuggyannak a megkönnyebbülés könnyei. De még ha így is gondolja, nem ismeri milyen mocskos eszközei vannak Yaganonak!

- Õ… kegyetlen… valóban képes bármire. Tudom – nyöszörgöm.

- Megvédelek… nem hagyom, hogy egy ujjal is újra hozzád érjen. Higgy nekem…

Felemeli fejemet. Mosolyog... olyan ritkán teszi, és csak nekem mutatja ezt az arcát, ezért boldog vagyok. Kemény szájával meglepõ gyengédséggel adja a puha puszikat, ölel magához amíg le nem csillapodik remegésem.

- A ma esti fogadás elmarad, ha jól sejtem...

- Igen, de ne bánd, így több idõt tölthetünk kettesben.

Mosolyogva fúrom nyakába arcomat.

- Pedig tánccal is készültem...

- Valóban? – kérdezi meglepetten. – Mifélével?

- Hagyományos legyezõs táncot tanultam be, mert tudom hogy te kedveled, Tousaku-sama.

- Akkor... táncolj nekem. – Rekedt a hangja, sötét szemei szinte égetik sápadt bõröm. Biccentek, és kimászom ölelésébõl. Elõveszem a két nagy legyezõt egy kosárból, bekapcsolom a zenét.

http://www.youtube.com/watch?v=VEEKYCiA4E4

Megrezzennek a legyezõk, a kimonó lecsúszik vállaimról. Kecses, lassú mozdulatokkal rajzolom levegõbe a hagyományos mintákat, a puha legyezõvel végigsimítom sápadt mellkasomat. Csiklandoz a kelme... Csábító pillantással nézem õt. Látom, hogy tetszik neki. Oldalra lépek, lábaimat csúsztatva rajzolom le a nyolcast, testem mint a szélben hajladozó nád...

Tousaku-sama tekintete a legtökéletesebb jutalom. Lesütöm hosszú szempilláimat, csuklóimat egymásra fektetve alkotok legyezõimbõl pillangó szárnyakat, s édes rebbenésekkel emelem fel. A legnehezebb mozdulat a táncban, mert meg kell tartani a kecses bájt, s a legyezõt mégis erõsen kell tartanom.

Lassan lépek közelebb hozzá, megperdülök, hosszú lábam felvillan egy pillanatra, s ahogy egyre közelebb jutok hozzá, látom hogy nehezen szedi a levegõt.

Hátravetem a fejem, behunyt szemekkel simítom végig testem a legyezõkkel, s egy vad mozdulattal ismét megperdülök. A kimonóból elõcsúsztatom egyik meztelen combomat, s az asztalra támasztom kecsesen. A legyezõk izgatóan rebbennek, elrejtik szeme elõl lábamat, s ismét perdülök egyet, amíg mögé nem kerülök. Vállain látom gyors légvételeit, s a gondolat, hogy ilyen hatással vagyok rá, mérhetetlenül boldoggá tesz. Szárnyal a lelkem, s ahogy egyik legyezõmmel megcirógatom arcát, már tudom mi ez az érzés. Nem csak hála és imádat, ennél sokkal több.

Visszalibbenek a szoba közepére, befejezem az utolsó tánclépéseket, majd ahogy a zene véget ér, kecses mozdulattal hajítom fel legyezõimet és sikerül elkapnom! Mennyit gyakoroltam...

Még néhány lassú táncmozdulat a zene végéig.

Mosolyogva teszem legyezõimet a földre, s finoman meghajolok elõtte. Megtapsol.

Odasietek hozzá, boldog mosollyal vetõdöm kitárt karjaiba.

- Jobb, hogy csak én láttam ezt a mûsort – dörmögi mély hangján. – Még egy szentet is képes lennél elcsábítani, kicsi Leo.

Mélyen elpirulva nézek fel rá, érzem merevedését a ruháinkon keresztül. Elködösül tekintetem a vágytól.

- Csak téged akarlak elcsábítani, Tousaku-sama. Ha tudnék varázsolni, elbájolnálak egy életre... – lehelem forró szerelemmel.

- Tudsz varázsolni, nekem elhiheted.

Vágyakozva érint meg, ujjai olyan érzéseket keltenek bennem, amelytõl ég a mellkasom, s könnyeim ki akarnak törni belõlem. Olyan erõs érzések ezek...

- Mi a baj, kicsi Leo?

- Szeretlek, Tousaku-sama...