Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Peter:

Oldalt könyökölve támasztom meg magam az asztalnak, keresztbe téve lábaim, miközben bájcsevegek a fõnök kis titkárnõjével. Meg kell hagyni, nagyon finom falat, kár hogy nem az esetem,, ráadásul õt akkor sem kóstolhatnám meg, ha bejönne, de mindegy is. Épp értekezleten van a Boss és nem értem miért pont ilyenkor hív minket, hogy munkát adjon ki. Szörnyen idegesítõ, mert nem szeretek ennyit várni. Az édes nõci pirulva fogadja már szavaim, pedig csak egyszerûen beszélgetek vele… hehe…
A téma mindegy, a lényeg, hogy én kiélvezem a zavartságát, fürödhetek benne, majd bezsebelhetem az édes kis pirulást. Felzeng a nyomtató, ami jelzi, hogy megérkezett a meló… na végre, már vagy egy órája itt állok. Bár ettõl függetlenül, a fõnökhöz még be kell mennem, hisz erre a munkára kijelölt társam lebetegedett, így nem tud velem jönni.
Kijön a papír, a titkárnõcske remegve nyomja a kezembe én pedig szinte kitépem kis ujjai közül. Átfutom a sorokat, majd megforgatom szemeimet.
- Egy modell – sóhajtok csalódottan. Nem szeretem a modelleket, annyira kényesek. Na jó elég… én ezt nem vállalom el.
Berontok a fõnökhöz, persze csak kopogással, nem törõdve a visítozó nõcskével.
- Fõnök, beszélnünk kell – dörren hangom határozottan, mégis tisztelettudóan, ahogy kell. Legszívesebben már rég átharaptam volna a torkát, de nem tehetem meg, nem rám vallana.
- Mi a gond Peter? Már kiadtam a feladatotokat – mondja nyugodtan, az asztalánál ülve, alig hajolva el gépétõl.
- Az elsõ gond… én ezt nem vállalom el – lengetem meg a papírt, majd rácsapom az asztalra – A másik… Joe nem ér rá, betegszabin van, amúgy sem tudnám átvenni.
- Sajnálom, de jelenleg ez az egyetlen munka amit adni tudok neked. Ha nem vállalod el, visszaküldelek a középrétegbe – de utálom, amikor ilyenekkel fenyegetõzik.
- Nincs megint valami csendesebb meló? Tudja, mint eddig, amikor yakuzákat kísérek, vagy kereskedõket.
- Már megmondtam, nincs apelláta. Ráadásul ez egy könnyû kis munka, egyedül is meg tudod csinálni – úgy látom, hogy hiába papolok neki, nem fogom meggyõzni. Hát akkor legyen, elvállalom egyelõre úgy is csak pár napról lesz szó, hisz az elsõ hét próbaidõ. meglátjuk mi lesz.

~*~

Csicsás limó, tömeg… és még több tömeg.
Egy modellügynökség elõtt dekkolok, a kocsiban ülve. Az ajtó kissé nyitva van már, hogy ugrásra készen várjam az ügyfelemet. Árgus szemekkel figyelem az ajtót, s mikor egy fiatal fiúcskát pillantok meg egy idõsebb társaságában, miközben az autó felé közelítenek, azonnal elõ is ugrom a kocsiból, kitárva az ajtót. Egyre közelebb érnek, és végre szemügyre vehetem a kis pártfogoltat. Hahh… Micsoda forma, bár nem lep meg, viszont ettõl függetlenül a jelleme még lehet olyan szörnyû, hogy elsõ pofonnal csapnám majd ki a kocsiból.
- Jó napot! – köszöntöm õket elsõként, majd viszonozzák gesztusom.
- Xavier, õ lesz a testõröd – mutat be, én pedig kezem nyújtom felé, miközben fejemben ezer meg egy, pajzánabbnál is erõsebb gondolat cikázik át fejemen.
- Örvendek – rázok vele kezet, de arcom határozott marad, ahogy kell.
Beülünk a kocsiba, persze én utoljára, s velük szemben foglalok helyet, kényelmesen elhelyezkedve.
- Biztos, hogy kell ez? – pillázik fel, gondolom én a menedzserére. Ohh milyen édes kis hangja van, kezd egyre jobban tetszeni a fiúcska. Eddigi percekbõl megállapítva, nem az a hisztis típus, de ne kiabáljuk el elõre.
- Nyugalom, õ azért van, hogy megvédjen mindentõl. Szükséges, hisz tudod mi történt – mondaná halkabban, és csak vámpírhallásomnak köszönhetõen hallom az utolsó szavakat.
- Megtudhatnám, hogy mi is történt? Mivel én fogom õrizni, tudnom kéne arról, hogy mire számítsak.
- Nem – csattan fel a fiú hangja, majd azonnal vissza is húzódik, mint aki megbánta, hogy felszólalt. Csak csalódottan felsóhajtok egyet, majd karba teszem kezeim. Kedvesnek tûnik meg minden, de így nehéz eset lesz. De szerencsére ez még nem vette el a kedvem.
- Ugyan, el kellesz mondani – unszolja, de csak ujjait birizgálva néz elõre – na jó, én itt kiszállok, át kell vennem pár papírt, de majd hívok taxit – int és a sofõr meg is áll a legközelebbi helyen – Addig te pedig beszélgess vele, és válaszolj a kérdésekre rendben? Délután találkozunk – elköszön és már ki is száll, de még az ablakba visszanéz – Legyen türelmes vele.
- Nyugodjon meg – mosolyodom el, igyekezve ügyelni arra, hogy agyaraim ne bukkanjanak elõ – majd szóra bírom, menni fog.
Elindul a limuzin, bár nem tudom merre is megyünk pontosan, de majd ezt is megkérdezem tõle. Õt figyelem velõsen, ahogy az ablakon tekint ki, mintha csak ki akarna térni a kérdésem elõl, de nem hagyom.
- Nos Xavier, szeretném, ha elmondanád mirõl is volt szó. Feltétlenül tudnom kell, ha rendes védelmet szeretnél – kezdem szépen észérvekkel, de ha nem megy, vannak keményebb eszközeim is. Persze csak finom keretek között, a sofõr nem láthat meg semmit.
Míg nem figyel már sokadszorra mérem végig karcsú kis alakját, s meg kell mondjam, nagyon is tetszik. Azt hiszem mégis jó döntés volt, hogy egyedül elvállaltam ezt a melót, nem is lesz olyan nagy durr. Ha nem kéne attól tartanom, hogy meglát, már rég megnyaltam volna ajkaim, de inkább csak komoran figyelem, mikor adja be a derekát. Kis édes.