|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Onichi | 2009. 11. 29. 22:34:12 | #2642 |
Karakter: Raul (Aimnak)
Raul:
- Raul, kincsem kérlek nyisd ki az ajtót. Minden rendben? - anyám aggódva dörömböl az ajtón, de én meg sem moccanok.
Már hogy lenne rendben? Hiszen képesek voltak megengedni, hogy egy férfi följöjjön hozzám..pénzért..vagyis eladtak..a saját szüleim.
Fejemre húzom takaróm, és hallgatom a távolodó lépteket. Egyre fogy az időm estig, amikor..találkoznom kell Vele. Kell? Vajon mit szól ha nem megyek ki a ház elé? Biztosan rám törné az ajtót. Nem olyannak tűnik, aki elfogadja a visszautasítást..szóval nincs menekvés.
Szinte egész nap a szobámban gondolkodok, de nem sikerül kibúvót találnom, így nem sokkal 8 előtt nekiállok készülni. Hnn..fogalmam sincs, hogy hova megyünk..így hogyan találjam ki mit vegyek föl?
Végül jobb híján egy egyszerű farmer-fehér póló párosítás mellett döntök. Még egy vékony ezüst lánc a nyakamba, éééés már le is járt az időm. Irány a vesztő hely.
Szüleimhez egy szót sem szólva sietek az ajtóhoz, majd nagy levegő és az esti szellő már végig is simogatja bőröm.
Ahogy megpillantom öltönyös alakját a kocsi mellett, akaratlanul is elpirulok. Istenem de jól néz ki. Hééé héé Raul, ilyenekre nem gondolunk! Neked el kéne ítélni ezt a férfit, hiszen egy aljas dög, aki..aki állati jól néz ki. Na már megint. Gondoltban jól fejbe csapom magam és lassú léptekkel elé sétálok.
- Jó estét, kicsim - kicsim? Úgy mondja, mintha lenne közöttünk bármi...őő..ugye azt, ami tegnap történt, nem nevezhetjük kapcsolatnak? Nem? Akkor minden rendben.
Ujjak fonódnak államra, forró ajkak pedig a számra. Már megint megcsókolt. Tenyereim mellkasának támasztom, hogy ellökjem, de..olyan kellemes. Talán jobb lenne, ha egyszerűen beletörődnék?
Egyszer csak vége szakad a jónak, és én egy kis csalódást érzek. Mégis mit vártam, hogy egész este itt fog csókolózni velem? Azt hiszem a gondolataim egyre katasztrofálisabbak..már én sem tudom követni.
- Jó..es..tét.. - motyogom halkan, és vöröslő fejjel figyelem, ahogy bókolva kinyitja nekem a kocsi ajtaját. Uhh..most veszem csak észre, ez egy méreg drága sport kocsi..otthon hagyta a sofőrjét? Ez nekem jó vagy rossz?
Hezitálva nézek a nyitott ajtóra. Most még elmenekülhetnék. Senki nem vetné a szememre. Mennyivel egyszerűbb lenne megfordulni és elrohanni innen..messzire. De nem. Elszánva magam ülök be a kényelmes bőr ülésre, és mint egy cella ajtó vágódik be utánam a kocsi ajtaja. Innen nincs vissza út. Hangosan fölbőgnek a lóerők és már száguldunk is. A menetszél a hajamba kap, én pedig lehunyom szemem. Szótlanul üljük végig az utat.
oOoOo
Kis idő múlva egy hatalmas, fényűző hajónál állunk meg. Megbabonázva nézem a csillogó monstrumot. Miért jöttünk mi ide? Ez egy nagyon drága tengerjáró, szinte felbecsülhetetlen. Ekkor Ren ujjai az enyémekre fonódnak, és megindul a hajó felé. Öhm..komolyan fogja a kezem? Pirulva sétálok mellette. A hajóra érve egy elegáns férfi hajol meg előttünk.
- Már várják a fogadáson Ren-sama. Örülünk, hogy megérkezett - köszönti halkan, de engem észre sem vesz..nem mintha zavarna.
De miért ilyen udvariasak vele? Talán..talán övé lenne ez a hatalmas hajó? Hihetetlenkedve pillantok föl rá, ekkor nyit be egy tágas terembe.
Cigaretta és alkohol erős illata szalad orromba, ami fintorgásra késztet. Azt hiszem ez nem nekem való hely. Körbepillantva rengeteg elegánsan öltözött embert látok meg, akik asztaloknál italozgatva beszélgetnek. Na most olyan alul öltözöttnek érzem magam..ha tudom, akkor normálisabb ruhát veszek..komolyan, a többi találkozónkra már teljes ünnepi díszben fogok menni. Őőőő..TÖBBI?! Hogy juthat ilyen eszembe.. Ostoba Raul..
Végül egy asztalnál kötünk ki. Leülve már fölismerem az itt üldögélőket. Szinte mindet láttam már az újságokban. Gazdag, befolyásos emberek, nem csak japán területéről. Mit keresek én egy ilyen elit társaságban? Zavartan hajtom le fejem, így hallgatom a beszélgetést. Nem igazán értem miről folyik, de valószínűleg nincs is hozzá közöm.
Viszont hamarosan rádöbbenek, hogy miért is vagyok itt. A combomra csusszanó meleg kéz, csak egy dolgot jelenthet. Én leszek az unaloműző!
Ijedt zavarral szorítom össze számat, és próbálom reakció nélkül megállni simogatását. De..ahh..olyan..nehéz.. Keze egyre feljebb csúszik, egészen be lábaim közé. Ahogy végigsimít a lényegen, majdnem kicsúszik egy apró nyögés. Istenem..ez mehet így tovább..nem tudom meddig bírom.
Kis ideig még dacolok vágyaim ellen, de egy erősebb simítás megadja a kegyelem döfést. Mosdót, MOST! Fölpattanva rúgom ki a széket magam alól.
- El..né..nézést..ki kell..mennem.. - nyögöm ki nagy nehezen a rám meredő beszélgetőpartnereknek, és a következő pillanatban, már mosó falát támasztom, szaporán lihegve.
Nem hiszem el, hogy ez történt..hogy..ilyen reakciókat volt képes kiváltani belőlem. Erős önutálattal meredek a nadrágomon lévő sátorra. Most mihez kezdjek ezzel? Nem mehetek ki, míg el nem tűnik..viszont..azt észre fogják venni, hogy sokáig vagyok távol, nem?
Tanácstalanul pillantok az egyik mosdókagyló fölötti tükörképemre. Jééé..hogy mennyire kivörösödtem..
- Na mi van kicsim, egy kis segítségre szorulsz? - a mély hang végigbizsergeti gerincem, erős karok ölelnek át hátulról, és a tükörben látom a mögöttem álló Ren sötéten csillogó szemeit. Ennek nem lesz jó vége..nagyon nem.
- Én..nem.. - próbálnék tiltakozni, de gyengéden nyakamba csókol, én pedig már ennyitől elfelejtem mit akartam mondani.
- Nyugi, nem szégyen ez. Mindenkire ekkora hatással vagyok - önelégült mosollyal súgja fülembe, közben hátulról hozzám simul, egyik keze pedig becsusszan nadrágomba. Héé..hééé!
Nagyot ugrok, mikor hűvös ujjai merevedésemre fonódnak. Ó istenem..ez..ez..olyan..jó..pedig..nem szabadna élveznem. Tovább csókolgatja nyakam, és ujjait és szép lassan megmozdítja. Összerándulva nyögök föl halkan, szemem összeszorítva. Ha már nincs menekvés, akkor inkább próbáljuk a legjobbat kihozni a helyzetből.
Ha lehet még inkább hozzá simulok, kemény merevedése a fenekemhez simul, és halom hogy fölmorran. Mély hangja, csak még inkább fokozza a hatást. A forróság egyre inkább nő ágyékomban, lábaim pedig egyre nehezebben tartják meg súlyom.
Keze hirtelen megáll, így a kellemes érzésnek is vége szakad. Most..miért? Kábán nyitom ki szemeim és a tükörben tekintetem találkozik az övével, ami vágytól elsötétülve csillog. Ha Ő is ennyire akarja, akkor meg miért? Megnyalja ajkait, és egy perverz vigyor terül szét az arcán.
- Azt hiszem..a vendégeim kénytelenek lesznek várni egy kicsit..előbb fontosabb dolgunk van - hangja rekedtes, de így csak még őrjítőbb.
Ellép mellőlem, szinte érzem a helyén tátongó ürességet. Naa..vissza akarom kapni. Szerencsére meghallgattak az égiek. Megragadja csuklóm, és maga után húzva visz ki a mosdóból, majd a teremből, végig a díszes folyosó labirintusán, végül egy ajtót belökve egy gyönyörű hálókabinba érünk. Itt viszont nincs időm nézelődni. Azonnal ajkaimra tapad, egy követelőző csókot kezdve.
Ajjj..mi lesz még ebből..nagy bajban vagy Raul..nagy bajban..
|
| Onichi | 2009. 09. 02. 19:57:51 | #1740 |
Karakter: Raul
- Szia.
Utálom ezt a mosolyt. Nagyon.. De mégiscsak illetlenség lenne nem köszönni.
-Sz- szia.. - motyogom halkan, miközben pirulva mérem végig. Fehér inge átnedvesedve tapad bőrére. Nagyon izmos..pedig üzletembernek tűnik, és ez rájuk nagyon nem jellemző. De neki nagyon jól áll..
- Mond csak, egy ilyen kisfiúnak nem kéne ilyenkor már otthon lennie?
Óvatosan megfogja állam és fölemeli hogy tekintetünk találkozzon. Eddig is ennyire kék volt a szeme? Bódító..
Mit is kérdezett? Otthon lenni?..Otthon?!
Föleszmélve vágom magam fejbe és akadozva próbálom elmagyarázni hogy most rohannom kell, mert a szüleim dühösek lesznek. Bár azt hiszem ez nem nagyon érdekli. Ez nem lehet igaz.
- Ez esetben engedd meg, hogy haza vigyelek. Itt vár nem messze a sofőr, és ahogy látom, eléggé elkóborolhattál...
Ez a mosoly..nem hiszem el..teljesen beleborzongok. Várjunk!
Ő haza vinni engem? Biztosan félreértettem, ugyanis ez teljes képtelenség.
- Ó... én igazából... köszönöm, de... én tényleg nem...
Nem fogok beülni az autójába, arról ne is álmodjon.
- Dehogynem - vág bele mondandómba, és már húz is maga után.
Mi vagyok én, egy rongybaba? Nemi igaz, hogy ennyire hidegen hagyja amit mondok.
Mire föleszmélek, már a limuzinja hátsó ülésén vagyok, Ő pedig mellettem ül. Persze hogy fölkapom a vizet. Engem nem lehet csak úgy hurcolászni!
- Uram...!
-Ren.
Simán leintett. Ezért utálom a gazdagokat, de akkor legyen.
- Öhm, Ren-san...
- Csak simán Ren.
- Ren, köszönöm, de igazán nem kell...
- Nem fáradság.
Na jó. Nem bírok rajta kiigazodni. Az egyik pillanatban még úgy néz rám, mint aki meg akar enni reggelire, a másikban pedig igazi hős megmentő. Most melyik az igazi?
Értetlenül bámulok szemeibe, míg föl nem csendül egy idegen hang.
A sofőrje. Eddig föl sem tűnt. Ijedten figyelem széles vállát, majd halkan bediktálom a címünket.
Ez szép lesz.
~~~~ # ~~~~
Na végre. Itt vagyunk.
Megkönnyebbültem mászik ki a kocsiból, de sajnos követ. Pirulva tűröm, ahogy az ajtónkhoz kísér, akár egy kis gyereket. Öhm..a csengő nagyon rossz ötlet volt. Bátortalanul pillantok föl rá, és vele is megosztom ezt az észrevételt. Persze megint nem reagál.
- Üdvözlöm. Arak Ren vagyok. Az Ön személyében kihez lehet szerencsém?
Szegény anya. Nagyon ledöbbentette ez a férfi, és meg is értem. Furcsa látvány lehet.
Óvatosan elosonok mellettük, és fölsietek szobámba. A beszélgetésre már nem vagyok kíváncsi. Kiabálni úgyis fognak, azt pedig itt is hallom.
Lehuppanok ágyamra, ahol már vár kedvenc kék papagájom. Elmerengve simogatom tollait, mindent elmondva neki a mai napról. Ő megérti, csak kár hogy nem tud válaszolni.
A beszédből, ajtóm csapódása zökkent ki.
- Hello kölyök. Beszélgettem a szüleiddel.
A..szüleimmel? Remélem kimagyarázta miért jöttem ilyen későn.. és leginkább abban bízom, hogy hittek is neki.
- Köszönöm.. - motyogom a jómodor kedvéért.
Rendben, haza hozott, beszélt a szüleimmel, és most jönne az elköszönés. De akkor miért van az arcán a szokásos cápa mosoly, és miért jön egyre közelebb?
Ösztönösen ágyam végébe húzódok és még drága Liám is az egyik szekrény tetejére menekül.
- Nagyon hálás vagyok, de azt hiszem..el..el kéne mennie - próbálkozom újra és érzem, hogy egyre inkább pánikba esem.
Menjen már innen! Nem bírom nézni ezt a mosolyt!
Úgy tűnik feleslegesen töröm magam, ugyanis közvetlenül mellém huppan le az ágyra.
- És hagyjalak itt? Ugyan kicsim, ezt te sem gondoltad komolyan - gúnyos mosollyal néz rám, közben leveszi zakóját és az egyik székre dobja.
- Még előttünk áll az egész éjszaka.
Az..éjszaka? Mi? Én..én..
Rémülten ugranék le az ágyról, de megragadja karom és egy mozdulattal magához ránt.
- Engedj el!
Tenyeremet széles mellkasára feszítve próbálom eltölni magamtól.
- Ne ficeregj!
Tessék? Olyan..olyan furcsa a hangja..sokkal mélyebb mint eddig. Tekintetemmel az övét keresem, ekkor érzek valami puha, nedves dolgot ajkaimra tapadni.
Ledermedek.
Most..most megcsókolt? Nem hiszem el.
Egészen gyengéd. Nyelvével megpróbál bejutni számba, ujjai pedig tincsemmel játszanak.
Na azt már nem, az én számban nem fog egy idegen férfi nyelve szórakozni! Konokul szorítom össze ajkaim.
Kitartás Ralu..!
Egyik keze végigsiklik mellkasomon és én finoman megremegek.
Nyugalom. Nem is annyira jó.. igen.. erre kell gondolnom. Pedig annyira nehéz.
Egy idő után megunja tiltakozásom és erősen ráharap alsó ajkamra. Fájdalmasam fölszisszenek, Ő pedig azonnal számba csusszantja nyelvét. Halkan fölnyögök, ahogy hideg tenyere pólóm alatt végigsimít forró bőrömön. Arcom egyre vörösebb színt ölt.
Azthiszem.. innen már nincs visszaút.
Eddig mellkasának feszített kezeim erőtlenül ejtem magam mellé, és próbálom leutánozni nyelve mozdulatait.
Elégedett sóhajjal szakítja el tőlem ajkait és cápa mosolyával hajol fülemhez.
- Íg már sokkal jobb. Tudtam, hogy nem bírsz tovább ellenállni.
Forró lehellete végigbizsergeti bőröm, én pedig egyre inkább szétzuhanok. Könnyedén ledönt az ágyra, és éhes tekintettel nézi végig meztelen felsőtestem.
Meztelen? Mikor vette le a pólóm? Föl sem tűnt. Ennyire a hatása alatt lennék?
Ködös tekintettel figyelem, ahogy lehajol hozzám, de mielőtt újra megcsókolhatna...
Bamm..bamm..bamm
Ki lehet az? Ijedten, kipirulva fordítom arcom az ajtó felé, és még Ren is abbahagyja a zaklatást.
- Ren-sama! Sajnálom, de azonnal jönnie kell! Gond van a hajóval, és mindenki magára vár!
Ez a hang..a sofőr. De miféle hajóról beszélhet? Értetlenül figyelem Ren reakcióját. Egy rövid időre becsukja szemeit, majd dühös tekintettel pillant újra rám.
Most..ugye nem rám mérges? Hisz.. ez nem az én hibám.
Ismét rátapad ajkaimra, bár sokkal vadabbul. Azonnal utat engedek neki, és pirulva próbálom viszonozni.
Mikor megint fölhangzik a dörömbölés, morogva kapja föl fejét, ruháját igazgatva mászik le az ágyról, végül fölveszi székre akasztott zakóját.
- Holnap 8-kor a ház előtt. Legyél pontos. Viszlát kicsim.
Egy elbűvölő mosolyt villant felém, és már ki is viharzik a szobából, én pedig pipacspiros arccal, lihegve nézek utána.
Ez..furcsa volt. Most..azthiszem szükségem van egy zuhanyra. Egy jó hideg zuhanyra.
Kikászálódok az ágyból és a fürdőbe sietek. Ledobálom maradék ruhám, majd beállok a hideg víz alá. Igen..ez kellett fölhevült bőrömnek
Tanácstalan vagyok. Nem mondom, hogy rossz volt, de Ő mégis egy idegen, akiről semmit sem tudok. Mi van ha terrorista? Vagy emberkereskedő?
Azt sem értem hogyan engedhették be hozzám a szüleim.
A holnapra meg nem is merek gondolni..
Szerkesztve Onichi által @ 2009. 09. 02. 19:58:20
|
| Onichi | 2009. 08. 18. 14:20:54 | #1547 |
Karakter: Raul
- Auuu.. - fájdalmas nyöszörgéssel próbálom ellökni magamtól a csipkedő papagájt.
- Mi bajod van Lia?..Ha unatkozol, akkor menj és nyúzd apáékat..
Ezt nem hiszem el. Egyszer még megkopasztom, amiért fölkeltett..KILENCKOR?!
Az időt látva szinte rugóként pattanok ki az ágyból, lesodorva magamról méltatlankodó állatkám. Ma megígértem, hogy besegítek anyának. El fogok késni, és élve megnyúz. Nem túl szép halál, az egyszer biztos.
Tőlem szokatlan sebességgel kapkodom magamra ruháim, oda sem figyelve akasztok magamra egy nyakláncot és már veszem is cipőmet.
- Köszi az ébresztést tollaskám! Ha hazaérek, meghálálom - kiáltom még vissza a nappali kanapéján üldögélő madárnak, majd már csapódik is mögöttem az ajtó.
Azt hiszem már értem miért pont ide akartak költözni apáék. Japán szép hely, csak egy ilyen kisváros is tele van emberekkel, akik most nagyon útban vannak.
Sűrű bocsánat kérések közepette kerülgetem a békésen sétáló embereket. A legtöbben elnéző mosollyal nyugtázzák loholásom, de azért néha meghallom a szitkozódásokat is.
Halványan elmosolyodom. Na igen. Akármerre járok a világban, ez mindig ugyan olyan.
- Szia... - kis híján sikerül belerohannom a hang gazdájába.
-Öhmm... üdv... - köszönök, és mélyen meghajolok. Igazán viccesek ezek a japán szokások, bár nem nagyon értem őket.
Kissé zavartan mérem végig 'akadályom' öltözékét. Drága, fényesen csillogó fekete cipő, legalább ugyanennyire drága nadrág, és a hozzá illő zakó. A tipikus gazdag ficsúr..hogy mennyire utálom őket. Még az arcán is az a mosoly, mintha...
A gondolatra pirulva sütöm le szemeimet. Mintha csak egy cápát látnék, aki a gyanútlan, apró halat cserkészi be...elég ijesztő.
Hirtelen magához ránt, és halkan dúdolni kezd. Mi tagadás kellemes hangja van. Lassan lépkedni kezd a zene lágy ritmusára. Talán..keringő? Igen, méghozzá angol. Éljen a sok unalmas rendezvénnyel egybekötött árverés.
Döbbenetemet legyőzve próbálok alkalmazkodni lépteihez, és egy bátortalan mosolyt is megengedek magamnak.
Furcsa ez az egész. Hiszen nem is ismerem..ráadásul egy férfi, és nem utolsó sorban az utcán vagyunk. Mégis..olyan kellemes.
Egy záró forgás után utoljára elmerülök tekintetében, és Ő hátra lép.
- Még találkozunk... - mosolyogva fordít hátat, majd eltűnik fekete autójában.
Zavart mosollyal nézek a távolodó jármű után. Remélem is, hogy még összefutunk. Futunk? Jut eszembe, én késésben vagyok!
Egyre jobban piruló arccal vágok utat a még mindig bámészkodó járókelők között. Nincs jobb dolguk mint itt tátani a szájukat? Nem láttak még táncoló férfikat az utca közepén? Vidáman nevetek föl, és levakarhatatlan mosollyal rohanok anya műterméig.
~~~~~~~~ ~~~~~~~~
Hát igen, ahogy gondoltam. Anya nem volt elragadtatva a késétől. Persze a gazdag, táncolós férfit inkább el sem mondtam. Rövid úton testőrök figyelnék minden rezdülésem. Belőle kitelne, hisz az aggódása mindenen túltesz. Mosolyogva üldögélek a hatalmas kiállító terem egyik sarkában, a becsomagolt festményeket pakolászó munkásokat figyelve. Tulajdonképpen már rég befejeztem a rám osztott feladatokat, de nem igazán akarok hazamenni. A bóklászáshoz meg már késő van.. anya szerint. Várjunk, mióta érdekel engem, hogy mit mondanak a szüleim?..
-Ha az anyám keresne, akkor mondja meg neki, hogy haza mentem - kiáltom oda az egyik munkásnak és már igyekszem is a tengerpartra. Ezért jól le leszek majd szidva, de nem érdekel.. a tengerért megéri.
A végeláthatatlan kékséget megpillantva még aggódni is elfelejtek. Az eddig látott tengerek és óceánok mind különböztek. Az egyetlen, ami mindegyikre igaz, hogy lenyűgöző. Cipőmet kezeimben fogva, fölhajtott nadrággal sétálok bokáig a vízbe és lassan elindulok a kedvenc partszakaszom felé. Elhagyatott, csendes kis sziklás öböl. Pont ezért szeretem ennyire. Itt a fürdőzők nem zavarják el az állatokat, így én gyönyörködhetek bennük.
Egy pillanatra lehunyom szemeim, és élvezem ahogy a hullámok nyaldossák lábam. Nincs is ennél jobb.
Cipőmet a víztől biztonságos távolságban a homokba dobom, majd könnyedén mászok föl az egyik magasabb sziklára. Innen csak még szebb a tenger.
Szótlanul, gondolataimba merülve figyelem a horizont alá bukó napot, ahogy szépen lassan vörösre festi a vizet. Kár..pedig olyan gyönyörű kék volt, mint táncpartnerem szemei. Önkéntelenül is mosolyogva pirulok el, és éppen indulnék mikor egy alak tűnik föl a parton.
Fehér ige szétnyílva enged rálátást lélegzetelállító felsőtestére. Hajába bele-bele kap a szél, még jobban összekócolva a barna és zöld tincseket.
Döbbenten meredek rá. Ezt nem hiszem el. Mennyi volt az esélye annak, hogy pont itt bukkan föl? A szikára hasalva próbálok minél csöndesebb maradni.
A sziklámtól nem messze megáll, finoman beletúr hajába, majd elkezdi levenni ruháit. Szinte megbabonázva figyelem az előbukkanó bőrfelületeket. Széles vállak, izmos hát, feszes fe... Elvörösödve fordítom el fejem.
Teljesen meztelenül akar úszni? Biztosan azt hiszi egyedül van, én meg aljas módon itt leskelődöm. Nem szabad néznem! Bár..már úgyis a vízben van, egy pillantás nem árthat...
Engedve kíváncsiságomnak, szép lassan fölülök a sziklán és zavart mosollyal figyelem föl-fölbukkanó fejét a hullámok között. Nem értem miért van rám ekkora hatással. Hisz nem is ismerem. És én a lányokat szeretem.. azt hiszem.
Tűnődve üldögélek, tekintetemmel úszó alakját figyelve.
Lassan elkezd sötétedni, és egy hullám már lábaimat is eléri. Összerezzenek a hűvös víz érintésére. Már idáig felér a dagály? Zavartan pillantok a már sziklámat körülvevő vízre. Azt hiszem ideje lesz menni... Valószínüleg táncpartnerem is erre jutott, mert már ingét gombolja be.
Most már csak azt kell kivárnom, hogy megfelelő távolságba érjen, ahonnan már nem vesz észre. Egyszerű, mint a...
Telefoncsörgés. Jajjj...
Gyorsan kapom elő mobilom, és kinyomom. Bárki hívott, igazán nagyszerű volt az időzítése. Remélem Ő nem hallotta meg.
Kíváncsian pillantok föl, de csalódnom kell. Piruló arccal tűröm, ahogy a sötétkék szempár először meglepetten pislog rám, majd arcán megjelenik a délelőtti 'cápa mosoly'.
Kifejezetten rosszat sejtek..
Szerkesztve Onichi által @ 2009. 08. 18. 14:21:54
|
|
