A kék eget figyelem.. amit lassan takarnak be a szürke, majd egyre sötétebb felhők. Nemsokára cseng is telefon, de nem várom meg az utasítást, inkább elindulok végignézni a partot.
Fekete hajamba belekap a szél, és ahogy a motorcsónak hasítja a tengert a szél rám permetezi a sós vizet.
Tekintetem a partot fürkészi. Már nem látok fürdőzőket a vízben, a viharjelzés általában kitereli őket a vízből de mindig akadnak olyanok akiknek nagyon izgi a viharban úszni vagy szörfözni. Egyszer láttam hogy vitt el a víz egy olyan férfit aki 20 éve a szörfdeszkán van és világbajnok benne, hát én mondom ha ő félt akkor, akkor meggondolandó.
Egy sziklánál megfordítom a csónakot és intek a parton álldogáló kollegának. Ez a rész tiszta.
Kissé beljebb megyek, és az északi partszakasz felé veszem az irányt. Az egyre nagyobb hullámok megdobják a hajó testét ahogy rájuk hajtok vele, de ilyenkor csak ellenkormányozni kell neki, és nem tudja felborítani.
A sötét víztömeg félelmetesen háborog körülöttem, tekintetem a hullámokat fürkészi hátha látok valamit. Még a sirályok is elbújtak.
Hirtelen egy kezet pillantok meg.. pár száz méterre a csónaktól... egy kiáltás sodor felém a szél.
Hát ez aztán...jó messze került a parttól.
Megfordítom a csónakot és felé kormányzom, a hullámok hátán.
Ekkor már azonban nem látom őt, mert ellepik a hullámok. Kirántom az indítókulcsot, hogy nehogy beinduljon a motor és utánaugrok.
A víz átcsap a fejem fölött, de még időben sikerül megragadnom. Nagyon könnyű a teste, mégis ezekben a hullámokban nehéz úsznom vele. Nagy nehezen mégis elérem a csónak hátulját.. és felhúzom őt is.
Teljesen hideg.. de ez még csak a kisebb baj. A nagyobb hogy nem lélegzik. Biztosan sok vizet nyelt. A fenébe!
Szerencsére nem pánikolok be, hiszen tudom mi a teendő ilyenkor. Megpróbálom kipréselni a vizet a tüdejéből, és addig lélegeztetem. Jéghidegek az ajkai.. kezd elkékülni.
Szerencsére nemsokára siker koronázza a próbálkozásomat, és köhögni kezd. Az oldalára fordítom hogy fel tudja köhögni a lenyelvt vizet, közben megnyugtatóan a hátát simogatom.
Most nézem csak micsoda szépséget fogtam ki. Magas, karcsú testű fiú.. hosszú szőke haja nedvesen tapad a hátára és a vállára, felnyíló szemei szikrázóan kékek. A testhezálló szörfös ruha úgy tapad a testére mint valami második bőr.
- Jól vagy? - kérdezem aggódva, megtartva a hátát hogy ne zuhanjon vissza a kemény padlóra ha esetleg még rosszul érezné magát.
Kiterül és behunyt szemekkel kapkodja a levegőt. Szerencséje volt. Más ennyitől is meg tudott volna fulladni.
- Aha… - lihegi mikor már sikerül neki levegőhöz jutni.
- Köszönöm, hogy megmentettél. - teszi hozzá végigpillantva rajtam.
Nos, ez a kötelességem, te viszont jobban is vigyázhatnál magadra. - gondolom bosszúsan. - Csoda hogy oda nem veszett ebben a viharban.
Elmosolyodom, tekintetem rajta nyugtatva. Tényleg figyelemre méltó jelenség. Nagyon sajnáltam volna ha odaveszik.
Elgondolkozva mered maga elé, majd a szája elé kapja a kezét. Fülig pirul.
Na mi az? Csak nem még sosem csókolt meg senki? - nevetem el magam majdnem, mikor egy hullám nekimegy a hajónak, én pedig felugrom hogy megtartsam.
Hát azt hiszem.. jobbat is el tudtál volna képzelni első csóknak akkor már. Amikor mondjuk nem fuldokoltál volna.
- Kapaszkodj! - szólok neki hátra, és beindítom a motort. A csónak teljes sebességgel suhan a sötét víztömegen. Lassan az eső elered, nekem pedig az arcom elé kell emelnem a kezem, ha látni akarok valamit, ebben a hatalmas kavalkádban.
Időnként hátrapillantok rá, figyelem ahogy a hajó szélébe kapaszkodva kémleli a partot.
- Jól vagy? - pillantok rá, mikor beveszek egy kicsit élesebb kanyart, ő pedig a fenekére csüccsen a hajó aljába.
Bólint.
- Inkább maradj ülve. Nemsokára kiteszlek a parton, de még végig kell járnom ezt a szakaszt.
Mond valamit, majd előremászik hozzám. Haját repíti a szél.. szemei élénken csillognak. Csodaszép fiú..
Felszedünk még egy kutyust, akit minden bizonnyal a gazdája hozott úsztatni a strandra, csak elsodorta a víz.
Fekete szőrű labrador szerűség, rögtön az arcát kezdi el nyalogatni, amint végre szilárd talajra kerül a lába. Mosolyogva figyelem őket, miközben a kikötő felé fordítom a csónakot, és kikerülve egy hullámot a part felé veszem az irányt.
- Vajon kié lehet? - kérdezi miközben közeledünk a part felé. A kutya pacsit ad neki, majd betelepszik az ölébe és összegömbölyödik.
Odakint már várnak ránk a kollegák, és egy mentős is.. utóbbira azt hiszem már nem nagyon lesz szükség.
Rögzítem a hajó oldalát a dokkhoz, és kiugrom a mólóra. A kutya rögtön követ, boldogan szimatolja a földet. A kezemet nyújtom neki és kisegítem a csónakból.
- Minden oké? - lép hozzánk az egyik társam, én pedig bólintok.
- Mégegyszer köszönöm hogy megmentettél. - pislog rám mosolyogva. - Nagyon sajnálom hogy gondot okoztam.
- Csak magadnak. - felelem mosolyogva. - Legközelebb azért légy óvatosabb.
A kezét nyújtja, és rámmosolyog.
- Hiroto.
- Areki Teppei. - fogom meg a kezét és szorítom meg barátságosan.
- Hiroto-kun.. itt laksz a közelben? - fordul felénk az egyik kollega.
- Hát..
- Hagyd, majd én hazaviszem. - ajánlom fel, miközben már a kikötő fedett teteje alatt állunk és a hajamat törlöm szárazra.
Ő is kap egy plédet, amibe bebugyolálhatja fázó tagjait majd a közelben álló kocsimhoz kísérem. Még szerencse hogy mindig a parkolóban hagyom és nem otthon.
- És a kutya? - jut eszébe rögtön.
- A többiek beviszik a központba. Valószínűleg a gazdája már keresi. -nyugtatom meg és kinyitom neki az ajtót.
- Hogy jutott eszedbe ilyen időben szörfözni?
- Lég boardoztam. Bár igazából most először. Nem gondoltam volna hogy az a vihar ilyen gyorsan ideér.
- Gyorsabban, mint gondolnád. - mosolygok rá a kormányra dőlve, mikor megállok a sorompónál, amit a kikötőőr rögtön felnyit nekünk.
- Na és hova lesz a fuvar? - nézek rá mosolyogva. Észbekapva diktálja be a címet, én pedig elindulok a megfelelő irányba.
- Sajnálom hogy gondot okoztam. Igazából .. nagyon szeretem a tengert.. de még csak most tanulok ezeket a jókis sportokat.
- Nos, ha gondolod én szívesen megtanítalak. Nekem is a hobbyjaim közé tartozik. - mosolygok rá, miközben kielőzök egy teherautót.
- Oh.. én.. köszönöm. Nagyon kedves. De inkább nekem kéne szívességet tennem neked.. hiszen..
- Azt hiszem a társaságod megteszi. - mosolygok rá, és intek neki hogy megérkeztünk. Összefogja magán a takarót, de nem mozdul, engem figyel.. én pedig őt.
- Ráérsz ... umm.. 2 nap múlva. Tudod addig még lesz egy fotózásom és..
- Tudtam hogy valahonnan ismerős nekem az arcod. - mosolyodom el, és kisimítok egy tincs haját az arcából. - Két nap múlva.. tökéletes lesz. Akkor érted jövök délelőtt. Olyankor jobb a szél.
Boldogan elmosolyodik, majd elpirul ahogy rámnéz. Még nedves kicsit a hajam.. és az ingem is átázott.
- Vigyázz magadra. - sóhajtja halkan és kiszáll a kocsiból. Maga után húzva a puha takarót.
- Ezt inkább neked mondanám. - felelem kuncogva. Megvárom amíg besétál a kapun. Már jön is elé valaki.. úgy nézem egy fiú.
Nem lehet ekkora pechem.. remélem nem szerető vagy valami..
A lágy tengeri szellő cirógatja arcomat, a nap a tiszta égről süt le rám. Tincseim vállam simogatják a kellemes sós fuvallattól. Nincs is ennél kellemesebb. Egyik karom homlokomhoz szegezem, hogy amikor az égre pillantok, ne vakítson meg a tűző nap fénye. Mostanra már biztos elmúlt délután kettő is.
- Itsuki! gyerünk folytatni kell, mert estig sem végzünk! – szól rám a fotósom.
- Most miért? a nap lementi fotók is gyönyörűek szerintem! – mosolygok rá, és leemelem karomat. Egy sziklán ülök épp a parton, amit a hullámzó tenger mos. Megtámaszkodom, majd fellököm magam, és a megjelölt helyre ülök újra. Ez is szikla, csak más alakú. Ami fotogén, drága fotósom szerint.
- Remek… az egyik lábad oldalt tedd fel, támaszkodj meg, és másik karoddal tegyél úgy, mint az előbb.
Követem parancsait, és kissé automatikusan felnézek az égre.
- Nagyon jó! és most egy mosolyt! – egy sirályt meglátva az égen csal apró mosolyt arcomra ez a teremtény, ahogy kacskaringózva száll az égen, és én is a repülésre gondolok. Egy újabb kis szellő libegteti meg hajam, amit azonnal lencsevégre kapnak. Hallom már csak a távolból az utasításokat, de gondolataim teljesen máshol járnak. Itt a parton, ebben a jó időben. Jobb kedvem lenne mást csinálni, valami újat kipróbálni.
~*~
- Remek, most végeztünk is! Holnapra meglesznek a képek Itsuki! – szól fotósom, és egy intéssel el is megy. A többiek sorra köszönnek el, csak a kellékes marad velem, aki egyik legjobb barátom is.
- Gyere… sétáljunk kicsit. Épp keresek valamit – intek felé, majd elindulok a sétányon.
- Mégis mit keresel Hiroto?
- Nem tudom… Valami izgiset… - ekkor újra a tenger felé pillantok, és meglátok a víz felett egy ejtőernyőnek látszó tárgyat. A vékonynak látszó kötelet követem a víz felé, és megpillantok egy szörföst a vízen. Azonnal felcsillannak szemeim.
- Az mi? – mutatok a tenger felé boldog mosollyal. Meg is találtam amit akartam.
- Az? Lég board. Ilyen sárkányos-ejtőernyős cuccal meg egy szörffel elindulsz, és amíg van egy jó szél addig tudsz menni a kis hullámokon is.
- Ez kell nekem! – teszem össze kezeim – gyere próbáljuk ki! – csalogatom fellelkesülten.
- Kösz nem, nem az én stílusom – ingatja kezeit barátom – Meg mára vihart jósoltak, ezért neked sem ajánlom! Látod? – mutat a messzibe – már jönnek is a sötét felhők.
- Ne butáskodj Sho. Mire az ideér rég este lesz! – legyintek felé, majd szememmel a pénztárt kutatom fel, ahol az ehhez szükséges tárgyakat kölcsönözni lehet.
- Te tudod, de én megyek inkább úszni. Csá! – majd el is inal.
- Szia! – köszönök el, majd megyek is célom felé. Valahol itt kell lennie aaaa…. Megvan. Hihi…
Elmagyarázzák nekem hogy is kell, majd bele is vetem magam. Még szerencse, hogy szörfözni is tanultam.
~*~
A szél csak úgy süvít a fülembe, tartom a kos botot, ami húz engem nagy erővel, és segít szörfözni. A lábamra erősített boarddal néha a levegőbe ugrom és felkacagok. Nem hiszem el, hogy ezt még egyszer sem próbáltam ki! Egyre erősebben hűz a sárkány, kezd kissé félelmetes lenni. Féle felpillantok az égre, és látom a sötét felhőket, hirtelen olyan közel érzem őket, hogy ide érzem az erejüket. Shonak igaza volt. A vihar nagyon gyors.
Annyira nem jöttem messze a parttól, ezért minden erőmmel igyekszem magam a part felé irányítani, több-kevesebb sikerrel. A hullámok is feltámadnak mögöttem. és mielőtt észre vehettem volna, egy hatalmas közelít felém, olyan egy pillanatig mint egy lassított felvétel. Látom a hatalmas víztömeget, amire nem tudtam felkészülni, majd a következő pillanatban a víz nyel el.
A lábamon lévő board húz felfelé. és utolsó erőmmel lekapcsolom lábamról, és megkapaszkodom benne. Felérek a felszínre, és egy kis vizet köhögök fel.
Ez fúj de borzalmasan sós… .blöe… A hullámokra figyelve igyekszem a part felé úszni, de olyan érzésem van, mintha egyre messzebb kerülnék. Félelmetes, főleg így a viharban.
Egyszer csak meglátok egy motorcsónakot a messziben a vízen suhanni, és mindent elfeledve kezdek kapálózva integetni, hogy észrevegyen.
- Hééé!! Héé!! itt vagyook! – kiáltok bár tudom semmi értelme, de valamiért azt hiszem még is meghallotta, mert észrevesz.
Ennek úgy megürölök, hogy el is feledem egy pillanatra a vihart, ekkor pont egy nagyobb hullám csap a fejem fölé, rengeteg víz vesz körül, utolsó erőmmel felfelé nyújtom kezem, ami még a víz felett van, lehunyom szemem erőtlenül, torkomon rengeteg víz folyik le, majd az utolsó amit érzek karomon, egy erős kéz szorítása…
~*~
Nyomás a mellkasomon… valami feszít belülről…
Feltörni készül… Puha ajkak enyéimen, meleg levegőt fújva…
Hirtelen kipattannak szemeim, majd mélyről köhögök fel meleg vizet tüdőmből, oldalra fordulva.
Mellkasomhoz kapok, és addig köhécselek, míg elég tisztának nem érzem torkomat.
- Jól vagy? – érzek meg egy kezet meleg kezet fagyott hátamon, a lágy hangra azonnal felfigyelek. Visszafordulok hátamra, megint lehunyt szemekkel, kiterült karokkal, és élvezem a lélegzés csodás érzését.
- Aha… - lihegem kifáradtan. Lassan nyitom fel szemem, hogy megpillanthassam megmentőmet.
Ázott fekete tincsek tapadnak néhol arcára, égkék szemeivel mosolyogva mégis kissé haragosan tekint rám.
Tudom, idióta voltam, hogy így vihar előtt kimerészkedtem a vízre, messzire a parttól, felelőtlen voltam. De szerencsém volt hogy ő észrevett.
- Köszönöm, hogy megmentettél – mosolyodom el lágyan, örülök, hogy életben vagyok még, és nem vízi hullaként végeztem. Sejtelmes mosoly húzódik ajkaira, amitől érzem, hogy kissé elpirulok, majd hirtelen számra tapasztom kezeim, mikor felfogom, hogy hogyan is ébresztett fel, szemeim kicsit kikerekednek.
MEGCSÓKOLT!
Vagy mi…
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 08. 12. 12:08:26
: