Renji (2)

Annyira izgatott lettem hirtelen hogy nem tudok a munkára koncentrálni. A szívem a torkomban dobog mint egy randira készülõ kamasz lánynak.
Azonnal a szobámba indulok, hogy gyorsan lezuhanyozzak és egy kicsit összekapjam magam. A kardomat is magamhoz veszem, és várok. Még csak délután 2 óra van. Jesszusom én este hétig meg fogok még õrülni. Az idõ annyira lassan vánszorog, kb 3-szor jön rám a hányhatnék amíg eljutunk este hétig. Már mindent csinálok. Fekszek az ágyon vagy csak értelmetlenül a kezemet tördelve körözök a szobámba.
És végre hét óra lesz 5 perc múlva. Rohamtempóban indulok el az átjáróhoz. Ez a nem is tudom hány hónap nélküle maga volt a pokol. És most újra láthatom. Megérinthetem. Újra az enyém lehet.
Megérkezek, ellátnak a szükséges információkkal én meg csak türelmetlenül toporgok. Amint kinyílik a kapu én azonnal bevetem magam, és szerintem még ilyen gyorsan sem futottam soha. Közben egyre izgatottabb leszek. Amint megérkezek, megállok egy kicsit rendezni a légzésem és az õ lélek energiája után kutatok. Meg is találom és azonnal arrafelé veszem az irányt. Amint befordulok az egyik sarkon megpillantom õt, ahogy egyedül slattyog hazafelé. Földbe gyökerezik a lábam. Pólója ujjrészébõl kötést látok kikandikálni. Már megint bajba keveredtél? Nagyon belemerülhetett a gondolataiba mert nem vett észre. Rohanni kezdek felé és hátulról rá vetem magam. Nem esünk el, mert van olyan erõs hogy megtartson de érzem merev mozdulatain hogy meglepõdik. Én pedig hátulról szorosan magamhoz ölelem. Egy picit állunk így, majd megfordul és õ is szorosan magához ölel. Soha többet nem akarom el engedni.
- Ugye tudod hogy az altatós-majd-hagyok-egy-levelet témáért még számolunk? – suttogom a nyakába, de a szorításom egy percre sem lazul meg. Egy aprót nevet.
- Nekem is hiányoztál. – bontakozik ki az ölelésbõl, majd az állam alán nyúlva kényszerít hogy nézzek rá. Egy ideig nézünk egymás szemébe majd én ezt megunván mohón kapok az ajkai után.

Vadul, szenvedélyesen csókolom meg, miközben a narancssárga tincsekbe markolok, hogy még mélyebb legyen a csók. Amikor ennek vége újra megölelem.
- Szeretlek. – cirógatom meg a nyakát.
- Én is szeretlek kis vörös. – hallom a hangján hogy mosolyog.

Nagy nehezen elszakadunk egymástól, és elindulunk haza hozzájuk. Kicsit meglepõdök amikor érzek a kezét az enyémre fonódni. Kérdõn fel is pillantok rá, mire csak egy mosoly a válasza.
- Te Renji. Mi az isten tartott ilyen sokáig? – néz rám kérdõn?
- Álljon meg a menet. Én minden tõlem telhetõt megtettem. De nem engedtek ide. Téged kellett elgyapálniuk ahhoz hogy itt lehessek. – utalok itt a kikandikáló kötésekre.
- Ha ezt tudom, hamarabb szétveretem magam. – vigyorodik el.
- Jajj olyan hülye vagy. – nevetem el magam.

Miközben hazafelé tartunk õ nagyvonalakba ecseteli, hogy egy böhöm nagy állat meg az az Ulquiorra fickó jelent meg itt. Így már minden világos. Akkor azt hiszem egy darabig maradni fogok még. Ami abból a szempontból jó, hogy Ichigoval lehetek, de abból nem hogy emiatt a fickó miatt nem sok idõnk lesz majd egymásra. De megoldjuk. Eddig is ment, ez után is menni fog. Itt engem nem köt le a munka. A sulinak meg egész hamar vége van.
Amint megérkezünk és a szobájába érünk, azonnal fölpasszírozom az ajtóra és egy vad szenvedélyes csókot lopok tõle. Õ pedig készséges partner az elképzeléseimben.
- Ugye tudod, hogy most be kell pótolnod azt ami elmaradt a kis trükköd miatt? – nézek rá miközben felhúzom az egyik szemöldököm.
- Várj, gondolkodom… - játssza az értetlent. - …nem ugrik be mire gondolsz. Eszembe juttatnád? – a perverz vigyora mindent elárul.

Mohón kapok újra az ajkai után, majd az ölembe veszem és az ágy felé indulok, de belebotlok az asztalba. Mi a fasz?
- Kicsit átrendeztem a szobát. – néz rám egy kínos vigyorral. Akkor ideje körülnézni a szobában. Szóval az ágy el lett fordítva és az íróasztal van az ablak alatt. Okés. Akkor elindulok az ágy tényleges helye felé, és ráfektetem, majd fölé magasodok.
- Be fogunk pótolni minden elvesztegetett percet. – suttogom a szájába, majd újra megcsókolom.

Õ a nyakam köré fonja a karjait és szorosan magához húz. Minden akarok, de most azonnal. És mivel tudom hogy õ is, ezért most azonnal hozzá is kezdünk. Nem akarok most sem elvesztegetni egy percet sem. Mert egyszer majd haza kell mennem. De az nem most lesz. És addig csak az enyém vagy, te kis bolond.
- Szeretlek én kis bolondom. – mondom ki a szív legszebb szavát ma már másodszor. És még százszor is kimondanám csak neki.
- Én pedig imádlak! – mosolyog a csókba.

Imádom amikor ezt mondja. Remélem te is szereted amikor én mondom. Én kicsi Ichigo-m

2009.05.07 15:34 Idézet
Snoopyka

Renji

Lassan kezdek neki csodás testének feltérképezéséhez. Mindenhova nyálas csókokat hintve haladok egyre lejjebb. Persze közben lefogom gyönyörû vonagló testét, hogy el ne szökjön. Persze hová is bújhatna elõlem? Akárhol megtalálnám. Persze közben õ sem tétlenkedik. Hozzám dörgöli merevedését. Ejnye te kis huncut. Mikor a farkamhoz ér mindig egy kicsit tovább tartja ott. A kis édes. Néha visszatérek ajkaihoz egy-egy éhes csókra, hogy ne feledkezzen meg rólam, és a kéjtõl szétharapdált szájacskájáról évezettel nyalogatom le a kiserkent vért. Hevesen túr bele a hajamba hogy elmélyítse a csókot de nem hagyom neki. Azonnal a mellbimbóira tapadok és erõsen szívni kezdem. Ez az. Hangosabban nyögdécselj! Szinte már mindent szétcincált maga körül így most az én vállam következik. Apró nyomást is érzek ahogy arra törekszik a kis édes hogy haladjak már lejjebb is, ugyanis én nem sietek annyira amennyire õ szeretné hogy siessek. De nem szívecském. Itt te valamit félre értesz. Aztán abbahagyom amit eddig tettem és totál közönyös arckifejezéssel fekszem az oldalamra majd a hasát kezdem el cirógatni. Szegény kicsit kiakadt hogy mi a fenét csinálok.
- Felkészültél a büntetésre? – vigyorodok el enyhén sem félreérthetetlenül. Jó perverzre sikerült.
- MI VAN??? Mi az hogy felkészültem-e?Ne húzd az idõt Renji! Nem látod, hogy megveszek érted? – ejj de ingerült valaki.
- Ah! Mi ez a nagy sietség? Mintha azt mondtad volna hogy nem sietünk sehová és kiélvezzük azokat a pillanatokat. – húzom még egy picit az agyát.

Na jó nem leszek szemét. Még mielõtt teljesen fölkapná a vizet számba veszem egész merev farkát. Olyan hírtelen hogy még a levegõ is benne reked. Erõteljesen kezdek neki. Jól megszívom, egy kicsit meg is harapdálom. Határozottan esek neki. Bele is túr a hajamba és még jobban rá akarja nyomni a fejem. Azt te csak hiszed életem. Most én diktálok. Minden harmat gyenge próbálkozása felesleges, mert én irányok most. Közben persze nem tétlenkedek. Elkezdem lazítani, mert nem igazán bírok magammal. Pedig tegnap olyan menetet nyomtunk hogy az csak na. Ennyire látszik mennyire szükségünk van egymás érintésére. Hogy egy kicsit besíkosítsam oda is elkalandozik a nyelvem, és ekkor éri el õt az orgazmus. Ahogy az izmai megfeszülnek, de gyorsan rászorítok a farkára hogy ne folyjék el az összes spermája. Azonnal egy gyors és durva mozdulattal elmerülök benne. Az érzésre mind a ketten felnyögünk. Ahogy még mindig olyan szorosan és forrón körül ölel mintha csak elõször csinálnánk szinte teljesen kitölti a tudatomat. Vékony ujjait érzem meg ahogy végig simít a mellkasomon. Saját magját látom megcsillanni rajta. Húzná el de nem hagyom neki. Lassan a számhoz emelem, és az utolsó aprócska cseppig az összeset lenyalom róla. Mert az mind az enyém. Csakis az enyém lehet. Feladom. Nem bírom tovább. Vadul kezdem el beledöngölni az ágyba, miközben õ több széttéphetõ holmit nem találván az én mellkasomat célozza meg. Erõsen vöröslõ karmolás nyomokat hagy rajtam. Lehunyt szemei, és ahogy félig szétnyílt ajkakkal kapkod levegõ után annyira vadító. A nyögései amik csak nekem szólnak, és a sóhajok amiket csak én hallhatok. És a tudat hogy testestõl lelkestõl az enyém, az minden rosszat elfeledtet bennem. Egy igencsak durva lökés után fölé hajolok, és a feje mellett megtámaszkodok, õ azonnal kihasználja az alkalmat és olyan éhesen kap ajkaim után, hogy még én is meglepõdök. Mikor ajkaink összeérnek akkor vágtázik végig rajtunk az orgazmus. Olyan hevesen, olyan gyorsan és olyan perzselõen, hogy szinte elégünk ebben a tûzben. Nem bírom magam tovább tartani és rázuhanva próbálom összekapni magam. Érzem ahogy szétharapdált ajkai a nyakamat és az arcomat kényeztetik.
- Hú Renji, ha ilyen a büntetés, akkor én mindig rossz fát fogok tenni arra a bizonyos tûzre… - csak el ne bízd magad szívem.

Élvezte? Baszki! Ennek most büntetésnek kellett volna lennie. Jajj Renji hogy te mekkora egy…ááá inkább nem is mondom ki mert csak magamra leszek dühös. Ez a szamár meg elkezd nevetni.
- Renji…nehogy azt mondd…hogy megfeledkeztél a büntetésemrõl… - hahaha…nagyon vicces.

Bár ha belegondolok akkor tényleg az. Hogy lehetek ekkora barom? Erre nekem is nevetni támad kedvem. De a lényeg hogy éééélveztük! Szó szerint.
- Szeretlek Renjim! – na erre most bennem reked a szó.

Õ is meglepõdik. Szerintem nem számított rá hogy ki fogja mondani. Hát én meg végképp nem. Ahogy kiejtette egyszerre cikázott végig rajtam a hideg és a meleg. Beleborzongok ebbe a két szóba. Kimondta. És annyira jól esik. Mert ez biztosítja bennem is ezt az érzést. Az hogy kimondta csak valóságossá tette ezt. És hálás vagyok is érte. Szeretõen rám mosolyog ami könnyeket csal a szemembe. Nem érdekel most a büszkeségem. Mert soha nem voltam még olyan boldog mint most amikor kimondta a lelkemnek és a szívemnek két legkedvesebb szót. Még mielõtt a kis könnycsepp útjára indult volna õ letörli, majd lágyan megcsókol.
- Gyere, aludjunk. – húz magához. Én pedig amilyen szorosan csak tudok hozzábújok.
- Én is téged. – suttogom még bele az éjszakába. Tudom hogy hallotta. És remélem hogy ugyanazt érzi mint én. Még kapok egy kis puszit a homlokomra aztán mind a ketten álomra hajtjuk a fejünket.

Kipihenten és boldogan ébredek reggel. Félkómásan egyik kezemmel a mellettem lévõ helyen szerelmemet kutatom, de sehol sincs. Lassan kinyitom a szemem, de csak félig mert iszonyatos erõvel süt be a reggeli napsugár. A szoba üres. Hova mehetett? Majd ha visszajön megkérdezem tõle hogy merre járt. Egyelõre még egy kicsit pihenek. Így magamra húzom a takarót, egészen az orromig, és sikeresen megint elnyom az álom.
Az ajtó halk csukódására ébredek. Hamarosan egy gyengéd kéz simít végig az arcomon és pedig akaratlanul is elmosolyodom és kinyitom a szemem.
- Jó reggelt csipkerózsika. – mosolyog rám.
- Már korábban is fönt voltam, csak aztán visszaaludtam. – motyog még egy kicsit álomittasan.
- Aha persze…nem kell a duma. Kifárasztottalak. – vigyorog rám.
- Azt te csak hiszed. – húzom föl az orrom és a másik oldalamra fordulok.

Nem csinál semmit. Meg sem mozdul. Valami nem stimmel.
- Renji… - hallom meg szomorú hangját. Ajjaj ez nem jelent jót.
- Valami baj van? – fordulok oda azonnal. Szomorúan félrehajtotta a fejét.
- Ma este visszamegyünk az emberek világába. – sóhajt egyet. Ezt nem akarom elhinni.
- Mi? Már ma este? – kérdezem kétségbeesetten.
- Ma reggel mondta Yoruichi. Nem tudunk mit tenni. – néz rám szomorúan.

Fölülök vele szemben törökülésbe és magamra terítem a takarót. Az elmúlt pár nap annyira tökéletes volt. Hogy omolhat minden össze egyik napról a másikra?
- Akkor mi lesz? – töröm meg a csendet.
- A következõ utasításra az emberek világában kell várnunk.
- Én nem akarom ezt. – kezdenek könnyek gyûlni a szemembe.
- Bárcsak nem kéne elmennünk Renji, de nem tehetek mást. – néz rám kétségbeesetten.
- Nem bírom ki ha nem láthatlak. Ha nem érinthetlek meg. – simítok végig az arcán, miközben egy kósza könnycsepp utat talál magának. Õ csak belesimul az érintésbe és a kezemet az arcához szorítja.
- Renji, ne. Így is annyira nehéz. – suttogja miközben egy kis puszit hint a tenyeremre.
- Ilyen a szerelem. – mosolyodok el keserûen.

Nem mozdulunk és nem is szólalunk meg. Nem tudom mit mondhatnék. Olyan érzések kavarognak bennem mintha örökre elveszíteném. Pedig tudom hogy nem így van, de mikor láthatom õt újra?
- Bárcsak magammal vihetnélek. – töri meg a csendet halk suttogása.
- Bárcsak veled mehetnék. – válaszolom én is suttogva. De hát nem mehetek. Hadnagy vagyok, rám most itt van szükség.

Lassan közelebb hajol és lágyan megcsókol. Minden benne van ebben a csókba. Minden amit adni képes vagyok, és amit õ nekem tud nyújtani. Lassan dönt le az ágyra és kezd el kihámozni a takaróból. Én a nyakába kapaszkodok, és próbálom minden egyes testrészemmel hozzáérni, hogy mindenünk egy legyen. Csak érezni akarom. Csak vele akarom most lenni. Az utolsó pillanatig. Simogat. Mindenhol megérint, mert tudom hogy neki is erre van most szüksége. A csókunkat megszakítja egy pillanatra, majd mikor megint visszatér valami keserût érzek, de nem foglalkozok vele. Mindenét szeretem. Lassan kezd rajtam úrrá lenni a fáradtság, és egyre jobban kezd minden elsötétedni és elnehezülni. Pedig most ébredtem. Aludni akarok.
- Sajnálom. Szeretlek. - Talán álmodom vagy ez még a valóság? Nem tudom már eldönteni.

¤¤¤¤

Mikor ébredezni kezdek eme nap folyamán nem is tudom hányadszorra a plafon felé fordulok. Gyors képek egymás utánia ébreszt rá a ma történtekre. Mint akibe villám csapott ülök föl és nézek körbe a szobában, de csak egy levelet pillantottam meg magam mellett.

Drága Renji!

Most biztosan dühös vagy, hogy ezt tettem veled, de nem akartam még fájdalmasabbá tenni az elviselhetetlent. Akarom hogy tudd, a nap minden másodpercében rád gondolok, és örökre a szívembe zártalak.

Sokszor ölellek és csókollak
Ichigo.

Ez most valami vicc? Elment egy szaros levelet és mérhetetlen fájdalmat hagyva maga után? Ezt én nem vagyok hajlandó elfogadni. Most már tudom mi volt az a keserû íz. Altató. Könnyebbé akarta tenni, de már nem tudom hogy tette-e. Dühös vagyok. Csalódott és megbántott. Még csak meg sem csókolt mielõtt elment. Nem ölelt meg. Dühöngve kezdem el romba dönteni a szobámat, miközben átkozódom, hogy itt hagyott. A düh lassan keserûsége fordul át és nem marad erõm küzdeni a sírás ellen. Az ablak alatt roskadok a fölre és hagyom hogy a könnyek most megszabadítsák a lelkesemet. Kurvára remélem hogy legalább õ is ennyire szenved mint most én.

A napok csak telnek, és lassan hónapokká növik ki magukat én meg mint valami hulla császkálok az osztagomban. Gép módjára teljesítek minden feladatot, és a munkába temetem a fájdalmat. Addig se az a bolond jár az eszemben aki magával vitte a szívemet. Így legalább Byakuya sem cseszeget a hanyagságom miatt. Nem lehet feltûnõ egyébként hogy folyamatosan azt kérdezgetem, nincs-e egy kis meló az emberek világában. És a válasz mindig ugyanaz. Már kiküldtünk valaki mást. De nem valaki mást küldjetek hanem engem. Tuti hogy én jobban oda akarok menni mint az a valaki más. Nem sokat alszok mostanában, mert mindig az õ arca van a szemem elõtt amikor lehunyom a szemem.
Éppen valami eszméletlen nagy barom jelentést olvasok amikor elém lép Byakuya.
- Lenne egy kis munka számodra. – jelenti ki szokásos semmilyen hangnemben.
- Nem akarok megint egész éjszaka az északi peremvidéken õrjáratozni. – mondom az orrom alatt.
- Az emberek világába kell menned. A minap 2 arrancar jelent meg. Mindenre fel kell készülnünk. – rosszul hallottam? Emberek világa? És nekem kéne mennem?
- Ez… most komoly?
- Nem tetszik? Akkor küldhetünk mást is. – és már fordulna is el…
- Nem. Én megyek. Mikor kell indulni?
- Este az átjárónál legyél pontosan 7-kor.
- Értettem.

Annyira izgatott lettem hirtelen hogy nem tudok a munkára koncentrálni. A szívem a torkomban dobog mint egy randira készülõ kamasz lánynak.
Azonnal a szobámba indulok, hogy gyorsan lezuhanyozzak és egy kicsit összekapjam magam. A kardomat is magamhoz veszem, és várok. Még csak délután 2 óra van. Jesszusom én este hétig meg fogok még õrülni. Az idõ annyira lassan vánszorog, kb 3-szor jön rám a

2009.04.30 12:57 Idézet
Kawaii

Ichigo (2)

- Húú, Renji, ha ilyen a büntetés, akkor én mindig rossz fát fogok tenni arra a bizonyos tûzre…- sóhajtok fel elégedetten. Ez valami isteni volt, úgyhogy készülj Soul Society, rossz fiú leszek!
Semmi válasz. Gyanakodva emelem tekintetem Vöröskére.
- Renji… - elkap a röhögõ görcs arcát elnézve. – nehogy azt mond… hogy meg feledkeztél a büntetésemrõl? – hát ezt nem hiszem el. De ééédes!! Nagy elkerekedet barna szemek, amelyekre rátörnek a világosság szikrái, ahogy felismeri, hogy megfeledkezett egy fontos dologról, hiszen az elõbbi percek nekem is legalább olyan jók voltak, mint neki. Fetrengek a nevetéstõl. Hát ez most nagyon tetszett. Hangosan felnevet, nekem pedig már potyognak a könnyeim. Meg kell szólaljak.
- Szeretlek Renjim! – egybõl megfagy a levegõ. Hát igen, tényleg meg kellett… Mind ketten ledermedünk. Rögtön tudom mitõl hagyott ki a szívverése egy ütemet. Most elõször fordult elõ, hogy ténylegesen kimondtam, hogy szeretem õt, õszintén, magamtól. Én meg azért lepõdtem meg, mert tényleg így gondolom. Kezdek aggódni magamért, mostanában mindennel így tisztában vagyok. Régen azért el kellett irányítani, hogy mikor mit tegyek. Vidáman pillanatok a még mindig megrökönyödött szemekbe. Elmosolyodva figyelem, ahogy tekintete meglágyul és egy apró csillogó nedvesség csepp jelenik meg szeme sarkában. Még mielõtt kicsöppenne, letörlöm, és arcát simogatva hajolok hozzá, hogy édes csókot lopjak tõle.
- Gyere, aludjunk. – fejét mellkasomhoz fúrja, míg én magunkra terítem a takarót.
- Én is téged. – leheli alig hallhatóan, számomra mégis kristály tisztán érthetõ. Szorosabban magamhoz húzom, megpuszilom homlokát és fejemet a mindenfelé elterülõ tincsekre hajtom.

2009.04.30 04:02 Idézet
Kawaii

Ichigo

- Na? Élvezted? – kíváncsiskodom halkan fülébe.
- De még mennyire! – és még csak most kezdtünk hozzá. Szenvedélyes csókkal nyomatékosítja szavait. – folytassuk a szobámba. – ugyan már, legyintek magamban, abban nincs semmi izgalmas.
- Jobb ötletem van. – és tudom, hogy neked is tetszeni fog. Meg várom, hogy valamennyire felöltözzön, bár tök fölösleges, úgyis mindjárt lekerül minden róla, megint.

Átviharzunk az üres folyóson, persze, ügyelve, hogy senki ne lásson meg. Bezárom a szoba ajtaját, és szembe fordulok a meglepõdött shinigamival. Erre nem voltál felkészülve, mi? Hú, tiszta izgi, már most bezsongtam tõle. Naggyon keményen várom már, hogy leteperhessem.
- Te teljesen meghibbantál? És ha Byakuya visszajön? – még jobban fogsz csodálkozni, ha megtudod, hogy õ is benne van.
- Ne idegeskedj annyit. Ráncos leszel. – nem teketóriázom tovább, lesöprök mindent az asztalról és Renjit neki lökve el kezdem vetkõztetni.
- Mi lesz, ha valaki meglát? – jaj cukorbogyó, te hogy nem élvezed? Na, majd mindjárt teszek róla, hogy ne az ajtóval legyen elfoglalva. A francba ezekkel a csomókkal. Le kell beszélnem Renjim ezekrõl a szoros gubókról, amikkel magán tartja a nadrágot. Nem baj az, ha csúszik, csússzon csak!!
- Zárva van az ajtó. – ééés, lenn van. Egy harapni valóan csábító popsival találom szembe magam, és meg is kóstolnám, ha altagom nem mozdulna meg fájdalmasan, jelezve, hogy van ennél jobb is, ami mind kettõnknek a javára válhat. Lassan hatolok belé, bár rohadt nehéz visszafognom magam.
- Készülj fel. Ez rázós menet lesz. – figyelmeztetem elõre, mert hát a jelenlegi állapotomat figyelembe véve, közel sem leszek érzelmesen szenvedélyes és gyengéd. Csúnyán meg fogom rakni.
Õrület mit hoz ki belõlem, úgy dugom mintha már hetek vagy legalábbis napok óta nem szexeltünk volna. Szét fog esni az asztal, sajnos nagyon többet nem használhatjuk majd, pedig örültem volna, ha egyszer rádobhatom Renjit úgy rendesen.
- Ah… az… ira… iratok… ahhh… - én… most… semmilyen… ii.iratot nem látok.
- Kihht… érd… érdekel… nek… az… iratok… - hogy az a kurva, de rohadt szûk. Felkiált, és ahogy az orgazmus pillanatában megfeszül, még jobban megszorít, hát persze, hogy én sem bírom sokáig. Egy utolsó lökéssel élvezek el benne. Vállára hajtva fejem próbálok levegõhöz jutni és erõt gyûjteni.
- Imádom ezt a piszkos fantáziád, de azokat – hmm? Jah, papírokat. – te fogod újra rendben rakni. – jó, jó megcsinálom.
- Nehogy felkapd a vizet. Nem volt jó? – merd csak letagadni.
- Imádtam minden egyes percét. De most húzunk, mielõtt meglátnak. – hogy te milyen kis beszari vagy.
Elrángat mintha valami nagyon sürgõs dolga lenne. Mi ez a nagy sietség? És honnan van ilyen sok ereje? Jah, hát végülis a munka nagy részét én végeztem. El is fáradtam, de amikor beránt a szobájába és neki vág az ajtónak, érdekes módon egybõl feltöltõdök. Mohón kap ajkaim után, olyan heves lett hirtelen. Azt hiszem az elõbbiekben csak a bemelegítés történt meg. Repülnek a ruhák. Ha így folytatjuk, bajnokunk leszünk a gyors egymás vetkõztetésben. Nyelve éhesen kutakodik számban, hogy játékra hívja az enyémet. Húú, de hevesek vagyunk. Az ágyhoz visz, és fölém mászva kezd el kényeztetni. Végig csókolja és nyalogatja felsõ testemet. Összeszorított szemekkel élvezem keze munkáját, és amikor szája és nyelve is már csak az én élvezetemen dolgozik, elvesztem minden addigi öntudatomat. Még jó, hogy a légzés automatikus. Gyorsít a tempón, majd egy erõs szívással juttat el a csúcsra.
Magamhoz térve húzom fel egy keserédes csókra.
Õ a legjobb dolog, ami az életemben történhetett velem.
Fölé kerekedek, és nagyon határozottan nézek mogyoró barna szemébe.
- Nem tudom, hogy mikor megyünk vissza, ezért minden pillanatot ki akarok élvezni veled.
- Minden pillanatot ki fogunk élvezni rendesen. Szó szerint. Emiatt nem kell aggódnod. – óóóh, én nem aggódom. Tudom milyen perverz vagy! Képzelem, hogy készülsz ezekre a pillanatokra.
És ezért most ma már harmadszorra is eljuttatlak a csúcsra. Lassan simítom meg duzzadtra csókolt ajkait, és õ kéjesen kapja be és kezdi elszopogatni. Aah, ez a látvány… mrrrr. Imádom. Tágítani kezdem és csókolom, fogammal karcolom érzékeny bõrét. Halkan nyögdécsel, mély érces hangja megbizsergeti érzékeimet.
- Megint kanos vagyok szívem, úgyhogy kérlek, NE SZAROZZ!!! – de akaratos itt valaki.
- Ugyan már. Nem sietünk sehova. Most élvezzük ki azokat, pillanatokat. Alaposan. – jaj de gonosz célzás volt ez tõlem.
Haragosan rám néz, így még jobban láthatom bennük, az õrjöngõ kielégítetlen vágyat. Lassan hatolok be, szépen, egyenletesen. Most nincs bennem az a fékevesztett tombolás, mint ami az irodában volt. Tudom, hogy nem nagyon örül most ennek a lassú tempónak, de tényleg ki akarom élvezni, minden egyes pillanatát az itt létünknek és neki. Látni akarom elhomályosult tekintetét, izzadságtól csillogó testét, kósza tincseit melyek az arcához tapadnak, érzékeket becsapó tetoválásait, ahogy táncolnak fehér bõrén.
Egyre jobban elragad a vágy, a szenvedély, lökéseim erõsebbé, intenzívebbé válnak.
Hangos nyögéssel élvez el, és nem sokára rá én is követem az élvezet fehér ködébe. Ráesem, a karjaim teljesen elzsibbadtak. Szegényt teljesen összepasszírozom. Szóvá is teszi, én meg gyorsan lemászom róla. Összebújva alszunk el. Teljesen kifáradtam, úgyhogy hamar elnyom az álom.

Motoszkálásra ébredek. Nem mész sehova Renji! Visszahúzom magamhoz, amikor próbál felállni.
- Hé! Nekem mennem kell dolgozni.
- Csak még 5 percet.
- Nekem nincs 5 percem. Már kábé 1 sincs. Ichigo. Tényleg mennem kell. – jaj de kis morci vagy.
- Siess vissza. – még a fejemet sem tudom felemelni.
- Sietek, ahogy tudok. – puszi. Befordulok, a jobb oldalamon mindig jobban alszom.
- Azt hittem sietsz…- érzem ám a perzselõ tekintetedet, te kiskukkoló.
- Jaa… igen… én már… itt sem vagyok… - elmosolyodom, Renji kedves zavarán. Aztán két perc és már vissza is alszom.

Kialudva, jó kedvûen ébredek. Már sötét van, mikor kinyitom a szemem. És Renji még sehol. Elmegyek kicsit körbe nézni a Lelkek városába, de csak egy kicsit, aztán sietek vissza, hátha visszajött már. De nincs sehol. Azt hiszem túl nagy kupit csináltunk tegnap. Szegénykém, gondolom, most pakolhat rendesen.

Beállok a zuhany alá. Gyors vagyok mint a kisvillám. Nem kell sok idõ és már félig megtörölközve az ablak elõtt várom, hogy végre megjöjjön.
Hirtelen bevágódik az ajtón.
- Csak most végeztél? Korábban vártalak. – mint egy anyját elvesztett gyerek szalad karjaim közé. Annyira szoros ölelése, mintha nem akarná elhinni, hogy én vagyok az.
- Héé! Mi akasztott ki ennyire?
- Csak… mikor bejöttem nem voltál itt. Kerestelek mindenhol, de sehol nem voltál. Az egész kibaszott várost végig száguldottam utánad. Hol a faszomba voltál? Úgy megijedtem, hogy elmentél egy baszott szó nélkül. – Jézusom, nem hittem volna, hogy ennyire aggódik értem. Hát ennyire fontos vagyok neked Renjim? Jaj istenem kicsi drágám…
- Nyugi. Nem mennék el, csak úgy egy szó nélkül. – kioldott hajába túrnak ujjaim, így simogatom meg buksiját.
- Legalább egy szaros üzenetet hagyhattál volna. – de itt vagyok, minek üzengessek?
- Imádom, amikor ilyen vagy. Nagyon vadító. – forrón megcsókolom és magamhoz húzom, hogy tudja, hogy itt vagyok vele, és nem fogok elmenni, pláne nem szó nélkül.

Az ágy felé kezdem húzni, az mégis csak kényelmesebb. Pajzán vigyor jelenik meg az arcán, és hirtelen már nem is én irányítok.
- Most fordul a kocka édesem. Most jön a bünti, amiért rám ijesztettél. – na, ezt már szeretem. Ha egy kicsit jobban belegondolok, mostanában bejönnek ezek a durva dolgok. Ez tuti a Vöröske miatt van. Rám ragasztotta perverzióit. Helyes.
- És milyen büntit fogok kapni? – kíváncsiskodom.
- Azt majd még közben kitalálom. – nyehe, csak nehogy aztán belefeledkezz.

Óh, hát ezt el tudnám viselni örökké.
A mellkasomtól halad le, egész felsõtestemre nedves virágszirmokat rajzolgat. Miközben én a takarót gyûrögetem, õ kezeivel biztosan fogja oldalam, így esélyem sincs megmozdulni. Nem mintha mászkálhatnékom lenne, de most tehetek én arról, hogy testem ösztönösen mozogni kezd egy érzéki ütemre? Csípõmet körkörös mozdulatokkal dörzsölöm ágyékához, minden egyes körnél kicsit hosszabban érintve merevedését. Néha felemelkedik hozzám, hogy ne hagyja kiszáradni számat és mozgásban tartsa nyelvem. Hát nem figyelmes? Számat már egyébként is véresre haraptam, duzzadt ajkai jelentik a gyógyírt rá. Ujjaimmal selymes hajába túrok. Hirtelen elszakad tõlem, és mellbimbómat megharapdálva követeli, hogy hangosan is kifejezzem milyen hatással van rám. Erõsen megszívja, én pedig ajkamba harapva vezetem le a feszültséget. A lepedõt már elszakítottam, jobb híján a vállába kapaszkodva próbálom lejjebb irányítani, mert baszus a köldökömnél lentebbi részeket esze ágába sincs megízlelgetni. Hát, ha ez a büntetés, akkor nagyon jól csinálja, mert ez már számomra a kínzás kategóriája. Hirtelen felkönyököl laza testhelyzetbe és mutató ujjával rajzolgatni kezd hasfalamon.
- Felkészültél a büntetésre? – kérdezi pajzán vigyorral az arcán, miközben nekem hatalmasra kerekednek a szemeim.
- MI VAN?? Mi az, hogy felkészültem -e? Ne húzd az idõt Renji! Nem látod, hogy megveszek érted?
- Ah, mi ez a nagy sietség? Mintha azt mondtad volna, hogy nem sietünk sehová és ki élvezzük azokat a pillanatokat! – olyan ördög szarvai nõttek, mint az állat. Legyint a najó talán tudok érted tenni valamit stílusban, nekem pedig már az öklöm lendül, hogy leüssem, amikor is szája határozottan körbe öleli merev tagom. Azt a harmat gyenge érintést, amire képes vagyok még egy haldokló is megirigyelhetné. Meg se lebbennek fürtjei, ahogy kezem közvetlen feje elõtt zuhan le az összegyûrõdött lepedõre. Szívja, nyalja, cuppogra farkamon, én pedig remegve markolok hajába, hogy még jobban rányomjam fejét. Ujjai közben már bejáratomat is elõkészítik, nyelvével csak pillanatokra kalandozik el arra felé. Abban a pillanatban élvezek el, amikor hirtelen felemelkedik és belém vágja kõkemény farkát. Jobb kezével még mindig merevedésem fogja, így aztán nem spricceltem mindent szét, mellkasára mégis jutott pár csepp. Egy lélegzetvételnyi szünetet hagy mielõtt kijjebb húzódna. Lesimítom mellkasára csöppent nedvem. Csuklómnál fogva emeli kezem szájához, és lenyalja ujjamról a csillogó spermát. Ködös tekintettél nézek a szikrázó barna szemekbe. Tudom, hogy nem fogja tovább bírni, tudom, mert én sem bírnám tovább, eme gondolatot nyomatékosítva kezd el õrületes tempóba mozogni. Már vagy három helyen elszakítottam a lepedõt, és most éppen sokadik karmolás nyomomat hagyom megfeszülõ mellizmán, amikor egy erõsebb lökés után fejem melletti párnába markol. Tarkójánál fogva húzom le egy sóvár csókra. Ebben a pillanatban éri el az orgazmus euforikus állapota. Teste ívbe feszül, körmeit görcsösen vájja a párnába, ami ezzel meg is adja magát és kiszakad.
Rám nehezedve zihál nyakamba, én pedig apró csókokkal cirógatom arcát és nyakának hamvas bõrét.
- Húú, Renji, ha ilyen a büntetés, akkor én mindig rossz fát fogok tenni arra a bizonyos tûzre…- sóhajtok fel elégedetten. Ez valami isteni volt, úgyhogy készülj Soul Society, rossz fiú leszek!
Semmi válasz. Gyanakodva emelem tekintetem Vöröskére.
- Renji&#

2009.04.09 00:39 Idézet
Kawaii

Ichigo 2

***

Gondolataimba merülve fixírozom tovább a plafont. Két perc alatt ki is találom az új hadi tervet, és elõre megtervezem a hetem Renjivel. Gyanítom nem maradunk sokáig, úgyhogy ezt most ki kell használjam rendesen. Szövetkeznem kell Byakuyával. Erõsen töröm a fejem, hogy vajon milyen fiúcskák tetszenek neki, és hogy mikor beszéljem meg vele terveimet, hogy Renji véletlenül se tudja meg. Csak hogy ezt sajnos nem tudom kivitelezni, mivel valószínûleg tartom akárkit akarna azt már meg is kapta. Oké A terv eldobva, jöhet a B. Azta Ichigo, hogy te mekkora szex mániás lettél…

***
Osonok, lopódzok, kémlelek és rejtegetem magam. Mint valami hülye hat éves gyerek, de esküszöm, élvezem. Vicces, hogy még senki nem vett észre. Hát könyörgöm, milyen tisztek vagytok ti? Na, majd Byakuya jól ellátja a bajotok, ha meg tudja milyen simán jutottam be. Az egyik szemben ház tetejérõl pont belátok Renji asztalára (ezennel az asztalát is bevettem a tervem helyszíneibe, szimpatikus nekem az, az asztal… jó nagy). Szegény vörös nagyon nem élvezi, hogy fölötte kell görnyednie, háhá, fogsz te afölött örömmel is görnyedni, röhögöm el magam perverz gondolatomra. Hát nem hiszem el, lehet, hogy meghallotta? Gyorsan ugrok, arrébb egy fára, amikor látom, hogy felém fordítja fejét. Ki lesek az ágak mögül, de Renji már nem néz erre. Valami kis fiatal tetovált homlokú fiúcskával beszélget éppen. Na jó keressük meg, hogy, hogy jussak be legkönnyebben. Leugrom a fáról és megfagy bennem a vér. Nemesi pompájával itt áll elõttem a 6. osztag kapitánya, Kuchiki Byakuya.
- Byakuya hát te meg hogy a francba kerülsz ide? – támadom le rögtön.
- Kurosaki Ichigo, mégis hányszor mondjam el, hogy nem hívhatsz így? Neked Kuchiki kapitány. – már megint ezzel jön.
- Jól van, jól van. Legyen Kuchiki kapitány. – a cél szentesíti az eszközt.
- Mit keresel itt?
- Na szóval arról van szó… - kezdem el neki mondani, hogy hát sajnos Renji nagyon szétszórt volt, és pár dolgot otthon hagyott és utána hoztam. Majd gyors váltással kérdezek rá, hogy neki esetleg nincsen valami, mire egy fura szemöldökrántás a válasz. Na ez meg mi volt? Nem fontos, lépj túl rajta Ichigo.
- Kapitányi gyûlés lesz. Egy órán belül biztos nem jövök vissza. De mire visszaérek, végezz!
- Miii? – lefagyok. Most komolyan beleegyezett, hogy elcsábítsam a hadnagyát?? Húú Byakuya, komolyan, egyre szimpatikusabb vagy!

Épp a folyóson osonok, mikor léptek halk zaja késztet megállásra. Egy egész csapat vonul el, de a szellemi energiából kapásból felismerem, azt az egyet amit én keresek. Gyorsan beugrom a jobb oldali szobába, szerencsém, hogy nyitva volt. Ördögi vigyorral a szám szélén várom, hogy közel érjenek és felkészülhessek a támadásra. Pont beszélget valakivel. Mekkora mázlista vagyok?! Pont Renji van hozzám közelebb így nem kell majd plusz trükköket alkalmaznom, csak simán beránthatom. Amint egy lépést elhalad, utána vetem magam, kezem szájára tapasztom és villám gyorsan húzóm be hátra, és préselem a piciny helyiség szemközti falának.
- Mi a mffpf…?
- Ssssh…- csitítom. Mikor látom, hogy megismert és nyugton lesz, leveszem kezem szájáról, és máris perverz vigyorra húzódik az enyém.
- Ichigo! Te meg mit keresel itt? – kezemmel már haját bizgentyülöm.
- Meglepetés. – suttogom érzékien és belecsókolok nyakának gyönyörû ívû hajlatába. – Nem is örülsz nekem? – nocsak, köpenye szétnyílt nagy hevességemben, szééép kilátás.
- De, de… de akkor is, hogy kerülsz ide. – jöttem, vagyok, örülj neki. Kezem már köpenye alatt, simogatja hamvas fehér bõrét.
- Most ne ezzel törõdj. – és kezét irányítva helyezem igen csak merev férfiasságomra.
- Ezt nem gondolhatod komolyan. Tisztában vagy vele, hogy ho – kész eddig tûrtem. Kezemmel ráfogok éledezõ farkára, mire végképp benne reked a szó. Elkezdem masszírozni, fejemet nyaka érzékeny bõréhez hajtom, és apró puszikkal haladok felfelé. Füléhez érve lassú magyarázásba kezdek, suttogva búgom neki a szavakat.
- Elõször is, nincs sok idõnk arra, hogy vitatkozz velem…- megharapom fülcimpáját, mire egy halk sóhaj szakad fel belõle. - másodszor is, nem is engedem, hogy vitatkozz velem… - végig nyalom a megharapott részt, érzem, ahogy megborzong. – és végül, - lehelem fülébe, szám pajzán vigyorra húzódik – örülten kívánlak, Abarai Renji! – kicsit hátrébb hajlok tõle, hogy lássam arcát. Kezemet még mindig húzogatom már tökéletesen merev férfitagján. Szám íve csak még szélesebbre húzódik, amikor meglátom homályos tekintetét. Az uralmam alatt van.
Tarkójánál fogva húzom magamhoz egy forró csókra. Nyelvünk érzéki táncot jár. Mmrrr, imádom ezt a vágytól kába Renjit. Kihúzom kezemet nadrágjából, és széthúzom a már gyöngyözõ testére feszülõ shinigami köpenyt. Szájáról nyakára térek át, majd egyre lejjebb haladok. Kezemmel végig simítom a kidolgozott hasát. Nyelvemmel mellkasát ízlelgetem, apró mellbimbóin cuppogok. Kibogozom nadrágja csomóját és lehúzom róla a fölöslegessé váló ruhadarabot. Térdre ereszkedve nyalom tovább testét, majd izmos fenekébe karmolva húzom le róla az alsónemûjét is. Nyelvem hegyével birizgálom meg szög egyenes farkát. Renji azonnal kapaszkodót keresve feszíti meg izmait. Ujjaim szerszámára fonódnak és számba vezetem. Nyelvem körkörös mozgásával nedvesítem, miközben egyre nagyobb részét kapom be. Kicsit gyorsítok a tempón, mert már én is nagyon nehezen fogom vissza magam, a hangja, és teste folyamatos rángása úgy felizgatott, hogy ha csak egy kicsit is magamhoz nyúlnék, képes lennék abban a percben elmenni. De az vigasztal, hogy Renji sem bírja már soká, egy anyag reccsen, ahogy belekapaszkodik, hörgése megborzongatja érzékeimet. Erõsen meg szívom, és õ hangosan felkiált, ahogy feltör belõle az orgazmus. Úgy remeg, mint a kocsonya, elképesztõ, pedig nem ez az elsõ alkalom, mégis kéjsóvár testének sosem elég. Uramisten Renji, tisztában vagy vele mennyire elcsavartad a fejemet?

2009.03.31 21:05 Idézet
Snoopyka

Renji(2)

Morogva kikászálódok az ágyból, és a ruhám után kutatok. Amint megvan el is kezdem magamra rángatni. Persze õ közben folyamatosan figyel, az ÁGYBÓL! AZ ÉN ÁGYAMBÓL! Na de mindegy is.
- Neked véletlenül nincs semmi dolgod?
- Nem, nincs. Tudod én itt vendég vagyok. – mindjárt adok én neked olyan vendéget.

Nem is idegesítem magam tovább ezen a mamlaszon. Az én kis mamlaszomon! Éppen egy szalaggal próbálok meg valamit kezdeni a hajammal. Kicsit fárasztó tortúra, de mondjuk már megszoktam.
- Miért nem hordod kiengedve? – lép mögém, és néz rám a tükörbõl, míg én hajammal bajlódom.
- Zavarna a munkámban. Meg ugye a harcok közben is igyekszem figyelni rá hogy ne legyen útban.
- Jogos. De kiengedve akkor is gyönyörûbb. – zárja le a beszélgetést majd kimegy a fürdõbõl.

Végig fekszik az ágyon, és épp a plafont kémleli mikor kimegyek. Fölkapom a kardomat, és az ajtó felé veszem az irányt.
- Mikor jössz? – kérdezi és felém pillant.
- Amikor végzek. Fogalmam sincs. – a fenébe a kardal…
- Azért ne dolgozz túl sokat. – vigyorog rám.
- Igen drágám! – vékonyítom el a hangom – aztán ne felejts el reggelit adni a gyerekeknek. – és a képemben landol a párna.
- Te ökör! Na menj dolgozni! – imádlak amikor nevetsz!!

Én pedig azonnal el is indulok még mielõtt valamilyen perverz szexuális utálással maradásra bírna. Mert képes rá az tuti. Na jó. Vár a munka, és mikor avval végzek vár Ichigo. Oh istenem. Lehet egy nap ennél is szebb? És még közel sincs vége.

2009.03.31 00:34 Idézet
Kawaii

Ichigo

Ulquiorra, te szemét. Kardomat belevágom a földbe, így állok meg a több méteres csúszás után. Véremet a földre köpöm, és gyilkos farkasszemet nézek a neon szemekkel. Szomorú ábrázata csak még jobban felidegesít. Elõbb telibe kaptam egy cerot, pontosabban a másodikat, azt már nem tudtam csak úgy kivédeni. Bassza meg.
Próbálok lélegezni, de nehezen megy, az elõbbi csapás rendesen mellkason talált.
Hirtelen egy ismerõs nyögést hallok, és ismerõs lélekenergiát érzek, pontosabban kettõt. Hát nem döglött meg?! A megfelelõ irányba kapom a fejem és elkerekedõ szemekkel figyelem a harcot, amit nem is olyan messze vívnak. A francba. Ulquiorrát faképnél hagyva ugrom Renji és Grimmjow közé.
- Te ebbe ne avatkozz bele Kurosaki.
- Ugyan már. Éppen miattad jöttem ide. Csak egy kicsit elfoglalt voltam. De most már minden figyelmem a tied.
- Azt nem hiszem. Nekünk még van egy harcunk, amit be kell fejeznünk. – szól közbe Ulquiorra. Az elsõbbségi sorrend az diktálja, hogy most téged késõbbre halasszalak.
- Azt is lerendezem, ne aggódj. De egyelõre törlesztenem kell.
- Nem. Ha elkezdtük be is fejezzük. – ejj, de türelmetlen itt valaki.
- Ichigo azt mondta nincs ideje rád. De nekem tengernyi idõm van. – Renji te maradj a seggeden.
- Renji ne. Nagyon erõs.
- Helyes! Akkor még izgibb lesz. Mit szólnál egy versenyhez? Ki gyõzi le hamarabb az ellenfelét? Na benne vagy? – ez egy kihívás?!
- Sose hagynálak nyerni. Csorba esne a becsületemen. – tudom, hogy nem a legfelelõbb a hely meg az idõ, de nem bírom megállni. Közelebb lépek hozzá, már, már intim közelségbe.
- Milyen becsületeden. De akkor is én gyõzök. - tetszik ez a nagy határozottság. Egy csókkal pecsételjük meg a kihívást. Akkor kezdjük.

Nem is szólok hozzá csak támadok. Kiegyenlített a harcunk. Csakhogy én már küzdök egy ideje és lassulok. Be kell fejeznem, most!
Élvezettel teli vigyorral néz. Mi ez nagy jó kedv?
- Grimmjow! Ne a fantáziád szárnyaljon, hanem a kardod! – vágom neki oda, miközben harci állásomat felvéve szegezem felé Zangetsut.
- Csak az jutott az eszembe, hogy, hogy fogom élvezni mikor majd a te döglött tested mellett dugom meg a kisbarátodat. – szavai nem csak engem sértenek. Siroi* üvölt belõlem. Szavaim az õ szavai.
- Te önelégült fasz! Elõbb tépem ki a szíved, mint hogy fél térden láss. – egybõl lefagy az a beképzelt mosoly az arcáról.
- Ki a fasz vagy te?
- Hehehe. Gyerünk Ichigo, elég volt a pofázásból! – Ban Kai.

Kezemet arcom elé emelem, és lélekenergiámat összegyûjtve hívom elõ hollow maszkomat. Soha nem harcoltam úgy a maszkban, hogy hollow énem szabadon volt. Nem tudom milyen következményekkel fog ez járni, de nem is érdekel. Most csak az a fontos, hogy gyõzzek.

Grimmjownak arra sincs ideje, hogy a kezét felemelje, már tõbõl levágtam.
- Mi volt ez? – hallom rémült hangját. Se kedvem se idõm nincs válaszolni neki. Nem tudom maszkomat 5 percnél tovább fenn tartani. Gyorsnak kell lennem.
Kardom átdobom a másik kezembe és már suhintok is, pedig még meg se fordultam teljesen. Ellenfelem gyorsan magához tér és képes megmaradt karjával felfogni a támadásom. Kicsit távolabb ugrom. Na nem magam miatt. Csak ilyen közelrõl a fekete Getsuga engem is elkapna és messzebbrõl hatalmasabb erõt vagyok képes vele kifejteni. Most befejezem ezt a szánalmas csatát. Egy suhintás és a fekete sarló máris hatalmas erõvel tör elõre, de ez még nem az a csapás, amit én akarok, ez csak az elõszele volt. Azonnal visszahúzom a másik irányba is a kardom, pont a kiindulási pontjára. Még egy sokkal erõsebb ellentétes állású félkör jelenik meg, és követi társát tökéletes takarásban. Grimmjow könnyûszerrel fogja fel az elsõ csapást, de a második váratlanul éri. Keresztülvágja testét. Felcsap az espada vére, de nem halt meg, annál erõsebb a bõre, viszont harcképtelenné vált, és ez nekem bõven elég. Merev testtel vágódik hasra. Ám Siroinak ez nem elég, nem követi el még egyszer ugyan azt a baklövést, hogy élni hagyja. És én sem. Hasba rúgva fordítjuk meg. Látni akarja az arcát, akkor, amikor felismeri, hogy minden egyes szó, amit Hollow énem mondott mind igaz volt, és akár jövendölésnek is vehette volna. Kegyetlenül vágom kezem Grimmjow mellkasába. Sebe egyenes utat enged szíve felé. Ujjaim a lüktetõ szervet tapintják és ez már észhez térít, de nem tudom megállítani. Önelégült vigyorral tépem ki helyérõl az életet jelentõ szívet. Izmaimat megfeszítve préseli össze és a maradék vért is kipasszírozza belõle. Érzéketlenül ejti a földre a hús cafatot. Ekkor Hollow énem megnyugodva adja át nekem a helyet. Elvégezte a feladatát és még jól is érezte magát. A többit nekem kell megoldanom, de tudom, hogy ha szükségem lenne rá, azonnal jönne, csak hagyjam, hogy kiélvezze. Legszívesebben hánynék magamtól, de most nincs idõm gondolkodni azon, hogy egy undorító mészáros vagyok.

Renjihez rohanok. Zabimarut kiengedve, Ban Kai formában harcol már. Zihál és nem egy helyen vérzik, de kitart. Ulquiorrán viszont egy karcolás sincs. Lehetetlen, hogy most legyõzzük. Kifogytam a szuszból, de tudom, hogy nem állhatunk le, ha kell itt döglöm meg, de én megölöm ezt az espadát.
Mellé állok, és õ kezemre nézve szólalna meg, ha hagynám.
- Ne most Renji. – intem hallgatásra, fõleg azért mert nem tudnám megmagyarázni. Bólint.
- Ban Kai. – mondom és fekete tépázott shinigami ruhámat felöltve nézek szembe a 5. espadával.
Renjivel tökéletes összhangban támadunk, és néha meglepjük Ulquiorrát, de nem használ ellene. Alig tudom néha kikerülni a támadásait, és Renji is mindig megvárja az utolsó pillanatot. Ebben a pillanatban hallom meg a többiek kiabálását. Visszahívnak. Tiltakoznék ellene, de Soul Societyból jött a parancs és azonnali. Megtámadták a Tiszta Lelkek városát, így aztán a Hueco Mundoi események lényegtelenné váltak. És tényleg, amiért jöttem már elvégeztük.
- Sajnálom Ulquiorra. Ez a parancs feljebb való. Legközelebb folytatjuk. – köszönök el ellenfelemtõl. Egyáltalán nincs ínyemre, ezt hívják gyávaságnak.
- Gyáva féreg vagy, Kurosaki Ichigo! – az hogy én beismerem az egy dolog, de nem fogadom el, hogy bárki más ezt mondja rám. Lehajtott fejjel, nagyon határozottan szegezem neki kardomat.
- Esküszöm neked, hogy vissza fogok jönni és ezt mindenképp befejezzük! – csak biccent, és hagy minket elmenni.

A kapuhoz rohanunk és pár perc múlva már a másik oldalon ûzzük ki a várost megtámadó lidérceket. Közel sem olyan erõsek, mint a Hueco Mundoban lévõk, az egésznek olyan megrendezett szaga van. Leverjük a támadókat. A kapitányok jelentést tesznek a hadnagyaikkal együtt, mi a többiekkel Yamamotohoz megyünk, hogy elmondjuk mit láttunk és megköszönjük a segítséget. Alig várom már, hogy forrózuhanyt vegyek és ágyba kerüljek.
Renjivel egyszerre érkezünk a szobájához, összemosolygunk, és szó nélkül vesszük az irányt a fürdõbe.

Fáradt vagyok, de a jelenléte egybõl felpezsdít. Látom, hogy mondana valamit, de meg se várva támadom le a hívogató ajkait. Kihúzom copfba fogott hajából a hajgumit, és neki préselem a hideg csempének. Egy pillanatra sem szakítom meg az egyre intenzívebbé váló fullasztó csókot. Kezemmel végig simítom az oldalát és megmarkolva formás fenekét nyomom közelebb magamhoz. Felnyög, ahogy egymáshoz ér lüktetõ ágyékunk. Hátrább kell húzódjak különben itt és most elmegyek. Õrjítõ mennyire vágyom már rá. Most azonnal akarom! Nyakához dõlve búgom érzéki hangomon gondolataimat.
- Renji… mit szólnál, ha most elhagynánk a formaságokat és a második menetre tolnánk át az érzelgõsebb szerelmeskedést?

*Siroi = fehér (én így hívom hollow Ichigot)

2009.03.15 20:11 Idézet
Snoopyka

Renji

Hiába érzem magam összetörve amiatt hogy valószínûleg miattam teszi kockára az életét nem ülhetek itt tétlenül. Megragadom a kardomat és én is edzésbe kezdek. Egy: még tartozom Ichigo-nak egy veréssel, kettõ: amilyen hamar csak lehet utána szeretnék menni hogy segíthessek neki. Nem is tétovázok azonnal fölkeresem Ikkakut. Tudom hogy az õ segítségére van szükségem. A Ban Kai elõhívásában is õ segítette. Hál’istennek nem kell az osztagig mennem mert félúton összefutok vele.
- Ikkaku! Éppen téged kereslek. Segítened kell! – támadom le mire õ csak rám emeli tekintetét.
- Na és mégis miben? Remélem harc van benne. – feleli közömbösen.
- Edzeni szeretnék. Erõsebb akarok lenni. – nézek rá határozottan.
- Akkor jó helyen jársz. Na és mikor kezdjük?
- Akár most azonnal.
- Helyes! Akkor nyomás!...ööö…de hova is?
- Elkérem a kapitánytól a…basszus…most tuti nem fogja odaadni. Az osztag ott gyakorlatozik.
- Akkor menjünk a hegyre. Ott senki nem zavar.
- Jó ötlet.

Egy szempillantás alatt följutunk és máris egymást nézzük. A csendet õ töri meg.
- Remélem tudod hogy attól függetlenül ami történt nem bánok majd veled kesztyûs kézzel.
- Nem is várom el. Sõt! Most pont erre lenne szükségem.
- Akkor kezdjünk is hozzá.

Egész nap mást sem csináltam csak hárítottam a támadásait. Borzalmasan sikerült az az átkozott edzés. Képtelen voltam bármit is tenni. Gyenge vagyok és nem vagyok jó kondiban. Ezen is kéne dolgozni. Szereztem pár sebet, de végül is rosszabbul is járhattam volna. Ikkaku tényleg nem kímél.
- Iszonyatosan harcolsz. Én így nem folytatom tovább. – és már el is indul.
- Tudom hogy ez most egy nagy kalap szar volt, de legközelebb jobb leszek ígérem.
- Nincs legközelebb. Elõbb döntsd el hogy akarod-e aztán…
- Én akarom basszus. Kihevertem ezt az egész szarságot, csak össze kell egy kicsit kapnom magam. Ezért kerestelek föl téged.
- Biztos vagy benne? Mert kidõltél pedig ez semmi nem volt.
- Csak vissza kell rázódnom. Ennyi az egész.
- Akkor holnap itt, ugyanekkor.
- De hát…még nyugodtan…edzhetünk. – nézek rá döbbenten.
- Elõbb nézz tükörbe. Kapd össze magad holnapra.

És már el is tûnt. Én is visszamegyek az osztagomhoz ahol már a bejáratnál dühöngõ kapitányommal kell szembe néznem.
- Mégis merre jártál? – kérdezi semmilyen hangon.
- Amint látja edzettem.
- Neked jelenleg a munkáddal kéne foglalkoznod. Majd amikor arra kapsz tõlem utasítást hogy szedelõzködj akkor igen elmehetsz edzeni. Szedd rendbe magad és nyomás dolgozni. Addig bent fogsz görnyedni amíg egy darab fecni is az asztalon van. Világos?
- Igen…kapitány… - válaszolok döbbenten.

El is sietek a lakrészemhez hogy összekapjam magam. Gyorsan lezuhanyozok, majd törölközés közben megnézem magam a tükörben. Írtóra zavar hogy hiányos a tetkóm. Tuti hogy megcsináltatom az egészet, és újra teljes lesz. Hiányzik nagyon. De nem gondolkodok ezen sokat. Fölkapom magamra a halálisten köpenyemet meg a rangomat jelzõ karpántot és megyek is az irodába. A fasznak sincs kedve ehhez a baromsághoz. Meg egy csomó hasznosabb dolgom is lenne.
Szóval neki álltam az ostoba papírmunkának, ami kerek 6 és fél órát vett el értékes életembõl. A kapitány már rég nincs itt de inkább nem teszek neki keresztbe mert úgyis megtudná és még dühösebb lenne. Persze tudja hogy ugyanúgy eljárok majd edzeni, de kit érdekel? Majd lekötöz ha tényleg zavarja.
Mikor végeztem elindultam hogy aludjak egyet. Rám is fér a holnap elõtt. Kíváncsi vagyok mi lesz az edzésen. Muszáj jobban teljesítenem.
Már csak 2 órája forgolódtam az ágyban de nem tudtam aludni. Te jó ég. Mi lehet most vele? Jól van? Megsérült? Vagy mi van ha már nem is él? Na jó ezt azonnal kiverem a fejembõl. Biztos hogy él. Nagyon erõs. És annyira hiányzik. Evvel a gondolattal alszom el.

Másnap reggel Ikkaku a hegyen már vár rám.
- Nem tudom mennyi idõnk van, de az alapoktól kezdünk mindent.
- Minek? – nézek rá értetlenül.
- Én nem tudom hogy mi történt veled amikor elfogtak, de lehet hogy az valamilyen tudatalatti korlátot teremtett a tudatod és az ösztönöd közé. Mert tegnap valami iszonyatosat produkáltál. Ma ezen fogunk dolgozni, és ez avval segíthetõ elõ hogy az alapoktól kezdünk mindent.
- Ez baromság. Megvan az erõm és tudom kontrollálni. Akkor mi a baj?
- Nem kéne hogy folyamatosan gondolkozz. Na? Elfogadod vagy akár el is mehetek. Mert én vagyok most az edzõd és azt kell tenned amit mondok neked.
- Értettem.
- Helyes. Akkor most képzeld el hogy az erõd áramlik a testedben. Ahogy összegyûjtöd a tudatodban, hagyod végigfolyni a karodban, majd a kardod föl erõsíti azt és végigpusztít a környéken. Menni fog?
- Igen.
- Akkor gyerünk!

Nem is tétlenkedek. Mivel a semmit nem nagyon tudom elképzelni ezért piros színt fog kapni. Mondjuk az erõm így is piros de…na jó mindegy. Szóval áramlik a testemben. Az megvan. Összegyûjteni. Na jó ez egy kicsit gondos, de azért próbálkozunk. Koncentrálok hogy sikerüljön és mikor úgy érzem kész hagyom hogy mint egy hûvös folyam végig haladjon a karomon, egészen a kardomig hogy aztán valami pusztító erõvé alakuljon. Amikor érzem hogy itt az idõ egy hatalmasat suhintok az elõttem álló szikla felé, amin egy hatalmas repedés fut végig a belé vetett erõ mentén.
- Nem rossz. De ez még nagyon kevés. – nézi a repedést Ikkaku.
- Tudom. És a végére tuti összetöröm a sziklát.
- Helyes! De nem az a lényeg, hogy összetörd hanem hogy a támadásod ösztönös legyen. Egyfajta reakció a másik támadására. Érted?
- Igen, és menni fog.
- Nagyon jó. Add bele a dühödet, az érzelmeidet, minden ami most súly a válladon és akkor igazi lesz a pusztítás. A harc szenvedély. Ezt ne felejtsd el.
- Nem fogom.

Innentõl még keményebb edzések vártak rám. Nem panaszkodom mert érzem magamon hogy fejlõdök. Hogy valami hasznosat csinálok, és ez megnyugtat. Bár Byakuyának nem nagyon tetszik nem teszi szóvá mert tudja hogy úgysem izgat a szövegelése. Azt mondta amíg a munkámat rendesen végzem leszarja mit csinálok a szabadidõmben. Nyugtom van. Hála istennek a sok edzés és munka közben nincs nagyon idõm azon agyalni és persze idegesíteni magam hogy vajon mi van most Vele. Általában amint beérek a szobámba már csak bedõlök az ágyba és mint akit agyon ütöttek.
Éppen egy fárasztó edzésrõl tartok hazafelé, mikor az irodába lépve a kapitányom rögtön letámad.
- Igyekezz. Hueco Mundo-ba kell mennünk.
- Hueco…Mundo-ba? – kezdek el értetlenkedni.
- Talán nem értetted? Na kapd össze magad.

Minden szükséges dolgot összekaptam zuhanyzás után. A kapunál már vártak minket. Meglepõdtem mennyi kapitány jön. Ott volt Soi Fong, Kenpachi, az én kapitányom, Ikkaku, Hitsugaya, és Matsumoto. Kicsit meglepõdtem hogy Kira és Shuuhei nem jönnek de végül is megértem hogy õket nem engedte el Yamamoto- taichou. Amint mi odaérünk indulunk is. Az a baj hogy nem tudom mi lesz ha megérkezünk. Milyen oda visszamenni? Jesszus vajon Ichigo jól van? Remélem nem túl késõ.

Hatalmas harcok dúlnak mikor mi megérkezünk. Tekintetemmel Ichigo-t keresem a nagy porfelhõben de nem látom sehol. Asszem kezdek egy kicsit be pánikolni. Mi lehet vele? Nem sok idõm marad nézelõdni mert egy ismerõs seggfej hangja rángat vissza.
- Nocsak. A mi elveszett báránykánk. Csaknem hiányoztam? – vigyorog ezerrel.
- Nem. Azért jöttem hogy a szart is kiverjem belõled, te kis szarházi.
- Hú, de megijedtem. Na mutasd mit tudsz.

Nem is várattam sokáig. Azonnal harcba kezdünk. Az egy dolog hogy én fejlõdtem, de bassza meg ez a fickó kibaszottul erõs. Védem a támadásait és próbálok én is támadni, de nem nagyon megy a koncentrálás mert néha még mindig Ichigo-t keresem, ami igencsak elvonja a figyelmem a harcról. Éppen egy ilyen pillanatban támad meg. Meg is lep rendesen bevallom õszintén. Hoppá. Valaki megvédett. Narancssárga haj, szakadt shinigami cucc. Ez csak az én kis édesem lehet.
- Te ebbe ne avatkozz bele Kurosaki. – vigyorog a kékhajú.
- Ugyan már. Éppen miattad jöttem ide. Csak egy kicsit elfoglalt voltam. De most már minden figyelmem a tiéd.
- Azt nem hiszem. – szól közbe egy harmadik alak. Emlékszem rá is. A zöld szemeire. – Nekünk még van egy harcunk amit be kell fejeznünk.
- Azt is lerendezem, ne aggódj. De egyelõre törlesztenem kell.
- Nem. Ha elkezdtük akkor be is fejezzük.

Na jó. Akkor most már én is csinálok valamit. Kicsit gáz hogy csak itt ülök és várom hogy valaki megmentsen. Irtó sokat edzettem ezért a pillanatért. Nem fogom elcseszni.
- Ichigo azt mondta nincs ideje rád. De nekem tengernyi idõm van. – állok szembe vele.
- Renji ne. Nagyon erõs. – néz rám Ichigo.
- Helyes! Akkor még izgibb lesz. Mit szólnál egy versenyhez. Ki gyõzi le hamarabb az ellenfelét? Na benne vagy? – kérdezem tõle vigyorogva. Egy kicsit õ is feloldódik.
- Sose hagynálak nyerni. Csorba esne a becsületemen. – lép közel hozzám, szinte hozzám simul.
- Milyen becsületeden? - vigyorgok rá – De akkor is én gyõzök.

Majd mosolyogva egy gyors csókot lehelek az ajkaira majd az ellenfelem felé fordulok.
- Bocs haver, de muszáj nyernem. A jó hírem a tét. – flegmázok.
- Senkit nem érdekel majd a jó híred ha meghalsz.
- Amúgy mi a neved?
- Ulquiorra Schiffer. 4. espada.
- 4. Micsoda megtiszteltetés. Akkor kezdjük.

Ichigo-ék is irtó nagy csatározásba kezdenek. Egész Hueco Mundo hangos a csatározásoktól. Nagyon kemény ellenfelem van. Ichigo-nak igaza volt. Tényleg nagyon erõs. De akkor is kitartok, mert ez már arról is szól hogy mennyire akarunk életben maradni. Én haza akarok menni vele. Hogy megölelhessem és hogy egy olyat dughassunk hogy csak na. Mert már kurvára frusztrált vagyok. Nem felejtettem el Ikkaku szavait egy pillanatra sem. És bennem most annyi minden tombol hogy van honnan meríteni. De már így is tele vagyok sebekkel. Nem tudom meddig bírom még. Ichigo sincs valami jó bõrben. Bárcsak vége lenne már ennek az egésznek. Bevallom hogy egy kicsit aggódom. Mi van ha ezt az alkalmat kihasználja Aizen és megtámadja Soul Society-t. Jelentõs erõink itt vannak. De persze kedves Ulquiorra tesz nekem róla hogy nem sok idõm legyen ilyen baromságokon gondolkodni.
Nem tudom mióta harcolhatunk már, de én személy szerint kész vagyok. Ilyenkor egy kicsit irigylem Kenpachit. Tuti hogy harc közben van a legnagyobb orgazmusa. Fújj, inkább koncentrálok az én harcomra. Bassza meg. Asszem ez még egy darabig el fog tartani.

2009.02.22 20:24 Idézet
Kawaii

Ichigo2

- Hát nem tudsz aludni? – Renji kissé rekedtes hangja térít magamhoz gondolataimból. Vajon mióta lehet ébren?
- Itt fekszel mellettem meztelenül. Hát lehet így aludni? – kérdezek vissza perverz mosolyra húzva a számat. Szemei elkerekednek.
- Hisz még csak most ébredtem…- szerinted ez most engem bármiben akadályozni fog? Gyorsan elkapom és magamhoz húzom egy játékos csókra. Mosolyogva kezd el kapálózni. Na látod, már nem is vagy álmos…

Szenvedélyes érzéki csók csatába mélyül el nyelvjátékunk. Egyre gyûlõ hévvel simogatom, és rántom ki kettõnk közül a zavaró takarót. Végig csókolom a nyakát, a mellkasát, megharapdálom keményen ágaskodó mellbimbóit, nyálcsíkot húzok kockás hasán, megízlelem bõre fekete mintáit. Egyre lejjebb haladok és az õ élvezettel teli nyögései csengenek a fülemben, buzdítva, hogy még, még, többet, és abba ne merjem hagyni! És én nem is fogom. Felemelkedem hozzá egy éltetõ csókért, és õ azonnal engedelmeskedik hang nélküli kérésemnek. Nehezen válok el édes duzzadt ajkaitól, de altestemhez nyomódó férfiassága egyértelmûen ösztönöz arra, hogy igenis cselekedjek.
Lábai közé fészkelem magam. Homályos szemeit nézem, miközben végig simítom formás combja belsõfelét. Izmai megfeszülnek, libabõrös egész teste érintésem nyomán. Visszahajolok, csókokat lehelek bõrére, ugyan oda ahol elõbb még meleg kezem érintette. Ujjai hajamba túrnak és megmarkolva tincseim vezetik fejem ágaskodó farkára. Engedelmesen fogom meg tagját, és elõször csak kicsiket érintve nyelvemmel nedvesítem be tövétõl a hegyéig. Folyamatosan egymás szemébe nézünk, amikor megfogom, és fölé emelkedve készülök fel, hogy bekapjam. Hátra vetett fejjel nyög fel hangosan, ahogy számba veszem és elkezdem szopni. Kezemmel követem fejem mozgását, nyelvem is folyamatosan mozog. Jól csinálom, ebben akkor vagyok a legbiztosabb, amikor néha azon kapom, h levegõt is alig vesz, sõt kihagy néhány ütemet. Hangja egyre mélyebb, lassan már olyan hörgés féléhez hasonlít csak. Ismerem ezt a hangot, ez az a pillanat! Erõsebben rászívok mire Renji egy erõteljesebb nyögés kíséretében élvez bele számba. Minden cseppjét lenyelem. Ebbõl nem csináltam soha problémát, valahogy természetesen jött eddig is mindig.
Felállok és a földre dobott takaróval térek vissza. Mielõtt ráteríteném, végig nézek formás izzadságtól csillogó testén. Kidolgozott izmain, gyönyörû fekete tetoválásain. Biztos vagyok benne, hogy visszajövök még hozzá, érte, most mégis úgy nézem, mintha ma láthatnám utoljára. Kérdõen néz fel rám, én pedig mintha észre sem venném, mászom mellé, és terítem magunkra a takarót. Szorosan hozzábújva, ujjainkat összefonva alszunk ismét el.

Egy pokol lepke ébreszt, üzenet a kapitányoktól. Óvatosan mászom ki mellõle, majd kimegyek a szobából, hogy ott hallgathassam meg az üzenetet. Holnap reggel indulunk. Hát mit ne mondjak, most elég szarul érzem magam emiatt. Most már valahogy nincs kedvem menni.
Lehajtott fejjel lépek vissza a szobába.
- Mikor indultok? – ezek szerint nem hallott mindent. Éreztem, hogy felébredt, lélekenergiája egybõl megcsapott.
- Holnap reggel. – felelem még mindig lehajtott fejjel.
- Mikor akartad elmondani?
- Azonnal, ahogy meg tudtam az indulás idõpontját. – válaszolom õszintén. Tényleg így tettem volna.
- Ichigo, miattam ne tedd ezt. Én jól vagyok, nekem azzal ártasz, ha most elmész. – szavai határozottak. De ahogy én nem nézek rá, úgy õ sem fordul felém.
- Tudod, te is, hogy nem csak miattad teszem. Egész Soul Society léte függhet tõle.
- Akkor mért egyedül mész? Mért nem mennek a kapitányok és a hadnagyok? Várhattatok volna még pár napot, és akkor… - nem akarom, hogy befejezze, így is kiabál már. Nem akarok úgy elmenni, hogy vitatkozunk.
- Renji, képes vagyok rá! Bízz bennem. – nézek rá, olyan határozottan, mint még soha! Elhallgat, tudom, hogy tudja, hogy úgy sem tehet már semmit, legfõképpen lebeszélni nem tud már róla. Ehhez már eléggé ismer.
- Vigyázz magadra, mert ha aztán nekem kell kihúzni a segged a szarból, akkor még jól el is verlek! – mosolyt erõltetve arcára néz rám szelíden.

2009.02.22 03:15 Idézet
Kawaii

Ichigo

Még mindig nem beszéltem Renjivel, pedig már a kapitányoktól is megkaptuk az engedélyt. Talán ma, de holnap legkésõbb el kell mondanom neki. Érdekes, hogy az edzések ugyan úgy folytatódnak, Renji mégsem kérdez semmit. Merre járok, mit csinálok? Bár soha nem volt az a buta fiú, szerintem sejti, hogy mire készülök. Örülök, hogy nem kérdezget róla. Ezzel is megkönnyíti kicsit e helyzetem, persze a nagy beszélgetés azért nem maradhat el.

Nem tudom megváltoztatni Hollow énem, pimasz és állandóan kioktat, rohadtul fel idegesít. Szinte dühöngök, amikor egymásnak essünk. Õ is ideges, majdhogynem kaszaboljuk egymást. Képtelen vagyok levezetni a feszültségemet, fáradok, és mégis õrjöngök, belülrõl emésztenek az indulatok. Néha úgy érzem, hogy igazából nem is nekem kéne ezt csinálnom, nem nekem kéne bosszút fogadnom, de ki ha én nem? Tudom, hogy én képes vagyok rá és benne is akarok lenni. Hisz egy számomra fontos személyt bántottak, és ugyan úgy utána mennék annak a rohadéknak ha Inouerõl, Ishidaról vagy például Chadról lenne szó. Mégis lehet néha egy kicsit eltúlzom. Áááá, csak érjek már haza, semmi mást nem kívánok, mint egy meleg fürdõt és az ágyat.

- Szia! – kapja felém a fejét Renji, boldogan köszön amikor belépek.
- Szia! – válaszolok és egybõl a fürdõszoba felé, veszem az irányt.
Magamban beszélek, kezdek egy kicsit elkeseredni. Most egy picit nem látom a végét, ami egyáltalán nem jellemzõ rám. Össze kell szedjem magam végre, még sok dolgom van, és egyébként is, hol van az a nagy híres állandó elõre törni akarásom?!
Kitámolygok, szinte nem is figyelek másra csak az ágyat nézem. Hirtelen Renji kapja el a kezem és dönt hanyatt a futonon, rám ülve fürkészi tekintettem.
- Hé! Nem kéne így heveskedni. – torkolom le. Most nincs sok erõm ápolgatni.
- Vissza akarom adni a sok törõdést. – ooh, Renji, de te még nem vagy olyan állapotban.
- Renji, én nem akarlak sürgetni. Csak gyógyulj meg és majd… - akkor törõdhetsz velem. De nem hagyja, hogy végig mondjam.
- De én most akarom. – ejj, de határozott itt valaki.
- Nem akarok fájdalmat okozni. – komorulok el.
- Legyél már egy kicsit önzõ!! Állandóan csak rám gondolsz. Mindenben segítesz, úgy hogy nem vársz érte semmit, de a legszomorúbb, hogy nem is tudok neked adni semmit. – teljesen kifakad, ritka, hogy ennyire elkapják az érzései, így most olyan aranyos. Mosolyognom kell rajta.
- Nem is kell te buta. Én csak azt akarom, hogy újra egészséges légy. – és ha ezért várnom kell, akkor várok.

Mit sem törõdve az elõbb mondottakkal, mozdítja meg csípõjét. Alfelem, az eddigi cölibátus következményeként, azonnal feléled. Annyira régóta vágytam erre, hogy agyamat rögtön homály borítja be. Szemeimmel sem látok már olyan tisztán, sõt, inkább csak érzek, forróságot, pezsgést, hatalmas vágyat arra, hogy még jobban érezhessem, gyengédséget. Képtelen lennék bármi másra figyelni, csakis az õ teste, érzései számítanak most és az a pulzáló érzés, ami az egész légteret belengi, fullasztóan borzolva érzékeinket. Rég éreztem már ezt, és most mindennél jobban vágyom rá. Se perc alatt elvette az eszem. Csókol és érzékeimmel játszik, kezdek nagyon bezsongani, már az, hogy közel hajol, és teste melege cirógatja érzékeny bõrömet teljesen elkábít. Mellkasomat kényezteti és felfedezi minden egyes porcikámat. Hátra vetett fejjel nyögök alatta, kívánom õt.
Baszus Renji, nem vagyok biztos benne, hogy ezt most te tényleg akarod. Le is állítanám, ha nem pont kõkemény farkamat kapná be tövig. Megfogalmazhatatlan az, az érzés dömping, ami most eluralkodik rajtam. Levegõért kapkodok, izmaim megfeszülnek, ez a kínzóan gyötrõ forróság, ami körbe ölel… kurvára hiányzott már. Szívja, masszírozza, nyelvével egyre jobban kényezteti. Erõsen megszívja és nekem végem. Szájába élvezve ernyedek el. Testem még mindig bizsereg, és egy teljes, a szenvedély és a vágy uralta kielégülés után kiállt. Renji, mintha gondolataimban olvasna, kezd el újra kényeztetni. Kicsit észbe kapva állítom meg mielõtt magába vonna.
- Ne!! Még elõ sem készítettelek. – én nem leszek olyan szemét rohadék, mint azok, akik az eddigi szenvedéseidet okozták.
- Nem baj. Minden rendben van. – akkor sem nyugtatsz meg.
- Nem akarlak bántani. – esküszöm, nem hagynám, hogy ebbõl kérdés legyen, de olyan régóta várok már erre, és bassza meg nem vagyok fából.
- Sose tudnál bántani. Bízz bennem.

Mosolyogva néz rám, én pedig csak annyit tudok csinálni, hogy megpróbálom enyhíteni fájdalmát, mert, hogy leállítani már nem tudom magam, az biztos. Szorosan ölelem és simogatom, és tényleg nagyon remélem, hogy nem fogom bántani.
Csípõjét fogva óvatosan húzom magamra, õ pedig lassan csúszik le és fogad magába. Valami hihetetlenül szûk. Érzem, hogy próbál lazítani és elengedi az izmait, ha nem tenné szerintem be sem férnék szûk nyílásán.
- Nagyon ügyes vagy, kicsim. – suttogom, hogy rám koncentráljon.
Kicsit megmozdul, miközben mélyen magába szívja a levegõt. Két kezemmel csípõjét fogva irányítom és kezdek mozogni alatta. Észveszejtõ, próbálom uralni magam, nehogy elkapjon a hév és magam alá fordítva döntsem meg, miközben valójában gyengéden lassan tekergõzve teszem magamévá és igazából ezt is akarom. Ez a kettõség õrjít meg csak még jobban. Nézem az arcát, minden rezdülését figyelem, látom, hogy néha kényelmetlen és fáj neki, de ahogy mozgok, egyre jobban lágyulnak el vonásai, és élvezi, behunyt szemmel visszafogottan nyögdécsel. Kezét megfogva fonom össze ujjainkat, így éreztetve, hogy egyek vagyunk. Összeölelkezve egyszerre ér el minket az orgazmus. Minden feszültségem el száll, szinte lebegek, próbálom a lélegzésem visszarendezni, bár elég nehezen megy. Magamhoz húzom és szorosan ölelem, el sem akarom többet engedni, te már az enyém vagy.
Óvatosan kihúzódom belõle és felhúzva õt a fürdõ felé veszem az irányt, ismét.
Beszélgetünk, mosdatjuk egymást. Tiszta családias. Idilli kép, amit az én titkolózásom árnyékol be. Kezd lelkiismeret furdalásom lenni. Lehet inkább fel kéne adnom ezt az egész bosszúállásosdit, és itt maradni vele, nyugiban. Járatom az agyam, miközben Renji szája széles vigyorra húzódik. Na mit találtál ki?

- Észrevetted, hogy a kapcsolatunk egy szappanoperákat is megszégyenítõ szintre lépett? – mi a bajod ezzel? Én most eskü élvezem.
- Jobban tetszett volna, ha érzéketlen dominát játszottam volna? – végülis azt is kipróbálhatjuk.
- Elrontottad a pillanatot. – vágja a kis durcis gyerek arcot.
- Hé! Te kezdted!
- Aha persze! Nem kell rám fogni. – te kis sértõdõs, nevetem el magam.

Játszunk!
Elkapom egy gyors kis csókra, és már rohanok is kifelé.
- Akkor is te kezdted! – kiáltom még vissza. Juuj, a türcsim, le fog esni.
- Vigyázz a törölközõdre, mert ha elkaplak… - hát ez gyenge próbálkozás.
- Jujj, de félek. És mi lesz a büntetés te kis reumás csiga! Úgy sem kapsz el! – fordulok vele egy kicsit szembe, de persze tartva a távolságot. Azt hiszem, tényleg kapni fogok.
- Szájalj csak fiacskám, szájalj. Elkaplak, és úgy elfenekellek… - vajon mért nem fejezi be? Vigyorgom tovább.
- Remegnek a térdeim babuci.

Egyszer csak egy kicsit túl közel engedem, és hát nem lekapja rólam a védõpajzsomat? Na, akkor gyorsítottam be ismét, azért nehogy már olyan könnyû dolgod legyen. Ám de ez nem olyan jó érzés. Ahogy a lágy légáramlat végig csiklandozza a bõrömet… Szóval úgy döntök, hogy most már valami másnak az érintését is szeretném végre érezni, nem csak a levegõ lágy fuvallatának vágyfokozó cirógatását. Nem tart sokáig mire elkap, persze egy kicsit én is engedtem az elõnyömbõl. Hát én már csak ilyen önfeláldozó típus vagyok.
Lelök a futonra és rám ül. Jaj hát te hol hagytad el a türcsidet?
- Készen állsz a büntetésedre? – azt az élveteg hangot.
- Ó igen! Rossz voltam. Büntess meg! – azt a perverz vigyort.
- Emeld föl szépen azt a harapnivaló kis fenekedet. – már elõre röhögök. Jók ezek a szerepjátékok. Ugyan akkor, AtyaÚrIsten, de beindultam.
- Választhatsz. Kézzel, vagy valami mással csináljam?
- Kézzel. – lehelem, ajkaim az övét súrolják.

Meleg keze gyengéden simít végig egyébként is már lúdbõrözõ hátsómon, érintése nyomán megfeszülnek izmaim. Hirtelen éles csattanás hangjára kapom fel a fejem, a fájdalom csak késõbb éri el tudatom. Na ne már, tényleg rávert a seggemre? Kicsit hátra fordítom a fejem, éppen hogy rálátok pirosan izzó hátsóm ívére amit Renji keze megint lágyan érint meg. Mit ne mondjak kicsit meglepett, bár egyértelmû volt, hogy ez fog történni, de azért mégis. És aztán megint kapok egyet. Érdekes, hogy amennyire szokatlan ez a játék annyira élvezem is. Bár azért sokat ne ismételjük ezt meg, nekem még azért néha szükségem lenne arra a szexy formás kis popsimra. De ez most akkor is jó. Élvezem ezt a kettõséget, ahogy a fájdalom és a gyengédség váltja egymást, hát mit csináljak, néha van bennem egy kis mazochizmus. Hasam alá nyúl, én pedig már alig látok, csak egy nagy homályos ködön keresztül érzékelem a külvilágot, érintésein kívül semmi nem ér el.
- Ejnye-ejnye. Éppen büntetlek, te meg kõ kemény vagy.
- Akarom! – lehelem a párnába, amikor megmarkolja fenekem.
- Mit akarsz? Mondd ki! – parancsol rám. Én meg vágytól ködös elmével próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy kifejezhessem mit is akarok most nagyon.
- Téged akarlak. Mélyen magamban! – azt hiszem ezzel mindent elárultam, mert ujjai azonnal tágítani kezdenek.
- Ezt szeretnéd? Vagy többet? – ez nem lehet kérdés.
- Sokkal többet.

Már nagyon várom, hogy bennem legyen, hogy kitöltsön. Hihetetlen, hogy milyen szex függõ lettem, régen még csak eszembe sem jutott ilyesmi, most meg már megveszek a kíntól, ha sokáig nélkülöznöm kell.
Megérzem makkját a bejáratomnál és ellazítom fenekemet. Gyengéden hatol be, óvatosan, de a vágy és a hév õt is elkapja. Hamarosan semmi sem marad abból a lassúságból, ami az elején jellemezte aktusunkat. Heves szenvedélyben szeretkezünk, remegve várom már a végkielégülést. Még két lökés és az orgazmus fehér hullámai ragadnak el mind kettõnket. Zihálva rogyunk le az ágyra. Hát ez is fantasztikus volt. Mondjuk ez nem is meglepõ, Renjivel egyszerûen nem lehet rossz. Eddig még sosem volt az. És tudom, hogy soha nem is lesz az. Ránézek, hogy lássam kipirult arcát. Õ felém fordul és elneveti magát. Na, mi van, mi? Ennyire vicces vagyok?! Hát te tetted ezt vöröske. Én is elnevetem magam. Vidáman, minden gondtól és bajtól mentesen ölelem át. Kezem egyik tincsével játszva cirógatja hátát, így alszunk el.

Korán ébredek, elzsibbadt a karom és most apró tûk ezrei szurkálják végig, megbizsergetve az egész oldalam. Renji halkan szuszog mellettem, mozdulatlanul, ugyan úgy fekszik, ugyan abban a pózban, ahogy elaludtunk. Hátamra fordulok és a plafont nézve gondolkodom, hogy mi lenne, ha még se mennénk Hueco Mondoba. Renji felé fordulok, haját kicsit arrébb tolva simítok végig mellkasát keresztülszegõ hegen. Néhol még hólyagos, és érdes, de már nem olyan szembe tûnõ, elhalványodik és idõvel majd nem is fog látszani, de ez az emlék soha nem fog eltûnni, és a szégyen érzése is megmarad örökké. Arról nem is beszélve, hogy ha ezeket a szemeteket most nem állítjuk meg, akkor nem csak a Tiszta Lelkek városát fogják lerombolni, hanem Karakura is, azt pedig végképp nem engedhetem.
- Hát nem tudsz aludni? – Renji kissé rekedtes hangja térít magamhoz gondolataimból. Vajon mióta lehet ébren?
- Itt feks

2009.02.17 15:58 Idézet
Snoopyka

Renji

Lassan telnek el lábadozásomnak fájdalmas napjai. Ichigo mégis rendületlenül kitart mellettem és ápol még akkor is amikor is ha néha fáradtan és meggyötörten esik is be egy-egy kimerítõ edzés után.
Látom rajta hogy nehezen bírja már ezt az idõszakot, és én akarnék neki segíteni, hiszen annyi mindent tesz értem, hogy úgy érzem ez lenne a legkevesebb. De az erõszak emlékei még túl élénken élnek bennem.
Már tudok az oldalamon feküdni. Aminek örülök. Hason eléggé kényelmetlen egy idõ után. Hála istennek csak 5 hegem maradt meg láthatóan. Egy a jobb vállamtól a bal csípõmig, egy a bal vállamtól a jobb combom közepéig, és 3 párhuzamos karmolás szerû heg a tarkóm alatt. Már nem fáj egyáltalán, csak mikor megmozdulok még erõteljesen húzódik ami nem valami kellemes érzés.
Már nem bírom a sok fekvést. Be fogok golyózni! Muszáj mozognom ezért lassú mozdulatokkal elindulok az iroda felé. Senki nincs bent. De az asztalomon akkora a papírhalom hogy kicsit nagyot koppan az állam a padlón. Lassan nekiállok és elkezdem megcsinálni hogy fogyjon belõle egy kicsi. Mindössze 2 óra munka után kezdett kényelmetlenné vélni az ülés, ezért inkább elindulok vissza a szobába, hogy pihenjek egy kicsit. Éppen csak lehuppanok a futonra mikor egy borongós hangulatú Ichigo lép be a szobába.
- Szia! – köszönök neki lelkesen.
- Szia. – köszön vissza. Frusztrációt hallok ki a hangjából.

Egy szó nélkül sétál be a fürdõbe. Vajon mi történhetett? Odaballagok az ajtóhoz, résnyire kinyitom és bekukkantok. Õ a zuhany alatt áll és csak folyatja magára a vizet. Egyik kezét a csempére támasztja, és ráhajtotta a fejét. Fojtott suttogásként jutnak el hozzám a szavai.
- Legyen már vége ennek. – azt hiszem ennél nem is kell több.

Bûntudattól mardosva megyek vissza a futonhoz, de nem ülök le rá. Nemsokára õ is kijön. Segítenem kell neki. Amint közelebb jön egy határozott mozdulattal lerántom a futonra, és a csípõjére ülök hogy ne tudjon elmenni sehova.
- Hé! Nem kéne így heveskedni. – kezd el aggodalmaskodni.
- Vissza akarom adni a sok törõdést. – nézek rá elszántan.
- Renji, én nem akarlak sürgetni. Csak gyógyulj meg és majd…
- De én most akarom. – szakítom félbe.
- Nem akarok fájdalmat okozni.
- Legyél már egy kicsit önzõ!! . kiáltok rá szinte kétségbeesetten, lehajtott fejjel. – állandóan csak rám gondolsz. Mindenben segítesz úgy hogy nem vársz érte semmit, de a legszomorúbb hogy nem is tudok neked adni semmit. – elmosolyodik.
- Nem is kell te buta. Én csak azt akarom hogy újra egészséges legyél.

Mintha meg sem hallottam volna kezdek el lassan körözni már eddig is kemény tagján, mire ajkait jólesõ nyögések hagyják el. Csókolgatni kezdem a nyakát, majd lassú mozdulatokkal haladok egy aprócskát lefelé. Mellbimbóihoz érve, óvatosan szívogatni, harapdálni kezdem. Mindent lassan csinálok hogy lelkiekben nekem is sikerüljön felkészülni erre. A hasához érve egy pillekönnyû csókot lehelek a köldökébe, majd még lassabb mozdulattal, haladok lejjebb miközben megszabadítom a törölközõtõl. Azt hiszem nincs visszaút. Gyorsan túl akarok lenni ezek ezért egybõl tövig bekapom és szívogatni kezdem. Néha erõsebben néha kicsit gyengédebben. A végletekig elfog a szégyen ahogy elkap a hányinger. Akaratlanul is rabságom kínzóan fájdalmas képei úsznak be szemem elé. Erre a gondolatra szívok még egy erõset és õ a torkomra élvez. Iszonyatos undorral nyelem le. Éppen piheg, mikor fölé mászok és a mellkasát ismét apró csókokkal kényeztetem. Amint újra keményedni kezd, megfogom és a bejáratomhoz illesztem. Éppen felkészülnék mikor õ megállít.
- Ne!! Még elõ sem készítettelek. – néz rám aggodalmasan.
- Nem baj. Minden rendben van. – mosolygok rá.
- Nem akarlak bántani. – hajtja le a fejét.
- Sose tudnál bántani. Bízz bennem. – hajolok hozzá egy csókra.

Õ még utoljára magához húz, megcsókol és szorosan magához ölel. Köszönöm szépen a figyelmet Ichigo. Visszatérek elõbbi pozíciómhoz, Ichigo pedig megfogja a csípõmet, hogy segítsen. Egy kicsit nehez én nagyon fájdalmasan megy. Nem is annyira az élmény hanem emlékek intenzitása teszi olyan elviselhetetlenné. De ki rekesztem õket, és most csak Ichigo-ra fogok koncentrálni.
- Nagyon ügyes vagy kicsim. – suttogja miközben magához húz megnyugtatásképpen.

Várunk egy darabig hogy megszokjam az érzést,majd egy apró mozdulattal jelzem hogy kezdheti, mire lassú mozdulatokkal halad mindig egy kicsit beljebb aztán kijjebb. Élvezi. Minden apró mozdulatából, gesztusából, és izmainak összerándulásából sült az élvezet. Örömmel tölt el hogy ezt én válthatom ki belõle. Összefûzi a kezeinket. Imádom mikor ezt csinálja. Mintha azt akarná hogy mindenünk egy legyen. Lassú szenvedélyes táncunk hamarosan egy mindent elvakító orgazmusban teljesül ki. Zaklatottan kapkodunk levegõért. Még mindig az ölében ülök, õ pedig megölel. Szinte kétségbeesetten, mint egy gyerek a játékát, amit el akarnak tõle orozni.
Aztán elszakad tõlem, megfogja a csípõmet és lehúz magáról ami nem valami kellemes. Óvatosan megfogja a kezemet, fölhúz és elindul velem együtt a fürdõbe. Na látod, ez egy nagyon jó ötlet.
Beállunk a zuhany alá és egymást mosdatjuk. Õ éppen hatalmas odafigyeléssel dörgöli a hátamat, majd egyik ujját végighúzza az egyik hegen.
- Hiányos a tetoválásod. – mondja csevegõ hangon.
- Majd pótolom. Hiányozna ha nem lenne. – válaszolom. Néma csend áll be.
- Köszönöm. – suttogja.
- Én köszönöm, hogy segítettél túllépni rajta. – fordulok felé és ölelem magamhoz szorosan.

Azt hiszem egy kicsit kezdünk eltunyulni. Túl csöpögõsek lettünk vagy mi a szösz.
- Észre vetted hogy a kapcsolatunk egy szappanoperákat is megszégyenítõ szintre lépett? – kérdezem vigyorogva.
- Jobban tetszett volna, ha érzéketlen dominát játszottam volna? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Elrontottad a pillanatot. – durcázok be.
- Hé! Te kezdted! – válaszolja.
- Aha, persze! Nem kell rám fogni. – fordulok el. Hallom a kuncogását.

Hátrafordulok mire õ gyorsan megcsókol, majd rám ölti a nyelvét és kirohan a fürdõbõl.
- Akkor is te kezdted! – kiabálja miközben kisprintel. Na megállj csak te kis…

Futok én is utána, de persze még közben fölkapok egy törölközõt, és magam köré csavarom.
- Vigyázz a törölközõdre, mert ha elkaplak… - fenyegetem meg játékosan.
- Jujj de félek. És mi lesz a büntetés te kis reumás csiga! Úgy sem kapsz el!. – néz rám gúnyosan.
- Szájalj csak fiacskám szájalj. Elkaplak és úgy elfenekellek… - fenyegetõzöm tovább. Na ha elkaplak…
- Remegnek a térdeim babuci. – vigyorodik el. Kezded túlfeszíteni a húrt kis barátom.

Egy darabig még kergetõzünk, mire végre sikerül elkapnom és egy határozott mozdulattal hasra fordítom a futotnon és ráülök a fenekére.
- Készen állsz a büntetésedre? – suttogom a fülébe.
- Ó igen! Rossz voltam. Büntess meg!. – suttogja vissza vigyorogva.

Lejjebb araszolok hogy tökéletes hátsója szabad legyen. Nem említettem volna? Útközben valahol elhagytuk a törölközõt. Még egy ideig gyönyörködök benne, majd szépen melléülök.
- Emeld föl szépen azt a harapnivaló kis fenekedet.

Nem ellenkezik. Máris teszi amire kérem. Okos fiú. Az én egyetlenem. Az ÉN okos fiúm.
- Választhatsz. Kézzel, vagy valami mással csináljam? – hajolok a füléhez és megharapdálom egy kicsit.
- Kézzel. - Fordul felém és suttog bele a számba.

Szenvedélyes csókot váltunk, mire én visszatérek elõbbi tevékenységemhez, és óvatosan simogatni kezdem. Mikor egyáltalán nem számít rá, rácsapok egy nagyot, mire õ összerándul. Máris piros a kezem nyoma, de még így is gyönyörû számomra. Mert ezeket a nyomokat én hagyom rajta. Egy kicsit megsimogatom, majd ismét váratlanul csapok le. Simogatások és csapások váltják egymást egészen addig amíg már az egész feneke vöröses színben pompázik. Halk nyögdécselései engem is beindítanak. Elõl is simogatni kezdem. Hoppá!
- Ejnye-ejnye. Éppen büntetlek, te meg kõ kemény vagy. – vigyorodok el.
- Akarom! – suttogja a vágytól pattanásig feszülve a párnába.
- Mit akarsz? Mondd ki! – sóhajtom, miközben a hátát harapdálom, másik kezemmel pedig meggyötört fenekét simogatom. Néha bejáratán is végig simítok.
- Téged akarlak. Mélyen magamban! – sóhajtozik õ is. Már teljesen feszült. Egybõl két ujjal kezdem el tágítani.
- Ezt szeretnéd? – járatom benne ujjaimat. – Vagy többet?
- Sokat többet. – nyögi édesen.

És ki vagyok én hogy megfosszam õt a vágyaitól? Megfelelõ tágítás után óvatosan hatolok belé. Ahogy szorosan körbeölel, végigszáguld a testemen a kéj. Lassú tempóval kezdek, de nem bírok magammal, ezért hamar váltok mindig egyre gyorsabb iramra. De amint látom neki sincs ellenére. Sóhajainktól és nyögéseinktõl lett hangos egy az amúgy unalmas kis szoba. Nem telik el sok idõ és ma már másodszor repít el a mennyekig az orgazmus. Egyszerre élvezünk el. Egymás mellett pihegve fekszünk, és mikor rám néz valamiért elkezdek nevetni. Õ is csatlakozik, hozzám. Nem tudom min nevetünk de jólesik mert olyan felszabadult. Mintha minden feszültség eltûnt volna ami az utóbbi napokban a vállamat nyomta. Ilyen édes érzéssel alszok el szerelmem karjaiban.

Renji

Nem tudom hogy leütöttek-e vagy én aludtam el, de eskü nem tudtam hol vagyok mikor fölébredek. Kicsit be is pánikoltam, de mikor leesett hogy hol vagyok…na akkor még jobban. Kétségbeesetten nézek körbe hátha van valahol valami kijárat. Baszki de hülye vagy Renji. Kijárat egy cellából? Tényleg nagy lehetett a pofon amit kaptál. De reménykedni lehet nem? Csak az én kis édesemen jár az eszem. De tuti ki fog szabadítani. Mondjuk az gáz hogy arra számítok hogy majd jön az én narancs lovagom fehér lovon. Na de mindegy is.
Egy fura kék hajú pasas lép be a cellába perverz vigyorral. Jesszusom.
- Jöttem egy kicsit beszélgetni. – lép beljebb.
- De én nem most jöttem a falvédõrõl. Mond mit akarsz és húzz el. – hírtelen ott terem mellettem és kibaszottul nagyot behúz…anyádat…
- Valamit félre értesz. Itt most mi diktáljuk a játékszabályokat. Te a fogoly vagy aki majd minden kérdésünkre készségesen válaszol majd.
- Na azt várhatod köcsög. – és leköpöm. Kicsit sok lett a vér a számban.

Hírtelen a fal felé fordít, és bele is nyomja az arcomat a falba. Kicsit emiatt kicsavarodik a kezem de azt hiszem nem ez lesz a legnagyobb problémám az elkövetkezendõ percekben.
- Most megkérdezek valamit úgyhogy légy figyelmes, és válaszolj! Hol van a Királyok Kódexe? – suttogja a fülembe.
- Az a sírós köcsög barátod nem avatott be? Nem tudom hogy hol van. Csak a kapitányok tudják. Használd a szemed és ha szerencséd van eljut az agyadig hogy a felkaromat díszítõ jelzésen az áll: hadnagy. – bunkó seggfej.
- Ulquiorra-ra gondolsz? De mondta. És szerinted miért küldött ide? – belenyal a fülembe. Fúj mindjárt elhányom magam.
- Hogy idegesíts? – válaszolom ingerülten.
- Hogy addig játszadozzak veled amíg meg nem ered a nyelved.

Ekkor baromi erõsen megmarkolta a farkamat. Hányingert kaptam már csak attól is hogy hozzámér. Tudom hogy most mi fog következni de nem akarok beletörõdni. Össze vissza rángatom magam hogy ki tudjak szabadulni a szorításából de nem megy.
- Ejnye. Ha nem mûködsz együtt fájni fog, ha igen…akkor is. – nem láttam de tuti hogy egy gúnyos vigyor terpeszkedik az arcán.

Letépi rólam a ruháimat. A szívem a torkomban dobog. Úristen. Segítsen valaki!! Merev farkát érzem a fenekemhez nyomódni.
- Utoljára kérdezem. Hol van a Királyok Kódexe? – suttogja megint.
- Nem fogod föl hogy nem tudom? Te komolyan ennyire hülye vagy? – kiáltom kétségbeesetten.
- Ezt akkor most nemleges válasznak veszem.

Semmiféle hezitálás nélkül belém hatol. Azonnal olyan iramot diktál hogy azt hiszem szét szakadok. Talán igazán az fáj hogy megaláz. És én semmit sem tudok tenni, egyszerûen csak könyörgök hogy hagyja abba. Abban a pillanatban minden méltóságom lehullik rólam. Nem érdekel ki hallja az sem hogy ki mit gondol. Csak azt akarom hogy ennek legyen vége. Belém élvez. Az érintései, a mozdulatai, az érzés amit kivált belõlem, hánynom kell magamtól. Amint eljut a tudatomig hogy mit is tett, egybõl kiadok mindent ami bennem van, vagy éppen nincs.
Egyetlen szó nélkül hagyja el a cellát. Én pedig nem akarok élni. Így lealacsonyodni, hogy könyörögjek. Szánalmas vagyok az az igazság. Szép volt Renji. Mielõtt minden elsötétülne még az utolsó épkézláb gondolatom Ichigo. Jajj bárcsak jönnél már…

Arra ébredek hogy valaki bámul. Fáradtan nyitom ki a szemeimet és a tegnapi (vagy még mai? Kicsit elhagyott az idõérzékem mióta itt vagyok) kínzómmal találom szembe magam.
- Jó reggelt. Már épp ideje volt. Ma is beszélgetünk egy kicsit. Tegnap elfelejtettem bemutatkozni. Grimmjow a nevem. – aha…beszélgetünk….
- Ha azért jöttél hogy megint a szart is ki kúrd belõlem akkor gyorsan essünk túl rajta, mert nem tudom hol van a Királyok Kódexe. – válaszolom fáradtan.
- Neeem. Ma nem szex lesz. Mára sokkal jobb játékot találtam ki neked. Hallottál már a Kurushimi korbácsáról? – ki nem hallott még róla te barom. Csak azt ne…
- …
- Szóval igen. Akkor játszadozunk egy kicsit.

Ismét a fal felé fordít és várom az elsõ csapást amit csakhamar meg is kapok. Tíz ütést mér rám, amire igyekszek nem oda koncentrálni de nem nagyon megy. A második tíznél már nem bírom és hangot is adok ennek, majd a harmadik tíztõl összefüggéstelenül ordítozok, ami azt hiszem még jobban feltüzeli. Néha tart egy kis szünetet és akkor megkérdezi hogy hajlandó vagyok-e elmondani neki.
- MIÉRT NEM FOGOD FEÖL HOGY NEM TUDOM!!!! – üvöltöm rá, mikor végez.
- Most dolgom van. Addig gondolkodhatsz egy kicsit. A korbácsot itt hagyom, hogy bármikor csak ránézel én jussak eszedbe. – és ledobta a lábamhoz a vértócsába.

Otthagyott vérzõ sebekkel és bénító fájdalommal. Amint õ kilépett a cellából 2 ismeretlen jött be. Láttam hogy készülnek valamire de felfogni képtelen voltam. Leakasztottak a kampóról amin eddig a bilincsem által lógtam, és egy erõteljes mozdulattal beledöngöltek a falba. Ami éppen szétvert hátamnak pont jó volt. Eldõltem mint egy darab fa. Így a látó terembe pont benne volt a korbács. Valahogy az sem tudott izgatni. Mennyi vér…ennyi nincs is egy emberben. Meg fogok halni. De nem akarok meghalni. El akarom mondani Ichigo-nak hogy szeretem. Mielõtt végleg elveszíteném a kapcsolatot a külvilággal, még megpillantok egy narancssárga üstököt. Biztosan csak hallucinálok a sok vérveszteségtõl. Aztán vége. Filmszakadás.

- Renji…Renji! Próbálj meg egy kicsit ide figyelni. A sebzett részeket ki kell vágnunk a hátadból. Nem tudjuk megvárni míg az altató hatni kezd, mert gyorsnak kell lennünk. Bár Hanatarou elhozta a korbácsot, nem vehetjük biztosra hogy nincs nekik több. Készen állsz? – ez azt hiszem Unohana- taichou.
- Azt hiszem…igen – nyögöm. Azt sem tudom mi van.
- Mi szükség van erre? – kérdezi életem szerelme. Õ is itt van. Végre valami jó a sok rossz után.
- Hanatarou magyarázd el neki. – adja ki a parancsot és közben nekilát a „szétmarcangolásomnak.”

Még fél füllel hallom a sok fájdalom között hogy Hanatarou magyaráz.
- Tudod Ichigo, a Kurushimi korbácsa nem egy egyszerû korbács. Ha egyszer valakit bántalmaznak vele, akkor az adott személytõl elég egyetlen akkor viselt ruha darab, hajszál, bõr darab vagy akár a vére, és anélkül is tudják õt kínozni hogy ott lenne és közvetlenül õt ütnék. Bár sebei nem lennének, de fájdalom valóságos lenne. És mivel Renji nem kis mennyiségû vért hagyott maga után elég lenne csak egy kis adagot rácseppenteni egy székre vagy akármilyen tárgyra és ha azt vernék õ érezné a fájdalmat.
- Értem de ez mire jó, hogy voltaképpen élve fölboncoljátok.? – édes ahogy aggódik.
- Ha…kivágják a sérült…részeket…nem lesz semmi…ami kötne a…korbácshoz. – magyarázom neki. Muszáj elterelnem a figyelmemet a fájdalomról.

Odajön és megfogja a kezemet. Olyan kábult vagyok a fájdalomtól hogy nem igazán fogom föl mi történik körülöttem. Mikor a gyógyszer hatni kezd azt hiszem elalszok. De most olyan csöndes, nyugtalan és mély álomba repülök.

Mikor legközelebb fölébredek Ichigo-t pillantom meg az ágyra dõlve aludni. A sok gyógyszertõl nem valami tiszta a fejem. Az egész hátam egy nyílt seb lett. Ez se holnapra fog meggyógyulni. Most hogy így egyedül vagyok és biztonságban kicsit elgondolkodtam a dolgokon. Ezt a szennyet sosem mosom le magamról. Pár kósza könnycsepp hangtalanul indult útnak az arcomon. Talán a megkönnyebbülés könnyei nem tudom. De így kerülök vissza ismét egy pihentetõ álomba.

2009.02.05 00:52
Kawaii

Ichigo

A legrosszabb ébresztõnk van. Ahelyett, hogy egy nagyon édes száj és egy legalább ennyire gyengéd kéz ébresztgessen, hogy aztán egy elbûvölõ szempár fürkéssze az enyémet, és minden onnan kezdõdjön el újra ahol az éjjel abba hagytuk, pontosabban attól a résztõl, amikor elkezdtem ébresztgetni vágyait, õ meg halk sóhajaival az enyémeket, és kézzel foghatóvá tegyük egymás számára, hogy most csak egymáséi vagyunk és leszünk… na szóval ebben a szent percben, egy akkora robbanás rázza meg a földet, hogy lehetetlen erre nem fel ébredni! Ha nem lennék ilyen nagyon mélyen alvó, valószínûleg halálra rémülve pattantam volna ki az ágyból és mentem volna neki kapásból az ajtónak., olyan ügyetlen módon, mint ahogy Kon szokott csinálni mindent.
Zavar ám ez a hang, de túlságosan fáradt vagyok ahhoz, csak úgy pikk- pakk kipattanjak. Hallom a parancsot, meg a harangok kongását, csatába hívnak és van egy olyan sejtésem, hogy elég komoly véres kis harc fog ebbõl kikerekedni, De egyenlõre Renji bódító illata ami a párnából érzõdik, sokkal jobban érdekel. Kicsit még jobban bele fúrom az arcom.

Renjit azonban kötelességei hívják, és mivel nélkülem nem nagyon szeret csavarogni, hát engem is magával invitál.
- Álomszuszékom! Nem ártana ébredezni, ha nem akarod, hogy rád omoljon a tetõ. – ugyan! Olyan stabilak ezek a falak, egyszerûen esélytelen.
- Csak még 5 percet, jó? – alkudozom, és meg se moccanok hátha magától elmúlik…
- Akkor nincs harc utáni stressz levezetõ szex. – az adu ász!
- 1 perc és mehetünk. – hirtelen elkap a lendület, mintha tût szúrtak volna seggembe, ajánlom neki, hogy ezt ne játssza el sokszor, mert egyáltalán nem tetszik, hogy ilyesmivel zsarol.
- Szeretlek te kis Csipkerózsika.
- Nem vicces. Fáradt vagyok. – durcásan morgom szájába, közben pedig köpenyem kötöm össze.
- Majd este kiengesztellek, jó? – ez nem volt kérdés.

Mindenhol harc megy, lángolnak, és összedõlnek a házak. Most tényleg feldúlták a Lelkek városát. Még parancsot sem kell kapjak, hogy tudjam, hol fogom megnézni mi a helyzet. Sado lélekenergiáját követve keresem meg társaimat. Ishida van a legjobb állapotban, Orihime már csak a gyógyításra használja az erejét. Mint mindig, most sem gondolkozom, Renjivel egyszerre rohanunk a harc kellõs közepébe. Mindenkinek jut egy ellenfél. Fogalmam sincs kik ezek, de nem is érdekel. Kinyírom az összest.

Bassza meg! Hát ez nem olyan egyszerû. Sõt, a francba is, kurva nehéz. Ugyan olyan erõsek, mint az a múltkori fószer, aki levert. A probléma az, hogy én még mindig nem vagyok túl teljesen az edzésemen, már pedig ehhez az az erõ fog kelleni. Áááááh, össze kell szedjem magam. Renji ebben a pillanatban engedi ki Ban-Kai- át… húú, de imádom ebben a szerelésben, egyszer, egy alkalmasabb idõpontban tuti letámadom. Ichigo!!! Mit mûvelsz? Figyelj már oda arra, amit csinálsz! Akkora ütést kapok, hogy legalább 10 métert csúszok hátra, kardomat a földbe szúrom és állok meg végre. A francba.
Túl sokan vannak körülöttem, a Ban-Kai-nál tovább nem megyek. Lehetetlen, hogy kiengedjem még jobban az erõmet.
Persze csevegünk ám az ellenféllel, én legalábbis valahogy mindig ezt szoktam. Nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy mit akarnak, hogy mért támadták meg Soul Society-t, vagy hogy Aizen parancsa volt- e ez az egész? A válasz pedig csak nagyából annyi, hogy õ egy Espada, még pedig a 4-es számú. Rangokban nem vagyok jó, úgyhogy fogalmam sincs, hogy ez most mit jelent, ráadásul nem is érdekel. Azt viszont tudom, hogy minél hamarabb be kell fejezzük a harcot.
Két akkorát kapok be, hogy alig bírok megállni a lábamon, és jön a harmadik, olyan gyorsan, hogy képtelen vagyok idõben felemelni a kardomat.
Hirtelen Renji terem mellettem, és magával ragadva kap el a támadás elõl. Ha te most nem jössz, lehet, hogy ma nem alszunk együtt.
- Jól vagy? – kérdezi.
- Én igen. És te?
- Semmi gond. De kezdek parázni, hogy fogjuk legyõ…- a nyakához kap. Valami történt? Én nem láttam semmit.
- Mi az? Mi történt? – közben pedig végig pásztázom szememmel. Meg is van.

Egy nagyon vékony és szinte észre vehetetlen tû áll ki a nyakából. Hogy került ez oda? És mikor? Kapásból kirántom onnan, és nyakának esem. Szívom, de nem érzek semmit, félek elkéstem. És amikor Renjire nézek biztos is leszek benne. Kezd elhomályosulni a tekintete.
A semmibõl vagy 6 fehérruhás támad nekünk. Nem tudom megvédeni Renjit, körbevesznek, és egyszerre támadnak. Hatalmas erõvel csapódok neki a mögöttem lévõ ház falának. Át is töröm, vagy két épület omlik össze, mikor végre megállok. Nehezen, de kimászom a törmelékek közül. Nem hagyhatom Renjit védelem nélkül. Shuuhei segít kimásznom, azt hiszem rám is dõlt a tetõ.

- Hol van Renji? – megtorpanok, és feszült hangom kérem számon a körülöttem állókat.
- Úgy tûnik magukkal vitték. – Hogy az a…
- Most azonnal utánuk kell mennünk!
- Ichigo, nyugodj meg, elõbb össze kell gyûjtenünk az információkat. Azt se tudjuk, hogy pontosan hova vitték. – Ne akarj most nyugtatgatni Toushiro.
- Mennünk kell! – kardomat megmarkolva, határozottan állok, így most már mindenkinek egyértelmûvé téve, hogy nem csinálok ebbõl szavazást.
- Jó, rendben… Összeállítunk egy csapatot, amilyen hamar csak lehet. – törõdik bele a kapitány.

Tiszta ideg vagyok. Komolyan mondom, amióta itt vagyok, folyamatosan csak idegeskedek. Azt se tudom hirtelen hova menjek, vagy mit csináljak. Inoue próbál megnyugtatni, és Rukia is lelket önt belém, de most nem tudok rájuk rendesen figyelni. Induljunk már el!
Egy óra múlva áll össze a mentõcsapat, elég sokan megyünk, bár a cél nem a harc, hanem Renji megmentése, de mai napi csata óvatosságra inti Soul Society-t. Engem már ez a része nem érdekel, csak menjünk és hadd rúgjam szét a seggüket! Kapitány egy se jön velünk, nekik a össze kell szedniük a várost, és ki találni mit tehetnek az espadák ellen, egyáltalán, hogy kik ezek. Ellenben sok hadnagy jött. Velem együtt kilencen vagyunk.

- Meg kell nyitnunk a kaput Hueco Mondoba. A lényeg, hogy folyamatosan együtt maradjunk…
- Jól van, elég már a rizsából! Menjünk! – szólok közbe.
- Ichigo! Fejezd be, és fogd vissza magad! Nem szabad önfejûnek lenned, ezek nagyon veszélyesek, és mi képtelenek lennénk velük szembe szállni. A mi feladatunk, hogy Renjit épségben kimentsük. – igaza van. Le kell higgadjak.

Többet nem beszélünk és a kapu hamar megjelenik. Alig várom, hogy átérjünk a másik oldalra. Ajánlom ezeknek a rohadékoknak, hogy Renjinek ne essen bántódása, különben nagyon nem állok jót magamért!
Bele telik egy kis idõbe mire megtaláljuk egyáltalán a célt. Ugyanis ez a föld egy hatalmas nagy sivatagszerûség, sehol senki, egyszínû az egész. Jó pár kilométert lesétálunk már amikor megérezzük Renji gyengécske lélekenergiáját. Erõtlenül, de legalább van neki, tehát még él, de nagyon úgy tûnik, hogy elég rossz állapotban van. Sietnünk kell. Kicsit rágyorsítunk, most legalább már tudjuk merre kell menni. Egy hatalmas vár közelébe érünk. Gyors terv megbeszélés, ami a következõ, körbe járjuk, megkeresve a bejáratot. Aztán betörünk. A csapat nagy része feltartja az espadákat és többiek a mentõsökkel együtt (Hanataro és Inoue, szerintem teljesen rájuk illik a mentõs megszólítás) megkeresik Renjit. Vagyis én és Kira. Azért Kirára esett a választás, mert a kardja bármilyen ellenfelet fel tartoztat.
Jó pár szintet és folyosót rohanunk végig, kezdem azt hinni, hogy eltévedtünk és az életbe nem találjuk meg Renjit. De ebben a percben egy hatalmas, fájdalmas üvöltést hallunk. Agyamat elönti a düh, kardomat elõ rántva vágok bele a falba a hang irányába. Messze van Renji, ezért nem félek attól, hogy a csapás elérte õket, de legalább megrövidítette az utat. Szinte ott vagyunk amikor már egyszerre nem érzem Renjit! A picsába, meg ne merj nekem halni!
Átjutunk végre az utolsó ajtón is. Rögtön szembe Renji fekszik, kiláncolva, véresen. Mellette két ismeretlen, mind kettõjük véres. Eszemet vesztve esek nekik, akkora erõ tör fel belõlem, hogy ezeknek esélyük sincs ellenem. Két perc és holtan esnek össze.
Renjit már ellátta Hanataro, és Inoue is dolgozik rajta. Amint engedélyt adnak rá, vállamra kapva indulok el vele kifelé, közben Kira fedez minket. A többiek rendesen küzdenek még mindig mikor visszaérünk hozzájuk. Csak biccentünk és már indulunk is kifelé az erõdítménybõl. Semmi kedvem tovább itt maradni, biztonságba akarom végre tudni Renjit.
Fele annyi idõbe sem telik visszamenni, mint ide jönni. Ráadásul azt veszem észre csak így fél szemmel, hogy nem is követnek minket. Ezek szerint megtudták azt amit tudni akartak. Mi történhetett.

Megint a 4. osztagnál körünk ki. Komolyan mondom, most már tényleg fenn tarthatnának nekünk egy külön szobát, névtáblával meg mindennel, Renji és Ichigo gyengélkedõje. Úgy döntök, hogy addig amíg nem mehetek be kedvenc játszó pajtásomhoz, addig meg látogatom a kapitányok gyûlését. Most hogy már szövetségesei vagyunk Soul Society-nak és ráadásul elég komoly segítséget is nyújtunk nekik, így már akár a az ilyen fontos útba igazításokon is részt vehetünk. Bár Yourichi azt mondta, hogy inkább ne, mert nem minden Taichou venné jó néven, de most valahogy úgy érzem, hogy igenis jogom van ott lenni. Be kell számolnom a látottakról és arról, hogy mire jöttem rá visszaúton.

Éjjel visszasietek ápolásra szoruló vöröskéhez. Hanataro elintézte, hogy benn maradhassak vele, akár az egész éjjelem ott tölthetem. És én ezt is fogom tenni. Mellette fogok aludni, vagy legalábbis a kezét fogva az ágya mellett.

2009.02.01 21:31
Snoopyka

Renji

Életem egyetlen helyettes shinigamija nehezen tûri a szex mentes gyógyuló napokat. De ha egyszer én egy egészséges Ichigo-val akarok lefeküdni. Ezt kiküszöbölve sokat dolgoztam. Néha hulla fáradtan estem be és már csak aludni akartam az õ szívverését hallgatva. Még ha beteg is akkor is olyan jó hogy újra velem van és nem vagyunk rosszba. Szeretem ezt a kis bolondot. Eskü a végén papucs leszek. Na jó nem. Ne essünk túlzásokba.
Ma is egy ilyen napon vagyok túl. Hozzám bújik mikor lefekszem, és az oldalamat kezdi el simogatni. Nem ellenkezek mert élvezem. A fejét a nyakamhoz fúrja úgy hogy minden lélegzetvételnél megcirógatja a bõrömet. Kiráz a hideg a kellemes érzéstõl. Másik kezével a nyakam másik oldalát cirógatja és a hajammal játszadozik. Ejnye te kis csõdõr mire készülsz? Egy aprócska puszit lehel a nyakamra és folyamatosan halad lefelé.
Ezek az apró mozdulatok most olyan gyönyörûek. Nincs benne semmi vadság, csak a puszta szeretet. Annyira jó is ez. Semmi ahhoz képest amit Karakurában mûveltünk. Ez most más. És talán jobb is.
Mozdulatai halk sóhajokat váltanak ki belõlem. Minden mozdulata azt sugározza hogy szeret. Ez teszi olyan csodálatossá a pillanatot. Maga felé fordítja a fejemet, majd egyre közelebb hajol hogy megcsókoljon. De nem teszi meg. Szinte csak egy hajszálnyi választ el egymástól.
- Szabad? – komolyan kérdezed?
- Igen. – suttogom. Épeszû válasz mi? De most csak ennyire fussa lendületbõl.

Óvatosan el kezd kihámozni a ruháimból, de a szemkontaktust egy pillanatra sem szakítja meg. Én sem tudnám. Nem cserélném el ezt a pillanatot. Ahogyan megérint a testem szinte fellángolva jelez vissza neki.
- Nem is tudod elképzelni mennyire kívánlak. Csak téged akarlak. – suttogja a fülembe.

Nem vadul vagy õrült vágytól fûtötten, hanem gyengéden és érzékien. Óvatosan hatol belém, és mintha csak egy lágy keringõt járnánk lassú táncba kezdünk. A mozdulatok, az érintések…minden olyan csodálatos. Egyszerre mozgunk. Mintha most válnánk teljesen eggyé. Olyan mintha ezer éve most látnánk egymást újra és õ az enyém akarna lenni. Olyan volt mint egy álom. Igazából szeretkeztünk. Szerelembõl.
Egyszerre suttogjuk egymásnak hogy: Szeretlek! És így alszunk el egymás karjaiban. Hosszú idõ óta ez a legjobb dolog ami történt velem.

Reggel egy hatalmas rázkódásra ébredünk. Mi a franc? Majd egy pokollepke jelenik meg a szobában.
- Minden osztagot kéretnek Soul Society utcáira. Mindenki engedélyt kap a folytonos fegyverviselésre. Minden korlátot feloldottunk. – na ne. Egy ilyen szép pillanatot így elrontani.

Ichigo még egy kis kóma úgyhogy föl kell keltenek valahogy.
- Álomszuszékom! Nem ártana ébredezni, ha nem akarod hogy rád omoljon a tetõ. – suttogom vigyorogva a fülébe.
- Csak még 5 percet jó? – morog a takaró alól.
- Akkor nincs harc utáni stressz levezetõ szex. – tettetem a közömböset.
- 1 perc és mehetünk. – kezd el öltözködni.
- Szeretlek te kis Csipkerózsika – nevetve megcsókolom.
- Nem vicces. Fáradt vagyok. – morogja miközben magára kapja a ruháit.
- Majd este kiengesztellek jó? – újabb csókot kap. Ma milyen kis osztogatós kedvemben vagyok.

Lehet hogy az ellenség ezt nem köszöni meg. Már javában dúlnak a harcok mire mi kiérünk. Így mi is bevetjük magunkat, és harcolunk. Sajnos nem sok idõm van azt figyelni hogy Ichigo hogy halad, mert akad nekem is munkám rendesen.
Hú bazzeg. Ha ez így megy tovább hamar kihullok én is a harcképesek sorából. Már a Ban Kai-omat használom de semmi. Mintha ez az ember semmit sem érezne meg. Apám…kik ezek? Honnan jöttek? És mit akarnak?
Közel s távol csak kiáltásokat és pengék érces hangját lehet hallani. Oldalra pillantok miközben kifújom magam hogy megnézzem Õ hogy áll a harccal. Amint látom õ is pihit tart. Nem csodálom. Õ is tuti fáradt. Egyszer csak becsapódik mellém a földbe Rukia. Mi a franc?
- Jól vagy? – kérdezem miközben kikaparom a betonból.
- Jól vagyok, kössz. De mi a francok ezek? Mintha a kardom csak valami tollpihe lenne. Meg sem rezdülnek. – kérdezi idegesen.
- Észrevettem.

Közben újra megtámadtak. Nekünk meg már csak védekezni volt erõnk. Éppen levegõért kapkodok amikor látom hogy Ichigo nem tud kitérni a támadás elõl amit az ellenfele rá mér. Odaugrok és a lendülettel magammal viszem.
- Jól vagy? – nézek rá aggódva.
- Én igen. És te? – kérdi õ is szintén így.
- Semmi gond. De kezdek parázni. Hogy fogjuk legyõ… - befejezni viszont nem tudtam. A nyakamhoz kaptam.
- Mi az? Mi történt? – kérdezi megijedve.

Mikor meglátja hogy egy tû szerû valami áll ki a nyakamból azonnal kihúzza és szívni kezdi, majd a földre köp. Nem lehetett valami eredményes mert kezdtem homályosan látni. Nagyon hamar felszívódott ez a cucc. De mi lehet ez? Csak ennyi hallok még valamennyire.
- Eltaláltam egyet. Mindjárt hat a cucc és a szálláson lesz. Menjünk. – mirõl beszél?

Ám hamarosan érzem hogy valami megváltozik. Már nem Ichigo ölel, hanem valami kemény nyomódik az arcomnak. Mi a fasz. Kinyitom a szemem és egy börtön szerûségben találom magam.
- Hogy a francba kerültem ide? – kérdem inkább csak magamtól.
- Az én vendégszeretetemet élvezed. És közben majd válaszolsz néhány kérdésre. – lépett elõ valami ismeretlen.
- Én ugyan nem mondok neked semmit. – válaszolom elfordulva.

Hírtelen mögöttem terem két kigyúrt állat és kiláncolnak a falhoz. Csak ekkor tûnik fel hogy a bokámon egy fém gyûrû van ami folyamatosan blokkolja az erõmet. Bassza Meg!!! Így sosem találnak meg sehol. Majd a fószer odajön és akkorát húz be hogy a nyakcsigolyáim csak úgy nyekkennek. Az arcom meg egy kicsit szétcsúszik.
- Minél hamarabb mondod meg hol van a Királyok Kódexe, annál hamarabb érnek véget a szenvedéseid.

Felõlem azt csinál amit akar. Nem fogom neki elmondani. Nem mintha amúgy tudnám mert az tök titkos. Asszem csak a kapitányok tudnak róla. Úgyhogy ezt bebukta. Csak remélni merem hogy valaki segíteni fog. Mert hogy saját erõbõl innen nem fogok tudni kijutni az tuti. Most csak annyi erõm van mint egy egyszerû halandónak. Vajon a kardom hol van? Ichigo…Biztosan aggódik.

2009.01.24 03:02
Kawaii

Ichigo

Egyedül ébredek, és ez egyáltalán nincs ínyemre. Hol lehet Renji? Még meg sem gyógyult és már mászkál, komolyan, nem lenne szabad meglepõdnöm. A délutáni edzés elõtt még megkeresem. Összpontosítva a lélekenergiámat kutatok utána, nehezen de megtalálom. Osztagánál van, tehát Byakuya képes volt berángatni. Komolyan mondom, azaz ember egy állat. Én biztos nem tudnék vele együtt dolgozni.
Renjit az asztalra borulva találom meg, alszik. Még nem épült el teljesen, és a sok papír, ami elõtte hever egyértelmû jele annak, hogy rohadtul unja, amit csinál. Meg kell mosolyognom a jelenetet, valahogy nehéz elképzelni vöröskét amint éppen írogat meg pakolászik. Õ olyan igazi harcos forma, és azt hiszem ahhoz jobban is ért.
Meg érintem homlokát, hogy megnézem lázas-e, ha lázas haza viszem, pont le fogom szarni, hogy Byakuya mit gondol. Egyáltalán nem forró, egy kicsit talán meleg, de nem vészes, az a szer jól lenyomta. Keresek neki egy pokrócot, és betakarom. Nem tudom megvárni, este úgyis találkozunk, már ha nem tölti itt az egész estéjét.

Mindenki megjelent, úgy tûnik Soul Society nagyon az én ügyemen van. Nem tudom, hogy erre most büszke legyek vagy inkább rosszat sejtsek.
- Ichigo! Hívd elõ Zangetsut! – parancsol rám Yoroichi.
Átszúrom magamon kardom és Zangetsu egybõl mellettem terem. Harcolnunk kell egymással és mindenki mással, de persze legfõképpen együtt. Kétszer is átváltoztam Hollow-á. Hihetetlen mikre vagyok képes, ha nem saját magam vagyok. Félek ebben van az igazi erõm. És ha nem lennék olyankor ilyen fékezhetetlen gyilkolni akaró állat, valószínûleg Soul Society már rég a Hollow Ichigoval beszélné meg, hogy, hogy rohanják le Aizenéket. De nem érdekel, leszek én még ennél jobb is! Csak lábra tudjak állni.
Kell egy kis idõ mire összeszedem magam, de minden rendben, fáradt vagyok, és aludnom kell, azon kívül nincs semmi különös, na jó van néhány seb rajtam, de ez minden, tényleg!
Jól haladok, legalábbis ezt mondják, õszintén megmondom, hogy én is jobban érzem magam, fõleg hogy tudom, hogy a kardom mindig velem van, és a legfõbb támogatom. Bárkit legyõzök, ha Zangetsu velem van.
Betámogatom magam a szobába és lefekszem a futonra. Renji nincs itt. Gondolom még mindig a munkáját végzi, vagy alszik, elmosolyodom, tuti, hogy még alszik. Utána sietek hátha összetalálkozunk egy szép réten, ahol senki nem zavar minket.
Egy gyengéd, óvatos érintésre ébredek, pontosabban egy rongy langyos súrlódása a mellkasomon.
- Jajj, te bolond mit csináltál? – Renji magába beszél. Aggódó arcát látva érzem, hogy meg kell nyugtassam.
- Csak… pár nap… és menni fog – mosolygok rá. Bízz bennem, képes vagyok rá!
- Akkor is buta vagy. Vigyázz magadra! – Édesem, te miattam aggódsz? Fontosabb vagy te!
- Hogy vagy? – veszem komolyra a figurát, bár kicsit fura helyzet, hogy pont attól kérdezem, aki közben engem ápol.
- Én jól. Most az a kérdés, hogy te hogy vagy? – édes vagy, hogy így törõdsz velem.
- Most hogy már itt vagy… és vigyázol rám… sokkal jobban. – pedig olyan szép mondat volt. És még annyira mondtam volna tovább, de az álmosság legyõzött. Nem baj, legközelebb pótolom ezt a kis elmaradást.

Hatalmas tüsszentésre ébredek. Nem hiszem el, hogy nem hagy aludni. Állandóan vele kell, hogy foglalkozzak. Legközelebb jobb ébresztõt találj ki! Mondjuk egy bizsergetõen finom csókot, apró nyakharapdálásokat…
- Egészségedre.
- Köszönöm. Te hogy vagy? – Jaj, Renji, hova tûnt az a szép mélyhangod?
- Köszönöm, jól vagyok már, de te zajos vagy. – jegyzem meg csak úgy mellékesen.
- Beteg vagyok. Bocs, ha zavarok. Mehetsz másik osztaghoz is. – kis sértõdõs, imádom.
- Jajj, ne hogy bedurcázz itt nekem. – ölelem át, és nyakához furakszom.
- Akkor legyél kedvesebb. Nem tehetek róla, hogy megfáztam. – amnéziád is van, drága?
- De igen. A te ötleted volt.
- De te meg készségesen belementél…- hagytam volna ki?
- De én nem is vagyok beteg. – vigyorodom el paprika vörös képén.
- Nincs jobb dolgod? – csak most jövök bele.
- Mint téged idegesíteni? Nem, bocsi de nincs. – nevetem el magam. Nagyon jó kedvem van.

Nem bírom megállni, hogy ne kezdjem el megbékíteni. Annyira aranyos ilyenkor. Becézgetem, hívogatom, csalogatom. Jaj, Renji bébi, gyere ki, adok neked nyalókát. Perverz vigyorra húzódik a szám, amit õ nem lát a takaró alól, pláne, hogy még befele is fordul. Annyira rámásznék most, de érzem, hogy nem nagyon díjazná, áh pedig milyen jó lenne most, még lehet a betegségébõl is kigyógyulna.
Egy kicsit még csalogatom, de aztán elhívnak edzeni, így nem tudok további figyelmet szentelni, finom fûszeres illatú tincseinek.

Kemény edzésnek nézek elébe megint, de most jól is esik.
- Ne csak úgy lengesd a kardodat, mintha nem számítana a célpont. Tudd, hogy hova akarod lendíteni és adj bele minden erõt. – Ez Renji? Mit keres itt?
- Te, ott a kispadról, inkább csak kussolj, jó van? Amúgy meg mi a francot keresel itt? Aludnod meg pihenned kéne. – és csodálkozik, hogy nem gyógyul.
- Unatkoztam. És kölcsön kenyér visszajár. – hát eldobom az agyam, még se vagy te olyan beteg.
- Mit fogsz te ezért kapni. – morgom magamnak, és megmarkolom rendesen kardomat.

Vágok, elõre szaladok, védekezem, visszavágok, néha még üvöltök is. Egyre nagyobb erõt hozok elõ magamból. A Hollow nélkül is kezdem érezni azt, amit eddig csak akkor éreztem, amikor õ elõ jött. Átjárja testem a lélekenergia és elõ tõr belõlem. Minden ellenfelemet a földre küldöm egyetlen csapással. Lihegek, és a kardomra támaszkodom, de már nem kell úgy felmosniuk, mint tegnap. Ez fasza! Csináljuk újra, bezsongok, de ennél többre képtelen vagyok. Nem baj majd holnap. Kapok egy pár vállveregetést. Majd elindulok Renjihez, hogy visszamenjünk.
- Gyere te kis hajrázó lány, van egy kis dolgunk otthon! – vigyorgok rá. Le kell vezetnem a felgyülemlett energiákat. Elkerekednek a szemei, bizony jó hallottad.
- Nem vagy fáradt? Menni is alig bírsz.
- Amit csinálni akarok, ahhoz nem kell még csak lábra sem állnom. – húzom fel magamhoz, hogy kicsit hozzá dörgölõzzek.
- De..de én beteg vagyok. – nem menekülsz bármennyire is próbálkozol. Több napi lemaradásunk van.
- Ki kell izzadjad a bacikat, segítek! – látod, most is te vagy az elsõ.
- Elképesztõ vagy Ichigo! – vigyorodik el. Na ezt már szeretem.

Meg se várva, hogy rendesen beérjünk, már az ajtóban elkapom egy fullasztó csókra. Persze annyira azért nem viszem túlzásba, hisz most esélyes, hogy tényleg nem kap majd rendesen levegõt. Kibontom a haját, és tincsei közé túrva húzom közelebb, hogy elmélyíthessem érzéki nyelvjátékunkat. Megõrjít és beindít csak azzal, hogy visszacsókol, az ölelése és merev férfiassága, amivel hozzám dörgölõzik csak olaj a tûzre! Basszus de rohadtul megkívántalak! Akarom most!

2009.01.23 20:54
Snoopyka

Renji

Lassan sikerül csak elaludnom. Szerintem fõleg amúgy a láz miatt. Na meg persze Ichigo közelsége.
Bevallom nem alszok valami jól. Nem igazán tudom eldönteni hogy fázok vagy melegem van, vagy megfulladok a saját izzadságomba, vagy meghalok…annyira gáz hogy egy ilyen kis szaros semmiség így kiüt. Na de mindegy. Éppen hatalmas szenvedéseim közepén vagyok mikor egy kezet érzek az arcomra csúszni, majd még egyet amelyik éppen tapizik. Egyértelmû hogy ki az. Remélem nem sexre gondol vagy ilyesmi. Mégis megijedek egy kicsit és azonnal felülök. Tudom hogy õ néz rám vissza de valahogy felfogni képtelen vagyok.
- Renji, jól vagy? – kérdezi aggódva.
- Szédülök, és lüktet a fejem. Fáradt vagyok… - kábé nem vagyok avval tisztában hogy ez most értelmes mondat volt-e. Remélem õ értette.
- Mindjárt jövök, elmegyek a 4. osztaghoz, idehívom Hanatarot. – válaszolja. De most nem akarom hogy csak úgy itt hagyjon mikor haldoklok…na jó ez erõs túlzás, de akkor is. Ennek hangot is adok
- Ne,… ne menj el. – kérlelem suttogva.
- 2 perc és itt vagyok, sietek. – mosolyog rám, és már indul is.

Istentelen idõ telt el mire visszatért. Eskü baromi rosszul vagyok. De azért sex a szabadban…ember. Ha újra megtehetném kapva kapnék az alkalmon. Végre valami extrém. Ráadásul annyira jó volt!!!!!! Mélázásomból az ajtó csapódása próbál a jelenbe rángatni. Kevés sikerrel. Valamit belém nyomnak. Ember mindjárt benyomom a szunyát. De az én Ichigo macim nélkül nem megy. Na meg majd a gyógyszer megvárja míg mellém fekszik mi? Ennyi éééész. De hát, most csak ennyire fussa.
Mikor reggel ébredezni kezdek, és nyitogatom még igencsak fáradt szemeimet, az én kicsimet pillantom meg ahogy éppen egy tál vízzel egyensúlyozik be a szobába. Mellém ül amikor észreveszi hogy felébredtem. Megcsókol. A legjobb orvosság.
- Kérsz valamit? – milyen segítõkész…de azért nem vagyok nyomorék vagy ilyesmi…na jó kedves a buzgósága.
- Nem köszönöm. Egész éjjel fönt voltál? – kérdezem tõle. Olyan kis nyúzott szegénykém. Pedig rá is ráfér a pihenés a tegnapiak után.
- A lényeg, hogy te jobban légy. De öcsém, hogy állandóan fel akarod hívni magadra a figyelmet! Valami egyszerûbb lehetõséget is választhatnál. – szóval átláttál az álcámon…na jó ez nem vicces. Tényleg beteg vagyok, és nem direkt van az hogy ilyen kis nyomi vagyok.
- Most ez volt a kézzel fogható. – válaszolok neki vigyorogva.

Hamarosan betoppan Unohana-taichou is aki vizsgálgatni kezd. Egy húzós kis megfázás…fasza gyerek vagy te Renji. Még hogy pár nap intenzív pihi. Ezt õ adja be Byakuya-nak. Mert hogy én nem fogom az tuti. Elõbb leszek öngyilkos. Meg aztán még menjek majd kivizsgálásra. Meg még egy lótüdõt. Összekaparom magam és jöhet a gyógyító sex. Mikor elmegy, Ichigo fáradtan terül el mellettem. Hozzám bújik, én átkarolom, mire õ egy kis puszit hint a vállamra, és már alszik is. Megérdemli ha már egész éjjel olyan figyelmes volt.
Egy kicsit én is elbóbiskolok, de egy nem éppen halk kopogás visszaráncigál a jelenbe. Ichigo-nak jó az alvókája mert nem ébred fel csak a másik oldalára fordul. Én meg odatántorgok ajtót nyitni. Vajon ki az a kedves aki „meglátogatott”?
- Elhiheted hogy nem érdekel a nyomorod. Majd akkor mentesülsz a munka alól, ha kómában leszel. Nyomás dolgozni. – veti oda hûvösen. Jól van, megyek a dolgomra nem kell itt kiabálni.
- Értettem. – felelem rekedten. Baromira fáj a torkom meg a fejem.

Öltözködés közben néha rám jön egy kisebb köhögési roham amit visszafojtok, nehogy felébresszem az én kis Csipkerózsikámat. Kicsit bekönnyezik a szemem nem mondom. Na de a java még csak most jön. Mikor a tükörbe nézek megijedek egy kicsit. Karikás szemek enyhén szólva sápadt bõr. Húúú…inkább gyorsan összefogom a hajam és indulok is.
Az irodában kicsit kómás fejjel látok neki a dolgaimnak. Nem nagyon tudok koncentrálni. Már eltelhetett vagy 4-5 óra munkával amikor végleg feladom. Rádõlök az asztalra és alszok egyet. Nehezen kapok levegõt is, és fáj a tüdõm ha levegõt veszek. Az orrom is a sok zsepitõl. Ja meg minden köhögésnél kiszakad a tüdõm. Asszem most még a Mister Soul Society címért sem lenne értelme csatába szállni.
Fázok. Lehet hogy megint fölment a lázam. Egy gondos kéz érintését érzem a homlokomon majd pedig egy takarót a hátamon. Mostmár egy kicsit jobb. Mire sikerül kinyitnom a szememet, csak egy távolodó narancssárga hajzuhatagot, meg egy hatalmas kardot látok távozni. Ichigo…olyan figyelmes. Ismét elnyom az álom.
Még mindig az asztalnál vagyok mikor fölébredek. Nem kapok levegõt. Faja mondhatom. Sehol senki kint meg persze hót sötét. Szépen lassan elindulok a szállásom felé hátha ott van Ichigo. Mikor beérek, csak annyit látok hogy õ a futonon fekszik, fedetlen felsõtesttel, ami tele van égés nyomokkal. Ezek meg mi a francot csináltak vele? Szaggatottan veszi a levegõt de valószínûleg alszik. Kimegyek és hozok be hideg vizet meg rongyot. Nagyon óvatosan elkezdem a sebeit bevizezni, és egy kicsit enyhíteni a fájdalmát.
- Jajj te bolond mit csináltál? – kérdezem suttogva inkább csak magamtól. Még a végén skizó leszek vagy nem tom.
- Csak…pár nap…és menni fog. – hallom erõltetett válaszát, egy mosoly kíséretében.
- Akkor is buta vagy. Vigyázz magadra. – válaszolom aggódva.
- Hogy vagy? – mi van? Éppen te haldokolsz…
- Én jól. Most az a kérdés te hogy vagy?
- Most hogy mát itt vagy…és vigyázol rám…sokkal jobban. – lehunyja a szemét és hamarosan el is nyomja az álom.

Próbálok valamennyit aludni, de nem nagyon megy. A megfázásom miatt sem meg a miatta való aggódás miatt sem.
- HAPCI! – basszus…kutatok zsepi után. Morog valamit. Szegény…nem lehet valami kellemes ébresztõ.
- Egészségedre! – morogja vissza.
- Köszönöm. – válaszolok orrhangon és rekedten. Meg közbe fújom persze az orrom. – Te hogy vagy? – kérdezem.
- Köszönöm jól vagyok már, de te zajos vagy. – te meg kedves…
- Beteg vagyok. Bocs ha zavarlak. Mehetsz másik osztaghoz is. – bosszankodok.

Két erõs kar fonódik a derekamra.
- Jajj nehogy bedurcázz itt nekem. – hajol a nyakamhoz.
- Akkor legyél kedvesebb. Nem tehetek róla hogy megfáztam.
- De igen. A te ötleted volt. – még hárítsd rám…
- De te meg készségesen belementél…
- De én nem is vagyok beteg. – vigyorogjál csak te kis kelj fel jancsi.
- Nincs jobb dolgod? – kérdezem morogva a takaró alól egy hatalmas tüsszentéssel összetûzve. Bassza meg de elegem van a betegségbõl…
- Mint téged idegesíteni? Nem, bocsi de nincs. – és még nevet is. Na hagyjál békén. Kinevetni a másik nyomorát. Szépe mondhatom.

Még nevetgél egy ideig majd kedves szavakkal próbál meg kicsalogatni a takaró alul de én makacsul ellenállok a csábításnak. Majd megjeleni egy osztagom beli és elhívja Ichigo-t edzeni. Nem is baj. Addig sem megy az agyamra. Hamar megunom a bezártságot, és kimegyek a gyakorló pályára. Na jó az túlzás hogy megyek, inkább csak botorkálok. Tényleg jól halad az edzéssel. De nem bírom ki megjegyzés nélkül.
- Ne csak úgy lengesd a kardodat, mintha nem számítana a célpont. Tudd hogy hova akarod lendíteni és adj bele minden erõt. – próbálom odakiabálni.
- Te ott a kispadról inkább csak kussolj jóvan? Amúgy meg mi a francot keresel itt. Aludnod meg pihenned kéne. – kiált vissza bosszúsan.
- Unatkoztam. És kölcsön kenyér visszajár. – vigyorgok rá, mire õ csak morog valamit és folytatja eddigi tevékenységét.

Én meg csak figyelem ahogy törekszik célja elérésében. Alig várom hogy végezzenek, és végre megint kettesben lehessünk. A rohadt betegségem egy kicsit távol tart minket egymástól. Én nem akarom megfertõzni, õ nem akarja elkapni. Logikus, de nekem már lassan Ichigo elvonási tüneteim lesznek. Azt hiszem sex mániás lettem.

2009.01.23 02:18
Kawaii

Ichigo

Semmivel nem törõdöm, egyenesen a fürdõbe megyek. Hanyagul dobálom le a ruháimat, beállítóm a víz melegségét és már alatta is állok. Élvezem, ahogy a vízcseppek a testemnek ütköznek, majd végig folynak fehér bõrömön. Hirtelen hozzám ér valaki. Basszus! Csak Renji! Komolyan mondom a szívem is belesajdult.
- Cseszd meg Renji! Meg akarsz ölni? – ordítom le a fejét.
- Ne haragudj rám, nem volt szándékos. – vigyorog a képem be. Ha nem lett volna az akkor csak simán bejössz és nem settenkedsz.
- Aha persze. Én meg a váci püspök… - mér pont a váci püspök?! Azt se tudom ki az…
- Óóó… még nem is mondtad. Had gratuláljak püspök úr! – Nagyon elegem van. Mért kell állandóan felidegesítenie?
- Most komolyan ott folytatod, ahol tegnap abba hagytad?
- Jól van na bocsesz. – olyan mint egy kis gyerek. Nem tudja hol a határ.

Nagyon megölelném és megcsókolnám, de akkor mást is akarnék, és most valahogy semmire nem vagyok képes. És nincs is sok kedvem semmihez, ráadásul neki indulnia kell „dolgozni”, nem akarom, hogy Byakuya megint fesztivált csináljon. Csendben letussolunk, én felöltözöm és ledõlök az ágyra, õ pedig felöltözik és elmegy. Kicsit úgy tûnik, mintha egy házaspár lennénk.
Aludni próbálok, de nem tudok. Helyette inkább hátamon fekszem és gondolkodom. Renjin. Mostanában elég undok voltam vele, pedig nem ellene szólt, csak nagyon zavarnak a vereségeim és nem tudom mit tegyek, hogy ez megváltozzon. Mindenki számít rám, és én tudom mi a kötelességem. Ha ez ne jön össze, akkor semmi hasznomat nem veszik és akkor én hogy fogom megvédeni a barátaimat és a családomat. Nem tudom mit találtak ki számomra, de most szükségem van a segítségükre, pedig mindig én vagyok az utolsó adu ász, és én húzok ki mindenkit a bajból. Szar érzés, hogy most pont velem van a baj!

Hamar oda megyek a megbeszélt helyre, de nem mondanak semmit. Yoroichin kívül még két kapitány és három hadnagy van itt. Hitsugaya és Rangiku, Shuuhei, Soi fong, és Kira. Mondván úgyis meg és Renji nélkül amúgy sem kezdjük el. Vöröske kivételesen pontos, örülök, hogy látom, bár kicsit nyúzottnak tûnik. Annyira oda mennék és megcsókolnám, érezni akarom, de ez most nem a megfelelõ alkalom.
- Ichigo nagyon figyelj. Azt akarom, hogy bármi áron hívd elõ a Hollow énedet. – hallom a parancsot, de remélem h csak viccel.
- Mi van? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? – tiszta ideg vagyok! Az nagyon veszélyes lenne. Nem csak rám nézve, sõt rám a legkevésbé, Renjit féltem nagyon.
- Akarod az erõdet vagy sem? – tudja, hogy igen.
- Én akarom de… - ha elvesztem az uralmamat magam felett…
- Akkor nincs semmi de. Mi most azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Renjivel fogsz harcolni mi pedig leállítunk ha esetleg valami balul sülne el vagy sikerülne amit elterveztünk. – de nem ez a gond. Még mielõtt elérhetnétek meg ölhetem Renjit.
- És ha nem tudtok leállítani?
- Mindent megoldunk. Ne törõdj evvel. Neked most az erõd visszaszerzése legyen a gondod. Ha kész vagytok kezdhetitek is.

Renji rendesen rákészül a harcra. Szeretek vele küzdeni. Nagyszerû ellenfél.
- Kész vagy tüske- böki?
- Arra, hogy leverjelek? Bármelyik pillanatban. – a szokásos macsó duma. Így tüzeljük fel egymást, no meg van még egy módszer, de az most nem alkalmazható és a vég hatása is más, most az a technika nem segítene.
- Ne csak a szád járjon, hanem a kezed is. – csak aztán, ne hogy idõ elõtt kérd, hogy hagyam abba.

Elkezdõdik a csata. Képtelen vagyok teljes erõmmel harcolni, fõleg azért mert tudom, hogy züllött énem nélkül is képes vagyok visszaszerezni az eredeti erõmet és aztán azt tovább fejleszteni. A másik oka pedig mindenki más, de leginkább Renji. Féltem.
- Lehet, hogy ha úgy támadnál, mintha meg akarnál ölni, akkor menne. – kötözködik. Fel akar idegesíteni.
- Tudom mi a dolgom. Ne oktass ki. – Egész napos idegeskedésem és kedvtelenségem hamar felpaprikázz.
- Akkor meg miért hezitálsz? Csak enged ki és minden megoldódik.
- Ezt te nem értheted. Ez egyáltalán nem ilyen egyszerû. – Nem érted, hogy nem akarom, hogy bajod essen?!
- Akkor magyarázd el! Szánalmas, ahogy bizonygatni próbálod, milyen erõs és sebezhetetlen vagy. Nem is értem, hogy mért foglalkozom én ezzel, ha te meg sem akarod próbálni kiengedni. Nem retteghetsz tõle örökké. Ha gatyába ráztad magad, majd akkor szóba állunk. – tudom a célja, de mégis minden egyes szava célba talál.

Kurvára bánt, de közben elönt a düh. Hogy képzelheti, hogy csak szórakozom. Kevés dologban voltam és vagyok annyira biztos, mint abban, hogy van még mit fejlõdjek és ezért mindent meg akarok tenni. Lélek energiám fellángol. Olyan dühös vagyok, érzem is magamban a változást. Képtelen vagyok visszafogni, vagy uralkodni rajta. Egy szempillantás alatt sötétül el minden.

Ez az! Végre tudom, hogy csak egy kicsit, de legalább kiszabadultam. És te kis nagyszájú… Most Véged!

- Most edd meg amit fõztél! Ezt akartad nem? Nekem mindegy. Kössz a szabadságot! – egy kis senki vagy, egy porszem, és én most elfújlak.…
A bassza meg, nem baj, legközelebb nem lesz ilyen szerencséd!

Tudom mi történhetett, de nem emlékszem. Mindenki megállított. Soi fong a karomon állva fogja le azt, Kira guggol elõttem és kardjával Zangetsut nyomja a földre. Matsumoto és Toshiro kapitány a hátam mögött, az egyik a karomat fogja a másik a lábam elõtt tartja kardját. Shuuhei mellettem áll, karjdának pengéje torkomnak feszül. Yoroichi a hátamon áll, õ vette le a Hollow maszkot.
Hihetetlen, ami történt. Egyszer csak már nem tudtam utasítani magamnak, az izmaimnak. Erre Renji kicsivel elõttem fekszik, nyakára szorítja a kezét, de még így is látom, hogy a nyakán ejtett vágásból szivárog a vér.
Yoroichivel megbeszéljük, hogy holnap egy másik módszerrel, Zangetsu segítségével próbáljuk meg újra.
Renji után sietek, aki már a szobájába ment. Rossz bõrben van.
- Ne haragudj.
- Rád nem lehet haragudni. – megsimogatja a fejem, de ettõl még mindig lelkiismeret furdalásom van.
- Fáj? – érintem meg a sebét, szerencsére nem túl mély.
- Csak egy kicsit.
- Majd én meggyógyítom. – és neki állok fertõtleníteni és bekötni.

Ledõl, közel hajolok hozzá, megpuszilom a sebét, ez olyan gyógy puszi féleség akar lenni. Szépen elnyomja az álom. Halkan szuszog mellettem. Ébren õrzöm álmát, és közben átfut néhány gondolat az agyamon.
Emlékszem, amikor elõször változtam át, akkor vissza kellett kapnom shinigami képességem. De most nem értem mért volt erre szükség. Hisz az erõm meg van, csak még többé kell, hogy válljak. Nagyon erõs akarat és rengeteg erõ kellett, hogy akkor össze tudjam törni a maszkom, és most nem voltam rá képes.

Az ablakon nézek ki és a holdat figyelem, amikor észre veszem, hogy Renji egyre többet forgolódik és nyöszörög. Gondolom rém álma van. Közelebb megyek, hogy hozzá bújhassak, ekkor veszem észre, hogy izzadság gyöngyözik a homlokán. Megérintem az arcát, forró a bõre, szinte lángol. Mellkasára is réteszem a kezem, tiszta víz a felsõje. Lázas. Ebben a pillanatban riad fel. Homályos tekintettel néz rám, olyan mintha nem is látná, hogy itt vagyok. Visszahanyatlik, és zihálva veszi a levegõt.
- Renji, jól vagy? – hülye kérdés, de tudnom kell mit érez.
- Szédülök és lüktet a fejem. Fáradt vagyok. – nagyon beteg, én nem tudok rajta egyedül segíteni.
- Mindjárt jövök, elmegyek a 4. osztaghoz, idehívom Hanatarot.
- Ne,…ne menj el – kérlel.
- 2 perc és itt vagyok, sietek! – lehajolok hozzá, és megcsókolom. Nagyon gyengén csókol vissza, alig benne erõ. Sietnem kell.

Amilyen gyorsan csak tudok rohanok a 4. osztaghoz, még jó, hogy megjegyeztem hol van. Szinte berobbanva az ajtón, hívom fel magamra a figyelmet. Valahogy meg kell keresem Hanatarot. Helyette a Unohana kapitányba botlok. Gyorsan elhadarom, hogy mi történt, de már a harmadik szó után leállít, majd kardja átváltozott formáját használva repülünk a 6. osztag szállására.
Megvizsgálja Renjit és bead neki valami szert. Elõkészített velem vizet, és hogy maradjak egész éjjel vele. Holnap reggel majd jön és megvizsgálja. Úgy tûnik megfázott, de még nem egészen biztos benne. Ha már lement a láza jobban meg tudja vizsgálni.
Egy szemhunyásnyit sem alszom. Folyamatosan cserélgetem a borogatást, és aggódom érte. Nehezen, de végül lemegy a láza.
Épp a csere vizet hozom be, mikor látom, hogy felébredt. Hozzá lépek és megnézem a hõmérsékletét. Nincs láza. Levegõt kifújva hajolok hozzá, hogy megcsókoljam.
- Kérsz valamit? – megkönnyebbülten kérdezem. Most a csillagokat is lehoznám, ha azt kérné.
- Nem, köszönöm. Egész éjjel fenn voltál? - bólintok.
- A lényeg, hogy te jobban légy. De öcsém, hogy állandóan fel akarod hívni magadra a figyelmet! Valami egyszerûbb lehetõséget is választhatnál. – mondom jó kedvûen. Most már nem lesz semmi baja.
- Most ez volt a kézzel fogható. – gyenge a mosolya, de legalább mosolyog.

Kopognak az ajtón és Unohana lép be. Megvizsgálja Renjit, kiderül, hogy csúnyán megfázott, és egy pár napig nem engedi felkelni, és majd kell mennie egy átvizsgálásra. Mostanában kicsit sokat jár a 4. osztaghoz. De így nem jöhet délután velem edzeni. Nem baj, én még örülök is neki, így legalább esélytelen, hogy baja essen.
Teljesen megnyugszom, és kimerülten omlok mellé. Még hallom meghökkent nyögését, átkarolom, egy puszit hintek vállára, és már alszom is. Délután nehéz menet vár rám, ki kell pihenjem magam elõtte.

2009.01.22 16:21
Snoopyka

Renji

Azt hiszem legkevésbé most az izgat hogy ki lát meg. Pont leszarom. Kell. Muszáj! Hamar kibontom a ruháiból és a mellkasát kezdem el csókolgatni. De nem teketóriázok. Én sem bírom, õ sem bírja. Rögtön a lényegre térek és a már így is kõkemény farkát a számba veszem. Elõször csak nyalogatom. Néha egy kicsit ráharapok vagy megkarcolom a fogammal. Persze nem úgy hogy fájjon neki. Ellazítom a torkom hogy tövig be tudjam kapni. Lassan haladok visszafelé és a végénél egy hatalmasat szívok rajta. Õ pedig egy hatalmasat nyög. Szóval tetszik mi? Hát ki vagyok én hogy ellenszegüljek egy ilyen egyértelmû kérésnek?
Visszafelé haladva is nyalogatom és harapdálom. Eskü olyan jól csinálom hogy nekem is áll, nem kicsit. Na az ego befigyel…
Már nem kell neki sok. Ne leszek kegyetlen. Megadom neki a kegyelem döfést. Kifelé haladva újra erõteljesen megszívom, amire õ már látom hogy készül ezért a vállamba kapaszkodik. A számba élvez. Azonnal fölé hajolok egy sürgetõ csókra. Azt hiszem ez volt élete legjobb szopása. Persze hiszen nekem senki nem tudna ellenállni…na jó leálltam.
Miközben csókolom, 2 ujjammal az ánuszánál körözök majd hamarosan bejutva tágítani kezdem. Kicsit kapkodósra veszem a figurát, mert az egy dolog hogy õ már egyszer elment, DE ÉN MÉG NEM! És már baromira el akarok.
- Renji, ne várakoztass már. – szívecském, csak egy szavadba kerül.

Odamászok hozzá, és egy kicsit beleharapok a fülébe, miközben szûk kis lyukához helyezkedek.
- Teljesen felizgatsz Ichigo! Minden nap erre…rád vágyom. – súgom vágytól fûtötten a fülébe.
- Renjii… - ejti ki a nevem miközben én szépen lassan nyomulok elõre.

NEM BÍROM A FESZKÓT!!! Ne haragudj Ichigo de nem bírom tovább. Egy igencsak határozott mozdulattal, teljes valómmal töltöm ki. Képtelen vagyok várni egy percet is. Azonnal sebes vágtába kezdünk. Egyre gyorsabban, egyre hangosabbakat zihálva és nyögve. A derekamra fonja a lábait hogy még mélyebbre vesszünk el a gyönyör bugyraiban. Felveszi a tempómat, ami csak még jobban segít a cél elérésében. Egy pillanatig annyira együtt csináltunk mindent, mintha õ lenne a másik felem aki kiegészít. Lehet hogy csak az orgazmus veszi el az eszem, de komolyan mondom. Durva élmény volt. Hatalmasat nyögtünk mind a ketten amikor végig suhant rajtunk az orgazmus. Egy kicsit még pihegünk, mire leesik a tantusz hogy itt fekszünk az erdõ közepén anyaszült meztelenül. Amint van bennem egy kis erõ magunk mellé terítem az egyenruhámat, majd õt átkarolva, szépen oda húzom magunkat. Szegénykém kész van teljesen. Csak annyira futja még az erejébõl hogy ránk teríti az õ shinigami ruháját, majd hozzám bújik és már alszik is. Követendõ példa…

Azt kell hogy mondjam saját magunkat meghazudtolva keltünk fel. Hajnalban…Magunkra kapkodtuk a ruhákat, és elindultunk vissza. Piszkosul fáradt voltam. De õ is. Ez az egy boldogított. Neki jó kedve volt. Még szép…szereztem neki egy szép estét. Én nem nagyon éreztem magam valami jól, nem tudom megmondani miért, de a mosolyára csakis mosollyal lehet válaszolni.
A visszaúton, összefutottunk Soi Fong kapitánnyal, és Yoruichivel. Ichigo le is támadta azonnal.
- Yoroichi! Héé, Yoroichi, beszélnem kell veled! – kezd el kiabálni neki. Mit volt mit tenni követtem.
- Oh, jó reggelt Ichigo! Kicsit fáradtnak tûnsz. – He? Mi ez a hamiskás mosoly?...
- A segítségedet szeretném kérni. Valami nem stimmel a szellemi erõmmel. Gyenge vagyok még mindig. – Oh basszus. Lottóznom kéne! Tudtam hogy valami ilyesmi miatt folyton olyan szétszórt.
- Igen, én is észre vettem. Már beszéltem Uraharával és a kapitányokkal. Délután elmegyünk a gyakorló helyre. – félelmetes ez a nõ. Mintha mindent tudna…
- Köszönöm Yoroichi!
- Ugyan nincs mit! Abarai hadnagy barátod is jön velünk. – Ha nem ismerném a nõt, frankon azt hinném hogy flörtöl velem.
- Én? De hát minek? – most komolyan…minek?
- Te hatással vagy Ichigora. Képes leszel helyre hozni az erejét. – De még milyen hatással vagyok rá, na meg õ milyen hatással van rám…ha te azt tudnád…
- De mit fog szólni Kuchiki kapitány? Így is nagyon sok dolgom van…- a múltkori után lehet nem kéne megint bekavarni a kapitánynál…így sem áll valami jól a szénám.
- Mindent elintéztem már. Ma délután indulunk. 5 napot kaptunk. Soul Societynek szüksége van Ichigo erejére, már pedig addig, amíg az nem lesz jobb addig semmit nem érünk el azzal ha itt van. Így haza is mehetne. – Aha egy nagy fenét. Az ÉN Ichigom nem megy innen sehova. Maximum velem.

Erre a képtelen ötletre már csak bólogatni tudok. Csöndesen telt az út az osztagig. Fúj bazd meg Renji de büdös vagy. Nyomás fürdeni. Azt hiszem most nagyon el kél. De amint látom Ichigo-nak is hasonló tervei vannak. Megvárom amíg õ bemegy, majd halkan besurranok, mögé lopózok és finoman megölelem hátulról.
- Cseszd Meg Renji! Meg akarsz ölni? – kiált rám. Hupsz kicsit megijedt.
- Ne haragudj nem volt szándékos. – vigyorgok.
- Aha persze. Én meg a váci püspök… - morogja a szappan után nyúlva.
- Óóó…még nem is mondtad. Had gratuláljak püspök úr. – röhögtem.
- Most komolyan ott folytatod ahol tegnap abba hagytad? – néz rám komolyan.
- Jól van na bocsesz. – fordulok el, majd megszerzem tõle a szappant és én is mosakodásba kezdek.

Több szó nem esik köztünk. Én személy szerint benyögtem volna még pár poént, de ha Ichigo nincs benne akkor nem izgalmas. Amúgyis. Tökre fáj a fejem.
Mikor végzünk, õ bemegy a szobámba és ledobja magát a futonomra. Mázlista neki bezzeg van ideje aludni. Engem meg vár az izgalmas papírmunka.
Szépen nyugisan átbattyogok az irodába ahogy meghökkentõen nagy papírhalom.
- Ne tátsd a szád. Kezdj neki! – szól rám drága egyetlen és utánozhatatlan kapitányom.
- Értettem. – morgom vissza és neki ültem.

Órákon keresztül nyálazom át a jelentéseket, meg ilyen olyan felkéréseket, elmaradásokat stb. Egyszóval: BOSSZANTÓAN UNALMAS!!!! Alig vártam hogy végre 5 óra legyen. A fejfájásom nem nagyon múlt el, néha egy kicsit szédültem is. Na fasza. Még csak az kéne hogy megfázza emiatt a kis kaland miatt. Nem is baj annyira. Majd az én kis Ichigom ápol engem.

Pontosan 5 órakor szépen lassan én is beérkeztem a gyakorlópályához. Ó haver. Mennyi szép emlék fûz ide. Na de vissza a jelenbe.
- Ichigo nagyon figyelj. – kezd bele Yoruichi. – Azt akarom hogy bármi áron, de hívd elõ a Hollow énedet.
- Mivan? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? – kérdezte életem felháborodva.
- Akarod az erõdet vagy sem?
- Én akarom de… - kezd bele egy kicsit hezitálva.
- Akkor nincs semmi de. Mi most azért vagyunk itt hogy segítsünk. Renjivel fogsz harcolni, mi pedig leállítunk ha esetleg valami balul sülne el vagy sikerülne amit elterveztünk. – nem para…sokszor elõcsaltam belõle az állatias énjétJ
- És ha nem tudtok leállítani? – kérdezi kétkedve.
- Mindent megoldunk. Ne törõdj evvel. Neked most az erõd visszaszerzése legyen a gondod. Ha kész vagytok kezdhetitek is.

Nem figyeltem melyik kapitányok vannak itt, de nem is nagyon izgat. Végre harcolhatok vele. Imádom õt meg minden de ez most a harcról szól. Megállunk egymással szemben.
- Kész vagy tüske- böki? – kiáltom oda neki.
- Arra hogy leverjelek? Bármelyik pillanatban. – dobja vissza flegmán.
- Ne csak a szád járjon hanem a kezed is.

Kiáltom oda neki, majd eltûnök a szeme elöl és elkezdõdik a harc. Már egy ideje folyik ez a kardcsata, de nem érzem hogy bármi változott volna benne, talán csak annyi hogy fáradtabb.
- Lehet hogyha úgy támadnál mintha meg akarnál ölni akkor menne. – vetem oda hûvösen. Most erre van szüksége nem pedig a finomkodásra.
- Tudom mi a dolgom. Ne oktass ki. – néz rám dühösen.
- Akkor meg miért hezitálsz? Csak engedd ki és minden megoldódik.
- Ezt te nem érheted. Ez egyáltalán nem ilyen egyszerû. – kiált rám idegesen.
- Akkor magyarázd el. – üvöltöm vissza. – Szánalmas ahogy bizonygatni próbálod milyen erõs és sebezhetetlen vagy. Nem is értem miért foglalkozom én ezzel ha te meg sem akarod próbálni kiengedni. Nem retteghetsz tõle örökké. Ha gatyába ráztad magad majd akkor szóba állunk.

Tudom hogy ez most nagyon kemény volt, de sajnos ha nem mondom meg neki soha nem is érti majd meg igazán. Már nagyon fáj a fejem. Nem hiszem hogy menne a koncentráció. Hírtelen egy penge hûvösét érzem meg a nyakamnál. Bennem reked a levegõ.
- Most edd meg a mit fõztél. Ezt akartad nem? Nekem mindegy. Kössz a szabadságot. – vigyorog a képembe valaki aki már nem Ichigo.

Bár az arca az övé, meg a haja is, de ez nem õ. Egy idegen. Egy gyilkos. Érzem ahogy a penge egy kicsit belevág a nyakamba, amibõl egy kisebb seb lesz, de hálistennek tovább nem jut mert lefogják és megfosztják õt a maszkjától. Bevallom egy kicsit beszartam abban a pillanatban. Még a fejfájásomról meg a szédülésemrõl is megfeledkeztem.
Ichigo szépen lassan magához tér, és rám elemi csodásan barna szemeit, Az én kezem azóta a nyakamon pihen. Úgy néz rám mintha álomból ébredne. Azt hiszem inkább le pihenek. Sok volt az izgalom mára. Én a szobám felé indulok míg Ichigo még vált pár szót Yoruichivel, majd utánam jön. Már a futonon ülök mikor õ belép. Mellém ül és leveszi a kezem a sebrõl amibõl még egy kicsit mindig szivárog a vér.
- Ne haragudj. – suttogja.
- Rád nem lehet haragudni. – simogatom meg a fejét.
- Fáj? – simít végig rajta óvatosan.
- Csak egy kicsit. – válaszolom fáradtan.
- Majd én meggyógyítom. – mondja majd letisztogatta a sebet.

Mikor avval végzett apró csókokat lehelt a sebre. Szuszogása, lágyan simogatta a bõrömet. Imádom ha hozzámér, ha becézget, ha törõdik velem.
Fáj a fejem…szédülök…aludni akarok.

2009.01.19 21:44
Snoopyka

Renji

Eskü mondom a legizgisebb résznél járunk vágyaim megtestesítõjével, mikor úgy fejbekólint egy igencsak ismerõs lélekenergia hogy levegõt venni sincs idõm. Atya Úr Isten! Mi lesz ha benyit a következõ pillanatban és azt látja hogy éppen Ichigo-t csókolom miközben õ a farkamat tapogatja. Jesszus ezt a szégyent nem mosnám le. Basszus Basszus BASSZUS!!!!
Az utolsó pillanatban szétrebbentünk de az ajtó olyan hírtelen vágódott ki hogy minimum kiszakadt a helyébõl. Dühöngõ kapitányommal néztem farkas szemet.
- Tán nem fogtad fel a parancsodat, Renji? – ilyen szituba se keveredek mindennap az tuti…
- É…én, de uram… - próbálom menteni a menthetetlent.
- Akkor miért nem teljesítetted? – most mondhatnám hogy mert szexelni több kedvem lett volna de kirakna mint a macskát szarni.
- Bocsánat, én csak… - sajna semmi értelmesebb nem jön ki.
- Nem érdekel a magyarázatod! Ez volt az utolsó lehetõséged! – ez ugye most nem az jelenti…?
- Byakuya, nem õ tehet róla! Csak nekem akart szólni. – kel védelmemre Ichigo. – Yoruichihoz kell mennem, és gondolta el kísérhetném. – na õ is menti a menthetetlent.
- Rendben, de ez többet elõ ne forduljon.

Kábé amilyen hévvel jött olyannal is távozott. Szerintem még nem vagyok magamnál. Kicsit beparultam most. El is veszíthettem volna a hadnagyi rangomat. Na jó nem túlozunk, de azért beszartam rendesen. Tudom hogy csak ösztönözni akar meg minden, de azért ne az elõjáték közben akarjon leszidni meg ösztökélni.
- Gyere Renji, menjünk. – teszi a vállamra a kezét és rám mosolyog. Édes hogy lelket önt belém.
- Höh, jó… - jesszus Renji kapd össze magad. Megalszik a tej a szádba. Lépj túl és tedd a dolgod. Nem ismerek magamra…
- Tudod Renji, nem ártana néha odafigyelned, felelõsségteljes posztod van. Ne lustálkodj annyit. – fél perce sincs hogy kiosztott a kapitányos erre most õ is? Na kössz szépen.
- Ne oktass ki! Nagyon jól tudom mi a dolgom. – torkollom le.
- Akkor…miért…? – látod ez jó kérdés…
- Tudod, ha egy hadnagy tudja már használni a Ban-kai-t, akkor az már kapitányi szintet jelöl. Én viszont nem akarok kapitány lenni. Szeretem az osztagom és a hadnagyi rangom. – amint ezt kimondtam megértettem azt amirõl Ikkaku beszélt nekem.
- Értem. – édes vagy amikor elgondolkozol…

El is indultunk hogy elvégezhessem a feladataimat. Aranyos hogy elkísér. Baromira belemerülhetett a gondolataiba, mert mikor megérkezünk õ lazán menne tovább.
- Megjöttünk. Ez a 4. osztag.

Jajj de aranyos. Mintha álomból ébredne körülnéz. Gyorsan beadom a levelét és már lépek is le. Ichigo kint megvárt.
- Nincs kedved sétálni egyet? – kérdezem meg tõle.
- Sétálhatunk. Szép ma az éjszaka. – válaszol álmodozóan.
- Halihó! Soul Society hívja Ichigo-t. Merre jársz szívem egyetlen virágszála? – na erre odakapta a fejét.
- Még baromkodsz? – lüktet már az a bizonyos kis erecske…
- Csak visszarántalak a valóságba. De persze ha rólam fantáziálgattál akkor… - vigyorodok el.
- He-he-he…marha vicces vagy. Törõdj bele hogy nem körülötted forog a világ. – mondja fennhéjázva úgy hogy rám se néz.
- Aú…ez most a szívembe talált. – fájdalmas kifejezés ül az arcomra, és a szívemhez kapva görnyedezni kezdek.
- Jajj ne csinálj már komplett hülyét magadból, te barom. – néz rám morcosan.
- Így akarjon neked jó napot szerezni az ember. De attól a szimpatikus fától megkérdezhetnéd hogy zavarja-e ha baromkodok. – nézek rá vigyorogva.
- Ááá…azt sem tudom mit keresek még itt! – akad ki végleg.

Már éppen indulna el amikor a keze után kapok. Magamhoz húzom és megölelem. Imádom amikor ilyen kis morcos. Olyankor annyira tündéri hogy meg tudnám zabálni. Közeledd húzódott és pedig szorosabban öleltem. Meghitt volt ahogy éjnek évadján ölelkeztünk az erdõben. Ezt törte meg ahogy hozzám simuló merev hímtagja.
- Szóval ez a gond. A rengeted felgyülemlett szexuális frusztráció. – suttogom nevetve a fülébe.
- Muszáj volt ezt a szép pillanatot elrontanod? – morogja a mellkasomnak.
- Ne morogj annyit. A rácok öregítenek. Inkább mosolyogj. Azt sokkal jobban szeretem.

Szépen lassan a kezem elkalandozik a felsõ testén, majd beférkõzik a ruhája alá. Õ is hasonlóképpen tesz. Közben ajkaink is megtalálják egymást. Óvatosan ledöntöm õt a földre, és vetkõztetni kezdem. Amint lekerül a felsõje ajkaimmal kényeztetem egyre csak haladva lejjebb, és lejjebb. Egyik kezem ruhán keresztül ingereli merevedését, amire fojtottan felnyög.
- Engedd ki a hangodat nyugodtan. – súgom neki.
- De mi van ha valaki… - suttogja vissza.
- Nem fog senki se zavarni, ne aggódj. Itt nincs ajtó amit be lehet törni.
- Ne feledd szavad!

Több szó nem is esett köztünk. Az erdõ csendjét csupán nyögéseink töltötték be. Szex a szabadban. Itt még úgy sem próbálta. Izgalmas lesz.