Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Bleach)

<<1.oldal>> 2. 3.

Kawaii2010. 05. 03. 15:17:15#4866
Karakter: Ichigo (Snoopykának) Vége



Ichigo

 

Renji szét-szórt és nem figyel, vagy hát nem arra figyel, amire kéne. Támadják, megsérül, de mintha nem is itt lenne, észre sem veszi. Mi van már?

-         Mi ütött beléd? Figyelj már egy kicsit jobban! – szólok rá keményen, mert ez most nem az a pillanat, amikor bármi mással törődnünk szabad. Nem tudom rendezni a dolgait, továbbra sem figyel, és igazából nem is harcol.

 

Szerencsére vagyunk elegen ahhoz, hogy a Gillian ne tudjon komolyabb kárt okozni a városomban.

 

Látom Renji makacs tekintetét, mikor a felettese oda lép hozzá.

Nem folyok bele a Byakuyával folytatott párbeszédbe a harc végén. Arra se mozdulok, mikor Renji kardot ránt és ellenszegülni készül. Fel se nézek. Csak mikor felém kiált. Hangja elveszetten zeng körbe, szívem szakad a mély kondulásba.

Nem tudok semmit mondani, nem tudom megölelni, megcsókolni, elköszönni se tudok tőle. Egyszer csak eltűnt.

Byakuya elém lép és rideg tekintettel mér fel.

-         Kurosaki Ichigo! Ha bár ténylegesen nem is, de közvetve te is tehetsz erről a helyzetről. Bajba sodortátok Soul Societyt, ezért a büntetésetek megérdemelt. – némán, lehajtott fejjel hallgatom. – A Tanács úgy döntött, hogy mivel szükségünk van a te és a Vaizardok segítségére, ezért nem veszik el helyettes halálisteni pozíciódat. De ezentúl ti csak a városért vagytok felelősek, Soul Society védelmében csak akkor kell részt vennetek, ha segítségül hívnak titeket. Cserébe továbbra is az lehetsz, aki vagy.

-         Ez engem nem érdekel! – vágom rá hevesen. Képébe üvöltöm a véleményemet! – Ti semmit sem értek a Vaizardok segítsége nélkül! Vissza kívánjátok venni halálisteni szerepemet? Hát tegyétek meg. Nem nekem van szükségem a halálistenek segítségére!

-         Renji további sorsa is függhet ettől. – Heves tiltakozásom úgy zuhan le, mintha ólomsúlyt kötöttek volna rá és levetették volna egy szikla pereméről. –Ha elfogadod, azt, amit az előbb mondtam, ígérem Soul Society nevében, hogy Renjinek semmi bántódása nem esik. Nem fosztják meg hatalmától, nem törik el a kardját. Ugyan úgy helyettes marad továbbra is.

-         Cserébe mi legyünk Soul Socety földi serege? Képmutatóak. – köpöm a szavakat!

-         Kurosaki-kun… - Hiroko lép mellém és vállamra teszi a kezét. – Te is tudod, hogy így helyes. Így lesz a legjobb. – de kinek?

Bólintok és mondandóam már Byakuyának háttal intézem.

-         Semmi baja nem eshet! Ha ez megtörténik, Soul Socetynak vége!

 

 

~°~0~°~

 

A Mi kapcsolatunk pusztító volt. Semmi nem maradt ép, amin keresztül ment. Renji túl sokszor került bajba emiatt. Azok a serülések, traumák, az a rengeteg fájdalom, mind miattam történt. Nélkülem nem lesz többé ilyenben része! Megvalósíthatja az álmát és erősebbé válhat, jobb harcossá, hatalmasabb fenegyerekké. Én tudom, hogy így kell lennie, talán így a helyes, talán egyszer elfogadja.  

 

Sajnálom! Most nem mehetek érted! Megkötötték a kezem. És tudom, hogy nem fog bántódásod esni, Soul Society, de legfőképp Byakuya az ígéretét tette! És be kell tartaniuk, különben az én és a Vaizardok segítsége nélkül ellenségeiknek tekinthetik őket. Ez pedig túl nagy veszteség lenne, és nem hiszem, hogy képesek lennének sokáig ellen állni.

 

Sajnálom Renji! Nem mehetek érted! De tudom, hogy minden rendben lesz veled! Erősebb vagy bárkinél, akit eddig ismertem. Hamarosan már nem is fogsz emlékezni.

 

Sajnálom Renji, hogy ezt nem mondhattam el neked! Nem tudok elmenni hozzád. Még nem. Talán majd egyszer megérted, és megbocsájtasz. Akkor majd újra látjuk egymást.  

 

Sajnálom Renji…

Szeretlek




~Vége~

 



Szerkesztve Kawaii által @ 2010. 05. 03. 15:17:44


Kawaii2010. 03. 23. 19:44:31#4363
Karakter: Ichigo (Snoopykának)



Ichigo

 

Olyanok vagyunk, mint egy régóta együtt élő pár. Vannak apróbb összezördüléseink, de nem tudunk a másik nélkül meg lenni. Lehet, hogy már nem ugyan az, mint régen, de mélyebb és erősebb, mint valaha.

 

 

Renji nem gondolkodik, úgy ahogy én. Ő ennél gyakorlatiasabb. Élvezi és örül, hogy velem lehet, hogy feledtettem vele a kötelességét, de egy percre sem felejti el, hogy semmi nem tart örökké, és a mi végünk már vészesen közel van. Én vele ellentétben nem gondolkozom ezen, nem jut eszembe, hogy mikor válunk el vagy mi lesz később, az viszont zavar, hogy lelkiismeret furdalásom van, mert miattam meg fogják büntetni a lógásáért.

Érdekes, hogy nem kaptunk pontos időpontot arról, hogy mikor kell visszamennie, és az is, hogy nem azonnal jöttek érte. Van egy olyan érzésem, hogy ez a nap holnap lesz. Három nap így is túl nagylelkű szabadság volt Soul Societytól.

 

 

Amennyire lehet, kiélvezzük az otthoni közös órákat. Mit ki élvezzük? Faljuk egymást gyümölccsel vagy anélkül, a lényeg, hogy a másik íze is benne legyen. Renji nagy hévvel támad le, fölém kerekedik úgy, ahogy már nagyon rég csinálta. Tettei nyomán forró bizsergés cikkázik végig rajtam, farkam is belesajdul. A hév mellyel eleinte felém fordult, lecsillapodik és átcsap szenvedélyesebb mozgásba. Olyan érzékien csókol és simogat, hogy érzem, ahogy a vágy perzselően szétárad és ég bennem. Kurvára beindított. Régen volt már ő felül, ezért eleinte kellemetlen, ahogy tágít, de olyan jól el vonja a figyelmemet, hogy végül már azt sem érzem hány ujjal van bennem.

Hirtelen húz karóra és az eddigi jó érzés egy villámcsapás alatt foszlik a semmibe. Renji türelmesen vár, míg megszokom, de ezt úgy sem fogom. Magamhoz rántom, és amennyire lehet határozottan utasítom mozgásra.

-         Mozdulj már…

Szerencsére hamar rátalál a megfelelő ritmusra és azzal a hévvel kerget az orgazmusba, mely a harcok során szokott eluralkodni rajta. Ez valami kurva jó, de a seme szerepemet azért nem adnám fel. A már várt élvezet elemi erővel söpör végig rajtam, görcsbe rándul az egész testem.

Levezetésképpen rántom magamhoz egy forró csókra, melyet örömmel viszonozz fulladásig. Mellkasomhoz tolom és harapva próbálok levegőhöz jutni.

-         Szeretlek… - suttogása csillapítja szívem sebes dobogását.

-         Én is szeretlek… - suttogom vissza rekedten, hogy az ő szíve is lenyugodjon.

Mellém borul és szorosan magához húz. Egyenletes szuszogásba kezd, és pedig szívének ugyan ilyen dobogására alszom el.

 

~~~°°°~~~°°°~~~°°°~~~

 

Olyan nyúzottan ér a reggel, mint még soha. Nem utálom a reggelt, vagy legalábbis már nem, mert egy új kezdet és valami új lehet, de most Renji gyengéd ölelésében a reggel a legpocsékabb napszak számomra.

Felé fordulok, és az arcát nézem. Egy vörös tincs előre lóg kitakarva egy tetoválás csíkot. Orrán keresztbe, szájának lágy ívén ér véget. Nem tudom, hogy lehet-e egy férfi szép, de Renji szabályosan gyönyörű reggelente.

 

Ameddig csak lehet gyönyörködöm nyugodt arcában, miközben haját bizgerálom. Ujjam néha gyengéden lopva simít végig a puha bőrön újra festve a fekete tetoválások vonalát. Furák ezek a minták. Renjivel együtt nőnek, fejlődnek, míg végül majd az egész testét be nem hálózzák. Látni akarom majd akkor is, és érinteni, megcsókolni és csodálni.

Ugye Renji megengeded majd ezt nekem?

 

Sokáig tűnődöm magamban, míg Renji szemhéja el nem kezd remegni. Ébredezik úgyhogy megelőzve a nagyobb bajt megcsókolom.

-         Jó reggelt!

-         Mióta vagy ébren? - Suttogja miközben karjai nyakam köré fonódnak.

-         Egy ideje. – hazudni értelmetlen, túl éber vagyok.

-         Mért nem ébresztettél fel? – szemei értetlenül és kíváncsian pislognak fel rám. Én pedig elmosolyodom a gondolatra, hogy mennyire kiismerhető.

-         Benned gyönyörködtem. – gyengéden suttogom felé a szavakat, és mielőtt pirulásán kívül mást is reagálhatna, folytatom. – Renji, én szerelmes vagyok beléd. A legszebb percek azok, mikor békésen alszol mellettem. – azt hiszem az eddigi életem legromantikusabb három mondata volt ez. Mikre képes a szerelem, mert igen, én tényleg szerelmes vagyok.

 

 

Az egész délelőtt édes semmit tevéssel telik. Annyira egyszerű így az élet és még unalmasnak sem mondanám. De mióta az eszemet tudom soha nem volt az élet egyszerű vagy teljes mértékben gondtalan.

Ebéd közben kezd villogni a Soul Societytól kapott lidércérzékelőm, úgyhogy két falatot még gyorsan magamban tömök, és aztán rohanok is fel a szobámba. Remélem Renji is befejezte, mert bizony nem fogom megvárni, ha nem.

Kilépek a testemből és vöröske után sietek. A közeli parkba megyünk, ahol egy napja voltunk legutóbb, bár nem ugyan azon okokból.

-         Renji, mi van már? Mért álltál meg? – Renji ledermedve áll, még csak a kardját se húzta elő. Mi tör..?

És ekkor megpillantom. Egy hatalmas Gillian ordibál a park közepén. Jó oké, ez is meglepő már így önmagában, hogy Karakurában egy ekkora lidérc jelenjen meg, bár mostanában a meglepő dolgok furcsa mód elszaporodtak (megint). De jobban megnézve, fekete köpenyes alakok veszik körül. Kapitányok. Byakuya, Toshiro, és a hadnagya Matsumoto, gondolom, vannak még valahol, de másokat most nem látok. Rzek meg?

Renji reakciójából ítélve Soul Society katonái nem csak a gigantikus méretű lidérc miatt jöttek.

 

Renji…

 

Jaj ne.



Szerkesztve Kawaii által @ 2010. 03. 23. 19:45:14


Kawaii2010. 02. 03. 21:12:40#3506
Karakter: Ichigo (snoopykának)



Ichigo

 

-         Én nem igazán tudom mit akarok… - válaszolja és szégyenlősen elfordítja a fejét. Jaj kicsim, csak nehogy azt hidd, hogy kényszer.

 

-         Renji, semmit nem kell megtenned, amit nem akarsz 100 százalékosan.

 

-         De neked… - jaj már a makacs mindenedet te vöröske.

-         Itt most nem rólam van szó, te buta, hanem rólad.

-         Akarom. – öhm. Ehh.

-         De Renji…

-         Most már nincsen de. Nincs semmi. Csak mi ketten. Örökké. – szerelmes csókjai feledtetik velem aggályaim.

Szorosan egymáshoz simulva ingereljük a másikat, folyamatosan összedörzsölve ágyékunkat. Ujjamat szájához téve teszek néma célzást arra, hogy nem szeretnék síkosító utáni keresgélésben távol lenni tőle, inkább rábíznám ezt a fontos feladatot.

-         Gyönyörű vagy… - inkább lehajolok hozzá és úgy élvezem testünk melegét. Az előbbi látványtól majdnem elmentem. Rendszereznem kell a lélegzésem és az önuralmam, különben ez a gyönyörű test nagyon hálátlan lesz velem.

Lassan és óvatosan kezdem el tágítani. Most jobban kell figyelnem rá, mint eddig, bár voltunk már hasonló helyzetben, ezt most mégis rizikósabbnak érzem. Látom átsuhanni a fájdalmat az arcán, de uralkodik magán. Jobban akarja, mint gondoltam.

-         Készen állsz?

-         Ichigo, ne kérdezz hülyeségeket… pontosan tudod a választ. – hihetetlen, hogy mégis van annyi lélekenergiája, hogy kiosszon. Nem változol soha.

Nagyon nehezen csúszik be farkam. Renji folyamatosan lazítani próbál záró gyűrűin, én meg a lehető legmélyebbeket lélegzek, hogy véletlenül se essek neki, mint egy vadállat. Holott legszívesebben azt tenném, a pokolba is, meg akarom kefélni. De erősebb vagyok, mint gondoltam volna. Visszafogom magam és minden figyelmem rászegezem. Lassan csinálok mindent, igaz, hogy ezzel saját magammal baszok ki, de érte megéri ez a kínzóan édes szenvedés. Lassan szeretkezünk, testünk érzéki táncot lejt. Renji nyögései hajszolnak az kielégülés felé, amire nem is kell sokat várni. Mind ketten felnyögünk, erősen szorítjuk a másikat.

Mellkasán pihegve térek magamhoz, legalább annyira, hogy kényelmesebb pozíciót vegyek fel. Átfordulok, de percek sem kellenek, és már alszom is mellette.

 

~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~

 

 

 

Reggel mocorognak mellettem, és a takaró, ami melegen ölelt körbe elcsúszik testemen. A takarón kívüli világ pedig hideg, tökömön érzem. Óvatosan fordulok meg, bár van egy sejtésem arra, hogy akit keresek már nincs a szobában, de azért teljesen biztos még nem lehetek benne. És tényleg nincs. A teljes csöndben hallom a csobogást. Visszafordulok a helyemre és visszarendezem a takarót a helyére. Ismét teljes a melegség.

 

Megfeszítve az arcizmaimat, küzdök a nevetés ellen, amit Renji ébresztgetési módszere kelt. Próbálkozik a cirógatás csikizős eszközével, birizgálással, és szólongatással, szóval tényleg minden eszközt bevet. Vagy nem mindent? Az utolsó elsöprő érintésre várok, de helyette csak egy pillangószárny súlyú valamit kaptam. Na nem! Mozgósítom kezemet és ajkaimra húzom a pille érintés adót.

 

-         Te kis hazug. Tuti, hogy végig fönt voltál. – ajjaj, elkaptál.

-         Olyan édes volt, ahogy próbáltál ébresztgetni. – nincs édesebb a morcos Renjimnél. Mosolyogva figyelem rebegő ajkait.

-         Egyáltalán mióta vagy fönn?

-         Mióta kimentél pisilni. Tudod min gondolkodtam? – terelem gyorsan a témát. Közben átölelem és magamhoz húzom.

-         Min? – Ő pedig jön készségesen.

-         Ki kéne vennünk egy kis szabit. Mármint olyat ahol nincs ostoba telefon és társai, hogy zaklassanak valami idétlen hollow támadással. Csak a természet lágy öle… persze nem szó szerint, és mi. Vágod?  

-         Jah az jó lenne… De tuti keresnének, és jól le is basznának, mert mi az hogy csak úgy eltűnünk. – hát igen, erre gondoltam én is, csak a megoldást nem tudom rá.

-         Ki fogják bírni. Nem véletlenül vagytok több ezren.

-         De én hadnagy vagyok… - és? Én meg helyettes halálisten! Ha teljes lennék feledted állnék/lennék! Hehe.

-         Épp ezért most szabadságra engeded magad. De ha nem akarod, akkor majd éjszaka elrabollak. – Yuzu valamelyik meséjében volt is valami ilyen elrablós szöktetős cucc, meg kéne nézni, hátha van benne valami jó terv is.

-         Én megyek veled szívesen… de el kell kérned engem Byakuyától. – óh, a jó öreg haver!

-         Miattad még az oroszlán barlangjába is bemennék… - és hős lovag módjára győzöm le a sokfejű sárkányt.

-         Hidd el, ez sokkal, de sokkal rosszabb… - nah jah. Az a fapofa gyilkosan veszélyes tud lenni, ha a hadnagyáról van szó.

 

Tényleg komolyan gondolom, hogy elrabolnám, és elbújtatnám, de jobban belegondolva túl drasztikus következményei lennének. Őt lehet lefokozzák, tőlem pedig elveszik halálisten helyettesi pecsétem. Már pedig nekem Renji mellett ez a legfontosabb, hogy meg tudjam védeni a családomat.

 

 

 

Ellenben a francba is egyszer már sikerült. Biztos Byakuya is sarokba szorítható és én már annyiszor húztam ki a halálisteneket a csávából, hogy pár napot simán elengedhetnek. Csak kár, hogy abba nem gondoltam bele, hogy a lidércek mindenhol vannak.

 

Valahogy máshogy kell megoldanom ezt a problémát.

 

 

~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~§§§~~~
 

 

Az iskolában sem figyelek, szinte egy órán sem. Töprengésem egy közelből érkező hollow lélekenergiája zavarja meg. A szokásos wc-re kéredzkedés, majd Renjivel a jobbomon támadjuk meg. A többieknek nem is kellett volna jönniük, de gondolom ők is szívesen lógtak meg. Renji lefoglalja Zabimaruval, én meg elintézem Zangetsuval. Szavak se kellenek már ide.

Csak egy kicsit liheg. Zabimaruhoz mindig is sok lélekenergiára volt szüksége, hogy egybe tartsa. Nem is csodálkozom, hogy ilyen formájú lett a kardja, vagy, hogy így működik. Tökéletesen jellemzi Renjit. Mély levegőt vesz és felüvölt. Karja lendüléséből látom, hogy lefogni készül a lidércet és majd ez után kell nekem becsatlakoznom. Nem tehetek róla, szeretem nézni zihálását. Lelki szemeim előtt látom, ahogy a harc után majd kihúzza magát és a kardját a vállára emelve dob felém egy ezer wattos mosolyt, hogy „na látod, Ichigo, tökéletes formában vagyok!”

Észbe kapva emelem kardom magam elé. Egy csapással befejezem az edzést.

 

-         Te is untad már ezt a napot? – kérdezi Renji hazafelé menet, mikor elválunk a srácoktól. Nem kellett volna ránéznem. Azonnal bevillant az előbb lejátszódott jelenet és az éjszaka eseményei. Elemi erővel tör rám az érzés, mely szerint hozzá kell érnem, most és azonnal. Kívánom Őt!!

 

-         Öhm…Ichigo… az utcán vagyunk…- hebegi amikor karjaimat dereka köré fonva húzom közelebb.

 

-         Ühüm. – mosolygok bele nyakába.

-         … nem hiszem, hogy ezt itth… khénnaah… - nyögésbe fullad akadékoskodása. Megtaláltam a tökéletes módszert arra, hogy tudom elhallgattatni. Ezt az érzékeny bőr felületet fogom haszni itt a füle tövében.

-         Mond csak Renji… - sustorgom fülébe – mi lenne ha most nem mennénk egyből haza? Hmm?

-         HoHova akarsz mhenni? – kissé kesernyés a puha bőre.

-         Te nem Vágysz egy kis izgalomra? – csak még jobban felizgat, hogy bárki láthat bennünket, ő meg mint egy kis ártatlan bárányka omladozik karjaim között.

-         Ichigooh… kapd be… - talán már nem elég tiszta az elméje, hogy oda figyeljen mit kívánjon és mit ne.

-         Túl hamari vagy. De én nem szeretnék semmit elsietni. – csak kicsit harapom meg, csak annyira, hogy hátra vesse a fejét és befogja a száját.

Dühösen morog, és hajamba kapva felhúz arcához. Végig nyalom a rövid utat, míg elérek szájához. Hevesen kap ajkaim után. Mosolyognom kell, mennyire könnyen elcsábítható, v csak nekem ilyen kis engedelmes?

Ellépek tőle és kézen fogva húzom a közeli park felé, amilyen gyorsan csak lehet. Nem akarok nagyon a mélyére menni, csak annyira, hogy a sűrű lombos fák jótékonyan eltakarjanak minket a kíváncsi szemek elől. Hátorozott mozdulattal lendítem az egyik vastagabb törzsű fa oldalának, és nyomban utána szorosan hozzá simulok. Nyelvem érzéki táncot lejt szájában, páros keringőre hívva az övét is. Meg sem próbálja magát visszafogni, aminek kifejezetten örülök. Szabad ég alatt a legjobb a hangja.

A nap már lemenőben van, ilyenkor már kevesen járnak erre felé. Pár óra múlva fognak majd megint többen erre jönni, hogy megsétáltathassák a kutyáikat. Úgyhogy van még időnk bőven.

Persze nem arra gondoltam, hogy itt a szabad ég alatt fogok Renji csinos farpofái közé nyomulni, csak, hogy valami olyasmit teszek, amit eddig csak egy másik világban próbáltunk. Itt sokkal izgalmasabb lesz.

Előtte térdelek, egyik kezem pólója szélét húzza fel, másikkal az övét babrálom, és csak néha pillanatok fel teljesen piros arcára, szorosan összezárt szájára. Egyből megsürgetem tevékenységemet, és inkább mind két kezemmel az öv eltávolításán munkálkodom. Két keze mellette, szinte kifeszítve markolják a fa kérgeit, ha meztelen lenne, most teljesen feltárulkozna előttem és én lehet inkább lefényképezném minthogy csak itt néznem testének egy apró részletét, bár ez az apró részlet igencsak fontos nekem most. Az öv megadja magát, én pedig gyermeki vigyorral az arcomon húzom lefele a nadrágot, és annyira örülök, mint egy kissrác, aki éppen nyalókát kap. Jóh hát tényleg azt kapok, és ennek még plusz képességei is vannak.

.- Ichi…go – Renji nyöszörög, keze hajamba túr, amikor az alsójából kibontva készbe veszem a még nem teljesen merev farkát. – észre… neh csináhl… basszah mheg… - széles vigyorú számból kidugom nyelvemet és végig nyalok a növekvő testrészen. Szavakat már nem is mond, csak hangok hagyják el a száját. Jobb kezemmel fenekébe markolok. Renji összerezzen, és összezárja fenekét. Azt hiszem soha nem csináltam még ilyet vele, szóval ideje volt már engedni az élvezeteknek. Felspannol a tudat, hogy láthatnak. Az milyen mókás lenne, ha Soul Societyból jönne valaki. Lehet Renji előbb nekik ugrasztaná Zabimarut, aztán elájulna. Én azt hiszem csak a fejemet vakarnám, némi pírral az arcomon.

Kezemet pólója alá csúsztatom és felnyúlok mellbimbójáig. Nyitott szemekkel figyelem Renji reakcióját, aki hitetlenkedve, de homályos szemekkel néz le rám, és én ezt a pillanatot választom arra, hogy számba vegyem farkát. Elkerekednek szemei, majd azonnal össze is zárja őket, és hangosan felnyög.

Furcsán mosolygok tele tömött szájjal, ezért inkább minden figyelmemet tevékenységemnek szentelem. Nyalogatom, szopom, szívom mindenhol, kezemet folyamatosan húzogatom, egy percre sem állok le.

-         Ichi… - nyögi, mielőtt számba élvez. Édes, hogy figyelmeztet, de nem törődök vele.

Oda tartom számat, hogy beleélvezzen. Tekintetünk összekapcsolódik. Tekintete még mindig ködös, de vonásai teljesen kisimultak.

Lenyelem a fehér anyagot, a fölösleget kézfejemmel takarítom le. Zsepit húzok elő, és megtörlöm a még mindig teljes testével a fának támaszkodó Renji ölét. Segítő készen húzom vissza alsóját, majd nadrágját is, és neki állok ismét pár percet bíbelődni az övével. Jól van na, magamnak sokkal egyszerűbben be tudom kapcsolni, nem nagyon csináltam még másnak.

Renji közben egyre egyenletesebben lélegzik, hasa mozgásából megállapítom.

Felállok és vigyorogva ránézek. Nyitott száján veszi a levegőt, nyel egy nagyot és magához ránt. Éhesen mar ajkaimra, szinte tépi számat. Engedek neki, hisz le kell vezetni a kevés megmaradt feszültséget. Mielőtt agyamat elborítaná valami, ami nem hagyja, hogy épeszűen döntsek, elhúzódom tőle és kezénél fogva húzom kifelé. Ugyan, úgy ahogy bejöttünk távozunk is. Majd orrhon folytatjuk.  

 



Szerkesztve Kawaii által @ 2010. 02. 03. 21:14:24


Kawaii2009. 12. 05. 00:04:38#2706
Karakter: Ichigo (snoopykámnak)



Ichigo

 

Renji fizikai állapota folyamatosan javul. Napról napra gyógyulnak be sérülései é életkedve is ezzel arányban nő. Az enyémmel ellentétben. Egyre pocsékabbul érzem magam. Soha nem voltak ennyire negatív gondolataim, de a bűntudat most sokkal erősebbnek bizonyul.

Mindennap bemegyek hozzá, várom mit szeretne, figyelem minden szavát. Ő pedig mindennap tűrhetetlenül mosolyog rám, szerelmesen.

Bennem viszont valami megtört.

 

Teljesen meggyógyultam, egy karcolás sincs már a testemen, úgyhogy megkapom a hazaküldő pokollepkémet és egy fél nap felkészülési időt. Nincs szükségem erre a rengeteg szabadságra, és ezért nem is élek vele. A kapu felé tartok egyenesen. Útközben találkozom Rukiával és Byakuyával, aki csak felém vakkant egy köszönést. Rukiától a szokásos kedvességgel és sok ígérettel válok el. Ikkaku is belé fut (szó szerint) és rossz néven veszi, hogy nem köszönök el a kapitányától, holott milyen jó lett a mi kettőnk kapcsolata, szerintem viszont teljesen érthető, semmi kedvem meg halni.

Lelkiismeret furdalásom van, amiért Renjitől nem búcsúzom el, de tudom, hogy egyszerre lenne szomorú és haragos és semmiképpen sem engedne el. Ha máshogy nem akkor elem jön, én viszont ezt nem engedhetem. Neki itt a helye, ahol segítenek neki, meg tudják védeni, és vigyáznak rá. Biztos dühös lesz, de idővel majd megbékél.

 

Sietek, ahogy tudok, először is, mert ha a kapun belül bárhol megállok, akkor itt ragadok örökre, másodszor mert már hiányzik a családom, és a barátaim; látni akarom már őket.

A suliban már megszokták a hiányzásaim – érdekes apám soha nem kérdezte, hogy mért van ilyen sok, mért kerülöm a sulit – csak a srácok jönnek szünetben a padomhoz. Megkérdezik, hogy vagyok, és hogy hogy van Renji? Orihime megkönnyebbülve sóhajt fel a hírek hallatán, szegénynek sokat kellett miattam aggódnia.

Normálisan telnek a napok, ugyan úgy, mint régen, és mindennapra jut egy hollow is, edzésképpen.

 

Gyengék, mind Aizen még megmaradt csatlósai, akik valami érthetetlen oknál fogva nem értenek gazdájuk helyes cselekedetéből, tehát halálából.

Ismerős hang kiabál rám a harc végeztével, és én azt hiszem rosszul látok. Renji trappol felém, meglehetősen dühös ábrázattal.

Ichigo! – ajjajj. Hogy került ide?

Renji? – már most tudom, hogy kapni fogok. Kapok is, nem is akár milyet, egy jó pár métert repülök általa hátra. Aztaa, úgy látom teljesen felépült, de mondjuk ezt máshogy is tudtomra adhatná.

Megindul a szokásos vita partynk, ezzel szoktuk feldobni a délutánok unalmas perceit, na meg a szexxel, legalábbis régen így volt. Hollow üvöltés zavarja meg a már így is fezsült helyzetet, úgyhogy nem meglepő, hogy közösen verjük le a betolakodót, hogy visszatérhessünk a kezdeti állapothoz. Ez az egyik dolog, amiben jó az összhangunk, a másik pedig a szex, bár abban nem szimplán jó.

A hollow elpárolog, mire én elindulok. Egy kis játékos civódás után már utánam is rohan, és szó szerint levesz a lábamról. Röhögve figyelem értetlen arcát a dömper szó hallatán.

Egy rövid csók és már mehetünk is. Derekánál fogva húzom magamhoz közelebb.

Te Renji… nem lesz neked abból gondod, hogy szó nélkül eljöttél?

Honnan tudod, hogy senki nem tud róla? – onnan, hogy ismerlek.

Tök logikus, te barom. Beteg vagy, így senki nem engedett volna el.

Barom az, aki mondja. Különben is… leszarom, hogy mi lesz. Csak veled akartam lenni.

Jajj Renji… - mikor nő be a fejed lágya?

 

Nem haladunk gyorsan, így tovább tart az egyébként rövid út. Amit bánok is, meg nem is. Jó, hogy itt van velem, örülök, hogy nem haragszik rám igazán, de közben meg éhes vagyok.

 

Hiányzott…

 

Jól lakottan terülök el az ágyon szobámban, Kon nélkül, Yuzu elorozta.
Renji az ajtóban áll, engem néz érzem. Kissé megemelem a fejem, gyengéden mosolyogva intek neki. Az ő arcára is mosoly ül ki, és már lépked is felém. Kinyújtott karom közé fekszik, ölelésem be simul, és már érzem is gyengéd ajkait az enyémeken. Jól eső melegség fut át rajtam. Kibontom összefogott haját, és tarkójánál fogva vonom közelebb forró csókká mélyítem nyelveink játékát. Szó nélkül bontom ki köpenyéből. Finoman simogatom meztelen felső testét.

Számba sóhajtva nyomja merev férfiasságát az enyémhez, az én agyamon meg egy pillanatra átsuhan a gondolat, hogy vajon azért nem érezteti, hogy megviselte, amit Aizen tett vele, mert nekem akar jót, vagy, mert tényleg túl van már rajta. Szeretném mondani neki, hogy tudok várni és nem kell sietnünk semmit sem, de eszem kezdem veszteni, amikor keze kettőnk közé csúszik és ruhán keresztül lát neki további ingerlésemnek. Nyalogatja, ízlelgeti, mintha valami fagyi lenne. Forró testemet nem hogy hűtené, de még jobban feltüzeli nyelvének játéka.

Renji… - nyögöm, és ő rám emeli ködös tekintetét – nhem akarok… neked fájdalmat okozni.

Nem okozol – válaszolja meglepően tisztán – én is akarom. – kész, ezzel a mondattal át is szakította azt a gátat, ami eddig kezeimet és akaratomat visszatartotta.

Fenekét megfogva húzom teljesen magamhoz nem törődve a még mindig munkálkodó kezével. Lekerülnek a ruhák, és én hátára döntve gyönyörködöm csodás testében. Most rajtam a sor, hogy kényeztessem.

Mellkasához lecsúszva hajolok rá mellbimbójára, csókolgatni, óvatosan harapdálni kezdem. Simogat minden porcikáját, több figyelmet szentelve lüktető farkának. Ráfogok, és mozgatni kezdem. Sóhajai, hajamba túró keze, minden mozzanata feltüzel. Hátra veti fejét és keze megmarkolja ujjai között simuló hajamat, így jelezve, hogy nem sok van már neki hátra. Gyorsabb tempóba kezdek, erősebben szívom, hogy minél intenzívebb legyen az orgazmusa. A hatás nem marad, Renji hirtelen elkapja a kezét és az összegyűrődött lepedőt használja kapaszkodónak. Felkiáltva élvez bele a számba én pedig minden cseppjét lenyelve nézek fel a verejtékes, kipirosodott arcú srácra. Merev férfiasságom csak úgy lüktet a látványtól, és ha nem feszülnék neki, hogy elnyomjam, már ez a látvány elég lenne, hogy brutálisan nagy orgazmusom legyen. Elkapom a szemem és előbb a szekrényt majd a padlót nézem, gondolataimat pedig valami lelohasztó dologra terelem, mondjuk Kenpachi örült vigyorára. Fáradt is vagyok, de Renji nem veszi észre tompult pihegésem. Ördögi vigyorral az arcán jelenik meg előttem, majd amilyen gyorsan jött olyan hirtelen tűnik el, hogy mire feleszmélek az egyáltalán nem kókadt tagomat masszírozza keményen.

Rhenji…nhmm… - mondom, ami nyögésbe fullad mikor szájával is rásegít az egyébként egyáltalán nem rossztevékenységére.

Sajnos kellemetlen, de úgy tűnik Renjim jobban bírta a kényszer cölibátus okozta szex mentes időszakot lezáró első alkalom hosszát, mint én. Kellemetlen, de azt hiszem, öt perc se kell, hogy a kielégülés felülemelkedjen rajtam és elsodorjon magával. Nincs erőm visszafogni hangomat, felkiáltva élvezek szájába.

 

Renji mellettem fekszik, néha rám néz, azt várja, mikor szedem össze magam és vettünk véget a szünetnek. Én viszont most adtam ki magamból mindent és teljesen kimerültem. Szó szerint kiszívta az energiám, még a reiatsum is lenullázodott. Hát Ichigo, szépen eltunyultál.

Gyere Renji… - suttogom rekedt hangon, és ő kapva-kap az alkalmon.

Széles vigyorra az arcán támadja le ismét számat. Ám szenvedélyes csók idővel, szerelmes puszivá válik. Renji értetlenül néz rám.

Folytassuk… - kérlel.

Nagyon elfáradtam, kiszívtad az erőm. – suttogom neki gyenge mosollyal a szám szélén, miközben magam mellé fordítom. Kis szeretőm arca viszont elkomorul. – holnap bepótoljuk, ígérem. – teszem hozzá és a szájára elhelyezett csókkal pecsételem meg. Bólint, mellkasomhoz fúrva fejét hagyva, hogy betakarjam és a paplan alatt átkaroljam. Alig pár perc kell csak és az eddig simogató kezem abba hagyja háta cirógatását.

 

                                                      

Valami nem stimmel. Álmosan nyitom ki a szemem, és várom amíg kiélesedik teljes sötétségét.

Renji remeg, izzadságtól nedves a köpenye, nyöszörög és aprókat rezeg az egész teste. Haja szana-szét tekereg, arca torz grimaszt vág. Megrémülve könyökölök fel mellette, és hátat simogatva próbálom csitítgatni valamennyire. Lassan nyílnak fel szemei, nyitott száján keresztül zihálva vesz levegőt. Kisimítom az arcához tapadt vörös tincseket.

Csak rosszat álmodtál, már minden rendben. – nyugtatom szelíden. Kissé megszeppenve bólint. – Jobban vagy? Kérsz valamit.

Ujjaival int, hogy hajoljak közelebb. Megvárja, míg elérek ajkaihoz és akkor ő fejezi be a mozdulatot. Lassan csókoljuk, csak ízlelgetjük egymást. Vágyam éledezni kezd, és Renji kíváncsi nyelvét megérezve már tudom, hogy ő is így van ezzel.

Csak centire húzódom tőle és úgy kérdezem meg a számomra most legfontosabb kérdést.

Biztosan elég jól vagy már ehhez? Renji, tényleg ezt akarod?



Kawaii2009. 10. 15. 23:04:24#2144
Karakter: Ichigo (snoopeszomnak!)



Ichigo

Urahara mint mindig most is jól gondolt előre. Tudta, hogy bármennyire is erősek vagyunk, hátsó támogatás nélkül nem jutunk Aizen birodalmának a szívébe. Már pedig én oda akartam jutni! A legbelsőbb pontjáig, hogy onnan rohasszak szét mindent! Itt és most pusztuljak meg, ha nem döföm Zangetsut, annak a görénynek a szívébe.

Dühösebb voltam, mint eddig bármikor. Aizenre és persze magamra is.
Még az indulás előtti este beszéltem erről az egészről Ishidával. Tudom, hogy nem akarna, és nem is akar rosszat, de akaratlanul is olyan dolgokat kérdezet, és világított meg, melyek azóta is zúgnak a fejemben, mélyen beszúrva, azokat a bizonyos szögeket. De ezzel majd akkor kell foglalkoznom, ha Renjit már megtaláltam és biztonságban tudom.


Soul Society – Uraharát és Yamo apót követve – a teljes bizalmát belém fektetve áll a hátam mögött. Ha én elbukok, a Tiszta Lelkek városa is velem végzi. A felelősség hatalmas, én mégis magabiztosan állok neki a csatának. Egyszerűen tudom, hogy legyőzőm.

Tulajdonképpen egy sereggel a hátam mögött lépek be a lidércek világába, Hueco Mundoba.
Először a hadnagyok, majd a kapitányok is előre mennek. Nagyon hamar az espadával találjuk szemben magunkat.
Erőfölényben vagyunk, így én még épp csak suhogtattam valamerre. Nem is baj, az erőmet másra, pontosabban másnak tartogatom.
Két hatalmas fekete sarlóval töröm át a falakat. Aizen undorító mosolyával találom szemben magam.
- Azt hittem már sosem jössz. – önelégült, nagyképű megjelenése őrjöngést szít bennem.
- Te rohadék!
- Unalmamban elszórakoztam a kedveseddel és már épp oda akartam dobni a többieknek. Na majd később… ha téged már elintéztünk – azt te csak hiszed. Hihetetlen nyugalom árad szét testemben. Észre sem vettem, hogy állnak mögötte.

- Mire várunk, Ichigo? – szólít meg Shiroi, hangja vibrál a fejemben.
- Még ne…azt akarom, hogy azt higgye, hogy van esélye. – állítom meg, mielőtt túl hamar véget vetne mindennek.

- Hmmm…de csak egy kevés időt adok. Én ÖLNI akarok!!
- Értem.

Felüvöltve támadom meg Aizen. Nem lepi meg reakcióm, arcán végig ott az a kétszínű művigyor, mely végig jellemezte egész életében. Annyira nagyra értékelte magát, hogy nem használja ki kardja erejét, hogy saját maga helyett tökéletes másolatát küldje ellenem.
Bekapok néhány erősebb vágást, mikor már Bankai formámban harcolok vele. Eltávolodva tőle, lépek hátra és mélyeket lélegezve fordulok mindössze pár pillanatra magamban.


- Ez az Ichigo! Végre egyszer beismerted, hogy nélkülem képtelen lennél végezni vele. Kölcsön adom az erőm, de nem azért, mert megszántalak. Hanem azért, mert ki nem állhatom azt az ocsmány képét! – Shiroi örült vigyora Aizenénál is félelmetesebb. Az ő szemeiben igazi őrület kavarog, míg Aizenében csak a számítás.
- Tehát számíthatok rád és egyesülsz velem?! – nem válaszol csak mögém áll, ereje vörösre festi lelkem belső kék egét. A vér színe kavarog a levegőben.

Lélekenergiám kicsap és a falakat megrepesztve tör át mindenen.
Aizen szemei elkerekednek, de több időt nem is hagyok neki, hogy felfogja mi is történik igazából. Vörös ködön keresztül látom csak, ahogy vért köhög fel, kardjára támaszkodva próbál felállni újra. Nincs bennem szánalom, se tisztesség, de még csak becsület sincs. Ha kell hátulról döföm belé kardom, ha így biztosan megölöm.
Még akkor sem hiszi el azt, ami történik vele, mikor kihúzom belőle a fekete pengét, melynek éléről kapitányi köpenyére csöpög saját vére. Nem törődöm tovább vele, nincs miért. Ha még most is életben maradna, a kapitányok biztos végeznek vele, Byakuya lesz az első, aki levágja a fejét.
Hátat fordítok a földön heverő ex shinigami és áruló kapitánynak és Renji keresésére indulok.

- Renjiiii...! Renji, hoool vaaagy…? – a falak visszhangoznak kétségbeesett kiáltásaimtól.

Megyek, amerre a szívem visz. Amelyik ajtó nincs nyitva, azt berúgva ösztönzöm mozgásra.
Renjit egy tükrökkel körbe vett teremben találom. Percekig állok az ajtóban, míg felfogom, hogy a látvány, ami elém tárul valós. Erőtlenül hanyatlana le meztelen teste a vértől vöröslő földre, ha csuklójánál fogva nem lenne kikötözve és fellógatva. Bőre tele piros csíkokkal, haja kibontva, meggörnyedt alakját remegő térdei már rég nem tartják. Épp, hogy fejét fel tudja emelni, hogy rám nézzen. Az élet halvány szikrája fénylik benne, melyet a fájdalom szinte teljesen kiölt. Erőm villámokat szórva tőr utat magának ismét, még Shiroit is borzasztja a látvány… egy másodpercre suhan át az agyamon, hogy visszamegyek Aizenért és még halálán túl is addig verem, amíg a felismerhetetlenségig el nem torzul az arca.
Zangetsut megmarkolva veszek erőt magamon, hogy ezt a gondolatot meg ne valósítsam.

Némán, könnybe lábadt szemekkel lépek Renjihez. Kardomat útközben a földbe állítom. Óvatosan átkarolom derekát, magamhoz vonva elgyengült testét, miközben szabadon lévő kezemmel leakasztom a csuklóját magasba tartó horogról. Egész lénye rám nehezedik. Zokogva rogyok térdemre karjaimban ájult kedvesemmel. Köntösömmel betakarom és lassan ölembe emelve indulok el vele kifelé. Öntudatlanul megyek a folyóson végig, míg ki nem érek a kapun, ahol a többiek várnak már rám. Inoue sírva rohan hozzám és von Renji és körém egy pajzsot, hogy gyógyítsa mind kettőnk sérüléseit.
Percekig nézem hatalmas szemeit, melyekből színtelen cseppek folynak végig keservesen szomorú arcán.
Ennyire nem lehetünk rossz állapotban. Kiábrándítóan optimista mivoltom ismét felülkerekedik a jelenlegi irreális helyzet helyes értékelésén. Most már tudom, hogy megmenekültünk.
Teljesen kimerülve zuhanok a sötétség jótékony karjai közé. Még a halált is megváltásnak érezném, ha ezzel megállíthatnám az előbbi rémes képek retinámba égését.
Soha… SOHA többé nem hagyom, hogy baja essen!
Soha többé…

~~~~°°°~~~~

Átmennék hozzá a szobájába, csak hogy mellette lehessek, hogy nézhessem az arcát, melyet most lehet, hogy mély sebek torzítanak, de számomra mégis gyönyörű marad. Mennék, ha képes lennék legalább arra, hogy megkülönböztessem a magasság és a mélység közötti különbséget. Sok időbe tellett mire érzékelni tudtam, hogy körülbelül 15 centire vagyok a földtől egy futonon. Nem egyszerűen fájt mindenem, sajgott, még a csontomban is. Az első légvételek, melyeket már tudatosan tettem meg, olyan mértékű fájdalmat okoztak, hogy egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha inkább nem próbálgatnám tovább. Úgy éreztem szétszakad a tüdőm és több ezer mázsa súly nehezedik a mellkasomra.

Pár napot feküdtem így, magatehetetlenül. Unohana kapitány járt be hozzám, hogy ellássa a sebeimet. Azt mondta, hogy közel két napig aludtam, és hogy ő úgy gondolja, hogy az a többi kapitány által leírt borzalmas nagy erő, ami a sajátom és, amit kölcsön vettem, annyira felemésztett, nem csak a kordában tartása, birtoklása, hanem használata is egyben, hogy ennek következtében merültem ki ennyire és a következő pár napban még a Bankaira sem leszek képes, örüljek, hogy nem sokára fel fogok tudni állni. Persze utána vissza áll a shinigami rend, addig pedig tartoztatnom kell magam.
Érdeklődöm Renji után, de csak annyit tudok meg, hogy már magához tért és valamelyest jobban van.
- Idővel saját magad is meggyőződhetsz róla Kurosaki Ichigo. – mosolyog felém bátorítóan Unohana kapitány, akibe jelenleg minden bizalmamat fektetem.



Két nap múlva már felszínesek voltak a sérüléseim, kötéseket is csak azért használjuk még mindig, mert túl heves vagyok, és ha újra felszakadna, akkor ne áztassak el mindent magam körül. Most már Renjit is meglátogathatom, igaz csak egy pár órára, de később már akár egy szobába is tehetnek vele. Persze az ez ő állapotától függ. Lehet még nincs annyira jól, lehet még nem akar látni… Én megadom a lehetőséget neki bármire.
Amióta magamnál vagyok, folyamatosan gondolkodom, tépelődöm. Mert ez így nem mehet tovább.
Renjivel is beszélnem kell erről, de most csak látni akarom. Tudni, hogy jól van. Ez az érzés olyan hirtelen és olyan elemi erővel tőr rám, hogy a belépés ismét nagyon emlékezetesre sikerül, mindennek lehet mondani csak épp finomnak nem. A szokásos stílusomban nyitom rá az ajtót, egyszerre vagyok boldog és türelmetlen. Persze a lendület egyből elakad, amikor Renji oldalra fordított fejjel néz felém. Mögötte az ablakon át szűrődik be a fény, ezzel takarva arcát, szemét előlem. Óvón öleli körbe a nap gyengéd sugara egész testét, arcát kellemesen simogatva.

- Renji… - suttogom miközben arcát fürkészve lépek közelebb hozzá.
Szemeiben könny csillog. Kezemen lévő kötéssel törlöm le az enyémeket.
Mintha egy nagy romantikus mozi filmben lennénk, lassan fölé hajolok, homlokára puszit hintek és amennyire az ágy engedi, átkarolom. Válla az enyhe remegésből fokozatosan vált át a rázkódásba, hangja keservesen cseng fülem mellett.
- Annyira… annyira rossz volt…
- Sssh, minden rendben. – csitítgatom, és kezemmel gyengéden végig simítok a vörös hajzuhatagon.
Lassan nyugszik meg. A sírástól laposakat pislog, teljesen kimerítette, de legalább kiadta magából. Nem tudom mért lehet, de már én is sokkal nyugodtabb vagyok.
Nem maradok sokáig nála, pihennie kell és én is elfáradtam, pedig nem csináltam semmit. Ki érti ezt?

Lassan és figyelmesen puszilgatom meg az arcát, ügyelve arra, hogy ne ijedjen meg tőlem. Ezért a száján nem is csókolom meg. Megvárom, míg kényelmesen elfészkeli magát a takarója alatt és lecsukja a szemeit. Keserűség ízével a számban hagyom el kedvesem szobáját. Mit kéne csinálnom most? Persze, ha valamit el akarok érni, ennél a helynél jobbat keresve se találnék. A legjobbak tanítanának, bár néha elgondolkozom azon, hogy mennyit taníthatnának… De ugyan erre Karakurában is képes vagyok, jön az ellen érv. Sőt talán ott még jobb is lenne nekem. A tulajdonképpeni testvéreim, a vaizardok sokkal többet tudnak rólam, mint a kapitányok valaha is tudni fognak.
Kezemet a fejem alá téve nézek szembe a tényekkel.
Nekem nincs helyem itt.
Csak Renji akiért itt vagyok, aki visszatart tény, hogy olyan erősen, hogy ha szétszakadnék, lennék képes megválni tőle, akkor is csak félig.
Érte örökké itt maradnék.
De a francba is, nem tehetem. Ahogy Rukia is mondta régebben, nekem kötelességeim vannak. Ez tény, de én eldobnék mindent egy emberért, bármikor. Hisz bizonyítottam már egy párszor, Renjiért, az ő életéért és boldogságáért bármire képes vagyok.
Hirtelen kitágulnak a pupilláim. Felülve a futonon az ablakon kirévedve figyelem a vöröses és narancs árnyalatú sugarak gyenge tapogatózását. Mintha megérezték volna felismerésem mértékének a súlyát, hirtelen eltűnnek, sötétséget hagyva a város falaira.

Bármire…


A boldogságáért…




Szerkesztve Kawaii által @ 2009. 10. 17. 00:40:39


Levi-sama2009. 09. 17. 18:08:14#1870
Karakter: Aizen



 Aizen
 
Rosszul lesz természetesen.
- Undorító vagy... és tiszteletlen - mosolygok le rá gonoszan, és a bemocskolt takarót kirántom alóla. - Ezért most nagyon... de nagyon keményen meg fogsz fizetni...
Erőm felkavarodik körülöttem, és én újra rámászok, hogy megdugjam.
Ő csak sír és könyörög, de nem foglalkozom vele.
- Ugyan már... hisz a java még csak most jön... - hajolok a füléhez, lágyan félresöpörve gyönyörű haját. Megnyalintom könnyes arcát, majd amikor egy halk nyögéssel elélvezek végre, lemászom róla.
Kerítek egy nyakörvet, ráteszem. Mmm... jól mutat rajta. Kirángatom az ágyból, majd az egyik kínzóterembe viszem. Gin szereti, ha sokan látják munkálkodását. Profi. Én annyira nem, de ezt a szépséget, ezt az élményt nem akarom megfosztani a többektől. Ritka kincs.
Összekötözött csuklóinál fogva akasztom fel a horogra, és végigpillantok rajta.
Gyönyörű teste van. Ezek a tetoválások valami mesésen állnak neki, az én vágásaim és a vér már kevésbé, de hát a reiatsumról nem tehetek. Mindig ez történik, ha elveszítem a tökéletes kontrollt.
Háta mögé lépek, halkan felmordulva. Már egy csomószor megdugtam, de már megint felizgatott ezzel a kerek kis fenekével...
A tükörre pillantok, saját arcomnéz vissza rám. Jóképű vagyok, és bárkit megtévesztek egy kedves mosollyal vagy gyengéd pillantással. Senki nem gondolná, milyen sötét lelkem van... hehe.
A tükör túloldalán már ott vannak a többiek. Érzem a reiatsujukat... Oh, mind eljöttek. Ez tetszik... Na igen, én nem szoktam műsort adni, az Gin szokása.
A kis édes füléhez hajolok.
- Meg foglak szégyeníteni - súgom neki mosolyogva, kezeim pedig már szép barna bőrét simogatják, majd fenekét megmarkolva húzom szét a gömböket, hogy lássam rózsaszín ánuszát. Szép...
- Könyörögj kényeztetésért... - utasítom halkan. Természetesen ellenkezik, de némi ráhatással kicsikarok belőle némi együttműködést.
- Látod... megy ez... - vigyorodom el, amikor engedelmesen lenyalogatja ujjaimról a spermáját.
Fenekébe markolok, gyúrom egy kicsit, mert olyan jó kemény, majd széthúzom ismét a félgömböket. Egy félmozdulattal szabadítom ki merevedésemet, majd tövig belévágom. Mmm... már felpuhult a sok szextől, és még mindig nedves. Ahhrrr... Kellemes tempóban csinálom, közben a tükörképünkben gyönyörködöm. Minden döfésemre hullámzanak izmaink, és pompás teste csillog az izzadtságtól. Csípőjét megragadva döfök belé újra és újra, hosszú haja arcomat cirógatja, amikor beleszagolok. Finom illata van... hhrrr...
Látom az arcán, hogy már nem sok kell neki, így kihúzódok belőle.
- Könyörög folytatásért - búgom neki zihálva.
- Ne...em... - rázza fejét, de beletúrok ujjaimmal a selymes zuhatagba és keményen megtépve rántom hátra a fejét.
- Azt mondtam könyörögj.
Megtörten szólal meg.
- Könyörgöm...juttass...fel a...csúcsra...
Vigyorogva hatolok belé ismét, és csípőjét fogva sorozom meg durván.
- El sem tudod képzelni, mennyire élvezi a közönség ezt a kis műsort... - zihálom a fülébe, de mielőtt elélveznénk, egy hangos durranásba remegnek bele a szoba falai.
Elvigyorodom, és ruhámat rendezve rohanok ki.
 
***
 
- Azt hittem már sosem jössz - köszöntöm őt vigyorogva, amikor megjelenik előttünk csapatával. Mögöttem már embereim sorakoznak.
- Te rohadék! - köszönt engem kedvesen acsarogva. Felnevetek.
- Unalmamban elszórakoztam a kedveseddel, és már épp oda akartam dobni a többieknek. Na majd később... ha téged már elintéztünk - teszem hozzá lágy, kedves mosollyal.
 
Felordítva vetődik felém.
 
Pokoli csata veszi kezdetét...
 
***
 
Csodálkozva figyelem a kék eget. A számból feltörő vérem sós íze, és a testem alatt lévő kemény talaj... hallom saját hörgésemet...
 
Még látom, ahogy Ichigo, több sebből vérezve vánszorog be a kapun, és saját hörgésemen keresztül is hallom ahogy kiabál.
 
- Renjiiiii...! Renjiii hoool vaaagy...?
 
Behunyom a szemem, és a hangok egyre távolabbról szállnak felém.
 
Hogyan lehetséges ez? Lemészárolt mindenkit...
 
Fázom...
 
Sötét van...
 
Sötét...


Levi-sama2009. 08. 03. 12:02:26#1374
Karakter: Aizen (csak nagykorúaknak!!!)



 Aizen:
 
Ledobom az ágyamra.
- Engedj el te perverz állat! - kiabálja miközben kattan a bilincs csuklóin. Végigsimítom mellkasát, és lemosolygok rá.
 
 
- Ugyan már. Hiszen a móka még csak most kezdődik. De ne aggódj. Ha én nem érek rá, mindig lesz valaki aki szórakoztat - búgom lágyan a fülébe, megnyalintva azt. Mmm...
Rángatja karjait, ellenkezik. Utálom ha ellenkeznek és kiabálnak. Ki nem állhatom a mocskos beszédet sem. Az ágyamban nem viselem el.
 
Magára hagyom. Odakint a folyosón beszélgető Grimmjow és Ulquiorra még a folyosón állnak, beszélgetnek. Oh... pont kapóra jön. Intek Grimmjownak, és engedelmesen lép elém.
- Dolgozd meg a kicsikét - mosolygok rá. Egyforma magasak vagyunk. Elvigyorodik.
- Mennyire?
- Kezes bárányt akarok látni az ágyamban, mire visszajövök.
 
*
 
Gin szerint még nem érdemes mozgolódni. Jó elterelés volt Ichigot kijátszani. Okos ütőkártya. Nyilvánvalóan azt lépi, amit szíve diktál, vagyis: 1) megszerzi amit kértem tőle, vagy 2) csapatot gyűjt és megtámad minket. Első fejleménnyel némi időt nyerünk, a másodikkal pedig stratégiai előnyt. Jelentősen legyengítjük az ellenséget ezzel.
- Ha nincs más, akkor megyek - villantom melegbarna szemeimet a mosolygó arcra. Gin csak biccent, és hosszú ujjaival integetve sétál ki a szobából.
- Jó szórakozást - búgja elnyújtva, a rá jellemző hanglejtéssel. Elvigyorodom.
- Meglesz.
 
*
 
Amikor belépek a lakosztályomba, elmosolyodom. Renji a hasán fekszik, teste verejtéktől csillog, kábán nyöszörög és fogait összeszorítva remeg. Grimmjow pedig felette térdel, vigyorogva szemlélve művét. Ahogy észrevesz, kihúzza belőle az ostor nyelét. Ejnye. Hehe.
- Minden rendben ment?
- Egy kezes bárány. És nagyon együttműködő. Előkészítettem a terepet Aizen-sama.
Elégedetten biccentek.
- Most már elmehetsz.
 
Kettesben maradunk, és mellé lépek. Megfogom azt a gyönyörű haját, és felemelem a fejét. Aranybarna szemeibe nézek.
- Ha azt hitted, ez volt a poklok pokla... - mondom tárgyilagosan - Akkor a java még csak most jön. Remélem készen állsz egy kis szórakozásra...
Kétségbeesetten néz fel rám, ajkai megremegnek, könny gyűlik szemeibe. Ó igen... imádom ezt.
Elvigyorodom.
- Nincs aki megmentsen, segítsen rajtad. Milyen érzés tudni, hogy épp magával az ördöggel nézel szembe?
Lassan kioldom övemet, és a fehér ruhámat lecsúsztatom magamról.
Valamit nyöszörög, de nem érdekel.
Fölé mászom, és minden teketóriázás nélkül belévágom a farkam. Felmorranok elégedetten, és sikolya még inkább fokozza örömömet.
Kezeimmel megtámaszkodom mellette, és hátára nehezedve préselem bele az ágyba.
- Elárulok egy titkot. Gyűlölöm Byakuyát... - súgom neki. - Évek óta csak arra vártam, hogy őt is így láthassam ahogy most téged...az ő kis hadnagyát...
Durván mozogni kezdek benne, és vállába harapok. Vére kiserken. Ahh...
- Mire végzek veled, semmi sem marad belőled... Elpusztítom a lelked... kicsi Renji...
Felzokog. Ó igen.
Feltérdelek, csípőjét keményen megragadom, és durván, vadul mozgok benne. Minden egyes lökésemmel fenekének bőre hangosan csapódik bőrömhöz. Nyöszörög és sikoltozik, én pedig kélyesen morgok és vicsorgok a gyönyörűségtől. Képzeletemben már Byakuya vergődik alattam...
Durván végigkarmolom a hátát, vére pedig skarlát virágszirmokként borítja be testét. Kevés...
Még... még...
Fogaimmal, körmeimmel marom, tépem, szaggatom ahol érem, egy pillanatra sem szüneteltetve a mozgást. Nagy péniszem felsebzi, mert már combján csordul le meleg vére, de nem érdekel...
Hajába markolok, és felrántom a fejét, gyeplőként megtartva őt így. Teste csillog a verejtéktől és a vértől... sebeiből buzog az éltető folyadék... A lepedőm már tocsog tőle... ahh...
A körülöttünk tomboló reiatsum is meg-megsebzi őt, mélyen és fájdalmasan... hrrr....
 
- Igen! - ordítok fel a gyönyör pillanatában.
 
Felhördülve jutok a csúcsra, és ráhanyatlom testére.
 
Zihálva fúrom arcomat a puha hajtömegbe, illata igazán bódító. Testem csúszkál az övén, annyira véres. Vigyorogva nyalok le válláról egy keveset.
- Finom kis falatka vagy te... Önzés lenne csak magamnak megtartani téged... De ma éjjel még az enyém vagy. Holnap pedig...
Felnevetek.
- Teh... beteg... állat... - zokogja, nyála is kicsordul, elkeveredve felrepedt szájának vérével.
- Ejnye... még nem fogytál ki a könnyekből? Miféle shinigami az ilyen? Hm?
Szétkenem hátán a vért, és megremeg ahogy sebeit is végigsimítom. Van közöttük néhány komolyabb is. Na ilyen, amikor nem kell visszafognom magam. Ritkán adódik rá lehetőség, és most alaposan kiélvezem.
- Teljesen összepiszkítottad az ágyamat - morranok mosolyogva. - Hát szabad ilyet?
Nem válaszol. Hajába markolva fordítom magam felé az arcát, majd bosszúsan sóhajtva engedem vissza. Elájult.
Lemászom róla, és végignézek magamon. Merő vér vagyok. Bah.
 
Lezuhanyzom, és mikor visszalépek a hálószobámba, ő épp nyöszörögve próbál mocorogni.
Kioldom a bilincsét, és hajánál fogva rántom ki az ágyból, végighúzva őt a padlón. Csinos kis vércsíkot rajzolva a szőnyegemre.
- Na tessék - mosolygok le rá kedvesen, tárgyilagos hangon beszélve hozzá. - Most a padlómat is bepiszkítottad. Rossz kutya. Ezért büntetést érdemelsz...
Belököm a zuhany alá. Remegve kucorodik össze kicsikévé. Szánalmas. Megnyitom rá a zuhanyt, a lefolyó felé kúszik a bíborvörösre festődött víz.
- Állj fel!
Szó fogad, és remegő lábakon megállva hagyja hogy alaposan leöblítsem. Elzárom a vizet, és a karjaimba ájul.
- Ehh... Gyenge kis senki vagy - mondom neki amikor a frissen húzott, tiszta ágyba hajítom. - Ichigo remélem jobban bírja majd.
- Hogy... hogy mi? - dadogja, rettegve kitágult szemekkel. Vigyorogva mászom fölé.
- Bizony kincsem... - térdelek arca fölé, és hajába markolva nyomom farkamat a szájába. Fuldoklását figyelmen kívül hagyva sóhajtok fel, és folytatom.
- Édes kis szerelmed éppen belesétál a csapdámba. Tudod... már alig várom, hogy megkefélhessem őt is... neki különleges csemegét tartogatok. Amíg én őt dugom, a szeme láttára fog téged szétkefélni Grimmjow...
Felröhögök.
- Ó igen... élvezetes lesz... - sóhajtom amikor mélyen a torkába nyomom magam, és elélvezek...
- Nagyon is...ahh... 


Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 08. 03. 12:15:57


Kawaii2009. 07. 26. 02:21:16#1288
Karakter: Ichigo



Ichigo

Felhevült testünk körül szikrákat vett a már szinte kézzel fogható vágy. Szexelni akarunk, most és még tovább, kifulladásig. Renji érzéki, az izzadságtól kissé kesernyés illata orromba kúszik, felpezsdíti egyébként is kifinomult érzékeimet. Fölém mászik és apró mozdulatokkal kezdve, folyamatosan felerősítve mozgását dörgölődzik hozzám, hogy közben fájdalmasan sajdul meg a már eddig is merev tagom. Egész testemen átfut egy vágy hullám, már-már arra ösztönözve, hogy ha máshogy nem megy, akkor magamhoz nyúljak. Mikor már azt hinném, hogy Renji látja, hogy elemi erővel tőr rám a kielégülés utáni kívánalom és esetleg végre véget vett szenvedésemnek, akkor hirtelen megszűnik az eddig örültbe kergető test mozgása és én azon nyomba gutaütést kapok.
- Most ugye csak szívatsz? – nézek, reményeim szerint nagyon haragosan (de azt hiszem, nekem ez sem megy Renjivel szemben).
- Nem szívem, a dugás nem vicc, és ez sem szívatás. Tudod, ezt hívják úgy, hogy szex. – hátha ez szex akkor mi az elmúlt hónapokban csak imitáltuk a felnőttkori párosodás jeleneteit. Mondd csak Renjim, nincs neked egy kis fogalomzavarod?!
- Ha nálad ez a szex, akkor azt akarom, hogy erőszakolj meg. Hátha akkor eljutunk az aktív részhez. – fujtatok idegesen.
- Oda is eljutunk, ne aggódj már annyit. Csak ráncos leszel. – ha nem pofázással töltöttük volna az elmúlt perceket, akkor már rég a gyönyörök mennyei kapuját döngölhetnénk mind a ketten.

Ahhoz képest, hogy eddig a kiélvezésről beszélt, és hogy meg adja a módját az érzékek játékának, most hevesebben ostromolja testem, mint én az övét, szinte felfalja minden egyes porcikám. Renjim te sem tudod, hogy-hogy és mennyire akarod.
Erőteljesen felkiáltva élvezek szájába. Mint mindig most is tökéletesen csinálta, meg is hálálom egy jó hosszú, fullasztó csókkal.
- Te Ichigo… valami kimaradt… - töri meg ezt a cuppogós csöndet érces hangja. Épp csak egy ezred pillanatig nézek végig gyönyörű izmos testén, merev pénisze azonnal magára vonja figyelmemet.
- Jah… bocsi… - válaszolom és engedelmesen hagyom, hogy lábaimat vállára téve nyomuljon belém.

Renji soha sem annyira heves a szex ezen részén, mint én, és ez most is igaz. Már-már szinte nőiesen vonaglik rajtam és bennem egyaránt. Néha eszembe jut mi lenne ha néha nem lenne seme, és maradna uke, az én ukém…

Az én Renjim…  
Ugyan akkor valamiért szeretem, hogy a legtöbb vad szexünk lágy szeretkezésbe fullad.


 

Csodálkozom, hogy még el tudok élvezni, valahogy úgy gondoltam, hogy ha már sokadjára vágtat át testemen a kielégülés, akkor a későbbi menetek egyre tovább fognak tartani. Na ez valahogy megint nem jött össze, görcsösen a lepedőbe markolva, feszítem meg magamat és ismét el élvezek. Már nem érzem Renji utó lökéseit és azt, se amikor ő elmegy, csak én vagyok és a fülembe örült módjára verő szívem. Ha 50 évvel később lennénk tuti, hogy a szex közbeni szívinfarktus vinne el. 

Rendezett légvételemnek köszönhetően már képes vagyok megszólalni és a jelenleg fejemben lévő gondolatokat mondatokba foglalni.
- Tökre jól kiegészítjük egymást, nem? – kérdezem őszinte jó kedvvel. Egyszerűen tetszik az a gondolat, hogy passzolunk egymáshoz. 
- Jaham… az én farkam a te seggedbe és fordítva. – idióta. Elindítom az ökölbe szorított kezem…
- Nem úgy értettem te barom. - … és beviszem vállába az ütést. – Mármint, többnyire én mindig heves szexet kezdeményezek. Te pedig mindig valami lassút és érzékit… Érted már?
- Belőled ezt hozza ki a szex utáni pihenés? – szép volt… illúzióm mely szerint ez egy meghitt pillanat, egy 8 szavas mondattal dől romokba. 
- Csak eszembe jutott. – válaszolom vegyes érzelmekkel… csalódottan, sértődötten, kicsit elkomorulva fordulok el tőle. 

Egy békítő puszit ad a homlokomra majd felkel. Éhes, úgyhogy a konyhába indul, hogy felfedezze, mivel tudná eme hiányérzetét kielégíteni. 
Én a fal felé fordulok majd egy rövid töprengés után átadom magam a szememet lehúzó sötétségnek. 

****************

Renji mozgolódása ébreszt és a karomat sütő nap állásából tudom, hogy ideje kelnünk. 
- Ne aludj vissza Renji. Suli van. – figyelmeztetem.
- Ugye most ugratsz? 
- Nem. Ez halálosan komoly. 
Lusta mind mindig, én pedig nem vagyok abban a türelmes hangulatomban. Nekem sem leányálom felkelni, de kell, neki pedig kötelessége. Igazából nem tudom miért mivel ezt csak Rukiának kellett csinálnia, amikor még kezdő voltam, de végül az összes ide érkező shinigami ezt csinálta, úgyhogy ez már szokássá vált. 
Nagy nehezen neki áll készülődni, majd a pékség felé tett kitérő után még a suliba is eljutunk. 
Szokásos egy hangúságban telik a nap, Renji sóhajtózásaiból tudom, hogy neki meg a szokásos unalomból. 
Hazaérve felvidultan jön hozzám, hogy megcsókoljon. Eltolom magamtól és előveszem füzeteimet. Másodállásomtól függetlenül nekem még mindig a suli az első, ezért először tanulnom kell és csak utána foglalkozhatok az én kis szexre éhes szeretőmmel. Nem örül neki és nem is akarja elfogadni, de sajnos ez van. Majd később kiengesztelődik. 
Szenved és kínlódik, ahogy próbálja magát elfoglalni, én pedig minél hamarabb végezni akarok a leckémmel, hogy lefoglalhassam unatkozó Renjimet. 

Kifáradva, agyamba enyhe zsibbadással csukom be füzetem és ledőlök vöröske mellé az ágyba. Azonnal elkap és maga alágyűrve támadja le heves csókjaira kiéhezett számat. 
- Na végre.
- Nem is kellett sokat várnod. 
Kutakodó keze már pólóm alatt van miközben enyémek hátát simogatva haladnak egyre feljebb, hogy béklyóba fogott tincseit kiszabadítsák. Hollow jelzőm zajos pityegése zavarja meg tevékenységünket. Francba. Pont nem a legjobbkor. Bár ha ez később történik akkor tuti, hogy a falhoz vágom. 
- Mondd hogy nem egy… - sóhajt fel és fejét vállamhoz dönti.
- … hollow… - mondom az egyértelműt, és kelletlenül kimászom alóla az ágyból. 
Eléggé ideges és felajzott, ahhoz hogy tudjam hamar végezni fog a melóval. Siessünk, írtsuk ki és térjünk vissza a kiindulási ponthoz. 
Szerintem még soha nem vágtattunk úgy át Karakurán ahogy most, hogy a betolakodó lidércet kivégezhessük.
Zabimaru csak úgy hasogatja az eget, hogy az időközben háromra duzzadó lidércekkel végezhessen. Úgy tűnik az összhangunk nem csak az ágyban tökéletes. Egymással versengve csapdossuk le az ártó szellemeket. Játékosan húzzuk egymás agyát közben, mintha csak egy kis mókában lennénk. Jobbak vagyunk, mint valaha.
Visszafelé már agyamban több olyan kép jelenik meg, amik az otthoni édes perceket mutatják.
Se perc alatt érünk vissza sötét szobám intim helyszínére, ahol már az ajtóban egymásnak esve éhes ragadozóként vadászunk egymás ajkára. Szanaszét dobálva a ruhákat simul össze a vágytól felhevült testünk. Vadságunkat apró sebek és harapások nyomok mutatják. Ez kell most nekem.
Heves szex, hogy a felgyülemlett feszültséget levezessem. Persze a heves megint csak egy közép tempójú szexet jelent a végére, bár az is igaz, hogy mire eljutunk, erre a pontra addigra már mind ketten lenyugodunk és már csak egymás testi közelségére és az édes orgazmus kábító lövedékére vágyunk. Percekkel az átéltek után még mindig összefonódva pihegünk. Hátamon fekve szegezem szemem a plafonra, míg Renji mellkasomra dőlve szuszog és én vörös tincseivel játszadozva simogatom kicsit még mindig hideg bőrét. Egyre laposabbakat pislogok ezért pozíciónkat megváltoztatva oldalamra fordulok vele szembe és mialatt végig szelíden mosolygó barna szemeit nézem apró lehelet puszit hintek ujjbegyeire melyeket mellkasomhoz szorítva tartok. Édes álom boldog képei csábítanak el rövid időre egy másik világba.

*******

Felriadok arra a szorító érzésre mely most hirtelen lefogja testemet. Döbbenten ismerem fel a fehérruhás espadát és a mögötte álnok mosolyával megjelenő áruló shinigamit. Ezek…? Ezek meg mit keresnek itt?
- Üdvözletem az ifjú párnak – ezt nem hiszem el! Hogy van képe?
- Mit akarsz itt te szemétláda? – hangomból sugárzik haragom, ami hirtelen támad fel bennem, miközben lélekenergiám forr. Hogy lehet, hogy nem vettem észre?
- A helyedben megválogatnám a szavaimat – hiába mosolyog, hangjában a fenyegetés szikrái villognak, én pedig nem sokára érzem is arcomon a kis éles fájdalmat, majd vérem végig csorog egészen államig. És ezt mind a reiatsuja erejétől. Akár itt és most megölhetne mind kettőnket. Hogy a francba rejthette el így az erejét Soul Society elől? Francba! Francba! 
Örült tombolás indul meg bennem, ahogy Renjit kezdi elgusztálni. Te rohadék, hagyd békén!! 
- Oh micsoda tetoválások…
- Vedd le róla a szemed, te mocsok! – kiálltok rá és próbálom lélekenergiámmal szétrobbantani a kötést, de sajnos Ulquiorra erősebb, mint Rukia volt. 
- Ichigo… Ichigo… Nem tartozol az intelligensebb shinigamik közé, ezt kezdettől fogva tudtam. De egy ilyen helyzetben nem célszerű az ellenfél sértegetése. Mi történne, ha nem rajtad, torolnám meg a sértéseket, hanem mondjuk… - Renji fájdalmas sziszenése és mellkasából kicsorduló vére egyből észhez térít.
- Ereszd el őt! Ne bántsd! Mit akarsz tőlem?! – nem bánthatja, csak őt ne!
- Szükségem van valamire… és te megszerzed nekem. – egy ilyen közönséges zsarolással nálam nem megy semmire.
- Azt lesheted te mocsok állat! – gyerünk már, még egy kicsit… Képtelen vagyok a teljes erőmet felszabadítani, ebben az állapotban nem megy.
- Elhozod hozzám, mert különben édes kis ágyasod az enyém lesz. És nem csak az enyém… Az espadaim között akad néhány, akik buknak a vörös hajra. Miután végeztem vele odavetem nekik is… - élveteg fejjel néz a szemembe, és amikor nyelve Renji remegő ajkaihoz ér a szívem megáll dobogni. Ledöbbenve nézem végig a jelenetet és képtelen vagyok felfogni szavait. 
Renjim… Oh istenem, az nem lehet!! Nem, nem, semmiképp! 
- Ne! – kiálltok fel mikor már Renjivel karjaiban áll, végképp eltüntetve azt a reményemet, hogy ez csak egy rémálom és mindjárt felriadok ziháltan, izzadtan, de Renjivel a karjaimban.
- Hozd el nekem a 13-as osztag főépületében őrzött szent edényt. Ha megteszed életben hagyom a cicust. Sok sikert…
- Renji! Neeee… - kiáltom teljes elkeseredésemben, és talán az ablakomon kívüli világ meg is hallja, de Aizen már biztos nem. 
Ernyedten zuhanok vissza ágyamba, mit sem törődve Ulquiorra sajnálkozó lenézésével.

Eltűnt…

Elvitte…

Megölöm…

Magamba zuhanok, azt sem veszem észre mikor már a kötés nem fog tovább. 
Szabadságom ebben a percben került lakat alá. 
Képek jelenek meg előttem. Renji boldog mosolya… homályos tekintete melyből csak úgy sugárzik a szerelem… Gyönyörű teste, ahogy ívbe feszül… fekete tetoválásain gyöngyöző cseppek… vörös hajzuhataga… duzzadt ajkai…
Fájon kapom szívemhez kezem, amikor az összeszorul. Mi a faszt csinálok még itt?

**********

Mint egy örült, úgy rúgom be Urahara boltjának ajtaját. 
- Azonnal nyiss nekem egy kaput A Tiszta Lelkek városába! – ordítom el magam a küszöböt átlépve.
- Nyugalom Kurosaki-kun. Mi történt? 
- Renjit elrabolták! Most azonnal Soul Societyba kell mennem! – kicsit ingerülten vágom Urahara képébe a tényeket. Nem akarom tovább itt tökölni.
- Nyugi, nyugi! Kitalálunk valamit, csak mondd el mi történt. – hangja nyugtatóan cseng, és ettől egy kicsit kitisztul a fejem. 

Miközben leülünk az asztalhoz egy gőzölgő csésze teával, nekem végig azon jár az agyam, hogy mit mondjak el és mennyit. Soha nem voltam valami jó a hazudozásban és eltitkolni se tudtam soha semmit. Ráadásul most képtelen lennék kitalálni valamit, minden pillanatban Renji fájdalmas rémült tekintetét látom magam előtt. Legszívesebben ráüvöltenék Uraharára, hogy hagyjuk már ezt az egészet és engedjen el vagy öljön meg, de történjen már valami!
Helyette itt ülök a kis bolt minden tagja velem szemben, csendben hallgatnak, hogy elkezdjem az egészet az elejéről. És én nem hagyok ki semmit, csak az intim részeket… jó hát érthető, nem?! Amikor eszembe jut Aizen csillogó szeme, ahogy szinte falta Renji testét, és édes szeretőm riadt arca, amikor felismerte a fölé magasodó férfi tekintetének titkát, szinte ordítani tudnék az indulatoktól. 
Bíznom kell Uraharában, és bízom is. Tudom, ha tud segíteni, akkor megteszi, független attól, hogy az Soul Society érdekeit képviseli-e. 
A válasza pedig az, hogy… lehetetlen! Ha be is jutnék a 13 őrosztag főépületébe, onnan kijutni már nem tudnék, élve legalábbis biztos nem. Lehajtom a fejem, reményeim elszálltak, Renjinek miattam fog bántódása esni. 

- Akkor inkább most ölj meg Urahara… mert én Renjit akkor is megmentem, meg kell próbáljam és a ha a 13 őrosztag egyszerre is esik nekem, én akkor is eljutok a főépületig és elhozom a szent edényt… és inkább meghalok, ha máshogy nem menthetem meg Őt.
- Ez mind szép, de ha te elbuksz, attól még Renji nem fog megmenekülni. – és igaza van. Nem választhatom a könnyebb megoldást. 
- Akkor mit csináljak? – kérdezem kétségbe esetten.
- Egyedül, segítség nélkül lehetetlen, hogy véghez vidd ezt a küldetést. – hm? Egyedül? – Ezért, hívunk egy kis segítséget! – felemeli mutató ujját, és még talán az izzó is ég a feje fölött. 
Pár órával később már barátaimmal az oldalon készülünk átlépni a másik oldalra. Soha nem voltam még ilyen elszánt, és az hogy a barátaim mellettem állnak, csak még több erőt ad. Urahara mesterkedik még jó pár dologban, tőle még biztos kapunk támogatást. Hollow énem ficcereg belől, türelmesen várja, hogy mikor törhet elő, és bár régóta nem nincs szerencsém kellemes társaságához, most érzem csak igazán, hogy mindig velem volt, és bármi történik, hozzá bármikor fordulhatok, persze ennek az a következménye, hogy temérdek mennyiségű vér fog a kezemhez tapadni, de ha csak így tudom megmenteni Renjit, akkor ezt vállalom érte. 
Fejben már letisztáztam, hogy shiroi csak az Aizen ellen kerülhet felszínre, addig nem engedem szabadjára tombolását. De akkor… simán leverem és még a földbe is fogom döngölni ezt a beképzelt köcsögöt. 
Szarozni mertél velem Aizen?! 
Na most bekaphatod!  


Levi-sama2009. 07. 21. 00:12:13#1236
Karakter: Aizen



 Aizen:
 
Halvány mosollyal követem tekintetemmel a furcsa kis párost. Byakuya kis hadnagyát itt eszi a fene az emberek világában amiatt a bosszantó kis tacskó miatt. Izgalmas...
 
 

 
Könnyed szökkenésekkel követem őket, hangtalanul suhan mögöttem Ulquiorra.
- Biztosan megfelel a terv kivitelezésére ez a fiú? - kérdezi visszafogottan. Oldalpillantást vetek rá, smaragdzöld szemei engem figyelnek. Bólintok.
- Igen.
- Na és hogyan fogod együttműködésre kényszeríteni?
Elmosolyodom. Gonoszan, miközben az ablakon keresztül figyelem szeretkezve összefonódó testüket.
- Csak a megfelelő motivációra van szükség...
 
***
 
Besötétedik, és ők meztelenül, egymást ölelve merülnek álomba.
- Most - mondom halkan, és Ulquiorra már be is szökken az ablakon, és lefogás varázslatával bénítja le a döbbenten pislogó párocskát.
Mosolyogva szökkenek be én is, az ágy fölé hajolva nézek a két kis szépségre.
- Üdvözletem az ifjú párnak - búgom negédesen, aranybarna szemeimmel kedvesen nézve le rájuk. Egész hatásos lenne és bizalomgerjesztő, ha épp nem az lennék aki, és nem jelenne meg egyikük szemében a harag, másikéban pedig a félelem. Ahhww... mindkét érzés a kedvenceim közé tartozik!
- Mit akarsz itt te szemétláda? - vicsorog rám Ichigo. Türelmesen nézek le rá.
- A helyedben megválogatnám a szavaimat - válaszolom lágyan, és barátságos mosollyal figyelem ahogy arcán egy kis seb keletkezik. Felszisszen a fájdalomtól. Tudja jól, hogy ilyen könnyedén vághatnám el egyszerűen a torkát is, pusztán a reiatsum segítségével. Dühtől remegve szorítja össze a száját. Remek.
Hálótársára pillantok, Byakuya kapitány kedvencére. Mosolyom kiszélesedik, és ujjaimat a takaróba akasztva húzom lejjebb róla. Felbukkan szép izmos teste, centiről centire.
- Oh micsoda tetoválások... - búgom negédesen, és elégedetten nyalom meg a számat.
- Vedd le róla a szemed, te mocsok!
- Ichigo... Ichigo... - rázom meg a fejemet alig észrevehetően, mosolyom letörölhetetlen. - Nem tartozol az intelligensebb shinigamik közé, ezt kezdettől fogva tudtam. De egy ilyen helyzetben nem célszerű az ellenfél sértegetése. Mi történne, ha nem rajtad torolnám meg a sértéseket, hanem mondjuk...
Kezemet a tetovált mellkas fölé helyezem, és máris szivárogni kezd a vér egy kis sebből. Renji felszisszen a fájdalomtól, de még mindig nem szólal meg. Szemeiben félelem ragyog. Ahh...
- Ereszd el őt! Ne bántsd! Mit akarsz tőlem?! - kiáltja riadtan végre a lüke ember.   
Megcirógatom narancssárga fürtjeit. Mmm milyen selymes...
- Szükségem van valamire... és te megszerzed nekem.
- Azt lesheted te mocsok állat!
- Elhozod hozzám, mert különben édes kis ágyasod az enyém lesz. És nem csak az enyém... Az espadáim között akad jó néhány, akik buknak a vörös hajra. Miután végeztem vele, odavetem nekik is...
Belemarkolok a dús, vörös hajzuhatagba, és felrántom Renji fejét. Gonosz vigyorral fúrom barna szemeimet Ichigoéba, és megnyalintom a pihegő kis ajkacskákat. Halkan felmorranva nyalábolom fel mellőle az ágyból. Ernyedten hever karjaimban...
- Ne! - riad meg a fiú.
- Hozd el nekem a 13-as osztag főépületében őrzött szent edényt. Ha megteszed, életben hagyom a cicust.
Végigpillantok rajta. Ez a fiú sem rossz falat... Ha majd lesz rá alkalmam megkóstolom őt is. Hehe...
- Sok sikert... - búgom lágyan, és kétségbeesett kiáltásával mit sem törődve szökkenek ki az ablakon, karjaimban édes kis terhemmel.
 


Kawaii2009. 06. 02. 12:54:55#357
Karakter: Ichigo



Eléggé kifáradtunk az éjjel, úgyhogy bele telik pár percbe mire elhiszem, hogy a csilingelő hang nem az álmomban szól. Először csak az egyik szemem nyitom ki, pont arcomba világít a hold, így egy kicsit hunyorogva összpontosítok a valós világra. Renji nyitott szájjal alszik mellettem, nos, olyan Renjisen. Egy kis fekete pokollepke köröz közben a fejem fölött és kelti fel érdeklődésemet. Felülök és immár teljesen éberen figyelem a fekete hírvivőt.
-         Kurosaki Ichigo, fél óra múlva a kapitányok gyűlés termében kell lenned. – az üzenetet átadva száll tova és válik semmivé. Szomorúan nézem a holdat. Rossz érzésem van. Azt hiszem eljött a búcsú ideje, de ilyen hamar?
Oldalra fordítva a fejem nézem Renji békés arcát. Végig simítok vörös sörényén és kiszállok az ágyból. Pár perc és már a kapitányok gyűlés termében vagyok barátaimmal együtt. Yoruichi és az öreg Yamo apó pedig neki kezd a rossz hírnek. Visszafelé a zsebembe rejtett üvegcsét szorongatva rimánkodom, hogy ne kelljen használnom a benne lévő folyadékot. Már világos van, amikor visszaérek Renji szobájához. Benyitva egy nagyon békés, harmonikus látvány fogad. Még mindig alszik, elmosolyodom és közelebb megyek, hogy megérinthessem az arcát.
-         Jó reggelt csipkerózsika. – kicsit még kómás arccal, de boldogan csillogó szemekkel nézz föl rám.
-         Már korábban fönt voltam, csak aztán visszaaludtam. – jah, azért folyik a nyál csík az arcodon.
-         Aha persze… nem kell a duma. Kifárasztottalak.
-         Azt te csak hiszed. – bedurcázva fordul át a másik oldalára. Mért kell még jobban megnehezítenie a dolgomat? Nézzem egyenletesen emelkedő hátát, azt várja, hogy hozzá érjek, hogy átöleljem, hogy szeressen még jobban. De ha most ebbe bele megyek - amire egyébként most mindennél jobban vágyom - akkor soha nem fogok tudni elindulni, már pedig a parancs most feljebb való, ő tudja a legjobban mennyire kell, hogy betartsuk őket. Csak egy nemesebb cél érdekében lehetséges megszegésük, és akkor is csak a legvégső esetben lehet. Önzőségem nem lehet ok. El kell mondjam neki.
-         Renji… - szomorú lesz, talán még haragudni is fog. Francba.
-         Valami baj van? – felém fordul, de én nem tudok ránézni, nem vagyok képes rá, ezért inkább félre fordítom a fejem és így folytatom.
-         Ma este visszamegyünk az emberek világába. – tehát haza.
-         Mi? Már ma este? – hangja csupa kétségbeesés.
-         Ma reggel mondta Yoruichi. Nem tudunk mit tenni. – mégis csak rá kell nézek, így elhiszem hogy igaz. Hallgatásba merülünk mind ketten.
-         Akkor mi lesz? – háát…
-         A következő utasításra az emberek világában kell várnunk.
-         Én nem akarom ezt.
-         Bárcsak nem kéne elmennünk Renji, de nem tehetek mást.
-         Nem bírom ki ha nem láthatlak. Ha nem érinthetlek meg. – gyengéd tenyere magához csábítja arcom és én keserű boldogsággal engedek a szívemet mardosó érzelemnek feledve gondolataim fájdalmas kínzását.    
-         Renji, ne. Így is annyira nehéz. – összeszorul a szívem.
-         Ilyen a szerelem. – igen, és most ez keserűen fűszerezi meg az egyébként is szomorkás pillanataimat. Nehéz. Nagyon nehéz.
-         Bárcsak magammal vihetnélek. – tényleg így gondolom. Mindennél jobban szeretném, ha velem jönne.
-         Bárcsak veled mehetnék. – tudom, hogy ő is nagyon szeretné és komolyan gondolja. Nagyon nehéz, nem is bírom már sokáig, pontosabban, eddig bírtam, hogy ne érjek hozzá, hogy szomorú arcát lássam. Nem fogom tudni ezt megcsinálni, és Yoruichi ezt tudta. Éhesen, szenvedéllyel telve csókolom, minden gondolatom, érzésem belesűrítve, hogy tudja mennyire szeretem. Szorosan összefonódunk és én a megfelelő pillanatra várok. Behunyt szemekkel, feszült izmokkal kapaszkodik belém, szinte magába présel. Előveszem zsebembe rejtett fiolát és egy keveset ujjamra csepegtetek az áttetsző folyadékból. A következő pillanatban már hajához illő vörös ajkain simítok végig nedves ujjbegyemmel. Engedelmesen nyalja le szájáról a könnyű cseppeket, Látom, ahogy próbálja emelni pilláit, de azok nem engedelmeskednek már neki, hiába erősködik ellenük. Fülébe suttogom, hogy szeretem, és hogy nem ezt akartam, aztán hagyom édesen elhelyezkedve merüljön mély álomba. Szomorúan konstatálom, hogy mekkora egy idióta vagyok, hogy képes vagyok egy ilyen rubint vörösen csillogó kincset itt hagyni. Adok még egy elég halovány búcsúcsókot és nyakához hajolva morzsolok el egy kilopódzó könnycseppet. Nincs sok időm, ezért csak pár soros búcsúlevelet írok neki, de ez így is elég, ha egy oldalt írnék, akkor is ki akadna úgyhogy mindegy is hány sort vetek papírra. Alig várom, hogy újra lássam és megkapjam tőle a megérdemelt fejmosásomat. Elköszönök Rukiától, aki még csak úgy szeretettből jól hasba vág, amiért képes voltam Renjit elaltatni. Nevetek hevességén, de tudom, hogy igaza van és megérdemlem. Abban is biztos vagyok, hogy vigyázni fog Renjire. Így nyugodt szívvel megyek el.
 
~0~
 
Rohadt szar napjaim vannak. Gyötör a hiányérzet és kezdek kikészülni. A lidércek meg csak jönnek, én meg ugyan ilyen tempóban küldöm is vissza őket, de ez akkor is fárasztó. Ráadásul elég erősek.
Ishida ereje még alig tért vissza. Chad nem mindig tudja állni a sarat, még nem tudja uralni újdonsült hatalmát. Inoue meg nem harcra termet. Egy kicsit azért bosszant ám, hogy Soul Society ennyire szarik az egészre. De ellen állunk, és a sebeket leszámítva minden gond nélkül leverjük ezeket a rohadékokat. Kisebb karcolások, néhány anyázás és a lidércek köddé válnak. Bárcsak ilyen könnyű lenne mindig, de amikor Aizen espadai meg jelennek… hát valahogy érzem, hogy ez most sem lesz olyan egyszerű. Ulquiorra meg az a Yammy fickó nem maradnak sokáig, csak annyira, hogy hollow maszkomat eltörjék. És engem a földre küldve alázzanak meg. Azt sem tudom miért jöttek, nagyjából az érkezésük után azonnal harcba kezdünk. És amilyen hamar jöttek olyan hirtelen el is tűnek. Inoue bekötözi a sebeimet, de semmit sem szól hozzám. Ő is tudja és én is, hogy legközelebb nem fogom ennyivel megúszni.
Csak az eget kémlelem némán egy emberre gondolva. Magányos vagyok. Nehezen alszom el, és így egyedül még rosszabb. Kon is csak idegesít, úgyhogy a szekrénybe zárom, hogy még csak légvételét se halljam. Dög fáradtan megyek iskolába. Nem hallom, amit a tanárnő mond, nem is figyelek oda rá. Csak nézem, ahogy a madarak énekelnek, és a kissrácok fociznak a pályán.
Viszonylag hamar véget ért a napnak ez a fele, bár a percek óráknak tűnnek, de az állandó ábrándozás elvonta annyira a figyelmemet, hogy észre sem veszem az idő múlását. Nem beszélgetnek velem a szellemek se már annyira. Félnek. Én pedig túl nagy letargiában vagyok ahhoz, h most ezzel törödjek. Hazafelé menet gondolataimba merülve haladok előre, azt se nézve merre megyek, csak a szokás vezet.
Hirtelen ismerős illat leng körül és nekem felocsúdni sincs időm, mikor két kar ölel át. Hatalmasat dobban a szívem. Boldogan mosolyodom el, mert végre újra velem van.
-         Ugye tudod, hogy az altatós-majd-hagyok-egy-levlet témáért még számolunk? – suttogja mikor már vele szemben állva ölelem szorosan magamhoz. Persze, hogy tudom, az első perctől kezdve.
-         Nekem is hiányoztál. – annyira meg hit ez a pár perc, hogy nincs szívem megtörni azzal, hogy haza induljunk. Forró csókot és egy szerelmi vallomást kapok. Hát lehet neki ellen állni? Neem! És nem is akarok. Hónapok óta ezt a pár másodpercet hiányolom a legjobban.

Hazafelé elmondok neki mindent az elmúlt hetek- hónapok eseményeiről. Nem nagyon örül neki, de az a tény, hogy most legalább egy ideig együtt leszünk, mind kettőnket felvillanyoz. Otthon már minden olyan mintha soha nem váltunk volna el, bár az új lakberendezési hobbim kicsit megzavarja, de gyorsan túlteszi magát eme apró malőrön és a következő pillanatban már a mohón csókoló, követelőző ajkainak eleget téve tapasztom rá az enyémeket, hogy fulladásig összekapcsolódva szívjam ki szexuális energiáit. Hancúrozásunk még a délután folyamán elkezdődik, és úgy érzem egész éjjel el fog tartani. A legnagyobb élvezettel csábítgatom ki ruháiból, amit Renjim a legkevésbé sem bán. Boldogan hallgatom kéjes nyögéseit, melyek igazi ostorcsapásokként korbácsolják fel bennem az éledező vágyat és ösztönöket, hogy egy pillanatra se váljak el érzéki testétől. Számmal kell betapasszam a kikívánkozó hangos nyögéseket. Kis családom még éber, úgyhogy most nem élvezhetem azt a fantasztikus orgánumot, amit gondos kezem alapos munkája során kicsalok belőle. Ajj, pedig annyira imádom hallgatni.
-         Ssh Renji, még nem hangoskodhatsz. Ugye te sem szeretnéd, ha Yuzu berobbanna a szobába aggódva, hogy mit művelek veled? – kérdezem tőle fölé mászva pajzán vigyorral a szám szélén. Egy értelmetlen nyögés és egy harmat gyenge fejrázás a válasz miközben nyakát csókolgatva masíroz kezem végig izmos testén. Szörnyen kínzó lesz neki visszafognia magát, pláne, hogy én, mint éppen aktuális kínzó mester igenis arra játszom, hogy ezeket a hangokat előcsalogassam. Élvezettel nyalom végig ágaskodó péniszét, ő pedig összeszorított szájjal kapaszkodik a lepedőbe, hogy levezethesse rajta feltörő hangját. Teste őrjítő vonaglásba kezd, bőrén az apró verejtékcseppek, mint több ezer színben pompázó pikkelyek csillognak, ahogy a lemenő nap bevilágít a szobába és az elkószált sugarak rájuk vetülnek. Ujjai hajamba túrnak néha kicsit hevesebben borzolja meg tincseimet, amikor a kéjhullámok már az egeket súrolják lelkében. Öklébe harapva némítja el a kielégülésének hangját így megakadályozva, hogy az egész ház számára hallható legyen, milyen csodálatos élményben van része. Renji zihál, csukott szemmel piheg, én pedig vigyorogva simítok végig a kockás hasfalon, miközben lelki szemeim előtt lepörögnek azok a vágyképek, amik most leginkább megmozgatják a fantáziámat. Épp hajolnék vissza hívogató karjai közé, hogy ismét csakis kéjsóvár teste vonja magára teljes figyelmét, de egy hangos dörömbölés és egy idegesítő hang a szekrényből sajnos nem hagyja, hogy Renjim csodálatos testére figyeljek.
-         Ichigo! Engedj ki! Én biztos nem vagyok kíváncsi az undorító perverz játékaitokra! Ichiiiigooo!!! – veri a szekrényajtót Kon. Én pedig immár sok ezredjére megbánom, hogy anno nem adtam oda a kisplüss oroszlánt Rukiának vagy legalább hagytam volna ott a szemétkupac tetjén. A szekrényhez lépve, elhúzom az ajtót és a kisszőrös oroszlánforma nyekkenve érkezik pofával a földre.
-         Kon ne légy idegesítő, különben kidoblak a konténerbe. – felelem fáradtan. Renji bezzeg jól szórakozik. Félig betakarózva, könyökén támaszkodva mosolyog a Konnal való családias beszélgetésemen.
-         Ez aljas dolog volt Ichigo! Ezt még meg fogod bánni! – ugrik talpra a nagyszájú vattával bélelt játékszer.


Kemény csávó, mi? Még Ririn is simán leveri, de azét általában jól elszórakozom rajta, most viszont pont erre nem vagyok kíváncsi.
-         Rukiaa!! Hogy lehetsz ilyen szívtelen, hogy megint magamra hagysz egy ilyen kreténnel. – hát igen, Rukia szív szerelme, bár ő is inkább megtapossa, minthogy magához ölelje a perverz oroszlánt. Csak hogy még tovább huzam duzzogó fejét, elégedetten dobom le pólóm közvetlenül rá, és mászom be Renji mellé az ágyba. Édesen csókolva helyezkedem el fölötte, miközben ő már neki is látott nadrágom ki gombolásának.
-         Fúúj, Ichigo, ezt nem teheted velem!
-         Komolyan azt akarod, hogy végig nézze? – suttogja számba vigyorogva Renji, miközben Kon még mindig nagy hevesen magyarázz.
-         Dehogyis, életem végéig hallgathatnám. Mindjárt kirúgom, csak még hadd huzam az agyát. – nézek kérlelő szemekkel a jókedvűen csillogó barna szemekbe.  
-         Pofa be Kon, nem látod, hogy zavarsz? – üvöltök a tiltakozó házi kedvencre.             
-         Kegyetlen vagy. – na, elég a dumából. Rávettem magam a cseresznye piros ajkakra és marcangolva csócsálom meg őket. Kezemmel már közben az ismét éledező férfiasságát kényeztetem. A nadrág rólam is lekerül és mit sem törődve a körülöttünk lévő világgal, merülünk el egymás testi szerelmében. Több hónapos éjszakánkénti szenvedés mely a kielégülés utáni vágy miatt égette bensőmet tőr most felszínre és borítja el agyamat.             
Ám Kon nem hagyja magát. Fejemre ugorva haragít magára, én pedig visszakézből teszem meg neki azt a szívességet, hogy az ablakon át kidobom a szobából. Kicsit sajnálom ezt a szerencsétlen mesterséges lelket, de ez az érzés is csak egy röpke gondolat fuvallat módjára fordul meg fejembe, belegondolva, hogy vajon mit művelhet a testemmel ez a perverz semmirekellő.
Renji édes ajkai egy percre sem vállnak ez az enyémektől, éppen csak néha félre csúsznak, ahogy egy szusszanásnyi levegő után kapnak. Kezem a takaró alatt édes ánusza körül cirkál, hogy vékony harc edzett ujjaim, minél könnyebben csusszanjanak be a már benedvesített bejárata szűk résén. Néha rá harap nyelvemre, vagy számat tépkedi, nem törődve azzal, hogy már vérem is kiserken a szenvedély eme heves reakciója.
Oldalát csókolgatva ösztönzöm arra, hogy kicsit elforduljon és én kapva az alkalmon fordítsam őt hasra. Gerince vonalán végig haladva nyalom meg hófehér feneke legfinomabb részén. Lassan hatolok belé, és ő ívbe feszülve, összeszorítva fenekét állít meg félúton. Olyan mintha most csinálnánk először, Renjim, hát ennyire elfelejtetted, hogy milyen érzés.
-         Lazíts egy kicsit… - lehelem fülébe teljesen ráhajolva, miközben megharapdálom egy kicsit a szélét. Megérzem, ahogy elengedi magát, szabad utat adva, hogy még mélyebbre merüljek benne. Gyengéd vagyok és figyelmes, nem csak miatta, a több hónapos elvonás mellékhatásokkal is járt, a mérhetetlen vágy és kívánalom mellé. Ha most egy kicsit gyorsabb lennék, és nem figyelnék magamra, hogy kontrolláljam a tempót és ő csak egy hangyányit feszítene jobban rá érzékeny farkamra, hát biztos abban a szent másodpercben elsülnék. De a jelek azt mutatják, hogy ez a mostani menetünk nem lesz hosszú életű. Renji eltorzult arca, egyre sűrűbben megfeszülő izmai és a bennem bizsergésből már habzásba átcsapó tömény vágy pillanatok alatt meggyőz, hogy hagyjam a francba a „ki akarom használni az alkalmat” elvünket, és igenis induljak be, de most azonnal, különben lemaradok a varázsról. Megtámaszkodom Renji mellett egyik kezemet az övére teszem, ujjai automatikusan kapcsolódnak össze az enyémekkel. Leheletem tarkóját cirógatja, vörös tincsei mellkasomra tapadnak. Alig lökök még párat és ánuszának izmai görcsös összerándulása röpít engem is a csúcsra egy szempillantás alatt.
Vállának döntve fejem zihálok fülébe, és próbálom túl tenni magam az előbb átélteken. Renji éppen hogy csak oldalra fordított fejjel sóhajtozik. Mellé gördülök és kézfejemmel simogatom a még mindig verejtéktől nedves tintával megfestett bőrét.
-         Nem is tudtam, hogy… ilyen gyors is tudsz lenni…- elmélkedik mellettem a még mindig nehezen lélegző shinigami.
-         Pofa be! Ez csak a bemelegítés volt. – vágom rá azonnal.
-         Állok elébe. – húzza ki magát fekve az ágyon. Hogy- hogy képes rá azt nem tudom, de esküszöm látom, ahogy magasabb lett.
-         Azt látom. – nézzek be a takaró alá, csak hogy tudja, tudom hogy ő hamarabb regenerálódott.
 
És még éppen hogy csak az este határát súroljuk. Kimerítő éjszaka lesz ez a mai… legalábbis nagyon ajánlom neki, hogy az legyen…


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).