Sóhajtva tolom vissza a kassza fiókját, majd a kis borítékot magamhoz ölelve igyekszem hátra, hiszen a raktárban van egy kis széf, hogy ne kelljen minden elkallódott pénzérmével a bankba rohanni. Odaérve ütöm is a kódot, ami nem bonyolult, de nem is egyszerû. 9-7-5-3. Szerintem tök logikus számsor, de ugye a kódot csak én tudom, így nincs is gond.
Ma is szánalmasan kevés pénzt kerestem. Nem is értem, minek töröm magam… komolyan. Mióta Phil kinyitott, azóta nekem esélyem sincs. Nálam egy fotel sincs, ahova le lehetne ülni. Minden falra erõsített polcon vagy középre tolt asztalokon, tárolókban várja a vevõket egy pici helyiségben. Phil olvasósarkat alakíttatott ki, külön gépeket tett be, hogy lehessem játszani, emellett sütit és teát kínál fel a kedves vendégeknek. Igény szerint tejet. Ha nem lett volna az a nagy megrendelés egy hete, akkor szerintem ebben a hónapban csõdbe is megyek.
Ekkor kopognak az ajtón. Mivel már zárva, aki be akar jönni, az tudja, egy hosszú és két kicsi, akkor beengedem.
- Ian?- pislogok nagyokat.
- Helló Kaiden – vigyorog rám. Régebb óta ismerem, nagyon kedves srác. Mindig jó barát volt, de egy ideje nem járt nálam. Többen mondták, hogy Philhez startolt át, így nem foglalkoztam vele.
- Mit tehetek érted? – kérdezem és hátat fordítva neki elindulok a pultom mögé, hogy onnan elõszedjem a ma jött cuccokat, kipakoljam a polcokra.
- Gondoltam, megnézlek. Elég rég láttalak már. Azt hittem, nem is vagy nyitva…
- Ha rajtad múlik, biztosan nem – morgom az orrom alatt, majd hangosabban folytatom. – Minden rendben, köszi az érdeklõdést.
- Miért vagy ilyen fura? – Hallom, ahogy közelebb lép.
- Fura? – kérdezek vissza.
- Fura. Mint rideg és enyhén bunkó, de mindenképp távolságtartó.
- Nem venném a lelkemre, ha a barátságunkra hivatkozva próbálnálak meg visszacsábítani Philtõl. Így inkább maradok bunkó, mint nyálas – jegyzem meg, de nem fordulok felé.
- Most azért puffogsz, mert oda járok és nem ide? – kérdezi, már ingerültebb a hangja.
- Te nem puffognál a helyemben? – kérdezem, egy pillanatra nézve csak szembe vele, majd felkapom a kartont és visszasétálok vele. Nem ért ki több, halmozni meg nem szeretek.
- De… Kaiden! Tudod, hogy nem magamtól megyek oda! – Elkapja a karom, így kiesik a kezembõl a karton. Mindketten összerezzenünk.
- Köszi – fintorgom és lehajolva elkezdem összeszedni õket, gondosan – és ingerülten – válogatva ki a sérült, esés miatt meggyûrt néhány példányt.
- Ami defektes lett, azt elviszem – morogja.
- Nem kell a szánalmad, Ian. Menj és vásárolj Philnél. – Felegyenesedve a szemébe nézek. Apró, de mindig vadul csillogó, zöld szemeiben most nem tudom, hogy mit látok.
- A pasim miatt járok oda. – Úgy mondja, mintha a fogát húznék, pedig nem értem, hogy ez a lényegen mit változtat.
- Akkor vásárolj ott a pasidnak. Nem értem, hogy ez miért…
- Ma kihallgattam egy telefonbeszélgetését, véletlenül. – Eleve az meglep, hogy a szavamba vág, sosem szokott, de arra, amit mond, felvonom a szemöldököm és a csípõmmel a pulthoz támaszkodom. – Arról ment a vita, hogy valamit elmondjon-e nekem, meg, hogy ha el is mondja, nem tudja mi lesz, mert akkor le kell lépnie.
- Összeköltöztél vele? – kérdezem, õszintén ledöbbenve, õ meg csak egy félénk bólintással válaszol. – Jesszusom Ian, az csak egy pénzéhes ribanc! Hogy költözhettél össze vele? Csak a fizud kell neki! – Ian programozó. Elég sokat keres ahhoz, hogy valaki csak azért szexeljen vele.
- De már látom! Berontottam. Számon is kértem, kiderült, hogy amikor én Philnél játszottam, õ a hátsó raktárban dugtak, amikor melóztam, akkor a farkát szopta a pult mögött… rohadt ideges lettem. Közöltem vele, hogy takarodjon a ribanc anyjába és eljöttem, azzal, hogy mire hazamegyek egy gatyája se legyen ott, mert feldugom a seggébe. – Sóhajtva rázom meg a fejem, majd belépek a pult mögé és elõveszek két bögrét és töltök mindkettõnknek egy-egy teát – a sajátomból. – Kösz, de valami alkohol jobb lenne.
- Magadra vess. Egy formás fenékért lecserélted a haverodat, és pár hálaszopásért a rivális boltba kaptál át. Nem is értem, hogy gondoltad, hogy most idejössz és panaszkodsz nekem.
- De hát…
Nem tuja befejezni. Megjelenik valaki az ajtó elõtt. Meglepve látom, hogy nem tolvajnak néz ki, sehol egy harisnya meg ilyesmi. Egy kicsit nézi a kirakatot, majd már menne is, de ekkor Ian az ajtóhoz lép.
- Hé! Már bezártam!
- Ez meg jó eséllyel egy vevõ, sz’al most ki is nyitsz neki! – Kitárja az ajtót és belép a vevõ. – Gyere csak be – mondja a vevõnek mosolyogva. – Addig én elszaladok a boltba, veszek valami piát.
- Siess vissza – mondom sóhajtva. Sanszosan ma úgyis nálam fog aludni. Nem gáz, legalább két részre megy a pizza ára. – Szia! Segíthetek? – mosolygok rá a srácra, pasira… férfire? Az tuti, hogy kegyetlenül jól néz ki. Mintha õ maga is egy képregénybõl pattant volna ki.
- Szia! Késõn jöttem, igaz? – A szemei… basszus.
- Hát, még itt vagyok – mosolygok rá.
- Azonnal, csak válogatok picit. – Az egyik polchoz lép. Így ugye nekem háttal áll, így nyugodtan szemügyre tudom venni a lábait. Amik… igencsak formásak. Tényleg olyan, mintha egy rajzoló alkotta volna, a feneke is olyan kerek, hogy úgy mutasson rajta egy feszes hõs-ruci, ahogy annak mutatni kell.
Nem beszél többet, csak pár perc múlva egy szép halom magazint pakol le elém.
- A vitrinben van egy Batmobil… - mutat az említett irányba.
- Ah, igen! Gyûjtõi darab, ’87-es modell – mondom mosolyogva. Mit mosolyogva, vigyorogva, hiszen csak a magazinokból egyszer annyi bevételem van, mint ami egész nap volt!
- Akkor csak ennyi. – Gondolom sejti, hogy az az egyik legdrágább cucc idebent.
Közben rezegni kezd a telóm, így felkapom.
- Kaiden! Minden rendben, megbeszéltünk mindent! Szóval nem megyek vissza, megyek haza, hozzá, oké? Nem gáz, ugye?
- Idióta vagy, Ian – morgom és lecsapom a pultra a telefont. A srác – félisten meg csak néz, de ahogy mondom neki az összeget, már azzal van elfoglalva, hogy keressen nekem aprót, így nem kell kimennem a széfhez, mert pontosan annyit ad, amennyit kérek. Grátisz adok neki egy szatyrot is, mivel most csak hulkos van, így olyat.
- Köszi a vásárlást – sóhajtom, majd ahogy elmegy én is összekészülök – miután a pénzt bezártam a széfbe és indulok is.

Hazafelé egy sikátoron keresztül kell mennem, mert amerre járok, azt lezárták. Egy néni azt mondta, hogy valakit megöltek. Nagyot meg nem akarok kerülni, így marad a sikátor. De amikor az egyik kuka mögül mocorgást hallok, már kifejezetten ijesztõbb, mint plusz tíz perc séta. Tökért nem jöttem ma inkább kocsival! 
Hirtelen meg is látom a mocorgót, aki nem más, mint egy nagyon részeg pasas.
- Hé, gyere má’ ide! – böfögi, de nem megyek, inkább elegánsan elindulok visszafelé,  csak arra nem számítok, hogy ott már áll valaki.
- A barátom szépek érte – mondja a másik – szintén részeg, majd közelebb lép, elkapja a karomat és arccal elõre a falnak nyom. – Ez pasas – morogja a közben odaérõ másiknak.
- Pénze attól van, nem? – jegyzi meg. – Hé, öcsi, van pénzed? – Nem felelek, csak megrázom a fejem. Nincs… - Kamuzol, mi? – Hirtelen elõkap egy kést, és elindul felém – még közelebb.
- De nekem nincs… - Mielõtt kimondhatnám, hirtelen elõttem is terem, ám ekkor valaki befordul a sikátorba. – Seh… segítség!