|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2012. 07. 11. 10:32:43 | #22110 |
 Karakter: Oscar Marsh
Megjegyzés: ~ Raumaminak
Oscar:
Mikor elhajolok ajkaitól, teljesen átváltozik a kezdetben tiltakozó reakciója. Talán csak azért csinálta, mert megleptem, viszont ez kifejezetten tetszik.
- Tudtam, hogy meleg vagy – jegyzi meg kandúrosan.
- Az meg nem meglepő, hogy te is – vágok vissza elégedett vigyorral.
- Táncos voltam, ott mindenki buzi – halk kuncogása felforrósít, jó, hogy lépes viccet csinálni abból amit más szégyell. Hirtelen valami átrepül a szobán.
- Az meg mi volt?
- A plüss alvósmacskám – egyet pislogok és látom nem viccel, viszont ez annál hangosabb röhögésre késztet. Plüss… alvó… macska… kész ez a kölyök.
- Gügyögni is fogsz?
- Csak ha elég jól csinálod. – rögtön vissza is hozza a kezdeti hangulatot. Helyes, térjünk a lényegre.
- Sok a duma, csibe.
- Szállj le. – he? – Villany le, ajtó becsuk, mindent hagytál csak így, Robék be fognak jönni. – és már hussan is. De figyelmes a kis csibecica. Felülve figyelem, ahogy tevékenykedik. Ha sokat szöszmötölsz csibecica, elmegy minden hangulatom. De végszóra már vissza is csüccsen az ölembe. Na azért.
- Akkor hol is tartottunk? – csókot kezdeményez, de tovább nem hagyom irányítani a kis husit, bár hagyom, hogy elkezdjen ajkaival is az altájam felé kutakodni. Elém térdel, a nadrág alatt feszülő tagomat előveszi végre fogságából, de el is kerekednek tőle szép kis szemei.
- Ez hatalmas. – Hehe…
- Tetszik?
- Még nem tudom – válaszol halkan, majd gyömködni kezd, és kerek fenekét veszem célba. Csak a kezét használja amit hamarosan kezdek megunni, míg én ujjamat járatom benne, de mikor magamra nyomnám fejét, kitér.
- Nem kapsz meg első körben mindent.
Chh…
De máris javít a helyzeten azzal, hogy felkészítve visszamászik ölembe, és máris elfoglalja helyét, ergo magába vezeti vágyakozva lüktető tagomat. Tényleg nagy vagyok kis popsijának, na de ezek hamarosan változtatunk. Kivárom míg képes magától teljesen beleülni, elvégre nem erőszakolhatom meg a saját szobájában, ráadásul úgy, hogy kint van többi lökött is.
Jól kihasználja rugalmas mozgékonyságát, igazán csábító és nem utolsó sorban élvezetes az, amit csinál, persze kínzóan elhúzza a dolgot, de amint belefárad a variálásba és inkább csak az élvezetre koncentrál, egyre jobb. Magamon érzem, hogy túl jól csinálja, így kezét magához vezetem, hogy lassacskán fejezzük be együtt, csípőjét szorongatom, ujjaim belemarnak bőrébe, húsába, először a hasamra élvez, majd nem sokkal én is követem erősen magamra rántva, majd el is ernyed karjaimban, rám nehezedik.
Hosszú pillanatokig csak halkan szuszogva ülök vele az ágyon, az utolsó pillanatokat is nyugodtan kiélvezve.
- Robék nem jönnek be csak reggel, maradhatsz szusszanni egyet.
- Kösz, de tényleg csak kicsit maradok. – pár levezető simítás ahol kényelmesen elérem és mikor már kevésbé tartja magát, az ágyára visszatéve összeszedem ruháimat.
- Hógolyót visszadobod? – először nem értem mit mond, majd hamar leesik, hogy mire is gondol. Hehh… kölyök. A végén kiderül, hogy tényleg pedofil vagyok és egy ovist fektettem meg… csak az kéne még. De legalább ez a kis ovis elég szexi. Visszadobom a macskáját a kis csibecicának.
~*~
Másnap a leharcolt társaság elé vígan elégedett, jóllakott kandúrfejjel lépek elébük.
- Kérésük meghallgatásra talált – jelentem ki vidáman, válaszként az előbb elhangzott anyaszomorító megjegyzésekre. Egyedül A kis csibecicán látom, hogy nem annyira kiütött mint a többi. Még szép… - Indulás, az iskola körül futkároznak ma egész órán.
Elijah az utolsó aki kilép a teremből, és ha eddig nem is adta jelét semminek, mikor már senki nem figyel, kifelé haladva combom érinti utalásképp. Nem néz vissza, nem néz a szemembe sem, csak halad tovább én meg kiszélesedő vigyorral zárom be utánuk az ajtót. Látom megrészegítettelek picinyem, de csak várd ki, ínyenc vagyok ám és szeretek sokfélébe belekóstolni.
Figyelem ahogy futnak, az iskola körül időszakosan bukkannak fel, de egy hármas csoportka mindig együtt halad el a szemem előtt míg én a padról figyelem őket. Naná, hogy a kis csibecica és a pajtásai. Ha az egyik lemarad a, a többi bevárja, mikor ki fáradt ki előbb, végül mér egyenletes összhangú tempóban. Egy valami megragadja a figyelmem, miközben el-elhaladnak előttem, és ez bizony az Elijahra elég érdekesen pillantó srác. Ha nem lennék ráhangolódva a dologra is azt mondanám, hogy bejön neki a kis csibém, na de tudnék én neki jobbat is mutatni.
- Állj! – kiáltom már a sokadik körük után pont akkor, mikor ismételten őket látom meg és akik beérik közben őket, felsorakoznak mögöttük. Figyelmem most a Max nevű újoncot tisztelik meg, rá pillantok hosszan, majd a tömeget pásztázom. – Mindenki a tornaterembe! – rikkantom újra, intek, hogy utánam, és elvezetem őket mint a kacsákat. Komolyan lassan olyan érzésem lesz mintha tyúkanyó lennék… megint.
- Kötélmászás, gerenda, zsámolypálya. – mutatom a már előre elrendezett termet. – Hármas csoportokra osztódjatok és foglaljatok el 1-1 részt addig, amíg nem sípolok, majd csere. Érthető?
- Igenis, Uram! – zengik be a tornatermet és ez muzsika füleimnek. Sípszó után szétoszolnak, és először a kötélmászók gyakorlatozását figyelem meg, mennyire hatékonyak. Persze mindegyik srácnak tudni kell gyorsan felmászni. Igaz nem a leglassabb, de a technikája igen érdekes a szememnek.
- Gyerünk Maugli, kapkodd magad, mert elkap a kígyó – kiáltok rá vigyorogva a vánszorgó csibecicára, aki ennek hatására megfeszült arccal de jobban küzdeni kezd. Kíváncsi vagyok vajon vigyorgást, vagy gyilkos pillantását zárta-e épp a szilárd maszk mögé.
Amikor másodszorra indul meg a Max fiú lemérem a gyorsaságát és nem csak szemmel bizonyul gyorsabbnak a többinél. Míg felfelé mászik jól megmustrálom belátható fenekét. Izmosabb testre is mint a táncos lábú, viszont biztosan élvezetesebb is lenne betörni. Talán…
Mikor lehuppan a kötélről, megragadom a vállát.
- Na ezt a fiút utánozzák hölgyeim, eddig Ő tűnik a legalkalmasabbnak mindjük közül. – mikor eleresztem ráverek még jutalmul egyet a seggére, és zavartan lépkedve halad tovább, és meg sunyi mosoly mögé rejtem vigyorom. Ezzel talán egyszerre két lélekbe gázoltam, de egybe legalább tuti, mert a Rob fiú hörögve kezd neki a kötélmászásnak, hogy legyőzze a megdicsért kis haverját.
Sípszó után fordul a pálya elfoglalása, de mielőtt középre mozdulhatnék, hogy ne feltűnően kövessem az egyik csoportot, a kis csibecica megáll előttem. Nem közvetlenül, de egy pontosan jól belátható helyen, és a pólóját felemelve megtörli izzadt arcát így teljes rálátást nyerve lapos hasára, majdnem mellkasára is. Amint kibújik arca a ruhaanyag alól, engem néz. Én csak hátam a falnak támasztva figyelem szenvtelenül. Csak nem figyelemfelkeltés?
Eddig ügyesen játszotta ki, hogy ne csak egyszer kapjak utána. „Nem kapsz meg első körben mindent.” Látszik, hogy nem csak egy alkalomra tervezett a kis csibe. bárcsak csalódást okozhatnék neki, de valóban kíváncsivá tesz. Ezt persze nekem nem kötelező kimutatnom, sőt kíváncsi volnék meddig megy el… de nem most.
Egész órán végig a Max fiút figyelem, de többet nem inzultálom, lesz még rá lehetőségem, és csak néha rejtve pillantok a tegnap felfalt husika felé. Kész csoda, hogy nem úgy néz ma ki, mint akit megrágtak és kiköptek. Ez nekem is újdonság. Talán abban rejlik a titok, hogy élvezettel vetette magát rám, szó szerint? Lehetséges. Szintén új lenne számomra is, hogy valaki jól bírja ezt a gyűrődést.
~*~
Lassan egy hete nem környékeztem meg senkit… látványosan… viszont amikor megpróbáltam a Max fiút becserkészni, Elijah mindig a közelben termett. Chh… Nem hinném, hogy egyetlen alkalom miatt merő féltékenységből tenné, hacsak nem farok hiánya van a kicsikének. Talán ha megint megkapja belőlem a dózist kellő erővel, kevésbé lesz útban. Na nem mintha nem érdekelne amúgy is, de szeretem a változatos ízeket.
Az eheti testnevelés óra után, mint mindig letusol a társaság, viszont az öltöző már üresnek tűnik a víz mégis csobog.
Beste kölkei, ha nyitva hagyták a vizet, hajlani egykor berobbantok és megint megfuttatom őket, de most a környező épületek körül is.
Halkan lépkedek be az öltözőbe, cipőm talpa a hangok egy részét elnyeli, a belső ajtónál viszont megállok, és az ajtófélfának támaszkodva vigyorgok, miközben az épp seggét szappanozó csibecicámat figyelem.
Vagy nem vesz észre, vagy direkt nem is akar észrevenni így nem fordul meg így inkább szavakkal nem is zavarom meg.
Mögé lépek és épp fordulva meg, de megragadom derekát, másik kezemmel befogom a száját, és a hátához simulok nem törődve azzal, hogy a ruhám vizes lesz. Van másik…
- Csak nem féltél, hogy a többiek között a szappan leesik cicabogár? – duruzsolom a fülébe mire elernyed így lecsúsztatom kezem a szájáról.
- Csak szeretek egyedül tusolni. – naná… frusztrál, ha sok farok van körülötted és egy sem a tiéd mi? Hát most kapsz egyet.
- Akkor most nem fürödni fogunk – vigyorodna el, és fordulna meg, de megint szilárdan megtartom. Átölelem egy karral, hogy lefogjam így szabad kezemmel kiszabadíthatom magam a nadrágomból, hogy síkos seggéhez dörgölhessem. Már csak a látvány és a forró bőr érzése elég keménnyé tesz. Nem csoda, hisz Ő óta nem dugtam senkit, akit szerettem volna, így könnyen megy. Majd szépen kimossa magát a kicsike, úgyis helyben vagyunk. A síkosítás is megvolt, minden tökéletes.
Lassan belévezetem magam, majd mikor a hegye beért egy erős lökéssel tövig lököm magam belé.
- Ne! – sikkantana fel, de befogom a száját, a csípőjét másik kezemmel nyomom le és tartom egyszerre így pucsítva áll előttem, kezei a csempén, mellkasa előre.
- Nyugi, csak élvezd ki. – máris durva lökésekkel kezdek, forró vízcseppek gurulnak le mindenütt testünkön, míg csattogva magamévá teszem. Mikor már nem feszül annyira előttem, megfogom kezeit, hátra feszítem, összefogom és így tartom meg, nyöszörögve szuszogva reszket alattam. Élvezed cicacsibe? Igen vagy nem, nekem mindegy, én kurvára élvezem.
- Ajánlok neked valamit – hörgöm két lökés között, miközben kicsit lelassítok, de erőteljesen mozgok benne. Egy nyüszögés jelzi, hogy figyel. – Megkapod a heti farok adagod, ha kell, cserébe beszervezel nekem mást is mit szólsz?
Időszakosan ütemesen mozgok, nehogy válasza előtt élvezzek el, szerencsémre bikaerős az akaratom, így egy ideig húzhatom vele a drága időt… szó szerint.
|
| Rauko | 2012. 02. 20. 12:16:58 | #19323 |
Karakter: Elijah Cooper
Megjegyzés: ~ Timcsinek
Nem szól, csak átkulcsolja a csuklóm és visszavezeti a testem mellé. Hm...
- Nem katonaságban vagyunk csibe. Ha így lenne akkor fogkefével súrolnál kiskockás járólapot a kollégiumban.
- Értettem uram – jelentem be halkabban, de azért ugyanabban a hangnemben.
- Nos. A beköltözés alkalmából úgy gondoltam, egy csapatépítő est nem lenne rossz. Gondolom nincs ellenükre, hölgyeim. A kollégium portása nem fog szólni érte, mint általában tenné, ez hagyomány, ha lehet ezt mondani. A mai este szabad randalírozni, de azért az iskola értéktárgyait ne rongálják mert akkor az osztály közösen fizet. Érthető voltam? - Buliiii!
- Igen uram – kiáltjuk egyszerre.
- Helyes, na sipirc csini rucit és sminket próbálni. – Dög...
* * *
- Hé, Elijah - lök oldalba Rob. - Mi bajod?
- Fáradt vagyok - jegyzem meg, és megint hatalmasat ásítok.
- Nem kérsz valamit inni? - néz rám Max.
- Ahh, nem... szerintem megyek és alszok. Majd holnap elmesélitek, hogy mi volt - mosolygok rájuk. Tancit keresem a tekintetemmel, de bele van feledkezve egy csoportos beszélgetésbe, így szó nélkül, csak Robéknak köszönve indulok el a szoba felé. Ahogy beérek, gyorsan átvedlek és már bújok is be a meleg ágyikómba az én kicsi Hógolyó mellé! Még gyorsan piszézek vele egyet vigyorogva, majd magamhoz ölelem, és már alszom is... Végre.
De nem tart sokáig. Perceknek tűnik amit sikerül aludnom, mert hirtelen kivágódik az ajtó és felkapcsolódik a villany.
A fényre bebújok a takaróm alá és elkezdek ám morogni, de senki nem reagál semmit.
- Max, oltsd le – szólítom fel. - Robert te vagy az? – kérdezek rá elbizonytalanodva, de ahogy besüpped mellettem a matrac, eszembe jutnak Max pirulásai. Ugye nem akar részegen megdugni...? – Max részeg vagy?
De borzasztóan nem azok, akire számítok.
- Csini pizsi… csak nem kiütötted magad csibe? - szólal meg tanci. Mit keres ez itt?!
- Csodálkozik? – kérdezem.
- Civilben vagyunk - jegyzi meg. Óje.
- Akkor csodálkozol? Több mint három órán át megállás nélkül futottam - emlékeztetem.
- Tudok róla, legalább kitartóbb vagy, mint itt néhányan.
- Ezt vehetem dicséretnek? – kérdezem gyanakodva. Túl közel van, túlságosan közel.
- Akár… A kérdés az, fogadod-e érte a jutalmat
Ahogy kimondja, választ sem vár, csak csókol. Eleinte tiltakozom is ellene, de annyira élvezem a dolgot, hogy nem akarok tovább, így átadom magam az érzésnek, és hagyom, hadd derüljön ki, mit is akar.
Ahogy csókol, szinte megfulladok, olyan jó. Vad, szenvedélyes és borzalmasan finom!
Amikor elhajol, szuszogva karolom át a nyakát, és kicsit lökök a csípőmmel, mire felmorran és a fenekembe mar.
- Tudtam, hogy meleg vagy - dorombolom még mindig ringatva a csípőmet.
- Az meg nem meglepő, hogy te is - vigyorogja.
- Táncos voltam, ott mindenki buzi - kuncogom, és előre hajolva kicsit megszívom a nyakát, de nem hagyok nyomot.
De mielőtt belemélyedhetnénk, elkezdek kutatni az ágyon, és ahogy Hógolyó megvan, átdobom Robert ágyára.
- Az meg mi volt? - kérdezi elhajolva.
- A plüss alvósmacskám - jelentem ki, mire felröhög.
- Gügyögni is fogsz? - kérdezi, és láthatóan borzalmasan jó kedve lett attól, hogy szívathat.
- Csak ha elég jól csinálod. - Hangom határozott, mert egyrészt rohadtul ki voltam éhezve, másrészt meg tetszik is, tanci jó pasi, minden szemétkedése és egoizmusa ellenére.
- Sok a duma, csibe - morogja, a szemei csillognak, és úgy tornyosul felém, mint valami nagymacska. De hirtelen eszembe jut, hogy...
- Szállj le - parancsolok rá, mire felvonja a szemöldökét. - Villany le, ajtó becsuk, mindent hagytál csak így, Robék be fognak jönni - morgom, és lelököm magamról. Belülről zárom kulcsra az ajtót, megegyeztünk a fiúkkal, hogy ez egyezményes jel: ha nem tudják kinyitni, nem kell erőszakoskodni, mert épp szexel a bent levő.
Ahogy elkészülök, ha már ott vagyok a gumit és a síkosítót is kikészítem, majd visszaállok az ágy mellé. Ő már felült, így rögtön kedvenc helyemre fészkelődhetek és lovagló ülésben ülök rá a csípőjére.
- Akkor hol is tartottunk? - kérdezem vigyorogva, és ahogy átkarolom, rögtön mocorogni kezdek a csípőmmel, és az ajkaira hajolok. A csókja még mindig vad, még mindig izgató, de maga a gondolat is tetszik: ezt nagyon nem lenne szabad. Itt vagyok a kollégiumi szobámban, az ágyamon, a tanárommal és épp szexelni készülünk. Bár amilyen gyakorlott mozdulatokkal masszírozza a fenekem, azt hiszem, nem én vagyok az első diák, akit meghúz.
A nagy csókcsata közepén azért rájövök, hogy hasznosabban és élvezetesebben is tudnám a kezeimet használni, így elengedem a nyakát és elkezdem bontogatni a nadrágját. Ahogy ezt teszem, azonnal elválnak az ajkaink és szuszogva, csillogó szemekkel néz rám. Komolyan... már attól félig állok, ahogy néz, anny8ira hihetetlenül szexi ez a róka-pillantás, hogy kimondhatatlan! Bár tény,m hogy ennyivel idősebb férfival még soha nem voltam, de azt hiszem, ő sem véletlenül kezd huszonév eleji diákfiúcskákkal.
Ahogy kiszabadítom a naciból a tagját, megremegek egy pillanatra.
- Ez hatalmas - nyüsszenek fel, ahogy az ujjaim közé fogom és közben azért nézem kettőnk között, hiszen az ablakból annyi fény beszűrődik, hogy nem kell vaklálni.
- Tetszik? - kérdezi vigyorogva.
- Még nem tudom - pillantok rá, és ahogy elkezdek dolgozni rajta, ő elkezd martatni, és ahogy megvan a síkosítós flakon, pattan a teteje és pillanatokkal később egy krémes ujjacska kúszik a bejáratomhoz.
Nem szólunk, most nem kell, ő néha felmorran, ahogy dolgozom rajta, én folyamatosan, de azért halkan nyöszörgök, ahogy tágít, de szépen, lassan mindketten készen vagyunk. Ahogy azonban elkezdené lenyomni a fejem a farkához, kibújok a tenyere alól.
- Nem kapsz meg első körben mindent - jelentem be önelégülten vigyorogva. Lesz ennek még böjtje holnap, abban biztos vagyok, de nem baj, túlélem. A mainál rosszabb aligha lehet.
De mielőtt moroghatna, hogy nem kényeztetem kicsit, gyors mozdulattal húzom rá a gumit, kicsit bekenem és már rajta is vagyok. Bár nem azonnal, mert tényleg hatalmas és minél tovább masszíroztam, annál nagyobb lett, így most alig tudok ráülni... beleülni. Feszít, fáj, így a vállába hajtom a fejem, de nem könnyezek, csak szuszogok, hogy kicsit még jobban sikerüljön ellazulnom.
Nem szól, csak a derekamat szorítja és türelmesen vár, ahogy rá ereszkedek és percekkel később már teljesen magamba tudom fogadni, így elégedetten hajtom hátra a fejem és elkezdek mozogni rajta, kicsit bizonygatva: táncossal szexelni jó dolog. A csípőmmel folyamatosan nyolcasokat és kicsi köröket rajzolok, így mozgok, néha rászorítok, amitől már egyre hangosabban morog, én meg azt élvezem, hogy nem csak vastag, de minden tekintetben méretes szerszáma minden egyes lökésével sikerül eltalálni azt a bizonyos pontot, és lassan már sikoltozok, annyira élvezem!
Pláne, amikor egyik kezem elkapja és a farkamhoz vezeti. Sejtettem, hogy ő ez a típus, de nem baj, így magamnak kezdem el kiverni, miközben még mindig lovagolok rajta.
Borzasztóan élvezem, ahogy kitölt, miközben néha lefog és alulról lök egy-egy nagyobbat, olyankor hangosan felnyüsszenek. Nagyon élvezem vele a szexet, hiszen kemény aktív, tudja, hogyan kell az őrületbe kergetni a hozzám hasonló, kicsi kis passzívokat.
Amikor végzünk, szuszogva bújok hozzá. Nem fekszik le, így csak a mellkasának dőlök.
- Robék nem jönnek be csak reggel, maradhatsz szusszanni egyet - jegyzem meg.
- Kösz, de tényleg csak kicsit maradok. - Én a mellkasán simítok végig, ő a hátamon. Még mindig bennem van, de már nem kemény. Nem is baj, nekem ez így tetszik.
Nem tudom, meddig van még az ágyamban, de amikor kezdek elszenderedni, akkor leemel magéról, felkel és öltözni kezd.
- Hógolyót visszadobod? - kérdezem, mire felmorran, de azért visszaadja cicusomat. Betakarózok, és nem foglalkozva vele, hogy úszok a saját spermámban és alsó sincs rajtam, megölelem Hógolyót és elalszok.
* * *
- Szerinted ki fektette meg? - hallok meg egy halk hangfoszlányt.
- Nem tudom... azt mondják, egy idősebb pasi jött ki a szobából.
- Tényleg?! Egy idősebb faszival feküst le?! Vajon ki lehetett az...?
- Nem fogom elmondani - jegyzem meg, mire hallok két meglepett nyüsszenést.
- Mióta vagy ébren? - kérdezi Robert.
- A találgatást még bőven hallottam - mosolygok rájuk. - Mikorra értetek haza?
- Itt voltunk korábban, de még zárva volt az ajtó, így kiültünk a konyhába dumálni, ott aludtunk el. A taxinéni keltett hajnalban - meséli Rob. Max feltűnően hallgatag.
- Hm... értem. Akkor kicsit elfordulnátok? Csupa geci vagyok és egyébként is meztelen deréktól lefelé. - Rob persze hangosan felröhög, Max meg megint elpirul. Komolyan... ez a srác valahol nem oké, azt hiszem. De nem érdekel, amíg nem zaklat addig pirulgasson. De lefeküdni sosem fogok vele, nem lenne értelme, és a barátságunkat is elrontaná.
Ahogy összeszedjük magunkat, és bemegyünk órára, az egész osztályon látszik, hogy le vagyunk harcolva.
- Szerintetek mit csinálunk? - kérdezi az egyik srác.
- Nem tudom, de ha futáson kívül mást, akkor lehányok valakit - morogja egy láthatóan másnapos, sőt, talán aznapos másik.
- Kérésük meghallgatásra talált - hallunk meg az ajtó felöl egy kemény, határozott hangot. Megfordulok én is, és ahogy tekintetünk találkozik, majdnem elvigyorgom magam. De nem. Erős vagyok, nem kell mindenkinek tudnia, hogy megfektetett este.
- Indulás, az iskola körül futkároznak ma egész órán.
Én persze direkt lassan szedem össze magam, így én vagyok az utolsó aki kimegy a teremből. Ahogy elhaladok mellette, kihasználva, hogy senki nem figyel minket jelenleg, vigyorogva simítok fel a combján, alig érintve az ágyékát is, majd ellépek mellette az ajtó felé. Nem tudom, hátranézett-e, de nekem tetszett az előző éjszaka. Szívesen repetáznék, egyébként is tartozom neki pár dologgal.
|
| timcsiikee | 2012. 02. 19. 23:01:15 | #19316 |
Karakter: Oscar Marsh
Megjegyzés: ~ Ciccnek
Oscar:
Nézem az érdekes kis hármast, ahol az utolsó srác pontosan céloz mind a tízszer s a szív körébe repül az összes golyó. Élveteg, magabiztos, sőt mi több egoista vigyorral fordul meg, majd leveszi fülesét, ahogy mindenki.
- Mondtam, zsaru akarok lenni – nagyon határozott fickó, de egy kis csúzlizás még nem teszi rendőrré.
- Annyira jó vagy – szólal meg a karcsú kis táncos madárka.
- Ne itt buzuljanak hölgyeim.
- Tuti irigykedik – halkan motyogja, de balszerencséjére jó még a hallásom.
- Szeretne mondani valamit?
- Igen, uram, de nem fogok – hehh… rossz válasz csibe… pedig majdnem sikerült.
- Inkább táncoljon nekünk valamit.
- Nem, uram, az csak felizgatna mindenkit és semmi jó nem származna a dologból – feleselős, és azt hiszi igazán talpraesett. Kár, hogy ez nálam nem jön be. Pedig én még valamivel kedvesebb vagyok hajdani tanáraimnál, de úgy látszik ezt soha nem fogják értékelni. A mai fiatalok túl merészek és korán érnek. Persze a második fele csak nekem kedvez.
- Nagy a szád, csibe – beleférne egy-két dolog.
- Elnézést, uram. – hát persze.
- El van nézve. Told ki a segged a gyakorlótérre és futkározz csak, amíg nem szólok.
~*~
Egy kis elméleti rész után elküldöm a suhancokat ebédelni, s komótosan felbattyogva a pályára utánanézek, hogy a kis táncos lábú vajon kimúlt e már a sok futásban. A csapattársai követnek, pedig csak az egyiknek szóltam. Talán aggódnak a kiscsibéért, de nem szólok. Tegyék csak. A nagy körben épp felénk ér kocogva, mikor rászólok.
- Elég – s mintha csak parancsra történne összezuhan és a „mesterlövész” srác kapja el hirtelenjében.
- Vizet – hörgi kifulladva, de csak elégedetten figyelem. Nem rossz, legalább a nevére rászolgált.
- Maga marad vele – mutatok a Donjózsira – Maga vissza a többiekhez – nincs szükség gardedamokra. - Legközelebb gondolkodj, mit beszélsz.
- Fogok, uram - helyes.
~*~
Délutáni órára már mind jelen vannak ismét. Remélem zaba után kipihentétek magatokat gyerkőcök, mert nem kímélek senkit. Főleg a csibét nem.
- Sorba – kiáltok rájuk, mire elkushadva vigyázba állnak, ahogy kérem. Nagyon jó… tanulnak, ez jó. Óra végére a kis madárka nem dől ki, tehát kitartásból van tartaléka. A végén még lesz egy táncos lábú egyenruhásunk, de… várjuk ki a végét. Annyi mindentől függ az élet. Az óra végén is sorba állnak, majd megállok a pöttöm előtt.
- Uram? – kiabálja el magát, és még szalutál is mellé, mire csak elvigyorodom.
Megfogom vékony kis csuklóját, amit tenyeremmel simán körbeérek, még ujjaim is fedik egymást, majd szépen leemelem és teste mellé lógatom karját.
- Nem katonaságban vagyunk csibe. Ha így lenne akkor fogkefével súrolnál kiskockás járólapot a kollégiumban.
- Értettem uram – valamivel halkabban, de határozottan reagál. Egyszerre próbál dacolni és mégis megfelelni. Kiskapu mi? Azokat is be fogom zárni, hidd el.
- Nos – haladok tovább végig a sor előtt bandukolva, néha meg-megáll a tekintetem egy-egy suhancon. – A beköltözés alkalmából úgy gondoltam, egy csapatépítő est nem lenne rossz. Gondolom nincs ellenükre, hölgyeim. – megkezdődik a sutyorgás, csak szófoszlányokat kapok el belőlük, de az is elég. – a kollégium portása nem fog szólni érte, mint általában tenné, ez hagyomány, ha lehet ezt mondani. A mai este szabad randalírozni, de azért az iskola értéktárgyait ne rongálják mert akkor az osztály közösen fizet. Érthető voltam?
- Igen uram – zeng a mutáló kis csapat sarkukat összecsapva. Úgy tűnik tényleg eléggé katonás hangulatot árasztok, de… azt hiszem a diri ennek csak örülne.
- Helyes, na sipirc csini rucit és sminket próbálni – vigyorodok el, majd mikor elszállingóznak én is hazasétálok egy jó zuhany és ruhacsere idejére.
~*~
Mindig is elég leleményesnek találtam a fiatal társaságot. Az alkohol becsempészése a kollégiumba kezd profi módon kialakulni. Mivel jó fej vagyok megtartom magamnak a kapott információkat, és nem adom tovább sem más tanárnak, sem a felügyelőknek. Ki vagyok én hogy elvegyem a szórakozásukat? Így ráadásul bármelyik hihetetlenül könnyű prédává válik a számomra is, s másnap néha még arra sem emlékeznek vajon igaz volt-e vagy sem az eset.
Szemét vagyok mert kihasználom? Talán… nevezzük kölcsönös együttműködésnek. Én hagyom, hogy segg részegre ihassák magukat a szabályok ellenére, cserébe kapok egy vagy két áldozati báránykát, akiket néha „jó kedvre deríthetek”.
Közvetlenebben mert ugye ilyenkor hagyom. A tegezés sem tabu civilben, mert nem vagyok tőlük olyan sokkal idősebb. Én már edzett vagyok, bírom a piákat, bármilyet tegyenek elém, bár a keverés valamelyest rám is hatással van, de én a józan-részeg típus vagyok. Érzem a hatást, de tudok gondolkodni és normálisan cselekedni.
Pár órával később, a éjszaka folyamán viszont nem látom a kedvenc kiscsibémet.
- Mesterlövész… hol a táncos csibe?
- Elment pihenni, kicsit kifáradt napközben – vigyorog bambán, mintha nem tudnám miről vagy szó… vagy csak egyszerűen bárgyú? Még szerencse, hogy nem mondja azt utána, hogy „az az állat megdolgoztatta”. – Szóljak neki?
- Áh nem… viszont elszívok egy cigit. Addig próbáljátok meg ezt a lepkefiút feléleszteni – mutatok a sarokban magába forduló kiütött srácra, az első rögtön felé is áll röhögve, s kezdetnek lábbal piszkálja meg. Ökrök.
A folyosó másik végén van az elkülönített lépcsőház, ahol a dohányzó részeket alakítják ki a szinteken. Még jó, hogy nem dohányzom, csak ritka esetekben.
Melyik szoba is volt az? Hmm… még három, kettő, egy, ezaz…
Halkan benyitok, közben egy veszett hülye épp röhögve fut végig a folyosón egy alsógatyában. Csak vigyorogni tudok rajta. Belépek, bezárom az ajtót, a kilicset kissé felfelé nyomom amivel elakad a zár, majd felpattintom a villanyt. Azonnal észreveszem mert a fényre összekucorodik a takaró alatt. Mint egy gubóhernyó.
- Max, oltsd le – motyorássza kómásan, de nem szólok semmit, csak közelebb lépek ágyához. - Robert te vagy az? – szólal meg újra, s vigyorom csak kiszélesedik. Leülök az ágya végébe, s a matrac süppedésére azonnal felugrik hirtelen. – Max részeg vagy? – amikor meglát elcsuklik a hangja, felém kapó kezét elkapom csuklójánál fogva, másik kezem álla alá nyúl, hogy magam felé tarthassam. Begyógyult kis szemek, kábán csillognak mint két kis ékkő, száraz ajkak amiket épp idegességében nyal körbe. Talán már keveset kipihent abból az alkoholmennyiségből amit megivott az este, de látom még cseppnyi hatását.
- Csini pizsi… csak nem kiütötted magad csibe?
- Csodálkozik? – fejemet csóválom.
- Civilben vagyunk.
- Akkor csodálkozol? Több mint három órán át megállás nélkül futottam.
- Tudok róla, legalább kitartóbb vagy, mint itt néhányan.
- Ezt vehetem dicséretnek? – gyanakodva emeli fel egyik szemöldökét.
- Akár… - közelebb hajolok enyhe vigyorral, még mindig őt tartva. – A kérdés az, fogadod-e érte a jutalmat – ajkaira kapok, felé kerekedek az ágyon, s másik csapkodó kezét is elkapom, mindkettőt csuklónál fogva szorítom a párnába. Egyik oldalára és lábai közé térdelek, s addig simogatom ajkaimmal övét míg lenyugszik, s kábán be nem jutok szájába forrón kutakodó nyelvemmel. Finom kis csibe, vajon ezek után itt maradsz még az akadémián? Remélem.
|
| Rauko | 2011. 07. 09. 14:07:13 | #14920 |
Karakter: Elijah Cooper
Megjegyzés: ~ Timcsinek
Jó sokáig futunk, de én nem bánom. Mondjuk meglep, hogy Robert is milyen ügyes, Max viszont teljesen ki van fulladva.
- A sok cigi - suttogom neki, ahogy a lőtér felé megyünk.
- Fogd be - hurrog le. - Eljösztök velem este futni? - kérdezi felém, majd Robert felé nézve.
- Miért? - kérdezem, kicsit értetlenül.
- Ha nem fogom bírni, ez a faszi kikészít - mondja. - De én rendőr akarok lenni - csillannak meg a szemei.
- Rendben - mosolygok rá, majd Robert is beleegyezik.
- Osztályelsők leszünk - vigyorogja Rob, és közben oda is érünk a lőtérre.
A lőtéren végül elmond mindent, hogy mit-hogyan kell, hogy a füles rajtunk kell, hogy legyen, vagy baj lesz, és elkezdődik. A mi csoportunkban én vagyok az első, Rob a második és Max a harmadik.
Ahogy épp nagyon rákoncentrálok, hogy eltaláljam, egy igencsak erős és meleg test simul hozzám. Megremegek az ijedtségtől, de végül előre nyúl, az állát a vállamra támasztja és segít lőni. Persze, amikor a fülembe dorombol, akkor igencsak nehézkesen haladok a lövéssel és elhibázom. Durcásan nézek rá, de ő csak röhög. Szemétláda! Tuti impotens! Azért utál ennyire!
***
Az én arányom mondjuk nem rossz. Tízből hatszor találtam el a bábut, Rob tízből kétszer. Meg is állapítottuk, hogy neki meg lőni kellene gyakorolni, ahogy mondjuk nekem is. De utánunk jött Max, és még a drága tanár úr is meglepve figyelte, ahogy tízből tízszer szíven lőtte a bábut. Ahogy megfordul és leveszi a fülest, merthogy már mindenki végzett, ránk vigyorog.
- Mondtam, zsaru akarok lenni - feleli és közelebb lép. Ahogy mellénk ér, megölelem a karját.
- Annyira jó vagy - nézek rá csodálva, mire vigyorogva néz rám. Persze, annak a fasznak megint bele kell szólni.
- Ne itt buzuljanak, hölgyeim - morran ránk. Milyen utálatos!
- Tuti irigykedik - sóhajtok fel, mire ám pillant.
- Szeretne mondani valamit? - kérdezi, és közelebb lép. Elengedem Max karját, de nem hátrálok.
- Igen, uram, de nem fogok - jelentem be, és kihúzom magam, majd tisztelgek.
- Inkább táncoljon nekünk valamit - vigyorogja, és páran kuncogni kezdenek.
- Nem, uram, az csak felizgatna mindenkit és semmi jó nem származna a dologból - felelem dacosan. Én nem félek tőle!
- Nagy a szád, csibe - mordul rám.
- Elnézést, uram - kiabálom, ahogy ugye a katonák szokták.
- Elk van nézve - sziszegi. - Told ki a segged a gyakorlótérre és futkározz csak, amíg nem szólok. - A szemében csillogó fényből simán kiveszem, hogy össze fogok esni, de nem érdekel. Én nem vagyok egy kis hülye, akit leégethet a többiek előtt. Max és Robert felsóhajtanak, de nem szólalnak meg, én meg rájuk kacsintok, és már rohanok is ki. Szeretek futni!
***
Már dél is elmúlt. A többiek elmentek enni, én meg még mindig futok. Megállni nem akarok, de az oldalam már nagyon szúr, iszonyatosan éhes és szomjas vagyok és nagyon meleg van. Teljesen rám tapadt már minden cuccom.
Kettő körül bukkan fel végül a szemétje, és vigyorogva lép a pálya mellé. Mellette felfedezem Maxot és Robertet. Ahogy melléjük érek, megszólal a tanci.
- Elég. - Szinte belezuhanok Max karjaiba, aki kisimít pár tincset a hajamból.
- Vizet - nézek rá könyörögve, mire a számhoz tart egy üveget és már iszok is.
- Maga marad vele - mutat Max felé ez az arrogáns fasz. - Maga - mutat most Robertre. - Vissza a többiekhez. - Rob elindul, de a tanci még áll felettünk. - Legközelebb gondolkodj, mit beszélsz - sziszegi.
- Fogok, uram - nézek rá gúnyos-dacos tekintettel. Ezért nem büntethet.
- Annyira hülye vagy - sóhajt fel Max. - Gyere, van a szobában kaja - állít fel.
- De az óra... - mondom, mire leint.
- Azt mondta, kísérjelek fel a szobába, zuhanyozz le és a fél négyes órára legyünk lent. Loptam neked az ebédről kenyeret meg rántott husit - mosolyog rám Max. - Egyébként nem mondta, de szerintem meglepted, hogy eddig bírtad. Hogy csinálod? - kérdezi, miközben a szálló felé megyünk.
- Nem könnyű, de néha hat, hét órát táncoltunk egyhuzamban. Az sem volt egyszerű - mosolygok rá.
***
Negyed négykor már lefelé megyünk a terembe, hiszen ott lesz még egy tesi.
- Hé, jól vagy? - ugrik elém Robert.
- Hogyne lennék - mosolygok rá. - Ennyivel nem készít ki - jelentem be, és ekkor látom, hogy minket figyel. Akkor talán buzuljunk, ahogy mondta. Gyors puszit nyomok Max és Rob arcára. - Kösz, srácok.
- Szívesen - mondja Rob, de Max fülig pirul, és elfordítja a fejét, nocsak!
- Sorba - dörren a hangja, mire mind összerezzenünk, de felállunk elé. Én direkt rá sem nézek, mert akármennyire nem mondtam, majdnem elhánytam magam, olyan fáradt voltam a futás után. Még kioszt pár feladatot, mint kötélmászás és hasonlók.
A kötélmászásban és a gyűrűben én vagyok a legjobb, ami nem is meglepő, hiszen a tánc ebben viszont sokat segített. Nagyon jól tudok egymástól függetlenül használni az izmaimat.
Ahogy véget és az óra, megáll mellettem.
- Uram? - kérdezem, de rá sem nézek, viszont kihúzom magam és tisztelgek. Csak nem lesz megint baj... most nem is csináltam semmit!
|
| timcsiikee | 2011. 07. 05. 11:23:20 | #14795 |
Karakter: Oscar Marsh
Megjegyzés: ~ Ciccemnek
Oscar:
Kirázom őket a bugyikájukból, beöltöztetem az egyenruhájukba amit tegnap kaptak meg, és indul a hajnali kocogás. Negyed hat… csiga banda… ezért plusz körök járnak majd.
Sorba állítom őket, majd elöl indulok meg, egy kört úgy teszünk meg hogy mutatom az utat, majd végignézem őket, hogy bírják a kis nünükék. Megtalálom a kis cukiseggűt is.
- Neved?
- Elijah Cooper, uram – oh Cooper vég folyik az ereibe, csodás. Viszonylag jól is bírja.
- Sportoltál valamit? – amilyen karcsúnak nézem, valami elegánsra tudnék gondolni, viszont nem elég jó egy ilyen helyhez.
- Táncoltam évekig és imádok futni – egy pillanatra nagy szemet meresztek, majd olyan röhögésben török ki, hogy elkezdek lemaradni a tömegben, arcocskájáról lefagy a jókedvű mosoly.
Végül a végére jutok, majd újult erőt nyerve meghúzom a lépést és lassan beelőzöm a kifulladó kicsikéket. Mikor elhaladok mellette élveteg kuncogást hallatok, felé sem nézve.
Tánc… kész röhej. Ha a kiképzésemen múlna, nem bírná tovább egy hétnél…
~*~
Mivel öttől hatig terveztem velük a kocogást, valamint a sok lassú, tohonyának köszönhetően a büntetőpercek egy egész órára nőttek, és minden embernél kijelentettem a plusz öt percet. hehe… Jó gyorsan összejött. A végén már háttal futottam előttük, s édes kis szitkozódásokkal próbáltam ösztökélni őket.
Hétkor már a lőterem előtti kis téren vagyunk, én megállok az ajtóban, s hagyok nekik negyed órányi pihenőt, míg kifújják magukat. Ej hölgyeim, kimerültünk ennyitől? Én csak alig izzadtam meg és frissebb lettem.
- Legyezzétek magatokat csibéim, mert bent hideg van. Nem venném a szívemre ha már az első nap megfáznátok. – Kis puhányok. Aki a legjobban bírta, az a kis töketlen, aki tegnap nem ugrott el a kocsi elől. Benne látok lehetőséget, de… sosem ítélünk elsőre. Majd meglátjuk a többit is.
Mikor már egész normális állapotba kerülnek sorba rendezem őket, s mielőtt belépünk elmagyarázom a részleteket.
- Na gyertek, a bejáratnál mindenki elvesz egy szemüveget és egy fülhallgatót, óra után visszakérem. – beljebb vezetem őket, és a saját kis szekrényemhez lépek, ahol előveszem a sajátomat. Szeretem ezt a kütyüt. Mindig csak az hallja amit mondok, akinek a közelében vagyok, a többi olyan mint egy siket.
Befelé haladva mindenki elvesz egyet ahogy mondtam, és már kapják is fel. Ehh…
Mikor belépünk a széles terembe, ahol csak két sorban férnek el. Mutatom, hogy először vegyék le a fülhallgatókat, különben nem fognak mind hallani.
- Aki keménykedni próbál, az el is hagyhatja az iskolát. A terem kialakítása olyan visszhangot csinál, hogy ha ez a szépség nincs rajtatok, akkor siketként húzhattok haza. – most is visszazeng hangom a falakról, szóval tapasztalhatják – Minden asztalon van egy pisztoly, amivel gyakorolni fogtok – a mellettem lévő kis asztalkáról elveszem a sajátomat. – Mind ki van biztosítva, csőre töltve. A tartás legyen egyenes, és magabiztos, de rugalmas is nehogy kiugorjon a vállatok. Tölteni, a következőképpen kell. Csak így kicserélitek a tárat, de erre most nem lesz szükség. Mindenki 10-et lőhet, egy pisztolyban 30 golyó van, és egy asztalhoz hárman fértek, szóval csak a másiknak árthattok vele, nekem nem. Mindenkit megfigyelek. Oszoljatok csoportokba– intek újra, rendeződnek is az asztalokhoz, és amíg egy lő, addig a másik kettő pofázik a többivel. Sima ügy… Legalább megtanulták már azt, hogy ha előttem nem viselkednek jól neveltek, szép, jó kisfiúk módjára, akkor a seggük bánja… esetleg még más is… hehe.
A gyakorló emberkék mögött haladok el, mindegyiknek mondok valami javaslatot, mikor a közelébe érek, végül elérem a kis táncos lábút. Zabálnivaló, még ebben a bővebb ruhában is. Majd ha jönnek a feszülős cuccok… hörr.
Hátához simulok, és érzem, ahogy megremeg, majd meglepetten kezdi kapkodni a fejét. Nyugi kicsike…
Megfogom kezét, vállára támasztom államat, majd előre nyújtom vele együtt a pisztolyt, csak a csuklóját fogva.
- Látod azt a két pöcköt? – kérdezem, mire bólint – illeszd őket egymásba, majd így nézzen ki akkor is, ha a célra tartod. A karod legyen merev és rugalmas, így – pár millimétert hátrébb húzom karját. – és most… lőj! – dörmögöm halkan búgva, érzem, ahogy megint megborzong, és elsül a fegyver.
Nos… a feje felé ment a célnak a golyó.
Halkan nevetek fel, és elhajolok tőle, majd tovább haladok, de kap még egy utolsó mondatot, ha már a formás kis fenekét nem taperoltam le.
– Van még mit javítani – durcis szemecskékkel néz felém, még jobban felnevetek látványára, és a következő boxba lépek, a következő jómadárnak segíteni.
Szánalom a köbön… lesz még mit tanítani ezeknek a kölyköknek.
|
| Rauko | 2011. 06. 28. 10:59:13 | #14571 |
Karakter: Elijah Cooper
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
Végre elkezdődik a tanév! Már elegem volt otthon mindenből, és a sokk, ami ért Scott miatt.... nem maradhattam ott tovább. Egyébként is elmélkedtem már a dolgon, hogy mit kezdek akkor az életemmel, ha lesérülök tánc közben, vagy kiöregszem a dologból. Ez nem zenészet, itt nincsenek borsos jogdíjak, amikből meg lehet élni, a tanítás meg nem jövedelmező, hiszen ha nincs egy fix kör, akkor felesleges. Kezdő tanárként új diákokat keresni brutális. Így hát abbahagytam mindent, és irány egy nagyon messzi hely. És hát ezt dobta ki elsőnek a kereső. Egyébként is, rendőrnek lenni nem lehet rossz!
***
- Ki gondolná, hogy a magadfajta srácok is itt kötnek ki - szólal meg mögöttem egy gúnyos hang.
- Talán valami gondod van velem? - fordulok hátra mosolyogva.
- Állítólag buzi vagy - néz végig rajtam. Ezt honnan a fenéből tudhatták meg?!
- Ha az is vagyok, neked aztán tényleg nincs miért aggódnod - mosolygok rá. Körülöttünk már röhögnek, neki kell pár perc, mire felfogj a dolgot. Aztán persze közelebb lép és már ütne is, de megjelenik egy másik srác, és mellém ugrik.
- Jól van Robert, elég legyen már - szól rá, majd felém fordul. - Max vagyok, örülök, hogy találkozunk.
- Elijah - nyújtom a kezem, de további beszélgetésre nincs idő, felbukkan egy férfi.... minden bizonnyal a diri.
***
Épp kint sétálunk, amikor halljuk, hogy kocsi jön. Mi már ugrálunk is el, mert ki tudja, de Robert megállt ott, egy helyben.
- Robert... - nézek felé, ahogy a kocsi közeledik, de aztán meg is áll. Megkönnyebbülök, és már ugranék is ki, hogy elküldjem a faszit a picsába, de Max elkapja a csuklómat.
- Ez Oscar Marsh - int fejével a férfi felé. Odanézek, de nem értem. Oké, nagyon helyes, nagyon izmos férfi, de miért lényeges... - Egy elmebeteg - suttogja, majd a diri vezetésével kilépünk a bokrok közül. Aztán ez az Oscar Marsh odasétál Roberthez, megdicséri, és... a seggére üt? Ez komoly....?
-Be sem mutat? – kérdezi a diritől, akinek ide látszik, hogy nagy, piros, és robbanásra kész a feje.
- Ő lesz a kiképzőtök, Oscar Mars. Két tantárgy kivételével mindent Ő fog nektek tartani. –Érzem, ahogy körülöttem mindenki összerezzen, de én még mindig nem értem. Oké, kicsit szabadabb természetű férfi, de ez miért baj?
- Ha gondoljátok, akár a vezetést is gyakorolhatjátok nálam – jegyzi meg, mire felnevetünk páran. Engem azért érdekel ez a pasi. Mármint... pont a típusom. Izmos, kicsit szigorú, biztosi isteni vele az ágyban is. Közben a diri lelép.
- Nos… hölgyeim, úgy látom, még nem tudják hova is keveredtek igazán. De ne féljetek, csak az erősebbek maradnak bent, és azok, akiknek hagyom, hogy végigcsinálják. - Hm. Ez izgalmasnak ígérkezik. Pont, mint egy kihívás!
- De uram, ez nem a katonaság – mondja az egyik fiú, mire akkorát üt a fenekére neki is, hogy még én is felszisszenek. Ahogy mellénk sétál, Max picit előrébb lép, nem tudom mondjuk ,miért, majd megkérdezem, de aztán a pasi rám néz, végigmér, aztán a fenekemre üt. Nyuff! Ezt meg mégis miért kaptam?!
- Na… sipirc a kollégiumba, reggel ötkor ébresztő! Bemelegítő futás, aztán kezdő lőgyakorlat. Esetleg szeretné, ha valakit elvinnék addig? - kérdezi vigyiorigva, majd beszáll és lelép.
Robert sétál mellénk, a fenekét simogatja.
- Fáj - jelenti be, mire én is megsimogatom az enyémet és rájövök, hogy szintén.
- Nekem is - sóhajtok fel.
- De te miért kaptál? - néz rám Robert. Most milyen jó fej.
- Honnan tudjam? Csak álltam itt...
- Szerintem nem vagy neki szimpi - lép mellénk Max is. - Mármint érted... egy olyan cukipofa, mint te, nehezen hihető el, hogy rendőr akar lenni - mosolyog rám.
- Ahh, majd elmesélem - nyújtózom egyet. - Menjünk a szállóra - dobom fel, és összeverődünk hárman, majd elindulunk.
- Melyikben laktok?
- 313 - mondom, mire felnevet mellettem Max és Robert. - Mi olyan poénos ebben? - kérdezem, miközben felkapom a táskámat.
- Én is ott lakom - mondják mindketten, így megszeppenve nézünk össze.
- Háromágyasban, mi, hárman, ez jó kezdés - vigyorogja Robert.
***
Mondjuk, érdekes hely. Három emeletes épület, mi a harmadik emelet legszélén, egy kicsit elszeparált részben vagyunk, már a dohányzó és a konyha másik oldalán. Minden szobához van fürdő, de konyha csak egy közös van.
- Lehet az enyém ez? - kérdezem csillogó szemekkel. Az egyik ágy az ablak mellett van, de a lábam végében ott a radiátor.
- Tőlem - ránt vállat Robert. - Nekem ez kell - ugrik a középsőre, így Max belenyugodva sétál a megmaradthoz.
- Ez is jó ám - vigyorogja, én meg kipakolok lassan. Ahogy előkerül Hógolyó, felröhögnek, de nem veszik el és nem cikiznek, így pici cicám az ágyon pihenhet, amíg nem jövök aludni.
Aztán kimegyünk a dohányzóba, Max ugyanis cigizik, futunk egy kört a szállóban és rájövünk, hogy inkább hármasban leszünk, így vissza a szobába, de kilenckor, a takarodókor lefekszünk, és alszunk, hiszen ötkor kelni kell.
***
- Jó reggelt hölgyek - ordítja a kiképző.
- Jó reggelt uram - morogják páran, de mi, Robert, Max és én, előre leegyeztetett haditerv szerint úgy csináljuk, ahogy a katonaságnál. Elénk is lép, és végignéz rajtunk, majd Maxhoz lép, és fenéken csapja.
- Te nem kaptál tegnap a trióból - vigyorogja. - Na, futás indul. szólok, ha megállunk - kiabálja, mire elindulunk.
- Gyertek - mondom a srácoknak, és előre futok, de nem jönnek velem, így csak szólóban futok elöl egyedül.
- Ne siess annyira. szerintem hatig simán futtat minket szuszogja mögöttem egy srác, de nem értem, mi olyan nagy baj.
- Szeretek futni - mosolygok rá. Közben valaki mellém lép, illetve fut, de nem nézek rá, ez úgyis Marsh lesz.
- Neved? - kérdezi.
- Elijah Cooper, uram - mondom neki.
- Sportoltál valamit?
- Táncoltam évekig és imádok futni - mondom, és rápillantva halványan elmosolyodom.
|
| timcsiikee | 2011. 06. 28. 06:51:48 | #14569 |
Karakter: Oscar Marsh
Megjegyzés: ~ Ciccemnek
Oscar:
Ahh… a friss hús illata mindig megvadít teljesen. Oh igen… porrá zúzom az összes önbecsülését és csak a legjobbak maradnak talpon. Majd itt megtanulják, hogy semmi sem olyan, mint a középiskolában, vagy máshol. Nem… ez itt a fegyelem háza lesz a legnagyobb fegyelemmel, amivel valaha találkoztak. Készüljetek fel madárkáim a katonai stílusú életre. Persze először csak edződjenek meg, aztán enyhítek és haverkodhatunk, de előbb rámutatok arra a tényre, hogy segg hülyék mindenhez. Ha lesz kivétel… annak csak örülni tudok, nem elég ha csupa elrettentő példából áll a csapat.
Az igazgató azt kérte, hogy mire körbevezeti az újoncokat, jelenjek meg, ami körülbelül… tíz perc múlva lesz, ha jól számolok, márpedig jól számolok. Ez esetben futás… Kellett nekem előző este bebasznom mint egy ló, bár a másnaposság nem az én stílusom, most sem vagyok az, csupán kimerültebbnek érzem magam az átlagnál, de a sebességemre nincs hatással. Alig öt perccel később már a kapuban lihegek, ahol épp az új gyakorló rendőrautókat hozzák. Teljesen el is felejtettem. Höhö…
Felmutatom a szállítósoknak a „jelvényemet”, kapok egy kocsit teszt gyanánt, és olyan széles vigyorral ülök a volán mögé, hogy majdnem körbeér fejemen. Ó je.
Bedugom a kulcsot, gáz tövig, csikorognak a kerekek, porzik utánam az út és csak röhögve rontok a találkozási pont felé. Messziről látom már, hogy éppen akkor vezeti ki őket az iskola épületéből, kicsit összevissza állnak, majd egy sort formál belőlük, és észre sem vesz a diri, mert háttal van nekem. Csak akkor vetődik ő is a bokor felé, mikor a ki tyúkocskák is szétszéledtek már, egyedül egy marcona srác marad a helyén, és előtte olyan jó tíz centivel fékezek le. Zsír… ide érzem a szarszagot a gatyájukból. Hehe…
Haláli nyugalommal szállok ki, vigyorom levakarhatatlan, a kulcs az ujjamon pörög, ahogy peckesen lépkedek a fapofájú srác felé.
- Jó fiú – közlöm elégedettnek tűnő hangon, majd akkorát csapok a seggére, hogy elvörösödik a szeme is. Remélem csípett. – Gyerünk kiscsibék, álljatok sorba, ne fossatok! – rikkantom hangosabban, és a srác köré gyűlnek. – Hogy hívnak? – kérdem a feszes fenekűtől aki úgy áll mitha odagyökerezett volna, Lehet csak a gyökerek nem engedték elfutni?
- Robert – mormolja fegyelmezetten, és most finoman veregetem meg a vállát.
- Remek – lassan a dirihez sétálok elfojtott mosollyal. – Be sem mutat? – elég morcosnak látszik, de pont leszarom.
- Ő lesz a kiképzőtök, Oscar Mars. Két tantárgy kivételével mindent Ő fog nektek tartani. – bár hangot nem nagyon mernek kiadni, de látom a szemükön, mennyire örülnek nekem. Hehe… fogtok még jobban is, ne féljetek csibéim.
- Ha gondoljátok, akár a vezetést is gyakorolhatjátok nálam – jegyzem meg, mire páran elkuncogják magukat. Kis édes sötét kölykök.
- Innentől átadom őket. – jelenti be, és visszamegy az épületbe. Ekkor terül a ragadozó vigyor arcomra.
- Nos… hölgyeim, úgy látom, még nem tudják hova is keveredtek igazán. – elkezdek lépdelni a sor előtt, és miközben beszélek, végigmérem mindet, megkerülöm a sort, és mögöttük haladok tovább. – De ne féljetek, csak az erősebbek maradnak bent, és azok, akiknek hagyom, hogy végigcsinálják.
- De uram – szólal fel az egyik kissrác, viszont nem fordul meg, fegyelmezetten figyel előre – Ez nem a katonaság – Durr.
Olyat ütök az ő seggére is, hogy estére kétszer akkora lesz. Hehe… Még jó, hogy talpon maradt. Sétálok tovább.
- Ez csak egy dolog, viszont nem jelenti azt, hogy itt lehet léháskodni. Én megkövetelem a fegyelmet és a kitartást, és akiben ez nincs meg, az most húzzon haza! – Nem moccan senki. Helyes.
Már szemből is észrevettem egy cuki, hosszú hajú szépséget. Nem igazán tudom mi keresnivalója van itt, viszont eszem a pofiját, igazán szemrevaló. Kíváncsi leszek meddig bírja. Csatt.
Az ő seggére is ütök egy kíméletesebbet, majd tovább haladok.
- Na… sipirc a kollégiumba, reggel ötkor ébresztő! Bemelegítő futás, aztán kezdő lőgyakorlat. – eközben visszaértem a kocsihoz – Esetleg szeretné, ha valakit elvinnék addig? – vigyorodom el, de nincs válasz. Hehe. bevetődöm a járgányba, és visszaviszem, mielőtt én is kapok a seggemre.
|
|
