Elég rosszul ébredek. Fáj a fejem, kapar a torkom, szédülök, és nagyon fázom. De muszáj ma is gyakorolnom, még a végén mesterem hazaküld. Minden erőmet összeszedve megpróbálok kikelni az ágyból, de mintha valaki a kétszeresére állította volna a föld forgását. Erőtlenül zuhannék el, amikor egy erős kar ölel át, és egy megnyugtatóan hűvös kéz simul lángoló homlokomra. Gyengéden visszafektet, alaposan betakar, majd csak ezután szid le, amit meg is érdemlek. Hogyan lehettem ekkora tökfej, hogy szakadó esőben kint mászkálok? De ha nem hozok be tűzifát, akkor meg azért kaptam volna…
-Idióta! Nézd meg magadat. –hangja meglepő módón csöppet sem dühös, inkább csak aggódó. De miért? Nem vagyok én ennyire rosszul.
-El… elnézést…- ez az én hangom lenne? Szinte én sem hallom meg. Gyorsan kisiet a konyhába, majd valami keserű bogyóval, és meleg teával tér vissza. Nagy nehézségek árán lenyelem a gyógyszert, a tea viszont nagyon jól esik reszkető testemnek. Remélem, holnapra már jobban leszek, nem halaszthatok ennyit. Nem akarok ingyenélő lenni, ha már volt olyan kedves, és elvállalta az okosításomat. Még jobban beburkol a paplannal és megsimogatja az arcom.
-Most pihenj! –nem is kell kétszer mondani, lehunyom a szemem és már alszom is.
Valamikor a nap folyamán ismét felébredek, de most rosszabbul érzem magam, mint eddig bármikor. Torkom mintha lángolna, ahogy egész testem is. Nagyon szomjas vagyok… meglátom, hogy az ágy mellé állított széken van egy bögre éltető tea, de alig van erőm elmászni érte. Nagy nehezen sikerül, de alig hogy fölemelem, erőm elfogy és a bögre hangos csattanással landol a kemény kövön, én pedig kiesek az ágyból. Erre berohan Shinji mester is, és kezét homlokomra szorítja, majd fölkap, és elindul velem valahova. Már csak azt érzékelem, hogy valami borzasztóan hideg zúdul rám, és én reszketve bújok meleg testéhez. Így kicsit elviselhetőbb az egész, de alig várom, hogy vége legyen. Nem szenvedek így is eléggé? Szerencsére nem tart sokáig, kiemel, és egy vastag törülközőbe tekerve visz vissza a meleg ágyba, majd magamra hagy.
Amikor visszatér, kezében egy jól megpakolt szendvics kelleti magát, de nekem nincs étvágyam. Azért, hogy ne sértsem meg, eszek pár faaltot, bár igen kedvetlenül. Semminek nem érzem az igazi ízét, csak ezt a keserű valamit a számban. A tea viszont jól esik, így hosszan kortyolgatom a kellemesen meleg italt. Sajnos erőm hamar elfogy, így visszafekszem. Az viszont nagyon jól esik, hogy Shinju sama nem hagy magamra, hanem az arcomat kezdi simogatni… Annyira jó érzés, hogy nem bírom magam visszafogni, és hozzá dörgölöm arcocskám. Így ér az álom, bár még érzékelem, ahogyan mellém fekszik, és meleg testéhez szorít.
Következő ébredésemnek egyből feltűnik két furcsa dolog. Az egyik az, hogy most nem fázom annyira, a második pedig az, hogy nem bírok mozdulni. Lassan észlelem, hogy miért. Álmomban valahogy bele ficeregtem magam mesterem pólója alá, és most ez a ruhadarab láncol össze minket. Biztosan fáztam, nem szokásom ennyit forgolódni. Feltekintek, és meglátom, hogy már ébren van, és kedvesen mosolyog rám. Elpirulva fúrom be feje ma mellkasába, és hírtelen fel sem tűnik, hogy csak rontok a helyzeten. Kiszabadít börtönömből, majd felemeli fejem, majd a számra hajol hűs ajkaival, miközben a hajamat, és az arcomat cirógatja. Szemeimet behunyva adom át tapasztalatlan testem neki. Tegyen velem, ami jólesik. De nem viszi túlzásba, hamar elhajol tőlem, majd megkérdezi:
- Jobban érzed már magad? –mire én hangos köhögéssel felelek.
Lerak a földre, és a ház felé indul. Én tanácstalanul nézek utána… most akkor ez mit jelent? Gondolom azt, hogy menjek innen. De azért annyit megérdemelnék, akármennyire is béna vagyok, hogy személyesen rakjon ki engem. Sorsomba beletörődve indulok utána. Az ajtó nyitva, ő pedig épp egy hatalmas ládában kutat valami után.
Érdeklődve figyelem, de azért a küszöbnél beljebb nem merészkedem. Ekkor felém fordul és egy gyönyörű nyakláncot tart a tenyerén. Igazán szép, kidolgozott munka. Ezt… ezt most nekem akarja adni? De hát miért? Töprengésemből hangja szakít ki.
-Gyere ide. - én engedelmeskedve lépek közelebb, és megállok előtte. Ő feláll, és a nyakamba akasztja a láncot.
-Tökélete. –néz végig rajtam. Én még mindig nem bírom elhinni, hogy nem küld el, maradhatok. Félek rákérdezni, de hiú ábrándba sem akarom magam kergetni…
-Nem küld el? –nézek fel rá félénken. Ő a legjobb mester, és mégis bevállalna egy hozzám hasonló ügyetlen kezdőt?
-Lesz mit tanítanom neked. De majd belejössz idővel. – rakja vállamra a kezét. Különös férfi… nem bírok rajta kiigazodni… bár ez lehet azért is, mert nem sok tapasztalatom van a kommunikáció terén. Magamra hagy zavaros gondolataimmal. Nem tudom, mióta állhatok egy helyben, de orrocskámba kúszik valami fenséges illat. Talán ebéd? Erre a gondolatra pocim őrült mocorgásba kezd. Elhatározom, hogy utána járok az illat forrásának. Ő épp a tűzhelynél áll, és zavartalanul kavargat valamit. Akkor tényleg hami… nyamm. Hamarosan elkészül az ebéd, és jóízűen kezdek faaltozni. Hát igen… az étel mindig is a gyenge pontom volt. Főleg, ha ilyen finom. Önmagamból kivetkőzve tömöm a fejem, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy mesterem az arcomhoz hajol, és lágyan végigsimít rajta. Én zavartan kapom el lángvörös pofimat. Nem tudom, mit mondjak, vagy csináljak.
Evés után kissé elpilledek, és mint otthon, szeretnék kicsit aludni. De a főnök nem engedi, azonnal rángat ki az erdőbe gyakorolni.
Ajjaj, abból baj lesz… teli hassal még ügyetlenebb vagyok. Megkapom az első feladatot: favágás. Értetlen arcomat látva elvigyorodik, és közli:
-Ahhoz, hogy a varázserőd erősödjön, először a testedet kell edzeni. És amúgy sincs tűzifa - neveti el magát.
-Na, munkára. - a délután nagy részét favágással, és a ház felsöprésével töltöm. Estére már levegőt venni is fáradt vagyok, így csak leheveredek a tűz elé és mély álomba zuhanok.
Éjszaka arra kelek, hogy minden porcikám fáj, és ráadásul kialudt a tűz. Úgy ahogy vagyok, hálóruhában kibattyogok a szakadó esőbe utánpótlásért. Túl kómás vagyok ahhoz, hogy felfogjam, idekint milyen hideg van. Tőlem telhető leggyorsabban telepakolom a kosarat, és visszaindulok. Megrakom a tüzet, majd visszagömbölyödök.
Épp álomba merülnék, amikor eltüsszentem magam… majd még egyszer. Ezután hosszú ideig semmi. Már majdnem elalszom, amikor érzem, hogy fölemelkedek, és mintha repülnék. Ismét hatalmas hapci… amikor kinyitom a szemem, mesterem arcát pillantom meg. Ügyes vagy Akiya! Sikerült arcon tüsszentened. De ő nem igazán foglalkozik ezzel, lerak az ágyra, majd mellém bújva ölel át. Most annyira jól esik a meleg, hogy nem tiltakozom… sőt. Én fészkelődök hozzá közelebb. Ebben a jó meleg fészekben ér utol az álom.
Már megint családi viszály, aminek persze én vagyok a középpontjában. Mert a testvéreim képtelenek elfogadni engem. Az egy dolog, hogy nem szeretnek, szívük joga, de a gyilkossági kísérlet kicsit azért erős. Még jó, hogy apa időben érkezett. Felmegyek a szobámba, és leheveredek a nagy ágyikómra. Még itt bent is hallom a veszekedést.Nemsokára halk kopogás töri meg a csendet, majd édes szüleim ülnek le mellém. Mindkettőjük arca komoly, semmi jót nem ígér. Anya simogatni kezdi hosszú haja, miközben én apát hallgatom.
Ez így nem mehet tovább, te is tudod. Megbeszéltük, és úgy döntöttük, jobb lesz neked, ha egy időre elmész innen. Találtunk egy jó mestert, akitől sokat tanulnál, így a bátyáid nem bánthatnának olyan könnyen. Reggel indulsz. Ezzel fölállnak és magamra hagynak.
Másnap reggel már indulásra készen állok az ajtóban. Valahogy nehezemre esik elindulni, amikor látom szeretett anyukám szemében a könnyeket. Apától kapok egy érképet és elindulok. Elég furcsa helyen lakik ez a mester vagy kicsoda. Minden kihalt, és komor. Egyre sötétebb felhők gyülekeznek az égre, majd egyszer csak nagyot dörren, és már szakad is. Már csak ez hiányzott. A távolban valami fényt fedezek fel, tehát arra sietek. Odaérve rájövök, ez bizony végcélom. Hangosan bekopogok, mire bentről morgás felel. Az ajtó kinyílik, és egy morcos férfi áll ott.
Te ki vagy? És mit keresel itt? –talán megzavartam valamit? Nagyon rosszkedvűnek tűnik.
Jó estét. Gondolom Ön Shinji mester. – remélem, jó helyen járok. Nincs sok k kedvem a viharban bóklászni.
-Igen én volnék. Mit szeretnél?
-A szüleim küldtek. Azt szeretnék, ha Ön lenne a mesterem.
- Nem ismerlek! Menj el! –még mit nem! Nem azért gyalogoltam ennyit. Nem adom fel olyan könnyen.
- Nem mehetek! A szüleim azt mondták addig nem térhetek haza, amíg nem leszek erősebb! -Hogy hívnak?
- Yumeji Akiya! – de bunkó vagyok! Még be sem mutatkoztam. Legszívesebben a föld alá süllyednék…
Most kezd elölről – Mi van? Elölről? Most mi baja van? Talán süket?
Ezt nem értem. Hogy elölről? –Még egy ilyen arrogáns fickót! Remélem csak rossz napja van.
Ahogy mondtam
- Shinji mester a szüleim küldtek, hogy fogadj tanítványodnak és képezz, mert addig nem térhetek vissza hozzájuk, amíg nem erősödöm meg.
-Így már jobban hangzik. Yumeji családot még régebbről ismerem. De sosem hallottam, hogy van egy ilyen fiúk. Tán szégyelltek a szüleid?
-Nem csak, zárkózott vagyok. –Nem kell neki mindent tudni.
- Gyere be!.. –Tárj szélesebbre az ajtót így gond nélkül elférek mellette, pedig nem kis darab. Bent kellemesen meleg van, a tűz melengeti kihűlt testem. Éppen megköszönném, mikor ismét rám dörren.
- Vetkőzz!
Hogy mi??? – érzem, hogy fülig vörösödöm. Hogy képzeli ezt? Mit akar? Kezdek nagyon félni.
Még ma, ha lehet. –Mivel nincs sok választásom, így nekikezdek. Először a póló… csak szép lassan. Ekkor megjelenik, kezében egy halom száraz ruha… Hozzám vágja, és ismét kivonul. Ezúttal egy szendviccsel tér vissza. Hasam nagyot kordul. Hát igen… bár nem látszik rajtam, szeretem a hasam.
-Tessék! – nyújtottam át a szendvicset
-Köszönöm. –nagyot harapok belőle. Isteni. Pont, ahogy szeretem. Élvezettel hunyom le a szemem, ahogy a finom ízek szétáradnak a számban. Megeszem, majd várakozva tekintek rá. Vajon mit fog csinálni? Ki csak nem dob az esőbe. Nagyot ásítok, hiszen egész nap gyalogoltam, így kifáradtam. Feküdj le aludni. Majd holnap megmondom, mit kell tenned. - ágyikó! Nagy lendülettel vetem bele magam az ágyba, kényelmesen elvackolom magam. Már félálomban érzem, hogy valaki mellém fekszik, és hozzám simul. Mi a csoda? Ködös tekintettel pillogok föl, és amikor észreveszem, ki is hálótársam, úgy pattanok föl, mint akit méhecske csípett meg.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha a földön alszom. Leheveredek a kandalló előtti szőrmére, és becsukom a szemem.
Reggel erős rázogatásra ébredek.
. Na, gyerünk hétalvó. Itt az ideje, hogy bemutasd a tudásod. Tehetségtelenekre nem pazarolom a drága időm. Kivisz az erdőbe, és rám parancsol, hogy vegyem föl az állat alakom. Ajjaj… de féltem, hogy ezt kéri majd. Hosszas erőlködés után érzem az erőmet végigszáguldani testemen. Eléggé fájdalmas procedúra, de hát… ha ez kell neki. Végre sikerült! Büszkén nézek föl a mesterre. Nézek föl? Mikor lett ilyen magas?Lenézek kezeim helyére, ahol most apró praclik találhatóak. Csodálatos… tigris helyett cicává változtam. Ekkor jövendő mesterem vadállata kiszagol és kergetni kezd. Ijedten menekülök a karjaiba. Amikor biztonságban érzem magam, visszaváltozom eredeti formámba. Könnyes szemekkel nézek a rá. Nekem semmi nem jön össze… érzem, itt sem lesz maradásom.
