Arra ébredek, hogy nehezen kapok levegõt. Remélem nem újabb roham… amint felnyitom szemeim, meglátom, hogy csak Taiki nehezedik rám. Micsoda? Mit keres rajtam. És…és… mi ez az orrom elõtt? Csak nem? Leszorít az ágyra, és ajkait az enyémekhez nyomja. Finoman megnyalintja, majd mikor kissé szétnyitom, teljesen birtokba veszi.  Mire észreveszem, hogy nem ellenkezem, már véget is ért… meglátszik, hogy reggel van. Leszáll rólam, majd egy köntöst nyújt felém. Szép, sötétkék selymet.  Kicsit nagy, de nem vészes. Lebattyogunk az étkezõbe, ahol rengeteg finomság vár ránk.  Én tejszínhabos epret eszem, Taiki pedig pirítóst és kávét. Élvezettel majszolom a csemegét, gyakran körbenyalintva számat.  Közben kellemesen csevegünk, ártatlan témákról, mint az iskola, és a barátok. Reggeli után én fölmegyek a szobámba és végigheveredek a nagy ágyon. Gondolataimba merülve bámulok ki az ablakon. Ebben a röpke másfél napban sok új élmény ért. Megkaptam életem elsõ csókját… nem pont úgy ahogy elképzeltem, de nem panaszkodom. És… és megkaptam az elsõ orgazmusom is.  Igen… beismerem, még sosem nyúltam magamhoz… nem éreztem szükségét. De, be kell valljam, csodás élmény volt. Taiki ajkai a kis farkincámon… azok a meleg, nedves ajkak… ó jajj… ne… merevedésem lett csak a gondolattól. Zavartan elpirulok, pedig nem lát senki. Kezemmel gyengéden végigsimítom, majd gyengéden húzgálni kezdem rajta a bõrt, miközben halkan nyögdécselek a csodás érzéstõl. Már közel járok a csúcshoz, amikor erõteljes kopogást halok.

-         Tatsuya úrfi. Az Úr hívatja önt. - ha lehet, még jobban elvörösödöm, és úgy szólok ki, halk, bizonytalan hangon.

-         E… egy perc és megyek. - gyorsan magamra kapom a nadrágom, és sietek le. Szerencsére, kis problémám megoldódott. Amúgy sem akkora, hogy feltûnõ legyen ebben a nadrágban. A testõröm az ajtó elõtt vár, és lekísér a medencéhez.  Te jó ég! Itt minden ilyen nagy? A medence is akkora, mint a mi kertünk… De hol van õ?  Hamarosan meglátom. Meztelen testén szikráznak a vízcseppek. Gyönyörû barna mindenhol, nem olyan kis penészvirág, mint én… Na várjunk csak? Meztelen? Mire ezt felfogom, máris a piros legélénkebb árnyaltában pompázok. Karjai kitárva hív magához. Mikor odaérek, magához szorít és kezét tarkómra simítva csókol meg.  A forróság végigszánt az egész testemen. Még kapok egy apró puszit és ajkaimba súgja.

-         Gyönyörû vagy, nem is értem, minek neked ruha. - mi az? De hát… végig nézek magamon, és akkor meglátom a meztelen valóságot. A karjaiba kap és besétál velem a vízbe. Leültet az egyik lépcsõfokra, majd lábaim közé térdelve ismét megcsókol, miközben keze a mellkasomon szánt végig. Finoman megsimogatja a mellbimbómat, amely már ettõl a kis érintéstõl is megmerevedett. És érzem, hamarosan nem csak az lesz merev. Beleültet az ölébe és folytatja kényeztetésem. Most a nyakacskám van soron. Nemsoká visszahajol számhoz, és én viszonzom a csókot.  A víz kellemesen hûsíti tüzelõ bõrömet. Önkéntelenül beleborzolok nedves hajába. Mellkasom feszíti az ismeretlen érzés. Halk nyögéssel elszakadok tõle, és rá emelem ködös tekintetem. Amit arcán látok, az színtiszta vágy… az én arcom tükörképe. Kiemel ölébõl és ismét úszni kezd. Én csak a sekély részben pancsolok. Szégyellem, hogy nem tudok úszni, de senki sem volt, aki megtanított volna. Apának minden fontosabb volt, mint én. Nemsokára õ is észrevette, hogy nem követem mellém úszik, és arcomat megsimogatva kérdezi.

-         Kicsi Tatsu -chan. Miért nem úszol velem? – zavartan kapom el tekintetem, és halkan válaszolok.

-         Én... nem tudok…- õ csak rám mosolyog.

-         Akkor majd én megtanítalak… de most játszunk…- a hátára kap és elindul velem a mélybe. Én csak nagyokat sikongatok.  Körbeússza velem a medencét, majd amikor ismét a sekély részen vagyunk, elkezd fröcskölni.  Nem is tudom, utoljára mikor érzetem ilyen jól magam… Sokáig játszunk, majd amikor már jártányi erõm sincs, kiemel a medencébõl. Beburkol egy puha fürdõlepedõbe és fölvisz a szobámba. Lepakol az ágyra és a fülembe suttogja.

-         Pihend ki magad jól, este elmegyünk vacsorázni. - Kapok egy puszit a homlokomra és álomba merülök.

Arra ébredek, hogy Taiki gyengéden csókolgatja a mellkasom, majd érzékeny mellbimbóm kezdi szopogatni. Erre kipattannak szemeim, és kissé rémülten pislogok felé. Kell még egy kis idõ, mire hozzászokok ezekhez a kedveskedésekhez.

-         Ébresztõ csipkerózsika. Ideje készülõdni. - De miért? Hova megyünk? Lassan megvilágosodik elmém, és nagyot bólintva indulok a fürdõbe. A klóros víz kiszárította bõröm, amely rettenetesen húzódik. Arra leszek figyelmes, hogy õ is velem tart a mosdóba, és beáll velem a zuhany alá. Kiveszi kezembõl a szappant, majd lágy mozdulatokkal elkezd mosdatni. Beszappanozza egész testem, különös figyelmet fordítva érzékeny pontjaimra, melyeket jobban ismer, mint én. Hamar izgatott állapotba kerülök, de elzárja a vizet, és törülközni kezd, majd visszaindul a szobába. Én ott maradok felkavartan, és tanácstalanul. Végül én is követem, és fölveszem a számomra kikészített ruhákat.

A város legelegánsabb éttermébe megyünk. A fõpincér mély hajlongással fogad, és egy különterembe kísér. A helyiséget csak gyertyák világítják meg. Az asztalon lévõ vázában vörös rózsa csokor. Igazán gyönyörû minden, és látszik, nagy gondot fordítottak a szervezésre. Leülünk, és a pincér máris mellettünk terem. Taiki rendel egy üveg fehérbort. Én tiltakoznék, hiszen sohasem iszom, de esélyem sincs. Lassan kezdem megtanulni… Miután kihozzák rendelésünk, mindenki felszívódik. Kettesben maradunk. A gyertyaláng fölött tanulmányozom vonásait. A magasba emeli poharát, és szemembe nézve kezdi.

- Igyunk rád, kicsi Tatsu-chan, és arra, hogy hamarosan jobban megismerjük egymást. – arcán furcsa mosoly honol. - Egészségünkre!- ismét tiltakoznék, de egyetlen pillantásával elnémít. Egy pohárkából talán nem lesz baj… Hm… egészen finom édes. Gyorsan lehajtom, és mire észbe kapok, poharam ismét teletöltve vár rám. Kezd melegem lenni, és a kedvem is sokkal jobb. Azt veszem észre, hogy erõsen gesztikulálva magyarázok Taikinek, aki csak mosolyogva figyel.

- De tényleg… mindig is szerettem volna egy testvért… akarsz a bátyám lenni?- kérdezem tõle nagy kiskutyi szemekkel. - megint játszhatnánk, mint reggel. - õ csak nevet rajtam-

Ne aggódj, kicsi, fogunk mi még játszani, hidd el. Amúgy tetszett, amit tegnap csináltam neked?

-         A… arra gondolsz, amikor bekaptad a pisilõm?- kérdezem tõle ártatlanul. - Nagyon jó érzés volt. Olyan jó meleg a szád. Még sohasem éltem át ilyet- fejemet lesütve suttogom neki az utolsó mondatot. Felállok, és magától értetõdõen az ölébe csüccsenek. Finom ajkaira hajolok, és most én kezdeményezem a csókot. Minden tudásom latba vetem. Elõször csak megszívogatom, majd amikor érzem, szabad utat ad, bevezetem gyakorlatlan nyelvem. Élvezem, hogy most én kezdeményezek. Csók közben cica módjára hozzá dörgölõzöm, egész testemmel. Hosszú idõ múlva levegõt kapkodva válunk el egymástól… Kezecskémet bedugom inge kivágásába, és úgy simogatom sima bõrét. Milyen meleg… Arcocskám nyakhajlatába temetve kezdek el ösztönösen körözni csípõmmel. Meghallom elégedett morgását. Szeretném neki visszaadni azt, amit tegnap kaptam, így letérdelek elé, arcomat a csöppet sem kicsi dudorra szorítom. Elõször csak a nadrágon keresztül hintek rá puszikat, majd kigombolom. Csípõjét megemelve segít nekem, így alsójával együtt húzom le róla. Hûha, mekkora! Majdnem háromszor nagyobb, mint az enyém, és legalább kétszer olyan vastag. Megpuszilom a tetejét és apró nyelvem hegyével körözök rajta, néha- néha kissé beengedve ajkaim közé.  Fokozatosan egyre többet és többet. Ezután a nyelvemmel kezdek el játszani, mintha egy finom nyalóka volna. Végigfuttatom egész hosszán, majd elidõzök a makk alatti érzékeny területnél. Elégedetten hallom meg nyögéseit, melyeket csípõje vad mozgásával kísér. Bekapom a hegyét és meg-megszívom, majd ismét magamba engedem. Most hagyom, hogy õ szabályozza a mélységet, melyet ki is használ. Egyre gyorsabban hajszolja magát a gyönyörbe, de megállítom, megszorítva férfiasságát. Most én vagyok a fõnök. Ismét visszatérek makkjára, nyelvemmel azt az érzékeny kis lyukacskát simogatom, amely olyan nagy örömöt okozott nekem tegnap. Látom, ezt õ is élvezi, és hamarosan érzem, hogy a szám megtelik valami enyhén sós anyaggal. Nagyot nyelve tüntetem el, majd lenyalogatom róla a maradékot. Õ még mindig lihegve ül a széken. Elé lépek, és egy puszit adok szájára.

-         Köszönöm- suttogja, majd kezdi magát rendbe szedni. - Azt hiszem, ideje indulni- kezemet megfogva vezet ki az étterembõl, egyenesen a ránk várakozó kocsiba. Most érzem, hogy mennyire álmos vagyok, és olyan furcsán is érzem magam… magához húz, mire én fejem az ölébe hajtva szenderedem el.

A másnap reggelem nem indul a legjobban. Borzalmas fejfájásra és hányingerre ébredek. Bágyadtan ülök föl, és nézek szét. Hírtelen az sem tudom, hol vagyok. Mellettem Taiki alszik békésen. És meztelenül. Mégis hogy merészeli? Biztosan nem én engedtem meg neki, hogy így feküdjön mellém. Tulajdonképpen nem is emlékszem a tegnap estére… addig rémlik, hogy ülünk az étteremben, és borozgatunk. Te jó ég! Ugye nem történt meg? Takaróm ledobva szemlélem meg testem. Semmi nyom… és a fejfájáson kívül mást ne is érzek. Azt hiszem, megúsztam… Ekkor érzem, hogy hátulról visszarántanak az ágyba. Taiki megcsókol, és otthonos mozdulattal vezeti kezét lábam közé. Én azzal a lendülettel ugrom ki az ágyból, és vörös arcomat kezembe rejtve álldogálok tovább. Hát… meglátszik, hogy nagyon nem vagyok a toppon… különben észrevettem volna, milyen kéjenc pillantások céltáblája vagyok. A mozdulattól felkavarodott gyomrom jelzi, hogy meg szeretne szabadulni tartalmától, így a fürdõbe rohanok, és közeli ismertséget kötök új legjobb barátommal. Érzem, hogy egy hûvös kéz fogja át homlokom, így támasztva meg fejem, és egy másik kar mellkasomat öleli át. Mire megszabadulok mindentõl, egy csepp erõm sem marad. Õ a mosdóhoz kísér, és megmossa az arcom. Lágyan a karjaiba vesz és visszafektet az ágyba. Nagyon nem érzem jól magam. Lehet, nem kellett volna a gyógyszerre inni. Forog az egész szoba, úgy érzem, hogy nem fogom kibírni. Hirtelen valami hideget érzek meg homlokomon. Felsóhajtok a kellemes érzéstõl. Nagyon jól esik most. Tiki leül mellém, és erõtlen kezem az ajkaihoz emeli.

- Kis butám, látod, nem kellett volna ennyit innod. - mosoly bujkál hangjában.

- Nem az volt a baj… a gyógyszer… - sóhajtom neki.

- Miféle gyógyszer? És miért nem szóltál?- idegesen pattan fel és kezd járkálni.

- Asztma… és próbáltam szólni…- már nincs több erõm, így inkább lehunyom a szemem és megpróbálok aludni. Még hallom az ajtócsapódást, majd visszaalszom.

Egyenesen a szobájába visz, és lepakol az ágyra. Azt hiszem, sikerült nagyon felidegesítenem… megparancsolja, hogy ne mozduljak, õ pedig kimegy a szobából. Elég sok idõbe telik, mire visszaér.

-         Gyere velem...- mondja parancsolóan, és kezét nyújtja felém. Én elfogadom, és belecsúsztatom sajátom. Jobb nem ellenkezni. Most õ van fölényben.

-         Kapsz egy külön szobát, két fegyveres õrt és új ruhákat. - micsoda? Meg akar venni? Márpedig én nem vagyok eladó! Ez neki is tudnia kell. Sajnos hangom korántsem hangzik olyan magabiztosnak, mint szeretném.

-         De, de nekem vannak ruháim!

-         Nem érdekel, mostantól azt hordod, amit én veszek neked, mert abban sokkal...– sokkal? Sokkal mi? Olyan talányosan beszél. Bevezet egy hatalmas szobába. Micsoda luxus! Eddig sem éltem szegénységben, de apám soha nem költött rám ennyi pénzt. A szoba egyik felét egy hatalmas vízágy foglalja el. Minek egymagamnak ekkora ágy? Otthon kis egyszemélyes ágyam volt, és ott is kényelmesen elfértem. De ettõl függetlenül gyönyörû szoba. Megfordulok, és Taikivel találom magam szembe. Kezében egy kis dobozkát tart, melynek felpattintja a fedelét. Gyönyörû nyakék fekszik a bársonyon. Nekem? De miért? Nem is ismerjük egymást. Egészen közel jön, és a nyakamba illeszti. Szabadkoznék, hogy nem szabad, nem fogadhatom el, de nem engedi. Ismét velem szemben áll

-         Jól áll rajtad a zafír nyakék… - suttogja valami furcsa hangszínen. Én elpirulva hajtom le kis feje, és onnan pislogok föl rá. Megfogja államat, rákényszerítve ezzel, hogy ránézzek. Mélyen belém fúrja tekintetét, majd ajakimhoz hajolva megcsókol. Teljesen ledermedek, meg sem bírok moccanni, így hagyom. Finoman feltérképezi szám minden centijét, miközben tarkómat simogatja. Végre van annyi erõm, hogy elszakadjak tõle. Kis kezemet a számhoz kapom, és ráemelem könnyes tekintetem.

-         Ezt miért csináltad?- reszket egész testem, ismét a menekülés lehetõsége után kutatva pásztázom a helyisége. E az! Nem zára be az ajtót. Minden erõmmel rohanni kezdek, végig a folyosón, le a lépcsõn és meg egy folyosón. Egek! Mekkora ez a ház… Most mit csináljak? Meglátok a fal mellett egy nyitott szekrénykét. Olyasfélét, amelybe a szennyest pakolják. Szerencsére üres, így gyorsan bebújok, és magamra zárom Elég szûkös, de ha összehúzom magam, elférek. Remélem, itt nem jut eszükbe keresni. Már hallom is sietõs léptek zaját, és az ordibálást. Azt mondják, ha elõkerülök, Taiki komolyan meg fog büntetni. Jaj, apa, miért tetted ezt velem? Nem tudom, mióta ülök a szekrényben, de már teljesen elgémberedtem, és a levegõm is elfogyott. Fülelek, de semmi zajt nem hallok. Óvatosan kidugom a fejem, körbenézek, de nem látok senkit. Itt az idõ! Kilopakodok a házból, a kapunál nincs õrség. Valószínûleg mindenki engem keres… Kirohanok, és futok végig az utcán, bár azt nem tudom, hogy merre is. Nemsokára meglátok egy parkot. Itt biztonságban leszek. Biztosan nem jutna eszébe itt keresni Nem messze egy tó csillogó vize hívogat. Odamegyek, és leülök az egyik padra. Lábaimat felhúzom, és ráfektetem a buksim. Lassan álomba merülök, amikor is azt érzem, hogy valaki megsimogatja a hajam. Felnyitom szemeim, és egy fogatlan hajléktalan vigyorog rám, ráadásul besötétedett.

-         Jaj, de szép kisfiúka! Nincs kedved sétálni velem kicsit? – néz végig rajtam furcsán ködös tekintettel.

-         Na, ne kéresd már magad!- kezdi el rángatni a felsõmet. Kitépem magam szorításából, és folyton õt nézve kezdek el rohanni. Tüdõm már borzasztóan szorít, de nem állhatok meg. Egyszer csak az veszem észre, hogy a talaj eltûnik a lábam alól, és én belezuhanok a tóba. De jó! Pont ez kell nekem november végén. Süllyedek… ja, azt említettem, hogy nem tudok úszni? Nem tudom, mióta lehetek a vízben. Mikor érzem, hogy valaki felránt. Úgy érzem, lebegek, majd valami meleg vesz körül. Felköhögök, de ahhoz túl fáradt    vagyok, hogy kinyissam a szemem. Az engem szidó hangot ezer közül is felismerem. Hát nem sikerült… megtalált. Csendben hallgatom az átkozódását.

-         Te istencsapása! Miért nem tudsz rendesen a seggeden maradni? Mindig csak a bajom van veled!- érzem, hogy reszketõ testem végig fekteti valami puhán, és a ruháim kezdi rólam lehámozni, miközben egyfolytában szidalmaz. Végül felnyitom könnyes szemeim és úgy nézek föl rá. Õ csak ellágyulva puszilja meg kezem.

-         Sajnálom, hogy azokat mondtam neked. Csak idegesített, hogy nem fogadtál szót,utána meg aggódtam érted. Amikor megláttalak a vízbe esni, megijedtem. Olyan kis törékeny vagy, nem szeretném, ha bajod esne.

-         Én is sajnálom, hogy elrohantam.. csak ne mtudtam mi is történik. Ez volt az elsõ csókom. Zavarba jöttem az érzéstõl. - Lángoló pofimat elfordítanám, de nem engedi. Mélyen a szemembe néz.

-         Tatsu- chan, te nagyon édes vagy. Minden kicsi porcikád. Például itt- puszi az arcomra. Vagy itt- puszi a nyakamra. És itt is… megpuszilja a picim. Apró, gyengéd csókokat hint rá. Ne… ne… ne… belemarkolok a hajába, de nem bírom ellökni. Lágyan szívogatja, nyelvével meg- meg nyalintja. Ez az érzés… annyira forró. Felnyöszörgök

-         Engedd ki a hangod édes- súgja nekem, még mindig tagommal a szájában. Megfogadom tanácsát. Élvezem, de ezért annyira szégyellem magam. A lepedõt markolászom édes kínomban. Hírtelen a forróság végigcikázik gerincemen, és sikoltva engedem magam a szájába. Egész testem remeg az imént átéltektõl. Szemeim nem merem kinyitni, nem tudnék a szemébe nézni ezek után. Érzem, ahogy mellém fekszik, és karjaiba von.

-         Nagyon jó voltál kicsim. Ezen nincs mit szégyellni. - simogatja meg vörös pofimat. Most pedig ideje aludni. Hosszú napunk volt. Hozzábújok, arcom mellkasára fektetem.

Végre hazaértem az iskolából. Alig hogy belépek az ajtón, máris éktelen üvöltözést hallok. Az egyik apám hangja, de ki lehet a másik gazdája? Valószínûleg valami üzletfele, vagy egy rivális banda vezetõje. Más nem engedne meg magának ilyen hangnemet vele szemben. Óvatosan próbálok felosonni szobámba, de ebben a pillanatban kicsapódik a dolgozószoba ajtaja, majdnem eltalálva engem. Apámat pillantom meg, feje vöröslik a méregtõl.

-         Á, hát itt van az én semmirekellõ fiam! Gondolom megint a cicapuszildában voltál, ahelyett, hogy nekem segítenél.

-         De…de apa…- próbálnék magyarázkodni, de szokás szerint nem hallgat rám. Már érzem is tenyerét arcomon, szemeimbe könnyek gyûlnek. Ekkor megérzem, hogy valaki közém, és apám közé áll, úgymond engem védve. Hozzám hajol, letörli könnyeim, majd szikrázó szemekkel szülõm felé fordul.

-         Mit ártott magának ez a gyerek? Könnyû a gyengébbet bántani igaz? Tudja mit, mégis van mirõl tárgyalnunk. Megköthetjük a szerzõdést, ha nekem adja a fiát fél évre. Ezalatt az idõ alatt az tehetek vele, amit csak akarok világos?

-         Ezt meg hogy képzeli? Amúgy is, mi haszna lenne magának abból, hogy megkapja ezt a bõgõmasinát? Az idegen fiú szemeiben fellobban valami, ajkait gúnyos mosolyra húzva válaszol.

-         Nagyon is sok elõnyöm lehet belõle, higgye el. Akkor megegyeztünk?- karolja át vállam.

-         Legyen…de aztán ne jöjjön reklamálni, hogy semmihez nem ért.

-         Apa ne!- kiáltok felé, szemeimbõl ömlenek a könnyek. Hát ennyit érek neki? Csak úgy odaad valami ostoba zálogként? Nem is érdekli, mi lesz velem?

-         Eredj a szobádba, és pakolj össze. Húsz perced van. – már ez a fiú is kezdi a parancsolgatást? Könnyeimtõl alig látok, de nagyjából összepakolok, és tizenöt perc múlva már a hallban állunk egymással szemben.

-         Ideje indulni, még sok dolgunk lesz ma- terelnek ki a kocsihoz, apám még csak arra sem méltat, hogy kijöjjön elköszönni. Mondjuk mire számítottam ezek után? A kocsiból nézem eddigi otthonomat, még csak most felfogva, mi is történt velem.

-         Engem Atsushi Taikinek hívnak és téged?

-         Fujimoto Tatsuya- sóhajtom lemondóan.

-         És hány éves vagy Tatsu-chan?- mit képzel ez magáról, ki engedte meg neki, hogy becézgessen? De inkább hallgatok… nem lenne jó, már az elsõ napon összeveretni magam, apámtól kaptam eleget.

-         17.

-         Tényleg? Én azt hittem nem vagy több 15nél- ezt most miért kellett? Mintha eddig nem gázoltak volna bele eléggé az önérzetembe… Inkább behunyom a szemem, és álomba sírom magam.

Mikor felébredek, puha ágyban találom magam, egy idegen szobában. Rémülten ülök föl és nézek körbe, míg eszembe jut, mit is keresek itt. A sarokból mocorgást hallok, majd a magát Taikinek nevezõ fiú sétál oda hozzám ragadozó léptekkel. Leül mellém, majd nyakamon végigsimítva megszólal.

-         Azt hittem már fel sem ébredsz hercegnõ. Végigaludtál másfél napot. - mosolyog rám. Én csak bizalmatlanul méregetem, a lehetõ legtávolabb húzódva tõle. Õ jót nevet rajtam, majd kézfejemre csókot hintve kivonul a szobából. Pár perc múlva egy megrakott tálcával tér vissza, melyet letesz az ölembe

-         Biztosan nagyon éhes vagy már- néz rám mindent tudó mosollyal. De én csak elfordítom fejecském, és tüntetõleg a másik irányba nézek.

-         Nana, kisherceg, ilyet nem játszunk.. vagy eszel önszántadból, vagy én etetlek meg. Higgy nekem, azt te sem akarhatod. Ránézek, és már megint azt az élveteg vigyort látom az arcán, ami félelemmel tölt el. Eszek pár falatot, majd leteszem a kisszekrényre a tálcát. Megkerüli az ágyat, és befekszik mellém.  Magához húz, egyik tenyerét aprócska kincsemre csúsztatja, és megszorítja. Itt lesz elegem mindenbõl, kitépem magam ölelésébõl és beszaladok az elsõ nyitott ajtón. Szerencsémre pont a fürdõszoba az. Ledobálom magamról pizsamámat, majd megengedem a forró vizet. Addig dörzsölöm bõröm, míg teljesen kivörösödik, és néhány helyen vér kezd szivárogni. Úgy utálom, hogy ilyen érzékeny a bõröm… bár az egész szervezetem gyenge. Igaza volt apának, semmit sem érek… nem bírom abbahagyni a zokogást. Hallom, hogy dörömbölnek az ajtón, de nem igazán törõdöm vele. Nem tudom, mennyi idõ elteltével mászok ki a zuhany alól… igazából nem is érdekel. El akarok menni innen… Meglátom, hogy az egyik udvarra nézõ ablak nyitva van, talán átférek rajta… Gyorsan magamra kapom levetett hálóruhám, és kimászok. Életemben most elõször adok hálát azért, amiért ilyen kicsi és vékony vagyok. Óvatosan araszolok át az udvaron, már majdnem elérem a kerítést, amikor dühödt kiabálás üti meg a fülem. Az a fiú, Taiki  kiabál.

-         Azonnal gyere ide, vagy nagyon megbánod! Nem érted mit mondok?- még nem hallottam embert ennyi haraggal a hangjában beszélni… Most már tényleg félek…

-         Hozzátok ide.. - hallom még a hangját, majd pisztoly dörren … megmerevedek, lábam kicsúszik alólam… egész testemben remegni kezdek. Taiki mellém ér, hallom, ahogy hozzám beszél, de szavai értelmét nem fogom fel. Üveges tekintettel meredek rá. Karjaiba kap, és visszaindul velem a házba.