Ma van a nyári szünet első napja, és én szeretett bátyámmal több napos hajókirándulásra indulok új jachtján. Már messziről kiszúrom őt, ahogy magas alakjával a kikötő korlátjának támaszkodik, háttal nekem. Hozzá sietek, majd hátulról átkarolom derekát.
-Szia bátyus!- mosolygok föl rá. Nagyon különbözően nézünk ki, ő magas, sötétbarna hajú és szemű férfi, de nagyon jóképű. Én egyszerűen imádom. Gyorsan beterel a hajóba, és már indulunk is. Nagyon szép időnk van, az egész napot beszélgetéssel töltjük. Vagyis inkább én beszélek az iskolai életemről, a barátaimról… néha közbeszúr valami vicces megjegyzést, amin én jókat derülök. Senkivel nem tudom így elengedni magam, mint vele. Nem akarja megmondani, hova is tartunk, azt mondja meglepetés lesz. Lassan besötétedik, mi pedig már a nyílt tengeren hajókázunk.A szél feltámad, viharfelhőket sodorva fölénk. Hátrafordulok, és mondanék neki valamit, de bennem reked a hang, amikor meglátom kezében a fadarabot.
-Végre bosszút állhatok rajtad, kis taknyos- nevet fel ijesztően. Bosszút? De mit véthettem ellene: Láthatja rajtam, hogy semmit nem értek, így belekezd magyarázatába.
-Mindig is te voltál apánk kedvence. A jó tanuló, intelligens, tökéletes fiúgyermek. Amilyen én nem lehettem soha a szemében. Kitalálta, hogy te örököld a vállalatot, ne én. Ezt nem engedhetem. A cég a mindenem… Isten veled drága, tökéletes kisöcsém. Ezzel fejbe vág, és már csak azt érzem, ahogy a tenger hideg habjai elnyelnek.
Hideg, sötét helyen vagyok. Vajon hol?Lassan eszembe jutnak a történtek, bátyám gyűlölettől eltorzult arca, gúnyos nevetése, ahogy a vízbe lökött. Sírni kezdek. A messzi távolból halk énekszót hallok. Ki lehet? Biztosan meghaltam, de olyan megnyugtató… valami puha ér ajkaimhoz, mire én óvatosan kinyitom szemeim. Egy férfi tart a karjaiban, és hajol fölém. Először el sem jut tudatomig, mit is látok, de aztán elemi erővel hasít belém a felismerés… nem álmodom.
-Hogy merészelsz hozzám érni?- bár gyenge vagyok, nem hagyhatom szó nélkül ezt a pofátlanságot. Hangsúlyként egy pofont is lekeverek neki.
-Nem túl udvarias a megmentőhöz!
-Azonnal engedj el! Mi lehet velem? Már ez a kis mozgás is teljesen kimerített. Lassan fogom föl szavai jelentését… Ő lefogja kezeimet, majd erős karjaival közelebb húz magához.
-Nem, te lenni én szeretőm mostantól. - Micsoda? Hogy valakinek a szeretője legyek? Mit képzel, ki vagyok? Az én társadalmi helyzetemben ennél nagyobb szégyent el sem tudnék képzelni. Valaki szeretője… ráadásul egy férfié! Még a gondolat is taszít.
-Miii miii miii?- kérdezem ismét, hátha csak a fáradság űz gonosz játékot elmémmel. Ilyen nincs! A saját bátyám meg akart ölni, egy szigetre vetődtem ráadásul egy tanulatlan bennszülött karjaiba, aki a szeretőjévé akar tenni. Biztosan csak napszúrást kaptam a hajón.
-Te lenni én szeretőm 1 hónap!- na jól van! Most már komolyan kezdek pánikba esni… valahogy ki kell menekülnöm ennek a perverz férfinak a karmai közül… a szüzességem nem adom és kész!
-Én aztán soha! Haza akarok menni- tényleg? Otthon vajon mi vár rám? Ha bátyám meg tudja, hogy élek, ismét próbálkozni fog. Nem haza nem mehetek… de itt sem maradhatok. Mi lesz velem?
-1 hónap múlva jön hajó, akkor mehet haza. Addig szeretőm lesz. - szól határozott hangon. Elég félelmetes jelenség. És én vele vagyok összezárva. Meg kell tudnom, merre is vagyok, talán, ha ismerem a terepet, könnyebben megúszhatom.
-Hol vagyok?
-Mi szigetünk, itt mi törvény érvényes! Most alszik, mert beteg!- Érzem, igaza van.Gyorsan rendbe kell jönnöm, hogy itt hagyhassam ezt az átkozott szigetet.
-Remélem, mire felébredek, ez csak egy szörnyű álom lesz! – durcáskodom, fejem elfordítva tőle. Nem fogom magam könnyen odaadni! Harcolok, amíg lehet.
-Aludj!
-Tegyél le!- nagyon kínos számomra, hogy egy vadidegen férfi tart a karjai között, amikor rajtam alig van ruha, és ő is csak ágyékkötőt visel. Teljesíti óhajom, de a testi kontaktust nem úszom meg. Szorosan mellém fekszik, amit, ha jobban belegondolok, nem is bánok annyira. Szörnyen hidegek erre az éjszakák.
Reggel madárcsicsergésre ébredek. A tegnapi vihar mintha nem is létezett volna, a nap száz ágra süt, a tenger nyugodt.Az idegen még mindig alszik. Itt az idő, talán most sikerül meglógnom. Talpra állok, bár lábaim gyengék, és meg kell kapaszkodnom valamiben, nehogy elessek, és felébresszem őt. Kióvakodok éjszakai menedékünkből, és elindulok a sziget belseje felé. Ha nem lennék összezavarodva, tudnám, hogy nem jó irányba megyek, a parton kéne maradnom, de most csak az lebeg a szemem előtt hogy minél messzebb ettől a férfitól, és ettől a helytől. Már egy ideje bolyongok, amikor hangokra leszek figyelmes. Ráadásul a közvetlen közelemben. Próbálnék elbújni, de rálépek egy ágra, mely hangos reccsenéssel törik ketté.Mire föleszmélek, már körbevettek. Nyolc- tíz magas, izmos, erős férfi. Innem nincs menekvés. Bevégzik azt, amit a testvérem elkezdett.A földre tepernek, majd maradék ruhámtól igyekeznek megszabadítani. Itt mindenkinek az én szüzességem kell? Hirtelen nem is tűnik olyan rossz helynek megmentőm karjai között lenni. Bárcsak nem mászkáltam volna el. Tudhattam volna, hogy bajba kerülök. Ez valami átok lehet! De akkor sem fogok sírni! Erős vagyok… erős vagyok… bárcsak elhihetném! De valójában nagyon is gyönge …. Eddigi életemben semmi különösebben rossz dolog nem történt velem. Nem edződtem meg ilyen helyzetekre. Mikor már végleg feladnám a reményt, megmentőm rám talál. Mérgesen rászól támadóimra, mire ők csak meghunyászkodva oldalognak arrébb.
-Hagyjátok ő az enyém!- és láss csodát! Elengednek.
-Gyere ide!- szól hozzám saját nyelvemen, karjai kitárja, mire én, mint egy rémült kisgyerek, futok biztonságos karjaiba.
-Ő az én új szeretőm, aki hozzá ér személyesen engem sért meg vele- valamiért most az egyszer nem bánom, hogy annak hív. Az idegenek jól ismerhetik, hiszen a nevén szólítják. Nagy tiszteletnek örvendhet erre, mert pont annyi alázattal beszélnek hozzá, mint hozzám a saját országomban.
-Ne haragudj Ghankay. Nem tudtuk, hogy hozzád tartózik - meghajtják fejüket. Ő úgy válaszol nekik, hogy közben a buksim simogatja. Én pedig úgy bújok hozzá, mint valami cica. Sok volt nekem ez a két nap… maradék büszkeségem is kezdem föladni.
-Most már tudjátok! Menjetek előre, és mondjátok meg apámnak, hogy estére én is megérkezem. - ezzel gyorsan eliszkolnak, kettesben hagyva minket. Ajajj! Hogy én milyen leszidást fogok kapni!
-Hozzád értek?- csak ennyi? Miattam aggódik? Én csak megrázom a fejem, könnyes arcomat megpróbálva elrejteni előle.
-Akkor jó, ne menj nélkülem. Ezután Karjaiba kap, és elindul visszafelé. Én persze tiltakozom, büszkeségem nem engedi, hogy bárki segítségét elfogadja, pedig most igazán jól esik elgyötört testemnek, hogy nem kell megtennem azt a hosszú utat visszafelé.
Tudok járni magamtól is!
-Azt észrevette! – igaza van, a fenébe is! Azt hiszem, hogy inkább csöndben maradok.
Meglepően gyorsan visszaérünk táborhelyünkhöz. Á, remek! Szóval egész végig itt voltam a közelben. Pedig én azt hittem, hogy lassan átérek a sziget túloldalára. Ő óvatosan rak le a földre, vigyázva, nehogy megüssem magam. Nem is lehet olyan rossz ember, hiszen, ha nekem ennyi gondot okozna valaki, akkor nem biztos, hogy még a testi épségéért is aggódnék.
Óvatosan, nehogy észrevegye, szemügyre veszem. Nagyon magas, nálam legalább harminc centivel magasabb, gyönyörű színű haj, és barna szemek. Igazán jól néz ki. Azonnal észbe kapok. Miért gondolok én ilyeneket egy férfiról? Valószínűleg jobban beütöttem a fejem, mint eddig gondoltam. Elpirulva hajtom le fejem, amit persze észrevesz.
-Mi a baj? Rosszul érzed magad?- simít végig hajamon. Most érzem csak, hogy féltett tincseim milyen állapotban vannak. Ráadásul egész testem kimarta a só. Most bánom igazán, hogy milyen érzékeny a bőröm. Félénken felnézek rá, és halkan suttogom kérdésem.
-Nincs itt véletlenül valami tó, vagy patak, ahol lefürödhetnék?- ő csak felsegít a földről, majd a szállásunktól alig pár lépésnyi kicsiny mennyországhoz vezet. Még a lélegzetem is elakad a látványtól. Kicsiny tó, a vize szinte átlátszó. Az egyik szikláról miniatűr vízesés omlik alá. Körülötte mindenhol színes virágok…
-Ez… ez igazán gyönyörű- egyszerűen nem találok szavakat. Ő csak mosolyog, és letelepszik az egyik nagyobb kőre. Hát ilyen nincs! Tényleg végig akarja nézni, ahogyan fürdök?
-Nem mennél el addig… mondjuk vadászni, halászni? Vagy mit tudom én, mivel töltik idejüket az olyan vademberek mint te. Erre csak kinevet.
-Nem hagyom őrizet nélkül az új szeretőmet! Még a végén megint bajba kerülsz. Leplezetlenül kezd el bámulni.
-Akkor legalább fordul jel!- érzem, hogy megint elpirultam.
-Csak nem szégyellős lenni?- nevet rajtam, de azért háta fordít. Én amilyen gyorsan csak tudom, ledobálom rongyaimat és belevetem magam a hűs vízbe. Isteni érzés. Kár, hogy csak a csípőmig ér. Vígan lubickolok kicsit, játszadozom a vízzel, mit gyermekkoromban. Nem tudom, mennyi ideje lehetek már benne, de egyszer csak a Ghankaynak nevezett férfi szól, hogy ideje kijönnöm.
-- Gyere ki onnan, elég hideg a víz, a végén megfázol. - De persze nem hallgatok rá, csak lebukok a víz alá, és megpróbálom megrángatni néhány színes halacska farkincáját.Én is kezdek fázni persze, de nem tűrhetem, hogy holmi bennszülött parancsolgasson nekem. Így még vacogok vagy egy fél órát, majd kimászok. Törülköző hiányában vizes testemre húzom fel a ruhát.Most nem engedem, hogy kézben vigyen, amitől persze roppant büszke vagyok magamra. Alig hogy visszaérünk, hasam őrült korgásba kezd. Lassan két napja nem ettem egy falatot sem…
-Ghankay az erszényéből elővesz valamit és felém nyújtja.
-Mi ez?- fintorodom el
-Szárított hús. Nagyon jól jön hosszabb vadászatokon. Mintha mérgezett volna, úgy dobom el.
-Én nem eszem húst. Vegetáriánus vagyok.
-Akkor mit szoktál enni?- néz rám kérdő tekintettel. Furcsa lehet neki, hogy van, ki nem szereti a húst.
-Hát… sajtot, szóját, zöldségeket, gyümölcsöket… Meg hasonlókat.
-Az nincs most. Ez van. - nyújtja megint felém.
-Akkor nem kérek semmit. - fordulok el, de ebben a pillanatban hatalmasat tüsszentek. A francba! Még az kéne, hogy megfázzak ezen az isten háta mögötti helyen. Ráadásul, úgy hogy mondta, hogy ez lesz. Nem akarom nézni a kárörvendő képét, ezért inkább lefekszem a földre és összegömbölyödöm.
-Elfáradtam, azt hiszem, alszom egy kicsit. Pár perc múlva érzem, hogy valami puhát terít rám, majd a fülembe súgja:
