Úgy érzem eleget vártam, elegem van a hitegetésből, a mindig majd jövő héten szövegből. Mivel letiltottál msnről, így egyedül döntök a lezárás mellett. Kár, pedig szerettem...
-Na mi van? Csak nem deréktájon kezdődik a reggeli merevedés? –úgy röhög, hogy mindjárt megfullad. De sajnos nincs nekem olyan szerencsém… morcosan nézek rá, és érlelődik bennem a gondolat, ha tovább szekál, hamar megtapasztalja kicsi kezeim erős szorítását nevezett kényes részein.
-Haha. Nem illik kiröhögni a beteg embert. – durcázom, mert két ballábbal keltem ma reggel, így nincs sok kedvem jópofizni.
-Hol itt a beteg? Én csak egy ágyékát szorongató suhancot látok. Csak nem szenvedélyes volt az éjszaka? –ó hogy halj éhen, de hírtelen! A pofátlanságnak is van határa, Ő pedig már nagyon a mezsgyéjén táncikál.
-Tudtad, hogy szimpátia sírós vagyok? Mindjárt folyik érted könnyem, mint megáradt patak, de kérlek, az első fára kösd már fel magad! –vágom hozzá az első dolgot, ami az eszembe jut. Nem is tudtam, hogy annyira utálnak a szüleim, hogy lassú, kínhalált szánnak nekem, végrehajtásával pedig ezt a piperkőcöt bízták meg.- Engedj el te idióta, nem okoztál még nekem elég kárt? És különben is, készülődnöm kell a tárgyalásra.
-Arra ugyan nem kell. Lemondtam.
-Minek?
-Nézz magadra. Jelenlegi állapotodban simán beadhatnád a pályázatod a rokkant nyugdíj elnyeréséhez. 100%-ban lerokkantasítanának. És mégis mivel magyaráznád meg a bizottsági tagoknak a mozgásod? Mégis hova-hova? Elfelejtetted a kenőcsöt?–Úúgy, de úgy utálom, amikor igaza van! Nem tudok semmivel sme visszavágni, ezért sértett kisfiú módjára puffogva elvonulok a szobámba, saját őrületes tempómban, bár azon kissé meglepődök, hogy egy csiga beelőz a lépcsőfordulóban. Fent levetem magam a kanapéra, és mártír módjára készülök végzetem beteljesítésre, jelen esetben a kenőcs felkenésére.Villámot szóró szép szemeim pillantására is alig méltatom, de amikor közeledik felém, szívem szerint dühös kiscica módjára fújnék rá. Ő csak ne baszkurálja a mogyoróimat. Láthatja rajtam nagyfokú ellenérzésem, mert édelgős hangon kezd el kioktatni. Jujj, egyszer tuti, hogy a képébe mászok!
-Ez a test egy érzékeny része. Ha elfertőződik, az komoly probléma. Nem akarod, hogy elüszkösödjön és elrohadjon, igaz?
-Persze, hogy nem akarom! –még szép! Nem azért növesztgettem szeretettel ennyi évig, hogy most hagyjam elszáradni.
-Akkor mit akarsz?
-…
-Masahiro –leheli a nevem. A fenébe! Hogyan tudja ennyire érzékien kiejteni?
-Csináld. –utasítom, koránt sem magabiztos hangon. Mellette mindig anyátlan kiscicának érzem magam, aki kanos kandúrok közé keveredett.
-Vedd le az alsónadrágodat, hadd lássam. Masa.. Ha nem teszed szét a lábaidat…Csinálod magadnak? –feljebb tornázom a térdeim, de nem megfelelő neki. Ki gondolta volna…
-Még midig nem látom a végét. Miért nem próbálod meg mindkét lábadat felhúzni?-hű basszus! Talán életemben nem voltam még ekkora zavarban, de teljesítem, amit kér. Próbálok tudomást sem venni arról, hogy egy nagyon is szexi pasi utasítására vetkőzöm, de persze nem sikerül, miért is sikerülne… kicsiny barátocskám már éledezik ott lent, az sem érdekli, hogy tornája most csöppet sem kellemes számomra. Darren, meg, alaposan kiélvezi a zavaromat, kínzó lassúsággal keneget.
-Elég lesz. –dörrenek rá, bár azt hiszem, inkább hangzott félén egércincogásnak.
-Jól van. Tudod, azért elég érdekes, hogy merevedésed lett, mikor hozzád értem.
-Mit csodálkozol? –feltűnően nézek az ellenkező irányba, úgy érzem, mindjárt spontán elégek a szégyentől... – Te magad mondtad, hogy ez a legérzékenyebb terület. Vagy tévednék?
-Valóban így van. De ennyire szégyenletes az, hogy valaki látta? Vagy az a baj, hogy az a valaki én voltam? Nos... akarod esetleg látni az enyémet? Az kompenzálna valamit a helyzeten? –először csak kapkodok levegő után. Még sohasem kaptam ilyen ajánlatot, és bár izgat a dolog, nem merem kimondani.
-Bocsi, de jelen pillanatban nincs nálam a nagyítóm. – itt lesajnálóan nézem végig- bocsánat, mikroszkópot akartam mondani. –szegem föl a fejem.
-Oh... én tudom, hol van. –vigyorog, mint a tejbetök-A fürdődben láttam, közvetlenül a wc csésze mellett, a cuclisüveg előtt. – Újfent nem tudok mivel visszavágni, ezért fensőbb rendűen csak ennyit mondok:
-Akkor, szolgáld, ki magad nyugodtan, én azt hiszem, lefekszem, ha már ilyen nagylelkűen szabaddá tetted a napomat. –úgy, ahogy vagyok, egy szál fél-merevedéssel lejtek az ágyhoz, egy elefánt kecsességével. Betakarózom, de ekkor meghallom pótkerekem negédes hangját.
-El is felejtettem mondani. Édesapád üzeni, hogy el kellett utazniuk, és a személyzetnek is kimenőt adtak. Így négy teljes napon át egyedül vagyunk. –időt sem hagy a reagálásra, mert rám vágja az ajtót. Sanyarú sorosomba beletörődve hajtom álomra fejem, azért imádkozva, hogy valami csoda folytán aludjam át a következő napokat.
Persze, hogy nem teljesült. Valamikor az éjszak folyamán arra ébredtem, hogy legjobb barátom bizony eléggé sajog. Ez nem a pontos kifejezés, az őrjítő fájdalom pontosabb… könnyes szemekkel egyenesedek föl, már amennyire sikerül. Szakad rólam a víz, mégis majd megfagyok, ez a mocsok alak pedig elvitte az összes gyógyszerem. Hosszas bolyongás után megtalálom a szobáját, és nem törődve az illemmel berontok.
Édesen durmol az ágyában, és ha nem lennék ilyen rosszul, talán még el is gyönyörködnék benne, de így… felrázom, és elnyöszörgöm neki a gyógyszereim hollétére irányuló kérdést. Egy darabig kómásan pislog rám, majd szó nélkül a karjába kap, és lerobog velem a kocsiig. Az sem érdekli, hogy egy vékony pólón, és a boxeremen kívül nem viselek semmit, csak a csupasz bőrömet. Szótlanul vezet a kórházig, majd amikor megérkezünk, ismét a karjaiba vesz, és besiet. Bent leül velem egy székre, úgy várjuk, hogy szólítsanak.
Én úúgy, utálom a kórházakat! Szó szerint rosszul vagyok tőlük, így, hogy valamennyire megnyugtassam magam, arcomat Darren szappan illatú mellkasába rejtem, és igyekszem nem túl feltűnően pityeregni. Megalázónak érzem az egész szitut, de mégis nagyon jó a karjai között lenni.Becsukom a szemeimet, és igyekszem az egyenletes lélegzésre koncentrálni. Pár perc múlva leheletnyi puszit érzek izzad homlokomon. Annyira könnyű volt, hogy egy pillanatra elmélázom, nem csak képzelődtem-e. Sajnos több időm nincs, mert szólítanak.
Bent alaposan megvizsgálnak, kapok egy enyhe nyugtatót, de én csak Darrent keresem a tekintetemmel, mint az egyetlen ismerős, és szilárd pontot az életemben. Kínzásom végén a doki most nem is annyira pót pótkerekemhez fordul.
-Szerencsére megelőztük a nagyobb bajt. Pár nap, és kutya baja sem lesz. Addig pedig írok föl láz és fájdalomcsillapítókat, kövesse a használati utasítást. Ha nagyon lüktetne, ajánlom a jeges borogatást. Ezzel kivonul, Darren pedig fölkanalaz engem is visszavisz az autóhoz. A hazafelé vezető úton, ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy megsimogassam, így fejezve ki hálámat, mert nem hagyott magamra. Félkómásan még annyit suttogok:
-Ugye velem alszol?
Szerkesztve zsebike által @ 2010. 01. 05. 21:04:46
Álmomba csak félig-meddig hatolnak be a körülöttem, velem történő dolgok. Tompán érzékelek valami lágy ringást, meleg kellemes közeget, majd puha simogatásokat. Tudat nélküli testemnek nagyon jól esik ez a kényeztetés, bár képtelen vagyok rájönni, mi is valójában. Kezd rajtam elhatalmasodni a forróság. Szinte az egész testem lángol, és ennek a tűznek kiinduló pontja a lábam között van. Szokatlan érzés, de korántsem kellemetlen. Önkéntelenül felnyögök és közelebb fészkelődök a simogató kezekhez. Simogató kezek? Micsoda? Hírtelen pattannak ki szemeim, és rémülten tekintek a meztelen testőrömre. Hol vagyok? És ő miért van ruha nélkül? A legnagyobb kérdés pedig az: Én miért vagyok meztelen? Rémülten lökném el magamtól, de ezzel csak azt érem el, hogy kizuhanok a kádból. Hangos csattanással terülök el a vizes járólapon. Megpróbálnék felállni, de ekkor éles fájdalom nyilall legféltettebb részembe. Na, ne! Már csak ez hiányzott! A végén még impotens leszek emiatt a vadbarom miatt. Ez iszonyúan fáj, szemeimet ellepik a könnyek, de próbálom nem mutatni. Valahogy el kéne araszolnom, mert ez a perverz testőr a végén még beakasztana hátulról. Itt az ideje kisámfázni a fenekem azt hiszem. Vajon gyártanak még erényövet? Na térjünk vissza a koránt sem kis problémámra. Azt hiszem feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. Odajön elém, és letérdel.
-Csak nem megütötted a büngyürkédet? – gagyogja valami elviselhetetlen hangon. Erőt vesz rajtam az üsd meg érzés. Bárcsak bírnék mozogni. A karjaiba kap és bevisz a szobámba. Lefektet a kényelmes ágyikómba, ilyenkor áldom az eszem, hogy vízágyat kértem. Amíg kivonul, addig szemügyre veszem magam. Hát…elég duzzadt és vörös. Csodálatos! Hogy a jó fenébe fogok én nadrágot húzni? Holnap egy fontos egész napos tárgyaláson kell részt vennem, és mégsem mondhatom meg az apámnak, hogy azért nem megyek, mert a pótkerekem meg akart rontani, és menekülés közben kiestem a kádból. Ezt a szégyent tényleg nem bírnám elviselni. Vigyorogva tér vissza, kezében egy jeges zacskót szorongat. Közelebb jön, és ő is vizsgálgatni kezd.
-Hát, ez elég csúnya, azt hiszem, ki kell hívni a dokit. – érzem, fejem valami elképesztő vörös árnyalatot ölt. Miért kell mindig a kicsit bántani? Mivel érdemeltem ezt ki? Mindig jó fiú voltam. Na, azt hiszem, ezt inkább visszavonom, még a végén a fejemre omlik az emelet. De akkor is! Ezt a kínzást senki nem érdemli meg. Ahogy elnézem elszánt arckifejezését, tudom, nincs értelme vitatkozni… csöndben tűröm, jöjjön, aminek jönnie kell.Behunyom a szemem, és próbálok gondolataimba merülni.
Nemsokára megérkezik az orvos. Ez a szemét egy nőt hívott! Nem érhet hozzám. Megpróbálom magam alaposan belegöngyölni a takaróba, persze kevés sikerrel. Darren mintha előre kitalálta volna tervem, kirántja alólam a takarót, ezzel újabb fájdalmat okozva. Miért kínoz engem? Azért fizetik, hogy megvédjen, nem pedig azért, hogy eltegyen láb alól.Vörös arcom inkább beletemetem a párnába. Remélem hamar vége lesz ennek a megaláztatásnak. Szerintem ez a nő direkt élvezi, ha ilyen zsenge kis husikat taperolhat, mert alaposan elnyújtja a vizsgálatot.
-Elég csúnya sérülés, azt hiszem jó pár napig szükség lesz a gyógyszerre. Hagyok itt krémet, naponta háromszor kell a kényes területet bekenni. De mivel, még nehéz lesz minden mozdulat, így ez a kedves fiatalember biztosan segít neked. –ezzel testőrömre mutatta, kinek fejszerkezete egyből átrendeződik, és kaján vigyorral ajánlja föl a segítségét. Még megkérdezi, kell-e más gyógyszert is szednem, mert azt is szívesen beadja. Vajon mire célozhat? Szerencsére elég lesz a krém is. Így is elég megalázó lesz az egész procedúra. Kikiséri az orvost, és mire visszatér, már alvást tettetek.
Másnap reggel elég kellemetlen élményre ébredek. Ki gondolta volna, hogy ennyire tud fájni egy merevedés?Igyekszem gyorsan felkelni, hogy megússzam a gyógykezelést. Keresek valami erős fájdalomcsillapítót és beveszek kettőt. Mire jönne ébreszteni, én már a lépcsőn battyogok le. Valahogy úgy nézhetek ki, mint egy hasmenéses pingvin. Miért kell az én ékességeimmel diótörőt játszani?
Á te jó ég! De unalmas ez a munka a nagykövetségen! Egész nap görnyedhetek az íróasztal fölé, és mást sem látok reggeltől - estig mint papírok, számlák, kimutatások. Nagyon elegem van, de mi mást tehetnék.Így talán apa felfigyel végre rám, és több időt tölthetünk kettesben. Mondanom sem kell, ez eddig nem nagyon jött össze… más mellé osztottak be, így csak akkor találkozunk, ha be kell vinnem neki valami iratot. Meg persze itt van a kávéfőzés is. Nem vagyok én holmi cselédlány! Bár ebben lassan kezdek kételkedni. Mármint férfi voltomban. Az egyik aktakukac ma megfogta a fenekem, és a telefonszámát a nadrágomba csúsztatta… jó mélyen. Az egy dolog, hogy meleg vagyok, de ízlésem nekem is van. Van Isten! Ma hamarabb hazamehetek, mert apáék be akarnak mutatni valakinek. Azt mondják, valami testőr a fickó, talán legjobb a szakmájában. Engem mondjuk, nem igazán érdekel, egyik testőröm sem bírta mellettem hosszú távon. Legalább nem fogok unatkozni szabadidőmben. Felpattanok az én gyönyörűmre, és már hasítjuk is a levegőt. Szeretek száguldozni.Hazaérve szolgák hada rohan elém, szinte nyakukat szegve a nagy igyekezettől, hogy motorom a helyére tolják. Pedig tudják nagyon jól, hogy senkinek nem adom oda. Ő az én büszkeségem. Gyorsan betolom a garázsba, kiponyvázom és sietős léptekkel a nappali felé veszem az irányt. Jobb ezen minél előbb túlesni.
Amikor belépek, leendő pótkerekem a szék mellett áll, és amint látom, indulna is. Amikor meglát, észreveszem, hogy felkeltem érdeklődését. Na igen… nem vagyok hétköznapi figura az biztos. Passzos nadrágom kihangsúlyozza hosszú, izmos lábam, míg türkizkék ingem kiemeli felsőtestem kidolgozott izmait. Hajam kócos a bukósisaktól, így egy laza mozdulattal fésülöm hátra, nem sok sikerrel. Ugyanolyan makacs, mint én. Közben én is végignézek rajta… jó alaposan. Hümm … elsőrendű áru, meg kell hagyni. Fekete bőrnadrágja megfeszül izmos fenekén. Felsőteste tökéletesen ki van dolgozva, izmosabb, mint én. Szeme mintha vetkőztetne… nyugi apus, vetkőzöm én magamtól is, elég, ha szépen megkérsz rá, hihi... Nagyon tetszik, pedig az nálam nagy szó. Érrdekess… kóstolgassuk meg kicsit, tényleg olyan tökös legény-e mint amilyennek látszik.
- Te lennél az a híres nevezetes testőr? Nem úgy nézel ki, mint aki meg tudna védeni. Mire szakosodtál? Gyáva nyuszikra?- közben körbejárom, és meg kell állapítanom, hátulról is elsőrangú…
-Te lennél a kis mitugrász kölyök, akit pesztrálnom kellene?Igaz, hogy a nyelvedet jól felvágták, de ahogy így elnézem, a tojáshéj még ott van a fenekeden. – ohh, igen! Kezd egyre élvezetesebb lenni…
-Te meg nem vagy egy mai csirke. Hallókészüléked nincsen véletlenül? Vagy olyan cuki görbített botocskád?- hát ezt nagyon élvezem. Végre egy ember, aki méltó hozzám.
-Óóó, dehogyisnem. Legközelebb elhozom, és azzal fenekellek el, ha rossz kisfiú leszel. - Oh... inkább a másik botoddal, ha szabadna kérnem… de inkább bölcsen csöndben maradok.
-Ezek szerint elvállalja?- apám nagyon meg akar szabadulni tőlem… de most valahogy nem is bánnám annyira, nézek leendő örző - védőm felé.
-Rendben, akkor mi most magukra is hagynánk titeket. Ismerkedjetek csak- ezzel édes szüleim kivonulnak, kettesben hagyva minket. Én idegesen járkálok föl- alá, nem igazán tudom, mit is csináljak. Felkeltette érdeklődésem ez a férfi, de hogy őszinte legyek, nem tudom, hogyan közeledjek felé. Még sosem voltam senkivel… ő mélázásom félreérti, és nem úszom meg újabb beszólásait. De legalább nem agyalok folyton.
-Ne járkálj már le-fel, mint valami töketlen veréb…
-Hány éves vagy valójában?- erre igazán kíváncsi vagyok. Kapásból 25-26nak saccolom.
-30- válaszolja tömören. Tényleg? Nem igazán néz ki annyinak. De most jön az utolsó próbatétel. A kegyelemdöfés, ha úgy tetszik.
-Nekem nem kell egy ilyen testőr. Lerí rólad, hogy nem ebben a világban élsz. Úgy nézel ki ezzel a szemüveggel, mint a Harry Potter. Már csak a heg hiányzik a fejedről. – na, erre mit lépsz, pasikám?
-Rólad meg lerí, hogy meleg vagy. Na, bumm.- E…ezt meg honnan? De hát… én nem… hírtelen nem is jutok szóhoz, és érzem, fejem olyan, mint a frissen főtt rák. Ez övön aluli ütés volt.
-És akkor mi van? Nem mintha sok közöd lenne hozzá. - kinyújtom felé a nyelvem. Ennek a fazonnak sikerült kihoznia belőlem a hisztis kisfiút. Büszke lehet magára.
-Vigyázz, mert még a végén bekapom a nyelvedet. - szemeim elkerekednek… most jól értettem? Tényleg azt mondta? Jajj mami! Most mit csináljak? De ahogy látom cselekszik ő helyettem is…
-Hogy képzeled...?!- ajjaj! Azt hiszem, most bajban vagyok! Én, meg az a nagy szám! Hogy sosem tudom, mikor hagyjam abba…
-Hát, most, hogy így kérded… Először talán felállnék innen a székből, aztán odamennék hozzád Aztán elkapom a kis állacskádat… mondjuk íííígy… Aztán megcsókolnálak…- minden mondatát tett követi, lassan, egy ragadozó kecsességével közeledik felém… Nem tudok mozdulni, megbabonázva meredek rá. Hozzám hajol, és egy kis puszit kapok ajkaimra. MI? Nem már… ennyivel el akar intézni?
-Nem… akarok… egy ilyen… Testőrt…
-Nagy kár, pedig épp most döntöttem el, hogy eleget teszek szüleid kérésének… leszek a testőröd…- ezen a fickón nem lehet eligazodni… Ráadásul, ami a legrosszabb, hogy már a közelségétől is izgalomba jöttem. Ez még nem történt meg velem. Kezdhetek félni? Gyorsan kisietek a nappaliból, egyenesen a fürdőmbe. Szükségem van egy hideg zuhanyra. Ez a férfi, akinek még a nevét sem tudom… annyira vérforralóan erotikus… Itt még gondok lesznek. Nem is megyek le vacsorázni, gyorsan ágyba bújok, de álmaim tele vannak zavarba ejtőbbnél – zavarba ejtőbb jelenetekkel. Ismét a hideg zuhany alatt kötök ki. Sikerül is jól elszöszmötölnöm az időt, így nem tudok reggelizni.
Bejárati ajtónknál ki vár rám? Na vajon ki? Igen! Pont ő. Közli, hogy nem járhatok motorral dolgozni, valami hülye fenyegetés miatt. Betuszkol egy fekete kocsiba és beül mellém. Alig hogy elindulunk, azt veszem észre, hogy tenyere felsőcombomon tanyázik, majd lassan felfelé mozdul, és amint eléri célját, simogatni kezd. Ez a lágy érintés is elég ahhoz, hogy kapkodni kezdjem a levegőt. Szemeimet becsukom, fejem az ülés háttámlájára hajtom. Szokatlan nekem az ilyen érintés… pont, mikor érzem, hogy lassan túljutok tűréshatáromon, abbahagyja.Ködös tekintettel nézek arcára, amelyen gúnyos mosoly trónol.
-Hogy aludtál kisherceg? Velem álmodtál?- nem igazán fogom föl szavait, így némán pihegek, próbálva lenyugtatni magam.Ebben az állapotban csak nem mehetek dolgozni… Mire megérkezünk, sikerül nagyjából rendbe szednem magam. Az egész napom elég zsúfolt, de így legalább nincs időm agyalni. Persze másra sem, így már eléggé szédelgek az éhségtől, mire megjelenik ajtómban. Csak úgy, kopogás nélkül. Becsukja, ráadásul a kulcsot is ráfordítja.
-- Téged senki sem tanított jó modorra? Nálatok nincs talán ajtó?- förmedek rá, még nem bocsátottam meg neki a reggeli kis incidenst. Ő csak sunyi vigyorral a képén jön közelebb. Hátrálni kezdek, nagyon, de nagyon nem tetszik nekem ez a nézés… sajnos az asztalom közém, és a menekülés közé áll. Ő durván nekinyom, majd nyakam kezdi csókolgatni, néha erősebben beleharapva.Felszisszenek, mert igazán fájdalmas élmény. Lefektet, majd lábam közé állva gombolgatni kezdi az ingem, nem hagyva abba nyakam gyötrését.
-Elég! Hagyd abba azonnal! Fáj!- szólok rá hangosan, de nem használ. Megpróbálom ellökni magamtól, de ő az erősebb. Egész testemben reszketni kezdek.
-Na, ne tegyél úgy, mintha nem tetszene… tegnap is tetszett… a mairól meg ne is beszéljünk. Neked is jó lesz, hidd el…
-Ne!- suttogom, könnyeim szivárogni kezdenek összeszorított szemhéjam mögül, arcomat elfordítom. Nem akarom, hogy lássa a szégyenem. Még senki előtt nem sírtam. Ő, mintha most ébredne, elenged, és én az ajtó felé rohannék, ha megbírnának a lábaim. A szoba forogni kezd, és én ölelő karokat érzek derekamra fonódni. Óvatosan a kanapéhoz támogat, majd elém térdel. Arcomat kezeimbe temetem, nem akarom, hogy meglássa könnyeim, melyek még mindig folynak. Még mindig reszketek, nem bírom abbahagyni. Talán egész eddigi életemben nem féltem így, mint most. Erőszakkal eltávolítja rejtekem, és a szemembe néz, miközben könnyeim cirógatja le sápadt arcomról. Próbálnék arrébb húzódni, de nem enged, szorosan tart.
-Sajnálom… igazán. Nem tudom, mi üthetett belém. Talán az, hogy, hogy annyira édes és kívánatos voltál reggel a kocsiban. Kérdezhetek valamit? De kérlek, őszintén válaszolj, rendben? Szűz vagy még?- Arcom most már nem sápadt, hanem paradicsom vörös. Ennek a férfinak mindig sikerül zavarba hoznia. Vagy a kérdéseivel, vagy azzal, hogy számomra eddig ismeretlen érzéseket hoz felszínre. Csak bólintani tudok. Méltóságom utolsó morzsáit összekapargatva talpra állok, és indulnék vissza a munkámhoz. De csak indulnék, mivel a szoba még mindig ringlispilest játszik velem. Így inkább visszaülök. Ő csak aggódva figyel.
-Mondd, mikor ettél utoljára?- jó kérdés, már magam sem tudom…
-Az hiszem, tegnap délben ettem egy szendvicset… vagy az reggel volt? Nem igazán emlékszem. Testőröm idegesen pattan föl, és kiált rám.
-Eszednél vagy te egyáltalán? Meg akarsz betegedni? Ezért nem szívesen vállalom el, a hozzád hasonló kölykök pesztrálását. Csak a baj van veletek. Hány éves is vagy, 21? És még mindig nem tudsz magadra vigyázni. Felelőtlen kis taknyos, az vagy! Kerítek valami kaját, aztán szólok apádnak, hogy hazaviszlek, mert rosszul lettél.Már nyitnám tiltakozásra a szám, de tenyerével befogja.
-Legalább most az egyszer tartsd azt a nagy szád, és tedd, amit én mondok. – bólintok. Valahogy nincs erőm tiltakozni. Kimegy, én pedig végig heverek a kanapén. A következő pillanatban mély álomba zuhanok.
