|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| oosakinana | 2013. 12. 24. 12:21:22 | #28649 |
Karakter: Lachlain Taylor
Megjegyzés: (Spongyámnak)
- Engedj el te vadbarom! Mégis hová akarsz vinni?! – elegem van ebből a baromból. Még is mi a szart képzel magáról? Ki ő, hogy csak úgy oda viszi az embereket az akartuk ellenére, ahova akarja?
- Tegyed le! – végre valaki aki foglalkozik velem és nem akarnak, hogy akaratom ellenére vigyenek el. Elvégre az emberrablás, ha elvisz. Fel is jelenthetem. De amikor leosztja őket akkor eléggé meglepődnek engem meg, egyre jobban idegesít, hogy nem is veszi észre, hogy neki beszélek.
- Mi a frászt csinálsz?! Azonnal engedj el! Héé megsüketültél?! – komolyan mondom a falnak megyek tőle. Mit akar ez tőlem? Nem elég, hogy miatta buktam most el egy nagycsomó pénzt, de most már el is rabol. Tuti, hogy felfogom jelenteni ezt a faszkalapot. Utálom az ilyen beképzelt alakokat.
Taxiba száll velem és már megyünk is, de nem akarom csak folytatom a veszekedést, amire annyit reagál, hogy ajkaimra tapadva csókol meg, de még is milyen jogon. Nagyon kezd a bögyömben lenni ez a köcsög.
- Te… - nem jutok szóhoz. Nem kicsit ledöbbentett. – Te beteg állat… Miért másztál most meg rám?! Engedj el, és húzz a francba! – elem meg megint a hangomat. Csak legyen jól komolyan mondom, hogy megfojtom.
- Megcsókoltalak. – arra én is rájöttem, de agyi fogyatékos. – Azt ne mond, hogy nem tetszett szöszikém, mert akkor itt duglak meg. – hogy mi van? Mit szöszmötöl ez a hülye? Merje megtenni és biztos eltöröm a farkát. – Szeretnéd? – erre a kijelentésére, meg a vigyorárra viszont behúzok neki egyet. Engem ne próbálgasson, mert szarul fog járni.
- Csak próbáld meg, és letépem a farkad te kretén.
- Ezzel? – amint megszorítja a törött karomat felkiáltom. Ez egy nagy szadista. Miért ilyenekkel sodor össze a sors? Utálom az a…. már szavakat sem találok rá és ráadásul még egy házba is bevonszol.
- Engedd eeel ááá… - esek össze fájdalmamban. Ez a vad barom csinált velem valamit, mert már megint kegyetlenül fáj, ahogy megfogta, de ennyi fel is adta a szervezetem a fájdalommal való küzdelmet és inkább elküld sötétebb tájakra.
Nem tudom mi történik addig amíg a sötétségben vagyok, de az biztos, hogy amikor elkezdek ébredezni akkor valami változás van, csak nem tudok rájönni, hogy miben.
- Mi történt velem? – kérdezem meg. Ki ez aki mellettem van és miért ez a köcsög válaszol nekem?
- De most már jó helyen vagy, ne ficeregj, amíg az orvos megvizsgál. – mert te fogod nekem megmondani, hogy mit csináljak mi?
- Kérem, tényleg ne ficeregjen. Épp most akartam mondani a kedves párjának, hogy több bordája is megrepedt, ezért napokig feküdnie kell.
- Ő nem a párom… - mondom egyből. Az kéne még, hogy összeboronáljanak minket. Hagyjon engem békén ez a fickó teljesen. Ám ő még felülni sem hagy, mert egyből visszanyom.
- Úgy érzem, ha nem ad egy jó nehéz valamit rá, akkor nem fog nyugton maradni. – eltaláltad. Nem fogok itt maradni nálad.
- Van speciális szíjam. – hogy mi van? Ugye nem mondja komolyan? Meg ölöm, ha tényleg rám teszik…. És meg teszik. – Ezt még eddig egy betegem se tudta magáról letépni. Most pedig tartsa a karját, begipszelem. – na azt hiszem, hogyha innen megszabadulok, úgy fogom elhagyni ezt a várost, ahogy csak lehet arról nem is beszélve, hogy fel is jelentem.
- Köszönöm szépen. – ja te köszönöd neki, én meg felfogom jelenteni.
Majd megtudod, hogy kivel húztál ujjat!
A doki végre magunkra hagy és úgy távozik a lakásból én meg mentem meg fogom fejelni ha csak közeledni mer felém. Engedjen el, mert itt nem fogok meggyógyulni az ezer százalék.
- Most már végre nyugton maradsz? – lép vissza.
- Engedj el és egy alapos verés után, amiben téged foglak EL verni, megyek haza. – komoly vagyok és pipa rá, de csak vigyorogva néz rám.
- Ne olyan hévvel. Nem fogsz ebből az ágyból kikelni egészen addig, amíg meg nem gyógyulsz. – jelenti ki.
- Végül is, már így is úgy is ember rablással fognak vádolni, mert feljelentelek. Téged meg az orvost is, hogy ő volt a bűntársad.
- Csak elhoztalak, hogy meggyógyulj. – vonja meg a vállát és nem foglalkozik velem. El is indul kifelé, de ez nekem cseppet sem tetszik.
- Engedj el. – szólok utána és reménykedek, hogy haverjaimnak felfog tűnni, hogy nem jelentkezek.
- Álmodban pihenj addig. – szól vissza és magamra hagy, pedig én nem fogok itt maradni az egyszer biztos. Ha az kell hozzá, hogy ne egyek vagy hogy megöljön akkor állok elébe. Tegye meg, de nem fogok önszántamból itt maradni az egyszer biztos. Kegyetlenül elegem van a tenyérbe mászó képével…
Nem tudom mennyi idő telik el, mire visszatér egy kis kajával a kezébe, de remélem nem fogja elvárni, hogy egyes is abból, amit ő csinál. Ráadásul, ahogy látom a kezemről is levette a kesztyűt, amiért külön meg fogom fojtani arról senki nem veheti le a kesztyűt csak én.
- Na kidühöngted magad eléggé ahhoz, hogy egyél? – kérdezi és közelebb jön.
- Felejtsd el. Amíg nem engedsz el semmit nem fogok csinálni. – mondom komolyan. – Add vissza a ruháimat mindet egytől egyig.
- Az orvos azt mondta, hogy pihenned kell.
- Akkor ölj meg, vagy fojts meg, de az biztos, hogy nem fogok tőled semmit elfogadni. Inkább éhes halok. Ha meg meg akarnál esetleg szerezni magadnak… nos elég szarul csinálod. Erőszakosan lesmárolsz? Utána meg kikötözöl? Ezzel engem soha nem fogsz megnyerni, hiába akarod a javamat. El tudom dönteni, hogy nekem mi a jó. – olvasok be neki.
- Majd ha meggyógyultál, elmehetsz addig nem.
- Akkor egy hullával több lesz a lakásodba. Bár nem hiszem, hogy annyira érdekelne. – vágom a fejéhez, és most próbálna megetetni, de nem hagyom neki. Elfordítom a fejem, de a végén még a saját vállamat fogom eltörni ahhoz, hogy kiszabaduljak. Arról nem is beszélve, hogy a mozgolódásom miatt a szíj elkezdte feldörzsölni a bőrömet.
- Nyughass már és egyél. – próbál lefogni, de akkor sem fogom. Elkiáltom magam, mert a bordáimba tenyerel, amire a kanalat a számba dugja. – Na nyeld le. – adja, de csak annyit ér el vele, hogy a képébe köpöm.
- Engedj el. Nem vagyok sem a rabod, sem a szolgád. Semmi közöd nincs hozzám. – az arcát törölgeti.
- Te egy igazi idióta vagy. – vágja hozzám.
- Amíg el nem engedsz és nem kezdesz el normálisan udvarolni, ahogy azt kell addig csak ezt az oldalamat fogod látni. – jegyzem meg komolyan.
- Úgy jártasd a szádat, hogy ki vagy kötözve. – hívja fel a figyelmemet.
- Te meg úgy merj velem bármit csinálni, hogy az lesz az utolsó pillanat, hogy engem te láttál, ha bármit teszel velem. – mondom komolyan. – Nos akkor elengedsz vagy sem? Egy ukera van szükséged vagy inkább egy hullára? – kérdezem meg másképpen hátha így hatásosabb amit mondok neki.
|
| yoshizawa | 2013. 10. 16. 21:29:07 | #27672 |
 Karakter: Kemei Shiri
Megjegyzés: (Patriknak)
Uttólag is boldogat bogaram :D
Mielőtt egy zsíros üzletet bonyolíthattunk volna le törzsvásárlóinkkal hívta ki ránk valami vadbarom hullajelölt a szervek, úgyhogy a mai napom tiszta boldogság. A rend őreit ráadásul nem lehet olyan könnyen lerázni, mint ahogy azt szeretném, most is a sarkamban lihegnek.
Végül úgy próbálom hátrahagyni őket, hogy berobogok frissen lopott motorommal egy versenypályára.
Siker…
Ide legalább egyik szarházi se jön utánam. És… Ha jól szűrtem le a dolgok, akkor a pont most folyó verseny résztvevőjének néznek, ráadásul a leendő első helyezettnek. Végre valami pozitív a napban… Talán a díj, amit nyerek, vagy az, amit veszek belőle majd kárpótol némiképp a balul elsült eseményekért. Talán? Nem… Biztosan kárpótolni fog. Arról kezeskedem.
Na nézd csak… Egy bolha. Velem akar harcolni?
Ahhoz pár évvel korábban kellett volna felkelnie, kuncogva játszok vele, és cselezem ki cseleit addig, amíg pofára nem esik. Így tényleg elsőként roboghatok át a célszalagon, és büszkén emelhetem magasba azt a kupát, ami most mát az enyém.
- Te idióta… - ehh… Valaki nagyon nem tud veszíteni. Ez a sántító srác, aki most húzott be nekem egyet, biztos, hogy az, amelyik miattam repült ki a pályáról – Hogy merted elszúrni a mérkőzésemet? – a karja is elég dagadt, biztosra veszem, eltörött, de mintha ez nem igazán érdekelné.
- Mi bajod van? – remélem, nem akarja, hogy visszaüssek neki. Ha viszonoznám a szívességét, eltörném a másik kezét, míg szép arcát be. Pedig… Igazán kár lenne érte, határozottan helyes borzolt szőke hajával, és sötétbarna szemeivel…
- Most miattad elvesztettem a meccset, mert nem voltál hajlandó elengedni. – most komolyan ezen rágja magát? Pff… Hisztis kölyök…
- Nyugodjál már le nem fog össze dőlni a világ. – majd a következőt megnyeri. Feltéve, ha nem leszek ott. Nagyon tetszett ez a verseny, kedvem lenne tovább is játszadozni…
- Neked nem, de én ebből élek. – találhatna más hivatást. Mondjuk lefeküdhetne Shiri bácsival, aki ezért még pénzelné is rendesen.
- Hé mi van veled? – miért rogyott a földre? Az ütközés miatt a bordái se maradtak egybe?
- Fáj a karom, de nagyon. – sóhajtja, ennyit elég is tudnom. Ölbe kapom, és kifelé indulok vele a pályáról.
- Engedj el te vadbarom! Mégis hová akarsz vinni?! – ha nem lenne sebesült, a pokolba, aztán a mennybe hajszolnám, de neki ezt nem szükséges tudnia. Azt se akarom neki elmondani, hogy hozzám szállíttatom egy taxival. Majd észreveszi.
- Tegyed le! – lépnek elém persze csapattársai is a rikácsolására, de simán leosztom őket azzal, hogy szégyelljék maguk, amiért hagyták mozogni sebesült barátjuk, aztán fogok egy taxit, amíg megszeppenten magukba roskadnak. A motort ott hagyhatom, majd szerzek helyette másikat.
- Mi a frászt csinálsz?! Azonnal engedj el! Héé megsüketültél?! – nem még, csak fogok, ha továbbra is így ordít, bosszúsan nyújtom a taxisofőrnek át egy cetlin a címem, valamint egy köteg pénzt is mellé. Majd kihasználom, hogy előre fordulva elindul, a kezemben tartott kis zajforrást birtokló csókban részesítem.
Ettől biztosra veszem, hogy benne reked a további ellenkezés.
- Te… - na mit mondtam máris halkabb – Te beteg állat… Miért másztál most meg rám?! Engedj el, és húzz a francba! – eeh… Ennyire rövid ideig tartott a meglepődése? Vagy ez a sápítozás az alaphangja?
- Megcsókoltalak. – ha igen, és továbbra is így ordibál, leteperem magam alá, mielőtt ellátnám, vagy és egy gipszet kap a szájára is. – Azt ne mond, hogy nem tetszett szöszikém, mert akkor itt duglak meg. – az arca kipirult a szégyentől, és a méregtől, de a tekintete… Abban határozottan vágyat látok csillogni. Csak nem egy kis perverz, aki bukik a durvaságra? – Szeretnéd? – villantom rá legszebb vigyorom, mire olyan húz még működőképes kezével az arcomba, amitől csillagokat látok:
- Csak próbáld meg, és letépem a farkad te kretén.
- Ezzel? – kérdésemmel egy időben fájós kezére szorítok, amire hangosan kiált fel. Szerencsére hazaértünk, ezért ki is ránthatom a kocsiból, talán a sofőr legnagyobb megkönnyebbülésére. Sok pénzt adtam neki, de így is olyan gyorsan teper el, mintha macskát nyúztam volna a háta mögött, nem egy sérült srácot.
- Engedd eeel ááá… - már lassan oda se figyelnék a kiabálására, de a fájdalomtól összeomlik, sóhajtva vakarom fel a földről, és viszem be házam egyik szobájába.
Amíg eszméletlenül fekszik, pólóját is gyorsan eltávolítom kívánatos testéről. Így az orvos egyből nekiállhat ellátásának, amikor megérkezik, én pedig gyönyörködhetek félpucér valójában.
- Mi történt velem? – nyitogatja kómás szemeit, vigyorral az arcomon avatom be abba, hogy elájult.
- De most már jó helyen vagy, ne ficeregj, amíg az orvos megvizsgál.
- Kérem, tényleg ne ficeregjen. Épp most akartam mondani a kedves párjának, hogy több bordája is megrepedt, ezért napokig feküdnie kell.
- Ő nem a párom… - morran fel halkan, vészjóslón, sóhajtva ülök le, és teszem rá mellkasára a kezem, és nyomom vissza az ágyra:
- Úgy érzem, ha nem ad egy jó nehéz valamit rá, akkor nem fog nyugton maradni.
- Van speciális szíjam. – szed elő szemrebbenés nélkül cuccai közül egy szélesebb anyagot, érdeklődve figyelem, ahogy pillanatok alatt lekötözi az ágyhoz – Ezt még eddig egy betegem se tudta magáról letépni. Most pedig tartsa a karját, begipszelem. – imádom az orvost… Ha eleget fizetek neki, mint ahogy azt megérkezésekor is tettem, kérdések nélkül segít nekem elintézni mindent.
- Köszönöm szépen. – biccentek neki, aztán teszem, amit mondott. – persze a kicsike most is morgolódik, a gipszelés alatt szitkozódik is, de még talán nem vette észre, hogy félpucér. Legalábbis… Nem tudom, ha észrevette volna, akkor nem uralkodik-e jobban magán, és próbálja valahogy leplezni felsőtestét. Ezt tartanám logikusnak…
Szerkesztve yoshizawa által @ 2013. 10. 16. 22:00:42
|
| oosakinana | 2013. 02. 22. 20:31:55 | #25203 |
Karakter: Lachlain Taylor
Megjegyzés: (Legeslegemnek)
Ez a mai verseny is igen izgalmasnak mondható. Olyan embereket hívtak meg, amilyennek eddig még nem igazán volt szerencsém, de a hírükről már ismerem. Nagyon jó kis kör lesz. Már felforrt a vérem. Alig tudom vissza fogni magam és már nagyon várom, hogy végre a zöld lámpa kigyulladjon és indulhassunk utunknak.
Piros…
Sárga…
ZÖLD…
Csak úgy füstölögnek a gumik és én szokásomhoz híven az élre török, hogy a hátam mögött tartsam az egész bandát és így vezetve őket végig, amíg meg nem nyerem a versenyt. Az enyém lesz minden.
Hajtok őrülten és a kanyarokat is észveszejtő gyorsasággal veszem be, amire mindenki hülyének szokott nézni, meg hogy a halálomat fogja egyszer okozni, de leszarom. Egyszer élünk és az adrenalin hajt teljesen.
Már egy jó ideje tart a verseny és nem sokára vége van, de ekkor egy olyan motoros hajt be a pályára ráadásul elém, hogy kicsit bepöccenek. Mit akar ez itt? Ráadásul az első helyemen. Ki fogom nyírni csak kerüljek le a motorról. Ráadásul eléggé jól is nyomatja a dolgokat. Kezdek nagyon pipa lenni. Megpróbálok, olyan közel menni hozzá amennyire csak tudok, hogy kikerüljem. Nem lehet övé a győzelem, ráadásul a fülembe is mondják, hogy előzzem meg. A rohadék álljon ebbe a köcsögbe itt előttem. Nem akar elengedni, pedig igazán megtehetné, ha már így beállt elém.
Annyira próbálkozok, hogy sikeresen elvágódok a motorommal az egyik kanyarba és neki csapódok a falnak, a motorom pedig mellettem landol nem pedig rajtam. Úgy látszik ez egy szerencse nap, de annak a rohadéknak akkor nem lesz, amint felállok onnan és meg tudok mozdulni, mert jelen pillanat fáj mindenem.
Mindenki oda rohan hozzám és kérdezgetik, hogy jól vagyok-e, meg figyeli a látási idegeket, meg kérdezgetnek, pedig nagyon jól vagyok. Egyedük, azaz oldalam fáj kegyetlenül, amelyiket belevertem a falba.
- Meg vagy? Mid fáj? – kérdezi egyből, de mikor felállok a falnak dőlök. A lábam fáj kegyetlenül és a karom.
- Semmim hagyjatok békén. – lököm el a jó kezemmel. – Hol van az a görény? – kérdezem teljes dühvel a hangomban. – Soha nem veszítettem el mérkőzést és nem most akarom elkezdeni. – mondom komolyan, bár mér késő, mert elveszítettem.
- Lachain nyugodj le. – szólnak rám és próbálnak lefogni, de amikor a karomhoz érnek csak felüvöltök a fájdalomtól.
- Engedetek el. – engedem le. Most tudom, ha én is hozzá érnék, jobban fájna. Tuti, hogy a karom eltört, de az adrenalin meg a düh kicsit elnyomja a fájdalmat és odabicegek ahhoz az emberhez, aki miatt a falnak csapódtam. Amint odaérek, az ép kezemet lendítem és behúzok neki egyet, mire kicsit megtántorodik, mert nem számított rám.
- Te idióta… - és kezdek még cifrább és érdekesebb szavakat használni rá. – Hogy merted elszúrni a mérkőzésemet? – kicsit mérges vagyok.
- Mi bajod van? – kérdezi, mint aki semmit nem ért a dolgokból.
- Most miattad elvesztettem a meccset, mert nem voltál hajlandó elengedni. – mondom komolyan, majd ahogy kezd a düh és az adrenalin kimenni belőlem, úgy kezd a fájdalom egyre jobban felerősödni a lábamba is, de a kezemben a legjobban.
- Nyugodjál már le nem fog össze dőlni a világ. – mondja komolyan nézve a szemembe.
- Neked nem, de én ebből élek. – válaszolom, de közben az arcom is kezd eltorzulni, majd lerogyok a földre. Kegyetlenül fáj az egész karom, amelyik a falnak csapódott.
- Hé mi van veled? – lép közelebb hozzám az ismeretlen.
- Fáj a karom, de nagyon. – ennyit tudok csak kinyögni, miközben a fájdalmat próbálom legyűrni, ami bennem van. Mi lesz ezek után velem?
|
| timcsiikee | 2010. 12. 30. 21:26:31 | #10157 |
 Karakter: Ryoichi Makoto
Megjegyzés: ~ Vége
Ne hari, de Shun-chanra már nem tudok várni =(
|
| timcsiikee | 2010. 03. 08. 11:27:15 | #4124 |
Karakter: Makoto (Hiyámnak)
Makoto:
Először kuncogás fogja el, majd féktelen nevetéssé alakul az egész, én meg hirtelen nem tudom ezt mire vélni.
- Bocsánat… csak olyan vicces arcot vágtál Makoto-san… - szabadkozik könnyeit törölgetve, s hirtelen azon gondolkodom, hogy vajon megéri mindezt? De csak egyetlen pillantást kell vetnem a karcsú testre, és teljesen a bűvkörébe zár. Nem szalaszthatok el egy ilyen finom falatot, akkor sem ha ennyire kis flúgos… - A nevem…A…Ata…Atamaga…Atamagaokashii Shun! Te hívj csak Shun-channak! Minden barátom úgy hív, bár anyukám Shüninek hív, és attól úgy érzem magam, mint egy kis almás állata, de ha szeretnél, akkor hívhatsz Shünenik is! – rebegi egy szuszra, s erősen kell figyelnem ahhoz, hogy mindent azonnal felfogjak belőle. Viszont ez a becenév tetszik. El is mosolyodom, majd vállára simítva kezem máris terelni kezdem az autóm felé.
- Meglepően sokat beszélsz, Shüni. Hozzád hasonlóval még csak nem is találkoztam… - közel hajolok hozzá a kocsi mellett – Nagyon aranyos vagy… - ujjaimat puha arcára simítom, elégedetten mosolyogva, s ahogy felderül kis arca elérkezettnek látom a pillanatot, hogy a vidáman kunkorodó ajkacskákat meg is kóstolhassam végre. Épp állánál simítva ujjaim hajolnék közel, de teljesen kizökkent ahogy nyakamba pattan, reflex szerűen kapom el és igyekszem megtartani, magammal együtt.
- Makoto-san olyan kedves vagy hozzám! Megérdemelsz egy nagy ölelést! Sőt, még egy puszit is kapsz! – majd meg is teszi, csak úgy cuppan még a fülem is… jézusom…
- O… Oké – mondom meglepődve, és megvárom hogy elcsimpaszkodjon rólam. Arcom másik profiljára is nyom egy hasonló puszit, majd kacsintva bepattan a kocsiba.
Csak pislogok utána, majd becsapom mellette az ajtót. vajon ezt mind megjátssza, vagy tényleg ennyire kis lüke alak? Kíváncsi vagyok, hisz soha nem lehet tudni.
Veszek egy mély levegőt, majd átsétálok a kocsi előtt és bevetődöm a volán mögé, és bekötöm magam, örömmel látom, hogy ő ezt már magán megtette.
- Hol laksz Shüni? – kérdem ahogy elindulunk a parkolóból, de nem szólal meg, csak ahogy kiérünk az útra, karjával mutat határozottan egy irányba. Élő néma GPS-t játszol? Nekem ez is jó.
- Itt balra, aztán két utca és meg is érkeztünk! Egy kis apartman lesz az! Kicsi, de nagyon szép, és az öreg néni is kedves! Mindig hoz banános csoki tortát, amit én imádok, és ha nem ehetek, akkor nagyon szomorú leszek, de szerencsére mindig van otthon! – őszintén be kell vallanom, hogy ez a fiú nagyon sokat beszél sőt túl sokat… de egyelőre nem zavar. Majd betömöm a száját valamivel, hogy jobban elfoglalja magát, beszéd helyett… hehe… kérsz majd banános csokitortát? Hmm?
- Persze… - válaszolok magamban mélázva, persze az utat is figyelem, és igyekszem megjegyezni az útirányt. Nem nehéz, egész egyszerű a lakásomtól idejutni kocsival. Válaszomra akár egy macska dörgölőzni kezd karomhoz, és már komolyan csak az hiányzik, hogy doromboljon is.
Egyszerre bűvöl el és szörnyülködöm néha rajta, igazán furcsa teremtés. Amint megállok a kocsival a háza, azaz lakása előtt, mint akit ágyúból lőnek ki úgy fut az ajtóhoz zacskójával, s én kényelmes léptekkel követem, zsebre téve kezem.
Int hogy menjek felé gyorsabban, mondja is, majd ahogy mellé érek, azonnal idegesen kezdi kotorászni kulcsait.
- egy… egy pillanat… - matat tovább.
- Csak nyugodtan, Shüni. Nem fogok elfutni – dörmögöm halkan, és azt figyelem ahogy édesen kutat a kulcsa után a nadrágzsebében. Amint megtalálja azonnal nyitja is ki az ajtót, amit kicsap utána, és hatalmas robajjal szabadul be.
- SHIRO-CHAAAAAAAAN!- szinte visítja éles hangon, felkap egy hatalmas szőrcsomót, és felemeli, majd pördül vele egyet, és nagy sárgás szemekkel találom szemben magam. Hö?
- Ő itt Shiro-chan Makoto-san, a cicám, aki nagyon nehéz, és megvéd a WC kacsától meg a betörőtől! – ha nem lennék sokkos állapotban, most biztosan elnevetném magam, de sajnos… egyre jobban sokkol le engem ez a fiú. Kezembe nyomja hirtelen majdnem el is ejteném ha nem lenne jó a reakcióidőm, s enyhén kidülledt szemekkel tartom meg a sószsákot. Ez a macska baromi nehéz… Ehh… Mivel eteti?
Lenézek végül a fenevadra, aki szertelenül megnyalintja államat.
- Kedvel téged – jelenti ki olyan édesen virágzó és ragyogó pofival, amit még nem is láttam tőle, mintha vigyora levakarhatatlan lenne. Átkarol derekamnál és mellém dörgölőzik mint a macsek és meg közöttük állok, teljesen lefagyva, és azt sem tudom hirtelen, hogy mire gondoljak. Valahogy ki kéne vágnom magam, s első gondolatom az, hogy még mindig az ajtóban állunk.
- Beljebb megyünk? – kérdem halkan, mire felkapja fejét, így alkalmam nyílik visszaadni kezébe a „házörzőjét”. Egy gond letudva.
- Persze, milyen figyelmetlen vagyok, gyere csak beljebb! De ne figyelj a lomokra, még nem volt időm elpakolni, tudod túl sokat próbálunk és mindig elfelejtek elpakolni, néha meg túl fáradt vagyok hozzá – hadarja teljesen zavartan, beljebb lépek, és újra zsebre vágott kezekkel, s körültekintve rúgok arrébb egy-egy holmit.
- Rendben – mondom mosolyogva, és visszafordulok felé.
- Kövess Makoto-san! – suhan el mellettem egyetlen pillanat alatt akár egy kis képregényhős, majd utána nézek, és épp előttem halad szökellve a szőnyegen.
Lassú léptekkel követem, míg a konyhába és étkezőbe nem érünk. A zsák megint nála van, és éppen abból pakolja ki a macskaeledelt.
A konzervek koccannak ahogy egymásra teszi őket, torony piramist épít belőlük, majd meghajolva, mutatóujját ajkacskájára biggyesztve kezd el hümmögni.
- Melyik legyen… melyik legyen? – tanakodik halkan, majd ésszerűen mutatok neki a tetejére. Mosolygó pofival néz fel rám.
- Köszönöm – már épp pattanna rám, amikor megtorpan, és visszafordul a lenti szekrényajtó felé, nekem háttal, így jó rálátást kapok kerek fenekére.
A földre tesz egy tálkát, majd a kiválasztott konzervet egy gép alá dugja, ami egy pillanat alatt kibontja.
- Shiro-chaaan! Cicc! – hívogat hangosan, és ebben a pillanatban mély nyivákolással mellettem terem a macska. Még meg is ijedek tőle, de csak egyet lépek oldalra. Hogy tudott ez a lény ilyen gyorsan ideérni? Bahh… - Á, itt vagy! – mondja mosolyogva majd beleönti a táljába a kaját, és a következő pillanatban már ott is terem a macska – Ha finomat kap, akár fentről is képes leszaladni, de most megérdemli, mert megvédett a félelmetes WC kacsától is. Jut eszembe mondtam, hogy van banános csoki torta, azt mondtad, hogy kérsz máris hozok – és robog a hűtőhöz. Kis popsi riszálással áll az ajtajában, kutakodik kicsit, majd előszed egy tányért, amin egy szép szelet van.
- Hahh… már csak ez van, biztos felfaltam a többit, mert hát olyan finomat tud sütni a házinéni, és mindig sokat csinál, de én is sokat eszem…
- Hagyd Shüni – mondom egy kis fél mosollyal – meghagyom neked, látom nagyon szereted – és én amúgy is egy sokkal finomabb falatra vágyom, s ha tehetném még ajkaim is megnyalnám előtte.
- Jaj olyan rendes vagy Makoto-san, ezt már akkor észrevettem, amikor megláttalak, tudtam, hogy nagyon rendes vagy, ezért megérdemled a sütit, finom, édes, biztosan szereted az édeset! – nyújtja orrom alá a tányért, széles kis mosollyal.
Egy hosszú pillanatra lehunyom szemem, és sóhajtok egyet. Elveszem kezéből a tányért, és leteszem az asztal szélére, ekkor látom igazán, hogy egy szép kis villa is van mellette. Megragadom derekánál, és egy pillanat alatt máris az asztal szélén csücsül, hatalmasan pislogó kék szemecskékkel, kis terpeszben, lábai között megtámaszkodva az asztal szélében. Lábai közé lépek, majd ujjaimat állára siklatom, és felvezetem magamhoz tekintetét, szép pofiját.
- Édes vagy, Shüni… édesebb mint ez a torta – duruzsolom már ajkaira hajolva, mélyen bűvölve szép szemeit… Most felfallak.
- De én nem lehetek édesebb, hisz az cukorból van én meg… ööö… - arcán erős gondolkodás jelenik meg – én meg nem… azt hiszem… vagy mégis? – karját felemeli és azt kezdi el figyelni, és kíváncsian megszagolja, majd meg is nyalja – Nem… ez nem cukor, de nem is csoki – konstatálja édesen. Fárasztóan aranyos, de ha már eddig eljutottam, nem fogom megfutamodni.
- Akkor együk meg együtt a sütit – ajánlom fel, és máris nyúlok a villa után. Lekanyarintok a torta széléből egy kicsit a villára, majd orra előtt kezdem el lengetni. Megbűvöltem figyeli, mint akit épp hipnotizálnak, végül ahogy ajkacskájához illesztem, egy szempillantás alatt tünteti el a falatot. Édes arccal ízlelgeti, lehunyt szemmel, s ahogy a következő falatot is az orra elé biggyesztem megmozgatja nóziját és csukott szemmel be is kapja a falatot, tovább ízlelgetve.
Ajka sarkán máris ott az első csoki foltocska.
leteszem a villát, megtámaszkodom mellette az asztal lapján. És arcához hajolok közvetlen közel. Ahogy lenyeli a süti darabot, letámadok kis száját, először szépen ívelt nyalintással eltűntetem arcáról a csokit, végighúzom finom, puha ajkain, végül sajátjaimmal tapadok rá finoman. Felfallak kicsi Shüni.
|
| Hiyahiya | 2009. 11. 11. 22:11:19 | #2431 |
Karakter: Shüni (timcsimnek)
Kosaramat lóbálva sétálok a sorok között, mint Piroska az erdőben, ami igazából stimmelhetne is, mert piros a pólóm, és kosár van nálam egy csomó finom cica kajával, és Shiro-chan meg tökéletes farkas lehetne, mert mikor meglátja ezeket, akkor mindig lázba jön… rám ugrik, én meg meghalok alatta… de nem baj! Szeretem Shiro-chant, még akkor is ha farkas is lehetne! Mert puha, fehér, dagi, és ha jön egy betörő, akkor biztos megijeszti és meg véd még a WC kacsától is!
Épp ezért most nagyon-nagyon finomat kell neki vennem, mert megérdemli! Hmm… vajon milyet kéne neki vennem? Vattacukrosat vagy csibéset vegyek neki? Hmm…
Elgondolkodva szegezem szemecskéimet a bolt tetején csillogó lámpák felé, hogy elhatározzam, mit is vegyek annak a kis szőrgombócnak… jjééé… olyan, mintha az ég lenne! Csak fehér! Nagyon felhős ég! Milyen szép! Az egyik kéken világít, a másik meg sárgán! Miért? Lehet, hogy jelző fényként használják az idegeneknek! Igen biztosan! Tudom is, hogy igazam van! Bizonyítani is tudom! A káposztát és a salátát is ők hozzák! Mert az is zöld, és egészen biztos, hogy nem eszem meg… Endo mondta, hogy ne egyek olyasmit amit az Ufók hoztak, mert akkor bezöldülök, és agyam kifolyik majd a fülemen…NEM AKAROM! NEKEM MÉG SZÜKSÉGEM VAN AZ AGYAMRA! JAJJ!!! ENNDDOOO!! FÉLEK!!!
Ráadásul még ott van a WC kacsa is… most mit tegyek? Ha zöld leszek, akkor a WC kacsa még jobban szeretni fog! Én nem akarom, hogy megegyenek… olyan pici vagyok… biztos egybe bekapna…
Csempergetve pillázok nagyokat az orrom előtti polcra, s ahogy szembesülök, hogy itt cica kaja van, elgondolkozom, hogy… miért vagyok itt?
Pedig egy perccel ezelőtt még tudtam… cica kaja… cica… kaja… Ja igen!
Azt hiszem, hogy mindkét fajtát megveszem Shiro-channak! Igen, az jó lesz! Megérdemli, amiért nem harapta le az állat orvos asszisztens néni kezét! Szegény néniről úgy kellett lealtatni Shir-chant…de legalább a fogai erősek!
Sugárzó mosollyal söpröm bele a szemmagasságban lévő polc tartalmát kosaramba, és csupán ekkor szembesülök, vele, hogy ez milyen nehéz… jajj… bár csak itt lenne Endo! Ő olyan erős! Biztos elbírná! É még engem is elbír! És én bizony nagyon nehéz lehetek! Kaa-san azt mondta, ha több csokit eszek, akkor olyan leszek, mint duci leszek, hogy gurítani lehet majd! Nem baj! Vicces lehet forogva látni a világot!
JUUUUJJJ!!!! KIAKARMPRÓBÁLNIKIAKAROMPRÓÁLNI!!!
Hangos, jókedvű kacagással pördülök meg, s a körülöttem egyre gyorsabban forgó tájon nevetgélve indulok el valamerre, amit már nem látok, mert hirtelen minden kis foltokká alakul, mint Endo egy pólóján, amit véletlenül leöntöttem festékkel! Velem együtt a kosár is pörög, olyan lendületet adva, hogyha ha nem lenne itt ilyen kemény a padló, akkor biztos lefúrnék a föld közepéig!
JJUUUJJJJ!!
Ez nagyon izgi! És igaz, hogy szinte alig állok már a lábamon, azért még csinálom, és közben azon gondolkozom, hogyha lenne nálam egy zseblámpa lehetnék csészealj! Milyen jó lenne! És ha Shiro-chant a nyakamba raknám akkor ő lehetne az ufó, és akkor kiszívnánk Endo agyát és akkor okosak lennénk a matekhoz és akkor too-san nagyon boldog lenne! SZÍVJUK ENDO AGYÁT!
Bár az nem lenne szép dolog… neki is biztos szüksége van rá… mert… végül is ő kedves, és nem lophatom el tőle… Majd megkérdezem oda adja-e! Igen, ez így már jobb!
Észre sem veszem mikor sodródik ki a sorból, mint egy aranyhalacska a folyócskából, de már csak arra leszek figyelmes, hogy valami nagyon szép kandikál ki az egyik elmosódott falról… megállok s ujjacskámat szám elé biggyesztem pislogok nagyokat a kinti hatalmas plakátra, hol egy répa egy paradicsommal kézen fogva sétálgat boldogan, nevetgélve és karalábét esznek…
Jujj! Kannibál zöldségek! Megeszik egymást! Biztos nagyon egészségesek lehetnek! Hmm… akkor ezek szerint a biológia tanáromnak nem volt igaz… a zöldség nem azért egészséges mert sok a vitamin benne, hanem azért mert egymás eszik! De jó! Vajon tényleg léteznek sétáló meg nevetgélő zöldségek? Ha igen, akkor gyorsa el kell menne, és megnézni a zöldségeknél, mert lehet, hogy az egyik saláta meg tudja mondani, hogy miért csinál az emberekből ufót! Juuuuuuuuujj!!!
Megpördülve, kicsit szédelegve indulnék el a másik irányba, mikor felfedőz utamban valami nagyon kemény állít meg, ami bele ütközik popsimba, ezzel véget vetve az kalanozásnak… repülök egy nagyot, s nagyot taknyolva nyalok el a földön, de úgy, hogy a takarító nénik biztos megköszönik majd a munkámat, mert a padló tükör fényes lett tőlem… nem baj, lehet, hogy majd adnak egy kupont! És legalább a padló tiszta…
Majdnem szipogva nyúlnék szúró térdemhez, de nem sírhatok itt! Nagy fiú vagyok! És nem is fáj! Be fog lilulni… de nem baj! Legalább színes lesz és nem fehér!
Megdörzsölgetem térdecskémet, ám ahogy a konzervek után néznék, valami nagy és fekete tolakodik be a látó terembe, és én hirtelen nagyon megijedek… EGY NAGY PÓK! EGY NAGYON NAGY PÓK JÖTT, HOGY ELOPJA SHIRO-CHAN KAJÁJÁT! JAJJ!!!
Nagy és nadrágja van… ijedten vezetem feljebb kék szemeimet, és ahogy szembesülök vele, hogy bizony ez nem egy pók hanem egy felnőtt férfi, nos… kicsit elszégyellem magam… hogy hihettem rá, hogy egy pók? Nem annak tűnik… inkább egy farkasnak…
Lehet, hogy azért jött, hogy megegyen?
Hmm… nem hinném… hiszen olyan kedvesen csillognak a szemei! Olyan melegen! És én tudom ám, hogy kik a jó emberek! És ő bizony az!
Ő egy kedves pókfarkas!
- Elém ugrottál – mondja nagyon mély hangján, s nagyon-nagyon-nagyon kezével felkarolva segít nagyonnagyonnagyonnagyon könnyedén felállni… ő egy erőemelő pókfarkas! Igen! Lehet, hogyha ki vinne egy mezőre, és fújna a szél, akkor tudna sárkányrepülőzni velem? De jóóóóó!!!!
És igaz! Ugye milyen jó emberismerő vagyok! Ő nagyon kedves és aranyos férfi lehet!
Endo mindig azt mondja, hogy naiv vagyok, és hogy ez cukros bácsit is óvó néninek néznék… de hiszen a cukros bácsi az óvó bácsi! Endonak nincs ki mind a négy kereke.. órákat kéne vennie biológiából! Hogy lehetne néni a bácsi….
- Bocsánat, sajnálom, nem figyeltem, én csak vittem a kosarat, meg néztem azt a szép képet ott! Meg nem is figyeltem. Ja ezt már mondtam… - mutogatok minden irányban, mint egy is iránytű, majd elgondolkozva szegezem szemecskéimet ismét a plafonra, ahol a szép égők, még mindig ugyan olyan fényesen világítanak…
Hmm… Kaa-san egyszer azt mondta, hogy a villanykörtében tündérek laktak, és ha úgy piszkálom, hogy világít, akkor az elektromosság tündér fog megbüntetni… hhűűű… itt is vannak tündérek! Meg kell kérni a takarító néniket, hogy oltsák le a villanyt, és akkor tudok velük találkozni, mert akkor nem csap meg az áram!
- Nem lényeges – intézi el ennyivel bocsánat kérésemet a fura pókfarkas, aki nagyon segítőkészen hajol le Shiro-chan konzervéiért…milyen aranyos, hogy segít! Meg is van! Meg hívom majd egy sütire, hogy megháláljam neki! Biztosan szereti az édességet! Endo-azt mondta, hogy a cukros bácsik pont úgy néznek ki, mint egy nagy fekete farkas, és ő ilyen! És a cukros bácsik biztos szeretik az édességet, azért cukrosak, nem? Hmm… meg kéne tőle kérdeznem, hogy cukros bácsi-e…– Mire kell neked ennyi macskakaja?
- Nekem? Van egy cicám, Shiro-chan. Shiro-chan nagyon sokat eszik, meg válogatós is, és nem eszik meg mindent, de mégis már vagy 15 kiló, és neki veszem ezeket, mert tudom, hogy ezt szereti – vigyorodok el csibészen, a konzerveket kosaramba rejtve. Bizony, bizony… Shiro-chan olyan mint egy élő szőr pamacs! Szegények fogyókúráznia kellene, mert egy méter séta is nehezen meg azokkal a hurkás kis lábacskáival, de nem baj! Legalább attól nem kell félnem, hogy elszökik! Vagy legalábbis attól nem, hogy sétálva teszi ezt… elgurulni elgurulhat…. EZ AZ! Majd kikötözöm a kisasztalhoz, és akkor nem fog elgurulni!
Jujj… tiszta okos vagyok! Nem értem miért néz rám Endo mindig olyan furcsán, mikor ilyeneket mondok…
Égkék szemeimmel kíváncsian pillantok az engem serényen fixírozó férfira, aki nagyon elgondolkodni látszik miközben tüzetesen végig mér…. Hm…. Biztos röntgen sugaras szeme van! Jujj!!! Átlát a ruhámon! Akkor biztos látja a nyuszis alsógatyám! Biztos még repülni is tud! Ez megmagyarázza, hogy miért ilyen erős! Ő egy szuperfarkas! Egy igazi Szuperhős!
Hol a köpenye!? LÁTNIAKAROMLÁTNIAKAROMLÁTNIAKAROM!
Egy szuperhős lesz a barátom! Mert… biztosan azok leszünk!
- Ha már így elgázoltalak, kiengesztelésképp hadd vigyelek haza… Kocsival vagyok… - mosolyodik el kedvesen, biztatóan, s én már rögtön nyitnám a számat, hogy igent mondjak, de… kaa-san azt mondta, hogy ne szálljak idegenek kocsijába… és még a nevét sem tudom… és mi van ha tényleg farka,s és fiatal fiúkat eszik? Lerágja a lábacskámról a húst, és akkor csontváz lábam lesz!
Végül is… az nem is baj annyira! Nagyon viccesen nézhet ki, és legalább bármikor le tudom majd venni, mikor nem akarom, hogy lábam legyen! Tudok majd vele evezni, ha a tengeren maradok! Juujj!!! RÁND LE A LÁBAM, PÓKFARKAS ÚÚÚR!!!!!
- Igazán nem szükséges, amúgy is én voltam a hibás, inkább nekem kéne…- magyaráznám meg, hogy igazából én voltam a vétkes, mert ufósat játszottam, és a paradicsom elvette a szememet… mert hát… nekem kéne most egy békítő fagyira hívnom, hogy fair legyen a dolog… biztos neki is fájt, ahogy nekem jött, mert a bevásárló kocsik nagyon veszélyesek tudnak lenni! Egyszer egy majdnem maga elé temetett, pedig csak a nyelemet dugtam ki rá! Lehet, hogy megérzik a pimaszságot! Jujj! Akkor a mosógép is azért kapta be a kezemet! A MOSÓGÉP!!! NNNNEEEEEEEEM AKROM, HOGY MEGEGYEN!
- Ragaszkodom hozzá – vág közbe, vállaimat barátságosan átölelve, én pedig ettől a kedves gesztustól meglágyulok… mert hát… biztosan a barátom akar lenni, és ahhoz meg kell ismerni nem? Biztos titkos ügynök és meg akarja mutatni az extra modern autóját! Biztosan a pólója alatt is lézer van! JUUUUJHJJJJ!!!!!
- Hááááát… Najóóóóóó… - megyek bele, mert nagyon kíváncsi vagyok ám, hogy milyen a kocsija… biztosan tud repülni, meg beszélni, meg van benne olyan GPS ami egy másik dimenzióba is elvezet, ahol az embereknek két feje van és három lába! Persze itt nyíltan nem kérdezhetem meg tőle, hogy tényleg titkos ügynök-e, mert akkor lelepleznék az álcáját…
Így csak mosolyogva, nagyon-nagyon-nagyon lelkesen kérdezgetem, hogy micsoda, meg kicsoda ő, és hogy miért jött, és hogy hogyan keveredett ide, miközben én is sok dolgot elregélek neki… még a pénztáros néni is megmosolyogja a csacsogásom mikor kapálózva mutogatok a pultnál…
Szatyrocskámat lóbálva sétálok vele hatalmas, menő kocsijához, azon elmélkedve, hogy hogyan lehet ő olyan izmos, hogy eeeenyi sok mindent elbír egyedül… én sook csokit eszem még sem vagyok ilyen erős, pedig Popey szeletet is majszolok reggelente! Lehet, hogyha spenótot ennék, akkor nekem is olyan izmos alkarom lenne, és akkor egy kocsit is fel tudnék emelni?
De a spenótnak olyan rossz az íze… és zöld leszek tőle! Fúúújjj… inkább marcipán spenótot eszek! NEEEEEMMMM!! FFÚÚÚÚÚÚJ! NEM ESZEK SPENÓTOT!
Amíg ő pakol a csomagtartójába, én kissé elbizonytalanodok a nagy jármű láttán… biztos, hogy jó ötlet, ha beszállok mellé? Hiszen nem is ismerem… lehet, hogy elrabol és el ad az araboknak egy kecskéért! Endo azt mondta, hogy engem úgy vinnének az arabok, mint a cukrot…
Kaa-san is azt mondta, hogy nem szabad leállnom idegenekkel… de ő olyan kedvesnek tűnik… biztos nem akar megrontani, vagy mi… bár nem tudom mit értet ezalatt Endo… hiszen én nem tudok megromlani… le tud járni a szavatossági időm?
Tanácstalanul böködöm állacskámat zacsimat magam elé terelgetve, azon tépelődve hogy vajon szabad vagy nem engednem ennek a férfinak, hogy haza vigyen…talán… nem szabadna… lehet, hogy okosabb lenne hazasétálni… vagyis… nem tudom…. Mmmmmmmmmmm….
- Mi a baj? – fordul felém a pókfarkas szuperhős és titkos ügynök cukros bácsi, és én szégyenlősen, kék szemeimmel bátortalanul fixírozva őt próbálok válaszolni…
Olyan kedves velem, biztosan nem lehet rossz ember! Kedves és segítőkész, és biztosan nagyon jó barátok leszünk… csak… még a nevét sem tudom…
- Ééééén nem szoktam idegenek kocsijába szállni… - magyarázom halkan, vigyázva hogy ne sértsem meg, mert biztos nagyon rosszul esik neki, hogy nem bízom benne, mikor ilyen aranyos velem… buta, buta Shun-chan!
Gondolatban fejen koppintom magam, hogy hogyan lehet ilyen ütődött, mikor figyelmes mosollyal lép elém, és meleg, barna szemeivel bátorítóan néz le rám, úgy, hogy szívecském máris kalimpálni kezd a boldogságtól… igggeeen!! Nagy ügye, hogy ügye! Az akinek, ilyen barátságos aurája, van az csak jó lehet! Már pedig én tudom olvasni az aurát, mert már van jós kártyám, és igazi spiritiszta leszek! Igen!
- Ha csak ez kell… Ryoichi Makoto vagyok – mutatkozik be hatalmas kezét felém nyújtva, én pedig felvidulva, hiperaktívkodva kapom el mancsát, és kezdem rázni, mint egy kis elmebeteg, hogy lássa, mennyire örülök, hogy már tudom a nevét is! Makoto-san, az én új barátom! Már alig várom, hogy bemutathassam Shiro-channak, meg Endonak! Nnnnnnyyyáááááááá!!!
- Így már jó… az én nevem Atamagaokashii Shun – osztom meg vele én is nevemet, de olyan gyorsan, hogy szinte belegabalyodik a nevem, mert olyan hosszú és olyan nehéz a vezetéknevem, hogy gyakran még én sem tudom, hogy kell kimondani… de most sikerült! Nagyon ügyes vagyok! Általában csak tizedszerre meg szótagolás nélkül! JUUUJJJ!!! Nagyon ügyi vagyok!
Nagy szemekkel pislog rám meglepetten, mint, aki hirtelen ufót lát, és én kedvem szerint körbe néznék, hátha van itt egy… holholhol? Van itt idegen lény! Elakarok vele menni, hogy megnézhessem a Hold tényleg sajtból van-e!
Bár lehet, hogy csak a nevemet furcsállja… azt én is szoktam… igazából azt jelenti, hogy eszement… de miért? Lehet, hogy az őseim udvari bohócok voltak?
- Bocsánat… mi? – kérdez vissza akadozva, még mindig is tányér méretű szemekkel pislogva, én pedig hirtelen megijedek, hogy a szemgolyói ki fognak esni a fejéből, ha így néz tovább! Csukd be a szemedet Makoto-san, mert elszöknek a szemgolyóid! És neked olyan szép szemeid vannak! Biztos eladnák a bolha piacon, és akkor nem lenne szemed! Csak egy üres…ööö… gödör!
Beletelik pár percbe, mire megnyugszom, és végre felfogom, hogy mit is kérdezett… igen... a nevem az… de nem baj! Megértem, mert mindenki így reagál, mikor bemutatkozom! És az ő arca nagyon vicces, mikor csodálkozik… nagyon vicces… olyan, mint egy manó! Egy nagy fekete manó!
Szám elé szorítom kezecskémet, hogy magamba fojtsam azt a csúnya, nagyon gonosz kuncogást, de még így is rázkódnak vállaim, ahogy a kitörni készülő nevetés egyre érlelődik… Makoto-manó… de aranyos név… Makoto-san, a manó! Hihi…
Végül is nem bírom tovább, s hangosan felkacagva fogom meg pocakomat, mely lassan fájin kezd a nevetgéléstől, amin ő ismét csak néz egyet, és biztos azt gondolja, hogy Shun-chan versenykocsijának szerelői messze nyaralnak… de nem! Csak nagyon vicces grimaszokat tud vágni! Makoto-san egy nagyon jó fej ember!
Levegőért kapkodva fejezem be, miután már inkább mérgessé kezd válni arckifejezése, s magamat elszégyellve sütöm le szemeimet, arcomon halvány szégyenpírral… most nagyon gonosz voltam… too-san mindig mondta, hogy nem szabad másokon gúnyolódni, mert nagyon csúnya dolog… buta Shun-chan, de gonosz vagy! Baka!
- Bocsánat… csak olyan vicces arcot vágtál Makoto-san…- magyarázom halkan, cipőm orrával a betont rugdosva, mert most elsüllyednék bűnbánatomban… biztos megharagszik rám… felvidítom!- A nevem…A…Ata…Atamaga…Atamagaokashii Shun! Te hívj csak Shun-channak! Minden barátom úgy hív, bár anyukám Shüninek hív, és attól úgy érzem magam, mint egy kis almás állata, de ha szeretnél, akkor hívhatsz Shünenik is!
Juuujj!!!! Milyen nagy tüdőm van! Mert bizony, et mind egy levegővételre mondtam el ám! El tudnék fújni egy egész országot, olyan szelet tudnék csinálni! Én lennék Taishun!
Meglágyul egy kissé arca, és újra azzal a nagyon kedves mosollyal simítja hatalmas kezét vállamra s irányít a kocsi ajtaja felé… biztosan siet, hogy elkérje a következő titkos küldetését! Vajon ha elbújok a csomagtartóan, akkor elszökhetek vele, és megnézhetem a küldetését, ahol majd orosz ügynökökkel fog kung-fuzni? JJUUJJJ!! ÉN IS ÜGYNÖK AKAROK LENNI!!!!
- Meglepően sokat beszélsz, Shüni. Hozzád hasonlóval még csak nem is találkoztam…- duruzsolja mély hangján, ahogy a kocsi ajtóhoz érve én nekidőlök nagyokat pillázva… hhűűű… megdicsért! MEGDÍCSÉRT!
Ilyen szépet még senki sem mondott nekem! Azt mondta, hogy hozzám hasonlóval nem találkozott! Akkor biztos meg fog jegyezni, mert too-san szerint az emberek csak az érdekes dolgokat jegyzi meg, és én érdekes vagyok, tehát Makoto-san emlékezni fog rám! Jujj de jó!!!!
Nagyon közel hajol hozzám, tinta fekete tincsei csiklandozzák nózimat, úgy hogy majdnem feltüsszentek, de szerencsére, mikor megmozgatom egy kicsit a bűnöst, akkor már nem kell attól félnem, hogy Makoto-san arába hapcizok…
- Nagyon aranyos vagy…- simogatja meg pofimat, én pedig meglepődve pillázok rá értetlenül…én… aranyos? Tényleg? JUUUUJJJ!!! Megint megdicsért! Jajj Makoto-san már most szeretlek nagyonnagyonnagyon! NYÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!
Felderül arcom, mint pillangós, virágos rét, s mielőtt még belebújhatna pofimba, hogy megpiszézze a nózimat –mert biztosan azt akarja- hangos sikkantással ölelem át nyakát, és vetődöm rá hatalmas lendülettel, de úgy, hogy ő meglepetten hátrál velem pár lépést, én pedig mint egy kis majom úgy kapaszkodok belé, és nevetek boldogan. MAJOM LETTEM! BANÁNOS CSOKITORTAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!
- Makoto-san olyan kedves vagy hozzám! Megérdemelsz egy nagy ölelést! Sőt, még egy puszit is kapsz! – nyomok egy cuppanósat arcára, ő pedig még mindig megilletődve figyel, majd kissé akadozva, de ő is átölel, s magához szorítva simogatja meg szőke üstökömet. IGEN! MAKOTO-SAN ÉS ÉN MÁR HIVATALOSAN IS BARÁTOK VAGYUNK!!!!
- O..Oké…- bólint rá furcsa hangsúllyal, de biztos csak azért mert ő is nagyon örül, hogy a barátja vagyok! Makoto-saaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan!
Széles, aranyos mosollyal mászom le róla, s még egy puszit nyomva másik pofijára kacsintok rá csibészül, és pattanok be a hatalmas kocsiba, s vetődök rögtön a kutatásba… jjuujj, milyen nagy! És milyen puha az ölés! És igazi bőr! JUUUUJJJJJ!!! Ilyen szép autóban még sosem ültem!
Virgonc vigyorra csatolom be magam, s kezeimmel a műszerfalba kapaszkodva zsongok be, s várom, mikor indulunk végre… biztos fénysebességgel tud majd menni! Mire haza érek már 100 év eltelik majd! Időutazó leszek! JJUJJ DE JÓÓÓÓ!!!
És milyen modern a kilométeróra! Világít! És CD-s magnója van, és fenyőillatú illatósítója! JUUUJJJ!!! Makoto-san nagyon gazdag lehet! Lehet, hogy a párnáját is pénzzel tömi! JUUJJJ!! NÁLA AKAORK ALUDNI, NÁLA AKAROK ALUDNI!!!
Pár perc múlva ő is beszáll mellém, s a kocsit beindítva indul el… juuujj… dorombol a motor! Olyan, mint egy párduc! Biztos van egy itt valahol… kizárt, hogy valaminek ilyen szép hangja legyen! Páruc! Cicc, cicc! Hol vagy?
- Hol laksz Shüni? – pillant felém szeme sarkából én pedig jobba mutatok jókedvűen, és elhatározom hogy én leszek az iránytűje…. Most… most ballra…
- Itt balra, aztán két utca és meg is érkeztünk! Egy kis apartman lesz az! Kicsi, de nagyon szép, és az öreg néni is kedves! Mindig hoz banános csoki tortát, amit én imádok, és ha nem ehetek, akkor nagyon szomorú leszek, de szerencsére mindig van otthon! – kedvesen pillázva fordulok felé, s ujjacskámmal pofimat böködve mászom oda hozzá egy kicsit, hogy jobban halhassa, amit mondok, mert olyan hangos itt minden, hogy nem biztos, hogy érti, amit itt mutogatok neki…- kérsz majd banános csokitortát? Hmm?
- Persze…- motyogja halkan, én pedig kis macska mosollyal dörgölöm pofimat karjának, úgy, ahogy Shiro-chan is szokta nekem, mikor meg akar köszönni valamit... olyan aranyos olyankor!!!
Be kell mutatnom neki Shiro-cahnt is! Biztos egyből összebarátkoznak majd! Nagyon fogják egymást kedvelni! Shiro-chan úgyis olyan barátságos! És Makoto-san olyan erős, hogy biztos elbírja majd, ahogy én is!
Ahogy megérkezünk szinte ágyúgolyóként pattanok ki a kocsiból, persze megvárom, míg lepakol, és aztán ugrok ki konzervemmel együtt, hogy minél gyorsabban bemutathassam őt Shiro-channak!
Egy helyben izgatottan toporzékolva várom meg míg ő is kiszáll, s érdeklődve méregeti az otthon kis kertes apartmant, ahol lakom.. kicsit rendetlenség lesz, de hát nem számítottam látogatóra… nem baj biztos megérti, hiszen ő is fiú!!!
- Gyere gyorsan Makoto-san! – integetek neki, és ahogy mellém ér, hatalmas kezét megragadva irányítom el az ajtóig, ahol is egy pillanatra elbizonytalanodom… hol a kulcsom…- egy…egy pillanat…
- Csak nyugodtan, Shüni. Nem fogok elfutni.- nyugtat meg kedvesen, én pedig nyelvecskémet kidugva, szemeimet a kék ég felé fordítva kutatom az a gonosz kulcscsomót a gatyám zsebének aljból… Endo azt mondta, hogy az én zsebemben egy fekete lyuk van és azért nem találok soha semmit… de furcsa… akkor a mosógépet hogy-hogy nem nyelte el?
Meg van!
Győzelemittasan lóbálom meg kis kulcscsomómat, amin egy maci leng jobbra-ballra a rázkódástól, majd a megfelelő kulcsot kiabrálva nyitom ki az ajtót, s lesek be rajta… Shiro-chan itt lesz valahol, mert mikor megjövök a boltból, akkor midig ide kúszik…
És igen! Itt is van!?
- SHIRO-CHAAAAAAAAN!- sikkantok boldogan, s a nagy fehér pamacsot felkapva pördülök Makoto-san felé, aki ahogy megpillantja méretes cicámat, lemerevedve, óriási szemekkel néz farkas szemet a kedves nyávogó cicusommal…
- Ő itt Shiro-chan Makoto-san, a cicám, aki nagyon nehéz, és megvéd a WC kacsától meg a betörőtől!- rikkantom, s mint derült égből a vattacukor, úgy nyomom kezébe kis kedvencem, ő pedig megilletődve veszi karjaiba, nem kicsit meglepődve kedvencem súlyától… Shiro-han pedig csak nyávogva nyalintja meg Makoto-san állát… NNYÚÚÚ! TUDTAM, HOGY SZERETNI FOGJÁK EGYMÁST!- kedvel téged!
És, hogy még teljesebb legyen az őszképp én s oda kuncsorgom magam, és Makoto-san derekát átölelve bújok hozzá én is halkan dorombolva, úgy mint Shiro-chan… tudtam! Tudtam, hogy jóban leszünk! Nem értem miért vészmadárkodik mindig Endo! Hiszen Makoto-san nem idegen már, nem kell vele vigyáznom! NYÚÚÚÚÚ!!! MAKOTO-SAN!!!!
|
| timcsiikee | 2009. 07. 08. 13:12:06 | #1114 |
Karakter: Makoto(hypermarket)
Hétvége van végre, egy nyugisnak mondható nap. Vagyis az lenne, ha reggel 9kor nem hívnának telefonon valamiért, épp akkor mikor a konditeremből érek vissza. A hétvége számomra azt jelenti, hogy nem dolgozom. Majd akkor hívogassanak, hogy ha én leszek a vezető. Addig zargassák apámat, úgy sincs jobb dolga. Lezuhanyozom, majd derekamra csavarva egy törülközőt nézek körbe a lakásban. Hmm… Azt hiszem kezdek kifogyni az alapvető készleteimből. És ez alatt nem csak az élelmiszert értem, hanem az italokat is. Rég nem jártam már boltban, azt hiszem ideje lenne. Megszárítkozom, és felkapok egy kissé feszesebb fekete pólót, valamint egy farmert. Felkapom slusszkulcsom, és pont ekkor csörren meg az itthoni telefonom. Felmorranok, majd egy laza mozdulattal húzom ki a vezetéket a falból. Elegem van már. Jobb lesz ha a mobilomat is kikapcsolom, mert ez a második ahol „zaklatni” szoktak. Kikapom farzsebemből, majd leteszem az asztalra, és már indulok is. Az egyik legközelebbi hipermarketet nézem ki magamnak, le is hajtok az útra, és az épülethez legközelebbi parkolót PC-zem ki magamnak. Szerencsére üres.
~*~
A jól légkondicionált helyiségben baktatok lassan a bevásárlókocsival. Istenem de utálok vásárolni. Ez a tömeg ami itt van… Bár mit várok hétvégén? Mindegy. Gyorsan összeszedem amit kell, aztán húzok haza, hogy csendesen töltsem napomat. Már az utolsó soron, az italos részlegen járok, épp a sorból haladnék ki, mikor váratlanul a kanyarban elém toppan egy szőke fiúcska, És azzal a lendülettel megyek neki, és döntöm fel.
Ez az idióta ráadásul nekem háttal volt, így szerencsétlen orra esett… Na jó segítsük fel.
Látom hogy a kosár is kiborult a kezéből, ami eddig tele volt… macskakajával? Ehh… Ez vagy dilis, vagy rengeteg macskát tart.
- Elém ugrottál – mondom miközben felsegítem. Tudom nem így lenne illő, de tényleg így volt.
- Bocsánat, sajnálom, nem figyeltem, én csak vittem a kosarat, meg néztem azt a szép képet ott – mutat egy kinti falra – meg nem is figyeltem. Ja ezt már mondtam… - édesen ajkaira biggyeszti ujját, tovább gondolkodva, hogy mi volt még. Egek…
- Nem lényeges – majd vissza hajolok segíteni összeszedni a cuccát, ha már így elgázoltam – Mire kell neked ennyi macskakaja? – kérdem kíváncsian, mikor a keze ügyébe adok párat.
- Nekem? Van egy cicám, Shiro-chan. Shiro-chan nagyon sokat eszik, meg válogatós is, és nem eszik meg mindent, de mégis már vagy 15 kiló, és neki veszem ezeket, mert tudom, hogy ezt szereti – mondata végén bevág egy vigyort. Látom nem a tömény megszólalások híve vagy. Ennek ellenére nagyon is édes fiúcska, nem hétköznapi. Fejemben egy kósza gondolat szele frissít fel.
- Ha már így elgázoltalak, kiengesztelésképp hadd vigyelek haza… Kocsival vagyok… - ajánlom fel legsármosabb mosolyom kíséretében.
- Igazán nem szükséges, amúgy is én voltam a hibás, inkább nekem kéne…
- Ragaszkodom hozzá – karolom át vállánál, nyomatékosítva mondanivalómat.
- Hááááát… Najóóóóóó… - biccent rá, majd mivel mindketten végeztünk, a pénztár felé vesszük az irányt. Barátságosan beszélget és kérdezget, bár olyan hosszan, hogy lassan kezd fárasztó lenni. Kellett nekem a fantáziámra hallgatnom, most megjárom… Na de nem baj…
Kiérünk végre a kocsihoz, a csomagtartóba bedobálom cuccaimat. Kis szatyrával megáll a kocsi mellett, és bambulva a járgányra állára tett ujjacskával néz maga elé.
- Mi a baj? – kérdem tőle.
- Ééééén nem szoktam idegenek kocsijába szállni… - hú, ez most elég tömény válasz volt a személyéhez képest. Lassan mosolyogva elé lépek.
- Ha csak ez kell… - mondom, majd a kezem nyújtom felé – Ryoichi Makoto vagyok – mutatkozom be. Arcán boldog mosoly terül el, kezem után kap, és finoman rázni kezdi a köszönés jeleként.
- Így már jó… az én nevem Atamagaokashii Shun – hadarja el, mire kezem megáll a mozgásban, kissé kikerekednek szemeim és döbbent arccal nézek rá.
- Bocsánat… mi? – mondom hitetlenkedve.
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 08. 18. 15:58:05
|
|
