|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Ichi-nii | 2011. 09. 17. 19:37:36 | #16717 |
Karakter: Ginzawa Haru
Megjegyzés: Ancsának
Közelebb hajol, majd ajkait érzem egy pillanatra az arcomon.
- Ez hülye kérdés volt, hiszen nagyon is fontos vagy nekem, ugyanabba az iskolába szeretnék menni, ahova te is mész, mert nagyon ragaszkodom hozzá, ha netalán elválnának útjaink abba... – elcsuklik a hangja, amin kicsit meglepődök, arcára teszem egyik kezem de lehajtja - Abba belehalok. Sose volt még ilyen barátnőm, mint te, sokan mondják, hogy a jó barátságot meg kell becsülni és én igyekszem azt tenni. – mikor befejezi, már a sírás kerülget, ezért felemelem a fejét, hogy lássam az arcát, de ahogy meglátom észreveszem, hogy ő is könnyezik.
- Nekem is te vagy a legjobb barátnőm, sose hozott senki ekkora áldozatot nekem, mint te, hogy ugyanoda szeretnél jönni. – suttogom, ekkor szorosan magához ölel, amitől sokkal jobban érzem magam.
- Na ne itassuk az egereket. – elenged, majd ad egy zsebkendőt amivel letörlöm a könnyeim.
- Rendben, ne itassuk.
- Én átöltözöm, ha nem gond. – a kijelentés után zavarba vagyok, ami látszik is mert kicsit kipirultam.
- Csak nyugodtan, addig kimenjek?
- Ugyan, dehogyis, vagy ha nagyon zavarna, hogy fehérneműben leszek.
- Engem nem zavar. – mosolygok rá, majd figyelem ahogy közelebb lépked és letesz mellém egy pólót és egy rövidnadrágot.
- Akkor öltözz át te is, hiszen kényelmetlen ebben lenni egész nap. – mosolyog rám.
- Igazad van, köszönöm. – helyeselek, majd felállok, és lekapom magamról a felsőmet.
- Meg van csavarodva hátul a melltartód. – hallom a hátam mögül, majd hátamra teszem a kezem és megpróbálom megtalálni hol csavarodott meg, viszont mikor elkapom nem tudom rendesen megcsinálni..
- Akkor ez nyomott, egész végig, megigazítod? – fordulok felé.
- Persze. – közelebb jön hozzám, majd végig simít a hátamon, kicsatolja a melltartót és vissza.
- Köszi. – fordulok hátra mosolyogva, majd figyelem ahogy átöltözik, mikor leveszi melltartóját ismét elpirulok.
- Mi a baj?
- Semmi, csak, olyan szép formásak a cicijeid, az enyémek, olyan csúnyák.
- Oh… köszi, de a tieid is biztosan formásak.
- Hát. Lehet.
- Ha gondolod, mutasd meg őket és megmondom, bár melltartón keresztül is azt mondom, szépek.
~ Most mi legyen? Mi lesz, ha leveszem és nem tetszik neki?… Na jó, legyen… ~ kicsit ugyan szégyenlősen, de leveszem a melltartót.
- Hidd el nekem, nagyon szépek. – suttogja, majd egy puszit ad az egyikre, amitől egy kicsit sóhajtok, ez után el is emelte fejét, és le nézett.
- Szoktad borotválni? – kérdezi ő is vörösen, én még jobban zavarba vagyok.
- Néha. – suttogom, majd eltakarom a melleim – És te?
- Én gyantáztatom. - suttogja ő is.
- Az nem fáj, milyen?
- Nekem nem fájt, és selymes.
- Én nem merem, legyantáztatni, a borotvával is megvágtam múltkor magamat.
- Rossz a technikád.
- Lehet. - mind ketten sóhajtunk egyet - Tényleg selymes odalenn?
- Igen. - suttog a fülembe, majd megragadja a kezem és beteszi a bugyijába, ahol megsimogatom, mire egy kicsi nyögés hagyja el száját.
- Tényleg, ez tök jó. - suttogom kicsit akadozva.
- Tudom. - még közelebb hajol, és egy puszit ad a nyakamra, én pedig csak gondolkozok. Kis idő után kiveszi a kezemet, és a térdemre rakja, majd bámuljuk egymást, a csendet csak a hasam korgása töri meg.
- Csak nem lettél éhes? – mosolyog rám, és pedig bólintok egyet. Kezemet még mindig fogva feláll, majd lép egyet, ekkor én is felállok és utána megyek. A konyhába vezet, majd leültet az egyik székre, és elmegy ügyködni a pulthoz. Én az ablak felé fordulva, az asztalon könyökölve bámulom a káprázatos naplementét. Egyszer csak egy szendvics landol előttem az asztalon, amit Nayumi tett le elém.
- Jó étvágyat. – mosolyog rám, majd leül mellém, én pedig enni kezdek.
- K.. Kérsz belőle? – kérdezem elpirulva, majd felé nyújtom a kenyeret, ő pedig beleharap.
- Nem is lett olyan rossz.
- Nekem nagyon ízlik. – mosolygok rá, és eszek tovább. Mikor végzek, a mosogatóhoz sétálok, és már a csap felé nyúlok, mikor hátulról átölel, és a fülemhez hajol.
- Hagyd csak, majd később elmosom. – suttogja kedvesen a fülembe, én pedig érzem ahogy puha mellei a hátamhoz érnek. Szívem egyre hevesebben ver, és érzem, hogy ő is szaporán veszi a levegőt. Lassan megfordulok, majd mélyen a szemébe nézek. Kezeimet tarkójára teszem, majd kicsit oldalra döntöm a fejem és egyre közelebb hajolok hozzá, lehunyom szemeim, és várok, hogy elcsattanjon a szerelmek pecsétje, az első csók.
|
| Ichi-nii | 2011. 08. 25. 22:11:56 | #16268 |
Karakter: Ginzawa Haru
Megjegyzés: Ancsának
Egy bizonyos napig nem hittem a csodákban, de azon a napon, akkor és ott ez megváltozott. Egy osztálytársam is elment arra a partira ami a házam közelében került megrendezésre, és azóta olyan közeli barátokká váltunk, hogy remélem ha akarnának se tudnának kettőnk közé furakodni. A nyári szünet sok közös élménynek adott otthont kettőnk számára de sajnos ennek a feledhetetlen időnek is vége szakadt egyszer: ma. Nayumi és én megbeszéltük, hogy együtt megyünk el az utolsó évnyitóra az iskolánkban. Remélem, ha nem is egy főiskolára megyünk ugyan olyan jó barátok maradunk. De egy év az egy év, sok dolog történhet még ennyi idő alatt. Korán felkelek, hogy feltudjak készülni az évnyitónkra, bár nem csípem ki magam annyira, csak egy átlagos ünneplőt veszek fel, a szokásos fekete szoknya és fehér felső duó. Ágyamon ücsörögve magamban mosolyogva várom, hogy végre kifuthassak a még mindig nyári melegbe, és újra láthassam Őt. Mikor meghallom a csengőt, már pattanok is fel helyemről, és szaladok ki a kapuhoz, még nagyobb mosollyal az arcomon. Mi után kilépek rajta, bezárom azt de utána rögtön szó nélkül átölelem Nayumit, aki nagy örömömre vissza is ölelt. Egy gyönyörű ruha volt rajta, amit persze párszor meg is dicsérek az úton. Az iskolakezdés miatt ma szinte minden utcában diákok hangja töri meg a nyugalmas nyarat. Ma a szülei egy grill partit rendeznek, amire én is meg lettem hívva, de Nayumi ötlete az, hogy a felnőtt dolgok kerülése miatt mi fellógunk majd a szobájába, ami igen jól hangzott. Fél óra séta után ismét beléptünk az iskolába. Az emberek nem változtak, mindenki maradt az aki volt, talán csak magasabb lett pár centivel, vagy megnőtt a haja. A szokásos himnusz éneklés és igazgatói beszéd után a termünk felé vesszük az irányt, ami szép új színűre lett festve. Az osztályfőnök hál’ Istennek megmaradt, akit valamiért nem ítélem el mint más férfit. Cirka két óra elteltével indulunk el a suliból. Mikor oda érünk a házukhoz, már a partira meghívott emberek nagy része ott van, mi pedig szinte azonnal megyünk is a szobájába. Mikor beérünk leveszem a cipőm és az ajtó mellé teszem, majd körbenézek a szobájában. Semmit sem változott azóta, hogy itt voltam, ezért elmosolyodtam majd leültem mellé az ágyra.
- Mihez lenne kedved? – kérdezi tőlem kedvesem. Igazán nem volt ötletem, sem igényem arra, hogy bármi is történjen. Nekem elég volt az, hogy vele lehettem.
- Hát.. nem is tudom… neked nincs valami ötleted? – mosolygok rá.
- Nem lenne jó valamiről beszélgetni? – válaszol rám tekintve. Én a szám elé tartom a kezem és előre dőlők egy kicsik, térdemre teszem könyököm és úgy bambulom a velem szembe lévő falat, egy idő után kicsit oldalra fordítom a fejem, de még mindig a falat bambulom.
- Van már elképzelésed hova mész fő iskolára? – kérdezem tőle, szememben tükröződik, hogy kicsit aggódok a válasz miatt. Egy kis ideig tanakodik, majd elhangzik a válasz.
- Természetesen oda, ahova te is. – mosolyog rám. Én mentem elérzékenyülök, és nekivetem magam, szorosan magamhoz öleltem.
- De ugye csak miattam döntöttél így? Hogy ne legyek magányos… - néztem fel rá.
- Nem csak te lennél magányos, ha másik iskolába mennénk. – nyugtat meg, de valami nem hagy nyugodni.
- Miattam nem kell olyan iskolába menned ahova nem szeretnél… - mondom még mindig magamhoz szorítva Nayumit. Persze én lennék a legboldogabb ember, ha komolyan velem maradna – Azt szeretném, hogy neked a legjobb legyen…
- Nekem így lenne a legjobb. – egyik kezét hátamra teszi, és lassan simogatni kezd ami végtelen melegséggel tölt el. Egy kis ideig még így maradok, lassan mély levegőt veszek, kicsit elhúzódok tőle, és szemébe nézek.
- Még nem meséltem a múltamról sokat neked… Hat éves koromban halt meg az anyukám, de ezt már mondtam egyszer… - próbálom akadozás nélkül végigmondani amit akarok, de itt meg kell állnom egy pillanatra. Ő persze már rögtön vigaszomra nyújtja kezét, ezért folytattam – Ez után apám nyolc éven át… szó szerint bármit megtehetett velem amit csak akart… – hírtelen halk sírásba kezdek, tenyerem arcomra teszem, és így mesélek tovább – És sok mindent meg is tett… Egészen addig a napig amíg el nem szöktem tőle senki sem szeretett, vagy törődött velem… - szipogok, majd ismét közelebb kúszok hozzá, hogy mint védő angyalom kezével átkaroljon és ismét megnyugodjak – Viszont a régebbi iskolámban olyan lányokkal ismerkedtem meg mint te, de egyikükkel sem lettünk végül jó barátok… és ismét senki sem figyelt rám évekig… - nem tudom mitől eredt meg ennyire a szám, talán jó valakinek végre lemondani ezt az egészet – Mindig is fontos akartam lenni valakinek anyám halála után… És akkor jöttél te, és megváltoztattad az egész életem. - mondom neki, már teljesen nyugodtan, mert ismét kezei közé kerülhettem – Mond csak.. Én fontos vagyok neked?
|
| oosakinana | 2011. 01. 02. 00:15:28 | #10210 |
Karakter: Noriko Harada
Megjegyzés: (Mo-sama-nak)
Miután engedélyezi, megpróbálom a lehető legjobbat nyújtani neki, amit ő is nyújtott nekem. Végig kényeztetem és végig csókolgatom a testét, majd barackjára tapadok rá és addig kényeztetem meg izgatom, hogy ő is elélvez karjaim között, ami olyan nagy élvezettel tölt el meg örömmel, hogy végre valakinek tényleg örömet nyújthattam, hogy azt el nem lehet képzelni.
Mikor kicsim észhez tér kicsit meg is szólal:
- Cso… csodálatos vagy. – felém fordul, de az én arcom, csak teli van pirossággal zavarodottságomban. Arisa csak elmosolyodik. – Szeretlek kicsim. – suttogja fülembe.
- Én is, nagyon, de nagyon. – suttogom neki vissza, mire szorosan magához ölel. Magunkra teríti a pokrócunkat. Gondolom, hogy ne lásson minket senki meztelenül. Nagyon hálás vagyok érte, hiszen így is szekálnak, nem, ha még meg is tudnák a dolgokat.
- Soha nem foglak elhagyni és rám mindig számíthatsz. – szólal meg, de kicsit elkomorodok a hallottaktól.
- Biztos?? – kérdezek vissza.
- Hát persze, hogy. – mosolyogva ad a homlokomra csókot.
- Arisa? Ugye lesz még ilyen esténk vagy reggelünk? – kérdezem csillogó szemekkel és hatalmas mosollyal az arcomon.
- Ha akarod. Lesz. – kacsint rám egyet, amire elmosolyodok, majd fejemet a nyakába fúrva szuszogok egyenletesen.
~*~
Mikor felébredek, délután van, és már nyüzsög az emelet az emberektől. Felriadok, de ahogy felülök, úgy jön le rólam a pokróc és derül ki számomra, hogy még mindig meztelen vagyok. Magamra kapom, majd Arisa-ra nézek, aki még mindig alszik. Mosolyogva simítom végig az arcát. Olyan aranyos, amikor alszik.
Felkelek és felveszem a cuccaimat, majd elmegyek megkeresni pár lányt, hogy mi volt a suliba, de csak lökdösődést és egy nagy csomó nyálat kapok minden fele. A ruhámra a hajamba minden fele. Még az arcomba is beleköpnek. Nagyon elszomorodok é szinte, majd nem sírva megyek vissza a szobánkba, ahol kicsim már rendbe teszi a szobát, mikor meglát, nagyon meglepődik.
- Kicsim. Veled mi történt? – kérdezi, és mikor megfogna, elhárítom az érintését.
- Kérlek, most ne érj hozzám. – kérlelem szerelmemet.
- Miért? Mit csináltam? – hallom aggodalmas hangját.
- Te semmit. Csak nem akarom, hogy te is nyálas legyél. – hajtom le a fejemet és kezdek el kicsit könnyezni.
- Mi történt? Kérdezi egyből.
- Csak a leckét akartam elkérni, de csak mindenki leköpött, ahol csak tudott. – mondom halkan, majd elkezdek sírni.
- Azok a ribancok. – mondja dühösen. – Ne is foglalkozz velük. – ölel magához.
- Ne így te is nyálas leszel. – mondom neki, miközben még mindig zokogok.
- Nem érdekel. Gyere, fürödjünk le. – mondja és bevezet a fürdőbe. Levetkőzünk, bár én a ruháimat inkább a mosógépbe teszem és kimosom őket, mert nincs kedvem így beletenni a bőröndömbe se.
Beállunk a tus alá és szépen kezdjük egymást fürdetni ezzel is hergelve a másikat, de nem baj. Jó ez, így ahogy van. Szeretem, ahogy hozzám ér még akkor is, ha felizgat vele.
Egy nagyon izgalmas és érzelem dús szeretkezést töltünk el a tus alatt. Iszonyatosan élvezem és a legjobb, hogy én is kényeztethettem már megint szerelmemet. Ennél jobb érzés nem létezik a világon, mikor tudod, hogy másnak is örömet okozol cselekedeteddel.
Miután végzünk, leülök,de nem tudom mit éne tanulni és tanácstalan vagyok. Kicsim oda lép hozzám.
- Noriko. Mi a baj? – teszi fel a kérdést.
- Nem tudom mi a lecke így nem tudok holnapra felkészülni. – suttogom halkan. – de félek kimenni. – válaszolom és a történtek, ahogy eszembe jut, bekönnyezek. Nem tudom, mit tehetnék, itt mindenki utál, és senki nem tisztel egy cseppet sem.
|
| oosakinana | 2010. 11. 21. 18:06:23 | #9420 |
Karakter: Noriko Harada
Megjegyzés: (Mo-sama-nak)
- Mer, miért ne védjem?? – kiabálja oda Arisa engem védelmezve.
- Jajj persze, hisz te is ugyan olyan forró, vagy mint ez a szánalmas kis hülye – ordítja miközben nevet és kicsit le is döbbenek,d e félek.
- És? Te meg a suli legnagyobb ribanca vagy. – ordítja, és nem tud mit mondani a csaj. Mikor visszamegy, a tanterembe Arisa odajön hozzám és leguggol elém, majd az államnál fogva fordítja maga felé tekintetemet.
- Jól vagy?? – érdeklődik.
- Mo-most már igen- szipog- Kö-kö-köszönöm – mondom akadozva, de hozzá bújok, ahol biztonságban érzem magam.
- Ne köszönd, hisz mondtam bármi baj legyen rám számíthatsz – felállunk és mosolyogva magához ölel.
Amint becsengetnek, felállunk és már a terem felé is vesszük az irányt. Mikor bemegyünk, mindenki rajtam röhög, de az órákra kell figyelnem. Unalmasak és most semmi nem tudja lekötni a figyelmemet kellő képpen. Soha nem tudtam megvédeni magam és azt hiszem ez így is fog maradni. Nem tudom, mit csinálok rosszul, hogy ennyire szúrom az emberek szemét, de majd egyszer rájövök. Mikor végzünk, elindulunk vissza a koliba, de nem szólunk egymáshoz. Engem még mindig elszomorít, hogy ennyire gyűlöl mindenki. Beértünk a szobánkba. Arisa az ablakhoz sétál, és ott néz kifele. Nem akarom zavarni, ezért előveszem a tanulni valót és elkezdem csinálni holnapra. Nem sokkal később leül mellém.
- Akarsz róla beszélni??- szavai hallatán ijedve nézek rá.
- Miről is?? – kérdezek vissza.
- Hogy miért csúfolnak. – mondja, miről szeretne tudni és végig mélyen néz a szemembe.
- Hát izé – összefonom mellkasom előtt a kezemet.
- Ne félj én nem foglak bántani – kezemet fogja meg és mosolyogva néz rám, amivel kicsit erőt ad, hogy el tudjam neki mondani az igazat.
- Re-rendben – bólintok egyet és mindent elmesélek neki. A szüleimről, az árvaságomról és hogy a saját nememhez vonzódok, már egy ideje. Amikor végeztem meglepett arcával találom szembe magam, amire nem is tudom, mit gondoljak. Talán ő is át fog állni a bántalmazók közé? Nem akarok, hogy meggyűlöljön.
- Szó-szóval te is az va-vagy?? – kérdezi és egy mosoly is meghúzódik a szája szélén, amire csak elkezdek kicsit aggódni.
- Igen. Miért baj?? – kérdezem ijedten.
- Nem csak... akkor már valamiben hasonlítunk – rám mosolyog én meg teljesen ledöbbenek.
- Mi? Te is az vagy? – kérdezek vissza nagy boci szemekkel.
- Igen – kuncog kicsit, majd elkezdünk beszélgetni és végre felszabadultabban beszélgetünk mind a ketten, hiszen tudjuk a másikról, hogy ki, ki után vonzódik. Beszélgetésünk közben azt veszem észre, hogy Arisa egyre közelebb húzódik hozzám, aminek én is örülök, csak nem tudom, hogy reagáljak a dolgokra. Egyszer csak azt veszem észre, hogy ajkaink összeérnek, és olyan lágyan csókol, aminek ha akarnék, se tudnék ellenállni. Ahogy egyre hevesebben csókolózunk nyelvei csatára hívták az enyémet. Érzem, hogy belemosolyog a csókba, amire elpirulok, de nagyon jól esik ez a kis idill. Szorosan ölel magához, ami jól esi és végre azt érzem, hogy szeretnek és törődnek velem. A hátát kezdem el simogatni viszonzás képpen. A csók levegőhiány miatt szakad meg. Egymás szemét figyeljük, miközben mind a kettőnk arca teljesen ki van pirulva.
- Ühhüm és akkor most sze-szeretsz? – kérdezem félénken, mire csak mosolyogva néz rám.
- Igen – fejét nyakamba fúrja és puszikat kapok, amik nagyon jól esnek. - Miért te nem?? – még ilyen hülye kérdést.
- De igen... – lehajtom a fejemet és folytatom. – csak még nem volt kapcsolatom és nem igazán tudom, hogy mit, hogy is kell csinálni – válaszolom szomorúan, hiszen mindig csak rabszolgaként bántak velem.
- Nem baj majd megtanítalak – elmosolyodok és megint egy csókban forrunk össze. Ennyire édes ez a csók. Soha nem kaptam ennyire finom és édes csókot.
- Mit szólnál, ha ma együtt zuhanyoznánk? – ajánlja fel és egy ravasz mosolyt ereszt meg. Eleinte gyanakodok, de a végén úgy döntök, bele megyek.
- Rendben – bólintok, mire megragadja a kezemet és már bent is találom magamat a fürdőben. Leveszi a ruháit, de én kicsit feszengek.
- Már láttak ruhák nélkül. Nem emlékszel? – suttogja a fülembe, amire kiráz a hideg.
- De emlékszem.. csak szégyellős vagyok, mert nem vagyok olyan szép.
- Dehogynem, nagyon szép vagy – suttogja, mire nagy nehezen leveszem magamról a ruhákat és beállok a tus alá. Zuhanyzás közben hol csókolózunk, hogy ölelkezünk, de nagyon élvezem. Ennél tökéletesebb ez a nap már nem is lehetne. Törölközés közben csak nevetgélünk, végül felöltözve megyünk vissza a szobába, ahol Arisa felajánlja, hogy toljuk össze az ágyakat és akkor egy ágyban alszunk. Elkezdek aggódni, de mikor megölel, mintha megállna az idő és a félelmem is elszállna.
Bemegyek. Összetoljuk az ágyakat. Kicsit vágyok is rá, hogy esetleg történjen valami, csak nem vagyok benne biztos, hogy jól is sikerülne, meg egyéb dolgok.
Nagy nehezen átrendezzük az egész szobát és az ágyak egymás mellé kerülnek. Elfáradunk rendesen, mire a lefekvésre kerül a sok és még tanulni nem is tanultunk.
Előveszem a cuccokat és egymást tanítva tanuljuk meg az anyagok. Csókokkal és bújásokkal megspékelve. Nem is tudom, mikor végzünk, de azt tudom, hogy nagyon fáradt vagyok. Ráfekszek a könyvre és azon alszok el. Érzem, hogy valaki betakar, majd magához ölel, mire hozzábújok, és úgy alszok tovább.
~*~
Másnap reggel simogatásra és puszikra ébredek. Kinyitom a szemem és Arisa-val találom szembe magam.
- Jó reggelt csipkerózsika. – mosolyog a szemembe.
- Neked is. – nyújtózkodok, mire végig simít testemen. Furcsa érzés, talán a vágy kerít hatalmába. – Mennyi az idő? – kérdezem, mire csak mosolyogva néz mindig a szemembe.
- Nem sokára 10 óra. – mondja olyan nyugodtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Mii? – felpattanok, és rá nézek. – Miért nem keltettél fel hamarabb? És miért nem vagyunk a suliba? – vonom kérdőre és mikor elkezdenék öltözködni mögém áll és megölel.
- Mert nem akarok ma suliba menni. Veled akarok lenni egésznap. – suttogja a fülembe és egy puszit is kapok rá, amitől kiráz a hideg. – Gyere vissza az ágyba. Kérlek. – kérlel, amire nem tudok nemet mondani. – Ennek a mai napnak már úgy is mindegy. – mondja, amivel már tényleg meggyőz, hiszen nem tudunk már mit csinálni.
- Rendben. – sóhajtok nagyot.
Visszafekszünk az ágyba. Eleinte csak simogatjuk és csókolgatjuk egymást, viszont Arisa-nak a keze néha kicsit elkalandozik testemen. Jól esik, és kellemes érzés kerít egyre jobban hatalmában. Élvezem a pillanatokat. Csókjaival át tér nyakamra, amikre halk sóhaj tör fel belőlem. Nagyon élvezem, és egyre jobban kezd az egész testem lázban égni. A hátát simogatom és a tarkóját. Néha a hajába is beletúrok és élvezem a pillanatokat.
Egyszer csak megérzem kezeit a felsőm alatt és a melleimet gyömöszölök, amire kipattannak a szemeim, de felsóhajtok. Fergeteges érzés. Megemelem a mellkasomat és élvezem cselekedetének minden egyes pillanatát. Egyenesen imádom. Tovább simogatom. Mikor leveszi a felsőmet rólam szégyellősen emelem mellkasom elé kezeimet, mire megcsókol és a kezeit a nyaka köré próbálja fonni, de nem hagyom. Megszakítja a csókot és a szemembe néz.
- Ne aggódj nem foglak bántani és tudod, hogy nagyon gyönyörű vagy. – mondom neki, amire engedek a görcsös szorításból.
Elmosolyodik, majd megcsókol. Kezeimmel kicsit bátorkodok én is levarázsolni róla a felsőt, amit közös erővel sikerül is. Csókjaival lejjebb halad és kerekded melleimet veszi birtokba, amikre sóhajok törnek fel belőlem. Mellkasomat teljesen megemelem és élvezem a kényeztetést, amit kapok.
Kezeivel, ahogy simogat, szinte feljebb emel a fellegekbe. Addig simogat, amíg meg nem találja ágyékomat. Kicsit széjjelebb nyitom lábamat, amire jobban hozzám ér. Amint megérzem, kezeit felnyögök. Érzem, hogy elmosolyodok. Lehúzza rólam a fehérneműt. Lejjebb halad csókjaival. Úgy döntök, megbízok benne teljes mértékben és segíteni fogok neki, hogy ha bármit akar csinálni, meg tudja csinálni. Amint eléri ágyékomat széjjelebb nyitja, majd ajkaival eleinte csak csókokkal halmozza el, amire felnyögök, és a plédbe markolok bele.
Ahogy kényeztet, egyre jobban visz a kiteljesedés felé. Tovább halmoz csókokkal, majd ujjait érzem meg magamban, amire a szemeim kipattannak, és kicsit felsikoltok, de próbálom csitítani magam még akkor is, hogy ha egyedül vagyok a koliba. Nem kéne, hogy a dolgozók is hallják, mi történik itt. Elkezdi mozgatni, amire én meg vonaglani kezdek kezei alatt, miközben ajkaival is elkezd szívogatni. Eszeveszetten vergődök alatta és nem tudom, meddig fogom bírni, ha így folytatja tovább.
Nem is kellett sokáig várnia és felnyögve élvezek el. Érzem, hogy alaposan megtisztít nyelvével, amire csak elpirul teljesen. Felém emelkedik és megcsókol szenvedélyesen. Viszonzom a csókot és magamhoz húzva kényszerítem, hogy feküdjön rám teljesen. A fejemet és a hajamat simogatja, miközben édes és szenvedélyes csókot váltunk. Fordítok helyzetünkön, majd megpróbálom ugyan azt vissza adni neki amit ő adott nekem. Elkezdem nyakát csókolgatni, miközben kezeimmel melleit kezdem kényeztetni. Megfogja kezemet és a fejemet is felemeli.
- Nem kell neked ezt csinálnod, ha nem akarod. – néz a szemembe.
- De én szeretném. – mondom elpirulva, hiszen nem sűrűn mondtam még ilyet senkinek. Nem akarom, hogy többet szóljon. Csak azt akarom, hogy élvezzem a kezeim alatt, ahogy én is élveztem. Megcsókolom szenvedélyesen és mohón, miközben kicsit megpróbálom végig gondolni, hogy miként is kéne és hogy kéne elintézni a dolgokat.
|
| oosakinana | 2010. 11. 13. 19:59:57 | #9304 |
Karakter: Noriko Harada
Megjegyzés: (Mo-samanak)
- Noriko. Mia baj?? – kérdezi Arisa, amikor bejön a koli szobába és látja, hogy zokogok. Nem akarok gyerekesnek tűnni, de félek. Túlságosan félek.
- Se-semmi – szipogom kicsit.
- Na, mond el. Bennem megbízhatsz – magához ölel, ami nagyon jól esik.
- Megint bántani fognak – bújok hozzá és annyira jól érzem ott magamat, hogy nem akarok innen elmenni.
- Kik fognak bántani? – hallom csodálkozó hangját.
- Hát az osztálytársaim. Ma is olyan szúrós szemmel néztek rám. – szipogok még mindig.
- Jajj Noriko… ne félj. Én itt vagyok, neked s bármikor számíthatsz rém és segíttek neked, ha bajban vagy. – válaszolja, és szorosan magához ölel. Kicsit képes vagyok elhinni, hogy tényleg segít és vigyázni fog rám. El akarom hinni, még akkor is hogy ha csalódni fogok.
- Tényleg?
- Igen tényleg – mosolyogva néz szemeimbe. Kimászok biztonságot nyújtó karjai közül és megtörölöm a szemet, majd ahogy ránézek el is pirulok, annyira gyönyörűen szép szemei vannak. Kezét az arcomra simítja, ami nagyon jól esik. Minden érintését kiélvezem, ahogy csak tudom.
- Jól vagy most már??
- Igen persze. Köszönöm – hozzá bújok és élvezem a vele eltöltött közös pillanatokat.
- Nos, mit szeretnél csinálni? Esetleg szeretnél beszélni a múltadról? Hátha úgy könnyebb lenne – ajánlja fel, de én ettől a felajánlástól csak megrémülök. Képtelen vagyok akárkinek is beszélni róla.
- Nem. Inkább nem – kipattanok karjai közül és a táskámhoz lépve teszek, úgy mintha keresnék valamit. Nem szól semmit és át ül a saját ágyára. Nagyot sóhajtok és csak magam elé bámulok. Nem tudom, hogy mit akarok, és mit keresek én itt egyáltalán, mert teljesen feleslegesnek érzem magam.
- Ööö Arisa. Segíthetek, ha gondolod – ajánlom fel neki, mikor látom, hogy nem megy neki a dolog, de hát neki szívesen segítek bármiben.
- Hát ha nem lenne gond – válaszolja szerényen.
- Ugyan dehogy. Te is segítettél nekem – felállok és az ágy felé sétálok, ahol Arisa található. Leülök vele szembe és elkezdem neki magyarázni a dolgokat, és ahogy látom, figyel, de mintha csak folyamatosan engem figyelne, de hát tanításnál így kell nem? Mikor találkozik a tekintetünk, mind a ketten elpirulunk én meg magyarázom tovább a dolgokat. Mikor befejezzük a tanulást hála képpen odahajol hozzám és kapok egy puszit, ami nagyon jól esik és kifejezetten örülök neki. Viszonzom a puszit, hiszen azt szeretném, ha ő is olyan boldogan érezné magát, ahogy én, mert remélem, hogy úgy örül neki.
Egy ideje már farkas szemet nézünk, de képtelen vagyok, akár mit is mondani vagy csinálni, hiszen nem tudom, hogy ő mit szeretne, vagy mire vágyik.
- Aris én… - kezdek bele, de képtelen vagyok folytatni.
- Igen? – néz a szemembe és tényleg érdeklődik.
- Én… én… - képtelen vagyok befejezni egyszerűen nem megy. Nem tudom kimondani, amit szeretnék, képtelen vagyok rá. - … Ne haragudj. – mondom neki, majd felállok és kiszaladok a szobából, miközben hallom, ahogy Arisa utánam kiabál, és talán fut is, de most egyedül akarok lenni. Teljesen kiszaladok a koliból is. beszaladok az erdőbe, ami a környéken van, és ott sétálgatok egy keveset magányomban. Nem tudom, mit csináljak, vagy mit tehetnék.
Nem foglalkozok inkább a dolgokkal, csak szépen sétálok az erdőbe. Anyuék próbálnak elérni, de kinyomom a telefont és nem foglalkozok velük. Tudják, ha nem veszem fel, akkor vagy tanulok, vagy valami gond van, amiről nem akarok velük beszélni.
~*~
Nem tudom, mennyi ideje sétálok az erdőben, de sötét van teljesen. Nagy nehezen találok csak vissza a koliba és útközben igen el is tévedtem. Felsunnyogok a szobába. Az ajtó előtt megállok. Mély levegőt veszek, majd lenyomom a kilincset és bemegyek. Amint felnézek, szinte azonnal egy Arisa-t találok a nyakamba.
- Végre, hogy visszajöttél. – mondja és megkönnyebbülést hallok a hangjában és tovább ölel. – Kérlek, ne szaladj el többet. – távolodik el tőlem egy pillanatra, de csak azért, hogy a szemembe tudjon nézni, majd megint megölel és érzem, hogy nem akar elengedni.
Kicsit meglepődök, és nem tudom, mit csináljak, de jól esik az ölelése, ezért viszonzom és én is megölelem őt, ahogy csak tudom, és nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat.
- Nem fogok, ígérem. – suttogom halkan és a fejemet a nyakába fúrom.
- Tudod, hogy aggódtam miattad? Nem találtalak semerre, elmentem megkeresni téged. Az erdőbe meg nem tudtalak volna amúgy sem megtalálni. – mondja és tényleg aggódott értem.
- Sajnálom. – mondom halkan és tovább ölelem.
Ez ideig még így állunk, majd elvállunk egymástól és elmegyünk lefürdeni külön-külön.
Fürdés után az ágyamban fekszek, és csak nézek ki a fejemből, mire Arisa odajön hozzám.
- Veled aludhatok? – néz a szemembe. Ezt hiszem ez a minimum, hogy megengedhetem, hogy velem aludjon, hiszen nagyon csúnyán viselkedtem délután.
- Ühüm. – bólintok is, majd beljebb megyek. Befekszik mellém és magához ölel. Nem tudom miért, de olyan érzésem van, mintha már járnánk vagy lenne közöttünk valami. Nem zavar, mert nagyon jól esik.
Szorosan hozzábújok, és nem akarom, hogy elengedjen vagy valaha is véget érje egy a gyönyörű pillanat. Ahogy hozzá bújok és behunyom a szemet nem sokkal később el is alszok.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, Arisa még mindig alszik nyugodtan és engem ölelve. Elmosolyodok halványan és nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. Finoman elkezdem simogatni és az arcát figyelem.
- Jó reggelt. – köszön álmosan, amikor felébred és rám néz.
- Neked is jó reggelt. – mosolygok vissza rá. Nem tudom, hogy azért mert álmos vagy, miért, de hirtelen ajkai az enyémen vannak és megcsókol. Lefagyok teljesen és nem tudom mit csináljak. Nagyon jól esik, de nem tudom, hogy helyes lenne-e.
Mikor észbe kap, annyira megijed, hogy még az ágyról is leesik.
- Arisa, jól vagy? – nézek utána, mire csak kínosan pirulva feláll, és a fejét vakarja.
- Igen. Ne haragudj, kérlek. – mondja, majd eltűnik a fürdőben. Nagyon sóhajtok és elszomorodok, hogy csak így eltűnt. Kiszállok az ágyból. Felveszem a ruhámat és mivel még mindig nem jött ki a fürdőből úgy érzem, egyedül kell mennem a suliba. Felveszem a cuccomat és elindulok.
Amint beérek a suliba, pár lány osztálytársunk meg is talál.
- Szia okoska. – mondják és körbe állnak. Már megint kezdődik. – Azt hiszed, mert más városból jöttél nem tudunk rólad semmit? Képzeld az unokatestvérem az előző osztálytársad volt. – mondja vigyorogva. Ebből sem fog most már jó kisülni.
- Nem is tudtam. – jegyzem meg halkan.
- Még szép hogy nem. Kis leszbikus. Ugyan olyan degenerált, vagy mint a leszbi szüleid. – mondja olyan undorral, hogy képtelen vagyok hallgatni, leguggolok és csak a fejemet fogom, hogy nem hallok semmit és el is kezdek kicsit dúdolni.
- Hagyjátok őt békén. – hallom meg Arisa hangját,d e képtelen vagyok rá nézni. – Mit ártott ő nektek? – érdeklődik mérgesen.
- Ne hogy már ezt a kis leszbit védd. Olyan meleg akár a forró víz. – mondják még mindig. Elkezdek kicsit sírni. Képtelen vagyok tovább hallgatni vagy akár felfogni a dolgokat. Tovább dúdolok, és a fülemet fogom. Érzem, nem sok kell, hogy megint összeomoljak és visszakerüljek a kórházba, ahova gyűlölök járni, de ha így fogják folytatni, akkor tuti vissza fogok oda menni.
|
| oosakinana | 2010. 11. 12. 17:47:16 | #9275 |
Karakter: Noriko Harada
Megjegyzés: (Mo-samanak)
Már megint sulit kellett váltanom. Ezt nem hiszem el, megint próbáljak meg beilleszkedni, és ha nem megy, akkor mit csináljak? Már megint bántani fognak, ahogy eddig is tették. Mindig mindenhol bántanak. Ezt nem hiszem el. Újabb szenvedések sorozata. Többet inkább nem mondok anyáéknak semmit, mert akkor megint suli váltás.
Éppen a szobában vagyok, és a cuccaimat pakolom kifele, mikor beront egy lány és riadtan nézek rá.
- Ööö.. bocsánatot kérek,hogy csak így berontottam. Nem tudtam, hogy vár rám valaki a szobámba – mondj és látom, hogy kicsit ki van pirulva az arca, de nagyon széplány és meg kell hagyni nagyon szép ezzel a kis pirulással.
- Se-semmi baj. – mosolygok rá halványan. - Sajnálom, hogy rád ijesztettem – mondom neki kicsit zavartan, miközben a fejemet vakarom.
- Semmi baj. Vegyük úgy mintha meg se történt volna – Nem sokkal később elmosolyodik, amire nagyon jól áll neki. - Amúgy Zaraki Arisa vagyok. Örvendek és gondolom te vagy az új szobatársam – érzem, ahogy végig néz rajtam, majd a szeme valahova a hátam mögé siklik. Gondolom a bőröndömre.
- Én pedig Noriko Harada vagyok. Én is örvendek – kezet fogunk és örömömre segít nekem kipakolni. Lehet még sem lesz olyan rossz ez az itt lét, bár még ki kell várni a végét, de azért a remény hal meg utoljára.
- Ha gondolom, körbe vezethetlek a suli és a kolesz körül – ajánlja fel, amire elkezdek gondolkozni. Megfontolt lettem az elmúlt sulik miatt meg a sok bántalmazások miatt.
- Rendben. Benne vagyok – mondom röviden. Felállunk és elkezd körbe vezetni. A folyosókon, hogy mi merre van, majd tovább mutogat mindent és végül az ebédlőben lyukadunk ki.
- Nos, ez itt az ebédlő. Gondolom, tudod mit szoktak itt tenni az emberek – mosolyogva néz rám, mire elpirulok, mert be kell, hogy valljam, nagyon is tetszik. Tovább sétálunk és a zuhanyhoz lyukadunk ki. - Hát ide nem igen fogsz járni sokat mivel a szobánkon, van külön fürdőszoba.
- Értem – bólintok, majd visszamegyünk a szobába, de csak én megyek be, mert szobatársamnak valami dolga akadt a könyvtárba. Mikor belépek a szobába nagyot sóhajtok. Remélem, hogy itt végre másabb lesz a helyzet, mert nincs kedvem se energiám másik suliba menni, csak végre be akarom fejezni.
Ahogy gondolkozok, felveszem a fürdős cuccomat és elmegyek letusolni, ami úgy szint nem árt, mivel eléggé hosszú volt az út és szeretnék felfrissülni egy keveset. Beállok a tus alá és élvezem a vízcseppeket, ahogy végig folynak bőrömön. Annyira jó és tényleg felfrissít.
Amint kiszállok, a tus alól nyílik az ajtó. Arisa jön közelebb és belém botlik, mire mindketten elesünk és én vagyok alul, ráadásul semmi nincs rajtam az égadta egy világon, amire szinte egyből rákvörös lesz az arcom, de azért a helyzet is tetszik, csak nem akarom, hogy elüldözzem magam mellől, hiszen tuti, hogy a fiúkat szereti. Egy más szemét figyeljük, majd egy idő után Arisa feláll és segít nekem is felállnom.
- Sajnálom. Ne-nem volt szándékos. – érzem, ahogy végig pásztázza tekintetével a testemet. Biztos csúnya vagyok. megfordul és ki is megy. Felveszem a ruhámat, majd kimegyek, de elég idegesen érzem magam és nem tudom, hogy mit mondhatnék.
- Ha gondolod, mehetsz fürdeni. – szólalok meg. Nesze neked Noriko. Semmi normálisat nem tudsz kinyögni. Szitkozom magam, hiszen valami mással kellett volna elkezdeni beszélni.
- Rendben. – feláll és bemegy a fürdőbe. Amíg ő a fürdőben van, addig én leülök az ágyamra, amit azóta megcsináltam és csak nézek magam elé, miközben az elmúlt percekre gondolok meg a fürdő szobai balesetre, amire még mindig elpirulok, és nem tudom, hogy mit gondoljak. Vagy azért nézett annyira, mert csúnya vagyok és teljesen undorodik tőlem vagy azért nézett, mert esetleg ő is hasonló vonzódású lenne, mint én. De ezeket sajnos nem fogom tudni kideríteni, hiszen nem mozdulhatok rá az egyetlen élő emberre, akivel úgy néz ki, hogy normális kapcsolatom van, és nem szidalmaz meg ver állandóan, amikor lehetősége van rá.
Annyira elgondolkozok, hogy észre sem veszem, amikor Arisa kijön a fürdőből, már csak annyit látok, hogy ott áll mellettem és a kezét lebegteti a szemeim előtt.
- Hahó. Noriko. Jól vagy? – hallom hangját megrázom a fejemet és rá nézek.
- Igen jól vagyok. ne haragudj, csak elgondolkoztam. – lehajtom a fejemet és a pizsama nadrágomat piszkálom.
- Nincs semmi baj. – érzem, hogy leül az ágyamra, mire ránézek. – Nem lenne kedved egy beszélgetés estét csinálni? – érdeklődik és elkezdek gondolkozni. Végül is bajom nem lehet, meg legalább megismerem kicsit, hogy ki is ő és hátha valami jó sül ki még is a dologból, aminek nagyon-nagyon örülnék.
Elkezdünk beszélgetni és nagyon jól érzem magam. Egyáltalán nem érzem azt a fenyegetettséget, mint régebben éreztem és örülök, hogy itt van velem, mert így legalább nem is érzem magam magányosnak.
Az egész estét végig beszélgetjük és elég nyúzottan meg álmosan megyünk be az órákra. Remélem, nem fogok elaludni, mert az nem lenne jó. A tanárok sem örülnének nekem. Reggel megmutatja Arisa, hogy merre van a suli és a tanárihoz is elvezet, hogy megkeressem a kijelölt tanárt, aki meg bekísér az osztályba. Elköszönünk, mert neki meg mennie kell a termébe. Olyan jó lenne, ha osztálytársak lennénk, de sajnos nincs olyan szerencsém, hogy osztálytársak legyünk.
Nem sokkal később a tanár elkezd vezetni az egyik osztályterem felé mikor, bemegyünk, nem merek szét nézni. Gyűlölöm, ha nagy társaság előtt kell szerepelnem vagy beszélnem magamról. Az annyira kínos a számomra.
- Tanulók bemutatom nektek Noriko Harada-t. nem rég érkezett iskolánkba és szeretném, ha jól érezné itt magunkat közöttünk. – hallom a tanár hangját, de még mindig lefele nézek inkább.
- Szia. – köszön egyszerre az egész osztály.
- Arisa légyszives, majd vezesd körbe az iskolába Noriko-t és majd mondj el neki mindent, amit tudnia kell és segíts neki bekapcsolódni a tanulásba is meg a társaságba is. – mondja a tanár, mire felkapom a fejemet. Tényleg Arisa-t hallottam? Még is lenne ekkora szerencsém? Elkezdek körbe nézni és ekkor áll fel szobatársam.
- Rendben tanár úr. – mondja mosolyogva és rám néz. – Gyere, ülj ide mellém. – mutat a mellette lévő üres helyre. Elmosolyodok halványan, majd odamegyek és leülünk.
- Örülök, hogy idekerültél hozzánk. – mondja Arisa, mire a tanár rénk néz.
- Kérlek, majd szünetben beszélgessetek, most pedig jön nem sokára Mr. Kurosaki és megtartja nektek a matematikát. – mondja, mire mindenki elkezd ó-gatni. Én magamban örülök neki, hiszen a matekhoz mindig is jobban értettem és meg mindig jobban tudtam, mint akármelyik tantárgyat.
Bejön a tanár és elkezdődik az óra, ahol kóstolgatott nem kicsit, hogy mit tudok, de mindenre tudtam helyesen válaszolni, amit kérdezett és mindenki csak engem bámult, amire elpirultam és nem tudtam, mit kezdeni a dolgokkal.
Alig vártam, hogy végre vége legyen a napnak és végre a koliba legyek, ahol csak a szobában tudok lenni egésznap és ki sem kell onnan jönnöm, ha nem akarok, és nem kell ezekkel a szemekkel találkoznom. Már megint azok a gyűlölködő tekintetek, amiket eddig is kaptam, de csak egy szempár néz rám elkerekedve és egyúttal csodálattal. Az a szempár pedig Arisa-hoz tartozott. Kicsit úgy érzem, hogy elkezdek reménykedni, hogy ebből még is lehet valami…
|
|
