Ki nyitom, a bõröndöm és el kezdek ki pakolni. Hallóm, hogy szobatársam már végzett is a ki pakolással, majd zenét hallgat, de csak egy számot. A ki pakolással, hamar végzek, és már ülnék is le, mikor meg kérdezi tõlem.
– Nincs kedved elmenni fagyizni?
 – De, persze, miért is ne?
Chito a tárcáját keresi, majd zsebre is rakja, aztán elindulunk. Az úton nem nagyon beszélünk. Csak fagyizás közben kezd oldódni a kezdeti zavar.
– Tudod már, mi akarsz lenni? – Kérdezi tõlem.
 – N-nem igazán sikerült még eldöntenem. És te?- Kérdezem.
- Én DJ leszek! – Mosolyog nekem. – Vagyis vagyok. emiatt költöztem el otthonról és vagyok most itt. Nem mondom, hogy könnyû lesz, de csak megoldom valahogy. – Vigyorogja nekem. – Ha egyszer lesz kedved, nézz meg. – Mondja nekem, amire én is meg szólalok.
 – Rendben, most Szombat jó lesz? – Kérdezem tõle, és várom, hogy mit mond.
– Igen, az megfelel. – Mondja nekem valamivel késöbb. Majd hallom, hogy egy SMS e érkezik. Chitose elõ veszi a telefonját, és rá nézz.
– De, gyorsan hazaért. – Mondja, és hallom, hogy pötyög valamit, majd elrakja. Én csak ámulok, hogy õ ilyen gyorsan meg írt egy SMS t. Mikor rám nézz, én gyorsan becsukom a számat, és magam elé nézzek.
– Köszönöm a meghívást, Chitose. – Mondom neki, mire õ.
– Ugyan, Hívj nyugodtan Chito-nak, vagy Tose-nak. – legyint nekem. Én pedig bele egyezõen bólintok. – Rendben, akkor Chito köszönöm. – Mondom, õ pedig rám mosolyogva mondja.
 – Nincs mit. – Mondja, és elindulunk a park felé. A parkban, egyenesen egy pad felé veszem az irányt, hogy leüljünk, míg a fagyit nyaljuk.
– Ezt, minek köszönhetem? Mármint a meg hívást? Mármint, félre ne érts, csak éppen egy kicsit fura, hisz alig ismerjük egymást. – Kérdem tõle, kissé elpirulva, és hamar kapok rá választ.
– Meg kívántam, és ha már úgy alakult a dolog, hogy szobatársak vagyunk, ez is egy fajta meg ünneplési módja a dolognak. – Mondja nekem, és közben látom, hogy mosolyog. Nagyon szép mikor mosolyog, de az én esetem azért más. Elnyalogatom a fagyit, s közben a saját tárcámat veszem elõ, és keresni kezdek benne valamit.  Ezt még Chito is észreveszi, és mondja nekem.
– Hagyd csak, meg hívtalak, nem tartozol semmivel.
– Bocs, de ezt nem fogadhatom el, tessék itt a pénz az én részemre. – Mondom, és a kezébe adom a pénzt. Õ, pedig bár kelletlenül, de elrakja. Én pedig ismét bel rakom a pénztárcámat. Majd folytatom a fagyi nyalást. Chito, miközben a fagyiját nyalja, érzem magamon a tekintetét. Felé fordulok, és kérdezem tõle.
– Leettem magam? – Kérdésemre, egy mosollyal az arcán rázza meg a fejét.
– Te, vagy az elsõ olyan lány, aki kék hajat hord, csak ennyi az egész. Tényleg, miért pont kék? – Kérdi, és látom rajta, hogy tényleg érdekli õt ez a dolog.  
– Mert, ez a kedvenc színem. Miért? Nem áll jól a kék haj? – kérdezem kissé aggodva, amit magam sem értek, de kérdezem. Szegény Chito, elpirul kérdésemre, és úgy mondja.
– Nem, nem errõl van szó, - Mondja nekem. – csak, tudod még fura egy kicsit ennyi az egész. De, jól áll neked a kék szerintem. – Látom kedves mosolyát, amitõl nekem is mosolyogni támad kedvem. Bár, nem tudom mire vélni a dolgot, de ha ez az, amire gondolok, hát nem is tudom.
– Szóval, szerinted helyes vagyok kék hajjal? – Kérdem tõle kissé szkeptikusan hisz, eddig is csak a néném mondta, hogy jól áll, de õ is csak azért, mert a rokona vagyok. Kérdésemre, Chito felnevet. Miután a fagyim elfogyott, most már nyugodtan tehetek bármit. Chito mellet ülök, és közben magam elé bámulok, de néha, néha Chitot is figyelem, hogy végzett e már. – Tényleg, és arról tudsz valamit, hogy este lesz e valami buli féle a lánykoliban? – Kérdezem, hisz õ már elõbb ott volt, mint én.

-          Írj, amint hazaértél, rendben? – nézek rá.

-          Persze – von vállat.

-          Most mi a baj?

-          Semmi.

-          Ne csináld már! – simítok végig arcán, de elhúzódik tõlem.

-          Én?! Én ne csináljam? Te hagysz el!

-          Én nem hagylak el! Csak elfogadtam egy hétvégi állást.

-          Igen, úgy 200 kilométerre tõlem! Nem gondolod, hogy önzõ vagy? – vágja a fejemhez, majd kiviharzik a szobából.

-          Én vagyok önzõ? – kiabálom, és szinte folyamatosan veszekszünk, amíg el nem érjük a kocsit.

-          Tudod, Tose, hittem, hogy ez tarthat örökké – néz a szemeimbe -, de úgy tûnik, te túl önzõ vagy ahhoz.

-          Én vagyok önzõ?! Te csak magadnak akarsz engem! Tudod mi van? Leláncoltál engem, és most nem tetszik, hogy nem lehetsz velem 24/7, ugye? Én követni fogom az álmomat! Nem fogom feladni csak azért, mert el kell költöznöm.

-          Már látom, mi a fontos számodra – ül be a kocsiba, majd lehúzza az ablakot.

-          Hé! – hajolok be – Írsz, ha hazaérsz?

-          Minek?!

-          Hogy tudjam, hogy jól vagy.

-          Érdekel az téged egyáltalán?

-          Néha veszekszünk, és tudom, hogy most nagyon nehéz. Én kibírom, ha te is.

-          Nem is tudom. – gyújt rá, majd engem is megkínál, és én elfogadom – Ez most más, Tose. Most nem kirándulsz néhány napig. Most hónapokon keresztül leszel messze tõlem. Hétköznap suli, hétvégén meló, nekem meg látástól-vakulásig meló. Nem tudom, hogy fog ez mûködni.

-          Próbáljuk meg, jó? Egy hónap. Ha nem bírjuk, vége. Oké?

-          Persze. – bólint, majd felsóhajt – Mindig megnehezíted a dolgom – dobja el mellettem a csikket, és én is eltaposom a sajátomat.

-          Sajnálom.

-          Gyere már ide! – hajol felém, majd megcsókolom – Vigyázz magadra – sóhajtja, ahogy arcomat kezei közé fogja.

-          Írj, amint hazaérsz!

-          Oké-oké. Szia! – int búcsút.

Végignézem, ahogy az autó eltûnik a távolban, majd visszamegyek a szobámba. Valaki van bent, már ez sem tetszik, az pedig még kevésbé, hogy a cuccomat nézegeti. Összerezzen, mikor hozzászólok.

-          Helló. Eltévedtél?  – szembe fordul velem, így meg tudom nézni magamnak.

Valamivel magasabb nálam, középhosszú, kék haj, kék szemek. Nem válaszol, így inkább noszogatom egy kicsit.

-          Mi van csajszi? Elment a hangod?

-           H-helló. A..  a nevem Hikodione Yuri, és úgy fest a dolog, hogy sz-szoba társak leszünk. – dadogja, mire önkéntelenül is felvonom szemöldököm.

-          Tehát te leszel a szobatársam? – kérdésemre vállat ránt.

-          Ha szeretnéd, lemehetünk a portához, és beszélhetünk vele a dologról.

-          Ja, nem azért kérdeztem, csak megkérdeztem, egyébként nekem mindegy, amíg téged nem zavar az, hogy néha-néha zenét írok, és mixelek.

-          Ha nem tanulok, vagy épp nem olvasok, esetleg próbálok aludni, akkor nem. – reagál, szokatlanul vidáman.

-          Ja, és egyébként, az én nevem pedig Ichigawa Chitose, de a barátaim mindig Chito-nak, vagy Tose-nak becéznek. – ölelem át. Szeretnék jól kijönni vele, elvégre a szobatársam lesz egy darabig, na meg, mindig örülök, ha új barátokra tehetek szert.

-          Melyik ágyat szeretnéd? – kérdezem, hiszen azt még nem foglaltam el.

-          Akkor legyen mondjuk a fal melletti ágy. – mondja, majd ráhelyezi a bõröndjét.

Mivel már megvan az ágyam, felhúzom az ágynemût, majd fülessel zenélek egy kicsit magamnak, miközben szobatársam pakolászik. Végül megunom, kihúzom a fülest a gépbõl, és a nyakamba akasztom. Mindig viselem, akárhová is megyek. Elteszem a telefonom, majd szobatársam felé fordulok.

-          Nincs kedved elmenni fagyizni?

-          De, persze, miért is ne?

Megkeresem a tárcám, zsebre vágom, majd elindulunk. Az úton nem nagyon beszélünk. Csak fagyizás közben kezd oldódni a kezdeti zavar.

-          Tudod már, mi akarsz lenni? – kérdezem.

-          N-nem igazán sikerült még eldöntenem. És te?

-          Én DJ leszek! – mosolygom – Vagyis vagyok. Emiatt költöztem el otthonról és vagyok most itt. Hétvégente fogok majd dolgozni. Nem mondom, hogy könnyû lesz, de csak megoldom valahogy – vigyorgom – Ha egyszer lesz kedved, nézz meg.

Yuri emléke

Mikor szemeim ki nyílnak, elõször is a plafont pillantom meg, majd a fejemet oldalra fordítom, és mellettem látom a kedvenc medvémet. Át ölelem õt, majd egy puszit is kap.

– Reggelt, Brumi úr. – Köszönök, neki aztán kimászok az ágyból. Át sem öltözök, és így hálóruhában szaladok végig a kis folyóson, le a lépcsõn, aztán egy éles kanyarral a konyhába jutok, ahol már megint én vagyok az elsõ. De, a reggeli pelyhem, már ki van készítve. A tálba öntök a pehelybõl, majd tejet is, és megszokásból keverni kezdem a reggelimet. Épp az elsõ kanál ételt teszem a számba, mikor is kintrõl, mászkálás hallatszik, és halk beszélgetés. Inkább hang, mint beszélgetés, mert az egészbõl egy kukkot sem értek. Amint hallom nyílni az ajtót, tekintetem oda fordítóm, és látom mikor apa lép be Ayumival az oldalán, apa egyik keze a nõ derekán, míg a másik az állán van. Ayumi is apa nyakába csimpaszkodik, és egy csók is elcsattan. Az ételt rágom, majd lenyelem, és apámék felé fordulok.

– Jó reggelt.

– Reggelt neked is Yuri. – Mondják, és Ayumi még egy puszit is nyom a homlokomra. Úgyan ezt, még apa is megteszi utána. A reggelivel gyorsan végzek, a tálat a mosogatóba rakom a kanállal együt, majd indulok vissza a szobámba, hogy felöltözzek. Chito már vár engem a játszótéren, kíváncsi vagyok, hogy mára vajon mit talált ki. Mit fogunk ma játszani, és meddig. Nézem a ruhákat, de álltalában mindig, úgyan annál a ruhánál kötök ki. Egy rövidnadrág, és egy bõ póló. Végül is, Chito már megszokta, hogy így öltözöm. Legaláb is szólni még nem szólt az egysíkú öltözködésemért. Chito velem ellentétben már tudja, hogy mi akar lenni, én meg még mindig hezitálok. Õ egyébként már túl van két fél éven, míg nekem még csak idén fog kezdõdni a kalandom az általánosban. Ismét lerohanok, és egyenesen a konyha felé veszem az irányt, és mikor belépek, látom amint apa ellép Ayumitól, és zavartan néznek mind a ketten felém.

– Hát te? Azt hittem, hogy köszönés nélkül leléptél. – Mondja nekem apa, mire én egy nagy mosolygó arccal felelek neki.

 – Ez egyszer fordult elõ, és meg ígértem, hogy egyben az utolsó is. – Mondom, és mielõtt elindulok, szólalok meg megint.

– Sziasztok, megyek, mert Chito már vár szerintem.

– Rendben, vigyáz magadra és jó szórakozást.

– Szia, kicsim érezd jól magad. – Mondja apa. Én pedig felemelem a kezem és intek nekik. Apa, még utánam kiált, hogy azért hatra igyekezzek haza, mire én visszakiáltok, egy jót, de a lábam már a játszótér felé visz engem. Oda érve tekintetemmel Chitot keresem, de sehol sem találom õt. Csak délig várok, de Chito nem jön. De, szerencsémre azért néhány egykori csoport társammal találkozom, és velük játszom egészen addig, míg haza nem kell mennem…

Jelen

A gondolataimból, egy hírtelen fékezés, a dudálás, és nagynéném káromkodása szakit ki. Tekintetem az elõttünk lévõ kocsira téved, de nem látok semmit a kocsi belsejébõl, mert el van sötétítve.  A nagynéném jelez, és a kocsi egyik oldalára, és a másik kocsi mellé gurulunk.

– Enged le az ablakodat. – Mondja nekem, én pedig engedelmeskedem neki. Leengedem az ablakot, õ pedig oda fordul, és meg szólal.

– Hé, nem láttok a… - Szava gyorsan eláll, mikor a másik kocsiba néz át. Valahogy az én tekintetem is oda téved, és ekkor látom, hogy két, kétszekrényes fickók ül a másik kocsiba, és irdatlanul hangosan üvöltetik a zenét, ami minden bizonnyal rap lehet. Õ rám néz, és meg szólal

– Húzd fel az ablakot, most. – Mondja nekem, mire én gyorsan cselekszem. Az egyik felénk fordul, majd egy csókot küld felénk, bár ebben már nem vagyok biztos. Szerencsénkre, a lámpa hamar vált zöldre, és hamar el tudunk tûnni onnan. Pár méter után, meg látjuk a Lánykollégiumot, és nagynéném egy parkolót keres. Mikor, már az is meg van, a kocsi motorját leállítja, és még a biztonsági övet is ki kapcsoljuk, majd ki szállunk. Én pedig egyenesen a csomagtartó felé megyek, ahol a bõröndöm is meg található. Ki veszem mire õ is oda ér hozzám. Majd át ölel, és egy puszit is kapok tõle. A puszira elfintorodom, vagy inkább grimaszt vágok. Majd elenged, és el kezdi mondani, az ilyenkor szokásos monológjait.

– Legyél jó, Tanulj rendesen, Idegennel bla, bla, bla a többit meg már a könyöködön jönki. – Még ezt se hallottam tõle még eddig, és egy kicsit fura. De, ha én mondtam volna, akkor tuti, hogy kapok tõle. De, most csak annyit teszek, hogy mosoly az arcomon.

– Rendben, szia és vigyáz hazafelé az úton. – Mondom, bár tudom róla, hogy úgy is vigyáz magára. Épp a kocsi felé indul, mikor is meg halljuk az ajtónyílást, és egyszerre nézünk oda, és látjuk amint két lány veszekedve rohan kifelé. Azt nem tudom, hogy min veszekedhetnek, de az tuti biztos, hogy veszekednek. Engem nagyon nem érdekel, a mi mögöttem folyik, így vissza is fordulok a nagynénémhez.

– Amint tudok, majd telefonálok, hogy beszélgethessünk. – Mondom neki, mire õ felemeli a kezét, és int nekem. Majd a kocsiba száll, beindítja az autót, és el is hajt vele. Én, csak nézzek utána, majd indulok be. Belépve, kõrbe nézek és egyenesen a porta elé megyek.

 – Jó napot. – Köszönök a fickónak, aki elõre láthatólag nagyon nem örül annak, hogy meg zavarják õt TV nézés közben.

– Mit akarsz? – Kérdez, és már fordúl is felém. Tekintete, nem egy bizalomgerjesztõ típus, ami talán azért jó, mert így legalább biztonságban vagyunk.

 – Õ, izé itt fogok lakni a kollégiumban, a nevem Hikodione Yuri. – Mondom, és remegõ kézzel nyújtom felé a lakbért, vagy mit. A férfi ki veszi a kezembõl a pénzt, egy mosoly kíséretében, majd, így szól.

– A 209-es szóbába meny. – Mondja, majd visszaül a kis TV-je elé és azt nézi tovább. – Köszönöm. – Mondom, mire õ csak egy kézjelzéssel mutatja, hogy menjek, mert zavarom. Csak nagy sokára sikerül meg találnom azt a szobát, amiben lakni fogok. Mikor oda érek, benyitok, de még senkit sem látok a szobában magamon kívül. De, azért a cucca már az itt is van. Meg látom, hogy még egy keverõ pultja is van a lakótársamnak, ami egy kicsit érdekes. Oda megyek, de csak azért, hogy meg nézzem azt. Nem nyúlok hozzá, csak nézem, de mikor egy hang szólal meg mögöttem, mégis meg ijedek.

 – Helló. Eltévedtél? – Jön a kérdés, és mikor megfordulok, látom a hang tulajdonosát. Egyébként nagyon szép hangja van, színte jó érzés hallani. Bár igaz sötét ruhában van, de neki még ez is jól áll.

– Mi van csajszi? Elment a hangod? – Kérdez, mivel látja, hogy még mindig nem mondok semmit. 

– H, helló. A, a nevem Hikodione Yuri, és úgy fest a dolog, hogy sz, szoba társak leszünk. – Mondom neki kicsit bártortalanul, mire neki felszalad a szemöldöke.

 – Tehát te leszel a szobatársam? – Kérdezi tõlem hitetlenkedve, mire én csak a vállamat rándítom meg.

– Ha szeretnéd, lemehetünk a portához, és beszélhetünk vele a dologról.

– Ja, nem azért kérdeztem, csak meg kérdeztem, egyébként nekem mindegy, amíg téged nem zavar az hogy néha, néha zenét írok, és mixelek.

 – Ha nem tanulok, vagy épp nem olvasok, esetleg próbálok aludni, akkor nem. – Mondom neki vidáman, bár nem értem, hogy milyért is vagyok vidám.

– Ja, és egyébként, az én nevem pedig, Ichigawa Chitose, de a barátaim, mindig Chito-nak, vagy Tose-nak becéznek. – Mondja nekem, és közben át ölel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik nekem a dolog. Majd elenged, és kõrbe néz. – Melyik ágyat szeretnéd? – Érkezik váratlanul a kérdés, hisz máskor ilyenkor már rég közlik velem, hogy melyik ágy az övék. – Akkor legyen, mondjuk a fal melletti ágy. – Mondom, és oda is teszem a bõröndömet rá az ágyra.

 - Nayumi. – hallok meg egy idõsebb, nõi hangot, a hang birtokosa pedig Nayumi anyukája. Lehúz a konyha pult alá, majd a nappali felé mászik. Gondolom, nem vett észre minket. Ekkor megragadja kezem, majd felszaladunk az emeletre, mikor felérünk mind ketten lihegünk kicsit.
- Ez nagyon meleg helyzet volt. – sóhajtozok, közbe a falhoz dõlve próbálok egyenletes légzést kreálni magamnak. Közben kulcsra zárja az ajtót.
- Legközelebb itt fogunk fent enni. – mosolyog rám, majd elterül az ágyán. Melleim elé teszem a kezem, még nem szoktam meg, hogy valaki más elõtt így legyek.
- Nem fognak a szüleid azért lecseszni? – kérdezem aggódva.
- Nem, ilyenért nem szoktak szólni, ha gondolod öltözz fel nyugodtan, akkor én is.
- Felszabadultabbnak érzem magam így. – mosolyodok el. Valójában, tényleg jó érzés.
- Gyere ide. – suttog, int egyet én pedig mint egy kiskutya mellémászok - Valamit félbehagytunk. – nagyot nyelek, szinte el is felejtettem mi történt pár perce a konyhában. Orrát gyengéden az enyémhez nyomja, majd oldalra fordul, és végignyal az ajkamon. Kezeim ismét nyaka köré fonom, és feltérdelünk az ágyon. Testünk teljesen összesimul, számat kinyitom, ekkor a hátamon érzem kezének meleg érintését. Vad csókba kezdünk, közbe Nayumi a fenekem környékét simogatja. Selymes és puha hajába beletúrok, arcát és hátát kezdem simogatni. Mellemre teszi kezét,  kicsit mozgatni kezdi azt, amitõl hirtelen felnyögök és elválok ajkától. Nyakamra, késõbb melleimre lehel apró csókokat, mikor egyszer csak kopogást hallunk.
- Nayumi, Haru itt vagytok? – kérdezi az anyukája, sajnálatomra leszáll rólam.
- Igen, anya itt vagyunk. – szólal meg kicsit hangosabban Nayumi, ekkor a nõ próbál benyitni.
- Miért zárkóztatok be? – teszi fel a kérdést, ekkor õ és én is felvesszük a ruháinkat, gyorsan ablakába ülök. Kinyitja az ajtót, és anyját pillantjuk meg.
- Csak beszélgettünk a pasikról.
- Nem vagytok éhesek? – a kérdésre megrázzuk a fejünket.
- Rendben. – halljuk búcsúszóul, majd távozik anyukája, és õ is. Egyedül vagyok, de már nagyon szeretnék ismét vele lenni. Lekapom magamról a ruháim, mivel remélem folytatjuk amit elkezdtünk, és egy szál bugyiban terülök el ágyán. Benyit, majd látom hogy elmosolyodik. Hasamra fekszek, és vállamon átnézve elpirulva pillantok rá. Megindul felém, majd fölém hajol, arcomra teszi egyik kezét és maga felé húzza fejemet, én pedig hajolok felé, már rég nyitott szájjal és csukott szemmel várom, hogy ismét kapjak egy falatot ajkából. Másik kezét is arcomra teszi, és ismét egymásra tapadunk. Sokáig csak egymást ölelgetjük egy hosszú csókon át egymást, majd hirtelen messzebb hajol tõlem.
- V.. valamit nem jól csináltam? – kérdezem félénken, szeretném a legjobbat nyújtani neki.
- Szó sincs róla. – mosolyog rám, majd végigsimít arcomon – Megtennéd, hogy leveszed rólam a felsõt? – kérdezi egy buja mosolyt vetve rám. Nyelek egyet, majd pólója alá nyúlok és megmarkolom azt. Felfele kezdem húzni, kezem útja során végigtekintek gyönyörû testén. Felemeli karjait, majd húzom tovább a felsõt. Mikor melleit elhagyom, kezem kicsit hozzájuk ér, amitõl még jobban zavarba jövök, végül kibújik fejével is a pólóból.
- Most a nadrágot is… ha megkérhetlek. – suttogja fülembe, majd kicsit lejjebb kúszik és végignyal nyakamon. Nyelek egyet, majd elkezdem lefelé húzni a rövidnadrágját, kinyújtja lábait, én pedig lehúzom és ledobom a földre.
- Köszönöm. – néz rám hálásan, ekkor átölelem, és lejjebb döntöm kicsit, hogy elfeküdjön. Nyaka felé hajolok, közben csak jobb karommal támasztom magam. Csókolni kezdem nyakát, közben épp szabad kezemmel mellkasát simogatom. Kezét a hátamra teszi, és egyre jobban lefelé nyom, végül addig, hogy teljes testemmel ráborultam. Kezeit a lábam közé teszi, majd lassan simogatni kezd, amire kisebb sóhajtások hagyják el ajkam. Én közben melleit és oldalát simogatom, néha-néha veszek egy falatot ajkaiból. Bárcsak… Bárcsak sose szakadnánk el egymástól. Örökre vele akarok lenni, és örökké az övé akarok lenni. És azt akarom, hogy õ is csak az enyém legyen.