- Nincs kedved meginni egy teát a menzán? – kérdezi mikor vége lesz az órának és én ránézek.
- Hát szeretném még átnézni az anyagot, ugyanis a következő órán ZH-t írunk… - jobban szeretek csöndben tanulni.
- Zh-t?
- Te nem tudhattál róla, mert ez az első napod. Majd szólj a tanárnak hátha megengedi, hogy…
- Semmi gond. Megírom… - oh, hát jól van, bár ilyet se láttam még, hogy valaki szívesen ír dolgozatot. És azt se tudja, miből írunk.
- Ha gondolod szívesen, odaadom, hogy átolvasd az anyagot. – ajánlom fel neki és odanyújtom az órai jegyzetes füzetet.
- Ez nagyon kedves tőled. De csak ha már te is elolvastad.
- Rendben.
- A menza elég csendes hely erre a célra? – kinyitva az ajtót előre enged. Megszeppenve habogok vissza.
- Öhm… azt hiszem igen… - szóval mégis csak fogok teázni.
~~~~0~~~~
A menza kivételesen tökéletes hely a tanulásra. Szinte mindenkinek órája van, ezért alig van pár ember. Csend van.
Előkészítem a füzetet és a könyvet és mire ő visszajön a pulttól már fel is készültem a tanulásra.
- Tessék, addig a tankönyvet olvasd, amíg én a füzetet és aztán cserélünk. A behajtott szamárfüles oldalak a mai ZH anyagai.
Neki kezdünk mind ketten. Pörögnek a szavak a fejemben, számomra hangosan, másnak viszont ez csak kis halk mormolás. Nem is nagyon veszek tudomást a külvilágról, csak ha egy fejezet végére érek, realizálom a helyzetet. Hineki-samara pillantok, aki leplezetlenül engem néz, a könyv csukva van előtte. Tényleg mintha már régebb óta nem lapozott volna. Vajon mikor fejezte be? És azóta jobb elfoglaltság híján engem néz? A gondolat már magában arcot pirító, pláne, hogy van rá esély, hogy tényleg így van.
- Te… te már végeztél is?
- Igen. – hu, azért remélem, nem felszínes tanulás volt és menni fog neki a ZH.
- Gyorsan olvasol… - állapítom meg hangosan is.
- Shimizu-kun! – hallom Niina-san hangját, amint épp felénk közeledik. Felállok, és úgy várom, hogy ide érjen hozzám. Niina meglepetten néz a már szintén álló, számára vadidegen fiúra, majd szemét lesütve hajol meg kicsit előtte. Közben pedig bemutatom őket egymásnak.
Megpuszilom Niina-san arcát így utólagosan is köszönve neki.
- Ne haragudj Shimizu-kun, hogy zavarlak tanulás közben, csak szólni akartam, hogy egy kicsit késni fogok, és hogy ugye megvársz? – alázatossága már néha erősen zavaró, mintha az uralkodója lennék.
- Persze Niina-san. Nincs semmi baj. – lágy hangom még a lánynak szól, de szememmel kissé oldalra sandítok. Souta semmit nem szólt, csak áll csendben Niina-sant fürkészve. Mélyen felsóhajtok magamban. Sejtettem. Tetszik neki a vékony ében fekete hajú lány. Ahogy sokan másoknak is. Már nyíltan Hineki-sama felé fordulva nézem, ahogy bámulja a lányt, amint az egy hála puszit ad az arcomra. Beszélnem kell majd erről Soutával.
- Köszönöm Shimizu-kun. Akkor délután. – mosolyogva köszön el a lány, és én visszaülök a helyemre.
Megcseréljük az anyagot és a könyvet kezdem el olvasni. Souta a füzetet kb. két perc alatt olvassa el. Figyeltem.
Bezzeg én, mire átolvasom az anyagot, már indulhatunk is vissza a terembe.
~~~~0~~~~
Nem olyan nehéz a ZH, mint amilyenre számítottam. Hineki-san hamarabb végez, mint én. Képtelen vagyok nem ledöbbenve nézni rá.
Nem mintha le akarnám becsülni a tudását, de még nekem is hátra van két kérdés. Pedig én gyorsnak számítok ebben az osztályban. És hát az iskola legjobbjairól van itt szó, ha osztályt emlegetünk.
Kicsit meglep, amikor Hineki-san velem tart, hogy megvárjuk Niina-sant, de hát udvariasságát nem utasíthatom el. Érdekes, mert nem ismerjük csak pár órája egymást, mégis úgy tűnik, mintha neki feltett szándéka lenne az, hogy megismerkedjünk. Csak pár mondatban beszéljük át a holnapi tanítást, hogy milyen óráink lesznek. Illetve csak én mondom neki, ő meg csak bólint, mintha már pontosan tudná őket.
Niina végülis, nem késik sokat. Arcán széles vigyorral lépked felénk. Vajon mitől van ilyen jó kedve?
- Köszönöm Shimizu-san, Hineki-san, hogy megvártatok!
- Akkor holnap találkozunk Hineki-sama! – köszönök el tőle, mire ő felém bólint, én pedig Niina vállát átkarolva indulok a kocsi felé. Az ajtót kinyitva engedem, hogy előbb beszálljon.
Véget ér az óra. Ő a kelleténél kissé gyorsabban pakolja össze cuccait, gondolom sikeresen halálra rémítettem, hogy bámultam. De amikor ilyen szép... Vétek őt nem bámulni.
Elslisszolna, de leszólítom.
- Tudod új vagyok, és nem nagyon ismerem még itt a járást. Körbe vezetnél?
Jól nevelt kis úrifiú, naná hogy beleegyezik, de arcán ott a félelem. Nocsak... ennyire félelmetes lennék? Vagy... Hm. Hát ő nagyon szép. Nem kizárt, hogy volt már része zaklatásban... Nos, ezentúl erre nem lesz gondja amíg én vigyázok rá.
- Hineki Souta - nyújtom felé a kezem. Ő is bemutatkozik, finom ujjai tenyerembe csusszannak. Megborzongok az érintésétől... Nocsak.
Elindulunk, és ő lágy hangján magyaráz nekem. Ismerem pontosan az iskolát, hiszen a tervrajzokat alaposan áttanulmányoztam már. Minden vészkijáratot és menekülés útvonalat ismerek.
- Köszönöm, hogy segítettél - mosolygok rá kedvesen amikor végzünk.
- Ugyan, nincs mit - válaszolja kimérten. Hah... Sok melóm lesz még vele, nehéz közel férkőzni hozzá. Az a kis megkaphatatlan, hűvös fajta.
Visszaérünk a tanteremhez, és visszaülünk a helyünkre. Sasszemem van. Tehát, látom hogy mondana valamit, de a belépő tanár miatt végül mégsem.
Elkezdődik az óra. Unalmas... nagyooon unalmas.
Kisétál a tanár végre a teremből, és tudom hogy lyukas óra következik.
- Nincs kedved meginni egy teát a menzán? - fordulok felé, és ő zavartan elpirul ahogy gyönyörű szemeibe nézek mélyen. Kis édes... Nagyon bájos.
- Hát szeretném még átnézni az anyagot, ugyanis a következő órán ZH-t írunk...
- ZH-t? - húzom el a szám.
- Te nem tudhattál róla, mert ez az első napod. Majd szólj a tanárnak, hátha megengedi, hogy...
- Semmi gond. Megírom...
- Ha gondolod, szívesen odaadom hogy átolvasd az anyagot - nyújt felém egy füzetet. Hát megzabállak olyan édes vagy.
- Ez nagyon kedves tőled - mosolygok rá. - De csak ha már te is átolvastad.
- Rendben! - bólint rá, besétálva a csapdámba.
- A menza elég csendes hely erre a célra? - kérdezem tőle, és udvariasan kinyitom előtte a terem ajtaját.
- Öhm... azt hiszem igen... - bizonytalanodik el, amikor rájön, hogy gyakorlatilag elértem amit akartam.
A menzán alig lézeng néhány diák. Hozok a pulttól magunknak két teát, és ő előpakolja a füzetét és a tankönyvet.
- Tessék, addig a tankönyvet olvasd, amíg én a füzetet, és aztán cserélünk. A behajtott szamárfüles oldalak a mai ZH anyagai.
Biccentek, és felcsapom a tankönyvet. Átfutom az oldalakat, fénykép memóriámmal mindent rögzítek, majd leteszem és őt kezdem figyelni. Elmélyülten olvas, puha, telt ajkai hangtalanul mozognak. Kis magolós... Édes. És gyönyörű is. De mennyire.
Nyelvével benedvesíti ajkait, és lapoz egyet. Hosszú, finom ujjaival félresimítja egyik arcába hulló hajtincsét. Ahh mennyire érzéki... és még csak nem is tudja magáról. Kizárt hogy direkt csinálja, hiszen az aktája szerint totál tapasztalatlan. Van egy kis barátnője, akivel langyos a viszonya, és semmi több.
A hajnalkék szemek felpillantanak, egyenesen az őt fürkésző sötét tekintetemmel találkozva. Elcsodálkozik, nyilván belegondol hogy mióta figyelhetem, és elpirul. Jaj de éééédes! Ha véget ér a feladatom, úgy éljek hogy elkapom egy körre! Az ziher! Ha így megy tovább, akkor hamarabb is!
- Te... te már végeztél is? - pillant a könyvre.
- Igen - bólintok türelmesen, és a teámba kortyolok.
- Gyorsan olvasol...
Elmosolyodom, amolyan pasis büszkeséggel. Ha tudnád, hogy miben vagyok még gyors... és miben vagyok nagyon-naaagyon lassú... vehehe...
Csendben elgondolkodva nézem az elsuhanó fákat luxusautóm elsötétített ablaka mögül. Reggelente nem vagyok az a beszédes típus, rossz mikor szép és szabad álmomból a valóságba kell ébredjek.
Sofőröm szó nélkül áll meg Niina háza előtt, aki mint mindig most is kedvesen mosolyogva száll be mellém a kocsiba. Közel lakik az iskolához, úgyhogy mi csak a szokásos, hogy vagy? jól!, illem mondatokat váltjuk egymással.
Az iskolához érve, kiszállok, és kezemet nyújtva segítem partnerem. Már egy ideje tudják, hogy egy párt alkotunk, mégis vannak még olyanok, akik megnéznek és összesúgnak a hátunk mögött. Mint mindig, most is elkísérem Niinát a terméhez és egy egyszerű kis puszival elköszönök tőle. Visszafogott, igen, de rólunk mindenki tudja, hogy nem tesszük ki az ablakba a magánéletünket, pláne, hogy nincs is mit kitenni. Szeretem Niinát, kedves lány, jó barát, de ennél számomra nem jelent többet.
Visszaindulok a termemhez. Társaim többsége csak biccent, kevesen vannak, akikkel baráti a kapcsolatom.
Padomhoz ülve még gyorsan átfutom a feladataimat.
- Szabad? – kérdezi egy ismeretlen hang. Meglepődve nézek fel rá. Még nem láttam őt az iskolában, biztos új diák, de tanév közepén?! Magas, sötét hajú srác bőr szerkóban. A szájában lévő ezüst karika emlékeztet… Kicsit félelmetes, ahogy így felém magasodik. Szemével a mellettem lévő üres helyre bök.
- Igen. – válaszolom és vissza is fordulok a papírjaim felé. Próbálok az olvasottakra koncentrálni, de nem megy. Érzem, hogy néz. És ez zavar. Felforrósodik arcom, még jó, hogy megjelenik Takamura úr és magára vonja a figyelmem.
Csendben szó nélkül üljük végig az órát, de a vége felé egyre jobban feszengek.
Vége, és én fellélegezve fordulok ki a padból, hogy összepakoljak és kimenjek a levegőre.
- Figyelj, – szólal meg hátam mögül mély, érces hangján az új srác. – tudod, új vagyok, és nem nagyon ismerem még itt a járást, körbe vezetnél?
- Ööö, igen, természetesen. – bólintok és kicsit aggodalmas arccal nézek rá. Tulajdonképpen sokan vannak körülöttünk, bajom nem eshet, igaz?
- Hineki Souta – mutatkozik be és kezét felém nyújtva várja, hogy én is bemutatkozzak.
- Shimizu Katsuya – felelem, és kezét megfogva szorítom meg, ahogy még apámtól tanultam. A folyósora kiérve jobbra mutatok. – Arra van az ebédlő, tudni fogod merre kell menni, mert két óra múlva az egész iskola arra fog hömpölyögni.
Végig vezetem az iskolán, megmutatom az udvart és az igazgatói irodát, ahol már valószínűleg járt, amikor beiratkozott. A szünet hamar elmegy és egymás mellett csendben visszaindulunk.
- Köszönöm, hogy segítettél. – fordul felém mosollyal az arcán.
- Ugyan, nincs mit. – felelem, miközben visszaérünk a terembe.
Felé fordulok, és épp kérdeznék tőle valamit, amikor belép a tanár. Azt hiszem észrevette, mert kíváncsian néz rám. Leülök mellé a padba és a tanárra nézve próbálok úgy tenni mintha semmi nem történt volna.
Húzós lesz ez a nap és hosszú. Felsóhajtok, és jegyzeteimet elővéve elkezdem leírni, amit Takamura úr diktál.
Bekanyarodok Harleymmal az egyetem parkolójába, és unott arccal szállok le róla.
Újabb unalmas meló.
Bőr hátizsákomat a vállamra dobom, és sisakomat az ülésre teszem.
Fiatalságom is elég, nem szükséges álruhát felvennem, így is simán kiadhatom magam egyetemistának.
Sötét szemeimmel az iskola folyosóján siető diákokat fürkészem, majd a parancsnokom által kapott aktát fényképező memóriám elé idézem.
4-es terem.
Belépek, és körülpillantok. A diákok már mind itt vannak, a tanár is nemsokára megérkezik.
Azonnal kiszúrom a célszemélyt. Shimuzu Katsuya. 17 éves fiú. Középmagas, sötét hajú, kék szemű fiú. Egy nemesi család sarja, és jelenleg veszélyben van valami klán-ügy miatt.
Mellette van egy üres hely. Hm. Általában nem kerülök túl közel hozzájuk, de ahogy közelebb lépek hozzá, még a lélegzetem is elakad. Valami észbontóan gyönyörű ez a fiú!
- Szabad? - torpanok meg mellette. Felemelkedik a szép fej, és a harmatkék szemek elkerekednek. Elfojtok egy gúnyos mosolyt. Látom nem sűrűn látsz a környezetedben öltöny nélkül futkosó pasikat... hehe.
-Igen - válaszolja halkan. Leülök mellé, és alaposan megnézem őt. Bőre mint a legfinomabb porcelán, haja lágyan csillogva keretezi álomszép pofiját. Érzi hogy nézem, és látom hogy elpirul.
Elvigyorodom.
Jaj Souta... házinyúlra nem lövünk. Őt megvédened kell, nem megkefélned.
Kár.
Bejön a tanár, és elkezdi az órát. Előkapok egy jegyzetfüzetet, és úgy teszek mintha figyelnék. Közben az előttem lévő feladatot gondolom át alaposan. Ez egy egyetem. Minden olyan tárgyat felvettem, amit ő, ergo egész nap vele vagyok, de ez nem elég. Ahogy az órarendet átvizsgáltam, vannak benne lukas órák, amikor ő elhagyja az iskolát. Ebédelni megy, vagy sétálni a parkba, esetleg a barátaival vásárolni. Csupa olyan szokás, ami telve van veszélyekkel.
Nincs más lehetőségem, valahogy a bizalmába kéne férkőznöm...
