Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Egyéb Anime)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


Rauko2021. 07. 19. 10:04:45#35952
Karakter: Katou Haru
Megjegyzés: (Hyuuu)


Hazafelé azon gondolkodom, hogy hogy alakulhattak így a dolgok. Kambe eleinte rettenetesen ellenszenves volt, majd barátok lettünk, aztán hirtelen már annál is több. Minden alkalom után megfogadom, hogy ennyi volt, mert ez így nem helyes, de aztán mindig magával ragad. Belepirulok a gondolatba, ahogy ma nézett rám, amikor azt hitte, hogy nem figyelek.

Sokszor jutott eszembe, hogy ez nekem így nem jó. Ryóval párkapcsolatban étünk, a fogkeféje még mindig megvan a fürdőszobám egyik eldugott zugában. Nem azért, mert még mindig szerelmes vagyok, hanem azért, mert szeretnék róla valami emléket őrizni, hiszen szerettem őt. Minden jó volt, már az eljegyzés is szóba került, amikor jött a bankrablás és a darabjaira hullt minden. Kiderült, hogy neki csak addig jó a kapcsolatunk, amíg én vagyok a sztárnyomozó. Ahogy gondjaim lettek, elfordult tőlem, nem érdekeltem tovább és lassan elhidegültünk. Mégis, amikor én mondtam ki, hogy vége, bosszút esküdött ellenem, és tudom, hogy be is fogja teljesíteni.

Amikor megoldottuk Kambe anyjának megölési ügyét és ismét felkerültem a térképre, Ryo közeledni kezdett hozzám. Senkinek, soha nem mondtam el, hiszen végtelenül kellemetlen ez nekem, hiszen nem vagyok prosti, de lefeküdtünk az ügy megoldása után. Minden remekül alakult, hiszen a testem még mindig úgy ismerte, mint a sajátját, tökéletesen tisztában volt vele, hogy a derekamon hol van az a pont, amitől ívbe feszülök, hogy a combomnak melyik része a legérzékenyebb, egy szóval minden ideális volt, de elcsesztem. Hatalmas hiba ugyanis a volt szeretődet, akivel épp ismét össze akarsz jönni, az első szex alkalmával az új társad nevén szólítani.

Az az arc örökké el fog kísérni. Döbbenet, fájdalom, düh és sértettség rajzolta át a vonásait, szabályosan lelökött magáról és egy szó nélkül ment el. Azóta nem beszéltünk erről, nem beszéltünk végül is semmiről. Én „összejöttem” Kambéval, aki viszont csak a testem használja, a lelkem soha nem érdekelte a barátságon túl. De még kicsit nem adom fel. Egy kicsit még kitartok, hátha sikerül feltörnöm a fagyott külsőt és elérem, hogy ismerjen el párjaként.

Ezen morfondírozok, amikor hazaérek. Eleinte semmi fura nem történik, lezuhanyozom, harapok valamit, bezárok mindent, riasztózok, le is fekszem, hogy egy kicsit aludjak, mielőtt indulni kell. Elszenderedek, de arra ébredek, hogy valami forró ömlik az arcomra és egy test súlya alatt nyomódik be az ágy. Mivel az állandó utazgatás miatt nem alszok eleget, az agyam elsőre fel sem fogja a dolgot, de amikor résnyire nyitott ajkaim közé sós, meleg lé folyik, kinyitom a szemem.

És istenem, az a kép életem végéig fog kísérteni.

Először fel sem ismerem a nőt. Csak azt érzékelem, hogy a hasamon ül, kezében az én kedvenc konyhakésem, és a nyakához tartja, a vágás helyén pedig ömlik a vér. Lassan elsápad a bőre, a szemei elfehérednek, a vörös folyadék még ömlik, mikor én felfelé kapok, hogy valamit tegyek. Fordítok egyet a testen, én kerülök felülre, kezemben a kés, hogy ne essen a földre, és a másikat a sebre szorítom. Ekkor kivágódik az ajtó és belép rajta Ryo. Hatalmas szemeket mereszt, mögötte a többiek fegyvert rántanak.
- Anette…? – nyögi Ryo, mire hirtelen leesik. Anette, Ryo húga…

* * *

 

- Mit gondolsz, meddig játszhatod a tudatlant? – kérdezi mérgesen Ryo.
- Nem játszok semmit. Fogalmam sincs, hogy került oda – mondom el századszorra.
- Hát hogyne… akkor azt mond el, hogy van-e alibid. Hol voltál az éjjel és kivel?
- Otthon és egyedül – hazudom azonnal, hiszen Kambe ezt várja. Ő titkolni akarja a dolgot, akármennyire szeretném én elmondani. Nem szabad. A lelkemre kötötte, hogy senki nem tudhat a viszonyunkról. Még akkor sem, ha hazudok róla és nincs alibim egy gyilkosság idejére, amikor vele voltam. Inkább a börtön, minthogy Kambét elveszítsem vagy bemocskoljam a hírnevét…
- Nyilván – sóhajt fel. – A társad letette érted az óvadékot, de nem hagyhatod el a várost – mondja, majd mellém lép és ahogy lehajol, hogy a lábamra kattintsa a nyomkövetőt, felnéz rám. Mostanra ketten vagyunk, a társa a papírokat ment ki elintézni. – Soha nem gondoltam volna, hogy így fogsz büntetni, Haru-chan – suttogja, és látom az élettelenséget a szemeiben. A mély fájdalmat.
- Hidd el, hogy nem én voltam, Ryo! – könyörgök neki sokadszorra.
- Anette szerelmes volt beléd, Haru, ezt mind a ketten tudjuk. Akármit megtett volna érted és megvan az e-mail, amit neki írtál nemrég, hogy ha nem hagy békén, gondjai lesznek. Erre…
- Az csak… ideges voltam! Egyébként is meleg vagyok, és ezt neked, a volt élettársamnak tökéletesen tudnod kellene!
- Talán pont ezért akartad büntetni őt és engem – egyenesedik ki. – Most elmehetsz, de hidd el, ha egy mód lesz rá, bár érintettség miatt el fogják venni tőlem az ügyet, azonnal leültetlek, vagy ültettetlek és ebben az életben már nem lépsz ki a napfényre. – A tekintete eltökélt. Egy pillanatig sem kételkedek, hogy így lesz…

 

A kihallgatás után Kambe vár, de nem mondok semmit, egyelőre hazavitetem magam vele. Takarítanom kell.
- Mond már el, hogy mi van – pillant rám, amikor megáll a ház előtt. Pillanatokkal korábban kaptam egy hívást a főnöktől, amiben felszólít, hogy adjam le a fegyverem és a jelvényem Kambénak, mert felfüggesztettek. Így miközben ő kérdez, én megteszem a dolgot, anjelvényt és a fegyveremet is kiteszem a kesztyűtartóba.
- Mi lenne? Hazaértem tőled. Azt hittem, egyedül vagyok a lakásban. Bezártam, beriasztottam, majd lefeküdtem és arra keltem, hogy Ryo húga, Anette a hasamon ül és a torka át van vágva az én konyhakésemmel – összegzem.
- Azt hiszem, hogy ideje lenne elmondanod, hogy mi ez az egész közted és Hoshino között. – Bár igyekszik, hogy a hangja ne legyen bántó, szinte hasít a követelés belőle. Nyelek egyet. Nyilván elítéli az olyanokat, mint én. Akik férfiakkal élnek. Hiszen ő nem ilyen. Ha ilyen lenne, miért akarna titkolni mindent köztünk? Csak azért használ engem, mert a közelében vagyok.
- Nem tudom, mennyit hallottál. – Nem fordulok felé. Még mindig a kocsiban ülve a fejem a másik oldalra fordítom.
- Pletykákat – válaszolja.
- Nem voltak pletykák. Mikor még Hoshino volt a társam, együtt éltünk. A párom volt – mondom ki a súlyos szavakat, hiszen ez eddig sosem került szóba. – A szüleit, a családját is ismertem. Öt évig a szerelmem volt, a bankrablás előtt már az eljegyzés is szóba került. Aztán elhagyott, amikor szétesett az életem. Az anyád ügye után ismét összejöttünk. Még előtted – teszem hozzá gyorsan. – De nem sült el jól. Nem akarom részletezni – jelentem ki. Nem fogom neki elmondani, hogy már akkor az ő nevét nyöszörögtem, amikor Ryóval szeretkeztem. – Megsértettem, elviharzott.  Közben Anette ismét felbukkant. Évek óta szerelmes volt belém. Meztelen képeket küldözgetett meg összeszerkesztette a fotóinkat. Aztán az egyik fotó valamiért mélyebben érintett, vagy csak fáradtabb voltam, nem tudom, és azt írtam neki, hogy ha nem fejezi be ezt sürgősen, akkor gondjai lesznek. Megbántam, ahogy elküldtem, de nem akartam adni alá a lovat a bocsánatkéréssel, így ennyiben hagytam. Ez volt körülbelül egy hete.
- És miért nem tudok én ezekről? – kérdezi némi szemrehányással a hangjában.
- Mert ez a magánéletem. – Szinte fáj ezt kimondani így… de mi mást tehetnék? Akárhányszor megdugott, sosem kérte, hogy aludjak vele és reggel menjünk be együtt. Sosem akart enni a reggelimből, mint a párom. Csak a testem használja, és ezzel nekem nincs is bajom. De akkor minek akar barátként tetszelegni?!
- És én nem vagyok a magánéleted része? – érkezik a következő kérdés.
- Annyira igen, amennyire egy vibrátor az lenne – döfök direkt, de ez nem is igazán bántás, hiszen ez az igazság. Csak arra tarjuk egymást, hogy ne a kezünket kelljen használni és nekem ne kelljen feleslegesen bajlódnom egy műbránerrel. Ha nem így lenne, akkor minden más lenne és nem kellene ennyire titkolni, mint amennyire megköveteli.
- De van alibid, hogyhogy nem elég, hogy velem voltál? – kérdezősködik tovább, nekem pedig lassan eldurran az agyam tőle.
- Hogy lenne alibim, amikor megtiltottad, hogy akárkinek is beszéljek a kapcsolatunkról?! Nincs alibim, Kambe, mert azt mondtam, hogy itthon voltam egyedül, hogy munka után ki sem mozdultam! Mindezt azért, hogy a te egzisztenciádon csorba ne essen, amiért egy harmincas, bukott rendőrt dugsz! – zúdítok rá mindent, majd egyszerűen kiszállok a kocsiból és magára hagyom. Sok ez nekem. 



Szerkesztve Rauko által @ 2021. 07. 19. 11:17:05


ef-chan2021. 03. 15. 01:25:36#35921
Karakter: Kambe Daisuke
Megjegyzés: Harunak




Nem tudok tovább várni. A hangja, a gyönyörtől és zavartól kipirult arca, ahogy újra és újra megremeg, megfeszülve az ujjaim körül, mind-mind megőrjít. Akarom. Most. Itt. Azonnal. Önzőn. Nárcisztikus magabiztossággal. Megremegve nyög fel, mikor kihúzom két ujjam, s kábán néz fel rám, miközben közelebb helyezkedem, feltolva a lábait. Tempósan cselekszem, hogy ne kapjon még észbe a kábulatból visszatérőben, s csipetnyi kegyetlen szadizmussal lököm magam belé.
Dühösen szisszen fel, de túlságosan lefoglal az, hogy kiélvezzem, ahogy forrón körbevesz szűken, reszketegen, hogy bármit is reagáljak rá. Még az sem zökkent ki különösebben, hogy a rátörő fájdalmasabb érzések közepette mellkason bokszol, megpróbálva ledorongolni: - Baszd meg, Kambe!
Csak vigyorgok provokatív éllel, miközben válaszolok szenvtelen hangon: - Hiszen éppen azt csinálom, Katou keibu*.

* * *

Még mindig furcsa, milyen békés tud lenni minden kettőnk között egy kiadós szex után. Annak ellenére békés, hogy függetlenségünkből alább nem adva csak fekszünk egymás mellett, s csupán az ujjaink érintkeznek, azok is úgy érnek össze, mintha csak véletlen történt volna.
A fejem elmozdítása nélkül nézek oldalra, figyelve az arcának élét. Sokat nem látok így belőle, de nem is kell. Minden, amit érez és gondol, állandóan nyíltan az arcán ül. Mostanra sokat tanulmányoznom sem kell, hogy tudjak benne olvasni. Nagyon halványan a szám szegletébe mosoly kunkorodik, mielőtt ismét magam elé merednék. Kell egy szivar!
Lustán mozdulok, felülve, utolsó érintkezési pontunk is megszüntetve. Ahogy vagyok, meztelen állok fel, hogy a szobában álló asztalhoz lépjek. A szivar díszdobozból kerül elő, s gyakorlott, elegáns mozdulattal vágom le a végét a mellette tárolt szivarvágóval. Mielőtt rágyújtanék, visszatelepszem az ágyra, a támlának döntött párnára dőlve. Ahogy felizzik a szivargyújtó, mélyet szívok, letüdőzve a káros, mégis édesen kesernyés füstöt.
A Gurkha His Majesty’s nemes, konyakkal fűszerezett íze átveszi az uralmat, elsöpörve Haru ízét a számban. Elgondolkodva tartom magam előtt a szivart. Csak az ragad ki ebből a nyugalmas műélvezetből, hogy ő is mozdul felállva. Tekintetem azonnal rátapad, s némi büszke, majdnem kérkedő elégtétellel figyelem, ahogy az élvezetem elindul lefelé a combja belső felén. Az érzésre azonnal morcosabbá válik, s némi haragvó éllel morogja felém, hogy lezuhanyzik.
Nem szólok semmit, hiszen már jól ismeri a járást. Nem is kér a biztatásból, eltűnik a szobából nyíló külön fürdőben.
Újabbat szívok a drága dominikai szivarból. Még mindig talány a számomra. Nem tudom megvásárolni, mégis megszereztem. De mondhatom valóban a sajátomnak?
- Rohadj meg, Kambe! Mondtam már, hogy ne szívd ki a nyakam! - ordít fel hirtelen.
Hmm. Azt hiszem, nem. Még nem.

* * *  

Arra ébredek, hogy gondoskodón betakar. A meleg takaró ölelése kellemes, de közel sem annyira, mint az a törődés, ami miatt az ágynemű körbeölelhet. Ironikus, hogy pont ez a fajta érzelem az, ami kiveri az álmot a szememből.
- Bocs, nem akartalak felkelteni - mondja egyszerűen.
- Mmm - jelzem morranva, hogy semmi baj, s felülök, a hajamba túrva. Ösztönösen azonnal felmérem a terepet annak ellenére, hogy Haru mellett tudok ellazultan viselkedni. Ő már felöltözve, az ágy felé eső része nagyjából elrendezve. Indulni készült, nyilvánvaló. Néma megegyezés ez is közöttünk, mint ahogy az is csak úgy némán, kimondatlanul alakult, hogy néha itt tölti az éjszakát. Minden olyan rendjén valónak tetszik. Nem gondoltam volna sosem, hogy egészen pontosan ilyen jellegű érzés kapcsolatba kerülni. Voltak ugyan futó kalandjaim korábban, de annyira tele volt a fejem a szüleim ügyével, hogy egyik sem volt képes bennem bármilyen maradandó nyomot hagyni. Haru ilyen szempontból más. Vele kellemes együtt lenni, épp olyan természetes, mint ingerelni, s figyelni, hogy kapja fel a vizet, hogy akarja azért is megmutatni, hogy ő a jobb, és az ő módszerei a helyesek, ámulatba ejtő, mennyire ragaszkodik a tiszta ideáihoz. Talán, mert férfi. Nem akar férjhez menni, nem akar mindenáron gyereket, nem kell neki a pénzem.
Az elemzést itt elengedem. Nem vallom be magamnak sem, de tartok attól, hogy mélyebbre ássak. Felesleges is lenne. Számomra megfelel a mostani helyzet.
- Hazavigyelek? - teszem fel a kérdést, de ahogy mindig, ugyanazt a választ kapom.
- Nem. Inkább a tömegközlekedést használom.
Újabb néma megegyezés. A köztünk kialakult viszonyt mindketten diszkréten kezeljük, ügyelve rá, hogy véletlen se derüljön rá fény. Nem lenne semmi előnye, hátránya és vele járó kellemetlenségek sora annál inkább. Az meg sem az ő, sem az én reputációmnak nem tenne jót.
- Ühm - fogadom el hát ismét a döntését.

* * *

Suzue ébreszt, bár csak én tudom, hogy csak másodikként. A szememre siklik a kezem, hogy kidörzsöljem belőle az álom nyomait, miközben buzgó rokonom körbenyüzsög, mint egy kisgyereket. Nem mondom, hogy nem idegesít, de ráhagyom, csak bámulok magam elé, míg végre távozik, hogy felöltözhessek.
Mélyebbet szusszanok, ahogy kikelek az ágyból. Már a nyakkendőt kötöm a nyakamba, mikor kíváncsiság ébred bennem. Vajon már ő is készül? Biztos. Tipikus mintadolgozó. A fülembe teszem HEUSC irányítójaként szolgáló fülbevalóm, hogy máris utasítással lássam el MI komornyikom: - Heusc, keresd meg nekem Katout, s vetítsd ki a napszemüvegemre, merre jár.
- Ahogy óhajtja - felel is a kellemes férfihang rögtön, s nem is kell sokat várnom, miután felvettem a szemüvegem, máris megjelenik a kép. A meghittség helyett azonban döbbenet és értetlenség jár át.
- HEUSC, készítsd elő a kocsimat, s közben gyűjts össze minden részletet! - lépek ki tempósan a szobámból, máris a garázs felé sietve, faképnél hagyva a mit sem sejtő Suzuét, aki az étkezőben vár a reggelimmel.

* * *

Rezzenéstelen arccal csapom be magam mögött az 1965-ös Shelby Cobra Roadster ajtaját. A jól ismert apartman környéke most tele van rendőrautókkal. Első osztagosok. Nem zavartatom magam, elvégre igen szép összeggel támogatom még mindig a rendőrséget ahhoz, hogy könnyedén bejárhassak oda is, ahova hivatalosan, a jelvényem okán nem jutnék be. Azonban ahogy közelebb érek az apartmanhoz, a jól ismert lépcső előtt utam állják.
Megemelem a szemöldököm. A gesztus nem túl feltűnő, mégis látszik a két első osztagbéli rendőr arcán a kényelmetlenség és a néma bocsánatkérés. Ez még inkább elgondolkodtat, mert pontosan tudják, ki vagyok, azt is, milyen pozícióban szereplek a rendőrségnél - s most nem a jelvényemre gondolok -, mégsem adnak utat. Valami erőteljesebb állította őket elém. Legalábbis ebben a helyzetben erőteljesebb.
- Beszélhetnék a nyomozás vezetőjével? - kérdezem hát inkább, mire felengednek kissé, megnyugodva, hogy nem kell komolyabb ellenállást tanúsítaniuk, hogy ellássák a rájuk osztott feladatot. Egyikük bólint röviden válaszolva is, majd formálisan meghajolva felindul a lépcsőn.
Míg néma megegyezésük a társával elvonja mindkettejük figyelmét, a zsebemből “leejtek” egy kisebb, pókhoz hasonló robotot, amely máris felindul, hogy helyettem is bejuthasson a helyszínelés területére, és jó minőségű, részletes felvételeket készítsen mindenről, ami odabenn van, továbbítva HEUSK-nak. Nekem nem marad más hátra, míg megvárni, míg megérkezik a nyomozás vezetője.
Viszonylag hamar fel is bukkan újra az “útonálló”, mögötte pedig…
- Kambe-san - biccent felém Hoshino. Tekintetében valami kimondatlan kihívás csillog. Nem reagálok az egyértelműen provokálónak szánt pillantásra. S kérdeznem sem kell, már is válaszol arra is, miért nem léphetek a tett színhelyére. -, sajnálom, de személyes érintettség miatt nem vehet részt a nyomozásban.
Nem marad más hátra, csak egy utolsó kérdés: - Katou?
- Egyelőre egy kihallgatószobában várja a továbbiakat.
Aprót biccentek, hogy visszainduljak a kocsimhoz, de Hoshino még utánam szól, egy pillanatnyi megállásra késztetve.
- Jobb, ha ebből most kimarad, Kambe-san.
Mélyen a szemébe nézek. A belőle áradó kihívás most erősebb, mint valaha. Ismételten csak nem adom meg neki az örömet, hogy bármi reakciót váltson ki belőlem, egyszerűen csak szó nélkül indulok meg újra az autóm felé.
- HEUSK, amint kitűzik, egyenlítsd ki Katou Haru óvadékának az összegét - utasítom MI komornyikom már a volán előtt ülve, majd elhajtok a helyszínről.

* * *

A falnak támaszkodva állok, két karom a mellkasom előtt összefűzve, mikor végre kilép. Ellököm magam a faltól, s megvárom, míg mellém ér.
- Semmi szükség nem volt rá, hogy letedd a biztosítékot - “esik” nekem. Nem felelek, mert úgyse értenénk egyet, s tudom, hogy a szótlanságom az, ami a legkevésbé ingerli fel. Felingerli, de még mindig kevésbé akarja leharapni a fejem, mint hogyha reagálnék, s lenne mire rámarnia acsarkodva.
- Mi történt? - terelem inkább a témát az egész felfordulás okára, miközben megvárom, hogy kinyissa az ajtót. Bár figyelek rá, valami isteni sugallat nyomán még visszafordulok, de azonnal finoman megmerevednek a vonásaim. A kihallgató ajtajából, ahonnan Haru kilépett, Hoshino pillant rám, tekintete ismét szabályosan hadat üzen.



* rendőrnyomozó japánul


Szerkesztve ef-chan által @ 2021. 03. 15. 01:25:55


© Copyright 2009-2021. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).