Sokszor jutott eszembe, hogy ez nekem így nem jó. Ryóval párkapcsolatban étünk, a fogkeféje még mindig megvan a fürdőszobám egyik eldugott zugában. Nem azért, mert még mindig szerelmes vagyok, hanem azért, mert szeretnék róla valami emléket őrizni, hiszen szerettem őt. Minden jó volt, már az eljegyzés is szóba került, amikor jött a bankrablás és a darabjaira hullt minden. Kiderült, hogy neki csak addig jó a kapcsolatunk, amíg én vagyok a sztárnyomozó. Ahogy gondjaim lettek, elfordult tőlem, nem érdekeltem tovább és lassan elhidegültünk. Mégis, amikor én mondtam ki, hogy vége, bosszút esküdött ellenem, és tudom, hogy be is fogja teljesíteni.

Amikor megoldottuk Kambe anyjának megölési ügyét és ismét felkerültem a térképre, Ryo közeledni kezdett hozzám. Senkinek, soha nem mondtam el, hiszen végtelenül kellemetlen ez nekem, hiszen nem vagyok prosti, de lefeküdtünk az ügy megoldása után. Minden remekül alakult, hiszen a testem még mindig úgy ismerte, mint a sajátját, tökéletesen tisztában volt vele, hogy a derekamon hol van az a pont, amitől ívbe feszülök, hogy a combomnak melyik része a legérzékenyebb, egy szóval minden ideális volt, de elcsesztem. Hatalmas hiba ugyanis a volt szeretődet, akivel épp ismét össze akarsz jönni, az első szex alkalmával az új társad nevén szólítani.

Az az arc örökké el fog kísérni. Döbbenet, fájdalom, düh és sértettség rajzolta át a vonásait, szabályosan lelökött magáról és egy szó nélkül ment el. Azóta nem beszéltünk erről, nem beszéltünk végül is semmiről. Én „összejöttem” Kambéval, aki viszont csak a testem használja, a lelkem soha nem érdekelte a barátságon túl. De még kicsit nem adom fel. Egy kicsit még kitartok, hátha sikerül feltörnöm a fagyott külsőt és elérem, hogy ismerjen el párjaként.

Ezen morfondírozok, amikor hazaérek. Eleinte semmi fura nem történik, lezuhanyozom, harapok valamit, bezárok mindent, riasztózok, le is fekszem, hogy egy kicsit aludjak, mielőtt indulni kell. Elszenderedek, de arra ébredek, hogy valami forró ömlik az arcomra és egy test súlya alatt nyomódik be az ágy. Mivel az állandó utazgatás miatt nem alszok eleget, az agyam elsőre fel sem fogja a dolgot, de amikor résnyire nyitott ajkaim közé sós, meleg lé folyik, kinyitom a szemem.

És istenem, az a kép életem végéig fog kísérteni.

Először fel sem ismerem a nőt. Csak azt érzékelem, hogy a hasamon ül, kezében az én kedvenc konyhakésem, és a nyakához tartja, a vágás helyén pedig ömlik a vér. Lassan elsápad a bőre, a szemei elfehérednek, a vörös folyadék még ömlik, mikor én felfelé kapok, hogy valamit tegyek. Fordítok egyet a testen, én kerülök felülre, kezemben a kés, hogy ne essen a földre, és a másikat a sebre szorítom. Ekkor kivágódik az ajtó és belép rajta Ryo. Hatalmas szemeket mereszt, mögötte a többiek fegyvert rántanak.
- Anette…? – nyögi Ryo, mire hirtelen leesik. Anette, Ryo húga…

* * *

- Mit gondolsz, meddig játszhatod a tudatlant? – kérdezi mérgesen Ryo.
- Nem játszok semmit. Fogalmam sincs, hogy került oda – mondom el századszorra.
- Hát hogyne… akkor azt mond el, hogy van-e alibid. Hol voltál az éjjel és kivel?
- Otthon és egyedül – hazudom azonnal, hiszen Kambe ezt várja. Ő titkolni akarja a dolgot, akármennyire szeretném én elmondani. Nem szabad. A lelkemre kötötte, hogy senki nem tudhat a viszonyunkról. Még akkor sem, ha hazudok róla és nincs alibim egy gyilkosság idejére, amikor vele voltam. Inkább a börtön, minthogy Kambét elveszítsem vagy bemocskoljam a hírnevét…
- Nyilván – sóhajt fel. – A társad letette érted az óvadékot, de nem hagyhatod el a várost – mondja, majd mellém lép és ahogy lehajol, hogy a lábamra kattintsa a nyomkövetőt, felnéz rám. Mostanra ketten vagyunk, a társa a papírokat ment ki elintézni. – Soha nem gondoltam volna, hogy így fogsz büntetni, Haru-chan – suttogja, és látom az élettelenséget a szemeiben. A mély fájdalmat.
- Hidd el, hogy nem én voltam, Ryo! – könyörgök neki sokadszorra.
- Anette szerelmes volt beléd, Haru, ezt mind a ketten tudjuk. Akármit megtett volna érted és megvan az e-mail, amit neki írtál nemrég, hogy ha nem hagy békén, gondjai lesznek. Erre…
- Az csak… ideges voltam! Egyébként is meleg vagyok, és ezt neked, a volt élettársamnak tökéletesen tudnod kellene!
- Talán pont ezért akartad büntetni őt és engem – egyenesedik ki. – Most elmehetsz, de hidd el, ha egy mód lesz rá, bár érintettség miatt el fogják venni tőlem az ügyet, azonnal leültetlek, vagy ültettetlek és ebben az életben már nem lépsz ki a napfényre. – A tekintete eltökélt. Egy pillanatig sem kételkedek, hogy így lesz…

A kihallgatás után Kambe vár, de nem mondok semmit, egyelőre hazavitetem magam vele. Takarítanom kell.
- Mond már el, hogy mi van – pillant rám, amikor megáll a ház előtt. Pillanatokkal korábban kaptam egy hívást a főnöktől, amiben felszólít, hogy adjam le a fegyverem és a jelvényem Kambénak, mert felfüggesztettek. Így miközben ő kérdez, én megteszem a dolgot, anjelvényt és a fegyveremet is kiteszem a kesztyűtartóba.
- Mi lenne? Hazaértem tőled. Azt hittem, egyedül vagyok a lakásban. Bezártam, beriasztottam, majd lefeküdtem és arra keltem, hogy Ryo húga, Anette a hasamon ül és a torka át van vágva az én konyhakésemmel – összegzem.
- Azt hiszem, hogy ideje lenne elmondanod, hogy mi ez az egész közted és Hoshino között. – Bár igyekszik, hogy a hangja ne legyen bántó, szinte hasít a követelés belőle. Nyelek egyet. Nyilván elítéli az olyanokat, mint én. Akik férfiakkal élnek. Hiszen ő nem ilyen. Ha ilyen lenne, miért akarna titkolni mindent köztünk? Csak azért használ engem, mert a közelében vagyok.
- Nem tudom, mennyit hallottál. – Nem fordulok felé. Még mindig a kocsiban ülve a fejem a másik oldalra fordítom.
- Pletykákat – válaszolja.
- Nem voltak pletykák. Mikor még Hoshino volt a társam, együtt éltünk. A párom volt – mondom ki a súlyos szavakat, hiszen ez eddig sosem került szóba. – A szüleit, a családját is ismertem. Öt évig a szerelmem volt, a bankrablás előtt már az eljegyzés is szóba került. Aztán elhagyott, amikor szétesett az életem. Az anyád ügye után ismét összejöttünk. Még előtted – teszem hozzá gyorsan. – De nem sült el jól. Nem akarom részletezni – jelentem ki. Nem fogom neki elmondani, hogy már akkor az ő nevét nyöszörögtem, amikor Ryóval szeretkeztem. – Megsértettem, elviharzott.  Közben Anette ismét felbukkant. Évek óta szerelmes volt belém. Meztelen képeket küldözgetett meg összeszerkesztette a fotóinkat. Aztán az egyik fotó valamiért mélyebben érintett, vagy csak fáradtabb voltam, nem tudom, és azt írtam neki, hogy ha nem fejezi be ezt sürgősen, akkor gondjai lesznek. Megbántam, ahogy elküldtem, de nem akartam adni alá a lovat a bocsánatkéréssel, így ennyiben hagytam. Ez volt körülbelül egy hete.
- És miért nem tudok én ezekről? – kérdezi némi szemrehányással a hangjában.
- Mert ez a magánéletem. – Szinte fáj ezt kimondani így… de mi mást tehetnék? Akárhányszor megdugott, sosem kérte, hogy aludjak vele és reggel menjünk be együtt. Sosem akart enni a reggelimből, mint a párom. Csak a testem használja, és ezzel nekem nincs is bajom. De akkor minek akar barátként tetszelegni?!
- És én nem vagyok a magánéleted része? – érkezik a következő kérdés.
- Annyira igen, amennyire egy vibrátor az lenne – döfök direkt, de ez nem is igazán bántás, hiszen ez az igazság. Csak arra tarjuk egymást, hogy ne a kezünket kelljen használni és nekem ne kelljen feleslegesen bajlódnom egy műbránerrel. Ha nem így lenne, akkor minden más lenne és nem kellene ennyire titkolni, mint amennyire megköveteli.
- De van alibid, hogyhogy nem elég, hogy velem voltál? – kérdezősködik tovább, nekem pedig lassan eldurran az agyam tőle.
- Hogy lenne alibim, amikor megtiltottad, hogy akárkinek is beszéljek a kapcsolatunkról?! Nincs alibim, Kambe, mert azt mondtam, hogy itthon voltam egyedül, hogy munka után ki sem mozdultam! Mindezt azért, hogy a te egzisztenciádon csorba ne essen, amiért egy harmincas, bukott rendőrt dugsz! – zúdítok rá mindent, majd egyszerűen kiszállok a kocsiból és magára hagyom. Sok ez nekem.