Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Harry Potter)

Methen2018. 11. 12. 11:34:28#35582
Karakter: Albus Severus Potter
Megjegyzés: ~Scorp-nak kezdő


– Még jó, hogy csak hárman vagytok... – fakad ki édesanyám az esti káoszban, én pedig szomorkásan elmosolyodom. Anya és apa is a Roxfortban találták meg önmagukat, imádtak ott lenni, én azonban a világért sem akarok odamenni. A talárjaim szépen hajtva, teljes rendezettségben pihennek már a bőröndömben, ahogy a tankönyveim is. A legkedvesebb holmijaim azonban túl magas számban vannak, és jelentős szelektálásra szorulnak, hogy mi jöjjön velem, illetve mi maradjon. Bár az az egy biztos, hogy otthonosabbá egyik sem fogja tudni tenni az iskolát.
A vacsora sem éppen úgy telik, ahogy más estéken. Anya újra meg újra felpattan az asztaltól, mert eszébe jut, hogy mit nem rakott el Lily, vagy hogy ellenőrizze, James nem akar valami illegálissal az iskolába menni. Végül én is előkerülök a sorban, és miközben egy húst igyekeznék feldarabolni hasonló méretűekre, valami kemény tárgy koppan a fejemen. Szerencsére nem erősen.
– Ha itthon hagyod, nem fogjuk tudni utánad küldeni.
Ezt erősen kétlem, bár mikor megfordulok, érzem, hogy kifut a vér az arcomból. Persze, a seprű. Hiszen kviddicsezni fogok idén. Eddie és a csodás gondolatai. Apád fogó volt. Nézz már tükörbe. Tavaly egyetlen griffendéles sem tudott megátkozni. Vállald el. Anyád is profi játékos. A véredben van. Bizonyítsd be Jamesnek, hogy meg tudod csinálni! Bár nem tudom, hogy bírt egy ilyen ömlengő levelet írni.
Az asztalnak támasztom a seprűt, majd a vacsora után bedobom ezt is a bőröndbe, meg még pár levelet, amit a nyáron kaptam. Eddie levelét gondosan kirakom a polcra ebből a halomból, és csak az Sc. M. aláírásúakat szándékozom magammal vinni. Mondjuk elég nagy hülyeség, főleg, hogy egy hálószobában alszunk (három másik emberrel).
Lentről halk beszélgetés szűrődik fel; szóval apa is hazaért végül. Neki ez ugyanolyan munkanap, mint a többi, mellékes, hogy a családjával alig találkozik, időt meg még kevesebbet szán rá. Mindegy, nem érdekel, csak legyenek meg a RAVASZ-ok, aztán lelépünk Scorpiussal innen...

Az állomásra fél órával a vonat indulása előtt érkezünk. Nehezen hiszem el, hogy apám idén is szánt nagy kegyesen arra időt, hogy kikísérjen minket, bár kezdek gyanakodni arra, hogy igazából inkább csak a nosztalgia az, ami motiválja abban, hogy eljöjjön idáig, ahelyett, hogy a szeretett munkahelyén tevékenykedjen.
– Vigyázzatok magatokra! Főleg idén – kezd bele apa, teljesen komoly arckifejezéssel.
– Csak annyira vigyázzatok magatokra, amennyire eddig is tettétek, abból még nem volt baj – pontosít anya, bár ahogy egy pillanatra rám néz, előtörnek belőlem a két évvel ezelőtti emlékek. James és Lily nem sokat tudnak erről, mert nem nagyon meséltem el nekik a dolgokat. Apáék se nagyon részletezték nekik, amiért illene hálásnak lennem, de egyszerűen nem megy.
James hirtelen ugrik egyet, majd gyorsan megrázza apa kezét, nyom két puszit anya arcára, majd a bőröndjét felkapva rohanni kezd a griffendéles haverjai felé. Akkor jó... én pedig lábujjhegyen állva próbálom kiszúrni a jól ismert szőke fejet, de sehol sem találom. Még van úgyis... 25 perc az indulásig.
– Segítek nektek felpakolni – szólal meg apa, majd a vonat vége felé irányítom, hogy leginkább ott, a tömegen kívül segítgessen nekem és Lilynek. Ki is fogom a legutolsó fülkét, ami teljesen üresen áll, majd Lilyt is ráveszem arra, hogy hozzánk pakoljon be.
– Figyelj, pont jó lesz itt a cuccod, aztán oda mész, ahova akarsz. Sokkal könnyebb lesz lepakolni is majd Roxmortsban.
– Csak nem akarod, hogy mások üljenek be a kabinba, hogy együtt tudj lógni Scorpiusszal.
– És akkor mi van?
– Az, hogy gáz vagy, Al. Miért olyan nehéz másokkal is barátkoznod?
Mielőtt válaszolhatnék, visszatér apa, aki Lily baglyáért ment le. Valamiért soha nem vonzott, hogy baglyom legyen. A családi baglyot bármikor használhatom, mert anyáék szinte mindig a hopporral való kommunikációt választják, ha valakivel beszélniük kell. Egyszer anya elmesélte, hogy ez régi beidegződés náluk, mert egy időben elfogták a leveleiket, és mindkettőjük olyan pozícióban dolgozik, ahol nem lehet megengedni maguknak, hogy információk jussanak el tőlük illetéktelen kezekbe.
– Szálljunk már le – jegyzem meg kissé nyeglén, de rohadtul feszéjez, hogy egy szűk fülkében vagyok apámmal és Lilyvel.
– Áh, Rose és Hugo is megérkezett! – örvendezik apám, mielőtt leszállna anyához. Ahogy szállnék le, meglátom azt a szőke fejet, akit eddig annyira kerestem. Kikerülöm a lépcsőfokok használatát egy szolid ugrással, épp csak intek a Weasley házaspárnak, és repülök is tovább Scorpiushoz.
– Végre, már azt hittem, sose érsz ide! – szinte teljesen elvesztem a fejem, de mikor meglátom Mr. Malfoy arcát, egyből észhez térek. – Jó napot kívánok, Mr. Malfoy!
– Neked is, Albus – feleli tartózkodóan, majd a fiára néz. – Azt hiszem, mehetek is. Legyen jó éved, téli szünetben találkozunk!
Kissé bátortalanul megöleli a fiát, majd miután még váltanak pár szót, el is hopponál.
– Még mindig nem szeret tömegben lenni?
– Nem igazán... Pedig nem egy sajtótájékoztatót tartott már a Szent Mungóban kifejlesztett új orvosi bűbájokról és a csúnya visszasüléses balesetekről...
– Képzeld, mit csináltam, amíg nem voltál itt... Kitalálod?
– Lefoglaltad a leghátsó kupét, és bepakoltattad a tesóid és Rosék cuccait is oda?
– Honnan tudtad? – kérdezem áhítattal teli hangon.
– Ha nem tűnt volna fel, minden évben ezt csinálod – feleli mosolyogva. – Azonban továbbra se bánom, úgyhogy ideje, hogy én is berakodjak oda.
– Szuper! – Elvigyorodom, és vállba vágom.
– Ezt miért? – kérdezi döbbenten. – Eddig, ha örültél, még soha nem ütögettél meg.
Szaporán pislogok, és nem értem, mit akar ezzel.
– Akkor ilyet nem csinálok – szólalok meg végül, miközben átvágunk a tömegen. Néhány évfolyamtársunk ránk köszön, ilyenkor inkább én integetek vissza, Scorpius pedig maximum egy biccentést enged meg magának.
– Mi a baj? – kérdezem, mikor már a fülkénkben vagyunk, és az ablakból követjük nyomon, hogy beszélgetnek egymással apáék a legjobb barátaikkal.
 


Szerkesztve Methen által @ 2019. 07. 22. 20:06:22


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).