Álmos vagyok, mint mindig, ha ilyen korán kell kelnem. Apám tegnap este meghagyta, hogy ma korán reggel legyek a főnök irodájában. Remélem, hogy nem valami túl könnyű munkát bíznak rá, mint általában, mert abból már elegem van. Nagyon idegesítő, hogy bár bekerültem a felső körökbe, mégsem bánnak velem úgy, mint egy teljes taggal. Szeretnék végre bizonyítani…
Reggel hétre az iroda előtt vagyok, már csak apámra várok, hogy együtt érkezzünk meg. Még most is szereti fogni a kezem, mintha egy öt éves kislány lennék, aki rászorul apja támogatására. Szerencsére nem kell rá sokat várni, szinte egyszerre érkezünk meg.
-Jó reggelt! –köszönök fejemet biccentve a főnöknek apámmal együtt.
-Örülök, hogy ilyen korán ide tudtak fáradni, de az ügy nem tűr egy perc halasztást sem. –az arca nagyon komoly, biztosan nem valami csipri-csupri ügy.
-Komolyan hangzott…-állapítom meg.
-Mert az is. A következőkről lenne szó…-röviden vázolni kezdi a helyzetet. Úgy tűnik, hogy egy férfi látta, ahogy egy ellenséges banda megöli az egyik emberünket. Még az alvilágban is vannak törvények, amik megszegése súlyos következményekkel járhat. Eddig úgy volt, hogy fegyverszünetet kötünk velük, de ez ezek után lehetetlen. Ki kell deríteni, hogy az egész szervezetük, vagy csak egyetlen emberük áll az ügy mögött, de addig is nagyon fontos, hogy a tanúnak ne essen baja. -És itt jössz te a képbe Melody. Neked kéne rá vigyáznod. A neve Joshua Kisagi, az egyik utazási irodában dolgozik. –a főnök hangja nagyon komoly, vagyis ez egy nagyon fontos munka lesz.
-Értem, és természetesen vállalom. Itt van most? –kérdezem.
-Igen. Az épület egyik legjobban őrzött szárnyában van, és már csak rád vár. A nap 24 órájában össze lesztek zárva, csak engedéllyel hagyhatjátok el az épületet, akkor is csak, ha az alany halaszhatatlan teendőiről van szó. Egyedül senkivel sem találkozhat, a világ szeme előtt te leszel a barátnője. –a mije? Hát ez remek…
-Értem. –bólintok, majd elindulok a megadott helyre, ahol az a férfi vár. Az őrök ismernek, ezért gond nélkül bejutok. Hosszú folyosó vezet a lakosztályba, ahol lakik. Mikor benyitok, a laptopján pötyög valamit. Nem lehet igaz… Előveszem a fegyverem és szétlövöm a képernyőjét. A fiú azonnal összekuporodva védi életét, majd megdöbbenve néz rám.
-Bocs, ha megijesztettelek, de ezt itt nem csinálhatod. Azonnal lenyomozzák, hogy hol vagy. Csak a mi számítógépeinket használhatod, azt sem a saját neveden, érted? Amúgy én Melody vagyok, de gondolom, hogy már vártál…-megállok az ágy előtt, és a kezemet nyújtom.
-Joshua…-mutatkozik be kezet fogva velem, de úgy látom, hogy még mindig le van döbbenve, így aztán inkább elteszem a fegyvert az egyik fiókba.
-Ne aggódj, téged nem foglak lelőni, rád vigyáznom kell. Na de majd meglátod, hogy tudok én kedvesebb is lenni…-hajolok oda füléhez, hogy belesúgva beszéljek, aztán elnevetve magam járom körbe a szobát. –Micsoda kis nászutas lakosztály…-nevetek még mindig- Remélem, hogy tudod, hogy minden barátodnak és a rokonaidnak is azt kell mondanod, hogy a barátnőd vagyok, ugyanis nélkülem nem mehetsz sehová sem…-mondom a mondat végét komolyan. Már csak az kéne, hogy valahova nélkülem menjen el, és valami baja essen. –Mondd csak…hogy keveredtél te ebbe? –kíváncsi lennék, hogy mit keresett két maffiózó közelében.
Kérdésemre csak morog egyet, úgy néz ki, hogy nem ébredt fel még teljesen. Megkínálna cigarettával, de inkább nem kérek. Nem élek ilyen dolgokkal, büdös is, egészségtelen is, nekem ez nem jön be.
-Hat óra baszd meg…-Kaisen sem a jó modoráról lehet híres az már biztos. Jó lenne, ha nem tévesztene össze azokkal az olcsó nőkkel, akiket ide felhoz, mert én ezt a hangnemet nem tűröm el senkitől sem. Közben rágyújt, de még a füst sem nyomja el ezt az olcsó pacsuli illatot, ami a szobáját körül lengi. Nem túl igényes nők terén…khm…
-Milyen fax? –nem szeretem az emberek szájába rágni újra és újra a dolgokat, mivel nem vagyok papagáj, ezért szó nélkül a kezébe nyomom, majd visszaülök a székre.
-Ez a heti program, ugye? Ezért nem kaptam faxot…én ezt fejből tudom.
-Remek…És mit szólsz ahhoz, amit az imént mondtam neked? Felőlem itt maradhatsz egész nap, én pedig estefelé lemegyek abba a kis bárba, úgy sem ismerne fel, téged viszont annál inkább. –vázolom fel újra ötletemet.
-Szeretnéd, mi? –oh te meg valami egészen mást szeretnél, igaz? Egy csepp szemérmesség sincs benne, nyíltan nézi dekoltázsomat. Még hálás lehetek, hogy nem ugrik rám, pedig láthatóan feltüzeltem, amióta csak megismert. Én sem vagyok fából, engem sem hagy hidegen izmos felsőtestének látványa, de ha arra gondolok, hogy nemrég még ócska nők nyalták-falták, hát rögtön undor fog el. Szerencsém, hogy Kaisenben nincs meg a kellő, nekem tetsző férfiasság. Túlságosan ösztönlénynek könyveltem már el, így aztán könnyű neki ellenállni.
-Nem mész te sehova nélkülem. Ketten kaptuk a melót, nekem is meg kell jelenni, vagy kampec. Jobb dologgal is el tudnám ütni az időmet. –milyen közönséges…és talán túl fennhordom az orromat, de legalább így sosem leszek mások játékszere. –De a munka az első.
-Felőlem…-így is, úgy is én szerzem meg a főnök elismerését, szeretem a kihívásokat, és számomra ez a férfi az.
-És mik a terveid? Mert jó lenne, ha én is tisztában lennék velük, muszáj ha együtt akarunk dolgozni.
-Persze, elmondom…Mielőtt a bárba mennénk, menjünk le ebédelni, leviszlek egy jó kis helyre. Biztonságos, ott mindent elmondhatok. De, ha most nem bánod, letusolnék…ha már hajnalban így kicsipogtad az álmot a szememből. –megvárom, hogy bemenjen a fürdőbe, majd távozom. Amit tudni akartam, azt már tudom. Megvárni meg nem fogom, hogy perverz vágyai tettekben folytatódjanak. Még mindig a munka az első. Próbálok időben érkezni, ha már ő nem volt képes eddig szólni, hogy induljunk. Nem szeretek várni, kezd túl későre járni, már mennék. Csinosan felöltözve állok meg az ajtóban, látom, hogy még piszmog a fegyvereivel.
-Na megyünk? Már dél réges-rég elmúlt, lassan két óra…nem szeretek ilyen későn ebédelni. –szólok hozzá, mikor végre rám pillant.
-Mehetünk…-válaszolja, miután elteszi fegyvereit. Mikor mellém ér, kezét a derekamra fonná, de hogy megmutassam, nem vagyok a macája, le is veszem onnan. Nagyon erőszakos. Amióta csak meglátott, pillantásával ostromolt, de úgy látszik, kezd elfogyni a türelme, és már tapizással próbálkozik. Ideje lenne jobban bemutatkoznom neki, hogy ne becsüljön le annyira, mint az összes többi lányt, akikkel cicázni szokott, de talán majd ebéd közben elbeszélgetek vele egy kicsit. Egy elég egyszerű étterembe megyünk, első ránézésre kellemes csalódás ahhoz képest, hogy egy füstös lebujra gondoltam. Kaisen a pultoshoz lép, én csak csendben figyelek.
-Helló Tamaki!
-Kaisen…mi járatban? Most meg mit pusmog? Tökéletes a fülem, csak fél méterre áll tőlem, komolyan azt hiszi, hogy süket vagyok? Mennyire tudtam, hogy ez túl szép lenne, hogy igaz legyen. Hova akar vinni ez a perverz alak?
-Hölgyek előre –szól hozzám, mikor elintézte a dolgot. Egy kis mosollyal megköszönöm, majd előre megyek. Egy kis szobába érünk be, aminek a falai látszólag hangszigeteltek. Nem tetszik ez nekem…nagyon nem…Kaisen közben megint rágyújt.
-Nem úgy néz ki, mintha ebédelnénk majd. –jegyzem meg körülnézve.
-Nyugi szivi, azt is fogja majd hozni, nem véletlenül jöttünk ilyenkor.
-Oké, hiszek neked. –vagyis mondjuk úgy, hogy eljátszom a buta és naiv kislányt. Pontosan tudom, hogy eddig csak az apám rangja miatt nem nyúlt hozzám, bár meg kell hagyni, nem túl félénk, hisz ennek tudatában is próbálkozik, igaz, finomabban. Fejemet megtámasztva könyökölök az asztalra, élvezem, hogy kacérkodhatok vele, de ő nem tehet semmit sem.
-Nos mi lenne a nagy terved? Kíváncsi vagyok.
-Rendben. Egyszerű a dolog. A közelébe kell férkőzni úgy, hogy a leggyengébb pillanatában fogjuk el. De ez nem lesz egyszerű, sok időt vesz majd igénybe. Neked menni fog, hisz mindened megvan hozzá, hogy könnyen köreibe fogadjon. –nem tudom, hogy mi abban olyan vicces, hogy pusztán a külsőm alapján ítél meg…
-Ne becsülj alá, nem a testem miatt kerültem be a legjobbak közé, keményen megdolgoztam érte. –válaszolok neki komolyan.
-Valószínűleg tartom, azért kerültem hozzád társnak, mert én tudok neked segíteni hozzá férkőzni. Csak úgy nem léphet be senki olyan helyre, ahol nem ismert…Én viszont ismert vagyok. Valamint, ha összetesszük, amink van –annyira perverz, megint valami mocskos dolog járhat az eszében a mosolyából ítélve –hamarabb elkapjuk, mint az átlag emberek…Meg kell ölni, ennyi az egész…-mosolyogva helyezem magam kényelembe, látom, befejezte, amit mondani akart.
-Tisztázzuk…Egymagamban is átlagon felüli vagyok, és ezt nem én mondom nagyképűen, hanem mások, akik ismernek, másodszor pedig, én nem ölök meg senkit. Viszont túl érzékeny az ilyesmikhez a gyomrom, és ha már van férfi segítségem, akkor inkább már rád és az embereidre bíznám. –mosolyogva közelebb hajolok hozzá, szemében látom a kíváncsiságot csillogni, hogy vajon mit akarhatok. De mielőtt még olyanba élné bele magát, amit biztos nem teszek meg, kiveszem a szájából a cigarettát, majd elnyomom.
-Ne haragudj, de nem kapok levegőt ebben a kis szobában ennyi füst mellett…Nem lehetne, hogy inkább rendeljünk valamit? Szívesen innék egy kevéske bort pár szem szőlő társaságában felvezetésnek. –visszadőlök a székbe keresztbe tett lábakkal. Kezeimet térdemre teszem, nagyokat pislogva várom a választ.
-Ez megoldható. –válaszolja, bár szemmel láthatólag a cigaretta elnyomása nem tetszik neki. Mielőtt még mondhatnék valamit, az egyik pincér jön be megkérdezni, hogy mit kérünk, majd pár pillanat múlva hozza is az üveg bort és a fürt szőlőt.
-Tudod, azon gondolkodtam, ha végeztünk, nekem haza kell mennem, és nem vár rám senki. Néha szükségem lenne egy erős férfira, aki felmelegít éjszaka, akihez hozzábújhatnék, ha magányos vagyok. –mosolyogva hallgatja a szavaimat, biztosan arra gondol, hogy az este majd meglátogatom. Pedig, ha tudná… Felállok, majd érzékien számhoz emelek egy szőlőszemet, de végül nem kapom be. Kaisen mögé sétálok, kezem vállára csúszik, másikkal még mindig a szőlőt tartom. -Én megadnék annak a férfinak mindent, amire szüksége van, mert a kemény nő külső egy érzéki cicuskát takar, aki szívesen dorombolna a gazdájának…Ugye hiszel nekem? –kérdezem fülébe súgva legérzékibb hangomon.
-Elég hihetően mesélted. –húzza mosolyra száját. Én csak erre vártam… Egyetlen mozdulattal kirúgom alóla a széket, majd mielőtt még felfogná, hogy mi történik, csípőjére ülök és torkába nyomom fegyveremet. Túl könnyen letepertem...talán csak hagyta magát...Csak nem azt gondolja, hogy majd itt...? Perverz...De akkor is úgy csinálok, mintha főlényesen győztem volna.
-Ősi hiba volt…Első lecke: sose bízz meg egy nőben, még akkor sem, ha már a markodban érzed őt… Látod? Elég csak beszélnem, nem kell a testemet használnom semmire sem. –mielőtt még szólhatna, bekapom a szőlőszemet, majd átadom az ő szájába. Nyelvemet használva tolom be szájába, de vigyázok, nehogy ajkaink összeérjenek. Nagyon mókás, hogy játszadozhatunk egy kicsit, azt hiszem, hogy most először tetszik, hogy mellé osztottak.
-Gondolod, hogy nem tudtam volna kivédeni a támadást, vagy csak bizonyítani akarsz? –kérdezi vigyorogva, közben én már felállva húzom fel őt is. Egy pillanatra olyan közel áll meg hozzám, hogy bőrömön érzem lélegzetét. –Mondtam már, hogy egyre jobban tetszik, hogy veled dolgozok? Érdekes egy nő vagy. –mosolyogva lépek hátrébb, megcsóválva fejemet.
-Nekem nem kell semmit sem bizonyítani, jó vagyok és kész. –no meg szerény is. - Te pedig egy javíthatatlan férfi, és, ha nem lennél ennyire közönségesen ösztönlény, talán még nekem is tetszene, hogy együtt dolgozunk. –célzok finoman arra, hogy semmi férfiasság sincs abban, hogy olcsó nőket cipel fel magához, ráadásul engem is az ágyába rángatna, ha tehetné. Aki pedig engem egy napon említ holmi örömlányokkal, az az én szememben minden csak nem férfi, főleg nem szívélyes munkatárs.
-Viszont ideje lenne…-kezdek bele, mikor főnökünk egyik embere lép be az ajtón.
-Akció lefújva. Valaki tájékoztatta a célpontot, hogy ma akarunk rajtaütni. A főnök azonnal látni akar titeket. –nagyot sóhajtva bólintok, majd elindulunk Kaisennel együtt. Na ezért nem szeretem, ha túl sokan tudnak valamiről…Miért kell nekem amatőrökkel együtt dolgoznom? Biztosan van egy belső embere, legelőször őt kell megtalálnunk.
Természetesen a főnők nincs elragadtatva, de legalább nem minket hibáztat, csak úgy általában mindenkit. Ez az ügy kezd túl idegesítővé válni, ráadásul el is húzódik, na meg nem utolsó sorban túl sokan vagyunk hozzá. Legyek olyan dög, hogy kipöckölöm Kaisent? Elég lenne rávennem, hogy ne bírjon tovább magával velem kapcsolatban, én meg képes legyek neki nemet mondani. Ha erőszakosabb lesz, az apám elintézi, hogy páros lábbal rúgják ki. De ez veszélyes játék, hisz saját csapdámba is eshetek…Bárhogy is, nem ártana megleckéztetnem őt egy kicsit, ha már ennyire meg akar kapni.
-Melody, nagyon csendben vagy. –szól hozzám a főnök.
-Oh igen…Khm…Arra gondoltam, hogy mivel lehetne a belső emberrel is elhihetni, hogy én is át akarok szegődni hozzájuk. Szerintem az lenne a legjobb, ha beköltöznék Kaisen szobájába, hogy mindenki azt higgye, a szeretője vagyok. Később mondhatnám, hogy megcsalt, és ezért akarok bosszút állni. Hihető, nem? –két legyet egy csapásra…túl okos vagyok, haha.
-Nekem tetszik az ötlet. Addig legalább is jó, míg nincs más. –válaszolja a főnök.
-És neked Kaisen? Te mit szólsz hozzá? –kérdezem tőle mosolyra húzva a számat.
Mivel még ma este szabad vagyok, így elvonulok egy jó kis helyre, hogy legalább két nőt összeszedjek magamnak, hogy ne unatkozzak.
Nem járja, hogy egy ilyen nőcske matt egyedül töltsem az éjszakát. Lemegyek egy közeli helyre, iszogatok, egyik régebbi baráttal elszívunk pár cigarettát is, ölemben máris hamar megjelenik egy alulöltözött lány, arcán számomra szörnyen szimpatikus kacér mosollyal.
- Hallottam valaki intézkedni fog Gorou ügyében – utálom ezt a témát… Mára ezért nem nagyon barátkozom ezzel az alakban, mert mindenkinek kémkedik, még sokszor én sem tudom, hogy kinek… Jobb ha tartom a számat.
- Tudod, hogy ilyenkor utálok ilyenekről beszélni, legalább most hadd szórakozzak – fújok egy kis füstöt, majd egy újabbat szívok ebből a szivarból, amivel az előbb kínált meg… Kibaszott ütős…
- Oké-oké, csak megjegyeztem – válaszol, majd rávigyorog az ő combján ülő kis kurvára… Csak azért ültem le vele egy asztalhoz, mert szinte olyan mint én… semmi másért nem tartom vele a kapcsolatot… Meg persze mindig jó dolgokat tud szerezni… hehe…
~*~
Kifáradva dőlök a fekete ágyneműmbe, arccal a párnába, karjaim széttárva… imádom a szőkéket, olyan buják. Két oldalról bújnának mellém, de… irritál… máskor reggelig itt tartanám őket, hogy ébredéskor is tartsunk pár menetet, de a kurva meló miatt most nem lehet… holnap kezdek… bahh…
- Na jól van szépségeim, reggelik tűnjetek el vagy egy golyót találtok a fejetekben – duruzsolom a párnába. Duzzogva kelnek fel, majd ruháikat összekapva indulnak meg. Fejem oldalra fordítom, lehunyt szemmel vigyorodom el – Az ajtót… hagyjátok nyitva… - kivonulnak, és csend lesz a szobámban, hamar el is alszom.
~*~
Hátamon lágy cirógatás… kellemes parfümillat, de kurvára fáj a fejem… a harmadik tényező nélkül ez sokkal jobb reggel lenne… ráadásul kibaszott fáradt vagyok még… vajon hány óra van?
De várjunk csak… a lányokat elküldtem…
Hirtelen felemelem fejem, és az én kis simogató kiscicámra nézek. Tudtam hogy bejössz bébi. Kis mosollyal fekszem vissza. Egy kis idő után a cirógatás helyett egy nagyot csap ellazult izmaimra, amitől megfeszülök egy pillanatra.
Ó igen? Keményen szereted kicsikém? Tőlem azt is megkaphatod.
- Jó reggelt partner! Megkaptad a főnök faxát? Érdekelne a véleményed, és mivel már 6 óra, gondoltam, átjövök és megkérdezem. Az alany ma délután találkozik néhány segítőjével. Gondoltam kimehetnék egyedül, kicsit cicázhatnék vele a bárban, fel sem tűnne neki, hogy ott maradok a megbeszélésre. Elég intelligens vagyok, hogy eljátsszam a buta nő szerepét, bár vannak férfiak, akik eleve annak néznek. Nemde? – hadarja itt hajnalban… basszus… tuti minden nap duracellt eszik. Átül egy szemközti székre, valami papírt lenget a kezében… Milyen fax? Mi van?
-Méltányos ajánlat, nem igaz? Te egész nap pihenhetsz, én meg majd utána járok a dolgoknak – csak morgok egyet válaszként, majd lassan feltornázom magam, ülő helyzetbe épp hogy csak deréktől lefelé lefed a takaróm. A fejem még mindig fáj, és a gyógyszeren, na meg persze a szexen kívül ilyenkor csak egyvalami segíthet nekem…
Éjjeli szekrényem felé fordulok, kiveszek egy hamust és egy doboz cigit.
Kómásan felé nyújtom, de csak elfintorodik. Nem? Akkor több jut nekem kedves.
- Hat óra baszd meg… - morgom orrom alatt, miközben rágyújtok. Nagyon ritkán kelek ilyen korán, de akkor meló van… nem pedig csalódás. Rá sandítok, végigmérem… Képes volt hálóingben úgy idemászni, hogy csak felébresszen de semmi? Bahh…
- Milyen fax? – kérdezem a cigi mögül, utána egy fáradt sóhajjal kifújok egy kis füstöt, és beletúrok kissé borzosnak vélt hajamba. Feláll a székből, és az orrom elé nyomja, elveszem tőle, majd visszaül, és olvasni kezdek.
- Ez a heti programja ugye? Ezért nem kaptam faxot… én ezt fejből tudom – jegyzem meg halkan morogva, majd lustán elvigyorodom, közben egy kis hamut ütögetek a tálba.
- Remek… És mit szólsz ahhoz, amit az imént mondtam neked? Felőlem itt maradhatsz egész nap én pedig este felé lemegyek abba a kis bárba, úgy sem ismerne fel, téged viszont annál inkább.
- Szeretnéd mi? – vigyorgok rá megint, majd egy újabbat szívok, nem bírok letérni formás kebleiről tekintetemmel, minden második pillantásom oda vetődik. Főleg amikor kiegyenesedve ül a székben, és megfeszül. Mrrr…
- Nem mész te sehova nélkülem. Ketten kaptuk a melót, nekem is meg kell jelenni, vagy kampec. Jobb dologgal is el tudnám ütni az időt – itt sejtelmes mosolyt villogtatok felé – De a munka az első – lefagy arcomról a mosoly, majd elnyomom a csikket.
- Felőlem… - vállat von, majd kiles az ablakon – És mik a terveid? Mert jó lenne ha én is tisztában lennék velük, muszáj ha együtt akarunk dolgozni.
- Persze, elmondom… - az ágy vége felé kezdek csúszni, a takaró még fed, de most az sem érdekel, hogy ha lecsúszik rólam, elvégre soha nem voltam az a szemérmes fajta – Mielőtt a bárba mennénk, menjünk le ebédelni, leviszlek egy jó helyre. Biztonságos ott mindent elmondhatok – felállok az ágyról, neki félig háttal vagyok, kicsit kinyújtózom, majd hátra hajtom fejem – De ha most nem bánod letusolnék… ha már hajnalban így kicsipogtad az álmot a szememből – meg sem várom válaszát, máris a fürdőmbe bandukolok egy nagy ásítással… utálok korán kelni grrr…
Persze mire visszajövök a szobámba, már sehol nincsen, pedig örültem volna, ha tök meztelenül fogad az ágyközepén… Hmm… szép is lenne, de ahogy elnézem erre még várni kell. Ne hidd hogy feladom kisanyám, csak azért mert ilyen jól tartod magad. Hehe…
~*~
Ágyam szélén ülök, két kedvenc kis Desert Eagel pisztolyom töltöm meg, meg törölgetem, épp ekkor hallom egy magas sarkú topogását. Lassan felemelem tekintetem a kiöltözött kis szépségre, aki keresztbe téve lábait áll az ajtófélfában, csak vigyorogni tudok, hisz ezzel az öltözködéssel, megint durván beindította a fantáziámat… Nem bírod ki még rád nem vetem magam mi?
- Na megyünk? Már dél réges-rég elmúlt, lassan két óra… nem szeretek ilyen későn ebédelni – először nem válaszolok, csak egy utolsó kis törléssel bőrkabátom belső tokjába teszem a két fegyvert két oldalra, majd megigazítva magamon a ruhát állok fel, megindulok felé.
- Mehetünk… - mellette elhaladva derekára csúsztatnám kezem, de egy laza mozdulattal emeli le magáról, és inkább fél lépés távolságba tőlem áll meg, úgy jön mellettem. Ahogy akarod kedves… nem erőszak… még. Hehe…
~*~
Belépünk a kedvenc kis éttermembe. Nem tűnik túl fényűzőnek, de ez csak álca. Jól főznek, de nem ez az elsődleges célja, ez főként a főnök tárgyalóhelye – a hátsó rész – ahova most én is igyekszem belépni. Pincér és pultos barátom azonnal meg is közelítem, majd rávigyorgok megtámaszkodva.
- Helló Tamaki – hívom fel magamra a figyelmet, felkapva fejét mordul rám.
- Kaisen… mi járatban?
- A hátsó helyiséget vennék kicsit igénybe – mondom halkabban, majd mögém néz Melodyra, aki ha jól emlékszem karba tett kezekkel áll mögöttem, türelmetlenkedve.
- Nem Kaisen… Múltkor is megengedtem, a főnököd majdnem kinyírt érte – fáradt sóhajjal nyúlok zsebembe.
- Nyugi, most nem az… ő lesz a partnerem a következő melónál – forgatom meg szemeimet – A főnök ötlete volt, ne nézz így rám – húzom el szám.
- Hehh – neveti el magát, de csak halkan – Hát jól megjártad haver, mert ez a nő…
- Tudom, ne is mondd… Csak nyisd ki a rejtekajtót – megnyom egy kis gombot a pult alatt.
- Kész is, majd jelezz…
- Meglesz – lököm el magam a pulttól, és szexi kis partnerem felé fordulva mutatom az utat, elhúzom hátul a rejtekajtót, majd előre engedem.
- Hölgyek előre – mondom negédes udvariassággal, kis mosollyal előre megy, így újra megcsodálhatom formás hátsóját… Mindjárt beleharapok. Mrrr…
Leülünk a hátsó helyiség egy eldugottabb szobájába, hisz itt több is van, mind hangszigetelt falakkal ellátva. Csak két-három ember fér el, de a célnak megfelel.
Egymással szemben ülünk le, én máris magamhoz húzom a középen pihenő kis hamustálat, muszáj megint rágyújtanom.
- Nem úgy néz ki, mintha ebédelnénk is majd – húzza el szép kis száját, majd körbenéz. Nem voltál még ilyen helyen mi? Vagy csak más a környezet?
- Nyugi szivi, azt is fogja majd hozni, nem véletlenül jöttünk ilyenkor.
- Oké, hiszek neked – összefűzi ujjait, könyökével megtámaszkodik az asztallapon, majd fejét ráteszi ujjaira úgy néz rám csábosan – Nos mi lenne a nagy terved? Kíváncsi vagyok.
Biztos, hogy direkt ingerel… Csábos kis tekintet, sejtető dekoltázs, és vadító smink, nem beszélve az illat kavalkádról, meg kell őrülni.
- Rendben – fújok ki egy kis füstöt, hogy elnyomjam ezt a finom illatot így könnyebb magam visszafogni is – Egyszerű a dolog. A közelébe kell férkőzni úgy, hogy a leggyengébb pillanatában fogjuk el. De ez nem lesz egyszerű, sok időt vesz majd igénybe – próbálok a szemére koncentrálni, de idegesít a tudat, hogy még semmit nem csinálhatok vele – Neked menni fog, hisz mindened megvan hozzá, hogy könnyen köreibe fogadjon – vigyorodom el kajánul.
- Ne becsülj alá, nem a testem miatt kerültem be a legjobbak közé, keményen megdolgoztam érte.
Elhiszem szépségem, én is jól ismerem ezt a világot, de úgy néz ki a tréfát nem ismeri fel… Mindegy.
- Valószínűnek tartom, azért kerültem hozzád társnak, mert én tudok neked segíteni hozzá férkőzni. Csak úgy nem léphet be senki olyan helyre, ahol nem ismert… Én viszont ismert vagyok – remélem ebből már rájött, miért ragaszkodtam még, hogy eljöjjek vele – Valamint, ha összetesszük amink van – a kétértelmű kijelentésre újra vigyor csúszik ajkaimra – hamarabb elkaphatjuk, mint az átlag emberek… Meg kell ölni, ennyi az egész… - egy újat szívok cigimbe, majd reakcióját figyelem, hogy mit szól ehhez. Elmosolyodik, majd hátradől a bőr ülésen.
Izgatottan megyek apám egyik munkatársának irodája felé. Nagyon úgy néz ki, hogy végre bizonyíthatok én is. Már több hete is annak, hogy utoljára valamivel megbíztak, ami nem túl jó jel, hisz nekem nem elég itt lennem, újra és újra bizonyítanom kell, hogy én vagyok az egyik legjobb emberük, mert női mivoltom miatt ezt hajlamosak hamarabb elfelejteni.
Ami már rögtön nem tetszik, hogy várni kell valakire. Először is, mi az, hogy még nincs itt, hisz nem illik megvárakoztatni egy hölgyet, ráadásul minek még valaki, ha engem bíznak meg egy munkával? Pár perc múlva kopognak az ajtón, majd egy magas, izmos alak lép be rajta.
-Igen főnök? –elég csak ránéznem, a pillantásával le tudna vetkőztetni. Ez bizony nem jó jel… Apámat nem zavarja, ha kis senkikkel kezdek, de nem hinném, hogy örülne egy nagyobb névnek a családból. Hisz ez a pasi nem akárki lehet, ha az egyik főnök legelső embere.
-Végre, hogy ideértél Kaisen.- kezd kínos lenni ez a csend, miért nem válaszol? –KAISEN! –kiabál rá a főnök, hogy észhez térjen. Igaz, hogy pszichológiát tanulok, de ehhez még az sem kell, hisz a hülye is tudja, hogy valami disznóságra gondol velem kapcsolatban. Most ez egy luxus kurvának néz? Remélem, nem gondolja, hogy én vagyok a mai ajándéka.
-Szóval…Ő itt Melody. Ő az egyik társam lánya. Kiváló kém, és…-vázolja a tudnivalókat rólam, de én közben egy percre sem veszem le arról a másik férfiról a szemem. Tudatosult benne vajon, hogy én ki vagyok? Kétlem. Vagy egyszerűen nem is érdekli.
-Üdv…-köszöntöm röviden.
-Egy ideig együtt fogtok dolgozni…-na ne! Ez megalázó! Eddig sosem volt panasz rám, most meg összetesznek egy hímsoviniszta disznóval? Arról mit mond a szabályzat, ha a partnered munka helyett meg akar dugni? Bosszantó alak, de azért…Nem is tudom, van benne valami…valami vonzó, valami perverz, ami kíváncsivá tesz. De nálam a munka az első.
-Szerintem…-kezdené el.
-Nincs ellenvetés, ez egy közös megegyezés volt. Két legjobb emberünket állítjuk erre a feladatra, le kell buktatani Gorout, mostanában eléggé elkanászodott. –hát én még mindig nem értem, hogy ehhez minek két ember, de van annyi eszem, hogy tudjam, mi a dolgom.
-Na jó…-teszi hozzá végül Kaisen.
-Majd később küldöm a terveket nektek, addig mehettek a dolgotokra. –miután Kaisen kimegy, kicsit még elbeszélgetek a főnökkel…
-Kaisen a legjobb emberem, maximálisan megbízom benne, de a nők terén…-be sem kell fejeznie.
-Egy perverz alak. Láttam rajta, de azért köszönöm. Ha az apám miatt mondja, ne aggódjon. Elég nagylány vagyok már, és ezt ő is tudja. Ha pedig az ügy aggasztja, hát ne aggódjon azért sem…A románcaim mindig csak a második helyen voltak, nálam a munka az első. Bízzon bennem, le tudom szerelni Kaisen urat…-mosolyogva bólint, én pedig távozom.
Az ajtón kilépve meglátom, ahogy Kaisen pár méterre vigyorogva áll. Most nem kell véka alá rejtenie fixírozását, sőt le is szólít.
-Úgy néz ki, együtt fogunk dolgozni szépségem. –megállok és felmérem a helyzetet. Egy kéjenc, aki hozzászokott, hogy a nők elsőre az ágyába ugranak. Nem az erőszakos fajta, inkább csak rámenős. Szemébe nézve válaszolok neki.
-Igen, de többre ne is számíts…-rövidre zárva beszélgetésünket tovább állok. Azt elfelejtettem neki megemlíteni, hogy perpillanat én is itt lakom, de legalább nyugodt lesz az éjszakám.
Tágas, kényelmes szobát kaptam, így már alig vártam, hogy a lakosztályomba érjek. Nem csak azt szeretem, ha engem kényeztetnek, magamnak is sokszor szerzek apró örömöket, talán ez a stresszmentes életem titka. Nincs is annál jobb, mint mikor lágy zene szól, az ember meg nyakig elmerülhet a nagy kád habos vízben. Én is épp ezt teszem. A zene mellé még olvasmányom is akad, hisz megint az egyik könyvemet forgatom. Ennél nyugodtabban nem is telhetne az estém, örülök is a kikapcsolódásnak a sok átdolgozott hét után. Remélem, ez az új munka izgalmasabb lesz, mint a többi, bár való igaz, hogy újdonsült társam megfűszerezi majd. Alig várom, hogy jobban megismerhessem, és megtudjam, hogy mi az a különös tűz a szemében…
Másnap már hajnalok hajnalán kapok egy faxot, amit a főnök küldött. Igazán érdekes dolgok vannak benne, kíváncsi lennék, hogy Kaisen mit szól hozzájuk. Magamra kapok egy köntöst és elindulok a végtelenül hosszúnak tűnő folyosón. Útközben találkozok egy fiatalemberrel, akit én csak tanoncnak neveznék, neki még van mit bizonyítania, addig a többiek mindenese. Kicsit zavarban van lenge öltözetem miatt, hisz szatén hálóingem térdem fölé ér, köntösöm pedig nincs összezárva, de azért csak megszólal.
-Kisasszony, ha Kaisent keresi, akkor még túl korán van. Bizonyára még…-ellököm az utamból a fiúcskát, nem nagyon tud érdekelni, hogy őfelsége még alszik. Mivel ez egy jól őrzött hely, és idegenek nem jutnak be, a lakosztálya ajtaja nyitva áll. Ez két dologra utalhat…vagy túl szétszórt és nem zárta be, vagy ezzel akarja megmutatni mindenkinek, hogy ő aztán nem fél senkitől sem, és, hogy bárki szabadon besétálhat az oroszlán barlangjába. Az utóbbi…vagy puszta lustaság. Nekem meg kevesebb pszichológia könyvet kéne olvasnom…
A hálószobába érve, az ágyban találom őt. Hason fekszik, félmeztelenül, csak derékig van betakarva, így kidolgozott izmait tökéletesen láthatom. Hmm…mi lenne, ha egy kicsit játszanék?
Leülök az ágyra keresztbetett lábakkal, majd kezeimet hátára csúsztatom. Erre persze már ő is felébred, de mikor látja, hogy én vagyok az, visszateszi fejét a párnára egy férfias sóhaj közepette. Szóval jól esik? Talán azért nem zárta be az ajtót, mert mégis tudta, hogy itt lakom és azt hitte, hogy átjövök pitizni egy kis sexért. Macsó disznó, semmi kétség. Ideje lesz visszarángatni a valóságba. Hatalmasat csattan kezem a hátán, remélem, ebből megérti, hogy az előbbi simogatást csak viccnek szántam.
-Jó reggelt partner! Megkaptad a főnök faxát? Érdekelne a véleményed, és mivel már 6 óra, gondoltam, átjövök és megkérdezem. Az alany ma délután találkozik néhány segítőjével. Gondoltam kimehetnék egyedül, kicsit cicázhatnék vele a bárban, fel sem tűnne neki, hogy ott maradok a megbeszélésre. Elég intelligens vagyok, hogy eljátsszam a buta nő szerepét, bár vannak férfiak, akik eleve annak néznek. Nemde? –kérdezem finoman célozgatva, mert lefogadok, hogy már szinte azt várta, hogy befeküdjek mellé. Közben átülök az egyik székre, mert eleget húzogattam már ahhoz az oroszlán bajszát, hogy megpróbáljon bekapni.
-Méltányos ajánlat, nem igaz? Te egész nap pihenhetsz, én meg majd utána járok a dolgoknak. –folytatom mosolyogva, már csak a válaszára várok.
A főnök már megint hívat, nem tudom mi ez a nagy felhajtás, épp egy beszerzett kurvámmal henteregtem volna, ha nem hívat. De a munka mindenek előtt, nem mondhatok ellent és inkább hallgatok rá, minthogy később bajom legyen belőle. Felkapok valami egyszerű ruhát, persze nem hozhatom magam szégyenbe, így „elegáns” is leszek, rákapok egy bőrkabátot és máris indulhatok. Morogva caplatok át az épület fő szárnyába, és magamban örülök, hogy nem kell sokat utaznom, elég csak átsétálnom. Sorra míg a folyosón haladok, régi szép emlékek törnek fel.
Ó igen… ott egy szőkét, ott meg egy feketét… Mmmmm… milyen jó is volt, lehet mostanában megint ki kéne próbálni az ágyon kívüli szexet, sokkal izgalmasabb. Ha minden simán megy ma, akkor este már be is pótolhatom, és egyszerre két-három lányt hozhatnék fel. Már alig várom.
Lassan az ajtó elé érek, dolgozó szobája elé. Mindig itt van ha engem hívat, de… megértem. Én is szeretem ezt a szobát. Nem csak könyvekkel iratokkal van tele. Minden rejtett szekrényben van valami kis meglepi, amit sokszor én is megirigyelek.
Bekopogok egyet, már nyílik is az ajtó, hisz vártak. Helyes…
Belépkedek, kiveszem kezem a zsebemből, laza mégis tisztelettudó mozdulatokkal állok meg vele szemben.
- Igen főnök? – kérdezem halkan, és persze figyelmesen. Sok mindent köszönhetek neki, így ő az egyetlen akivel tisztelettel tudok bánni. Mellette áll egy kurvajóbőr csaj. Ha nem lenne itt a főnök, tuti körbenyalnám az ajkaim mélyen a szemébe nézve.
Ohh kicsikém, te aztán ezer és egy fantáziát indítasz meg bennem.
- Végre hogy ideértél Kaisen – hát nem egyszerű az ágyból kimászni mikor épp a szex közepénél tartanék. Még szerencse, hogy hazaküldtem a kis szukát így szabad a szobám. Pont egy ilyen szépségnek való a fekete szatén lepedő. Szívesen nézném ahogyan...
- KAISEN! – a faszomba megint elkalandoztam… Grr… - Szóval… Ő itt Melody… - mutat maga mellett lévő szépségre. Micsoda egzotikum – Ő az egyik társam lánya – a picsába – Kiváló kém, és… - mondja a többit, de nem érdekel. Jó a teste, érett nő, és nekem ennyi bőven elég… Lenne… De hogy pont egy yakuza lánya… szívás… De nekem kismiska lesz, bármi áron beszerzem magamnak egy menetre.
- Üdv… - lustán szól ő is, látom ő sem jó kedvében jött ide. De tetszi a hangja, igazán érzéki.
- Egy ideig együtt fogtok dolgozni… - He? Mi van? Felvonom egyik szemöldököm, de nem törik ki belőlem a kérdés. De ahogy látom a kicsikét sem hagyja hidegen amit mond, mert lázadva tekint rá. Te is egyedül dogozol mi? Hát én is…
- Szerintem… - kezdenék bele, hogy nem szükséges, de főnököm közbeszól.
- Nincs ellenvetés, ez egy közös megegyezés volt – kivel? Mert velem biztos hogy nem – Két legjobb emberünket állítjuk erre a feladatra, le kell buktatnotok Gorout, mostanában eléggé elkanászodott – sejtem mennyire, hallottam hírét hogy önállósodni akar, nem is kicsit. Még szép, hogy a főnökéknek nem tetszenek a tevékenykedései.
- Na jó… - egyezem bele végül, bár ezt csak halkan jegyzem meg. Így lesz elég lehetőségem együtt lenni ezzel a macával, és már előre elképzelem mennyi élvezetes dolgot csinálhatnánk még együtt a munkán kívül.
- Majd később küldöm a terveket nektek, addig mehettek dolgotokra – tisztelettudón hajolok meg egy kicsit, majd sarkon fordulok, és már indulok is ki.
A folyosón megállok körülbelül 5-10 méterre az ajtótól, és zsebre vágott kezekkel várom, hogy Ő is kijöjjön végre. Szerencsémre csak pár perc és már tipeg is ki, előkapom megnyerő vigyorom, és bevárom, mellette haladva kezdeményezek beszélgetést, sajátos stílusomban.
- Úgy néz ki együtt fogunk dolgozni szépségem – megtorpan, így én is mellette. Végigmér, arcág halvány gonosz kifejezés és vigyor, majd szemembe néz végre.
- Igen, de többre ne is számíts – azonnal továbbtipeg, én már nem követem, csak állok egy helyben, én távolodó alakja után nézek.
Most direkt nekem rázza a kis formás seggét, vagy mindig így jár? Furcsa is lenne.
Kaján vigyorral indulok vissza szobám felé, időközben megeresztek egy telefont.
Alig várom már ezt a közös munkát, kíváncsi vagyok meddig bírja mellettem.
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 11. 01. 13:47:22
Nyújtom neki a törülközőt, de csak nem akarja elvenni. Bele akarom tuszkolni a kezébe, de puha idomaira tévednek kezeim. Jajj nekem…csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Halk sikollyal hátrál én meg elejtem a törülközőt és fülig pirulva fordulok el lesütött fejjel.
-Talán, ha kinyitnád a szemed, akkor többet is látnál! – hát igen ettől tartok én is…ha nyitva lettek volna a szemeim akkor…a gondolattól máris rákvörös lehetek.
Hallom ahogy csukódik egy ajtó és kis idő múlva ismét. Gondolom a fürdőbe ment, de nem merem megnézni…annyira zavarban vagyok.
-Felejtsük el ezt az egészet, nem történt semmi. Nem szeretem, ha szomorú vagy, mert akkor kedvetlenül olvasol és az engem is csak lehangol. – kezei hajamba furakodnak és egy könnyű puszit lehel arcomra. De miért kell engem még jobban zavarba hozni? A vörös különböző árnyalataiban pompázok tetőtől talpig.
-Még egyszer bocsánat kisasszony, legközelebb többször is kopogok, mielőtt belépek a szobába. – nem mintha most kopogtam volna, de ő csak bólint.
-Jól van, de kérnék tőled valamit. Ha ketten vagyunk, nyugodtan tegezz és szólíts Noellanak! – hát nem nagyon szokásom tegezni a munkaadómat, de biccentek a fejemmel.
-Mit szeretne… - na tessék máris elszúrtam - vagyis szeretnél, mit olvassak ma neked? – kérdezem leülve a szokásos helyemre, a székre ahol fel szoktam olvasni neki.
-Abból a könyvből szeretném, ha olvasnál, ott van az asztalon. – mondja elhelyezkedve az ágyán - Az a címe, hogy Szenvedély… - de miért suttogta ilyen furcsán a könyv címét?
-Értem. Akkor lássuk… - felemelem felemelve a könyvet és megnézem a borítóját és ismét zavarba jövök. Egy szeretkező párt látok rajta…istenem…nagyot nyelve Noellára emelem a tekintetemet, abban bízva, hogy meggondolja magát és választ majd egy másik könyvet, de nem…bólint egyet, hogy kezdjem az olvasást.
-Szeretném, ha ma is olyan szépen hangsúlyoznád a szavakat, ahogy mindig. Még nem olvastam én sem, de a barátnőm szerint nagyon izgalmas könyv. Szerettem volna veled átélni ezeket az izgalmakat, ezért kíváncsian várom a felolvasást. – remek…akkor lássuk.
Elkezdem olvasni a könyvet. Az elején még olyan, mint egy átlagos könyv. Már kezdek megnyugodni, hogy mégse olyan könyv amitől zavarba kellett jönnöm, de akkor egyszer csak az író a belevág egy bizonyos témába…
-…és amikor a nő válláról lehullott az utolsó szövet is, a férfi végig… - na ne ezt tényleg olvassam fel? A tekintetem a következő sorokra téved, amitől halvány pír ül ki az arcomra és nyelek egy nagyot…Noella az ágy azon végébe mászik, ahol közelebb van hozzám, és kíváncsian néz a szemembe.
-És akkor mi történt? – kérdi mosolyogva. Visszanézek a könyvbe, megkeresem azt a sort ahol tartottam és folytatom.
-A férfi végig simított a nő tökéletes, meztelen testén hosszú ujjaival… - Noella ejt egy sóhajt, majd feláll és felém jön. Megfogja kezem és az….az ölembe ül. Ettől annyira meglepődök, hogy a könyv majdnem a földön landol…kezemet a combjára vezeti.
-Hogy simít végig? – súgja a fülembe, amitől kicsit összerezzenek…de micsoda? Most mutassam meg? Nem ezt nem szabad, és ennek próbálok hangot is adni.
-Ezt most nem lenne szabad és… - ujjait ajkamra helyezi, jelezve, hogy hallgassak el. Megfogja kezemet és végigsimítja a combján fel a derekáig. Jaj anyám…
-Folytasd és mutasd…amit lehet… - hogy hogy amit lehet? Mit akar tőlem? De én még ilyet sose csináltam, és.…..és ezt nem is lenne szabad…folytatom a könyvet, reménykedjünk nem lesz több ilyen jelenet…
-Aztán a nő is… - itt elcsuklik a hangom…
-A nő mi? – szól közbe - Ő is simogatni kezdte a férfi testét? Így…? – leheli a kérdést a fülembe és elkezd simogatni. Benyúl ingem alá, és érintésének hatására összerándulok. Mit…mit akahhhr? Megérzem, ahogy mellbimbómat érinti és kicsit meg is nyomorgatja, egy sóhaj kúszik ki a számon. Majd felpattan az ölemből és visszafekszik az ágyba. - Még…olvass még… - még nem tértem magamhoz rendesen, de folytatom neki, enyhén zavarban.
A könyv további részeinél itt-ott elcsuklik a hangom és lángol a bőröm. Mintha kicsit meleg lenne a szobában vagy csak én érzem így?? Részletesen leírja, hogy…öhm…izé…
Az olvasás alatt néha rápillantok Noellára és csak mosolyogva figyeli szerencsétlenkedésemet, ahogy azokat a bizonyos jeleneteket olvasom. Mikor végzek a könyvvel, leteszem az asztalra és gyors meghajlás után távozok. Egek milyen meleg volt abban a szobában…
Áthaladok a konyhán, és hálával csillogó tekintetek árasztanak el, amitől elégedett mosoly kúszik az arcomra. Megint finom kis sütiket csináltam. Kiérve a házból, helyesbítek kacsalábon forgó palotából, eszembe jut, hogy a biciklimnek annyi. Hogy felejthettem el? Most hogy megyek haza?? Kénytelen leszek használatba venni a tömegközlekedési eszközöket. Pedig nagyon nem szeretem őket. Felszállok egy buszra, és olyan tömeg van hogy úgy állunk mint a heringek. Hát kellemes utazás. Valahonnan muszáj leszek keríteni egy biciklit…
Hazaérve azon jártatom az agyamat, hogy holnap milyen könyvvel fog előállni kedves munkadóm…remélem valamivel jobb lesz, mint amilyet ma kellett olvasnom. Elég zavarban voltam, főleg mikor az ölembe ült és gyengéden elkezdte cirógatni a mellkasomat……de vajon miért csinálta? Nem tudok kiigazodni rajta. Muszáj sütnöm valamit, hogy elterelődjenek a gondolataim….
* * * * *
Másnap délután magamra kapom az ismét süteményekkel megtömött hátizsákomat és mivel még sajnos nem tudtam venni biciklit, megint buszoznom kell. Igaz, hogy gyorsabb mint a kétkerekű de az legalább nem zsúfolt reggeltől estig…átzötykölődök az egész városon, hogy végre megérkezzek. Bemegyek a hatalmas épületbe és a táskámat kiürítve megyek a tovább Noella szobája felé. Kíváncsi vagyok, nem is inkább félek attól, hogy ma milyen könyvvel áll elő. Odaérek az ajtóhoz és most kopogok. Meghallom beinvitáló hangját és benyitok, kicsit lassabban a kelleténél, nem akarok még egyszer olyan kellemetlen helyzetbe kerülni…
-Üdvözlöm kisasszony! – hajolok meg előtte.
-Azt hittem tegnap megbeszéltük, hogy tegezel. – jajj tényleg…azt hiszem megint egy halvány pír jelent meg az arcomon…olyan fura hatással van rám Noella…
-Igaz, bocsáss meg. Akkor ma mit olvassak. – helyezkedek el a széken.
Feláll és levesz a polcról egy szintén nem túl vastag könyvet. És mosolyogva adja oda a könyvet és lefekszik az ágyon. Szemügyre veszem a könyvet. Vágy – olvasom magamban a címet…hát nem tudom mire gondoljak. Nézem a borítóját de csak egy egyszerű piros borítású könyvecske kép nélkül…rendben akkor nekikezdek.
A szokásos előzmény…egy nőről fog szólni annyi már biztos…szép hangsúlyosan olvasom, ahogy annyira szereti. Teljesen belemerülök a könyvben és már a felénél tarthatok mikor megint a tegnapihoz hasonló erotikus jelenetekhez nem érek. Zavaromban pipacsvörös leszek, és megakadok az olvasásban…felnézek Noellára, aki csak huncut mosollyal néz rám. Nagyot nyelek és folytatom…
-…a nő a férfi hátához simult… - nyelek egyet - …és végig simított az izmos mellkasán… - kezek érzek meg az ingem alatt. Kicsit megijedek és hátrafordulok, mikor jött a hátam mögé? És miért csinálja megint?
-Folytasd… - súgja fülembe, amitől kiráz a hideg.
Folytatom az olvasást ismét ahogy tegnap is vörös arccal. Noella leutánoz minden egyes mozdulatot amit felolvasok. Végig simogat nyakamon, amitől egy pillanatra elakad a lélegzetem majd kezét puha ajkai váltják fel......Istenem, Istenem legyen már vége a könyvnek mert bajok lesznek….
Arra ébredek, hogy az első szemtelen napsugarak az arcomat cirógatják. Résnyire nyitott szemeimet hosszú ujjaimmal dörzsölgetem, majd eltakarva előlük a fényt próbálok az órára nézni. Még csak 8 óra. Szívem szerint lustálkodnék, sőt meg is tehetném, de ma különlegesen szép szeretnék lenni, ahhoz meg idő kell. Kaito…igen, ma ő jön el hozzám. Annyira helyes az a fiú, lágy vonásai, hosszú haja, izmos teste és kifinomult modora, mind-mind csak vonzóbbá teszi a számomra oly tiltott gyümölcsöt. Voltaképp ő nagyon távol esik a társadalmi rangomtól, de benne nincs annyi gőg, annyi felsőbbrendűség, mint azokban a ficsúrokban, akik udvarolgatni próbálnak nekem. Felülök az ágyon, derekamat még fogva tartja a takaró, íriszemet pedig még mindig a fény bántja. Arra gondolok, hogy Kaito eddig még meg sem próbált udvarolni. Néha olyan érzésem van, hogy az a fiú fél tőlem, de ettől is csak olyan édes lesz. Ha most itt lenne, megint megborzolnám a haját, mint legutóbb, amikor elbúcsúztam tőle. Senki sem tudja, hogy milyen édes tud lenni, ha arcom elsimítsa kósza tincseit sármos arcából. 2 évvel fiatalabb nálam, vagyis még csak 20 éves, de sokkal férfiasabb, mint a bájgúnárok a környezetemben. Sokszor gondolok arra, ahogy most is ablakom kitárva és a csodálatos kertembe kinézve, hogy miért ennyire pirulós? Talán még nem volt barátnője? Nem merek rákérdezni, mert az már túl menne minden kacérságomon, de sokszor gondolok arra, hogy ő az én lovagom, aki megtöri unalmas éveimet, amit ebbe az aranykalitkába töltöttem eddig bezárva. Szerelem? Nem ez nem az, vagy csak még nem? Óh nem, én azt az érzést nem ismerem. A szerelem az a dolog, amikor küzdünk azért, hogy boldogok legyünk, legalább is a könyvek ezt írják. De nekem nem kell küzdenem, én mindent megkapok…még Kaitot is, hisz minden nap itt van velem. Szeretem hallgatni lágy hangját felolvasás közben. Ahogy olyan mélyen tudja mondani egy-egy szerelmes regényt olvasva, hogy „szeretlek”. Bármelyik kis csitri zokogva dőlne karjaiba, de én csak hallgatom őt tovább… Vigaszt nyújt magányos óráimon, megnevetett félénkségével, megmosolygom mosolyát…jó vele lennem…
Miután kigyönyörködöm magam a kertemben, elindulok fürdőt venni. A legértékesebb és legkellemesebb illatú olajok kerülnek a vízbe, hogy a lágy és kellemes aroma vegye körül bársonyos bőrömet. Illatos mécsesek hada veszi körül a kádat, hogy ne csak testemet, de szememet is érje kényeztetés. A megnyugtató és ellazító fürdő után puha törölközővel szárítkozom, majd hosszú, szőke hajam veszem kezelésbe. Ébredés után még szögegyenes, ilyenkor leér a derekamig is. Nem szeretem viszont, ha napközben ezzel kell bíbelődnöm, ezért mindig besütöm tincseimet. Most viszont még ráérek ezzel, hisz ma nem megyek sehova, ráadásul a délutáni fürdőm után is elég, ha ezt megcsinálom.
A könyvespolcon kutatva azt keresgélem, hogy ma mit szeretnék hallani. Vannak itt leányregények, ókori történetek, mesék, sőt még krimik is. Ma viszont valami egészen mást szánok magamnak és az én Kaitomnak. Van egy igazán pikáns kis történetem, még egyik barátnőm adta az egyik születésnapomra. A történet egy szerelmes párról szól, akik hamar egymásba szeretnek, összeköltöznek, összeházasodnak, és gyermeket akarnak. Eddig minden tökéletes is lenne, de az asszonynak nem sikerül teherbe esnie. Innentől lesz érdekesebb a mi történetünk, hisz apró részletességgel írja le, ahogy a nő a férfié lesz. Megörökíti minden mozzanatát szeretkezésüknek, amitől az én kis lovagom vagy lángolni fog zavarában vagy talán el is menekül. Kíváncsi vagyok, hogyan oldja meg ezt a helyzetet, ezért ma ezt a könyvet teszem ki az asztalra. A nap többi része azzal telik, hogy tévézek, netezek, vagy épp újságokat böngészgetek. Igen, ez a nap tényleg elég unalmasan indul, no de hamarosan itt van Kaito, addig meg csak kibírom. Az órára nézve még a délutáni fürdő is belefér, ezért hát el is indulok.
Mikor végeztem és elindultam a szobámba a hajsütőt keresve, nagy meglepetésben lett részem. Kaito ront be a szobámba. Arcom azonnal olyan színben pompázik, mint egy rózsa, de az övét is elönti a pír. Egyre csak bámul rám azokkal a nagy szemivel, most először érezni csak rajta igazán, hogy ő is férfiből van, és nem csak a felolvasóm. A rövid ’áramszünet” után kapcsol, hogy ezt mégsem kéne és nemes egyszerűséggel nekem vágja a kabátját. Gyöngécske testem, zavarodottságom és rémes egyensúlyérzékemnek köszönhetően a földön kötök ki.
-Úristen! Bocsásson meg kisasszony! N-nem állt szándékomban! B-bocsánat! –mondja nekem, miközben próbálja helyretenni a dolgokat és segít felállnom. Becsukott szemekkel kezdi keresgélni törölközőm, majd mikor megtalálja, felém emeli, hogy vegyem el.
***
Már épp venném el, mikor ő próbálja odaadni nekem, de ahelyett, hogy kezembe adná, a mellemre nyomja kezét. Felsikítva lépek hátra, mire ijedten eldobja a törölközőt és el is fordul.
-Talán, ha kinyitnád a szemed, akkor többet is látnál!- hordom le kissé, majd felkapva a törölközőt berohanok a fürdőszobába. Mivel nem akartam sokáig időzni, gyorsan összekaptam magam. Még mindig ott áll teljes zavarában, alig meri rám emelni pillantását. Szerettem volna oldani a hangulatot, ezért megszólaltam én helyette is.
-Felejtsük el ezt az egészet, nem történt semmi. Nem szeretem, ha szomorú vagy, mert akkor kedvetlenül olvasol és az engem is csak lehangol. – hátulról beletúrok tincseibe, majd egy puszit nyomok az arcára, amibe csak jobban belepirul. Imádom, ha zavarban van, olyan cuki.
-Még egyszer bocsánat kisasszony, legközelebb többször is kopogok, mielőtt belépek a szobába.- szólal meg végre, mire én helyeslően bólogatok, hogy rendben van.
-Jól van, de kérnék tőled valamit. Ha ketten vagyunk, nyugodtan tegezz és szólíts Noellanak! – mondom neki kedvesen, mire most ő bólint, bár látom az arcán, hogy ez nem lesz túl könnyű feladat.
-Mit szeretne…vagyis szeretnél, mit olvassak ma neked? – kérdezi udvariasan, miközben jó szokásunkhoz híven ő a székre, én meg az ágyra ülök le, majd fekszem el rajta. Szeretem még mindig úgy hallgatni a „meséket”, mint kislánykoromban, mikor édesanyám még lefekvés előtt mesélt nekem valamiről.
-Abból a könyvből szeretném, ha olvasnál, ott van az asztalon. Az a címe, hogy Szenvedély…- susogom érzéki hangon, hogy megsejtse, ez nem egy könnyűolvasmány.
-Értem. Akkor lássuk…- mikor kézbe veszi és meglátja a borítón szeretkező két alakot, rögtön zavarba jön. Rám néz, hogy vajon meggondoltam-e ezt az egészet, de én bólintok, hogy igen, bizony ezt szeretném.
-Szeretném, ha ma is olyan szépen hangsúlyoznád a szavakat, ahogy mindig. Még nem olvastam én sem, de a barátnőm szerint nagyon izgalmas könyv. Szerettem volna veled átélni ezeket az izgalmakat, ezért kíváncsian várom a felolvasást. – mondom neki mosolyogva, majd a párnákba dőlök. Selymes hajam lágyan omlik alám, pilláim becsukódnak, szeretem kizárni a külvilágot, mikor Kaitot hallgatom. Halvány mosoly kíséretében várom, hogy belekezdjen. Az eleje nem annyira izgalmas, pár oldalon csak az előzményeket írja le, de mivel nem egy vastag könyvről van szó, hamar elérkezünk a lényegre.
-…és amikor a nő válláról lehullott az utolsó szövet is, a férfi végig…- itt nyel a drága egy nagyot, talán vizuális típus és elképzelte, ezért is jön zavarba, de én azért az ágy végére mászom és kíváncsian fúrom tekintetem az övébe.
-És akkor mi történt? – kérdem mosolyogva. Ő visszahajol a könyv fölé, egy kicsit elveszett a sorok közt.
-A férfi végig simított a nő tökéletes, meztelen testén hosszú ujjaival…- folytatta, de én félbeszakítom egy halk sóhajjal, mintha csak az én testemen simítanának végig szavai. Megfogom az egyik kezét, erre ő majdnem kiejti a könyvet a kezéből. Nagyot néz, hogy mit akarok, én pedig huncutul az ölébe csüccsenek, karját pedig combomra helyezem.
-Hogy simít végig? – kérdem fülébe súgva.
-Ezt most nem lenne szabad és…- ujjaimmal hallgattatom el édes ajkait, majd megfogva a kezét húzom végig lábamon, egészen fel a derekamra. Bőröm szinte serceg az érintésre, felforr a vérem. Úgy ostorozza fel szenvedélyem, ahogy még soha semmi más. Libabőrös vagyok, érzem, hogy a hideg szalad végig gerincem vonalán ujjai hatására.
-Folytasd és mutasd…amit lehet…- teszem hozzá, hisz csak incselkedek vele. Nem akarom az ágyamba húzni, még nem. Nekem is fel kell készülnöm egy testi kapcsolatra, hisz bár szép és gazdag vagyok, gőgösségemnek köszönhetően sosem volt még párkapcsolatom. Ő ezt nem tudja rólam, ezért is fél, hogy mit akarok. Persze azzal nem számolok, hogy mi lesz, ha ő nem bír magával, de ez most nem is érdekes. Túl jól szórakozom, rábízom magam Kaitora.
-Aztán a nő is…- folytatná tovább el-elcsukló hanggal, mire én megint közbeszólok.
-A nő mi? Ő is simogatni kezdte a férfi testét? Így…? – kérdem fülébe sóhajtva, majd ingei gombjai közt átcsusszanva keresnek utat ujjacskáim bőréhez. Érzem, hogy izmai megrándulnak az izgalomtól, kemények is, épp ahogy azt szeretem. Milyen izgató kutatni testén, ő meg úgy sem mer szólni, hogy hagyjam abba, bár nagyon zavarban van. Két ujjal gyengéden csavarom meg mellbimbóját, mire felnyöszörög kissé. Ekkor nevetve pattanok ki öléből, majd dőlök vissza az ágyra.- Még…olvass még…-kérlelem szempilláim rebegtetve. Talán mára ennyi izgalom elég volt neki, de holnapra is vannak érdekes könyveim, ha ma már nem mer semmit sem tenni...
Sietve kapom ki az utolsó adag különleges, saját recept által készült muffint a sütőből., majd gyorsan dobálgatom ki a kis süteményeket, és pakolom be a már előre kikészített baba-kék színű dobozba. Lecsukom fedelét, és oda teszem a többi mellé, a hátizsákomba.
Sietve kapommagamra kabátom, sálam, és baseball sapkám. Hátamra dobom –persze óvatosan- táskám, és már indulok is munkába.
Felpattanok öreg biciklimre, és mint egy őrült, úgy cikázok a kis japán kocsik között. Hihetetlen, hogy mekkora tömegnyomor van. Sokkal egyszerűbb lenne, ha kevesebb autót használnának… akkor talán nem lenne ekkora dugó, meg persze szmog se.
Az egyik piros lámpánál megpihenve rásandítok órámra, és leesett állal konstatálom, hogy ha nem sietek eléggé, ezer százalék, hogy elkések. Azt bizony nem szeretném. Végre van egy munkám, ami nem csak lefáraszt, de művel is.
Noella Yamashita. Érdekes egy nőszemély. Japán egyik legbefolyásosabb emberének a lánya. Milliárdos, és persze beképzelt.De nem szidom, mert végül is a semmiért fizet engem.
Nagy nehezen eljutok a város déli részéből az északiba. Mert hol máshol is lehetne a munkahelyem, mint a város teljesen másik fertályán. Borzasztó.
Megkönnyebbülök, mikor meglátom, hogy már csak egy egyenes út választ el a célomtól. Utolsó csepp kis energiámat abba fektetem, hogy gyorsítsak eddig se túl lassú tempómon. Lábaim furcsa mód, nagyon könnyedén tekerik a pedálokat… túlságosan is könnyen. Egy pillanatra lesem meg biciklim állapotát, és rémülten könyvelem el magamban, hogy kétségkívül a láncom el van szakadva.Amivel, úgy Isten igazából nem is lenne gond, ha az utolsó, nyílegyenes utca, nem egy lejtő lenne. Khm… a fékem meg már hónapokkal ezelőtt tönkrement.
Azt hiszem, ha most kiengedném nőies sikolyom, nem néznének hülyének… egy cseppet sem. De tényleg.
Nehezen próbálom egyenesben tartani rázkódó kerékpárom. Nagyon ügyesnek kell lennem, ha nem akarok belecsapódni a Yamashita rezidenciába. Egy éles kanyart kell vennem, hogy az épület hátsó bejáratához tudjak jutni… csak sikerüljön!Közeleg, közeleg, de még mennyire, hogy közeleg… mindjárt, ééééés most jön a kanyar!
Te jó ég… még mindig száguldok! Egyenesen a 2 méteres falnak… te magasságos…
Lábaimat egyenesen a fal felé emelve reménykedem benne, hogy ez megállásra bírhatja megvadult biciklimet. Szemeim összeszorítom, és várom a nagy találkozást. Ám csak egy kisebb csattanást hallok, és egy elég kellemetlen fájdalmat nyomorulttá vált talpaimban. Lassan nyitom ki szemeim, és amint meglátom, hogy milyen szerencsésen megúsztam a megállást, enyhén beteges kacagás tör ki belőlem. Jaj… kezd az agyamra menni, hogy egyedül élek…
Apró kis örömteli mesevilágomból egyensúlyom megingása térít észhez, és mielőtt bármit is tenni tudnék, szeretett kerékpárom végképp cserben hagy, és elborul… persze velem együtt. Nehezen mászok el biztonságos távolságba a mostantól életveszélyesnek titulált „közlekedési eszközömtől”. Ez már minden, csak nem bicikli.
Szegény azért megérdemel egy perc néma csöndet. Öreg, és igaz barát volt… hiányozni fog.
Uhh basszus! Állítólag késésben vagyok!
Lélekszakadva rontok be a hátsó bejáraton, és indulok el a konyha felé. Lemerném fogadni, hogy a szolgálók és a beosztottak nagy része ott lebzsel. Majdnem, hogy beesek, s ahogy megjósoltam, teli az egész helyiség. Minden szem rám szegeződik. Uhh az a vágy a szemükben.Mindenki nagyot nyel, mire valaki remegő hangon megszólal.
-K-Kaito… ugye… ugye elhoztad?- gonoszan elmosolyodok. Mindenkiben benn reked a levegő. Nyugodtan veszem le táskám, miközben odasétálok az egyik hatalmas pulthoz. Ráérősen húzom le a cipzárt, mélyen belenyúlok táskámba, majd hirtelen rántom ki a kék dobozkákat. Hatalmas sóhaj szakad fel mindenkiből, s az elégedettségük nem kis örömmel tölt el. Mint a vérmes fenevadak ugranak a dobozokért, és a konyha minden sarkába rohannak eggyel.Enyhén bazsalyogva figyelem, ahogy mindenki túrja a muffinjaimat, apró piteszerű csodáimat, és minden csokis nyalánkságomat.
Teli szájjal, az egekig magasztalva köszönik meg süteményeimet.
Mosolyogva fogadom el kedves szavaikat, de a szívem kihagy egy ütemet, mikor valaki oda kiállt nekem:
-Ó, ha ezt Noella kisasszony megkóstolná!
-Basszus! Noella kisasszony! – hatalmasat csapok homlokomra, és már rohanok is tovább. Táskámat hátrahagytam… de talán nem is baj. Már így is meg lett szólva, hogy milyen ízléstelen… ch. Nem is igaz. Még csak kb. 10 éve volt utoljára divatos… de mi a baj ezzel? Néha kell egy kis retrós feeling.
Miközben éppen esztelenül baktatok főnököm szobájába, sietősen kapom le magamról sálam, sapkám, kiskabátom.
Kisvártatva meg is érkezek ahhoz a bizonyos ajtóhoz. Be kéne menni. Vagy legalább kopogni. Végső esetben elfutni. Nagy levegő, önbizalom! Csak nem fog megölni vagy épp megharapni… habár… ki tudja?
Inkább nem kopogok. Így hihetőbb lesz, hogy siettem. Végül is, tényleg siettem. Csak megálltam elmélkedni. Néha azt is kell. Ugyebár.
Két lépés hátra, nagy levegő, és futás!
Hirtelen rontok be a szobába, és már ordítanám is, hogy mennyire sajnálom, mikor meglátok egy szőke leányzót.
Abban a szent pillanatban jöhetett ki, mikor én be. A meglepődöttség ott csillog a szemében. Arcát lassan önti el a pír. Enyhén vizes hajából még gyöngyöznek a vízcseppek. Lassanként csöppennek arcára, és indulnak útnak a nyakán, végig haladva kulcscsontján, felvéve a mellek domborulatait…
Érzem, ahogy a vér az arcomba szökik.Biztos jól látom azt, amit látok? Kitágult szemekkel bámulok Noella kisasszonyra, és akármennyire is tudom, hogy bizony nagyon nagy pofátlanság, amit teszek, de nem bírom elszakítani a tekintetem.
De ezt sürgősen abba kell hagynom!
Kezeimet megerőltetem, és az eddig fájdalmasan szorongatott kabátomat Noella kisasszonyhoz vágom.
Ajvé…
Mit tettem?!
Szegény lány aprót nyekkenve esett földre, a súlyos kabátomnak hála.
És én még mindig itt állok! Valahogy ma nagyon vontatottan gondolkodok…
-Úristen! Bocsásson meg kisasszony! N-nem állt szándékomban! B-bocsánat! – Remegő kezekkel emelem le róla kabátom, és segítek neki felállni. Szemeim lehunyom, és úgy kezdem keresni az imént földön látott törülközőt.
Megvan!
Jobb kezembe véve emelem a magasba, és tartom, amíg el nem veszi…
