- Esetleg most? Jelenleg épp itt vagyok New York szívében.
Azóta már egy hét eltelt. Picúrnak köszönhetően állást kaptam a bárban, amiről kiderült nappal kávézó este pedig szórakozóhely. A meló nagyon fárasztó, főleg este nem győzöm a sok rendelést teljesíteni, hozzáteszem egyedül, mivel, hogy Picúr kidobóként egyengeti itt a pályafutását. A főnök szerint én egyedül is csodásan elviszem a boltot. Hát, na ja, a kisnyúl meg szőrös és nem borotválkozik. Durcásan takarítom a pultot mikor a csengettyű, idegesítő csilingelése hozz vissza a valóságba. Magamra erőltetek, egy mosolyt majd felpillantok az érkezőre. Igen szokatlan látvány fogad. Új vendégünk öltönyben van, ami persze nem szokatlan hisz egy normális munkakörben dolgozó ember mindennapi ruhatára, inkább csak az a szokatlan, hogy ebbe a kis lepusztult kávézóba tért be. Érdeklődve is pillantok rá.
- Miben segíthetek?- kérdezem, amire csak egy szemöldökfelhúzás kapok.
- Jó napot! Mivel ez egy kávézó gondoltam rendelek egy kávét. – jaj, kezdődik már megint kifogtam egy szarkasztikus vendéget. Nem is értem miért hiszik azt, hogy ez jól áll nekik.
- Maga igazán jó megfigyelő, de milyet kér, mert ugyebár nem csak egy fajta kávét árulunk.
- Egy hosszú kávét, cukor és tej nélkül. – feleli, nekem pedig undorra húzódik a szám, fúj, hogy lehet ilyen feketén inni!? Szó nélkül főzöm le neki a fekete löttyöt, míg ő helyett foglal az egyik kis asztalnál. Ja, persze elvárja, hogy kivigyem neki. Azt lesheti, ma is 12 órázok lesz bőven alkalmam ma is km futni. Mikor kész van felpillantok.
- Kész a kávéja! – mondom neki nem túl hangosan, de nem is halkan, mindenestre a laptopozásból fel se pillant rám. Megköszörülöm a torkom.
- Uram kész a kávéja! – nem reagál, csak továbbra is körmöl valamit a gépbe lázasan. Mérgesen figyelem, de kialakuló sötét aurámra se figyel fel. Nagyot sóhajtva felhajtom a pult ajtaját és kilépek hozzá kávéjával a kezemben. Mellé érve csak ennyit mond:
- Ez jó sokáig tartott. - azt hittem ráöntöm, az eszem megáll, meg ne sajnáljam csak azért, mert rossz napja volt és nem képes felemelni a seggét a kávéjárt. Én 12 órát futok, míg ő az irodai székében pöffeszkedik.
- 15,50 $ lesz. – apró mosoly kíséretében közlöm neki mennyivel is tartozik.
- Egy kávéért, amiben se cukor, se tej csak kávé és víz!?- kérdezi, de még mindig nem pillant rám.
- Igen plusz a kiszolgálás. - felelem neki.
- Rendben. - elővesz egy húszast és kezembe nyomja.
- Pillanat és hozom a visszajárót,- már fordulnék is, de hangjával megállít.
- Nem szükséges, tartsa meg az aprót. – meglepődök.
- Nocsak, ma valaki nagyon adakozó! - leülök mellé és belehajolok az aurájába, hogy megpillantsam mit is gépel. Nocsak, önéletrajzot ír.
- Hát ez elég szegényes életút, ilyen önéletrajzzal egy céghez se vesznek fel. – nem az a megsérthető típus, mert végre rám pillant.
- Nocsak, akkor neked szép kis élettörténeted lehet.
- Dehogy, csak hazudok, ezért bárhová felvesznek, ahová jelentkezek, kivéve az egyetemre. Add, ide kicsit feljavítom neked, amit látom ez az állásinterjúd se sikerült, ha itt szerkeszted és nem otthon. – kikapva kezéből a gépet magam felé fordítom és körmölni kezdek, közben olyanokról faggatom, hogy mik az erőségei, stb. Amikor kész vagyok elégedetten adom neki vissza a készüléket.
- Oké szerintem most már sikerülni fog a kövi állásinterjúd. – mosolygok rá vidáman.
- Elég jól írsz csak nem amatőr íróba botlottam? – a kérdés hallatán felnevetek.
- Dehogy, színész leszek, ha föntiek is úgy akarják márpedig én minden követ megmozgatok majd azért, hogy az legyek. Beszélgetésünket a főnököm kiabálása szakítja félbe.
- Tom!!!!
- Bocs, mennem kell, sok sikert a kövi interjúdhoz!- kacsintok, rá majd magára hagyom. A személyzeti ajtón belépve egy ideges főnökkel találom szembe magam, persze nem miattam ő alapjáraton ilyen stresszes, folyton aggódik mindenen. Most például nem érkezet meg az egyik új vodkás ital rendelése ilyenkor nekem kell ismét lelket öntenem belé. Amit sose rontok el
Két hét panzióban való dekkolás után végre találtam egy albérletet. Nem túl nagy, de legalább viszonylag igényesen fel van újítva és még penész sincs sehol. Rezsivel együtt pont tudom fizetni és ráadásul megoszlik a költség, ahogy a tulaj mondta. Elmondása szerint lakik már benne valaki, de mivel két szobás nem leszünk mindig egymás közelébe. Mondjuk, ha jó fej, akkor engem nem zavar. Mikor becsekkoltam az albérlő társam nem volt otthon, a főbérlőnk szerint épp próbálni volt a bandájával. Ez érdekes egy zenésszel élhetek majd együtt. Király legalább a belépők a bulikba ingyenes lesz.
Nem volt sok dobozom, pár családi képet már kiraktam a halómban. Szeretem, ha a szeretteimről vannak képeim. Ruháimat is bepakoltam a szekrénybe és még egyéb más dolgaimnak is helyet találtam. Miután a főbérlő mindent elmondott a házirenddel kapcsoltban magamra hagyott. Szuper most alszok egy jót aztán irány a meló, jaj, de utálom, a péntek estéket ilyenkor mindig teltházunk van. Este mikor felébredek jövendőbeli albérlőtársam még nem ért haza. Akkor majd csak meló után másnap találkozunk. Miután kelően leápoltam magam felkaptam a pincér ruhámat és meg sem álltam a legközelebbi metróállomásig. Ahol a kettes metróval bezötykölödtem a munkahelyemig. Nem a város szívében volt kicsit kintebb esett, de így is elég felkapott volt a korombelieknek, hogy taxiba ülve kijussanak hozzánk. Vagy metróval hisz erre éjjel nappal jár. Fél 9 kor értem be és mivel csak 10 kor nyitunk volt bőven időm felkészíteni a bárt a vendégek érkezésére.
- Tom, ma fellép nálunk egy banda, légy szíves kivételesen műanyag poharakban szervírozd az italokat! Ja és az első kört a banda tagoknak ne számold fel!- szól ki a főnököm az irodából, mikor már csak unalmamban a pultot törlöm.-
-Tényleg, kik? – kérdésem hallatán kijön és az orrom alá dug egy plakátot, amin négy fiatal fiú van. Egy dobos, két gitáros és egy énekes.
- The Rabbits! – mikor kimondja, először csak mosolyra húzódik a szám aztán nem birok magammal és hangosan felnevetek, szóval ma este a nyuszikák biztosítják a hangulatot? Már alig várom!
