|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2009. 10. 12. 15:19:53 | #2115 |
Karakter: Nobu(TakeruRezidencia)
Nobu:
Kikötözött kezekkel és széttárt lábakkal teljesen meggyalázva fekszem robosztus teste alatt. A Hangos sírás és sipákolás már mit sem, és így csak összeszorított ajkakkal rángatózom alatta ahogy ösztönöm súgja, és csak egy csodában tudok reménykedni már. Semmi más nem maradt nekem. Először finoman majd egyre durvábban kényeztet, szörnyű, sőt rémséges emlékeket előcsalva belőlem, amiket régen elzártam magamban. Olykor bevillan egy-egy jelenet, és az ő helyébe képzelem azt a másik személyt, ilyenkor a szememből folyó könnypatak vastagabbá válik, és ajkamba harapva próbálok sikolyaim visszafojtani. Mikor egyre intenzívebben érzek forróságot, már a hangomat is kénytelen vagyok szabadon ereszteni, nem bírom tovább visszafogni. Egyszerre érzem a jót a vágyat minden érintésben, mégis visszataszít az egész, a régebben átéltektől. Akkor annyira durva és fájdalmas volt minden.
Mi ez az érzés ami nem hagy nyugodni? Ki akar törni belőlem, és egész testem vonaglásra készteti. Forróság önt el, majd hirtelen…
Olyan feszítés ér a kellemes érzés közepette, hogy hangos sikoly tör ki ajkaimból. Ez a feszítés nem elég hogy mindjárt szét szakít… Hideg középen, tűzforró körülötte, és az őrületbe kerget, ráadásul mozogni is kezd bennem, és olyan forró, hogy úgy érzem mindjárt meggyulladok és szétszakadok. Egyre jobban érzem a furcsa forróságot, majd sóhajaimba fojtogatva minden érzést már a levegő is kezd belém rekedni, végül egy nagy csapással robban az egész és lüktetve folyik belőlem valami meleg. Mi ez az érzés? Repülök és lebegek… És nem rossz… De mégis…
Felém magasodik, ujját arcomon érzem meg, majd puha sós ajkat az enyémen. Éreznem kell… Furcsa ízt érzek szájában és nyelvén ahogy ajkaim közé hatol, majd csókot ad.
Felhajol, majd az eddiginél is nagyobb feszítést érzem meg, olyan forró ismét és feszítő, hogy hangos sikollyal repeszteném meg a nem létező ablakokat, ha nem fojtaná egy újabb csókkal belém a hangot. Ne.. ne kérlek… kérlek hagyd abba… fáj..fáj.. FÁJ…
Bár lassan ez kezd elmúlni és megint bizsergést érzek semmi mást, egyre gyorsabban mozogni kezd bennem, és megint érzek ficergést a zsigereimben. Hangom nem szökik ki, hanem szájába csuklik, nem hagyja hogy hangosan nyöszörögjek. Mikor megint érzem azt az ostoros forró kitörést, elfojtom hangom, majdnem véredre harapom ajkam, mert nem akarok örömet szerezni azzal, hogy hallhatja sikolyomat. Összeszorított szemekkel kucorodom össze, már nem is tudom hova, csak egy erős pont köré. Nem akarok több ilyet.. kérlek… kérlek.. nem akarom… NEM…
A két nagydarab állat beszélgetni kezd, nem is értem… Műsor… minőség… Miről beszélnek ezek? Nem is érdekel, csak engem most már hagyjanak békén… Az erős karok amelyek ölelnek, és a test amihez kucorodom egyszer csak megmozdul, engem is magával emelve tesz le valahova, érzem kicsit hideg amin ülök, majd magamra hagy olyan meztelenül és ragacsosan, ahogy csak vagyok. Undorítónak és teljesen kihasználtnak érzem magam. Ragadok a mocsoktól, a szétkent és lenyalogatott édességtől és minden féle testnedvektől… Pihegve az átéltektől terülök kicsit el, most még egyedül arra is alig vagyok képes, hogy összekucorogjak.
hamarosan megint érzem a közelemben a jelenlétét, így félve megint mindentől azonnal összekuporodom, s remegve – nem csak a hidegtől – suttogom halkan szinte csak magamnak.
- Ne… ne, kérem... ne… nem akarom… nem akarom megint… - mikor hozzám ér, még jobban összerezzenek, így békén hagy… Derekamig letakar valamivel, de még így is fázom.
Egyszerre fut végig rajtam a hideg és a meleg, végig tiszta veríték a testem, és néha fagyosnak érzem, mintha rám fagyott volna az izzadtság, olykor pedig meg sem érzem. Egyre nyugodtabban pihegek, de képtelen vagyok elaludni. Nyöszörgést hallok, és mikor egy sikoly is a fülembe hatol kipattannak szemeim. Tabris…
Hirtelen felülök, ki akarnám menekíteni, de lefognak, így megint összerezzenek az érintéstől.
Nem hetetek semmit. Nem… nem merek odanézni. Kis kezeimet ökölbe szorítva tartom szemeim elé, és halk sírásommal tompítom a hangokat.
Az eddig mellettem ülő – azt hiszem – Karu, elhajol tőlem, majd mikor megint felém magasodik, elrángatva előlem kis kezeim a számhoz tart egy poharat.
- Ezt idd meg – morog rám kicsit halkan, és már dönti is a poharat, gondolkodni sincs időm, csak kissé fulladva nyelem a levet. Másik kezével államnál dönti hátrébb fejem, majd mikor kiürül a pohár és köhécselve hajolok előre, és az ágyról lecsúszva összecsuklom. Szédülök.
Valami volt ebben a vízben, mert elég furcsa íze volt. Melletm azt hiszem egy fotel van, amiben ketten ülnek… inkább csendben maradok, mert a végén megint engem támadnak le. csak szegény Tabrist sajnálom, most végképp nem tudok semmit tenni.
Tompán hallom, ahogy kopogtatnak az ajtón, majd belép egy tőlem kicsit idősebb de hasonló kaliberű fiú. Ő vajon mit keres itt? És hogy-hogy magától jött ide?
Menekülj amíg tudsz… Fáradtan nyúlok felé, de le is esik kezem, még kissé forog velem a világ, halványan elmosódnak a képek. Karu fejem tetejére teszi kezét, de már ellenkezni sincs erőm amikor kicsit megborzolja, majd ujjával végigcirógat nyakam ívén, vállamon. Libabőrös leszek tőle.
Takeru hátrál felénk, és az új fiút, Tabrisra tereli.
- Mi… mit csinál? – susogom kissé nyöszörögve, majd nyelve egyet, Karu ölel meg, amitől megremegek, hátulról susog fülembe.
- Játszadoznak egy kicsit, élvezd a műsort – belenyalint fülembe, és pedig halkan, elcsukló hanggal nyögök fel. Majd megint elenged, és a fő gonoszhoz ül, egyedül hagyva engem. Műsor? Milyen műsor? Nekem ez nem műsor…
Kezeim fülemre szorítom, hogy ne halljam a sóhajokat és nyögéseket. Ne kínozzatok tovább.
- Nem mondom még egyszer! – hallom az ismeretlen fiúcska kiáltó hangját, és felfigyelek. Ő csak így ellent tud mondani nekik a nélkül, hogy bántanák? Ki ő?
Szép arcát nézem, ahogy Takerura néz és szúrós tekintettel mondja neki a durva szavakat én csak kikerekedett szemekkel figyelek rá. Biztos vagyok benne, hogy közéjük tartozik. Már benne sem bízhatok, pedig azt hittem hogy segíthet majd kimenekülni innen. Összetörten és csalódottan kucorodom össze. Ki akarok menekülni innen, nem akarom többet átélni ezt. Miért kerültem ebbe a helyzetbe? Bármit megadnék, hogy visszakerüljön minden oda, ahonnan indult. Haza akarok menni.
A mellettem lévő fotelból egyre hangosabb nyögések és sóhajok szöknek át ujjaim kerítésén a fülembe, és csontom legmélyéig reszketni kezdek.
Ne…
És ha ez még nem lenne elég, az ágyról is hasonló, vékonyabb hangok szűrődnek felém, halk rugó nyekergésével összefonódva.
Ne…
NEM!... NEEE!
Megfogva a derekamra csavart takarót állok fel hangosan kiáltva egyet, majd az ajtó felé rohanok, ahol a fiú bejött, és szerencsém van, mert nyitva van.
Azonnal ki tudom nyitni, majd sírva loholok amerre csak látok, egy lépcsőt pillantok meg és felé sietek.
Trappolást hallok magam mögül, és újra felsikoltok.
- NE! Hagyj békén! Ááááá! – felrohanok a lépcsőn, de mikor hátra néznék, hogy ki követ az utolsó lépcsőfokban megbotlom, és kissé beverem a térdem.
-Neeeeee! – sikoltom még utoljára, majd – ha jól látom – Karu felkap és átdob a vállán.
- Gyere csak vissza picinyem – paskolja meg a fenekem ahogyan tart, és pedig újra halkan pityeregve hagyom magam. Nincs esélyem így ellene, mert sokkal erősebb tőlem, és én azt sem tudom, hogy hol vagyok, hogy merre kéne mennem. El vagyok veszve.
Visszavisz a szobába ahol kimerült sóhajokat hallok. Szinte ledob az ágyra, és hasra esem.
- Látom hiányod volt, nem foglalkoztam veled eleget, de most bepótolom – félve hátrafordulok, és meglátom széles vigyorát.
- Neeeee! – rikoltom megint, könnyfátyolos szemekkel.
Szerkesztve timcsiikee által @ 2009. 10. 12. 15:20:10
|
| yoshizawa | 2009. 07. 02. 23:54:06 | #1035 |
Karakter: Karu
Ő még mindig nevetve zárja be a helyiséget, majd miközben öltözök megjegyzi:
- Akkora szemét vagy, hogy ajzószert adtál be neki! – Éééén? Pedig most nem is voltam gonosz. Így legalább ha kiszedem szájpeckét nem a hazaengedéséért fog könyörögni. Ezt meg is mondom Takerunak:
- De gondolj csak bele… mire visszajövünk, hogy ki lesz éhezve a kicsike…-És akkor agyba-főbe baszom. – Mondjuk amúgy is azt csinálnám. Túl édes egy falat ahhoz, hogy megkíméljem hátsóját.
- Nyehehe. Röviden: vedd úgy, hogy fel vagy véve. De próbaidőre. – Az is több, mint a semmi.
- Király! – Ennél jobb melót el se tudnék képzelni.
- A köszönöm MESTER lemaradt… - Nah jó. Akkor most mester leszel. Az ágyba majd úgyis te fogsz engem így hívni.
- Köszönöm én mesterem. – Mondom neki meghajolva. Öröm lesz vele dolgozni. Meg dugni.
- Remélem az ágyban is ilyen hajlékony vagy. – Mondja érzékien, miközben ujjaival végigsimít hátamon. Csak érjünk vissza, egyből meg fogom neked mutatni a lepedőakrobatikám teee kis kéjsóvár szuka. Tetszett neked Karu-cica farkincája igaz?
- Mi az hogy.. Felőlem akár az egész Káma-Szutrát végig próbálhatjuk. – Jelentem ki neki nevetve. Még kacsintok is hozzá.
- Amúgy… csak szolidan kérdem, deee hova a picsába megyünk? – Azért ezt lehet nem ártana tudni.
- Szuper-csapatosdit játszani. A kód neve: Mission: Impossible. És mint tudjuk…
- A lehetetlen nem létezik… - Jee.
- Pontosan. – Mondja huncutul kacsintva és úgy megindul, mint akinek rakétát dugtak a picsájába. Alig bírom követni. Mire a dolgozószobájához érek már húzódik a fal és egy valóságos fegyverraktár kerül a szemem elé. Na itt aztán nem gond, ha az egyik csütörtököt mond.
- Baaaaaaazzzzzzz. Hány embert öltél meg ezért a fegyver-arzenálért?! – Szerintem legalább egy tucatot.
- Tetszik, mi? A legszebb darabjaimat itt őrzöm. Vannak még egy külön széfben is elrejtve fegyverek. De ezek a kedvenceim. Válassz magadnak! – Én a tiedet választanám legszívesebben. Széép formás. De azért… Hát… Ezek se rosszak. Körbenézek mindent tüzetesen, de a baseballütőn megakad a szemem. Kapásból el is süllyesztem kabátomban, amit idefele jövet akasztottam le a fogasról. Egy ilyenpisztoly, egy olyanpisztoly én kész is vagyok. Azért még ezt a géppisztolyt megnézegetem. Szerintem nagyon illene hozzám, de megszólal Takeru a hátam mögül:
- Hülye Rambo.- Gyilkos pillantással fordulok felé, de őt sehol se látom. Helyén egy félelmetesnek ható ufószerű lény ácsorog nyakig fegyverben és fekete cuccban.
- Nyugtasson a tudat, te is úgy nézel ki, mint aki most lépett ki a Mátrixból. – Vetem oda neki sötéten.
- Kész vagy? – Már 24 éve kész vagyok, ezért bólintok neki.
- Akkor indulás. – Igen dugás? Jaaah indulás. Oké.
Egy kikötődokknál állunk meg a kocsival és mielőtt a közeli raktárban lévő kis uke megmentésére indulnánk Takeru bejelenti, hogy a kicsikével ő foglalkozik. Ejj de félted, hogy csak fedezhetlek megmentésénél. Mára már van egy ropim, nem kell másik is. Helyette majd csak egy bagett, vagyis Takeru kell igényeim kielégítéséhez.
Bekapcsol egy hőkamerát. Hát az agyam eldobom. Mennyi jó cucca van ennek a kis maffiózónak. Takeru ujjain mutatja, hogy 6-ember őrzi az ő kis báránykáját, majd komolyabb stílusra kapcsol. Huhh de kemény. Még a körülötte lévő levegőből is csak egy szó jut eszembe: ENYÉSZET.
Fegyverével a kezében száll ki a kocsiból, de annyira sugárzik lényéből a tekintély, hogy az már túlontúl vicces. Próbálom elrejteni nevetésem, ezért nem figyelem az utat és majdnem elesek egy kibaszott betontömbben, ami nem volt képes arrébb mászni, amikor látta, hogy jövök.
Ketten vannak az épület bejáratánál, és pont nekem kell megkerülnöm az épületet ahhoz, hogy egyszerre támadjunk. Bahh de kibaszott nagy ez az épület. És ráadásul úgy kell körülkommandóznom, nehogy már meghalljanak. Bő 3 perc múlva már ott vagyok a túloldalon és csápolok, mint valami koncerten, hogy vegyen már észre. Na véégre. Támadás. Tartok Takerunak egy kis erőbemutatót, úgyhogy szép lazán kitekerem az ellenfelem nyakát. Nah már ezébe se áll bele a görcs. A másik oldalról is ugyanilyen szép nyaktörős hangot hallok. De jó Takeru is a lőszeren spórol.
Fegyverét visszavéve kezébe tör be a raktárba és egyből takarásba is slisszol. Gyorsan én is követem példáját, még mielőtt a bent lévő 3 ember észrevenne. 3??? Nem 4-nek kéne lennie? És hol az a csodás kis uke? Sehol se látom.
- Sütit akarooooooooooooooooooooooook!!!! Mooooooooooooost! Hol a süüüüütiiiiiiiim? – Hallom meg a sütiszörny kiáltását. Csak nem a szezámutcába tévedtünk? Vagy ez a szép hercegnő, jah bocsánat herceg, akiért jöttünk??? Erősen gondolkozok azon, hogy visszaforduljak. Nem éri meg ezt a sivító kismalacot kimenteni az életem árán. Takerura nézek, de ő csak megrántja vállát és int kövessem. Nah már akkor megnézem magamnak ezt a kis „drágát”. Ha ilyen a hangja, akkor legalább a kinézetével kárpótolja.
A beszélgeetők felé küld, amíg ő az alvó felé indul el. Amikor elég közel érek hozzájuk, megállok a fal takarásában és várom, hogy beessen a haláli kaszás fiú. Végre. Előbb is elmélyíthette volna az óriásbaba álmát. Mellém ér és a maradék kettő elé ugrunk, de mielőtt lelőhetném őket elrikkantja magát:
- Helló, fiúk! Itt a Futárszolgálat R. T. – Bahh ez de fájt! De akkor már ne csak nekem alapon rúgom fejbe a hozzám közelebb eső ellenfelünk. Nye te nye te nye te. Így legalább nem sántulsz meg. Fél kézzel azért látom, hogy főnököm se tétlenkedik. Huhh ezek a mozdulatok. Csak nem Graszitől tanulta? Ááá. Ez lehetett az ágyékütés a hang alapján. Úgy kivágta a magas c-t, mint Zámbó Jimmi.
Na jó. Szegény megrugdosott ellenfelem fájós porcikáit meg kell kenegetni. Elő is kapom hát a Takerutól hozott baseballütőt és azzal kezdem el masszírozni. Megtudjuk, hol van célszemélyünk, ezért ő is leüti a pisztolymarkolattal ellenfelét. Időbe, mert vele együtt vágtam volna agyon, ha még sokáig húzza itt az agyam hangjával.
Elindulunk a fogoly irányába, Takeru megy elől. De egy gondolat még bánt engemet:
- Te! Mi volt ez a Futárszolgálat R.T. szöveg? – Mert Szörny R. T.- ről már hallottam.
- R.T. mint Rossz Társaság. – Háát ez. Nagyon vicces.
- Tisztára olyanok vagyunk, mint a Men In Black. – Fekete cucc, küldetések. Már csak a beszélő tacskó hiányzik mellőlünk. Mondjuk, ahogy így Takerut elnézem, mindjárt az ölében lesz a kis háziállatka.
Né egy ember. És fut felénk. Üdvözlésként kinyújtjuk felé karunk, de nem olyan alacsony, hogy lefejeli?! Takeru pedig elszelel a kis drágáért. Hát azért ez is kéne alapon felveszem a homokszákemberke mellől a kulcscsomót és utána indulok. Remélem nem farkaspózban nyomja, hogy mivel nem tud bejutni hozzá ül a cella bejáratánál és vonyít. Odaérve azt látom, hogy elmélyülten nézeget egy fiúcskát, aki még így elhanyagolt állapotban is gyönyörű. Igaz, hogy a hangja igen erotikus, mert bassza a fülemet rendesen, de ez ellen van a szájpecek kitalálva.
- Nézd csak Karu, mit talált a jó öreg Takeru bácsi. – Szól nekem főnököm és a kis drága végre ráemeli könnyes tekintetét. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen szép gyereket így elhanyagolni.
- Hát ismét találkozunk… - Ha most azt mondta volna, hogy ismét szemtől szemben állunk, biztos képenröhögöm. Elég nekem kommandósat játszani, nem akarok Harri Pottereset is.
Na nézd a felpattan a kis takony és így szól Takeruhoz, rám se nézve:
- Ideje volt már, hogy ideérj értem. – Hehh. Ez igen. Ez a szöveg. Ezért még szerintem meg leszel nevelve kisöreg!
- Csak nem gondolod, hogy kiszabadítalak, azok után, hogy csak úgy megszöktél előlem a klubban? – Vág vissza neki ugyanolyan flegmán. Nyehehe. Csak nem fogod itt hagyni. Ennyire azért már ismerlek Takeru. Pláne, ahogy most is nézed. Épp hogy a nyálad nem folyik látványától.
- Cöhh. Engem nem lehet ilyen körülmények között tartani, szóval jó lenne, ha csipkednéd magadat, és kiengednél. – Igen. Egy pihe puha ágyikó tényleg jobban illene hozzá. De lehet, hogy előbb le kéne fürdetni.
- Csak nem arra gondolsz, hogy kinyissam az ajtót? – Kérdi tőle és közben rám néz. Vigyorogva mutatom meg neki a most zsákmányolt kulcscsomót.
- Csak nem ezt keresed? – Kérdem meg a kiscsávót, amire csak ennyit nyög ki nekem, miközben gyanúsan méreget:
- Te meg ki a bánat vagy? – Báánat??? Szerintem az, akinek később még úgyis esélyed lesz megtanulni és nyögni gyakorlásképp a nevét.
- Neked csak Karu-sensei. – Jelentem ki neki sokat sejtetően és meg is hajolok előtte. Mondjuk ebből nem tudom, mennyit lát az ajtó miatt, de Takeru jót derül ezen a jeleneten.
- Szóval haza akarsz menni? – Kérdi Takeru és látom, hogy bólint a kis ágyasjelölt. Na jólvan. Akkor műsor indul. Odalép az ajtóhoz én meg a kezébe nyomom a kulcsokat és szezám tárulj… Már ki is nyílott az ajtó. És ez a kis ennivaló hát nem elszökne előlünk? Azért látom Takeru már nagyon akarhatja, mert úgy ragadja meg, hogy esélye se legyen elslisszolni, miközben cicceg is neki.
- Hova hova? – Faggatja nevetve.
- Hazaaaaaa. Sütit akajooook és a pihe puha ágyikómat!!! – Kezdi el megint a vinnyogást. Pont sütit? Adjunk neki tejszínhabos nyalókát inkább! És ahogy próbálja magáról Takerut lerázni. Erőszakos egy kis jószág. Szerintem őt is úgy le kéne kötözni, mint a kis szőke husit.
- Eressz el te naaagy melák. – Neem fog nyugi. Ha már egyszer elkapott, semmiképp nem fog.
- Nyugodj már meg, hazaviszlek. – He? Ezt komolyan mondja?
- Tudod hol lakom?! – Kérdi a törpe én meg csodálkozva nézem Takeru szobormerev arcát. Képes elengedni????
- Még szép, hogy tudom. NÁLAM! – Huhh. Megnyugodtam. Már azt hittem, tényleg haza akarja vinni a kicsikét.
- Ha akarod, ha nem, magammal viszlek. – És ha akarod, ha nem, úgyis meg fog erőszakolni, ahogy én is. Túl sokáig nőttél az üvegbúra alatt. Vissza kell rángatni téged a véres valóságba.
- Süti is van nálad? – Mii?? EZ A LEGFONTOSABB KÉRDÉSE EGY ILYEN HELYZETBEN ENNEK A GYEREKNEK??? Teljesen lesokkolt ez a kérdés. Takeru azért gyorsabban kapcsolt, mint én:
- Én vagyok a cukrosbácsi… - Mondja sokat sejtető, selymes hangon a kis ficsúrnak. Ezz tetszik. Nem bírom visszafogni a röhögésem, pláne, amikor válaszol Takerunak:
- Akkor mehetünk is. – És megindul előttünk. Hogy lehet valaki ennyire naív???
Takeru egy kulcsot nyújt át nekem, egy cetlivel, de mielőtt megkérdezném, mire véljem ezt, csöndre int és jelentőségteljesen mutat előre új szerzeményünk irányába.
Hamar kibontom a cetlit és elolvasom:
A kulcs azt az ajtót nyitja, ahova az ukéd zártuk. „Tedd édessé a kis aranyost”. Hát nem elég édes így is? Nem értem, mit is akar igazából ezzel mondani, de már kint vagyunk a kocsinál. Miindegy, majd kiderül.
Ezentúl már mindenhova limóval fogok járni úgy érzem, mert kezdem nagyon megszokni ezt a luxust.
Én ülök be az egyik oldalra, mellém a Tabris nevű kicsikét ülteti Takeru, míg ő a másik oldalra vágódik be. Így még esélyem sincs beszélni vele tervemről. Pedig olyat eszeltem ki ezzel a kis drágával is… Szerencsére most legalább csöndben ül itt közöttünk. Nyuugalom van. De úgy elterpeszkedett itt kicsiny termete ellenére… alig férünk el mellette. Remélem, később is így fog terpeszteni. Nyehehe.
Nem olyan hosszú az út, de mégis kínzóan lassan telik el. Pláne úgy, hogy nálam már reggel óta áll a bál és nem tehetek semmit annak érdekében, hogy könnyítsek terhemen. Azzal is csak magamat kínzom, hogy Takerut és a kis hamvaskát nézem. Hogy lehetnek ennyire szépek???
Végre megérkezünk és kiszállhatok a kocsiból. Vágyakozóan nézek el Takeru háza felé, amíg kiszállnak a kocsiból. AKAROM A KIS SZŐKÉT MOOST!
- Tudok menni, nem kell cipelni! – Hallok meg egy ideges hangot a hátam mögöttről. Arrafelé nézek és elnevetem magam. Még én és a másik kicsike vagyunk az ifjú pár, amikor úgy tartja karjai között ezt az ukét, mintha a menyasszonya lenne? Meg az szerintem csak ideiglenes lesz hogy tudsz menni. Ha egyszer mi kezelésbe veszünk. Kíváncsi vagyok, meddig lesz a vendégünk.
- Ha nem maradsz nyugton, nem kapsz édességet pedig valami finomat készítettünk neked elő! – Most meg kiről beszél takeru?
- Ígérem, kis jófiú leszek – Vagy jó rossz? De hogy sütivel így meg lehessen nevelni. Nem semmi a kicsike.
- Karu, menj előre és készítsd elő a csokikülönlegességet Tabris-channak! – He?? Milyen csokikülönlegességet? Lehet ennek valami köze ahhoz, amit a fecnire írt? ÁÁhhá. Összeraktam a képet. Vigyorogva nézek főnökömre, majd elszáguldok mellettük a pince irányába, kettesben őket.
A pinceajtó előtt Takeru egyik embere fogad, egy tubust adva a kezembe. Vigyorogva köszönöm meg neki, majd megkérem, csináljon már nekem egy pohár szörpöt, de valami jó édeset és zsebre süllyesztek egy kis vágyfokozó tablettát Takeru egyik szekrényéből. Majd összetöröm és a szörpbe keverem, ha hozza az emberke. De mooost. Fontosabb dolgom is van.
Jaj szegénykém, de megviseltnek látszik, még így a rácsokon keresztül is. Nem akarom, hogy egyedül legyen, ezért gyorsan be is nyitok hozzá. Könnyes kis arcocskáját felém fordítja, amikor belépek és izgatottan próbálja magáról leoldani béklyóit. Háát pedig az nem lesz ilyen egyszerű, mint ahogy elképzeli.
- Látom már élvezed az ittléted… - Jegyzem meg neki vigyorogva, meredező kis farkincáját látva. Fél tőlem, pedig most még nem kéne. Terveim szerint ráér a félelemmel várni 10 percet. Többet nem kap.
Valamit makog, de nem értem a szájpecektől. Ki meg nem veszem. Még. De lehet, hogy a tubus zavarja?
- Nyugi… csak egy kicsit lesz hideg… - Mondom neki, miközben elkezdem testére nyomni a sűrű csokimasszát. Sikítása még a pecken át is hallatszik, valamint teste is ívbe feszül. Lehet hogy tévedtem és tényleg nagyon hideg lehet a csoki felhevült bőrének?
- Vagy mégis? – Kérdem tőle vigyorogva, miközben végignézek rajta. Szőke hajához és világos testéhez nagyon is jól mutat ez a csokiréteg. Mellé ülök, és széjjelebb kenem pici testén. Farkincájára is juttatok egy keveset. Beleremeg érintésembe és egész testével szinte könyörög azért, hogy folytassam.
- Nehogy már csak a kis ukénak maradjon finomság… - Jegyzem meg neki halkan és nyalakodok egy kis édességet testéről. Hmmm. Olvadt csoki. Meg bírnám szokni, hogy így szervírozzák. Csak nyöszörög alattam, és egyre közelebb van a csúcshoz, de még nem akarom, hogy elélvezzen.
Nyomok rá a lenyalt helyett még egy kis csokit, hogy a másik kis drága is tudjon nyalakodni, majd felállo és a lehető leggyorsabban távozok, még mielőtt a magamévá tenném.
Az ajtó előtt kezembe nyomják a pohár szörpöt és kapok egy útbaigazítást is, hogy hol találom Takerut. Undorodva nézem meg magamnak a pohár tartalmát. A színe és a szaga alapján málna. Nagyon nem tetszik. Olyan snassz így. Előveszem hát a tablettát, porrá töröm, majd gondosan belekeverem a pohárba. Lehet, hogy a sok uszadéktól így már nem is hasonlít szörpre. Inkább rostos üdítőre. Hehe. Keményítő rostos.
El is indulok vele a mutatott irányba, de egy idő után már a kicsike és Takeru hangját is hallom. Úgy tűnik, jó felé megyek. Halkan kopogok az ajtón, amikor nem hallom őket „beszélgetni”, majd amikor Takeru kiszól, hogy ki a fasz az, belépek. Remélem, hogy nem attól ideges, mert megzavartam valamiben. Szerencsére nem. Végigpásztázom a terepet. Takeru ott áll az ágyon ülő Tabriska előtt. Hú de duzzog ez a kis drága. Legszélesebb vigyorommal nyújtom át neki az üdítőt, miközben ezt mondom neki:
- Kész az édesség, gondoltam hozok egy kis málnaszörpöt frissítőnek. – Átveszi , de nem hogy csendben meginná, egyből kötözködni kezd Takeruval:
- Legalább valaki tudja az illemet a házadba!- Te gyerek, te gyerek… Nem tudom, miért kell kísértened ilyen szinten a sorsodat.
Végre megitta. Takerura nézek, de most emiatt a jelenet miatt nagyon dühös rám. Ez a kis lökött meg… most direkt vigyorog rám??? Azt hiszi, ezt az ő kedvéért tettem?? Bírd ki, bírd ki, ne röhögd képen s a szemeid se forgasd. Rákacsintok, csak, hogy valamit kezdjek magammal, mert kínom egyre csak nagyobb, amikor Takeru közli:
- Akkor menjük és adjuk át ennek a kiskirályfinak az édességét.. - a kicsike már az ajtóhoz is ugrott. Már nem bírom visszatartani a röhögésem.
- Milyen kis móhó – Jegyzem meg, majd Takeru füléhez közel hajolva folytatom halkan- Remélem nem gond, de nem akartam igazságtalan lenni a másikkal szemben, így ennek is adtam egy kis élénkítőt. - Hát igen Karu az igazságos.
- Te szemét dög! Csak zárjuk be őket, ezért még számolunk! – Suttogja vissza. Mérges lehet? Ekkora vigyorral??? Biiztos nem.
Mutatom az útat! – Fut el a kicsi elé és rázkódik a visszafolytott nevetéstől. Én is elindulok szép komótosan, utána, a kis törpe meg úgy nézem rám akaszkodott. Nem tudom, picim, meddig leszel ilyen jó véleménnyel rólam, mert mindjárt hatni fog a beadott szer. Leérünk a már szinte ismerős pincébe, ahol is valami kezd derengeni a vakarcsnak:
- Itt van az étkeződ? – Teszi fel a kétkedő kérdést. Na jó reggelt kisbogár! Mondhatni időben így estefelé. Takeru egyből válaszol is neki kajánul vigyorogva:
- Igeen, tudod furcsa a ház elrendezése… - Hehe. Hát ez nagyon jó. Már görnyedezek az elfujtott kuncogástól. Végállomás. Köszöntjük kedves kis ukéinkat az alagsori klubban. Ki is nyitom az ajtót, hogy megismerje másik sorstársát.
Ejj hát ezt meg mi lelhette, hogy így dülöngél? Jaaa, van egy sejtésem…pláne abból, ahogy elkapta Takeru kezét. Máris azt akarhatja, hogy csinálja neki:
- Jól vagy? – Kérdi tőle meg, Takeru, amire észbe kap és elengedi kezét, elvörösödve. Pedig ezen nincs mit szégyellnie. Kíván minket és kész. Mondjuk mielőtt letámadná bármelyikünk inkább beküldöm a kis szőkéhez:
- Menj csak nyugodtan, mi megyünk utánad! – Már fut is, de túl lassan megy, ezért Takeru meglöki egy kicsit, majd rázárja az ajtót.
- Most miért Takeru? Így nem halljuk őket! – Olyan tud lenni! Most meg csak kineveti nyomorom és lehúzza az egyik fáklyatartót. Hááát ez meg. Eeeez igen. Ekkora Plazma Tv-t ami megjelent a falon! Úgy nézem Takeru aztán nem aprózza el a dolgokat.
- De így már igen. – Kezdi sokat sejtető vigyorral és a képen megjelenik a két kis uke. Meglepő a látvány, vagyis az, ahogy a csokis képű Tabris nyalja az egyre jobban nyögő kis szőkémről a csokit. Úúúgy lennék a helyében.
Nem elégültem ki már reggel óta és már nem is bírok magammal, pláne így a kicsiket nézve, de még nem mehetek be hozzájuk, mert Takerunál van a kulcs. ÁÁÁ megőrülök. Takeru, Takeru meg itt áll előttem. Nekem hátat fordítva. Hmm. Háát elég bátor. Én meg elég kanos vagyok… Most, ha nem tetszene ennyire se érdekelne. Mögé lépek és hátulról ölelem meg úgy, hogy ne tudjon elmozdulni, miközben nemes szervemet hozzádörgölöm izmos hátsójához.
- Bocs főnök, de ezt a tárat már reggel óta nem sikerült ellőnöm. – Búgom neki halkan a fülébe, majd beleharapok a nyakába. Kéjesen mordul egyet. És hátrafordul.
- Legyen benned több tartás öregem…- Eddig jut. Nyelvemmel már be is hatoltam ajkai közé és kezeim is pólója alá kerültek, szép lassan felderítve testét és izmait. Nem tiltakozik, csak hátranyúl s belemarkolva faromba ráánt magához közelebb. Most rajtam a felmordulás sora. Grr. Annyira jó érzés. Ráadásul az ő teste is ég a vágytól.
Nem is érdekelnek most per pillanat az egymással foglalkozó ukék se. Csak Takeru izmos teste, ami mindjárt az enyém lesz. Csókunk is csak addig szakítom meg, amíg pólóját lehúzom és magam felé fordítom. Kezeimmel most a hátát karmolom végig, majd hátul benyúlva nadrágjába térek előre és oldom ki a nadrágját, miközben ő letépi rólam a pólómat. Méltatlankodva válok el tőle és mérgesen jegyzem meg:
- Na az a kedvencem volt! – Felvonja szemöldökét, majd csuklóim elkapva pördít háttal a fal felé, teljesen nekinyomva.
- És akkor mi van?! – Kérdi tőlem, majd végignyal nyakamon, egyik kezével kioldva nadrágom és alsóneműn keresztül izgatva már így is eléggé fájó farkam. Muszáj felnyögnöm az érzéstől.
- Ahhz, hogy hogy…- Össze kell szednem a gondolataim. Elkapom hát kezemmel kezeim tartó kezét és felé pördülök, nadrágomból kilépve. – Ehhzért megfizetsz! – Teljesen elvakít a kéj, muszáj elengednem kezét, hogy megkapaszkodjak mellkasában, de hogy el ne bízza magát, végig is karmolom. Felhördül és éhesen kap ajkaim után.
Végre lesimítja rólam boxerom, így farkaink is szabadon érintkezhetnek. Grr. Már ettől az érzéstől is el tudnák menni, és látom, hogy ő is közel van a csúcshoz. De ekkor abbahagyja a csókot és ledöbbenve bámul egy pontra.
- Most mi van? – Kérdem tőle, de csak áll és néz. Megfordulok és szembetalálom magam A KÉPPEL. Nah jó. Ezen nem a drogoskurva és a kiélt pornószínész található és nem is igazi kép, csak egy élő közvetítés a szobából. Ezek a kicsik de jól elvannak! Az az egy baj ezzel, hogy nem a mi társaságunkban, meg hogy pechjükre a nagytestvér seme mindent lát. Egymásra nézünk Takeruval, majd irány az ajtó. Olyan sebesen nyitja ki, ahogy csak bírja, majd belök maga előtt és seggberúg:
- Színpadra!- Ohh hogy az a… - Még egyszer úgyis elkapom, de most van valaki, akit sürgősebben meg kell nevelnem.
- Ő is belép utánam és úgy futunk, hogy lobog utánunk a hajunk. Birtoklóan rántom magamhoz pici ragacsos szőkém, miközben kioldom lábait. Huppsz már landol is az ágyon én meg fölötte, lefogva piciny, kapálózó testét. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom a csokis gabonapelyheket.
- Hadd lássam a műsorod – Kezdi szenvtelen arccal Takeru, miközben már Tabris kezeit össze is kötötte. Hmm. Stílszerű az a selyemszalag. Olyan hamvas kis bőre van a kicsikének, hogy tuti nem bírná a kötelet.
- Eresszenek eeeel! Nem akarom! Neeeeeeeeeeem! – Főnökömre nézek, de látom, hogy a kis ukécska az ölében már nem hadakozik, hanem sírásra görbült szájjal ül ott és tűri, hogy Takeru felém fordítsa, valamint azt is, hogy másik kezével farkincáját izgassa. Ennek az az oka, hogy Takeru fogai a nyakában vannak vagy mondott neki valamit?
- Nem nem nem! – De jól tudod. De a tested mégis azt mondja, hogy de. Adok is neki egy csókot és lássanak csodát… Hát nem viszonozza. Grr. Olyan kis finom. Nyakára tévedek és lenyalogatom róla a csokit. Csendben zokog alattam, miközben még mindig fejrázva hajtogatja, hogy ne.
Ezt már nagyon unom. Ki is bilincselem hát kezeit az ágy fölé, majd lábait széthúzva teste fölé mászok. Már nem is rúgkapál, csak csendben tűri, hogy nyakától elindulva végignyaljam testét, mellbimbóira különösen nagy gondot fordítva. Annyi csoki maradt még itt.
Végre meg van munkámnak gyümölcse, kezdi élvezni azt amit csinálok, de az is lehet, hogy még mindig az ajzószer hatása alatt van. Csípőjével löködi magát hozzám közelebb, miközben sűrűn sóhajtozik. Le kell fognom, úgy haladok köldöke felé, finoman végigsimítva közben kezeimmel oldalán.
Már sikongat is, amikor végig nyalok végre büszkeségén. Számba veszem és még fél kézzel mindig le kell fognom, mert erőteljesebben akar számba nyomulni. Közel van a csúcshoz, de még nem akarom, hogy elmenjen. A már délután odatett síkosítóból nyomok egy kicsit ujjaimra és már tágítom is. Akkorát sikít, hogy már lassan egy denevérnek is elmehetne, ezzel az ultramagas hanggal. Gyorsítok farkincájának szopásán. Hmm lehet hogy durva voltam, hogy egyből két ujjammal kezdtem el tágítani, de már nagyon nem bírok magammal. Végre élvezi és csakhamar meg is érzem nedveit számban. Nagyon finom a csokoládéval.
Kifáradva piheg a párnán, közel hajolok hozzá és letörlöm könnyeit, majd megcsókolom. Szenvedélyesen csókol vissza, amivel csak még jobban feltüzel. Felemelem lábait és egy lökéssel hatolok belé, amire megfeszül, de mielőtt elkiáltaná magát, megint ajkaihoz hajolok egy csókért. Hmmm. Olyan finom… Nem tudom megunni. Egy kicsit lazul szorítása, ezért szép finoman kezdek el mozogni benn, egyre gyorsítva a tempón. Számba nyög, miközben lábaival belekapaszkodik hátamba és érzem, hogy megint megkeményedett.
Mivel lábait így, hogy már átkarol nem is kell annyira fognom, lenyúlok és kezemmel segítem egyre közelebb az újbóli beteljesüléshez, amitől már én se vagyok messze. Elválnak egymástól ajkaink, mert egyre több levegőre van szükségem, és pont akkor élvezek el, amikor az ő nedveit is megérzem kezemen.
Kihúzódok belőle, majd eloldom kezeit és magamhoz ölelem testét. Lehet, hogy még mindig a szer alatt van, hogy így bújik, de nem is érdekel. Mindjárt úgyis megint szeretkezni fogok vele.
- Nah akkor most már, hogy láttam a bemutatód, pattanjatok egy kicsit arrább az ágyról, mert mi jövünk! – Közli velem Takeru és még mindig erősen tartva a kicsi Tabrist elindul az ágy felé, majd rá teszi. Hmm. Ezért nem ficerget. Mikor köthette össze azokat is??? – Így csinálják a profik! – Teszi hozzá még nagy büszkén, miközben arrébb húzom kicsi kincsem.
- Jól figyelj, mert utána ugyanilyen minőségi szexet várok el tőled is! - Nagyképű bunkó! Nyugi, veled nem leszek ennyire kegyes, ha egyszer elkaplak!
- Figyelek! – Mondom neki bólintva, amire a két kicsike összerezzen, Takeru pedig mosolyogva hajol áldozata fölé.
|
| timcsiikee | 2009. 06. 30. 20:29:40 | #1008 |
Karakter: Nobu (Takeru rezidencia)
Nobu:
Kicsengetnek az óráról, és a nagyszünet következik egybekötve ebédszünettel. Semmi kedvem az ebédlőbe menni, vonulni a „marhacsorda” után, így alapból az udvarra vonulok enni, mivel a teremben nem maradhat senki. Felülök az egyik pad háttámlájára, lazán megtámaszkodom könyökömmel, majd bento dobozom kinyitva kezdek el enni. Sokkal nyugodtabb és csendesebb mint a nyüzsgő étkezőben, ahol csak leshetek üres asztal után, úgy sem lelek. Így legalább egyedül lehetek, a megszokott kis magányomban, amit szeretek. Épp mikor végzek nyikordul az ajtó, arra kapom tekintetem, de azonnal előre is esik fejem, amint meglátom, hogy ki az.
- Szija Taro! – int ahogy meglát, úgy csinál mint aki véletlenül pont oda jött volna, ahova én. Miért kell ennek a kissrácnak folyton a nyakamon lennie? Mindenki más fel tudja fogni, hogy nem vágyom társaságra sem barátokra, csak ő nem. Nem értem. Őt még a tetoválások és a viselkedésem sem riasztja vissza, nem bírom! Nem válaszolok, próbálom nem észrevenni, de szerintem nem nagyon érdekli. Leült mellém és nézni kezd… Már megint kezdi… Kíváncsi vagyok, hogy most mit talált ki.
Eddig mindig valami érdekes ötlettel jött elő, hogy velem tölthesse az időt, és én mindig alig bírom lerázni. Aranyos fiú, de túl ragaszkodó, azt pedig nem szeretem. Meg azt sem, hogy Taronak hív… Irritál… Brrr.
- Nem láttalak az ebédlőben, mit csinálsz? Miért vagy itt? – érdeklődi vékonyka hangján.
- Ettem… - válaszolom egyszerűen, és ezzel azt hiszem mindent elmondtam. Na mi van? Mára nincs semmilyen „programod”? Hál istenek ezt is megértem, köszönöm.
- Nincs kedved… - jaj ne… le kellett volna kopognom, vagy a számra esetleg a fejemre csapnom. Kiidegel…
- Mihez Nano? – kérdezem, arcomat tenyereimbe temetve.
Először nem válaszol, csak jobbra majd balra néz, végül közelebb hajol hozzám.
- Ellógni a suliból… - sutyorogja mint egy üzletelő kis sittes, ahol a fegyőrök nem hallhatják, miről is beszélnek a rabok.
- Nem… Nincs… - válaszolok címszavakban. Semmi kedvem ilyenek a „hírnevem növelni, elég nekem az, ami van.
- Ne csináld már, jó muri lesz! – pattan fel, majd elkapja csuklóm, és rángatni kezdi. Öcsém. nem érted, hogy nem? Nem hittem volna, hogy most ezt találja ki. De akkora erő van a kissrácban, hogy simán magával rángat. Dobozom is kiesik az ölemből, és hangos csörömpöléssel ér földet, de senki sem veszi észre, mert mind bent telepszenek. Épp hogy legalább táskám után tudok kapni, legalább ez legyen nálam.
~*~
Kirángat egészen a parkig, ahol egy lélek sincs látszólag, vagy ha mégis az gyorsan átsuhan a parkon. Eszem megáll, sikerült ilyen messzire elvinnie. Folyamatosan tiltakoztam, de mégis kihozott.
- Gyere már, úgyse fogja senki észrevenni, hogy eltűntünk! – mondja ezt egy kis senki, akit néha még a névsorból is elfelejtenek. Én is csak azért ismerem, mert folyton zaklat.
- De… de hát.. – nem bírod felfogni, hogy semmi kedvem nem volt eljönni?
Elengedi, sőt eldobja magától kezem. Nah végre… jön a hiszti-fázis, amikor is végre békén hagy.
- Jaj, hogy mindig ilyen vagy Taro! Akkor akár menj vissza én itt hagytalak! – azzal sarkon is fordul, és már el is vonul. Végre már… Kezdett nagyon elegem lenni.
Mikor én is fordulnék, hogy menjek vissza, egy alak tűnik fel a közelemben, a tájat kémlelve lassú léptekkel sétál felém. Nagyon gyanúsnak néz ki, arca mégsem árulkodik ilyesmiről, csak öltözete. Mondjuk ennyi erővel én is lehetnék gyanús alak, pedig nem vagyok gonosz, csak szeretek egyedül lenni. Elég félelmetes a kisugárzása, kissé bele is remeg a lában akaratlanul.
- Szia! – köszön rám, arcán zavart vigyorral – Tudnál nekem segíteni? – kérdezi mikor teljesen elém lép. Egyik kezét tarkójához emeli és még mindig zavart mosolyával vakargatni kezdi. Huh… úgy látszik mégsem egy gyanús fajta volt – Most járok errefelé először és eltévedtem – mondja végül kérését. Annyira nem tűnik különcnek. Ha tudok, segítek.
- Az attól függ, mit keres – mondom egyelőre válaszul, és lesütöm egy kissé pilláim.
- A Michiyoma rezidenciát keresem, de nekem csak annyit mondtak, hogy egy iskola előtt kell elmennem errefelé.
Szerencséje van, mert azt könnyű megjegyezni, hisz az én sulimmal szemben van.
- Azt tudom, merre van – válaszolom magabiztosabban, mutatom neki az irányt – Jöjjön, megmutatom merre menjen tovább.
Elé megyek, hogy kövessen. Ha már úgyis elrángattak a suliból már nem mindegy, hogy bent ülök, vagy itt kint segítek valakinek? De… Szóval irány a Michiyoma épület. Igaz az iskolámnál megy el, így lehet még vissza is tudnék slisszolni, hátha nem vették észre, bár ezt kétlem… Mindegy úgyis kimagyarázom majd magam, nem lesz nehéz.
Kiérünk a parkból, és amint áthaladok az úton, egy fekete Mercedes áll meg előttem, félig letekert ablakkal. Hátrálnék, hogy kikerüljem vagy valami, de az idegenbe ütközöm, akit eddig idegenvezettem.
- Akkor mi most be is szállunk, mert be akarom neked mutatni Takeru-bácsit – közli halkan, lefogva felkarjaim majd oldalam, végül egy laza mozdulattal dob a hátára. NEEE! CSAK EZT NEEE!
- Eresszen el! Eresszen el! – kiáltom, rúgkapálok, hátha valaki segítene, vagy leeshessek róla és elfuthassak, de túl erősen tart ahhoz, hogy ez történjen.
- Ha nem fejezed be a kapálózást és a kiabálást, lelőlek, mint egy kutyát! – fenyeget meg, és abbahagyom egy kicsit, meg megijedek mondatától. Bedob engem a fekete autóba hátulra, majd ő is beül, és egy másik alakkal együtt elkezdenek lekötözni, én pedig próbálkozom kétségbeesetten visongva szabadulni kevés eséllyel. Még a számba is raknak valamit, moccanni sem tudok, csak nyöszörögni.
- Te hogyhogy erre? – Szólal meg fogvaejtőm a másik férfitól, könnyektől homályos szememmel látom, hogy egy sebhelyes fickó.
- Gehh. Még szép, hogy eljövök megnézni, mit balfaszkodsz itt össze. Valakinek csak ellenőriznie kell, hogy jól teljesíted e a rádbízott feladatot. Kijelenthetem, hogy nagyon tetszenek a módszereid. És ez a kis uke, amit szereztél. Igazi kis ínyencfalat – jaj ne… most rólam beszélnek? Nem akarom, neeeem…
- Ha visszaértünk, meg is kóstolom – egymásra néznek, gonosz vigyorral arcukon. Annyira félek – De olyan picike. Félek, hogy a fél fogamra se lesz elég és te leszel nálam a főfogás.
- Na csak lassan a testtel! Először szeretném látni, hogy tényleg akkora csődör vagy-e, mint amekkorának mondod magadat! Ha tetszik, az, amit ezzel a kis ukéval csinálsz, akkor talán beszállok én is. Ha nem, lehet, hogy akkor is beszállok, de azután nem hinném, hogy tag leszel.
- Értem. – hallgatom beszélgetésüket, bár szerintem jobban tenném, ha nem hallanám, mert egyre elkeseredettebb leszek. - Neeem fogsz csalódni, mert nagyon jó műsort mutatok neked. A cuccaidat megengeded, hogy használjam ehhez a kis angyalkához? Mert úgy remeg a kényeztetésért – nem akarok semmit csak hazajutni. Miért mindig velem történnek ilyen dolgok?
- Nyugodtan. Kíváncsian várom a műsorod.
~*~
- Kiszállás! – közli kiszállva a kocsiból, mikor az végre megáll, és megragadva egy kötést rajtam vet a hátára mint egy zsákot. Könyörgöm ébresszen fel valaki, mert már nem bírom tovább – Ne bőgj már ennyit, mert vizes lesz a pólóm! –Szól rám, kissé hátra fordulva, de akkor sem bírom abbahagyni.
- Nem kibaszottul mindegy, ha így-is úgy is leveszed az inged? – hangosan felnevetnek mind a ketten.
- Hogy neked mennyire igazad van.
Lépcsőkön haladunk le, egyre hűvösebb lesz, borzongató hideg, biztos egy pincerész, egy rejtett szinttel. nagyon félek. Bevisznek egy szobába, de még mindig a fasz vállán csüngök és ez kezd egyre kellemetlenebb lenni, mindjárt hányok, ami nem lenne jó, tekintve hogy a szám is be van tömve. Végre ledob egy ágyra.
- Idehozattam ezeket, hátha kellenek alapon - nem látom mikre mutat, nem is akarom látni, szorosan behunyom a szemem, remegek és nyöszörgök tovább.
- Ezt nevezem. Kitalálod a gondolataimat.
- Még szép, hogy kell használnod ilyeneket, ha tényleg egy kemény seme vagy! Ja és még valami. Hangszigetelt a pincerész – hangszigetelt?
- De még mennyire kemény seme vagyok! – és a mondata végére végre kiveszi számból a rossz ízű anyagot. Pfejj.
- Engedjetek el! Félek! Haza akarok menni! – Kikötöz és a kocsiban feltett kötéseket ezután egyesével veszegeti le rólam, ruháimmal együtt. NE! Nem akarom megint átélni, SZÖRNYŰ, nem akaroooom!
- Peckeld már ki a száját, mert megfájdul a fejem!- mondja a szoba másik sarkában lévő alak. Ez most komolyan itt akar ülni?
- Jobbat tudok- hallom fél füllel válaszát, majd ujjak siklanak hajamba, felrántja fejem, és ajkaimra tapad erőszakosan masszírozva, ezzel belém rekesztve minden kikívánkozó hangos tiltakozást. Nagyon félek, nagyon!
- Mit akartok velem csinálni?- kérdem lihegve, amint elhajol tőlem, és hagy nekem levegőt venni.
Beleborzongok érintésébe, ahogy ujjbegyeivel arcomat érinti.
- Csak meg akarunk erőszakolni egy jópárszor, de ha okos kisfiú leszel, nem fogunk bántani – még a gondolatok is lefagynak a fejemben, minden porcikám ledermed, a vér is megáll az ereimben. Ki akarok jutni innen Bárhogy. Tegyenek bármi mást csak azt neeeeeeeeee!
- Annyira, de fejezd már be az esti mesét és kezd el, mert ideges leszek!
- Jójó! – újra megcsókol, de nem nyugtat meg ezzel sem, hiába ilyen hívogatóan csinálja.
Nyakamra vándorol végignyalogatva a bőrt. A hideg is szörnyen kiráz ettől az érintéstől, folyamatosan ficergek, próbálom kiszabadítani végtagjaim, sikoltozok, ordibálok ahogy telik tőlem, ellenkezek minden egyes hangommal és mozdulatommal, mindent megteszek, hogy abbahagyja, de semmi…
- Sajnálom! De te se örülnél neki szerintem, ha Takeru-bácsi csak a sikítozásod miatt venne kezelésbe! – mondja megint felém mászva, majd kipeckeli a számat valamivel, így nem tudok nyikkanni sem.
- Bácsi ám a jóédes apád, aki nem kötött rá csomót az - tiltakozik mély hangján a Takerunak nevezett alak hátulról, akit ez után elhívnak, így ki is megy végre a szobából. Ilyenkor már azt hinném, hogy ha ennek a faszkalapnak nincs közönsége nem is folytatja, de tévedtem. Szétfeszíti kis lábaim, mellkasomon játszadozik tovább ajkaival, de nem hagyom magam, tiltakozom minden erőmmel, az már sajnos félig mellékes, hogy sikertelenül.
- Általános riadóóóóó! Hagyd abba a baszakodást, meg kell mentenünk egy pénzeszsák fiacskáját. Ez most mindennel szemben elsőbbséget élvez! – rikolt be a nagydarab faszi aki az előbb kiment, öblös hangja megüti fülemet, és még libabőrös is leszek tőle… nem mintha eddig nem lettem volna az.
- Ilyen jó anyag? – kérdi a felettem garázdálkodó pasi.
- Gyönyörű kis uke, de kapkodd már magad! Mi a fenét…- nevetése szakítja meg mondatát – Igyekezz! – parancsol rá végül.
- Már kész is vagyok!- mi.. Mi.. MICSINÁL EZ ODALENT???? – Légy jó kisfiú, mindjárt visszajövünk és még játszótársat is kapsz!
Ruhái után kap, felveti őket magára villámsebességgel, majd kirobog, magamra hagyva, és még az ajtót is rám csapja…
Most komolyan itt hagytak engem pucéran egy ágyhoz szíjazva? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
~*~
Órákra így ragadok. Már nem fészkelődöm, mert azzal csak magamnak okozok fájdalmat. Obégatni nem tudok mert hangszigetelt a rész, egy pincében vagyok, és a szám is be van tömve. És egy ilyen helyen ki az aki segítene nekem? Senki… inkább csak pityergek magamban, és várom hogy valami nagyon nagy csoda történjen.
Hirtelen rám tör a forróság, különös érzés gyűlik altestemben, és újra feszengésre késztet.
Hímtagom lassan meredezni kezd…
Ez a mocsok valami aljzószert adott be nekem. Mindjárt elolvadok olyan melegem van, össze vissza ficeregve kapkodom egy résen és az orromon a levegőt, összeszorítom szemem, még jobban felsebzem bőrömet, de nem érdekel, ez tiszta kín amit átélek így. Nehm bírom már, valaki oldozzon el. Sürgősen akarok egy hidegzuhanyt. MOST!
Azt sem tudom mennyi idő telt el ilyen kínszenvedésben ami nemhogy egy idő után csillapodna, de egyre erősödik, biztos azért mert kielégítetlen maradtam. De én nem akarok kielégülni az istenért, ki akarok szabadulni.
Bejön rabul ejtőm, sunyi mosollyal. Amint bezárta az ajtót, lassó kopogó léptekkel jön felém, ezer meg egyszer elégedetten végigfuttatva rajtam szemeit.
- Látom már élvezed az ittléted… - vigyorodik el. Tömött szájjal elhordom mindennek, követelem hogy oldozzon ki, de nem tesz semmit és csak ekkor veszem észre, hogy valami van nála. Egy barna műanyagtubus.
- Mit akarsz azzal? – kérdezem de úgysem érti, mert szám még mindig ki van peckelve és ez ellen nem tesz semmit.
- Nyugi… csak egy kicsit lesz hideg… - felém tartja a tubust, és rám nyomja a tartalmát, végigfuttatja szabad bőrömön, és pedig sikongatok a hirtelen jött hidegtől, meg is feszül testem, ahogy hozzám ér – vagy mégis? – teszi hozzá felnevetve, élvezettel végignézve rajtam ismét. Szemem sarkában megint könny csillan fel. Már nagyon nem bírom.
Leteszi a dobozt, majd leül az ágy szélére és szétkenirajtam, a legvégén merevedésem fogja meg és jópárszor végighúzza rajta kezét. Istenem!
Hagyd abba mert mih..mind… mind járt…
- Nehogy már csak a kis ukénak maradjon finomság… - susogja szinte csak magának, mert hogy nem nekem beszél, az tuti. Nyelvét futtatja most végig rajtam, szemem összeszorítva, fejem hátravetve érzékelem, hogy szinte mindenhol ott van, és már nem bírom tovább.
Végül csak abbahagyja, újra nyom rám egy adagot, jól szétkeni, majd feláll megnyalja szája szélét, ujjairól is lenyalogatja a rá folyt csokit, majd vigyorogva kimegy.
Most mi van? Ez a heppjük, hogy pár pillanatig elszórakoznak majd kimennek órákra? Mondjuk lehet hogy jobb mint ha tényleg megerőszakolna, de akkor is. Haza akarok menni.
Percekkel később neszt hallok az ajtó elől, beszélgetést, és nem csak két hangot. Két mély és egy vékonyabb.
Nem kell sokat várnom, és egy fiatal srác zuhan be szó szerint a szobába, mögötte azonnal be is záródik kulcsra az ajtó.
Feltornázza magát a földről, látom ő is egy rab lehet. Felcvsillan bennem a remény, hogy talán ő segíthet vagy legalább eloldozhat. Kétségbeesetten nyöszörgök ahogy végig is néz rajtam, felém siet, de még nem szól semmit, folyamatosan csak méricskél. Majd hirtelen elájul és mellkasomra zuhan, egyenesem a csoki-szirup kellős közepébe. Pár pillanatig nem mozdul, majd megérzem nyelvét mellbimbómnál körözni, nyalogatja le a csokit rólam, és pedig kínomban nyögve feszengek. Ne kínozz még te is! Segíts rajtam!
Észbe kap majd felegyenesedik, arca tiszta csoki.
- Ne haragudj, nem akartam, mindjárt kiszabadítalak! – leszedi számról a ragasztást.
- Kihh vahhgy? – teszem fel legelső kérdésem amint tudok a számon is lélegezni.
- Tabris vagyok, és te? Miért vagy idekötve? ki tette ezt veled? – kérdezget megállás nélkül, miközben béklyóim oldozza ki.
- Az a kékhajú rabolt el, azzal a másik szadistával együtt, valamit beadtak… éhhn… - levegő után kapkodok, és amint kezem szabaddá válik, lábamat kezdem el kioldani.
- Szerintem nem tudod leszedni! – szól rám, és azonnal felé kapom tekintetem.
- Mit akarsz tőlem, ők küldtek? – ijedek meg, de ahogy ránézek nem tűnik annak a fajtának. Válaszként egy fejrázást kapok.
- Nem dehogyis, nem akarnak hazaengedni papához, azt mondták, kapok édességet, és… - elakad a szava, testemet méri végig. Mi ez a beszéd? Mint egy elkényeztetett kisfiú, pedig ez nem illik a korához. De ahogy látom őt jobban is tartják mint engem mert egyrészt ruhában van, és szabadon mozoghat. Azt veszem észre, hogy lassan felém hajol.
- Valami bajod van, furcsán nézel ki… - állapítom meg nagy okosan, de nem áll meg folyamatosan hajol lassan felém.
- Ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj – hajtogatja halkan, alig érthetően, a közeli asztalra támaszkodik.
- Miért? – érdeklődöm értetlenül, csak kerek szemekkel figyelem ahogy felém közeledik.
- Ezért! – mondja vállaim megfogva, hátralök és éhesen kezdi a csokit lenyalogatni rólam. Próbálom ellökni, de ahogy egyre több helyen nem múló élvezettel nyalogat, elvesztem minden erőmet és dacomat, agyam teljesen kikapcsol, már tiltakozni sem bírok.
- Kéhhhlek hahhgyd aabhha! – kérlelem már alig hallható ellenkezéssel, inkább vágyakozónak hat a sóhajom. Ez volt józan eszem utolsó elhalványuló mondata.
Kész… vége.. nem bírom tovább… Ha nem tudsz győzni ellene állj mellé…
Ujjam hajába túr, felrántom magamhoz, mélyen nézek nagy szemeibe.
- Én is akarok csokit – közlöm tárgyilagosan, arcáról kábán nyalom le a finom csokit ami a számban szétáradva kellemes ízzel tölt el. Hozzám dörgölőzik, feltüzel vele teljesen, lábam még mindig nem tudom kiszabadítani, így nem is tudok máshogy mozogni. Lenyalogatom arcát, ajkaihoz érek, a lágyabb felületet óvatosabban nyalintom meg. Félig lehunyt pillái alól néz rám, az én számra ken egy kis csokit, majd ő is lenyalogatja, kidugom nyelvem, találkozik az övével. Fokozatosan ismerkedve a másikkal érintjük egyre közelebb ajkunkat, míg nem egy csókban forr össze az egész, íze keveredik a csokiéval, egyre közelebb kerül hozzám, egyre jobban dörgölőzik. Tarkójáról lejjebb csúszik kezem, megragadom a rajta lévő könnyű ruhaanyagot, majd egy jól irányzott mozdulattal letépem.
Azonnal elválik tőlem ajka, felháborodva tiltakozna, de nem hagyom, Már ő is tiszta csoki mindenhol. Nyakához hajolok, elkezdem lenyalogatni róla a finom édességet, és azonnal elhalkul, Viszonozni kezdi a tisztogatást, egyre feljebb mászik, lejjebb és lejjebb hajol, én már mellkasát kóstolgatom észre sem veszem, hogy rajta itt már nincs is csoki. Új kapaszkodót találva nadrágját ragadom meg, ami lassan csúszkál le, ahogy rángatom és kapaszkodom belé. Fogammal óvatosan játszok fehér bőrén, fülembe sóhajt kéjesen.
Addig-addig ficereg ő is, míg a nadrág is lekerül róla, amit már csak lábszáráról rugdos le a végén, mindennel együtt. Szinte teljes testével dörgölődik hozzám, a rám olvadt csoki rá is rákenődik mindenhol, mezítelen merevedésünk is összedörgölőzik, és egyszerre nyögünk fel. Mellém térdel, és lassan kezd el mellkasomon ismét lefelé haladni, felkönyökölve és hátra vetett fejjel sóhajtozok és nyögdécselek, ahogy hasamhoz ér gyomrom kicsit görcsbe rándul, majd feloldódik ahogy a kényes területhez ér, hangosabban nyögök fel. Résnyire nyitott szemeimmel látom a rákenődött csokit az oldalán, odahajolva próbálom lenyalogatni róla, de éppen hogy csak elérem, így gondolva egyet megragadom csípőjénél, és magam felé rántom. Élvezetten nyaldosom le a krémet, már ami megmaradt belőle, össze vissza haladva bőrén, hímtagomra lehet forrókat, összecsuklanak karjaim, hátamra zuhanok. Ledöntöm a kis testet magam mellé, és én is oldalra fordulok, így folytatjuk az ízletes nyalakodást kábán. Az ő férfiasságát kezdem el kóstolgatni bátortalanul, de mivel az is elég csokis lett, azt is megtisztítom a barnás ragacstól. Követi mozdulataim, csípőm megragadva veszi ajkai közé mint a pálcás jégkrémet, felnyögök és én is így teszek. Fel sem fogom tettemet, csak élvezem az egészet. A felhevült közeget, a szikrázó érzéseket, hogy ez az egész mennyire jó, és egyre csak tetőzik. Nem is tudom, hogy pontosan mit is csinálok, de nagyon élvezem, tudatában sem vagyok magamnak szinte.
A fejem már szinte monotonnak mondható mozgással halad fel és le, ugyan ezt érzem én is odalenn, mindjárt kitörni készülök, mikor az ajtóban csörren a zár, nyikordul a szerkezet, de fel sem fogom, mindent csak fél füllel hallok kábulatomból, nem is zavartatom magam, ahogy Tabris sem, nyögve nyelve élvezzük amit csinálunk.
Nem kicsit hat rám józanítólag, hogy elrántanak tőle, lábamat kioldják a béklyóból, és egy hatalmas izmost szintén mezítelen férfitest fogdossa az én ragacsos végtagjaim.
- Hadd lássam a műsorod – halom valahonnan a háttérből, valószínűleg Takeru hangját, és azonnal észbe is kapok. Ne.. nem.. NEEEEE.
- Eresszenek eeeel! Nem akarom! Neeeeeeeeeeem! – pánikrohamot kapok, szívem zakatol, karjaim és lábaim zsibbadnak, ha nem feszítené szét őket, összekuporodva gubbasztanék a sarokban, ujjaimat rágcsálva – Nem nem nem! – rikoltozom hangosan, de ezzel csak azt érem el, hogy megint lekötöznek és lefognak. Tehetetlenségemben már csak a néma sírás maradt és a beletörődés, semmi más.
|
| yoshizawa | 2009. 06. 24. 12:12:06 | #946 |
Karakter: Karu
Alig várom már, hogy vége legyen ennek a napnak és vadászhassak magamnak egy újabb ágyast. Ma semmiképp se egy semét fogok elkapni. Ahhoz túl sokat kivett belőlem ez a hülye tolmácsolás. Eegy hamvas kis ukécskával fogom elütni az időt, vagyis levezetem rajta feszültségem, meg bele a farkamat. Nyehehe. Persze előtte úgyis megsimogatom egy picit ostorommal, amíg kikötve fekszik előttem az ágyon. Hmm. Neem. Azt már a héten csináltam egyik nap. És ha? Iggen. Ez jó. Ezt már rég tettem. Be fogom tejszínnel kenni farkam és leszopatom vele. Az előjátékkal megoldom a vacsoráját is. Kegyesen biztosítok számára egy fehérjedús étrendet.
Csak apámék kedvéért végeztem el ezt a szar bölcsészeti szakot, hogy ebben a zaftos kis üzletben tudjak dolgozni, mellettük, ahol rendesen megfizetnek. A yakuzában is rendesen megfizetnének, de csak ha nem nézek haragosan, senki nem hiszi el rólam, hogy én nem egy irodai majom vagyok, akit mindenki ugráltathat. Itt az irodában szerencsére már kiharcoltam magamnak a nekem kijáró tiszteletet, még ha először próbálkoztak is irányításommal. Azonban nekem van egy alapelvem. Nálamnál gyengébb emberek utasításait nem fogadom el. Az eredmény pedig magáért beszél. Senki se vált velem 2 szónál többet és senki se mer velem úgy leállni beszélgetni, hogy csak kettesben vagyok vele. Félnek az itteni emberek már eléggé attól, hogy megverem, vagy megerőszakolom őket. Simán megtehetem, mert apám is örül annak, ha terjed a hírnevem és kérés nélkül eltusolja az ilyen eseteket. Be akar szervezni valami bandába, úgy pedig könnyebb lesz a dolga, ha hírnevet szerzek.
Véégre vége a melónak, ezért még ott a munkahelyemen átöltözök, kényelmesebb cuccba. Még szép, hogy az irodai részlegen. Peeersze. Majd bevonulok az öltözőbe nem?! Az itt dolgozó férfiak, amikor meglátják műveletem, iratokat, mindent eldobva menekülnek. Alighanem vagy ügyosztályt kell váltanom, vagy melóhelyet, vagy melót. Mert lehet, hogy fárasztó lenne, ha megint csicskáztatni akarnának és idomítanom kéne új munkatársaim, de ezek a már kiismert emberek is fárasztóak.
Jééé. Egy zavarban lévő biztonságiőröcske próbál meg felém közeledni. Őt még nem is láttam itt. Új ember lehet? Hmmm, de örülök, hogy még csak a pólóm húztam fel. Közelebb lép, én pedig megnyalintom az ajkaim.
- Kkérem, Kkaru-ssan, az ööltözzőben öööltözzön, nne itt, mmert eez nynyilvános terület. – Mrr. Most miattam dadog így, vagy amúgy is beszédhibás ez a kis édes? Nem tudom, de nem érdekel. Tetszik. Szőke haja, ami sapkája alól kikandikál, finoman hullik a vállára. Grrr. Szőke haj. A gyengémm. És ez a test… Fiiincsíí. Mögé lépek és a fülébe búgom érzéki hangon:
- Tetszel nekem picim!- Háhát ez felháborító. Így legyen kedves az ember ezekhez a kis husokhoz. Hát nem hasamba húzott egyet gumibotjával? Még jó, hogy bírom a fájdalmat, így nem esek össze, csak kikapom azt a szart kezeiből, miközben a falnak taszítom. Bumm. Mentségemre, hogy kedves vagyok és mögé lépek, még mielőtt zsákként esne össze. Fél kézzel kapom el kezeit és a feje fölé rántom őket, hogy ne tudjon hadonászni. Olyan erekcióm van már csak attól, hogy ennek a tündérnek az arcába nézek... Ez a kétségbeesett tekintet teheti ennyire vonzóvá? Nem tudom, de mindegy is. Sapkája időközben leesett és kis tincsei most szabadon szállnak a szélben. Vagyis a ventilátor keltette huzatban. Félve néz rám, úgy érdeklődik:
- Mmmit aakkkarrsz vvellem ccscs- Bahh mire kinyögné, lemenne a nap, ezért inkább szájon csókolom. Ebből már talán világos lesz számára, mit akarok. Nyelvem kíméletlenül tör utat magának, amikor felsikkant a döbbenettől. Mrrr. Olyan fííínom, de nem akarom sokáig húzni az időt, mert lüktet a farkam. A másik kezemmel, miközben még mindig durván csókolom letépem nadrágját és hozzádörgölöm magam popijához. A derekamra csatolt gumibotját kezembe veszem, és elszakítom ajkaim tőle.
- Nem csak akarom csinálni. Meg foglak baszni picim. - Duruzsolom neki, majd amikor kiáltana, botját a szájába dugom. – Ne sikongass, még nem élvezheted annyira! – Mondom neki, és így ahogy van megpördítem, majd hasával lököm az egyik asztalra. Kétségbeesetten próbálna előlem menekülni, de hát nem tud hová. Előtte az asztal, mögötte én.
- Kapaszkodj!- Mondom neki vigyorogva, majd teljes hosszommal belevágom magam. Hallom fogai koppanását, ahogy ráharap a gumibotjára és megremeg alattam a fájdalomtól. Na igen. Most már ismersz te is. Erőteljes lökésekkel teszem a magamévá, majd megnyomorgatott testébe élvezek.
Olyan jól esett! Elő is veszem listám és a földön fekvő igazolványáról nevét füzetembe vésem. Egy újabb áldozat, egy újabb név. Hehe. Lassan lehet, hogy kéne vennem egy új füzetet, mert ebben már alig van hely.
Felöltözök és úgy hagyom ott az irodát, szerencsétlen áldozatommal együtt, mintha nem is történt volna semmi. Olyan jó kedvem van. Amikor hazaérek muszáj elővennem baseballütőm és kimennem az utcára verekedni egy kicsit, de hamar megunom. Töketlenek ezek a bandák. Valami jobb meló és harcedzettebb szétvernivaló emberek kénének.
Beállok zuhany alá és hát nem akkor csörög az a kibaszott telefon? Ki vagyok rúgva, mert nem apámék találták meg szerencsétlen áldozatomat, hanem a főnököm. Hááát elég szerencsétlen lehet, ha nem tudta magát 3-4 óra alatt összekaparni. De ugyanakkor apám azt is elmondta, hogy az egyik üzlettársa felkérte, engedjen csatlakozni a yakuzába és csak a válaszomra vár. Hát arra nem kell sokat. Örömmel csatlakozom jelentem ki apámnak, aki erre közli, hogy akkor majd később még üzlettársa hívni fog a részletekkel.
Érzem, hogy tetszeni fog a yakuzabeli élet. Visszaállok a zuhany alá, de megint hívnak hogy az a jó kuuurva. Hehe. Telitalálat. Ez a nő tényleg egy ringyó.
Elmondja, hogy pici fiacskájához reggel 8-ra érjek oda, mert látott már olyan embert távozni onnan mentővel, aki ilyen-olyan pontatlansága miatt volt képtelen az ingyen fuvarral élni. Húúú. A félelmetes maffiavezér. Kíváncsi leszek, mennyire lesz fogamra való. Mit vartyog itt nekem??? Jah hogy valami normálisabb ruhába?! Nekem csak az van.
Befejezem végre a fürdést és ledőlök ágyamra, de nem tudok aludni, ezért egész éjjel pornócsatornákat nézek. Naná, hogy buzi főszereplőkkel, és még szép hogy olyat, amiben legalább ketten basznak orán száján kis ukécskákat. Úúúúgy kipróbálnám egyik módszert én is.
Reggel 7-kor nekiállok felöltözni, elég stílusosan egy találkához, de nem ajánlom annak a kis kölyöknek, hogy lebecsüljön. Na akkor indulás. Taxival megyek és egy kissé elszörnyedek, amikor meglátom a kéglit, ahova jöttem. Remélem, nem valami kis nagyképű mitugrász a yakuzavezér fia. Ha igen, kénytelen leszek képen röhögni és itthagyni. Mondjuk előtte, ha olyan úgyis megbaszom, még ha utána betonnal a lábaimon kell is fürdenem.
Az ajtó elé érek és csengetek. Nem tudom, mennyi az idő, mert órát még csak véletlenül se hordok magamnál. Egy meglehetősen idős komornyik nyit nekem ajtót és az irodába vezet. Persze azért előtte a kabátom ledobtam. A többi ruha se kéne, de egyenlőre még magamon hagyom őket.
Az iroda előtt megállok és bekopogok, majd belépek, amikor egy hang kiszól, hogy gyere. Grrr. Tetszik ez a hang. Jó mély. Belépek és szembetalálom magam egy magas székháttámlával. Júj de ijesztő. Mintha egy filmben lennénk. Most kell a maffiavezérnek széép lassan megfordulnia a székkel. És igen. Cunya báci lasssan felém is fordul. BÁCSI???? Nem is bácsi. Ez a srác közel velem azonos korú. De ahhh. Ezzz a teeest. És az a vörös póló, ami még jobban kiemeli kockás idomait. Grrr. Jóképű ez a vezér. És mintha kicsit még nálam is férfiasabb lenne. Látom, azért ő is megnéz magának rendesen, de nem értem, miért ilyen lesajnálóan méreget. Nem tetszem he? Feláll és úgy indul el felém. Hmm. Neki úgy érzem tudnék engedelmeskedni. Tekintélyparancsoló egész megjelenése és ahogy körbevizslat. Olyan izgató… MEG KELL ŐT KAPNOM.
- Neved? – most erre mit mondjak? Van? Nem hiszem el, hogy nem tudja.
- Kushiji Karu. – Nyögöm ki neki unottan.
- Korod? –Pont annyi. Kezdem unni ezt a faggatózást.
- 24.
- Ühüm. Mesélj magadról, kedves Karu-chan. Mivel is foglalkozol? Van barátnőd? Gyerek? – De jó, hogy nincs más dolga, mint kérdezgetni. Sok a duma, kevés a szex. Ez így nem tetszik.
- Tolmács vagyok apám cégénél. Angolul és németül perfektül beszélek. – Mondom el a szokásos rizsa szöveget, de szerencsére nem kell folytatnom, mert bejön az inas. Rámnéz és úgy kérdi, mit szeretnék:
- Kávét? Teát? Whiskyet? Tejbepapit? – Grr. Csak téged, egy ezüstkeretes ágyon, bilincsekkel megfűszerezve.
- Nem kérek, köszönöm. – Mondom neki válaszul.
Az inas távozik, ő pedig leültet, majd tőlem messzebb mászik, úgy folytatja a faggatózást:
- Tovább.
- Őőőő… Nincs barátnőm. Se gyerekem. – Most mondjam meg neki, hogy meleg vagyok? Azt megmutatni akarom.
- Homokos vagy. – Jelenti ki szemrebbenés nélkül, amire elvörösödöm. Te jó ég. Minek fűtik ezek ennyire ezt a kúriát, amikor engem amúgy is fűtenek a hormonok.
- Hallgatás beleegyezés. Seme vagy uke vagy? – Ez bátor kérdés volt. Díjazom is egy haragos nézéssel. Szerinted?! Ez nálam nem vita tárgya.
- Uke vagy. – Jelenti ki nekem szemtelenül. Miattam akár az atyaúristen is lehet, de ezt akkor se hagyhatom szó nélkül. Én mint uke?! Ideiglenesen vele szemben talán, de máshogy kizárt.
- Te most baszakszol velem? – Faggatózok székemből felállva, rá villantva haragos tekintetem.
- Ha már így felajánlottad, pici ukecicám. – Ukecica? Akkor ezek szerint ő is szereti a férfiakat. Grr. Jó ezt tudni. Na akkor most megmutatjuk neki, hogy nem talált.
- Ukecica ám a jó édes anyád, az.– mondom neki, majd mivel úgyis előttem van, tarkóját elkapom, hogy ne tudjon előlem menekülni és megcsókolom. Még ajkaiba is beleharapok, hogy éreztessem vele, nem pont jó embert ukézett le.
Ajkaitól elszakadva csak úgy kapkodok a levegő után, de ő is. Nem semmi a vákuumja. Más területeken is tudnám értékelni.
- Látok benned fantáziát. – Igen? És kiéhezettséget egy jó menetre nem?- Felkeltetted az érdeklődésem. Miért akarsz a bandához csatlakozni? – Ezek szerint tag vagyok. Vagy ágyas, vagy mindkettő, de nem is gond.
- Nézd, ne húzzuk egymás idejét. Neked szükséged van egy új tagra, nekem meg egy bandára. Ennyi.
- Tetszik a hozzáállásod. Oké, nem firtatom tovább a miérteket. De itt még nem értünk véget. – Nem is. Az íróasztalon akarod csinálni?
- Ezt hogy érted?- Kérdem mohón. Add uram, hogy mondja ezt érzéki hangon!
- Tisztában vagy mit jelent egy yakuza fiának bandájába tartozni? Ez nem valami kibaszott iskolai suhanc-csoport. Itt kemény jelenetek lesznek. Embereket kell rabolnunk, pénzt behajtani, ribancokat megbaszni, vagy akár embert ölni, ha azt kérik tőlünk. Itt nincs szabadnap. Se nyári szünet. Mit gondolsz képes lennél bevállalni?- Méég szép.
-Nem probléma. Csak mondd meg mi a feladat, én elvégzem. Akárhogy is, jól jövök neked. Nem vagyok én se egy hülye gyerek, se gyépés. Számtech-zseni vagyok. Bármilyen rendszerbe be tudok jutni, ha arról van szó. Ami meg a gyilkolást illeti… kifejezetten élvezem. - Huhh. Ennyit már nagyon rég beszéltem egyhuzamban. Inkább a tettek embere vagyok.
- Helyes. Ez a beszéd. Akkor kövess.
- Hova megyünk?
- Az alagsorba…..- De jó. Remélem ott tartod a játékszereid.
Gyönyörű ez a helyiség, ahol megállunk. Mint egy várbörtön. Ezek a fáklyák és ez a falakat beborító penész. Ohh. És és és ez a sok bilincs. És ez a sok fegyver. Tapsikolni lenne kedvem, de van annyi büszkeségem, hogy ne tegyem. Ha bemegyünk egyből mindent meg is akarok nézni, meg majd késöbb kipróbálni rajt, de már megint kezdi az unalmas szövegelést. Megunhatná már. Most játszani akarok, minden várhat addig.
- Na, figyelj kicsi husi… - Című beszólásával kezdené az észosztást, de nem tűröm ezeket a beceneveket.
- Mellőzhetnénk az ilyesfajta becézgetéseket? Nem vagyok sem kicsi husi, se szivi, se édes angyalbögyörő. – És még estig sorolhatnám, mi nem vagyok.
- Kár, pedig már pont arra gondoltam, hogy te leszel szívem kuglófjának egyetlen mazsolája. – Te jó ég. Valahogy ezzel a szememben csak csökkent a kicsi vezérke tekintélye.
- Hányó zacskód nincs véletlenül? Vagy arra gyúrsz, hogy egyenesen téged hányjalak le? – Kérdezem tőle megvetően, amire csak elmosolyodik.
- Hehe. Szeretem az ilyen embereket, akik nem félnek velem ellenkezni. Kapsz érte egy piros pontot. Viszont most akkor az van, hogy…. A kedvedért az éjjel törtem a fejem, mivel is bizonyíthatnád be, hogy te egy überfasza gyerek vagy. – Bebizonyítom én neked, csak fordíts nekem hátat!
- Na hát.. a kedvemért törted a fejedet? És még életben vagy?!
- Elmész ám a picsába. – Igen igen igen. Én is arra gyúrok, de már nagyon unom a szöveget.
- Kinyögöd még ma, hogy mit akarsz, vagy álljak meg vizet és szendvicset tankolni?
- Hmm. Most majd minden kiderül… Oké. Pár próbán kell átmenned. Ez a feltétele annak, hogy bekerülj a csapatba. Viszont, ha egyszer bekerültél, akkor nincs menekvés. Megszoksz vagy megszöksz. A bandából egy út vezet kifelé… A halál. És az sem lesz éppen sétagalopp. Nem ám ágyban párnák között fogsz kimúlni, lábaid között valami kis kurvával. Kínszenvedés lesz minden perce a halálodnak. És könyörögni fogsz azért, hogy csak vágjak már beléd egy kibaszott baltát. Szóval, biztos, hogy ezt akarod?- Idejöttem volna, ha nem?!
- Naná. Mikor anyám megtudta, hogy terhes, a reggeli vizeletében meglátta, hogy azért kell megszületnem, hogy téged basztassalak.
- Értem. Erre a basztatás-kérdésre még visszatérünk.. – juppí - Most viszont. Az első állomás. A bátorság-próba. Vedd le a ruháid. Mindet. Még a kis tangabugyidat is.
- Mi van???? – Ezt jól hallottam???? Ruha le?
- Akarsz a banda tagja lenni vagy sem?
- Jól van már, na. Faszom beléd.
- Ámen atyám.
Hehe. Érzem, hogy figyel engem a drága, miközben vetkőzök. Nem semmi a testem igaz yaki-ciucus. Amikor pedig felé fordulok. Hááát. Khmm. Nem a szemeimbe néz. Naa. Mi lesz már, nem harap, nyugodtan bekaphatod. Csalódottan konstalálom, hogy nem teszi, de ez van. Hát ha nem, akkor nem. Ha itt dolgozok, még úgyis meg fogja nekem tenni ezt a kis szívességet. Én ráérek.
Most csak egyik emberétől vesz át egy fekete sálat. Nem értem mit akarhat, de nem tetszik vigyora.
Nem is látom sokáig élveteg arcát, mert beköti a szemeim. És még kezeim is lekötötte?! Hát ez aztán a lebilincselő élmény. És ez a nyikorgás. Most nyithatta ki a pinceajtót. Bevezet a pincehelyiségbe és ekkor üvegcsörömpölés hangja üti meg füleim. Elfintorodom ettől a vidámpark feelingtől.
- Mi a fene ez?- Kérdem tőle, mert nem tudom, mire készül.
- Egy bandatag nem futamodhat meg semmitől. Nem ijedhet meg holmi kis neszektől. Ha elrabolnak, netán megkínoznak azért, hogy információt szedjenek ki belőled, a TE feladatod az, hogy soha semmilyen áron nem árulhatod el a rád bízott titkokat. – Jójójó. Ha nem mondja a lényeget hazamegyek. - Az elkövetkező pár órában egy kis rögtönzött bemutatót tartunk a te kedvedért. És te végigcsinálod. Ígérem a végére még a töködről is verejték fog folyni. Így vagy úgy. Hallod az üvegropogást? – Bólintok, mert igenis hallom. – Most felviszlek egy emelvényre, ami egy méter magas. Te pedig szépen beleugrasz ezekbe az üvegszilánkokba. Vili? – Hehe oké. Végülis csak üvegszilánkokba kell beleugranom nem?! Mi az nekem?
- Vágom, bazd meg. – Engem meg majd az üveg vág. Mamíí. Próbálom nem mutatni remegésem, miközben felvisz vesztőhelyemre.
- Nem kell félned. Nem fog fájni… Annyira. – Mondja és lelök. Aúú. A földetérés fájdalmas volt egy kissé. Grr. Hát nem kinevet ez a rohadék?!
- Na mi van kicsi csíra? Betojtál egy pillanatra, mi? Cöcööcö.- Hallom meg gúnyolódását. Az üveg nem keményebb? És és és furcsa, de nem érzem, hogy folyna a vérem.
- Mi a faszom ez? – Kérdem és közben hallom, hogy lemászik mellém. Lekapja kendőm én pedig körülnézhetek.
- Csipsz? – Csipszbe lökött bele?
- Aaaaaaaz. Mindjárt hanyatt vágódom.. micsoda megfigyelőképességgel rendelkezel. Wooow! Háát nem mondhatod, hogy nem vagyok egy kegyetlen szadista állat.
- Minek mondjam? Tudod te azt magadról. – Jelentem ki neki, amire végigsimít állán. Ezek szerint bóknak vette.
- Eddig fasza. Mehetünk tovább. - Menjünk. Remélem, most az ágyad mutatod meg. de nekem úgy is jó, hogy a falhoz döntelek.
Átvisz egy hasonló szép helyre, de ez még jobban is tetszik. Ágy és és és bilincsek. Tüzetesen nézek végig minden egyes bilincset. Ez a hely… Olyan mintha a mennyországba kerültem volna.
- Állj a falnak háttal. – Szakítja félbe nézelődésem.
- Minek?
- Krisztusosat játszunk. – Jóó.
Hatalmas vigyorral az arcomon állok a falhoz, de a kezével mutatja azt, hogy nem így gondolta, térdeljek le. Rajtam ne múljon alapon, igaz, hogy a kezeimen lévő bilincstől lassabban, de letérdelek.
Összeköti bokáimat és a falhoz bilincseli őket, majd kezeim is a falhoz bilincseli. Nem tudom, hogy most mi jön, de nagyon élvezem ezt a kiszolgáltatottságot. Letérdel mellém és megsimogatja fejemet, de mielőtt egyet morrannék a csalódottságtól, beletép és hátrarántja fejemet.
- És most szopni fogsz. – Susogja a szavakat arcomba, és kapok tőle egy vaad csókot, amit ezer örömmel viszonzok. Bele is marok ajkaiba, hogy tudja, semmi szükség a továbbiakban finomkodásra. Akcióm egy morgással jutalmazza, amikor pedig elválnak ajkaink, lenyalintom még számon maradt vérét. Fíínom.
- Finom vagy. Megbaszhatlak majd? – Térek nála a tárgyra.
- Mit szólsz a fifti-fiftihez?
- Benne vagyok. Orrrrgia lenne a javából. – És mooost akarom. Ugye, ugye nem csak viccből kötöttél ki?
Odébb megy, amíg embere felköti hajamat, és amikor visszatér, örömmel veszem észre kemény és nem kicsi meglepetését, nadrágján kívül. Hmm. Guszta egy példány. Meg is kóstolom, vagyis hol nyalom, hol a hegyén körözgetek, de tetszik neki, mert megpaskolja vele arcomat. Mrr. Megnézem, meddig bírja, hogy nem veszem a számba. Elég türelmes, de egy idő után csak ráhúzza fejemet. Eeezt a durvaságot hiányoltam. Nagy bőszen kezdem el szopogatni büszkeségét és csípője mozgásából érzem, hogy közel van számára a gyönyör. Azonban, mielőtt magával ragadná, kiveszi számból játékom.
Nem is tudom elképzelni, mi történhetett és hogy hova mehetett, de egy kis idő múlva már jön is vissza. Kíváncsian nézek rá. Mit találhatott ki nekem? Ebből a vigyorból ítélve, nagyon fog tetszeni. Éss iggen. Egy vibrinek is örültem volna, de az ostor se rossz. Hmm. Na akkor pattogtasd babám, ne kímélj.
Úgy szeretek itt lenni. Teljesen elkényeztetnek. Még kérnem se kellett, már meg is suhintotta arcomat, majd hátamat is elkezdi csapkodni és visszakapom még ékességét is számba bónuszként. Ütéseivel irányítja a szopás menetét. Én is egyre közelebb kerülök a gyönyörhöz, de neki se kell hozzá sok. Végre valaki tudja értékelni a vadságot, ugyanúgy, mint én. Hatalmas kiáltással élvez számba én pedig bőszen nyelem le élvezetét, majd meg is tisztítom gyönyörű farkincáját.
- Hát, meg kell hagyni, jól szopsz. – Erről tudok, de azt akarom látni, mégpedig most, te mennyire vagy jó.
- Tudom, az egész életem egy nagy szopás. – Volt időm gyakorolni, de valahogy szopatni jobban szeretek. Naa. Légy szíves! Legalább az embered uszítsd rá merevedésemre.
- Mivel eddig jól csináltál mindent, ezért most elengedlek. – Mondja és int emberének, aki elkezd kikötözni.– Viszont… Van még egy feladatot.
- És pedig?
- El kell rabolnod egy cuki kis ukécskát.. Teljesen mindegy, honnan. Felőlem lehet a vidámparkból, a szomszédos óvodából, vagy a közeli Host klubból. Rád bízom. Kapsz rá mondjuk 3 órát. És akkor még kegyes vagyok hozzád. – Pff. Pedig szerintem még sok is ez az idő. Miindegy. Majd mielőtt idehozom, megdugom.
-Csak ide kell hoznom? Ennyi? – Csalódott hangot mímelve kérdem tőle, miközben felkelek.
-Hülye vagy? Mondtam én, hogy ennyi a feladatod? A szart. Idehozod, és azt csinálsz vele, amit csak akarsz. Szájba baszhatod, vagy seggbe. Felkenheted a falra vagy ledöntheted az ágyra. Ahogy neked kényelmes. – Ééértem. Újra nagyot nőttél a szememben. Akkor addig spórolok is a töltényekkel, amíg vissza nem értem vele nem lövöldözök el egyet se.
-Na, végre egy testhez álló feladat.
-Öltözz fel, és mostantól indul a 3 óra. Tikk-takkk….
- Jójó! - Mondom neki és gyorsan magamra kapom ruháim.- Én is már az azt csinálok vele, amit akarok résznél járnék szivem szerint.
- Te fogod nekünk a fáklyát tartani?- Kérdem gúnyosan, a lépcsőn fölfele menet, amire elneveti magát.
- Még szép, hogy végig fogom nézni. Nem hagynám ki. – Helyes. Mert miután leendő áldozatommal végzek, te jössz.
Kikísér egészen az ajtóig, majd kezet rázunk.
- Egyébként, én még nem tudom a nevedet. Kit tisztelhetek a jövendőbeli főnökömben?
- Jahh. Bocsi. Michiyoma Takeru. – Mondja egy gonosz mosollyal. Hmm. Szép név, de nem jegyzem meg neki.
- Mindjárt visszatérek a kis vendéggel, légyszi addig készíttess már elő nekünk az egyik cellában egy kétszemélyes ágyat, lehetőleg bilinccsel.
- Meglesz!- Mondja mosolyogva- Te meg csipkedd már magad.
- Jó-jó. – Mondom, majd elindulok. Hallom még, miközben kifelé caplatok, hogy becsukódik az ajtó.
Hmm. Hova is kéne mennem. Idefelé jövet annyi érdekes helyet láttam.. Hova menjek, hova menjek??? Áhh a park van a legközelebb. Csak járnak errefelé szemrevaló fiúcskák. Ha nem, akkor megnézem az iskolát is. Kurva kanos vagyok, de azért nem fogom beérni akármilyen áldozattal.
Ideértem, és már vagy egy órája járom a parkot, de egy lélek nem jár a környéken, nemhogy aranyos kis ukék. Olyan csalódott vagyok. Suliban lehetnek a drágák? A fenébe. Sürget az idő. Elindulnék más fele is körülnézni, hátha nagyobb szerencsével járok, de ekkor meglátok közeledni egy pár diákot, ezért behúzódok az egyik fa takarásába. Vége lehet mára az iskolának?
- Gyere már, úgyse fogja senki észrevenni, hogy eltűntünk!- Rángatja egyik a másikat. Szemrevaló fiúk. Olyan tizenévesek lehetnek.
- De… de hát…. – Gyeeertek csak. Had nézzelek meg titeket jobban magamnak. Az a kis ellenkezős szőke. Olyan aranyos. Ééés azok a tetkók. Muszáj lesz ezt a srácot elkapnom magamnak.
- Jaj, hogy mindig ilyen vagy Taro! Akkor akár menj vissza én itthagytalak! – Huss hát ez elszelelt. És pici kis szöszim egyedül maradt. Még próbál inteni a másik srác felé, de az már messze jár.
Kilépek a fa takarásából és elindulok felé, úgy téve, mintha a tájat nézném. Gyanúsan méreget és tétovázik, hogy elkezdjen-e futni, de hát az egy elég hülye reakció lenne egy másik sétáló láttán. aranybarna szemecskéi ijedten cikáznak le-fel testemen.
Nagyon tetszetős egy fiúcska. Próbál lezsernek látszani, de már lába remegése elárulja, hogy nem igazán szokott így ellógni a suliból és találkozni idegenekkel.
- Szia! Tudnál nekem segíteni? – Kérdéssel lépek elé és legmegnyerőbb vigyorom mutatom neki, majd tarkómat vakarom meg, mintha ilyen szórakozott lennék. Erre még jobban zavarba jön, mert látom, hogy amellett, hogy elpirul, iskolatáskája fülét kaparássza. – Most járok errefelé először és eltévedtem.
- Az attól függ, mit keres - Szólal meg bátortalanul, szemeit lesütve. Hehe. Ha tudnád, hogy meg is találtam…
- A Michiyoma rezidenciát keresem, de nekem csak annyit mondtak, hogy egy iskola előtt kell elmennem errefelé.
- Azt tudom, merre van. – Mondja egy picit bátrabban. – Jöjjön, megmutatom, merre menjen tovább.
Elindul előttem és nekem alkalmam van gyönyörködni piciny popsijában. Neem rossz anyag a csávó. Lassan elérünk a park kijáratához, amikoris megakad a szemem egy ott várakozó fekete Mercin. Hmm. Csak nem Takeru-kun jöhetett utánam?
Lassan lehúzódik a sötétített üveg és egy fölfele görbített hüvelykujj jelenik meg az ablakban. Ezek szerint neki is tetszik zsákmányjelöltem. Vagyis most már zsákmányom.
A kocsitól 5 m- re megáll és bizalmatlanul méregeti, majd lépne hátra, hogy elfusson, de mekkora pech, hogy én állok mögötte.
- Akkor mi most be is szállunk, mert be akarom neked mutatni Takeru-bácsit. - Mondom neki, majd a hátamra dobom.
- Eresszen el! Eresszen el!- Sikítozik, iskolatáskájával hátamat ütve.
- Ha nem fejezed be a kapálózást és a kiabálást, lelőlek, mint egy kutyát! – Feddem le, miközben már oda is érünk a Mercihez. Takeru már kinyitotta a hátsó ajtót, így bevágom mellé, majd én is beülök becsukom az ajtót. Együttes erővel tudjuk csak megkötözni prédám, aki sikítozik és rúgkapál, valamint próbálna kiszabadulni szorításunkból.
- Indulhatsz vissza!- Közli a sofőrrel, amikor a szöszike végre megkötözve és szájbetömve hever a padlón. Indulunk vissza és ha visszaértünk… hát akkor véégre tombolhatok. Azt azonban nem értem, mit keres itt Takeru.
- Te hogyhogy erre? – Kérdem tőle lezseren, de még mindig lihegve a közelharctól. Nem nézett ki ez a kis édes ennyire erősnek.
- Gehh. Még szép, hogy eljövök megnézni, mit balfaszkodsz itt össze. Valakinek csak ellenőriznie kell, hogy jól teljesíted e a rádbízott feladatot. Kijelenthetem, hogy nagyon tetszenek a módszereid. És ez a kis uke, amit szereztél. Igazi kis ínyencfalat.
- Ha visszaértünk, meg is kóstolom. – Nézek rá vigyorogva, amitől elneveti magát. – De olyan picike. Félek, hogy a fél fogamra se lesz elég és te leszel nálam a főfogás.
- Na csak lassan a testtel! Először szeretném látni, hogy tényleg akkora csődör vagy-e, mint amekkorának mondod magadat! Ha tetszik, az, amit ezzel a kis ukéval csinálsz, akkor talán beszállok én is. Ha nem, lehet, hogy akkor is beszállok, de azután nem hinném, hogy tag leszel.
- Értem. – Mondom gunyorosan, majd folytatom- Neeem fogsz csalódni, mert nagyon jó műsort mutatok neked. A cuccaidat megengeded, hogy használjam ehhez a kis angyalkához? Mert úgy remeg a kényeztetésért.
- Nyugodtan. - Mondja és elneveti magát. - Kíváncsian várom a műsorod.
- Kiszállás! - Ragadom meg síró és remegő csomagom, majd a hátamra dobom. Elindulok az épületbe Takeru után. Mennyivel könnyebb így cipelnem ezt a kis édest, hogy nem kapálózik. – Ne bőgj már ennyit, mert vizes lesz a pólóm! – Förmedek rá, amire Takeru vigyorogva fordul meg:
- Nem kibaszottul mindegy, ha így-is úgy is leveszed az inged? – Erre én is elnevetem magam.
- Hogy neked mennyire igazad van.
A pincébe leérve Takeru megmutatja azt a szobát, amit előkészített nekünk. Azért az ajtóról az éljen az ifjú pár feliratot lehagyhatta volna. Le is tépem és haragosan nézek rá, amire ártatlan arccal néz vissza, majd az ágyra és a falra mutat.
Válaszul ledobom az ágyra csomagom, majd levetkőzök, amíg ő leül.
- Idehozattam ezeket- mutat a szekrény tetejére - hátha kellenek alapon. Odamegyek és elismerő pillantással nézek végig a szekrényen. Ó milyen előrelátó volt valaki.
- Ezt nevezem. Kitalálod a gondolataimat.
- Még szép, hogy kell használnod ilyeneket, ha tényleg egy kemény seme vagy! Ja és mégvalami. Hangszigetelt a pincerész. – Ezz jó hír.
- De még mennyire kemény seme vagyok! - Jelentem ki sejtelmesen és gyorsan levetkőzök. Kiszedem a kis drága szájából a kötést, mert akkor nyugodtan ordítozhat, ha úgyse hallja más. Én meg szeretem hallgatni.
- Engedjetek el! Félek! Haza akarok menni! - Mellé mászok az ágyon és kibilincselem kezeit és kibogozom azokat a köteleket, amiket az autóban raktunk rá, miközben ruháit is letépkedem. Rúgni próbál, és tovább ordítozik, de hát ezzel nem megy semmire.
- Peckeld már ki a száját, mert megfájdul a fejem!- Dörren rám Takeru, de megrázom a fejem.
- Jobbat tudok- Mondom neki, miközben megragadom haját és magamhoz rántom egy csókra. Egyből abbahagyja a hisztit, csak remegése fokozódik. Nem igazán viszonozza csókom, de egész elgyengül tőle.
- Mit akartok velem csinálni?- Kérdi, amint elszakadnak ajkaink.
Arcélét simogatom és úgy nézek rá le mosolyogva.
- Csak meg akarunk erőszakolni egy jópárszor, de ha okos kisfiú leszel, nem fogunk bántani.
- Annyira, de fejezd már be az esti mesét és kezd el, mert ideges leszek!
- Jójó! – Vágom a fejéhez mérgesen, majd még egy csókra rántom magamhoz a kis édest. Olyan finomak ajkai, nem lehet őket megunni. Meg most ráérek, nem kell sietnem elfogyasztásával.
Ajkairól nyakára térek át, de úgy sikongat… muszáj felkelnem egy pecekért. Több játékszert is felmarkolok, Takeru érdeklődve és bőszen bólogatva figyeli, mit veszek elő.
Kincseimmel visszamászok mellé, majd ráhelyezem a pecket.
- Sajnálom! – Mondom neki vigyorogva, de te se örülnél neki szerintem, ha Takeru-bácsi csak a sikítozásod miatt venne kezelésbe! – Könnyes szemekkel néz rám, miközben Takeru szólít meg felháborodottan:
- Bácsi ám a jóédes apád, aki nem kötött rá csomót az. Nem is törődök tovább vele, meg közben hívást is kapott úgyhogy kiment.
Erősen tiltakozik szöszim, de csak én győzök és szétfeszítem lábait, így mászok fölé és egyik mellbimbóját kezdem el harapdálni, izgatni, amikor berobog Takeru:
- Általános riadóóóóó! Hagyd abba a baszakodást, meg kell mentenünk egy pénzeszsák fiacskáját. Ez most mindennel szemben elsőbbséget élvez!
- Ilyen jó anyag?- Kérdem, miközben a kezembe veszek egy pirulát.
- Gyönyörű kis uke, de kapkodd már magad! Mi a fenét…- Kezdi el mondani, majd amikor leleplez nevetésben tör ki. – Igyekezz!
- Már kész is vagyok!- Mondom, miközben feldugom a kis édesnek a pirulát. – Légy jó kisfiú, mindjárt visszajövünk és még játszótársat is kapsz! – Mondom neki, majd felkapom ruháim és kimegyek Takeru után. Ő még mindig nevetve zárja be a helyiséget, majd miközben öltözök megjegyzi:
- Akkora szemét vagy, hogy ajzószert adtál be neki!
Szerkesztve yoshizawa által @ 2009. 06. 24. 12:12:47
|
|
