|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2016. 08. 15. 23:27:29 | #34524 |
 Karakter: Jennifer Green
Otthon még tombolok egy sort. Hogy a fenébe képzeli ezt, hogy csak egy darab húsnak néz?! Olyan ideges vagyok, hogy aludni sem nagyon tudok. Muszáj beszélnem vele, valahogy el kéne mondanom, hogy ez így nem jó, de nem tudom hogyan.
Reggel elég korán bemegyek dolgozni, mikor Will is betoppan, akaratlanul is elcsípek egy mondatot a telefon beszélgetéséből.
- És, ha nem aludtam otthon? Natasha, megmondtam, hogy... Most leteszem, majd hívlak. – mondja mikor meglát, és le is teszi a telefont - Jen...a tegnapi... - kezd bele, de ezek után engem ez már nem is érdekel…
- Nem érdekel! Hallom azért volt, aki kárpótolt. – mondom idegesen…egyszerűen feldühít, hogy itt ez a Natasha, és kikezd velem, közben másokat dönt meg…undorító… - De vagy megtanulsz tisztelni, vagy kénytelen leszek...
- Csak viccnek szántam, ne vedd komolyan... – vág közbe - Ígérem még csak hasonló sem lesz többet. – és elindul az irodájába - Nessáéknál voltam... – szól vissza. Kicsit meglep, de inkább nem is foglalkozok ezzel.
A délután folyamán Mr Okada, a megrendelő fia jön be, hogy megnézze hogy áll a luxus autója. Will ide is bevezeti, ahol a munkálatok zajlanak, és elkezdek mesélni kicsit a járműről.
- Itt Amerikában ilyen szép nők szerelik az autókat? – kérdezi tapló módon a fenekemet bámulva, de próbálok nem ezzel foglalkozni, és tovább magyarázni neki - Nem akarsz egy kis plusz pénzt keresni szépségem? – üt a hátsómra.
- Okada! – fogja meg a ketét Will, mielőtt én reagáltam volna - Mi itt Amerikában tiszteljük a nőket, főleg, ha még nekünk dolgoznak is. – mondja neki dühösen.
- Kedves Gonzalez, hagyja, hogy a hölgy döntsön... – rántja ki a kezét Will szorításából.
- Will, hagyd... – nézek rá aggódva…neki sem lenne jó, ha ez a kis ficsúr miatt ugrana az üzlet - Én nem utcalányként dolgozom magának, ezért kérem, hogy a hasonló ajánlataitól kíméljen meg... – mondom a kis hülyére nézve.
- Mit kéreted magad? – kezd el újra fogdosni.
- Nem hallotta a hölgyet?! – Will szinte kitépi a srác kezeit, és odébb löki - Kifelé! – mondja erélyesen.
- Most tényleg ki akar dobni? Kidobná az ablakon is a több millió dolláros üzletet? – kérdezi felháborodva.
- Az apád a faszára húzhatja a pénzét veled együtt! Na takarodj innen! – csak úgy kiteszi a testőreivel együtt - Jól vagy? – kérdezi tőlem.
- -Igen, és köszönöm...tényleg nagyon köszönöm...de mi lesz a munkával? – nagyot sóhajtva ülök le…
- Azzal ne törődj! Rengeteg másik megrendelésünk van, és ha szeretnéd, besegíthetnél bennük. – mosolyog - Menj, zuhanyozz le, aztán holnapra okosabbak leszünk. – elmosolyodva bólintok és megyek is.
A zuhany alatt kicsit sikerül lenyugodnom. Will rendes volt, hogy megvédett, és az is sokat jelent, hogy felajánlotta, hogy segíthetek a munkáiban. Nem is lenne vele semmi baj, ha nem lenna annyira rámenős. Bár még mindig nem annyira undorítóan pofátlan, mint ez a kis kölyök…utálom az ilyen elkényeztetett barmokat.
Mikor végzek, beköszönök Willnek, és indulok is. Félúton hazafelé veszem észre a kocsiban, hogy ott hagytam a telefonomat. Visszafordulok érte. Egyszerűen bemegyek a zuhanyzóba, de…Will?! Azt hittem én hagytam nyitva a csapot…végig nézek rajta, és lejjebb is vándorol a tekintetem, amitől tátva marad a szám, de ez csak pár pillanat, el is fordulok.
- Ne haragudj, én csak itt hagytam a mobilomat és azt hittem rosszul zártam el a vizet... – magyarázom zavartan.
- Tessék...de vigyázz hova nyúlsz... – nevet, de ez egyáltalán nem vicces…
- Will... – hátra nyúlok, hogy a kezembe adja a telefonomat.
- Egyébként hívtak és a munka marad. Holnap dolgozunk tovább. Kemény lesz, de megcsináljuk, nem? – hogy fogalmazhat így, mikor itt áll mögöttem teljesen meztelenül!?
- Akkor holnap... – fogom a telefonomat és kiviharzok.
Ahogy becsukom magam mögött az ajtót, veszek egy mély levegőt. Annyira jól néz ki, mint egy görög isten...nekidőlök a falnak a hátammal...tökletesen kidolgozott teste van...De nem lehetek ennyire buta. Nyílvánvaló, hogy egy éjszakánál többre nem számíthatnék tőle, nekem meg ez így nem kell. Veszek egy újabb mély levegőt és elindulok haza.
Ahogy leülök a kanapéra, megint eszembe jut Will. Jó lesz, ha elfelejtem. Nem akarok csalódni, és elveszíteni sem senkit. Apámat sem hevertem ki, igaz, az más, de nem akarom, hogy közel kerüljek hozzá, mert annak csak rossz vége lehet...Gondolatmenetemet telefonom csörgése szakítja meg. Janet, a legjobb barátnőm. Kedvesen áthívatja magát, mert már régen látott.
Örülök, hogy itt van, és még fagyit is hozott. Csak megint azzal nyaggat, hogy alig látnak...de ha egyszer dolgoznom kell...Kérdez a munkáról, a helyről, ahol dolgozok. Szóba jön Will, akiről mesélek, aztán vele kezd el nyaggatni...ott tartunk, hogy gondolatban már össze is boronál minket.
- Hagyj már vele kérlek... - mondom kicsit mérgesen, és kimegyek a konyhába üdítőért.
- Ugyan már Jen, az elmúlt években hány srácnak engedted, hogy nálad aludjon?! - kérdezi nevetve utánam lépve.
- Janet, vihar volt! Érted?! Szakadt az eső, ráadásul sötét volt...nem engedhettem, hogy...
- Sajnálom...ne haragudj... - ölel át - Csak aggódom. Alig mozdulsz ki, csak a munka létezik, ne mondd, hogy ez egészséges...
Oké, igaza van ebben, és sokat beszélgetünk...igazából átbeszélgetjük az egész éjszakát. Itt alszik, és reggel nem is keltem fel, csak hagyok egy üzenetet, hogy ha megy el, hova hozza el nekem a kulcsot. Sokszor volt már ilyen...
Bemegyek dolgozni, de igazából köszönésen kívül nem tudom mit mondhatnék Willnek, elég zavarban vagyok, inkább belevetem magam a munkába. Vagyis inkább csak navigálom a szerelőket. Elég fáradt vagyok, nem akarok elrontani véletlenül sem valamit, mert figyelmetlen vagyok. Egyszer csak Janet jelenik meg a kulcsommal.
- Szia! Tényleg elég színvonalas műhelyben dolgozol. - mosolyog.
- Igen, de miattad most nem tudok odakoncentrálni... - nevetem el magamat.
- Micsoda jókedv van itt. - szól közbe Will a hátunk mögül - Kit tisztelhetek a hölgyben? - kérdezi, mosolyogva.
- A legjobb barátnőm, Janet. Janet, ő William. - mutatom be őket egymásnak.
- Az a Will? - kérdezi végig nézve rajta... - Most már értem... - mosolyodik el...istenem, mindig beéget....
- Remélem csak jót hallottál rólam.
- Azt meghiszem... - jajj ne..
- Szerintem ideje indulnod... - tessékelem ki. De még kint is elmondja, hogy repüljek rá és éljek egy kicsit, de én nem ilyen vagyok...
- Kedves lány... - jegyzi meg Will mikor visszajövök. Mosolyogva bólintok - Szóval meséltél rólam? - kérdezi azzal a szívdöglesztő mosolyával.
- Jen... - jelenik meg Nessa mielőtt válaszolhatnék, és átölel.
- Szia... - mosolyodom el. Nagyon édes ez a kislány...
- Nekem már nem is köszönsz? - kérdezi Will, és felkapja az unokahúgát, hogy megölelgesse - Anya? - kérdezi.
- Itt vagyok. - jön a válasz Will mögül - Jennifer, igazából hozzád jöttünk.
- Hozzám? - kicsit meglep.
- Nessa nagyon örülne, ha eljönnél az iskolai fellépésére. - Will meglepetten néz Vanessára.
- Hát én nem is tudom...
- Nemleges választ nem fogadunk el. Felírtam az iskola címét, a fellépés után, meg szívesen látnánk egy kis összejövetelt tartunk. Két hét múlva lesz, csak időben akartunk szólni. - értem.
- Köszönöm a meghívást. Ott leszek. - mosolygom.
A következő hetek a sok munkáról szólnak. Rengeteget túlórázunk Willel. Nem nagyon láttam még szerelni, de most minden nap beáll, mert szorít a határidő. Ráadásul még új dolgokat is tudok neki mutatni, és jó társaság. Nem akar kikezdeni velem, azt hiszem megértette, hogy én nem leszek a játékszere...Bár valahol el is szomorít, hogy mást nem akart tőlem, csak egy éjszakát...Amire barátnőm rá akart beszélni, de...nem...
Már a próbakört tesszük a kocsival, én vezetek, és próbálok ki mindent, hogy működik e.
- Jól vezetsz. - mondja egy idő után.
- Az apám tanított meg...még a versenyautóján a pályán... - mosolyodom el az emlékek miatt, aztán eszembe jut, mikor... - Akarsz te is vezetni? - Kérdezem kicsit elszomorodva.
- Persze... - kiszállunk a kocsiból, és megvár, míg a kocsi másik oldalához érek, beülök, és becsukja az ajtót...udvarias - Nem szomorkodunk... - fordul felém és kicsit megszoritja a kezemet.
- Igyekszem... - mosolyodom el halványan, de csak kibuggyan a könnyem...hiába is tagadnám előtte, hogy mi bánt, már sírtam is a karjai között.
- És nem is pityergünk... - törli le a könnyemet. Zavartan sütöm le a tekintetemet, de állam alá nyúlva irányítja vissza magára. Észre se vettem még, hogy mennyire szép szeme van...ajkára pillantok, ahogy ő is az enyémre...Közeledik felém, de egy dudálás zavar meg minket.
Nem tudom, hogy megkönnyebbültem e, vagy inkább sajnálom, hogy nem csókolt meg. Visszafelé, egyikünk sem szól semmit. Mikor visszaérünk, megbeszéljük, hogy minden rendben van a kocsival, már csak egy kis fényezés, és holnap át is adhatjuk. Már mennék haza, mert át szeretnék öltözni Nessa előadására.
- Ugye nem felejtetted el Nessa fellépését? - kérdezi a kezemet megfogva.
- Dehogy, már alig várom. - mosolyodom el - Ott találkozunk...
Egy gyors zuhany, és...háromszor biztos átöltözök, mire találok egy megfelelő ruhát. Smink, és magassarkú. A tükörbe nézve, mintha randira készültem volna...de már nincs időm átöltözni...Taxival megyek, nem akarok elkésni, és nem tudom merre kell menni. A suli elött kiszállva megpillantom Vanessáékat...szerencsére nem öltöztem túl, mindenki csiniben van. Gyors köszönés, és Will is befut. Rendkívül jól áll neki az öltöny...és látom, hogy ő is megnéz magának, még akkor is rajtam van a tekintete, mikor nővérének köszön puszival.
Az előadás alatt mellettem ül, és látom, hogy néha rám pillant. A fellépés után Will visz el Nessáékhoz. A kislány nagyon aranyos, és Will családja igazán kedves. Bemutat a szüleinek is, a bemutató előtt erre már nem volt idő. Aztán Will félrehív, a teraszra visz.
- Nagyon szép vagy... - mondja végig nézve rajtam.
- Köszönöm, te is jól nézel ki. - mosolyodom el. Igazából valahol mélyen neki akartam tetszeni... - Csak ez a magassarkú készíti már ki a lábamat... - nevetem el magam a hintaágyra ülve, de csak mosolyog.
- Hát vedd le... - lép közelebb - Segítsek? - guggol elém.
- Nem, kibírom. - mosolyodom el - Úgyis lassan megyek, elég késő van már.
- Akkor hazaviszlek, ilyenkor már nem kéne egyedül taxiznod... - ma este nagyon kedves...
- Köszönöm. - állok fel.
Elköszönünk a többiektől. Nessát még meg kell nyugtatnom, hogy tényleg nagyon ügyesen táncolt, aztán Willnek mondja szigorúan, hogy vigyázzon rám.
- Nagyon jól éreztem magam, és köszönöm, hogy hazahoztál. - mondom már a ház előtt a kocsiban.
- Igazán nincs mit. Ne menjek be veled? Nessa azt mondta vigyázzak rád, és...
- Nem hiszem, hogy bármi bajom esne itthon. - vágok a szavába.
- Azért én biztosra mennék... - mondja nevetve, és megpillantom, a szélvédőn a vízcseppeket...
- Gyere be... - mondom cseppet sem jó kedvűen.
- Ez csak egy kis futó zápor, nem kell félned. - mondja az arcomra adva egy puszit...talán meg akart nyugtatni ezzel, de...
- Kérlek...nem akarom, hogy bajod essen... - nézek a szemébe komolyan.
- Rendben...csak nyugodj meg... - simogatja az arcomat. Be is megyünk, és a konyhába megyek, hogy hozzak üdítőket...
- Igyál amit szeretnél, tudod merre van a vendégszoba meg a fürdő, és... - ahogy megfordulok szinte beleütközök olyan közel van.
- Jen... - ölel át - semmi baj... - simogatja meg a fejemet. Derekát ölelem át, és belebújok ölelésébe. Jó a karjaiban lenni, annyira erős és biztonságban érzem magam. Kis idő múlva felbiccenti a fejemet, hogy rá nézzek, és finoman megcsókol. Arcomra simítja a kezét, és úgy mélyíti a csókot. Derekába marva viszonzom. De észbe kapok, és megszakítom a csókot.
- Ideje lefeküdni... - hátrálnék az öleléséből, de visszahúz magához - De nem egymással... - súgom ajkaira,mikor újra megcsókolna...akarom is meg nem is...Nem akarok csak egy lenni a sok közül. Jó lenne ha rendbe tenné maga körül a dolgait a nő ügyeit nézve, és én lennék neki az egyetlen, de tudom jól, hogy kevés az esély erre....
|
| Saya | 2016. 08. 14. 22:39:50 | #34523 |
 Karakter: William Gonzalez
Nem az a fajta ember vagyok, aki képes egész nap az ágyban feküdni, ezért úgy döntök, hogy bemegyek. Vicces, hogy a fürdőben ezúttal egy melltartóba futok bele. Hmm...szóval nem szivacsos melltartó, akkor akkorák a mellei, amekkoráknak látszanak. Kezd érdekelni ez a lány, haha.
Mikor megérkezem, szó szerint belé botlok.
-Elnézést...-felnéz rám- Neked nem pihenned kéne? Éppen indultam, hogy...mindegy...hogy vagy?
-Sokkal jobban, köszönöm. -mosolygok- Ja és...a kulcsod...-odaadom neki, aztán elindulunk az irodába, hogy átbeszéljük a munkát, csak már megint egy kellemetlen meglepetés fogad.
-Will, végre...annyiszor hívtalak, de...
-Natasha, te meg mi a fenét keresel itt? Annyiszor mondtam már, hogy ne gyere be ide! -elkanászodott.
-Majd később megbeszéljük...-mondja Jen.
-Dehogy! Natasha éppen távozóban van...-mondom mérgesen.
-Ráér később is, tisztázzátok, ami most itt zajlik. -el is megy.
-Will...-mászna a nyakamba Natasha, de most nem! Ellököm a kezét.
-Tudod jól, hogy a munkába nem hozom be a magánéletemet. Mit keresel megint itt?!
-Nem hozod be? Az egész éjszakát ezzel a nővel töltötted, ugye? -kezdi szokásos hisztijét.
-Nem feküdtünk le. -mondom komolyan, és bizonyára el is hiszi, mert nem szoktam letagadni, legalább is előtte nem, mert vele megtehetem.
-Azt akarod mondani, hogy udvarolsz neki? Engem nem érdekel, ha megdöntöd, de nem léphet senki a helyembe! Akkor megtépem ezt a picsát! Hallod?! -löki meg a mellkasomat, de elkapom a kezét.
-Tudod, hogy felizgat, ha féltékeny vagy...-mosolyodom el, aztán magamhoz rántom és komolyabban folytatom- de ha még egyszer bejössz ide az engedélyem nélkül, vagy Jennifer közelébe mész, végeztünk. Megértetted? -suttogom a fülébe.
-Will, ez fáj! -rángatja a kezét, mire elengedem és egy puszit is kap a karjára- Sajnálom, de ezt többet ne csináld...Jó kislány leszek, ígérem, csak ne hagyj el. -mondja szomorúan.
-Együtt sem vagyunk. -nevetve csókolom meg- Menj! Még sok dolgom van.
-Este? -néz rám reménykedve.
-Ma nem. -igazából még nem vagyok egész jól és, hogy őszinte legyek nem fogom kiengesztelni azok után, hogy nem tartotta be a szabályokat. Lemondóan el is megy, én meg megyek megkeresni Jent, aki már javába dolgozik. Behívom az irodába.
-Jen, ami az előbb...-kezdek bele.
-Nekem nem kell megmagyaráznod, hisz nincs köztünk semmi. -a testbeszéded nem erről árulkodik.
-De még lehet...-mosolyogva lépek közelebb.
-Nem hinném. Én dolgozni jöttem ide, úgyhogy rá is térhetnénk. -megint ez a fal...pedig már rég lehetett volna egy kellemes esténk. Na de visszatérünk a munkához, mert most ez az egyetlen közös témánk.
Másnap Nessa megint bejön. Nagyon érdekli őt minden, izgatottan nézi, hogy mivel mennyit haladtunk, de mikor Jennifer megérkezik, rögtön odamegy hozzá.
-Téged vártunk...-öleli a derekát- Will elvisz reggelizni, és megígérted, hogy egyszer eljössz velünk. Ugye eljössz velünk?
-Persze, hisz megígérte. -válaszolok helyette is mosolyogva.
-Igen, megyek. -egyezik végül bele.
Egy közeli helyre sétálunk át, odafelé Nessa mindkettőnk kezét fogja. Jen viszont csak egy narancslét akar rendelni, ami egy, hogy nem elég, kettő, hogy Nessának sem túl jó példa. Reggel enni kell és kész.
-Az nem reggeli. Na majd én rendelek neked. -mosolygom.
-De én tényleg nem szoktam reggelizni, nem fogom tudni megenni, teljesen fölösleges rendelned.
-Ugyan, pár falat csak menni fog Nessa kedvéért. -csak beadja a derekát, én meg gyorsan rendelek is normális reggelit, míg a lányok beszélgetnek. Hamarosan ki is hozzák.
-Igazán aranyos kislány...-mondja mosolyogva a felszolgáló.
-Ő nem a...-magyarázkodna Jen, de minek?
-Köszönjük. -vágok közbe.
-Ez most mire volt jó? Most azt hiszi, hogy a mi gyerekünk...-súgja Jen.
-És ez olyan nagy tragédia? Csak egy kis játék...-közelebb hajolva adok neki egy puszit az arcára, amitől láthatóan zavarba jön, és ez engem megnevettet.
-Ez egyáltalán nem vicces...
-Oké, ne haragudj...-fogom meg egy pillanatra a kezét, de elhúzza. Néha úgy érzem, hogy nem élvezi eléggé az életet.
Visszaérve Nessa marad még egy darabig, jobban mondva Jenniferen lóg, de aztán a nővérem hazaviszi, hozzám meg Jen jön be.
-Ne haragudj, de el kell mennem. -mi? Mielőtt kimenne az irodából, megfogom a kezét.
-Miért? Valami baj van? Rosszul vagy? -nem úgy ismerem, mint aki csak úgy itt hagyná a munkát.
-Nem, csak...-hátra lép egyet- most muszáj elmennem...
-Ezt nem igazán értem. Ne beszélgessünk?
-Ne! -oh...Elmosolyodom.
-Miattam akarsz elmenni? -megfogom a kezét és közelebb lépek.
-Ne csináld ezt kérlek...-elhúzza a kezét, de átölelem a derekamat, érzem, hogy megint reszket a karjaimban- Most megyek, szia...-eltol magától, de az egérke nem menekülhet ilyen könnyen a kandúrtól. Visszahúzom őt egy csókra. Érezni rajta a bizonytalanságot, de azt is, hogy szája már mozdul arra, hogy visszacsókoljon, csak az a baj, hogy a keze előbb mozdul és lekever egyet. Nem mond semmit, csak elszalad. Mennék utána, de Vanessa jön velem szemben. Pontosan úgy néz rám, mint anyánk szokott, mikor valami rosszat csináltam kisfiúként.
-Azt a Jennifert láttam az előbb kiviharzani az irodából? Will, mit csináltál vele? -ül le karba tett kézzel.
-Semmit, csak szórakozunk. Ne üsd bele az orrodat! -ülök le végül én is, mert úgy sem hiszem, hogy most lehetne azzal a lánnyal beszélni.
-De beleütöm, mert Nessa imádja azt a lányt, és amúgy is...azt mondtad fontos munkát bíztak rá. Mi történt?
-Profi vagyok, ne féltsd a munkát. -kicsit elgondolkodom- Tényleg annyira szereti Nessa?
-Igen, szóval jó lenne, ha nem üldöznéd el. Ezredszerre kérdezem mi volt? -nyaggat tovább.
-Csak kapott egy csókot, tudod mennyire szeretek barátkozni és szerintem ő is szívesen barátkozna velem, csak kéreti magát. -mosolyodom el.
-Oh Will...nem minden nő szereti, ha játékszernek használják. Nessa meséle a közös reggelit. Jennifer egy rendes lány, nem neked való. -áll fel és elém tesz egy papírt, valami oklevél féleséget- Nessa megnyert egy rajzpályázatot, este együtt ünnepeljük meg, gyere át.
-Átmegyek, bár ma le akartam nézni a bárba. -de Nessa mindig az első- És mit értesz az alatt, hogy nem nekem való? -ezek a megjegyzései...
-Pontosan ezt. Ma megint felszedtél volna egy kis libát, akit hazavittél volna és megdugtál volna. Nem akarsz kicsit lenyugodni? -elnevetem magam a kérdésére- Tudod mit? Ne is válaszolj...Viszont akkor hagyd azt a lányt...Nessa kedvéért...-mondja komolyabban. Sosem kért még csak hasonlóra sem.
-Jól van, de most hagyj dolgozni! -intek neki, hogy mehet is, de előtte még ad egy puszit.
Sokáig itt csengnek a fülemben a szavai, hogy "Nessa kedvéért". Talán igaza van és nem kéne Jennel szórakoznom, amúgy sem tűnt úgy, hogy vevő rá. Én csak egy szenvedélyes éjszakát tudnék neki adni, ő meg nem akar ezzel az ajánlattal élni, pedig azt hittem, hogy...Nem, nem hittem, tudom, hogy ő is vonzódik hozzám. Akkor meg? Létezik, hogy...? Áh nem, nem hiszem, hogy...És, ha mégis? Egy lány, aki komoly kapcsolatot akarna tőlem? Mostanában annyi ribanccal találkozom, hogy el is felejtettem mi az a párkapcsolat. Natasha csak egy ostoba liba, ráadásul mostanában sokat is idegesít, nem esne nehezemre megválni tőle, de egyáltalán nem tudnám elképzelni magam egy komolyabb kapcsolatban. Utálom a kötöttségeket, aztán jön a téma a házasságról megy a gyerekekről...uhh...Szóba sem jöhet! Nem mondom, hogy nem akartam megdugni, talán többször is, de nem kell még egy nő, aki rágná a fülemet, hogy másokat is felszedek. Vanessa mindig jön azzal, hogy esélyt sem adok az ismerkedésre, mert csak lyukra játszom, de ha egyszerűen olyan könnyű levetetni a bugyit ezekről a ribancokról.
Az én kis unokahúgom viszont mindent elfeledtet velem. Még arra is rávesz, hogy ma náluk aludjak. Persze mikor arról a Juan nevű osztálytársáról kérdezek, rögtön kikéri magának. Annyira aranyos.
-Nem értem miért félsz ennyire a gyerekektől. -mondja nővérem miután lefektetem a kis Nessát.
-Mi van? -nézek rá értetlenül.
-Már most apaként viselkedsz és még csak észre sem veszed. Jennifernek szerintem ez a Will tetszik, nem mr. mindenkinek beteszem...-forgatja meg a szemét.
-Nem tehetek róla, hogy a nők imádják. -mondom megjátszott nagyképűséggel, de elég a viccelődésből -És ne gyere mindig Jennel. Megígértem, hogy békén hagyom, nem? Nah jó éjt...-hagyom ott.
Reggel már korán bemegyek a műhelybe. Persze Natasha meg hív, hogy megint hol voltam. Vele vitatkozom még akkor is, mikor megérkezem.
-És, ha nem aludtam otthon? Natasha, megmondtam, hogy...-meglátom Jent. Ő mikor jött be?- Most leteszem, majd hívlak. -ki is nyomom- Jen...a tegnapi...
-Nem érdekel! Hallom azért volt, aki kárpótolt. -le sem tagadhatná a féltékenységét, legalább is nem hiszem, hogy véletlenül szikráznak a szemei- De vagy megtanulsz tisztelni, vagy kénytelen leszek...-meg sem várom mit mond.
-Csak viccnek szántam, ne vedd komolyan...Ígérem még csak hasonló sem lesz többet. -indulok el- Nessáéknál voltam...-szólok vissza, nem is tudom minek mondom el, egyszerűen zavar, hogy mindenki csak ennyit néz ki belőlem. Lehet tényleg elmentem volna egy körrel valakivel, de a családom mindig első helyen áll. Ekkora fasz még én sem vagyok. Mindegy, megyek dolgozni.
Délután Mr Okada fia bejön körbe nézni és megnézni, hogy hogy állunk. Az okoskodása kiidegel, de profi vagyok és tartom a számat. Csináljon csak úgy, mintha bármit is értene abból, ami itt folyik. Viszont az egész szituáció megfordul, mikor Jenhez érkezünk meg. Láthatóan a kis ficsúrt jobban érdekli, mint a méregdrága autója.
-Itt Amerikában ilyen szép nők szerelik az autókat? -titkolni sem akarja, hogy a fenekét bámulja. Jen próbál a munkálatokról mesélni neki, mint aki meg sem hallotta a bókot, de csak folytatja- Nem akarsz egy kis plusz pénzt keresni szépségem? -csap a fenekére.
-Okada! -fogom meg a kezét erősebben- Mi itt Amerikában tiszteljük a nőket, főleg, ha még nekünk dolgoznak is. -igyekszem nem lekeverni neki egyet.
-Kedves Gonzalez, hagyja, hogy a hölgy döntsön...-kicsit idegesen húzza el a kezét és rögtön közelebb lép a két gorilla mögüle.
-Will, hagyd...-néz rám Jennifer aggódva, majd a pasira néz- Én nem utcalányként dolgozom magának, ezért kérem, hogy a hasonló ajánlataitól kíméljen meg...-látszik rajta, hogy tudna cifrábbat is mondani, csak ő sem akarja a munkát veszélybe sodorni egy hülye miatt.
-Mit kéreted magad? -most tényleg megint megfogdossa? Elkényeztetett kis pöcs!
-Nem hallotta a hölgyet?! -úgy rántom hátra mindkét kezét, hogy majdnem kitöröm, aztán odébb lököm- Kifelé!
-Most tényleg ki akar dobni? Kidobná az ablakon is a több millió dolláros üzletet? -nyomorék.
-Az apád a faszára húzhatja a pénzét veled együtt! Na takarodj innen! -most telt be a pohár és egyszerűen kirakom. A testőrei sem nagyon mernek mit csinálni, mert olyan kis nyüzügék, hogy szerintem a hármat egyszerre le tudnám verni. Miután kitakarítottam a műhelyt a "szeméttől" visszamegyek Jenhez- Jól vagy?
-Igen, és köszönöm...tényleg nagyon köszönöm...de mi lesz a munkával? -ül le sóhajtva.
-Azzal ne törődj! Rengeteg másik megrendelésünk van, és ha szeretnéd, besegíthetnél bennük. -mosolygok és ülnék le mellé, de meggondolom magam- Menj, zuhanyozz le, aztán holnapra okosabbak leszünk. -halványan mosolyogva bólint.
Miután Jen beköszön és elmegy, kapok egy telefont. Úgy néz ki az öreg Okada értelmesebb, még bocsánatot is kér a fia viselkedése miatt. A munka marad. Ennek örömére még én is bügykölgetek kicsit, aztán beállok a zuhany alá.
Kicsit haragszom magamra, hogy nem kezeltem ezt az egész helyzetet érettebben. Majdnem elveszítettük az egyik legnagyobb üzletünket a hülye kirohanásom miatt, de akkor sem nézhettem el, hogy Jent így megalázzák. Lehet én is lerohantam, de nem ajánlgattam neki pénzt, mint valami utolsó kurvának, és főleg nem ilyen erőszakosan. Lehet haza kellett volna kísérnem, nehogy megvárják vagy valami, de úgy is csak félre értette volna, és amúgy is megígértem magamnak, hogy Nessa miatt tartom a távolságot. Bár Nessa láthatóan élvezte, mikor hárman voltunk együtt. Ő még nem érti a felnőttek világát. Gondolatmenetemből egy ajtó nyitódás zökkent ki. Jennifer? Először nagyon meglepődik, mikor meglát, aztán lejjebb pillant. Fél pillanat az egész, de ajkai a csodálkozástól tátva maradnak, ami miatt most egészen mára gondolok, hogy miért nyithatná ki azokat az édes kis ajkait nekem.
-Ne haragudj, én csak itt hagytam a mobilomat és azt hittem rosszul zártam el a vizet...-mondja már megfordulva, én meg közben megpillantom a telefonját. Elzárom a csapot, felveszem a telefont és oda nyújtom neki.
-Tessék...de vigyázz hova nyúlsz...-nevetek.
-Will...-csak a kezét nyújtja hátra, mert rajtam még csak egy törölköző sincs.
-Egyébként hívtak és a munka marad. Holnap dolgozunk tovább. Kemény lesz, de megcsináljuk, nem? -imádom, hogy minden egyes szavamra képes zavarba jönni.
-Akkor holnap...-kapja el a telefont és szalad is. Visszaállok a zuhany alá, csak kicsit hidegebb víz alá, mert már elképzeltem magam előtt, hogy mi mindent tudnék vele csinálni. De Will most jó fiú lesz...Nessa kedvéért...Legalább is egy darabig biztosan.
|
| Garfield | 2016. 08. 10. 22:48:46 | #34514 |
Karakter: Jennifer Green
- Azt hiszem azt az üdítőt majd a barátnőmtől kérem. – ettől tartottam, hogy félreérti, ez elég kínos.
- Én...nem úgy... – rázom meg a fejemet zavartan - Mindegy, akkor szia, és még egyszer köszönöm... – nyitom az ajtót, de átnyúl rajtam és visszacsukja.
- Csak vicceltem. – nevet - Igazából jól esne egy üdítő. – ahogy visszahúzza a kezét, lehet, hogy nem szándékosan, de végig simít a derekamon - Nagyon szomjas vagyok... – a mosolyából ítélve nem volt véletlen…inkább nem is mondok semmit…
- Gyere.. – mondom sóhajtva.
Megkérdezem mit kér inni. Narancslé…rendben. Megyek a konyhába, és töltök neki üdítőt, és megyek vissza.
- Nagyon szép és otthonos a lakás. – mosolyog a fotel irányába. Úristen a tangám…
- Oh bocsánat... – leteszem a poharakat, és villámsebességgel dobom be a legelső fiókba.
- Engem nem zavart. – neveti el magát…szerintem élvezi, ha zavarban vagyok - Egyedül laksz itt? – ül le és iszik bele az üdítőjébe.
- Igen...Gondolom te a barátnőddel laksz. – jegyzem meg.
- Először is nincs barátnőm, másodszor is elég nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy egyedül lakjak. Natasha csak egy barát... – aha…értem…
- Barát? Persze semmi közöm hozzá, a te dolgod, hogy mit csinálsz a "barátaiddal"... – nagyot dörren az ég, mielőtt válaszolhatna.
- Úgy néz ki itt a vihar, ideje lesz mennem. – a viharban?!
- Most akarsz elindulni? A viharban? – nem mehetsz el a viharban…az utak csúsznak, sötét is van, nagyon veszélyes…
- Nem zavarok? Megvárhatom itt a...
- Maradj csak. – vágok közbe.
- Az apád miatt...? – igen, a verseny alatt, amikor meghalt, iszonyatosan esett az eső, és csúsztak az utak…de erről nem szeretek beszélni…
- Ha gondolod van egy vendégszobám... – szerintem egyhamar nem fog elállni az eső, és így nem szeretném ha vezetne. Furán érzem magam, hogy egy olyan emberért aggódom, akit csak pár napja ismerek, de nem akarom, hogy baja essen…
- Most már ágyba is akarsz dugni? – mosolyodik el.
- Ne mondd ilyen furcsán, nem vagy vicces. – mondom komolyan.
Összeütök egy kis vacsorát, együtt eszünk, egész kellemes társaság, ha nem tesz félreérthető megjegyzéseket. A vihar viszont nem ilyen kellemes. Nem akar elállni, egyre jobban dörög, és villámlik. Vacsi után Will mosogat, cserébe, hogy maradhat, így elmegyek zuhanyozni.
A fürdőbe érve azonnal a langyos víz alá állok. Ha vihar van, mindig apám jut eszembe. Olyan mintha tegnap történt volna. A verseny előtt borús volt az idő, de nem tűnt veszélyesnek, nem fújták le a futamot. Mielőtt beült a kocsiba, homlokon csókolt, mint mindig, és felvette a sisakját. Váratlanul zuhogni kezdett az eső, villámlott, dörgött, és…Nem borulhatok ki, nem vagyok egyedül…A tükör előtt állva mély levegőt veszek, de nem tudom visszafojtani a könnyeimet.
- Te meg mit keresel itt?! – vonom kérdőre, mikor bejön a fürdőbe kopogás nélkül - Menj ki most azonnal, különben... – magához ölel.
- Sss...Tudom, hogy fáj és tudom, hogy hiányzik... – ajkamba harapva próbálom befejezni a sírást, de látom magam előtt, ahogy apu a falnak csapódik, ami azonnal lángra kap…a segítségére sietnek, de a kocsi berobban, és…és benne ég…Egy kis idő után végre meg tudok nyugodni, és kihátrálok az öleléséből.
- Köszönöm a figyelmességedet, de most már jól vagyok. Tettem ki neked is törölközőt, nyugodtan zuhanyozz le. – azonnal kimegyek.
Másnap reggel már fel vagyok öltözve, de Will még sehol. Muszáj felkeltenem, ha nem akarunk elkésni.
- Will, fent vagy már? – kopogok.
- Igen, gyere csak be... –jön a válasz, és be is nyitok, de azonnal el is fordulok, mikor meglátom, hogy csak a takaró takarja - Mi a baj? Van rajtam bokszer. – nevet, és állna fel, de valami nem stimmel.
- Jól vagy? – kérdezem, és a homlokára teszem a kezemet - Jó ég, nagyon magas lázad van! – mondom ijedten.
- Azt hiszem még kell öt perc, utána mehetünk dolgozni. – nem, nem…ez így nem lesz jó…
- Hozok egy lázcsillapítót, és ha jobban vagy, majd elindulunk... - megyek a gyógyszerért - Ezt vedd be, és feküdj vissza. - adom a kezébe a gyógyszert és egy pohár vizet.
- Én nem igazán veszek be...
- Engem ez nem érdekel, lázas vagy, be kell venned! - vágok közbe. Meglepetten veszi el tőlem, és be is veszi - Jól van, és most pihenj...
- Köszönöm. - fekszik vissza mosolyogva - De muszáj bemennem, te is tudod, hogy határidős a munka...
- Akkor én bemegyek és megnézem, hogy haladnak, addig te maradj, és pihenj... - jobb ötletem nincs, betegen mégse várhatom el tőle, hogy bemenjen dolgozni.
- Nem, ez az én feladatom. Jobban vagyok, menjünk... - ül fel, de mellkasára teszem a kezem és visszanyomom az ágyba. Mikor visszafekszik, és észbe kapok, hogy a csupasz mellkasán van a kezem, azonnal elkapom a kezem, és zavartan állok fel az ágyról...
- Én...megyek készülődni... - a fürdőbe megyek.
A tükörbe nézve gondolkodom el, hogy...alig ismerem, és máris zavarba jövök a közelségétől. Nem lehetek ennyire buta, hisz nyilvánvaló, hogy mit csinál a saját barátnőjével is...Gyerünk Jen, szedd össze magad, és irány dolgozni, az majd leköt egy kicsit.
Taxival megyek, mert a kocsim itt van...az aksiját töltésre teszem, remélem Will nem bánja majd. A szerelők egész jól haladnak, elégedett vagyok, bár eléggé keményen kell fogni őket, hogy ne lustuljanak el.
Annyira belemerültem a szerelésbe, hogy mikor az órámra nézek kapok észbe, hogy Will nálam van, és talán meg kéne néznem mi van vele. Felkapom a cuccaimat, és mennék, de..beleszaladok valakibe.
- Elnézést... - nézek fel, és...Will? - Neked nem pihenned kéne? Éppen indultam, hogy...mindegy...hogy vagy? - kérdezem hátrálva egy lépést.
- Sokkal jobban, köszönöm. - mosolyog - Ja és...a kulcsod... - nyújtja felém, amit el is veszek.
Megyünk az irodájába, hogy átbeszéljük mennyit haladt a munka, de mikor Will benyit...
- Will, végre...annyiszor hívtalak, de...
- Natasha, te meg mi a fenét keresel itt? Annyiszor mondtam már, hogy ne gyere be ide! - már megint...elég kínos, hogy olyan jelenetekbe botlok bele, ami nem tartozna rám.
- Majd később megbeszéljük... - mondom Willnek, és indulnék, de...
- Dehogy! Natasha éppen távozóban van... - elég mérgesnek tűnik.
- Ráér később is, tisztázzátok, ami most itt zajlik. - mondom magamra erőltetve egy mosolyt.
Ott is hagyom őket, nem vagyok kíváncsi a féltékenységi jelenetre. A mai reggel után kezdtem elfelejteni, hogy barátnője van...hiába mondja, hogy nem az, ez teljesen nyilvánvaló. Így meg ne tegyen nekem kétértelmű megjegyzéseket...Mikor kezdene elterelődni a figyelmem, és éppen belemerülnék a munkába, Will bukkan fel és hív az irodába.
- Jen, ami az előbb...
- Nekem nem kell magyarázkodnod, hisz nincs köztünk semmi. - mondom komolyan a szemébe nézve.
- De még lehet... - mosolyodik el egy lépést felém téve.
- Nem hinném. Én dolgozni jöttem ide, úgyhogy rá is térhetnénk. - nem szeretek ilyen "kemény" lenni, de van aki csak ebből ért, és ahogy látom Will is kezdi felfogni, hogy nekem nincs szükségem az olyan fajta pasikra, mint ő, akik trófeaként tekintenek a nőkre.
Egy kicsit mintha mérges lenne, de csak meg tudjuk beszélni amit eredetileg akartunk. Átbeszélünk mindent, amire szükség lesz, és ami munka még hátra van. Bár nem olyan fesztelen a beszélgetés, mint eddig, de magának köszönheti. Igazából elég furcsa helyzet alakult ki...de hiába tetszik, foglalt, és én nem leszek csak a második. Pár nap és kész vagyunk, jó eséllyel többet úgysem találkozunk.
Másnap mikor bemegyek dolgozni, Will már bent van. A kis Nessának mutogatja, hogy mennyi mindennel haladtunk. Ahogy meglát Nessa, már jön is hozzám, tényleg, mintha évek óta ismerne.
- Téged vártunk... - öleli át a derekamat - Will elvisz reggelizni, és megígérted, hogy egyszer eljössz velünk. - Will is ideér, és csak mosolyog. Nem tűnik mérgesnek a tegnap miatt - Ugye eljössz velünk? - hát...
- Persze, hisz megígérte. - mosolyog még mindig.
- Igen, megyek. - remek...
Nessa Will és az én kezemet is fogja, így sétálunk el ide a közelbe egy kis helyre, ahova beülünk reggelizni. Bár nem nagyon szoktam, és csak egy narancslével ki is egyeznék, de...
- Az nem reggeli. Na majd én rendelek neked. - olyan aranyosan tud mosolyogni. Mikre gondolsz Jen?!
- De én tényleg nem szoktam reggelizni, nem fogom tudni megenni, teljesen fölösleges rendelned. - magyarázom.
- Ugyan, pár falat csak menni fog Nessa kedvéért. - Nessa meg csak bólogat. Sóhajtok, és rábólintok. Will rendel, nem is tudom mit kér nekem, mert Nessára figyelek, ahogy csak mesél és mesél. Igazán aranyos, cserfes kislány...ha egyszer lesz egy lányom, pont ilyet szeretnék...Kihozzák az ételeket.
- Igazán nagyon aranyos kislány... - mosolyog ránk a felszolgáló hölgy...de jajj, most azt hiszi, hogy...
- Ő nem a...
- Köszönjük. - vág közbe Will.
- Ez most mire volt jó? Most azt hiszi, hogy a mi gyerekünk... - súgom oda Willnek.
- És ez olyan nagy tragédia? - igen?! - Csak egy kis játék... - mondja közelebb hajolva, és ad egy puszit az arcomra. Kicsit zavarba is jövök, mire elkezd nevetni...
- Ez egyáltalán nem vicces... - nézek rá.
- Oké, ne haragudj... - teszi a kezét az enyémre az asztalon, de elveszem onnan a kezemet.
Mikor visszaérünk és elkezdünk dolgozni, Nessa jön velem. Mint mindig be nem áll a szája, és kérdez, segít, mesél, imádni való. Csak az a baj, hogy nem tudok rá figyelni, sőt a munkámra sem, mert a reggeli jár a fejemben...Nessáért szerencsére elég hamar jön az édesanyja, én meg bemegyek Willhez.
- Ne haragudj, de el kell mennem... - már mennék is, mikor felpattan az asztal mögül és megfogja a kezemet.
- Miért? Valami baj van? Rosszul vagy? - kérdezi aggódva.
- Nem, csak... - teszek egy lépést hátra - most muszáj elmennem... - nem mondhatom meg, hogy miatta...úgy érzem magam, mint egy buta tinilány...azt hiszem kezdek belezúgni Willbe, pedig nem kéne. Nagyon nem kéne...alig ismerem, és amit eddig láttam, hogy milyen a nőkkel, hát...köszi, nem kérek belőle...
- Ezt nem igazán értem. Ne beszélgessünk?
- Ne! - vágom rá kapásból, és ezzel a reakciómmal talán el is árultam magam, mert elmosolyodik.
- Miattam akarsz elmenni? - nincs ezen semmi mosolyogni való. Megfogja a kezemet, és közelebb lép.
- Ne csináld ezt kérlek... - elhúzom a kezemet, erre átöleli a derekamat...a torkomban dobog a szívem....nem lehet, hogy ennyire elcsavarta a fejemet... - Most megyek, szia... - eltolom magamtól, és fordulok, hogy kimenjek, de visszahúz a kezemnél fogva, és megcsókol. Először meglep, aztán csókolnék vissza, de...nem, velem nem játszat! Lekeverek neki egyet, kiviharzok az irodából, és hazamegyek...
|
| Saya | 2016. 08. 06. 13:29:13 | #34490 |
Karakter: William Gonzalez
-Léci...-fogja meg Nessa a kezét, hogy még hatásosabb legyen.
-Talán majd máskor. -simogatja meg az arcát- Még van pár elintézni valóm, de a nagybátyád megengedi, holnap megmutatom, hogyan alakítjuk át az autót.
-De jó...Will, ugye eljöhetek? .kérdezi tőlem izgatottan.
-Hát persze. -neki soha nem tudok nemet mondani- Várj meg kint, mindjárt jövök. -Nessa már szalad is előre- Biztos, hogy nem tartasz velünk? Igazán szeretnélek kiengesztelni az előbbi kellemetlenségért. -lépek közelebb.
-Ugyan, akit ki kell engesztelned, az láthatóan a barátnőd. Akkor holnap, ahogy megbeszéltük jövök, és nekiláthatunk a munkának.
-Rendben. Holnap találkozunk. -nyitom ki neki az ajtót.
Annyiból igaza van, hogy Natasha kissé hisztis a történtek miatt, de én tudom hogy változtassak át bármilyen vadmacskát doromboló cicussá...elég egy ágy hozzá.
Másnap Jen bemutatása után máris a munka közepébe akar csapni, de jobb szeretném, ha csak a belső tér kialakításával foglalkozna, de mintha a falnak beszélnék...átöltözik és beáll ő is dolgozni. Nap közben Nessa is feltűnik és mindenképpen Jennel akar beszélni.
-Látod, mondtam, hogy dolgozik, de nem hitted el. -mondom neki.
-Jen! -öleli át- Akkor megmutatsz nekem mindent?
-Hát persze, gyere, még segíteni is tudsz. -fogja meg a kezét.
-Nekem is megmutatsz mindent? -kérdezem félig viccesen a fenekére nézve.
-Amire te vagy kíváncsi, azt a barátnődtől kell kérned...-ez már a második alkalom, hogy felemlegeti. Kezdem azt hinni, hogy tényleg zavarja, vagy egyenesen féltékeny. Láttam, hogy ő is megbámult, mikor találkoztunk...
Már félig indulóban vagyok, mikor benézek a műhelybe. Jennifer még mindig dolgozik, épp az egyik ülést próbálja emelgetni.
-Hopp hopp óvatosan...-időben érkezem, nehogy elhúzza a súly, gyorsan át is veszem tőle- Nem lesz elég mára? .kérdezem mosolyogva.
-Ezt még be akarom fejezni...-folytatja.
-Akkor segítek, hogy hamarabb végezz. -látom ám, hogy megnéz megint magának, de a távolságot tartja- Kérdezhetek? -bólint- Miért foglalkozik egy ilyen szép nő az autókkal?
-Az édesapám szerettette meg velem. Olyan voltam kicsinek, mint Nessa. -mosolyodik el.
-Az apád is tervező?
-Nem, ő forma 1-es versenyző volt, csak nagyon szerette szerelgetni az autóját, és sokszor voltam vele a futamokon.
-Volt? -bólint- Sajnálom, nem akartam tolakodó lenni...-ez a beszélgetés nem úgy sült el, mint terveztem.
-Nem történt semmi. Azt hiszem mégis csak holnap fejezem be...-szomorodik el.
-Rendben...akkor megvárom, míg átöltözöl.
Már épp zárok be, mikor arra leszek figyelmes, hogy Jen kocsija nem indul. Hmm...nézzük csak...Bekopogok az ablakon.
-Nem indul?
-Lemerült az aksi...-száll ki.
-Pattanj be, hazaviszlek. -mosolygom.
-Ne fáradj, hívok egy taxit. De azért köszi, rendes vagy. -már venné elő a telefont, de megfogom a kezét.
-Szívesen hazaviszlek. -nem hagyhatom, hogy ilyen későn egyedül taxizzon.
-Na jó, akkor köszönöm. -végre nem egy újabb elutasító kijelentés. Néha úgy viselkedik a közelemben, mintha én lennék a gonosz cukros bácsi, akitől félni kell...Nah menjünk...
-Szép kis ház...-nézek a házra, mikor megérkezünk.
-Köszönöm...öhm...bejössz egy üdítőre? -azt hiszem nem hallok jól, ezt tényleg ő kérdezte?
-Azt hiszem azt az üdítőt majd a barátnőmtől kérem. -jegyzem meg gúnyosan az eddigi célozgatásaira visszavágva, amitől láthatóan zavart lesz.
-Én...nem úgy...-megrázza a fejét- Mindegy, akkor szia, és még egyszer köszönöm...-nyitná ki a kocsi ajtaját, de átnyúlok rajta és visszacsukom azt.
-Csak vicceltem. -nevetem el magam- Igazából jól esne egy üdítő. -húzom lassan vissza a kezemet végig simítva gyengéden a derekán- Nagyon szomjas vagyok...-húzom mosolyra a számat. Most jött el a pont, hogy már nem mer vagy nem akar megjegyzést tenni, amiben megint szerepelne Naty.
-Gyere...-sóhajt nagyot. Egy kicsit most beleesett a saját csapdájába.
Nagyon szép otthona van, és ahogy látom sok emléket őriz az apjáról is. Megkérdezi mit innék, és mivel még vezetek, csak egy narancslevet kérek. Míg ő kimegy a konyhába, addig szememmel körbe járom a szobát. Közelebb sétálva az egyik fotelhez kedvemre való dolgot pillantok meg. Egy fekete csipkés tanga. Széles mosollyal fogadom, mikor visszajön, és pillantok a fehérnemű irányába.
-Nagyon szép és otthonos a lakás. -mosolygok még mindig.
-Oh bocsánat...-teszi le gyorsan a poharakat és kapja fel bugyiját, hogy bedobja a legközelebbi fiókba, pedig láthatóan nem ott lenne a helye.
-Engem nem zavart. -nyúlok a pohárért nevetve- Egyedül laksz itt? -ülök le az italba kortyolva.
-Igen...Gondolom te a barátnőddel laksz. -ez a hangsúly a hangjában, bármikor feljön ez a téma...megmagyarázhatatlan.
-Először is nincs barátnőm, másodszor is elég nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy egyedül lakjak. -mondania sem kell semmit, látom a tekintetén, hogy mit gondol rólam- Natasha csak egy barát...
-Barát? Persze semmi közöm hozzá, a te dolgod, hogy mit csinálsz a "barátaiddal"...-már válaszolnék neki, de nagyot dörren az ég.
-Úgy néz ki itt a vihar, ideje lesz mennem. -amúgy is felhúzta megint azt a falat maga köré, amit mindig. Semmi értelme bármit mondanom.
-Most akarsz elindulni? A viharban? -a megvető tekintetből aggódás lesz, úgy néz rám, mintha meghalni mennék. Oh...Eszembe jut, amit az apjáról hallani lehetett akkoriban, pontosabban a haláláról. Egy ütközésbe halt bele, de azon a versenyen nagyon csúszott az út, végig szakadt az eső.
-Nem zavarok? Megvárhatom itt a...-be sem tudom fejezni a kérdést.
-Maradj csak. -vágja rá, de szinte kérlel hangjával a maradásra. Nem tudom és nem is akarom most elviccelni a pillanatot.
-Az apád miatt...?
-Ha gondolod van egy vendégszobám...-vált témát. Értem és nem erőltetek semmit.
-Most már ágyba is akarsz dugni? -kérdezem elmosolyodva.
-Ne mondd ilyen furcsán, nem vagy vicces. -már megint a fal...kezdem unni, hogy mindig ebbe ütközöm, ha csak egy fél lépést is teszek felé.
Teljesen el vagyok kényeztetve, még vacsorát is kapok. A vihar viszont nem akar csillapodni, sőt egyre inkább dörög és esik az eső is. Vacsora után felajánlom, hogy majd én elmosogatok cserébe a vendéglátásért, ő meg addig elmegy zuhanyozni. Kimegyek a kocsihoz a sporttáskámért. Ne menjünk bele, miért van nálam mindig pár váltás ruha... Viszont Jen elég sokáig odavan, be akarok kopogni, de az ajtó résnyire nyitva van. A kisördög játszik velem, hogy benézzek, de meghallom, hogy sír. Ott áll egy szál törölközőben és csak sír. Tudom nem kéne, de bemegyek, amit már ő is meglát.
-Te meg mit keresel itt?! Menj ki most azonnal, különben...-elhallgat, mikor magamhoz ölelem.
-Sss...Tudom, hogy fáj és tudom, hogy hiányzik...-ajkába harapva próbálja elfojtani könnyeit. Az a fajta nő lehet, aki próbál erősnek tűnni, pedig tele van sebekkel. Azt hiszem jól esik neki egy kis időre törékeny babának lenni, mert már nem érzem, hogy eltolna magától. Érzem orromba kúszó finom illatát, kezemmel puha bőrét, ami még kissé nedves. Szinte beleolvad karjaimba, de aztán hirtelen hátrébb lép.
-Köszönöm a figyelmességedet, de most már jól vagyok. Tettem ki neked is törölközőt, nyugodtan zuhanyozz le. -sietősen és zavartan megy ki.
Másnap reggel elég rosszul érzem magam. Ha nem tudnám, hogy előző este nem buliban voltam, azt gondolnám ez másnaposság. Szétrobban a fejem, szédülök, és a fény is nagyon bántja a szememet, az ablakra sem tudok nézni.
-Will, fent vagy már? -kopog be Jennifer.
-Igen, gyere csak be...-kiabálok ki, de mikor benyit, el is fordul- Mi a baj? Van rajtam bokszer. -nevetve állnék fel, de a fejem visszahúz az ágyba.
-Jól van? -lép mellém és a homlokomra teszi a kezét- Jó ég, nagyon magas lázad van! -mondja ijedten. Lehet megfáztam a tegnapi esőben, mikor kimentem az autóhoz?
-Azt hiszem még kell öt perc, utána mehetünk dolgozni. -mondom, közben kikapcsolom a telefonomat. Natasha kismilliószor hívott, de most az ő nyafogására vagyok a legkevésbé kíváncsi. Még a fejem is megfájdul, ha a nyafogására gondolok. Vagy lehet tényleg ennyire beteg vagyok és ettől fáj ennyire a fejem?
|
| Garfield | 2016. 07. 29. 00:59:45 | #34464 |
Karakter: Jennifer Green
A napokban valósult meg egy újabb tervem. Csodálatos lett. Egyszerűen zseniális, hogy a rajzokból egy létező dolog lesz. Egy BMW X5ös belterét kellett átalakítani, kívülről teljesen átlagos, de belülről full extrás lett. A legújabb navigációs berendezés, a kormánynál kapott helyet a váltó, elöl hátul monitorok, egyszóval tényleg lenyűgöző lett.
Valószínűleg másnak bután hangzana, de minden munkám után édesapámra gondolok. Sajnos nem élhette meg, hogy lássa mit építettem fel. Saját műhelyem van, igaz ez egy itthoni kis műhely és a garázst alakítottam át, de mindent meg tudok csinálni. Általában már kész autók belterét alakítom át, viszont kaptam egy olyan rendelést, ami teljesen egyedi lesz kívül belül. Vagyis...igazság szerint egy kész autót kell átépíteni. Egy apuka az elkényeztetett fiának készítetteti.
Elhívtak a barátaim estére egy kis iszogatós beszélgetésre, de le kellett mondanom. A legjobb barátnőm szerint munkamániás vagyok, és talán igaza is van, de a tervezőasztalnál érzem magam a legjobban. Itt teljesen kikapcsolok, nem törődöm semmivel és senkivel. Egy éjszaka alatt el is készülnek a tervek, és ahogy rábólint a megrendelő, máris legyárthatjuk.
Másnap be is jönnek az irodába. Nem kicsit leptem meg őket, hogy ilyen gyorsan elkészültem, de én ilyen vagyok. Gyors, alapos, precíz. A tervek elnyerték a tetszésüket, viszont egy kis szóváltásba kerülünk, mert ragaszkodik ahhoz, hogy egy neves műhely gyártsa le a felügyeletem alatt. Sürgősen kell nekik a jármű és nincs idejük kivárni, míg egyedül megcsinálom...hát ez remek. És már le is beszélték az autókereskedés vezetőjével. Holnapra vár egy megbeszélésre. Utálom, ha a hátam mögött szervezkednek.
Pontosan érkezem a megbeszélt időpontra.
- Üdvözlöm, Jennifer Green vagyok, egy megbeszélésre jöttem egy bizonyos William Gonzalezhez. - mutatkozom be egy titkárnőnek tűnő hölgynek.
- Jó napot kívánok! Kérem, fáradjon az irodába, Mr Gonzalez perceken belül itt lesz. - kinyitja az ajtót, én meg mosolyogva biccentek. Utálom ha várni kell valakire...de szerencsére tényleg nem kell sokat, nyílik az ajtó, és ahogy megfordulok, egy nagyon jóképű férfit pillantok meg. De elég a bámészkodásból, munka van..
- Jó napot kívánok! Jennifer Green vagyok. Mr. Okada küldött a fia ügyében. Ugye ön William Gonzalez? - nyújtom a kezemet, hogy kezet fogjunk, de meglepetésemre kezet csókol nekem. Nem tudom hova tenni, és egy kicsit zavarba ejtő is, de nem foglalkozhatok most ezzel.
- Igen én, de...hogy őszinte legyek, sikerült nagyon meglepnie. Nem gondoltam volna, hogy egy hölgy lesz a tervező. - igen, hozzászoktam már ehhez a reakcióhoz. Mutatja, hogy foglaljak helyet, le is ülök - Tudom, udvariatlanság, de tegeződhetnénk? - kérdezi.
- Persze, semmi akadálya. - mosolygok.
A lényegre is térek, nem szeretem húzni az időt. Átnyújtom a terveket, amiket alaposan meg is néz, és mintha egy kis meglepettséget vélnék felfedezni. Bizonyára nem nézte ki belőlem, hogy ennyire profi tervekkel állok elő.
- Áh, szóval már az irodádba is felhozod ezeket! - toppan be egyszer csak egy igazán dekoratív nő semmi kopogás nélkül, és esik neki Williamnek.
- Natasha! - azt hiszem egy féltékenységi jelenetbe csöppentem, ez elég kínos... - Ő itt Jennifer Green, egy nagyon fontos tervező. Tanulj meg viselkedni! Elnézést, rögtön visszajövök és...
- Oh bocsánat. - szakítja félbe a bocsánat kérést - Az én nevem Natasha Feldman, Will barátnője vagyok. - öhm...rendben...
- Menj most szépen a dolgodra, majd felhívlak. - vezeti ki a nőt
- Ezt most csak mondod, sosem hívsz.
- Szia! - csapja be az ajtót, aztán felém fordul - Még egyszer elnézést, nem tudom mi ütött belé és azt sem, hogy ki engedte be. - sóhajt.
- Semmi baj. Csak láthatóan nagyon féltékeny... - mondom zavartan megigazítva a hajamat.
- Engesztelésül nem hívhatnálak meg egy...bármire, amit csak szeretnél? - kérdezi, de újra betoppan valaki.
- Nem jössz? Azt ígérted, hogy fagyizunk... - egy kislány - Szia, te ki vagy? - kérdezi tőlem mikor észrevesz.
- Szia! Én Jennifer, de nyugodtan szólíts Jennek. És te? - mosolygok.
- Ő Nessa, az unokahúgom, aki mindig itt lábatlankodik, mert imádja az autókat. - akárcsak én ennyi idősen.
- Ne! Ezt nem szeretem! - igazítja meg a haját, miután nagybátyja összeborzolta, amin nevetünk - Te vagy a tervező? Igazi kocsikat tervezel? Megmutatod, hogy kell őket lerajzolni? - milyen izgatott lett - Will, ugye ő is jöhet velünk fagyizni? - kérdezi a kislány.
- Hát...ez már a második meghívás...mit mondasz? - kérdezi Will, de.
- Léci... -kérlel Nessa a kezemet megfogva...istenem, hogy mondjak így nemet?
- Talán majd máskor. - simogatom meg a kislány arcát - Még van pár elintézni valóm, de ha a nagybátyád megengedi, holnap megmutatom, hogyan alakítjuk át az autót. – mosolygok.
- De jó…Will, ugye eljöhetek? – kérdezi a kezét rángatva. Nagyon aranyos.
- Hát persze. – mosolyog a kislányra – Várj meg kint, mindjárt jövök. – Nessa ki is szalad – Biztos, hogy nem tartasz velünk? Igazán szeretnélek kiengesztelni az előbbi kellemetlenségért. – tesz felém egy lépést.
- Ugyan, akit ki kell engesztelned, az láthatóan a barátnőd. Akkor holnap, ahogy megbeszéltük jövök, és nekiláthatunk a munkának. – mondom határozottan, hogy ne győzködjön tovább.
- Rendben. Holnap találkozunk. – udvariasan kinyitja nekem az ajtót.
Következő nap izgatottan megyek a kereskedésbe, azon belül is a műhelybe. Mindig izgalmas, mikor egy terv megvalósulni látszik. Will mosolyogva köszönt, és bemutat az ott dolgozóknak, aki, ahogy ő mondta „lesik minden szavamat”. Igazán szép ez a műhely, és a gépek a legkorszerűbbek. Azt hiszem már nem is bánom annyira, hogy itt kell dolgozni. Szeretnék én is beállni a munkába, de Will azt mondja, majd inkább a belső tér kialakításánál, nehogy összekoszoljam magamat. Úgy beszél velem, mint egy kis pláza cicával…majd én megmutatom. Átöltözöm, és azért is beállok.
Nagyon élvezem, hogy új gépeket próbálhatok ki, és részt vehetek a szerelésben. Gyorsan megy az egész. Az autó váza már meg is van, mikor Nessa jelenik meg Willel.
- Látod, mondtam, hogy dolgozik, de nem hitted el. – mosolyog Will.
- Jen! – ölel át, mintha már ezer éve ismerne – Akkor megmutatsz nekem mindent? – kérdezi csillogó szemekkel.
- Hát persze, gyere, még segíteni is tudsz. – fogom meg a kezét, és indulnánk, de Will utánunk szól.
- Nekem is megmutatsz mindent? – ahogy hátra nézek Willre, látom, egész másra kíváncsi…mondjuk a fenekemre amit éppen bámul.
- Amire te vagy kíváncsi, azt a barátnődtől kell kérned… - mondom komolyan, és elsétálok Nessával.
Nagyon aranyos a kislány, és meglepetésemre már most annyi mindent tud. Magamra emlékeztet, amikor édesapámmal körül legyeskedtem mikor szerelt. Bármilyen szerszámot kérek tőle, azonnal hozza, vissza sem kérdez, Igazi kis tündér.
A nap végére egyedül maradok a műhelyben. Még be akarom fejezni az üléssel kapcsolatos dolgokat, bevezetni az ülésfűtést, hogy elektromosan lehessen állítani az ülést, és mindent ami még kell. De mikor az ülést szeretném beemelni a helyére, elég nehéznek bizonyul, és meg is tántorodom…
- Hopp hopp óvatosan… - tart meg Will és veszi ki a kezemből – Nem lesz elég mára? – kérdezi mosolyogva.
- Ezt még be akartam fejezni… - mondom a szemébe sem nézve, inkább folytatom.
- Akkor segítek, hogy hamarabb végezz. – le is veszi az ingét, csak egy testhez simuló atléta marad rajta felül…kicsit megnézem magamnak, a dagadó izmait, de nem sokáig bámészkodom…a foglalt pasik tabuk…hiába kacsintgat félre…legalább is ez jött le tegnap, mikor berontott a barátnője.
- Kérdezhetek? – töri meg a csendet, mire bólintok – Miért foglalkozik egy ilyen szép nő az autókkal? – sejtettem, hogy ezt szeretné tudni…mindenki erre kíváncsi.
- Az édesapám szeretette meg velem. Olyan voltam kicsinek, mint Nessa. – mosolyodom el.
- Az apád is tervező?
- Nem, ő forma 1-es versenyző volt, csak nagyon szerette szerelgetni az autóját, és sokszor voltam vele a futamokon.
- Volt? – csak bólintok a kérdésére – Sajnálom, nem akartam tolakodó lenni…
- Nem történt semmi. – mondom rá se nézve. Nem akarom, hogy meglássa, hogy könnyben van a szemem – Azt hiszem mégis csak holnap fejezem be… - mondom letéve a szerszámokat.
- Rendben…akkor megvárom, míg átöltözöl.
Miután bezárja a kereskedést, intek neki és beszállok a kocsimba, de…mi a fene? Nem indul. Hogy a fene vinné el…égve felejtettem a lámpákat, és leszívták az aksit. Hát ez remek…a kormányra dőlök, aztán nagyot sóhajtva nyúlok a telefonomért, hogy hívjak egy taxit, mikor valaki kopog az ablakon. Will…
- Nem indul? – kérdezi.
- Lemerült az aksi… - mondom kiszállva.
- Pattanj be, hazaviszlek. – mondja mosolyogva.
- Ne fáradj, hívok egy taxit. De azért köszi, rendes vagy. – mosolygok és már venném elő a telefont, de megfogja a kezemet.
- Szívesen hazaviszlek. – mosolyog rám. Elképesztően helyes…
- Na jó, akkor köszönöm… - beülök a kocsiba, és már megyünk is miután megmondom hova. Nem lakom messze, hamar hazaérünk. Szívesen behívnám, hogy megháláljam egy teával vagy üdítővel, hogy hazahozott, de nem akarom, hogy félre értsen, úgyhogy azt hiszem mégsem hívom be…vagy nem értené félre?
- Szép kis ház… - mondja leállítva a motort.
- Köszönöm…öhm…bejössz egy üdítőre? – kicsúszott a számon…remélem nem érti félre…
Szerkesztve Garfield által @ 2016. 07. 29. 01:00:54
|
| Saya | 2016. 07. 27. 18:51:10 | #34457 |
Karakter: William Gonzalez
Egy újabb reggel, egy újabb késve indult nap egy hosszú éjszaka után. A tegnap estéből ugyan túl sokra nem emlékszem, talán többet ittam a kelleténél, de az ágy mellett eldobott tanga arról árulkodik, hogy annyira rossz nem lehetett. Nagy léptekkel a fürdőszoba felé veszem az irányt, és alig, hogy végzek, hangokat hallok meg odalentről. Hmm...a tegnapi szöszkét lekísértem, ő nem lehet az, akkor...
-Látom, hogy jól szórakoztál az éjszaka...-Natasha áll lenge öltözékben a tv előtt.
Natasha amolyan állandó barátnőféle, ha lehet őt annak nevezni. Mindenesetre az egyetlen olyan nő, aki folyamatosan visszamászik az ágyamba annak ellenére, hogy közben mások is bemásznak. Amilyen szép, olyan butácska. Könnyen irányítható és meggyőzhető, de nekem pont így jó.
-Tasha! -határozott mozdulattal ragadom meg a derekát és kap egy engesztelő csókot a látottakért- Dobd ki a picsába, nem is emlékszem rá.
-Én meg akartalak lepni, gondoltam örülni fogsz, ha megleplek reggel, erre meg...-kezdi a szokásos nyafogást.
-Tudod, hogy ezek a lányok nem számítanak, csak te. Miért érdekel, hogy kivel fekszem le este, ha minden reggel te vagy az elő gondolatom? -simogatom az arcát. Mindig azt mondom, amit hallani akar és szegény a tények ellenére is van olyan hülye, hogy még mindig hisz nekem. Kényelmes dolog ez, mert ha nem is napi rendszerességgel kap rajta másokkal, ez már akkor sem az első eset. Igyekszem a minőségre és nem a mennyiségre menni, de előfordulnak hasonló helyzetek.
Viszont ma nincs időm a lelkét ápolgatni, mert egy fontos tárgyalásom lesz. Egy komolyabb megrendelés áll a kapuban. Egy unatkozó milliárdos csemete egyedi tervezési kocsikat akar velünk legyártatni. Ma el is küld egy tervezőt a kereskedésbe, akivel az alapokat elkezdhetjük egyeztetni. Talán a megbeszélésről még nem kések el, azt ugyanis nem engedhetem meg sem magamnak, sem a cégnek. Az irodába érve látom, hogy bőven van még időm, de az unatkozás és a munka helyett váratlan látogatók érkeznek.
-Will! -ugrik a nyakamba a kicsi Nessa, aki édesanyja után kapta a nevét. A jó öreg Will bácsi persze nem tud nemet mondani az ő egyetlen kis unokahúgának az ölelésére. Bár már nem is olyan kicsi. A nővérem csak 18 volt, mikor Nessa megszületett és azóta eltelt már 8 év. Szerencsére Lucas, a kislány apja egy percre nem hagyta magára a nővéremet. Három év múlva össze is házasodtak, úgyhogy a családi egység megvan.
-Minek köszönhetem ezt a látogatást? -kérdezem mosolyogva, majd nővéremhez fordulok- Visszajöhetnétek ebéd után, épp egy tárgyalásom lesz,
-Will...második alkalom a hónapban...-csak nézek bambán, ezért kiegészíti mondandóját- Natasha felhívott és nagyon kivolt.
-Mikor szakítotok már? -kérdezi unottan a kis Nessa, mire elnevetem magam.
-Egy bumerángtól nehéz megszabadulni. -mondom nevetve.
-Ne tanítsd a gyereket hülyeségre! -szól rám nővérem- Amúgy Natasha nagyon kedves lány, túlságosan is szeret, te meg hülyét csinálsz belőle. Jaj Will, miért nem éri el egyetlen lány sem a szívedet, csak a...? -megforgatja a szemét.
-Hidd el, az sem rossz. -kacsintok, aztán megfogom kicsi unokahúgom kezét- Gyere, elviszlek Robhoz. Megnézhetitek az autók festését, addig én beszélek egy bácsival, jó? Utána elmegyünk és fagyizunk egy nagyot. -ezzel sikerül is meggyőznöm.
Mire visszaérek, a titkárnő már szól, hogy a tervező bent vár. Remek, szeretem, ha valaki pontosan érkezik, ám mikor kinyitom az ajtót, nagy meglepetés tárul elém, de a kellemesebb fajtából. Egy férfire számítottam, de ehelyett hosszú haj, hosszú combok, formás mellek és popsi. Ez most valami meglepetés vagy tényleg ő a tervező? Egy nő?
-Jó napot kívánok! Jennifer Green vagyok. Mr. Okada küldött a fia ügyében. Ugye ön William Gonzalez? -nyújtja felém a kezét, de ahelyett, hogy kezet fognék vele, egy csókot hintek kézfejére.
-Igen én, de...hogy őszinte legyek, sikerült nagyon meglepnie. Nem gondoltam volna, hogy egy hölgy lesz a tervező. -mosolygom, közben intek, hogy nyugodtan foglaljon helyet- Tudom, udvariatlanság, de tegeződhetnénk?
-Persze, semmi akadálya. -olyan kedves mosolya van, mégis mintha kissé szomorú lenne.
Az első sokkon túllépve, hogy egy nő is képes egy ilyen munkára, már minden rendben. Megbeszéljük az alapokat, megmutatja azokat a vázlatokat, amiket a megrendelő elképzelései alapján készített, és amik az eddig legjobban és legprecízebben elkészített tervek, amiket valaha is láttam. Pedig rengeteg emberrel dolgoztam már, de egyiknek sem voltak ilyen egyedi és látványos tervei. Amikor úgy néz ki, hogy ennél simább tárgyalásom nem is lehetne, betoppan Natasha.
-Áh, szóval már az irodádba is felhozod ezeket! -ezt nem hiszem el.
-Natasha! -szólok rá erélyesebben- Ő itt Jennifer Green, egy nagyon fontos tervező. Tanulj meg viselkedni! -mondom szigorúan, majd Jenniferre nézek- Elnézést, rögtön visszajövök és...
-Oh bocsánat. -szakít félbe Tasha- Az én nevem Natasha Feldman, Will barátnője vagyok. -ezt muszáj volt bemondani, igaz?
-Menj most szépen a dolgodra, majd felhívlak. -kezdem kifelé tessékelni.
-Ezt most csak mondod, sosem hívsz. -mondja szomorúan.
-Szia! -mosolyogva csapom be utána az ajtót- Még egyszer elnézést, nem tudom mi ütött belé és azt sem, hogy ki engedte be. -sóhajtok.
-Semmi baj. Csak láthatóan nagyon féltékeny...-zavartan igazítja meg a haját. Nem tudom eldönteni, hogy testbeszéde azt sugalja, hogy tényleg csak kínosan érzi magát, vagy Naty zavarta inkább.
-Engesztelésül nem hívhatnálak meg egy...bármire, amit csak szeretnél? -kérdezem mosolyogva, de újabb látogató zavar meg a válasz előtt.
-Nem jössz? Azt ígérted, hogy fagyizunk...-Jenniferre néz- Szia, te ki vagy?
-Szia! Én Jennifer, de nyugodtan szólíts Jennek. És te? -kérdezi mosolyogva.
-Ő Nessa, az unokahúgom, aki mindig itt lábatlankodik, mert imádja az autókat. -kócolom össze a haját.
-Ne! Ezt nem szeretem! -igazítja meg a haját, de mi csak nevetünk- Te vagy a tervező? Igazi kocsikat tervezel? Megmutatod, hogy kell őket lerajzolni? -kérdezi izgatottan- Will, ugye ő is jöhet velünk fagyizni?
-Hát...ez már a második meghívás...mit mondasz? -kérdezem mosolyogva. Érdekes nőnek tűnik, muszáj többet megtudnom róla, mert eddig csak az biztos, hogy gyönyörű a mosolya. |
|
