|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2016. 12. 05. 18:02:14 | #34822 |
 Karakter: Jennifer Green
- Velem akarsz lenni most is? – kérdezi a hajamba túrva - Ne gondolkozz, csak érezz... – súgja a szemembe nézve.
- Érzek...csak téged akarlak érezni, de... – ismét csókjával szakít félve.
- Mi a baj? – kérdezi derekamat ölelve.
- Félek… - vallom be halkan.
- Nincs mitől. – simogat lágyan.
- Mit csináljak? – kérdezem rá nézve. Azt hiszem tudom, hogy mit szeretne…
- Csak engedd, hogy egész éjszaka szeresselek... – csókol nyakamba fenekembe markolva - De akkor sincs semmi baj, ha nem akarod... – mosolyog.
- Hidd el, hogy akarom... – az ölébe vesz, én meg automatikusan kulcsolom dereka köré a lábaimat.
- Annyira, mint én?
- Will…
- Csak mondd, hogy mit szeretnél, és minden úgy lesz...
- Veled lenni...de... – letesz.
- Semmi baj. – csókol homlokon - Most jobb lesz, ha megyek. Úgy is ki kell pihenned a mai napot. – mi?
- De én nem akarom, hogy elmenj. – fogom meg a kezét.
- És igazán azt sem, hogy maradjak. Jen... – csóválja a fejét - Kezdek beleunni abba, hogy csak játszol... – tessék?!
- Én nem játszom! Félek, de próbálkozom. Az előbb nyíltam meg neked, erre te... – áhh nem is érdekel, elengedem a kezét – Menj csak… - és tényleg elmegy.
Mérgesen elmegyek fürdeni, de szomorúan nézek a tükörből miután végzek. Miért nem ért meg? Nem akarom, hogy csak használjon, aztán lelépjen. Minden nővel ezt teszi…tette…Olyan sokat jelent nekem ez a nap, hogy velem volt, meghallgatott, és a legnehezebb pillanatokban is képes volt megmosolyogtatni. Will, hát nem veszed észre, hogy mennyire fontos vagy nekem?
Forgolódom az ágyban, nem tudok aludni. Az éjjeli szekrényről a kezembe veszem a közös képünket. Egy darabig nézem a helyes pofiját, aztán visszateszem a szekrényre, és öltözni kezdek. Eléggé fúj a szél, de talán még a vihar előtt átérek Willhez. Becsöngetek.
- Jen? – nyit ajtót meglepetten.
- Mást vártál? – kérdezem elbizonytalanodva.
- Natasha volt itt, de kidobtam. Azt hittem, hogy ő jött vissza. – elmosolyodom a szavaira, majd megtanulja a kis szuka, hogy hol a helye - Soha nem örültem még annyira annak, hogy tévedtem. – mosolyogva húz beljebb és csukja be az ajtót.
- Nem kérdezed meg, hogy miért jöttem? – kérdezem halkan a szemébe nézve.
- Nem érdekel, csak az, hogy itt vagy. – ölel át - Vagy szeretnéd, ha megkérdezném?
- Veled akarok lenni, el akarom dobni a félelmeimet... – csókolom meg nyakába csimpaszkodva.
Nem is mondd semmit, szinte felfaljuk egymást. A háló felé haladunk elég lassan, mert megállás nélkül vetkőztet…nekem nincs sok dolgom, csak egy boxer van rajta, de annak is mennie kell. A szobába érve már csak a melltartóm és a tangám van rajtam. Új ágy? Meg is torpanok egy kicsit…kellemes meglepetés. Tetszik…főleg azért, mert mással nem hentergett ebben az ágyban…velem fogja felavatni, erre a gondolatra el is mosolyodom.
- Bizonytalan vagy? – ránt magához…Inkább izgatott.
- Dehogy...Csak gondoltam időt hagyok neked ráhangolódni a dolgokra... – viccelem el.
- Nem kell nekem idő! – meglepetésemre előre nyúlva tépi szét könnyedén a melltartómat - Vigyázz, hogy kit sürgetsz... – nevetve csókol nyakamba, közben finoman gyömöszöli melleimet.
- Most meg kéne ijednem? – kérdezem kezeire simítva a kezeimet. Finoman az ágyra lök, és fenekemre csap, leszakítja rólam a tangámat, és a hátamra fordít. Úgy néz végig rajtam, mintha fel akarna falni…kicsit zavarba ejtő…
- Mellettem sosem kell félned. – fölém támaszkodva simít végig az arcomon.
- Nem is félek. – mosolyodom el hajába túrva.
- Jól van...gyönyörű angyalom, most felviszlek a mennyországba... – szenvedélyesen csókol meg.
Csókjaival elér melleimig is. Mellbimbóimat rágcsálja és szívogatja finoman, amit nyögdécseléseimmel jutalmazok. Megindul lefelé csókjaival, nyelvével megtalálva azt a pontot, ahol a legnagyobb élvezetet tudja okozni. Mikor ujjait is használni kezdi, nem tudom visszafogni hangomat, és sokáig nem is bírom, hajába túrva szinte felsikítva jutok fel a csúcsra. Annyira jól csinálja, remegek a karjai között, ahogy tovább nyal, hogy kiteljesedjen az érzés…
- Hogy lehetsz ennyire szép? – kérdezi combjaimat csókolva.
- Ne hozz zavarba... – mosolyodom el zavartan, de felülök, hogy megcsókolhassam. Az ágyra döntve csókol tovább, és keze ismét leér lábaim közé. Még csak simogat, de belenyögök csókunkba - Ne csináld ezt velem...
Mintha meg se hallotta volna amit mondok, ujjait ismét belém csúsztatja, közben melleimet kényezteti egész addig, míg újra orgazmusom nem lesz. Mosolyogva simogat, de nem maradhatok tovább tétlen…én is szeretném megkóstolni. Ledöntöm magamról, és játékosan harapdálom fülét, nyakát és mellkasát, amin mindketten kuncogunk. Olyan izmos, annyira jól néz ki…lejjebb csúszva merevedését veszem kezembe, majd számba. Összefogja kezével hajamat, hogy végig tökéletes rálátása legyen arra amit csinálok. Egy idő után, mikor más elég intenzívem hajszolom a gyönyör felé, arcomat megsimogatva jelzi, hogy már kezd túl jó lenni neki, de csak rá mosolygok. Szeretném ha neki is olyan jó lenne már az előjáték is, mint nekem. Hagyom, hogy pillanatok múlva a számba élvezzen.
Mellé mászva bújok hozzá, és nyakát csókolgatom, közben édesen simogat. Csókoljuk és simogatjuk egymást. Lehet azt hiszi, hogy le fogom állítani, de hinni akarok neki, hogy nem kell félnem attól, hogy dobni fog. Lassan fölém kerül, és én egyre izgatottabb vagyok…a szívem szinte a tortokomban dobog…
- Nem tudok tovább várni... – emeli derekához a lábaimat.
- Én sem… - nyakát átkarolva csókolom meg.
- Fiók… - belenyúlok a fiókba, te jó ég…elnevetem magam mikor eszembe jut, hogy ezt a rengeteg gumit a napokban vette, mikor velem vásárolt. De sokáig nem agyalok ezen, mert Will merevedésével kezd izgatni…
- Akkor kibontok egyet... – lassan elkezdem kibontani, és kicsit kuncogni kezdek, mert látom arcán a türelmetlenséget.
- Nevetsz? – kérdezi, és egy határozott mozdulattal belém löki magát. Istenem…felnyögve karmolom végig a karjait…
- Will… - nyögöm nevét, és muszáj megcsókolnom…
Kicsit szenvedélyesre sikerül a csók, de csak sikerül felhelyezni merevedésére a gumit, és újra belém csúszik. Olyan nagy, teljesen kitölt…lassan kezd mozogni, míg megszokom méretét, aztán csípőmbe marva mozog bennem gyorsabban és mélyebben. Nem tudom nem tudtára adni nyögéseimmel, hogy mennyire jó amit csinál…Kicsit leáll, hogy melleimen cuppogjon, és végre magamhoz tudom húzni, hogy megcsókoljam. Mikor újra mozogni kezd, hátát karmolom végig…egyik kezébe kulcsolom a kezemet…leírhatatlan amit érzek…Will pár perc múlva elélvez, de tovább mozog, hogy nekem is jó legyen. Melleimet gyömöszölve mozog bennem tovább lustán…mikor kihúzza belőlem férfiasságát, kicsit összerándulok, és magamhoz rántom, hogy megcsókoljam.
- Minden rendben, gyönyörűm? – kérdezi végig simítva, miután leveszi magáról az óvszert.
- Igen. Annyira...nagyon-nagyon...nagyon jó volt... – mosolygom zavartan, mikor magára irányítja tekintetemet. Remélem neki is ennyire jó volt…
- Én sem gondoltam, hogy lehet ez ennyire jó... – megnyugodva mosolyodom el. Olyan boldog vagyok…
- Csak ne nézz így mindig... – szólok rá, mikor megint szinte felfal a szemével.
- Gyere csak… - a hasamra fordít, és mögém kerülve a fenekembe markol, amit meg is harapdál, amin el is nevetem magam.
A fiókhoz hajol, hogy kivegyen egy másik gumit, közben kemény férfiassága a fenekemnek feszül. Alsó ajkamba harapva élvezem, ahogy simogat, és teljesen izgalomba hoz. Az ágyra nyom, mikor belém csúszik, de nem tudok itt tétlenül feküdni. Fenekemet megemelve kezdem mozgatni merevedésén. A saját tempómban mozoghatok, de a vége felé derekamat fogva segít rá lökéseivel, hogy pillanatok alatt a lepedőbe markolva jussak fel a mennyekbe. Gyorsuló mozgásától előre csuklok, és a párna csücskébe harapva fojtom vissza nyögéseimet. Will hamar elmegy, de tovább mozog, előre nyúlva kezével is rásegít, hogy újra felnyögjek gyönyörömben.
- Mit csinálsz velem? – nyúlok el az ágyon levegő után kapkodva. Mellém fekszik, leveszem róla az óvszert, és kicsit simogatom férfiasságát.
- Te mit csinálsz? Ha ezt tovább folytatod... – támaszkodik fölém.
- Nem-nem...elég.... – nevetem el magam - Nekem sokat jelentett ez az éjszaka... – mondom már komolyan.
- Akkor had lássam azt a gyönyörű mosolyodat! Gyerünk... – kezd el csikizni.
Reggel előbb ébredek fel, és halkan kimászom ölelő karjaiból, hogy elmenjek zuhanyozni. Mikor meglátom, hogy bejön a fogat mosni, már megvárom, hogy beálljon mellém. Igazából innentől kezdve már csak a víz alatt csókolózunk.
A reggeli romantikázás után kicsit nehezemre esik belevetni magam a munkába, de Nessa eltereli a gondolataimat. Szeretem a kislányt, aranyos, én nagyon okos is…
Will szeretne, ha ma is nála tölteném az estét. Van egy tippem, hogy miért, de akármilyen fáradt vagyok, nincs ellenemre, hogy szeretkezzünk. Csak előtte hozzám kell mennünk, hogy pár ruhát magamhoz vegyek. Willhez érve ledobálja magáról a ruháit, csak egy boxer és baseball sapija marad rajta, és hasra vágja magát az ágyon.
- Jól esne most egy masszázs... – mondja, mikor leülök mellé, hogy levegyem a cipőmet.
- Oh igen...csak egy kis masszírozás kéne, ugye? – kérdezem levége róla a sapiját - Azért dobáltad le a ruháidat is, igaz? – cirógatom az arcát, de megzavar a telefonja csörgése.
- Ideadnád? – kérdezi.
- Persze… - nyúlok érte, aztán megpillantom ki hívja, és azonnal elszáll a jó kedvem, és kinyomom a francba - Báros csaj? A nevét sem tudod, de megdugtad? És hívogat?! Miért van egyáltalán a száma a telefonodban? – vonom kérdőre dühösen.
- Jen… - ül fel és megszorítja a csuklómat, amiben a telefonja van, ez fáj… - Először is megtanulod, hogy az én telefonomat te nem nyomod ki, második eset...az, hogy kinek a száma van benned meg nem rád tartozik! – veszi el a telefonját, és elengedi a kezemet…a csuklómat kezdem dörzsölgetni… - Megmondtam, hogy nem csallak meg, akkor minek ez a hiszti? Már azt is elfelejtettem, hogy megadta a számát...De az, hogy lefeküdtünk, még nem jogosít fel arra, hogy eldöntsd kinek vehetem fel a telefont és kinek nem. – ohh tényleg?!
- Köszönöm...most aztán megtudtam, hogy mire számíthatok...vagy, hogy hol a helyem... – állnék fel, de visszaránt.
- Jennifer, én a szabályok szerint játszottam és mindent elnéztem neked, de te meg sem próbálsz felém jó lenni. Tényleg kell ez? Azt hittem minden rendben köztünk...Tévedtem? – lehajtom a fejemet…soha senki nem beszélt így velem…mintha egy senki lennék - Sajnálom, hogy nem vagyok álmaid hercege, aki minden csettintésedre ugrik vagy szót fogad. Azt hittem, hogy férfira van szükséged, de te ezeket az ostoba irányítható nyálgépeket keresed, mint az exed lehetett...
- Miért bántasz? – kérdezem elszomorodva.
- Én bántalak? – az ágyra lök, és fölém támaszkodik - Te hányszor bántasz még meg úgy, hogy észre sem veszed? – kérdezi a szemembe nézve.
- Will... - nem vár, egyszerűen megcsókol, határozottan és szenvedélyesen...jó lenne ezt folytatni, de jobb ha az elején tisztázzuk a dolgokat - Will... - tolom el magamtól és ülök fel - Úgy jöttem át, hogy lesz egy újabb csodálatos esténk, de... - sóhajtok - Sajnálom ha megbántottalak... - nézek a szemébe komolyan - de nem tehetek róla, hogy bánt ha felhív, vagy személyesen keres fel valamelyik exed...
- Jen, nem csallak meg, megígértem, hogy nem teszem. Mindig bizonygatnom kell? Nem bízol bennem?
- Nem erről van szó...
- Akkor? - emeli magára a tekintetemet.
- Ahogy te féltékeny voltál egy kép miatt, én is lehetek a telefonok miatt... - tudom, hogy nem csal meg...csak jó lenne, ha nem csak azért nem tenné, mert megígérte, hanem mert annyira fontos vagyok neki, hogy nem lenne rá képes...
- Féltékeny? - mosolyodik el.
- Igen, és?! - kérdezem tettetett durcázással, mire magához húz, és gyengéden megcsókol...imádom mikor ilyen lágyan csókol...
- Én sem akartalak bántani... - cirógatja meg az arcomat.
- Na igen... - döntöm le az ágyra, és csípőjére ülök - Ha még egyszer durván nyúlsz hozzám…
- Durván? – vág közbe, és ül fel értetlenül.
- Szeretném ha a legdurvább mozdulatod felém az lenne, ha a fenekembe markolsz, nem az, ahogy az előbb megszorítottad a csuklómat...vagy felejtsük el egymást… - finoman megfogja a kezemet, és apró puszikkal halmozza el csuklómat.
- Azért még tudod használni, ugye? Olyan jól csináltad tegnap este... - na ezért...
- Nem, azt hiszem ma nem fog menni... - ez a döbbent arc... - Most szépen megyünk, lefürdünk, és alszunk... - már mennék is, de visszahúz az ágyba - Will... - ülök fel, de a lábaimnál fogva ránt maga alá.
- Annyira kívánlak... - súgja ajkaimra és szenvedélyesen megcsókol...
- De rossz voltál, úgyhogy...
- Akkor büntess meg. - vág közbe ezzel a perverz vigyorral az arcán...
Játékos bírkózásba kezdünk, mert ki akarok mászni alóla, de nem hagyja. Aztán leszorít az ágyra, és megcsókol. Szinte elveszek a csókjában...nem bírom ki, hogy ne harapjak finoman puha ajkába. Elmosolyodik, és mellém támaszkodva csókol tovább. Mikor áttér nyakamra, fordítok, hogy én kerüljek felülre. Legalább had irányítsak én, ha már nem tudok neki tovább nemet mondani...Persze nem bír magával, és azonnal vetkőztetni kezd. Ahogy szabadon maradt melleimre simulnak kezei, olyan izgatott leszek, hisz újra vele lehetek, és tudom mennyire jó az ágyban...istenem nagyon jó esténk lesz...
Lassan minden lekerül rólam, csak tangám marad rajtam, és fenekembe markolva húz a lehető legközelebb magához csókunk közben. Ledöntöm az ágyra, és csókjaimmal járom be izmos testét...annyira szexi, és az is tetszik, hogy bexerét lehúzva, merevedése fogad. Pár csóktól és simogatástól, már harcra kész...Azért én megpróbálom még keményebbre varázsolni. Először csak kezemet mozgatom rajta, majd nyelvemmel köröket rajzolok köré,csúcsát meg megszívva, de hirtelen felbiccenti a fejemet, és magára húz. Kicsit ugyan meglep, de mikor megérzem ahogy nyelvével kezd kényeztetni, minden gondolatom elszáll...kezemmel és ajkaimmal dolgozom egyre keményebb játékomon, és pont ugyan ilyen intenzíven hajszol Will is a csúcs felé. Mikor hallom, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt, és férfiasan felmorran egyszer egyszer, leállok, és megfordulok rajta. Fölé térdelek, és lehajolva hozzá, muszáj megízlelnem édes ajkait, miközben a fiókba nyúlok egy gumiért.
Miután felkerül rá, magamhoz igazítom merevedését, és fogadom magamba lassan. Mikor teljes hosszában érzem magamban, muszáj megállnom egy kicsit. Will közben melleimet simogatja, és gyömöszöli, aminek hatására lassú ringásba kezdek mellkasán támaszkodva. Persze nem bírja ki, hogy ne üljön fel hozzám, és ne kezdje ajkaimat habzsolni. Hátát és vállait mardosva gyorsítok tempómon, de hírtelen az ágyon kötök ki, és Will fölém támaszkodva csúszik belém. Nem eresztem, magamhoz ölelem, lábaimat dereka köré kulcsolom...csak csípőjét mozgatja, miközben csókjait érezhetem ajkaimon és nyakamon...gyorsan és mélyen mozog bennem. Nem is kell sok, hogy hátát végig karmolva lépjem át a mennyek kapuját. Pár lökés után ő is elélvez, de még lustán mozog bennem, hogy minél tovább tartson az érzés. Kihúzódik belőlem, és mellém fekve magához húzva puszilgat és simogat.
Lassan újra eljutunk odáig, hogy Will fölöttem támaszkodva nyúl a fiókba, de kimászom alóla, és mosolyogva a fürdőbe megyek. Alig pár pillanat múlva követ, és a zuhany alatt kezdjük egymás ajkait falni. Férfiasságára csúsztatom a kezemet, jól van, felhúzta a gumit...nem tudom, hogy enélkül el tudnám e engedni magam. Annyi nővel volt, és nem tudom, hogy mindnél védekezett e, és...
- Jen... - simít végig arcomon kérdőn. Nagyon elgondolkodhattam.
Elmosolyodom, hisz most igazán nem ezzel kéne törődnöm, hanem azzal, hogy egy Olümposz istene áll...minden értelemben...elöttem, és csak engem akar. Jen, csak nem beleszerettél?! Talán...
Masszírozó mozdulatokkal haladok végig mellkasán, hasán, derekán, majd fenekébe markolva mosolyogva veszem el azt a csókot, amire vágyom. Will is lelassul, és a romantikus simogatások és csókok után fenekembe marva emel fel. Lábaimat dereka köré kulcsolom, kezeimet nyaka köré, és édes csókunk alatt belém is hatol. A csempének támasztja a hátamat, hogy jobban tudjon mozogni bennem. Nem gyorsít túlságosan, inkább elnyújtja az együttlétünket. Magához ölel, és elzárja a vizet, hogy utána a szobában az ágyra fektessen. Ahogy mozog bennem, melleimet gyömöszöli, annyira jó....kezeit, és combjait karmolászom nyögdécseléseim közben, hogy valahol levezessem az érzést. Will egyik úját számba csúsztatja, én meg mosolyogva kezdem szopogatni, mintha egészen más lenne a számban. De nem tudjuk jobban húzni, szinte egyszerre nyögünk fel…
A következő napokban a versenyautón dolgozom. Will is segít, és mintha jobban odafigyelne rám, mint eddig. Nem tudhatom biztosra, de úgy érzem már én is többet jelentek neki, mint egy sima barátnő...Mióta először szeretkeztünk, nem alszunk külön, hol nála, hol nálam, de mindegy, hogy hol, lényeg, hogy a karjaiban.
Már estefelé járunk, mindenki hazament, de én még mindig dolgozom. Már csak pár dolog van rajta, amit meg kell csinálni, most már végezni szeretnék. Annyira bele vagyok merülve, hogy észre sem veszem, hogy Will lejön hozzám, és hátulról átölelve fenekemhez tolja magát...
- Will... - állok fel, és simulok ölelésébe. Biztos tetszett neki, hogy le voltam hajolva, de most erre nem érek rá.
- Nem megyünk? - kérdezi a nyakamat csókolgatva.
- Mindjárt kész, már nem akarom itt hagyni... - szembefordulok vele, és arcára simítva a kezemet csókolom meg. Derekamba mélyednek ujjai, és közelebb vonva magához mélyíti el a csókot - Befejezem és mehetünk... - szakítom meg a csókot, de nem igazán érdekli, újra megcsókol - Will... - próbálok szabadulni, de csak csókol...ne csináld ezt velem...Azon kapom magam, hogy az egyik kocsi motorháztetején ülök, Will előttem állva csókol, és vetkőztetne...de ezt itt nem kéne... - Várj... - tolom el, és szállok le a kocsiról - olyan rossz vagy, nem bírod ki, míg hazamegyünk?! - nem tudok nem mosolyogni, ahogy most néz rám....
|
| Saya | 2016. 10. 27. 00:33:56 | #34693 |
 Karakter: William Gonzalez
-Elfelejtettem kitenni neked a törölközőt...-jelenik meg egy szexi kis hálóingben. Ez már tetszik...
Elkezd törölgetni, csókolgatni...Tetszik ez az oldala, és az is, mikor megcsókol és farkamat kezdi törölgetni, de...Jaj Will, legyél úriember, ne hagyd, hogy az ösztöneid vezéreljenek...
-Jen...-megfogom a kezét.
-Mi a baj? Nem szeretnéd? -kérdezi a nyakamba csókolva.
-De, nagyon is, de nem akarom, hogy kényszernek érezd.
-Nem kényszer. Szeretnélek megkóstolni...-húzza végig lassan kezét egyre merevebb tagomon.
Hajába túrva csókolom meg, majd megfogja a kezemet és a szobába vezet. Az ágy előtt állva újra megcsókolom és leveszem a hálóinget róla, mert csak takarja a tökéletes látványt. Fenekébe markolva húzom magamhoz újabb csókért, de mielőtt az ágyban folytathatnánk, leültet engem. Nekem így is jó, na gyere csak ide...Mellein kezdek cuppogni, de Jen átveszi az irányítást és az ágyra döntve csókolja végig egész testemet. El sem hiszem, hogy végre a kezébe veszi a farkamat, és az a látvány, ahogy végig nyal rajta...Hajába túrva élvezem, hogy egyre mélyebben merülhetek el szájában. Nagyon ügyes, meg kell hagyni...Ezért érdemes volt ennyit várni. De kezdem nagyon élvezni, és szívesen a szájába is élveznék, de nem tudom mennyire lenne nyitott erre már az első alkalommal, ezért inkább felbiccentem a buksiját és...ahh igen...Jen szorgos munkája gyümölcseként el is megyek. Mosolyogva hajol fölém és csókol meg, aztán kimegy a fürdőszobába, gondolom rendbe tenni magát. Viszont mikor visszajön, felveszi a hálóinget és abban bújik mellém.
-Ezt miért vetted fel? -csúsztatom a hálóing alá a kezemet.
-Gondoltam...
-Rosszul...rajtam sincs semmi...-le is veszem róla, és fölé hajolva csókolom meg- Gyönyörű vagy...egy gyönyörű vadmacska...-mosolyogva fekszem mögé. Valamit elkezdtem, amikor bejöttünk a szobába, és nem vagyok önző, hogy ne fejezzem be csak azért, mert nekem már jól zárult az este. Próbálom hangulatba hozni, simogatom, vállát és nyakát csókolgatom. Melleit gyömöszölöm, de kezem hamar lábai közé csúszik, hogy félre húzva tangáját kezdjem simogatni. Végre teljesen ellazul az én hercegnőm és a hátára fekszik, hogy megcsókoljon, így most már miközben ujjaimat mozgatom már benne, elkezdhetem melleit is falatozni. Egyre hangosabban nyögdécsel, míg egy csók alatt orgazmusig nem ujjazom. Annyira imádom így látni...Bárcsak folytathatnánk ezt az estét valami mással is...Egyelőre azzal is beérem, hogy rajtam fekve simogat, ahogy én is teszem ezt vele. Gyönyörű minden egyes porcikája...
Amilyen jól zárult az este, olyan rosszul indul a reggel Natasha telefonjának köszönhetően, amire persze Jen is felébred, sőt a végén ki is veszi a telefont a kezemből, és kikapcsolja.
-Nem akarsz számot cserélni? -kérdezi mérgesen.
-Nem lehet, minden ügyfél ezt a számot ismeri...-nem mond semmit, csak maga köré tekeri a takarót és kimegy a fürdőszobába. Egy darabig várok, aztán utána megyek, és beállok mögé a zuhanyzóban. Átölelem, a nyakába csókolok, ő pedig belesimul karjaimba.
-Ne haragudj...-fordul felém. Megenyhül a szívem, és a haragom is elszáll. Csak élvezzük egymás társaságát...
Másnap az irodában még mindig a közös esténken jár a fejem, ezért az irodába érve azonnal birtokomba veszem ajkait.
-El akar csábítani, Mr Gonzales? -kérdezi mosolyogva csimpaszkodva a nyakamba.
-Feltett szándékom...-harapok a nyakába.
-Ezt nem szabad a munkahelyen. -menne, de visszahúzom.
-És máshol? -egy puszit azért ad a számra, utána megy dolgozni.
Késő délelőtt megérkezik egy újabb rendelőnk, akit Jennek is bemutatok. Egy autóversenyzőről van szó, akinek a versenyautója egy futam során tört össze és ezzel kéne valamit kezdeni. Kicsit aggódom Jen miatt...
-Meg tudnák nézni a pályánál? -kérdezi a megrendelő.
-Elnézést...-Jen kimegy az öltözőbe. Én is elnézést kérek, de muszáj rövidre zárnom, hogy megnézzem mi van vele.
-Hát itt vagy...-találom meg nővérem társaságában, aki hamarosan magunkra is hagy- Sajnálom, azt hittem örülni fogsz, hogy versenyautót kell szerelned. -leülve mellé húzom magamhoz. Szerettem volna mosolyt csalni az arcára, de úgy néz ki az aggódásom nem alaptalan volt.
-Nem ezzel van a baj...Mióta apu meghalt, én nem jártam egy pályán sem. Nem tudom, hogy képes leszek-e elmenni oda...
-Nem muszáj...idehozatom és megnézed itt. Nem kell elmennünk, ha ennyire felkavar. -simogatom az arcát.
-A megrendelő elment?
-Igen, azt mondtam neki, hogy pár napja betegeskedsz, átbeszéltük a részleteket és ment is. -mesélem el neki.
Másnap próbálom elintézni, hogy hozzák ide az autót, de mivel nem lehet, muszáj nekünk odamenni. Jent nem akarom engedni, de mégis eljön velem.
-Még meggondolhatod magad, nem fogok megharagudni, ha ettől is tartasz. .mondom megértően, mikor megérkezünk.
-Menjünk...-vesz egy mély levegőt és kiszáll.
Megfogom a kezét és egy csókot hintek rá. Befelé menet folyamatosan az arcát figyelem, de jobban tartja magát, mint hittem. A kocsihoz érve látszik rajta, hogy belülről még mindig mardossák a múlt fájdalmai, mégis igazi profiként kezeli a helyzetet. A kocsi is menthető, bár nem egy egyszerű munka lesz. Már kifelé tartunk, mikor valaki megszólítja Jent.
-Jennifer? Tényleg te vagy?! -öleli át- Nem láttalak, mióta...
-Sajnálom, de nem tudtam idejönni...-mondja lehajtott fejjel, és könnyes szemekkel.
-Kislányom...-öleli át újra.
-Had mutassam be...William, ő Brandon, apu legjobb barátja volt, és a navigátora a versenyek során. -fogja meg a kezemet, és húz magához közelebb.
-Üdvözlöm! -fogok kezet vele.
-Remélem vigyázol Jennyre, mintha a lányom lenne! -mondja komolyan, aztán elneveti magát- Csak viccelek, jó srácnak tűnsz...
-Az is...-mosolyog rám Jen- de mennünk kell, most is csak a munka hozott ide.
-Látnod kell még valamit, mielőtt elmész! -kézen fogva követjük. Az előtérben ki van téve Jen édesapjáról is egy kép. Hátulról ölelem át pityergő angyalomat- Maradjatok még egy kicsit, sétáljatok körbe a pályán...vártam, hogy elgyere végre, és megpróbáld feldolgozni a történteket...-mondja, aztán lassan el is köszön.
-Menjünk...sok még a munka...-indulna Jen, de nem engedem.
-Ez fontosabb. Sétáljunk, és mesélj nekem apukádról...látszik a szemein, hogy jó ember volt. -mosolygom.
-Rendben. -megsimogatja apukája képét, és elindulunk.
Sokat beszélgetünk, sokat mesél a régi dolgokról, aztán hazakísérem. A ház elé érve a kocsiban megcsókolom mézédes ajkait.
-Gyere be...-mosolyog.
-Biztos? Nem akarsz egyedül lenni? -nem akarok visszaélni a helyzettel, és azzal, hogy most ilyen törékeny.
-Veled szeretnék lenni. -végül csak bemegyek.
-Jobban vagy? -kérdezem már a házban.
-Igen, és ezt neked köszönhetem. Sokat jelentett, hogy mellettem voltál, és megoszthattam veled. -bújik hozzám.
-Ez természetes...
-Be kell vallanom valamit...-kibújik az ölelésemből, de azért megfogom a kezét- Ez elég nehéz, és tuti, hogy hülyének fogsz nézni...Mióta megismertelek vonzódom hozzád, csak féltem és még mindig félek...
-De mitől? Nem értem...
-Nekem mindig jófiú pasijaim voltak, és ők sem voltak sokan. -mondja.
-Szóval én rosszfiú vagyok? -nevetek- És most meg fogsz büntetni? -kérdezem a nyakába csókolva.
-Will...-tol el, de megpuszilom- Féltem összejönni veled, fura volt, hogy már akkor fontos voltál nekem, mikor még csak szórakoztál velem...Egyre fontosabb vagy nekem, főleg a mai nap után. Megkönnyítetted a lelkemet pusztán azzal, hogy mellettem voltál. -lágyan megcsókolom.
-Örülök, hogy jobban vagy. -mosolygom- De nem értem, mit akarsz ebből az egészből kihozni.
-Sose gondoltam, hogy egyszer ilyen jó pasim lesz és azért...szóval azért nem szeretkeztünk még, mert nem akarom, hogy utána elhagyj, mint a többi lányt...-lehajtja a fejét- Én szeretnék veled lenni, tényleg, csak...-ebből elég! Megcsókolom.
-Velem akarsz lenni most is? -kérdezem lágyan a hajába túrva, nem engedem, hogy újra lógassa a buksiját- Ne gondolkozz, csak érezz...-suttogom a szemébe nézve. Akarom őt itt és most.
-Érzek...csak téged akarlak érezni, de...-újra csókkal hallgattatom el. Nekem ennyi elég is. Teszek róla, hogy érezz...magadban...
-Mi a baj? -kezeimet derekára simítva tartom magamnál.
-Félek...-mondja egész halkan. Ezt még soha nem mondta nekem senki és olyan fura ezt hallani.
-Nincs mitől. -simogatom, hogy nyugtassam. Nem fogom lerohanni és erőltetni sem semmit.
-Mit csináljak? -néz rám tanácstalanul azokkal a riadt őzike szemeivel.
-Csak engedd, hogy egész éjszaka szeresselek...-a nyakába csókolva markolok a fenekébe- De akkor sincs semmi baj, ha nem akarod... -mosolygom rá.
-Hidd el, hogy akarom...-felkapom őt, ő pedig magától kulcsolja lábait derekam köré.
-Annyira, mint én? -csak egyetlen válaszra várok...onnantól kezdve ismerem már a járást a hálószobájába...
-Will...-nem ez nem az a válasz, akkor legyünk egyértelműbbek.
-Csak mondd, hogy mit szeretnél, és minden úgy lesz...-nehéz türelmesnek maradnom.
-Veled lenni...de...-azt hiszem értem, és inkább le is rakom őt.
-Semmi baj. -adok egy csókot a homlokára- Most jobb lesz, ha megyek. Úgy is ki kell pihenned a mai napot.
-De én nem akarom, hogy elmenj. -nyúl a karom után.
-És igazán azt sem, hogy maradjak. Jen...-megcsóválom a fejemet- Kezdek beleunni abba, hogy csak játszol...
-Én nem játszom! Félek, de próbálkozom. Az előbb nyíltam meg neked, erre te...-elengedi a kezemet- Menj csak...-szúrós pillantással búcsúzom tőle szavak helyett.
Nem hiszem el, hogy ennyire képes túlbonyolítani egy együttlétet. Tök jó napot töltöttünk együtt, próbáltam megértő és türelmes maradni, erre beadja a derekát és azonnal meg is gondolja magát. Egy hónapja nem voltam senkivel, kezd sok lenni. Mintha csak az ég hallaná meg gyötrődésem, mert hazaérve elém tárul a könnyebb t Natasha személyében.
-Szia...már elég rég itt ácsorgom, átfagytam, de reménykedtem, hogy nem hiába várok és hazajössz. Nem mehetnék be? Szeretnék veled beszélni. -mondja karjaimba kapaszkodva.
-Na jó, gyere és mondd mit akarsz...-engedem be, mert kezd nagyon fújni a szél. Lehet vihar lesz.
Nem beszélgetünk konkrét dolgokról, csak azt taglalja mennyire hiányzom neki. Beszélgetés közben lecsúszik pár pohárral is, így lassan én is lenyugszom a Jennel való veszekedésünk miatt. Natasha bezzeg nagyon is tudja mit akar. Kihasználja, hogy kezdem kiütni magam és az ölembe mászva kezd vetkőzni, sőt engem is vetkőztetne. Ezt nem tehetem Jennel...
-Menj szépen haza... -teszem le magamról. Már megint hisztizik, de nem hat meg és kedvem sincs ezt végig hallgatni. Megígértem Jennek, hogy nem csalom meg és én mindig tartom a szavamat. Viszont Naty távozása után azon kezdek el gondolkodni, hogy ha tényleg nem fog ez a dolog köztünk menni, szakítanunk kéne. Szakítás...ezer éve nem volt ez téma nálam, mert ezer éve nem volt komoly barátnőm. Őszintén szólva kezdett tetszeni ez a dolog és főleg az, hogy Jen a barátnőm, de valamiért ő nem akarja úgy, mint én.
Egy gyors zuhany és fogmosás után bezuhanok az ágyba. A drága nővérkém szerzett a napokban nekem egy új ágyat, mert meggyőződése, hogy Jent zavarná a régi ágyam. Nők...Ki érti őket? Mindenesetre kényelmesebb és nagyobb is, mint a régi, így néha jól jön az anyáskodás körülöttem. Alig két óra alvás után csengetésre ébredek. Ez biztos Natasaha lesz, de szerencsétlenségére nem ittam annyit, hogy már rég ne legyek józan, és hozzá józanul végképp nincs kedvem. Lemegyek ajtót nyitni, de meglepetésemre más fogad.
-Jen? -nézek rá meglepetten.
-Mást vártál? -kérdezi bizonytalanul.
-Natasha volt itt, de kidobtam. Azt hittem, hogy ő jött vissza. -elmosolyodom, mert ő is elmosolyodik, azt hiszem tetszik neki, hogy a rossz fiú is lehet jó- Soha nem örültem még annyira annak, hogy tévedtem. -megfogom a kezét és beljebb húzom, majd becsukom mögötte az ajtót.
-Nem kérdezed meg, hogy miért jöttem? -kérdezi halkan, de a szemembe nézve.
-Nem érdekel, csak az, hogy itt vagy. -ölelem magamhoz- Vagy szeretnéd, ha megkérdezném?
-Veled akarok lenni, el akarom dobni a félelmeimet...-nyakamat átkarolva csókol meg, amit szenvedélyesen viszonzok.
Én inkább azt akarom, hogy a ruháit dobálja már el, de ha nem megy magától, majd ledobálom én. Az emeletre felfelé menet pontosan ezért hosszabb az út, mert közben megállás nélkül vetkőztetem, így mire felérünk csak a fehérnemű marad rajta, rólam meg az az egy szál alsó is lekerül. Az ágy előtt áll meg, amit alaposan megnéz magának. Nem tudom, hogy kiszúrta-e, hogy új vagy valami más miatt áll meg, de mivel mosolyra húzódik a szája, szerintem most nagyon hálás lehetek nővérem ötletének.
-Bizonytalan vagy? -rántom magamhoz a háta mögé lépve.
-Dehogy...Csak gondoltam időt hagyok neked ráhangolódni a dolgokra...-vicceli el...de...most komolyan az én kontómra viccelődik?!
-Nem kell nekem idő! - látom, hogy hátul kapcsos a melltartója, de van gyorsabb módszerem, ezért előre nyúlva szakítom könnyedén ketté, hogy mellei maguktól kerüljenek tenyereimbe- Vigyázz, hogy kit sürgetsz...-nevetve csókolok a nyakába, melleit gyömöszölve.
-Most meg kéne ijednem? -kérdezi kezeimet megfogva. Finoman az ágyra lököm és játékosan formás fenekére csapok. Mivel egy darabig úgy sem engedem ki az ágyamból, nem lesz szüksége a rajta lévő tangára sem, ezért azt is leszaggatom róla és immár meztelenül fordítom hátára, hogy tökéletes testén legeltessem szememet.
-Mellettem sosem kell félned. -fölé magasodva simogatom meg az arcát. Még magamon is meglepődöm, hogy mennyire elvarázsolt. Persze a varázslaton túl még mindig őrülten kívánom.
-Nem is félek. -mosolyodik el a hajamba túrva.
-Jól van...gyönyörű angyalom, most felviszlek a mennyországba...-a csókjára szomjazom, hát csillapítom szomjamat vele.
Melleit is megkóstolom. Halk nyögésekkel adja tudtomra, hogy élvezi amint finoman rágcsálom, szívogatom mellbimbóit, és ezzel engem is teljesen beindít. Végig csókolom a testét, majd lábai közé helyezkedve kezdem habzsolni édes nektárját. Érzem, hogy már nem csak a nyálamtól nedves, ezért ujjaimat is belé vezetem. Egyre hangosabban nyög, amivel még jobban feltüzel és még szenvedélyesebben kényeztetem. Mindkét kezével hajamba túrva sikít fel gyönyörében, remegő combjaiba marva nyalom tovább, hogy elnyújtsam orgazmusát.
-Hogy lehetsz ennyire szép? -dörmögöm combját csókolgatva.
-Ne hozz zavarba...-mosolyodik el, és felül, hogy megcsókoljon. Visszadöntöm az ágyra és úgy csókolom tovább, de hamarosan ujjaim ismét megtalálják az utat legérzékenyebb pontjához. Csak lassan simogatom, de még így is belenyög csókunkba. -Ne csináld ezt velem...
Nem mondok semmit, csak belé csúsztatom ismét ujjaimat és lejjebb csúszva cuppogok finom mellein, míg egy újabb orgazmus utol nem éri. Mosolyogva simítok végig rajta, de meglepetésemre most ő veszi át az irányítást rajtam és fölém kerülve harapdálni kezdi a fülemet, a nyakamat, még a mellkasomat is. Mindketten kuncogunk, de a kuncogás hamar alább hagy, mikor szájába veszi merev tagomat. Eszméletlen jól csinálja...Marokra fogom haját és a szemébe nézve élvezem, hogy ütemesen csúsztat mélyebbre szájában. Megsimogatom az arcát, hogy értse, amit érzek, de csak rám mosolyog, és nem áll le. Fél perc múlva szájába élvezve érzem magam én is a mennyországban...
Mellém feküdve bújik hozzám és csókolgatja a nyakamat, miközben én simogatom az én kiscicámat. Hagyni akarok neki egy kis időt, hogy ne érezze azt, hogy letámadom. Csak csókolózunk és simogatjuk egymást, de mivel tudja, hogy mit akarok és nem állít le, én viszont megint kezdek állni, úgy érzem rátérhetek a lényegre.
-Nem tudok tovább várni...-combjaiba marva emelem lábait derekamhoz.
-Én sem...-nyakamba kapaszkodva csókol meg.
-Fiók...-kérésemre belenyúl és kicsit elneveti magát. Egyik nap együtt mentünk el vásárolni és annyira zavarba jött, hogy egy halom óvszert tettem a kosárba, és most úgy látszik eszébe jutott. Közben farkammal izgatom, de kezdek nagyon türelmetlen lenni. Szerintem élvezi, hogy szenvedek...
-Akkor kibontok egyet...-persze, csiga lassúsággal...Annyira vágyom már rá, hogy
-Nevetsz? -egy határozott mozdulattal csúszok belé, ő pedig hangosan nyög fel az érzésre és karmol mind a tíz körmével a karomba. Hogy mióta vártam már erre...
-Will...-tudom-tudom, már venném is ki, de előtte még megcsókol. Mit csókol...egyenesen felfaljuk egymást...
Végül csak sikerül felhúznia rám a gumit is. Combjánál fogva rántom magamhoz és egy erőteljes csípőmozdulattal lököm magam belé. Csak kicsiket mozdulok, igyekszem uralkodni magamon, hogy szokja, de mikor már érezhetően ellazul és jobban élvezi, mélyebben és gyorsabban kezdem csillapítani azt az állatot, aki már azóta rá vágyott, amióta meglátta. Oh te jó ég...ez az érzés...Csípőjébe marva keményen mozgok benne. Élvezettel teli sikításai és nyögései töltik be a szobát, én meg nem tudom tovább nézni, hogy előttem ringanak mellei, ezért megmarkolom őket és megszopogatom mellbimbóit. Nem tudok betelni a testével. Jen ezt kihasználva húz magához egy csókra és karmolja össze-vissza a hátamat, mikor megint mozogni kezdek. Egyik kezemmel támaszkodom, másikat átengedem Jennek, hogy belekulcsolja az övét. Hogy lehet, hogy a vad szeretkezésbe is képes egyetlen apró kis mozdulatával gyengédséget vinni? Olyan imádnivaló...Még néhány perc és egyszerűen édes forrósága a gyönyörbe taszít, de ami a legjobb benne, hogy pillanatok múlva ő is az élvezettől nyögve követ a mennyországba. Végre...ezt az érzést akartam érezni...Lüktető teste, lassuló szuszogása, kába tekintete...Elégedetten nézek végig rajta, mert tudom, hogy neki is annyira jó volt, mint nekem. Kebleit gyömöszölve ringok benne, hogy kiteljesedjen mindkettőnk orgazmusa. Kicsit összerándul, mikor kiveszem és szó szerint magához ránt, hogy megcsókoljam. Ledobom magamról az óvszert, de ő meg valahogy...nem is tudom...összehúzza magát az ágyon...
-Minden rendben, gyönyörűm? -kérdezem mosolyogva simogatva. Remélem nem most fogja azt mondani, hogy megbánta, mert nagyon bújik hozzám, hogy ne is lássam az arcát.
-Igen. Annyira...nagyon-nagyon...nagyon jó volt...-felbiccentem mosolygós, pirulós buksiját, hogy a szemembe nézzen.
-Én sem gondoltam, hogy lehet ez ennyire jó...-na végre egy őszintébb mosoly az arcán. Komolyan nem látta ezt zihálásomból, vagy kínlódásomból, hogy ne élvezzek el már attól, hogy benne vagyok?! Kis buta.
-Csak ne nézz így mindig...-oh zavar, hogy felfallak a szemeimmel? Segítsünk ezen...
-Gyere csak...-fordítom át a hasára és mögé kerülve a fenekébe markolok, sőt aztán meg is harapdálom. Olyan aranyosan tud nevetni...Farkam fenekének feszül, miközben a fiókhoz hajolva veszek ki még egy gumit. Csak kicsit simogatom őt, aztán teljesen az ágyra nyomom, hogy a hasán feküdjön, miközben lassan csúszok újra belé. Oh igen...Viszont ami meglep, hogy fél perc múlva felemeli fenekét és magától kezd el mozogni. Nekem mozdulnom sem kell. Ez az baby, táncolj csak a farkamon, ahogy csak szeretnél...Derekát fogva segítek a végén a lökésekbe, míg a lepedőbe marva el nem élvez megint. Előre csuklik, és a párna csücskébe harapva igyekszik csendesíteni nyögéseit, amikor gyorsítok a tempón. Szinte szétrobbanok az élvezettől, de, hogy neki újra jó legyen, még lökök párat, miközben lábai közé csúsztatom egyik kezemet és simogatással együtt érem el, hogy hamarosan orgazmus közben nyögjön fel hangosan.
-Mit csinálsz velem? -terül el az ágyon szuszogva. Egy kicsit az én energiámat is leszívta ez a menet, ezért mellé heveredem. Most ő veszi le az óvszert és simogatja egy kicsit újdonsült játékát.
-Te mit csinálsz? Ha ezt tovább folytatod...-fölé magasodom.
-Nem-nem...elég....-kuncog, aztán elkomolyodik- Nekem sokat jelentett ez az éjszaka...
-Akkor had lássam azt a gyönyörű mosolyodat! Gyerünk...-csikizem meg, hogy nevessen.
Reggel a víz csobogására ébredek. Kikászálódom az ágyból és megállok a fürdőszoba ajtajában. Játszik velem a kisördög, hogy meglepem, de muszáj időben beérni ma, ezért előbb fogat mosok. Szerintem direkt nem siet, így mégis csak együtt zuhanyozunk, pontosabban inkább csak csókolózunk a víz alatt.
A nap nehezen telik, és az sem segít, hogy nővérkém bejön faggatni. Mindent tudni akar, de én úriember vagyok, ezért nem mondok semmit. Mivel agyon rágja már a fülemet, csak egy mosollyal jelzem, hogy minden rendben, és ő ennyiből is érti, hogy Jen végre beadta a derekát. Jennek könnyebb dolga van, ő Nessával zárja a munkanapot.
Jennel együtt megyünk haza, pontosabban előbb hozzá, hogy összeszedjen pár cuccot, mert ma nem vagyok hajlandó hazaengedni és egyedül tölteni az éjszakát. Akármilyen fáradt vagyok, sokkal többet akarok belőle. Hetek óta jófiú voltam, itt az ideje, hogy most ő kedvezzen nekem. Hazaérve ledobom a cuccaimat és az ágyra hasalok. Tényleg hosszú volt ez a nap , hogy ilyen keveset aludtunk, de nem cserélném el semmivel az elmúlt éjszakát.
-Jól esne most egy masszázs...-jegyzem meg, miközben mellém ül a cipőjét levéve.
-Oh igen...csak egy kis masszírozás kéne, ugye? -veszi le a sapkámat- Azért dobáltad le a ruháidat is, igaz? -simít végig az arcomon és már húznám magamhoz, de csörögni kezd a telefonom.
-Ideadnád? -kérdezem tőle, mert a szekrényen van és innen nem érem el.
-Persze...-nyúl érte, de aztán dühösen néz a kijelzőre és kinyomja- Báros csaj? A nevét sem tudod, de megdugtad? És hívogat?! Miért van egyáltalán a száma a telefonodban?
-Jen...-felülök és megszorítom a csuklóját, amiben a telefonom van- Először is megtanulod, hogy az én telefonomat te nem nyomod ki, második eset...az, hogy kinek a száma van benned meg nem rád tartozik! -veszem ki a kezéből és engedem el- Megmondtam, hogy nem csallak meg, akkor minek ez a hiszti? Már azt is elfelejtettem, hogy megadta a számát...De az, hogy lefeküdtünk, még nem jogosít fel arra, hogy eldöntsd kinek vehetem fel a telefont és kinek nem. -teszem kicsit helyre. Nem az zavart, hogy kinyomta, vagyis az is, hanem az a hangnem, amit mellé csatolt. Legalább viccelte volna el...
-Köszönöm...most aztán megtudtam, hogy mire számíthatok...vagy, hogy hol a helyem...-jegyzi meg gúnyosan és állna fel, de visszarántom az ágyba.
-Jennifer, én a szabályok szerint játszottam és mindent elnéztem neked, de te meg sem próbálsz felém jó lenni. Tényleg kell ez? Azt hittem minden rendben köztünk...Tévedtem? -nem szól semmit, csak lehajtott fejjel ül fel az ágy szélén- Sajnálom, hogy nem vagyok álmaid hercege, aki minden csettintésedre ugrik vagy szót fogad. Azt hittem, hogy férfira van szükséged, de te ezeket az ostoba irányítható nyálgépeket keresed, mint az exed lehetett...-vetem a szemére.
-Miért bántasz? -néz rám szomorúan.
-Én bántalak? -az ágyra lökve magasodom fölé, hogy kénytelen legyen a szemembe nézni- Te hányszor bántasz még meg úgy, hogy észre sem veszed? -azt hittem a megbélyegzésem véget ért, de Jen talán pontosan ugyanolyan önző, mint azok a nők, akikkel eddig voltam. Hajszolják az élvezetet, csak elvárják, hogy minden a kényük kedve szerint történjen, és ha mégsem, akkor jön a hiszti. Jenről azt hittem, hogy a társam lehet. Engem tényleg érdekelt, hogy mi van vele, hogy mit érez...Hibáztam, igen, de mióta vele vagyok, minden kívánságát lestem. Miért nem látja, hogy megharcoltam a démonjaimmal és lezártam magam körül mindent csak azért, hogy együtt legyünk?
-Will...-persze, ilyenkor nem tudsz semmit mondani. Akkor elveszem én magam azt a bocsánatkérést, és ez nálam egy szenvedélyes csókot jelent, mert most az lesz, amit én akarok. Nem lesz mindig Jennek igaza.
|
| Garfield | 2016. 09. 21. 12:25:26 | #34592 |
Karakter: Jennifer Green
- Tudod, hogy én minden jó dologban benne vagyok. – persze hogy is felejthettem el…nevetésére reagálva magamra erőltetek egy mosolyt.
- Akkor maradsz? – megsimogatja az arcomat.
- Így nem. – mi? Magához ölelve csókol meg - Otthonról még felhívlak, vagy ha akarod skypeolhatunk is. – de…
- Will, én… - nem ellenőrizni akartalak, csak veled aludni… - Jól van… - hiába is magyarázkodnék.
- Te tényleg azt akarod, hogy maradjak, ugye? – szerinted? Tényleg ilyen értetlen?!
- A karjaidban akarok elaludni... – mondom őszintén.
Végül is marad, és még egy közös képet is csinálunk. Na jó, igaza van, és sokkal jobban passzolunk egymáshoz mint Ben és én…Ha tényleg jó fiú lesz, talán még ki is teszem egyszer…Egymást ölelve alszunk el. Olyan jó a karjaiban lenni…
A hetek gyorsan telnek, mert annyi munkánk van, hogy szinte ki sem látszunk belőle. Egymásra is alig van időnk, de ilyenkor jó, hogy együtt dolgozunk, mert mindig szakítunk időt pár csókra vagy ölelésre, és beszélgetünk is…Igazán jól érzem magam vele. Mikor a hónapfordulónkhoz érünk, Will két szabadnapot szavaz meg nekünk.
Délután jón értem, és azt mondta lazán öltözzek. Nem tudom hova megyünk, de egy toppot és egy elég rövid farmert veszek fel. Tetszeni szeretnék neki, remélem elnyeri tetszését. Már egy ideje elkészültem, és csak várom, hogy jöjjön, mikor csengőt hallok meg, pillanatokon belül ajtót nyitok.
- Szia... – köszönök meglepetten, mert félmeztelenül áll előttem. Nagyon jól néz ki…
- Hercegnő… - csókol meg – a hintó előállt… - mutat egy furgonra.
- Hát ez meg mi? – elromlott a kocsija?
- Gondoltam, ha te megmutattad azt a kocsit, ami annyira számít neked, akkor ma én is bemutatlak az én kocsikámnak. Ő itt Bessie, életem első autója, amit még az apámtól kunyeráltam el kissrác koromban. Bess a nagymamámról kapta a nevét és kb vele egyidős is, de ez ne zavarjon...Fel van újítva és meglátod, hogy kényelmesebb, mint bármelyik másik autó, amiben csak életedben ültél. – közelebb hajolva folytatja - Egyébként féltékeny típus, de veled kivételt tesz és ma te is beülhetsz. – neveti el magát.
- Bolond. – nevetek én is - Kissé szokatlan, de azért szép autó. Tökéletes. – igen, és az is tetszik, hogy kezd megnyílni.
Végigbeszélgetjük az utat, vagy csak zenét hallgatunk. Nem tudom hova megyünk, de jól érzem magam, azt hiszem kezdek megbízni benne és sokkal nyugodtabb vagyok vele.
- Ha már ilyen szép időnk van, megfelel programnak a strandolás? – kérdezi a tengerpartra érve.
- Persze. Szeretem a nyugis helyeket és ez pont ilyen. – szállok ki. Olyan régen voltam a tengerparton…
Az egész délután olyan romantikus. Csak sétálgatunk egymás kezét fogva vagy egymást átkarolva. Nem is beszélgetünk olyan sokat…csak élvezzük egymás társaságát. Néha megállunk, mert Will nem bírja ki sokáig, hogy ne puszilgasson, vagy csókoljon meg, nem mintha bánnám…olyan aranyos…
Mikor kezd sötétedni, visszamegyünk a furgonhoz, de meglepetésemre a hátsó részét nyitja ki. Ohh de édes, tényleg készült…égősor és romantikus vacsi…
- Oh Will, ez nagyon szép... – mosolyogva csókolom meg nyakát átkarolva.
- Gyere… - homlokon csókol, és feltesz a kocsira. Felpattan és előkapja a bort. Tölteni szeretnék, de Will azt hiszem teljesen mást szeretne. Felsőm alá nyúlva köti ki bikinifelsőmet.
- Will… - meglepettségemben mellé öntöm a bort. Én is gondoltam rá, hogy ma talán…de nem hiszem, hogy itt…egy furgon hátuljában…a strandon menne…
- Néha jobb adni, mint kapni... – súgja, én meg rá nézek, hogy komolyan mondja e. Lassan kihúzza felsőm alól a bikini felsőmet…Egy pillanatra elgondolkodom, hogy vajon kibírná e, vagy talán most…Megpróbálok bízni benne, és elengedni a gondolatot, hogy egy furgonban vagyunk, és megcsókolom. Ha mégse szeretném leállítom…
Becsukja az ajtót, és hátra dönt a matracon. Egyik kezét felsőm alá vezeti, és mellemet kezdi gyömöszölni, másikkal nadrágom sliccét húzza le. Egyre szenvedélyesebb a csókunk, de elszakad ajkaimtól, hogy toppomon keresztül írjon köröket ujjával mellbimbóm körül. Kicsit feljebb tolja felsőmet, mire felülök.
- Így mégis könnyebb… - együtt vesszük le rólam, és magam elé téve kezeimet fekszem vissza. De nem hagyja, hogy sokáig szégyenlősködjek, mert fejem fölé nyomja kezeimet, és lejjebb pillantva elmosolyodik, és cuppogni kezd melleimen… próbálom visszafogni magam, de nem bírom ki, hogy nem nyögdécseljek halkan. Olyan jól csinálja…
- Levehetem? – kérdezi kicsit lejjebb húzva sortomat. Csak bólintani tudok, mert egy hang sem jön ki a számon az izgatottságtól. Azt is elfeledtette velem, hogy hol is vagyunk…
Egyszerre húzza le rólam nadrágomat, és a tangámat is, és végig néz rajtam fölém támaszkodva. Imádom, hogy ennyire izmos, ahogy fölém magasodik…hajába túrva húzom le magamhoz, megcsókolhassam. Csókunk közben lábaim közé csúsztatja kezét…belenyögök a csókba, az érzésre. Végigcsókolja testemet, már combomnál jár, és felnéz rám, aztán nyelvével kezd izgatni. Hajába túrva, sóhajtozva élvezem forró nyelvét.
- Will… - nyögöm nevét, mikor belém vezeti ujját, és melleimet csókolja.
- Mit mondtam arról, ha a nevemet mondod? – hajol fölém, és megérzem, hogy még egy ujját vezeti belém. Muszáj megcsókolnom, érezni akarom a puha ajkait.
Egyre gyorsabban mozgatja ujjait, és csókunk után nyelvével is rásegít az örömszerzésre. Nem is kell sok, hogy testem megfeszüljön, és átsöpörjön rajtam az orgazmus. Megforom csuklóját, és hangosan nyögök fel. Kihúzza belőlem ujjait, és lassan lenyalja őket…jajj ne csináld már…olyan zavarba jövök, hogy eltakarom az arcomat, mire felnevet.
- Ne nézz így… - szólok rá. Mellém fekszik és magához húz, és betakar minket.
- Kicsit elkéstél a szégyenlősködéssel, nem? – kérdezi nevetve, és elhúzza arcom elől a kezeimet - Csodálatos vagy... – megcsókol, de mielőtt még bármibe is belekezdhetnék, hogy neki is jó legyen, megszakítja a csókot – Nincs kedved egyet úszni? – mi? most?
Bemegyünk a tengerbe, de nem maradok sokáig. Elgondolkodtat, hogy vajon miért nem akarta…Felveszem a sortomat, és a furgonra ülök lábaimat felhúzva. Nem tetszettem neki? A szemei mást mondtak ahogy rám nézett…de akkor nem értem…
- Jen...Mi a baj? – hajamat félresöpörve csókol a nyakamba, miután felült mellém – Megbántad? – tessék?
- Dehogy! – vágom rá – Tudod te, hogy ez mennyire… - ha nem mondom ki is érteni fogja. De akkor is elszomorodtam, hogy végre közeledni szerettem volna, és nem akarta - Olyan hülyén érzem magam, hogy nekem ilyen jó volt, neked meg... – nézek a szemébe - Nem akarod, hogy...legalább valamit...?
- Hidd el nagyon is akarnék mindent, de nem úgy, hogy ajtóstul rontok a házba. Én itt próbálok jó fiú lenni és te nem is értékeled. – csak próbálja visszafogni magát? azért kicsit megnyugtató, hogy nem velem van a baj… - Kezd nagyon fújni a szél. Hazaviszlek még a vihar előtt, jó? – simogatja meg az arcomat.
Azon gondolkodom hazafelé, hogy mi lenne ha ma nálam aludna. Vagy nem is feltétlen kell, hogy aludjunk…én is mutathatnék neki valamit. Egy hónapja nem volt senkivel, csak rám vár, elég nehéz lehet ez egy pasinak, aki akkor kap meg valakit amikor csak akar…De még mindig bennem van a félelem, hogy ha lefekszem vele talán tovább áll. Próbálok hinni kettőnkben, de még nehéz…ahogy nehezen is indult köztünk minden…
- Will…Nem alszol ma nálam? – kérdezem mikor megérkezünk.
- Nem dugok meg senkit helyetted, ha ez volt az eredeti kérdés. – nem is gondoltam erre, olyan hülye vagy! - Jaj Jen, nem kell más, és azt sem akarom, hogy azt érezd, hogy muszáj lefeküdnöd velem. Vagyis... – állam alá nyúlva biccenti fel a fejemet, hogy rá nézzek - Szeretkezni fogunk, de csak akkor, ha teljesen készen leszel rá. Kivárom. Ígérem. – finoman csókol meg - Akkor maradjak? – nagyon szeretném, ezért bólogatok.
Elmegyek fürdeni, aztán megy ő is, közben megágyazok. Elgondolkodom azon, amit a kocsiban mondott. Várni fog rám, de meddig?! Ha sokáig váratom, akkor azért fog elhagyni...Nem akarom ezt most, hogy kezdem megszeretni. És nem tagadhatom, hogy kívántam a furgonban, a kanapén, és a konyhában is...A tükör elé sétálok, és megnézem magam. Felvettem egy toppot és egy rövid pizsinacit. Ugyan Jen, van ennél dögösebb is...átveszem. Egy elég rövid és szexi hálóinget veszek fel, remélem tetszeni fog neki. Elindulok a fürdő felé, az ajtónál kicsit megtorpanok, de csak bemegyek...
- Elfelejtettem kitenni neked törölközőt... - mondom mosolyogva, és végig nézek rajta, de most nem fordulok el...tetszik amit látok, nagyon is...Will kicsit meglepetten fogad, de elmosolyodik.
Kilép a zuhany alól, és elkezdem megtörölni. Annyira izmos, olyan jól néz ki. Simogató mozdulatokkal törölgetem meg a mellkasát, közben a már száraz bőrére csókokat hintek. Háta mögé lépve hátát és fenekét is megtörlöm, leguggolva lábait, aztán újra elé állva, megcsókolom, közben férfiasságára vezetem a törölközőt...
- Jen... - szól rekedtes hangon, közben megfogja a kezemet.
- Mi a baj? Nem szeretnéd? - kérdezem nyakába csókolva.
- De, nagyon is, de nem akarom, hogy kényszernek érezd. - néz a szemeimbe.
- Nem kényszer. Szeretnélek megkóstolni... - súgom ajkaira, és lassan húzom végig kezemet férfiasságán.
Végig simít kezemen, és a hajamba túrva csókol meg. Mosolyogva szakadok el ajkaitól, aztán kezét megfogva vezetem a szobába. Az ágy előtt magához húz, és szenvedélyesen megcsókol...imádom a puha ajkait...Egy laza mozdulattal veszi le rólam a hálóinget, és néz végig rajtam, mint a furgonban. A tekintete elég zavarba ejtő, és talán tényleg tetszik neki amit lát...csak egy tanga maradt rajtam...Magához húz, és fenekembe markolva csókol meg újra, és döntene az ágyra, de...most én akarok mutatni valamit magamból...
Az ágyra ültetem, de mielőtt bármit is csinálhatnék, Will melleimen kezd cuppogni...istenem ez nagyon jó...szinte felfal. De akármennyire élvezem, az ágyra döntöm, és fölé mászva kóstolom végig egész felsőtestét. Mikor leérek merevedéséhez, szembesülök vele, hogy...ohh te jó ég, mekkora...Halvány mosollyal nézek fel rá, és simítom oldalra a hajamat. Először kezemet kezdem mozgatni rajta, tényleg elég nagy, és vastag...
Szemeibe nézve nyalok végig rajta...olyan tüzet látok tekintetében, amit eddig még egy fiúmnál sem. Lehet tényleg igaza van Janetnek, és kezdek neki fontos lenni...Hajamba túr, mikor merevedése csúcsát szopogatom, aztán egyre többet engedek számba. Ütemesen mozgatom fejemet, néha szemébe pillantva. Alkarján támaszkodva élvezi, ahogy egyre intenzívebben hajszolom a csúcs felé. Kezemmel és ajkaimmal dolgozom rajta, mikor hirtelen felbiccenti a fejemet, és ahogy kiveszem a számból, el is megy. De így is eléggé beterít, a melleimre és a kezemre is jutott bőven, de semmi baj...fölé hajolva mosolyogva megcsókolom, aztán kimegyek a fürdőbe, hogy lemossam magam.
A szobába érve felveszem a hálóingemet és bebújok mellé.
- Ezt miért vetted fel? - kérdezi, de keze már hálóingem alatt van.
- Gondoltam...
- Rosszul...rajtam sincs semmi... - lekapja rólam, és fölém hajolva csókol meg - Gyönyörű vagy...egy gyönyörű vadmacska... - mondja elég perverz mosollyal. De ebből legalább tudom, hogy tetszett neki ez a kis előjáték...
Lefekszik mögém, én meg bújok karjaiba. Lassan simogat, és csókolja vállamat, nyakamat. Kezd forrósodni a hangulat, keze melleimet is megtalálja, aztán lejjebb vándorol a tangám alá. Először csak csiklómat izgatja, majd hüvelyembe vezeti ujjait. Hátamra fordulok, mert muszáj megcsókolnom. Félrehúzza fehérneműmet, és újra mozgatni kezdi bennem ujjait mellimen cuppogva. Egyre hangosabban nyögdécselek a karjaiban, és nem is kell sok, hogy egy csókunkba nyögve jussak fel a csúcsra. Kicsit még összebújunk, és élvezhetem, ahogy finoman simogat, ahogy mellkasán pihen a fejem, és hasára simogatom. Nem hittem volna, hogy romantikus is tud lenni, annyit néztem ki belőle, hogy minden lány csak egy éjszakára jó neki...de kezdem elhinni, hogy velem nem így lesz.
A jól sikerült esténk után reggel Will telefonjára ébredünk. Gyorsan felveszi, és suttogva beszél, nehogy felébredjek, de már késő...és cseppet sem tetszik ez a telefonálás. Felülök és kérdőn nézek rá. Will elég ingerült, és ahogy kimondja Natasha nevét, engem is elönt a méreg. Elveszem tőle a telefont, kinyomom a fenébe, és kikapcsolom.
- Nem akarsz számot cserélni?! - kérdezem mérgesen.
- Nem lehet, minden ügyfél ezt a számot ismeri... - hát persze...Magam köré tekerem a takarót, és a fürdőbe megyek...hogy a fenébe kerül mindig képbe ez a ribanc?! Beállok a langyos víz alá, hogy lenyugodjak mert nem akarok összeveszni Willel a semmiért, mert láttam rajta, hogy a háta közepére sem kívánta, hogy Natashával beszéljen...Pont hátra simítom a hajamat, és az arcomra engedem a vizet, mikor ölelő karokat érzek meg csípőmön, és belecsókol a nyakamba. Belesimulok Will ölelésébe.
- Ne haragudj... - fordulok szembe vele. Nem mond semmit, csak magához ölelve megcsókol.
Nem mondom, hogy kicsit sem vagyok zavarban, de masszírozó mozdulatokkal fürdetni kezdem...Pár perc után már egyáltalán nem érzek dühöt. Simogatásai és csókjai elfeledtetik velem ezt a balul indult reggelt. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy egy ilyen jó pasinak én kellek, és...nem, még biztosan nem szeret, de talán majd fog...
Másnap elég nehezemre esik dolgozni menni a romantikus napok után, de muszáj mennünk. Kézen fogva sétálunk be, és az irodában azonnal magához húz, és megcsókol. Mosolyogva karolom át a nyakát, és élvezem, ahogy táncra hívja nyelvével az enyémet.
- El akar csábítani, Mr Gonzales? - kérdezem mosolyogva megszakítva a csókot.
- Feltett szándékom... – harap érzékien a nyakamba.
- Ezt nem szabad a munkahelyen. - tolom el, és mennék is, de visszahúz.
- És máshol? - kap egy apró puszit a szájára, és megyek a műhelybe.
Egy ideje már dolgozom egy megrendelésen, mikor Will jelenik meg, és mutat be egy úrnak. Kiderül, hogy Will azért hozta le ide, hogy bemutassa neki "a kereskedés remek tervezőjét"...hízelgő. És az is tetszik, hogy ha munka van, akkor Will teljesen átvált, és nem a pasim, hanem az üzlet tulajdonosa, profin kezeli a dolgot. Kiderül a bemutatás után, hogy autóversenyző, és a versenyautója egy futam során eléggé totálkáros lett, és kíváncsi tudunk e valamit kezdeni vele. Érzem a torkomban dobogni a szívemet...bevillan a kép, mikor apu a falnak csapódik, a lángok...
- Meg tudnák nézni a pályánál? - kérdezi, én meg érzem, hogy teljesen elsápadok...
- Elnézést... - muszáj bemennem az öltözőbe. Lerogyok egy székre, és elerednek a könnyeim.
- Jen... - jön ki a mosdóból Vanessa - Mi történt? - ül le mellém, de nem tudok megszólalni sem
- Will bántott meg? - kérdezi aggódva.
- Dehogy...nem csinált semmi rosszat. - vágom rá, mert nem az ő hibája...
- Akkor mi a baj? Nem szeretnél beszélni róla? – megrázom a fejemet...kedves, hogy aggódik, de ez...
- Hát itt vagy... - jön be Will. Vanessa megsimogatja a karomat, és kimegy - Sajnálom, azt hittem örülni fogsz, hogy versenyautót kell szerelni... - mondja leülve mellém, és magához húz.
- Nem ezzel van a baj... - mondom kicsit lenyugodva a karjaiban - Mióta apu meghalt, én nem jártam egy pályán sem. Nem tudom, hogy képes leszek e elmenni oda... - vallom be.
- Nem muszáj...idehozatom, és megnézed itt. Nem kell elmennünk, ha ennyire felkavar. - olyan lágyan beszél hozzám, és finoman cirógatja az arcomat, hogy sikerül megnyugodnom. - A megrendelő elment?
- Igen, azt mondtam neki, hogy pár napja betegeskedsz, átbeszéltük a részleteket, és ment is. - meséli.
Másnap Will telefonál, hogy inkább ideszállíttatná az autót, de nem engedik. Ott kell megnézni...nem örülök, nagyon nem, de tudtam, hogy egyszer valami miatt szembe kell néznem azzal a hellyel, ahol apu meghalt. Will nem szeretné ha mennék, de ő is tudja, hogy ehhez a típusú autóhoz jobban értek.
- Még meggondolhatod magad, nem fogok megharagudni, ha ettől is tartasz. - mondja kint a parkolóban.
- Menjünk... - veszek egy mély levegőt, és kiszállok.
Megfogja a kezemet, és csókot hint a kézfejemre. Aranyos, hogy aggódik, és hálás vagyok, hogy itt van velem, pedig csak nekem kellett volna eljönnöm. A versenyzőknek kialakított bejáraton megyünk be...hosszú éveken keresztül jártam ide, ismerem a járást. Leellenőrzik a cuccainkat, meg minket is és mehetünk tovább. A boxba érünk, és meglátom a kocsit, vagyis ami még maradt belőle. Körbejárom, és próbálom elhessegetni az emlékeket apuról...Néha muszáj mély levegőt vennem, hogy a munkámra tudjak koncentrálni, de sikerül, és az is, hogy alaposan megvizsgáljam a versenyautót. Meg lehet csinálni, de ez nem egy-két napos munka lesz. Most már mehet a szállítás a műhelybe. Ahogy haladunk kifelé, egy ismerős arcba botlunk.
- Jennifer? Tényleg te vagy?! - ölel át Brandon - Nem láttalak, mióta... - lehajtom a fejemet.
- Sajnálom, de nem tudtam idejönni... - mondom könnyes szemekkel.
- Kislányom... - ölel át újra.
- Had mutassam be... - kapok észbe - William, ő Brandon, apu legjobb barátja volt, és a navigátora a versenyek során. - fogom meg Will kezét, és húzom közelebb.
- Üdvözlöm! - fognak kezet.
- Remélem vigyázol Jennyre, mintha a lányom lenne! - mondja fenyegetően, aztán elneveti magát - Csak viccelek, jó srácnak tűnsz...
- Az is... - mosolygok Willre - de mennünk kell, most is csak a munka hozott ide.
- Látnod kell még valamit, mielőtt elmész! - a nézői bejárat felé indulunk, közben beszélgetünk. Will figyelmes és nem szól közbe, de a kezemet egy percre sem engedi el...hálás vagyok neki, hogy itt van velem...Az előtérbe érünk, és...tudtam, hogy az elhunyt versenyzők képei fent vannak a falon fekete keretben, de...ahogy meglátom apu képét, Will hátulról átölel, mert elerednek a könnyeim. Egyedül az ő képe alatt van friss virág... - Maradjatok egy kicsit, sétáljatok körbe a pályán...vártam, hogy elgyere végre, és megpróbáld feldolgozni a történteket... - Brandon elköszön, és kettesben maradunk Willel.
- Menjünk...sok még a munka... - törlöm le a könnyeimet, és indulnék, de nem enged.
- Ez fontosabb. - mondja komolyan - Sétáljunk, és mesélj nekem apukádról...látszik a szemein, hogy jó ember volt. - mosolyog a képre nézve. Tudom, hogy ez valami terápiás dolog akar lenni, és ha más kérné ezt, nem mennék bele, de ha Willel együtt akarok maradni, muszáj megnyílnom.
- Rendben... - megsimogatom apu képét, aztán elindulunk az épületben.
Előtörnek belőlem a gyerekkori emlékek, csupa jó. Kimegyünk a nézőtérre, és mesélni kezdek. Meglepően sokat nevetünk a régi emlékeken, aztán tovább sétálva lemegyünk a pályához. Megmutatom melyik bolt apu box állomása, hogy a pálya melyik részén tanított vezetni. Gyönyörű emlékek...aztán eljutunk ahhoz a falhoz, ahol életét vesztette. Már semmi sem látszik belőle, csak a szívem vérzik még mindig...
Will nagyon figyelmes, és hazavisz, szeretné, ha kipihenném ezt a napot. A ház előtt megcsókol a kocsiban.
- Gyere be. - mosolygok rá.
- Biztos? Nem akarsz egyedül lenni? - kérdezi aggódva. Ma nagyon figyelmes volt velem...soha nem fogom elfelejteni.
- Veled szeretnék lenni. - elmosolyodik, és bemegyünk.
- Jobban vagy? - kérdezi a nappaliban.
- Igen, és ezt neked köszönhetem. Sokat jelent, hogy mellettem voltál, és megoszthattam veled. - bújok hozzá.
- Ez természetes... - hát…
- Be kell vallanom valamit... - sóhajtva kibújok a karjaiból. Értetlenül néz rám, de megfogja a kezemet - Ez elég nehéz, és tuti, hogy hülyének fogsz nézni...Mióta megismertelek vonzódom hozzád, csak féltem, és még mindig félek...
- De mitől? Nem értem... - néz rám komolyabban.
- Nekem mindig jófiú pasijaim voltak, és ők sem voltak sokan.
- Szóval én rosszfiú vagyok? - kérdezi elnevetve magát - És most meg fogsz büntetni? - kérdezi a nyakamba csókolva.
- Will... - tolom el, egy puszit azért még lop magának - Féltem összejönni veled, fura volt, hogy már akkor fontos voltál nekem mikor még csak szórakoztál velem... - közbe akar szólni, de inkább majd én folytatom - Egyre fontosabb vagy nekem, főleg a mai nap után. Megkönnyítetted a lelkemet, pusztán azzal, hogy mellettem voltál. - arcomra simítja a kezét, és finoman megcsókol.
- Örülök, hogy jobban vagy. - mosolyog - De nem értem mit akarsz ebből az egészből kihozni.
- Sose gondoltam, hogy egyszer ilyen jó pasim lesz és azért...szóval azért nem szeretkeztünk még, mert nem akarom, hogy utána elhagyj mint a többi lányt... - hajtom le a fejemet...most tuti teljesen hülyének néz - Én szeretnék veled lenni, tényleg, csak... - nem hallgatja tovább egyszerűen megcsókol. Olyan lágyan mégis szenvedélyesen tud csókolni, hogy teljesen a karjaiba olvadok...
|
| Saya | 2016. 09. 18. 14:10:13 | #34588 |
Karakter: William Gonzalez
-Nem kell aggódnod ám miatta, csak egy emlék apu legutolsó győztes futamáról...-bújik hozzám jobban- De levehetem a polcról, ha hazaértem. -mosolyodik el.
-Van egy jobb ötletem. Szeretném, ha maradnál és velem aludnál. -simogatom lágyan.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...tegnap még te féltél bejönni hozzám, mert...-féltem? Nem féltem, és most sem félek. Magamhoz húzva csókolom meg.
-Majd visszafogom magam...-mosolygom.
-Persze, és megint végignézed a zuhanyzásomat...nem-nem...-a kocsiajtóhoz sétál.
-És egy búcsúcsókot sem kapok? -elveszem én magamtól is azt a csókot...
-Ideje mennem...holnap találkozunk. -ad még egy puszit a számra. Kinyitom neki az ajtót és miután beszáll, én is adok neki még egyet.
Másnap reggel érte megyek. Jen nyit ajtót egy top és egy pizsama nadrágban. Még így kócosan is gyönyörű.
-Jó reggelt! Milyen szexi vagy...-mosolyogva nézek végig rajta.
-Mindjárt felveszek valamit...-menne, de visszahúzom és megcsókolom.
-Maradj csak...
-Na jó, nem akarok gyertyát tartani...-szólal meg Janet a háttérben.
-Csajos este volt? -kérdezem mosolyogva- Jó reggelt! -köszönök neki is.
-Összekapom magam és mehetünk...-ad egy puszit és elmegy készülődni.
Míg Jen készül, addig én váltok pár szót Janettel. Meg hát észre vettem ám, hogy eltűnt az az ocsmány fickó a képkeretből. Jen visszatérve pakolászni kezd, de mikor kettesben maradunk, az ölembe ültetem és megcsókolom. Combján simítok végig, de megfogja a kezemet és a számba harap...meg persze összepakol...
A kereskedésbe érve is kicsit huncutkodom vele, akkor is össze vagyunk gabalyodva, mikor Nessa ránk nyit. Ő nagyon örül annak, hogy együtt vagyunk, Jent egyenesen imádja.
Hétvégén viszont nélküle megyek át Jenhez, mert szegénykém belázasodott. Szerencsére semmi komoly, csak egy kis megfázás, de pihennie kell.
-Nessa? -kérdezi Jen, mikor egyedül érkezem.
-Reggel belázasodott...-szegény kicsikém, még így is velem akart jönni- de ha csak miatta akartad, hogy átjöjjek, mehetek is...
-Ne csináld már. -mosolyogja- Viszont akkor nem szerelünk, mert Nessa biztos megharagudna...-lép közelebb, én meg ölelem is át.
-Akkor mit csináljunk? -a nyakába csókolva célzok arra, hogy nekem lennének ötleteim.
-Nem tudom, elmehetnénk valamerre, vagy ha nincs kedved, akár megnézhetünk egy filmet is...-inkább csinálnék egy filmet...veled az ágyban...
-Gyönyörű a mosolyod...-megcsókolom.
-Nem figyelsz arra, amit mondok...
-Este elviszlek táncolni. -látod, hogy figyelek?
-Hova?
-Majd meglátod. -adok neki egy puszit.
Összebújva filmezünk, együtt főzünk, jól telik a nap. Csak Jen kicsit elkalandozik...
-Mire gondolsz? -kérdezem tőle.
-Rád...-elmosolyodom és közelebb lépve csókolom meg.
Estefelé segítek neki kiválasztani egy ruhát, hogy mit vegyen fel. Ilyen ruhái vannak és nem is hordja őket? Vétek lenne ezt most nem felvenni. Tökéletes benne.
-Milyen? -kérdez rá.
-Gyönyörű vagy...-hajába túrva csókolom meg, ő meg pólóm alatt mar a derekamba- Inkább maradjunk? -kérdezem mosolyogva. Nekem tetszene az ötlet.
-Ha már rávettél, hogy vegyem fel ezt a ruhát, menjünk...-szívesen rávennélek arra is, hogy vedd le.
-Mi bajod vele? -nem is értem.
-Túl sokat mutat. -húzza el száját, közben felveszi a cipőjét is.
-Hát...nekem nagyon tetszik, amit látok...-végig nézek rajta.
-Elég, ne csináld...-szól rám, mire elnevetem magam. Én is gyorsan előkapok egy másik felsőt a kocsiból és mehetünk is.
A kedvenc spanyol klubomba megyünk. Ezer éve nem voltam már itt, de jó visszatérni, főleg Jennel. Eleinte kicsit vonakodik, de én bevezetem az igazi tánc rejtelmébe. Élvezem, hogy a karjaimban tarthatom és akkor csókolom meg, mikor csak kedvem van hozzá.
Mikor hazaviszem, behív magához. Most nem kérdezem meg, hogy ezt hogy érti, mert azt akarom, hogy úgy értse, ahogy én. Felkapom az ölembe és feljebb tolom a ruháját, hogy lovagló ülésben ülhessen rám a kanapén. Szenvedélyes csók közben gombolja ki az ingemet. Jackpot! Ő is akarja, végre! Mellkasomon simít végig, míg ledobom magamról, majd újra csókban forr össze ajkunk. Hajába túrva húzom kicsit hátra a fejét, hogy nyakába csókolhassak, és máris türelmetlenül húzom le ruhájának cipzárját, de hirtelen felpattan. Most meg mi történt?
-Mi a baj? -értetlenül nézem, hogy megigazítja ruháját.
-Ez túl gyors...tudom, hogy nem ellenkeztem, és...
-Sajnálom, nem akartam túl rámenős lenni. -ezt jól benéztem.
-Nincs semmi, te ne haragudj, és hidd el, hogy én is akarom, de várjunk még ezzel...-megértően ölelem át. Néha nehéz nem úgy viselkedni, mint szoktam.
-Szeretnéd, ha elmennék? Mármint nem úgy...-mosolyodom el.
-Ha jófiú tudsz lenni, akkor maradhatsz...-elmosolyodom a szavaira.
-Tudod, hogy én minden jó dologban benne vagyok. -nevetek, ő viszont nem nevet, sőt...inkább csak magára erőltet egy mosolyt. Ezt nem hiszem el, egyszerűen nem tudom kiverni a fejéből a történteket, pedig akkor még együtt sem voltunk.
-Akkor maradsz? -kérdezi, én meg megsimogatom az arcát.
-Így nem. -szomorúságát egy hosszú csókkal enyhítem, miközben szorosan ölelem magamhoz- Otthonról még felhívlak, vagy ha akarod skypeolhatunk is. -igen, nyugodtan ellenőrizz, ha akarsz.
-Will, én...-a szeme annyi mindent mond egyszerre, de a szája semmit- Jól van...-most meg csak úgy belenyugszik és rám hagyja?!
-Te tényleg azt akarod, hogy maradjak, ugye? -mégsem az ellenőrzés miatt? Miért ilyen bonyolultak a nők?
-A karjaidban akarok elaludni...-a nők egészen mást szoktak mondani, mégis ez sokkal több érzelemmel tölti meg a szívemet.
A kedves invitálást már nem utasítom vissza. Mindketten mosollyal az arcunkon alszunk el. Én és az összebújás...hmmm...lehet öregszem? De ez tényleg jó...És ami még jobb, hogy csinálunk egy közös képet is az este zárásaként, hogy legközelebb legyen mit kitennie, ha már úgy szereti a képeket.
A következő napok, hetek gyorsan telnek a sok munka mellett. Kicsit ránkszakadt az ég is, annyi a megrendelés, de nem felejtettem ám el az ígéretemet. Holnap itt az a bizonyos első hónap. Jó ég...gimis kissrácként jártam utoljára ilyen hosszú ideig egy lánnyal. Azt hittem kényelmetlenebbül fogom érezni magam, de eddig egész jó, főleg, hogy Jen is kezdi elengedni a kezdeti kis ballépésemet.
Másnap délután megyek Jenért. Mára és holnapra szabadságoltam magunkat, biztosan meglesznek nélkülünk is. Mondtam neki, hogy nagyon lazán öltözzön, mert szabadtéri programra megyünk és még így nyár végén is elég meleg van. Ezért nem viszem én sem túlzásba és félmeztelenül csengetek be.
-Szia...-kölcsönösen végig nézünk egymáson. Rajta csak egy kis farmert sort és egy top van. Nagyon szexi...
-Hercegnő...-megcsókolom- a hintó előállt...-mutatok a kezemmel arra a kocsira, amivel jöttem.
-Hát ez meg mi? -néz csodálkozva a régi furgonra.
-Gondoltam, ha te megmutattad azt a kocsit, ami annyira számít neked, akkor ma én is bemutatlak az én kocsikámnak. Ő itt Bessie, életem első autója, amit még az apámtól kunyeráltam el kissrác koromban. Bess a nagymamámról kapta a nevét és kb vele egyidős is, de ez ne zavarjon...Fel van újítva és meglátod, hogy kényelmesebb, mint bármelyik másik autó, amiben csak életedben ültél. -közelebb hajolok- Egyébként féltékeny típus, de veled kivételt tesz és ma te is beülhetsz. -nevetek.
-Bolond. -nevet ő is- Kissé szokatlan, de azért szép autó. Tökéletes. -azt hiszem tetszik neki, hogy én is többet mutatok magamból.
Egész úton beszélgetünk vagy épp hallgatjuk a rádiót, de nem megyünk messzire, csak a közeli tengerpartra.
-Ha már ilyen szép időnk van, megfelel programnak a strandolás? -ez a meglepi első fele, de ezt neki nem kell tudnia.
-Persze. Szeretem a nyugis helyeket és ez pont ilyen. -már pattan is ki.
Sokat sétálunk a parton, van, hogy percekig néma csendben, de valahogy nem tűnik furcsának, inkább természetesnek. Többet mond a szavaknál, ahogy rám néz azokkal a nagy szemeivel, néha meg csak azért állunk meg, hogy egy-egy puszit adjak neki. Tényleg nagyon nyugis ez a délután.
Estefelé visszaindulunk a kocsihoz. Mikor megérkezünk, kinyitom a hátulját. Fényfüzérek, egy matrac, hogy legyen mire ülni, mert vacsora is van és hozzá Jen csillogó szemei...Megérte ennyit vacakolni.
-Oh Will, ez nagyon szép...-mosolyogva csimpaszkodik a nyakamba és ad egy jutalom csókot.
-Gyere... -homlokon csókolom, majd felkapom és felteszem a kocsira. Gyorsan én is felpattanok mellé és előveszem az üveg borocskát is. Míg a tölteni próbál, addig én mögötte ülve a topja alá csúsztatom a kezemet és finoman meghúzom a bikini felsőjének a kötőjét.
-Will...-mellé önti a bort is. Most tényleg megijedt? Nem akarom, hogy azt gondolja muszáj velem lefeküdnie. Azt hittem ez lesz életem egyik legjobb estéje, de úgy néz ki inkább a legnehezebb.
-Néha jobb adni, mint kapni...-suttogom a fölébe, mire meglepetten néz hátra, de felnőtt kislány már ő, pontosan érti. Adok neki egy kis gondolkodási időt, közben lassan kihúzom a szétkötött bikini felsőt topja alól. Felém fordulva csókol meg. Ezt egy igennek veszem.
Csókunk közben becsukom a kocsi ajtaját, mert bár nem igazán járnak erre, főleg nem ilyenkor, de szeretném, ha Jent semmi nem zavarná. A matracon hátra döntve egyik kezemmel sortjának cipzárját húzom le, másikkal egyik mellét markolászom. Kicsit mintha szenvedélyesebben is csókolna, tehát tényleg nincs semmi baj. Ajkaitól elszakadva ujjaimmal finoman rajzolom körbe topján keresztül is jól kivehető mellbimbóját. Csak húzom az időt, mert nem akarom lerohanni, de magától ül fel, mikor kicsit feljebb húzom a top alját.
-Így mégis könnyebb...-segít levenni, aztán kezeit maga elé fogva fekszik vissza. Feje fölé nyomom kezeit mélyen a szemébe nézve, majd tekintetem kicsit lefelé kezd kalandozni. Széles mosolyra húzódik a szám, mert nagyon tetszik, amit látok. Mindkét mellbimbóját megdörzsölgetem és finoman meghúzom. A kerekded gyönyörűségek fölé hajolva írok köröket nyelvemmel bimbója körül, vagy nyalogatom szorgosan, olykor erősen és hosszan szívom meg, ami halk nyögéseket csal Jen ajkai közül.
-Levehetem? -kérdezem sortját kicsit lejjebb húzva. Tényleg igyekszem türelemmel haladni, és szeretném, ha érezné, hogy csak annyi történik, amennyit ő is akar, de kipirult arccal bólint, így aztán egyszerre húzom le a sortot és a tangát is.
Fölé támaszkodva nézik végig rajta, hogy mennyire tökéletes. Legszívesebben most azonnal magamévá tenném, de próbálok uralkodni magamon. Szerintem fogalma sincs arról, hogy ez nekem mennyire nehéz. Hajamba túrva húz le magához egy csókra, miközben kezem lábai közé simulnak, így kissé belenyög a csókba. Csókokkal borítom be egész testét, de kicsit lelassulok a combjához érve. Pillantásában inkább az izgatottságot látom, mint a félelmet, ami felér egy engedéllyel. Ujjaimmal finoman feszítek magamnak utat, hogy nyelvemmel kicsit mélyebben is nyalhassam. Sóhajai hirtelen szaporodnak meg, hajamat is jobban széttúrja. Először csak középső ujjamat csúsztatom belé és hüvelykujjammal folytatom csiklója izgatását, hogy újra melleit habzsolhassam.
-Will...-most már egész erősen markolja hajamat és a sóhajok is inkább nyögdécselésbe csapnak át.
-Mit mondtam arról, ha a nevemet mondod? -hajolok fölé mosolyogva, közben még egy ujjam csatlakozik. Újra ő az, aki megcsókol válasz helyett, közben ujjaimat is gyorsabban mozgatom benne.
Nehezen szakadok el ajkaitól, de nyelvemmel ideje újra rásegíteni a gyönyörszerzésre, aminek hamarosan meg is lesz a gyümölcse. Csuklómra markolva állítja le kezemet és nyög fel hangosan. Oh mit nem adnék, ha ezt a forró, lüktető érzést a farkam körül érezhetném...Meg fogok őrülni...Lassan kihúzom ujjaimat, és mosolyogva nyalogatom le őket. Kicsit fel is nevetek, hogy Jen eltakarja az arcát, mert annyira zavarban van.
-Ne nézz így...-szólal meg. Mellé fekszem és magamhoz húzom. Nem túl szorosan, ne érezze, hogy van egy "kis" merevedésem. Be is takarom magunkat, hogy enyhüljön zavara.
-Kicsit elkéstél a szégyenlősködéssel, nem? -kérdezem nevetve, aztán elhúzom a kezeit- Csodálatos vagy...-megcsókolom, de csak röviden, mert magamon is észre veszem, hogy szinte felfalom- Nincs kedved egyet úszni? -a hűvös víz most szerintem mindkettőnknek jót fog tenni...főleg nekem szükséges...
Én egy kicsit tovább is maradok, de mire visszaérek addigra már Jen félig fel van öltözve és mintha kissé magába is lenne zuhanva. Fejét lehajtva, lábait felhúzva ül az ajtóban.
-Jen...Mi a baj? -haját odébb söpörve csókolok a nyakába mellé ülve- Megbántad? -lehet nem kellett volna még ezt erőltetni, pedig én csak meg akartam mutatni neki, hogy nem mindig önző módon csak a saját farkamra gondolok.
-Dehogy! -kapja fel a fejét- Tudod te, hogy ez mennyire...-elharapja a mondat végét, de azt hiszem értem, és örülök, hogy ennyire élvezte. Ennek ellenére szomorúan bújik hozzám.- Olyan hülyén érzem magam, hogy nekem ilyen jó volt, neked meg...-a szemembe néz- Nem akarod, hogy...legalább valamit...?
-Hidd el nagyon is akarnék mindent, de nem úgy, hogy ajtóstul rontok a házba. Én itt próbálok jó fiú lenni és te nem is értékeled. -dorgálom meg viccesen- Kezd nagyon fújni a szél. Hazaviszlek még a vihar előtt, jó? -cirógatom meg az arcát.
Hazafelé már sokkal csendesebb, mint idefelé jövet. Nem értem én a nőket. Most mennyivel lett volna jobb, ha azt mondom neki, hogy szopjon le?! Nekem jó lett volna, de egyszer az életben másra is akartam gondolni, mint magamra. Azt már meg sem kérdezem, hogy nem akarja-e, hogy bemenjek és nála is eljátsszak egy kicsit vele, mert a végén még én leszek a rossz csak azért, mert kielégítem. Nevetséges. Annyit ficánkolt a karjaim között, minden mozdulata elárulta mennyire élvezi, most meg bevágja a durcát, mert nem vágtam a farkam a szájába...Nők...Igazodjon ki az ember rajtuk...
-Will...Nem alszol ma nálam? -kérdezi, mikor megérkezünk.
-Nem dugok meg senkit helyetted, ha ez volt az eredeti kérdés. -Jen valahogy mindig kihozza belőlem az óvodást, inkább korrigálok- Jaj Jen, nem kell más, és azt sem akarom, hogy azt érezd, hogy muszáj lefeküdnöd velem. Vagyis...-álla alá nyúlva emelem meg buksiját- Szeretkezni fogunk, de csak akkor, ha teljesen készen leszel rá. Kivárom. Ígérem. -közelebb hajolva csókolom meg- Akkor maradjak? -hevesen bólogat, így aztán maradok.
Először Jen zuhanyozik le, aztán megyek én is. Azt mondja, hogy addig megágyaz. Elgondolkodom a forró víz alatt állva...
Vajon még még mindig a vendégszobában kell aludnom? Vajon helyesen cselekedtem, hogy ma semmit nem kértem tőle? Nem...Ez így volt jó, ezt a kérdést már csak a bennem rejtőző kiéhezett állat kérdezteti, aki azért zuhanyzik ilyen sokáig, mert arra vár, hogy Jen belépjen és elém térdelve törlessze az adósságát...Pedig az igazat megvallva most kicsit büszke is vagyok magamra, hogy nem erőltettem semmit, mert az elején még magam sem hittem, hogy kibírom. De Jen tényleg olyan, mint egy kismadár, ha túl erősen szorítom, még a végén eltörik a szárnya, és azt nem akarom. Szálljon csak magától a karomra...Másfelől viszont türelmetlen vagyok, hogy vagyon milyen az ágyban. Amit eddig tudok, hogy gyönyörű és finom, de én már igazán érezni akarom. Ha legalább ma egy kicsit megtört volna a jég, és ő is játékos lett volna egy kicsit irányomba...Tényleg csak idő kell neki, vagy végleg elromlott valami, mikor hibáztam? Nem tudom bennem mennyi türelem van ehhez és hol lesznek az én határaim... |
| Garfield | 2016. 09. 09. 22:33:32 | #34581 |
Karakter: Jennifer Green
- Jen... – húz magához - Ez most olyan, mintha attól tartanál, ha nem közeledsz felém, én nem fogok rád várni. A tekinteted szomorú, pedig ez az, amit a legkevésbé szeretnék, ha a közelemben vagy. – lenézek a földre, hogy ne lássa, hogy most még jobban elszomorodtam… - Nézz csak rám... – emeli magára a tekintetemet.
- Nem vagyok elég jó? Már nem kellek, igaz? – mondd csak ki…
- Te nem vagy elég jó? Nem fordítva akartad mondani? – kérdezi meglepetten - Te olyan szép és tiszta vagy, mint a frissen hullott hó...Nem akarom azt érezni, hogy én csak összejárkálom ezt az otrombaságommal. – hajamba túrva fúrja tekintetét az enyémbe - Nem akarok ígérgetni, inkább csak kérdeznék valamit. – ezt nem értem - Lennél a barátnőm? – nagyot dobban a szívem…
- Nagyon szeretnék... – de várjunk azzal a csókkal…mutató ujjamat szájára helyezem - Nem akarom, hogy ezentúl másokkal is lefeküdj... – mondom komolyan.
- És veled? – harapja meg finoman az ujjamat. Olyan kis…Elveszem az ujjamat, és megcsókol.
- Will… - súgom a nevét, hogy leálljon, de csak csókol tovább – Will… - remélem nem gondolja, hogy itt…
- Ne félj, nem most. – simogatja mosolyogva az arcomat - De ne ismételgesd ilyen ártatlan hangon a nevemet, mert attól beindulok. – miért kell zavarba hozni, és még ki is nevet, aztán megcsókol. Olyan puhák az ajkai…
Mindketten elmegyünk dolgozni. Igazából még nem tudtam teljesen megbocsátani, de igyekszem…Elég sokáig dolgozunk, és fáradt is vagyok, de nem akartam egyedül hagyni. Csak így este felé, már kezdek kimerült lenni, úgyhogy bemegyek Willhez elköszönni.
- Én akkor lassan megyek, csak gondoltam beköszönök. – kis hezitálás után odamegyek, és megcsókolom…jó lesz elhinnem, hogy tényleg együtt vagyunk…
- Előtte mutatni akarok neked valamit. – ugye most nem…?! - Nem azt... – neveti el magát - Bár már úgy is láttad, és csak egy szavadba kerül, hogy újra lásd...
- Will, kérlek... – szólok rá zavartan - Mit akarsz mutatni? – kérdezem kíváncsian.
- Gyere... – megfogja a kezemet, és elindulunk. Menet közben felsegíti a kabátomat, aztán a tetőtéren lyukadunk ki. Mögém lépve ölel át, és nézzük a naplementét…ez gyönyörű, és nagyon romantikus.
- Nagyon szép volt... – mondom mikor már csak halvány fényeket látni. Szembe fordít magával, és végig simít a kezemen.
- Még mindig szomorú vagy. – összekulcsolja a kezünket.
- Ez nem olyan dolog, ami egyik pillanatról a másikra elmúlik. – mondom a szemébe nézve.
- Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél, de bízz bennem... – finoman megcsókol - Én mindig mindenkivel őszinte vagyok, ugye tudod, hogy bízhatsz bennem?
- Próbálok, de néha az őszinteség is fájdalmas. – derekamat ölelve húz magához.
- Ha őszinteségre vágysz, miért nem nézel a szemembe? Miért nem érzed saját tested remegését, ha a karjaimban tartalak? Miért menekülsz még mindig, ha azt mondom nincs miért? – nem hagyja, hogy válaszoljak, bár nem is tudom, hogy mit válaszoltam volna…szenvedélyesen megcsókol.
Lassan megnyugszom a karjaiban. Ahogy csókol, és ölel, szinte elfelejtek mindent…Lassan elindulok, és Will még haza is visz. A ház előtt megáll, és megcsókol.
- Jó éjszakát! Pihend ki magad! – simítja arcomra a kezét, de…
- Rendben, de...azt hittem bejössz egy kicsit...
- Én szeretnék, csak lehet nem tudnék elmenni, vagyis pont, hogy elmennék... – ne mosolyogj…főleg így ne…
- Csak szeretem, ha a közelemben vagy. Megnyugtat az ölelésed, bár tudom, hogy bután hangzik. – nevetek kínomban…biztos teljesen hülyének néz… - Akkor jó éjszakát, és köszönöm, hogy... – inkább kiszállok, és átmegyek az ő oladlához, kinyitom a kocsiajtót, és az ölébe ülve csókolom meg. Pontosan erre az ölelésre gondoltam… - Mehetsz... – mondom mosolyogva, mert látom, hogy megleptem, aztán kiszállok - Holnap találkozunk, addig is gondolj rám.
- Jó, majd akkor rád gondolok miközben...próbálok elaludni... – fejezi be a fenekembe markolva…de a dudálás miatt tényleg indulnia kell, feltartja a forgalmat.
Másnap a kereskedésben az irodába megyek, hogy köszönjek Willnek. Bekopogok és benyitok.
- Szia! Épp rólad beszéltünk. – köszön Vanessa - Egy hónap múlvára ne csinálj programot. Oh szívesen... – és kimegy…öhm…
- Ez...mi volt? – kérdezem értetlenül Willtől, de mielőtt válaszolna, megcsókol.
- Vanessa szerint ti lányok szeretitek, ha már az első hónapfordulóra készülünk mi férfiak, ezért nyomatékosan kérte, hogy vigyelek el valahova. – ohh…
- Igazán nem kell, ha nem akarod, vagy...
- Ugyan… - vág közbe - Az ötlet nem rossz, de azt majd egyedül találom ki, hogy hova menjünk. – elmosolyodom, és az ölelésébe bújok.
- Pár napja még nem hittem, hogy egy hétre előre is tervezhetek veled. – nevetek, bár tényleg így van.
- Akkor tegnaphoz egy hónap... – mondja mosolyogva.
Ma viszont én viszem haza. Talán egy kicsit kínosnak érezheti, de jobb ha hozzá szokik, hogy szeretek vezetni…Viszont, ahogy közeledünk a házhoz, meglátjuk, hogy Natasha várja a kapu előtt…a kis kurva nem nyugszik…
- Nem! Nem én hívtam ide, nem tudtam, hogy itt lesz és nem...
- Ne aggódj... – vágok közbe, nem kell félni - Ezentúl, ha felbukkan, megmutatom neki, hogy hol a helye, vagy jobban mondva, hogy kié vagy. – nem mondom, hogy nem vagyok ideges, és nem tépném meg, de van valami ami sokkal jobban fog fájni neki…határozott léptekkel indulok Will felé – Az enyém vagy! - és a motorháztetőre fektetve csókolom meg szenvedélyesen. Szemem sarkából látom, hogy ez a kis szuka sietősen eltipeg, és leszállok Willről.
- Nagyon tetszik ez az oldalad is. – felsőm alatt simulnak kezei a derekamra - Nem akarsz belőle többet mutatni? – sejthettem volna, hogy be fog indulni…
- Még nem... – lépek el tőle mosolyogva - Várnod kell ezzel...
- Valamit be kell vallanom... – ugye most nem az jön, hogy azért volt itt a riibanc, mert a napokban… - Csak arról van szó, hogy mikor nálam aludtál, én már egész jó képet kaptam a dolgokról... – nem értem… - Be van kamerázva az egész ház. – mi?!
- Ezt nem hiszem el...Will! – szóval végignézte, ahogy zuhanyzom, és ezért jött be mikor sírtam…
- Ugyan már, semmi baj. – hogy ne lenne baj?! - Gyönyörű vagy, nem kell semmit sem szégyellned...és alig láttam valamit, fél pillanat volt az egész... – mondja miután magához ölelt - Kárpótlásul a hétvégén megint besegítek a kocsiszerelésbe, ha szeretnéd. Meg mesélhetsz az exedről...hogy miért van még kint a képe meg ilyenek... – ez most hogy jön ide? csak nem…?
- Te most...féltékeny vagy? – kérdezem mosolyogva.
- Én? Soha...és ne nevess! – szól rám. Bevallom tetszik, hogy féltékeny, mert így tudom, hogy kezdek fontos lenni neki…de azért megnyugtatom.
- Nem kell aggódnod ám miatta, csak egy emlék apu legutolsó győztes futamáról... - bújok hozzá, ő meg szorosan magához ölel...olyan megnyugtató az erős, ölelő karjaiban lenni - De levehetem a polcról, ha hazaértem. - mosolyodom el.
- Van egy jobb ötletem. Szeretném ha maradnál, és velem aludnál. - olyan lágyan simogat...
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...tegnap még te féltél bejönni hozzám, mert... - egyszerűen magához húz és megcsókol.
- Majd visszafogom magam... - mosolyodik el.
- Persze, és megint végignézed a zuhanyzásomat...nem-nem... - a kocsiajtóhoz sétálok.
- És egy búcsúcsókot sem kapok? - szinte az autónak présel, annyira hozzám simul. Olyan szenvedélyesen csókol...nyaka köré fonom a kezeimet, Will fenekemre simítjai kezét, és húz közelebb magához. Muszáj leállítanom, mielött beadnám a derekamat...
- Ideje mennem...holnap találkozunk. - mondom mosolyogva a mellkasára simítva a kezemet, és adok ajkára egy puszit.
Kinyitja nekem az ajtót, és még behajol az ablakon egy pusziért. Mikor hazaérek, Janet vár az ajtóban. Fagyit is hozzott, tehát biztos ittmarad estére. Kényelembe helyezzük magunkat, és faggatni kezd. Látja rajtam, hogy egy részről boldog vagyok, más részről meg...még szomorú amiatta ami törtétn, és félelem is van bennem. Mi van, ha én is csak egy menet leszek neki, ha megkap és utána azt mondja ennyi volt?
A polchoz sétálok, és leveszem a képet. Elmesélem neki, hogy Will, Bennel viccelődött, és ma kicsit féltékeny is volt. Fogom a képet, és kiveszem a keretből. Teszek bele egy másik közös képet, ami Janettel készült.
Valahogy mindig megérzi mikor kell átjönnie, és meghallgat. Aztán persze felráz, és próbál biztatni. Szerinte nem kell attól tartanom, hogy ha lefekszem Willel, utána vége lesz, hacsak nem leszek rossz az ágyban...hozzá is vágok egy párnát. Elvagyunk egész este, elpusztítjuk a doboz fagyit, és a nappaliban alszunk el. Reggel csengetésre ébredünk. Belenézek a kukucskálóba, aztán kinyitom az ajtót.
- Jó reggelt! - köszönt mosolyogva Will, és néz végig rajtam - Milyen szexi vagy... - ohh...egy kis topp és egy pizsinadrág van rajtam...
- Mindjárt felveszek valamit... - mennék is, de visszahúz, és megcsókol.
- Maradj csak...- mér végig újra, és megint megcsókolna, de...
- Na jó, nem akarok gyertyát tartani... - szól közbe Janet.
- Csajos este volt? - mosolyodik el Will - Jó reggelt! - köszön Janetnek.
- Összekapom magam és mehetünk... - adok Willnek egy puszit, és megyek a fürdőbe.
Mikor visszajövök, hallgatom egy kicsit az ajtóban, hogy beszélgetnek Janettel, örülök, hogy kijönnek egymással. Mikor meglát barátnőm, ő is megy a fürdőbe. Én meg pont elkapom, hogy Will a polc felé néz, aztán elmosolyodik. Elkezdek kicsit összepakolászni, vagyis kezdenék, ha Will hagyná. Az ölébe ültet, és megcsókol...puhán, lágyan, mégis szenvedélyesen...tökéletes...Mikor combomon indul meg fölfelé a keze, szájába harapok finoman, és megfogom a kezét. Azért csak összepakolok, nem bírom a kupit...
Will a kereskedésben egy ideig jófiú, aztán nem igazán hagy tervezni. Nyakamba csókol, és kiveszi a ceruzát a kezemből. Mikor felé fordulok, hogy rászóljak, megcsókol...észbontóan csókol. Nem tudom nem viszonozni...csak a tekergő kezei...fenekemet markolássza. Egy ideje már egymásba vagyunk gabalyodva, mikor kivágódik az ajtó, és Nessa szalad be. Kicsit zavarba jövök, láthatóan Nessa nem igazán, sőt örül nekünk, még meg is jegyzi, hogy kár volt ennyire kerülgetnünk egymást...
Megbeszéljük, hogy hétvégén Will átjön Nessával, de egyedül érkezik.
- Nessa? - kérdezem.
- Reggelre belázasodott... - húzza el a száját - de ha csak miatta akartad, hogy átjöjjek, mehetek is... - de bolond vagy...
- Ne csináld már. - mosolyodom el - Viszont akkor nem szerelünk, mert Nessa biztos megharagudna... - lépek közelebb, és már csípőmön is van a keze.
- Akkor mit csináljunk? - kérdezi szinte suttogva felém hajolva, aztán a nyakamba csókol. Jó értelemben végigfut rajtam a hideg.
- Nem tudom, elmehetnénk valamerre, vagy ha nincs kedved, akár megnézhetünk egy filmet is... - mondom mosolyogva, mert nem tudok mást csinálni, ahogy a karjaiban tart.
- Gyönyörű a mosolyod... - simítja kezét az arcomra, és megcsókol.
- Nem figyelsz arra amit mondok...
- Este elviszlek táncolni. - jelenti ki mosolyogva.
- Hova? - elég régen voltam szórakozni...
- Majd meglátod. - kapok egy puszit.
Ennyiben is maradunk, és a napot filmezéssel és összebújással töltjük. Együtt főzünk, ölelésekkel, csókokkal fűszerezve...eszembe jutott mennyire szenvedélyes és heves volt, mikor itt, a konyhában kezdett ki velem komolyabban. Nem tudom, hogy tudta ennyire elcsavarni a fejemet...
- Mire gondolsz? - ohh, ennyire elméláztam volna?
- Rád... - mondom őszintén, mire elmosolyodik, és közelebb lépve megcsókol. Lehet neki is eszébe jutott...
Közeledve az estéhez, elmegyek készülődni, és mivel Will tudja milyen helyre megyünk, segít kiválasztani egy ruhát. Sikerül megtalálnia a legkihívóbbat...egyszer ha volt rajtam Janet unszolására vettem meg, de azóta itt porosodik...Kérem, hogy válasszon mást, de nem. Pasiból van... szeretik ha valami túl kivágott vagy nagyon rövid. Aztán mikor felveszem, és kijövök a fürdőből Will nem mond semmit, csak néz...kezdek zavarban lenni.
- Milyen? - kérdezem megtörve a csendet.
- Gyönyörű vagy... - hajamba túrva csókol meg. Derekára csúsztatom a kezeimet a pólója allatt és finoman belemarok...belemosolyog a csókba - Inkább maradjunk? - súgja ajkamra.
- Ha már rávettél, hogy vegyem fel ezt a ruhát, menjünk... - engedem el, és egy kényelmes magassarkút veszek fel.
- Mi bajod vele? - kérdezi értetlenül.
- Túl sokat mutat. - húzom el a számat.
- Hát.. nekem nagyon tetszik amit látok... - néz végig rajtam.
- Elég, ne csináld... - szólok rá, hogy ne nézzen így.
Elneveti magát, aztán elindulunk. Will mielött beszáll a kocsiba, a csomagtartóból elővesz egy inget, és csak így az utcán át is veszi...Nem akarom tudni miért vannak a kocsijában váltóruhák. Bár valószínüleg tudom a választ...
Tényleg táncolni hozott. Ez egy spanyol klub. Tetszik a zene, és a hely is, csak mikor táncolni hív, és körbenézek...én így nem tudok táncolni. De megnyugtat, és arra kér, hogy bízzak benne, majd ő vezet. Végülis elég jól megy így, csak Will túl sokat fogdos és simul, amivel kicsit zavarba hoz. Próbálom kicsit elengedni magam, és nem foglalkozni azzal, hogy hányan vannak körülöttünk, mert...mert hihetetlen, de Will tekinte csak rajtam van.
Kezd kicsit túlfűtött lenni a táncunk...inkább hasonlít már előjátékhoz mint tánchoz, annyiszor csókol meg...
Mikor hazavisz, hagyom, hogy bejöjjön, bár nem hiszem, hogy ez az este után túl jó ötlet, mert eléggé be lehet indulva, és bevallom én is kívánom, de még mindig bennem van ez a félelem, ami miatt nem tudnék még lefeküdni vele. És persze, hogy igazam van...felkap és a kanapén kötünk ki. Lovagló ülésben ülök rajta, a ruhám a derekamhoz feltolva, Will a fenekemet markolva tart közel magához csókunk közben. Kigombolom az ingét, és meztelen mellkasa tárul elém. Tudom, láttam már, de annyira izmos...végig simítok rajta, míg leveszi magáról az inget, aztán egyik kezével hajamba túrva csókol meg újra. Hajamba markolva finoman késztet arra, hogy hátra hajtsam fejem, hogy nyakamat csókolhassa. Felsóhajtok az érzésre, de mikor megérzem ruhám cipzárját engedni, megszólal a vészharang.
- Mi a baj? - kérdezi, mikor kipattanok az öléből és igazgatni kezdem magam.
- Ez túl gyors...tudom, hogy nem ellenkeztem, és... - annyira zavarban vagyok...olyan kínos...
- Sajnálom, nem akartam túl rámenős lenni. - vág közbe. Bocsánatot kér ezért? Ez elég új...
- Nincs semmi, te ne haragudj, és hidd el, hogy én is akarom, de várjunk még ezzel... - nem mond semmit, csak átölel, amivel az a baj, hogy megérzem, hogy ő már eléggé fel van izgulva...
- Szeretnéd, ha elmennék? Mármint nem úgy... - mosolyodik el...miért kell mindig ezt csinálnod?!
- Ha jófiú tudsz lenni, akkor maradhatsz... - nem tudom csak úgy hazaküldeni. Olyan megnyugtató az ölelő karjaiban, és sose éreztem magam annyira biztonságban, mint mikor vele aludtam...
|
| Saya | 2016. 09. 05. 21:36:25 | #34573 |
Karakter: William Gonzalez
-Barátok?! Figyelj, én eljátszhatom, hogy kibékültünk Nessa előtt, hogy kiengedjen, de idő kell, hogy meg tudjak bocsátani. -elhúzom a kezemet, ez nekem így nem tetszik. Tudod az a vicces, hogy tudtam, hogy meg fogsz bántani, de azt nem tudtam, hogy ennyire fog fájni...
-Jen...-közelebb lépek.
-Ne...-állít meg- Ha betartottad volna az ígéretedet, én tényleg tudtalak volna szeretni...de még mindig naiv vagyok...-megkerülöm, és felbiccentem szomorú buksiját.
-Mit tehetnék, hogy jobban legyél? -kérdezem arcára simítva a kezeimet.
-Legfőképpen azt, hogy adsz egy kis időt...-tolja el a kezemet.
-És mit mondjak Nessának?
-Beszélek vele, ha végre kienged...
-Sajnálom, hogy megbántottalak...-ezt az egészet nem így terveztem, tényleg nem akartam neki fájdalmat okozni.
-Én is sajnálom, amiket mondtam. -mondja, majd kopogni kezd az ajtón- Nessa...Szeretnék beszélni veled.
-Kibékültetek? -szólal meg kintről.
-Igen...-azt inkább hagyjuk mennyire hihető ez az igen, de kinyílik az ajtó.
-Akkor itt maradsz? Nem vagy kirúgva? -kérdezi Nessa lelkesen.
-Figyelj rám...-guggol elé- A bácsikád szeretné, ha maradnék, de még gondolkodom rajta. De ez nem jelenti azt, hogy ne láthatnál, ha szeretnél. Átjöhetsz hozzám, ás bütykölgetünk...
-Tényleg?! -végre úgy mosolyog, mint az előtt.
-Persze, ha az anyukád nem bánja. De most szeretném, ha kibékülnél Willel. Mérgesek voltunk egymásra, és olyanokat mondtunk és tettünk, amivel megbántottuk egymást...a felnőttek néha tesznek butaságokat...
-Ne haragudj, hogy...-mondja kicsi Nessám nekem, de erre semmi szükség. Felkapom és megpuszilgatom. Jen közben elindul. -Jen...Bármikor visszajöhetsz, ha szeretnél...-csak bólint és megy is.
Pár napig nem is látom Jent, aztán is csak futár érkezik néhány tervvel, amiket átnézett és átdolgozott. Bizonytalan vagyok mit kéne tennem, mindenesetre megköszönöm neki egy sms-ben, mert abban sem vagyok biztos, hogy felvenné nekem a telefont. A válaszban azt írja jobban van, de nem hiszek én ebben. Egy kis cselhez folyamodok, mivel Nessa amúgy is át akar menni hozzá, úgy döntök menjünk, és így legalább nem leszek túl tolakodó.
-Will? -nyit döbbenten ajtót Jen.
-És Nessa...-ai azonnal át is öleli- Nessa napok óta rágja a fülemet, de nem akartam zavarni, míg nem vagy jobban...
-Mit szerelsz? Segíthetek? -kérdezi lelkesen az én kis unokahúgom.
-Na jó, nem bánom...-indulnak el- Bejöhetsz...-szól hozzám mosolyogva.
Kiderül, hogy az apja kocsiján dolgozik. Először nem tartom jó ötletnek, hogy Nessa belekontárkodjon, de gy néz ki Jennek még jó is, hogy itt vagyunk. Rég volt az, hogy így dolgoztunk együtt...mint régen...
Viszont Nessáért eljön a nővérem, így is később megy haza, mint ígértem. Kettesben maradunk.
-Azt hiszem én is megyek, nem akarlak zavarni...-töröm meg a csendet.
-Nem zavarsz, maradj...-mi?
-Csak azért, mert elkezdett esni? -nézek az ablak felé.
-Észre sem vettem, hogy esik. Jó, hogy átjöttél...-hát még nekem mennyire az.
-Örülök, hogy nem utálsz annyira. -mosolygom, majd meglátok egy képet a polcon és a kezembe veszem- Van testvéred?
-Nincs...ő az exem, és ugye Janet...-mondja mellém állva.
-Ez komoly? -újra megnézem.
-Igen, miért?
-Ne már Jen...nem mondhatod komolyan, hogy leálltál egy ilyen kis...-akaratlanul is elnevetem magam.
-Will...-csóválja a fejét.
-Én csak azt mondom, hogy melléd nem egy ilyen kis bohóc való...-nevetek még mindig.
-Mert te jobb vagy? -veszem ki a kezemből a képet.
-Nem akarok beképzeltnek tűnni, de igen, sokkal...nézd meg, egyáltalán nem passzol hozzád. Nem is értem, hogy állhattál...
-Szóval szerinted te jobban passzolnál hozzám? -hmm...
-Nem tudom, mondd meg te...-nézek a szemébe.
-Kérsz valamit inni? Vagy üssek össze valamit enni? -értem én...
-Nem, köszi, amúgy is indulnom kéne. -kikísér- Holnap bejössz a kereskedésbe?
-Nagy szükség lenne rám? -bólintok- Rendben, akkor holnap...-elmosolyodom, és megyek.
Másnap reggel Jen kicsit később érkezik, mint szokott és olyan zavartnak tűnik.
-Szia! -mosolyogva állok fel az asztaltól- Azt hittem...-elém sétálva a számra teszi a kezét.
-Mi lenne, ha megpróbálnék bízni benned, és megpróbálnánk együtt? Nem érdekel, hogy a napokban kivel és hol voltál, csak az, hogy ha még te i akarod, én legyek neked az egyetlen...
-Jen...-lassan magamhoz húzom- Ez most olyan, mintha attól tartanál, ha nem közeledsz felém, én nem fogok rád várni. A tekinteted szomorú, pedig ez az, amit a legkevésbé szeretnék, ha a közelemben vagy. -szomorúan néz a földre, pedig ez nem egy visszautasítást, egyszerűen csak nem akarom porrá alázni. Natasha ezerszer visszajött hozzám, de akkor sosem éreztem azt, amit most...-Nézz csak rám...-biccentem fel a fejét.
-Nem vagyok elég jó? Már nem kellek, igaz? -jaj de buta vagy.
-Te nem vagy elég jó? Nem fordítva akartad mondani? -nézek rá csodálkozva mosolyogva- Te olyan szép és tiszta vagy, mint a frissen hullott hó...Nem akarom azt érezni, hogy én csak összejárkálom ezt az otrombaságommal. -mindkét kezemmel a hajába túrok, így tartom a fejét, hogy végig rám nézzen- Nem akarok ígérgetni, inkább csak kérdeznék valamit. -látom nem érti még- Lennél a barátnőm? -lassan csak a helyére kerülnek a szerepek, mert ezt nekem kell megkérdezni.
-Nagyon szeretnék...-meg akarom csókolni, de a számra teszi a mutatóujját- Nem akarom, hogy ezentúl másokkal is lefeküdj...
-És veled? -finoman megharapom az ujját és végre elveszi, hogy megcsókolhassam. Lágyan, türelmesen, de hosszan. Hogy lehet valakinek ilyen mézédes a szája? Naphosszat tudnám csókolni.
-Will...-suttogja ajkaimra nevemet, de ennél hosszabb csókot akarok- Will...-ismétli újra.
-Ne félj, nem most. -mosolyogva cirógatom meg piros pofiját- De ne ismételgesd ilyen ártatlan hangon a nevemet, mert attól beindulok. -elnevetem magam zavarát látva és inkább egy újabb csókkal oldom feszültségét, és csillapítom magamat is, mert szívem szerint feldobnám az asztalra, hogy megmutassam mennyire felizgatott csak azzal, hogy a nevetem kimondta.
Nehezemre esik, de hagyom őt dolgozni. Azt hiszem kicsit még a munkába menekül, bár most nagyon kimerültnek látom. Mindketten estig dolgozunk, de csak azért nem zavartam haza, mert szeretnék neki mutatni valamit.
-Én akkor lassan megyek, csak gondoltam beköszönök. -még mindig olyan bizonytalan, de teljesen önszántából csókol meg. Haladunk...
-Előtte mutatni akarok neked valamit. -nagy szemekkel néz rám, mint egy riadt őz- Nem azt...-nevetem el magam- Bár már úgy is láttad, és csak egy szavadba kerül, hogy újra lásd...
-Will, kérlek...-hiába jössz zavarba, pontosan láttam, hogy tetszett- Mit akarsz mutatni?
-Gyere...-megfogom a kezét és elindulunk felfelé, csak menet közben még ráadom a kabátját, mert kezd hűvösödni. A kereskedés tetőterére megyünk, mert innen gyönyörű a naplemente. Mögé lépve ölelem át a derekát és míg ő a lenyugvó Napot nézi, addig én szépségében gyönyörködöm.
-Nagyon szép volt...-szólal meg. Magam felé fordítva simítok végig a kezén.
-Még mindig szomorú vagy. -szorosan összekulcsolom a kezünket.
-Ez nem olyan dolog, ami egyik pillanatról a másikra elmúlik. -mondja rám nézve.
-Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél, de bízz bennem...-megcsókolom- Én mindig mindenkivel őszinte vagyok, ugye tudod, hogy bízhatsz bennem?
-Próbálok, de néha az őszinteség is fájdalmas. -kezeim derekára csúsznak, birtoklóan húzom magamhoz, hogy ne is gondoljon arra, hogy ellépjen.
-Ha őszinteségre vágysz, miért nem nézel a szemembe? Miért nem érzed saját tested remegését, ha a karjaimban tartalak? Miért menekülsz még mindig, ha azt mondom nincs miért? -szenvedélyes csókkal válaszolok helyette is.
Miután kicsit feloldódik a karomban, elindulunk hazafelé. Nem akarom, hogy megfázzon. A háza előtt megállva csókolom meg újra.
-Jó éjszakát! Pihend ki magad! -cirógatom meg az arcát.
-Rendben, de...azt hittem bejössz egy kicsit...-nem tudom, hogy csak kedves próbál lenni vagy most tényleg az ágyába hív? Áh, nem hiszem...ő nem olyan...
-Én szeretnék, csak lehet nem tudnék elmenni, vagyis pont, hogy elmennék...-húzom mosolyra a számat. Imádom, hogy minden kétértelmű mondatomra ő is pontosan arra gondol.
-Csak szeretem, ha a közelemben vagy. Megnyugtat az ölelésed, bár tudom, hogy bután hangzik. -nevet kínosan- Akkor jó éjszakát, és köszönöm, hogy...-mielőtt kiszállna meg akarom csókolni, de csak kiszáll csók nélkül. Már kérdeznék rá, hogy mi volt ez, de átjön az én oldalamra, kinyitja az ajtót és az ölembe ülve kapom meg a búcsú csókomat. Nem mondom, hogy nem lepett meg, de így sokkal jobban hozzám tud bújni, amitől kissé intenzívre sikeredik a búcsúzkodás. -Mehetsz...-mosolyogja és kiszáll a kocsiból- Holnap találkozunk, addig is gondolj rám. -koppint az orromra.
-Jó, majd akkor rád gondolok miközben...próbálok elaludni...-markolok a fenekébe, de mivel mögöttem már dudálnak, mert nem álltam félre, ideje indulnom.
Másnap reggel nővérem nyaggat. Mindent tudni akar és persze jön a jó tanácsival is.
-Tudom, hogy te ahhoz szoktál, hogy mindenki azonnal hanyatt fekszik neked, de adj időt Jennek. Akár pár hónapot is, és akkor...
-Jaj ne csináld már! Nem vagyok gyerek és képzeld, hogy tudok várni...-felállva az asztaltól kinézek az ablakon. Tegnap tényleg megfordult a fejemben, hogy bemegyek hozzá és rábeszélem mindenre, de szeretném, ha jobban bízna bennem, és az úgy nem fog működni ha lerohanom. Jó lenne megismerni őt és az is, ha jobban elengedné magát a közelemben. Nővérem tovább ontja magából a kéretlen tanácsokat, mikor Jen kopog és jön be és köszön mosolyogva.
-Szia! Épp rólad beszéltünk. -köszönti nővérem- Egy hónap múlvára ne csinálj programot. Oh szívesen...-teszi még hozzá, aztán magunkra hagy.
-Ez...mi volt? -néz értetlenül, de minden előtt behajtok rajta egy csókot.
-Vanessa szerint ti lányok szeretitek, ha már az első hónapfordulóra készülünk mi férfiak, ezért nyomatékosan kérte, hogy vigyelek el valahova. -magyarázom.
-Igazán nem kell, ha nem akarod, vagy...
-Ugyan...Az ötlet nem rossz, de azt majd egyedül találom ki, hogy hova menjünk. -mosolyogva bújuk a karjaimba.
-Pár napja még nem hittem, hogy egy hétre előre is tervezhetek veled.-nevet.
-Akkor tegnaphoz egy hónap...-nyomatékosítom mosolyogva.
Munka után már az is furcsa elsőre, hogy kézen fogva sétálok valakivel ki, mert eddig csak az ágyig vezettem a lányokat, hát még az milyen furcsa, hogy Jen kocsival jött, így ma ő visz haza engem. Amilyen kínos, úgy annyira vicces is. Az már kevésbé, hogy Natasha úgy vár a kapu előtt, mint egy kivert kiskutya.
-Nem! -kezdek bele máris- Nem én hívtam ide, nem tudtam, hogy itt lesz és nem...
-Ne aggódj...Ezentúl, ha felbukkan, megmutatom neki, hogy hol a helye, vagy jobban mondva, hogy kié vagy. -idegesen száll ki, és én is utána, mert nem akarom, hogy összeverekedjenek, de legnagyobb meglepetésemre Jen hozzám jön és a motorháztetőre fektet- Az enyém vagy! -szenvedélyesen csókol meg...wow...ilyen vadmacskának még sosem láttam. Lehet, hogy az előbb még nem örültem Natasha felbukkanásának, de ha ezt hozza ki Jenből, akkor legközelebb még ide is hívom. Örömmel viszonzom a csókot, de túl sokáig nem tart, mert Jen leáll, ahogy Naty eltűnik.
-Nagyon tetszik ez az oldalad is. -kezeim felsője alá csússzanak és simulnak derekára- Nem akarsz belőle többet mutatni?
-Még nem...-mosolyogva lép el- Várnod kell ezzel...
-Valamit be kell vallanom...-jaj ne nézz így- Csak arról van szó, hogy mikor nálam aludtál, én már egész jó képet kaptam a dolgokról...-látom nem érti- Be van kamerázva az egész ház. -na most már érti.
-Ezt nem hiszem el...Will! -néz rám kétségbeesetten.
-Ugyan már, semmi baj. -húzom magamhoz a kis duzzogót- Gyönyörű vagy, nem kell semmit sem szégyellned...és alig láttam valamit, fél pillanat volt az egész...-szépítem kicsit a helyzetet- Kárpótlásul a hétvégén megint besegítek a kocsiszerelésbe, ha szeretnéd. Meg mesélhetsz az exedről...hogy miért van még kint a képe meg ilyenek...
-Te most...féltékeny vagy? -mosolyodik el.
-Én? Soha...és ne nevess! -szólok rá. Lehet kicsit zavar, hogy kint van az a bamba képe.
|
| Garfield | 2016. 08. 29. 22:41:04 | #34561 |
Karakter: Jennifer Green
- Mire nincs szükséged?! – ránt magához.
- Arra, hogy ez a kurva akkor feküdjön alád, amikor csak akar! – kiabálom dühösen.
- Mert én hívtam ide, ugye?! Gondolod vagyok olyan hülye, hogy ha tudom, hogy itt lesz, idehozlak? Ennyire hiszel nekem? – kiabál ő is, miután elég erősen ellökött magától.
- Te csak kihasználod a nőket, és csak engem is ki akartál, nem igaz? – azért nem én nem ugrálok ahogy fütyülsz már durva vagy…
- Kölcsönösen használtuk ki egymást. Nekik is így volt jó. Nem csinálok abból titkot, hogy kitől mit akarok. – hát persze…
- Ez akkor is gusztustalan...rosszul vagyok tőled és a barátnődtől is. – nézek végig rajtuk.
- Akkor ne nézz! Takarodj! – mi?! - Natasha, te is! – kiveszi egy kulcsot Natasha táskájából, megfogja a karját, és az ajtóhoz vezeti, aztán rám néz - De ha most kilépsz azon az ajtón, én elfelejtem az ígéretemet... – gondolod ezek utána itt maradok?! - Jó éjszakát és további jó hisztizést! – vágja be az ajtót.
Olyan ideges vagyok, hogy az sem érdekel hogy ez a ribanc mit kezd el nekem magyarázni. Egyszerűen beülök a kocsiba és hazahajtok. Mégis mi a fenét képzel magáról?! Bármikor bejár hozzá mindenféle ringyó, és jó pofát vágok hozzá?!
Másnap mikor bemegyek dolgozni nem találom bent Willt. Pedig lenne mit megbeszélnünk a tegnapi után. Már Vanessa is itt van, aki szintén Willt keresi, de ő még mindig sehol. Látja rajtam, hogy valami baj van, és elmesélem neki, hogy mi történt tegnap. Kedvesen végig hallgat, próbál vigasztalni is, hogy minden rendben lesz, aztán felhívja az öccsét.
- William Gonzalez, hol a jó életben vagy?! – szól bele a telefonba Vanessa - Sosem késel, és mindig szólsz ha nem jössz be. Aggódtunk. – sóhajtja, tehát jól van, ennek örülök - MI történt? – hirtelen felpattan mellőlem és valamit belesuttog a telefonba, aztán rám néz – Letette…
- Mi történt? – kérdezem komolyan. Nem vagyok hülye, tudom, hogy miattam ment arrébb – Lefeküdt valakivel? – kérdezem félve, bólint.
Tényleg ennyit jelentettem csak neki? Másnál keresett vigaszt?! Többre tart egy ribancot, mint engem?! Először haragot érzek, aztán végtelen szomorúságot érzek. Elerednek a könnyeim…Vanessa beszélget velem, és mire Will megjön valamennyire meg is nyugszom. De ahogy belép, elfog az undor…
- Talán jobb lesz, ha most kettesben hagylak titeket, hogy megbeszéljétek a....
- Jen tudja mi a dolga. Ott van egy halom papír, amit még át kell néznie. – vág nővére szavába teljesen közömbösen.
- Még te vagy megsértődve? – nézek rá dühösen - Egy szörnyeteg vagy..
- Nem tetszik? Fel lehet mondani. Vagy tudod, mit? A fene sem szenved veled tovább, ki vagy rúgva. Majd utalom az eddigi munkádért a pénzt. – fogja magát és kimegy. Milyen gyáva…
- Biztos nem gondolta komolyan… - próbálja mentegetni Vanessa az öccsét.
- Ugyan, te is tudod milyen…bizonyára kevésnek tart, hogy nem feküdtem le vele azonnal…
Nem maradok itt tovább. Megyek összepakolni. Közben Nessával is összefutok, de most hozzá sincs kedvem. Kérdezgeti, hogy mi bajom, mire kitör belőlem, hogy Will kirúgott…aztán megyek a raktérba összepakolni a cuccomat. Kis idő múlva ajtócsukódásra leszek figyelmes.
- Mi a...? – Will próbálja kinyitni, de nem megy neki…mi folyik itt?
- Addig itt maradtok, míg ki nem békültök! – jajj Nessa…
- Will, én...
- Tudom, pontosan tudom, hogy joggal haragszol rám, nem is keresek kibúvót, de tegnap azt hittem vége. Bár, hogy lehetne vége annak, ami el sem kezdődött... – vág közbe.
- Úgy van, vége is. Te sem gondolhatod komolyan, hogy lefekszem mással, kirúgsz és utána azt mondom semmi baj, felejtsük el...Gyerekes vagy. – ülök le egy dobozra.
- Igen, én néha egy nagy gyerek vagyok. Megszoktam, hogy elveszem, ami kell, aztán nevetek egy jót. Nekem ez új, hogy bántok valakit...vagy hogy kölcsönösen bántjuk egymást.. – és ez engem miért vigasztaljon?! - Nagyon szomorú vagy? – kérdezi mellém ülve, és el is sírom magam.
- Nagyon... A munka nem érdekel, de te mást tartottál a karodban...
- Talán jól is van így. – tessék? - Már nem az, hogy megbántottalak, hanem, hogy köztünk nem lesz semmi. Így is megbántottalak, pedig azt hittem, hogy nem is fog érdekelni. – rosszul hitted - Kirúgni is csak mérgemben rúgtalak ki, nem gondoltam komolyan. – elfordulok…nincs kedvem hallgatni a mentegetőzését - Jó lenne, ha maradnál... – Will…
- Neked lehet... – mondom halkan.
- És, ha megígérem, hogy tényleg békén hagylak? Hogy nem lesznek lopott csókok vagy kétértelmű mondatok? – nem tudom… - Vagy nem akarod, hogy békén hagyjalak? – végig simít a karomon, de elhúzódom - Jó, akkor hozzád sem érek. – sóhajtja.
- Félek maradni... – vallom be - Te sosem féltél még semmitől? – kérdezem rá nézve.
- Egyszer nagyon...Nessa még egész pici volt, talán másfél éves, mikor az egyik kerti partin beleesett a medencébe. Majdnem megfulladt. Én húztam ki. Nagyon köhögött, sírt és úgy kapaszkodott belém, mintha én maga lennék az élet. Azóta ragaszkodott ennyire hozzám, mellettem úgy érezte nem eshet bántódása. – mosolyodik el - Ő volt az egyetlen, aki nem ítélt el, aki úgy szeretett, amilyen vagyok...a mai napig... – ugyan…
- Ha nem szeretne, nem csukott volna be. Nagy hülyeség volt, de csak jót akart. Nagyon aranyos kislány és okos is, főleg a korához képest. Olyan dolgokat tud az autókról, hogy az valami hihetetlen az ő korában. Kicsit olyan, mint én... – mondom mosolyogva.
- Azért, mert szereti az autókat, vagy azért, mert... – rám pillant…jogos feltételezés. Nessa ugyan annyira rajong az autókért, és nekem is ugyan olyan fontos Will… - Lehet, hogy itt töltjük az egész napot? – zavarban van?
- A telefonom is kint van a táskámban... – nem tudjuk Vanessát felhívni…
- Azt mondta, hogy kijöhetünk, ha kibékültünk. – közelebb jön, és a kezét nyújtja felém - Barátok? – mi? a történtek utáán hogy tudnék „csak” a barátja lenni?!
- Barátok?! Figyelj, én eljátszhatom, hogy kibékültünk Nessa elött, hogy kiengedjen, de idő kell, hogy meg tudjak bocsátani. - elhúzza a kezét, és a száját is. - Tudod az a vicces, hogy tudtam, hogy meg fogsz bántani, de azt nem tudtam, hogy ennyire fog fájni...
- Jen... - közelebb lép.
- Ne... - teszem a mellkasára a kezemet, hogy ne jöjjön közelebb, nem kell a sajnálata...el is fordulok - Ha betartottad volna az ígéretedet, én tényleg tudtalak volna szeretni...de még mindig naiv vagyok... - mondom szomorúan. Megkerülve elém lép, és magára irányítja a tekintetemet..
- Mit tehetnék, hogy jobban legyél? - kérdezi arcomra simítva kezét.
- Legfőképpen azt, hogy adsz egy kis időt... - tolom el a kezét.
- És mit mondjak Nessának? - szegény kislány...
- Beszélek vele ha végre kienged... - nézek az ajtóra.
- Sajnálom, hogy megbántottalak... - mondja halkan. Rá pillantok, és tényleg úgy tűnik mint aki megbánta, de ettől még nem fogok a karjaiba rohanni.
- Én is sajnálom amiket mondtam. Nessa... - kopogok az ajtón - Szeretnék beszélni veled. - remélem itt van, nem csak bezárt és elment.
- Kibékültetek? - szóval itt vagy...
- Igen... - füllentek, és nyílik is az ajtó.
- Akkor itt maradsz? Nem vagy kirúgva? - kérdezi lelkesen.
- Figyelj rám... - guggolok elé - A bácsikád szeretné ha maradnék, de még gondolkodom rajta. - lehajtja a fejét szomorúan - De ez nem jelenti azt, hogy ne láthatnál, ha szeretnél. Átjöhetsz hozzám, és bütykölgethetünk... - végre mosolyog.
- Tényleg?! - máris izgatott.
- Persze, ha az anyukád nem bánja. De most szeretném ha kibékülnél Willel. Mérgesek voltunk egymásra, és olyanokat mondtunk és tettünk, amivel megbántottuk egymást...a felnőttek néha tesznek butaságokat...
- Ne haragudj, hogy... - kezd bele Nessa Will elé állva, de Will nem hagyja, hogy végig mondja. Felkapja és megpuszilgatja. Milrt nem tud mindig ilyen aranyos lenni?
- Jen... - szól utánam mikor elindulok - Bármikor visszajöhetsz, ha szeretnél... - csak bólintok, és elindulok haza.
Nem is mozdulok ki pár napig. És most, hogy van egy kis szabad időm, gondolkodás helyett újra leveszem a takarást arról a versenyautójáról, amin együtt kezdtünk dolgozni édesapámmal. Körbejárom végighúzva rajta a kezemet...hiányzol apa...Felfogom a hajam, és elkezdem átnézni, amit eddig csináltunk. Nagy szerelésben vagyok, mikor csengetnek. Janet...
- Azt ne mondd, hogy újra szerelgeted apád kocsiját...akkor itt nagy a baj... - néz végig rajtam...
- Gyere be... - a műhelybe megyünk, és tovább bütykölök, közben elmesélem ami Will és köztem történt.
- Kislány, én nem akarlak elkeseríteni, de ha nem reagáltad volna túl, Will nem fektet meg mást... - felnézek.
- Tessék?!
- Figyelj, ott volt az a ribi...de nem Will rendelte oda...egyszerűen ki kellett volna hajítani, és...
- Állj le Janet! - szólok rá.
- Nem, mert hosszú idő után végre igazán fontos neked valaki, és elszúrod. - mondja emelt hangon.
- Lehet, de ez így alakult...és nem tudom, hogy meg tudok e bocsátani neki.
- Ugyan már, te mondtad, hogy nem is voltatok együtt.
- És te mit szólnál ahhoz, ha egy srác veled akkor összejönni, és mást dönt meg? - szegezem neki a kérdést.
- Ezt most hagyjuk... - neveti el magát.
- Majd jön egy veszekedés, és újra másnál vígasztalódik?! - kezdek mérges lenni.
- Ezt nem hinném...adhatnál még egy esélyt neki...
Tudom, hogy nem akar rosszat, de most kicsit rá vagyok mérges, mert míg nem beszélgettünk, tudtam haragudni Willre...főleg, ha arra gondoltam, hogy talán megint mással van. Nem tudom hogy képes erre...minden nap más lány, a nevükre sem emlékszik, egyszerűen csak beteszi nekik, és...Fenébe, mit érdekel ez engem?! Elkezdek pakolászni, és kezembe akad néhány terv ami nálam maradt és át kellett volna dolgoznom. Ezeken dolgoztunk az irodában...félreteszem...
Másnap nagyot sóhajtva leülök, és elkezdem befejezni a tervek átdolgozását. Egész nap ezeken olgozok, és szinte semmit sem alszok, de kész vannak. Reggel hívok egy futárt, hogy vigye el a kereskedésbe. Nem sokra rá jön egy sms Willtől. "Megkaptam, köszönöm, szuper vagy. Remélem jobban vagy..." Válasz: "Igen, kicsivel..."
Nem jön válasz, egyszerűen belevetem magam a szerelésbe. Évek óta itt áll, és még mindig nem volt erőm megcsinálni. De ahogy elkezdem csöngetnek...ez hihetetlen.
- Will? - döbbenek le.
- És Nessa... - mosolyog. A kislány azonnal átölel - Nessa napok óta rágja a fülemet, de nem akartam zavarni, míg nem vagy jobban... - magyarázza.
- Mit szerelsz? Segíthetek? - de lelkes valaki.
- Na jó, nem bánom... - mosolygok Nessára elindulunk, de Will az ajtóban toporog - Bejöhetsz... - mondom mosolyogva.
Megmutatom nekik, hogy min dolgozom, és elmesélem miért olyan fontos nekem. Will először nem akarja, hogy Nessa hozzányúljon, mert tudja, hogy minden ami apámmal kapcsolatos fontos nekem és érzékenyen érint, de valahogy nyugodtabb vagyok, hogy itt vannak és megoszthatom velük.
Mindhárman elkezdjük tovább szerelni...Willel sokszor összenézünk, de nem szólunk semmit. Nem tudom mit érzek, de haragot azt nem, ami fura...
Alig 2 óra telhet el, megint ajtót kell nyitnom. Vanessa...a kis Nessáért jött, Willnek már egy órája haza kellett volna vinnie., mert dolguk van. Kettesben maradunk...igazából nem tudom mit mondjak, elég kényelmetlenül érzem magam.
- Azt hiszem én is megyek, nem akarlak zavarni... - töri meg a csendet.
- Nem zavarsz, maradj...
- Csak azért mert elkezdett esni? - néz az ablak felé.
- Észre sem vettem, hogy esik. Jó, hogy átjöttél... - vallom be.
- Örülök, hogy nem utálsz annyira. - mosolyodik el, és a polchoz sétál, és egy képet vesz a kezébe - Van testvéred? - kérdezi. Gondolom a képen lévő fiúra gondol...
- Nincs...ő az exem, és ugye Janet... - állok mellé a képre nézve.
- Ez komoly? - nézi döbbentek a képet.
- Igen, miért? - kérdezem értetlenül.
- Ne már Jen...nem mondhatod komolyan hogy leálltál egy ilyen kis... - neveti el magát.
- Will... - csóválom meg a fejemet.
- Én csak azt mondom hogy melléd nem egy ilyen kis bohóc való... - nevet még mindig.
- Mert te jobb vagy? - veszem ki a kezéből a képet.
- Nem akarok beképzeltnek tűnni, de igen, sokkal...nézd meg, egyáltalán nem passzol hozzád. Nem is értem hogy állhattál...
- Szóval szerinted te jobban passzolnál hozzám? - végre befejezi a nevetést.
- Nem tudom, mondd meg te... - néz a szemembe, de én inkább erre most nem válaszolok...
- Kérsz valamit inni? Vagy üssek össze valamit enni? - kérdezem visszafordulva, de ahogy rá nézek...nem is tudom...
- Nem, köszi, amúgy is indulnom kéne. - kikísérem - Holnap bejössz a kereskedésbe?
- Nagy szükség lenne rám? - még mindig nem tudom, hogy mennyire jó ötlet visszamenni, de azt tudom, hogy hiányzik...Bólint - Rendben, akkor holnap... - elmosolyodik, és megy.
Alig alszom valamit. Ez a délután valamit nagyon felkavart bennem. Egyszerűen nem tudnám elviselni, ha elveszíteném. Nem tudom mit csinált velem, de talán igaza van Janetnek, és kéne adnom neki még egy esélyt...
Reggel kicsit késve, de megérkezem. Hezitáltam még készülődés közben otthon, hogy jöjjek e vagy ne. Nem voltam még ilyen helyzetben...vagy jártam egy sráccal vagy nem. Ez a helyzet teljesen kikészít...Bemegyek az irodába, Willhez.
- Szia. - mosolyodik el és feláll a székből - Azt hittem... - ne beszélj, mert elbizonytalanodom. Csak elé sétálok és szájára teszem a kezemet.
- Mi lenne ha megpróbálnék bízni benned, és megpróbálnánk együtt? Nem érdekel, hogy a napokban kivel és hol voltál, csak az, hogy ha még te is akarod, én legyek neked az egyetlen...
|
| Saya | 2016. 08. 27. 14:17:40 | #34551 |
Karakter: William Gonzalez
-Hogy vagy? -kérdezem, mikor lejön. Azt hittem csak simán lelép, de örülök, hogy tévedtem.
-Jobban, köszönöm. -karjaimba zárom. Remélem tudja, hogy ezzel most mekkora örömöt szerzett.
-Kész a szendvicsed, gyere egyél...-mosolyogva húzom ki neki a széket és ülök le én is mellé.
-Te nem eszel? -kérdezi.
-Nem, én csak a csókodra szomjazom...-csak arra tudok gondolni, hogy megcsókoljam.
-Erről beszélnünk kell...-mondja miután befejezte a vacsorát.
-Maradt egy kis...várj...-közelebb hajolva csókolom meg és oldom meg a maszatosság problémáját is- Most jó...-magamhoz húzom, hogy újra megcsókoljam, de nem hagyja.
-Akkor is beszélnünk kell...-mondja komolyan.
-Rendben...-hajolok közelebb, de elfordítja a fejét- Vanessa mondott valamit? -bólint- Ne foglalkozz vele, sok hülyeséget tud összehordani. -simogatom meg az arcát.
-Nem volt hülyeség, de...-ellép- Szeretném, hogy még mielőtt bármi is lenne közöttünk, szakítanál Natashával és minden ribanccal, akit csak úgy felhívsz, ha kanos vagy.
-Az előbb megígértem, hogy nem lesz más lány, és nehéz olyannal szakítani, akivel nem is járok...-idegesítő, hogy mindig bizonygatnom kell mindent.
-Ez nekem ma nem úgy tűnt...
-Jen...-megfogom a kezét- Nem lesz rajtad kívül más...-nem vagyok szexmániás. Miért hisz mindenki állatnak?
-Ha ez már biztos lesz, akkor megpróbálhatjuk. -elengedi a kezemet- Nem akarok kellemetlen meglepetéseket, ha átjövök, vagy a munkahelyeden, vagy...-szerintem épp eleget beszélt. Magamhoz rántva csókolom meg, és ezúttal ő sem tol el magától, mert nyakam köré fonja kezeit. Finoman a fenekébe markolva csókolom tovább, de...-Ezt most...
-Mi a baj? -kérdezem.
-Holnap fontos napunk lesz...aludjuk ki magunkat...
-Csak egy jó éjt puszit kérek. -hajolok közelebb, hogy behajtsam, de csak az arcomra ad egyet.
Darabig még pakolászom, de valahogy úgy érzem akkor is mellette a helyem, ha ő nem akarja. Halkan megyek be a szobába és fekszem mögé az ágyban. Az idejét sem tudom mikor aludtam együtt valakivel, mert az ágyat nem alvásra szoktam használni. Közben Jen is felébred, és fel is ülne, ha hagynám, de nem hagyom. A nyakába csókolok és szorosabban ölelem magamhoz. Átöleli a kezemet és végül a karjaimban alszik el. Fura érzés valakire vigyázni, valakit úgy óvni, mintha lenne mitől...mert nincs, mégis féltem. Úgy fekszik itt, mint egy törékeny baba, pedig valójában nem az. Mégis mintha a közelemben elgyengülne, de nem úgy, mint mások...Mondd ki vagy te titokzatos kismadár, aki szárnyaid halk csapdosásával felkavarod életem tengerét...
Reggel előbb ébredek és lágy simogatásokkal keltem őt fel.
-Jó reggelt...-simogatom tovább.
-Neked is. -ül fel.
-Jól aludtál?
-Igen. -mosolyodik el.- Nagyon jól...-az arcomra akar adni egy puszit, de úgy fordulok, hogy a számra sikeredik- Hogy te milyen rossz vagy...elfelejtetted miben állapodtunk meg tegnap este?
-Egy percig sem, nyugi. -dőlök el, és látom nagyon megnéz magának- Megcsókolhatsz, ha tetszik, amit látsz...-nevetek.
-Nagyon vicces, inkább készülődj, különben elkésünk...-megy is a fürdőszobába.
Együtt megyünk be, mert úgy is vissza kell jönnie a ruháiért, meg mégis csak jobb így. Szerencsésen letudjuk a megrendelést is. Mr Okada tisztességes ügyfél, ha a fia egy idióta is, bár a bocsánatkérésre még őt is ráveszi. Az autó átadása után a jól megérdemelt jutalmat is megkapjuk, vagyis a vaskos fizetéscsekket.
-Mi lenne, ha elmennénk ebédelni? -kérdezem már az irodában Jentől- Megünnepelhetnénk, hogy ennyire jók vagyunk együtt...-átölelem a derekát.
-Majd ünnepelünk, ha betartottad az ígéretedet...-hátrál ki.
-Csak a jól sikerült közös munkára céloztam. -mosolygom- De itt is ünnepelhetünk...-veszek elő egy üveg pezsgőt és két poharat- Valami baj van? -tudom mire gondol, pedig a pezsgő az ügyfelek miatt van mindig készenlétben.
-Nem, nincs semmi...-kitöltöm, hogy igyunk.
-Van kedved besegíteni a megrendeléseinkbe?
-Úgy érted dolgozzak neked?
-Nem nekem, hanem velem...
-Jól van, szívesen dolgozom veled. -mosolyodik el- Köszönöm.
Annyira belelkesedünk mindketten, hogy át is nézünk pár tervet, amikbe Jen máris belejavít. Jó, hogy ennyire ért ahhoz, amit csinál. Nem csak csinos, de okos is. Kezemet combján tartom, hogy érezze mennyire elégedett vagyok vele mindkét téren...
-Will...-elveszi a kezemet- Feltűnt, hogy neked magyarázok?!
-Nem tehetnénk ezt félre? -kiveszem a kezéből a ceruzát, de ebben a pillanatban Nessa ront be. Felkapom őt és megpuszilgatom. Ő az egyetlen olyan személy, akire nem tudok ezért haragudni.
-Mit csináltok? -kérdezi kíváncsian.
-Jen megmutatja, hogy mit rontottak el a tervező bácsik és új tervet rajzol. -magyarázom, közben nővérem is megérkezik.
-Sziasztok! -ad egy puszit, bár én még haragszom rá- Nessa nagyon szeretett volna bejönni hozzátok. De látom dolgoztok, nem akarunk zavarni...
-Nem zavartok. -feleli Jen mosolyogva.
A nap tulajdonképpen Nessával telik el. Aranyos, hogy ennyire lelkes, de picit néha sok tud lenni. Szinte úgy kell hazazavarni a kis drágát. Mi meg megyünk hozzám, csak mikor megérkezünk, hamar kiderül. hogy nem vagyunk kettesben. Natasha fogad a nappaliban egy szál fehérneműben. Oh a fene, hogy nála maradt a kulcsom...és a jelszót sem állítottam be, hogy ne tudjon csak úgy bejönni...
-Szia édes...Ez most már rendszeres lesz? Hazahozod a kis szukát is?! -néz gúnyosan Jenre.
-Szuka?! Adok én neked szukát te kis kurva...-akkorát ad Natynak, hogy kanapéra borul. Úgy kell le fognom Jent, hogy ne tépje szét.
-Jen! Állj már le! -szólok rá, miközben próbál szabadulni.
-Oké...eressz! Összeszedem a cuccaimat, és itt sem vagyok...erre nekem nincs szükségem...
-Mire nincs szükséged?! -rántom oda magamhoz, hogy végre hagyja abba a kapálózást.
-Arra, hogy ez a kurva akkor feküdjön alád, amikor csak akar! -kiabálja. Olyan düh fog el, hogy elég erősen lököm el őt magamtól.
-Mert én hívtam ide, ugye?! Gondolod vagyok olyan hülye, hogy ha tudom, hogy itt lesz, idehozlak? Ennyire hiszel nekem? -kiabálom le én is őt, közben Natasha is feláll, de meg sem mer szólalni. Ő sem láthatott még ilyennek.
-Te csak kihasználod a nőket, és csak engem is ki akartál, nem igaz? -kérdezi dühösen.
-Kölcsönösen használtuk ki egymást. Nekik is így volt jó. Nem csinálok abból titkot, hogy kitől mit akarok. -betelt a pohár, hogy ugyanazt szajkózza, mint Vanessa, miközben semmit nem tudnak az életemről. Igaz, hogy nem sokra becsülöm az ilyen nőket, de ennyit érdemelnek.
-Ez akkor is gusztustalan...rosszul vagyok tőled és a barátnődtől is. -most szakad el a cérna.
-Akkor ne nézz! Takarodj! -döbbenten néz rám- Natasha, te is! -fogom meg a karját és tessékelem kifelé, csak előtte még kiveszem a táskájából a kulcsot, aztán Jenre nézek- De ha most kilépsz azon az ajtón, én elfelejtem az ígéretemet...-figyelmeztetem, de elindul. Hát jó...Mindkettőt kikísérem ajtón kívülre.- Jó éjszakát és további jó hisztizést! -az orrukra csapom az ajtót. Nem érdekel hogy rendezik le egymás között a továbbiakat.
Azt hittem Jennifer más, mint a sok csipogó kurva, aki önérzetességüktől nem látva akarnak minél nagyobb szeletet a Will féle tortából. Olyan szépen alakult minden, elnéztem minden kihátrálását és bizalmatlanságát. Igyekeztem türelemmel és megértéssel lenni, de ő még így is egy állatnak néz. Hát akkor nem okozok csalódást neki...
Lemegyek a kedvenc báromba, itt mindig vannak szép lányok. Különösen a kis barna, ázsiai tetováló lány. Fogalmam sincs mi a neve, de igazából nem is érdekel. Az ügy érdekében még egy lemosható tetoválást is bevállalok. Míg ő festeget, beszélgetünk és hamar megtaláljuk a közös hangot...annyira, hogy a remekmű elkészültével már teljesen egymásba vagyunk gabalyodva...
Újabb fél óra elteltével a privát kis szobájában, a tetováló eszközöket lesöpörve az asztalon csillapítom dühömet...jobban mondva ő van az asztalon, én meg benne...
Másnap fejfájásra és telefon csörgésre ébredek. Vanessa...remek...
-Halló...-veszem fel morogva.
-William Gonzalez, hol a jó életben vagy?!
-Hol lennék? Itthon az ágyban. Mert, mi van? -próbálok valahogy felébredni. Tegnap túl sokat ittam. Arra emlékszem, hogy megdöntöttem a kiscsajt, aztán taxival hazajöttem, de utána..filmszakadás...Valószínűleg lezuhanyoztam és elaludtam, ahogy elnézem.
-Sosem késel, és mindig szólsz ha nem jössz be. Aggódtunk. -sóhajt egy nagyot- MI történt?
-Tegnap este sokáig voltam társaságban, és? Egyszer megtehetem, hogy nem megyek be, nem? Az enyém az a kibaszott kereskedés! -mérgesen hangosítom ki és dobom az ágyra a telefont, közben fájdalomcsillapítót keresek.
-Will, te idióta! Itt van Jen is...-mondja halkabban- Mondta, hogy veszekedtetek...neki mit mondjak?
-Az igazat...vagyis azt, hogy boldog lehet, mert igaza volt, de már nem kell aggódnia, mert máson mentem át, mint egy gyorsvonat. Én úgy is csak ehhez értek, nem? Mert most ez jön...Kezd el rágni a fülemet. Meg beszéljetek ki gyorsan, mert egy óra és ott vagyok. -kinyomom a telefont és gyorsan emberi külsőt varázsolok magamra.
Még soha nem volt ilyen bűntudatom egyetlen éjszaka után sem. Úgy érzem mintha megcsaltam volna Jent, pedig tegnap világosan kifejezte, hogy nem kér belőlem. A könnyebb utat választottam ezúttal is.
Mikor beérek vádló tekintetek fogadnak. Vanessa Jen mellett ül...Olyan furcsák a szemei, mintha sírt volna. Hirtelen azt sem tudom mit mondjak.
-Talán jobb lesz, ha most kettesben hagylak titeket, hogy megbeszéljétek a....-kezd bele nővérem.
-Jen tudja mi a dolga. Ott van egy halom papír, amit még át kell néznie. -mondom ridegen.
-Még te vagy megsértődve? -szólal meg Jennifer is. Még sosem nézett így rám. -Egy szörnyeteg vagy...-nem tudom, hogy a könnyeivel vagy a dühével küszködik...
-Nem tetszik? Fel lehet mondani. Vagy tudod, mit? A fene sem szenved veled tovább, ki vagy rúgva. Majd utalom az eddigi munkádért a pénzt. -mielőtt bárki bármit mondhatna, megyek a dolgomra.
Nem segít az eddigi "jó" kedvemen az sem, hogy Nessa fülébe is eljut, hogy kirúgtam Jent és szinte nekem esik. Ütlegel, kiabál, azt mondja, hogy utál és látni sem akar soha többé. Miután az apja hazaviszi, a nővérem jön be hozzám.
-Will...én...szeretnék bocsánatot kérni...-kezd bele mondandójába- Olyanba beszélte bele, amibe nem szabadott volna, és ha valakire haragudni akarsz, akkor haragudj rám, de azt hittem, hogy Jenniferrel is csak játszol.
-Játszottam is, nem? -végig ezt beszélték legalább is bele a számba.
-Nagyon elharapóztak a dolgok, de ezzel nem csak Jennifer szívébe szúrtál tőrt, hanem a sajátodba is. Most pakol össze, beszéljetek! -kérlel.
-Minek? Megszegtem az ígéretemet, mert...mert annyira bosszantott, hogy azt gondolta meg fogom szegni. Egy pillanatig nem akart nekem hinni, mindig eltolt magától. -ülök le dühösen az asztalom mögé.
-Mert fél tőled. Mit fél? Retteg. Az előbb, mikor megtudta, hogy te...Oh Will, az a lány darabokra tört. Nem azért, mert mással vagy, hanem azért, mert szerintem azt hiszi, hogy ő kevés neked. Igen, lehet nem lesz ez egy örök szerelem, de ha egy darabig boldog leszel vele, már megéri...és ki tudja...Talán ő az, aki mellett megöregedhetsz. De ő nem Natasha...ha most hagyod elmenni, ő nem jön vissza...
-Már rég eldöntötte, hogy elmegy. Megmondta, hogy...
-Mindegy mit mondtatok egymásnak. Menj oda és tedd félre az egodat! -megsimogatja az arcomat- Nem Nessáért, hanem magadért...magatokért...-veszek egy nagy levegőt és megnézem mit csinál Jen.
A raktárban van, gondolom a váltó ruhájáért, de alig, hogy belépek, még időm sincs megszólalni, mert becsapódik mögöttem az ajtó és hallom, hogy a kulcs is ráfordul.
-Mi a...?-rányitok, de semmi, Jen is értetlenül néz.
-Addig itt maradtok, míg ki nem békültök! -kiabál be Nessa. Komisz kis ördög. Biztos vagyok benne, hogy a nővérem is segített ebben neki.
-Will, én...-nem, nem....most nem fogod felhúzni a falat.
-Tudom, pontosan tudom, hogy joggal haragszol rám, nem is keresek kibúvót, de tegnap azt hittem vége. Bár, hogy lehetne vége annak, ami el sem kezdődött...-morgom halkabban.
-Úgy van, vége is. Te sem gondolhatod komolyan, hogy lefekszem mással, kirúgsz és utána azt mondom semmi baj, felejtsük el...Gyerekes vagy. -ül le egy dobozra.
-Igen, én néha egy nagy gyerek vagyok. Megszoktam, hogy elveszem, ami kell, aztán nevetek egy jót. Nekem ez új, hogy bántok valakit...vagy hogy kölcsönösen bántjuk egymást...-leülök mellé, hiába duzzog- Nagyon szomorú vagy?
-Nagyon...-szipogja, de nem fordul felém, így csak gondolom, hogy sír- A munka nem érdekel, de te mást tartottál a karodban...
-Talán jól is van így. -meglepetten néz rám- Már nem az, hogy megbántottalak, hanem, hogy köztünk nem lesz semmi. Így is megbántottalak, pedig azt hittem, hogy nem is fog érdekelni. -soha nem érdekelt senkit, Natasha ugyan hisztizett néha, de ő mindig visszajött. Jen annyira más. Egyértelmű, hogy nem tudok vele bánni. -Kirúgni is csak mérgemben rúgtalak ki, nem gondoltam komolyan. -persze megint elfordul, és nem mond semmit- Jó lenne, ha maradnál...
-Neked lehet...-mondja egész halkan.
-És, ha megígérem, hogy tényleg békén hagylak? Hogy nem lesznek lopott csókok vagy kétértelmű mondatok? -nem mond semmit- Vagy nem akarod, hogy békén hagyjalak? -simítok végig karján, de odébb húzódik- Jó, akkor hozzád sem érek. -sóhajtva nézek magam elé.
-Félek maradni...-jön végül egy újabb halk válasz- Te sosem féltél még semmitől? -néz rám.
-Egyszer nagyon...Nessa még egész pici volt, talán másfél éves, mikor az egyik kerti partin beleesett a medencébe. Majdnem megfulladt. Én húztam ki. Nagyon köhögött, sírt és úgy kapaszkodott belém, mintha én maga lennék az élet. Azóta ragaszkodott ennyire hozzám, mellettem úgy érezte nem eshet bántódása. -mosolygom- Ő volt az egyetlen, aki nem ítélt el, aki úgy szeretett, amilyen vagyok...a mai napig...-húzom el a számat.
-Ha nem szeretne, nem csukott volna be. -furcsa, hogy Jent is megbántottam, mégis mintha ő vigasztalna- Nagy hülyeség volt, de csak jót akart. Nagyon aranyos kislány és okos is, főleg a korához képest. Olyan dolgokat tud az autókról, hogy az valami hihetetlen az ő korában. -mosolyog- Kicsit olyan, mint én...
-Azért, mert szereti az autókat, vagy azért, mert...-egy pillanatra egymásra nézünk- Lehet, hogy itt töltjük az egész napot? -állok fel. Basszus, most tényleg megijedtem attól, hogy valakinek lehet fontos vagyok? Megszoktam, hogy játszom mindenkivel, és egyszerűen nem tudok mi kezdeni azzal, hogy valakit tényleg bántanak a tetteim. Annyira szokatlan és zavarba ejtő.
-A telefonom is kint van a táskámban...-mondja, de hát az enyém sincs nálam, hogy felhívjam Nessát, hogy mégis mi a terve velünk.
-Azt mondta, hogy kijöhetünk, ha kibékültünk. -közelebb lépek- Barátok? -nyújtom a kezemet. Igazából nem ez az, amit szeretnék, de mást nincs jogom kérni. Nem tudom, hogy valaha akar-e még tőlem valamit, vagy már ennyit sem. Azt hiszem ígéretek helyett ezúttal a szemének kell hinnie. A szép szavak helyett tettekkel fogom bizonyítani, hogy más vagyok, mint aminek hisz. Jó leszek hozzá...és most nem Nessáért, vagy magamért, hanem miatta...Nem kell a ketrec a madárkának, csak kinyújtom a karomat, hogy visszarepüljön hozzám, ha a szíve visszahúzza még.
|
| Garfield | 2016. 08. 24. 23:28:51 | #34549 |
Karakter: Jennifer Green
- Biztos ezt akarod? Vagy inkább... – egyszerűen feltesz fenekemnél fogva a pultra, és derekamat ölelve csókol meg. Annyira jól esik, és ha nem lenne más is a képben részéről…Elhúzom a fejem…
- Kérlek...ne... – tolom el magamtól.
- Miért ne? Te is akarod, én is akarom...Mi rossz van abban, ha két felnőtt ember eltölt egymással egy kellemes éjszakát? – combjaimon simít végig de megfogom a kezeit.
- Pontosan ez az egy éjszaka. Én nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve. Nem szeretem fél órára kellemesen érezni magam, hogy aztán ki tudja meddig meg borzalmas legyen. – remélem megérti.
- Fél óra? Kikkel volt eddig dolgod? – nevet fel…látom meghallotta a lényeget - Én csak meg akarom kóstolni ezt a finom bonbont, ami előttem van, és ígérem az este végére a szomszédok is megtanulják a nevemet. – mondja közelebb hajolva és már csókolna meg, de nem…le is szállok a pultról.
- A nem az nem! Én nem vagyok olyan lány, akikhez szoktál. – mondom idegesen - Jó éjt... – megyek is a fürdőbe.
Mire végzek sikerül lenyugodnom. Remélem ő sem neheztel rám a visszautasítás miatt. Háló ruhában jövök ki a fürdőből, és megyek nappaliba, de…nincs itt. Bekopogok a vendég szobába, nem jön válasz lassan benyitok, de…itt sincs. Végig járom a házat, de sehol sincs, kinézek az ablakon, és…ezt nem hiszem el. Komolyan elment egy szó nélkül?! Egyre jobban esik…azonnal a telefonomhoz kapok, és próbálom hívni.
- Vedd már fel…mi lesz már?! – már nem tudom hányszor hívtam, de nem veszi fel – Istenem…nem eshetett baja… - öltözni kezdek.
Megtorpanok a kocsinál…senki kedvéért nem ültem még volán mögé mióta apu meghalt. De muszáj megtudnom, hogy baja esett e vagy hazament. Esküszöm, ha jól van teszek róla, hogy ne legyen.
- Ahogy megérkezek a házhoz, le se veszem a kezem a csengőről.
- Te idióta! – ütök a mellkasára - Halálra aggódtam magam! Eltűntél és a telefont sem vetted fel! – kiabálok vele könnyes szemekkel - Azt hittem, hogy... – tekintetem mögé téved…ezt nem hiszem el… - Oh bocsánat, megzavartam valamit?
- Nem, dehogy, de meglepett, hogy utánam jöttél. – tényleg?!
- Ennyire ostobának nézel? – az asztalra nézek - Egy pohárka, két pohárka... – és végszóra megérkezik Natasha egy törölközőben.
- Baby, meddig kell még várnom? Oh bocsánat, nem láttam, hogy még vendégünk van. Az új lotyó házhoz jön?
- Minek neveztél?! – vonom kérdőre dühösen. Fel is pofoznám, ha Will nem fogna meg a derekamnál fogva.
- Natasha, ezzel most túl messzire mentél. – szól rá Will.
- Te meg túlságosan is közel vagy ehhez a ribanchoz. – ribanc?!
- Néztél te már tükörbe ma, hogy engem ribancozol? – hülye kurva!
- Nah, elég lesz! – szólal meg Will.
- Igen, nekem ennyi bőven elég volt. – rántom el töle a kezemet - Örülök, hogy jól vagy. – indulnék, de visszahúz.
- Maradsz! Így biztos nem vezethetsz. – mondja nekem, én meg hirtelen nem tudok mit mondani - Te mész. Most! – mondja Natashának.
- Tessék? Most kidobsz emiatt a...? – kérdezi dühösen, de hirtelen vált - Mi lenne, ha kibékülnénk? Vagy...oh nagyszerű ötletem támadt. Csinálhatnánk hármasban. – mekkora egy büdös szajha…fúj…
- Natasha... – csóválja meg Will a fejét - Menj haza! – szól rá mérgesen.
- Jó, akkor most dugd meg megint őt! – megint?! - Azt jobb ha tudod, ha megcsókolod, az az én ízem lesz. – áll meg előttem kifele menet.
- Rendben, és neked ízlett az enyém?
- Te... – emeli meg a kezét, amit Will meg is fog.
- Indulj már! – mutat az ajtó irányába, amin távozik is. Megvárom, míg elindul a kocsijával és én is mennék, de Will megfogja a kezemet - Te nem! Előbb szépen elmondod, hogy minek jöttél ide...
- Megmondtam. Aggódtam, de már látom, hogy feleslegesen. Undorító vagy. – próbálom elhúzni a kezemet, de nem engedi.
- És miért vagyok undorító? Te elég világosan kifejezted, hogy nem akarsz tőlem semmit, akkor meg? – ezt komolyan kérdezed?!
- Te semmit nem értesz. – nézek rá, és kicsordul a könnyem…de nem sírhatok egy ilyen pasi miatt…
- Igen, az lehet, mert rajtad nem lehet kiigazodni. Hol ezt csinálod, hol azt...
- És egy ágyban találtál bármelyik barátommal? Mert én, ha öt perccel később érkezem...Te bárkit behívsz az ágyadba. – ellépek tőle, mert már nem fogja olyan erősen a kezemet - Azt hiszed, hogy én nem gondoltam rá, hogy én kőből vagyok? De én nem bújok ágyba bárkivel, és ez a nagy különbség kettőnk között.
- Hát nem látod, hogy megőrjítesz?! – hiába lépnék hátrébb, az ajtó van mögöttem, és hiába dőlök neki, teljesen hozzám simul - Te kényszerítesz rá, hogy beérjem mással, mert hiába akarlak téged. – kezeimet a fejem fölé tolja, és homlokomnak dőlve néz a szemembe - Maradj itt éjszakára...
- Nem! – nem fogok lefeküdni vele, mert kidobta játékét, és beérné velem…
- Akkor csak aludj itt. Van egy kényelmes vendégszobám. Még ruhákat is találsz benne, és mielőtt megkérdeznéd, nem, nem az egyik barátnőm hagyta itt. A nővéremnek vannak itt cuccai, mert régen sokat voltak itt.
- Én nem hiszem, hogy a mai nap után itt tudnék...
- Jen, ne csináld ezt... – vág közbe - Egyre jobban esik az eső is. – leereszti a kezeimet, és összekulcsolja az övéivel - Neked vannak a legszebb szemeid, amiket valaha láttam. – na persze…
- Hány lánynak mondtad már ugyanezt? – karmolok tenyerébe.
- Soknak, de csak most gondolom komolyan. – finoman megharapja a kezemet, ami mosolyra késztet…olyan lökött… - Mi lenne, ha egy kicsit jobban megismernénk egymást?
- Ezt úgy érted mindenféle más lányok nélkül? – bólint - Jól hangzik, de...
- Nincs de és nincs több játék sem. Most csak...még nem tudom mi lesz, de ami jelenleg van, az nagyon tetszik. – simít végig az arcomon - Csinálok neked egy szendvicset, mert más nincs itthon. Addig nyugodtan fürödj le. Fent a második ajtó. – hát rendben, bólintok.
Ha már felajánlotta, keresek magamnak valamit amiben aludhatok, és indulok fürdeni. A víz alatt állva, egyszer csak elerednek a könnyeim. Elég feszült ez az este, és még fel sem dolgoztam, hogy szakadó esőben ültem volánhoz Will miatt…eszembe jut apu is…annyira hiányzik…Ölelő karokra leszek figyelmes. Ijedten kapom magam elé a törölközőt.
- Will… - derekamat ölelő kezeire teszem a kezemet. Elmosolyodom, mikor megpuszilgatja az arcomat. Magamra tekerem a törölközőt és felé fordulok. Szerencsére ruhában van, de a gondolattól is zavarba jövök, hogy már láttam meztelenül…Kezeivel hátra túrja hajamat, és ujjával simít végig ajkamon. Éppen megcsókolna, de csengetést hallunk meg.
- Ne aggódj, bárki az, elküldöm. – cirógatja meg arcomat, kimegy.
Gyorsan összeszedem magam, és felöltözök, mielőtt megint betoppanna. Fogat mosok, aztán mikor kilépek a fürdőből, majdnem Vanessába ütközök.
- Szia, te jöttél? Én csak... – istenem de kínos…
- Semmi gond Jen, csak fel akartam köszönni neked és megnézni, hogy nem evett-e meg az a csúnya farkas. – nevet.
- Nem is olyan csúnya...igazából kedves volt velem. És én tényleg nem azért jöttem, mert mi... – nem tudom befejezni, mert a szavamba vág.
- Tudom, és ha megfogadsz egy tanácsot, nem is fekszel le vele. Will egy cuki pofa, imádom, az egyik legjobb ember, aki a világon csak él...imádják a nők is egyéb tulajdonságai miatt, de neki olyan, hogy szerelmi élete nincs és nem is lesz. Lehet egy ideig lekötöd majd, de te jó kislány vagy, ő meg rossz kisfiú. Darabokra fogja törni a szívedet. Szimpatikus vagy nekem, és a lányom is imád...nem akarom, hogy az öcsém miatt szenvedj. – magyarázza nekem.
- Nem tudom mit mondjak... - olyan furán érzem magam, hogy a nővére akar lebeszélni Willről...
- Nem is kell semmit, csak vigyázz magadra. - kedves, hogy aggódik - Én örülnék a legjobban, ha Willnek lenne egy normális barátnője, és kapcsolata, de tudom milyen... - mondja komolyan, aztán elmosolyodik - Jól áll...
- Remélem nem haragszol, az összes cuccom vizes, és Will felajánlotta. - magyarázom.
- Dehogy, csak nyugodtan. De én most megyek, Nessa így is mérges, mert nem jöhetett. - nevet - Jó éjt! - köszön el, és indul is.
- Neked is... - szólok utána.
Elgondolkodom azon amit Vanessa mondott. Will még nem volt szerelmes? Nem szeretett igazán senkit? Olyan szomorú és kiábrándító, hogy csak megdönti a nőket aztán kidobja őket mint a használt rongyokat. Az eszem azt mondja, hogy nem kéne maradnom, de...de mi van ha miatt képes lenne megváltozni?! Lehet, hogy naiv vagyok, de lemegyek hozzá.
- Hogy vagy? - kérdezi mosolyogva.
- Jobban, köszönöm. - mosolygok zavartan végignézve rajta. Csak egy alsó van rajta, annyira jól néz ki, és...átölel...jó a karjaiban lenni, olyan finom illata van...
- Kész a szendvicsed, gyere, egyél... - mosolyogva kihúzza nekem a széket.
- Te nem eszel? - kezdek zavarban lenni, hogy amióta elkezdtem enni, csak néz, és néz...
- Nem, én csak a csókodra szomjazom... - oké, most már zavarban vagyok...
- Erről beszélnünk kell... - mondom befejezve a vacsorát.
- Maradt egy kis...várj... - közelebb hajol, és megcsókol...nem tudom nem viszonozni...annyira finomak a puha ajkai... - Most jó... - felhúz, és magához ölelve csókolna meg újra.
- Akkor is beszélnünk kell... - mondom komolyan.
- Rendben... - hajol közelebb, de elfordítom a fejemet - Vanessa mondott valamit? - bólintok - Ne foglalkozz vele, sok hülyeséget tud összehordani. - cirógatja meg az arcomat.
- Nem volt hülyesége, de... - ellépek tőle - Szeretném, hogy még mielőtt bármi is lenne köztünk, szakítanál Natashával, és minden ribanccal akit csak úgy felhívsz magadhoz, ha kanos vagy.
- Az előbb megígértem, hogy nem lesz más lány, és nehéz olyannal szakítani, akivel nem is járok... - mintha kezdene mérges lenni...
- Ez nekem ma nem úgy tűnt...
- Jen... - fogja meg a kezemet, és közelebb lép - Nem lesz rajtad kívül más...
- Ha ez már biztos lesz, akkor megpróbálhatjuk. - engedem el a kezét - Nem akarok kellemetlen meglepetéseket ha átjövök, vagy a munkahelyeden, vagy... - egyszerűen magához ránt, és megcsókol...finoman csókol, lassan hívja táncra nyelvemet. Nyaka köré fonom a kezeimet, és egyre szenvedélyesebb a csók, akkor kapok észbe, mikor Will fenekemre simítja kezeit - Ezt most...
- Mi a baj?
- Holnap fontos napunk lesz...aludjuk ki magunkat...
- Csak egy jó éjt puszit kérek. - közelebb hajol, de csak az arcára adok egy puszit.
Befekszem az ágyba, lehet viccesen hangzik, de mindennek Will illata van, és...és ez annyira jó. Hamar elalszom. Félálomban vagyok, mikor ölelő karokat érzek. Kicsit megijedek, és ülnék fel, de Will nem engedi, helyette a nyakamba csókol, és szorosabban ölel magához. Mivel nem csinál semmi mást, és jó a karjaiban lenni, átölelem a kezét, és az ölelésébe vackolom magam. Azt hiszem már jó ideje nem éreztem ilyen biztonságban magam...
A reggel is elég kellemesen indul. Will simogatására ébredek.
- Jó reggelt... - köszönt mosolyogva, és hajamat igazgatva simogat tovább.
- Neked is. - ülök fel.
- Jól aludtál?
- Igen. - mosolyodom el - Nagyon jól... - szeretnék az arcára adni egy puszit, de elfordítja a fejét, és a szájára sikerül - Hogy te milyen rossz vagy...elfelejtetted miben állapodtunk meg tegnap este? - kérdezem, de igazából csak emlékeztetni akarom, hogy én nem fogok a második vagy harmadik helyen állni...én az egyetlen akarok lenni neki...
- Egy percig sem, nyugi. - válaszolja hanyatt dőlve az ágyon. Olyan izmos... - Megcsókolhatsz ha tetszik amit látsz... - neveti el magát...neee ennyire néztem?!
- Nagyon vicces, inkább készülődj, különben elkésünk... - felkelek az ágyból, és megyek a fürdőbe. Csak most magamra zárom az ajtót, mert nem akarok elgyengülni ha megint meg akarna lepni, mint tegnap este.
Will ragaszkodik hozzá, hogy elvigyen, mert úgyis vissza kell jönnöm hozzá a ruháimért...
A megrendelő is időben itt van a kis elkényeztetett kölkével. Az első dolga Mr Okadának, hogy személyesen is elnézést kér tőlem a fia múltkori viselkedése miatt, és ugyan ezt megköveteli a fiától is. Mihelyst túljutottunk ezen, megmutatjuk Willel az autót, mindent elmondunk, amit csak kell az autóról. A megrendelőnek tetszik, és elég szép kis összeg üti mindkettőnk markát.
- Mi lenne ha elmennénk ebédelni? - kérdezi Will az irodában - Megünnepelhetnénk, hogy ennyire jók vagyunk együtt... - nagyon szeret kétértelműen fogalmazni...de egyértelművé válik, mikor közelebb jön, és derekemra csúsztatja a kezeit.
- Majd ünneplünk ha betartottad az ígéretedet... - mondom kihátrálva az öleléséből.
- Csak a jól sikerült közös munkára céloztam. - mosolyog - De itt is ünnepelhetünk... - és előkap egy üveg pezsgőt poharakkal. Vajon kikkel "ünnepelgetett" itt, hogy pezsgőspoharakat tart az irodában?! - Valami baj van?
- Nem, nincs semmi... - kitölti a pezsgőt, és iszunk egy pohárral.
- Van kedved besegíteni a megrendeléseinkbe?
- Úgy érted dolgozzak neked? –
- Nem nekem, hanem velem... - hmm...ez tetszik. Ezek szerint egyenlő félnek tekint.
- Jól van, szívesen dolgozom veled. - mosolyodom el – Köszönöm.
Mutat pár tervet, de máris sok hibát látok a rajzokban. Meg is mutatom neki. Hatalmas pénzek lettek volna, hogy kijavítsák utólag...Az első, hogy átrajzolom a terveket. Will irodájában is van egy tervező asztal, így legalább ahogy rajzolok, rögtön mondhatom is, hogy mi miért meg hogy. Bár szerintem nem nagyon érdekli, ellenben a combom annál inkább, mert azon pihen a keze...
- Will... - elveszem a kezét - Feltűnt, hogy neked magyarázok?!
- Nem tehetnénk ezt félre? - kiveszi a ceruzát a kezemből, de mielőtt bármit is csinálhatna nyílik az ajtó, és Nessa szalad be. Azonnal felkapja unokahúgát, és megpuszilgatja, de Nessát sokkal jobban érdekli, hogy mit rajzolok.
- Mit csináltok? - kérdezi kíváncsian.
- Jen megmutatja, hogy mit rontottak el a tervező bácsik, és új tervet rajzol. - Vanessa is megérkezik.
- Sziasztok. - ad Willnek egy puszit - Nessa nagyon szeretett volna bejönni hozzátok. De látom dolgoztok, nem akarunk zavarni...
- Nem zavartok. - mondom mosolyogva. Egészen megszerettem ezt a kislányt, és így Will is jó fiú lesz...
Nessával az ölemben rajzolok, és minden kérdésére válaszolok, ami csak eszébe jut. És ügyes is, mert ha megmutatom hova és mekkora vonalat húzzon, meg is csinálja. A nap végére én már kezdek agyilag fáradni, de Nessa nagyon pörög. Még rajzolna tovább, ha Will és Vanessa nem mondanák, hogy mára elég volt. Vanessa elviszi Nessát, mi meg Willel hozzá megyünk. De ahogy belépünk azonnal elfog a düh...Natasha a nappaliban egy fehérneműben...esküszöm mindjárt megtépem...
- Szia édes... - mosolyog Willre - Ez most már rendszeres lesz? Hazahozod a kis szukát is?! - mi van? Mi van?!
- Szuka?! Adok én neked szukát te kis kurva... - nekirontok, és úgy felképelem, hogy megtántorodik ebben a rohadt magassarkújában, és a kanapéra esik...én ütném tovább, de Will lefog.
- Jen! Állj már le! - szól rám, miközben próbálok szabadulni.
- Oké...eressz! - mordulok rá - Összeszedem a cuccaimat, és itt sem vagyok...erre nekem nincs szükségem...
|
| Saya | 2016. 08. 22. 17:13:35 | #34542 |
Karakter: William Gonzalez
Másnap már nagyban folyik a munka, mikor arra leszek figyelmes, hogy Jennek látogatója van. Megyek és megnézem mi folyik itt, vagy egyáltalán ki ő.
-Micsoda jó kedv van itt. -szólok hozzájuk- Kit tisztelhetek a hölgyben? -kérdezem mosolyogva.
-A legjobb barátnőm, Janet. Janet, ő William. -mutat be neki.
-Az a Will? -kérdezi végig nézve rajtam- Most már értem...-mondja mosolyogva.
-Remélem csak jót hallottál rólam. -érdekes, szóval Jen beszélt rólam...
-Azt hiszem...-hmm...
-Szerintem ideje indulnod...-tessékeli ki Jennifer a vendéget.
-Kedves lány...-mondom, mikor visszajön, Jen csak mosolyogva bólint- Szóval meséltél rólam? -mesélj csak erről.
-Jen...-Nessa jelenik meg és öleli őt át.
-Szia...-köszön neki mosolyogva.
-Nekem már nem is köszönsz? -felkapom az én kis Nessámat- Anya?
-Itt vagyok. -érkezik meg nővérem is- Jennifer, igazából hozzád jöttünk.
-Hozzám? -kérdezi meglepetten.
-Nessa nagyon örülne, ha eljönnél az iskolai fellépésére.
-Hát én nem is tudom...
-Nemleges választ nem fogadunk el. Felírtam az iskola címét, a fellépés után meg szívesen látnánk, egy kis összejövetelt tartunk. Két hét múlva lesz, csak időben akartunk szólni.
-Köszönöm a meghívást. Ott leszek. -válaszolja mosolyogva Jen.
A következő hetekben még a szokásosnál is többet dolgozunk. Jennel is jól kijövünk, én meg igyekszem jól viselkedni és tényleg csak dolgozni a közelében. Miután a kocsi elkészül, kivisszük egy próbakörre. Jen vezet.
-Jól vezetsz. -mondom neki.
-Az apám tanított meg...még a versenyautóján a pályán...-mosolyodik el, de aztán megint az a szomorúság jelenik meg, ami mindig, ha az apjáról beszél- Akarsz te is vezetni?
-Persze. -megvárom, hogy átüljön a másik oldalra, becsukom mögötte az ajtót és én is beszállok- Nem szomorkodunk...-szorítom meg a kezét.
-Igyekszem...-mosolyogva pityeredik el.
-És nem is pityergünk...-törlöm le könnyét. Zavartan süti le tekintetét, de álla alá nyúlok, hogy ismét rám nézzen. Ajkaimra pillant, és én az övére. Úgy érzem ő is csak arra vár, hogy megcsókoljam, de mielőtt ez megtörténhetne, dudálás zavar meg minket. Viszont legalább a kocsival minden rendben, úgy néz ki holnap vihetik is.
-Ugye nem felejtetted el Nessa fellépését? -kérdezem megfogva a kezét.
-Dehogy, már alig várom...-mosolyog- Ott találkozunk...
Mikor délután megérkezem, már mindenki ott van, Jen is. Mindig csinos, de ma egészen másképp. Az előadás alatt egymás mellett ülünk, de még mindig nem tudom levenni a szememet róla. Utána együtt megyünk át nővéremékhez is. Egy idő után viszont kihívom a teraszra, mert még nem volt időnk kettesben beszélni.
-Nagyon szép vagy...-nézek végig rajta.
-Köszönöm, te is jól nézel ki. -mosolyodik el- Csak ez a magassarkú készíti már ki a lábamat...-nevetve ül a hintára.
-Hát vedd le...-lépek közelebb- Segítsek? -kérdezem elé guggolva, bár szívem szerint nem állnék meg a cipőnél.
-Nem, kibírom. -mosolyodik el- Úgyis lassan megyek, elég késő van már.
-Akkor hazaviszlek, ilyenkor már nem kéne egyedül taxiznod...
-Köszönöm. -fogadja el végül.
Elköszönünk a többiektől, de Nessa a lelkemre köti, hogy vigyázzak Jenre.
-Nagyon jól éreztem magam, és köszönöm, hogy hazahoztál. -mondja, mikor megérkezünk hozzá.
-Igazán nincs mit. Ne menjek be veled? Nessa azt mondta vigyázzak rád, és...
-Nem hiszem, hogy bajom esne itthon. -szól közbe.
-Azért én biztosra mennék...-nevetek. Közben pötyörögni kezd az eső.
-Gyere be...-megint ez a riadtság.
-Ez csak egy kis futó zápor, nem kell félned. -adok neki egy puszit.
-Kérlek...nem akarom, hogy bajod essen...-mondja a szemembe nézve.
-Rendben...csak nyugodj meg...-simogatom meg az arcát, és már megyünk is be. A konyhába indul, én meg követem.
-Igyál, amit szeretnél, tudod merre van a vendégszoba meg a fürdő, és...-amikor megfordul, belém botlik.
-Jen...-átölelem- semmi baj...-ezúttal nem olyan elutasító, és belebújik karjaimba. Felbiccentem a fejét, és pontosan tudom, hogy mit ígértem magamnak Nessa miatt, de valahogy ajkai túl nagy kísértést jelentenek, hogy erre még jobban emlékeztessem magam. Egész lágyan csókolom meg, de mivel most nem kapok érte pofont, elmélyítem, főleg, hogy a derekamba marva viszonozza is azt. Hmm...finom édes, csak ne húzódna el megint tőlem...
-Ideje lefeküdni...-lépne hátrébb, de visszahúzom- De nem egymással...-suttogja pár centire ajkaimtól.
-Biztos ezt akarod? Vagy inkább...-inkább a tettek embere vagyok, mint a szavaké és egy kis ízelítőt adok abból, hogy mire gondolok. Fenekénél fogva emelem fel a konyha pultra és derekánál tartva csókolom meg szenvedélyesebben. Érzem rajta, hogy neki is tetszik, mégis elhúzza a fejét.
-Kérlek...ne...-tol el mindkét kezével.
-Miért ne? Te is akarod, én is akarom...Mi rossz van abban, ha két felnőtt ember eltölt egymással egy kellemes éjszakát? -kérdezem combjain feljebb csúsztatva a kezemet, de megfogja azokat.
-Pontosan ez az egy éjszaka. Én nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve. Nem szeretem fél órára kellemesen érezni magam, hogy aztán ki tudja meddig meg borzalmas legyen. -magyarázza.
-Fél óra? Kikkel volt eddig dolgod? -nevetek, majd közelebb hajolva folytatom- Én csak meg akarom kóstolni ezt a finom bonbont, ami előttem van, és ígérem az este végére a szomszédok is megtanulják a nevemet. -mosolyogva csókolnám tovább, de hirtelen lepattan a pultról.
-A nem az nem! Én nem vagyok olyan lány, akikhez szoktál. -húzza ki magát dühösen- Jó éjt...-hagy egyszerűen faképnél.
Először arra gondolok, hogy talán túl rámenős voltam, de az a hangsúly, amivel visszautasított...Mintha lenézne vagy nem is tudom. Túl magas lóról beszélt, mintha nem szerezhetnék meg bárkit, ha akarnék. Igen, kicsit bántja a férfi egomat, hogy csak játszadozik velem. Akárhányszor azt hinném, hogy célegyenesben vagyok, pofára ejt. Ezek után eszem ágában sincs maradni. Mára úgy is megbeszéltem Natashával, hogy nálam találkozunk, mert Nessa nem akarta, hogy eljöjjön, ő meg ezt a szívére vette. Akkor ma őt vigasztalom meg, ha már a nagyságos Green őfelségének nem kellek. Nem is köszönök el, csak kocsiba ülök és megyek haza.
Hazaérve szép látvány fogad. Natasha a kanapé szélén fekszik egy szexi kis ruhában.
-Szépségem...-sétálok közelebb.
-Késtél. -ül fel- Vele voltál, igaz?
-Sss, hagyjuk ezt! Hmm...mi ez a finom illat? -kérdezem mosolyogva szaglászva.
-Főztem...na jó, rendeltem kaját meg van bor is. Gondoltam kicsit összebújhatnánk. -nyakamba csimpaszkodva csókol meg- Éhes vagy?
-Annyira nem, de az illata isteni, szóval együnk. -mosolygom, hogy ne vegyem el a kedvét. Vacsi után Naty a fürdőbe megy, én meg épp a tányérokat vinném ki, mikor valaki mint egy őrült csönget. Pontosabban nonstop nyomja a csengőt. Megyek megnézem, hogy ki lehet az ilyenkor. Jen?
-Te idióta! -üt a mellkasomra- Halálra aggódtam magam! Eltűntél és a telefont sem vetted fel! -kiabál- Azt hittem, hogy...-könnyben van a szeme, de aztán a hátam mögé néz- Oh bocsánat, megzavartam valamit?
-Nem, dehogy, de meglepett, hogy utánam jöttél. -csodálkozom.
-Ennyire ostobának nézel? -néz asz asztal felé- Egy pohárka, két pohárka...-néz rám számonkérően, de mielőtt válaszolhatnék Naty szambázik le egy szál törölközőben.
-Baby, meddig kell még várnom? -kérdezi mosolyogva- Oh bocsánat, nem láttam, hogy még vendégünk van. Az új lotyó házhoz jön?
-Minek neveztél?! -még sosem láttam ilyen dühösnek Jent. Ha nem fogom meg a derekánál, szerintem neki megy Natashának.
-Natasha, ezzel most túl messzire mentél. -nézek rá szigorú tekintettel. Csak csillapítani szeretném a hangulatot.
-Te meg túlságosan is közel vagy ehhez a ribanchoz. -úgy látom ő is szívesen megtépné Jent.
-Néztél te már tükörbe ma, hogy engem ribancozol?
-Nah, elég lesz! -szólok közbe mielőtt tényleg verekedés törne ki.
-Igen, nekem ennyi bőven elég volt. -tépi ki Jen a kezét a kezemből- Örülök, hogy jól vagy. -menne, de visszahúzom.
-Maradsz! -jelentem ki- Így biztos nem vezethetsz. -Natyra nézek- Te mész. Most!
-Tessék? Most kidobsz emiatt a...? -szinte már fújtat, aztán úgy húzza össze magát, mint egy szomorú kiskutya- Mi lenne, ha kibékülnénk? Vagy...oh nagyszerű ötletem támadt. Csinálhatnánk hármasban. -mondja lelkesen.
-Natasha...-csóválom meg a fejemet. Ebbe Jennifer sosem menne bele, nem igaz, hogy neki ez nem esett le. -Menj haza! -szólok rá erélyesebben.
-Jó, akkor most dugd meg megint őt! -felkapja a ruháit, de még megáll Jen előtt kifelé menet- Azt jobb ha tudod, ha megcsókolod, az az én ízem lesz. -mondja lenézően.
-Rendben, és neked ízlett az enyém? -úgy látom Jennifer kisasszonyt sem kell félteni és láthatóan hamar rátalált Naty leggyengébb pontjára.
-Te...-emelné a kezét, de megfogom.
-Indulj már! -mutatok az ajtó felé, de miután ő elmegy és Jen meghallja elindulni a kocsiját, ő is menne- Te nem! Előbb szépen elmondod, hogy minek jöttél ide...-fogom meg a kezét.
-Megmondtam. Aggódtam, de már látom, hogy feleslegesen. Undorító vagy. -fordítja el a fejét tőlem, mert a kezét nem tudja elhúzni.
-És miért vagyok undorító? Te elég világosan kifejezted, hogy nem akarsz tőlem semmit, akkor meg?
-Te semmit nem értesz. -néz rám szomorúan és kibuggyan egy könnycsepp is a szeméből, de büszkesége nem engedi, hogy előttem sírjon.
-Igen, az lehet, mert rajtad nem lehet kiigazodni. Hol ezt csinálod, hol azt...-csak összezavar
-És egy ágyban találtál bármelyik barátommal? Mert én, ha öt perccel később érkezem...Te bárkit behívsz az ágyadba. -mikor meggyengül a szorításom, ellép tőlem- Azt hiszed, hogy én nem gondoltam rá, hogy én kőből vagyok? De én nem bújok ágyba bárkivel, és ez a nagy különbség kettőnk között.
-Hát nem látod, hogy megőrjítesz?! -az ajtóhoz simul, de nem menekülhet, mert egész testemmel szorítom hozzá- Te kényszerítesz rá, hogy beérjem mással, mert hiába akarlak téged. -mindkét kezét a feje fölé nyomom, úgy nézek a szemébe a homlokának dőlve- Maradj itt éjszakára...
-Nem! -vágja rá olyan egyszerűen, ami csak jobban felbosszant, de arra is gondolnom kell, ha ilyen zaklatottan elengedném, baja eshetne. Nem szabad elüldöznöm, engednem kell.
-Akkor csak aludj itt. Van egy kényelmes vendégszobám. Még ruhákat is találsz benne, és mielőtt megkérdeznéd, nem, nem az egyik barátnőm hagyta itt. A nővéremnek vannak itt cuccai, mert régen sokat voltak itt. -már előre magyarázkodom, ez borzasztó, e ez az igazság és biztos másra gondolna.
-Én nem hiszem, hogy a mai nap után itt tudnék...
-Jen, ne csináld ezt...Egyre jobban esik az eső is. -lassan leeresztem a kezét, de az enyémbe kulcsolom őket- Neked vannak a legszebb szemeid, amiket valaha láttam. -mosolygom.
-Hány lánynak mondtad már ugyanezt?-karmol finoman a tenyerembe bosszúsan.
-Soknak, de csak most gondolom komolyan. -megharapom a kezét, mire végre kicsit elmosolyodik- Mi lenne, ha egy kicsit jobban megismernénk egymást?
-Ezt úgy érted mindenféle más lányok nélkül? -bólintok- Jól hangzik, de...
-Nincs de és nincs több játék sem. Most csak...még nem tudom mi lesz, de ami jelenleg van, az nagyon tetszik. -megsimogatom az arcát- Csinálok neked egy szendvicset, mert más nincs itthon. -kínos- Addig nyugodtan fürödj le. Fent a második ajtó. -bólint.
Még a szendvics előtt én is lezuhanyzom a lenti fürdőszobában, csak aztán fogmosás közben belém bújik a kisördög. Az egész ház be van kamerázva. Nem kéne, nem lenne szabad, de az irodámba megyek és leülök a gép elé. Ő is látott már, én csak nem akarok adósa maradni. A fenti fürdőszoba képét kapcsolom be és egyszerűen letaglóz, amit látok. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? Egy pillanatra hátra dőlök a székemben és élvezem ezt a gyönyörű látványt. A feneke, a mellei, egyszerűen tökéletes...Na jó, elég! Ha tovább nézem, még a végén rávetem magam, mert nem bírom ki, hogy ne legyen az enyém. Az meg nem lenne túl úriemberhez méltó. Már kapcsolnám ki, mikor meglátom, hogy sírni kezd. Nem tudom, hogy miattam vagy megint az apja miatt, de azt igen, hogy nem bírom őt így látni.
-Jen? -kopogok be, de talán a víztől nem hallja, ezért benyitok és bár ruhában vagyok, mégis mögé lépek. Riadtan kap maga elé egy törölközőt, de nem kell aggódnia. Nem kukkolni jöttem, hanem megvigasztalni.
-Will...-szerintem ő is érzi, hogy nem lerohanni akarom, mert derekán átfonódó kezemre teszi a kezét. Megpuszilgatom az arcát, ami végre előcsalja azt a gyönyörű mosolyát. Felém fordul magára tekerve a törölközőt, de nem néz rám, talán azért, mert zavarban van. Két kézzel túrom hátra hosszú haját, majd simítok végig hüvelykujjammal ajkán. Közelebb hajolok, mert semmi másra nem vágyom csak mézédes csókjára, de csengetés zavar meg minket.
-Ne aggódj, bár ki az, elküldöm. -simogatom meg az arcát és megyek ajtót nyitni. Lelkiekben felkészülök, hogy Natyt kell megint helyre tennem, de meglepetésemre nővérem az.
-Hát veled meg mi történt? Alsó gatyában és pólóban mentél ki az esőre? Hülye vagy? -néz végig rajtam és beengedi magát.
-Neked is szia és gyere be...-csapom be utána az ajtót- Nem vagyok egyedül, miért jöttél?
-Megint? Will...-csóválja a fejét- Szőke vagy barna?
-Jen, és ne kiabálj! -szólok rá.
-Will! Ugye nem dugtad meg?! Megígérted! -förmed rám.
-Nem dugtam meg, de attól még nem kell a fasz torlaszt játszanod. Elmondanád minek jöttél? -veszem le közben a vizes pólómat.
-Nessa sulis szekrényének a kulcsa a zsebedben maradt...-a kabátomhoz lép- Meg is van. -lóbálja meg a kulcsot- Még beköszönök Jennynek is. -indulna fel, de elé állok- Nyugi, nem küldöm haza. -hagyom, hogy felmenjen, de azért utána megyek és hallgatózom kicsit. Épp belebotlik Jenbe, aki már felöltözve lép ki a fürdőszobából.
-Szia, te jöttél? Én csak...
-Semmi gond Jen, csak fel akartam köszönni neked és megnézni, hogy nem evett-e meg az a csúnya farkas. -nevet.
-Nem is olyan csúnya...igazából kedves volt velem. És én tényleg nem azért jöttem, mert mi...
-Tudom, és ha megfogadsz egy tanácsot, nem is fekszel le vele. -mi van? Miért beszél a saját nővérem ellenem?- Will egy cuki pofa, imádom, az egyik legjobb ember, aki világon csak él...imádják a nők is egyéb tulajdonságai miatt, de neki olyan, hogy szerelmi élete nincs és nem is lesz. Lehet egy ideig lekötöd majd, de te jó kislány vagy, ő meg rossz kisfiú. Darabokra fogja törni a szívedet. Szimpatikus vagy nekem, és a lányom is imád...nem akarom, hogy az öcsém miatt szenvedj. -inkább nem hallgatom tovább, lemegyek a konyhába. Mintha én lennék a megtestesült ördög.
Pár perc múlva, mint aki jól végezte dolgát megy el. Persze miután lerombolta azt a kis semmit is, amit elértem végre Jennél. Gondolom ő is mindjárt megy, de akkor lesz egy-két szavam a nővérkémhez...Pedig tényleg nem akartam megfektetni, legalább is nem ma, nem így, mikor ilyen összetört és kiszolgáltatott. Én sem vagyok egy állat. Talán várok egy kicsit, hátha marad és lejön a szendvicsért, amit ígértem neki.
|
|
