„Kedves barátaim!
  Enyém az a nagy megtiszteltetés, hogy meghívhatlak benneteket az idei Gumball bálra, ami Cukor Ország közepén, a kastélyomban kerül megrendezésre szombat este.
  Örömmel venném, ha csatlakoznátok, és együtt mulathatnánk mindannyian hajnalig!

Sok szeretettel: Gumball Herceg.”

  Elégedetten szemrevételezem a halvány rózsaszín papírra kanyarított fekete betûket. Ez az utolsó darab. A kis üdvözlõkártyát belehelyezem egy hasonló színû borítékba, amin égszínkék és fûzöld lufik képezik a díszítést. Az apró borítékot valamivel erõsebb rózsaszínû viasszal zárom le, majd megfordítom és rákanyarítom a következõket: Cukinak és Fionának.
  Nem, hazudok, nem ez volt az utolsó. Még egy megcímzett boríték árválkodik az asztal másik sarkán. Rajta a saját kézírásommal: Marshall Lee.
  De meghívjam-e egyáltalán? Mindig csak fújjol és fintorog, ha esetleg hajlandó eljönni. Mindenbõl tréfát ûz és nagy büszkén hangoztatja, hogy az én puccos partijaim nem illenek az imázsához. Hah, még hogy puccos partik! A Gumball bál egy elõkelõ ünnepség, ahol nem kisebb dolgot ünnepelünk, mint az egymás iránt érzett barátságunkat és megbecsülésünket.
  Tehát, van-e Marshall Lee-nek keresnivalója a bálon? Nem becsül meg semmit, és nem is azért jönne, hogy barátokat szerezzen, hanem egyszerûen csak azért, hogy modortalan tréfákkal tegye tönkre azt, amin én már napokat fáradoztam. Alvás nélkül.
  De mégis... Nem lenne túl nagy kegyetlenség nem meghívni õt? Eddig minden évben meghívtam. Na és persze mindig meg is ígérte, hogy megjavul. Pff! Nem tudom.
  Tanácstalanul forgatom ujjaim között a díszes, rózsaszín meghívót.
- Meghívjam, vagy ne hívjam meg? Ez itt a kérdés. - sóhajtom gondterhelten.
- Hercegem... - szólal meg egy tétova hangocska. - Ha szabadna mondanom valamit: én a Herceg helyében nem hívnám meg azt a modortalan Marshall Leet.
- Borsmenta Kisasszony! - kiáltok fel meglepetten. - A manóba! Mióta vagy itt?
- Kopogtam is. - pislog fekete szemecskéivel az ajtó irányába. - De nem válaszolt.
- Kérlek, ne haragudj. Nagyon koncentráltam, hogy az utolsó meghívókat is ugyanolyan szépen írjam meg, mint az elsõket.
  Az apróság lágyan és édesen elmosolyodik. Fehér arcocskáján a boldogság és elégedettség érzelmei terülnek szét. Piros csíkjai még pirosabbnak tûnik. De pontosan ezért érdemes reggel felkelnem. Ha láthatom, hogy az én drága cukorkáim annyira boldogok, hogy majd' kicsattannak, az engem is boldoggá tesz.
- Mit szeretnél Borsmenta? - mosolygok rá.
- A meghívókat Hercegem. - feleli valamivel bátrabban. - Meg szerettem volna kérdezni, hogy felajánlhatom-e a segítségemet velük kapcsolatban. Igazából már mozgósítottam egy csapat zselés cukorkát, akik nagyon izgatottan és lelkesen vállalnák el azt a feladatot, hogy kiszállítsák a meghívókat a Herceg drága vendégeinek.
- Ó, Borsmenta! - pattanok fel. - Ez egy remek ötlet! Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled. - apró kerek arca elpirul a dicséret hallatán. - És hogy állnak a bál elõkészületei?
- Igen. - igazgatja meg ruhájának redõit, majd komoly kifejezést öltve magára beszélni kezd. - A bálterem tiszta, ragyogó és rózsaszín. A díszek a helyükön vannak, a zenekar pontosan egy nappal a bál kezdete elõtt érkezik. A menü összeállítva, a nyersanyagok megrendelve, már csak elkészíteni kell. A székek, asztalok, terítõk, tányérok, poharak és evõeszközök elmosva és kisuvickolva. Minden tökéletes. - húzza ki magát büszkén.
- Köszönöm neked, hogy felügyelted a munkálatokat, amíg én a meghívókkal foglalatoskodtam. - simogatom meg a fejét. - Ezek szerint nincs is más hátra, mint várni a vendégeket?
- Így van Hercegem. - bólint aprót.
- De hiszen ez nagyszerû! Akkor van még három kerek egész napom, hogy elkészíthessem a barátság süteményeket! - kiáltok fel lelkesen. - Mindenki kap belõle Borsmenta! - újságolom vidáman. - Akár kettõt is!
- Mi lesz az idei barátság sütemény, Herceg?
- Képviselõ fánk málna lekvárral töltve!

***

  A bálterem csodás. Minden fal szinte tükörsimán fénylik, ahogy a csillárokban égõ gyertyafény visszaverõdik róluk. A fali tartók szerencsére túl magasan vannak elhelyezve ahhoz, hogy a vendégek véletlenül leverjék õket; bennük fáklyák lángja lobog. Az asztalok roskadásig vannak rakva különféle finomságokkal és szomjoltókkal. Minden mértani pontossággal van elhelyezve, és ragyogóan tiszta. A zenekar valami pezsdítõen szénsavas és kellõ töménységûen édes dalt játszik.
  Mégsem vagyok teljesen elégedett. Bár minden tökéletes, akadt néhány vendég, aki nem jött el ma este. Ott van például Láng Herceg, aki arra hivatkozott, hogy nem akarja porig égetni Cukor Országot. Pedig nem is üzentem neki hadat, csak egy ártalmatlan bálra hívtam meg! Vagy vegyük például Citrom Grófnõt! Õ azt mondta, hogy ha nem azért hívom, hogy neki adjam a trónomat, akkor ne is küldjek semmiféle meghívót.
  Elgondolkodtató, hogy mi az, amit rosszul csináltam. Elvégre biztosan bennem van a hiba, amiért vannak vendégek, akik kihagyják a Gumball bált. Csak rá kell jönnöm, hogy...
- Rá ne lépj az orrodra! - kúszik be látóterembe egy kellemesen ismerõs arc.
- Fiona! - vidulok fel rögvest. - Úgy örülök, hogy eljöttetek!
- Ja, bocs a késésért... - vakargatja meg tarkóját kínosan nevetgélve. - Tudod az a helyzet, hogy Cuki majdnem megette a cukorkát, aki a meghívódat hozta.
- A meghívót meg is ettem! - dicsekedik széles vigyorral. - Ne haragudj öreg. Legközelebb ne küldj semmi édeset és eper ízût, mert a gyomromban landol.
- Ugye tudod, hogy a meghívó csak egy darab papír volt? - kérdezem tõle elnézõen.
- Télleg? Pedig olyan illata volt, mint az epres rágóguminak. - közelebb lép hozzám, szimatol, majd bólint. - Ja! Olyan illata volt, mint neked.
- Cuki! - bokszolja vállba az emberlány a macskát.
- Kajára fel! - kiált fel a macsek és egy közeli asztal tartalma felé veti magát.
- Izé... Bubi. Bocs, hogy Cuki ilyen... öööö...
- Jaj, nem! Fiona, nem haragudhatok azért, mert Cuki önmagát adja! - teszem a lány vállára a kezem. - Örülök neki, hogy jól érzitek magatokat! Kérlek, folytassátok csak nyugodtan a szórakozást!
  A faliórából kirepül egy madár és hatalmasakat kakukkol. Elégedetten csapom össze a tenyeremet.
- Rendben van bálozók! Egy kis figyelmet kérnék! - kiáltom el magam, miután a zenészeknek jelt adtam, hogy halkuljanak el. - Itt az idõ, hogy saját kezûleg szolgáljam fel a Gumball bál idei barátság süteményét; ami nem mellesleg saját készítésû is.
  Ahogy minden arc felém fordul és megtelik izgatott örömmel, én gyorsan átrohanok a konyha helységébe és jelképesen kézbe kapok egy tálcát, majd újból a bálozók közé lépek, akik ujjongással fogadják a roskadásig rakott tálcát. Azonban mielõtt bármit is szólhatnék, a fánkok közül egy úgy dönt, hogy lebegni támadt kedve. Összenyomódik egy kissé és a belõle kicsorduló piros málna lekvár drasztikusan elveszíti a színét. Megfakul, elhalványul, végül teljesen elszürkül.
- Tudod egészen ma estig vártam a meghívót a bálodra Bubba. - egy ismerõs hang cseng az elnémult teremben, majd elõttem lassan körvonalazódni kezd egy lebegõ alak, s végül teljesen láthatóvá válik. - Már nem mintha elvárnám, hogy meghívj, vagy ilyesmi. - dobja félre a süteményt. - Csak kíváncsi voltam, milyen újabb giccsesen puccos fecnit küldesz az idén.
- Mi a manó!? - kiáltok fel meglepetten. - Marshall Lee? Te...
- Mondd csak Bubba – kezd bele de félbeszakítom.
- Megtennéd, hogy nem hívsz így? - ráncolom össze a szemöldököm.
- Óh, ezer bocsánat! - mosolyodik el gúnyosan, majd magasabbra lebeg és színpadias meghajlást produkál. - Elfelejtettem, hogy Õfelsége nem szereti a normális beszédet! - végül úgy dönt, hogy leszáll a földre és megáll elõttem. - Szóval elmondaná nekem a Herceg, hogy vajon én vagyok-e az egyetlen, akit nem hívott meg a partijára?
- Nem. É-én Jégkirálynõt sem hívtam meg. - felelem habozva.
  Mindeközben a zenészek újra kezdik. Egy cukorka kiveszi a tálcát a kezembõl, és mindenkit megkínál, végül a maradékot leteszi az egyik asztalra. A társalgás, a mulatozás és a tánc tovább folyik. Marshall Lee belépõje nem von magára több figyelmet.
- Szóval egy kalap alá veszel a Jégkirálynõvel? - hõköl hátra megrökönyödve. - Ez még tõled is durva Bubba.
  Kelletlenül igazítom meg galléromat, ahogy fintorogva végig mér. Aztán az arca ismét felveszi azt a kétes, leolvashatatlan ábrázatot, amin soha nem tudtam kiigazodni.
- Óh, értem már! – vigyorodik el, ahogy újra a levegõbe pattan. Egyáltalán nem tetszik a tekintete. – Nem is tudtam, hogy Õfelsége ennyire odavan azért, hogy elrabolják. – kacsint rám, majd megragadja a csuklóm és nevetve húz maga után. Ezzel talán arra akart célozni, mikor a Jégkirálynõ jégbe zárt a saját hálószobámban, hogy gonosz tréfát ûzzön Fionával és Cukival.
  Kétségbeejtõ, hogy pár lépésnyi rohanás után a lábaim felemelkednek a biztonságos talajról és a pimasz vámpír ölbe kapva kisuhan velem az egyik ablakon.
- Marshall Lee, azonnal tegyél le! – szólok rá.
- Hmm. – megingatja a fejét. – Még egy kicsit repülünk, bízz bennem nem doblak le… olyan magasról. – teszi hozzá kuncogva.
  A talaj vészesen távolodik tõlünk, végül szilárd talajt érint a talpam, ahogy a saját hálószobám erkélyére pottyant le. A hirtelen szerzett szabadságtól és lendülettõl a fenekemre huppanok. Bosszankodva tápászkodom fel és porolom le a ruhámat.
- Nem törhetsz be csak így és teheted tönkre a bált! – fakadok ki.
- Bezzeg te alaposan megválogathatod, hogy kiket hívj meg. – húzza résnyire a szemeit. – Mit tettem, amiért kitüntetsz a figyelmetlenségeddel óh, Bubba herceg?
- Ne hívj így. – fonom karba a kezeimet. – És ha már ennyire tudni szeretnéd, azért nem hívtalak meg, mert minden évben felfordulást okozol Marshall Lee. Megbízhatatlan vagy és kiszámíthatatlan és felelõtlen és otromba és…
- Köszönöm. – hajol meg büszkén. – De tudod Bubba tényleg vártam azt a nevetséges meghívót. – hangja egészen siralmasra változik, de tudom jól, hogy ezzel is csak engem akar ugratni. Mert Marshall Lee soha semmit nem vesz komolyan.
- Ha továbbra sem szólítasz megfelelõen, én is kénytelen leszek valami csúfnevet kitalálni. – szegem fel az állam, mert igen is sértve érzem magam.
- Gyerünk Bubba, kíváncsi vagyok, mit találsz ki. – vigyorodik el szélesen.
  Elfut a pulykaméreg. Nem képes komolyan venni, teljesen palira vesz és mindeközben valószínûleg borzasztóan jól szórakozik.
- Na, sikerült már kitalálnod valamit? – ül le a kõbõl faragott korlátra.
- Igen. – felelem dacosan. – Marshall!
  Egy darabig megrökönyödve pislog rám, végül kirobban belõle a kacagás, kétrét görnyed és fogja a hasát, majd megbillen és lefordul az erkélyrõl, s az fölött lebegve tovább nevet. Aztán hirtelen abbahagyja és kikomolyodik az arca.
- Te nem viccelsz. – állapítja meg.
- Nem. – bólintok és ki is húzom magam. – Vedd tudomásul, hogy sértésnek szántam, mert nagyon udvariatlan dolog másokat nem a teljes nevükön szólítani.
- Ugye tudod, hogy nem ez a teljes nevem? – kérdezi bizonytalanul.
- Tudom, de soha nem voltál elég udvarias ahhoz, hogy megoszd velem a családneved. Éppen ezért…
- Jó, jó, kit érdekel. – fojtja belém a szót. – Inkább beszéljünk arról, hogy mivel fogsz kárpótolni.