Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Reggeli után másnap már fogjuk is a cuccunkat, és megyünk is egy nem messzi szállóba. És amint lepakolunk, körbejárom a szobát. Jól védhetõ, és kényelmes, igaz kicsit érdekes ez a hely, nincs job érzésem, mint más ilyen helyeken. Nem tehetek róla, egyszerûen gyûlölöm a szállókat, sõt még a saját otthonom is riaszt, sivár, üres, kietlen.

-Kuro-sama. Szerinted hogy nevezzem el a pici kutyát? -imádom, hogy ilyen könnyen eltereli a gondolataim, mintha csak tudná, mikor van rá szükségem.

-Biztos vagy egy név, vagy valami ami eszedbe jut róla.

-Hááát... pici pamacs, de nem tudom. Mi lenne, ha a neve mondjuk Pamacs lenne? Mert egy kicsi fekete golyó az egész.
Elmosolyodva bólintok, de a gondolataim újra elkalandoznak. Fel kell hívni az ügyfeleket, hogy másutt vagyok, és mivel az egyik épp lemondja a találkozót, hát úgy döntök, egy kis idõt töltök az én kis játékommal, mert így utóbbi idõben kicsit elhanyagoltam. Így sétálva elmászunk egy közeli cukrászdába, úgyis terveztem, hogy megveszem, hát megnézem, érdemes-e fektetni ebbe valamit. Valahol csak tisztára kell mosnom a pénzt, ami a fekete piacról jön, nem? Majd sétálunk egyet a parkban, hagyom, hadd élje ki magát, amíg én a háttérben a kis marokkütyün keresztül pár embert leordítok. Csak mert jól esik. Ebédre visszamegyünk, majd nekem el kell mennem egy gyors egyeztetésre, meg egy szerzõdést aláiratni, így újra magára hagyom a virágszálamat.

Sietek a tárgyaláson, nem akarom megváratni a kis Ibolyámat, azt hiszem túl sok feszültség gyûlt fel bennem, amit le kéne vezetni. Már a puha kis feneknek a gondolatától is szûk lesz a nadrágom.

Hamarabb érek kicsit ,,haza”, mint gondoltam, így elcsípek egy kis monológot, amit talán a kutyának szánt, de mégis meghallom...

-...Most attól sem félek, hogy ez bekövetkezik, de minden benne van a pakliban, még ez is. De én szeretem Kuro-samat.

Lépteim kicsit megkavarodnak, így meghallja ahogy közeledem, de nem bánom. Nem jó ez így. Nem szabad ennek történnie. Ha a pet beleszeret a gazdába, akkor jönnek a fura pillantások, kedveskedések, és aztán a másik is ellágyul, hibát halmoz egymás után, vagy meg a pet csinál valami õrültséget, szóval semmiképpen sem lehet, nem folytatódhat, nem maradhat így,...

Igen, errõl beszélek. Csillogó szem, mosoly... Én az alvilág rettenthetetlen, kõszívû alakja vagyok. Nem illik õ ide. El kell távolítani. És már pattan is fel, hogy hozzám siessen,mikor az eddigi játékszereim a sarokban térdelve vártak haza, akár egy váza, és ha nem vettem róluk tudomást, még tüsszenteni se mertek.

-Isten hozott itthon.

Száját mohón adja nekem, én meg elfogadom, de nem ez kell most nekem, így ez a csók csak egy röppenetnyi pillanattá válik, és minden elõbbi ellenére Ibolyácska mindig tudja, mit kell tenni. Most is nekiáll kihámozni a ruhámból.

-Készítsek fürdõt, Kuro-sama?

Bólintok, és az inget már magam veszem le, mindent csak a földre hányva. Akármilyen rendmániás vagyok, néha én is elérem a kritikus pontot. Hana, amíg a kád megtelik, a kutyáját tünteti el valahova, amiért külön hálás vagyok, mert nem akarok arra riadni, hogy valami büdös és nyálas nyalogat... Végül elmerülök a medence nagyságú kádban, és sóhajtva dõlök a szélének. Két kis kéz jelenik meg azonmód, hogy finom, szinte simogató masszírozásba kezdjen. Ekkor fogalmazódik meg bennem az egyetlen jó megoldás erre a helyzetre. Persze, pár hónap valami kuplerájban, addig kiszeret belõlem vagy valami, én aztán kiveszem, majd máshelyre teszem. Ennyi. Szusszanok, hogy elégedettségem kifejezzem, hagyom magam ellazítani, és a tökéletes kis szeretõcském szinte észrevétlen váltogatja a kezeit meg a száját, így elég hamar sikerül elérnem a tûrõhatáromat. Szinte vadállatias nyerseséggel fordulok meg és teperem a medence szélén magam alá, hogy felfalhassam. Szeszélyes kedvemben vagyok, és mégsem rezzen össze a hirtelen mozdulatokra. A puha húsát harapdálom végig, de már most vigyázva, hogy ne hagyjak rajta nyomot, mert ha tényleg leadom valahova, akkor ott nem tud velük dolgozni rendesen. Õrült módjára teszem magamévá, és õ kéjesen nyögdécsel alattam, karmomlva, és még így is olyan tökéletes!

Nyögöm a csúcson mély, karcos hangon a fülébe, és azonnal ki is húzódok belõle, hogy a meleg vízben elnyúlhassak pihenni. Sokáig figyelem, ahogy kissé kimerülten piheg vörösen a földön, haja szanaszét áll, kifejezetten édes így. Lábai a földön széttárva, rálátok a kis lyukára is, amibõl még mindig én szivárgok. Izgató a kép, kívánatos, így inkább magamhoz intem, és õ a szavamra máris felkel és mászik a vízbe, és kérdés nélkül ül rá az újonnan ágaskodó férfiasságomra. Kifejezéstelen arccal nézek le rá, míg szorosan tartom a kezeim között és diktálom neki a tempót. Olykor lecsukódnak a szemei, piheg, olyan erotikus a látvány, hogy elélveznék önuralom nélkül.

Percek múltán az ölemben kucorog, mert nem engedtem, hogy kimásszon a kádból. Elég nagy ez kettõnknek is, nem?

-Hana. Egy idõre most el kell válnunk. -ijedten pislog fel rám.- Álnéven egy bárba adlak be, hogy elrejtselek. Vannak olyan üzlettársaim, akikre most oda kell figyelnem, mert egy hiba is végzetes lehet. Jobb ha nem vagy itt.

-Elküldesz? -suttogja.

-Egy idõre. És amint minden rendben lesz, én magam megyek el érted. Rendben? A kutyát is viheted magaddal, hogy ne felejtsd el, kihez tartozol.

Csókolom meg, majd a hajába túrok finoman. Azt hiszem minden ellenére hiányozni fog nekem. Puhán csókolok a szájára, majd az arcára nyomva egy forró puszit, kimászok a kádból, hogy még egy ebédet rendeljek, és elnyúlva a kanapén a telefonomon ügyködök. Holnap reggel megy az én Hanám vagy 3 hónapra ,,kirándulni”. Nekem meg ideje keresni valami elfoglaltságot.

Ami igazán érdekelne, az az, hogy én mikor lettem ennyire oda ezért a kis virágszálért. Ez nem szerelem vagy ilyesmi, sõt távol áll attól, csupán a rabja lettem, ahogy azzal az õszinte, nyílt tekintetével néz rám, és olyan kis ragaszkodó. Most is nem gyúrja a hátam, csupán masszírozza, kényeztet még most is, hogy képtelen legyek õt csak úgy itthagyni, vagy ki tudja. Sokáig nem szól semmit, érzem hogy engem figyel, de én csak lehunyt szemmel élvezem. Számomra egy ilyen masszázs néha jó kezekben felér egy orgazmussal is. Van olyan ellazító és nyugtató.

-Kuro-sama... az eddigi legjobb gazdám. Nem vagy velem olyan durva mint a többiek ...-töri meg a csendet, hangja azonban halk és zavart.

-Valóban? -kérdezek vissza bár hogy õszinte legyek kevéssé izgat, míg a lapockáim között matat kezével és kénytelen vagyok felsóhajtani a gyönyörtõl.

-Igen. A szüleim eladtak gyerekként és azóta vagyok pet. Megvesznek, rámunnak és eladnak. Ez mindig így volt. Valaki, már nem is tudom ki rám adott egy nyakörvet amit azóta is viselnem kell. Durván megvertek és vadak voltak velem. De Kuro-sama te olyan jó vagy.

Félmosoly költözik a számra, de ezt nem látja. Lassulnak az ujjacskái, talán elfáradt, így feltápászkodom én is, és felöltözöm, elvégre dolgozni põrén nem lehet mert az ügyfelek adnak a megjelenésre. Míg a nyakkendõm kötöm meg, õt figyelem, ahogy karcsú kis alakja szinte elveszik a kanapén... Egyedül lesz míg én el vagyok.

Telefonálva távozom és mindenféle idõpontokat egyeztetek. Páran egész jó munkát végeznek, de az a baj velük hogy túl nagy a szájuk. Így amint lebonyolítottuk az üzletet, elküldök utánuk pár embert hogy takarítsanak fel. Nem kell nekem a sok spicli, áruló korcs. Makoto igen haragos mert múlt hónapban nem vele kötöttem üzletet egy igen nagy fegyverrakományra, amit az angolok akartak egy fegyverkereskedõnek leszállítani. Sajnos a szállítmány sose érkezett meg a címzetthez. És amíg ültem a ládán, élveztem ahogy a kutyák egymást marják érte. Így Makoto most kissé dühös rám, de nem sûrûn érdekel, mert tudok valamit, ami kell neki, így nem ölhet meg. Fenyeget engem fûvel-fával, próbál belõlem valamit kicsikarni, de én addig, amíg szépen a nyomokat nem sikerül feltakarítani, nem mehetek el. Így várnia kell. Ígéri nekem hogy a kis kedvencem fejét fogja nekem vacsorára feltálalni, én meg megígérem neki, hogy nagyon nem fog érdekelni ha már pár országgal arrébb fogok nyaralni, és õ nem fogja tudni amit akar. Így õ sértetten távozik, én meg akár egy jóllakott ovodás. Közben jön a kis lóti-futim, és mondja hogy megjött amit rendeltem, meg a különszállítmány is. Azt fel is küldöm az én kis virágszálamnak. A szállítmány egy kis doboz, amiben egy kutya van eldugva, fekete, kék szemû, hogy ne legyen egyedül a virágszálam, hogy amíg együtt vannak, a kutya hozzászokik a ,,gazdihoz” és majd megvédi. Dupla öröm a háznál. Fél éves a dög, fajtiszta és ami kell, csak egy képet néztem róla meg egy kis leírást, de nem foglalkoztam vele igazán. Hanának remélem tetszeni fog, és addig is lefoglalja magát vele. A szállítmányt szétosztom, és várom az ügyfeleket, akik sorra jönnek mint a libuskák etetéskor, és viszik is a sok nyalánkságot. Robbanólövedék, gránát, géppuska, és minden ami szemnek ingere. És ami a legviccesebb, hogy a legnagyobb ellenségek ülnek egy asztalhoz és fizetnek sorban állva. Hiába. Egy maffia is senki lenne ha nem lenne tartaléka, nem?

Végre vége a cécónak. És hiába végeztem korábban mint hittem, úgy sajog a fejem, hogy az elsõ idegesítõ emberem lepuffantom, ami csak azért kár, mert elég jó informátor volt. Sebaj. Rosszkedvûen gurítok le még egy kis gint, majd fogom magam, és bezárva a kis üzletem felliftezek a szobába. Bent már hallani a halk ugatást, és Hanát is hallom, majd lépteket, és egy puffanást. Sóhajtva nyitok be, és pont a lábamnak puffan a kis fekete szõrgolyó, és csahol párat, majd továbbrohan. Becsukom az ajtót fapofával, látom hogy az én kis virágom sietve a kosárba pakolja a gombócot, majd szór neki valamit oda, gondolom kaját hozatott neki, és felállva néz rám, két ragyogó szemét az enyémbe fúrva. Az ajtónak dõlök, fáradt vagyok és nyûgös. Ne most. Talán tud gondolatot olvasni, talán csak ismer már annyira hogy tudja mikor ne fárasszon mindenféle marhasággal.

-Készítek fürdõt, Kuro-sama.

Susogja halkan, amit külön megköszönök, és amíg elmegy, én beveszek egy kis fájdalomcsillapító vodkát. Szemezek egy sort a kutyával, illetve ami majd egyszer az lesz, majd sóhajtva fordulok meg és megyek a fürdõbe. Ahogy belépek, Hana libben is hozzám, puha puszit nyom a számra és minden további nélkül kezd el vetkõztetni. Úgy teszek mintha nem érezném hogy idõnként végigsimít, és amikor kihámozott az utolsó ruhámból is, karját megfogva rántom magamhoz, nem erõszakosan csak hirtelen, így nyikkan egyet, és úgy csapódik mellkasomhoz. Ajkaira tapadok, mohón és kiéhezve, hiszen ez egy elég jó módja annak hogy a fejfájásom elodázzam. Forró a csók, szinte olyan mintha egy szaunában lennénk, ajkait harapdálom finoman, hajába túrva markolok tincseire és húzom közelebb, másik kezemmel derekánál fogva húzom. Nem is tudom mikor cibálom le róla a ruhákat. Ahogy azt sem, hogy amikor feljöttem, az a jeges unottság hogyan olvadt fel, és lett belõle forró vágy. Szinte éget belülrõl, így a vízbe lépve egyszerre sóhajtunk fel a hûs haboktól. Leülök a vízben, és az ölembe vonom, de õ se szó se beszéd, egybõl a meredezõ farkamra ül. Hátracsuklik a fejem és felsóhajtok, közben két kis keze sebesen siklik rajtam fel s alá, magát és engem egyszerre kényeztetve.

-Hana...-hörgöm mély és rekedt hangon, mire két kék szemet látok villanni valahol.

-Kuro-samahh.. -lihegi vágytól fülledt hangon, átkarolva a nyakam és a fülembe nyögve.

Nem tudom hogy én mozgok vagy õ lovagol, de forrón ölel körbe és úgy szorít hogy minden erõmre szükségem van hogy ne menjek el hamarabb. Csípõjénél fogva ültetem rá teljesen magamra, mire õ hangosan felnyög. Mindenem érte remeg, kell nekem, szinte megõrjít, ösztönlénnyé tesz engem aki képtelen hûvös fejjel gondolkozni. Ujjai a vállamon szorongnak, kapaszkodót keresve hirtelenjében, szemei izzanak, ég bennük a vágy, vagy valami más talán... Nem fáj a fejem, helyette mintha ereimbe vér tüzes lávát öntöttek volna, mindjárt megfulladok a levegõhiány miatt, a szívem õrült kalapálását hallom a fejemben, és még most is csak õt látom, ahogy teste ritmusosan mozog a kéjtõl, hajtja õt a vágy, arcán gyönyörteli fintor, ajkait hangtalan ,,á”-ra nyitja, megfeszül, halk sikolyt hallok, felnyögök, és együtt zuhanunk a mélybe.

Hamarabb térek magamhoz, arra hogy két kezem között szorongatom mintha el akarna szökni. Mindenem zsibbadt és fáradt, jólesõ nyugalom hömpölyög tagjaimban. Beleõrülök hogy minden nap csak ülök és kombinálva kötöm a szálakat mint egy makramés, és szinte sosem csinálhatom azt amit akarok. Csak ezeknek a pillanatoknak érdemes lassan élnem, amikor azt csinálom amit akarok, és az vagyok aki szeretnék. Illetve majdnem. Hana teljesen elengedve magát szinte szétfolyt a mellkasomon, arca nyakamnál, így érzem ahogy egyre lassabban szuszog, a remegés is csillapodik. Nem zavartatom magam, gondolatban tovább fûzöm a láncot. Vajon lehet ebbõl az állásból kiöregedni? Mikor? Vagy itt nincs nyugdíj? Hanuka? Karácsony vagy szabadság? Mélyet sóhajtok, és közben szórakozottan cirógatom meztelen kis hátát ujjaimmal felváltva.

-Köszönöm a kutyát, Kuro-sama. -hallom meg a hangját halkan, szinte beleleheli a fülembe.

-Nincs mit, Hana. Legalább nem leszel egyedül amíg dolgozom.

Mocorogva emeli fel a fejét, és pilledt szemecskéi rámmosolyognak. Furcsa, vihar utáni csend ül a szobára, csak a víz loccsan néha, ahogy megmozdul valamelyikünk hogy kényelmesebben élvezhesse a fürdõt. Olykor állánál fogva felcirógatom magamhoz, vagy csak õ tetoválja tele szájával azt amit elér belõlem - puszikkal. De a víz lassan kihûl, én pedig egy csókkal állítom fel Hanát, majd kimászok a vízbõl, húzok egy fürdõköpenyt, és mivel követ engem, felé nyújtom az övét, de ahelyett hogy hagynám hogy elvegye, felsegítem rá akár egy kabátot. Imádom a virágillatot ami mindig körbelengi. A nyakába csókolok ha már itt van, és megsomolygok ahogy megborzong és libabõrös lesz tõle. Végigsimítok a buksiján, majd kilépünk, és telefont ragadva rendelek magunknak egy estebédet. Sajnos már benne járunk a délutánban, eléggé elhúzódott a munka. A vakarcs alszik a kosárban, legalább csend van. Ténferegve szedem össze a holmim, nem jó ha rendetlenség van, bekapcsolom a Tvt, majd öntök magunknak egy kis italt is. Végül megállok.

-Hana, nem kell mindenhova követned. -nézek rá, mert végig a nyomomban settenkedett.

-Tudom, Kuro-sama... -süti le szemeit, és megcsóválom a fejem.

-Én kis Ibolyám, hát nincs hobbid? Vagy valami amit szerettél volna mindig csinálni? Fõzés, lovaglás, kertészkedés, sportolás, bármi?

-Nem igazán, Kuro-sama. -pislog rám.

-Egész eddigi életedben csak egy kutya voltál? -meresztem rá a szemem, de õ nagyobbat mereszt.

-Persze, hiszen pet vagyok. Csak Kuro-sama vesz engem emberszámba.

Halkan válaszolt, nyíltan, én pedig a döbbenetem nem tudom hova rakni. Tudom hogy ez a dolgok rendje, hogy õ egy pet, és sokan nem veszik õket még kutyaszámba se. De nem akadt egy gazda aki kicsit is szerette? Vagy valaki aki mondjuk... Csinált is vele valamit! Vagy foglalkozott vele és nem egy asztali lámpaként kezelte... Megzavar minket hogy begurítják a kocsifélén a kajánkat, én pedig okot találok arra hogy elforduljak, és kimeresztgessem a szemem. Azt hiszem nagyon jól teszem, mert a kocsin az egyik emberem hever csurom véresen, és eléggé hullaformában.

Kiáltom, míg a virágszál felé vetem magam és magam alá temetve õt lezúgunk a kanapé mögé. Hangos fegyverkattogás, én pedig fejem felemelve mérem fel a helyzetet. Alattam Hana remeg rémülten és dermedten, görcsösen kapaszkodva belém, és hozzámbújva, pedig miattam készülnek minket vacsorára tálalni. Egy kézzel õt ölelem, másikkal meg a telefonomért nyúlok. Hogy a tulaj hogy szerethet engem, hogy minden nap lövöldözök itt szegénynek... Az embereim lassan felérnek, csak tudnám hogy a kocsira miért kell 6 fõnek is vigyázni... Csíp a karom, és dühös vagyok. Arcom teljesen pokerface, és jéghideg tekintettel nézek körbe, szinte megfagyasztva a levegõt.

-Virágom,jól vagy? -súgom lefelé, de nem válaszol.- Hana? Kitade!

-Ahhssszemmm.. -vacogja felém, mert egy szétlõtt váza cserepei záporoznak ránk, így újra felé hajolok hogy felfogjam a szilánkokat.

-Jól van. Bújj a kanapé alá, ott nem lesz semmi baj. -Súgom neki két ropogás között, de csak nem moccan, szinte teljesen hozzámlapul.

-Kérem, ne menjen sehová... -néz rám, és van egy olyan érzésem hogy csak fél...

Kissé türelmetlenül ejtem ki a nevét, és meg akarom fogni hogy odébbtoljam, ám ekkor valami melegbe nyúlok, és lepillantva elkáromkodom magam. A válla véres, de nem látom hogy hol a seb, vagy mennyire súlyos, csak a vért látom a fehér köpenyén. Újabb káromkodássor következik, majd egy párnát dobok be. Tudom hogy az embereim ritkán szoktak idegen mozgó tárgyra lõni ami a harctérre kerül, ismernek már, ám a támadók nem. Azonnal lövések tucatja következik és millió pihe terít be minket. Hosszú idõ után újra csend lesz. Szinte zúg a fülem, és nem moccanok sokáig, magamhoz ölelem a kis reszketõ petemet, és halkan dünnyögök a fülébe, hogy nyugodjon meg mert nem lesz semmi baj. A bal karom kissé zsibbad, és enyhén szédülök, mikor egy nedves nyelv jelenik meg a képemnél és végignyal nyüszítve. A fekete golyó valahogy túlélte, mert idebújt hozzánk, és most nyüsszög. Csend van.

-Uram! Minden rendben!

Hallom végre a várva várt hangot, és lassan talpra állok, nem engedve az én kis szeretõmet.

-Kuro-sama... A válla...

Nyöszörgi az én kis ibolyám, én pedig lepillantok. Most már értem hogy honnan a sok vér, mert én sebesültem meg, és nem õ. Megkönnyebbülten ölelem magamhoz õt, és a hajába csókolok, majd az embereimmel váltok pár szót, és amíg õk nekilátnak takarítani, én beállok a zuhany alá, és a csempének dõlve hagyom, hogy Hana addig lemosson, és végül óvatosan lefertõtlenítse a sebet. Nem túl mély, varrni sem kell, csak olyan helyet talált el, ami fõleg adrenalinnal megspékelve úgy ereszt mint egy lyukas gumicsónak. Kék szemei aggódva pásztáznak, de én csak magamhoz húzom.

-Nyugi, virágszál. Nincs már semmi gond. Holnap költözünk máshová, mert szegény tulaj lassan a fejem leszedi hogy szétlõjjük a szállóját.

Villantok rá egy mosolyt, és végül rabul ejtem halvány kis mosolyra húzódó ajkait. Az enyém, és úgysem adom oda senkinek.

-Esetleg valaki még licitálna rá? - erre szintén nem mer senki sem felszólalni. Jobban hozzá simulok. Én Kuro-samahoz tartozok és soha nem leszek senki másé. Feszült csend van, akik eddig egymást próbálták túllicitálni, most hallgatnak.

-Azt hiszem befejeztük. - zárja le a tárgyalást. Emiatt tenné? Mondjuk én se szívesen maradnék, úgyhogy nem is baj. Páran tiltakoznak, de õ nem is figyel rájuk. Miért nem értik meg, hogy befejezte? Nem akar tovább itt lenni, nem akar most velük tárgyalni. Értetlen csûrhe! Hirtelen fegyvert szegez az egyikre, de én nem ijedek meg. Mindenki visszakozik és ismét csend lesz.

-Köszönöm hogy eljöttek. A viszont látásra. - zárja le és végre mindenki felfogja mi a helyzet. Kifelé menet végig õt nézem. Vajon most mire gondol? Haragszik a bentiekre? Mit gondol a válaszomról? Mit fog lépni, most hogy tudja én így gondolom? Nem tudom és rám sem néz. Becsukja az ajtót és elenged. Most mi lesz Kuro-sama? Leveszi zakoját és a bárpulthoz megy inni valamit. Elöször csak állokmajd sietve követem és hátulról szorosan átölelem. A szívem mindjárt kiesik a helyérõl olyan õrülten zakatol. Rám néz, de nem szólok csak kérõn rá nézek. Én tényleg vele akarok maradni. Remélem nem akar eladni.

-Tényleg nem kellene a szabadság, Hana? Ha azt mondanám, hogy arra van az ajtó, mehetsz, szabad vagy... - szabad? Én? Csak szinte tátott szájjal nézem. Most mi van? - mennél? - hogy mennék-e? Ez hülyeség! Már miért akarnék menni?

-Kuro-sama... Nem. Nem akarnék elmenni. - suttogom mélyen a szemébe nézve. Kezemet mellyel fogom megpuszilja és maga elé húz. Mire készül? Leteszi a poharat és átfogja derekamat. Végig simít arcomon, ez nagyon tetszik. Kicsit rám mosolyog, ez még jobban megnyugtat. Mások csak úgyadtak-vettek ... de ... Kuro-sama más.

-Amíg az enyém vagy, az engedélyem nélkül senki sem nyúlhat hozzád. Túl önzõ vagyok ahhoz hogy az én játékom másnak adjam kölcsön... - hm ... Mint egy gyerek aki félti a játékát. Olyan aranyos, még ígyis hogy tudom én vagyok az a játék. Elöször kicsit megharapjaajkamat, majd egy puha puszit kapok. Gondolkodás nélkül bújok karjaiba. Még jobban átfog ... Ismét az övé akarok lenni. Végig simít testemen és én elkezdem levenni róla ingjét, mellkasára lágy csókokat lehelve. Megcsókol és én készségesen viszonzom. Õ is vetkõztet engem, mesztelen bõrünk összeér és ajkamat egy kéjes sóhaj hagyja el. Felemel és én dereka köré kulcsolom lábamat. Ledönt a kanapéra, hiszen ez van legközelebb. Akarlak, egyre jobban akarlak...

Szenvedélyesen tett magáévá ismét. Furcsa ... Még senki sem volt ilyen érzéki velem, pedig õ egy maffia fõnök ... És mégis annyira más mint a többiek. Akárhányszor szeretkezek vele egyre többet és többet akarok belõle. Testem szinte követeli õt. Úgy vágyom rá mint még soha senkire és azt érzem ha majd már nem lehetek az övé akkor ne is éljek. Hozzá bújok, csókokat lehellek mellkasára. Kuro-sama ... Soha ne engedj el.

-Majd ha éhes leszel, rendelünk enni. És amíg elintézek pár telefont, addig tegyél majd be valami filmet. Hozattam fel tegnap párat, hogy ne unatkozz. Majd én is csatlakozok hozzád. - bólintok, mire õ forron megcsókol. Szinte el sem akarom engedni. -Menj zuhanyozz le. - de mégis ... Itt kell hagynom. De nem hagyom annyiban, még egy utolsó csókot szerzek tõle és csak utánna megyek a fürdõbe.

Kelllemes, kissé forró fürdõt veszem, majd magamra öltök valami könyebb viseletet. Hallk léptekkel sétálok vissza hozzá. A kanapén fekszik még mindig és szivarozik. Azt hiszem megmaszírozom, végülis ahhoz is értek. Óvatosan ülök a csípõjére és kezdem el masszírozni. Érzem hogy ellazul és tudom hogy tetszik neki. Egy jó ideig masszírozom, de nem szólok semmit. Olyan aranyos így. A gondolatra mélyen elpirulok.

- Kuro-sama ... az eddigi legjobb gazdám. Nem vagy velem olyan durva mint a többiek ... - mondom és szinte lángol az arcom. Olyan zavarban vagyok.

- Valóban? - kérdezi és egy sóhaj hagyja el ajkát. Azt hiszem jó pontra tapíntottam.

- Igen. - bólintok bár õ nem látja. Nem is tudom miért akarom neki elmesélni, hogy lettem pet. - A szüleim eladtak gyerekként és azóta vagyok pet. Megvesznek, rámunnak és eladnak. Ez mindig így volt. Valaki, már nem is tudom ki rám adott egy nyakörvet amit azóta is viselnem kell. Durván megvertek és vadak voltak velem. De Kuro-sama te olyan jó vagy. - és tényleg így is gondolom. Soha senki nem volt még ilyen jó hozzám és tõle nem is félek mint másoktól. Vele akarok maradni, tõrténjen bármi.

Aztán ennek a pillanatnak is vége szakad, hiszen neki készülnie kell hogy menjen.

Néhány percen belûl egyedül maradok ebben a nagy lakosztályban és jó pethez hûen igyekszem lekötni magam valahogy. Az egyik filmet kezdem el nézni. Érdekes. Remélem Kuro-sama hamar visszaér. Amikor õ velem van m indig nagyon boldog vagyok. Ezt nevezik mások szerelemnek? Mert az nem lehet megszokás ... Mert a többieknél nem éreztem a félelmen kívül mást, de nála igen. Szóval ez biztos nem megszokás.

Birtokló gesztussal karolom Hana vállát, arcom újra jégbõl, szemeimmel szinte tengereket tudnék pillanatok alatt jéghegyekké varázsolni... És a kis virág mégsem fél tõlem, kifejezéstelen arccal lépked mellettem. Belépve mindenki elhallgat, bár eddig sem beszélgettek hangosan, és meghajolva felém adják meg a tiszteletet. Amíg leülök, szándékosan nem nézek fel, mert félõ elmosolyodnék a kifejezéseken, amiket látnék.

-Oh, hát Kuro-sama hozta a kis játékát is. Igazán csodálatos.

Szól Nagayi, egy klán küldötte, akivel rendszeresen szoktam üzletelni személyes okokból is. És nyúlna is, hogy maga felé fordítsa a kis virágomat, de az csak nem hagyja magát. Másoknak úgy tûnhet hogy dacos, akaratos, és betörhetetlen kis madárka, és sajnálatukra az arcom nem árulja el hogy ez igaz-e vagy sem. Az enyém. Ne tanulmányozzák. Az ölembe rántom, és ujjaimmal cirógatom finoman, míg tart a tárgyalás. Úgy tûnik valami harc van készülõben két olyan klán között akiket én finanszírozok, és ez nagyon tetszik. Szemeim összeszûkülnek a gondolatra hogy én páholyból nézhetem majd végig az öldöklést,és közben megfulladok a pénzben. Szórakoztató gondolat! Mikor úgy vélem hogy eleget tudok, kihív a jobbomon ülõ Mashi egy kis aláírásos szerzõdésre. Azt hiszem, Hanát bent hagyom. Lássuk, mi sül ki ebbõl.

Kint nem kell sokat várnom, csak átolvasom a szerzõdést, és írom is alá. Tetszik. Nem kell alkudozni se, hiába, mi már nagyon régen együtt kezdtünk, és ismerjük a másikat.

-Nem adom. -vágom le a beszélgetés elejét.

Elköszön, és távozik sietve hátul, és pedig halkan lépek vissza a tárgyalóba. Mit ne mondjak... Érdekes egy helyzet. Szemeim összeszûkülnek, és növekvõ lenézéssel tekintek a kis patkányaimra. Igaz a beszélgetés elejét nem hallottam, de van egy olyan sejtésem hogy nem is kell.

-Még szép, hogy nekem fogja, csak csalódjon benne vagy unjon rá.

-És ha én veszem meg?

-Kizárt. Na figyelj te kis drága. Ha választanál kihez mennél?

Szemeim még jobban szûkülnek ahogy a fejét lehajtja az én kis virágszálam, és szótlanul tûri hogy kezdetét vegye a ,,ki-a-nagyobb” párbaj. Szerintem oda se figyel hogy ki mit ígér neki. És felettébb érdekes, mert eddig nem igen akadt olyan aki ne kapott volna egy ilyen alkalmon. Senki se akart velem maradni.

-... Ne! Nehallgas rá! Gyere el velem ma és ígérem többé nem leszel pet.

Ez persze Nagayi, õ általában roppant meggondolatlan ígéreteket szokott tenni. Ha nem tudnám hogy mik a szándékai, lelövetném.

-Én... én... -próbál szólni a virágszál, de a többiek elnyomják, nehogy mást válasszon, mielõtt a legjobb ajánlataikat megtennék.

-Rám hallgass! Velem gyere!! - ezer oldalról fogják, én pedig még nem lépek, mert nem válaszolt. -

-Senkivel sem!- löki el magától a legközelebbieket, és elhátrál- Én csak Kuro-samaé vagyok!! Nem kell más, nem kell a szabadság ha vele lehetek!

Hangját is felemeli, kissé remeg, de a válasza az tökéletesen megnyugtat. Azt hiszem a legtökéletesebb kis petecskét nevelgetem épp a két kezem között. Hátam mögött összekulcsolom a kezem és kicsit elõrébb lépek.

-Hallották úraim, itt a válasz.

Mindenki megdermed, és megborzonganak páran. Egyedül az én kis Hanám pirul el, és lebben mellém. Lenézek rá, annyira megmoccantva a szám szélét, hogy lássa mosolyognék ha lehetne, és derekára fonom a kezem, úgy húzom birtoklón magamhoz.

-Esetleg valaki még licitálna rá?

Körbenézek, de még a szemembe se mernek nézni, a levegõ a félelemmel van tele. Nem tudják, hogy mennyire sértõdtem meg ezen a jeleneten, vagy mennyire vagyok a magam módján inkább boldog. Szemeim szûkülnek, és egyenként végigmérem õket. Hana az oldalamhoz simulva néz rájuk, fejét vállamnak döntve, szinte teljesen rámolvadva. Csak érjünk a szobába...

-Azt hiszem befejeztük. -halkan mondom, és biccentek.

Pár bátortalan hang megszólal, és marasztalni szeretne, de tudják hogy ez úgyis lehetetlen. Csak azt nem értem, hogy annak a mondatnak, hogy “befejeztem”, melyik részét nem értették... Lassan nézek fel, a lehetõ legfagyosabb tekintetemmel, és hogy nyomatékosítsak, pisztolyt szegezek a hozzám legközelebbire, aki azonnal hátratántorodik, mintha meglökték volna.

-Köszönöm hogy eljöttek. A viszont látásra.

Mivel már senkinek sincs ellenvetése, kisétálunk. Érzem a kis ibolyaszál pillantását, mintha várna valamit, vagy kíváncsi lenne, de nem nézek rá, csak elteszem a fegyverem, és a szobánkig meg se állok. Haláli nyugalommal csukom be az ajtót, elengedem a kis virágot, és leveszem a zakóm, összehajtva a kanapé támlájára teszem, és a bárpulthoz sétálok hogy töltsek valamit inni. Nem is kell sokáig várni, elvárásaimnak tökéletesen megfelelve egy kis kéz jelenik meg a hátamon, lassan gerincem mentén felkúszva vállamra, és hozzámsimul végül õ is. Hátulról ölel át, olyan szorosan hogy érzem milyen szaporán dübörög a szíve. Hátrapillantok, és várakozó tekintetével találkozok, amik szinte kérlelnek valamire, de én nem sûrûn szoktam ilyesmivel foglalkozni.

-Tényleg nem kellene a szabadság, Hana? Ha azt mondanám, hogy arra van az ajtó, mehetsz, szabad vagy... -talán túl komoly lehetek, mert hangtalanul nyílik a szája hogy szóljon.- mennél?

-Kuro-sama... Nem. Nem akarnék elmenni. -susogja, még mindig csak tekintetével kérlelve.

A vállamon pihenõ kezét lágyan megfogom, és egy kis puszit hintek rá, ahogy magam elé húzom a kis testét. Elõttem állva már nem ér hozzám, így kortyolva a poharamból leteszem, és derekánál ölelem át, arcát simítom másik kezemmel, tincseit a füle mögé hajtva. Annyira finom és puha bõre van, hogy kedvem támad megenni õt, de helyette csak lassan összeszûkülnek a szemeim, majd egy halovány mosolyfélét küldök felé. Úgy tûnik félt attól hogy mi lesz a következménye a szavainak, talán valahol odaadták õt akárkinek akármiért.

-Amíg az enyém vagy, az engedélyem nélkül senki sem nyúlhat hozzád. Túl önzõ vagyok ahhoz hogy az én játékom másnak adjam kölcsön...

Dörmögöm egyre közelebbrõl ajkaira, fogaim közé csippentve az alsó ajkát finoman, érzékien megharapdálva, majd egy puha kis puszit nyomok rá. Belesimul a karomba, ujjaival gyûrve az ingem, én pedig gyengéden magamhoz szorítom kicsi virágszálamat. Lassan, erotikusan simítok rajta végig, és hála a feszülõs kis ruhájának ez nagyon könnyen megy. Szinte a kezembe domborít. Két kis keze lassú mozdulatokkal pattintja ki ingem gombjait egyenként, minden elõkerülõ részre puszit nyomva, és amikor már nincs több gomb, két keze mellkasomon csúszik fel és vállaimon le, így lesegítve rólam az anyagot. Hajába túrok finoman és így csábítom fel egy csókra magamhoz, és lassan kicsomagolva õt a ruhából közben. Õ sem tétlen, kérlelhetetlen mozdulatokkal szánkázik keze a farkamra, majd a nadrágom segít levenni, és egyszerre sóhajtunk fel ahogy a mezítelen, lángoló bõrünk összeér. Lágyan emelem fel, és õ azonnal derekam köré tekeri lábait, így viszem a legközelebbi vízszintes felülethez, a kanapéhoz, és lefektetem, majd megtámaszkodva mászom felé, és mintha csak számmal becézném, puha kis csókokat nyomok mellkasára, mellbimbóira. Mégis egész testét a hideg borzongatja, libabõrös.. Vagy csak én hevültem fel ennyire mellette? Kelleti most is magát, akár egy kígyó, úgy tekereg és dörgölõzik hozzám, és nem is kell sokat várnom hogy hirtelen csusszanjak belé. Szemeit lehunyva nyög fel. A kis édes...

-Hana... -lökök rajta egyet- mondd ki a nevem!

A vége elmázolódik ahogy egy érzékeny pontra lelek, két keze nyakam köré fonódva ejt rabul. Még hogy megunni... Õt? Soha. Izomgyûrûi hogy ellazulnak hol szorítanak, hangos sóhajaim nem tudom elfojtani. Tökéletes. Lassú de biztos mozdulatokkal kergetem magunkat az õrületbe. Nehéz megállni hogy ne váltsak gyorsabb tempóra, fõleg ha közben õ is a vágytól megrándulva kér némán, sóhajtva, olykor halkan nyögve. Ajkaim és kezem nem bír vele betelni most se, illata akár egy kábítószer, finom és édes, a nyál összefut a számban. Karcsú kis teste olyan tökéletesen mozog, pont ott és úgy, hogy fojtottan felnyögök. Hallom ahogy a nevem nyögi a csúcson ahová követ, én is az õ kis becenevét susogom forrón fülébe. Végül magamhoz ölelem, és úgy élvezek belé, egy olyan oltári nagyot, hogy hosszú pillanatokig csak lélegezni vagyok képes. Kihúzódom belõle, és magamhoz ölelem, kis csókot nyomva szájára, arcából az oda rakoncátlanodott tincseket kilökdösve orrommal. Hátamra fekszek, õ pedig teljesen rámfekszik, de szinte fel se tûnik, olyan kis habkönnyû teste van. A kanapé támlájáról a zakómból kiveszem a tárcát, és egy jó kis szivart veszek elõ, elvégre ma elég jó üzletet kötöttem. Rágyújtok, és szabad kezemmel õt dédelgetem, figyelve kába vonásait, ahogy tompán csillogó szemmel néz rám, majd puszit nyom a mellkasomra, és ujjaival õ is cirógatni kezd.

-Majd ha éhes leszel, rendelünk enni. És amíg elintézek pár telefont, addig tegyél majd be valami filmet. Hozattam fel tegnap párat, hogy ne unatkozz. Majd én is csatlakozok hozzád.

Mondom neki, mire õ szótlan bólint, de nem nagyon néz ki úgy hogy mozdulni szeretne. Állánál fogva emelem fel a fejét, és puhán megcsókolom, nyelvemmel táncolva az övén, majd a homlokára nyomok egy puszit.

Lassan feltápászkodik, és egy utolsó csókot kérve eltûnik a fürdõben, én pedig ott maradok fekve, csak hasra fordulok, hogy a hamust elérjem, és kinyúlva a kanapén halkan pöfékelek. Nem sokára megérzem a finom kis virágillatot, bár õt magát nem hallom, majd egy óvatos mozdulattal ül a csípõmre, és masszírozni kezdi a hátam. Felsóhajtva teszem le a hamust a szivarral, és ellazulva fekszek végig a kanapén. Imádom ha masszíroznak. Lehunyom a szemem, és úgy élvezem gyors kis kezének munkáját. Kár hogy nem tudok dorombolni.

Számat nyalogatva mászok vissza,meg akarom csókolni, de õ felém kerekedik. Hm ... Tényleg jó volt neki, ha még többet akar. Végig simít testemen, elmosolyodok,mire kicsit harap. Tetszik, nem olyan durva mint azok a vadbarmok és én szívesen vagyok ezért vele. Minden egyes tette vággyal tölt el, de csak hallkan nyögdécselek. Mikor a nyakamat csókolgatja ... wáááh....Szinte megõrülök ettõl annyira jóóó. Belém hatol, de a tegnapi események után ez ár semmi. Meglepõdöm mikor körmeit bégig húzza bõrömön, de puha csókokat is kapok rá. Héééj, ez nem ér. Piros csíkok maradnak ott. Hagyom had tegyen amit akar, nem fáj csak fura ...

Az ölébe kap és a fürdõbe visz. Én mosomõt, itt-ott megcsókolva és õ is engem. Nem félek már tõle, érzem hogy nem fog bántani. Akikkel eddig voltam mind kegyetlen, szadista állatok voltak és nekem tûrnõm kellett, mert nem tehettem mást. Anyakörv miattolyan voltam mint egy kutya,adtak-vettek engem és most ... Most is van nyakörvem, de nem érzem úgy hogy csak egy tárgy lennék.

-Hana... Ha szükséged lesz valamire, nekem szólj, rendben? - megcirógatja arcom. Ez olyan jó érzés.

-Rendben, Kuro-sama... -suttogom és tenyerébe csókolok. Olyan jó, hogy itt van. nem akarom õt elhagyni... Soha!

-Ha gondolod, pihenj le amíg én elmegyek egy megbeszélésre, itt leszek a szomszéd lakosztályban. Küldök neked valamit enni is. - megbeszélés. Oh ... Pedig azt hittem kicsit együtt lehetünk még. Leplezem csalódottságomat, hiszen ezt kell tennem. Már megtanultam.

-Ön is egyen valamit.. -kérem. Azért éhesen ne menjen el. Csak megcsókol.

-Majd legközelebb. Nem vagyok éhes.

-Kérem... -végig nyal ajkamon és ott az az ellenállhatatlan mosoly. Akarom ... Egyre többet és többet akarok.

-Azt hiszem mégis csipegetek majd egy kicsit...

Ez az!! Na most egy csókot kérek. Létsziii ... Létsziii ... És meg is kapom. Na így jó. Annyira boldog vagyok hogy Kuro-sama " vett meg". Lemosdat még, majd kiemel a kádból és fürdõköppenyt ad. A külsõ szobában vár a reggeli, már takarítottak is amig fürdeni voltunk. Az ölébe ránt és ott az a mosoly. Ismerem ezt ... Kicsit ijesztõ, de azért nem félek ... Most vajon mit talált ki? Mit tervez?

-Jó étvágyat, Hana.

Csak körbe-körbe nézegetem az asztalon levõket. Mit egyek? Hirtelen csókol eg és a csókkal kapok egy kis szõlõszemet is. Azt hiszem Kuro-sama már eldöntötte. Csak kuncogom és etetem én is õt. Ez jó játék, tetszik. Egymástól vesszük el a finom falatokat, tiszta csoki vagyok és kicsit gyümölcsleves is. Egymásról nyalogatjuk le a finomságokat. Nem félek, sõt(!) el is veszek tõle falatokat így is incselkedve vele. Érdekel a reakciója. Hanyat dönt, szétbontja köppenyemet és testemre tesz különbözõ ételeket. Rólam kezdi elfogyasztani a regeglit. Istenem, de jó. Élvezem amit csinál. Mikor befejezi többszõr végig nyal testemen.Vegül az eperszemet is megszerzi. Mélyen szemembe néz és én most legszívesebben rámosolyognék, de így csak tekintetembõl olvashatja ki mennyire boldog vagyok.

-Igazad volt... -suttogja és hangja szinte megõrjít. - Tényleg kár lett volna kihagyni. -mosolyog. Olyan szép. Igazán ritka õt mosolyogni látni, de hát egy alvilági alak nem engedheti meg magának hogy így lássák. Megcsókol és én nem akarom ereszteni. Azt akarom maradjon, hogy tegyen ismét magáévá. Az övé akarok lenni újra és újra ...

Kapok egy utolsó csókot, majd kénytelen vagyok elereszteni.

-Lakj jól te is szépen, nem sokára jövök én is. - ne menj mééég ...

A hálóba megy és ahelyett hogy ennék megyek utánna és figyelem minden mozdulatát. Gyorsan készül el és tudom, hogy tudja hogy ott vagyok mögötte.

-Velem akarsz jönni? -már a nyakkendõjét köti. Le sem tudom tagadni mennyire örülök ennek a kérdésnek és hevesen bólogatni kezdek. Még szép Kuro-sama.- Akkor készülj el. - erre kirohanok és baromi gyorsan ruhát keresek. Mit vegyek fel? Pet vagyok, szexinek kell lennem. Egy ezüstös feszülõs ruha mellett döntök és elégedetten mérem magam végig a tükörben. Remélem tetszeni fog neki. Vissza sietek hozzá. Szinte látommire gondol, úgy mér végig. Hát jó. Nem mutatom, pedig tudom, de nemakarom úgy érezze túl egyértelmû amit akarna most. Mögém lép, megigazítja nyakkendõmet és nyakamba csókol. Igen, én is akarom õt, de majd ha vissza tértünk ... Majd akkor. A tükörben látom, hogy egy karkötõt csattól csuklómra. Ez gyönyörû!

A megbeszélésen elég sokan vannak. Mikor belépünkaz elsõ reakcióaz az, hogy megakdják a kellõ tiszteletet Kuro-samanak, majd páran végigmérnek engem. Párak mellett csinos hölgy díszeleg, egyeseken látom is hogy semmi kedve itt lenni, de nem tehet mást. Olyanok mint én, csak nõben. Az egyedül levõk úgy néznek rám mint ragadozó az új áldozatára. Ezt nem szeretem. Ki tudja mikor tesz valaki valami meggondolatlant.

- Oh, hát Kuro-sama hozta a kis játékát is. Igazán csodálatos. - érintene meg de elhúzódom tõle. Nincs nyúkálás! Tilos!! Csak Kuro-samanak szabad hozzám érnie, másnak nem! Kuro-sama helyet foglal és engem az ölébe ránt. Hosszú megbeszélés veszi kezdetét. Unom, de ha itt lehetek Kuro-sama mellett akkor semmi gond. Aztán úgy két óra elteltével kihívja egy elég befolyásos pasas és én bent maradok.

Páran körém gyûlnek.

- Csinos kis arcocskája van, igaz? - megfogjaarcom és kissé erõszakosan fordítja a másik pasas felé.

- Valóban. Kuro-samanak jó érzéke van az ilyenekhez.

- Mindigis az volt neki.

- Remélem hamar ráun és akkor megszerezhetem. - vigyorog az egyik önelégülten. Úgy tesz mintha már biztosra venné hogy neki ad majd el ... de nem fog eladni! Õ nem fogja ezt tenni .. Ugye nem?

- HA neked adja el. - löki meg az egyik.

- Még szép, hogy nekem fogja, csak csalódjon benne vagy unjon rá.

- És ha én veszem meg?

- Kizárt. - röhögi szembe õt egy harmadik. - Na figyelj te kis drága. Ha választanál kihez mennél?

Nem válaszolok, csak leszegezem tekintetemet. Hagyjatok már engem békén. Kezdetét veszi a hatalmas gyõzködés. Ígérnek mindent, amit csak lehet. Próbálják egymást túl licitálni.

- Elviszlek innen messzire, bármit megkapsz amit csak kívánsz ha elhagyod értem Kuro-samat.

- Ne! Nehallgas rá! Gyere el velem ma és ígérem többé nem leszel pet.

- Én ... én ... - most akarok innen eltûnni, ez olyan zavaró. Mikor jön már vissza Kuro-sama? Félek.

- Rám hallgass! Velem gyere!! - szinte szét szednek. Megõrülök! Kiszabadulok közüllük, ellököm magamtól a ragaszkodóbbakat.

- Senkivel sem! Én csak Kuro-samaé vagyok!! Nem kell más, nem kell a szabadság ha vele lehetek! - szinte már kiabálok velük.

- Hallották úraim, itt a válasz. - a hang irányába fordulok. Kuro-sama? Mikor jött be? Hallotta az egészet? az arcom szinte ég. Rögtön mellé állok és ez megnyugtat. Most biztonságban érzem magam. A bent levõk szinte levegõt is elfelejtenek venni. Õk sem vették észre, hogy Kuro-sama bejött.

Amíg én egyre több ujjam tolom belé hogy felkészítsem, addig vékony kis ujjacskáival olyan ügyesen masszíroz, hogy igencsak szükségem van a sokéves tapasztalatomra hogy ne süljek el. Ezért is sietek, már alig várom hogy benne legyek... Egy mozdulattal mélyülök el benne, mire megfeszülve nyög fel, olyan édes hangon hogy szinte alig látok már a vágytól. Két kézzel kapaszkodik belém, húz magához mintha menekülni akarnék, karcsú ujjacskái beleszántanak a hajamba.

hangja elmázolódott a kéjtõl, és olyan isteni, olyan finom... Ah! És olyannyira szûk! Mégis van még bennem annyi szufla hogy farkacskáját kézbevéve duplaörömöt szerezzek neki. Szájával nem tétlenkedik, ha épp nem az én érzékszerveim csiklandozza kéjes nyögéseivel, hát csókol és mohón marcangol... tetszik... Igen, ez több mint jó üzlet volt. Kezdem érteni, hogy a kis sunyi miért akarta visszaszerezni. Ezek az utolsó gondolatfoszlányaim, minden más csak rá figyel. Mohón és éhesen szipolyozom ki, kapkodva követelem magamnak minden egyes nyögését vagy csókját... És meglepõen hamar jutok a csúcsra, szerintem ez a bódító illatának, selymes bõrének is köszönhetõ... Arca eltorzul a kéjtõl, hangja a szobát betölti, majd levegõért kapkodva fekszik mellém, még kissé megpihen. És nem tudom elrejteni gonosz vigyoromat, ahogy felnyitva szemét éhesen követel, és húz le magához a folytatásért... Istenem, milyen szép este elébe nézek... Mrrr...

Reggel arra kelek, hogy mocorogni kezd valaki mellettem. Emlékszem, tegnap olyannyira kifáradt hogy menten elaludt, mihelyst minden vágyam kiéltem. Nagyon sokáig húzta, ráadásul több mint jól csinálta. Ezért nem is nyaggattam hogy aludjon másutt, hagytam hogy hozzám bújva aludjon el egy szempillantás alatt. Pedig nem szokásom, mert nem szeretem ha valaki velem alszik. Sosem tudni mikor készülnek engem megölni, egyikünknek sem biztonságos, hátha még spicli is! De most kivételt tettem. És most rám néz azokkal a gyönyörû szemekkel, és félmosolyt villantok rá. Hogy tetszett a tegnap este, virágszál? Fáradtan néz rám, mégis szemei csillognak. Felkúszik és megcsókol reggeli üdvözlésképp, és kis kezét már odalent érzem is... Kis türelmetlen... Felsóhajtok, hajába túrva, és ahogy kúszik lefelé, lábaimat széjjelebb tárom, hogy jobban odaférjen. Istenem, annyira jól csinálja, hogy meg kell tõle bolondulni! Oh, basszus...

Sóhajtom a nevét, hajába túrva és irányítva hogy merre csinálja még. Olyan mozdulatokkal kerget az õrületbe hogy a saját nevemre sem nagyon emlékszem. Nem kell túl sok, hiszen egy ilyen ébrsztés felér egy dupla kávéval és egy igen jó hírrel. Száját nyalogatva mászik négykézláb fel, hogy megcsókoljon,mire én magam alá teperem, és végigsimítom a kis testét. No lám csak, hogy incselkedik már ilyen korán valaki! Ajkába harapok finoman, majd nyakát kicsit kényeztetem, mellbimbóját morzsolva közben. És már most olyan édesen nyögdécsel! Mivelhogy tegnap igen sokáig tornáztunk, most minden elõkészítés és toporgás nélkül csusszanok a kicsi lyukába, felnyögve, és megszívva a nyakát. Itt az idõ hogy megjelöljem azt ami az enyém. Nem szokásom, hiszen sosem lehet tudni hogy mikor hagy cserben vagy mikor unom meg, de ez a kis violavirág annyira édes hogy nem tudok betelni vele. Féktelenül garázdálkodok rajta, körmömmel nem túl durván, de halvány piros csíkokat szántok puha bõrére, csókot hintve rájuk, minden porcikáját amit tegnap felfedeztem, most újra kiélvezem. Ez most tényleg csak egy reggeli ágytorna. Végeztemmel ölembe kapom, és a fürdõbe vonulunk, hogy a kád vízben elmélyülve az utójátékot zöngessük le. Kezei lágyan masszírozva mossák le a hátam és a mellkasom, itt-ott csókokkal tarkítva a kis cicamosdást. Segítek neki lefürdeni.

-Hana... Ha szükséged lesz valamire, nekem szólj, rendben? -nézek rá, egy vizes tincset morzsolva ujjaim között, megcirógatva arcát.

-Rendben, Kuro-sama... -súgja, tenyerembe puszilva. Hogy zabáljam meg!

-Ha gondolod, pihenj le amíg én elmegyek egy megbeszélésre, itt leszek a szomszéd lakosztályban. Küldök neked valamit enni is.

-Ön is egyen valamit.. -néz rám kis violaszemeivel, és engedve a késztetésnek puhán megcsókolom.

-Majd legközelebb. Nem vagyok éhes.

-Kérem... -elmosolyodva nyalok végig ajkán.

-Azt hiszem mégis csipegetek majd egy kicsit...

Két kis kezét nyakam köré fonja és úgy nyújtózkodik hogy csókot kapjon, én meg nem is tagadom meg tõle. Kis habtestét könnyedén felkapva mosdatom le pillanatok alatt, majd a kádból kilépve ráterítek egy köpenyt, és úgy megyünk ki a hálóba. Már a takarítók rendbe is hozták, és a külsõ szobában már vár is a reggelink. Az ölembe húzom a kis virágszálat, majd rávillantok egy ragadozó mosolyt.

-Jó étvágyat, Hana.

Körbenéz, de mielõtt választhatna, bekapok egy szõlõszemet, és megcsókolva tolom át a szájába. Kuncogva rágja össze, míg kezébe vesz egy kis kakaós-csokis kalácsot, és kis részt letörve belõle nyújtja nekem. Tetszik a játék. Késõbb mikor feleszmélek, már egymásról nyalogatjuk a csokit és az ide-oda csordogáló gyümölcslevet, a másik szájából orozzuk el a finom falatokat. Tetszik hogy nem fél annyira tõlem, hogy mer elvenni is. Hirtelen döntöm hanyatt, szétsimítva rajta a köpenyt, és mezítelen felsõtestét kidekorálom mindenféle földi jóval. Ajkai közé egy eperszemet teszek, majd nekilátok a reggelinek. Kezdem leglent, alhasáról felnyalogatva az oda csorgatott mézet, majd a köldökébõl egy kis barackot, feljebb haladva újra a kakaós és reszelt almás kalács darabkái következnek, mellbimbóiról lelopkodom a mandarint és a banánt, majd tisztogatáskébb végignyalom az egészet újra. Isteni egy kaja, merje valaki azt mondani hogy az Olümposzon jobbat kapnak! Így lassan egy egész reggelit fogyasztok el, majd ajkai közül az eperszemet is kicsókolom, gyönyörû szemeibe nézve.

-Igazad volt... -súgom a szájába. - Tényleg kár lett volna kihagyni. -mosolygok rá, majd újra magamévá teszem az ajkait.

Kezével és lábával csimpaszkodik, szinte ereszteni nem akar, mégis feltápászkodok, egy utolsó cskot nyomva szájára.

-Lakj jól te is szépen, nem sokára jövök én is.

Mondom neki, míg bemegyek a hálóba, és a ruhát kiválogatom magamnak. Gyors mosakodás, fésülködés, meg mindenféle pacsuli után felöltözök, és nézem ahogy a kicsi ott somfordál mindig mögöttem.

-Velem akarsz jönni? -nézek rá, míg a nyakkendõm kötöm, és az arca felragyog, úgy bólogat.- Akkor készülj el.

Szinte eltûnik mint a kámfor, és azonnal öltözni kezd, ezüst színû, eléggé feszülõs ruhát, és bizony meg kell mondjam hogy így a szemét igencsak kihasngúlyozza. Ó igen! Ragadozó szemekkel méregetem, de õ nem veszi észre, vagy nem mutatja. Arcpacsulit kenek magamra, majd mögé lépek, és úgy igazítom meg a nyakkendõjét. Mm... Finom kis virágillata van... Ha nem lenne eggyire szoros az idõ... Nyakába csókolok, majd a zsebembõl egy vékony karkötõt húzok elõ, nincs túldíszítve, csupán kis gyémántkövecskékkel van kirakva egy szép kis minta, egy fehérarany inda fut körbe, az egész szinte egy tünde kezérõl lett lelopva. Felcsatolom a kezére, hiszen illik a ruhájához, és a tükörben a szemébe nézek.

Viszonylag hamar el sikerül szabadulnom, és a többiek tárgyalását nem fogom most végighallgatni, mert valahogy sokkal érdekesebb dologfa fáj a fogam, amint a nadrágomban feszengõ kis barátom is igazolja. A szobámba felérve elkezdek levetkõzni, s közben egy kis édes-vörös bort kortyolgatok, majd a zenedoboz elé állok és beteszek egy kis CD-t hangulatnak, és szinte varázsszó nélkül terem elõttem az én kis violám. Gyönyörû, és tudja hogy csábítson el engem annyira amennyire egy petnek tudnia kell.

-Kuro-sama tényleg úgy gondolta ahogy mondta?

Jól tudom mire céloz, valahogy sejtettem is hogy meg fogja kérdezni, de hát milyen gazda lennék ha hagynám az állatkámat szomorkodni? Ujjaimmal az álla alá nyúlok és felemelem fejét hogy gyönyörû szemeibe nézhessek.

-Ha azt mondtam volna, nem, akkor pláne meg akartak volna szerezni téged.

Bólint és aprócska csókot hint ajkaimra, én pedig tudom hogy megvan a kicsike. Lehet hogy tovább tartott, de mennyivel jobb lesz most hogy teljesen az enyém! Elpirul, és olyan ennivalóan édes hogy meg kell zabálni... Istenem, ma este akár akarod akár nem, az enyém leszel...

-Akarlak, Kuro-sama.

Súgja, mintha csak a fejembõl olvasná ki azokat a bûvös szavakat, amiket hallani akarok itt és most. Ma úgy nézem minden összejön nekem. Aprócska mosolyt villantok fel, mintegy gyõzelmem lobogóját, és már csókol is a kis édes. Pár pillanat múlva már két kézzel fonom körbe derekát és húzom magamhoz hogy végre megcsókolhassam, de nem puhatolózva, hanem birtoklón és élvezetre éhesen. Annak a biztos tudatában hogy már az enyém- döntöttem az ágyamra hogy rámászhassak és magamévá tehessem. És az én kis virágszálam semmit sem tett ezek ellen, hagyta sõt akarta. Vadul és éhesen csókoltam, minden egyes cseppjét ki akartam élvezni, és hagytam hogyha kell neki valami akkor megszerezze. És mégis egy incifinci részem foglalkozott azzal hogy ne marcangoljam szét hiszen ez nem egy egyszeri alkalomra szól, hanem többkörös, így kellene rá vigyázni. Kezemmel végigsiklottam az oldalán, míg balomon támaszkodtam hogy ne teljes súllyal nehezedjek rá. Élvezet volt csókolni a csókos kis száját és a virágízét élvezni amíg csak levegõért kapkodva nem szakadtunk el egymástól. Tenyerem szüntelenül felfedezve járkált rajta, megállíthatatlanul tettem magamévá minden porcikáját, hiszen most már nem kellett annyira figyelnem arra hogy mikor fog nemet mondani és mikor kellesz megállnom, õ akarta, akkor be is fejezhetem. Inkább úgy simítottam rajta végig, mintha megjelöltem volna az én tulajdonomat, mintha csak feltérképeztem volna... És tényleg sokkal másabb a sajátomként tekinteni rá mint egy tárgyként amit utánam és elõttem bárki kezelésbe vett. Ajkaimmal arcán vonultam végig, majd a fülkagylóit vettem célba, peremét végigharapdáltam lágyan, majd a fülcimpáját ajkaim közé szorítva megcsócsáltam, majd végignyalintottam rajta. Szinte képtelen voltam betelni a kis puha kagylóval, mint egy vadmacska a zsákmányával. Aztán elindultam lefelé a nyakán, harapva és megkínozva ajkaimmal a bõrt, egészen a kulcscsontjáig, majd egy hirtelen mozdulattal siklottam a felsõje alá hogy lehúzzam róla, merthogy igencsak zavaró tud az ilyesmi ilyenkor lenni. De a kicsike sem tétovázott, szinte velem egyszerre mozdult, és mire az õ felsõje eltûnt valahol a szobában, az enyém is együtt szállt vele, hála Viola segédkacsóinak. Mezítelen felsõtestünk ahogy összesimul, szinte maga a szenvedély izzik fel közöttünk, és nem hiszem hogy most meg tudnék állni ha arra kérne. Alaposan kiélvezem az utolsó cseppig, a kulcscsontját végigharapdálom, majd a vállán végigmászok, felpillantva a szemeit keresvén, végignyalok a vállán, egészen a kis gombocskákig, hogy azokkal is jól eljátsszak. Körbenyalom és fogaim közé fogva megszívom a mellbimbóit, és hallgatom sóhaját amit kicsalogatok ezzel belõle. Kezeivel kapaszkodik belém, a hajamban vájkál kis ujjacskáival, és lábaival a derekamat öleli körbe. Szemeit néha édesen lehunyja, piheg a kis édes és olyan ennivaló hogy mindjárt megeszem, de hát lassan kell elsõre bánni vele, mielõtt még elijesztem magamtól. Amikor valami érzékenyebb ponthoz érek, megvonaglik alattam vagy felnyög édesen, megszorít vagy testét hozzámdörgöli.

Becsúsztatom a kezem a háta alá, és úgy húzom magamra, én pedig a hátamra gördülök, hiszen nem csak õt akarom kényeztetni, én is ugyan úgy szeretném élvezni. És ha valaki, akkor õ érti a dolgát, mert a csípõmre helyezi a kis popóját, és két kézzel végigsimít a mellkasomon. Akár csak egy kis cica bújik a mellkasomhoz és csókokkal halmozza el, én pedig a hátára simítom a kezem és egyre lejjebb haladva szépen a kerek kis fenekébe markolok. Belenyög a bõrömbe, és egy nyolcast rajzol a csípõje, így azonban az ágyékomhoz dörgölõzik, és kizárt hogy ne érezné mennyire vágyom már rá. Szinte masszírozva simít végig én pedig elégedetten morranok fel alatta. Fenekét továbbra is kéjesen hozzámdörgöli, míg szája istenien kényeztet, nekem pedig szinte csak annyi marad hogy kényeztessem, amennyire csak tudom ebbõl a helyzetbõl. A puha tincsei közé fúrom ujjaim, és amikor valami igen érzékeny pontra téved, jelzem neki, de amúgy teljesen ráhagyom. Bõröm majd leég a húsomról, jeges kék szemeimben csak a vágy kavarog, és a türelmem egyre csak fogy, szinte képtelen vagyok tovább várni. Kíváncsi kis ujjai a nadrágom bányásszák le hogy vágyamon simíthasson végig, én pedig felmorranva rántom finoman magamhoz egy fullasztó csókra, míg szinte letépem róla a finom anyagból készült nadrágját, fogja a fene várni míg lehúzza egy türelmesebb kéz. Hajánál fogva húzom újabb csókért magamhoz, míg a derekánál közelebb húzom magamhoz, és felülök. Ágaskodó vágya az enyémnek dörgölõzik, én pedig felmorranva simítok rajta végig, elégedetten figyelve ahogy arcán a gyönyör fintora fut át.

Dörmögöm a fülébe, míg jobbom a párna alatti kis tégelyt dézsmálják, hogy síkosítós ujjaimmal lassan bejáratához csússzak masszírozva.