Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Egyéb Anime)

Darky2009. 11. 13. 13:36:05#2451
Karakter: Muraki





Hát ez jutott nekem osztályrészül. Örökös bánat és magány? A be nem teljesült bosszú dühe és szomorúsága?

 

Még egyszer ránézek a kórlapra mielőtt elbocsátanám a fiút. Felesleges benntartani. Gyógyíthatatlan beteg, akkor már otthon is eltöltheti az utolsó napjait. A legutolsókat.. mielőtt eljönnék érte. Mert..ha már meg kell halnia.. legalább az én kezemtől haljon meg.. ne egy alattomos betegség miatt.

 

***

 

A délután egy kávéházban talál.. és őszinte csodálkozásomra őket is ide veti a sors. Hehe..vagy mégiscsak szerencsém van..

 

Tsuzuki természetesen rögtön a süteményes pulthoz siet, és csillogó szemekkel kezdi el stírölni az üveg mögött lévő sütemény csodákat.

Nem értem miért gyűlöl ennyire. Bár.. az ő szemében az én gyilkosságaim főbenjáró bűnök.

 

De nem érdekel ha nem ért meg. Ő kell nekem és meg is fogom szerezni. Ha nem lehet szelíden.. akkor erőszakkal. Pedig.. tudok én kedves is lenni.

 

Magamhoz intem a pincért.. és halkan utasítom hogy vigyen neki az összes süteménykülönlegességből. Én fizetem. A pincér követi a tekintetemet és bólint hogy értette.

 

***

 

Felcsillannó szemmel mered a tányérra.. rajta a sok habos csoda. Hát.. nem tudom mit élvez ebben..de annyi baj legyen. Belekortyolok a kávémba.. hogy elégedett mosollyal végignézzem ahogy elpusztítja.. de  az az átkozott Hisoka megint beleszól.

 

Valamit beszélnek.. látom Tsuzuki elszomorodó arcát, ahogy a szőke fiú elveszi előle a tányért.

 

Ehh.. gondolhattam volna. Aztán mint aki rémeket lát rohan el. Hehe ez az.. pont erre számítottam. Az önműködő varázslat.. oda vonzza majd.. távol a várostól...és Tsuzuki..

 

Összerezzen ahogy megjelenek mellette és vállára teszem a kezem.

- Kár, hogy meg sem kóstoltad... pedig finomakat választottam, csak neked... - jegyzem meg sajnálkozva, közben viszont.. a vigyort nem tudom letörölni az arcomról.

 

Dühös vicsorral néz rám. Enyje.. pedig én csak akartam szerezni neked néhány boldog percet. Nem mérgeztem meg őket.. kivételesen.

 

- Te meg mit keresel itt? Miben sántikálsz? - kérdezi gyanakodva. Okos fiú.. bár kivételesen most te futottál belém.

 

Halkan felkuncogok gyanakvását hallva, majd megragadom a karját és felemelem az asztaltól. Pénzt dobok az asztalra, ő pedig követ..nagyon okos.. nem akar feltűnést kelteni.

 

- Eressz el.. - morogja halkan, én pedig elégedetten nézek mellettem álló alakjára. Igen.. mindig is ezt akartam.. illetve.. nem.. kicsit közelebb.. kicsit ruhátlanabbul.

 

Körbepillant.. látom hogy őt keresi a tekintetével.. ami nevetésre ingerel.

 

- Nem fog jönni. Túlságosan el van foglalva a csalival amit neki szántam.

 

- Kitervelted az egészet.. tee. te.. szemét..

 

- Nos.. nem mondanám. Teljesen meglepett hogy megjelentetek..de mint tudod.. engem soha.. semmi nem ér felkészületlenül. - vigyorgok. - És most Tsuzuki-san... sétáljuk egy kicsit... mutatok neked valamit.. amit szerintem imádni fogsz.. hehehehe

 

Gonosz kacajom visszhangozza az üres utca. Mentális sugallatomra minden járókelő hirtelen azt érezte hogy halaszthatatlan dolga van otthon, így immár a teljesen néptelen utcán sétálhatunk végig..fényes nappal.

 

Engem is meglep mennyit nőtt a varázserőm az utolsó két áldozattól.. nemhiába hiszen egyikük maga is hatalmasan erős volt mentálisan. És ez az erő.. mostmár az enyém..

 

***

 

Egy monitoron figyelem ahogy Hisoka küzd velük. Lelkek.. halott lelkek akik olyan agresszívvé váltak hogy én magam sem tudtam uralmam alá hajtani őket. Éppen ezért.. remek fegyverek.

 

- Eressz el.. te..szadista.. te...gyilkos..

 

Elégedetten mosollyal fordulok felé. Hmph.. még meggondolom. Végigpillantok falhoz láncolt testén..hmm.. inkább nem.

 

- Te élvezed ezt? Hogy másoknak fájdalmat okozol? Mit ártott ő neked? - kérdezi kiabálva.. a láncait rángatva.

 

- Mitagadás.. jó móka. - vigyorgok rá.

- De.. ő..ő semmitsem..

- Régebbóta ismerjük egymást mint gondolnád. - pillantok a monitoron a kis szőke ligehő arcára. - Tudtam hogy még sok bajt okozhat.. - teszem hozzá komoran, teljesen érdektenül. Nem érdekel már.. csak púp a hátamon.

Viszont.. te Tsuzuki-san.

 

Lassan sétálok közelebb hozzá, megkerülöm és a falon egy gombot megnyomva a kezét tartó lánc egy görgőn a plafonon a szoba közepére csúszik. Nah.. mindjárt más..

 

Összerrezen ahogy hozzáérek a hátához.. és letépem róla az inget. Felkuncogok. Nahát... nahát.. évtizedekkel ezelőtt a halál őrei még jelet viseltek a testükön.. de rajta úgy néz ki nincsen ilyen jel. Milyen érdekes..

 

Megcsörrennek a láncok ahogy próbál távolabb húzódni tőlem.. de nem nagyon megy neki.. haha..

Aztán az a döbbent nyögés.. ahogy hozzásimulok hátulról.. és hideg kezem a mellkasához ér.

 

- Mit akarsz..? Engem nem tudsz megölni.. már halott vagyok..

- Nem mondod. - kuncogom a fülébe.. mielőtt beleharapnék.

- Deh.. akkor..ahn..

- Már megszereztem egy halál őrének az erejét.. nincs szükségem még egyre. Márcsak.. egy testre van szükségem.

Érzem ahogy mozdulatlanná dermed.

Felkacagok.

- Ne félj.. nem a tiédre. Te ahhoz túl értékes vagy nekem. Majd szerzek máshol egy halhatatlan testet. Kár volna elpazarolni ezt.. - felnyög ahogy végigsimítok a mellbimbóján. - ...azzal hogy tőrt mártok a szívébe. Nemigaz..?

 

- Deh.. minek neked.. nem értem..

- Nem is kell értened Tsuzuki-san.. - súgom a fülébe.. ő pedig felnyög ahogy kezem a nadrágjába siklik.

- Neh.. ahh.. hagyd abba..

- Mmm... ennél sokkal meggyőzőbbnek kell lenned ha azt akarod hogy abbahagyjam. - dorombolom a fülébe.

- Nhh.. ne.... Hisoka.. - nyögi hátravetett fejjel.

Wrr nem hiszem el.

Még ilyenkor is.. az a kis idióta jár a fejében. Waarrhhggg..

 

Dühösen engedem el, és egy pillantással elszakítom a láncait. Térdre zuhan.. én pedig fenyegetően magasodom fölé.

 

- Őt felejtsd el! - mordulok rá, miközben megragadom összekötözött kezét és felrántom. Mellkasa az enyémnek csapódik.. csuklóiból kiserkent a vér ahogy nekifeszült a láncoknak.. és most összekeni a hófehér kabátomat.

 

A démoni szemem felvillan ahogy hajam egy pillanatra látni engedi, belehasít a fájdalom a fejembe. A fenébe.. ne most..

Könnyek folynak végig az arcomon ahogy magam után rángatom a sötét folyosón. Ezen a helyen.. senki sem talál majd rá..

 

***

 

Hisoka elmenekült.. most minden bizonnyal a kiszabadítását tervezi valahol.. a többi bénával együtt.

 

Sóhajtva nézek fel a tükörképemre.. a mosdó párás tükrében. Szememből még mindig szivárognak a könnyek.. és egy pillanatra bevillan a szüleim véres arca.. ahogy az életükért könyörögnek.

 

Felnyögve csapok a mosdóra, mire az megreped.. a fenébe.. a fenébe...

 

Még mindig itt tartok.. hogy képtelen vagyok.. megbosszulni titeket.. bocsássatok meg..

 

A fogaimat összeszorítva küzdök a hirtelen rámtörő zokogás ellen.. nem.. most nem... most nem érek rá... neehmm...

 

Ruhámból csöpög a víz.. a hajamról is.. viszont ahogy felnézek.. az ő csodálkozó arcát pillantom meg magammal szemben a tükörben.

 

Úgy néz mintha.. sajnálna..?

 

Nah azt neem..

 

- Mit akarsz? - vakkantom dühösen. Arcomról egy pillanat töredéka alatt tűnik el a bánat.. és adja át a helyét a gonosz vigyornak. - Nem győzöd kivárni hogy végre együtt legyünk mi?

 

Hátrál két lépést.. de még mindig engem fürkész..azzal a tekintettel.. mintha olvasni akarna a gondolataimban..de úgysem tud.

 

- Mi.. történt..veled... ?- kérdezi kissé ijedten, de mintha.. tényleg kíváncsi lenne rá.

- Csak fürödtem egyet. - felelem unottan, egyre közeledve felé.. ő pedig egyre hátrál.

- N..nem most...

- Ahhoz semmi közöd. - felelem kissé durván.. meg is lep hogy a sértettség helyett csalódottság jelenik meg gyönyörű arcán.

Fehér nadrágomat.. az egyetlen ruhadarabot rajtam.. kissé eláztatta a hajamról és testemről csöpögő víz.. most pedig ahogy egyre beljebb terelem a szobába.. őt... a legszebb ajándéknak tűnik nekem amit valaha kaptam.. magamtól.

Mert ugyan ki más adott volna nekem ajándékot.

 

- Ne félj Tsuzuki-san.. a kis barátod életben marad... ha te is azt akarod. - felelem félrehajtott fejjel, miközben ezt a furcsa táncot nézem amit művelünk. Én kettőt előre.. ő kettőt hátra.. én jobbra lépek.. ő balra.

- És te mit akarsz? - kérdezi halkan.

- Téged. - mondom ki az igazat, ő pedig mintha meg sem lepődre rajta.. csak halványan rezzen össze. Persze hiszen mondtam már.

Azért.. nem jó örökké magányban élni.. mégha meghalok is.. mikor beteljesítem a bosszúmat.. téged megszerezlek előtte.. mert.. kellesz nekem.

 

- Miért pont én? - kérdezi, de ezzel csak időt húzza. Egyetlen villámgyors, számára szinte láthatatlan mozdulattal termek mellette, és fogom át a karját.. az ágyra lökve őt. Nahát.. nahát.. észre sem vetted.. hogy kis haláltáncunk közepette pont itt.. az ágyam előtt kötöttél ki? Hehehehe.. jó kör volt.. ezt én nyertem.

 

Fölé mászom.. illata betölti az orromat.. ahogy a nyakához hajolok.. mélyen magamba szívom..mintha sosem lenne elég..

Egy halhatatlan test.. olyan mint az enyém.. ami nem halhat meg.. amíg be nem teljesíti a bosszúját.

 

Csak halványan tiltakozik, mikor a feje fölé feszítem a karjait és ajkaim a nyaka után a száját is birtokba veszik.

 

Reszegítő íze van. Tudom már.. miért kellett ő... mert ő.. különleges.

 

De neem.. nem eshetek így neki.. akkor nem lenne varázsa a dolognak. Előbb.. biztosítanom kell a házat a felszínen. Az erődítményem.. minek most a pincéjében vagyunk.. a házam alatt van, de magát a házat csak feleannyi varázslatot védi.. mint az ide vezető lépcsőt.

 

Azt akarom.. hogy mikor a nevem sikoltja önkívületben.. a vörös színű hold sugarai tükröződnek verejtéktől csillogó testén.

 

Ahh igen..

 

De ahhoz előbb biztosítanom kell a terepet odafenn.

 

Sóhajtva húzódom el tőle.

 

Fenébe!

 

Megsimogatom kissé rémült.. értetlen arcát.. ami most olyan vörös.. mint a hold a varázslatomtól.

 

- Ne félj kedvesem.. visszajövök..

 

Figyeli ahogy az ajtóhoz lépek.

 

- ..igen.. és te itt fogsz várni rám...

 

Mást úgy sem tehetsz.

 

 

 



Levi-sama2009. 08. 10. 21:28:49#1468
Karakter: Tsuzuki (YnM)



 Tsuzuki
 
 
Nagy elánnal viharzok be a raktár kapuján, és ahogy berúgom az ajtót, hosszú kabátom meglebbenti a belülről kiáramló mágia szele. Dühös aggodalommal fürkészem a bent lévő holt lelkeket. Meg kell akadályoznom, hogy megszerezze őket!
Beljebb lépek, és meg is látom talpig fehérben Murakit. Már megint te?
- Oh hát eljöttél. Micsoda meglepetés! - hallom mély, lágy hangját, arcán bosszantóan önelégült mosoly. Dühösen vicsorodom el, és közelebb lépek hozzá, vigyázva hogy a mágiájában ne tegyek kárt. Hatalmas balesetek jöhetnek létre, ha ismeretlen varázslatba avatkozunk.
- Azonnal engedd el őket! - zengem határozottan. Egy intéssel hív közelebb, és tétován felé lépek. Egy holt lelket ölel magához, amely kába még a varázslattól.
- Ők már az enyémek. Látod milyen szép babák? Gyarapítják az egyre bővülő gyűjteményt - búgja ördögi mosollyal.
- Te beteg vagy! - morgom, és nehezen fékezem csak a dühömet. Ez a mocsok alak... mennyi bosszúságot okozott már nekünk! És képtelenek vagyunk elkapni, mert túlságosan okos. Játssza a kisded játékait, közben a holt lelkek elvesznek...
- Elhamarkodottan ítélkezel Tsuzuki-san. Azt hiszed a világban csak az a jó amit te annak hiszel? - cirógatja meg a lány arcát. Felszisszenek. Még van képe hozzájuk is érni!
- Engedd el!
- Mit adsz cserébe? Ha ilyen drága neked az életük akkor mondd meg, mi az amit fel tudsz ajánlani értük cserébe. Őket már sehol sem várja senki.. a karjaim közt csak megváltás lenne nekik a halál.
- Neem! A törvény azt mondja ki hogy erről minden ember maga dönthet - kiabálom.
- Akkor hát... majd átveszed a helyüket te.
Az utolsó szavakat már a hátam mögül hallom, ahogy a fülembe súgja. Csodálkozva perdülnék meg, de egy rántást érzek, és a mágikus körbe kerülök. A varázslat teljesen lebénít. A fenébe!
- Milyen régóta várom ezt a percet - hallom dorombolását a nyakam felől, és hűvös ujjainak cirógatását arcomon. Összerezzenek az érintésétől. Nem először csinálja ezt. Igazán kiborító, hogy úgy bánik velem, mint egy nővel.
Szóval régóta várja? Hogy becserkésszen a lelkekért cserébe?
- Akkor engedd el őket! - sziszegem dühösen.
- Ahogy óhajtod. - Intésére a lelkek magukhoz térnek és kisétálnak. - Már úgyis megkaptam amit akartam.
Mi ez az elégedett mosoly? Veszed le rólam a kezed?! Tüntetőleg válasz nélkül hagyom, de nem zavartatja magát.
- Nos hát... csak mi maradtunk - súgja. Maga felé fordít, úgy néz ezüstszürke szemeivel az enyémbe. Macskaszerű pupillája tágul és szűkül...
- Miért teszed ezt? Hiszen életeket menthetnél... - kérdezem értetlenül.
- Helyette inkább elveszem őket. Az sokkal izgalmasabb.
- Te őrült vagy - csóválom meg a fejem, sajnálattal. Dühösen mordul fel, karjaimat fájdalmasan megszorítva és a földre taszít.
- Nem kell hogy sajnálj Tsuzuki-san. Inkább gyűlölj... az sokkal jobban áll!
Rémülten figyelem ahogy megszállottan csillogó tekintettel mér végig és letérdel mellém, kedves mosollyal. Nem értem ezt az embert. Nem értem a céljait, nem értem a hangulatváltozásait. Kiszámíthatatlan és veszélyes... Nagyon veszélyes...
Megmozdítja ujjait, és érzem mágiájának fonalait ahogy behálózzák testem, és mint egy marionett bábút, úgy ránt fel a levegőbe, karjaimat szétfeszítve.
Mélyen a szemembe néz, és még a lélegzetem is belém reked amikor felfogom mire készül... Közeledik felém az arca... Csak nem... csak nem akar megcsókolni?!
 
Ajkai az enyémekhez érnek, és már felnyüszítenék, de szerencsére hős megmentőm, Hisoka érkezik nagy sebbel lobbal, és nevemet kiáltva lendül támadásba.
- Hisoka! - A hős megmentőm! Nyáááá!
 
Kiszabadítanak, és szaladunk kifelé.
- Fussatok csak! - hallom Muraki őrült kacagását. - De Tsuzuki-san... az összeset nem tudod megmenteni tőlem...
 
 
***
 
- Neked teljesen elment az eszed? - kiabál velem amikor végre kettesben maradunk. Némán lahajtva fejemet hallgatom. Tudom, tudom, meg kellett volna várnom az erősítést, de megint szeleburdi voltam, és sikeresen bajba is kerültem.
- Tudom... - sóhajtom zsebrevágott kezekkel, és elindulok.
- Oi! Most meg hová mész? - szalad utánam, dühösen kiabálva.
- Hm... először is visszamegyünk jelentést tenni, aztááán... - elvigyorodom, és ő gyanakodva pislog rám.
Halkan dúdolászva, magamban mosolyogva lépkedek előre, az iménti eseményeket már ki is vertem a fejemből. A leélt sok-sok évszázadnak legalább ez az egy áldásos hatása volt rám. Gyorsan felejtek.
 
 
***
 
Bosszúsan nézem a tányéromon árválkodó apró kis süteményt.
- Ez már tényleg felháborító - morgom bosszúsan. - Ilyen alacsony költségvetésből hogyan sütizzek tisztességesen?
Hisoka elhúzza a száját, és körülpillant a cukrászdában. Nagy a tömeg, de mi találtunk egy békés kis sarkot egy asztallal.
- Valahogy nem tudom átérezni a problémádat - sóhajtja undokul. Duzzogva nézek rá, majd villámra tűzöm a mikroszkopikus méretű süteményt, és egy harapással végzek vele. Könnybe lábadnak a szemeim a boldogságtól...
- Finoooom - hadonászok boldogan, majd ahogy lenyelem és lepillantok az üres tányérra, elszontyolodom.
- Nah akkor indulhatunk is - morran Hisoka, és felállna, amikor mellénk lép a pincér, és egy nagy tányért tesz le elém, rengeteg (RENGETEEEEG!) szebbnél szebb, habosabbnál habosabb és finomabbnál finomabb tortaszelettel megpakolva.
- Ezt önnek küldik uram.
- Nekeeeeem? - cspom össze boldogan mancsaimat, és felsikkantok a boldogságtól.
 
- Rávetném magam, de Hisoka gyorsabb és elrántja előlem. Csodálkozva nézek rá.
- Te nem szereted a süteményt... - motyogom tétován.
- Idióta! Lehet hogy mérgezett! - A pincérhez fordul, és visszaadja neki a tányért. - Ki küldte? Hogy nézett ki?
- Magas, nagyon szép férfi volt, hosszú fehér kabátban.
- Vigye innen - morran Hisoka, és én összezuhanva, könnyes szemekkel nézek hosszan az egyre jobban távolodó sütijeim után...
 
 
Hisoka felpattan a székről, és körülpillant, majd kirohan.
- Hisoka várj! - kiabálok utána, de meg sem hallja amit mondok. A következő pillanatban egy kéz nehezedik a vállamra, és az ismerős, mély hangot hallom meg fülem mellett.
- Kár, hogy meg sem kóstoltad... pedig finomakat választottam, csak neked...
Dühösen vicsorítva pillantok fel rá, jóképű arcán elégedett mosollyal néz le rám.

- Te meg mit keresel itt? Miben sántikálsz? 


Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 08. 10. 21:36:18


Darky2009. 08. 04. 18:00:11#1398
Karakter: Muraki



Mágiám szele meglebegteti a kabátomat ahogy állok a mágikus körben egy elhagyott raktárépületben.

Magamhoz vonzom őket.. a tiszta ártatlan lelkeket akik már nem kellenek senkinek. Senkinek csak nekem.

 

Az egyik egy fiatal lány..talán 17 éves lehet. Kibomlott szőke haja szinte úszik utána a levegőben ahogy felém közeledik. Aztán egy fiú.. apró vörös hajú.. majd mégegy lány.

 

Ahogy vörössel megrajzolt mágikus körbe lépnek fogvatartja őket az erőm, én pedig gonoszan elmosolyodom.

 

Na mi lesz.. Tsuzuki.. nem jössz el megmenteni őket? Nem kellenek neked?

 

Előveszem hófehér kabátom zsebéből a kést, pengéje megvillan a fényben amit a vörös hold szór ránk az ablakon keresztül. Milliónyi gyertya ég körülöttünk a teremben, viaszuk lecsordul a földre és a hoszú lépcsősor minden egyes fokára ahova felállítottam őket.

 

Kis áldozataim zombiként állnak a kör közepén. Haláluk majd még erősebbé tesz engem. Oh igen..

 

***

 

Ekkor azonban kivágódik az ajtó, és ő beviharzik rajta. Elmosolyodom az arcomba hulló hajam alatt.

 

 

- Oh hát eljöttél. Micsoda megtiszteltetés! - mosolygok rá, szemüvegem lencséin megcsillan a fény ahogy felemelem a fejemet.

 

Dühös vicsorra torzul az a szép szája, közelebb lép és fenyegetően mutat felém.

- Azonnal engedd el őket!

 

Dühösen csillannak meg azok a lila szemek. Oh, igen..azóta nem tudok hozzáérni senkihez „úgy” mióta téged megláttalak. Csak te játsz a fejemben, hiába vagy a Halál Őre. Tudom hogy az enyém leszel.. csak még azt nem mikor.

 

Mosolyogva nyújtom felé a kezem, ő pedig gyanakodva jön közelebb.

 

- Ők már az enyémek. - ölelem magamhoz az egyik lányt, aki rongybabaként hagyja magát. - Látod milyen szép babák? Gyarapítják az egyre bővülő gyűjteményt. - teszem hozzá egy gonosz vigyorral. Kék démoni szemem megcsillan ahogy a hajamba belekap a feltámadó energiájának szele.

 

- Te beteg vagy! - morogja összeszorított szájjal, dühösen.

 

- Elhamarkodotta ítélkezel Tsuzuki-san. Azt hiszed a világban csak az a jó amit te annak hiszel?

 

Gonoszan csillogó szemekkel simogatom a lány arcát.

 

- Engedd el! - ismétli meg újból.

 

- Mit adsz cserébe? Ha ilyen drága neked az életük akkor mondd meg, mi az amit fel tudsz ajánlani értük cserébe. Őket már sehol sem várja senki.. a karjaim közt csak megváltás lenne nekik a halál. - mosolygok sejtelmesen.

 

- Neem! A törvény azt mondja ki hogy erről minden ember maga dönthet. - kiáltja ingerülten.

 

- Akkor hát... - észre sem veszi ahogy hirtelen mögötte termek. - .. majd átveszed a helyüket te. - súgom a fülébe, és megrántom a karját.

 

Egyetlen lépés csupán és benne is van a mágikus körben, ahonnan többé nincs menekvés.

 

- Milyen régóta várom ezt a percet. - suttogom a nyakába a háta mögül.

Összerezzen.. megremeg ahogy hozzáérnek sápadt ujjaim az arcához.

 

- Akkor engedd el őket! - szűri a fogai között.

- Ahogy óhajtod. - intek egyet, mire a kis zombik magukhoz térnek és kisétálnak a körből.. ki az épületből. - Már úgyis megkaptam amit akartam. - simogatom meg az arcát elégedetten vigyorogva.

 

Összerezzen ahogy hozzáérek, szemével követi őket ahogy eltűnnek a súlyos vasajtó mögött.

 

- Nos hát.. csak mi maradtunk. - súgom jókedvűen, és szembefordítom magammal.

 

- Miért teszed ezt? Hiszen életeket menthetnél...

- Helyette inkább elveszem őket. Az sokkal izgalmasabb. - villannak meg a szemeim.

 

Nem azért teszem mert szórakoztat, de ezt persze nem kötöm az orrára. Nem.. ígyis épp elég fájdalmas. De minnél nagyobb a fájdalmam most..annál jobban fog esni a bosszú majd. Igeeen...

 

- Te őrült vagy. - néz fel rám szinte sajnálkozva. Dühösen lököm el magamtól.

- Nem kell hogy sajnálj Tsuzuki-san. Inkább gyűlölj..az sokkal jobban áll! - mordulok rá dühösen.

 

Igen.. gyűlölj! Ha már szeretni nem tudsz.

 

Lehajolok hozzá.. látom a tekintetében a zavart félelmet, ahogy letérdelek mellé. Amíg a körben van, mozdulni sem tud. És ez épp elég nekem.

Összerezzen ahogy hozzáérek...látszólag nem tudja hova tenni azt hogy az előbb képes lettem volna felnyársalni a tekintetemmel, most pedig megint negédes és kedves vagyok. Na igen..de ez csak a látszat.

 

Könnyedén állítom talpra, mintha csak a babám lenne. Az én bábom. Láthatatlan fonalak mentén mozgatom, kezeit kifeszítve a levegőbe, hajolok közelebb hozzá lassan.

 

Ajkam épp csak hozzáér az övéhez mikor kicsapódik az ajtó, és dühösen villannak a szemeim ahogy meglátom azt a kis mitugrász Hisokát azzal az idegesítő madárral.

 

- Tsuzukiii! - kiabálja és felém küldi az egyik gyenge varázslatát, amit könnyedén ütök félre. Viszont a madár. Alábecsültem.

 

Valamiféle varázscetli van nála, ami megtöri a kört ahogy ledobja a magasból.

 

Hátralök a robbanás ereje, egy hatalmas kráter kerekedik a kör helyén. A túloldalon Tsuzuki feltápászkodik.

 

- Menjünk! - ragadja meg a karját Hisoka.

 

Dühösen, csalódott, szinte bánatos tekintettel nézek feléjük, hajamba belekap a szél, felém repíti a pernyét.

 

- Fussatok csak! - nevetem el magam ördögien. - De Tsuzuki-san.. az összeset nem tudod megmenteni tőlem.. - teszem hozzá kacagva.

 

Felkavarodik a por körülöttem ahogy eltűnök, és a hold lassan sárgul vissza eredeti.. halovány színébe.

 

Egy tóparton jelenek meg, csalódottan tartom arcomat a szélbe. Kéken szikrázó szememből könnyek csorognak. Ahh már megint.

 

Akkoris elérem amit akarok!

 

Megszerzem azt az erőt, és bosszút állok!

 

Tsuzuki.. te pedig..az enyém leszel.

 



 

 

 



Szerkesztve Darky által @ 2009. 08. 04. 18:03:13


© Copyright 2009-2020. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).