Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Manga, PC és könyv)

Levi-sama2009. 10. 31. 14:57:24#2326
Karakter: Vége



vége


Levi-sama2009. 09. 18. 13:17:48#1886
Karakter: Raziel (Soul reaver)




 
- Raziel nagyuram, adj egy kevéske időt nekem... - pihegi halkan. Némi huzavona után megadom neki az öt percet amit kér.
Csalódottan figyelem ahogy kitámolyog az ágyból, és az ablakhoz lép.
Érzem egy gyenge varázslat forróságát.
Mindig is tudtam, hogy az emberek nem szavahihetőek. Még hogy nem tud varázsolni... meg hogy nem mágus. Ártatlan képpel hazudott a szemembe, amikor megmentettem az életét. Na szépen vagyunk.
 
Visszalép hozzám, és mögém térdel.
- Ez meg mit jelentsen, Katsumi?
-Vannak dolgok nagyuram, amiket nem tudtok rólunk, mágusokról. Legyen annyi elég, hogy két órán keresztül azt teszel velem, amit csak akarsz. Ha két óra sem elég belőlem, akkor adj újabb öt percet, és cserébe kapsz újabb két órát… Viszont azt sem akarom, hogy puszta sex legyen jutalmad, ha már ennyit vártál. Az asszonyaid csak arra voltak jók, hogy könyörögjenek egy éjszakért, hagyták magukat, hogy kielégüljön a tested. Tőlem mást kapsz…Gyengédségnek hívják és néha nagyobb élvezetet okoz, mint a durva sex. Tőlem nem csak a tested kap orgazmust, de a lelked is. Csak nézz végig a szemembe, olvasd ki belőle, amit nem mondok ki…
 
Simogatni kezd, és nem is csinálja rosszul.
 
-És honnan veszed, hogy nekem gyengédségre lenne szükségem? Elfelejted, hogy én nem ember vagyok.
 
-Attól, hogy te más vagy, mint én, neked is vannak érzéseid. Láttalak már dühösnek, de láttam a mosolyodat is. Hidd el, hogy én az utóbbit akarom látni…Nem kell, hogy erőszakoskodj, csak kérned kell, tőlem mindent megkapsz.
 
Bátran ragadja meg férfiasságom, amitől felmorranok. Ölembe mászva csókol meg, hátamat karmolgatva. Kis édes. Hát tényleg nagyon töri magát, szó se róla.
Körmömet használva sebzi fel alabástromfehér bőré mellének puha halmán, és hajamba markolva húzza oda a fejemet. Nem kell kétszer kérnie, mohón csókolom le bőréről a bíborvörös cseppeket, majd vérszomjamnak engedelmeskedve harapok bele hogy ismét vérét vehessem.
-Igyál csak, amennyit akarsz…
Rajtam nem múlik. Nagyokat kortyolok belőle, mert éhes vagyok.
-Még…többet…-nyögi halkan.- Kényeztess, készíts elő, had élvezzelek én is, mutasd meg nekem, hogy mennyire kívánsz… –Aztán nem kell, hogy már kímélj, szeress, ahogy csak tudsz, úgy és ahányszor csak akarsz…Kívánlak nagyúr, én is kívánlak, ahogy te engem…Mondd el nekem a legféltettebb vágyaidat, mondd csak ki, hogy mit szeretnél tőlem, és megkapod. Engedelmes asszonyod leszek, hogy meglásd, többet érek, mint ezer asszonyod ért valaha…
 
Mosolyogva döntöm a hátára.
- Tehetséges vagy - súgom a szájába, végigsimítva formás combját. - A király elégedett lesz veled, háremének egyik legügyesebb kis virágszála leszel.
Lefagy arcáról a mosoly. Nocsak... valami rosszat mondtam?
- Miről beszélsz, nagyuram?
- Ne játszd az értetlent Katsumi. Te magad ajánlottad fel testedet a királynak. Emlékszel? Már meg is kaptam a levelét, mely látogatásának hírét hozta. Érted jön. Úgyhogy vigyázok rád, hogy méltó és kitanított ajándékkal lássam el. Hadifogoly vagy, de csak az életed kell megőriznünk, hogy apád elégedett legyen.
Gonosz nevetéssel ragadom meg a torkát, és durván csókolom meg.
- Mégis... honorálom neked, amiért ilyen készséges vagy velem. Szeretkezem veled, és vigyázok rád. Nem is akarnálak bántani, hiszen gyönyörű vagy... Nem tennék tönkre egy ilyen szépséget, még ha több álnokság rejtőzik is a csinos pofika mögött, mint egy kígyóban...
 
Puha karjai nyakam köré fonódnak, és felmorranva csókolom meg. Kis dög... de akkor is gyönyörű és érzéki. Legszívesebben megtartanám...
Végigkarmolja a hátamat, és felnyögök a kéjtől. Ágaskodó hímvesszőmet hozzá dörgölöm.
- Raziel nagyúr... - pihegi kipirulva, őrjítő hangon. - Én csak a tiéd akarok lenni... csak a tiéd!
Lassan végignyalom a nyakát, melleit, és a puha halmokba markolok gyengéden. Kemények és mégis puhák... tökéletes.
Szétrántom combjait, és arcomat ölének forróságába temetem. Puha húsa, pézsmaillatú nőies, buja illata szinte eszemet veszi. Felemelem fejemet és a szemeibe nézek.
Válasz nélkül hagyom, nincs most kedvem erről beszélgetni.
- Megkóstollak... - dörmögöm tengermély hangomon, és ujjaimmal finoman szétválasztva hamvas barackra emlékeztető szemérmét. Nyelvemet végigfuttatom rajta. Mmm... már harmatos a vágytól. Kéjesen felnyögve feszíti ívbe a testét, ahogy nyelvem rátalál legérzékenyebb kis pontjára.
Orgazmusig nyalom, és még tovább, amíg újra és újra össze nem rándul hangos sikollyal.
Csak akkor emelkedem fel róla, amikor már lucskos mindene.
Fölé mászva csókolom meg, és alattam remegő csodás testét simítom végig.
Felemelve fejemet, mélyen a szemeibe nézek.
 
- Te egy különleges nő vagy - súgom lágyan. - Nem csak a szépségedet látom immár, hanem a mögötte rejlő valóságot is. Áruld el... Miért akarsz az enyém lenni? Talán a szabadulást reméled tőlem?
Gyönyörű sötét szemeiből képtelen vagyok olvasni, csak kedves mosolyát látom.
- Talán... egyszer majd elárulom... - válaszolja. Mohón csókolom meg, nyelvemmel levadászva az övét, és éhes sirályként körözök édes szájában.
- Ma éjjel... leszakítom virágodat - súgom, és merevedésemet nedves, előkészített hüvelyéhez igazítom. - Felkészültél?


Saya2009. 08. 02. 19:45:59#1367
Karakter: Katsumi



Hamar lekerül rólam az utolsó apró szövetdarab is, ami elfedte nőiességemet. Hátam mellkasának csapódik, ahogy magához ránt, bele sem merek gondolni, hogy mit akarhat, persze pontosan tudom, de akkor is… Nevetve konstatálja félszeg pillantásom, majd keblemet ragadja meg, puha húsomba erősen markolnak a karmos ujjak.

-Komolyan azt gondoltad, hogy ennyi elég volt? –kérdezi tőlem.
 

-Csak reménykedtem benne, uram…-válaszolom, mire ő fülemhez hajolva folytatja.
 

-Vámpír vagyok. Egy tisztavérű. Tudod, ez mit jelent? –hogyan is felejthetném, hogy ki is ő, ha erejével pontosan tisztában nem is vagyok. Tudatlanul rázom meg a fejem, bár halvány fogalmam mégis van.
 

-Csak sejtem. Nagy vagy és erős…úgy gondolom, legyőzhetetlen is. –talán ezzel azt hallotta, amit hallani akart, mert ujjaival köröket kezd el leírni egyre keményedő bimbóm körül. Simogass, még…jól esik…

-Szerinted miért tartanak a magamfajták háremet? –nem vághatok bármit az arcába, okosnak kell lennem. Hogyan is mondhatnám azt, hogy szerintem pusztán rangjuk bizonygatása miatt…

-Mert megtehetik. –válaszolom röviden, mert már hangom remegő halkságából is hallani, hogy tetszik, amit csinál. Ujjaim kétségbeesésemben a lepedőbe markolna, valahol muszáj levezetnem azt, amit érzek. Ez a bizsergető érzés egyre jobban esik, alig ér hozzám, mégis örömet okoz.

-Mert éhségük és vágyuk szinte csillapíthatatlan. Egy asszony nem elég a magamfajtának, mert az a halálos ítéletével lenne egyenlő. Királyunk, aki kegyeibe fogadott téged, közel száz asszony ura. Érted már? –belecsókol nyakamba, fogai apró pengeként táncolnak végig érzékeny bőrömön, és bár fáj, tőle még ezt is szívesen viselem. Férfi…igazi férfi…nem tehetek róla, ha féltékenységem a végzetem felé sodort. Értékesebb vagyok, mint azok az asszonyok, ezt neki is éreznie kéne.

-Igen…-válaszolom kis idő után, fejemet oldalra biccentve.

-Megkaptad, amire vágytál, de nem leled benne örömödet Katsumi…éhem véredre és testedre olthatatlan. Nem bírsz engem kielégíteni, csak ideig-óráig. Aztán belehalsz.

-Nem fogok. –szemébe nézve jelenetem ki. -Hidd el, én meg tudom adni neked mindazt, amit az a sok nő nem volt képes uram. –ujjai úgy siklanak végig tarkómon, hogy hajamba túrjon, mint lágy szellő a fák lombkoronáin. Éhes farkasként pillant végig rajtam, én meg nem tudok kibújni bőrömből, szégyenlős vagyok. Sokan mondták már, hogy ennyi ravaszsággal sokra vihettem volna, ha nem lennék ilyen félénk. De én már csak ilyen vagyok. Próbálom magam takarni, de biztosra veszem, élvezi a domináns szerepet.

-Megkapod a lehetőséget…Legfeljebb belehalsz. Kevés ember éli túl egy tisztavérűvel történő egyesülést.

-Uram…tudom, hogy te vigyázni fogsz rám. –válaszolom neki meggyőződésem, mire ő torkomhoz kapva ránt csókra. Ezzel csak engem igazol, szeret csókolni. Olyan átéléssel csókol, hogy megborzongom tőle.

-Mióta bízol te egy vámpírban? –kérdezi fenekembe markolva. Érzem, hogy már most ölébe ültetne, hangjából süt szenvedélye.

-Amióta nincs más választásom. –felelem.

-Okos lány. –alig, hogy kimondja a szavakat, nyakamba harap. Váratlan és fájdalmas tapasztalat ez nekem, vállaiba kapaszkodva próbálom túlélni vérszívását, hogy egy kicsit legalább neki is fájjon és érezze, ez nem esik már annyira jól. Hagyom, had igyon, minden kortynál érzem, hogy egyre elégedettebb. Nem sokat iszik, valóban vigyáz rám. Mégis elég volt ez is, hogy gyengén és tehetetlenül pihegjek karjaiba.

Emlékszem, mikor az a másik vámpír olyan csúnyán elbánt velem. Édesapám azt mondta, hogy többé ezt nem engedi meg. Tanított egy egyszerű varázslatot a regenerálásra, de már olyan rég volt, sosem próbáltam újra, nem volt rá szükségem. Nagyon veszélyes is, mert pár percre szinte a halál torkába kell taszítanunk önmagunkat, hogy elegendő energiát nyerjünk ahhoz, hogy újult erővel teljesen rendbe jöjjünk. A veszély abban rejlik, hogy ilyenkor az ellenfél számára túl sebezhetőek leszünk, de ez most nem fenyeget, lesz rá időm…

-Raziel nagyuram, adj egy kevéske időt nekem…-felülve próbálok kitámolyogni az ágyból, amit ő nem vesz túl jó néven. Vágyai már oly mértékben csillapíthatatlanok, hogy el sem akar engedni.

-Mennyi időt még? Mennyi időre van neked még…-lágy csókom belé fojtja a szót. Ő maga is meglepődik, milyen puhán és hosszan csitítom el, nyugtatom meg. A csók után elterülök az ágyon, hajam úgy omlik szét alatta akár egy bársony takaró, tenyeremet fáradtan homlokomra teszem, másik kezemmel pedig egy számot mutatok.

-Öt percre, csak öt perc…csekély idő ez ahhoz, hogy aztán egész éjszaka velem légy. –mosolyodom el, ami az ő arcára is mosolyt csal.

-Kíváncsivá tettél Katsumi…megkapod azt az öt percet. –válaszolja.

Lassan kimászom az ágyból, és magamra veszem bíbor színű köntösömet. Teljesen áttetsző, csak az érzetet adja meg, hogy van rajtam valami. Persze a látvány Razielnek tetszik a legjobban, olvasni lehet szemeiből, hogy gyönyörűnek tart. Két kezemmel az ablaknak feszülök, és kinyitom azt. Ez az egyszerű művelet is nehezen megy a vérveszteség után. Megbillenek, az ágy recsegésén hallom, hogy ő bármikor képes mögém lépni és elkapni, de nincs rá szükség, a párkányban megkapaszkodom.

Kint esik az eső, fúj a szél és villámokat is látni, mintha csak az idő is sejtetné, hogy milyen vad és kissé vészjósló a hangulat. Arcomba csap a friss levegő, ami hamar bejárja a szobát is. Már épp elkelt, hisz szinte megfulladtam a párától. Bár lehet, hogy csak nekem volt ennyire melegem…Én csak egy halandó vagyok, egy halandó nő, de az én vágyaim is erősek. Pont eleget játszadozott testemen, hogy megkívánjam én is. És éppen ezért kell hamar erőt szereznem, hogy minél hamarabb az övé legyek. Nem bűn bevallani, hogy szívem remeg a félelemtől, de testem a vágytól ég, hogy végre az ágyba préselve, fölém magasodva, ha kell durván, és kíméletlenül szerezzen meg magának. Akarom őt, elérte, hogy akarjam.

Kezeimet szívemhez szorítom, próbálok visszagondolni rá, hogy mit is kell tennem. Arra gondolok, hogy egy aprócska gömb jelenik meg a testemben. Tele van élettel, energiával, ami lassan gördül végig minden tagomban. Eljött a holtpont, érzem, hogy gyengülök, majd összecsuklom. A nagyúr azonnal ott terem és visszatesz az ágyba, érzem, hogy néz, de szólni nem tudok. Pár pillanat múlva felnyitódnak szemeim, felülök, és karjaiba marok. Érezheti, hogy újra jól vagyok, mintha nem is ivott volna belőlem.

-Ez meg mit jelentsen, Katsumi? –néz rám érdeklődve, mintha nem hinné el, hogy megvan a gyógyító képességem is. Szemeim is kitisztultak, szokásos fényükkel ragyogva néznek az ő szemébe.

-Vannak dolgok nagyuram, amiket nem tudtok rólunk, mágusokról. Legyen annyi elég, hogy két órán keresztül azt teszel velem, amit csak akarsz. Ha két óra sem elég belőlem, akkor adj újabb öt percet, és cserébe kapsz újabb két órát…-mögé térdelve kezeimet mellkasára csúsztatom. Erősen harapdálom meg nyakát, izmai apró rándulásai sejtetni engedik, hogy tetszik neki. Igaz, hogy én nem vagyok vámpír, de éreztetem vele, hogy a harapások nem csak a vért, de az érzékeket is előcsalogatják.

-Viszont azt sem akarom, hogy puszta sex legyen jutalmad, ha már ennyit vártál. Az asszonyaid csak arra voltak jók, hogy könyörögjenek egy éjszakért, hagyták magukat, hogy kielégüljön a tested. Tőlem mást kapsz…-ujjaim végig zongoráznak a nyakán kidagadó ereken, közben puha csókokkal halmozom el arcát, puha halmaim hátának nyomódnak. –Gyengédségnek hívják és néha nagyobb élvezetet okoz, mint a durva sex. Tőlem nem csak a tested kap orgazmust, de a lelked is. Csak nézz végig a szemembe, olvasd ki belőle, amit nem mondok ki…-érzékien fülébe sóhajtok, majd apró kezeim combjai belső felére csusszannak, ott simogatva őt tovább.

-És honnan veszed, hogy nekem gyengédségre lenne szükségem? Elfelejted, hogy én nem ember vagyok. –válaszolja felmorranva a kellemes izgató érzésre.

-Attól, hogy te más vagy, mint én, neked is vannak érzéseid. Láttalak már dühösnek, de láttam a mosolyodat is. Hidd el, hogy én az utóbbit akarom látni…Nem kell, hogy erőszakoskodj, csak kérned kell, tőlem mindent megkapsz. –mondom halkan, majd erősen megmarkolom férfiasságát. Az enyém, ő már az enyém, ha akarja, ha nem. Azok az ostoba szukák csak epekedtek utána, ő meg használta a testüket, de most…érzem, hogy ő epekedik, hogy megkaphasson. Nem számít, hogy egy, két, tíz, vagy száz orgazmusra vágyik, mert sóvárgom a teste után, nekem is erre van szükségem. Igaz, hogy arcom pírben úszik, de attól még nő vagyok, és szükségem van egy igazi férfira. Ölébe mászva hívom nyelvét táncra, miközben hátát karmolom fel s le. Erősen szorít magához, ujjai derekam puha húsába süppednek. Nyelvemmel végig nyalok éles szemfogain, amik fel is sértenek. Nem számít. Ajkán végig nyalva kenem szájára vérem, amit ő mosolyogva nyalint le. Azt hiszem, hogy kíváncsi arra, hogy magamtól mit merek megtenni, mert eddig még visszatartja a benne tomboló vad ösztönöket. Legyen hát, akkor egy kicsit még én irányítok.

Kezembe veszem hatalmas kezét, majd körmeit használva sebzem meg mellkasomat. Vérem kibuggyan, majd vékony csíkban folyik végig keblemen, egészen hasam aljáig. Hajába kapaszkodva közelebb húzom, most már tudja, hogy ezt neki szántam, bár alaposan meglepte a dolog, hogy most ennyire engedelmes vagyok, hogy ennyire behódoltam. Egyetlen hosszú nyalintással tisztít meg, majd a sebbe mélyeszti fogait.

-Igyál csak, amennyit akarsz…-szólalok meg halkan, miközben ajkaim közé fogadom egyik ujját. Míg ő engem csapol meg, addig én alaposan körbe nyalogatom, had induljon csak meg fantáziája, hogy mással is tehetném ezt. De nem, még mit nem. Én nem egyike vagyok azoknak az olcsó nőknek, akik csak adnak…neki is adnia kell, mert nem bírok tovább már várni. Érezni a nyelvét, az ujját, majd koronaként jöhet a desszert…ami nagy és kemény, és már annyira magamba fogadnám…

-Még…többet…-nyögöm halkan.- Kényeztess, készíts elő, had élvezzelek én is, mutasd meg nekem, hogy mennyire kívánsz…-szemeim vágytól csillogva néznek rá. –Aztán nem kell, hogy már kímélj, szeress, ahogy csak tudsz, úgy és ahányszor csak akarsz…Kívánlak nagyúr, én is kívánlak, ahogy te engem…Mondd el nekem a legféltettebb vágyaidat, mondd csak ki, hogy mit szeretnél tőlem, és megkapod. Engedelmes asszonyod leszek, hogy meglásd, többet érek, mint ezer asszonyod ért valaha…-mosolyodom el. Az est hátralévő részében teljesen rábízom majd magam, hagyom, had tegye azt, amit szeretne. Engedelmesen lesem majd kívánságait, miközben forró, puha, tökéletes testem maradéktalanul kielégíti. Nem engedem ki az ágyamból, újra és újra vissza akar majd jönni…így lesz…Szeress Raziel, szeress csak minden vágyaddal! Hamarosan megtapasztalod az érzést, amit még soha, hisz eddig csak rohadt gyümölcsbe haraptál, de ma tiéd lesz a legédesebb alma, mely bűnbe ejt és egy szép napon a végzeteddé válik…


Levi-sama2009. 07. 30. 13:23:12#1341
Karakter: Raziel (Soul reaver)






 Raziel:
 
Ábelt meginvitálom a háremembe. Asszonyaim bájait élvezheti kedvére egész éjjel, hisz én mára Katsumit terveztem desszertként. Elköszönök tőle, amikor egyik alvezérem siet hozzám.
- Fenséges királyunk levele... - suttogja, és egy tekercset nyújt nekem. Azonnal felbontom, és ahogy elolvasom fajunk cirádás betűit, s felfogom annak értelmét, dühöm szétárad bennem. Az az álnok kis kígyó!
Aztán derengeni kezd valami. Van nálam egy politikai fogoly valóban, de nem foglalkoztam vele, azt sem tudtam melyik az. Nincs is számomra jelentősége. Hát most már tudom, hogy pont ő az. És a király kémei jelentették neki, hogy mennyire gyönyörű. Egy holdtölte múlva a király őt akarja... Ritka esemény, hogy urunk egy embert részesítsen akkora kegyben, hogy háremébe fogadja.

Dühösen toppanok be hálószobámba, Katsumihoz.
- Uram, nem teljesítetted egy szegény lány aprócska óhaját - kezdi azonnal. - Nem adtad meg ezt a picike ajándékot nekem, ezért hűtlen voltam hozzád. Királyunk megértett, megsajnált, magának akar. Én már az övé vagyok!
 
Előtte termek, és csuklóját megfogom erősen, majd észhez térek. Egy dühös mozdulat, és komoly kárt tehetek benne, hisz oly aprócska és sérülékeny teremtés.
- Katsumi! - morranok. - Te álnok kígyó. Azt hittem, hogy megtanultad, hogy hol a helyed, és azt is, hogy nem játszhatsz ki! Az enyém vagy!
- Megírtam azt is a királynak, hogy ágyasoddá akarsz tenni, és, hogy nem tudlak majd visszatartani. Úgy néz ki, mindenképpen megkapsz, de emlékszel? Mondtam valamit…
Elkomorulok, de nem szólalok meg. Kíváncsi vagyok, mivel hozakodik elő.
-Miközben te engem szorongatsz, asszonyaid halomra halnak meg, egy sem marad majd!  Úgy kaptál sakk mattot a királynőtől, hogy mindvégig parasztnak nézted. Az apám az első mágus, nagy befolyással bír. Ha a király nem tett volna kedvemre, apám nem engedelmeskedett volna. Ha megölik, azzal a birodalom ereje is meggyengül, ráadásul a mágusok társadalma haragját is kivívja maga ellen. Érted már? Én csak annak tartozom engedelmességgel, aki felettem áll, de elfelejtetted megkérdezni, hogy ki vagyok…
Felhördülök, és durván az ágyra hajítom, fölötte termek vámpírgyorsaságommal, és vékony nyakára fonódnak ujjaim. Megfojtom. Esküszöm, megfojtom, mert volt olyan merész hogy kivívja dühömet!
Népen legszebb nőstényeit tudhattam idáig magaménak, de ha szavai igazak, ennek most vége.
 
Hiába gyönyörű ez a nő, és halálával a király dühét is kiváltom, akkor is végzek vele. Most.
 
Hirtelen markol bele ágyékomba, és felmordulok. Hiába haragszom rá, vad testi vágyam fellángol. Szexuális éhségem nagyon erős egyébként is, de amióta őt kívánom, ez fokozódott.
Lazítok torkának szorításán, ahogy beszélni kezd hozzám.
-Sajnálom nagyuram, de te kényszeríttetted ki belőlem, hogy rossz legyek. Had vezekeljek, had engeszteljek, had kárpótoljalak, békítselek… - búgja édes hangján. Elengedem, de komoran nézek le rá. Ravasz kis ringyó.
Felül, és könnyű anyagból szőtt ingemet feltűrve megnyallintja rózsaszín nyelvével a hasamat. Mmmrrr...
-Te szégyentelen - morgom. - Azt hiszed, hogy legyőztél? Semmit sem értek azok az asszonyok nekem, bármikor szerezhetek másikat. És jobb, ha tudod, ha a király visszajön, és a tulajdonának tekint, hát majd elkérlek tőle, és ő szívélyesen ad majd át. Az enyém vagy Katsumi!
Gonoszan felnevetek, hogy nagy szemfogaim is kivillannak. Hajába markolva rántom feljebb, úgy nézek szépséges szemeibe.
- A tiéd nagyúr, csak a tiéd... - válaszolja, mint egy engedelmes asszony. - Magamnak akarlak az ágyban, nem akarok osztozkodni. Én egyedül akarom kielégíteni minden vágyadat, azt akarom, hogy minden áldott este elégedett légy velem! Hát nem látod, hogy mindent csak érted teszek? Én vagyok a te kis rabszolgád.
Mosolyogva húzza le rólam ingemet, és vágyakozva méri végig izmos felsőtestem.
Elvigyorodom.
- Ezt már szeretem. Azt mondod, amit hallani akarok. Jobb lesz, ha azt is fogod tenni.
Látom, hogy megrémül szemfogaimtól, és talán a gondolattól is, hogy mi vár rá. Hehe... Izgató. Karcsú kezét ágyékomra vezetem, és ő készségesen engedelmesen simul ölelésembe, mellkasomat csókolgatja... mmrrr... ez jóó... Hasamra siklanak puha ajkai, de eltolom magamtól és felállok. Ellégedett félmosollyal vetkőzöm le teljesen meztelenre, csodáló pillantásainak kereszttüzében. Végül csuklóját megragadva rántom az ágyam széléhez, és nagy hímtagomat dermedten bámuló lányra morranok gonosz vigyorral.
- Nyisd ki a szád, Katsumi!
Halk sóhajjal nyomom belé, és szájának forróságától kis híján elélvezek. Ki is réntom. Korai még, és különben sem akarom, hogy csak ennyivel megússza...
Csodálkozva figyelem, ahogy magától kezdi kényeztetni heréimet, és férfiasságomat. Oh... Némi rávezetéssel gyönyörűségesen kezd el szopni engem. Tehetséges. Nagyon is. A király elégedett lesz vele.
Hátralököm az ágyra, és ő szárnyaszegett madárként hanyatlik le, hosszú sötét haja csillogóan terüül szét a bíborvörös ágyneműn. Nem hétköznapi látvány, de meztelenül még szeebb lenne.
- Vetkőzz.
- De én... én nem... - motyogja. Vállat vonok, nekem így is jó. Egy rántással tépem le róla a ruháját, sikolyát eleresztve fülem mellett. Rámászom, úgy ccsókolom vadul puha ajkait, és borzongva élvezem sós vérének ízét közbe. Ó igen... ma éjjel minden porcikád az enyém...
Lecibálom a maradék szakadt ruhadarabokat is róla, és néhány hosszú másodpercig csak gyönyörködöm szép testében. Tökéletes... pont ahogy sejtettem. Bőre mint a fehér alabástrom, melleinek két halma kemény és rugalmas, hasa lapos, combjainak íve pedig mint Elenion dombjainak legszebb lankái.
Szégyenlősen takargatja magát, arcán bájos pírral. Megkapó látvány.  
Éhesen csókolom meg, kezeit lefeszegetve szép melleiről, majd a puha halmokat is megkóstolom mohón. Gyönyörű teste van... ahh...
Ellenkezne, de nem sokra jut, csak nevetve szembesíttem azzal, hogy ő is kíván engem. Le sem tagadhatná, hisz érzem vágyának édeskés illatát.
Nagy, puha melleit összefogja, és mint egy profi kéjnő, úgy kínálja fel nekem. Vigyorogva térdelek fölé, mellei közötti szűk résbe hatolva férfiasságommal. Felmordulok, olyan finom puha... Már nagyon kívánom... azt hiszem az a legjobb, hogy ha az első hév szenvedélyét íggy vezetem le, mielőtt még komolyabb kárt tennék benne mohóságommal.
Mély morgással dugom, majd végre eljutok a csúcsra. Ahh... nem volt rossz.
 
Mellé heverek, és úgy figyelem, ahogy magomat törölgeti melleiről. Vigyorogva mérem végig, és ahogy megtisztogatta végre magát, vágyam is újra éled, még erősebben mint az imént. Nocsak...
Magamhoz rántom, háta széles mellkasomhoz simul, úgy rántom le róla apró kis fehérneműjét, az utolsó darabot, mely akadályozott pompás testének nézegetésében. Félve pillant fel rám. Felnevetek mély hangomon, és megmarkolom az egyik mellét.
- Komolyan azt gondolod, hogy ennyi elég volt?
- Csak reménykedtem benne, uram - válaszolja halkan.
- Vámpír vagyok - súgom a fülébe. - Egy tisztavérű. Tudod ez mit jelent?
Megrázza a fejét. Ujjaimmal lágyan simítom végig karját, miközben borostyánsárga szemeim felizzanak a vágytól.
- Csak sejtem. Nagy vagy és erős... úgy gondolom, legyőzhetetlen is.
Mellét fogó kezem ujjai mellbimbója körül köröznek lassan, úgy folytatom.
- Szerinted miért tartanak a magamfajták háremet?
Leszegi a fejét, érzem dühének orgonaillatát.
- Mert megtehetik - veti hátra a válla felett, apró kezecskéje a lepedőbe markol.
- Mert éhségünk és vágyunk szinte csillapíthatatlan. Egy asszony nem elég a magamfajtának, mert az a halálos ítéletével lenne egyenlő. Királyunk, aki kegyeibe fogadott téged, közel száz asszony ura. Érted már?
Belecsókolok nyakába, és szemfogaimmal finoman megcirógatom érzékeny bőrét.
- Igen... - sóhajtja félrehajtott fejjel, felkínálva nekem a nyakát.
- Megkaptad amire vágytál, de nem leled benne örömödet Katsumi... éhem véredre és testedre olthatatlan. Nem bírsz engem kielégíteni, csak ideig-óráig. Aztán belehalsz.
- Nem fogok - fordul szembe velem. - Hidd el, én meg tudom adni neked mindazt, amit az a sok nő nem volt képes, uram.
Mosolyogva túrok hosszú, fekete hajába, és végigpillantok rajta. Gyönyörű.
Észreveszi tekintetem, és elpirulva hajtja le fejét, kezeivel takarva szemérmét.
- Megkapod a lehetőséget... - búgom. - Legfeljebb belehalsz. Kevés ember éli túl egy tisztavérűvel történő egyesülést.
- Uram... tudom, hogy te vigyázni fogsz rám - mosolyog fel rám édesen. Elvigyorodom, és torkát megragadva rántom fel magamhoz egy csókra. Mmm...
- Mióta bízol te egy vámpírban? - súgom a szájába, és formás fenekébe markolva halkan felmorranok.
- Amióta nincs más választásom... - pihegi.
- Okos lány - vigyorodom el, és felvillanó szemekkel harapok nyakába. A fájdalomtól vállamba mélyednek körmei, és halkan felsikkant, de aztán ellazul, és engedelmesen simul karjaimba. Oh igen... Nagy kortyokkal iszom vérét, forró, sós íze szinte simogatja a torkomat. Nagyon finom... érzem vágyát, félelmét. Hajába túrok, és egy halk sóhajjal szakítom el tőle a számat, mielőtt még túl sokat innék belőle. Ahh ez nagyon kevés volt nekem...
Ragyognak szemeim az éhség és a szexuális vágy hevétől, úgy nyalogatom le nyakáról a kicsordult vért, nyálamtól pedig eláll a vérzése.
Elgyengülve fekszik karjaimban, mint egy rongybaba. Törékeny, kis ember.
 
Csoda lesz, ha túléli ezt az éjszakát...


Szerkesztve Levi-sama által @ 2009. 07. 30. 22:50:28


Saya2009. 06. 22. 18:01:12#932
Karakter: Katsumi



Másnap újabb ünnepségre ébredünk egy vendég tiszteletére. Mint mindenhol, itt is vannak árulók, besúgok, akiktől szép arcomnak köszönhetően megtudok egy s mást. Átkozott! Hogyan képes rohadt gyümölcsbe harapni a lédús barack után?  Holmi vámpírokkal fetreng kérésem ellenére? Megtanítom neki, hogy nincs olyan sokkal felettem, mint azt gondolja. Hadüzenetet kaptam, melyet elfogadok. Ez a férfi lehet erős és kegyetlen, lebecsülhet, megalázhat, használni akarhat, de én így is belé marok. Megőrjítem, fölé kerekedem kimondatlanul is. Már tudom is, hogyan…

Az ünnepsége érkezve Raziel mellé löknek. Megpillantom azt a férfit, aki miatt az ünnepséget tartják. Erős és kegyetlen, mint itt mindegyik. Raziel közben selymes hajammal játszadozik. Féreg. Undorral nézek rá szemem sarkából, bár látná, hogy mit gondolok…Legszívesebben most azonnal végeznék vele, ha lenne rá módom, de sajnos nincs, ezért engedelmes szolgaként csendben ülök tovább. Egyszer csak Raziel követi fajtársa példáját, ő is az ölébe von, akár az a másik azt a lányt, aki eddig előtte ült. Ujjaival megmarkolja vékony arcom, hiába próbálnám elfordítani fejem, nem megy. A lány…óh az a lány, szegény pára…A másik vámpír kegyetlenül végzett vele, fejét vette. Vére engem is elér. Hirtelen hányinger fog el, szédülök, remegek, úgy megrázott. Raziel élvezettel nyalogatja le rólam a cseppeket, mintha csak gúnyolódna rajtam. Bár felképelhetném! Akkorát ütnék, hogy az ő vére is kiserkenne, hogy megtanulja az emberi élet értékét. Neveletlen kölyök még, beképzelt kurafi, aki azt gondolja, hogy bármit megtehet. Egyre jobban gyűlölöm, de…Nem, semmi…

-Ne merészelj soha többé kérni tőlem, vagy követelni…Gondolom, mondanom sem kell, mi várna rád akkor. Megértetted? – nagy nehezen biccentek könnyeimmel küszködve, de csak azért, hogy elhitessem vele, még mindig az övé vagyok. Édes mérgem hamarosan beléd mar, lassan fog hatni és te sokáig szenvedsz majd. Emlékezz ezekre a pillanatokra, emlékezz, hogy miért kapod majd!

-És még valami… - ujjai a torkomra csússzanak fel, furcsa érzés lesz úrrá rajtam. – Mától csak nekem énekelhetsz. Rám nem hat a szirén mágia, azonban szívesen hallgatom őket.- Értetlenségemet kifejezve rákérdezek, hogy jól hallottam-e a szirén mágiát, mire ő válaszol is.

-Azonnal felismertem, ahogy meghallottalak énekelni. Anyai ágon öröklődik ez a képesség. Arckifejezésedet látva, arra kell következtetnem, hogy erről nem tudtál, apád, pedig eltitkolta előled. Azonban erre most sem időm, sem kedvem időt pazarolni. Most visszaküldelek a szobádba, és egy óra múlva felkereslek. Állj rám készen kedvesem! – simogat, majd csókol meg. Hiába undorodom tetteitől, de csókja számomra is méreg. Melyik nő ne imádná, ha ily mohón habzsolná ajkait…Megint egy ostoba vámpírjára bíz, aki elkísér a szobámba. Vesztére… Becsukódik az ajtó, de én mégis biztonságban érzem magam…

***

Ahogy telik az idő, úgy kezdek ideges lenni, de végre az egyik ajtónállótól kellemes híreket kapok egy kicsiny cédulában. Raziel nem tudja, de nem nyúlhat hozzám többé, ha én nem akarom. Én kicsi árulóm, egyetlen bizalmasom sürgönyözött királyának. Leírta szépségem, engedelmességem és különleges képességeimet is. Nem gondoltam volna, hogy tegnap estétől csak eddig kell várnom, hogy biztonságban legyek, már ha ez a biztonság. Megkértem alázattal a királyt, hogy fogadjon védő szárnyai alá, mert halálomat akarják. Részletes beszámolót írtam neki a vámpír asszonyok agresszív fogadtatásáról is, hogy tervem második része ne Razielen bukjon meg, hisz tudtam, nem számíthatok majd rá.

Pár perc múlva megérkezett ő is, már alig vártam, hogy az arcába vághassam. Kihúztam magam, és büszkén néztem szemeibe. Már így is mérges lehetett rám, de még most milyen lesz. Én méltó vadja vagyok a vadásznak, küzdök az életem árán is. Nyakát törheti, aki követni akar, és, aki nem mondd le az irántam táplált vágyról.

-Uram, nem teljesítetted egy szegény lány aprócska óhaját. – szólok hozzá tegezve, hisz nem kell tovább színlelnem alázatom. - Nem adtad meg ezt a picike ajándékot nekem, ezért hűtlen voltam hozzád. Királyunk megértett, megsajnált, magának akar. Én már az övé vagyok! – mondom ki az utolsó pillanatban, hisz nagy sebességgel indult el felém. Durván ragadott meg, nem tudta leplezni dühét.

-Katsumi, te álnok kígyó! Azt hittem, hogy megtanultad, hogy hol a helyed és azt is, hogy nem játszhatsz ki! Az enyém vagy! – morgott rám ingerülten.

-Megírtam azt is a királynak, hogy ágyasoddá akarsz tenni, és, hogy nem tudlak majd visszatartani. Úgy néz ki, mindenképpen megkapsz, de emlékszel? Mondtam valamit… - elmosolyodom. Valójában királyunk megírta, hogy Razielnek nagy hatalma van, és, hogy ő nem akárki itt. Voltaképp közölte, hogy nem akarja kivívni hű vezére haragját, de ezt én most szépen elhallgatom.

-Miközben te engem szorongatsz, asszonyaid halomra halnak meg, egy sem marad majd! – vágom az arcába, mire erősebb szorítást érzek. Szinte már ropognak csontjaim, de akkor is befejezem.- Úgy kaptál sakk mattot a királynőtől, hogy mindvégig parasztnak nézted. Az apám az első mágus, nagy befolyással bír. Ha a király nem tett volna kedvemre, apám nem engedelmeskedett volna. Ha megölik, azzal a birodalom ereje is meggyengül, ráadásul a mágusok társadalma haragját is kivívja maga ellen. Érted már? Én csak annak tartozom engedelmességgel, aki felettem áll, de elfelejtetted megkérdezni, hogy ki vagyok…

-Meghalsz Katsumi! – morran fel, szinte elvakult a dühtől. Ledob az ágyra, fölém térdelve ragadja meg torkomat. A levegő megreked tüdőmben, már szédülök is. De én tudom, hogy nem az zavarja, hogy elvesztette értéktelen asszonyait, hanem, hogy egy nő győzött a csatában. Ám a háborút magának akarja, talán valóban képes lenne megölni. Egyetlen módja van már csak annak, hogy kibékítsem és mentsem életem. Remegő kezeim nadrágjához nyúlnak, és én olyan erősen markolom meg férfiasságát, ahogy csak bírom. Felmorran, de nem a dühtől, hanem a vágytól, ami eddig is hozzám kötötte. Gyűlölhetjük egymást, de akkor is szikrázni fog a levegő körülöttünk. Eldöntöttem, megadom neki, amiért jött, boldoggá teszem, ahogy egy nő az urát csak teheti…

 

-Sajnálom nagyuram, de te kényszeríttetted ki belőlem, hogy rossz legyek. Had vezekeljek, had engeszteljek, had kárpótoljalak, békítselek… - susogom neki legédesebb hangomon, majd felülök a térdelő férfivel szemben. Feltűröm felsőjét és megnyalom hasának alsó felét. Tetszik neki, megmorogja.

-Te szégyentelen, azt hiszed, hogy legyőztél? Semmit sem értek azok az asszonyok nekem, bármikor szerezhetek másikat. És jobb, ha tudod, ha a király visszajön, és a tulajdonának tekint, hát majd elkérlek tőle, és ő szívélyesen ad majd át. Az enyém vagy Katsumi! – mondja nekem nevetve, majd hajamnál fogva húz fel és néz szemeimbe. Már nem olyan durva, nem okoz fájdalmat sem a felhúzás, csak érzem, hogy nem mondhatok nemet.

-A tiéd nagyúr, csak a tiéd… - válaszolom neki engedelmes hangon, úgy néz ki a szenvedély mindkettőnket lecsitított.- Magamnak akarlak az ágyban, nem akarok osztozkodni. Én egyedül akarom kielégíteni minden vágyadat, azt akarom, hogy minden áldott este elégedett légy velem! Hát nem látod, hogy mindent csak érted teszek? Én vagyok a te kis rabszolgád. – nézek fel rá mosolyogva, miközben teljesen lehúzom felsőjét. Csodálatos látvány tárul elém. Dagadó izmok, tökéletes felsőtest, még sosem láttam ilyen erős férfit.

-Ezt már szeretem. Azt mondod, amit hallani akarok. Jobb lesz, ha azt is fogod tenni. – villantja rám fogait, amitől kissé megrémülök.

Apró rezzenéseim azonban csak feltüzelik őt, megragadja kezem, és a nadrágjába vezeti. Érzem, hogy megkeményedett férfiassága már alig várja, hogy kibújhasson a nadrágból. Feltérdelek én is, könnyű, szatén ruházatom lágyan simul felhevül testéhez, szinte elveszek karjaiban. Még mindig remegek a megszeppentség miatt, de nyelvem lassú köröket kezd el leírni mellbimbója körül. Felsóhajtva harapom meg kissé, mire megint rám morran. Nyelvem tovább szorgoskodik kockás hasán, és bár nem akarok, felnyögök, ahogy csípőjét előrébb tolja, tekintete, pedig szinte rám parancsol, hogy igyekezzek. Leveszi magáról a többi ruhadarabot is és az ágy mellé lép. Oda ránt, én pedig szembesülök előttem ágaskodó, megduzzadt férfiasságával.

-Nyisd ki a szád, Katsumi! – vigyorodik el, mire én megteszem. Türelmetlenül csusszan belé, szinte már torkomat simogatja hatalmas büszkesége. Hirtelen rántja ki, mintha csak azt akarta volna, hogy ízleljem és szokjam. A csodálkozás után ujjaimmal félve nyúlok a két golyócska után, szeretem kisebb falattal kezdeni. Bizonytalanul markolászom egy darabig, majd érzékien nyalogatni kezdem, végül azokat is a számba veszem. Raziel a hajamba túr, nem lehetek annyira ügyetlen, mint amennyire izgulok, hisz tetszik neki. Hosszan nyalok végig merevedésén, majd újra a számba préselem és gyengéden szívogatni kezdem. Nem bírja türtőztetni sokáig magát, egy gyengéd nyomással érzékelteti, hogy erősebben szeretné. Egyre gyorsuló ütemben mozgatom fejem, olyan alázattal pislogva fel rá, ahogyan azt ő szereti. Rásegítve az élvezetre, ő is mozgatni kezdi csípőjét.

De ekkor hirtelen ellök magától az ágyra. Szigorú tekintettel néz rám, én összehúzva magam hátrálok, míg azt az ágytámla engedi.

-Vetkőzz! – parancsol rám.

-De én…én nem… - hebegem zavartan, mire ő leszaggatja ruhám nagy részét. Kétségbeesetten sikítok fel, amit ő vad csókjával fojt belém. Szemfogai felsértik puha ajkam, amit elégedetten kezd el szívogatni. Az jár a fejemben, hogy ha nem csillapítom szenvedélyét, összeroppanok alatta. Mit csináljak? Másrészről meztelen és tökéletes teste nem hagyott hidegen. Hazudhatnék, de nem vagyok kőből, mint ahogy azt mutatom. Milyen boldog lennék, ha édes nyelve, mely most számban barangol, felfedezné porcikáimat, és megadná nekem is a hőn áhított örömet. Kezemmel takargatom kerekded idomaim, de nem sokra megyek erős karjaival szemben, amik széthúzzák gyengécske kacsóimat. Az izgalomtól lihegve nézi melleim, mire halvány pír ül ki arcomra. Olyan szenvedéllyel veszi egyiket ajkaiba, amibe már egész testem beleremeg.

-Neh…erre nincs szüksége… - szuszogom, közben próbálom eltolni fejét, de ezzel csak azt érem el, hogy erősebben szívja meg érzékeny bimbómat, egy kicsit fel is szisszenek.

-Én döntöm el, hogy mire van szükség és mire nem. Ne tagadd, hogy élvezed, látom az arcodon… – szól hozzám nevetve, és igaza van. Szinte még nem csinált velem semmit, de már most a fellegek felett járok. Nem tudok megszólalni, erre nem lehet mit mondani. Rossz vagyok, kebleim szorítom össze jelezve neki, hogy mit akarok. Érti, hogy is ne értené…pár másodpercen belül fölém térdelve csusszan közéjük merevedése. Látom elégedett pillantásából, hogy élvezi a puha kéjt. Mozdulatait is jobban szabadjára engedi, én pedig érzéki nyögésekkel jelzem felé, hogy engedem. Egyre szabálytalanabbul lélegzett, mozdulatai pedig egyre csak gyorsultak, majd egy utolsó férfias felmorranás alatt nedveivel beterítette egész mellkasom. Halkan felsóhajtok a forró érzésre, felülve kendőmmel próbálom letisztogatni magam, miközben már csak arra várok, hogy elmenjen, most, hogy végre kielégült.

Ám talán tévedek, mert mögém kerülve ölel át, ajkai nyakamon játszadoznak, miközben keze az egyetlen szövettől próbálnak megszabadítani, ami még fedi nőiességem. Teljesen meg akar kapni vagy csak játszik? Mi történik még köztünk? Hátra pillantok, hogy megtudjam tőle…


Levi-sama2009. 06. 21. 01:01:22#920
Karakter: Raziel



 Raziel:

 

 

Felébredek a vámpírok holt álmából, ahogy a napkorong a horizont alá hanyatlik.

 

Mellettem heverő egyik asszonyom nyaka fölé hajolok, és elveszem tőle ami kell.

 

 

Nem sokkal később, már a kastélyom nagytermében, a trónomon ülve hallgatom hadvezéreim beszámolóit. Elégedett vagyok. Királyunk is boldog lesz.

 

- Rendben - zárom le a megbeszélést. - Királyunk mához egy holdtöltével érkezik, hogy megünnepelje velünk a győzelmet. Tegyétek meg a szükséges előkészületeket. Most távozhattok.

 

Kérnem sem kell, ahogy felállok, máris mellém lép egyik asszonyom, akire Katsumit bíztam.

 

- Készen áll? - kérdezem tőle.

 

- Igen nagyúr.

 

Elkísér a hálószobához, de az ajtóban megtorpanva komoly merészséget engedélyez magának.

 

- Vigyázzon vele uram! Ez a nő egy igazi boszorkány, és halálos az éneke - mondja halkan, miközben kinyitja az ajtót. Már hallom is a lágy dallamot. Kis énekesmadár. Hehe...

 

Érzem is a hangján keresztül szűrődő mágiát. Harmatgyenge. Csak az alacsony, illetve a közepes varázsszintű vámpíroknak tud ártani vele. Ahogy elnézem asszonyom fancsali képét, rá is hat. Halkan nevetve intek neki, hogy távozhat.

 

Belépek, és be is zárom az ajtót. Nyugalmat akarok.

 

- Óh nagyuram, én az ön foglya vagyok. Fél, hogy szökni próbálok tán, hogy magunkra zárta az ajtót? - lép felém. Mmmrrr... micsoda szépség. De sajnos nem az intelligensebb fajtából. Nem baj, annál könnyebb nekem. Különben sem az ész számít, hiszen nem sakkozni óhajtok vele ma éjjel.

 

Visszafogva nyers vágyamat, karcsú derekánál fogva húzom magamhoz. Igencsak fölé magasodom, hatalmas méreteim miatt. Lehajolok hozzá, és visszafogott csókkal kóstolom meg nyakának puha bőrét. Teljesen más, mint asszonyaimé... sokkal selymesebb, lágyabb és sérülékenyebb. Mmm... finom puha, és törékeny teste karjaimban nagyon kellemes érzés, remegése pedig mindennél izgatóbb. Félsz? Félj csak.

 

- Gyönyörű vagy Katsumi - súgom a szájába, és felemelem a fejem. - De mondd csak, miért félsz tőlem?

- Nem Raziel nagyúr. Én csak attól félek, hogy ön félreismer majd engem, mert hisz a szóbeszédnek. Az asszonyai nem szeretnek engem, holtan akarnak látni. Tudom, hogy feltett szándéka, hogy velem hál, de én erre képtelen vagyok. Így nem… Talán engedelmetlen vagyok az úrral, de engem nem úgy neveltek, hogy egy hárem része legyek.

 

Elfojtok egy mosolyt. Kis édes... hát gondolkozni próbáltál? Látom nem sokra jutottál.

- Mit akarsz nekem mondani Katsumi? - firtatom csalódottan, és a falhoz szorítom. Ágyékom lüktet a vágytól, és puha testét, illatát érezve nehéz uralkodnom magamon.

-Én tudom, hogy senki vagyok itt és nincs jogom kérni, de bátorkodom kimondani kérésem, mert Önnek nem szükséges színlelnem. Ölje meg az asszonyait! Ölje meg mindet! Nem akarok egy lenni a sok közül, hanem csak is az egyetlen! Tudom, hogy az öné kell legyek, de e nélkül nem tudok. 

Kis cseles...

Elvigyorodom a hajába temetve arcomat. Nem érsz te annyit édes...

Merevedésemet hozzá nyomom, és már érzem is félelmének finom, fűszeres illatát. Éreztetem vele, hogy ki is az úr. Gyűlölöm ha hülyének néznek.

Vérét veszem. Nem sokat, mert nem vagyok éhes, ez a szerencséje. Oda a hangulatnak...

Oda vetem, hogy még át kell gondolnom ezt, megcsókolom és magára hagyom.

 

 

 

 

Ma éjjel is asszonyaim csillapítják testem éhségét.

 

 

 

 

 

 

 

*

 

 

 

 

 

 

 

Másnap.

 

 

 

Újabb ünnepség. Ezúttal egy vendégem is ül mellettem a nagyteremben. Ábel herceg, a király rokona. Méretei hasonlóak hozzám, elvégre rokonok vagyunk, azonban szárnyakkal ő sem rendelkezik. Csak nekem van, és büszke is vagyok rá.

 

Hátul hosszabb hajam összefogva, arcom körül rövidebb tincseim lebegnek, ahogy a mutatványosok mágiájának szele meglobogtatja. Halvány mosollyal figyelem.

 

- Raziel... - fordul felém Ábel. - Kezdek éhes lenni. Milyen meglepetéssel szolgálsz számomra?

 

Elmosolyodom, és intek egyet. Egyik asszonyom lép mellém, a fülébe súgom utasításom.

 

 

Pár perc múlva már hozzák is embereim a két nőt. Szépen felöltöztetve, díszes ékszerekkel ékítve. Katsumit a lábam melletti párnára lökik, a másik szépséget pedig Ábel mellé. Igazán csinos, szőke emberlány.

 

Ábel elégedetten felmordul.

 

- Te mindig elkényeztetsz engem... - rám villannak jégkék szemei, és agyarai megcsillannak a fáklyák fényében. Szép arcán kegyetlen mosoly. Kopasz fején a tetoválás jelzi magas rangját, és különleges képességét. Nekromanta vámpír. Ritka közöttünk az ilyen, és veszélyes is. Ezért jutott ilyen magas rangra. Ha szükséges, képes feléleszteni a holtak seregét, és ezzel a csaták menetét a mi javunkra fordítani.

 

- Így van - bólintok mosolyogva. Ujjaim Katsumi ében tincseivel játszadoznak, figyelmemet ismét a mutatványosok felé fordul. Szivárványszínű pillangók reppennek szét mutaványuk során a teremben, csillámporral hintve be mindent, mely azonnal semmivé enyészik ahogy leér. Igazán szemet gyönyörködtető látvány, meg kell hagyni. A pengetős zene is tetszik...

 

Ábel az ölébe rántja ajándékomat. Mosolyogva ültetem én is az ölembe Katsumit, pont úgy, hogy jól lássa sorstársát. Oda sem nézek, csak kis ágyasom arcát figyelem, állát finoman megfogva, hogy ne tudja elfordítani a fejét. Teljesen elsápad a látványtól. A hangok alapján Ábelnek ízlik a lány. Letépett feje pár másodperc múlva repül is a mutatványosok felé, hosszú szőke haja szinte lobog a levegőben, vére az én kis szépségemre is ráfröccsen.

 

Mosolyogva nyalom le szép arcáról a cseppeket.

 

- Ne merészelj soha többé kérni tőlem, vagy követelni... - dorombolom halkan a fülébe. Remegésével és könnyeivel mit sem törődve. - Gondolom mondanom sem kell, mi várna rád akkor. Megértetted?

 

Csak egy biccentés, és látom rajta, hogy az ájulás szélén van. A szürcsölő hangokból és a csámcsogó hangból ítélve, Ábelnek igencsak ízlik a szőke lány teste. Katsumi pedig sokkos állapotban nézi őt táplálkozás közben.

 

- ...és még valami - teszem hozzá, és ujjamat a torkára helyezem. Mágiám felizzik, és a megkötő-varázslat létrejön. - Mától csak nekem énekelhetsz. Rám nem hat a szirén mágia, azonban szívesen hallgatom őket.

 

Tágranyílt szemekkel pillant fel rám.

 

- Szirén mágia...? - kérdezi, szinte elfelejtkezve az iménti sokkról. Biccentek.

 

- Azonnal felismertem, ahogy meghallottalak énekelni. Anyai ágon öröklődik ez a képesség. Arckifejezésedet látva, arra kell következtetnem, hogy erről nem tudtál, apád pedig eltitkolta előled. Azonban erre most sem időm, sem kedvem időt pazarolni. Most visszaküldelek a szobádba, és egy óra múlva felkereslek. Állj rám készen kedvesem... - cirógatom meg szép arcát, és megcsókolom cseresznyepiros ajkait. Mmm... finom.

 

Rábízom egyik vámpíromra. Tudom, hogy megtehetem, hiszen már nem tud énekelni, csak ha én is akarom.

 

Már csak nekem dalolhat ez az édes kis pacsirta...


Saya2009. 06. 10. 18:43:40#840
Karakter: Katsumi



Reggel van. Pilláim ólomsúlyként nehezednek szememre. Úgy aludnék még, de nem lehet. Ma állítólag nagy nap van. Hazatér a klán nagy ura, a félelmetes Raziel. De nekem mi közöm van hozzá? Engem miért tekintenek hadizsákmánynak? Édesapám azért hozott magával, mikor hatalmára szorult a király, hogy valaki megvédjen. Drága jó édesanyám oly gyöngécske, amilyen én is vagyok. Az ereje hatalmas, de nem meri használni. Olyan félénk, olyan törékeny, hogy belement, apám elhozzon és a királyi hadseregre bízza sorsom. Szegénykém talán nem is tudta, hogy kik közé küldi egy szem lányát. Vérszomjas vámpírok, akiknek a szemében az ember csak puszta éltető nedű. Régebben próbáltam őket megérteni, de azóta…óh azóta, mióta összetört a szívem már mindent másként látok.

Elkerülhetetlen volt a találkozás a vámpírokkal a birodalmon belül. Nem volt sok férfi az életemben, de ő hagyta a legmélyebb sebet a szívemben. Vámpír volt ő is. Olyan szelídnek, olyan megértőnek tűnt és én hittem benne. Fiatal voltam még, alig 18, naiv és ostoba leányzó, aki szerelemre vágyott és azt hitte, hogy meg is kapja. Gondolkodás nélkül adtam oda magam neki, de ő ennyivel nem elégedett meg. Ösztönei erősebbek voltak és élőhalottá harapdált, és szívta ki vérem. A szüleim szerint csak annak köszönhettem életem, hogy elég erő lakozik bennem, ami segített az életben maradáshoz. Azóta az a fiú már meghalt, ahogy az én vámpírokba vetett bizalmam is.

Külön helyen van a szobám, szinte várúrnőnek érzem magam. De ennek ellenére is lánc kerül rám, mikor az érkező vezető mulatságára vezetnek. Még sosem vittek sehová, biztosan nagy jelentőséggel bír ez a nap. Szegény emberek, mind oly nyomorultul fest a lepedőszerű ruhákban, sápadt és megviselt arcukkal. Értük még én is képes vagyok szánalmat érezni, hisz ők az enyémekből valóak, az én fajtársaim. A terem tele van vámpírral, érzem, ahogy minket néznek. Lehajtom fejem, látni sem bírom tekintetüket. Egyre csak közelednek és közelednek, és én tudom, hogy magamon kívül máson nem segíthetek majd. Elhatároztam, hogy nem hagyom magam, hogy nem érdekel már semmi, az sem, ha lelepleződik egyetlen félszegen suttogott képességem mindenki előtt. Én még nem halhatok meg, nekem még kötelességem van apámmal szemben. Szánalmas, ahogy azon vitatkoznak, hogy melyikük húzhasson karjába, de ekkor egy hatalmasabb erőt érzek meg. Ő az, Raziel. Kiragad a tömegből, én pedig engedelmesen lépdelek felé. Félszeg mozdulataim ellenére is a szemébe nézek. Oly sok társamat alázott már meg ő és az emberei, hogy ha valakinek le kell szegnie a fejét találkozásunkkor, az legyen ő. E szavakat nem mondhatom ki, nem úgy neveltek, de ha most kígyó lennék, könyörülés nélkül marnám halálra.

-Hogy hívnak? – miért érdekel az téged? Nem arról vagy híres, hogy bárkit a nevén szólíts. A te szemedben mindenki csak egy kutya, egyengedelmes öleb. Mintha nem érezné, hogy másoknak is van szívük, mintha nem számítana nekik, hogy tudod-e a nevüket vagy sem. De kérdeztél nagyúr, ezért én válaszolok. Szinte érzem, ahogy tekintete végigfut bőrömön, mire összezárom magamon ruhámat.

-Katsumi. – mondtam neki halkan, remélve, hogy meg sem hallja a hangzavartól, de ő nagyon is hallotta. Szeméből láttam, hogy valamit még kérdezni akar. Igazam lett.

-Viseled a gyűrűt. Boszorkány vagy?

-Apám mágus, ő adta nekem az ékszert. – válaszolom neki.

-Mágus gyermeke? Nocsak… - közelebb hajol hozzám, és én érzem, hogy gondolataim közé furakodna. Szó sem lehet róla nagyuram! Blokkolom gondolataimat, senkinek sem engedem, hogy belém lásson.

-Tudsz varázsolni, Katsumi? Meg se próbálj hazudni! – mondja nevemen szólítva, mire megrázom a fejem. Voltaképp nem hazudom, csak még igazából magam sem tudom, hogy mire vagyok képes.

Úgy látom, hogy elégedett a válasszal, mert magával visz a trónhoz, miközben az ünneplés folytatódik. Hátam mögül hallom az irigykedő sziszegéseket, ahogy a többi vámpírban tudatosodik, hogy nem leszek a lakomájuk. Puha párnára ültet le maga mellé, én engedelmesen helyet foglalok. Féltékeny vámpírokból itt sincs hiány, morognak, sziszegnek felém a nők, de ő hamar rendet tesz. Kegyetlen mészárlás veszi kezdetét, a vámpírok úgy esnek neki az embereknek, akár egy vadállat a prédájára. Egyszerre érzek haragot, megvetést, undort és fájdalmat. Bár tehetnék valamit értük, de nem lehet, és ez fáj. Szorongok, félek…ostoba emberi érzések ezek, amiken nem tudok túllépni. Megkönnyezve búcsúzom el tőlük, úgy bánt, hogy még csak énekelnem sem lehet nekik a fájdalmak enyhítésére. Raziel pillantása megint rám esik. Úgy néz, mintha még sosem látott volna halandó asszonyt. Ha tudná azt, ami épp a fejemben kavarog…Mi lesz velem? Ő is csatlakozik a többihez és megöl? Meglepetésemre nem ez történik. Felültet az ölébe, és mellkasához húz. Nem akarja, hogy tovább nézzem? Miért óv a további szenvedésektől? Miért én vagyok az egyedüli, aki túléli ezt az estét? Miben vagyok más az ő szemében, mint a többi? Míg ezen elmélkedem, lassan ráébredek, hogy mindennek vége. Egy utolsó keservesen síró női hangot visz felém az egyik kitárt ablakon belibbenő szél, de hallani, hogy már alig maradt benne erő. Aztán... Vége. Nem hallom már. Ő is meghalt. Körbenézek a teremben és látom, hogy mi emberek megint veszítettünk. Nem volt harc, sem választási lehetőség, mindenkit szabadon tálaltak fel a fenavadak elé. Ez az a kép, amit sosem fogok elfelejteni, nem szabad elfelejtenem. Igaz, hogy egy törékeny baba vagyok, aki csak gondolataiban mer nagyot álmodni, de esküszöm, hogy ezért mind meglakolnak! Keserűségben ázott szívem újra összeszorul, és mivel nincs más menedék e teremben, a nagyúrhoz bújva keresek védelmet.

-Namina – szólal meg hirtelen, mire előlép egyik kegyeltje.

-Igen, Nagyúr?

-Rád bízom őt. Készítsd fel holnap estére nekem! Egy haja szála sem görbülhet! – mondja, majd átad az erős nőnek.

***

A nő nem a helyemre vitt, hanem egy másik lakosztályba. Minden olyan sötét vörös volt, mindenhol az a sok selyem és bársony…Messziről látszott rajta, hogy egy kéjbarlang, vagy legalább is annak az előkészítő helye. Most értettem meg naiv fejemmel, hogy miért vagyok életben, és, hogy mitől volt az az érzésem Raziel közelében, mintha égne. Mert égett is a szenvedélytől, mert csak magának akar, meg akar kapni. Hogyan képes erre, miért pont én kellek neki?

-Te kis szuka, élvezd ki az utolsó estédet, mert holnap biztos nem lesz ekkora szerencséd. Raziel nagyúr kiissza az utolsó csepp véredet is. Nehogy azt gondold, hogy a csinos kis pofid elég lesz, hogy feljebb kapaszkodj a ranglétrán! A mi urunk vágyát egy halandó nem elégítheti ki. A vámpír asszonyhoz képest te csak egy kis időtöltés leszel neki, nem lesz sosem a tiéd igazán! – gorombít le a vámpír nő, mintha én akartam volna ide jönni vagy kérettem volna magam. Ez a nő nem áll felettem, ő nem alázhat meg!

-Sokat beszélsz asszony. Sokat és feleslegesen. – válaszolom neki kimérten, majd halk éneklésbe kezdek. Ostoba vámpír, szédülni kezd. Érezhetően megcsappant ereje, karmait az egyik szék támlájába vágja, hogy egyáltalán képes legyen még állni.

-Elhallgass, boszorkány vagy megöllek! – kiabálja, de én nem félek tőle. Tehetetlen. Azonban tudom, hogy nem észszerű megölnöm őt. Ha kitudódik engedelmetlenségem, apámra hozok vele bajt. Elhallgatok, mire a nő teste megadja magát, és a földre zuhan.

-Te átkozott, te átkozott! – kántálja, majd oda dob elém egy vörös kimonót. – Ezt vedd fel holnap! Estére légy csinos és készítsd elő lelked az engedelmességre! A nagyúr meglátogat majd kegyelmességből. Te kis rongy, remélem előbb lesz belőled vacsora, minthogy megkapd nagyurunk szenvedélyét! – kiabálta dühből rám. Egyáltalán nem volt szándékában többet elárulni vagy segíteni, de talán érthető. Vagy talán már félt is? Az ajtó bezárul és én magamra maradok.

Sokat sétálok fel s alá…nem jön álom a szememre. Az a férfi, olyan kemény, olyan erős, de megfogtam őt. Olyan sok asszony várta, hogy vele lehessen, mind odadobta magát elé, de ő mégis engem, puszta halandót választott. Úgy szorított, úgy védett, hogy senki a közelembe ne férkőzzön. Nem, nem lesz képes megölni, de akkor sem leszek az övé! Holnap nem, azt nem lehet! Nem tagadhatom, hogy férfias megjelenése engem sem hagyott hidegen, de kegyetlensége női érzéseimet elsöpörte, csak a megvetés magjait vethetem el lelkemben, ha rá gondolok. Az ostoba Katsumit évekkel ezelőtt már megölte egy vámpír, többé nem leszek egy baba. Ha az övé kell legyek, hát az leszek, de nem puszta szórakozásból. Ő lesz a kulcs a szabadulásunkhoz. Ez a férfi még nem tudja, de ezúttal méltó partnerre akadt.

Fáradt vagyok, ezért ledobálom magamról ruháimat és engedve az illatotó fürdőnek, a habokba vetem magam. Szeretem, ahogyan a víz simogat, mert szeretem a puha és lágy dolgokat. Belegondolni sem merek, hogy egy olyan erős férfi, mint  klán vezetője, milyen durván akar majd velem bánni. Nem maradt más mód, idomulnom kell kinézetemhez és eljátszanom a félénk kisbárányt. Nagyon játszanom sem kell, mert igen, félek. Megremegek, ha rám néz. Még most is jól emlékszem azokra a szigorú szemekre. raziel1f7e62.jpg
Kilépve a kádból, testemen lassan csurognak végig a csillogó vízcseppek. Selyem puha bőrömet egy köntösbe burkolva melegítem, majd a szobába lépkedek és eldőlök az ágyon. Hosszú hajam úgy terül el az ágyon alattam, akár égen a felhő. Tenyerem egy fáradt sóhaj alatt gyengén érintik homlokom. Olyan sok minden zúdult ma rám, hogy teljesen kimerültem, és azonnal álomba zuhanok…

Másnap későn ébredek fel, de minek is sietnem? Raziel egész nap a hadügyek beszámolójával lesz lefoglalva, rám valóban csak este marad ideje. Unalmasan telik a nap, magam vagyok. Csak futólag látok egy nőt, aki ételt hoz nekem. Délután ismét megfürdöm, mert ettől megnyugszom. Hosszú percekig fésülködöm asztalom előtt, de ma nem teszek semmit a hajamba. Ma nem cicomázkodom, nem készülök úgy, ahogy elvárnák. Nem akarom, hogy Raziel rám vesse magát. Hosszú hajamat kibontva hagyom, kimonómat magamra veszem és várok. 06036726.jpg

Hirtelen a kilincs lefelé hanyatlik, fordul a zár és belép a tegnapi vámpír asszony, mellette pedig Raziel.

-Vigyázzon vele uram! Ez a nő egy igazi boszorkány, és halálos az éneke. – súgja oda urának, mire én elmosolyodom és lágy hangon énekelni kezdek. A nőt megint elfogja a rosszullét, de Razielre az ének nem hat. Engedem, hogy elbízza magát és higgye, hogy hozzá túl gyenge vagyok. Azonban csak arról van szó, hogy befolyásolni tudom, kire hasson a dal. Csupán arra hat, akire közben gondolok. Nem tudom, hogy őt egyáltalán meg tudnám-e ölni, talán túl erős, mindenesetre nem jött el az idő a kipróbálásra. A férfi elneveti magát a nő szenvedéseit látva és int neki, hogy távozhat. Belép az ajtón, aztán becsukja maga mögött, a kulcsot is elfordítja a zárban.

-Óh nagyuram, én az ön foglya vagyok. Fél, hogy szökni próbálok tán, hogy magunkra zárta az ajtót? – kérdezem tőle felállva és közelebb lépve. Le sem tagadhatja, hogy ki van éhezve egy igazi nőre, amilyen én vagyok. Megragadja derekam és magához húz. Lágy csókkal üdvözöl, amit a nyakamra kapok. Egy ilyen kemény férfi, aki ennyire el tud bódulni a közelségemtől… Engedelmesen biccentem hátra fejem, had élvezze selymes bőröm édes ízét, bár reszketek, félek, hogy belém harap. Érezni, hogy mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy elengedjen, és a szemembe nézzen.

-Gyönyörű vagy Katsumi. De mondd csak, félsz tőlem? – kérdezi tőlem, mire én ellépnék, de erős karja nem engedi.

-Nem Raziel nagyúr. Én csak attól félek, hogy ön félreismer majd engem, mert hisz a szóbeszédnek. Az asszonyai nem szeretnek engem, holtan akarnak látni. Tudom, hogy feltett szándéka, hogy velem hál, de én erre képtelen vagyok. Így nem… Talán engedelmetlen vagyok az úrral, de engem nem úgy neveltek, hogy egy hárem része legyek.

- Mit akarsz nekem mondani Katsumi? – éreztem, hogy kezdi elveszteni türelmét, ami még féken tartja, hogy ne vesse rám magát. A falhoz nyomta gyengécske testem. Szinte roppantam egyet, ahogy hozzám préselődött minden izmával és vágyával.

-Én tudom, hogy senki vagyok itt és nincs jogom kérni, de bátorkodom kimondani kérésem, mert Önnek nem szükséges színlelnem. – tartottam egy kis pihenőt, majd szemébe nézve folytattam. – Ölje meg az asszonyait! Ölje meg mindet! Nem akarok egy lenni a sok közül, hanem csak is az egyetlen! Tudom, hogy az öné kell legyek, de e nélkül nem tudok. – a következő pillanatban egyre erősebb nyomást éreztem testemen. Tüzelő ágyéka combomnak feszül, szinte érzem lüktető hímtagját. Meg fog erőszakolni? Mit tehetnék? Vágyai csillapítására nyakamból jut egy kis vérhez, majd mosolyogva megtörli ajkait.

-Szerencsés vagy Katsumi. Kéréseddel bebizonyosodott, hogy több vagy, mint a többi puszta ágyasom. Döntésemet át kell gondolnom, de holnap így is, úgy is eljövök újra. Azt akarom, hogy megint várj, de jobban, mint azt ma tetted! – mondta nekem.

-Értettem uram. Ezzel bebizonyította ma nekem, hogy valóban nemes vér csörgedezik ereiben. Várni fogom csendes alázattal. – válaszolom. Még Búcsúzásul megragadja arcomat, és csókot lop tőlem. Nyelve durván hatol be ajkaim közé, majd keresi meg enyémet vele. Én csak némán tűrök, ahogy minden mást is fogok, ha teljesül kérésem.

-Holnap Katsumi. – súgja fülembe, majd távozik. Bíztam benne, hogy így lesz. Ezzel bebizonyította, hogy ő nem olyan vadállat, olyan ösztönlény, mint a többi itteni vámpír. Ő képes uralni erejét, és nem elveszteni a fejét, ha nem akarja.  De, ha holnapra már csak én maradok asszonyai közül, nem kerülhetem el az ágyat. Csendben és némán engedelmeskedem majd apámért.

Holnap… - mondom magam elé, várva a végzetet.



Szerkesztve Saya által @ 2009. 06. 14. 11:31:32


Levi-sama2009. 06. 09. 11:08:27#831
Karakter: Raziel



Elégedett félmosollyal lovagolok be hatalmas kancám hátán a váramba. Asszonyaim és szolgáim már a várudvarban állnak, hogy üdvözölhessenek. Végigmérem őket. Mintha el sem mentem volna. Semmi sem változott az elmúlt hónapban, pedig egy nagy háború, döntő csatáját vívtam meg.
Könnyed, kizárólag fajunkra jellemző mozdulattal szállok le kancámról, szárát egy szolgám felé nyújtva. Kihúzom magam, és felsóhajtok.
De jó itthon...
 
- Üdvözöllek Nagyúr! - hajol meg előttem mélyen mindenki. Biccentek, és asszonyaim körém gyűlnek, hogy nehéz vértezetemet lesegítsék rólam. Mind egytől egyig gyönyörű vámpírnők, fajtánk legjobbjai. Sajnos a hátrányt is magukkal hordozva. Képtelenek gyermeket nemzeni. A gondolattól dühösen izzanak fel borostyán sárga szemeim.
Az utódnemzés nekem nem olyan fontos, de klánomnak előnyére válna, ha nőhetne létszámunk sarjaimmal, amelyek szintén királyi erővel és intelligenciával bírnának. Vérem oly tiszta, hogy nem szennyezi be semmi, tehát elvileg félvámpír asszonyt is megtermékenyíthetnék, vagy akár embert is. Azonban hatalmas testem, méreteim és vérigényem csak tiszta fajtám-beli asszony képes elviselni. Kár.
 
Elterelve sötét gondolataimat, egyik asszonyom derekát átölelem. Készségesen hajtja félre fejét, és haját kisöpri nyakából. Mozdulatától a csuklóján csillogó drágaköves ékszerek halkan megcsendülnek. Mind tele van karperecekkel, gyűrűkkel, boka- és derékláncokkal, de nem viselhetnek nyakláncot. Megtiltottam, mert ha megéhezem, úgyis letépném róluk. Könnyű, szatén és fátyol ruházatuk izgató és bódító... De most nem érdekel más, csak a vér. Éhes vagyok.
Belemélyesztem szemfogaimat a karcsú, fehér nyakba és elégedetten felmordulva kortyolom forró, sós vérét. Mmm... Máris érzem a nemi vágyat, amely ágyékomat feszíti. Azonban erre most nincs időm.
Elengedem asszonyomat, letörlöm számat és magukra hagyva őket indulok hadvezéreimhez. Türelmesen, féltérdre ereszkedve várnak rám. Mind egytől egyig fajunk legjobb példánya. Magasak, erősek, bíborszínű palástjuk és fémvértezetük hasonlít az enyémre, de nekik a klánjel nincs rajta. Az csak a klánvezérek előjoga.
- A hadizsákmány igen gazdag ezúttal nagyuram - kezdi a beszámolót egyikük, Naroul. - Sok fegyver és rabszolgának való ember.
- Csak emberek? - kérdezem, és kezem megpihen kardom markolatán.
- Csak.
Elhúzom a számat, és felsóhajtok.
- Na és mennyi?
- Talán ötven... de vannak súlyos sérültek is.
Ez nem jó hír. Élve van rájuk szükségünk, mert az udvartartás embervért iszik. Csak mi nemesek ihatunk fajunk véréből, amely sokkal erősebb és jobb minőségű az emberénél.
- Nos, rendben. Térjetek pihenőre, hamarosan felkel a nap.
- Igen Nagyúr!
 
Elfordulok tőlük, és a halványuló horizontra szegezem tekintetem. Én sétálhatok fényes nappal is akár, mert enyhe fényérzékenységemet kivéve bírom a napot. A kevert vérű, illetve a vámpírrá tett egyéb fajhoz tartozók már nehezebben viselik.
 
Nyugovóra térek én is, hogy éhező testem csillapítsam vérrel és asszonyaim testének melegével.
 
***
 
Másnap.
 
Győztes csatámat megünneplendő, fényes ünnepséget rendezünk. Díszes bársony öltözetem, és rangomat jelző nyakláncom, oldalamon kardom mind hozzájárul a pompa fényéhez. Rövid fekete hajamba túrva mérem végig a nagytermet. Számtalan harcos és gyönyörű nő. Ezt már szeretem.
 
Bekísérik az embereket, akiket tegnap ejtettünk el. Mind fehér hosszú ruhában vannak, férfiak és nők vegyesen. Én ragaszkodtam hozzá. Ha ünneplünk, olyankor illatosra tisztított, szépen felöltözött étkeket szolgálunk fel. Bokájukon és csuklóikon csörögnek a láncok, aláfestve a kellemes zenét, amelyet egy háromtagú zenekar játszik éppen.
 
A terem közepén összetömörülnek, mint ártatlan kis báránykák, szemükben rettegés. Tudják jól mi vár rájuk, és ha nem lenne egyértelmű, hát elég csak a rájuk vicsorgó, mohón csillogó szemű vámpírokra nézniük.
Ölembe húzom kedvenc asszonyomat, egy gyönyörű szőkehajú vámpírt. Máris felkínálja nekem a nyakát, és éppen bele is harapnék, de felkapom a fejem. Mintha némi zavar lenne a terem közepén. Több vámpírnemes összeszólalkozott. Mi az? Felkapom a fejem, és leemelem ölemből félkarommal asszonyomat, majd felállok és odasétálok.
 
 
Ahogy észrevesznek, mélyen meghajolnak.
- Mi a gond? - kérdezem mély hangomon, és lepillantok rájuk. Fajtám egyik legnemesebbjeként, mindenkinél magasabb és termetesebb vagyok.
- Nem bírunk megegyezni, Nagyúr...
Értetlenül nézek rájuk.
- Itt ez a sok ember, és nem vagytok képesek osztozkodn... - belém rekednek a szavak, amikor meglátom azt, ami a vita tárgyát képezi. Az emberek között, alig észrevehetően megbújva egy fiatal lány reszket a többiekkel együtt. Ember. De lélegzetelállítóan gyönyörű!
Benyúlok a hústömegbe, és karjánál fogva rántom ki onnan. Velem szemben áll, karcsú és törékeny termetű, egész testében reszket, de a szemembe néz. Látom, bátor természet. Épp csak a mellkasomig ér. Hosszú, selymesen csillogó fekete haja lágyan omlik alá, egészen a térdéig ér, sápadt bőre hamvas mint egy barack, sötét szemei drágakőként ragyognak, ajkai duzzadtak és formásak.
- Hogy hívnak? - kérdezem mély bariton hangomon. Összerezzen, és nyaka előtt összefogja a ruháját félelmében. Aprócska kezei igen szépek, nem sebesek vagy kérgesek, tehát nem egy közember.
- Katsumi - válaszolja halkan, lágy hangja édes mézként cirógatja fülemet.
Megpillantom ujján a gyűrűt. Ilyet csak varázstudással rendelkező emberek, mágusok és boszorkák hordanak. Megfogom a kezét, szinte elvész nagy tenyeremben.
- Viseled a gyűrűt - komorulok el, borostyánsárga szemeimet összeszűkülnek. - Boszorkány vagy?
- Apám mágus volt, halálakor nekem adta ezt az ékszert - válaszolja.
- Mágus gyermeke? Nocsak... - dörmögöm, és elgondolkozva mérem végig. Lehajolok hozzá, és mélyen a szemeibe nézek. Elméjének ködös emlékeiben kutatnék, de nem tudok fejébe hatolni. Meglepődöm.
- Tudsz varázsolni, Katsumi? - kérdezem tőle halkan. - Meg se próbálj hazudni.
Válaszul csak megrázza a fejét. Elégedetten elmosolyodom, és felegyenesedve intek a kezemmel, hogy folytassák az ünnepséget, őt pedig trónom felé vezetem. Leülök, és a lábam mellett lévő bársonypárnára intek. Engedelmesen ül le mellém. Látom nem vagy ostoba... ezt már szeretem.
Asszonyaim rásziszegnek, és figyelmeztetően emelem fel mutatóujjam. Azonnal lecsillapodnak. Na azért.
 
Türelmesen figyelem ahogy az embereknek nekiesnek vámpírjaim. Gyönyörű látvány, ahogy a vérük megfestik fehér ruházatukat...
Lepillantok az ölebeknek fenntartott helyen üldögélő lányra. Sír. És még szebb, mint az előbb. Kissé előre hajolok, úgy figyelem érdeklődve. Az emberek reakciói mindig is furcsák voltak számomra, de azért tudom, hogy a nők nagyon érzékenyek. Ő pedig hihetetlenül aprócska és törékeny, mégis bátran végignézi társai halálát, remegő kezeivel kétségbeesetten szorongatva a csuklóin lógó láncot.
Különös érzés kerít hatalmába. Birtoklási vágy és szánalom.
Karcsú derekát megfogva emelem fel, ültetem az ölembe és fejét mellkasomra szorítom, hogy ne lássa a mészárlást. Remeg a karjaimban... milyen törékeny.
Testének és finom parfümjének illata orromba kúszik, és megkívánom. A vérét... a testét.
Elhal az utolsó ember sikolya is, és csend borul a teremre. A zenészek halkan pengetik hangszereiket, vámpírjaim pedig élvezettel szürcsölve táplálkoznak.
 
Katsumi felemeli a fejét, és körbepillant. A látványtól összerándul az ölemben, ujjai ruhámba kapaszkodnak. Szárnyaszegett kis aprócska madárnak tűnik ebben a pillanatban, és arcát ismét mellkasomba fúrva bújik hozzám. Csak vállai rázkódásán látom hogy sír. Haja előre hullik, és karcsú nyaka, gömbölyű vállának fehér bőre felszabadul. Halkan felnyögve nyalom meg a számat.
- Namina - szólalok meg még hangomon rekedten.
- Igen, Nagyúr - lép mellém egyik asszonyom.
- Rád bízom őt. Készítsd fel holnap estére nekem.
Dühösen villannak lila szemei, de nem szól semmit, csak engedelmesen meghajol.
- Egy haja szála sem görbülhet - morgom halkan. Felállok, és gyengéden átteszem őt Namina karjaiba. Nagyméretű vámpírnő. Erős és okos. Ezért merem rá bízni, mert tudom hogy nem merne packázni velem. Szót fog fogadni.
Figyelem ahogy elviszi, és felsóhajtok.
 
Életemben először kívántam meg ennyire erősen egy embert.


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).