Virginia még mindig mérges rám a hajvágás miatt. Pedig nem is vágtam olyan rövidre, csak egy kicsit rövidebb, mint volt. Persze én megértem, hogy haragszik rám, most pedig egy falu felé tartunk, ami szintén nem jó jel. Az itteniek gazdák, már messzirõl érzem a bárányok, tyúkok és egyéb haszonállatok émelyítõen édes illatát, ami az õrületbe kerget, az éhség pedig feltör bennem. A falusiak nem szeretik a farkasokat, nem kéne odamennünk, ráadásul ma éjszaka telihold lesz. Az ösztöneim rosszat súgnak, és a Vadász bármikor ránk találhat. Meg kellett volna ölnünk, mert így a nyomukra lelhet, ha nem figyelünk eléggé.

-      -  Nem kéne odamennünk – mondom figyelmeztetõen, és a kerítésre hajolok, azt kezdem ütni. – Az itteniek gazdák, nem szeretik a farkasokat. A fenébe is, nem szeretik õket! – kiabálom, mire Virginia megáll, és megfordul. A tekintete bosszú

-      -  Márpedig bemegyünk, és kész! A tükrünk itt van, amivel hazajuthatunk – mondja.

-    -   Nem tehetitek ezt! – mondom kétségbeesve. – Kereshetünk másik utat! Ráadásul, éhes vagyok, és az éhes farkas veszélyes!

-      -  Nemrég ettél – sóhajt Virginia, de ezzel csak olajat önt a tûzre.

-     -  Ki vagy te, az anyám?! – förmedek rá. – Te döntöd el, mikor ehetek?! Tudod mit? Írd fel egy listára, mi az, amit szabad, és mi az, amit nem!

-     -  Bemegyünk a faluba! Vita lezárva! – mondja komolyan Virginia, majd elindul, hogy utolérje Tonyt, a kutyát húzza.

Fújtatok magamban egy ideig, de nem hagyhatom magukra õket. Ha Virginiáék megszerzik a tükröt, akkor hazamennek, én pedig nem látom többé életem egyetlen igazi szerelmét. Rossz hatást tettem az én Virginiámra, ki kell engesztelnem, de mégpedig gyorsan. Másképp hogy védem meg õt a királynõtõl? Az a nõ mindenre képes, hogy elpusztítsa a királyfit és vele mindenkit, aki segíti. Nem lehetek most ostoba, hogy magamra gondolok, meg kell õket védenem, nincsenek tisztában a veszélyekkel.

Megkerülöm az utat, ahol mennek, majd egy csokor virágot szedek, és mikor Tony elhalad mellettem a királyfival, elõbukkanok, kezemben a csokor virággal. Virginia meglepõdik, és egy pillanatra megáll, én pedig odanyújtom neki a csokrot.

-     -  Virginia, kérlek, bocsáss meg! – mondom kedvesen, õ pedig átveszi tõlem a virágot. – Az a helyzet, hogy közeledik a ciklusom, és ilyenkor rám jön az ötperc. Még az élõ fába is belekötök.

-      -  Igen, ez ismerõs – sóhajt Virginia.

-       - Akkor nem haragszol? – kérdem reménykedõ mosollyal. – Nem akartalak megbántani, Virginia.

Csak bólint, ami engem nagyon boldoggá tesz. Ám hirtelen meglátok valamit, ami nagyon felkelti a figyelmem. A réten ugyanis puha, fehér, bolyhos bundás báránykák legelésznek, engem pedig úgy vonz a látvány, és az illatuk, mint méhet a virág. Ám mást is meglátok, három gyönyörû, zsenge húsú pásztorlánykát, akik felénk ugrándoznak. Hajuk és szoknyájuk meg-meglebben, ahogy pimasz mosollyal felénk közelednek. Szemeim kitágulnak, akaratlanul is lihegni kezdek. Hárman vannak, megállnak elõttünk, incselkedõ mosollyal méregetnek. De szívesen elkapnám az egyiküket és befalnám. Pásztorlány, mellé egy kis bárány, milyen finom lenne. Ám az egyikük, egy szõke kizökkent gondolataimból, mikor megszólal.

-      -  Sally Peep vagyok, pásztorlyány – mondja.

-       - Pásztorlány, ahhoz kétség sem fér – lehelem éhes szemekkel. De még milyen zabálnivaló, édes, harapnivaló kis falat.

-      - Ha most egyedül volnék otthon, attól félnék, hogy rám törsz az éjszaka, aztán fújtatsz, és fújtatsz, míg le nem fújod rólam az összes ruhát – incselkedik Sally.

-       - Na, menjünk! – lök meg Virginia, mire magamhoz térek, és félig kábán elindulok elõre.

Még hallom, hogy Sally, és a másik két lány kuncogva elszaladnak, vissza a faluba. Pedig de beleharaptam volna abba az édes kis nyakába, és cincáltam volna szét, apró darabokra, hogy felfalhassam. De nem lehet, nem vagyok állat, uralkodnom kell az ösztöneimen, különben a könyvek haszontalanok voltak. Virginia szemrehányóan néz rám, mintha nem tetszene neki, hogy egy másik lány hozzám szólt. Talán csak nem féltékeny? Ez azt jelenti, hogy szeret? Az fantasztikus lenne, de õ nem szerethet engem, hiszen akkor… De akkor miért lökött úgy meg? Nem értem. Nem értem. De a telihold hatását kezdem érezni, a falu nem éppen a legjobb hely most számomra, ám Virginiát és Tonyt nem hagyhatom magukra. Nélkülem ki tudja, mibe keverednek.

~*~

Végre beérünk a faluba. Gyönyörû, békés kis hely, de az ösztöneim még mindig vészjóslóan kiabálnak, hogy menjünk innen, amilyen gyorsan csak lehet. Persze, hiába szólnék bármit is, sem Tony, sem Virginia nem hallgatna rám, ez az én formám. Érzem, hogy kezd elhatalmasodni rajtam az éhség, de uralkodom magamon, visszaszorítom az ösztöneimet, habár ezt nem sokáig vagyok képes megtenni.

A faluban éppen valami versenyt tartanak, ha jól látom, de ami jobban leköt, az egy kút, fõleg, mikor meghallom, hogy ez egy Kívánság Kút. Talán van esély rá, hogy Virginia az enyém legyen? Ám amikor pénzt dobunk a kútba, kiderül, hogy az kiszáradt. Kiderül, hogy a kút annak idején egy jól mûködõ Kívánságok Kútja volt, de már vagy negyven éve kiszáradt.

-     -  Egész életemet arra szenteltem… - szólal meg a szemmel láthatóan tökkelütött alak a kút szélén ülve.

-      -  Nagyon érdekelne az élettörténete – veti ellene Tony -, de mi most egy tükröt keresünk. Nem látta véletlenül?

-      - Egész életemet annak szenteltem – kezdi újra a bolond, mire mindannyian lemondóan sóhajtunk -, hogy megvárjam, míg újra feltör a kútban a víz.

-       - Menjünk innen! – legyint Tony. – Ez az ember tök hülye.

-     -  Sajnos nem – rázza a fejét a bolond. – Az apukám, na, õ tök hülye volt. Én csak félnótás vagyok – vigyorog ránk.

Morgok egyet, amikor elindulunk szállást keresni. Jó kérdés, fogunk-e egyáltalán találni, mert ahogy elnézem, az itteniek akármennyire is jószívûek és vendégfogadóak, mégis sandán néznek ránk. Idegenek vagyunk, nem bíznak bennünk, de hát mit is várhatna az ember… azaz a farkas ilyen nehéz idõkben. Nem lennék meglepve, ha a királynõ szökésének híre már ide is eljutott volna.

-       - Szállást kell találnunk – mondja Virginia.

-      -  Én még mindig amondó vagyok, hogy nem tanácsos itt maradnunk – vetem ellene, de csak egy lesújtó tekintetet kapok válaszként. – Rossz elõérzetem van, engem az ösztöneim vezetnek, és azok azt súgják, hogy bajunk eshet, ha itt maradunk.

-      - Túl sokat aggodalmaskodsz – válaszol Virginia. – Nem lesz semmi baj, majd meglátod, ne nyafogj már annyit.

Bosszúsan morgok, de nem szólok semmit. Baj lesz ebbõl, én úgy látom. Túlságosan is könnyen jöttünk idáig, csodálnám, ha nem történne valami, ami keresztezi a terveinket. Ha a tükör valóban itt van, ahogy Makk mondta, akkor Virgináék meg akarják szerezni. Ha megszerzik, Virginia elmegy, és sosem látom õt többé. Kétséges, hogy beleszeretne egy ilyen vadállatba, mint én. Fõleg, hogy elsõre nem is tettem rá jó benyomást, de már kétszer is megmentettem az életét. Ennek ellenére olyan, mintha levegõnek nézne, vagy koloncnak. El kell érnem, hogy belém szeressen, és itt maradjon. De hogyan? Hogyan?

Estére sikerül szállást találnunk a Peep család egyik tagjánál, aki megengedi, hogy a pajtában aludjunk. Nos, jobb a semminél.

-      -  Hatalmas az érdeklõdés a verseny miatt – mondja az idõs hölgy, ahogy bekísér minket. Éppen ideje, érzem, hogy kezdek rosszul lenni. – Sajnos, csak itt tudom elhelyezni magukat, de remélem, megfelel.

-     -  Büdös van – jegyzi meg Tony, nekem azonban szinte mennyei aroma a sok állat illata. Éhes vagyok, és beteg. A telihold hatásai.

-     -  Nagyon jó lesz, köszönjük! – mosolyog Virginia. – Nem tudja véletlenül, ki vett egy tükröt mostanában egy vándorkereskedõtõl?

-      -  Nos, a bíró minden évben vásárol pár tárgynyereményt, tudják a versenyek nyertesei számára – válaszol a hölgy, majd kimegy.

Éppen idejében, mert szinte azonnal rám tör a fájdalom. Virginia azonnal odaugrik hozzám, és segít lefeküdnöm.

-       - Jól vagy? – kérdi aggodalmasan, mire bólintok.

-    -   Kérek… akarok… egy meleg nyuszit… - lihegem lázasan. – Hogy simogathassam, attól megnyugszom. Egy hosszúfülû nyuszi… a legjobb. Most! –  A hangom követelõzõ, Virginia pedig elsiet.

Hamarosan visszatér a nyuszival, amit magamhoz szorítok, és simogatni kezdem. A kis szõrpamacs persze lapul, tudja, hogy egy farkas karmai között van. Virginia a homlokomat törölgeti egy ronggyal, lázam van, azt mondja. Én is tudom, de ösztöneim kezdenek a felszínre törni, így durva vagyok vele, rákiabálok, hogy ne dédelgessen, ne gondoskodjon rólam, mint valami kis törpe háziasszony. Azt hiszem, megbántottam, de most nem tudok rá figyelni, csak azt érzem, hogy õ és Tony távoznak. De én ott maradok a nyuszival, és éhes szemekkel nézek rá, miközben arcomat puha bundájába dörgölve morgok. Éhes vagyok, nagyon éhes.