Egy ideje már várok, hogy kinyögjön valamit. Kezdem unni a banánt, komolyan mindjárt kettészelem az egyik vágószerszámmal, ami elsõként a kezembe kerül. Na jó, nem nagyon érdekel, hogy mit dumál a tulajjal, nekem ez uncsi, és mivel imádom ezt a boltot, nem rosszalkodhatom. Azt hiszem, jobb, ha lépek.

-Viszlát! –köszönök el unottan és indulnék kifelé, mikor Carig utánam kap. Erõsen szorít, másik kezével a számat fogja be. Nocsak… Lehetne talán egy érdekes délutánom, de azért nem az a tipikus áldozat fajta vagyok, aki csak úgy hagyja magát. Addig-addig ráncigálom magam, hogy kiserken a vérem az erõs szorítástól. Karmolok, ütök, de le sem reagálja. Szóval nagy a fájdalomküszöböd? Édes…pont, ahogy szeretem.

-Igen, viszlát! –de ezt nem nekem mondja, hanem a beijedt tulajnak, aki olyan gyorsan elmegy, mintha ott sem lett volna.

-Na most itt ragadtunk. –súgja, majd beleharap a fülembe. Egész testem beleborzong a fájdalomba, õ nem az a fiú, akit magamhoz kell édesgetnem. Végre kifogtam egy kis brutálkát…

-Remélem, nem bánod, de útálom a kávét. Keserû. Annál jobban szeretem viszont az édes kínt. –óh, hogy egyem azt a beteg kis elmédet. Nem bírom tovább, megadom, ha erre van szükséged. A kezemben maradt késsel a combjába vágok. De nem csak úgy finoman, mint az elõbb…jó mélyen, hogy fájjon. A hirtelen jött támadás miatt elereszt, én meg élvezettel nyalogatom le vérét a késrõl.

-Lehet, hogy igazad van. Finom a véred. Ugye láthatom még? –kérdezem tõle huncutkodva, mire õ felnevet. Nevess csak, hamarosan üvölteni fogsz kicsikém…

-Ejnye, bejnye! Te tényleg nagyon rossz kislány vagy.

-Ugye? –kérdezek vissza pimaszul.

-Most azonban itt az ideje, hogy ne csak te élvezkedj az én véremen, hanem én is a tiéden. Térdre szuka! –cöh, valaki nagyon bekeményített, mi? Azt hiszi, hogy egy kiskutyus vagyok, aki majd a farkát csóválva engedelmeskedik? Majd megcsóválom én az õ farkát, de úgy, hogy azt nagyon megérzi majd. Csapkodhat azzal az ostorral, akkor sem megyek bele.

-Csak szeretnéd. Érd el, hogy letérdeljek! –nem kell kétszer kérnem tõle, erõsen csap a vállamra. Ahh…végre megérzem, hogy valamit csinálnak velem, nem úgy, mint a legtöbb nyüzüge kis áldozatomnál. Megérintem a csapás helyét, látom, hogy vérzem.

-Elérem én, amit akarok! –nem adja fel. Mögém lépve szorítja nyakamra az ostort. A francba már! Szeretek játszani, de a vannak nekem is testi korlátaim. Fuldokolni kezdek. Lerogyok a földre, és amikor már állnék fel, belém rúg. Rám mászik, majd vészjóslóan suttogni kezd.

-Maradj csak veszteg, és élvezd a kényeztetést! –nem sokat vacakol, egyszerûen letépi a felsõmet, majd türelmetlenül kezdi el csavargatni keményedõ bimbóimat. Ez iszonyat jóóó!

-Hmm. Kár, hogy nincs bennük piercing. Úgy te is jobban élveznéd, ahogy húzom.

-De ugye neked van máshol? –kérdezem kíváncsian, fantáziám már most beindult.

-Ha tudni akarod, van. –alig, hogy válaszol, a vállamba harap. Fogai jó mélyen harapják a puha húst. Kis dög…
Nem sokáig maradok ilyen alárendelt helyzetben, úgy érzem, hogy kibújhatok a társadalom által rám kényszeríttet jókislány szerepébõl, és vele szépen eljátszadozhatom. Megfogom a földön heverõ ostort, és nagyot csapok hátra Carigre. Megérzi, mert érzem, hogy ívben feszül meg teste, de csak nevet, mintha élvezné. Mindenesetre ez jó alkalom, hogy kimásszam alóla.

-Te kis neveletlen, pimasz kölyök, hát nem tudod, hogy illik bánni a nõkkel? Rossz vagy, ezért most alaposan meg kell, hogy büntesselek…-mondom neki fenyegetõ mosolyommal. Mielõtt még reagálhatna felkapok egy méretes puskát és jó alaposan fejbe kólintom vele. Nem ájul el, de eléggé szédeleg ahhoz, hogy a kezeire tehessem a bilincseimet, majd az egyik polchoz kössem ki velük. Nem akarom hallani, hogy õ mit reagál erre, ezért betömöm a száját. Próbálja magát rángatva kiszabadítani, de ezzel csak azt éri el, hogy az apró szegecsek a bilincsen felsértik a csuklóját. Jó nézni, hogy a kis fogak milyen durván kikezdik a vékony bõrt.

-Hmm…milyen kár, hogy le van betonozva a polc…pedig rád dõlhetett volna…-közben kinyitok egy kisebb bicskát, amivel felhasogathatom a ruháját, na meg persze a bõrét is alaposan. Csodás látvány, ahogy izmos testén lassan csordogál lefelé a vér. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit csináljak, egy darabig csak szoktatom a szemem a látványhoz, mert már elég rég volt az, hogy valakit elkaptam. Hát igen…a hírem mindig megelõz. De most…ahh…már a látványa is felizgat…Megfogom az újonnan vett ostoromat, majd nagyot csapok vele a mellkasára. Bõrén ott maradnak a kis fémgolyók nyomai, ez holnapra biztos nagyon csúnya lesz, de hát nem az én gondom. Szívesen megkóstolnám õt, de lássuk csak, mivel ízesíthetném meg…A pult alatt találok egy felbontatlan üdítõs üveget, narancs lé. Hehe, akkor most iszom egy kis vérnarancsot, szó szerint értelmezve. Végig locsolom vele az egész testét, az üdítõ kellemesen keveredik a piros vérrel, hát ez valami gyönyörû. Bele-bele harapok a bõrébe, nagyon finom.

Egészen leérve megpillantom azt a bizonyos piercinget. Addigra már a finom lé is lecsorgott odáig, ezért igen csak édes kis falatot kaphatok be. Kicsit elõrébb nyomja nekem a csípõjét, vagyis nagyon is élvezi, hogy forró számba fogadtam büszkeségét. Fogaimat húzogatom rajta, ezt is megérezheti, de kit érdekel? Ezután fogam az apró kis karikába akasztom bele és úgy kezdem el cibálni, mint kiskutya a rongyot, ha játszik. Egyre erõsebben és gyorsabban rángatom, érzem, hogy izmai nem ehhez szoktak, próbál ficeregni, hisz mégis csak a legdrágább kincsét ráncigálom. Felegyenesedve a hajába markolok, egy pillanatra kiveszem a szájából a papírt és vadul megcsókolom. Hosszan marcangoljuk egymás ajkait, majd újra elhallgattatom õt.

-Szóval? Kit neveztél te szukának? –kérdezem ostoromat lebegtetve, néha jó erõsen az oldalához csapva, miközben ledobom a papucsomat. Erõsen taposok rá farkincájára, egészen a hasához nyomom, hogy fájjon neki. Nincs is annál szebb látvány, ha egy férfi a legérzékenyebb pontja miatt szenved. Apróbb rúgásokat végzek rajta, de azért nem túl erõsen, hisz vannak még vele terveim, hehe. Meg ezeket a rúgásokat is úgy végzem, hogy inkább élvezze, mint fájjon neki. Szeretném a lehetõ legjobb és legkeményebb állapotába hozni az én kicsikémet.
Még mindig a hímtagján „taposok”, mikor arca vonalán halvány csíkot húzok késemmel. Élvezettel tisztítom meg fürge nyelvecskémmel õt, már térdemmel izgatom õt, de persze néha azért jól oda-oda térdelek.

-Most ugye az jár a fejedben, hogy meg akarsz ütni, igazam van? Meg az is, hogy majd kíméletlenül megkefélsz közben… Fogadok, hogy elõ sem készítenél, csak belém vágnád ezt a nagy valamit…-beszélek úgy, akár egy ártatlan szûzlány, hogy jól felhúzzam õt. –Tudod, hogy milyen érzés az? Az nagyon fáj…ennyire…-mosolyodom el, miközben teljes erõmbõl a fenekére csapok ostorommal.

-A vérnél csak egy dolgot szeretek jobban, ha megalázhatom az embereket. De hisz belém rúgtál, ez volt a minimum…-nyafogom, de abba hagyom a csapdosást. Tenyeremet megtámasztom a polcon, majd a nyakát kezdem el harapni, aztán combjait fel-le karcolgatom a kés hegyével, hogy még izgatóbb legyen a dolog, másik kezemmel férfiasságát simogatom. Ez így talán sok volt kicsit elsõre neki, nem akarom, hogy kidõljön, mielõtt még lefeküdne velem. Vetkõzni kezdek én is, szinte már beleõrül, hogy nem mozdulhat. Olyan erõsen rángatja a karjait, hogy a polc is beleremeg. Miután sikerül mindent levenni magamról, átfonom ostoromat a nyakán, és úgy húzom közelebb magamhoz.

-Könyörögj csak a szemeiddel te kis perverz…csúnya fiú…-felveszem saját ostorát, és azzal vágok az arcába, majd újra és újra. Már szinte fújtat a dühtõl, de azért halvány mosolyából látom, hogy nagyon élvezi a fájdalmat. Már nem tudok arra koncentrálni, hogy jobban megkínozzam, teljesen elvette az eszem teste látványa. Közelebb lépek, érzem, hogy lábaim közé csúszik férfiasság. Lassú csípõmozgásával izgatni kezd, már szinte orgazmusom van, pedig bennem sincs. Tudom, hogy ez csak a csali, hogy elengedjem, aztán bosszút álljon, de akkor is…Szedjen csak szét, tegyen csak a magáévá…majd megcsapom, ha valami nagyon fáj…

-Most elengedlek, mert nem akarlak megölni. De nálam marad a kés, mert ha rossz fiú leszel, megint megszúrlak. –mosolygom, közben az arcához hajolok. Hallom, hogy valami olyasmit mond mosolyra húzva a száját, hogy egy ribanc vagyok, de nem zavar túlzottan.

-Igen, súgj csak mocskos dolgokat a fülembe, felizgatsz velük…-türelmetlenül szabadítom ki õt bilincseim fogságából, a szájából is kiveszem a papírt, aztán jó erõsen fenekébe markolva addig csókolom, míg levegõt kap. Harapdálom ajkait, nyelvét, mindegy, csak ez is fájjon. Durván lököm neki a polcnak, majd a pultra fekszem.

-Gyere, gyere, gyere…büntess meg, erõszakolj meg…amit csak akarsz cukifalat…-nevetek. –Ugye még szurkálhatlak egy kicsit? Bírod még? –ajkaim közé veszem késem pengéjét, élvezettel nyalok rajta végig, már alig várom, hogy újra rajta legyen Carig vére.

Egy óra, most indulok el a nyaralómból a boltba. Hova máshova is mehetne a magamfajta õrül, mint a vadász boltba? Nem túlzottan izgatnak a puskák, de lehet késeket is kapni. Szép, fényes, nagy éles késeket. Sajnos a kedvencemet beletörtem Tonyba. Kicsi Tony…úgy hiányzik, de többet már nem láthatom…

Emlékszem arra az édes baba arcára, az utolsó síron túli sikolyára, miközben az éles penge felmetszette puha húsát, majd úgy hatolt bele gyomrába, mint vajba a kés. Még élt, amikor lassú, körkörös mozdulatokkal forgatni kezdtem benne. Leírhatatlan volt látni a rémületet az arcán, a kifröccsenõ vért, aztán fennakadtak azok a nagy bogár szemei és nem szólt többet. Már csak mozdulatlanul meredt rám, mikor felfelé indítottam a pengét, így elég unalmas volt, aztán a torkánál bele is tört. Az õ hibája minden, az is, hogy meghalt, az is, hogy a késem eltört. Ha nem nyafogott volna annyit, mikor cuki szívecskéket rajzoltam a pocójára, akkor nem lettem volna ideges, és nem öltem volna meg! Ostoba fiú…Megérdemelte volna, ha leskalpolom vagy….vagy a legértékesebb részét skalpolom le. Ah, miért is nem azzal a mütyürkével kezdtem? Úgy sem szerettem a farkát, arra nem volt mersze, hogy egyszer alaposan megdöngessen vele. Hányszor voltam rosszkislány, megbüntethetett volna, de nem…romantikus alkat volt, ki akarta várni a megfelelõ pillanatot. Szent Anthony, remélem a Mennyországba kerültél, mert ha nem, akkor lesz még egy meneted velem a Pokolban muhaha…

Gondolatmenetem közepette megérkezem a boltba, az eladó már ismerõsként köszönt. Ha nem is veszek semmit, akkor is sokszor benézek ide, szeretem a penge csillogását nézni. Van, hogy megállok a kirakat elõtt és nézem, hogy a lemenõ Nap fénye megtörik a fémen. Csodálatos látvány, imádom a késeket! De ma nem csak egy késért jöttem, külön kérésemre megérkeztek a szöges bilincsek és az a különleges ostor, aminek a végén apró bolytok helyett pici fémgolyók vannak. Nagyobbat üt, ami egyenlõ nagyobb fájdalom, nagyobb élvezet. Mosolyogva dobolgatok ujjaimmal várakozás közben, még nem érkezett meg a szállító, mikor meghallom a csengettyût az ajtón. Valaki bejött.

Amit elõször meglátok rajta, azok a piercingek. Fémesek és csillogók, épp úgy, ahogy azt szeretem. Egy ostort tart a kezében, azzal jön oda a pulthoz. Én lelapulok, akár egy támadni készülõ macska, kíváncsian hallgatom, mit is akarhat.

-Jó napot! Úgy hallottam, hogy itt talán tudnak nekem segíteni. –teszi le eltört nyelû ostorát. Hmm…vajon mibe törhetett el? Ki ez a fiú? Még sosem láttam…Mindenesetre izgató, hogy egy olyan boltban futok össze egy ilyen finom falattal, ami mellesleg illegális kínzóeszközöket is árul. Talán õ is perverz. Ez tetszik.

-Jó napot magának is! Igen, hagyja csak itt, holnapra akár kész is lehet. Olyan 2 körül jöjjön vissza érte…-mondja neki az eladó.

Tetszik az az ostor. A hagyományos fajta, de szívesen viselném, ha azzal büntetne meg. Ah igen, alapos elfenekelés után egy kiadós sex…Vajon a vére milyen? Egy picit megbököm a zsebkésem hegyével. Azonnal kibuggyan a bíbor vörös vére, apró csíkban folyik meg karján.

-Bocsánat, figyelmetlen voltam…-szólalok meg mosolyogva, majd végig nyalok karján, amit õ is mosolyogva fogad.

-Vigyázzon vele uram, õrült egy nõszemély. –figyelmezteti az eladó nevetve.

-Mi lenne magával, ha ez az õrült nõszemély nem itt vásárolna? Unalmasak lennének a napja, szóval ne járasson le a fiatalember elõtt! –szólok oda neki nyelvemet kinyújtva, mintha csak viccelnék, közben végig a fiút nézem.

-Semmi baj, szeretem az izgalmat. Egyébként Carig vagyok. –mutatkozik be, kezet csókol, és "véletlenül" megharapja egyik ujjamat. –Bocsáss meg, én is ügyetlen vagyok néha… -ah, mindjárt dorombolni kezdek neki, ez olyan izgató volt. Kicsit durva, kicsit merész…ígéretes példány.

-Én meg Natasha, de szólíthatsz röviden Tasanak is. Egyébként cuki az ostorod… -ujjaimmal játszadozom vele, mikor megérkeznek az én játékaim is.

-Látom te sem aprózod el. Rossz kislány lehetsz. –nevet fel, szemei megcsillannak az ostorom láttán.

-Az vagyok, de nincs, aki megbüntessen… -nyüszögöm lebiggyesztett ajkakkal. Elkezdem elpakolni a holmikat, egészen a pultra hajolok, miközben fenekemet combjáig tolom ki.
–Ha már így összefutottunk, és egy az érdeklõdési körünk, nem innál meg velem valamit a közeli kávézóban? Persze csak, ha nem félsz tõlem, mert én igazán nagyon rossz vagyok…-nyalom meg ajkam szélét rá nézve. Úgy megkínoznám, most azonnal! Legszívesebben a földre lökve karcolgatnám végig azt az izmos kis testét, aztán feltérdelnék a pultra, hogy alaposan csapkodjon meg a kis finom ostorával. Ohh igen…fogom még azt kiabálni neked, hogy büntess, büntess…Feltéve, ha igent mond. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez az édes fiú épp oly beteg elmével rendelkezik, mint én. Õ lesz számomra a tökéletes partner a játékaimhoz, már csak meg kell kicsit ismerkednünk…